Literature | Studies, essays, thesises » Arany János műveinek elemzése

Arany János műveinek elemzése 1. Pályakép Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán Nemesi családból származott Szüleitől tanul írni, olvasni, hiszen szegénységük miatt nincs pénzük, hogy iskolába járhasson. Már 14 é vesen pénzt keres, mint segédtanító 1833-ban sikerül beiratkozni a Debreceni Református Kollégiumba. 1836-ban beáll vándorszínésznek Ezalatt anyja meghalt, apja megvakult. Ezek hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel 1836 ősze és 1839 januárja közt korrektor (rektorhelyettes) Szalontán (magyar és latin grammatika), 1839 elején lemondott róla. 1840 tavaszán másodjegyző lett Ez mély nyomot hagyott benne (Bolond istók, 1873). Nemsokára hazatér, megnősül, felesége Ercsey Julianna lesz 1846-ban a Kisfaludy Társaság pályázatot hirdetett, amit Arany megnyert a Toldi-val. Sikerült a figurát mint a magyarság tipikus figuráját megalkotni: Toldi a nemesi származású, paraszti

életformában élő ember egy jellem lesz, mely magán hordozza a magyar ember nagy hibáit: a fékezhetetlenséget, az indulatosságot, a hirtelenharagúságot, de mellette az erényeket is: a büszkeséget és az anyaszeretetet. A Toldi sikere óriási lett, s így megszületik a f olytatás is: Toldi estélye és Toldi szerelme. A Toldi estéjében az öregkorát meséli el Toldi Miklós gyilkosságot követ el. Rövid ideig nemzetőr volt, majd BM-i fogalmazó lett Debrecenben és Pesten. Az orosz beözönlés után bujdosnia kellett Állását elveszítette, Világos számára még az anyagi összeomlást is jelentette. Fél évig Geszten, a Tisza családnál nevelősködött 1851 őszén tanár lett a nagykőrösi főgimnáziumban. Egyre többet szenvedett a testi és lelki problémái miatt. 1860-ban Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett Bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe (Csaba-trilógia első része: Buda halála). 1865-ben az

MTA titkára lesz, 1870-ben főtitkára. 2. Arany az epikus Arany János erősen lírai alkatú költő volt, mégis epikusként indult. Epikusnak hitte, tudta magát. Később nagy létösszegző versében , az Epilógusban (1877), mikor „félbe-szerbe" hagyott művekről beszél, akkor is elsősorban elbeszélő költeményeire gondol. Az elbeszélő költészet útjára Az elveszett alkotmány című, hét énekből álló, hexameteres vígeposszal lépett (1845). Megnyerte ugyan a pályadíjat, de az elismerő méltatások között egyetlen elmarasztaló mondat izgatta: „Nyelv, verselés olyan, mintha irodalmunk vaskorát élnők." Vörösmarty véleménye volt ez, de nem biztos, hogy mindenben igazat adhatunk neki: a nyelvi érdességek, a versbeli zökkenők Arany szatirikus céljait szolgálhatták, s nem egyszerűen művészi kezdetlegességek lehettek. A szatirikus hang nem azt igazolja, hogy Arany bizalmatlanul és remény nélkül tekint a nemesi pártok

önző torzsalkodásaira, elvesztette hitét a n emességben. A komikus eposz tradíciói szerint a nagy eposzok formai kellékeit használja fel a kisszerű téma előadására. Az egyetlen pozitív érték a vígeposz világában a politikai életből eddig kizárt nép felemelésébe, a nemzetmentő hivatásba vetett hit. Ez a mű egy travesztia: magasztos téma alantos stílussal Mítikus szereplők jelennek meg a megyei választások keretében, ahol az eposzi történet játszódik. A liberális és a konzervatív oldalt is egyaránt szatirizálja, az úri politizálás groteszk megnyilvánulásával jelenik meg. Ezt a művet párhuzamba lehet állítani Petőfi: Helység kalapácsával, hiszen itt is az eposz lejáratása volt a c él, bár Arany nem a n épies költészetet emeli fel, hanem a s zatírikus költészetet jeleníti meg. Díjat ugyan nyert vele, nyelvezete nehéz volt, ez elégedetlenséget váltott ki. A Toldi (1846 - 12 ének) rendkívüli visszhangja méltó

volt a mű esztétikai értékeihez: nagyobb sikert a magyar irodalom alig ért meg. Aranyt a választásban motiválhatta, hogy Szalonta és környéke Toldi-birtok volt. A környéken népballadák, népmondák őrizték a valós történelmi alak emlékét. Arany alaposan tanulmányozta Ilosvai históriás énekét, és felszabadítólag hatott rá Petőfi ‘János vitéz’-e. A gyakori epikus hasonlatok a homéroszi eposzokat idézik. Az Előhang látomássá bővítése a romantikus eposzok sajátossága Hatott még a történetbonyolításra Shakespeare ‘Ahogy tetszik’ című komédiája, ahol Olivér, a báty tudatlanságban hagyja öccsét, Orlandót. 1827-ben jelenik meg a Toldi; Aranyt egy csapásra az irodalom első vonulatába emeli. Az elbeszélő költemény a kor legfontosabb problémáit érinti, a főhős a nemzeti értékegyesítés jelképévé válik. A nemesi származású, de paraszti körülmények között élő Miklós felemelkedése az érdekek

kibékíthetőségét, a nép nemzetté válását is szimbolizálja. A mű világképének egyértelműsége és optimizmusa háttérbe szorítja a felmerülő problémákat: gyilkosság, hirtelen harag, az önkontroll hiánya, az ész és érzelem kettősségéből az emóció primátusa (=az érzelem elsődlegessége), a tettek kontrollálatlansága, másrészt a főhős sokszor hangsúlyozott “gyermek volta”. Műfaja úgynevezett nagyobb elbeszélő költemény. Egységes világképű mű a Toldi Arany Miklósban azt a „pórsuhancot" ábrázolja, aki a viszonyok jármát lerázva fölfelé tör. Miklós nemcsak eszményi népi hõs, a nemzeti jellem példája, hanem a nemzeti egység megtestesítője is. A költemény előhangja látomásszerűen idéz meg egy olyan világot, amely egykor volt, s amelynek lennie kellene. A cselekményszövés logikájában még föllelhetők népmesékbe illő motívumok, a főhős sokoldalú ábrázolása, árnyalt lélekrajza már

a realista regények jellemzési módszerére emlékeztet. Toldi rendkívül összetett jellem, nem egyoldalúan bemutatott népmesei figura. Arany e művét 1846-ban írta meg, 1847-ben, amikor megjelenik, egy csapásra híres ember lesz, Petőfi barátságát is ezzel nyeri meg. A Kisfaludy Társaság pályázatára írta, amely azt tűzte ki feladatul, hogy valamely ismert, népi történetet kell feldolgozni. Ő Ilosvai Selymes Péter Toldiját választotta ki, de az eredeti szövegből alig hagyott meg 1-2 részletet. "Átalakítja" Toldi Miklós jellemét, aki egy szinte nevetséges figura volt, ő hőssé, eszményivé tette, így fogalmazta meg: "egyszerűen nemes, erőteljes, a nép nyelvét megközelítő". Egyértelműen kitűnik a műből a szerző nevelő szándéka, a nép öntudatát akarja felébreszteni, tettre buzdít. Műfaja nagyobb elbeszélő költemény De Arany eszményképe nem a népmese volt, hanem a népmonda, és a nemzeti költészet

("Eszményem a nemzeti költészet, a népiesség köntösében most, később anélkül"). Ez tehát Arany népnemzeti irányzata. A Toldin végigfut egy másodlagos jelentés, amely a magyar nép problémáit, nehézségeit tartalmazza. A jelkép maga Miklós, és ezek a problémák sok helyen kitűnnek. Pl a különböző kalandok során (pl: farkas kaland), amikor látszik, hogy Miklós önmagában egy durva, paraszti, bárdolatlan jellem, amelyet nehéz leküzdenie. Van mikor sikerrel jár ez (pl. amikor erőt vesz magán, haragján György iránt), de még többször látjuk, hogy vagy nem sikerül ez vagy csak részben (pl. azért tudja elkerülni a testvérgyilkosságot (nemzeti vétek), mert helyette a farkasokat öli meg, rajtuk tölti ki haragját, amelyen nem tud úrrá lenni). Ez a másik vonulata a műnek, a paraszti, durva Miklós, az össznemzeti hőseszmény vitéz Miklóssal szemben. Toldinak feladata van, amely rá vár, de ő erre nehezen ébred rá, és

végig fenyegeti a veszély, hogy elfelejti küldetését, nem sikerül legyőznie önmagát, és visszaszereznie a m agyar nép elvesztett becsületét - a cseh megölésével. Ez a polgárosodó társadalom veszélye is, hogy hamar elfeledi küldetését, feladatát. Miklós (bika, rúd, farkas) elvesztegeti erejét, nem a céljáért küzd. Másrészt Miklós saját, őt megillető részéért is harcol, amely eredetileg is az övé volt, csak a család megfosztotta tőle - ez is párhuzamba hozható a k orabeli felfogással: a j obbágyfelszabadítással (a saját jussát kapja meg). Így tulajdonképpen Miklós nagyon összetett figura, egyszerre nemes, vitézi és paraszti, durva. Az erőpróbák célja, hogy ráébredjen: cselekednie kell, de ez sok veszéllyel jár. A jelképes (parabolikus) szinten is megjelenik ez, a polgárosodó nép is veszélyekkel terhes, mert indulatokkal teli, bárdolatlan, és ezt le kell győznie önmagában. Ekkor még Arany optimista a

polgárosodás kapcsán. Miklós az alulról felemelkedett legény, aki visszaszerzi a nép becsületét. Arany végig elrejti a műben a metaforikus jelentést A Toldi estéjének egész szemlélete, világképe arról tanúskodik, hogy Arany János korábbi derűje szétfoszlott. Bár az 50-es években a líra veszi át az uralkodó szerepet költészetében, Arany továbbra is ragaszkodott a verses epikához. 1847-ben, a Toldival aratott nagy sikere után kezdte ezt a művet írni Arany, ez a Trilógia második része, a Toldi szerelme csak 1879ben íródott. Arany 1847–48-ban írja a Toldi estéjét, s ’48 nyarán azt tervezi, hogy ponyván kiadja együtt a két művet. A történelmi változások ezt meggátolják, ugyanakkor a Toldi estéje világképe és hangneme nem is illett a forradalom és szabadságharc felfokozott hangulatához, törekvéseihez. Csak a ’60-as években került sor kiadására Világképe: Arany számára rendkívül hamar kétségessé válik az az

optimizmus, melyet a Toldi sugall. A mű alapkérdése, hogy a nemzetté vált nép a fejlődés melyik útján járjon Míg a Toldiban a főhős a maga ellentmondásosságával is egymaga képviselte a választ, a második részben az öreg Toldi már csak a lehetséges alternatíva egyik ága: a.) Toldi szerint meg kell őrizni nemzeti identitásunkat; a nemzeti önfejlődés és az európai fejlődés kettősségéből az előbbit kell választani. b.) Az udvar szerint akár a n emzeti sajátosságok rovására is a kulturális és erkölcsi modernizációt kell szorgalmazni, s ezen az úton a n emzeti jelleg csak felesleges, megmosolyogni való, ballaszt. Arany az ún. kritikai kiegyenlítődés elvét vallja, s ezt Lajos király képviseli A nemzeti jelleg és az európai fejlődés és kultúra nem egymást kizáró, hanem egymást feltételező fogalmak. A világkép árnyaltabbá válásával megváltozik Arany viszonya hőséhez. Az ábrázolási mód immáron kettős:

ironikusan ábrázolja a világból kiesett, a világtól elzárkózó, Don Quijotetípusú Toldit (lásd: Budára való felvonulás), de elégikusan szól mindazon értékekről, melyeket a hős képvisel (bátorság, nyíltság, hazaszeretet). Az árnyalt koncepció már nem szorítja háttérbe Toldi jellemének árnyoldalait: a hirtelen harag és (az ebből fakadó) gyilkosság, az erős érzelmi beállítottság nemzetkarakterológiai jegy lesz. Verselés: vitatott. A hagyományos felfogás szerint felező tizenkettes; az újabb kutatások szerint szimultán, trocheikusba játszó. A Toldi estéje parabolikus jelentéssel bír: már az elején, mikor az öreg Miklós saját sírját ássa, de a követ hívására azonnal megy Budára, a nemzet dicsőségének visszaállításáért. A Toldiban ezt a f eladatát Miklós csak sokára, nehézségek árán érti és teszi meg, itt rögtön felismeri küldetését. A probléma viszont itt is fennáll: Miklós jelleme,

eredendő parasztiassága, durvasága, szemben lovagiasságával. Többször látjuk, mint a Toldiban, hogy legyőzi önmagát és vitéz módjára viselkedik (kultúra), pl. kezdetben a párbaj során, mikor megkegyelmez az olasznak és másik kardot ad neki. De utána megint felülkerekedik barbársága, amikor káromkodva végül is legyőzi az idegen bajnokot, mégpedig úgy, hogy az kegyelmet kér, de ő nem adja meg, hanem hirtelen haragjában lecsapja az olasz fejét, vagyis indulatból öli meg. Emiatt is kitör belőle igazi oldala: a durvaság, féktelenség, ill zavarodottság, elkeseredettség, ennek meg lesz a következménye, a "hajszálrepedések", amik már a Toldiban is felléptek, tovább mélyülnek és végül Miklós halálát okozzák: "megölé a harag"(6/21).™™™ Ez a parabolikus szinten úgy jelenik meg, hogy a Toldiban fellépő igény, a nép jussának visszaszerzése nem lehetséges, tehát a polgárosodás sem, a nép paraszti

"énje" miatt. A csúcspont a végén Lajos király és Miklós vitája, amikor Miklós azt tanácsolja a királynak, hogy tartsa meg a magyar karaktert, a nemzeti jegyeket, de Lajos véleménye az, hogy az ezekhez való ragaszkodás visszatartja a haladást, és haladás nélkül elpusztulunk. Arany tehát már 1847-ben (a forradalom előtt) látta, hogy a nemzet és a haladás kettévált, és nem lehet egyszerre mindkettőt szolgálni (Kölcseyvel ellentétben, aki ezt írta: "Jelszavaink valának: haza és haladás", ez a j ozefinizmus problémájának feloldása). Arany János tulajdonképpen egyik oldalon sem foglal állást, csak bemutatja problémákat, az ellentétet a haza és haladás közt. Fontos még a műben, mikor a palotában Miklós meghallja a két verset, amik róla szólnak: az első Szt. László monológja, felmagasztosítja, eszményíti (de ez elavult, értéktelen, régi), az apródok viszont kigúnyolják, nevetségessé teszik, és ennek

hatására is kitör Toldiból a durvaság, feldühödik és "odacsap", gyilkossá válik, közvetve ez is a halálát okozza. Pesszimista világnézet Toldi szerelme: Már Petőfi unszolta a trilógia középső részének megírására. Arany többször belekezdett (Daliás idők, Első dolgozat, Második dolgozat), de a végső változat csak 1879-ben készül el. A legnagyobb nehézséget az ún. “ epikai hitel” hiánya okozta Ilosvaitól is csak a f iatal-és öregkori párbajra történik utalás, illetve az itáliai hadjáratra. Arany önmaga számára is megnehezítette a feladatot, amikor az első Toldi zárlatában Toldi nőtlenségéről is írt. A történeti és mondabeli tények hiánya kihat a műfajra is: az eposzi tervet elvetette, s a magánélet tragikus fordulata a verses regény műfaját követelte. A rendkívül szerteágazó, sok epizódra tagolt cselekmény középpontjában – a kor kihívásának is megfelelően – már nem a nemzeti kérdés,

hanem a s zemélyiség problémája áll. A kései Arany világképének megfelelően az eljátszott boldogság, a személyiség lényegét eltakaró hamis szerep, az élet játékként való felfogása kerül előtérbe. Az ifjú Toldi, barátja Tar Lőrinc nevében és fegyverzetében vesz részt a Rozgonyi Piroska kezéért megrendezett lovagi tornán. Amikor győz, tudja, hogy másnak nyerte meg a boldogságot. Játékként fogta fel az életet, s eljátszotta boldogságát. További sorsa kezdetben menekülés Piroska emléke elől, majd a vágy Piroska közelébe űzi, megöli a méltatlan Tar Lőrincet (veri a feleségét), s ezzel végleg eljátssza Piroska kezét. A szabadságharc miatti önkínzó fájdalom íratta meg vele 1851-ben a négy énekre terjedő „vígeposzt", A nagyidai cigányokat. A mese alapja egy 16 századi történelmi anekdota Ezt a történetet alkalmazza Arany szatirikus felháborodása a f orradalom és a s zabadságharc hibáinak torzító

tükörként való ábrázolására. Az 1850-es években, tehát a s zabadságharc bukása utáni években az országra a depressziós hangulat, az elkeseredés, a dezilluzionizmus volt a jellemző. Tíz évig tartott a Bach-rendszer, mikor osztrák nyomás nehezedett a nemzetre, terror, titkosrendőrségek. Arany mégis vállalkozott rá, felvállalta, hogy a haladásról és a nemzet problémáiról beszéljen. Ilyen pl a Nagyidai cigányok című vígeposz is. Ez a Thököly-szabadságharc idején játszódik Ezt 1851-ben írta, és rendkívül sok kritikát tartalmaz, ami miatt szembe is kerül a közvéleménnyel. A kritika a nemzet hibái ellen irányul, amiket mi követtünk el, mint pl. a szabadságharc alatt is sokan saját érdekeikben cselekedtek, nem az egységes nemzet volt az első, hanem az egyén - ezt Csóri vajda képviseli (kurucok kiszöktek a várból, rábízták a várat). Arany azt mondta, hogy merjünk szembenézni a valósággal, ne kergessünk illúziókat (A

mű fele tulajdonképpen utópia, amikor Csóri vajda álmodik). De a közvélemény Csóri vajdát Kossuthtal azonosítja, a cigányokat a magyarsággal, és a művet a magyar nemzeti karakter kigúnyolásaként fogták fel, de nem kritizálták, nem merték kritizálni Aranyt, inkább elhallgatták. A Nagyidai cigányok fogadtatása rendkívül ellenséges volt: azzal vádolták Aranyt, hogy beszennyezte a szabadságharc dicső emlékét. Egy évvel korábban fogott hozzá (1850) az örökre befejezetlenül maradt Bolond Istók I. énekéhez Több mint két évtizeddel később készült csak el ennek II. éneke (1873) Strófaszerkezete az olasz lovagi eposzokból Byronon keresztül közvetített stanza (stanca), mely kitűnően illik a második ének lírai és önéletrajzi kitéréseihez . A stanza nyolc sorból álló versszak, mely ll és 10 szótagos jambikus sorok váltakozásából áll. A Bolond Istók II éneke voltaképpen verses önéletrajz: Istókot a költő a

debreceni kollégium diákjaként mutatja be, s „felöltözteti saját ifjúsága történetének foszlányaiba". Amiről a prózai önéletrajz nem beszél, a színészkaland több kiábrándító részlete itt megjelenik. Arany János 1880-ban elkészítette a Bolond Istók folytatásának tervét, de ebből már semmi sem valósulhatott meg. Még 1848-ban kezdett foglalkozni a Toldi-trilógia harmadik részével. S 1879-ben fejezte be Toldi szerelme címmel. A harminc éves „vonszolás" nem tett jót a trilógia harmadik részének: a szigorú, egységes kompozíció hiánya jellemzi. Különféle műfajok váltogatják egymást a színes történetben. Az epikus Arany régi álma volt egy hun eposz, hun trilógia megírása, melynek hőse Attila, illetve Csaba lett volna. Végül 1863-ban megírta a trilógia első részét, a Buda halálát A modern lélektani regények eszközeivel fokozatosan bontja ki a költő azt a folyamatot, mely a végzetes

testvérgyilkosságig vezet. A nemzeti katasztrófa, egy ország pusztulása már ott kísért a B uda halála utolsó énekében, Gyöngyvér átkában, de valójában Etele tettében, aki nem tudta önmagát legyőzni, nem volt képes indulatának parancsolni. Megszegte az isteni törvényt, bűnt követett el, ezért bűnhődnie kell - nemcsak neki, hanem népének is. Komor figyelmeztetés is a Buda halála, bár saját kora teljesen érzéketlenül ment el mellette. Arany ebben a költeményében nyelvi és verselési szempontból is új utakon jár. „Ószerűen naiv formát" teremt, s „a krónikák egyszerű nyelvén" igyekszik a történetet előadni. Utoljára halála előtt, 1881-ben vette elő újra a Csaba-trilógiát, és a második részből elkészítette az első két éneket. Ebben a részben bontakozott volna ki a bűn végzetes következménye: Etele s a hun birodalom bukása. A töredék legutolsó versszaka épp erre utal: „Etele, nemes vagy! ez lesz

a megtorló: Elaludná ezt más; közlelkű bitorló, De te birodalmad sírját magad ásod: Buda vérhalála lesz a te bukásod!" 3. Arany balladaköltészetének általános jellemzése, egy szabadonválasztott ballada alapján A szabadságharc bukása után Arany elsősorban lírikus költeményeket írt. Elsősorban az foglalkoztatta, hogy miért bukott el a szabadságharc, s ki érte a felelős. A Letészem a lantot című versben megkérdőjelezi, hogy érdemes-e a költészettel foglalkozni. A vers hangulatára a depresszió a jellemző. 1851-től Arany a Nagykőrösi Gimnáziumban tanít Itt írja a legszebb balladáit: Walesi bárdok, Zách Klára, Mátyás anyja. Arany balladáit megkülönböztetjük, mint korai (Szőke Panni), nagykőrösi (Ágnes asszony), öregkori (Hídavatás). Téma szerint osztályozva beszélhetünk történelmi (V László), paraszti (Tengerihántás) és városi balladákról (Hídavatás). Az Arany-balladák egyik legfontosabb,

középpontban álló problémája a bűn és bűnhődés kérdése. Ballada: kisepikai műfaj, melyben lírai és drámai elemek is vannak. Az európai költészettörténetben már a XIV. században jelen van Fénykorát a XVIII század második felétől éli a folklórkultusz hatására (Percy püspök skót népballada gyűjteménye; Armin és Brentano: A fiú csodakürtje című német gyűjtemény). Típusai: a.) A szerkezet és történetmondás alapján: – románcos: latin nyelvterületen alakult ki, erős líraisággal átszőtt, többnyire egyenes vonalú cselekményvezetés – skót–székely típusú: tragikus eseményt dolgoz fel, kihagyásos szerkesztés, párbeszédes forma, térbeli és időbeli síkváltás b.) Esztétikai minőség szerint: tragikus- és vígballada c.) Szerzőiség szerint: – népballada – műballada A balladai homály és sűrítés feltehetőleg a népballadából ered, mely közismert történetet dolgoz fel, így a cselekmény minden

fordulatára nem kellett kitérni. A népballadák gyakran vándormotívumokra épülnek: az emberáldozatot követelő épület, a megesett lány, a három árva fiú stb. A műfaj végigkíséri egész életművét, annak legfontosabb pontjain jelenik meg. Okai: a.) Alkotáslélektani ok: Arany rejtőzködő alkat, személyiségét mintegy elrejtheti a ballada epikuma mögé. b.) Eszmetörténeti, kultúrtörténeti ok: Petőfi és Vörösmarty halála után fölvállalja az alkatától idegen, de erkölcsi szempontból kikerülhetetlen feladatot, a nemzeti költő szerepét. Balladáiban a nemzeti megmaradás, helytállás és hűség problémáit fogalmazza meg. A bukás után a műfaj lehetőséget teremt ezek áttételes, ám kihallható megfogalmazására. c.) Poétikatörténeti ok: A kortársi megítélés a balladákat tartotta az életmű csúcsának, de már a XIX. század végén megfogalmazódott az a vélemény is, mely a balladákban a magyar líratörténet

megkésettségét látta (lásd: Arany – Baudelaire párhuzam). Ez a felfogás erősödött fel a Németh G Bélaiskola tanulmányaiban is, mely az Arany-balladákat az életmű második vonulatába helyezte A balladák újraértékelése a B abits-kutatáshoz kötődik. Ekkor merült fel, hogy a balladák valójában túllépnek a romantika ihlet-költészetén, én-líráján, szerves forma elképzelésén, s Arany valójában kísérletet tesz egy objektív, tárgyias költészet létrehozására. Ezt jelzi a sokszor kimódoltnak ható szerkesztés, a szavak akusztikus és vizuális hatásának fölerősítése, a rendkívül sokféle verselés. Ily módon az Arany-balladák nem a megkésettség művei, hanem párhuzamosan futnak az európai líratörténet Mallarme, Rilke, T. S Eliot, Ezra Pound nevével fémjelezhető vonulatával, melynek a magyar irodalomban Babits volt a képviselője és összegzője (Nemes Nagy Ágnes V. László elemzése) Arany balladakorszakai: 1.)

1847–48 Szalonta: Zömmel románcos balladák. A varró leányok (1847.): A ballada egyszerre bravúros és kiforratlan. Az egymás után megszólaló öt lány, ahogy közeledik a menet, úgy szolgál egyre több információval, egészen a tragikus zárlatig. Arany modern vágástechnikát alkalmaz, a későbbi balladákhoz viszonyítva viszont nem tudja művészileg megoldani az átvezetést, a történet keretbe helyezését. A méh románca Szőke Panni A tudós macskája Rákócziné 2.) 1852–57 Nagykőrös: Zömmel történeti balladák. Arany olyan szituációt választ ki a históriából, mely párhuzamba állítható a levert szabadságharc utáni állapottal, s rajtuk keresztül Arany feleletet adhat a kor problémáira. Legfontosabb témái: a zsarnokság, az elnyomáshoz való viszony, a zsarnokság természetrajza, a h azához, az eszmékhez való hűség, a költők és írástudók felelőssége. A balladák nagy része egyben lélektani jellegű is.

Középpontjukban a bűn és bűnhődés problémája áll. A kérdés fölvetése és a probléma megoldása Aranyt a XIX század második fele nagy orosz íróival rokonítja, elsősorban Dosztojevszkijjel és Tolsztojjal. Arany szerint a bűn magában hordozza a büntetést, mert a személyiség széthullásával jár. Ezt jelzik a balladákban a bűnösök víziói és hallucinációi. Dosztojevszkijhez hasonlóan vallja, hogy a polgári világ feladata nem az intézményesített büntetés, az erőszakra történő intézményesített erőszak válasz, hiszen meg kell szakítani az emberiség történetének, mint erőszakláncolatnak a folyamatát. A feladat az, hogy teret engedjünk a fölismert bűn után a bűnhődés folyamatának, biztosítsuk ennek lezajlását. (Ezt ismeri fel az ‘Ágnes asszony’-ban a bíróság, mikor szabadon engedik az asszonyt.) Szerkesztésre nézve többnyire skót–székely típusúak, gyakran tudatosan túlbonyolítottak, Babits szavával

“iparművészeti remekek”. A műballada Európában a romantika korában lett népszerű. A romantikus ballada epikus műfaj, de a három műnem határán helyezkedik el. Rendszerint tragikus témát dolgoz fel, de léteznek víg balladák is. A magyar műballadát Arany János emelte világirodalmi szintre; a skót és a s zékely népballadákat tekintette mintaként. A balladák legjobban szerkesztett költeményei. A nemzet ügyét kívánta szolgáIni velük történelmi balladái ugyanis nagyrészt allegorikus jelentésűek, a jelenhez szólnak. Különös gondot fordít a lélektani indokoltságra Több versében a bűn és bűnhődés problematikáját állítja középpontba. Zách Klára (1855.): Hatástörténeti szempontból a ballada kísérteties rokonságot mutat Katona ‘Bánk bán’-jával. Erzsébet királyné alakjában ugyanazt a k ettősséget látjuk, mint Gertrudiséban, az “úgy engedélyezem, hogy nem engedélyezem” magatartásforma

megtestesülését. Valószínűleg nem csak véletlen egybeesésről van szó, hanem tudatos újrafeldolgozásról, hiszen a ‘Bánk bán tanulmányok’ után íródott. A ballada híven tükrözi Arany bűnkoncepcióját Az erkölcsi törvény legkisebb megsértése is lavinaszerűen görgeti majd maga előtt a továbbiakat, szinte lehetetlen kilépni ezután a bűn ördögi köréből. A balladák sokszínűségét, formagazdagságát példázza az imitált, archaikus hang Ilyen úgynevezett lélektani ballada az Ágnes asszony (1853). Az események azonban a lélekben peregnek, finom eszközökkel, apró jegyek megfigyelésével festi a megőrülés belső folyamatát. A refrén vagy az elbeszélő, vagy a hallgatóság érzelmi reagálását foglalja magában. A bűntudat, a lelkiismeret-furdalás súlya roppantja össze, kergeti tébolyba Az Ágnes asszony három szerkezeti egységre bontható. Az elsőben egy egyszeri történést láthatunk: Ágnes asszony lepedőt mos. A

második részben Ágnes asszony a börtönben, a harmadik részben a bíróság előtt. A legnagyobb hangsúlyt a harmadik szerkezeti egység kapja. A bíróságnak döntenie kell: bűnös, vagy nem bűnös? Jogi szempontból igen relatív, minden országban más a büntető törvénykönyv. Lelkiismereti szempontból viszont Ágnes érzi, hogy bűnös, s bele is őrül. Az Ágnes asszonyban az előtörténet késleltetve van, tömbszerű a felépítése, de nem az elején, hanem valamivel később a cselekmény előrehaladtával ismerjük meg. Itt is jellemzőek a kihagyások, az ezek alatt lejátszódó cselekményeket tulajdonképpen nem hiányoljuk, következtetni tudunk rájuk, és a kihagyásos szerkezet miatt tömörebb lesz a ballada, ez tehát a sűrítés egyik formája. Ettől lesz drámai a történet. A legfontosabb része a történetnek az, amikor Ágnes a börtönben van, mert ekkor egy lélektani folyamat játszódik le: Ágnes megőrülése. Egy belső küzdelem

ez, amit érzékeltet a r efrén, ami lehet Ágnes asszony szövege, de vannak helyzetek amikor más is mondja (lírai én). Ágnes asszony bűntudatát fejezi ki, de hogy folytonosan ott van minden versszak végén, az azt tudatja, hogy már megőrült. Megpróbálja eltűntetni a nyomokat és saját lelki sérüléseit. Ágnes harcol a megőrülés és az öregség ellen (ezeket a harcokat még kiemeli a f ény és az árnyék harca is). A végén pedig, mikor Ágnes otthon van, örökké a leplet mossa, ebből is az derül ki, hogy megőrült és hogy bűne alól nincs feloldozás (bár a bírák éppen őrültsége miatt mentik fel), büntetése, hogy lelkiismerete mindig furdalja, mindig mos, pedig már nem is véres az ing. Arany balladáiban ez tehát a visszatérő téma, a tanító jelleg: a könnyelműségből bűn származik, ha engedünk a kísértésnek, és ez sokszor gyilkosságba torkollik vagy őrületbe. A walesi bárdok véreskezű, népelnyomó Edward királyát is,

alá a maga zsarnoki tetteiért még elismerést és dicsőítést vár a legyőzöttektől. Új motívum a lelki folyamatok ábrázolása mellett a költők, a walesi bárdok példaértékű, bátor helytállása. Ehhez a balladához az a nemzeti legendává kerekedett történet fűződik, hogy a költőt felkérték fényes díj ígéretével: írjon üdvözítő ódát az 1857-ben Magyarországra látogató uralkodó pár tiszteletére ő elutasította a f elkérést, s helyette megírta A walesi bárdokat. A balladát valóban elkezdte 1857-ben, de a fennmaradt kézirat tüzetes vizsgálata alapján csak évekkel később készülhetett el. Nyomtatásban először 1863-ban jelent meg a Koszorú című folyóiratban, még ekkor is „óangol balladá"-nak álcázva A fenti két költemény egyszólamú ballada: az események időrendi egymásutániságban egy cselekményszálon bontakoznak ki. Szerkezeti szempontból vannak bonyolultabb, úgynevezett többszólamú,

párhuzamos szerkesztésű balladái is (V László, 1853). Különböző, de egyidejű cselekményszálak fonódnak itt egymásba. Az V László történelmi témájú ballada Fokozott szerepet kap benne a balladai homály, mert a ő feladata nem az, hogy a történelmi hátteret elmesélje. A XV században vagyunk Hunyadi László meggyilkoltatta Cillei Ulrikot, az egyik befolyásos főurat. V László megesküszik Hunyadinak, hogy nem bosszulja meg rajta Cillei halálát, ígéretét azonban nem tartja be. Hunyadi Lászlót megöleti A ballada itt kezdődik. Hunyadi hitt a király szavában V László azonban annyira félti hatalmi helyzetét, hogy nem tartja be ígéretét. Ebbe bele is fog őrülni Ezt a folyamatot ragadja meg Arany, és lépésről lépésre haladva mutatja be az esküszegő uralkodó pszichikai felbomlását. A ballada megformálásából az is kitűnik, hogy a költő Hunyadi pártján ál. A mű politikai vonatkozásai átvetíthetők a szabadságharcra:

az esküszegő király alakja, mely a megígért alkotmányjogi reform visszavonásával hozható párba. Arany legnagyobb epikai műve a Buda halála (1863). Amikor belekezdett az írásába, célja egy trilógia volt, Csaba trilógia címmel. A költő elfogadja azt a gondolatot, hogy a magyarok a hunok leszármazottjai, sőt azonosítja is a magyarokat a hunokkal. A mű legfontosabb szereplői Attila, Buda, és feleségeik, Gyöngyvér és Krimhilda. Buda fejedelem megosztja öccsével, Etelével a hatalmat, de nemsokára megbánja, mindet elkövet, hogy ezt jóvátegye, de végül ő lesz a gyengébb, alulmarad, Etele megöli. Ez Arany változata valójában Etele osztja meg hatalmát Budával, hogy nyugodtan portyázhasson. Kormányzói tisztséget ad neki, de Buda többre vágyik, ezért a Dunába dobattatja. Aranyt sokkal jobban érdekelte Buda figurája Buda a tépelődő, önvizsgáló, állandóan gondolkodó ember, ezért neki kellett, hogy megossza a hatalmát Etelével. A

történet Buda tettének fokozatos megbánását mutatja be, mely végül a halálához vezet, öccse párbajban megöli. Szintén többszólamú költemény a Szondi két apródja (1856. június) Maga a versforma, mint a költemény egésze is, zaklatott menetű, nyugtalanítóan váltakozó ritmusú. Az első két strófa a három, jelképes erejű színhely leírása. E két leíró strófa után végig drámai „párbeszéd" hangzik a balladában. A páratlan strófák az apródok énekét, a párosak a török küldött beszédét tartalmazzák, ettõl kezdve többszólamú a ballada. Az apródok lantot pengetve históriás éneket mond annak a múltról. Megnő a különböző stilisztikai eszközök és képek száma. A török küldöttet eleinte keletiesen színes stílus jellemzi kecsegtető ajánlatait, majd burkolt fenyegetés lappang beszédében. Egy pillanatra az apródok lelkes énekének hatása alá kerül maga is. Az apródok nem figyelnek a török

csábításaira, nem jön létre közöttük valódi párbeszéd. Két különbözõ erkölcsi világ, két egymásnak ellentmondó lelkület és értékrend áll egymással szemben. E két világ között nem létezhet semmiféle érintkezés, dialógus. Ez a vers Drégely 1552-es török ostromát mutatja be Az első két versszak a három helyszín bemutatása: a vár, a sír és a völgy. Ezután a k ét versszak után végig drámai párbeszéd hangzik a balladában. Páratlan strófák az apródok éneke, a párosak a török küldött beszédét tartalmazzák. Az apródok éneke bemutatja a dicsőséges múltat, Szondi dicsőséget Aki a jelenről beszél, a jelenbeli "jókról" (a 16. versszakban a követ is áttér Szondi dicsőítésére, de fél Ali haragjától). Az apródok kitartását is példázza a költemény: nem az számít, ami volt, hanem az, hogy emlékezzünk a régi hősökre; az apródok viszik tovább a hősiességet. Az idézőjelbe tett

strófák a török csábítását tartalmazzák, közte pedig a két apród énekét halljuk. A két szöveg Szondi hőstettének felidézésében találkozik, majd elválik egymástól. Arany a török monológjában a zsarnokság természetrajzát tárja elénk, melyben az objektivitás látszata és a hízelkedő elismerés után a nyers erőszak jelenik meg. A két apród alakjában a zsarnokságnak meg nem hajoló hűség jelképét láthatjuk. A két beszédmód stílusában is eltér egymástól, a t örök szavaiban Arany egy elképzelt keleties nyelvi gazdagságot mutat föl, a metaforák, képek a muzulmán képzetkörből valók. Bravúros az anapesztusok használata. A versláb zeneisége a követ beszédének megnyerő dallamosságát hangsúlyozza, az apródoké a siratóénekekkel rokon. Arany ismételten felhasználja a poliszéma világképi lehetőségét: a kegyelem a török követ szájában a megkegyelmezést, az életbenhagyást jelenti, Szondinál az Istenre

való ráhagyatkozást és bizalmat. Sok török szót használt; időmértékes verselés. 4. Őszikék Az Őszikék lírai termése Őszike: “arasznyi, virágos növény” ill. az utolsó fészekalja csirke Arany megszabadul az Akadémiától, anyagi helyzete rendezett, a Gyulai Páltól még a ’60-as években kapott ún. Kapcsos könyvbe írja versciklusát, melyet eredetileg nem szánt kiadásra. A költemények nagy része a Margit-szigeten készült. A ciklus eszmei, világképi jellemzői: 1.) A számvetés és létösszegzés kényszere, ill ebből fakadóan a félig leélt élet gondolata 2.) Nagyvárosellenesség 3.) Együttérzés a polgári világ kitaszítottjaival 4.) A gyermekkor és a szülőföld nosztalgikus és bölcseleti érvényű felidézése Stilisztikai, poétikai jellemzők: 1.) A személyesség előtérbe kerülése a tárgyiasító szándékkal együtt 2.) Az elégikus dal meghatározó jeléenléte 3.) A zsánerkép, mint a tárgyiasítás

eszköze 4.) Önironikus hangvétel 5.) Stilisztikai egyszerűsödés 6.) Modern stilisztikai eszközök megjelenése; pl: az impresszionisztikus képalkotás és a szimbolisztikus ábrázolás Még 1856 őszén kapott Arany János Gyulai Páltól egy kulccsal zárható „kapcsos könyvet". 1877 nyarán „ezt hóna alá fogta, elindult vele a sziget legnéptelenebb útjain, s háborítatlanul mélázgatott, írva, ha jött, az ihlet perce. A kapcsos könyv tiszta lapjai gyorsan kezdtek telni, de jó ideig nem mutatta senkinek, még anyámnak és nekem sem" - így emlékezett vissza az Őszikék születésére fia, Arany László. A költő csak a maga kedvére dalolgatott, verseit nem szánta a nyilvánosság elé. Mások ezek a költemények, mint amilyeneket a kor szélesebb körű irodalmi közvéleménye várt tőle. Csupán az „ihlet percét" megragadva akarja formába önteni azt, amit egy-egy pillanatnyi benyomás kivált a lélekből. Szorosabb

értelemben vett „politikai", „hazafias" vers csak egy akad közöttük, A régi panasz, de ez is a jelen társadalmi „rohadásától" való elfordulás mélységesen kiábrándult megnyilatkozása. Műfajai a régiek, a kipróbáltak, de az igazán új az elrejtőzés által lehetővé tett őszinteség és szabadság. Bátrabban fordul belső világába, emlékeihez, szorongásaihoz Az egész verscikluson végig ott érezhető az elhibázott élet, az elmulasztott lét s az elmúlás, a búcsúvétel tragikus sejtelme. 1882 okt óber 22-én bekövetkezett haláláig keveset írt Őszikék című verseskötete csak a halála után jelenik meg. Öregkori költészetének legfőbb vonásai a humor, az önirónia, az életbölcsesség. Versei ekkor: Ének az öregségről, Mindvégig, Epilógus, Tölgyek alatt. Az Epilogus verséből jól látható, hogy igazában nem vágyott középpontban lenni. Úgy akart élni, mint egy nyárspolgár, akit nem érdekel a

szellemi élet, csak a családja. Mégsem szabad az Őszikéket csak egy lemondó öregember hattyúdalának tekinteni, ez a ciklus ugyanakkor egy magát és költészetét megújító lángelme remeklése is, ahogy 12 év néma hallgatása után újra kivirul. Az Őszikék ciklus legismertebb darabja az Epilógus. A Mindvégig (1877 július 24) olyasfajta önmegszólító vers, mint Vörösmarty Mihály A vén cigánya. Ez is felszólítás az alkotásra, az alkotás vállalására minden körülmények között, „mindvégig". Tengeri-hántás (1877.): A népi témájú ballada sajátossága, hogy benne Arany a ballada műfaji keletkezéstörténetét is bemutatja; az elbeszélő feladata, hogy kukoricahántás közben szórakoztassa a résztvevőket, ugyanakkor erkölcsi tanítást is adjon a fiataloknak. A megesett lány konvencionális története Arany erkölcsi felfogásának szigorodásáról tanúskodik, s a bűnértelmezés a lavina-effektus már megismert módszerén

alapul. A strófák 5 sora vagy jelképesen értelmezi a t örténetet, vagy kapcsolatot teremt a hallgatósággal, hangulatilag erősítve föl a történetet. A büntetés most is az elme megbomlása, a hallucináció és vízió, s ennek következménye a halál. Híd-avatás (1877.): A ballada alapját az a babona adja, miszerint az új hidat az öngyilkosok avatják fel. Arany a polgári világ, a szabadverseny, a haszonelvűség korának kárvallottjait, seregszemléjét mutatja föl. A célnélküliség, az erkölcsi világrend megbomlása következtében értelmetlenné válik az ember élete, nemre és korra való tekintet nélkül. Stilisztikai bravúr, hogy minden egyes öngyilkosság egyedi módon ábrázolódik, s a haláltáncot idéző megoldásokban az utolsó megnyilatkozások az egész emberi sors tragikumát képesek felidézni. Vörös Rébék (1877.): A népi babonás, pogány motívumra való építkezés és a lélektani analízis pontossága egyszerre

jellemző a balladára. Az erkölcsi világrend ill a fölhalmozódott erkölcsi tapasztalat megsértése indítja el most a bűn lavináját. A bűn, a kísértés, a rossz tárgyiasul a varjúban, mely örökké az emberrel marad, reménytelen küzdelmet folytat az ember a tőle való megszabadulásért. Ezt jelzi a refrén mágikus ráolvasás jelleg, valamint az elbeszélő utalása: “Száll a lelke, vég nélkül”. Nyilvánvaló Vörös Rébék alakjában a poe-i tárgyiasító szándék, ill. a megalkotottságra való törekvés, a homonímákkal való játék, a szólások stb Tetemre hívás (1877.): A bűn az élet játékként való felfogása, ezért bűnhődik Benő és Kund Abigél is. A bűnhődés folyamata, ill. a büntetés a korábbi balladáknak megfelelően történik A történet nagyobb részét azonban az apa kérlelhetetlen igazságkutatása teszi ki, s e b izonyosságkeresésben hasonlóságot mutat fel fiával is. Talányos Arany viszonya az apához,

hiszen értelmezhetjük úgy, hogy a világ nem épülhet bűnre, nem maradhat megtorlatlanul az erkölcsi világrend megsértése, ugyanakkor a se istent se embert nem ismerő magatartásban van valami démonikus és erkölcsileg kérdéses is. A Tetemre hívás az egyik legtudatosabban megalkotott ballada. A fölütés nem csupán a helyszín bemutatása és propozíció, hanem egyúttal dantei rájátszás is, az eltévedtség és zűrzavar tárgyiasítása is. A helyszín és a nevek kiválasztása az általánosító jellegen túl az akusztikus hatás függvénye, mint ahogy ezt erősítik a tudatosan kiválasztott régies kifejezések is. A vers zeneiségét az egyik legdallamosabb versláb, a daktilus biztosítja. Ezeket hol megtorpantja, hol fölgyorsítja Arany Az 1850-es Letészem a lantot az alkotás feleslegességét és céltalanságát, hangsúlyozza, a Mindvégig parancsa éppen ellenkezőleg a mindhalálig való munka, írás kötelességét emeli ki. Célja csupán az

egyén, a halál fenyegetésében élő ember vigasza A körülmények érthetővé teszik a költemény kezdetének felindultságát, melyet poétikailag a zaklatott ismétlés és a choriambusok nyugtalanító ritmusa fejezi ki. A következő három strófában (24) egyfajta sorsfilozófia bontakozik ki A lét a maga fájdalmaival együtt is szebb, értékesebb a nemlétnél. A líra „hangköre más" lett (5-6): a kinti világgal szemben (a nemzet, a haza ügye) a vers témájaként megjelenik a költő benti, szubjektív világa is. Író és közönség viszonyának megbomlásáról panaszkodik az utolsó strófa (7.) A Letészem a lantot szomorú, elégikus hangvételű költemény, amelyben egy tragikus dolog jelenik meg, a nemzet halála. Ez konkrétan az utolsó versszakban egy allegóriában jelenik meg, amiben a törzs a nemzet, a virág pedig az egyén, az ő élete. Szembeállítja a múltat és a jelent, és ebben a múlt az értékes, a pozitív, a jelen

értéktelen, sivár, negatív, és a refrénben pedig rácsodálkozik a szomorú valóságra, ezt a két múlt idővel érzékelteti: „hová lettél”: régmúlt, "hová levél”: közelmúlt, ami még kihat a jelenre - ez a megdöbbenést szimbolizálja. A költészet visszhangtalansága egyébként nem újszerű téma Arany művészetében. A Csaba királyfi (1853) töredékei elé írt Előhangban így hangzik a költői parancs: „Ha későn, ha csonkán, ha senkinek: írjad!" Az Őszikék balladáiból is hiányzik mindenfajta allegorikus indíték, történelmi-politikai áthallás. Régi és népi babonás hiedelmeket elevenít fel bennük, ugyanakkor folytatja korábbi témáját is, a bűn és bűnhődés kérdéskörét. Tengeri-hántás (1877. július 15) című költemény a többszólamú szerkesztés remeklése Az első és az utolsó versszak kerettörténetének elbeszélésébe egy másik elbeszélés iktatódik. Ezt a tengerihántás (kukoricafosztás)

egyik résztvevője meséli a fiatalok okulására. Megmegszakítja a mesemondás folyamatát, kiszólásokon keresztül ékelődnek be a j elenre vonatkozó utalások, az utolsó, a keretversszakban viszont a múlt következménye válik jelenné: a mesét hallgató fiatal legények, leányok dideregve figyelik a fölöttük repülő halott szerelmesek kísérteties muzsikálását. Legnépszerűbb, legtöbbet szavalt balladája a Tetemre hívás (1877. október 27) Alapja egy középkori istenítélet: az a hit, hogy a halott sebe újra vérezni kezd gyilkosának jelenlétében. A halva talált Bárczi Benő apja mindenkit megidéz fia holttestéhez, de a bűnös az, akire a legkevésbé eshetett a gyanú: ifjú menyasszonya, Kund Abigél. A könnyelmű, kacér enyelgés a tragédiához vezetett, a büntetés itt is a megtébolyodás. 5. A létösszegzés nagy versei Arany költészetében Az Őszikék legtöbbet emlegetett, talán legjellemzőbb alkotása az Epilógus (1877. július

6) Arany ugyan megírásakor „végszó"-nak szánta, mégsem az, gazdag termés következett még utána. Ennyi személyes, sőt titkolt érzés és mondanivaló ilyen közvetlenül még soha nem szólalt meg költészetében, ezután is csak nagyon ritkán. Induljunk ki a versformából! A páros rímű felező nyolcasok, melyek a hagyományos dalforma megszokott sorfajai, szelíd, könnyed, dalolható érzelmeket ígérnek. A strófák harmadik sora azonban csupán egyetlen ütem, fél sor, félben maradt sor, s ez minduntalan megtöri a dallamot: megrendültséget, érzelmi feszültséget visz a vers hangzásvilágába, s arról vall: nem könnyed, fesztelen érzelmek uralkodnak majd a költeményben. A vers szerkezeti tagolódását egyértelműen kijelöli a költõ „Az életet már megjártam" nyitó sor megismétlésével: a 15 szakaszból álló alkotás három, arányos (5-5 strófás) egységből áll. Ez a három szerkezeti egység három különböző

idősíkban helyezkedik el. Az első öt versszak (1-5.) ideje a múlt A már idézett kezdő sor az élet lezárultságát hangsúlyozó elégikus sóhaj. Hatásos hangütés is egyben: metaforikus tartalmánál fogva kiindulópontja a további, egymáshoz kapcsolódó képeknek. Erre az első részre látszólag a humorba bújtatott derű, az önironikus mosoly, a kiegyensúlyozottság, a hetyke, önérzetes fölény és a bajokon, csapásokon felülemelkedő sztoikus bölcsesség jellemző. De az erős képgazdagság, a többszörösen áttételes képsor azt sugallja, hogy az idillinek tűnő felszín mögött egyenlőre titkolt megrendültségek, visszafojtott indulatok és keserűségek húzódnak meg. A második rész (6-10.) idősíkja a múlthoz kötött jelen A 6 versszaktól kezdve hangváltás történik: az eddigi derűs felszínt izgatott, elégedetlen kifakadás, közvetlen, áttétel nélküli megnyilatkozás töri szét. A költő az élettől nem kapta meg azt, amit

várt Része volt címben, hírnévben, elismerésben, holott épp ilyesmikre nem vágyott. S pont a hírnév és az elismerés, a „pályabér" váltja ki belőle az „örök kétely" mardosását, a lelkiismeret furdalást, mely „égető, mint Nessus vére". Az a kétely gyötri, hogy műveivel megérdemelte-e az elismerést, s az önvád, hogy alkotásait nem fejezte be, „félbe-szerbe" maradtak. A harmadik szerkezeti egységhez (11-15.) fűződő idősík a múltban megálmodott, de meg nem valósult jövő. A panasz hangja ezúttal is leplezetlen, itt is kevés a költői kép, bár mind az öt strófát átszövi valami rejtett többértelműség. A független nyugalom, a csöndes fészek falun (Nagyszalontán), a munkás, vidám öregség eddig csak ábrándos vágyálmok maradtak. A tragikus élet iróniája, hogy mindezeket csak akkor kaphatja meg, amikor már nem tud velük mit kezdeni a halál közelében. A kétségbeesett, remény nélküli

lemondás szétfeszíti az utolsó strófa formáját a versszak ötsorossá bővül. A toldaléksort több poétikai eszközzel emeli ki a többiek közül: a többi sorral nem rímel; a két ütem hibátlan mozaikrímpárt alkot, s alliteráció is található benne. Mindehhez hozzájárul a nagy erejű metafora: az ország legünnepeltebb költője a „rab madár" képével fejezi ki saját léthelyzetét. Az Epilógus című verse az első Őszikék költeményei közé tartozik. Megjelenik benne egy feleselés két oldal között. Az egyik oldal belenyugszik a sorsába, a másik kicsit többet akar A 3, 4 szakaszban megjelenik a maga és a t öbb ember viszonya: lenézik, pedig neki érdemei vannak, ezt azonban nem becsülik. A 7 szakaszban viszont arról panaszkodik, hogy túlértékelik. Mindkettő azt jelenti, hogy nem értik meg Megvan benne a költő önérzete, hiszen nemzeti költőként nem nyújtotta azt, amit kértek tőle. Arany véleménye az, hogy nem

mondhatjuk meg, hogy miről szóljon a költészet ("független nyugalmat","mely sajátom"). A költészet független, nem szabad megszabni, miről szóljon, ez másoknak nem tetszik, de Arany vállalja a következményeket. Az ő költőeszménye, a nyugodt körülmények közti alkotás, hogy a költő ne hagyjon befejezetlen műveket. A szöveg a magánéletbe való visszavonulást jelképezi, mert a közéletben alá- vagy túlbecsülik. Megmarad a nemzeti felelősség, a köz igaza, de nem a nemzet előtt alkot (Rousseau: műveljük kertjeinket). A Tölgyek alatt című művében több idősík jelenik meg. A jelen idősíkja: Margitszigeten egy nagy tölgy alatt ül A második idősik a gyermekkora: tölgyfára mászott A harmadik idősík pedig a jövő: tölgy legyen a fejfája. Valamint van egy meghatározhatatlan idősík is: mindenhol jó, de legjobb a tölgyfák alatt. Ezek alapján összeáll Arany életrajza Tehát a mű egy életrajzra való

visszatekintés (mint az Epilógusban). Egész életén keresztül elkísérte, s így társává fogadta. A tölgy a természetes életérő jelképét hordozza: a tölgy virul, ő meg csak tengődik (Berzsenyi: Magyarokhoz I. Itt a tölgy, mint az ország jelenik meg) Azzal, hogy a tölgyhöz köti Arany saját életét, azzal a tölgy saját önjellemzés részévé vált. A tölgy jelentését (erkölcs, szilárdság, stb.) kapcsolja magához, de ezt közvetlenül nem mondja ki. A romantikában ez nem volt közvetett (A Tamburás öregúrban is közvetett: azonosulás és megkülönböztetés kettőssége). Második versszak 3-4 sora: szó szerint irónikus: ezt az idős emberekre mondják, mikor szenilisek. Hatodik versszak: a gyermekkor második visszaidézése. Itt bonyolultabban helyezi el Nem jelzi nyelvtanilag (jelen idő) Lebegteti az idősíkot. Hetedik szakasz: metafora, a villámlás: félelmetes jelenség, hazamegy "Áttötve": Arany érzi, hogy ez nem illik

ide (ruha). Harmadik versszak: kis bogrács - egy ugrás, döccen a rím (erőltetett). Zubogását hallom: nőrím (--) és a "A vizi malom!": hímrím (u-) Ez így nem jó, távolodik a dallamos zenétől. Sárváry Antal ellenverset írt Azt mondta, hogy Arany licenciái verselési hibák. Ezek a verselési hibák egy modernebb, prózába hajló, dallamos zenétől távolodó stílus következménye. Sárváry a nemzeti romantikát kéri számon 6. A meghasonlott nemzeti költő (Az örök zsidó, Magányban) Az 1860-61-es évek alatt keletkezett verseire jellemző a meghasonlás. A meghasonlás Aranyban onnan származott, hogy ő maga diszharmonikus viszonyban állt a világgal, pesszimista volt, pl. a szabadságharcot sem tudta illúziókkal szemlélni, a magyarokban látta hibákat, mégis tudta, hogy rá vár a nemzeti költő feladata, ezt várják tőle, viszont emiatt a diszharmonikus viszony miatt képtelen volt nemzeti költő lenni. Nyomás nehezedett rá, de

nem volt képes felvállalni ezt a szerepet. Az örök zsidóban is ez jelenik meg. Ez a cí m egy legendán alapul, amely egy ember legendája, aki nem hagyta Krisztust megpihenni Pilátus ítélethirdetése után. Továbblöki a pihenni megálló Jézust, és ezért átok száll rá, bolyongania kell, nem nyugodhat az ítéletnapig. De ebből semmit sem használ fel a költő; aki nem ismeri ezt a történetet, annak ez a versből nem derül ki, nincs szerepe a műben, a költemény teljes egész a legenda nélkül is. A legenda nem befolyásolja a jelentését Az örök zsidó cselekvései a műben majdnem mind tulajdonképpen nem is cselekvések, hanem érzelmek, amik egy üres, passzív életet fejeznek ki. Tehát nem a m aga ura az ember, és tevékenysége csak egy megszakítatlan rohanás, egy céltalan bolyongás, amely nem vezet sehonnan sehová (ez megfelel a legendának). A cselekmények, helyszínek, történések elvonatkoztatottak, metaforikusak, érzékeltet egy

cselekményt, de mindent általánosít, metaforák miatt látszólag ballada, de valójában nem az, hanem lírai monológgá válik, pontosabban átmenet a kettő között, hiszen végig a lírai én beszél. Csak az utolsó versszakban válik ketté, de akkor is csak azért, hogy megerősítse: az örök zsidó és a lírai én egy és ugyanaz. Kihangsúlyozza az egységet, ekkor személyessé válik a vers, de azért mégis kicsit eltávolítja magától azzal, hogy azt mondja: ez az örök zsidó! ("nem én"). Tehát az utolsó versszakban történő kettéválás csak formai, abból a célból, hogy közölje a lírai én, hogy tartalmilag azonos a kettő. Ezenkívül végig a versben érzékelhető az a diszharmonikus viszony a világgal, a fenyegetettség - fölötte bárd van, alatta ropog a föld - emiatt egy zaklatottság van jelen, űzöttség, amiatt, hogy a zsidó nem akar menni, csak hajtják, nem pihenhet meg, jelen van még a magány, a csalódottság. Ezek

miatt megjelenik a halálvágy (10. vsz:szeretne céljához érni, meghalni) A Magányban vershelyzete egy töprengés: egy döntéshelyzet, amely döntés életet vagy halált jelent a nemzet számára, de muszály dönteni. Emiatt félünk tőle: "nyújtanók a percet", hisz nem tudjuk mit fog végül hozni a döntés. A kockajátékhoz hasonlítja, olyan bizonytalan, homályos a kimenetele. Csak a szerencsében bízhatunk A polgárosodás életében ekkor ez a döntés az volt, hogy forradalom legyen újra, vagy tárgyalni kezdjünk Ferenc Józseffel, elismerve magyar királynak! (februári pátens: visszavonják az engedményeket). A másodlagos jelentésszinten ez viszont már úgy jelenik meg, hogy a döntés biztos rossz lesz, hisz a kocka egy szörnyű csont, a halál jelképe, a jövő egy mélységbe indult sziklagörgeteg. Több ilyen baljós jelkép is megjelenik, a versben (pl. számlap nélküli óra, elvetélés vágya) De a 4 . versszakban egy fordulat

lép fel: a l írai én szól, elhessegeti a r émképeket, biztat, hogy optimisták legyünk. Itt is az a vak bizalom jelenik meg, ami Petőfinél is megjelent az Európa csendes, újra csendes című versben. Tehát ez a bizalom is abból fakadt, hogy Arany látta, hogy a nemzetnek biztatásra van szüksége, és csak ő tudja ellátni ezt a feladatot. Mégsem tudja optimistán szemlélni a jelent, borulátó volt, úgy gondolta, hogy ő képtelen illúziókat kelteni, illúziókkal szemlélődni