Literature | Studies, essays, thesises » A magyar reneszánsz eszmevilága, művészi sajátosságai Janus Pannonius és Balassi Bálint néhány költeménye alapján

A magyar reneszánsz eszmevilága, mûvészi sajátosságai Janus Pannonius és Balassi Bálint néhány költeménye alapján Míg Itáliában a quattrocento, az 1400-as évek már a reneszánsz kultúra második százada, addig Magyarországon még csak a reneszánsz elsô csírái jelennek meg. Hunyadi Mátyás mûveltsége, illetve itáliai kultúrájú udvartartása teremti meg elõször a lehetõséget a reneszánsz magyarországi térnyerésére. Magyarországon a polgárság a reneszánsz korban még nem érte el a fejlettségnek azt a fokát, mely lehetõvé tette volna, hogy ennek az új világi mûveltségnek legfõbb hordozója legyen. (Az új nemesség válik az új mûveltség társadalmi bázisává.) Ugyancsak Mátyás király idejében vonult be Itáliából az a mozgalom, amit humanizmusnak neveznek. Tulajdonképpen ez a reneszánsz elválaszthatatlan, szerves része, de szûkebb kategória. A reneszánsz mûvelõdéstörténeti korszak, s egyben korstílus, a

humanizmus a reneszánsz polgárság világi életszemléletét jelenti és az ezzel összefüggõ klasszikus mûveltséget, tudós magatartást. Szerb Antal szerint "a humanizmus végsô értelemben a szellem belsô forradalma az Egyház ellen. () Végsô ideálja az autonóm ember, akinek nincs többé szüksége transzcendens kiegészítésre, mindent megtalál itt a földön, miden mértéket ember voltában hordoz. A humanizmus új értéktáblákat teremt: az ember önmagában érték, azáltal, hogy ember." Az elsô, Európában is elismert - még latinul író magyar költô -, a humanizmus egyik legkiemelkedôbb alakja Janus Pannonius. Epigrammái, elégiái, bölcseleti lírája egyértelmûen tükrözi a megújult eszmevilágot. 1450-ben írta ferrarai iskolatársához, barátjához a Galeotto Marzióhoz címû epigrammát. Szatirikus, csipkelôdô hangon állítja szembe egymással a humanista költô-tudós és a hiszékeny zarándok világszemléletét:

"Mert hívô ember költô nem lehet!". Nyilvánvaló, hogy mindezt nem szó szerint kell értelmeznünk (gondoljunk csak Balassi vallásos verseire), hanem csakúgy, mint Csokonai a felvilágosodás korszakában, Balassi is elsôsorban a bigott vallási fanatizmust, a képmutatást ostorozza itt. A reneszánsz mûveltségben a vallás háttérbe szorul, ekkor már nem adhat kielégítô magyarázatot a rohamosan megváltozó élet je-lenségeire. Az egyház által megváltoztathatatlannak hitt társadalom gyorsan átalakul, mindez egészen új világszemléletet és stílust alakít ki, melynek középpontjában az Isten helyett már az ember, a túlvilág helyett pedig a földi valóság áll. Az új kultúra, az új világszemlélet nem jelenti a középkor látványos megtagadását, viszonyuk ennél sokkal bonyolultabb, összetettebb, ez figyelhetô meg pl. a reneszánsz képzômûvészetben is, ahol továbbra is vallási témák állnak túlnyomórészt

középpontban (Giotto: Krisztus siratása, Michelangelo: Utolsó ítélet stb.) A Búcsú Váradtól címû verse is a humanista világnézetû ember értékrendjét fejezi ki, rávilágít arra, hogy mitôl fáj a legjobban elszakadnia. Bár a Mikor a táborban megbetegedett címû elégiájának középpontjában a testi gyötrelem realisztikus leírása áll, mégis ebben a versben is meghatározó motívum a búcsúzás. "Válogatott könyvek szépségein elgyönyörödni", "csacsogó csermely partján heverészni", "kéklô égbolt", "kristálypatakok, zöldbe borult ligetek": jól érezhetô a reneszánsz ember életigenlése - hol van már a túlvilági üdvösséget hirdetô, az evilági létet siralomvölgyként feltüntetô vallásos irodalom! Feltétlenül szükséges megjegyezni a büszke reneszánsz költôi öntudat, önbecsülés megjelenését verseiben. ("Itt nyugszik Janus, kivel ôsi Dunánkhoz elôször / Jöttek a szent

Helikon zöldkoszorús szüzei."; hasonló gondolatokat találunk még: Pannónia dicsérete, Egy dunántúli mandulafáról stb.) S valóban, Janus Pannonius alkotásaival jelent meg irodalmunkban a reneszánsz tematika: az egyén, a magánember testi és lelki problémáival; a családi összetartozás érzése: az édesanya iránti szeretet; a családnál szélesebb közösség: a haza, a hazai táj, az ember átlelkesítette természet; és a humanista értelmiségi legnagyobb élménye és ihletforrása: a kultúra, a tudomány, a mûvészet és fôképp a költészet kultusza. (Gerézdi Rabán) A magyar nyelvû irodalom elsô klasszikusa, világirodalmi szintû költôje Balassi Bálint - egy egész nemzet irodalmának hatalmas lélegzetvétele, aki ízig-vérig kora költôje volt, s így életmûvének kulcsát a kor adja. A szerelem, a vitézség, a természethez és az istenhez való közvetlen viszony azok a témakörök, melyekben a lírai szintézist

megalkotja. A lovagi, illetve dantei, petrarcai költészet új világszemléletét ô hirdette elsônek a magyar költészet szavával, s ezzel merôben eredeti magyar reneszánsz lírát teremtett. Balassi a reneszánsz személyiség öntudatával a szerelmet az emberi élet egyik legfôbb értékének tekintette: "Meglágyul keménység, megszünik irigység, jóra fordul gyûlölség, / Istentûl mindenben adatott idôvel változás s bizonyos vég, / Csak én szerelmemnek mint pokol tüzének nincs vége, mert égten ég." (Az ô szerelmének örök és maradandó voltáról) Mint ahogy Petrarca Laurája is több, mint a költô szerelmének tárgya, ugyanígy Balassi Júliája is eszménykép. Gyakran értékelik - nem is alaptalanul - szerelmi líráját a lázadó európai szerelmi költészet magyarországi hajtásaként. Nála a szerelem a szó igazi értelmében szinte menekülés volt, útkeresés, fogódzó és kapocs az élethez. (József Attila szerelmes

versire kell gondolnunk, akinek "kívül-belül leselkedô halál elôl" a szerelem volt a menedéke.) Szerb Antal szerint "Balassi Bálint szerelmes verseiben nem az érzelem a fontos. Itt a szerelem csak ürügy, a hölgy csak jelkép, mint a reneszánsz valamennyi nagy költôjénél. Ezek a költôk a nôn keresztül valami mást szerettek: magát a szépséget, az ideát, amely keresztülcsillog az anyagon. A szépséget, a magáért való szépséget, amely felvillan a dalban, a nôi arcban és a táj ôszi lélegzetvételében." A szerelem Balassinál elválaszthatatlanul összeszövôdik a szabadság gondolatával, akárcsak késôbb Petôfinél. Versciklusai fô mondanivalója ezért a boldogság és a szabadság utáni vágyakozás, melynek a legkülönbözôbb témájú versekben ad kifejezést (Darvaknak szól, Ó én édes hazám, te jó Magyarország stb.) Balassi költôi nagyságának egyik titka, hogy nagy és nemes eszményei sohasem elvontak,

ott izzik bennük a század egyik legnyugtalanabb, legviharosabb élete. Európa más reneszánsz lírikusaival ellentétben nem udvari környezetben, békében és jólétben élô poéta írta, hanem egy állandóan bolyongó, vitézi életmódú katonaköltô. A verseiben pompázó természetleírásokban így egyesül a reneszánsz ember ujjongó természetfelfedezése és a szabad ég alatt háló magyar végvári vitéznek a természettel való állandó összeforrottsága: "Vitézek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél? / Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel az ember ugyan él; / Mezô jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél." (Egy katonaének); "Vitéz próba hellye, kiterjedt sík mezô, / S fákkal, kôsziklákkal bôvös hegy, völgy, erdô / Kit az sok csata jár s jó szerencselesô, / Legyen Isten hozzád sok vitézt legellô!" (Ó én édes hazám, te jó Magyarország.) A korabeli európai

humanista poézisben az effajta vitézi énekek ismeretlenek voltak, csak a mi irodalmunkban lett, lehetett lírai témává a hazáért és a kereszténységért vívott önfeláldozó harc. Ady Endre elôtt Balassi a magyar irodalom legnagyobb vallásos költôje. Vallásos verseket írva is megmarad humanistának: Istenbôl embert formál, és perlekedik, vitatkozik vele, legtöbbször nem az égi üdvösség jutalmáért könyörög, ellenkezôleg: nagyon is kézzelfogható földi boldogságért imádkozik Jól érezhetô, hogy ezekben a versekben is már egy szabadabb szellem keresi teljes megszabadulását. Istenes énekei sokkal személyesebb hangúak, mint szerelmes versei, s olyan lélek szólal meg ezekben, akinek számára a keresztény vallás nem megnyugtató szent és régi szokásokat jelent, hanem küzdelmet a test, a világ, az ördög ellen. A küzdelemben a féktelen természetû, minden rosszra hajló vad reneszánsz ember sokszor alulmaradt, de verseiben

legtöbbször létrejön a harmónia (míg Ady mûveiben ez nem feltétlenül valósul meg.) ("Bocsásd meg Úristen ifjúságomnak vétkét, / Sok hitetlenségét, undok fertelmességét, / Teröld el rútságát, minden álnokságát, / Könnyebbíts lelkem terhét. (.) Éneklém ezeket nagy keseredett szûvel, / Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével, / Tétova bujdosván, bûnömön bánkódván, / Tusakodván ördöggel." (Kiben bûne bocsánatáért könyörgett.) Fontos kiemelni, hogy Magyarországon a reformáció és a humanizmus összefonódottan alakul ki. Balassi történelmi tette az volt, hogy ádáz, sivár viszonyok közepette is olyan utat tört magának, amelyen szélesebb réteg ugyan nem követte, de amelyen ô maga személyesen, európai szintû, humanista szemléletet alkotott. Hajlamai, képzettsége, óriási tehetsége a humanizmus felé vonta, a szûk viszonyok, az életet, gazdagságot, kultúrát jelentô birtok utáni harc

lépten-nyomon a pereskedô, vad úri élet keretei közé kényszerítette. A régi és új életforma hatja át verseit, s költészete is csak a maga ellentmondásaival alkot egységes egészet. Mintegy szentenciaként értékelhetjük Janus Pannonius rövid epigrammáját, mely tömören foglalja össze a reneszánsz alkotó eszmevilágát: "A mûvészi gyakorlat erôt fokoz; ám a remekmû / ott kél, hol lángész izzik a munka mögött." (A mûvészetrôl)