Literature | High school » A görög líra és a lírai műnem

A GÖRÖG LÍRA ÉS A LÍRAI MŰNEM A líra a három alapvető műnem egyike. A szó jelentése eredetileg héthúrú lanton előadott énekre utal. A görög költészetben kezdetektől fogva két típusa alakult ki: a monodikus líra (egyénileg mondott, egyéni érzelmet kifejező) és a kardal költészet (közösségi érvényű, közösen előadott). Alapvető lírai műfajok: 1.) Dal: Talán a legősibb lírai műfaj, leginkább megőrizte kapcsolatát a zenével és a tánccal. Többnyire alapvető, egynemű (homogén) emberi érzelemnek (öröm, bánat) kifejezője. Osztályozása: 1. szerzőiség szerint a. népdal: Gyakori benne a virág és természet metaforika, melyeknek többnyire szimbolikus, gyakran erotikus töltete van. Verselése ütemhangsúlyos, leggyakrabban felező nyolcas Rímelése: párosrím. b. műdal: Az európai költészettörténetben 2 jellegzetes típusa alakult ki: 1.Sanzon típusú: Erős dallamosság, hangulatiság jellemzi 2.Lied típusú:

Filozofikusabb, bölcseleti jellegű, az egyéni érzés a kimondás pillanatában egyetemesül, általános értelművé válik (Goethe) 2. Témája szerint: a. altatódal b. bölcsődal c. nászdal d. munkadal 2.) Óda: Ünnepélyes, magasztos hangú költemény. Akkor keletkezik, ha a költő akarata, szándéka, törekvése megegyezik közösségével, közönségével, de születhet az elszigeteltség fájdalmas lélekállapotában is; de nem születhet egyetemes érvényű, közösségi érdekű megvilágosodás, illumináció nélkül. A legősibb költői eszközökhöz, stilisztikai és retorikai eszközökhöz szívesen visszanyúló műfaj. Az ódában az érzelmi és gondolati elem egyensúlyt tart; az érzelem ereje emeli mind magasabbra a gondolatot, az értelem pedig korlátok közé szorítja az érzelmet. Az európai költészettörténetben két típusa alakult ki: a.) Pindaroszi óda: Ünnepélyesebb, nyelvileg gazdagabb és zaklatottabb, érzelmileg gazdagabb.

b.) Horatiusi óda: Tanító, bölcseleti szándékú Az ún. kl asszicista korok a horatiusi, a romantikus korok a pindaroszi ódát részesítették előnyben. 3.) Himnusz: a.) Az óda műfajkörébe tartozó költemény Az ódától vallásos tematikája, vallásos utalásai különböztetik meg. Jellegzetes szerkezete már a görög himnuszköltészetben kialakult: A B A szerkezet (A = o dafordulás és megszólítás, a k önyörgés tárgyának kifejtése; B = érvelés, a kérdés részletezése, gyakran hivatkozás az isten, istenek tetteire, életére; A’= a k érés megismétlése). A XVIII század közepétől kezdve a vallásos tematikát az isten, istenek személyét gyakran elvont, nemes eszme helyettesíti. b.) Egy nemzet, egy közösség azonosságtudatát kifejező, jelképező ének 4.) Rapszódia: Az óda műfajkörébe tartozó lírai alkotás. Jellemzője, hogy a gondolati és érzelmi elemek egyensúlya megbomlik; az érzelmi túlfűtöttségből származik

belső feszültsége, a hangnem izgatottsága. Ez gyakran a külső formában is megjelenik: váltakozó hosszúságú sorok, hiányos mondatok stb. (pl: Petőfi: Egy gondolat bánt engemet) 5.) Epigramma: A görög költészetben minden disztichonban írt, feliratra szánt költemény. Mai értelemben egy gondolat rövid, csattanós formában való kifejtése. a.) Epitaphium: sírfelirat b.) Xenia: irodalmi, művészeti tárgyú epigramma 6.) Elégia: A klasszikus antik poétikában minden epigrammánál hosszabb disztichonban írt költemény tartalmi és hangnemi megkötöttség nélkül. A római költészetben Horatiusnál, Tibullusnál, Propertiusnál már megjelenik a fájdalmas, lemondó hangulat, mely későbbiekben a műfaj jellemzője lesz. Az újkori költészet és esztétikai gondolkodás történetében Schiller 1795-ös A naiv és szentimentális költészetről című tanulmányában fogalmazza meg az elégikus világlátás lényegét. E szerint elégia eszmény

és valóság, ideál és reál összeütközése a versben, s a fájdalmas, lemondó, borongós hangulatot az okozza, hogy a valóság erősebbnek bizonyul az eszménynél. Az elégia értékesztétikai megközelítésben köznapi mértéket meg nem haladó értékek hiányát vagy elvesztését regisztrálja. 7.) Ekloga: Eredetileg pásztori környezetben játszódó, bukolikus költemény. A szó jelentése szemelvény, s arra utal, hogy Vergilius pásztori költeményei közül tizet választott kiadásra. A műfaj atyja a görög Theokritosz, akinél még valódi pásztorok dicsérik a természeti szépségeket, a vidéki életet. Vergilius hősei már álruhás pásztorok, valójában költők, filozófusok, akik a jelennel szemben a múlt vagy eljövendő aranykort idézik. Ezt a lehetőséget ismeri föl századunk harmincas éveinek második felében Radnóti Miklós, s teszi a műfajt világképe legfontosabb hordozójává