Economic subjects | Media economics » dr. Szeles Péter - Média vs Tudomány

Budapest, 2008. április 24 A média szerepe az egész életen keresztül tartó tanulásban Miért nincsenek ma Öveges professzorok a médiában? Véleménycsere az oktatás és a média képviselői között dr. Szeles Péter: Média vs. Tudomány A konferencia hivatalos címétől én némileg eltérek. Már csak azért is, mert – nézve az előadásokat és a témákat – többen is foglalkoznak az ’Öveges professzor’ jelenséggel. Én viszont – már csak szakmámból adódóan is – inkább a média világát, pontosabban a két fél közötti kapcsolat lehetőségét és gyakorlatát képviselem. Egyébként pedig meggyőződésem, hogy Öveges professzorokra ma is szükség lenne, hiszen az új ismereteket, a tudományos összefüggéseket és találmányokat ma is meg kellene ismertetni minél szélesebb tömegekkel, azaz életközelbe kellene hozni a tudomány eredményeit, és kézzelfoghatóvá is tenni ezeket az állampolgárok számára, azonban mintha

napjaink tudósai nem lennének ’média-képesek’. Ez már egy új fogalom, ami nyilván magyarázatra szorul, és igyekszem is kitérni rá mondandómban. De, hogy visszatérjek előadásom címéhez: véleményem szerint a média és a tudomány mai kapcsolatát a süketek és a vakok párbeszéde jellemzi. E kijelentés indokait a két oldal szerint próbálom csokorba szedni Nézzük elsőként a tudomány világát. A tudósok munkáját misztérium lengi körül, egy szűk szakmai eliten kívül kevesen értik. Sok a szakzsargon, az idegen szó, az elvont fogalom vagy a tudományos kifejezés Mindez az átlagember számára szinte érthetetlen. És, ezek sorában kell értelmeznünk a média-munkásokat, az újságírókat, a szerkesztőket is Persze, tisztelet a kivételnek, hiszen, aki látta már Friderikusz Sándor és Lukács Béla fizikus/polihisztor televíziós beszélgetését az ATV Friderikusz Most c. műsorában, az a felkészületlenséget vagy a hozzá nem

értést kevésbé érzékelhette A kivétel azonban nem általános jellemző. A magyar médiában ma elég kevés, a szakmai tisztesség alapján valóban felkészült média-munkás található, sokkal inkább a felkészületlenség ’havashenrikes’ jelenségével találkozhatunk. A tudományos kutatások mindinkább a részletek, a mind speciálisabb témák felé fókuszálnak, és közben hatványozottan növekszik az ’előzmények’ információs tömege. Talán ennek is köszönhetően a tudósok egyfajta elefántcsont tornyot alkottak maguknak a történelem folyamán, vagyis: ma a tudomány kevesek privilégiuma. Távol van az átlagemberektől Ennél azonban jóval fontosabb jellemző – szerintem – a tudós társadalom belterjes szellemisége! Ez vád, és negatív. Nem dicséret. A belterjes szellemiség és magatartás értelmezése legalább kettős: a szervezetekben élő és dolgozó emberek viselkedése éppúgy értendő alatta, mint a szervezetnek, mint

önálló entitásnak a magatartása. „Olyan cselekvés-együttesek értendők, melyekkel valamely szervezet azt szándékozik elérni, hogy külső környezetére hatva Szakmai támogatóink: 1. oldal Társadalmi Kommunikáció Tagozat A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a Munkaerőpiaci Alapból támogatja Budapest, 2008. április 24 A média szerepe az egész életen keresztül tartó tanulásban Miért nincsenek ma Öveges professzorok a médiában? Véleménycsere az oktatás és a média képviselői között módosítsa annak állapotát, vagy saját helyzetén változtasson, módosítva ezzel külső környezetéhez való viszonyát.” (Jean Piaget: A viselkedés mint a fejlődés hajtóereje) Komor professzor megfogalmazásában a belterjes viselkedésű szervezetek a belső folyamatokra figyelnek; a szervezeti lét folyamatait valamilyen határon belül képzelik el; és ennek megfelelően definiálják a szervezetet is;

döntő fogalmaik a szervezet céljai, struktúrája és folyamatai (Kutatás + Fejlesztés stb.), továbbá, ezen folyamatokon belül vizsgálják a kommunikációt. A szervezeti folyamatok végső célja a természet átalakítása az ember, a társadalom igényeinek megfelelően, vagyis a szervezet a természet legyőzésének eszköze, a folyamat, a természet társadalmasítása. (Komor Levente, 1999) Ezzel szemben a külterjes szellemiségű szervezet a környezet irányából közelít: a környezetre figyel; a szervezet-környezet kölcsönkapcsolata a kérdés: hogyan, milyen eszközökkel befolyásolja a környezet a szervezetet (politikai, gazdasági, jogi stb.) és viszont Ezen belül egy sajátos irány a környezet tudatos befolyásolása, amelynek speciális esete a kommunikációs kapcsolatokkal történő befolyásolás. Az irányt a társadalom természetesítése jellemzi A társadalom nem győzheti le a természetet, az ember az átalakító folyamatok során a

természetet, mint modellt kell, hogy használja valamiféle jobb társadalom kialakításához. A belterjes szellemiségű szervezetek befelé fordulnak, magukkal foglalkoznak, saját érdekeiket követik (akár környezetük ellenére is), és számukra nem fontos, vagy egyenesen érdektelen a külvilág igénye vagy jelzései. A környezettől való mind erőteljesebb függés ellenére, annak szinte hátat fordítva, csupán belső folyamatait és információit preferálja. A belterjes szellemiségű szervezetek – értelemszerűen – lenézik a kommunikációt, szükséges rossznak, haszontalan vagy tudománytalan (sőt egyenesen tisztátalan) dolognak tekintik, mint mondjuk a használtautó kereskedést. Ez megnyilvánul pl. a MAB (Magyar Akkreditációs Bizottság) kommunikációhoz való viszonyában is Tessék megnézni: a bolognai folyamat részeként a MAB áldásos tevékenységének köszönhetően, bután és értelmetlenül kiirtották a kommunikációs

szakképzéseket az országból (egyébként Európával egyáltalán nem konform módon)! A tudományos élet vezetői körében a kommunikációt az elmúlt évtizedek során, vagy mint nyelvészeti, szemantikai problémát, vagy mint pszichológiai kérdést, illetve (esetleg) mint számítástechnikai jelenséget tekintették. De, még csak véletlenül se interdiszciplináris tudományterületként! A ’Kommunikáció Korában’ (Herbert Gross)! Állításomat több ténnyel is tudom bizonyítani. Például, nincs ma Magyarországon egyetlen doktori iskola sem, ahol a kommunikációt interdiszciplináris alapon lehetne vizsgálni, kutatni vagy tanulmányozni. Továbbá, és ez talán a leginkább fájó: a MAB szűklátókörűségének köszönhetően a magyar felsőoktatásban ma kizárólag médiaképzések folynak, újságírókat és médiaértékesítőket képezünk. (Ennyit? Minek?) Viszont megszüntették a korábban Európai hírű reklámszakember képzéseket, és az

ország egyetlen public relations tanszékét és szakképzését is felszámolták! Brávó. Csak azért, mert a MAB-ban ülő urak – kommunikációs értelemben – műveletlenek, és nem látnak tovább az orruknál, nem ismernek mást a kommunikáció színes és rendkívül gazdag világából, mint csupán az újságírást, a médiamunkást. Akkor, amikor pl a nemzetközi public relations iparág napjainkban, egy recessziós világgazdaság viszonyai közepette is, kétszámjegyű növekedést produkál! Szakmai támogatóink: 2. oldal Társadalmi Kommunikáció Tagozat A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a Munkaerőpiaci Alapból támogatja Budapest, 2008. április 24 A média szerepe az egész életen keresztül tartó tanulásban Miért nincsenek ma Öveges professzorok a médiában? Véleménycsere az oktatás és a média képviselői között Ezek alapján egyáltalán nem csodálkozhatunk társadalmi, politikai

konfliktusaink sokaságán, hiszen alapvetően hiányoznak az ezek kezeléséhez értő, felkészült szakemberek. De, visszakanyarodva a belterjes szellemiséghez: a szervezeti kommunikáció kategóriája alatt egy adott szervezet viselkedését értjük a környezet vonatkoztatási keretében, a szervezet tervezett és spontán aktivitásainak összességét. Korszerű felfogása szerint, a szervezeti aktivitásokat, az anyagi, az energia, az információ átalakító folyamatokat egyaránt kommunikációs folyamatnak tekintjük. A szervezetek magatartás alternatívái pedig alapvetően háromfélék lehetnek: inaktív, reaktív és proaktív magatartás-modelleket különböztetünk meg. Az első esetben a szervezet elzárkózik a környezet elől, egyfajta ’bunker mentalitást’ tanúsít, és abban reménykedik, hogy a környezeti és működési problémák majd maguktól elmúlnak, „eltávoznak”. A második magatartás-modellt defenzív viszony jellemzi Ellenséges a

külvilággal (így a médiával) szemben, ennek is köszönhetően állandó információs űr alakul ki a szervezet és környezete viszonyában. Csupán reagál a szervezet a környezetből érkező felvetésekre, állandóan kullog az események után, és elszenvedi a környezeti ügyeket. A napjaink ’Információs Társadalma’ szempontjából leginkább életképes magatartás-modellt a harmadik, a proaktív szervezeti magatartás testesíti meg. Az ily módon működő szervezet kezdeményező, tájékozott, elébe megy az eseményeknek, azaz előnyben részesíti és tudatosan használja is a kommunikációt. Ne feledjük: az információ minden szinten a változás katalizátora. (Ettől olyan félelmetes a hatalma) Talán a fentiek is demonstrálják: elmaradt a rendszerváltás a hazai tudomány világában. Paradigmaváltásra lenne szükség. Új módon kellene gondolkodni a tudomány és a környezet, a társadalom viszonyáról, a tudományos eredmények

alkalmazásairól, a szakmai ismereteket pedig alázattal és nagyfokú toleranciával kellene kezelnünk. A környezethez való viszony pedig értelemszerűen feltételezi a médiához való újfajta viszonyulást is. A tudományos élet és a tudományos elit szemléletváltásának szükségességét, a paradigmaváltás hiányát jól példázza a hazai felsőoktatás. Az egyetemek és főiskolák ma nem tudományos műhelyek, hanem diplomagyárak, és a rektorok hűbérbirtokai. Tovább él a feudalizmus ma még a felsőoktatásban! A hírnévmenedzsment és a kapcsolatmenedzsment teljes hiánya jellemzi ma az egyetemek és főiskolák ’piaci’ munkáját. Tényszerűen nem törődnek a minőségi képzéssel, a minőségi oktatással és oktatókkal, sőt azzal sem, hogy a hallgatók mennyire elégedettek a képzésekkel, milyen hírét viszik az adott intézménynek. Azután pedig kétségbe esnek, amikor nincs elegendő számú jelentkező, és a bevételek elégtelennek

bizonyulnak. A kommunikációhoz, a kapcsolatokhoz való mostoha viszonyt, a belterjes szellemiséget szemléletesen illusztrálja a BGF-KKFK egyik folyosóján található tűzjelző: a mellette lévő instrukció felirata: „Tűz esetén kérjük az ablakot betörni, és a dobozban elhelyezett kulccsal a vészkijáratot kinyitni.” Azonban, a tűzjelzőről lógó lánc végéről hiányzik a kalapács, amivel az ablakot be lehetne törni, és (!) a tűzjelző dobozban nem található semmiféle kulcs, amivel a menekülés lehetőségét jelentő vészkijárat kinyitható lenne. A hazai felsőoktatás irányítóinak gondolkodásában az intézmény hírneve méltatlanul mellőzött. Pedig tudományos alapozottsággal rendelkező kategóriáról van szó. „Hírnévről akkor beszélünk, amikor a szervezet értékvállalása megfelel Szakmai támogatóink: 3. oldal Társadalmi Kommunikáció Tagozat A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a

Munkaerőpiaci Alapból támogatja Budapest, 2008. április 24 A média szerepe az egész életen keresztül tartó tanulásban Miért nincsenek ma Öveges professzorok a médiában? Véleménycsere az oktatás és a média képviselői között a legfőbb érdekgazdák érdekeinek és elvárásainak. A szervezet értékvállalása és az érdekgazdák elvárásai közötti kapcsolatot a tapasztalatok módosítják, vagy a direkt kölcsönhatás révén, vagy a láthatóságon (kommunikáción), vagy harmadik fél információin keresztül.” (Eliot S Schreiber, 2004) Ne becsüljük le a szervezetek, az egyetemek, a főiskolák, a tudományos műhelyek és fórumok hírnevét! Nehogy abba a hibába essünk, mint a Western Union vezetői mintegy két évszázaddal korábban, amikor is a telefonról a következőket szögezték le: „Ennek a telefonnak túl sok a hátulütője ahhoz, hogy kommunikációs célú felhasználását komolyan mérlegelni lehessen. Az eszköznek

természetéből fakadóan nincs értéke számunkra!” És ezzel a kijelentéssel a cég magatartása bevonult a történelembe, mint a nagy üzleti és tudományos baklövések egyike! A kapcsolatrendszer másik pólusát a média jelenti. Sajnos, a hazai média nem áll a helyzet magaslatán, legalább is, ami a szakmai állapotokat és a színvonalat illeti. Médiaháború folyik a piacon, gyilkos verseny van a piacért, az olvasókért és a nézőkért/hallgatókért vagy látogatókért (online média). Ezek a számok a feltételei ugyanis a reklámbevételeknek, melyek a média megélhetését biztosítják. Sok az eszkimó, és kevés a fóka Ugyanakkor alacsony a szakmai színvonal, az utóbbi évtizedben elbulvárosodott a hazai média: némely kereskedelmi televíziónkon szinte ugyanaz a tíz-húsz ember szerepel, függetlenül attól, hogy milyen műsorról van szó, legyen az politikai kabaré vagy más. Azaz, belterjes a hazai média is. Mi nézők, Győzikét és

harmadosztályú amerikai akciófilmeket kapunk, értékes, netán nevelő hatású műsorok helyett. (A szociológusok pedig sopánkodhatnak azon, hogy agresszív az ifjúság Vajon a média nem felelős érte?) A ’negyedik hatalmi ág’ gyakorlatából teljességgel hiányzik ma még pl. az oknyomozó újságírás, a politikai és gazdasági disznóságok megtorlatlanok maradnak, mi, állampolgárok pedig kiszolgáltatottak. Ugyancsak hiányzik a CSR megjelenítése, mivel a közérdeket jelentő társadalmilag felelős vállalati gyakorlatok közzététele alapvetően sérti a média reklámbevétel éhségét. A problémák tehát mindkét oldalon adottak. Az együttműködés és a párbeszéd helyett inkább a bizalmatlanság a jellemző. Ennek feloldásához is, és a tudományos világ és a média közötti kapcsolatok fejlesztéséhez is a leginkább kézenfekvő megoldást az éppen a bizalom kialakítására és fejlesztésére hivatott kommunikációs szakterület, a

public relations tevékenység (és szakma) tudatos alkalmazása jelentheti a megoldást. (Ehhez persze ismerni – és elfogadni is – kellene ezt az interdiszciplináris tudományterületet.) Mindenesetre változásra van szükség: más magatartásra, új szemléletre és a működést vezénylő új szellemiségre. A világhírű magyar tudós, Szentgyörgyi Albert szavaival élve: „Ha valamit másként akarunk csinálni – másképpen kell gondolkodnunk róla.” Szakmai támogatóink: 4. oldal Társadalmi Kommunikáció Tagozat A program megvalósulását az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány a Munkaerőpiaci Alapból támogatja