Literature | High school » Radnóti Miklós élete és műveinek elemzése

Radnóti Miklós (1909-1944) Radnóti Miklós a Nyugat harmadik generációjához tartozott. Költő, műfordító, prózaíró volt. Életművével ma már a magyar irodalom klasszikusai között foglal helyet Élete: 1909. május 5-én született Budapesten polgári családból Anyját születésekor, apját tizenkét évesen vesztette el, gazdag anyai nagybátyja nevelte. Az elemit és a k özépiskolát Budapesten végezte, majd a csehszlovákiai Liberecben a textiltechnikai főiskolán tanult. 1930ban a s zegedi egyetemre iratkozott be magyar-francia szakos hallgatónak A haladó baloldali mozgalmakkal már az 1920-as évek végén kapcsolatba került. Bekapcsolódott a szegedi fiatalok falukutató munkájába, s kapcsolatban volt az illegális kommunista pártszervezettel is. 1926-ban ismerkedett meg nagy szerelmével, Gyarmati Fannival, akivel 1935-ben házasodott össze. ’28ban versei jelentek meg az 1928-ban, a Jóságban és a Kortársban is 1930-ben jelent meg első

verseskötete, a Pogány köszöntő. Később ledoktorált, disszertációja Kaffka Margit művészi fejlődése címmel jelent meg. Ekkor írásaiból, fordításaiból, tanításból élt 1937-ben irodalmi munkásságának elismeréseként Baumgarten-díjat kapott. Párizsi útjain a modern irodalommal és művészettel ismerkedett. Fordított Appolinaire és La Fontaine műveket Figyelte a spanyol szabadságharc eseményeit, részt vett a F KP mellette szervezett akciójában is. Azonban a magyarországi fasizmus térhódítása egyre nehezebbé tette életét. 1940-től kezdve kisebb megszakításokkal munkaszolgálatos volt. 1944-ben a szerbiai Borba hurcolták, majd a menekülő hitleristák kegyetlen erőltetett menetben vitték Németország felé. Az agyongyötört költőt 1944 november 6-a és 10-e (9.) között lőtték agyon SS-katonák, mert a győri kórházba nem fért be 21 társával. A költőt a Győr melletti abdai tömegsírba temették Amikor holttestét

exhumálták, viharkabátja zsebében találták meg utolsó, halála előtt írt verseit (Bori notesz). Költészete: Korai költészete Korai költészetében még Ady és Babits hatása érződik, ám saját stílusa hamar kialakult. Főleg az avantgárd hatott rá, így első 3 kötetének versei szabad versek, mely az elődeiktől függetlenedő költők formája volt, mely a formai kötetlenségeket merész képek zsúfolt halmozásával kapcsolta össze. Egyes verseinek a versmondattana is furcsa volt, hiszen egyetlen mondatból álltak. Első három kötetének (Pogány köszöntő, Újmódi pásztorok éneke, Lábadozó szél) legfőbb tárgyköre a természetélmény és az ujjongó szerelmi érzés, továbbá megjelenik a bukolikus költészettel való kapcsolat, majd az elégiák is megjelentek. A fiatal Radnóti költészetének egyik jelentős szólama a közösségi felelősségtudatból, a szociális elégedetlenségből fakadt. Korai versei közt

található a Mint a bika c. műve (1933), mely az Újhold első költeménye Bár itt már megfigyelhetünk egy stílusváltást, mert a stílus leegyszerűsödött, ám ez még mindig egy rímtelen szabad vers. Az egész költemény egy részletesen kibontott „homéroszi” hasonlat Ez idő tájt fejezte be tanulóéveit és ekkor kezdődött a férfikor érett lírája. A vers egyben számvetés eddigi életével és szembenézés a jövővel. A versben éles határt von eddigi és mostani élete között. Egyetlen hasonlatot fejt ki, mint a cím is utal erre A múltban a fiatal bika csak játékból hirdette az erejét: környezetében ő volt a legerősebb, ebbe az ábrázolásba némi önirónia is vegyül. A "de" kötőszó után fordul a mű menete: idősík váltás történik, s a játéknak vége, a bika veszélyt szimatol. Az előző rész zsúfolt mozgalmasságával szemben itt a mozdulatlanság dominál, hiszen a bika megáll, figyel, majd érzi is a v

eszélyt. A fogalmi és a k épi sík szint azonosult már: a költő eljutott a fenyegetettség és a rá váró halál felismeréséig, s erre egy új életprogram eltervezésével válaszol. Az utolsó két sor már áttételek nélkül, E/1-ben szól A bátor, morális gyökerű hősi helytállás gondolata a kollektív reménység hitében oldódik fel: halála példaképül, okolásul szolgál majd a „késő koroknak”. A Kortárs útlevelére c. vers a kötet záró költeménye, mely szintén rímtelen szabad vers Itt még utoljára el akarta mondani az életbe most kikerülő társainak az élet néhány fontos részét. A vers három lehetőséget említ, amely szerint a kor embere berendezheti életét, ezek az ügyes és éber önvédelem; az elaljasodás, mely megment az üldözéstől, ám beletörődés a szolgaságba; végül a szembeszegülés, a lázadás a mocskoló korral. Ezt a magatartást, majd a jövőben az utódok fogják értékelni. A költemény

lezárásában az a meggyőződéses hit fogalmazódik meg, hogy az emberiség túl fogja élni a rázúduló történelmi csapásokat, s vállalni fogja a költő hagyatékát. Az idill és a halál képe Következő köteteiben folytatódott és ki is teljesedett az a művészi-stílusbeli átalakulás, mely már az Újholdban megkezdődött. Radnóti visszatért a kötött, szabályos formákhoz, a szabályos strófaszerkezethez s a N y-európai verselés többé-kevésbé szabatos használatához. A következő két kötete (Járkálj csak, halálraítélt és a Meredek út) szabályos, rímes jambusokban írt verseket tartalmaznak. Ez a klasszicizálódás a kor íróinak többségénél megfigyelhető: az avantgárd írók elfordultak az izmusoktól és visszatértek a humánumot őrző formákhoz. A képek természetesebbek, könnyen érthetők lettek, jobban szolgálták a mondanivalót. A fenyegetettség érzése, az Európa-szerte teret hódító fasizmus, az erőszakos

halál előérzete váltja ki belőle a harcos humanizmus egyre erősödő és tisztuló hangját. Az embertelenség világából gyakran vágyik a derű, a csendes béke, az idill honába. Ilyen a Járkálj csak, halálraítélt c. verse is A fasizmus hatalomra jutásától kezdve Radnótinak kétszeresen is halálraítéltnek kellett magát tudnia: a világnézete és a származása miatt is. A kötet címadó versében jelképesen értelmezi élethelyzetét: a táj leírása és megjelenítése ad alkalmat az értékek pusztulásának kiáltásszerű hangsúlyozására. Az önmegszólító vers szorongása kiterjed az énen kívüli világra is. Az ősz, a tél hagyományosan alkalmas a pusztulás érzékeltetésére Az első két versszak jelzői és igéi is mind a pusztulás képét erősítik, s ekkor előtör belőle a keserűség dühe. A félelmében elbújó macska rémülete átvitel révén a tájat is megváltoztatja: "a rémülettől fehér és púpos lett az

út." A vers második része a halálraítéltnek, azaz a költőnek mostani feladatait összegzi: tisztán, bűntelenül és keményen kell élnie. Ismét felfigyelhetünk a legismertebb költői képek többértelmű voltára. Az előbb leírt Mint a bika című versben a farkascsorda a vandál pusztítás jelképe volt, itt pont ellenkező jelentésű lesz, itt a lélek szabadságát a végsőkig védelmező ellenállás jelképe; ugyanaz a tartalma a küzdő bika és a sok sebből vérző nagy farkasok képének, így tehát megváltozik a f arkas-motívum. Ez a verse is szembe kerül az általános zűrzavarral, a bomló értékrenddel, pedig itt már az antikvitás sorfajai is megjelentek. A "Meredek út"-tól kezdve mind magasabban szárnyalt költészete, amely a háború körülményei között egyre sötétebb színezetet kapott. Mind gyakrabban jelenik meg nála a halál gondolata, szinte előre érzi, hogy az embertelenség áldozata lesz. A hitvesi szerelem

legkitűnőbb alkotásai a negyvenes években születtek. A személyes élet intimitása és a történelem tragikuma emeli ódai magaslatra ezeket a verseket. A közülük is talán a legszebb a Tétova Óda (1943), mely méltán állítható Petőfi Minek nevezzelek? c. költeménye mellé. A vers címében a „tétova” jelző bizonytalanságot, határozatlanságot jelez A költő lehetetlen feladatra vállalkozik: szerelmének „lényegét” szeretné egyáltalán képben megragadni. Már korábban is próbálkozott a költő evvel, ám mindeddig nem sikerült. E szerelem a kamaszkori érzésektől a háborúban veszélyeztetett férfi érzéseiig gazdagodott, s rendkívül összetetté vált – ezért is torpan meg a v ers elején. A „rejtett csillagrendszer” metaforája a szerelem végtelenségére utal, míg a „kőben a megkövesedett csigaház” a szerelem halhatatlanságát fejezi ki. Ezeket a végleteket egyetlen versben összefogni lehetetlen vállalkozás, s be

is ismeri, hogy ez most sem sikerült neki. A vers első részét lezáró ars poeticában kifejezi, hogy ezt a „ küzdelmet” nem adja fel, hiszen ezért költő, meg kell találnia azokat a bizonyos szavakat. A következő rész az esti otthon meghitt világába vezet, ahol a köznapi dolgok igézete veszi át a s zerepet. A szerelmi érzés hallatlan gyöngédségét érzékelteti, hogy az átlelkesült tárgyak is a szeretett nőt dicsérik. Miközben a költő a reménykedő jövőt tervezgeti, az asszony lassan elszenderedik, s az elalvásnak az apró mozzanatai közvetítik a testi-lelki vágyakozásból adódó meghatottságot. Az eddig keresztrímes jambikus verssorok „szabályossága” a költemény befejezésében rímtelen szabad versbe megy át: a vallomás szétfeszítette a forma kötöttségét. A beszélő aztán azonosul a másikkal, egyek lesznek a szerelemben, az alvásban. A vers utolsó soraiban a hitvesi rajongás kiismerhetetlen titkairól vall. A

költemény végül is mégis sokat tudott elmondani a szerelemről. Tragikus és felemelő, hogy Radnóti lírájának teljes kibontakozása 1943-44-ben, a fasizmus magyarországi tombolásának idején következett be, amikor a költő személy szerint kiszolgáltatott áldozatként hányódik - vetődik a munkatáborokban. 1944-ben tör fel ajkáról a hazaszeretet forró vallomása a Nem tudhatom c. versében A vers fájdalmas hitelét és szépségét az biztosítja, hogy nem nagy szavakat használ, hanem apró, személyes lírai képekben vall arról, mit jelent számára a haza. Az ellenséges repülőnek csak térkép ez a táj, amelyen elpusztítandó célpontok sorakoznak. A költő számára a nagy előd: Vörösmarty Mihály szülőhelye és apró, fájdalmasan boldog emlékek sora, amelyek ehhez a tájhoz kötik. Radnóti tudja, hogy a hatalom terrorja és az áruló urak ellenére élnek még dolgozók, tiszta emberek, költők és gyermekek - ők a jövő igazi

letéteményesei és urai, a vers hitvallás a hazához, amely a költőt kitagadta, amelyhez mégis, elgyötörten is ragaszkodik. A megalázó faji megkülönböztetés ellenére is magyarnak vallja magát. A legönzetlenebb hazaszeretet bizonysága az is, hogy a hazai föld pusztulása fájt neki akkor, amikor az ellenséges bombázókötelékek az Ö személyes szabadulásáért harcoltak, egyedüli reménységet láthatott volna bennük halálos fenyegetettségében. A vers a v éres küzdelem élményéből nő ki ("lángoktól ölelt kis ország"). Kettős ellentét tölti meg feszültséggel Az egyik ellentét a perspektívaváltáson alapul. A pilóta fentről távolról, a költő lentről, közelről néz. Ebből következőleg a pilóta szemlélete külső, tárgyilagos, a költőé belső, érzelmi A pilótának "térkép a táj" , a "gyárat a vad laktanyát" látja rajta. A költőnek apró képek sokasága, népe és saját szülőhazája.

Először nagy kulturális örökséget idéz, a S zózat szavait fogalmazza meg ("Belőle nőttem én. testem is majd e földbe süpped el" (Vörösmarty) "bölcsőd az, s majdan sírod is." ) Ezután idillikus, bensőséges képekben tárul fel mindaz, amit a "látcsőn" nem látható, az élet apró emberi mozzanatai sorakoznak, az elmúlt ifjúság felvillanó emlékei. Ehhez a szemléleti ellentéthez társul egy gondolati ellentét. A háborús pusztítás embertelenségével a költő szembeállítja az építő embert a jövő nemzedéket, amelyben "felnő az értelem". Nem hallgatja el a nemzeti felelősséget ("hisz bűnösök vagyunk mi akár a többi nép") de a végső mondanivaló az erkölcsi felelősség vállalása a haladás híre. Radnóti legkimagaslóbb költői erényeit egyesíti a vers. A dialektikus szemlélet ("másnak mit jelent, nekem szülőhazám"), ódai pátosz (a Szózat idézése), illetve

az idill és az elégikus borongás összhangját. Egyik legjelentősebb eljárás az idősíkok váltogatása. Régmúlt: Vörösmarty, egyéni múlt: iskoláskori mozzanatra emlékezés a jelen és a jövő szembeállítása kifejezésben. ("Az elmúltra való emlékezésben még fájdalmasabb a j elen"). Nem a k itaszított ember bosszúálló dühével, hazájával, hanem a jövőt féltő, a jövőben bízó hazafi gondjával: "Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztóéji felleg". Eclogák Utolsó éveiben Radnóti lírájának tartalma és lényege: küzdelem a költészet eszközeivel a megtébolyult embertelenség ellen. Egy sajátos antik műfajt újít fel és honosít meg a háborús esztendőkben: az eklogát. Általános jellemzés: Az ecloga szó latinul válogatást jelent. Theokritoszra vezethető vissza - pásztorénekek idilljének (eidüllion - képecske) szembeállítása a városi élettel. T költeményeinek legelterjedtebb darabjai a

bukolikák, párbeszédes pásztori költemények, melyet Vergilius honosított meg a római költészetben. A motívumkincs megmarad, de ezek a pásztorok már művelt, világot látott emberek és itt már két értékrend áll egymással szemben: civilizálatlan, barbár világ és a kultúrált világ, ahol a művészet, ez az embert segítő mentalitás is jelen van. Radnóti 1937-ben Vergilius emlékére lefordítja a IX. eclogát, melynek hatására megváltozik a művészete. Az ő eklogái „háborús idillek”, a háború borzalmai között őrzik a békés élet szépségét. Az emberi méltóságot megsemmisíteni akaró barbársággal szegül szembe bennük a művészet és a szellem ereje. Az Első ecloga (1938) hasonlít a legjobban Vergilius költeményeire, ez párbeszédes hexameteres költemény. Latin idézet található az elején, ez a mottó Vergiliustól származik, ezzel a két kor közötti hasonlóságra utal („Mihelyt a jog és a jogtalanság

összekeveredik, háborúk lepik el a földet és a bűnök sokasága”). A mű egy pásztor és a költő dialógusából áll, de lehet, hogy ez csak egy belső vita, egy önmagával folytatott dialógus kivetítése. Az egyforma sorok és a hexameterek adják a ritmust. Bukolikus idillként indul, a kezdés tele van a természet képeivel A pásztor kérdése viszonylag jelentéktelen dologra kérdez rá. A pásztor 2 szövegében már megmegbontja ezt az idillt, a tócsa képe, április bolondja Elfagynak a szép tulipánok - megsemmisül a szépség, felzendül a kiábrándultság hangja. A költő válasza már teljesen elszakad az idilltől "undorodom csak" Ezekben a képekben ott remeg az embertelenség, a kegyetlenség megsejtése, a rettenet az eljövendő szörnyűségektől. A pásztor kíváncsi ennek az okára Spanyolországból indul, de kitágítja egyetemessé. Ember, állat együtt menekül, felsorolás - felnagyított kép Mintha egy film képkockái

jönnének: "annyi halott. ,hogy nincs aki eltakarítsa" Ekkor kitér az egyén sorsára, Garcia Lorca személyes tragédiájára. A legnagyobb fájdalom, hogy nyom nélkül tűnt el, s nemcsak fizikai léte, hanem a művei is elpusztultak. Amikor a pásztor ismétel: "nem menekült. Meghalt", már József Attilára utal, így már személyes közelségbe hozza a költőhöz a halált, aki a figyelem középpontjába kerül, s a jövőjére terelődik a figyelem. Végül a költő saját magáról beszél, hogy a költő hogyan élhet ebben a világban - olyan, mint egy megjelölt tölgyfa. Az elődök példájának követése s az Arany János-i „mindvégig” erkölcsi parancsa szabja meg a Költő magatartását. A vers legvégén lenyugszanak a kedélyek, a lélek megnyugszik, melyet az alliterációk és a mély ill. magas magánhangzók szabályos váltakozása tesz érzékletessé A Negyedik ecloga (1943) a költő és hang párbeszéde, s itt már

egyértelműbb, hogy egy személy van. A hang megfoghatatlan, az ekloga kellékeiből csak a párbeszédes forma maradt meg. A születés, az élet és a halál képeit eleveníti fel, s szerinte a jövő, a feloldozó halált jelenti A szabadság jelenti a vers magját. Az 1 vsz a születés, biológiai kép: de már ez is a világ ellenére történt. A hang szerint talán nem véletlen, hogy a betegségek ellenére megmaradt, a sors célt adott neki. Szentenciaszerű súlyos megállapítás: "Őrök kísértek végig" A hang szép dolgokat említ az életből, de a költő szerint "rabságból ezt se látni". A létében szerette volna átélni a természet szabadságát. Az érett gyümölcs, a vihar képe, hogy a költői én is halálra érik De a gyümölcs halála természetes. Egy dolog van, amit tehet: cselekedni - a költő írjon, ha máshova már nem, akkor az égre. A költemény az élet szörnyűségeit helyezi előtérbe A Hetedik ecloga (1944) c.

költeményében is feltűnnek a biblikus motívumok, melyek a zsidó-keresztény hagyományokra utal, hangsúlyozottan szembeállítva ezeket a kor zavaros eszméivel. Ez is magyarázza, hogy ilyen tárgyilagos részletességgel írja le a t ábort A verset a költő levelének szokták tekinteni, ám inkább egy párbeszédszerű monológ. Úgy tesz a költő, mintha mellette lenne a felesége, többszőr is megszólítja, s neki mutatja be a tábort. A vers szerkesztő elve a különböző valóságsíkok ábrázolása: a valóság és az álom, a tábor és az otthon, a jelen és a múlt mosódik össze. Ez már a vers indításakor elindul, mikor az esti szürkületben „eltűnik” a szögesdrót, s így a szabadság illúziója érződik, ám az ész tudja, hogy a drót még ott van. Hasonlóképpen szabadul fel a képzelet is, ahogy a foglyok az otthonról álmodnak, ám aggódó félelemmel telnek el, mert nem tudják, hogy meg van-e még az otthonuk. Evvel együtt a

költészet értelmére is rákérdez ebben a helyzetben, hogy van-e még értelme a költészetnek, ha már nincs, aki megértse a verseket. A költői kötelességteljesítés erkölcsi parancsát a tábor embertelen világa sem függesztette fel, a költő naturalisztikus hitelességgel mutatja be megalázottságát. A többi fogollyal ugyanúgy él, csak míg a többi már alszik, addig ő még irogat A szörnyű valóság nyomasztó élményével az álom és az álmodozás kerül ellentétbe, mindannyiukban annak a reménye tartja az életet, hogy egyszer talán még hazatérnek, ám emellett ott van a közeli halál képe ellenpontul. Ezt az utóbbi érzetet erősítik a hibátlan hexameterek, melyek szétzúzzák az álmok képeit, ismét megjelennek a szögesdrótok és az őrök. Majd kifejezi a költő, hogy már az alvás sem nyújt neki megnyugvást, nem alszik, s emlékei fakasztják fel a múlhatatlan szerelem megindító vallomását. A mű antik örökségére utal

egy Horatius-vers visszhangja is a költemény végén. A Töredék (1944) c. vers egyesek szerint a V I eclogát jelenthetné (Meredek út c kötetben), ám a hexameterek és ecloga-elemek elmaradtak belőle, s hiányzik továbbá belőle az ellenpont, a békés élet bukolikus idillje, ami a szörnyűségekkel áll szembe. De a virtuozitás, pontosság jellemző rá. 1944 május 19 egy nappal az utolsó behívóparancs előtt A 3 a mesében szerencsés, de Radnóti életében meredek út. Utolsó lehetőség, hogy kéziratait átadja feleségének A vers, címe ellenére nem, hat töredékesnek, sőt a lezárás is példátlanul tökéletes és csattanószerű, melyben kifejezi, hogy a költői eszközökkel nem lehet leírni a borzalmakat, s hogy erre csak Ésaiás próféta mondhatna méltó átkot. Az anaforás strófaszerkezet azt a képzetet kelt, hogy a költő többször is nekigyürkőzik ennek a feladatnak. Végig múlt időben szól a vers, s így a bevégzettség tudat

önmagára és a korra is utal. Precíz, hiteles leírást kíván készíteni arról a világról, ahol minden érték a visszájára fordult. A költői eszközöket többnyire mellőzve csak tényeket közöl, az elaljasodást, az iszonyatokat mutatja be. Lágerversek A la recherche. címe Proust: A la recherche du temps perdu (Az eltűnt idő nyomában) című művére utal. A vers egy visszaemlékezés, a múlt számba vetése; belenyugvó, filozofálgató mű. A jelen szenvedései és a közeljövő még iszonyúbbnak ígérkező rémségei kényszerítik erre Sok benne a felkiáltás és a kérdés, viszont nagy nyugalom kellett magírásához, mert hexameteres a vers. A régi baráti összejöveteleket, a borozgatásokat idézi, mindez most valószínűtlennek, elérhetetlennek, visszahozhatatlannak tűnik. Feltör benne a fájdalom azokért, akiket elragadott a háború. Nemcsak a munkaszolgálatos társaira gondol, hanem a harcba kergetett katonákra is (Itt utal

Appollianaire egyek versére, ahol az I. vh-ban eltűnt barátait szólongatja) De az élőket is felidézi, őket is megnyomorították a háború évei. Megemlékezik azokról is, akik a szabadság védelmében harcolnak és halnak meg spanyol földön, és a földalatti szervezetekben. A nosztalgia és a tragédia egymást váltó dallama most már összefonódik, hogy együtt fejezzék ki a veszteséget, mely immár jóvátehetetlen, végleges és kétségbeesetten kiábrándító. A vers szomorú, rezignált hangulatát nem oldja fel a befejezés sem, de az utolsó sorok csendes fájdalma, a „távoli erdők” és „idegen legelők” nyugalmas képei mégis valami megnyugvást hoznak. A hexameterek egységes ritmusa az emlékezés folyamatát festi alá A klasszikus formával a költő a téma általános, örök emberi voltát érezteti. Az Erőltetett menet (1944) a bori lágerben született. A költemény az élethez való ragaszkodás és a fáradt halálvágy között

vergődő költő két énjének drámai belső vitáját, küzdelmét tárja elénk. Két egymásnak felelő tízsoros részből áll, s összesen csak 4 mondat van benne. Az első mondatban a kiábrándult pesszimizmus szólal meg, a menetelést és a reményüket vesztett, de éltükhöz mégis ragaszkodó rabok lelki állapotát jeleníti meg. Az otthon váró asszony elképzelt lehetősége ad nekik erőt a továbbhaladáshoz. A második mondat a végleges kétségbeesés szava, kifejezi, hogy már nincs hova hazatérni. Az egész első részt erős irodalmiasság, esztétikai megformáltság jellemzi. Erős ellentétek, szokatlan jelzőhasználat, alliterálások, sok asszociációt felidéző kifejezések és képek vezetnek el az ünnepélyessé lassított, magasztos hangvételű mondatzárásokhoz. A költemény második fele is érvelés: ez a rész az idill vágyának, reményének belső érveit sorakoztatja fel. A 3 mondat a vers érzelmi-hangulati fordulópontja. Az

elgyötört vándor nosztalgikusan idézi az egykori otthon, az elveszett béke impresszionista emlékképeit, s az idillbe kapaszkodik, ám tudja, hogy ez csak álom, az otthon már nem léteik. Az utolsó egység a diadalmaskodó elszántságot fejezi ki, s mivel a hold még a helyén van, úgy gondolja, hogy a háború nem rombol még szét mindent, s még van remény, de ez már közel áll a bolondsághoz. A vers 13-14 szótagos nibelungizált alexandrinokból áll, melyet Walter von der Vogelweide kk-i költő használt régen. Maga a forma, a szünettel kettétört sorok (cezúra) tartalmi mondanivalót hordoznak: a foglyok vánszorgását idézik. A Razglednicák (1944, jelentése: képeslapok) rövid helyzetképek a tájról, az emberekről, a költői sorsról. Az első a háború ijesztő valóságával a szerelem fénylő állandóságát állítja szembe A kezdő sorokban a hegyekről visszaverődő és lassan elülő ágyúszó megszemélyesítése félelmetes hangulatot

kelt. A következő képben a lobogó sörénnyel vágtató paripa szürrealista képe uralkodik, mely a fejvesztett menekülés zűrzavarát festi le és az értelmetlen forgatagot kozmikus méretűvé fokozza. A hasonlatban az angyal a szépség és a jóság megtestesítője, a halálra dermedő bogár pedig a dermedt tehetetlenségé. Szimmetrikus szerkezetű szabályos vers Páros rímű, nyolcsoros strófa. A második razglednica a valóság (háború) és az idill képei (béke) kerülnek egymás mellé. A költő az égő házak és a riadt parasztok képéről a vizet fodrozó parasztlányra és a birkanyájra fordítja figyelmét. Szimmetrikus szerkezetű szabályos vers A harmadik razglednica a legrövidebb, de a legmegrendítőbb. Pusztulnak az állatok, akik tehetetlenek, és az emberek szintén. Az alliterációk is a borzalmat fokozzák A forma fegyelme, harmóniája ebben a versben már megtörik, az első két sor már nem rímel. Az utolsó (4) razglednica a

tarkólövés jelenete, melynek során a költő előtt felvillan saját halála is. A megjelenített halott a költő barátja, Lorsi Miklós hegedűművész volt. A német szavak a gyilkosok alakját is felidézik. A közismert közmondás („A türelem rózsát terem”) ironikus megváltoztatása minden ősi igazságnak. A költő itt tudatosan vállalt személyes halálát foglalta versbe, és épp ezzel a gesztussal emelkedett a halál fölé. Az utolsó sor kijelentése már a halál végtelen csöndjére vonatkozik. A versben lévő sok spondeus alig hallható verszenét képez