Economic subjects | Finances » Furkó Sándor - Liberális korporatizmus

Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskolai Kar Nyíregyháza Liberális korporatizmus Furkó Sándor Gazdálkodási szak II. levelező évfolyam E csoport A témaként kapott liberális korporatizmus jellemzéséhez szükséges némi bevezetés a teljes megérthetőség miatt. Először ejtsünk szót a modern jóléti államról, mely a piacgazdaság meghatározó intézménye. Olyan jóléti szolgáltatások jellemzik, mint a nyugdíj, a munkanélküli segély, társadalombiztosítás, egyéb javak. A jóléti javakat és szolgáltatásokat meghatározó részben, de nem kizárólag az állam állítja elő. A jóléti javak elosztásában a család, a piac, az állam és a civil társadalom játszhat szerepet. A család az elmúlt évtizedekben elveszítette jelentőségét, a javak és szolgáltatások nagy részét pénz közvetíti. Az állam jövedelem elosztó és újraelosztó forrásai nagyobbak, a civil társadalom kiegészítő jellegű. A

jólét egyik forrása helyettesítheti a másikat, például ma a piacon sok olyan dolgot veszünk, amit valamikor a család nyújtott. A jóléti állam a tőkés fejlődés eredménye, mert a fejlődés megszüntette a társadalmi gondoskodás hagyományos kereteit és új problémákat is okozott. Elsődlegesen a jövedelmek, elosztásával biztosítja a polgárok jövedelem, táplálkozás, az egészségügyi ellátás minimális szintjét, támogatva az átlaghoz való közeledését (legfontosabb a szociálpolitika). A szociálpolitika és a gazdaságpolitika szempontjai szorosan összefüggnek. Gyakran a szociálpolitikai intézkedések a szakképzett munkásréteget célozzák, így szolgálva a gazdaság stabilitását és fejlődését. A tőkés piacgazdaságról elmondható, hogy a gazdaság hatékonyságának érvényesítéséhez a piaci megoldásokat kell előnyben részesíteni, mivel itt a veszteségek kisebbek az államinál. Ezek ellenére azok a gazdaságok

fejlődtek a legdinamikusabban, ahol nagy volt az állami szerepvállalás. Az elmélet egyébként nem mindig alkalmazható a jelenségek magyarázatára, hiszen lehet útfüggő és nem útfüggő fejlődés is. A II világháború előtt a szabadversenyes piacgazdaság volt a jellemző, majd az állami beavatkozással összekapcsolódó vegyes gazdaság, mely többféle módon, országonként és gazdaságonként eltérő módon jött létre. Három típusát különböztetjük meg, mégpedig a piac által vezérelt gazdaságot, az állam által vezérelt gazdaságot és a tárgyalásos (neokorporatív) gazdaságot. Az adott ország ideológiáján múlik, hogy a gazdaságot, a jólétet mennyire engedi a demokrácia szerint alakítani, a párbeszéd, a konszenzuskeresés eszközeivel. A vegyesgazdaságban a tulajdon jellemzően részvénytársasági tulajdon (itt a tulajdon és funkció szétválik), intézményi tulajdon és állami tulajdonból tevődik össze. A piac

szabályozott verseny szerint működik, monopolistaoligopolista szereplőkkel, jellemző a monopolisztikus verseny Az állam aktív gazdaságszabályozó szerepű, ami megnyilvánul a versenyszabályozásban, közjavak termelésében, ciklusszabályozásban, iparpolitikában is. A továbbiakban a tárgyalásos (neokorporatív) gazdaság jellemzőit nézzük át. A gazdasági szereplők között létrejött alkuk rendszere révén koordinálja a piac és az állam gazdaságot szabályozó folyamatait. Az állam kívül marad a mikroszférán, de ezt mégsem csak a piac határozza meg. Az állam itt a magángazdaság érdekcsoportjainak fogja. Ellensúlyozza a piaci hatásokat a hátrányosan érintett területeken politikai konszenzus keretei között. A demokratikus korporativizmus fő jellemzői a szociális partnerség ideológiája (politikai konszenzus), a gazdasági rendszerek érdekcsoportjainak centralizáltsága és a politikai szereplők közötti alkuk. Lényeges az

érdekcsoportok centralizáltsága, hiszen így kevés szereplő vesz részt a tárgyalásokon. Az alkuk résztvevői a gazdasági érdekcsoportok, az állami bürokrácia, pártok vezetése. Csak a világpiac irányába nyitott, alkalmazkodókész országok tartoznak ebbe a körbe. A korporatizmus –eredeti értelemben- a fasiszta hivatásrendi szakmai szervezetek, az úgynevezett korporációk rendszere, kiépülésüket 1927-ben kezdték el Olaszországban. A korporációt valamely szakma munkáltatóinak és munkavállalóinak közös szervezeteként hozták létre, és a fasiszta párt ellenőrzése alá helyezték. A tárgyalásos gazdaság prototípusát a nyitott gazdaságú kis nyugateurópai államok alkotják. Szoros kapcsolat áll fenn egy gazdaság mérete, világgazdasági nyitottsága és a demokratikus korporatizmus struktúrái között. A nyitott, kis méretű gazdaság erősen függ a világgazdaságtól, rákényszerül az állandó, rugalmas alkalmazkodásra. A

nyugat-európai kis államok többsége a demokratikus korporatizmusban találta meg a rugalmas alkalmazkodásnak és a társadalmi költségek kompenzálásának gazdasági és politikai mechanizmusát. Két formája alakult ki a demokratikus korporációnak, mégpedig a liberális és a szociális. Liberális korporatizmus útjára lépett Svájc, Belgium és Hollandia, a szociálisra Ausztria, Norvégia és Dánia. Svédország e kettő ötvözetét egyesítette. Ezen gazdasági rendszerek megértése Peter J Katzenstein elemzései alapján lehetségesek. Az elemzés kiindulópontja a domináns országok megkülönböztetése és deriviálása. A változásokhoz való alkalmazkodás elméletileg elképzelhető, lehetséges formái szerint megkülönbözteti a liberális modellt (USA, Nagy Britannia), etatista modell (Japán, Franciaország) és a korporatista modellt (nyugat-európai kis országok, kisebb mértékben az NSZK). A kis országok számára a nemzetgazdasági

dimenziók korlátai következtében nem jöhet szóba az a fajta stratégia, amelynek révén az USA és Japán a számára kedvezőtlen gazdasági helyzeteket kezeli. A nyugat-európai kis országok számára a dimenzionális korlátok és a nagy fokú világgazdasági függőség miatt a protekcionizmus erősítése nem reális választási lehetőség, ami kizárja az USA-hoz hasonló liberális modell alkalmazhatóságát. Ugyanakkor a külgazdasági nyitottság és a belpolitikai szféra jellegzetességei miatt a kis országok Katzenstein szerint az ágazati-szektorális transzformáció luxusát sem engedhetik meg maguknak. Ehelyett a kis országok elitje miközben megengedi, hogy a nemzetközi piaci erők, mechanizmusok kikényszerítsék az alkalmazkodást, olyan gazdaság-és társadalompolitikát folytat, amely megakadályozza, hogy a változások költségei a politikai feszültségek kiéleződését idézzék elő. A kis nyugat-európai országok úgy élnek együtt a

világgazdasági változásokkal, hogy közben az alkalmazkodás költségeiért kompenzációt nyújtanak. A kis országok olyan stratégiát kultiválnak, amely egyrészt megfelel belső struktúráiknak, másrészt erősíti is azokat. Stratégiájuk markánsan különbözik azoktól a liberális és etatista elvektől, amelyek a nagy ipari országok választásait és struktúráit jellemzik. A közgazdászok az alkalmazkodás problémáit a gazdasági ösztönzők terminológiájában értelmezik, amelyek a politikát úgy alakítják, hogy az a piac logikájának feleljen meg. Azaz a leglényegesebb feladatnak a verseny előtti akadályok kiküszöbölését, vagy lehetőség szerinti mérséklését tekintik. Központi fontosságot tulajdonítanak a piac működését befolyásoló állami preferenciáknak az ipari szféra vagy szegmens minden szintjén. Katzenstein álláspontja szerint a nyugat-európai kis országokat a nagy nemzetgazdaságoktól a különféle formákat

öltő korporatív egyezmények, struktúrák különböztetik meg. A gazdaság-és társadalompolitika kérdéseit illetően a korporatív társadalmakban a mindennapi politikát a társadalmi partnerség ideológiája hatja át. Ez az ideológia mérsékli az üzleti szektor és a szakszervezetek közötti osztálykonfliktusokat, a csoportérdekek különböző koncepcióit integrálja a közérdek eszméjével. A második jellemző vonása a relatíve centralizált és koncentrált érdekcsoportok léte. A centralizációtól és a koncentrációtól korántsem függetlenül az alkudozás önkéntes, informális és folyamatos, ezáltal koordinálja a politikai aktorok egymással ellentétes célkitűzéseit. A folyamat kiszámíthatósága fokozza a résztvevők rugalmasságát. A demokratikus korporatizmus létrejöttét nyilvánvalóan előmozdították olyan tényezők is, mint a több nemzetiség, vallás egymás mellett éléséből adódó megosztottság elkerülésének

igénye, az azzal kapcsolatos konszenzusteremtés szükségessége Svájcban és Belgiumban, a munkásosztály szervezeteinek a tőkés társadalom szövetébe való integrálására irányuló törekvés a skandináv országokban. Ami a világgazdasági alkalmazkodás fő irányzatait illeti, a kis országok a nemzetközi kereskedelem liberalizálása mellett szállnak síkra. Az általuk alkalmazott protekcionista intézkedések egyrészt emelnék az intermedierek árát, ezáltal aláásnák az export nemzetközi versenyképességét. Másodszor átmenetinek, kivételesnek nyilvánított protekcionista lépések rossz precedenst teremtenének belpolitikai szempontból, mert könnyen kivételekből általánossá válnának. Harmadszor a protekcionista intézkedések könnyen kiválthatják nagyobb és erősebb, viszont a világgazdaságra kevésbé nyitott országok megtorló intézkedéseit. A liberális modellt megtestesítő Svájc, Hollandia és Belgium offenzív

stratégiát követ, amely alacsony vámszínvonalon, magas exportintenzitáson, jelentős, a korszerű ágazatokban termék innovációt célzó kutatás-fejlesztési kiadásokon és magas hozzáadottérték-tartalma a kereslet változásaira viszonylag rugalmatlanul reagáló szolgáltatásokon alapul, amilyen a bank-és biztosítási üzletág, az elitturizmus. Az offenzív adaptáció, amint azt Svájc példája különös élességgel mutatja, Katzenstein szerint tipikusan a magánszféra aktivitásán alapul, és tipikusan nemzetközi orientációjú, míg a defenzív adaptációs stratégiák a közületi szektorra építenek, s nagyobb a szerepe a nemzeti orientációnak. E kettős sablontól való eltérés csak Svédország esetében figyelhető meg, amely az offenzív adaptációs stratégiájában nagy és aktív közületi szektorra támaszkodik, az erős nemzetközi orientációjú üzleti közösség erős, centralizált munkásmozgalommal párosul. A liberális

korporatizmus néhány jellemző vonása: A társadalmi koalíció tagjai közül a tőke erős és nemzetközi, a szakszervezetek gyengék és decentralizáltak, az államra pedig a globális alkalmazkodás és a magánkompenzáció a jellemző. A politikai hálózat intézményi szerkezete kevésbé centralizált, a politikai folyamat, a korporatív alku kiterjedése stabil, effektív szélesebb, de kizárja a beruházás és a foglalkoztatás kérdéseit. Az alku módja kétoldalú, implicit eredmények jellemzik. Politikai következménye, hogy szűkülnek a szereplők közötti politikai egyenlőtlenségek. Katzenstein szerint, noha a liberális korporatizmus magasabbra értékeli a hatékonyságot, mint a társadalmi méltányosságot, a társadalmi korporatizmus pedig a méltányosságot preferálja a hatékonysággal szemben. Mindkét preferenciát korlátozzák a demokratikus korporatizmus bilincsei és a piac logikája.A kis országok csak egy meghatározott, jól

definiálható fejlődéstörténeti örökséggel rendelkező részére, az északnyugat-európai országokra vonatkozik a társadalmi partnerség elve, ez az elv a dél-európai országokban és a világ más térségeiben fekvő kis országokban nem szükségképpen érvényesül, sőt általában nem érvényesül. Természetesen a világ egyéb országaiban is megvalósult a demokratikus korporatizmus nélkül is a megfelelő gazdasági és társadalmi fejlődés, tehát nem egyedüli követendő minta a korporatizmus, az alkalmazkodóképesség és az erre irányuló állami vagy piaci akarat is meghozza a sikert. Irodalomjegyzék - Gara Zoltán – Szabó Katalin / Intézmények, gazdasági rendszerek, országok. - Losoncz Miklós : Nemzetgazdasági dimenziók, korporatizmus és világgazdasági alkalmazkodás. - Polányi Károly: A nagy átalakulás- korunk gazdasági és politikai gyökerei