Environmental protection | Studies, essays, thesises » A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései

ZÖLD BELÉPŐ Magyarország az ezredfordulón MTA Stratégiai Kutatások EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Szakál Ferenc A hazai vidékfejlesztés rendszerének EUkonform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései 70. szám Témavezető: Ángyán József Sorozatszerkesztő: Kerekes Sándor és Kiss Károly Budapest, 1999. március 70. számú füzet A tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia és a Környezetvédelmi Minisztérium anyagi támogatásával készült Kiadja: BKE Környezetgazdaságtani és technológiai tanszék 1092 Budapest, Kinizsi u. 1-7 tel/fax: 217-95-88 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület TARTALOMJEGYZÉK 1. A VIDÉKFEJLESZTÉS ELMÉLETI

ALAPJAI 7 1.1 A VIDÉKFEJLESZTÉS MINT ÖNÁLLÓ, SAJÁTOS PROBLÉMATERÜLET 7 1.2 A VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA SZÜKSÉGESSÉGE, A TERÜLETEK EGYENLŐTLEN FEJLŐDÉSE 9 1.3 AZ EGYENLŐTLEN FEJLŐDÉS RENDSZERELMÉLETI MAGYARÁZATA 10 1.31 A fejlődés és növekedés mint szerkezeti változás 10 1.32 Az integráció és dezintegrációs folyamatok a rendszerek fejlődésében 12 1.33 Integrációs és dezintegrációs folyamatok a mezőgazdaság és a vidéki térségek fejlődésében . 13 1.331 Dezintegrációs folyamatok 13 1.332 Új integrációs folyamatok a mezőgazdaságban 14 1.34 A fejlődés-növekedés ütemét befolyásoló feltételek 19 2. A VIDÉKFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYI (SZERVEZETI) RENDSZERÉNEK ALAPJAI. 21 2.1 A SZUBSZIDIARITÁS ALAPELVE 21 2.11 A szubszidiaritás alapelve a különböző dokumentumokban 21 2.12 A szubszidiaritás eredeti (teljes) jelentése 24 2.13 Néhány összefoglaló következtetés 30 2.2 A HEURISZTIKUS ÖNSZERVEZÉS ELVE ÉS

JELENTŐSÉGE A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN 31 2.3 A KÖZÖSSÉG FOGALMA, JELENTŐSÉGE ÉS A TRANZAKCIÓS KÖLTSÉG CSÖKKENTÉSÉBEN JÁTSZOTT SZEREPE . 33 2.31 A közösségek a vidékfejlesztéssel kapcsolatos dokumentumokban 33 2.32 A közösség fogalma és értelmezése 34 2.33 A tranzakciós költség és a közösségek szerepe ennek csökkentésében 35 2.34 A mezőgazdaság optimális szervezeti (vállalati) struktúrájára vonatkozóan levonható következtetések . 38 2.4 A BELSŐ ERŐKRE TÁMASZKODÓ (ENDOGÉN) VIDÉKI FEJLŐDÉS KONCEPCIÓJA 45 2.41 Az endogén fejlődés lényege és jelentősége 45 2.42 A vidéki térségek lemaradása a fejlődésben mint az exogén fejlődés következménye48 3. ÚJ MEZŐGAZDASÁGI- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA SZÜKSÉGESSÉGE, CÉLJAI ÉS IRÁNYZATAI . 55 3.1 A VIDÉKPOLITIKA ELŐTÉRBE KERÜLÉSÉNEK OKAI 55 3.2 A VIDÉKI TÉRSÉGEK FOGALMA, FELFOGÁSA ÉS ANNAK ÖSSZEFÜGGÉSE A VIDÉKPOLITIKÁVAL . 58 4. A MEZŐGAZDASÁGI-

ÉS A VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA ÖSSZEFÜGGÉSEI . 65 4.1 MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA A KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI ORSZÁGOKBAN . 65 4.11 A vidéki térségek problémáinak különbözősége a közép- és kelet-európai valamint az OECD országokban . 65 3 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései 4.12 Szerkezeti változások a mezőgazdaságban a közép- és kelet-európai országokban 66 4.13 A vidékfejlesztési politika helyzete a közép- és kelet-európai országokban 67 4.2 A MEZŐGAZDASÁGI POLITIKA REFORMJA ÉS ENNEK ÖSSZEFÜGGÉSEI A VIDÉKPOLITIKÁVAL AZ OECD TAGORSZÁGAIBAN . 70 4.21 Az agrárpolitikai reform lényege és szükségessége 70 4.22 A reform várható hatásának és szükségességének összefoglalása 72 4.23 A reform következtében

várható átalakulások 73 4.24 A közvetlen jövedelemtámogatások és a vidékfejlesztés összefüggése 75 4.241 A közvetlen jövedelemtámogatások lényege és szerepe 75 4.242 A közvetlen jövedelemtámogatások típusai és alkalmazásuk feltételei 77 4.243 A természet-, táj- és környezetgazdálkodáshoz kapcsolódó közvetlen jövedelemtámogatások . 80 4.3 AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖS AGRÁRPOLITIKÁJÁNAK REFORMJA ÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI A VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKÁVAL . 81 4.31 Az EU agrárpolitikai reformjának sajátosságai, az új reform szükségessége 81 4.32 Az EU Közös Agrárpolitikája újabb reformjának részletesebb indokai 84 4.321 A reform szükségességének Unión belüli indokai 84 4.322 A reform szükségességének Unión kívüli indokai 84 4.33 Javaslat az Európai Közös Agrár és Vidékfejlesztési politikára 86 4.34 A KAP reform vidékfejlesztést érintő elemei 88 5. ÖSSZEFOGLALÁS 91 5.1 A VIDÉKFEJLESZTÉS ELMÉLETI

ALAPJAI 91 5.11 A vidékfejlesztés mint sajátos és önálló problématerület 91 5.12 A vidékfejlesztési politika szükségessége, a területek egyenlőtlen fejlődése 91 5.13 Integrációs és dezintegrációs folyamatok a mezőgazdaságban és a vidéki térségekben . 92 5.2 A VIDÉKFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYI (SZERVEZETI) RENDSZERÉNEK ALAPJAI 92 5.21 A szubszidiaritás alapelve 93 5.22 A heurisztikus önszervezés elve 93 5.23 A közösség fogalma, jelentősége és szerepe a tranzakciós költség csökkentésében 94 5.24 A mezőgazdaság célszerű szervezeti struktúrájának elvei 94 5.25 Az endogén fejlődés lényege és jelentősége 95 5.3 ÚJ MEZŐGAZDASÁGI- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA SZÜKSÉGESSÉGE, CÉLJAI ÉS IRÁNYZATAI. 96 5.31 A vidékpolitika előtérbe kerülésének okai 96 5.32 A vidéki térségek fogalma és ennek összefüggése a vidékpolitikával 97 5.4 A MEZŐGAZDASÁGI- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA ÖSSZEFÜGGÉSEI 98 5.41

Mezőgazdasági- és vidékfejlesztési politika a közép- és kelet-európai országokban98 5.42 A mezőgazdasági politika reformja és ennek összefüggései a vidékpolitikával 99 6. FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM 101 6.1 SAJÁT PUBLIKÁCIÓK 101 6.2 AZ EURÓPA TANÁCS DOKUMENTUMAI ÉS KIADVÁNYAI 102 6.21 Parlamenti Közgyűlés, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság (Committee on Agriculture and Rural Development): . 102 6.22 European Conference of Ministers Responsible for Regional Planning (CEMAT) (A regionális fejlesztésért felelős miniszterek konferenciája) . 102 6.23 Parliamentary Assembly (Parlamenti Közgyűlés) 102 4 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület 6.231 Reports (Jelentések) 102 6.232 Recommendations and Resolutions (Ajánlások és Határozatok) 103 6.24 The

Committee of Ministers (Miniszteri Bizottság) 103 6.25 The Congress of Local and Regional Authorities of Europe (CLRAE) (Az európai helyi- és regionális önkormányzatok kongresszusa): . 103 6.3 AZ EURÓPAI UNIÓ KIADVÁNYAI 103 6.31 European Commission (A Bizottság) 103 6.32 Directorate General for Agriculture (DG VI) (Mezőgazdasági Főigazgatóság) 104 6.33 European Parliament (Európai Parlament) 104 6.4 AZ OECD KIADVÁNYAI 104 6.5 EGYES SZERZŐK HIVATKOZOTT MŰVEI 105 5 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései 6 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület 1. A VIDÉKFEJLESZTÉS ELMÉLETI ALAPJAI 1.1 A

VIDÉKFEJLESZTÉS MINT ÖNÁLLÓ, SAJÁTOS PROBLÉMATERÜLET A vidékfejlesztés problémái az elmúlt néhány évben előtérbe kerültek mind a szakirodalomban, mind az egyes országok gazdaságpolitikájában. A vidékfejlesztés mint önálló problématerület elkülönülése azonban az Európai Unióban is újnak tekinthető, hazánkban pedig egyes területfejlesztéssel vagy regionális fejlesztéssel foglalkozó szakemberek és politikai vezetők még most is vitatják a vidékfejlesztésnek mint önálló problématerületnek a létjogosultságát. Az Európai Unióban az elismert és önálló vidékfejlesztési politika előtérbe kerülésében mérföldkőnek számít az 1996. nove mberében Corkban (Írország) tartott Páneurópai Vidékfejlesztési Konferencia, amelynek záródokumentuma az ún. Corki Nyilatkozat ma már alapvető hivatkozási keretül szolgál a vidékfejlesztéssel foglalkozók számára. Az OECD 1981-ben rendezte az első olyan értekezletet,

amely a vidékfejlesztéssel foglalkozott. Ekkor azonban még úgy látták, hogy az általános gazdasági fejlődés biztosítja a vidéki térségek felemelkedését is, legfeljebb bizonyos intézményi reformokra van szükség. 1990 körül azonban világossá vált, hogy a vidéki térségek a fejlett gazdaságú országokban is marginalizálódtak és kimaradtak a gazdasági fejlődés fő tendenciáiból. A változások a technológiákban, a tőke mobilitásában, az információáramlásban, a t ermelési, piaci és elosztási rendszerekben, valamint a kedvezőtlen környezeti hatások felerősödése olyan gyorsan zajlott le, hogy a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődést célzó „normális” gazdaságpolitikák nem tudtak ezekkel a változásokkal lépést tartani. Itt már is szükséges hangsúlyozni, hogy a vidéki térségek hátrányos helyzete és lemaradása a gazdasági fejlődésben, továbbá az egyes régiók és országok eltérő ütemű fejlődése

állandóan meglévő, újratermelődő probléma és nem csupán a X X. század végére jellemző, időhöz kötött jelenség. Ami ebben az időszakban „új” az csupán e folyamatok olyan felgyorsulása, amely a megelőző történelmi időszakokban nem volt jellemző. Másképpen megfogalmazva a vidéki térségek problémája és az egyenlőtlen regionális fejlődés lényegét, gazdasági tartalmát és mozgó erőit (okait) illetően nem új jelenség, nem lezárható folyamat. Csupán a jelenségek olyan felgyorsulása, a h elyzet olyan alakulása az „új”, amely már nem csupán a vidéki térségekben élők számára kedvezőtlen, mint ahogy az előzőleg évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül fennállt, hanem sok vonatkozásban ellentétes a globalizálódó tőke profitérdekeivel is. A vidéki térségek problémáinak gyors elmélyülését felismerve a kutatás és a különböző nemzetközi szervezetek vidékfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységének

felgyorsulása 1990től számítható. Az OECD 1990-ben indította a Vidékfejlesztési Programját (Rural Development Program). A „gazdasági tér” szerepének a felismerése tükröződik az 1994-ben elindított Területi Fejlesztési Szolgálat (Territorial Development Service) elindításában. Az OECD vidékfejlesztési kutatásainak eredményeit és a vidékfejlesztési politikára vonatkozó javaslatokat az 1990-től megjelent kiadványok sorozata foglalja össze. Az Európa Tanács különböző szervei szintén 1990 ót a foglalkoznak intenzívebben a vidékfejlesztés kérdéseivel. Különösen is kiemelhető a Parlamenti Közgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának tevékenysége, amely 1990-től kezdve számos szemináriumot, kollokviumot és fórumot rendezett, amelyek a vidéki térségek különböző problémáival foglalkoztak. 1993-ban a Bizottság kérte a Közgyűlést, hogy a Bizottság nevét „Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságra”

változtassa meg, mivel a s zámos rendezvény következtetése az volt, hogy a „mezőgazdasági- és vidéki politika olyan szoros kapcsolatban vannak egymással, hogy 7 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései egymástól elválasztva nem oldhatók meg.” A különböző rendezvények tapasztalatai alapján 1993-ban kezdődött el egy vidékfejlesztéssel foglalkozó alapvető dokumentum kidolgozása, amely a „Vidéki térségek európai kartája” (European Charter for Rural Areas) elnevezést kapta. Ez a dokumentum 1996-ban elkészült és a Parlamenti Közgyűlés 1296(1996) sz ajánlásában kedvező véleménnyel terjesztette azt a Miniszteri Bizottság elé, azzal, hogy célszerű lenne szakértők bevonásával ezt olyan egyezmény formájában is kidolgozni, amelyhez a

tagállamok csatlakozhatnak és amely a kellő számú ratifikáció után kötelező érvényű lehetne a tagállamok számára. Ez a munka folyamatban van Közben a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa irányításával egy szakértő csoport egy hasonló dokumentumot dolgozott ki a hegyvidékek számára, a „Hegyvidékek Európai Kartája” elnevezéssel. (European Charter of Mountain Regions) Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága azóta is tovább folytatta tevékenységét a vidéki térségek problémáival kapcsolatban, most már a Vidéki térségek európai kartáját alkalmazva általános hivatkozási keretként. Az Európai Unióban a Vidékfejlesztés hosszú ideig nem jelent meg önálló politikában, mivel a Közös Agrárpolitika rendszerén keresztül, mintegy ágazati politikaként, valamint a Strukturális Alapok felhasználása keretében megoldhatónak látszottak a sajátos vidéki

térségi problémák is. Az 1990-es években bebizonyosodott, hogy a Közös Agrárpolitika még az 1992-ben bevezetett reformok után sem alkalmas a vidéki problémák megfelelő kezelésére, a strukturális politika pedig főleg az országok között ill. az általános regionális fejlettségi különbségek csökkentésére, kiegyenlítésére szolgált. A vidéki térségek problémái azonban a legmagasabb fejlettségi szintet elért országokban is jelentkeznek és nem csupán a kevésbé fejlett vagy az elmaradott térségek problémája. A Közös Agrárpolitika amúgy is szükséges reformját a kibővítés felmerülése még inkább szükségessé és sürgetővé tette. Ennek a reformnak a keretében egyre inkább előtérbe került a vidékfejlesztés mint önálló problématerület megjelenése. A Közös Agrárpolitika eddig elhatározott reformjával általában a s zakemberek nem elégedettek. Egy szakértői csoport olyan radikális javaslatot dolgozott ki, amely

szerint Közös Agrárpolitika helyett Közös Agrár és Vidékfejlesztési politikát kell bevezetni. (Common Agricultural Policy (CAP) helyett Common Agrilcultural and Rural Policy for Europe (CARPE)). Az EU vi dékfejlesztéssel kapcsolatos sajátos helyzetét az is okozza, hogy a Római Szerződés 39. cikkelye és a Maastrichti Szerződés 130/a cikkelye a Közös Agrárpolitika céljává tesz, hogy a vidéki lakosság megfelelő életszínvonalát a szoros (hagyományos) értelemben vett mezőgazdasági termelékenység növelésével kell elérni. Ezért az előbb említett szakértői csoport javaslata még azt is felveti, hogy szükség esetén az alapszerződéseket is módosítani kell, annak érdekében, hogy a nem közvetlenül a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó vidékfejlesztési törekvéseknek tágabb tere nyíljék. A KAP reformára vonatkozó tervezetek már egyre inkább önálló területként fogalmazzák meg a vidékfejlesztési politikát, amely az

egyik kiadvány megfogalmazása szerint „életbevágó politika a saját jogán” (a vital policy in its own right). Ez azonban továbbra is a KAP keretében maradna, de nem csupán mint a KAP „függeléke, vagy ifjabb partnere”, hanem a „Vidékfejlesztési politikát úgy kell szemlélni, mint amely a KAP alapvető pillére.” Összefoglalóan megállapítható tehát, hogy: a) Létezik olyan sajátosságaiban, célkitűzéseiben és módszereiben önálló vidékfejlesztési probléma és szükséges külön vidékfejlesztési politika (rural development, rural policy), amely nem azonos sem a t erületi- sem pedig a regionális fejlesztéssel vagy politikával (spatial vagy regional development, illetve spatial vagy regional development policy). Továbbá, bár ez az utóbbiakkal szoros kapcsolatban van és csak ezekkel összehangoltan 8 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata

Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület lehet sikeres, mégsem kezelhető csupán ezek részeként és nem oldható meg ezeknek alárendelten. A vidékfejlesztési politika és a területfejlesztési politika összehangolása tehát nem a vidékfejlesztési politika alárendelt, egyirányú alkalmazkodásával, hanem csak a két önálló politika, magasabb szintű integrált és szinkronizált rendszerbe illesztésével oldható meg. b) Mint ahogy a vidéki térségek és a mezőgazdaság, amely a földhasználatnak a vidéki térségekben meglévő legszélesebb körű formája, elválaszthatatlanok, szoros kapcsolatban vannak egymással, ugyanígy a mezőgazdasági- és vidékfejlesztési politika kölcsönösen feltételezik egymást és kölcsönösen m eghatározzák egymás sikerét. Ezért a mezőgazdasági és vidékfejlesztési politika összehangolása nem lehet utólagos, hanem a kialakítás során oly an folyamatos összehangolás

szükséges, amelynek eredménye egy valóban konzisztens, m inden elemében szinkronizált integrált mezőgazdasági és vidékfejlesztési politika. 1.2 A VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA SZÜKSÉGESSÉGE, A TERÜLETEK EGYENLŐTLEN FEJLŐDÉSE. A regionális tervezést, illetve a regionális fejlesztési politikát általában az egyes területek és régiók arányos fejlődésének szükségességével indokolják. A vidékfejlesztés esetben pedig a célkitűzés a vidéki és városi területek kiegyensúlyozott fejlődésének biztosítása. Az EU szintjén ez a célkitűzés nemcsak országon belüli régiókra, hanem az egyes tagországokra vagy azok bizonyos csoportjaira is vonatkozik. A tagállamok gazdasági és társadalmi különbségeinek kiegyenlítése az Európai Közösségeknek már a R ómai Szerződésben is fontos célkitűzése volt. Ebből a célból létesítették az ún. Strukturális Alapokat 1993-ban hozták létre a Kohéziós Alapot, amelynek a neve is

kifejezi, hogy a közösségek stabilitásának feltétele is a regionális különbségek csökkentése, végső célként pedig a m egszüntetése. Számos leírásban, ismertetésben a megfogalmazás azt sugallja, hogy a r egionális gazdasági és társadalmi fejlettségbeli különbségek mint fennálló helyzetek jelennek meg, amelyek megfelelő politikával és kellő pénzügyi alapok segítségével megszüntethetők. Természetesen a regionális tervezéssel foglalkozó szakemberek világosan látják, hogy egyes esetekben az erőfeszítések ellenére sem csökkennek a regionális különbségek. Másrészt észlelhető, hogy új növekedési pólusok jönnek léte és emelkednek ki, miközben az előzőleg a centrumba tartozó városok vagy területek stagnálnak vagy hanyatlanak. Számos tanulmány elemzi a fejlődést illetve konkrét esetben az új iparok letelepedését befolyásoló tényezők változását. Például olyan kérdéseket, hogy az ún mobil iparokba

történő befektetéseket milyen új lokális tényezők befolyásolják. Bizonyos fejlesztéseknél rendkívül felerősödött az ún. „nem költség tényezők” szerepe (modern infrastruktúra, az élet minősége, személyes tényezők, politikai és gazdasági stabilitás, kulturális affinitás, nyelvtudás, stb.) Ugyanakkor a piacok közelsége még mindig a leginkább meghatározó tényező. Összefoglalóan megállapítható, hogy bár rövidtávon valóban elkülönülnek adott fejlett és fejletlen illetve centrális és periférikus régiók, hosszabb távon a fejlődést befolyásoló tényezők szerepének változása, az egyes régiók egyenlőtlen fejlődése egyrészt új regionális különbségeket hoz létre, másrészt megváltoztatja az egyes régiók relatív helyzetét. Vagyis a régiók egyenlőtlen fejlődése folyamatosan fennálló, működő folyamat, amely az újratermelődő regionális különbségekben nyilvánul meg. Pusztán a piaci

mechanizmusok alapján tehát sohasem valósulhat meg „az európai régiók kiegyensúlyozott és harmonikus 9 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései fejlődése.” Vagyis regionális fejlesztési politikára folyamatosan szükség van, amennyiben az egyenlőség bizonyos szintjére, illetve a dezintegrációs erőknél erősebb kohézióra szükség van. A gazdasági fejlődés és növekedés mechanizmusai azonban a vidéki térségeket a városi térségekhez viszonyítva tartósan leértékelte. Ez a leértékelődési folyamat az utóbbi évtizedekben csak felerősödött, de nem új jelenség. Az utóbbi években szinte „divatossá” vált vidékfejlesztés pusztán annak a felismerése, hogy a vidéki térségek leértékelődése már olyan mértékűvé vált, amely már nem

érdeke a társadalom többségének ill. azoknak a g azdasági erőknek, amelyek a gazdasági fejlődés és növekedés jelenlegi formáinak fenntartásában érdekeltek. (Ez nem a fenntartható fejlődést jelenti, hanem az azzal éppen ellentétes, de ma mégis általános gazdasági fejlődés-felfogást). Ennek a m egállapításnak a v ilágos felismerése és elfogadása egyben a vidékfejlesztés lehetőségeinek és korlátainak elfogadását is jelenti. A gazdasági fejlődés jelenlegi felfogása, illetve az erre épülő piaci mechanizmusok mellett nem képzelhető el, hogy a vidéki térségek a városi térségekkel azonos vagy nagyobb versenyképességre tegyenek szert. Ez is a vidékfejlesztés egyik alapvető különbsége a területi vagy regionális fejlesztéshez képest. A vidéki térségekben rendelkezésre álló biológiai jellegű természeti erőforrások, bizonyos környezeti- és táj-értékek iránti igény még a l egfejlettebb gazdasági régiókban

sem támaszt olyan fizetőképes keresletet, amely a vidék számára a jelenleg elfogadott gazdasági teljesítménymutatók alapján is kiegyenlíthetné a vidéki térségek versenyképességi hátrányát a nem mezőgazdasági termelő és szolgáltatási tevékenységek vonatkozásában. Ezért is érthető, hogy még az Európai Unióban is, de különösen a kevésbé fejlett közép- és kelet-európai országokban a vidéken élők ragaszkodnak a mezőgazdasági termeléshez (vagy erőforrásokhoz) közvetlenül kapcsolódó támogatásokhoz. Ez a tevékenység ugyanis minden nehézség ellenére konkrét gazdasági kategóriákkal mérhető és kezelhető, míg az egyéb vidéki értékekhez kapcsolódó teljesítmények elismerése bizonytalan, és a vidékfejlesztési politika valamint az erre szánt pénzügyi keretek függvénye. A másik fontos ok, amelyre rá kell mutatni, az, hogy a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó támogatások közvetlenül az emberekhez, a

termelőkhöz jutnak el, míg a vidékfejlesztési, a környezetet és tájgazdálkodási célra adott támogatások különböző területfejlesztési szervezetekhez, legfeljebb a t elepülési önkormányzathoz kerülnek, és ott döntenek a felhasználásukról. Lehetséges, hogy valamilyen elvont elmélet szerint így „szakszerűbb” a pénzeszközök felhasználása, de a kívánt eredmény mégsem éri el a támogatást, mert az emberek kívülről, idegenül szemlélik a „fejlesztést”. Összefoglalva megállapítható tehát, hogy vidékfejlesztési politikára állandóan, folyamatosan és mindaddig szükség lesz, amíg a gazdasági fejlődés és növekedés jelenlegi felfogása érvényesül és a gazdasági teljesítmények mérése a jelenleg általánosan elfogadott mutatókkal (GDP, GNP) történik. Az egyes területek egyenlőtlen fejlődése általános törvényszerűség, amely állandóan újratermeli a területek közötti különbségeket. A vidéki

térségek alacsonyabb fokú versenyképessége a v árosi térségekkel szemben tartósan fennálló jellemző, amelynek megváltoztatása (kiegyenlítése vagy megfordítása) semmilyen vidékfejlesztési politikával sem lehetséges. 1.3 AZ EGYENLŐTLEN FEJLŐDÉS RENDSZERELMÉLETI MAGYARÁZATA 1.31 A fejlődés és növekedés mint szerkezeti változás A rendszerelmélet álláspontja szerint minden rendszer alapvető célja a tartós fennmaradás, amely akkor lehetséges, ha a rendszer stabil. A stabilitás a rendszerek azon képessége, hogy 10 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület egyensúlyukat képesek tartósan megőrizni, illetve ha elveszítik azt, képesek rövid idő alatt és lényeges károsodás, működési zavar nélkül új egyensúlyi helyzetet létrehozni. Az instabilitás ennek a képességnek

a hiánya. Ha egy rendszer instabillá válik előbb utóbb megszűnik Az egyensúly (equilibrium) olyan helyzet, amikor a környezetnek a rendszerre gyakorolt hatása és a rendszer által erre a h atásra adott válasz (reakció) kölcsönösen kiegyenlítik egymást. Az egyensúlyhiány (disequilibrium) az ilyen helyzettel ellentétes állapot Az egyensúlyi helyzet bármilyen rendszer esetében a rendszer természetének és működési igényeinek megfelelő „kedvező” állapot. Ebből következőleg az egyensúlyban lévő rendszer nem törekszik változtatásra, passzív, hiszen minden változás a kedvező állapot lerombolását vagy megzavarását eredményezné. A rendszer megváltozása csak akkor lehetséges, ha a környezet hatására egyensúlyhiányos helyzet jön létre. Az egyensúly helyreállítása érdekében a rendszer kétféleképpen reagálhat: a) Növeli vagy csökkenti a teljesítményét, vagyis mennyiségi típusú változtatást hajt végre. b)

Megváltoztatja a rends zer szerkezetét, új elemeket épít be vagy rendszerben, vagy a rendszer teljesen átalakul, új rendszer jön létre. cserél le a Ezek a változások világosan felismerhetők a mezőgazdaság, a vidéki közösségek (falvak) történelmi fejlődésében, illetve a vidéki térségekben. Itt nincs lehetőség ezen folyamatok részletes leírására és elemzésére, de megjegyzendő, hogy az agrártörténet ill. az agrárökonómia a mezőgazdaságban és a vidék életében az elmúlt évtizedekben és a közelmúltban bekövetkezett változások elmélyült, tudományos és politikai érdekek által motivált előfeltételezések nélküli vizsgálatával még mindig adós. A mezőgazdaság szerkezeti átalakulását és az ezzel járó mennyiségi teljesítménynövelést általában pozitívnak, fejlődésnek ítélik. Ezzel szemben, ha ezeket a f olyamatokat az átfogóbb rendszerek szempontjából (a természeti környezet, a falvak, illetve a v

idéki térségek) értékeljük, a változások megítélése egészen más lehet, sőt egyes esetekben visszafejlődésről beszélhetünk. A mennyiségi típusú reagálások példája, hogy a f alvak és a vidék egyensúlyát szerkezeti változások helyett (földreform, technológia váltások) hosszú ideig a lakosság elvándorlása tartotta fenn. (Városokba költözés, kivándorlás)Más esetekben viszont a külső erők által kierőszakolt szerkezeti változások által okozott egyensúlyhiány helyreállításához volt szükség mennyiségi típusú változásokra, vagyis a vidéki lakosság elvándorlásának kikényszerítésére. A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása, a nagyüzemi, gépesítésre és kemizálásra épülő technológiák bevezetése a m agángazdálkodás akadályozásával párosítva és alternatív vidéki foglalkoztatási lehetőségek egyidejű biztosítása nélkül a vidéki lakosság százezreinek elvándorlását kényszerítette ki.

Ez a mennyiségi jellegű változás olyan mértékű volt, amely már rombolóan hatott a természet-, a táj- és a vidéki közösségek struktúrájára, amelyek egyes esetekben teljesen elveszítették életképességüket, a b első erőkre támaszkodó, endogén fejlődésre való képességüket. Vagyis egyes vidéki körzetekben tipikus leépülésre, visszafejlődésre került sor. Ezzel kapcsolatban már itt meg kell jegyezni, hogy a leépült, eltorzult szerkezetű (pl. végképp elöregedett) vidéki közösségek minimálisan életképes struktúrájának helyreállítása nélkül semmilyen külső segítség nem lehet eredményes. Ez a cél minden más irányú fejlesztést meg kell hogy előzzön. A fejlődés időbeli dinamikája annál nagyobb, minél nagyobb a szerkezeti változások dinamikája. Természetesen, ha a szerkezeti változások kedvezőtlen irányúak, a változások nagyobb dinamikája gyorsabb leépülést, visszafejlődést eredményez. A vidéki

térségek gazdasági-társadalmi problémái tendenciájukban a fejlett nyugati országokban és a közép- és 11 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései kelet-európai országokban lényegében azonosak (elnéptelenedés, a vidéki közösségek életképességének csökkenése, a természeti környezet és a t áj rombolása, stb.) Lényeges különbség van azonban a két ország-csoport esetében a változások időbeli dinamikájában. A nyugati országokban a kedvezőtlen változások időbeli ütemét lassította a mezőgazdaságnak adott nagyobb mértékű támogatás, a környezet-, táj- és természetgazdálkodási célok egyes elemeinek korábbi érvényesülése. A vidéki térségek leépülése a s zokásos gazdasági teljesítmény-mutatókkal mért gazdasági növekedés

ütemével a legutóbbi évekig indokolható volt. A volt kommunista országokban azonban a központi párt- illetve állami szervek ún „tervszerű, tudományos fejlesztési” koncepciói a vidéki térségek tényleges belső organikus fejlődési folyamatait drasztikus külső beavatkozással megszakították, úgy, hogy ezt a gazdaság más szektorainak igényei nem támasztották alá. A vidéki térségekből kiszorított százezrek számára csak az alacsony technológiai színvonalú, extenzív fejlesztéssel létrehozott ipar és házgyári lakásokból álló lakótelepek álltak rendelkezésre. Az ilyen „fejlesztés” szükségszerűen vezetett a rendszer súlyos válságához és összeomlásához. 1.32 Az integráció és dezintegrációs folyamatok a rendszerek fejlődésében A rendszerek fejlődési lehetőségeit alapvetően meghatározza szerkezetük integráltsági foka, amely adott időpontban az előzőleg végbement integrációs és dezintegrációs

folyamatok eredménye. Integráción olyan folyamatot értünk, amely során növekszik a rendszer elemei közötti kapcsolatok, összefüggések, kölcsönhatások és viszonyok száma, intenzitása és súlya, ezáltal fokozódik a rendszer strukturáltsága, szervezettsége és funkcionális sokoldalúsága. Ennek eredményeként erősödik az elemek kölcsönös függése, feltételezettsége és meghatározottsága egymástól és egymás által. Másoldalról csökken az elemek viszonylagos függetlensége, önállósága, öntörvényűsége. Háttérbe szorul az önmozgás, önfejlődés, önmeghatározás Az integráció szorosan összefügg az ellentétes folyamattal, a d ezintegrációval. Az egyik folyamat feltételezi a másik folyamat egyidejű érvényesülését más rendszersíkon. A dezintegráció a konkrét rendszertől függően az elemek osztódásában, különválásában, önállósodásában, függetlenedésében, elszigetelődésében, elhatárolódásában,

decentralizációjában, stb. nyilvánul meg A kétféle folyamat egy-időben, de más rendszersíkon és rendszerkapcsolatokban játszódik le. Az integráció feltételezi a rendszer elemei közötti különbözőség csökkentését mennyiség, minőség és időbeliség szempontjából. Vagyis a magas szinten integrált rendszerek szerkezete harmonizált, összehangolt (szinkronizált). Ez egyben azt is jelenti, hogy minél integráltabb egy rendszer: • annál hatékonyabb az adott funkcióban a működése és a lehetséges maximum körül alakul a teljesítménye, • annál alacsonyabb a g azdasági-társadalmi jellegű rendszerek működtetésének, illetve fenntartásának költsége, vagyis a belső irányítás, a menedzsment költsége, • de ugyanakkor annál kisebb a szerkezeti rugalmassága, vagyis annál kevésbé képes fejlődésre. Az erősen integrált rendszereknél ha a környezeti változások által létrehozott egyensúlyhiány annyira elmélyül, hogy az

kikényszeríti a szerkezeti változással történő alkalmazkodást, akkor az a r endszer elemeinek súlyos sérülésével, a rendszer zavart működésével, illetve szélsőséges esetben teljes szétesésével, megszűnésével jár. (Vö a kommunista rendszerek 12 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület összeomlása, a Szovjetunió felbomlása, a természetes élőhelyek pusztulása, a vidéki térségek súlyos helyzete.) A dezintegrációs folyamatok szükségesek, illetve lehetővé teszik: a) Az elemek sérülés nélküli elválaszthatóságát egymástól, ezáltal a r endszer egyes elemeinek magasabb teljesítményű és hatékonyságú elemekkel való kicserélését és így a rendszer egészének lerombolása nélküli fejlődését. A teljesítmény-, illetve hatékonyságnövekedést azonban csak a

rendszer rendező elve szempontjából lehet értelmezni. A mezőgazdaságban például a szerves trágyák műtrágyákkal történő helyettesítése, a n agy táblákon gépesítéssel és kemizálással folytatott termelés hatékonyabb, ha az elérendő hozam növelése a cél, illetve ha a mezőgazdaságot csupán mint egyik tőkebefektetési, profitszerzési lehetőséget értelmezzük. Ez azonban kevésbé hatékony rendszert eredményez a t ermészeti környezet, a b iodiverzitás vagy a v idéki közösségek fenntartása szempontjából. b) Specializált, kevesebb funkciójú tehát egyszerűbb rendszerek létrehozását. Ez lehetővé teszi a mennyiségi növekedést (koncentráció) és az adott egyszerű rendszerek színvonalának emelkedését. c) A specializált, egyszerűbb rendszerek új szerkezeti elrendezettségű rendszerekbe történő szervezését, illetve a magasabb színvonalú egyszerű rendszereknek az eredeti rendszerstruktúra szerinti újraintegrálását

egy egészében fejlettebb, magasabb színvonalú rendszerré. 1.33 Integrációs és dezintegrációs folyamatok a mezőgazdaság és a vidéki térségek fejlődésében 1.331 Dezintegrációs folyamatok Mint már előbb is érintettük a vidékfejlesztési törekvésekben egyik fő vitatéma a mezőgazdaság és a vidéki térségek kapcsolata, illetve a mezőgazdaság szerepe a vidékfejlesztésben. A vita alapja a mezőgazdaság értelmezése, amely egy sajátos dezintegrációs folyamat eredményeként mint fogalom is leegyszerűsödött, leszűkült a szántóföldi növénytermesztésre és a közvetlenül (lényeges feldolgozás nélküli) mezőgazdasági ráfordításokra épülő állattenyésztésre. A mezőgazdaság és a vidéki térségek kapcsolatára vonatkozó vita értelmetlen mindaddig, amíg a mezőgazdaság jelentését, tartalmát nem tisztázzuk. Jellemző, hogy évek óta sokszor elkeseredett szakmai és politikai viták folynak a „mezőgazdaság

jövőképéről”, a nemzeti agrárprogramról és a mezőgazdaság kívánatos struktúrájáról anélkül, hogy ezt az alapkérdést a mezőgazdasági szakemberek felvetnék. A mezőgazdaság fejlődésének eddigi történetében a dezintegrációs folyamatok voltak a meghatározóak. Az ősidőkben a vadászó, halászó, gyűjtögető embercsoportok az ökológiai rendszerek egyensúlyába illeszkedve szervesen integrált egységben voltak a t ermészeti környezettel és elkülönült mezőgazdaságról sem lehetett beszélni. Egyes kutatók mintegy 10-12 ezer évvel ezelőttre teszik annak a „mezőgazdasági forradalomnak” a bekövetkezését, amely az állattenyésztés kialakulásával, a vad gabonafélék aratásával jellemezhető és végül a gabonatermesztés megtanulásával teljesedett ki. Lellei (1980) szerint „mintegy nyolc évezreddel ezelőtt Elő-Ázsiában, egy jól körülhatárolható térségben, a megelőző evolúciós időmértékhez képest nagyon

rövid idő, mindössze néhány évszázad alatt, őseink soha nem tapasztalt ütemben kezdtek szaporodni” és „a néhány évszázaddal azelőtt még barlangokban tanyázó, gyér létszámú embercsoportok milliós birodalmak lakóivá szaporodtak.” 13 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései Az emberi civilizáció tehát a mezőgazdasági forradalmat jelentő dezintegrációnak köszönhető, amely során külön vált az ökológiai rendszerektől a domesztikált állatok tartása, a füves területektől pedig a gabonafélék termesztése. Ezzel megjelent a mezőgazdaság és a környezet szembenállása is, amely esetenként a viszonylag kezdetleges technológiák mellett is rendkívül romboló hatású volt (túllegeltetés, elsivatagosodás, erózió, öntözött területek

elsivatagosodása, stb.) A mezőgazdasági fejlődési folyamatának egészét itt nincs lehetőség áttekinteni. Röviden összefoglalva azt látjuk, hogy a mezőgazdaság és a természeti környezet elkülönülése után a dezintegrációs folyamatok a mezőgazdaságon belüli elkülönülés felgyorsulásával folytatódtak. Elkülönült az állattenyésztés és növénytermesztés, az erdészet, halászat, vadászat, akvakultúra, kertészet, szőlészet, gyümölcstermesztés, stb. Ezeken belül is további dezintegráció történt az egyes növény- és állatfajok, sőt hasznosítási irányok, termékek, stb. szerint. A közvetlen termelési folyamatoktól különvált a tárolás, tartósítás, feldolgozás és kialakult az elkülönült élelmiszeripar, amelyen belül is további dezintegráció ment végbe. Egyes, előzőleg szorosan a földhöz kötődő tevékenységek teljesen elkülönültek. Egyes országokban például az „iparszerű” baromfitartást már

teljesen az ipari tevékenységekhez sorolják. Felgyorsultak a h elyettesítési folyamatok, amely során egyre több emberi, természeti, biológiai és a mezőgazdaság által előállított erőforrást ipari erőforrásokkal helyettesítettek. (Gépesítés, kemizálás, mesterséges szénaszárítás stb.) Ennek a folyamatnak az eredményeként egyre nőtt a mezőgazdaság integrációja az ipari tevékenységekkel, ami egyben magával hozta a mezőgazdaság és a vidéki térségek egyre nagyobb függőségét, kiszolgáltatottságát az ipar, a tőkepiac és általában a nem mezőgazdasági szektorok állapotával és változási folyamataival szemben. Ez a m agyarázata annak, hogy a v olt kommunista országokban a g azdaság egészének válsága a n emzetgazdaság más szektorainál nagyobb arányú visszaesést okozott a mezőgazdaságban. A dezintegrációs folyamatok lehetővé tették a mezőgazdasági rendszer egyes részeinek specializációját és

koncentrációját, az egyes résztevékenységek gazdasági szempontból vizsgált színvonal- és hatékonyságnövekedését. (Óriási méretű, gyakran egyoldalú szerkezetű, sőt monokultúrás növénytermesztő egységek kialakítását, a feldolgozó- és élelmiszeripar nagyméretű üzemek formájában a városokba történő koncentrálását, stb.) Ez a folyamat súlyos károsodást okozott a vidéki térségek gazdasági és társadalmi szerkezetében, a természeti környezetben és a tájban. Megszűnt a mezőgazdaság szerves sokoldalú kapcsolata a v idéki térségekkel. Lényegében csak a földhöz kötődő mezőgazdasági tevékenységek maradtak a v idéki térségekben, azonban gyakran ezek is „standardizált” technológiák szerint, a konkrét helyi ökológiai feltételektől elszakadva működtek. Lényegében az így megmaradt szűk tevékenységi kört azonosították a mezőgazdaság fogalmával. Ez a leszűkített, torz struktúrájú

„mezőgazdaság” valóban nem töltheti be azt a szerepet, hogy a vidéki térségek fenntartásának és fejlődésének gerince, meghatározó alapja legyen. Ugyanakkor egyre növekvő igény jelentkezik az előbb vázolt folyamat megfordítására, a mezőgazdaság újraintegrálására. Ezt mutatja az 11 pontban már említett tendencia, hogy a mezőgazdasági- és vidékfejlesztési politikát egy integrált keretbe kell foglalni. 1.332 Új integrációs folyamatok a mezőgazdaságban Az integrációs törekvések jellemző kifejezését találhatjuk az Európa Tanács által kidolgozott „A vidéki térségek európai kartája” című dokumentumban. A 6. irányelv első bekezdésében a következő megállapítás olvasható: 14 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület „A mezőgazdaság és a természet

fenntartásáért végzett munka a vidéki térségek életbevágóan fontos feladata Európa minden részében, amelyet csak életképes mezőgazdasági szektor teljesíthet. Olyan mezőgazdasági szektor, amely a vidék sajátosságainak megfelelően szervezett (életképes családi gazdaságok), továbbá amely szorosan kapcsolódik a természethez, fenntartható és sokfeladatú (multifunkcionális). A mezőgazdasági politikának ezért központi szerepe van.” Ugyanezen irányelv 2. paragrafusa felsorolja a multifunkcionális mezőgazdaság feladatait, amelyeket a következőkben jelöl meg: a) Az élelmiszer biztonság garantálása b) Megújítható nyersanyagok termelése az ipar és az energiaszektor számára. c) A táj megőrzése és gondozása d) A vidéki értékek, életstílusok és kulturális értékek megőrzése e) Az életbevágó környezeti elemek (talaj, víz, levegő) egészséges állapotának megőrzése. A multifunkcionális mezőgazdaság koncepciója

lényegében nem más, mint a mezőgazdaság újraintegrálása iránti igény megfogalmazása, hiszen a felsorolt feladatok eredetileg is a mezőgazdaság szerves részét képezték. Az Európai Unió ún. „Corki Nyilatkozatnak” 2 pont ja az „Integrált megközelítés” címet viseli és a következőket tartalmazza: „A vidékfejlesztési politikának. Integrált megközelítésre kell épülnie, amely ugyanazon jogi és politikai keretbe foglalja a mezőgazdasági átalakítást és fejlesztést, a gazdasági diverzifikációt - nevezetesen a kis és közepes méretű ipari tevékenységeket és szolgáltatásokat - a természeti erőforrásokkal való gazdálkodást, a környezeti funkciók fejlesztését, valamint a kultúra, a túrizmus és az üdülés elősegítését. Fischler (1997) az EU mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős főbiztosa szerint: „A mezőgazdasági- és vidékfejlesztési politikát szorosabban össze kell kapcsolni úgy, hogy

lehetővé váljék a kölcsönhatások előnyeinek teljesebb kihasználása a vidéki térségekre vonatkozó integrált politika segítségével”. Az EU Közös Mezőgazdasági Politikájára vonatkozó már az 1.1 pontban is idézett olyan törekvések, amelyek szerint „A Bizottság hangsúlyozza a v idékfejlesztési politika szerepét úgy is, mint amely a Közös mezőgazdasági Politika második pillére”, ugyancsak világosan mutatják az új integrációs folyamatok tendenciáit. Újabban a mezőgazdaság „európai modelljéről” beszélnek, amely alatt az Európai Unió olyan mezőgazdaságot ért, amely „gazdaságilag életképes, képes magas minőségű élelmiszert biztosítani, amely hozzájárul a vidéki térségek társadalmi struktúrájának (social fabric of rural areas) fenntartásához és biztosítja, hogy ezek környezeti funkcióikat teljesíteni tudják”. Az Európai Mezőgazdasági Szövetség (CEA) 1998 évi ljubljanai kongresszusának

témája is a „mezőgazdaság európai modellje” volt. Bartolila (1998) a Kongresszus egyik előadója szerint: „A szerepeknek ez a kölcsönös összekapcsolása a mezőgazdaság multifunkcionális alapjánál az, amely a társadalom specifikus elvárásait kielégíti és amelyben ez a tevékenység teljesen integrálódik. A modern ipari társadalomban a mezőgazdaságot hosszú ideig mint elkülönült szektort kezelték. Figyelembe véve a mezőgazdaság multifunkcionális szerepét, ez az ami olyan önálló szereplővé teszi, amely számos vonatkozásban gyakorol hatást”. 15 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései Az előadó azt is felveti, hogy a mezőgazdaság latin nevének etimológiája önmagában is szélesebb körű tevékenységre utal, éppúgy, mint a német

Bodenwirtschaft vagy Landwirtschaft kifejezések. Érdekes módon ugyanezt veti fel például a nem mezőgazdasági szakember Glatz (1998) is, aki azt írja: „. az agráriumra még nagyobb figyelmet kell fordítani, és nem leszűkíteni azt az élelmiszertermelésre. Vissza kell térni a latin ager (föld) és cultura (művelés, gondozás) eredeti jelentéséhez.” Az „agrikultúra” szó jelentése tehát „a föld művelése, gondozása”, de még inkább kifejező, ha csak az első felét fordítjuk magyarra és azt mondjuk, hogy a mezőgazdaság „a föld kultúrája” vagy „a föld kultúrált használata”. Ez pedig a föld sokoldalú hasznosítását és nem csupán bizonyos élelmiszer és ipari nyersanyagok termelését jelenti. Ezt igen szemléletesen fogalmazza meg például Schumacher (1991): „. a mezőgazdaságnak legalább három feladatot kell teljesítenie: • az embert állandó érintkezésben kell tartania az élő természettel, amelynek ő maga

rendkívül sebezhető pontja, és az is marad; • emberarcúvá kell formálnia és meg kell nemesítenie az ember tágabb környezetét, és • meg kell termelnie azokat az élelmiszereket és egyéb nyersanyagokat, amelyekre az emberi életnek szüksége van. Nem hiszem, hogy annak a c ivilizációnak, amely a hár om feladat közül csak a harmadikat ismeri el - és ezt olyan könyörtelenséggel és erőszakossággal hajszolja, hogy a másik két feladat teljesítését nem egyszerűen csak elhanyagolja-, bármi esélye lenne a hos szú távú fennmaradásra.” Az előbbi idézetek és példák elégségesek annak alátámasztására, hogy törekvés van a mezőgazdaság újraintegrálására. Ez az új integráció azonban éppen a múltbeli dezintegráció által létrehozott specializáció és az egyes elemekben végbement színvonalemelkedés alapján nem a régi rendszerek helyreállítását, hanem egy új az egész rendszer szintjén egy magasabb szintű integrációt

jelenthet illetve kell hogy jelentsen. Ebbe az integrációba beilleszthetők a fejlett ipari termelőeszközök, sőt a biotechnológiai újítások is. A mezőgazdaság „Európai modellje” tehát az integrált és multifunkcionális mezőgazdaság. (A két jellemző természetszerűen feltételezi egymást, hiszen az integráció eleve azt jelenti, hogy sokfunkciós rendszer jön létre). A további probléma csak technikai jellegű, hiszen csak a megfelelő elnevezést kell megtalálni, ha nem lehet elérni, hogy a „mezőgazdaság” fogalmat ne csupán a jelenlegi leszűkített tevékenységi kör megjelölésére használjuk. Az integrált és multifunkcionális mezőgazdaság nem csupán szóhasználat kérdése, hanem az újra integrálás megvalósítása az alábbi területeken: 1.3321 ) A mezőgazdaság és a vidéki térségek újraintegrálása. Az iparszerű nagyüzemi mezőgazdaság fokozatosan elkülönült attól a vidéki térségtől, amelyben működik.

Egyszerű üzleti vállalkozássá, a tőkebefektetés egyik lehetőségévé vált, amely csak a saját gazdasági szempontjai szerint szerveződött. A mezőgazdaság és a vidéki térségek újraintegrálása azt jelenti, hogy a mezőgazdasági tevékenység alárendelődik, de legalább összehangolódik az adott vidéki térség (Pl. falu vagy falucsoport) alapvető, átfogó céljainak illetve céljaival. A mezőgazdaság a térséget is kell hogy szolgálja és az egyes termelő tevékenységek gazdasági hatékonyságát nem szabad kizárólagos célnak tekinteni. Ennek az újraintegrálódásnak is több részterületen kell megvalósulnia: 16 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület • A földhasználati célokkal, illetve a tájgazdálkodási célokkal való összehangolódás. • A vidéki térségek

egyéb gazdasági céljaival való összehangolódás. (Pl foglalkoztatás, vidéki túrizmus igényei, helyi feldolgozó iparok igényei, stb.) • A mezőgazdaság és a helyi közösségek újraintegrálása, összehangolása. Ezzel kapcsolatban az Európa Tanács vidéki kartája a multifunkcionális mezőgazdaság feladatai között sorolja fel a következőket: „6. Irányelv: • a vidéki értékek, életformák és kulturális értékek megőrzése és hasonló szociális funkciók teljesítése a közösség számára; • annak elősegítése, hogy a vidéki térségek életképesek maradjanak és hogy a vidéken egészséges gazdasági, társadalmi és kulturális élet legyen.” 1.3322 ) A föld újraintegrálása. Az iparszerű mezőgazdaság a földet is alárendelte a drága ipari inputok hatékony felhasználása követelményeinek és csupán mint a tőkebefektetések, a pótlólagos ráfordítások egyre nagyobb mennyisége felvevő közegének, felhasználási

terének tekinti. Albanese (1997) szerint „A föld mint a termelés egy tényezője a klasszikus közgazdászok, Ricardotól Marxig, szenvtelen elméleteinek tárgyává vált. Azóta a FÖLD fogalmat csak a talaj szűkítő értelmében használják”. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának 15. ( 1989) sz ajánlása a föld hat fontos funkcióját sorolja fel. Barlow (1980) a földnek hét gazdasági-társadalmi funkcióját különbözteti meg. Ezek közül csak egy az, hogy a gazdasági tevékenységek tényezője, inputja lehet. A föld újraintegrálása tehát annak elismerése, hogy a f öld a t ársadalom számára a legfontosabb, sokfeladatú (multifunkcionális) erőforrás és az ennek megfelelő fenntartható hasznosítási módok kialakítása és alkalmazása. A föld multifunkcionális jellegének megfelelően kell rendezni a tulajdonviszonyokat és a földtulajdonhoz kapcsolódó tulajdonosi jogosítványokat is. Olyan törvényi szabályozásra van

szükség, amely biztosítja, hogy a föld mint a vidéki térségek legértékesebb tárgyi jellegű erőforrása elsősorban a vidéken élők érdekeit szolgálja úgy, hogy a vidéken élők földhöz kapcsolódó nem-gazdasági (piacon nem értékelt) tevékenységeinek megfizetésével egyidejűleg az egész társadalom igényei is minél teljesebben kielégítésre kerüljenek. A földnek tehát a vidéken élő magánszemélyek és a vidéki közösségek tulajdonában kell lennie. Ezzel egyidejűleg azonban egyre nagyobb mértékben el kell ismerni a közösségek jogát a tulajdonosi jogosítványok egy része gyakorlásának korlátozására (főleg a használat módjára vonatkozóan), illetve a tulajdonosi jogosítványoknak a közösség javára történő esetenként nagyobb mértékű átcsoportosítására is sor kerülhet. Helytelen tehát az a szemlélet, amely a földet csupán mint a tőkejavak egyikét kezeli, illetve a földtulajdont a tőkebefektetések egyik

lehetőségeként fogja fel. A földtulajdonlással kapcsolatban tehát lényegtelen, hogy a tulajdonos belföldi vagy külföldi. A döntő szempont csupán az, hogy a földtulajdonviszonyok biztosítják-e a földdel kapcsolatos sokoldalú társadalmi elvárásokat és a v idék érdekeit. (Pl a f öldtulajdonnak hazai bankok vagy tőkehasznosító profit orientált vállalatok kezébe kerülése ellentétes az előbb tárgyalt célokkal, miközben egy elnéptelenedő faluban letelepedést is vállaló külföldi család földtulajdonszerzését támogatni kell.) 17 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései 1.3323 ) A mezőgazdaság és a természeti környezet újraintegrálása. Az intenzív, iparszerű mezőgazdasági technológiák óriási rombolást okoznak a tájban és a természeti

környezetben (talaj és vízszennyezés, a t alajszerkezet rombolása, talajerózió, a biodiverzitás csökkenése, stb.) A vidéki térségek európai kartája szerint „olyan növénytermesztési, állattenyésztési termelési formákat kell kialakítani, amelyek figyelembe veszik az ökoszisztémák hosszú távú egyensúlyát”. Az EU KAP reformjának célkitűzései között szerepel a mezőgazdasági-környezeti intézkedések megerősítése, amelyek „szerződéses alapon megfizetik a gazdálkodóknak a környezeti szolgáltatások nyújtását és a környezettel összhangban lévő gazdálkodási módszerek alkalmazását”. A mezőgazdaság és a természeti környezet integrálása azonban nemcsak azt jelenti, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazunk, hanem azt is, hogy a mezőgazdaság jobban támaszkodik az ökológiai feltételekre, vagyis az ipari inputok helyett az ökológiai adottságok gazdaságilag hatékony, de fenntartható hasznosítására

törekszik. Véget kell vetni tehát annak a gyakorlatnak, hogy csupán a m ár megtermelt gazdasági javak mezőgazdaságon keresztül történő átalakítása és értéknövelése történik, ahelyett, hogy egyre nagyobb mértékben az ökológiai erőforrásokból állítanának elő elsődleges, eredeti gazdasági értéket. Ezáltal a mezőgazdaság sokkal nagyobb mértékben járulhat hozzá a társadalom gazdagodásához és jólétéhez, mint az intenzív, nagy mennyiségű ipari inputot használó mezőgazdaság. (Pl saját energia előállítás, szerves és zöldtrágyák szélesebb körű hasznosítása, biológiai növényvédelem, stb.) Az ilyen integrációs törekvéseket jelzik a különböző új mezőgazdasági rendszerekre vonatkozó kezdeményezések, mint az alacsony ráfordítási szintű-, az integrált-, a bio-, az organikus-, az ökológiai- a polikultúrás-, stb. mezőgazdasági technológiai megoldások ill. rendszer kísérletek Az integráció

legmagasabb formáját próbálja megvalósítani az ún. permakultúra (permanent agriculture), amely teljesen zárt rendszerben csupán a természeti erőforrások hasznosítására épül és semmilyen külső (ipari) inputot nem igényel. 1.3324 ) A mezőgazdaság szétválasztott részeinek újraintegrálása. Ez egyrészt a növénytermesztés és állattenyésztés, a kertészet, erdészet, vadgazdálkodás, stb. újraintegrálását jelenti. A környezetbarát mezőgazdaság a vegyes szerkezetű mezőgazdasági vállalkozások kialakítását teszi szükségessé. (Pl a n övénytermesztés és az állattenyésztés jelenléte a szerkezetben.) Másrészt az állattenyésztésnek ahol csak lehetséges, nagyobb mértékben kell alapoznia a mezőgazdaságban közvetlenül előállított inputokra és a természetes tartási módokra. Fel kell oldani a „hagyományos mezőgazdaság” és az erdészet, a vadgazdálkodás, stb. közötti éles elhatárolódást Ennek megfelelően

integrálni kell az ezekre vonatkozó törvényi szabályozást is. A mezőgazdasági termeléstől teljesen elszakadt tároló, feldolgozó, élelmiszeripari tevékenységeket közelebb kell vinni a termeléshez, lehetőleg a vidéki térségekbe kell visszahelyezni. A mezőgazdasági nyerstermékek elsődleges feldolgozását (tisztítás, csomagolás, darabolás, stb.) a mezőgazdasági alaptevékenység szerves részének kell tekinteni, elő kell segíteni a regionális, és helyi, kisebb méretű, a helyi sajátosságokhoz igazodó élelmiszeripari tevékenységek kialakítását. Ahol pedig a nagyméretű, koncentrált és a termeléstől távolabb elhelyezkedő élelmiszeripar kialakítása gazdasági szükségszerűség, a nagyobb összehangolást gazdasági érdek- és szervezeti integráció útján kell megvalósítani. (Gazdálkodók feldolgozó, értékesítő szövetkezetei, a szövetkezetek másodlagos szövetkezetei, hosszú távú, kölcsönös előnyökre épülő

integrációs szerződések, stb.) Ha vázolt integrációs folyamatok megvalósulnak, akkor egy olyan összetett sok-feladatú nemzetgazdasági ágazat jön létre, amely elsősorban felelős a vidéki térségekben 18 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület rendelkezésre álló nem ásványkincs jellegű természeti- és emberi erőforrások gazdaságilag hatékony, de fenntartható hasznosításáért és amely alkalmas is ennek a feladatnak a megoldására, tehát a vidékfejlesztés alapja lehet. Természetesen az „elsősorban” szó arra utal, hogy egyedül még az ilyen mezőgazdaság sem képes a vidéki térségek összes problémáját megoldani. Ha az ilyen integrált nemzetgazdasági ágazat elnevezésére a „mezőgazdaság” fogalom nem alkalmas, akkor új elnevezést kell keresni. 1.34 A

fejlődés-növekedés ütemét befolyásoló feltételek Ha egy gazdasági rendszer olyan struktúrát képes kialakítani, amely erősen integrált és jól szinkronizált ahhoz, hogy tartós egyensúlyt alakítson ki a környezetével, és jelentős mennyiségi változásokra (növekedésre) képes, amely segítségével az átmeneti egyensúlyhiányos helyzeteket meg tudja szüntetni, akkor a rendszer stagnál vagy csak igen lassan fejlődik. Tartós és viszonylag egyenletes fejlődésre, illetve növekedésre csak az olyan rendszer képes, amelyben újra és újra létrejön egy olyan mértékű egyensúlyhiány, amely kellő aktivitást vált ki a rendszerből annak érdekében, hogy az egyensúlyhiányt megszüntesse új szerkezet kialakításával. Az aktivitás mértékének továbbá elégségesnek kell lennie ahhoz, hogy legyőzze a változásokban mindig benne rejlő kockázatot. Természetszerű, hogy az egyensúlyhiány és az általa kiváltott aktivitás csak akkor

eredményez fejlődést, ha a rendszer számára rendelkezésre állnak pozitív megvalósítható alternatívák, lehetőségek. Sajátos dialektikus ellentmondás tehát, hogy a fejlődés szempontjából nem a legjobb feltételek a kedvezőek, hanem az olyan feltételek, amelyek ugyan általában kevésbé kedvezőek, tehát rendszeresen egyensúlyhiányos helyzetet hoznak létre, de ugyanakkor még eléggé kedvezőek ahhoz, hogy kellően aktív kereséssel feltárhatók legyenek olyan lehetőségek, amelyek fejlődést vagy növekedést jelentenek a rendszer számára. A kevésbé kedvező feltételek, illetve az egyensúlyhiányos helyzet konkrét esetben olyan formákban jelenik meg, mint a hiány, aránytalanság, differenciáltság, sokoldalúság, strukturális feszültség, behatároltság, korlátozottság, stb. Az előbbi gondolatmenet szerint érthető, hogy egyes régiók, illetve egyes vidéki térségek miért fejlődnek jobban mint mások. Másrészt a műszaki

technikai haladás, illetve az általános gazdasági társadalmi fejlődés új, kedvező lehetőségeket hozhat létre olyan körzetek számára, amelyek előzőleg ezek hiányában fejlődésképtelenek voltak. (Pl az általános életszínvonal növekedés növeli az üdülés, a pihenés iránti igényt és olyan hegyvidéki területek, amelyek számára előzőleg semmilyen fejlődési lehetőség nem volt, a túrizmus révén gyorsan fejlődő területekké válnak.) Más régiók esetében az előzőleg kedvező lehetőségek megszűnnek, mert az új megoldások feleslegessé vagy gazdaságtalanná teszik az általuk folytatott tevékenységeket. (Ilyen például a korábban virágzó szén- és acélipari központok hanyatlása) Ez teszi érthetővé, hogy a régiók fejlődési-növekedési sorrend szerint helyet is cserélhetnek egymással. Az emberiség fejlődésének korábbi szakaszaiban a természeti környezet feltételei voltak meghatározóak. A mezőgazdaság

esetében még ma is meghatározók az ún tartós természeti feltételek (talajminőség, felszíni tagoltság, lejtési viszonyok, csapadék, stb.) Itt is hangsúlyozni kell, hogy a feltételek kedvező vagy kedvezőtlen jellege csak a rendszer céljai szempontjából minősíthető. Ha például a biodiverzitás növelését a társadalom gazdaságilag is értékeli és elismeri, a vizes területek kedvezőbb helyzetben vannak, mint a gabonatermesztésre és nagy táblák kialakítására alkalmas sík területek, különösen ha a gabona nem, vagy csak alacsony áron adható el. A „közepes” feltételek azért is kedvezőbbek a fejlődés szempontjából, mert ilyen esetben az egyes lehetőségek várható eredményei közötti különbségek nagyobbak, könnyebb felismerni 19 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a

vidékfejlesztési politikák összefüggései az adott feltételek között kedvező lehetőségeket. Az egyes régiókban élő emberek számára tehát a tartós környezeti feltételek olyan többlet információt szolgáltatnak, amely megkönnyítik a döntést és így gyorsabb alkalmazkodást tesznek lehetővé. Az egyensúlyhiány másik megjelenési formája a sokféleség vagy s okoldalúság, illetve a differenciáltság. A kibernetikai rendszerelmélet szerint a fejlődő, tanuló rendszerekben a sokféleség az, amely biztosítja a fejlődéshez szükséges információt. A fejlődéshez állandóan új információ szükséges, amely csak úgy biztosítható, ha a rendszerben állandóan újratermelődik a sokféleség. Ha ez megszűnik akkor új információ hiányában a r endszer növekedése leáll. A sokféleség gyakran már a fennmaradáshoz is nélkülözhetetlen Ez a törvényszerűség indokolja az ökológiai rendszerek fenntarthatósága érdekében

szükséges biodiverzitás fenntartását, illetve növelését is. A környezeti feltételek alakulása, vagy a rendszer fejlődése olyan helyzeteket hozhat létre, hogy a rendszerben megszűnik a sokféleség, és olyan tartós egyensúly alakul ki, amely hosszú időre stagnálásra ítél egy régiót vagy egész országokat. Az ilyen helyzet sajátos döntési, illetve fejlődési csapdaként működik. Ez azt jelenti, hogy nincs egyetlen olyan cselekvési lehetőség sem, amely az adott egyensúlyi helyzethez képest olyan jelentős többleteredménnyel járna, amely elégséges a változások gazdasági áldozatának (költségének) fedezésére és amely olyan vonzó lenne, hogy a motiváció erőssége legyőzze a változással együttjáró kockázatot. Az ilyen egyensúlyi helyzet azonban a környezet lényeges megváltozása esetén a r endszer súlyos válságához, vagy megszűnéséhez vezet. Minél magasabb fejlettségi szinten alakul ki ilyen fejlődési csapda,

annál hosszabb ideig tart a stagnálás. Elvin (1977) az ún. magas szintű egyensúly csapdájának kialakulásával magyarázza Kína évszázadokig tartó stagnálását egy rendkívül eredményes fejlődési kor után. Hasonlóképpen az ún. „romanizálás” által létrehozott egyensúlyi helyzettel, a differenciáltság megszűnésével magyarázzák a Római Birodalom fejlődésének megszűnését és bukását. A magyarországi régiók esetében is adatokkal bizonyítható a jó talajú, sík felszínű, kevésbé tagolt alföldi régiók lemaradása a fejlődésben a sok vonatkozásban kedvezőtlenebb adottságú dombvidéki (Dunántúl) régiókhoz képest. Az előbbiek alapján a vidékfejlesztés vonatkozásában megállapíthatjuk, hogy az egyes térségek fejlődését és növekedését az alábbiak határozzák meg: a) A tartós feltételek, illetve a térségben meglévő sokféleség és annak újratermelődése. b) Az alkalmazkodás során megvalósítható

pozitív eredményt adó alternatív lehetőségek megléte. c) A térségben élő emberek illetve közösségek életképessége, problémafelismerő képessége és aktivitása, ami jelentős mértékben az előző két adottság alakulásának következménye. Ebből az is következik, hogy az egyes területek számára különböző, sajátos vidékfejlesztési politika szükséges, attól függően, hogy milyen tényezők akadályozzák a fejlődést. Ezért is fontosak azok az elvek, amelyek a fejlesztési intézmények, a régiók, ill. a helyi közösségek helyes feladatmegosztására vonatkoznak. 20 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület 2. A VIDÉKFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYI (SZERVEZETI) RENDSZERÉNEK ALAPJAI A Magyar Országgyűlés hosszú viták után 1996-ban alkotta meg a területfejlesztésről szóló

törvényt. Egyes képviselők, akik az ilyen területtel foglalkozó kutatók, köztisztviselők és az érdekelt szervezetek képviselőinek előzetes vitáit nem eléggé ismerték, meglepődtek azon, hogy a törvény valójában nem a területfejlesztéssel, hanem annak csupán a s zervezetével, intézményrendszerével és az intézmények közötti hatáskör-(hatalom) megosztással foglalkozik. Bizonyos viták azóta is tovább folytatódnak és úgy tűnik, hogy a területfejlesztés, illetve a vidékfejlesztés tényleges tartalma, a különböző intézmények és szervezetek feladatai, kötelességei és felelőssége még mindig nem kap elég teret a vitákban. Célszerű tehát a területfejlesztés feladat, hatáskör és felelősség-megosztásának néhány alapelvét áttekinteni, amelyek az egyének vagy szervezetek közvetlen napi érdekeitől függetlenek. Ennek keretében a következőket tárgyaljuk: • a szubszidiaritás alapelve, • a heurisztikus

önszervezés elve, • a közösség fogalma, jelentősége és a tranzakciós költség csökkentésében játszott szerepe, • az ún. endogén vidéki fejlesztés lényege és jelentősége, • a vidékfejlesztés szempontjainak érvényesítése az állami irányításban és a mezőgazdaság szervezeti struktúrájában. 2.1 A SZUBSZIDIARITÁS ALAPELVE 2.11 A szubszidiaritás alapelve a különböző dokumentumokban A szubszidiaritás elve szinte divatossá, esetenként „szlogenné” vált, amelyet egyre több dokumentumban említenek, egyre több különböző törvény, egyezmény stb. hivatkozik rá, vagy legalább a preambulumban említést tesz róla. Valójában azonban csak nagyon kevés helyen találkozunk a s zubszidiaritás fogalmának értelmezésével, illetve az egyes dokumentumok sajátos, sokszor egymástól és a fogalom eredeti jelentésétől teljesen eltérő értelmet adnak neki. Jaques Santer egy kollokviumon úgy fogalmazott, hogy „Valójában

tudjuk, hogy a szubszidiaritás alapelve körül kialakult nyilvánvaló konszenzus csak azért lehetséges, mert az különböző értelmezéseket rejt magában”. Éppen ezért panaszkodnak a jogi szakemberek, hogy a fogalom szerepeltetése jogi dokumentumokban kezelhetetlen, illetve értelmezhetetlen. Különösen is előtérbe került ez a f ogalom az európai integrációs törekvések kapcsán, amely során elsősorban az Európai Unió közös intézményei és a tagállamok közötti hatáskör-megosztás elveként próbálják alkalmazni. A szubszidiaritás alapelve a különböző dokumentumokban, illetve alkalmazásokban háromféle módon szerepel. a) Egyes dokumentumok, szerződések vagy jogszabályok csak utalnak rá, de részletesebb kifejtést nem tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy mit értenek alatta. Az Európa Tanács, Helyi- és Regionális Önkormányzatai Kongresszusa (CLRAE) által kidolgozott „Hegyvidékek Európai Kartája” 4. cikkely 2 pontjában a

következő szerepel: 21 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései „A hegyvidékekre vonatkozó politikának a szubszidiaritás alapelvének megfelelően tiszteletben kell tartania a helyi- és regionális önkormányzatokat.” Az ET. „Vidék Térségek Európai Kartája” 11 cikkelye a h elyi- és regionális önkormányzatokról szólva így fogalmaz: „A szerződő felek olyan mértékben fejlesztik a helyi- és regionális önkormányzatok szerepét, hogy a vidéki térségekkel foglalkozók körében ezek lehessenek a legkedvezőbb pozícióban, mivel ők rendelkeznek a legrészletesebb ismeretekkel, azon területeken, amelyek hatáskörükbe tartoznak. Következésképpen a koncepciókat, a terveket és programokat . úgy kell kialakítani és végrehajtani, hogy azok a s

zubszidiaritás alapelvének megfelelően elősegítsék a vidéki térségek és közösségek belső erőkre támaszkodó (endogén) fejlődését.” Bár a szubszidiaritásra való ilyen hivatkozásokban is van némi utalás a szubszidiaritás értelmezésére, mégis nyitva hagyják a k érdést mintha létezne a szubszidiaritás fogalmának valamilyen pontos, mindenki által elfogadott definíciója. j) Vannak olyan dokumentumok, amelyek nem hivatkoznak a szubszidiaritás elvére, hanem a „szubszidiaritás” címszó alatt megfogalmazzák, hogy az adott esetben mit értenek alatta. Az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződés G. cikkelye az Európai Gazdasági Közösségről szóló szerződés 3. cikkelyét egy 3 B cikkellyel egészíti ki, amely a szubszidiaritást a Közösségre vonatkozóan a következőképpen értelmezi: „A Közösség a jelen Szerződés által ráruházott hatáskör szerint és a benne meghatározott célok szerint jár el. Azokon a

területeken, amelyek nem tartoznak kizárólagos hatáskörébe, a K özösség a szubszidiaritás alapelvének megfelelően csak akkor és annyiban avatkozik be, ha a tervezett intézkedés célkitűzéseit a tagállamok nem tudják kellően megvalósítani, és ezek a célkitűzések a tervezett intézkedés aránya vagy hatása miatt Közösségi szinten jobban megvalósíthatók. A Közösség tevékenysége nem lépheti túl azt, ami megfelel a jelen Szerződés célkitűzéseinek” Ez a megfogalmazás, különösen az első felében majdnem tökéletesen visszaadja a szubszidiaritás eredeti jelentését. Az a kitétel, hogy „Közösségi szinten jobban megvalósíthatók”, azonban már vitatható, mivel a szubszidiaritás eredeti értelme szerint ez még nem elégséges indok arra, hogy a magasabb szintű közösség elvegye az alacsonyabb szintű szerveződéstől azt a feladatot, amit neki kell ellátnia. (Feladata, joga és felelőssége ellátni.) Egyszerű hasonlattal

élve, a szülő nem csinálhatja meg egy iskolás gyerek leckéjét csupán azért, mert ő jobban megtudja azt oldani. Sőt hozzátehetjük, hogy még akkor sem, ha a gyerek nem tudja megcsinálni. Segíteni (szubszidiálni) azonban köteles, például tanácsadással, magyarázással, korrepetitor fogadásával, stb.) Itt tehát a szubszidiaritás alapelvének egy igen lényeges kérdésével találkozunk, hiszen a területfejlesztésben az egyik leggyakrabban hangoztatott indok a külső beavatkozásra, hogy egy kisebb település nem képes ilyen vagy olyan feladatot megoldani, illetve „jobban”, „gazdaságosabban”, stb. megoldható a feladat kistérségi, megyei vagy országos szinten. Az EU. ún „Corki Nyilatkozata” 5 pont jában a „Szubszidiaritás” címszó alatt a következőt olvashatjuk: 22 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés

és természetvédelem tématerület „Mivel adva van az Unió vidéki területeinek sokoldalúsága (diversity), a v idékfejlesztési politikának a szubszidiaritás alapelvét kell követnie. Ennek a politikának a lehető legnagyobb mértékben decentralizáltnak kell lennie és az érintett összes szintek (helyi, regionális, nemzeti és európai) partnerségére és együttműködésére kell épülnie. A hangsúlyt a részvételre és az alulról felépülő (bottom-up) megközelítésre kell helyezni, amely kihasználja a vidéki közösségek kreativitását és szolidaritását. A vidékfejlesztésnek helyinek és a közösség által mozgatottnak kell lennie egy összehangolt európai keretben” Ez a megfogalmazás a szubszidiaritás számos elemét helyesen tartalmazza (pl. a v idéki közösségek szerepe, az alulról történő építkezés), de ugyanakkor „a decentralizáció” és a „részvétel” ezeknek ellentmond, hiszen feltételezi, hogy a feladatok (és

jogok) eredetileg a magasabb szinten voltak. Másrészt hiányzik a k özösségek saját feladataira, illetve a különböző szintek közötti feladatmegosztásra való utalás. Az „Országos Területfejlesztési Koncepció (A magyar Köztársaság Kormánya, 1997.) Háttéranyag a H/496 sz. Országgyűlési határozati javaslathoz” című összeállításban a szubszidiaritás értelmezése valójában az alapelvek között két címszó alatt szerepel: „Szubszidiaritás A szubszidiaritás elve alapján törekedni kell a területfejlesztési döntések decentralizálására, a területi döntéshozók eszközrendszerének megerősítésére. Ez azonban azt is megköveteli, hogy a területi döntéshozók között is optimális munkamegosztás alakuljon ki. A területfejlesztés kulcsfontosságú, általános felhatalmazással rendelkező szereplői a megyei területfejlesztési tanácsok. A megyei döntéshozás nem zárhatja ki és nem csökkentheti a kistérségi

társulások mozgásterét. A megyei léptékű programok mellett - az EU konformitás érdekében - egyre nagyobb teret kell biztosítani a regionális együttműködésnek. A szubszidiaritás elve magában foglal integrációs funkciót is” „Decentralizáció Meghatározhatók azok a területek, amelyeknél a f eladatok helyi vagy regionális szinten nem vagy csak rosszabbul oldhatók meg. A helyi szint feletti struktúráknak csak az e szerint feltétlenül szükséges hatalmat szabad gyakorolniuk. A többit a közösségek által legitimált önkormányzatokra kell bízni. Ez lényegében a hat áskörök decentralizációját jelenti, azonban jóval több annál, mivel magában foglalja a decentralizáció ésszerű mértékét, és az együttműködés fő szabályait is. A polgárokat, illetve szervezeteiket pedig be kell vonni a rájuk vonatkozó döntések meghozatalába. A döntések pedig lehetőleg azon a szinten szülessenek ahol a problémák. Ez a döntési szintek

önrendelkezését teszi szükségessé” Ezzel az idézett megfogalmazással kapcsolatban a l egfontosabb észrevétel, hogy a „decentralizáció” címszó alatt többet mond a szubszidiaritás lényegéről, mint a „szubszidiaritás” címszó alatt. Vagyis eleve abból indul ki, hogy „eredetileg” minden feladat, hatáskör, stb. a magasabb szinteken van, amelyeket „optimálisan megosztanak” az alsóbb szintekkel, illetve „rábíznak” az önkormányzatokra. Kétségtelen, hogy már ez i s jelentős előrehaladás a teljes centralizált pártállami felfogáshoz képest, de mégis a szubszidiaritás alapelvének alapvető félreértése. Ez a félreértés mint láttuk európai dokumentumokban is megtalálható, hiszen a jelenlegi európai fejlődés jelentős részben centralizált politikai struktúrákból indult ki. Franciaországban például csak 1977-ben kezdődtek el a viták az állam és a megyék közötti hatáskör megosztásról és egy 1983-ban

elfogadott törvény „ad le” hatásköröket megyei szintre. A francia állami felépítés a jakobinus hagyományokra és arra a forradalmi törekvésre épül, amely törvénytelennek tekintett minden, az államnál alacsonyabb szintű közösségi, testületi (korporatív) szerveződést, mert az ellentétes a Nemzetet alkotó polgárok egyenlőségével. Franciaország 23 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései az őt érő rendszeres kritika ellenére sem hajlandó csatlakozni a n emzeti kisebbségek védelméről szóló ET Keretegyezményhez. Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a decentralizáció, vagy hatáskör leadás a szubszidiaritás ellentéte, mert szubszidiaritásban az alsóbb szinten meglévő hatáskör magasabb szintre való elvonásáról lehet szó, ha az igazolható

vagy indokolt. De azt is újra hangsúlyozni kell, hogy elsősorban feladatról, megoldandó problémákról kell beszélni, amihez a megfelelő hatáskör megléte magától értetődő feltétel. Az előbbi példák mindegyikére érvényes, hogy teljesen hiányzik ezekből az értelmezésekből az utalás a szubszidiaritás második alapvető összetevőjére: a magasabb szintű szervezet segítségnyújtási kötelezettségére. (Vö subsidium illetve az angol: subsidy, subsidize, subsidiary.) k) A harmadik típusba az olyan dokumentumok tartoznak, amelyek a szubszidiaritást többékevésbé helyesen értelmezik és érvényesítik, anélkül, hogy magára a f ogalomra, vagy az elvre hivatkoznának. Ilyen dokumentumként említhető a ”Helyi önkormányzatok európai kartája”, amelynek elfogadása az Európa Tanács tagállamaival szemben elvárás vagy a német, az osztrák, a svájci és a spanyol alkotmány. Ide lehet sorolni az Európa Tanács egyik legújabb

dokumentumát A „Regionális önkormányzatok európai kartáját” is, annak ellenére, hogy ebben a szubszidiaritás alapelvére történő utalás is található. A Helyi önkormányzatok európai kartája először meghatározza a helyi önkormányzatok működési körét (feladatait),de nem tételesen, hanem a feladatmegosztás bizonyos kritériumai szerint, majd meghatározza az önkormányzatok jogait és azt, hogy a feladatok megoldásához elegendő pénzügyi erőforrásokkal kell rendelkezniük. (Vö: feladat, hatáskör, felelőség egysége) Közismert, hogy a szubszidiaritás széleskörűen érvényesül a német és az osztrák vagy a svájci állam föderális felépítésében, úgy hogy a szövetségi államok ill. tartományok a saját feladataik vonatkozásában saját törvényeket is alkothatnak. Az osztrák tartományoknak, amelyek közül egyesek kisebbek mint egy magyarországi megye, joguk van például a földtulajdonlás lényeges kérdéseit maguknak

szabályozni. A Regionális önkormányzatok európai kartájában a szubszidiaritás alapelvének még tökéletesebb alkalmazását találhatjuk, amennyiben világosan megfogalmazza, hogy a régióknak saját képességei, kompetenciái (jogosítványai) vannak (own attribution or own competences). Ezeket egyértelműen megkülönbözteti a magasabb szintű szervezet (állam, EU) által leadott kompetenciáktól (delegated attributions or competences). A saját kompetenciákat csak az alkotmány, törvény vagy a saját alapszabályuk határozhatja meg és nem lehetnek adminisztratív eredetűek. A karta olyan megfogalmazást alkalmaz, amely lehetővé teszi azt, hogy egyes régiók az állami (központi hatalom) törvényekkel egyenértékű törvényeket is alkothatnak. 2.12 A szubszidiaritás eredeti (teljes) jelentése Az előbbiek szerint látható, hogy a szubszidiaritás valódi értelmére (jelentésére) vonatkozóan a politikai és szakmai dokumentumokban nincs

általánosan elfogadott definíció és az is, hogy az egyes dokumentumok, szerződések vagy törvények mintegy „válogatnak” a szubszidiaritás teljes jelentésének összetevői közül, egyeseket elfogadnak másokat nem. Továbbá esetenként az eredeti jelentéstől eltérő értelmezést adnak az egyes elemeknek. Így viszont ez valóban csak egy divatos kifejezés marad, és nem szolgálhat valóban alkalmazható irányelvként a vidékfejlesztés intézményi struktúrájának kialakításához. 24 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Ezért a továbbiakban elsősorban az Európa Tanács kiadásában megjelent „Definition and limits of the principle of subsidiarity” (A szubszidiaritás definíciója és korlátai) című kiadványra (A továbbiakban „ET tanulmány”) építve összefoglaljuk a

szubszidiaritás eredeti és teljes jelentését. A szubszidiaritással kapcsolatban számos más könyv, tanulmány, sőt egy az Európai Parlament által hozott határozat is született. Esetenként azonban úgy tűnik, hogy a különböző szerzők is különböző szempontból értelmezik a fogalmat, anélkül, hogy az egyébként futólag és gyakran lekezelően említett eredeti forrást valóban kézbe vennék és elolvasnák. Kecskés (1998) például az írja, hogy „Nemcsak a protestáns hagyományokhoz van köze a szubszidiaritási gondolatnak, hiszen 1931. évi „Quadragesimo Anno” kezdetű enciklikájában XI. Piusz pápa is kulcsszerepet tulajdonít annak” Ezzel szemben az előbb említett ET tanulmány úgy fogalmaz, hogy a szubszidiaritás legteljesebb megfogalmazása (its fullest formulation) éppen XI. Piusznak a „Rerum Novárum” 40. évfordulójára kiadott „Quadragesimo Anno” kezdetű körlevelében található Az alábbi szó szerinti idézeteket

ebből az enciklikából vesszük, amely egyébként magyarul is bárki által olvasható „Az egyház társadalmi tanítása” című kötetben (Budapest 1993). Ezeket nem úgy kell tekinteni mint csupán egy vallási dokumentum szövegét, hanem mint amelyek segítenek megérteni egy ma már széleskörűen elterjedt politikai és jogi kategória eredeti jelentését. Az előbb említett ET tanulmány megállapítja: „a szubszidiaritás eszméje több mint csupán egy szó: ma úgy jelenik meg ez az egy szó, mint amelynek politikafilozófiai jelentése van és ez az ami ennek a fogalomnak nagy fontosságot ad a különböző eszmék történetében.” A tárgyszerűséget tisztelő magyar szerzők is megállapítják, hogy az európai integráció tényleges elindulásánál szerencsés egybeesés volt, hogy a „ 6-ok” közül a három „nagy” országban (Franciaország, Németország, Olaszország) kereszténydemokrata vezetés volt. (Lásd például Gazdag 1995). Az

pedig közismert, hogy a kereszténydemokrata pártok (Európai Néppárt) politikai elvei között meghatározó helye van a szubszidiaritásnak, bár ma már más pártok is építenek erre az elvre. (Néppártiság hangsúlyozása pl szocialista-, szociáldemokrata pártoknál.) Magának az elvnek az elfogadása természetesen már mindenkinek, illetve minden szervezetnek saját joga. Az említett enciklikának a 76 ponttól kezdődő része foglalkozik a szubszidiaritás fogalmával. Ezt a rész idézzük saját kiemelésekkel: „76. Amit eddig a javak méltányos elosztásáról, és az igazságos munkabérről mondtunk az egyénekre vonatkozott, csak közvetett kapcsolatban volt a társadalom rendjével. Elődünknek XIII. Leónak azonban minden törekvése, minden gondolata éppen a társadalmi rendnek a társadalomfilozófia mértékadó elvei alapján történő megújítására, sőt a legmagasabb rendű tanításnak az evangélium törvényei szerinti tökéletesítésére

irányult. 77. Ahhoz azonban, hogy termékeny kezdeményező gondolatai gyökeret verjenek, hogy megvalósításukért további lépések történjenek, és hogy ezek a kezdeményezések bőséges áldást hozzanak az emberiségnek, elsősorban két dolog szükséges: az intézmények reformja és az erkölcsök megújítása. 78. Az intézmények reformjáról szólva legfőképpen az államra gondolunk Nem azért, mint ha a valóságos jólét megteremtését teljes egészében az államtól lehetne várni, hanem mert az individualizmus következtében odáig fajult a he lyzet, hogy az egykor változatos formákkal harmonikusan tagolt, sokszínű társadalmi élet darabjaira hullott szét, csaknem teljesen elsorvadt, szinte csak az egyes ember és az állam maradt meg belőle. Nagy veszteség ez az államnak magának is, amely mivel elveszítette ezeket a társadalomszabályozó formákat átvállalta mindazokat a terheket, amiket azelőtt ezek az utóbb felszámolt egyesületek

viseltek. Így az államot, a feladatok és a felelősségek végtelenül nagy súlya nyomasztja, már már az összeroppanásig. 25 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései 79. Igaz ugyan, s a történelem is világosan bizonyítja, hogy a körülmények változásával sok olyan feladatot, amelyeket korábban kisebb szervezettségi fokú társulások is képesek voltak ellátni, ma már csak nagyobb szervezetek tudnak elvégezni. A társadalom elmélet örök érvényű és szilárd elve az a rendkívül fontos alapelv, amelyet sem megcáfolni, sem megváltoztatni nem lehetséges, ez így szól: amit az egyes személyek saját erejükből és képességeik révén meg tudnak valósítani, azt hatáskörükből kivenni és a közösségre bízni tilos; éppen így mindazt, amit egy kisebb és

alacsonyabb szinten szervezett közösség képes végrehajtani és ellátni, egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének felforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni - szubszidiálni- köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat. 80. A kézenfekvő megoldás tehát az, ha az állami vezetés a kisebb jelentőségű teendők és problémák megoldását, amelyek őt amúgy is csak szétforgácsolják, átengedi az alacsonyabb szervezettségű csoportoknak: ezáltal szabadabban, határozottabban, tehát hatékonyabban tudja elvégezni azt, ami kizárólag az ő hatáskörébe tartozik, s amit ennél fogva csak ő képes megtenni, irányító, ellenőrző, preferáló és korlátozó tevékenysége révén.” Az előbbi idézetből már az is

világosan látható, hogy a szubszidiaritás alapelve szorosan kapcsolódik ahhoz a kérdéshez, hogy a társadalom hogyan épül föl. Az természetes, hogy ugyanez az alapelv a protestáns keresztény hagyományban is elfogadott, függetlenül attól, hogy a fentiekhez hasonló formális protestáns definíció létezik-e vagy sem. Daly és Cobb 1990: „A közjóért” című könyvükben hangsúlyozzák, hogy: „Ez a római katolikus doktrína lényegesen hasonlít Thomas Jefferson felfogásához, aki azt írta: „Az a tétel áll szívemhez a legközelebb, amely arról szól, hogy a megyéket kerületekre kell osztani. Ezek lehetnek a tökéletes és elemi köztársaságok, amelyeknek az a cél ja, hogy együtt államot alkotva megvalósítsák a teljes és igazi demokráciát, mint olyat amely ezeknek a kerületeknek a tevékenységében valósul meg, és amely a legközelebb áll a napi ügyekhez. A nagyobb körzetek, a megyék, az államok és az unió olyan ügyei, amelyek

az emberek személyes közreműködésével nem oldhatók meg, az általuk választott delegátusokra kerülnek átruházásra és ezt a képviselet olyan területeken alkalmazzák, ahol a s zemélyes cselekvés nem valósítható meg a gyakorlatban.” Az Amerikai Egyesült Államok bizonyos intézményeiben még élnek ennek a Jefferson által elképzelt államfelépítésnek az elemei. Maga az állam neve is arra utal, hogy eredetileg államok (közösségek) egyesülésével jött létre, és nem később osztották „államokra”. A sheriff és békebíró választás, a n emzeti gárdák „szövetségesítésének” eljárása ilyen elemek. Az előbbi idézet utolsó mondatában az a kitétel, hogy „az általuk választott delegátusokra kerülnek átruházásra” világosan mutatja, hogy a szubszidiaritásban nem a jogkörök „leadásáról”, hanem „felfelé” történő átruházásáról van szó az alsóbb szintű szervezetek által önként, saját maguk

érdekében. A szubszidiaritás alapelvének alapvető gondolata, hogy a politikai hatalom csak olyan mértékben avatkozhat be a társadalom és annak alkotórészei (a személy, a család, a helyi közösség és különböző nagyobb csoportosulások) ügyeibe, amilyen mértékben azok nem képesek különböző szükségleteiket maguk kielégíteni. A szubszidiaritás tehát több annál, mint hogy csupán az intézményi szervezés egyszerű alapelve lenne, és elsősorban is a személy és a t ársadalom közötti viszonyra, azután pedig a társadalom és az intézmények (közösségek) közötti viszonyra vonatkozik. A szubszidiaritásnak ez a jelentése megelőzi azt, 26 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület hogy alapul szolgál ahhoz is, hogy milyen legyen a hatalom megoszlása, a társadalom alapja és

csúcsa között. Itt tehát világosan le kell szögezni, hogy a szubszidiaritás alapelvének teljes félreértése az, ha értelmét leszűkítjük csupán a hatalom ill. hatáskör megosztásra a társadalom különböző szintjei között, vagy mi még tévesebb, ha a szubszidiaritást összetévesztjük a hatáskörök decentralizációjával. A szubszidiaritás egészen más koncepció, mint a d ecentralizáció A decentralizáció csupán azt jelenti, hogy egy magasabb szintű szervezetnek vagy közösségnek bizonyos döntési hatáskörei ill. felelősségei vannak, amelyeket részben átruház az alacsonyabb szintű közösségre vagy hatóságokra. A decentralizáció során történő hatáskör és feladat átruházás továbbra is megőrzi a társadalom felülről vezérelt hierarchikus felépítettségét, amennyiben ezekkel a hatáskörökkel és feladatokkal továbbra is a magasabb szintű közösség rendelkezik, vagyis azokat bármikor vissza is vonhatja. A

szubszidiaritás alapelve ezzel szemben abból indul ki, hogy a személy és az alacsonyabb szintű szervezetek (közösségek) rendelkeznek a jogokkal és kötelezettségekkel vagy feladatokkal, amelyeket saját maguknak kell gyakorolniuk és megoldaniuk, és a magasabb szintű kötöttség vagy szervezet csak olyan mértékben vonhat el tőlük jogokat és feladatokat, amilyen mértékben bizonyítható, hogy azok gyakorlására vagy megoldására önmagukban nem lennének képesek. A szubszidiaritás alapelvének megfelelően felépülő társadalomban tehát a társadalom szervezése nem felülről lefelé, hanem alulról fölfelé történik. A teljes joggal, hatáskörrel ill feladatokkal rendelkező emberi személy mint alapelem a társadalom szervezeti alapegysége. Érdemes itt emlékeztetni arra, hogy a p olitikai rendszerváltás kezdetén az egyesülési és gyülekezési jogról szóló törvény első változata még arról szólt, hogy az állam milyen feltételek

mellett „engedi meg” az állampolgárok gyülekezését. Ez akkor óriási felháborodást keltett, mert ennek ellenzői mind azt vallották, hogy az állampolgárok veleszületett természetes joga, hogy egyesüljenek és gyülekezzenek, a törvény tehát csak arról szólhat, hogy mikor, milyen körülmények között és feltételekkel van, „joga” az államnak ezt korlátozni, A törvény végül ennek szellemében született meg, de a médiumok még ma is úgy fogalmaznak, hogy a „rendőrség engedélyezi” pl. a tüntetéseket Holott a hatályos törvények szerint a tüntetés szervezőinek csak bejelentési kötelezettsége van. Az évtizedes „alattvalói szemléletet” ilyen nehéz megváltoztatni. Az állami hatóságoknak (kormányoknak) viszont „veleszületett természete” a centralizációs törekvés, amelynek csak az állampolgári öntudat és a társadalom szervezettsége képes ellenállni. Az Európa Tanács szubszidiaritással foglalkozó

kiadványa megállapítja, hogy a szubszidiaritás alapelvét gyakran úgy tekintik, mint a társadalom szervezés alapelvét. Magában a szubszidiaritás meghatározásában azonban semmi olyan utalás nincs, amelyből az következne, hogy a társadalmat valóban demokratikusan kívánja felépíteni. Ezért egyesek gyanakvással fogadják a s zubszidiaritás alapelvét, annál is inkább, mert ezt az alapelvet viszonylag tradicionalista (konzervatív) jellegű összefüggésekben is hangsúlyozzák. A kiadvány megállapítja azt is, amit az előzőekben már említettünk, hogy a szubszidiaritás alapelvének tökéletes alkalmazása feltételezi, hogy a társadalomban közösségek, csoportok léteznek. Továbbá, hogy ezt a koncepciót az individualizmus szélsőséges felfogásával szembeni reakcióként fejlesztették ki. Egyesekben azért kel gyanakvást a s zubszidiaritás alapelve, mert bizonyos „organisztikus” ideológiák felhasználták ezt az alapelvet olyan

elméletek alátámasztására, amelyek szerint az egyén csupán része az egésznek, és nincs más feladata mint a „közjót” szolgálni, amely valami olyan dolog, ami rajta kívül áll. A szubszidiaritásnak ez a h ibás értelmezése található meg pl. az olyan korporalista eltévelyedésekben, mint amilyet Dolfus osztrák kancellár és Salasar portugál elnök vallott. 27 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései Az alábbiakban az ET tanulmányra támaszkodva a szó latin etimológiája alapján még világosabbá tehetjük a szubszidiaritás alapelvét. (Idézőjelet nem minden esetben használunk, mivel esetenként bizonyos rövidítéssel élünk.) a) A szubszidiaritás szó első jelentése a helyettesítés (szubsztitúció) fogalmat idézi fel, tehát valami olyanról van

szó, amelynek fontossága másodlagos vagy k isebb. Az ókorban a tartalék csapatokat nevezték szubszidiáris csapatoknak. (Az angolban a subsidiary szó jelentése: kisegítő, tartalék, pót-, másodlagos, stb. A subsidiaries szó pedig segédcsapatokat jelent.) A szubszidiaritásnak tehát ez az értelme azt jelenti, hogy a magasabb szintű hatóság elsősorban az állam, másodlagos, kevésbé fontos és csak akkor és olyan mértékben avatkozhat be az alacsonyabb szintű közösség és a személy életébe, amilyen mértékben azok nem képesek megoldani feladataikat, tehát segítségre van szükségük. (Nagyon jól kifejezi ezt a jelentést a tartalék csapatokra történő utalás, hiszen azokat csak akkor vetik be a csatába, amikor a csatába küldött fő csapatok már vesztésre állnak.) A szubszidiaritásnak ez az első jelentése adja az alapját a kormányzati „nem beavatkozás” alapelvének, és így mint minimális követelmény feltételezi annak

meghatározását, hogy milyen feltételek fennállása esetén lehet az állami beavatkozás törvényes vagy kívánatos. Ilyen értelmezésben tehát a szubszidiaritás alapelve elsődlegesen a hatalomgyakorlás korlátozásának az alapelve, amelynek azonban nincs normatív jellege. Vagyis ahelyett hogy szubszidiaritás alapelve normát határozna meg, inkább csak egy tendenciát képvisel. Alkalmazásának konkrét feltételeit nyitva hagyja, és ennél fogva az alkalmazás változik a különböző időkben és helyeken fennálló körülményektől függően. b) A szó második jelentése a segítség (subsidium) fogalmat idézi fel, amelyből a beavatkozás vagy közbelépés fogalma következik. Ezzel kapcsolatban nem azt a kérdést kell vizsgálni, hogy a magasabb szintű hatóságnak van e joga beavatkozni, hanem, hogy köteles-e ezt megtenni. A szubszidiaritásnak ez a kettős jelentése vezetett oda, hogy pl. Jacques Delors, aki sokat tett azért hogy a szubszidiaritás

fogalmát divatba hozza, a következőképpen határozza meg a szubszidiaritásban megjelenő megközelítés eredetiségét: „A szubszidiaritás nem csupán a magasabb szintű hatóságnak a személy vagy a közösség ügyeibe történő beavatkozására vonatkozó korlátozást jelent, hanem azt is jelenti, hogy a hatóságnak kötelessége cselekedni azért, hogy a személy vagy a közösség megkapja azokat az eszközöket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy önmagát megvalósíthassa. Így tehát a szubszidiaritás alapelve tovább megy annál, mint hogy egyszerűen a társadalmat alkotó egyének méltóságát és felelősségét védené. Irányultsága az, hogy a személyek kibontakozását minden társadalom céljává teszi.” Mint ahogy Jaques Delors a továbbiakban kifejti, a szubszidiaritásnak ezt a második jelentését azonban meg kell különböztetni az olyan típusú beavatkozástól, amely ma már hagyományos és amely az alapját képezi az ún. „jóléti

államnak” A szubszidiaritás fogalma nem ilyen típusú segítséget jelent, hanem olyat, amely bátorítja és jóváhagyja az autonómiát és az önállóságot. Itt újra a p ápai enciklikára kell utalnunk, amely szerint a m agasabb szintű közösségnek „segíteni kell a társadalom tagjait, de sohasem szabad lerombolnia vagy magába olvasztania azokat”. A jóléti állam beavatkozása ezzel szemben nem lát különbözőségeket és egyetlen a célja az egyenlőség és ennél fogva kizár minden megkülönböztetést. Ez látszólag szimpatikus megközelítés, de a szubszidiaritásból következő állami beavatkozásnak mégsem szabad 28 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület ilyennek lennie. A szubszidiaritás tehát nem feltétlenül „az egyforma cselekvés szabadságára törekszik”, hanem a

cselekvő személyeket arra készteti, hogy a maximális szintre fejlesszék képességeiket, még akkor is, hogy ha ez nem feltétlenül eredményez egyenlőséget. Az egyenlőség abban van, hogy minden személy vagy közösség egyformán kifejlesztheti, megvalósíthatja meglévő, de egymástól különböző képességeit. A szubszidiaritás alapelve modernizálva és megszabadítva azoktól a l ehetséges történelmi, ideológiai vagy vallási félreértésektől, úgy jelenik meg előttünk, mint egy késztetés arra, hogy átgondoljuk a t ársadalmi kapcsolatokat a nagyobb autonómia összefüggésrendszerében és szüntelenül keressünk egyensúlyt az egyes személyek szabadsága és a társadalomban létező különböző testületek (helyi és regionális hatóságok, a nemzeti állam, az államok nemzetközi közössége és különösen is a regionális csoportosulások) szabadsága között. Továbbá, hogy szüntelenül keressük az egyensúlyt az egyes személyek

szabadsága, valamint az állam szükségszerű és felügyeletet jelentő hatalma között, mivel az állam természetszerűen felelős a biztonságért, a társadalmi összetartásért és a g azdaság általános szabályozásáért. Így válik érthetővé az is, hogy a szubszidiaritás alapelve, amelyet jogi kifejezésekkel nehéz megfogalmazni, miért vált Európa modern szövetségi típusú állami szervezésének eszmei alapjává (Svájc, Ausztria, Németország). Ezekben az országokban a szubszidiaritásra utaló jogi hivatkozások bőségesen megtalálhatók különösen a második világháború óta, annak ellenére, hogy a szubszidiaritás alapelve alkotmányosan egyik országban sincs rögzítve, mint ahogy egyes jogi szakértők azt szerették volna. Hasonló vitáknak vagyunk ma tanúi, az Európai Unió belső szervezetének kialakulására vonatkozó fejlesztésekkel kapcsolatban. Sem a szubszidiaritás, mint szó, sem fogalmi tartalma nem örvend ilyen nagy

sikernek más országokban, mint pl. Olaszország és Franciaország Franciaországban ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ez az ország a jakobinizmus hazája. De még Franciaországban is megjelent bizonyos utalás a szubszidiaritás fogalmára az 1983-as közigazgatási reform során, amely arra irányult, hogy meghatározta az államnak és a helyi önkormányzatoknak megfelelő hatásköreit, továbbá a megyék és a régiók szerepét. A szubszidiaritás alapelve az előbbiek alapján három értelmezésben jelenik meg előttünk: a) A filozófiai értelmezés, amelyet mostanában fedeznek újra fel, és amely valószínűleg további finomításra szorul egészen addig amíg a szubszidiaritás a modern társadalmak elemzésének eszközévé válhat, továbbá amíg valódi alapelvként szolgálhat a társadalmak intézményrendszerének forradalmi átalakulásához. b) A jogi értelmezés, amely még mindig bizonytalan és amelynek világosabb megfogalmazását számos

akadály nehezíti. Ezek az akadályok részben magának a fogalomnak a természetéből fakadnak, részben technikai jellegűek. c) A technikai értelmezés, amely esetében a szubszidiaritás úgy jelenik meg mint a különböző kormányzati szintek megfelelő hatásköreinek elemzésére és a lehetséges újra elosztására szolgáló kritérium. A szubszidiaritás alapelve ennek megfelelően iránymutatóként szolgálhat nemcsak akkor, amikor a hatáskörök meghatározásáról és újra elosztásáról van szó, hanem akkor is, amikor az így kialakított hatáskörök gyakorlati megvalósítására kerül sor. Ha csupán az intézmények szemszögéből vizsgáljuk a kérdést, a szubszidiaritás három szinten játszhat szerepet: a) Az intézmények szervezésénél, amely magába foglalja a hatáskörök elosztását általában, de nem csupán a helyi hatóságok hatáskörei meghatározása vonatkozásában, hanem a 29 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés

rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései különböző szintek közötti megosztás vonatkozásában is, amelyek megfelelő jogi képességekkel rendelkeznek, és amelyeknek rendelkezniük kell azokkal az eszközökkel, amelyek lehetővé teszik ezeknek a feladatoknak a gyakorlását. b) Mint kritérium a megfelelő politika kialakításához. c) Mint kritérium ezen politika megvalósításához. Ismét hangsúlyozni kell tehát, hogy természetes emberi jog, hogy valaki elfogadja-e, egyetért-e a szubszidiaritás teljes jelentéstartalmát illetve tartalmával. Az is külön kérdés, hogy egyes területfejlesztési szakemberek vagy hatóságok képesek vagy készek-e elfogadni, hogy az ő szerepük a terület- illetve vidékfejlesztésben csak kisegítő, kiegészítő, másodlagos stb. Az „el nem fogadást” azonban nem helyes és

nem célszerű úgy kifejezni, hogy „új” és „saját” értelmezést adnak a szubszidiaritás fogalmának. Ennél elfogadhatóbb az az előbb már említett francia álláspont, hogy nem írják alá a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló ET. keretegyezményt, mert az ilyen kisebbségek közösségként való elismerése és „külön jogai” a francia felfogás szerint sértenék az állampolgárok egyenlőségét. 2.13 Néhány összefoglaló következtetés Az előbbiek alapján a vidékfejlesztés intézményi rendszerét és módját illetően a szubszidiaritásról néhány összefoglaló következtetést már itt megállapíthatunk. a) Az államra (centrális intézmények) természetszerűen szükség van. (79 pont első mondata) b) Az állam nem rendelkezik az összes feladattal, hatáskörrel, stb. A centralizált állami berendezkedés sajátos történelmi helyzetben úgy jött létre, hogy az alacsonyabb szintű csoportosulások feladatait is

elvonta, vagy azok megszűnésével az államra hárultak ezek a feladatok is. c) A szubszidiaritás tehát nem hatáskör megosztás vagy decentralizáció, hanem a feladatok visszahelyezése a személyekhez és közösségekhez. Az pedig a szervezéselmélet elemi követelménye, hogy a feladat, hatáskör (beleértve a s zükséges döntési jogosítványokat, de a szükséges erőforrásokat is) és a felelősség elválaszthatatlanok egymástól és egybe kell esniük. A hatáskör megosztásnak tehát a feladatmegosztást kell követnie. d) Az államnak, illetve a magasabb szintű közösségnek csak akkor van joga elvonni egy feladatot és a velejáró hatáskört egy személytől vagy közösségtől, ha bizonyítható, hogy ezek maguk nem képesek „végrehajtani és ellátni” azt. A feladat és hatáskör elvonásnak nem lehet önmagában indoka, hogy a felsőbb szint milyen módszert tart helyesnek, vagy hogy „jobban” el tudja látni a f eladatot. A feladatellátás

gazdasági vagy egyéb színvonala vonatkozásában egyébként is szükséges, hogy pontos kritériumok és mérőszámok alapján történjék a minősítés. Mint az ET Vidéki térségek kartája is hangsúlyozza, az infrastrukturális fejlesztéseknél a gazdaságosság például nem lehet az egyetlen, vagy meghatározó kritérium. Erre a k érdésre még a t ranzakciós költség tárgyalásánál visszatérünk. e) Az állam, vagy a magasabb szintű közösség vagy hatóság segíteni (szubszidiálni) köteles az alacsonyabb szintű közösséget a feladata megoldásában. Ebből az is következik, hogy ha a személy vagy kisebb közösség nem tudja ellátni feladatát önmagában még ez s em elég indok a feladat elvonására. Erre ilyen esetekben is csak akkor kerülhet sor, ha kisebb közösségek „kellő (ésszerű mértékű) segítséggel sem tudják megoldani feladataikat.” 30 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ –

EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület f) A szubszidiaritásnak magától értetődően csak akkor van alkalmazási lehetősége, ha léteznek különböző szintű, nagyságú és feladatú szerveződések, közösségek a társadalomban.(Vö 78 pont „változatos formákkal harmonikusan tagolt, sokszínű társadalmi élet.” Ez a követelmény mindenki számára érthető, hiszen naponta olvashatunk értekezéseket a ci vil szervezetek, a n em kormányzati szervezetek (NGO), stb. jelentőségéről és szerepéről Ha ezek nem léteznek, nem jól működnek vagy nem eléggé erősek, akkor az állam feladata létrehozásuk és fejlődésük segítése. A vidékfejlesztés szempontjából természetesen a földrajzi, területi, települési közösségeknek van meghatározó jelentősége. Megkockáztatható az a megállapítás, hogy a vidékfejlesztés legfőbb akadálya ma Magyarországon (de

gyakran még Nyugat-európai országokban is) az életképes illetve a fejlődőképes közösségek hiánya. Nem véletlenül találkozunk számos EU és ET dokumentumban olyan követelményekkel, mint az életképes vidéki közösségek (viable rural communities) fenntartása, fejlesztése, illetve újra életre keltése (revitalisation of rural communities). A következőkben néhány olyan szervezési, irányítási illetve szerkezetalakítási koncepció, illetve megközelítés lényegét foglaljuk össze, amelyek összhangban vannak a szubszidiaritás alapelvével, anélkül, hogy azzal közvetlen kapcsolatban lennének. Ugyanakkor ezek mindegyikének vannak olyan elemei, amelyek konkrétan alkalmazhatók vagy legalább segítséget nyújtanak a v idékfejlesztés intézményi struktúrájának és módszereinek kialakításánál. 2.2 A HEURISZTIKUS ÖNSZERVEZÉS ELVE ÉS JELENTŐSÉGE A VIDÉKFEJLESZTÉSBEN A heurisztikus önszervezés elve a gazdasági szervezetek

rendszerelméleti, illetve viselkedési modell szerinti felfogására épül és szorosan kapcsolódik az előzőekben az 1.34 pontban a gazdasági rendszerek és környezetük kapcsolataira vonatkozóan leírt összefüggésekhez. Ez az elv alapvetően az irányítás szemléletmódjára és módszerére vonatkozik. Feltételezi tehát hogy legalább két szint kapcsolatáról van szó. (Például a vállalat egésze (legfelsőbb vezetése) és az egyes vállalati egységek (illetve azok vezetése)). Ez a helyzet áll fenn a területi- illetve a vidékfejlesztés esetében is az állami (központi) szervek és a régiók, vagy a régiók és települések viszonylatában. Az irányításnak a klasszikus felfogása arra épül, hogy az irányító (magasabb szintű) szervezet képes részletesen megismerni a beosztott (alacsonyabb szintű) szervezet minden elemét, a közöttük lévő funkcionális vagy véletlenszerű kapcsolatokat, és előre kiszámítani a különböző

feltételek esetén várható viselkedését. Ezt a f elfogást az irányításelmélet determinisztikus vagy analitikus megközelítésnek nevezi. Az ilyen irányítási felfogás feltételezi és elvárja, hogy az alacsonyabb szintű szervezet a „tervezettnek” megfelelő ún. követő, engedékeny, alkalmazkodó módon reagáljon. Ha ez nem így történik, akkor a magasabb szintű szervezet mindig hajlamos arra, hogy a „hibát” az alacsonyabb szintű szervezet viselkedésében keresse és általában fel sem merül, hogy esetleg a felsőbb szint tervei, elképzelései voltak hibásak, vagy nem volt képes minden tényezőt valóban pontosan (determinisztikus) módon meghatározni és figyelembe venni. Igyekszik tehát az alsóbb szint önállóságát, öntevékenységi lehetőségét csökkenteni. Az irányítási kérdésekkel foglalkozó kutatók egyértelműen bizonyítják, hogy az ilyen szemlélet előbb utóbb elvezet a közvetlen utasításokra épülő irányítási

rendszerhez. (Vö: Tervutasításos rendszer, diktatórikus hivatali, vagy vállalati vezetés; állami szinten: kommunista vagy fasiszta állam) 31 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései Az is bizonyítható azonban, hogy az utasításos rendszer is csak akkor éri el célját, ha a magasabb szintű szervezet elegendő kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy valóban „kézben is tartsa” az irányított szervezetet, vagyis hogy kiszűrje mindazokat a környezeti hatásokat, amelyek nem tőle származnak és amelyek irányítási szempontból zavaró hatásoknak minősülnek. Minél bonyolultabb az „alárendelt szervezet” és környezete, minél gyorsabbak a változások, annál nagyobb ilyen kapacitással kell az irányító szervezetnek rendelkeznie. (Ellenőrzés, megfigyelés,

mérés, elemzés, az eltérések korrigálásának kikényszerítése, tehát az adminisztráció növekedése illetve az „erőszak szervezetek”) Az ilyen típusú rendszerek előbb utóbb válságba kerülnek, vagy azért, mert az adminisztratív költségek elviselhetetlenül nagyra növekszenek, vagy azért, mert az alsóbb szintű szervezet teljes kontrollja megvalósíthatatlan. Egy esetben az mégis képes olyan „öntevékenységre”, ami kedvezőtlen vagy káros lehet az egész rendszer szempontjából. Létre jön az ún „pszeudo szabályozás” és kedvezőtlen látens folyamatok indulnak be. (Ez a helyzet tipikus volt a központi tervutasításos rendszerben, de még ma is tapasztalhatók ilyen jelenségek. Ilyenek például a fekete gazdaság nagy aránya, a f ekete foglalkoztatás, a k örnyezetvédelmi szabályok be nem tartása, a mezőgazdasági exporttámogatásokkal való visszaélés, stb.) A jelenséget az „adminisztráció csődjének” (government

failure) is nevezik. Sajnálatos, hogy vannak olyan környezetgazdálkodási szakemberek, akik minden problémát államosítással, a környezetvédelmi hatóságok „erősítésével”, újabb és újabb előírások és tilalmak bevezetésével kívánnak megoldani, miközben óriási mértékű környezeti károk csak utólag derülnek ki. A heurisztikus önszervezés elve annak tudomásulvételére épül, hogy különösen bonyolult szervezetek és dinamikusan változó környezeti feltételek esetén a s zervezeti rendszer viselkedését alakító nagyszámú tényező, azok kapcsolatai és kölcsönhatásai pontosan nem ismerhetők meg, nem modellezhetők. Az irányító (magasabb szintű) szervezet ne is próbáljon részletekbe menően irányítani, hanem az alacsonyabb szintű szervezet környezeti feltételeit igyekezzék úgy alakítani, hogy az a saját önálló, önkezdeményező és önfejlesztő tevékenysége segítségével a kívánt irányú, illetve a k ívánt

eredményre vezető viselkedéssel reagáljon. Kétségtelen, hogy a nagy önállósággal rendelkező alacsonyabb szintű szervezetek önkezdeményező magatartása számos hibás cselekvést is eredményez, de a környezeti tényezők és az ún. „integrált hatások” segítségével kiváltott és fenntartott aktivitásuk gyorsan rávezeti őket a helyes megoldásokra. (Heurisztikus keresés) Az is kétségtelen, hogy az ilyen típusú irányítás az irányító szervezet részéről is több erőfeszítést igényel mint például az utasításokkal (jogszabályok, rendeletek, stb.) történő irányítás A rendszerelmélet ezt az elvet úgy fogalmazza meg, hogy nagyobb változatosságot, sokféleséget engedünk meg az irányított szervezetnek és ugyanakkor ennek arányában csökkenthető az irányító szervezet bonyolultsága, sokfélesége, következésképpen a f enntartásának és működésének gazdasági áldozata (költsége). Itt meg kell még jegyezni, hogy a

fejlődés a szó jelentésénél fogva új cselekvési, megoldási alternatívák feltárását és megvalósítását jelenti. Ami „új” az természetszerűen előre nem ismert, vagyis például „területfejlesztési tanács” nem tervezheti be. Az új dolgokat (információ, cselekvési lehetőségek, stb) csak a szervezetek sokfélesége „generálhatja” (különböző kezdeményezések, érdekek és érdekellentétek, verseny, stb.) A determinisztikus szemléletű intézménykialakítás alacsony fokú hatékonyságának ezen összefüggés figyelmen kívül hagyása az egyik okozója. A heurisztikus önszervezés koncepciójában nem nehéz felismerni a szubszidiaritással való lényegi hasonlóságot. A h eurisztikus önszervezés elvének felel meg például a munkanélküliek fix segély helyett az ún. „negatív adózással” történő támogatása, vagy a közvetlen jövedelemtámogatások a mezőgazdaságban, amelyek az elért jövedelemnagysághoz

kapcsolódnak, függetlenül attól, hogy az milyen tevékenységből származik. Ez utóbbi 32 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület példával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a mezőgazdaságból élők gyakori követelése, hogy „mondja meg a kormány”, hogy mit érdemes ill. kell termelni Valójában ezt lehetetlen központilag meghatározni, a „ helyes” termelési szerkezetet a h elyi ökológiai adottságok, tapasztalatok, szakismeretek, egyéni preferenciák, stb. alapján maguk a termelők „kísérletezhetik” ki. A mezőgazdasági kormányzatnak csak a megfelelő keretfeltételeket kellene kialakítani a termelők aktív viselkedéséhez. Mint az OECD erre vonatkozó tanulmánya (OECD 1994a) megállapítja, a t ermeléshez (termékekhez) kapcsolódó mezőgazdasági támogatások esetleg

arra késztetik a termelőket, hogy olyan termékeket termeljenek, amelyekhez az adottságaik nem kedvezőek. Ugyanakkor a közvetlen jövedelemtámogatások jól kialakított rendszere a helyi adottságok jobb kihasználására és nagyobb hozzáadott értéket eredményező termékek vagy szolgáltatások keresésére ösztönöz. Ugyanúgy a környezet-, táj- és természetgazdálkodási feladatokat a földtulajdonosok, illetve a mezőgazdasági termelők érdekeltté tételével és nem tilalmakkal és szabályozással lehet hatékonyan megoldani (v.ö: Countryside stewardship) A heurisztikus önszervezés elve szerint helytelen például az infrastrukturális fejlesztés keretében meghirdetni, hogy gázhálózat építéséhez támogatásra lehet pályázni. E helyett „integrált hatásként” általában csak az energiaellátás korszerűsítésének támogatását kellene meghirdetni, hiszen számos körzetben a mezőgazdasági energia termelésre épülő helyi

kiserőművek jobban hozzájárulnának a vidéki térség fejlődéséhez, valamint a fenntartható energiagazdálkodáshoz mint az importált gázra épülő rendszer. De lehet, hogy a helyi közösségek még ésszerűbb új megoldásokat is találnának. A „szakértők” által kidolgozott, a determinisztikus szemléletre épülő területfejlesztés sikertelenségéről számos példát találhatunk a szakirodalomban. 2.3 A KÖZÖSSÉG FOGALMA, JELENTŐSÉGE ÉS A TRANZAKCIÓS KÖLTSÉG CSÖKKENTÉSÉBEN JÁTSZOTT SZEREPE 2.31 A közösségek a vidékfejlesztéssel kapcsolatos dokumentumokban Az EU, az ET és más nemzetközi szervezetek mezőgazdasággal és vidékfejlesztéssel foglalkozó különböző dokumentumai számtalan utalást tartalmaznak a gaz dálkodók közösségeire (farming community) és a vidéki közösségekre (rural communities). Fischler (1995) például az EU vidékpolitikájának egyik összefoglalásában így fogalmaz: „Vidékpolitikánk fő

célja, hogy fenntartsuk az életképes vidéki közösségeket.” A Corki Nyilatkozat” 5. pontját, amely a vidéki közösségek szerepét is kiemeli az előzőekben a 211 pontban már idéztük. Az ET „Vidéki térségek európai kartája” 1. Irányelv-Alapelvek 5 pontja a következőket tartalmazza: „A vidéki térségekre vonatkozó ilyen terveknek regionális tényezőkre kell épülnie, támogatnia kell a helyi kezdeményezéseket és minden lehetséges módon az endogén fejlődésre kell támaszkodnia. a) az embereknek és problémáiknak ennélfogva központi helyet kell elfoglalniuk a tervekben és a döntésekben, b) a vidéki társadalmak pozitív aspektusait és különösen a hagyományos családi életet meg kell őrizni, annak érdekében, hogy elősegítsük a fiatalok integrálódását a közösségbe, c) a közösségi önazonosságot meg kell erősíteni éppúgy, mint a közösségek önbizalmát, és az együttműködést és kreativitást”. 33

Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései Az 5. Irányelv a) pontja szerint: „elsőséget kell adni azoknak a tevékenységeknek és kezdeményezéseknek, amelyek elősegítik az endogén fejlődést és mindenek előtt azoknak amelyeket maga a vidéki közösség irányít és finanszíroz” A 11. Irányelv: Kultúra c pontja szükségesnek tartja: „a vidéki lakosok regionális kulturális önazonosságának erősítését és a közösségi tevékenységek elősegítését” Végül a „14. Irányelv: Döntéshozatali eljárás, szubszidiaritás” című részben ezt olvashatjuk: 1. Politikai és adminisztratív szempontból a vidéki térségek közösségeinek az autonómia lehető legnagyobb fokát kell biztosítani. Ez például azt jelenti, hogy életképes, de mérsékelt nagyságú

önkormányzó egységeket kell fenntartani, vagy létrehozni, ahol ez szükséges, összhangban a szubszidiaritás alapelvének teljes körű tiszteletben tartásával. Ez az egyetlen módja annak, hogy kiterjesszük a vidéki emberek manőverezési terét és növeljük a hajlandóságukat a független cselekvésre”. Az erős vidéki közösségek szükségességét hangsúlyozza számos nem kormányzati szervezet is. Japánban és az USA-ban mint alternatív marketing módszert népszerűsítik a közösség által támogatott mezőgazdaság (Community Supported Agriculture) koncepcióját. Az USAban már több mint hetven éve működő vidékfejlesztő szervezet a National Catholic Rural Life Conference egyik fő tevékenysége a vidéki közösségek szerepének hangsúlyozása, közösség építését elősegítő tanfolyamok, trainingek, stb. szervezése Az USA középső területei (Heartland) hetvenöt katolikus püspökének a földkérdésről kiadott „Strangers and

Guests Towards Community in the Heartland” című nyilatkozatának (Heartland Project 1980) 99. pontja a vidékfejlesztési politika fő célját a következőképpen fogalmazza meg: „A vidékfejlesztési politikának az emberek saját közösségükön belüli fejlődését kell elősegíteni és ezért olyan intézkedéseket kell tartalmaznia, amelyek erősítik a vidéki közösségek önállóságát (függetlenségét) és önfenntartó képességét, de olyan intézkedéseket is, amelyek ha szükséges, pénzügyi támogatást biztosítanak számukra. Azokat a j ogszabályokat, amelyek korlátozzák a vidéki közösségek pénzügyi erőforrásainak kivonását meg kell szigorítani úgy, hogy a vidéki emberektől ne kerüljenek elvonásra az önfejlesztéshez szükséges saját erőforrások. Továbbá a falvak és kisvárosok lakóinak fel kell kutatniuk azokat a módokat, amelyek szerint mint közösség dolgozhatnak, hogy egymást segítsék és ezáltal

minimalizálhassák a kormányzati segítség szükségességét”. Ez utóbbi idézet utolsó mondatában már az is szerepel, hogy a közösségek megléte gazdasági előnyökkel is jár. 2.32 A közösség fogalma és értelmezése Az előzőekben említett dokumentumok esetében és sok más esetben is előfordulhat, hogy a közösség (Community) szóval nem ugyanazt a fogalmat, illetve nem ugyanazt az emberi szerveződést jelölik, hiszen a különböző dokumentumokból hiányzik a „k özösség” definíciója. A fogalom meghatározása azért fontos, mert különböző ideológiai értelmezések tapadhatnak hozzá. Dely és Cobb (1989) megkülönböztetik a társaság, illetve társadalom és a k özösség fogalmakat. Szerintük a t ársaság (társadalom; society) az emberek közötti személytelen, szerződéses és jogi kapcsolatokra épül, a közösség (community) viszont közvetlen személyek közötti kapcsolatokra, amelyek az emberek olyan természetes

csoportosulásaira jellemzőek, amelyek alapja a rokonság és szomszédság, közös kultúra, hagyományok és népszokások. Véleményük szerint a modern nagyvárosok és államok társadalmat és nem közösséget alkotnak. A közösség szükségszerűen kisebb embercsoportot jelent mint a v áros vagy az állam lakossága. ( A „közösség típusú” szövetkezetnek például nem lehet több ezer tagja, 34 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület mint egyes magyarországi „örökölt szövetkezeteknek”. A holland hitelszövetkezetek taglétszáma pl. maximálisan 300 fő lehet) A szerzők felhívják a figyelmet arra a veszélyre is, hogy a teljes kulturális, vallási, etnikai, stb. homogenitást kikényszerítő közösségek elnyomóak is lehetnek tagjaikkal szemben, amely a személyes szabadságra

épülő modern pluralista társadalomban természetesen elfogadhatatlan. (Nácizmus, kommunizmus, vallási fundamentalizmus, romboló szekták, stb.) Rámutatnak, hogy például Amerikában a fiatalok gyakran a vidéki, kisvárosi vagy külvárosi elnyomó egyformaságot, komformitást követelő és állandó ellenőrzést gyakorló „közösségei” elől menekülnek a nagyvárosok névtelenségébe. Ugyanakkor szembeállítják ezzel a nagyvárosi bandákat (gangs), amelyek a közösség nélküli fiatalok „csoport identifikációs” igényeinek kielégítetlensége miatt jönnek létre és „sokkal inkább elnyomóak” a tagjaikkal szemben, mint azok a közösségek, amelyekből a fiatalok elmenekültek. A szerzőpáros szerint valamely társaság csak akkor tekinthető közösségnek, ha: • hozzájárul tagjai önidentifikációjának kialakításához, • a tagjai széleskörűen részt vesznek azokban a döntésekben, amelyek a közösség életét irányítják, •

a társulás, mint egész, felelősséget vállal tagjaiért, • ez a felelősség magában foglalja a tagok sokszínű egyéniségének tiszteletben tartását is. Ha ezek az ismérvek megvannak, akkor a közösség nem lehet elnyomó, totalitáriánus. Természetes, hogy az így meghatározott közösség fogalom sem mindenki számára elfogadható. Ugyanakkor az talán mindenki számára elfogadható, hogy ha a vidékfejlesztéssel foglalkozó EU és más dokumentumok „a vidéki kulturális értékek, hagyományok és életstílusok” fenntartását, a „történelmi és kultúr-tájak fenntartását”, stb. tűzik ki célul, akkor a vidéken, falvakban és kisvárosokban élő emberek nem lehetnek csupán „egy helyen lakó, egymástól független egyénekből álló embercsoport”, hanem közöttük más, sajátos és szorosabb viszonynak kell lennie. Másrészt a k özösség fogalmának minden szociológiai és esetleges ideológiai kérdéseinek tisztázása itt nem

célunk és nem is vállalkozhatunk erre. A kérdés felvetése pusztán azt a célt szolgálja, hogy rámutassunk a tranzakciós költség szerepére és csökkentési lehetőségeire a vidékfejlesztés intézményi struktúrájának kialakításánál. 2.33 A tranzakciós költség és a közösségek szerepe ennek csökkentésében A tranzakciós költség fogalmát az ún. „intézményi közgazdaságtan” (institutional economics) hangsúlyozza. A probléma a társadalom tagjai közötti cseréhez, általában a társadalom tagjai közötti ügyletekhez kapcsolódik. A fogalom a piaci cserére vonatkozóan a legegyértelműbb, de a környezetgazdálkodási gazdaságpolitikában is nagy szerepet játszik. A tranzakciós költség tehát a piaci szereplők, általában emberek és embercsoportok (szervezetek) közötti ügyletek (tranzakciók) költsége, amely három részből tevődik össze: a) információs költség (information cost) b) szerződéskötés (megegyezés vagy

alku) költsége (contracting cost) c) a végrehajtás (teljesítés, lebonyolítás, érvényesítés) költsége (enforcement cost). Minél több szereplője van a cserének vagy ügyletnek, annál nagyobb az információs költség. (A partnerek megkeresése, megismerése, lehetséges ügylet feltételeinek megismerése, elemzése, stb.) Valójában a szerződések „kikényszerítése” is jelentős mértékben információs 35 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései költséget okoz, hiszen a teljesítéssel kapcsolatos mérés, ellenőrzés, a különböző szankciók érvényesítési lehetőségeinek megismerése, stb. mind ilyen jellegű költséget okoz és azért szükséges, mert a partnerek nem ismerik egymást, illetve egymás megbízhatóságát. Továbbá minden ügyletben

jelentős kockázat és bizonytalanság jelentkezik, amely ismét csak információs problémákat vet fel. (A valószínűségek becsléséhez szükséges megfigyelések, adatgyűjtés, statisztikai elemzés, stb.) Vagyis a tranzakciós költség összetevői között a legnagyobb az információs költség. A tranzakciós költség nagyobb, ha az ügylet szereplői egymástól függetlenek, önállóak és nagymértékben különbözőek. (A hagyományos vidéki, falusi közösségekben pl. a t ehén eladásnál nem csaphatták be a f elek egymást és a „szerződéskötés” igen olcsón, a „tenyérbecsapás” aktusával elintézhető volt. Ma viszont a korszerű minőség ellenőrzési módszerek mellet is becsapják egyes gabonafelvásárló Kft-k az egyéni gazdálkodókat.) Az atomizált csak elkülönült egyénekből álló társadalomban az emberek közötti ügyletek tranzakciós költsége a legnagyobb. Ilyen állapot természetesen a modern társadalmakban nem

létezik, hanem különböző szerveződések és intézmények segítik a társadalom tagjai közötti ügyletek koordinálását és egyben a tranzakciós költség csökkentését. Kornai (1990) a koordináció alábbi típusait különbözteti meg: a) Bürokratikus koordináció b) Piaci koordináció c) Önkormányzati koordináció d) Etikai koordináció e) Családi koordináció. A piaci koordináció is igényli a piaci intézmények változatos és fejlett formáinak a meglétét. Valójában a társadalmakban egyik koordinációs forma sem érvényesül önmagában, hanem mindegyik megtalálható kisebb nagyobb mértékben egymást kiegészítve. A tranzakciós költség csökkentésének lehetőségei: a) Az információs (kommunikációs) technikák és rendszerek fejlesztése. b) Az ügyletek szereplőinek megszerveződése információszerzés és a cselekvés összehangolása céljából, hogy az ügyletek rutinszerűek legyenek és így az egy szereplőre jutó

tranzakciós költség kisebb legyen. Ilyen szerveződések a vidékfejlesztési társulások, a szövetkezetek, a vállalkozásfejlesztési ügynökségek, információs központok, stb. c) A sok szereplő egyre nagyobb szervezetekbe történő integrálása, ami a tranzakciós költség internalizálását jelenti. Ez történik az oligopol vagy monopol gazdasági szervezetek kialakulásánál, a v idékfejlesztési és környezetvédelmi feladatok egyre magasabb szintre helyezésénél, a kötelező társadalombiztosítás bevezetésénél, az államilag szabályozott kötelező gépjármű felelősségi biztosításnál stb. Ezzel együtt jár a szereplők önállóságának csökkentése és a bürokratikus koordináció egyre szélesebb körben történő érvényesítése. (Vö a szubszidiaritásra vonatkozó, a „Quadragesimo Anno” enciklikából vett idézetek, a 2.12 pontban) Ha a szereplők nagyobb szervezetekbe történő integrálása azok önállóságának teljes

megszűntetésével történik, akkor azok a problémák jelentkeznek, amelyekről a „heurisztikus önszervezés” kapcsán írtunk. Ha viszont a szereplők önállósága teljes mértékben vagy jelentős részben megmarad, akkor a tranzakciós költség nem csökken, hanem csak „belsővé” válik. (Erre utal a tranzakciós költség internalizálása kifejezés) Az eredmény tehát az, hogy a 36 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület „külső tranzakciós költség” csökken, de növekszik a belső „tranzakciós költség”, ráadásul elveszik az egyes szereplők öntevékenységéből, önkezdeményezéséből, önálló, aktív cselekvéséből várható előny, vagyis a heurisztikus önszervezés előnye. Még kritikusabb a helyzet, ha például a települési önkormányzatokat kistérségi, megyei

és regionális területfejlesztési tanácsok „alá rendelik”, tehát többszintű, koordinációs szervezeteket hoznak létre, ami a belső tranzakciós költség jelentős növekedésével jár, de közben a kormányzati szintű apparátusok is megmaradnak, sőt növekednek. Így a külső tranzakciós költség nem csökken, tehát az összes tranzakciós költség növekszik. Az eredmény az, hogy a fejlesztésre rendelkezésre álló források egyre nagyobb hányadát a rendszer maga emészti fel. („Klasszikus példaként említhető, hogy 1986-ban eltörölték a 60 F t-os ebadót, mert kiderült, hogy egy tétel behajtása 100 Ft-ba került.) Természetesen ez a probléma nemcsak a v idékfejlesztés intézményi rendszerének kialakításánál jelentkezik, hanem például az egészség- és nyugdíjbiztosítási rendszernél, az adórendszernél, stb. A problémával az Európai Unió regionális- és vidékfejlesztési politikája is küszködik. A Corki Nyilatkozat 6

pontja az „Egyszerűsítés” (Simplification) címet viseli: „A vidékfejlesztési politikát, nevezetesen is annak mezőgazdasági komponensét a szabályozás vonatkozásában radikális egyszerűsítésnek kell alávetni. Miközben nem kerül sor a KAP újra nemzeti hatáskörbe helyezésére (renationalisation of the CAP), nagyobb koherenciáknak kell lenni azok között, amit most sok elkülönült csatornán keresztül teszünk. Az EU szintű jogszabályokat az általános szabályokra és eljárásokra kell korlátozni, több szubszidiaritásra van szükség a döntésekben, decentralizáció szükséges a pol itika megvalósításában és általában nagyobb rugalmasság” Függetlenül attól, hogy ki mit fogad el a szubszidiaritás alapelvéből, a vidékfejlesztési intézményrendszer hatékonyságának gazdasági kritériuma, hogy a külső és belső tranzakciós költség együttes összege minimális legyen. A tranzakciós költséggel foglalkozó szakirodalom

azonban megállapítja, hogy a társadalmigazdasági életben az ügyletek jelentős része nem formális szerződésekre épül, hanem a szereplők közvetlen kapcsolataira, egymás ismeretére és a kölcsönös bizalomra, mert ezzel megtakarítható a tranzakciós költség legnagyobb része. (Információ, formális szerződéskötés, ellenőrzés, stb.) Az ilyen ügyleteket „kapcsolatokra épülő szerződések” (relational contracting) alapján bonyolított ügyleteknek nevezik. A kapcsolatokra épülő szerződések olyan társadalomban, ahol magas szintű az „üzleti morál” vagy általánosan elfogadott gazdaságetikai normák érvényesülnek igen széles körben alkalmazhatók lehetnek, tehát a t ranzakciós költség össztársadalmi szinten csökkenthető. Mégis az ilyen szerződések lehetősége valójában csak a „közösség típusú” szervezetekben van meg. (Család, családi mezőgazdasági vállalkozás, gyülekezet, egyházközség, közösségi

típusú, szolidaritásra épülő szövetkezet, természetvédelmi egyesület, stb.) Vidékfejlesztési szempontból természetesen a megfelelő nagyságú, egészséges kor és foglalkozási struktúrájú, a helyhez valóban kötődő, azt sajátjának érző, saját önazonossággal rendelkező, összefoglalóan életképes falusi (kisvárosi, vidéki) közösségeknek van meghatározó jelentősége. Kapcsolódva a heurisztikus önszervezésről elmondottakhoz is, a hatékony vidékfejlesztési intézményi (szervezeti) rendszer kisméretű, egyszerű központi szervezetet tartalmaz, amely az általános, alapvető össztársadalmi érdekeket képviseli, a vidéki közösségek alapvető gazdasági, társadalmi és jogi környezeti feltételeit alakítja, csak integrált hatásokat (kulcsparamétereket) alkalmaz és a lehető legnagyobb teret enged a vidéki közösségek 37 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A

vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései heurisztikus önszervezésének. Így érhető el, hogy a forrásoknak csak a lehető legkisebb része fordítódik az intézményrendszer saját fenntartására és működésére. Gyakori felvetés, hogy az elöregedett lakosságú, leépült, túl kis méretű, stb. falvak vagy vidéki térségek már elveszítették életképességüket, tehát helyettük az intézményeknek kell végezni a fejlesztő tevékenységet. A szubszidiaritás alapelve értelmében ez helytelen álláspont. Ilyen esetben a magasabb szintű intézmények feladata az életképes közösség felépülésének, helyreállításának segítése. Helytelen például, hogy a „ fiatal gazdálkodók” támogatását csak olyanok kaphatják, akik már ilyen tevékenységet folytatnak. Ma egyes falvakban vagy térségekben szervezett „telepítési politikára” lenne szükség. A

még életképessé tehető falvakba fiatal családok letelepülését kellene támogatni, a végképp életképtelenné vált, vagy csak irreális költséggel életképessé tehető településeket pedig szervezetten kellene áttelepíteni életképes közösségekbe. Nem tekinthető azonban valódi vidékfejlesztésnek ha egyes, az adott térséghez nem kötődő vállalkozók vagy külföldi cégek, ún. „ mobil beruházások” keretében olyan vállalkozást hoznak létre, amely semmilyen vonatkozásban nem kapcsolódik az adott térséghez, esetleg csak a támogatások és az olcsó munkaerő átmeneti kihasználására jött létre. Ugyanígy nem valódi vidékfejlesztés egyes, nem helyben lakó vállalkozók gazdagodása, ha annak a településre, mint közösségre, nincs kisugárzó hatása. Ezért nem segíti a vidékfejlesztést ha a földeket nem helyben lakóknak vagy külföldieknek adják el, még ha ez tőkét vinne is a mezőgazdaságba. Ugyanúgy nem megfelelőek

vidékfejlesztési szempontból a gazdasági társaságok, mert azok tulajdonosai esetleg nagyvárosi tőkebefektetők. Tartós vidékfejlesztés csak a földhöz, a helyi sajátosságokhoz vagy természeti erőforrásokhoz kötődő, vagy az ilyenekhez közvetlenül kapcsolódó tevékenységekben eszközölt fejlesztéssel érhető el, mert ezek hozzájárulnak a helyi közösségek erősítéséhez és nem csupán „szigetek” a vidéki térségben. 2.34 A mezőgazdaság optimális szervezeti (vállalati) struktúrájára vonatkozóan levonható következtetések Különböző elemzések megállapítják, hogy a mezőgazdaság szerepe az európai országok gazdaságában is csökken, akár a G DP-ben, akár a foglalkoztatásban meglévő arányát vizsgáljuk. A legtöbb közép- és kelet-európai országban 1989 óta a mezőgazdaság szerepének csökkenése gyors és jelentős mértékű volt. Természetesen ez a „hagyományos” vagy szűk értelemben vett mezőgazdaságra

vonatkozik. Ha a mezőgazdaság a jövőben is meghatározó vagy legalább jelentős szerepet kíván játszani a vidéki térségek fejlődésében, akkor szükségszerűen át kell alakulnia integrált és multifunkcionális mezőgazdasággá. Ennek természetes részét képezi a s zántóföldi növénytermesztés, a k ertészet, gyümölcstermesztés, szőlészet, halászat, erdőgazdaság, vadgazdálkodás, a nem-élelmiszer célú mezőgazdasági termelés és a feldolgozás-tárolás legalább elsődleges formái, beleértve a helyi vagy regionális jellegű élelmiszeripari termékek kisebb méretű üzemekben történő előállítását is. De az európai irányzatoknak megfelelően az integrált és multifunkcionális mezőgazdaság szerves része a vidéki térségekben található természeti erőforrások védelme, fenntartása és fejlesztése is. Továbbá a mezőgazdaságnak tájmegőrző és fejlesztő, valamint társadalmi közösségi feladatai is vannak. Hogy a

mezőgazdaság mindezeket a feladatokat betölthesse, megfelelő agrárpolitikára és a mezőgazdaság szervezeti (vállalkozási) struktúrájának megfelelő kialakítása van szükség. Ez utóbbi természetesen megint csak a mezőgazdasági politikának a kiválasztott, „optimálisnak” tekintett struktúra kialakítását elősegítő módosítását követeli meg. 38 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Ha az Európai Unió új, a környezet-, a t áj- és a vidékfejlesztést előtérbe helyező közös agrárpolitikájához a magyar mezőgazdaság is alkalmazkodni kíván, akkor radikális szemléletváltozásra van szükség. Néhány ilyen szempont, amelyet a p referált vállalati struktúra kialakításánál figyelembe kell venni: a) A fenntarthatóság, a környezeti és természetgazdálkodási

szempontok megkövetelik a földhasználat diverzifikációját, ami másképpen azt jelenti, hogy a mezőgazdasági vállalkozásoknak sokoldalú termelési szerkezetet kell kialakítaniuk. Ez egyrészt a növénytermesztésben a t alajvédelmet is szolgáló vetésváltási rendszereket, az integrált növényvédelmet elősegítő sokoldalú vetésszerkezetet követeli meg, másrészt a növénytermesztés és állattenyésztés optimális arányának kialakítását teszi szükségessé. Ez a követelmény szorosan kapcsolódik a technológiák radikális átalakításának követelményéhez. „A Vidéki térségek európai kartája” az ún intenzív mezőgazdasági technológiákkal kapcsolatban a következőt állapítja meg (5. Irányelv, 9 pont): „A mezőgazdaságban alkalmazott intenzív módszerek társadalmi és ökológiailag következményei kevésbé szembetűnőek, de hosszabb távon mégis rendkívül nyugtalanítóak. Ezek a természetrombolás alattomos

folyamataiként mennek végbe: talajerózió, biológiai elszegényedés, környezetszennyezés, stb. Nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt támogatni kell a megfelelő, ökológiai kiegyensúlyozott termelési módszereket. Az ökológiai hatások számbavételére vonatkozó módszerek kidolgozása és a kötelező minimum sztenderdek bevezetése ezért azonnal megvalósítandó feladatok” b) A jelenlegi mezőgazdasági rendszerek illetve technológiák nagy mennyiségű tartós ipari eredetű termelőeszközt és ipari inputot alkalmaznak, amelyek költsége a mezőgazdasági termékek árához viszonyítva magas (agrárolló). Következésképpen gazdasági kényszerként jelentkezik a hozamok fajlagos nagyságának és összes mennyiségének növelése. Ez automatikusan vezet a környezeti szempontok elhanyagolásához, a természeti erőforrások és a táj rombolásához, a specializált termelési szerkezet kialakításához és a foglalkoztatottság csökkenéséhez.

Vagyis a „drága” ipari inputok hatékony felhasználásának rendelődik alá a vidéki térségekben rendelkezésre álló természeti és emberi erőforrások kihasználása. Ez a mezőgazdasági rendszer a városi (ipari) körzeteket erősíti a vidéki térségek rovására. Az ipari inputok nagymértékű felhasználása csak azt szolgálja, hogy a mezőgazdaság és a vidéki térségek elhelyezési piacot biztosítsanak a gépipar, vegyipar, stb. számára, biztosítva az ezekben eszközölt tőke profitját és megtérülését. A mezőgazdaság pedig, hogy ezek az inputok megvásárolhatók legyenek „kénytelen” intenzív termelést folytatni, tönkretéve a természeti környezetet, a tájat és a vidéki térségeket. Ez a fajta „fejlett” mezőgazdaság tehát nem más, mint egy sajátos mechanizmus a vidékről történő tőke és más erőforrás elvonásra, a vidék sorvasztására a „fejlődés” nevében. Találóan jegyzik meg Dely és Cobb

(1990),hogy: „A városi ipari „fejlődés” lehetőségét úgy szerezték meg, hogy azt a vidéki közösségekkel fizettették meg” (érdemes a találóan nehezen lefordítható eredeti szöveget is idézni: „Urban industrial development has been purchased at the expense of rural communities”. Mivel azonban a magyar mezőgazdaság ipari inputjainak többsége (gépek, felszerelések, vegyszerek, stb.) nagyobbrészt külföldről és ismét csak nagyobb részt az EU országokból kerül beszerzésre, sajátos ellentmondásként a Magyarországra érkező EU „szakértők” saját iparuk „jól belátott érdekei” miatt „nem tanácsolják” az EU saját törekvéseinek is megfelelő radikális változásokat a „nagyüzemi technológiákban.” Valójában tehát a városi ipari körzetek „kizsákmányolják” a vi déket, ráadásul, a nyugati városi ipari körzetek zsákmányolják ki a magyar vidéket. Továbbá mindezt a versenyképesség jól és

„tudományosan” hangzó érvelésével támasztják alá. 39 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései A mezőgazdasági technológiák ilyen alakulását jelentős mértékben a közvetlen termeléshez kapcsolódó-, illetve az ártámogatások is befolyásolják. Harvey (1991) elemzése jól szemlélteti, hogy a KAP által a mezőgazdaságnak nyújtott támogatás több mint fele a földértékben, illetve a bérleti díjban kerül tőkésítésre, továbbá, hogy a támogatásoknak csak mintegy negyede jut el ténylegesen a gazdálkodókhoz. A magas földár és bérleti díj pedig még inkább az intenzitás növelésére késztet. A mezőgazdasági támogatási rendszernek tehát jelentős hatása van a földhasználat módjára. E szerző az intenzitást a munkaerőn kívüli inputok

hektáronkénti mennyiségével fejezi ki és megállapítja, hogy a társadalmilag optimális földhasználati intenzitás a jelenleginél, illetve annál a szintnél, amely a profit maximalizálás mint egyetlen kritérium alapján kialakul lényegesen alacsonyabb szintű lenne. A földhasználat hasznai között a következőket veszi figyelembe: • a biomassza (élelmiszer, fa, rost anyagok) termelés nettó értéke • a vidékfejlesztéshez való hozzájárulás értéke, • a földhasználat tájalakító értéke, • az élővilág diverzitásának az értéke. Negatív előjelű tényezőként veszi figyelembe a környezetszennyezés költségét. A jelenlegi agrárpolitika egyszerűen tudomásul veszi, hogy „mit szoktak” a termelők termelni, mire van a mezőgazdaság berendezkedve (épületek, gépek, ültetvények), stb. illetve, hogy az ipar milyen eszközöket és anyagokat „akar” eladni a mezőgazdaságnak. Vagyis tudomásul veszi a mezőgazdaságban és az

ipari háttérben kialakult struktúrát. Mivel a „ hagyományos” mezőgazdasági termékeknek egy részére nincs, vagy nem a megtermelt mennyiségben van szükség, egyre nagyobb támogatás szükséges piaci elhelyezésükhöz, vagy egyáltalán nem adhatók el, ami jelentős erőforrás pazarlást okoz. A ET „Vidéki térségek európai kartája” a mezőgazdasági politikával kapcsolatban az alábbi álláspontot képviseli: „Az olyan mezőgazdasági politikában, amelyet itt képviselünk, a döntéshozatali hatáskört összhangban a szubszidiaritás alapelvével - a lehető legalacsonyabb kormányzati szintre kell helyezni, főképpen a strukturális és társadalompolitika területén, továbbá a közvetlen jövedelemtámogatásokban”. A radikális szemléletváltozás azt jelentené, hogy teljesen megfordítjuk a tervezés sorrendjét: • először számba kell venni az adott helyen, vagy adott vidéki körzetben rendelkezésre álló természeti és emberi

erőforrás készleteket, • majd fel kell tárni, hogy ezekkel az erőforrásokkal milyen, a társadalom számára hasznos termékek és szolgáltatások állíthatók elő, amelyekre már van piaci igény, vagy amelyekre megfelelő piaci promócióval megteremthető a piaci igény, végül amelyekre ugyan piac nem teremthető, de „nem piaci” mechanizmusokon keresztül pénzértékben is elismerhetők és a társadalom az ilyen elismerést (támogatást) elfogadja. • Ki kell alakítani olyan intézményi és tám ogatási rendszert, amely mind a mezőgazdasági kutatást, mind a vidéki közösségeket arra motiválja, hogy aktív módon keressék az erőforrások ma még nem ismert új alternatív hasznosítási lehetőségeit. Minden ésszerű és a társadalom által elfogadható új megoldás bevezetését, elterjesztését, stb. támogatni kell 40 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú

vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület A vidékfejlesztés céljaihoz legnagyobb mértékben hozzájáruló, a hosszútávon is fenntartható és versenyképes mezőgazdaság tehát a vidéki térségekben rendelkezésre álló erőforráskészletből indul ki és az abból előállítható összes társadalmi érték (hasznosság) maximalizálására törekszik. l) Az előbbiekből következik, hogy a mezőgazdaságnak nagyobb mértékben helyi és saját termelésű erőforrásokra kell támaszkodnia. (Saját takarmány, energia és egyéb erőforrás előállítás.) m) A földtulajdoni viszonyokat, a földtulajdon nagyságát is a vidékfejlesztés és a föld sokirányú hasznosításának lehetőségei szempontjából kell értékelni és rendezni. „Szétaprózott földbirtokstruktúráról” a földhasznosítás lehetséges módjainak számbavétele nélkül értelmetlenség beszélni. Egy szép tájban elhelyezkedő, kedvező

fekvésű és korszerűen felszerelt vidéki ház (tanya) körül elterülő néhány hektárnyi föld intenzív, gépesített ún. „ nagyüzemi” kukoricatermelés szempontjából „szétaprózott”, de például díszcserjékkel, fákkal beültetve jól szolgálhatja a vidéki turizmust és nagyobb hektáronkénti érétket termelhet mint a legintenzívebb kukoricatermesztés. n) A vidékfejlesztés szempontjából olyan vállalkozási formák előnyösebbek, amelyek segítik a vidéki lakosság megtartását, az életképes vidéki közösségek fenntartását, a hagyományos értékek megőrzését. o) A mezőgazdasági vállalkozásoknak nagyfokú alkalmazkodóképességgel kell rendelkezniük, rugalmasnak kell lenniük. Ez kisebb vagy közepes méret és sokoldalú (diverzifikált) termelési szerkezet mellett nagyobb, mint a nagyméretű, specializált vállalatoknál. A mezőgazdaság átalakulása jelentős mértékben azért jelenik meg elhúzódó válságként, mert a

szakemberek, az érdekképviseleti szervezetek vezetői, a kutatók, a politikusok, stb. egy-egy kiragadott szempontot abszolutizálnak, amikor az egyes lehetséges mezőgazdasági struktúrákat és vállalkozási formákat minősítik. Például gabonát és számos más mezőgazdasági terméket „leghatékonyabban” nagy táblákból álló „óriásfarmon”, teljesen gépesített és kemizált technológiával, lehetőleg monokultúrában lehet termelni. Egyes „zöldek” vagy szélsőséges természetvédők viszont az ország egész területéből „nemzeti parkokat”, „védett területeket” és biotópokat csinálnának. Ez utóbbiak számára a föld és más természeti erőforrások egyedül „optimális” tulajdoni formája az állami tulajdon. Valójában az optimálisnak tekinthető mezőgazdasági struktúra és az egyes vállalkozási formák csak a n agyszámú, gyakran egymással ellentétes kritériumok bonyolult rendszerében ítélhetők meg. A

kutatás feladata, hogy számba vegye ezeket a kritériumokat, feltárja az egymással való összefüggéseket, jelentőségüket a társadalom jelen és jövő generációi számára. Ugyancsak a t udomány feladata lenne, hogy ezeket az információkat, a lehetséges alternatívákat és azok várható következményeit közérthető formában a társadalom elé tárja. Ezután már a társadalom érdekviszonyai döntik el, hogy az egyes kritériumok milyen súlyt kapnak a kritériumok rendszerében. (A tisztázandó alapkérdések vonatkozásában lásd pl. Szakál, 1995) Az „optimálisnak elfogadott” mezőgazdasági struktúra meghatározása ezért nem „szakmai”, illetve nem tudományos kérdés. A kibontakozáshoz, a magyar mezőgazdaság válságidőszakának megrövidítéséhez a tudományos kutatás tehát akkor járul hozzá leginkább, ha képes függetleníteni magát az érdekviszonyoktól és az egyes lehetséges mezőgazdasági struktúrákat, valamint a

vállalkozási formákat a különböző kritériumokhoz viszonyított előnyeik és hátrányaik elfogulatlan értékelése alapján minősíti. 41 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései Az Európa Tanács „Vidéki térségek európai kartája” a mezőgazdasági politikáról szóló 5. Irányelvben a mezőgazdaság struktúrájával kapcsolatban a következőket tartalmazza: „A vidéki térségek életbevágó feladtaikat csak akkor tudják teljesíteni, ha olyan életképes mezőgazdasági és erdészeti szektor működik, amely a vidék feltételeinek megfelelő struktúrával rendelkezik és szoros összhangban van a természettel”. Ugyanezen irányelv a mezőgazdaság szerepére vonatkozóan megállapítja, hogy: „A mezőgazdaság, erdészet, halászat és akvakultúra mint

nemzetgazdasági szektorok fontosságát a vidéki térségek és az egész társadalom számára nem lehet kellően megítélni abból, hogy milyen arányt képviselnek a nettó gazdasági termelésben, vagy abból, hogy hány embert foglalkoztatnak. Ehelyett a mezőgazdaságot, erdészetet, halászatot, akvakultúrát és a vadászatot azoknak a f unkcióknak a s zempontjából kell megítélni, amelyeket az élelmiszerbiztonság megteremtésében, a nyersanyagtermelésben és az ökológiai egyensúly megteremtésében betöltenek. Elsősorban társadalmi-politikai jelentőségüket és a területhasznosítás hatékonyságában betöltött szerepüket kell elismerni”. A mezőgazdasági struktúrák illetve szervezeti formák értékelésénél az alábbi főbb kritériumokat kell figyelembe venni: a) Az adott természeti erőforráskészletből előállított összes bevétel, illetve jövedelem nagysága. b) A vidéken rendelkezésre álló emberi erőforrások hatékony módon

hasznosított nagysága. c) A természeti erőforrások-, a biodiverzitás- és a táj fenntartásához illetve fejlesztéséhez való hozzájárulás mértéke. d) A szociális, kulturális értékek, hagyományok, stb. megőrzéséhez való hozzájárulás mértéke. Ebbe bele kell érteni pl az életképes vidéki közösségek megőrzését is e) Az ipari (külső) eszköz- és ráfordítás igény nagysága, a f elhasználás hatékonysága, illetve az eszközkihasználás. Ez a kritérium más oldalról az előállított termékek és szolgáltatások költségszínvonalát, jövedelmezőségét ill. versenyképességét jelenti f) A stabilitás foka, amelyet elsősorban alkalmazkodóképessége kell hogy biztosítson. a rendszer rugalmassága, illetve g) Az egyes szervezeti formák, illetve az egész struktúra integrálódásához, összehangolt működéséhez szükséges szervezeten belüli és szervezetek közötti tranzakciós költség nagysága. Optimálisnak az

olyan struktúra tekinthető, amelyben a belső és külső tranzakciós költség együttes összege minimális. Semmilyen vállalkozási forma nem azonosítható automatikusan a „kisüzem - nagyüzem” fogalmakkal, annak ellenére, hogy bizonyos tendenciák nyilvánvalóan felismerhetők. Még kevésbé azonosíthatók a vállalkozási formák a „korszerű - korszerűtlen, vagy a „hatékony nem hatékony”, „versenyképes - nem versenyképes”, stb. kategóriákkal Továbbá fontos kijelenteni azt is, hogy a formálisan, elnevezés szerint azonos típusú vállalkozások óriási különbségeket mutatnak kontinensenként, régiónként és országonként. Egy részvénytársasági formában működő magyarországi állami gazdaság lényegesen eltérő sajátosságokat mutat az Egyesült Államokban működő „óriásfarmhoz”, vagy a Szudánban monokultúrás gyapotültetvényeket létesítő nemzetközi tőkével létrehozott részvénytársaságokhoz viszonyítva.

42 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Egyszemélyes-, társas- és családi vállalkozásoknál merül fel a legtöbb tisztázatlan kérdés. A legfontosabb kérdések a következők: a) A gyakorlatban, illetve az egyes országokban működő vállalkozás típusok tartalmának, valódi jelentésének tisztázása. Ilyen típusok: kistermelő, háztáji termelő, mezőgazdasági kisvállalkozás, részidejű gazdaság ill. vállalkozás, parasztgazdaság, családi gazdaság, farmgazdaság, stb. b) A vállalkozási forma mint gazdaságjogi kategória, mint tulajdonlási forma, és mint gazdálkodási forma azonosságának és különbözőségének tisztázása. Szorosan kapcsolódik ehhez a farm, a gazdaság, a birtok és a földbirtok fogalmak értelmezése. c) Tisztázandó továbbá az életképesség fogalma

és a méret valódi szerepe. A mezőgazdaság szerkezetével kapcsolatos viták fő forrása az előbb említett kategóriák tisztázatlansága, illetve személyenként különböző értelmezése. Elég csak arra utalni, hogy sokan azonosítják a családi mezőgazdasági vállalkozást a hagyományos parasztgazdasággal vagy ami még rosszabb a kis (kisparaszti) gazdasággal, a földtulajdont a birtokkal (farm), a családi farmot a farmgazdasággal, a kistermelőt a részidejű mezőgazdasági vállalkozóval, stb. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a jogi szempontból egyszemélyes vagy társas (családi) vállalkozás óriási nagybirtok vagy tőkés farmgazdaság is lehet, de Kft. is lehet tartalmilag valójában családi gazdaság (Az 1945 előtt Magyarországon volt nagybirtokok közgazdasági lényegük szerint éppúgy családi vállalkozások voltak, mint a Krupp művek, vagy a Rotchild bank. A „családi vállalkozás” önmagában csupán azt jelenti, hogy a vállalat egy

család tagjainak, vagy egymással rokoni kapcsolatban lévő személyeknek a tulajdonában van.) A továbbiakban leírtak egyértelműségének biztosítása céljából a részidejű- illetve a főtevékenységként folytatott mezőgazdasági vállalkozások fogalma alatt a következőket értjük: a) Részidejű mezőgazdasági vállalkozás az olyan vállalkozás, amelyet más irányú fő vagy részfoglalkozású személy, vagy személyek létesítsenek kifejezetten mezőgazdasági árutermelés és jövedelem szerzés céljából és amelyben a termelés szervezésének és végrehajtásának legalapvetőbb feladatait a vállalkozó és családtagjai végzik. (Vagyis nem hobby- vagy kényszervállalkozásról van szó) b) A főtevékenységként folytatott családi mezőgazdasági vállalkozás az olyan vállalkozás, amelyet egy család tagjai (a család alatt „nagy családot” értve) létesítenek, amelynél a vállalkozás tulajdonában lévő eszközök tulajdonosai csak

ugyanazon család tagjai, és amelyben a szervezési és végrehajtási feladatok alapvető és döntő többségét maguk a c salád tagjai végzik úgy, hogy legalább egy családtag teljes munkaidőben fő foglalkozásként végzi ezt a tevékenységet. (Vagyis a családi mezőgazdasági vállalkozás nem lehet pl. „grófi birtok”) Amint látható, az előbbi két definícióban semmilyen utalás nincs például a korszerűségre, vagy a méretre. (Részidejű vállalkozásban végzett tojástermelés korszerű épületben, komputerrel vezérelt takarmányadagolás és klímaszabályozás esetén „nagyüzemi méretű” is lehet, ha kellően nagy tőke és szakismeret áll rendelkezésre.) Az előbbi definíciók szerinti részidejű vagy főfoglalkozású családi mezőgazdasági vállalkozások az előzőekben meghatározott kritériumrendszer mindegyike szempontjából kedvezőnek, vagy a legkedvezőbbnek minősíthetők, tehát tudományosan megalapozott módon is

állítható, hogy a korszerű mezőgazdasági struktúra elsősorban az ilyenekre kell, hogy épüljön. Ezek hatékony működéséhez azonban az esetek többségében 43 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései szükséges, sőt elengedhetetlen, hogy szövetkezzenek és létrehozzák a különböző funkciók ellátását és az integrációt segítő szövetkezetek hálózatát, annak érdekében, hogy a szervezeti rendszer belső és külső tranzakciós költségeinek együttes összege minimális legyen és kellően erős alkupozícióval rendelkezhessenek mind az erőforrások, mind a termékek piacán. Szükség van tehát a szövetkezetek másodlagos, sőt harmadlagos, nemzeti- esetleg nemzetközi szintű szövetkezetekre is. A mezőgazdaság multifunkcionális jellegét, a tőle

elvárt környezeti, táj és természetgazdálkodási, továbbá szociális (közösségi) jellegű funkciókat figyelembe véve megállapítható, hogy az olyan gazdaságszervezeti formák, amelyek elsősorban tőkehasznosításra létesültek és a tőke gyors megtérülésének célját tartják elsődlegesnek, tehát a gazdasági társaságok nem tekinthetők kedvezőnek. A környezetvédelmi, természeti és tájgazdálkodási tevékenységek gazdasági hatásai még ha mérhetőek is, csak hosszabb távon, gyakran csak generációkon keresztül érvényesülnek. Mivel azonban a legtöbb esetben ezeknek a gazdasági hatásoknak (előnyök) a pénzértéke közvetlenül nem mérhető, elismerésük csak különböző kompenzációk és a feladatokért adott közvetlen kifizetések formájában történhet. Nehezen képzelhető el azonban az, hogy a társadalom az ilyen szolgáltatásokat olyan mértékben támogatja, hogy az a „hasznosítási, profitszerzési célból

befektetett többlet tőke” profit igényét is fedezze. A gazdasági társaságok típusába tartozónak tekintjük a gazdaságjogi formától eltekintve a túlzottan nagy méretű egyéni, vagy családi tulajdonú birtokokat is, amelyek kizárólag a profitszerzésre törekszenek, vagy pusztán spekulációs célból növelik méretüket és amelyek döntő mértékben külső szakemberek és bérmunkások igénybevételével működnek. Különösen kedvezőtlen az olyan, régies kifejezéssel élve „nagybirtok”, amelynek tulajdonosa nem él a birtokon vagy a vidéken. Az ilyen túlzott méretű vállalkozások formájuk ellenére a családi mezőgazdaság egyetlen előnyével sem rendelkeznek, sőt rombolóan hatnak a természeti környezetre és a vidéki életre. A gazdasági társaságok vidékfejlesztési szempontból azért is kedvezőtlenek, mert tőkerész- vagy részvénytulajdonos bárki lehet, a tulajdon „személytelen”, nem kötődik a vidékhez és a

jövedelem osztalék formájában kivonásra kerül a vidékről. A „nagybirtokok” vagy „óriásfarmok” kialakulását a kis és közepes méretű családi vállalkozások preferált támogatásával és a bizonyos mérethatárt meghaladó vállalkozások progresszív megadóztatásával, valamint a földtulajdon nagyságának korlátozásával lehet megakadályozni. A mezőgazdaságban működő gazdasági társaságok és óriásbirtokok a fejlődő országokban, de az USA-ban is a vidéken kialakuló társadalmi feszültségek fő okozói. A tőkehasznosítás hatékonyságának elsődlegessége, a tulajdonosok osztalék igénye, és a belső tranzakciós költség csökkentésére való törekvés kikényszeríti az egyszerű, gyakran monokultúrás termelési szerkezetet és az óriási méreteket, ezáltal a gazdasági társaságok ellentétbe kerülnek a fenntartható mezőgazdasági fejlődés és a vidékfejlesztés szinte minden követelményével. A gazdasági

társaságok elképesztő környezetromboló és a társadalmi struktúrákat eltorzító hatásairól a fejlődő országok vonatkozásában számos megdöbbentő beszámolót olvashatunk a szakirodalomban. (Pl a szudáni gyapottermesztő monokultúrás óriásfarmok) (Lásd például Hildyard (1996)) Miközben a szolgáltató, feldolgozó, értékesítő és beszerző, valamint a hitelszövetkezetek fejlett rendszere nélkül „korszerű” mezőgazdasági struktúra nem képzelhető el, a termelőszövetkezetek gyakorlatilag minden, az előzőekben megfogalmazott kritérium szempontjából kedvezőtlenek, ezért a volt kommunista országok kivételével a világon sehol 44 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület sem terjedtek el, illetve ahol ilyenekkel kísérleteztek már felszámolták azokat. (Pl Brazília) A

belső tranzakciós költség rendkívül nagy, különösen ha a tagság és a munkavállalás egybe esik. A vagyonérdekeltség nehezen vagy egyáltalán nem alakítható ki Ezek és számos más ok miatt a gazdasági hatékonyság területén várható előnyöket nem tudják kihasználni, miközben más kritériumok szempontjából a gazdasági társaságokhoz hasonlóan kedvezőtlenek. A magyar mezőgazdaságban működő ún. átalakult termelőszövetkezetek „hibrid szervezetek”, amelyek ma már közelebb állnak a gazdasági társaságokhoz. De mivel mind a vezetőik, mind az aktív tagjaik „bérérdekeltek”, és igazi tőke, illetve vagyonérdekeltség nem érvényesül, tulajdonképpen „tulajdonos nélküli” társaságok. További átalakulásuk tehát szükségszerű, de egyben ezek a magyar mezőgazdaság elhúzódó válságának egyik okozói is. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a mezőgazdaság tevékenységi és szervezeti struktúrájának

meghatározó jelentősége van a vidéki térségek helyzete és fejlődési lehetőségei szempontjából. Létezik a vidékfejlesztés szempontjából kedvező struktúra, amely jobban elősegíti a vidéki térségek egyéb gazdasági tevékenységeinek fejlődését is. Ennek a struktúrának az alakítása viszont az agrárpolitika feladata, és nem lehet azt csak a p iaci mechanizmusokra bízni, mint ahogy egyes „mezőgazdasági programok” elképzelik. (Pl a sokat vitatott NAP) Ez is bizonyítja a mezőgazdasági- és a vidékfejlesztési politika szoros kapcsolatait. 2.4 A BELSŐ ERŐKRE TÁMASZKODÓ (ENDOGÉN) VIDÉKI FEJLŐDÉS KONCEPCIÓJA 2.41 Az endogén fejlődés lényege és jelentősége Az endogén mezőgazdasági, illetve vidéki fejlődés koncepciója alapelveiben észrevehető hasonlóságot mutat a rendszerelmélet előzőekben tárgyalt heurisztikus önszervezés elvével, illetve a rendszerek önfejlődésének és külső erők hatására történő

fejlődését vizsgáló rendszerelméleti felvetésekkel. Az endogén fejlődésre a ET „Vidéki térségek európai kartája” is többször utal” és az EU számos dokumentuma említi azt, mint a vidéki térségekben elősegítendő fejlődési módot. Másrészt az endogén fejlődés koncepciója úgy is értelmezhető, mint a szubszidiaritás alapelvének sajátos, bizonyos fejlődési típusok leírására történő alkalmazása. Az endogén fejlődés problémáival számos kutató foglalkozik. Egyesek, különösen akik a különböző fejlődő országok vidéki közösségeinek fejlődési problémáival foglalkoznak, az endogén (angolul endogenous) szó helyett az indigén (angolul indigenous) szót használják a hasonló fejlődési típus megjelölésére, amelynek jelentése némileg eltér az endogén szó jelentésétől. (Endogén: belső okokkal magyarázható, belső eredetű, belülről, önmagától fejlődő; indigén: bennszülött, őshonos, hazai,

veleszületett, benne rejlő). Az endogén mezőgazdasági és vidéki fejlődés problémáit az 1990-es évek elején több évig vizsgálta a CERES (Circle for Rural European Studies) keretében egy nemzetközi kutatócsoport. A kutatási eredményeket összefoglaló kötet címe: „Born from within” találóan fejezi ki az endogén fejlődés lényegét. Az endogén fejlődés koncepcióját a továbbiakban e kutatás eredményei alapján foglaljuk össze. (A kutatásban a Gödöllői Agráregyetem néhány kutatója is részt vett.) Long és van der Ploeg az endogén fejlődés lényegét így foglalja össze: „A fejlődés endogén mintái főleg, ha nem is kizárólagosan a helyileg rendelkezésre álló erőforrásokra épülnek, mint amilyenek a helyi technológia, a helyi munkaerő, helyi tudás (szakértelem) a termelés és a fogyasztás összekapcsolódásának helyi megoldásai, stb. Ennélfogva az endogén fejlődés újjáélesztheti és dinamizálhatja azokat a

helyi erőforrásokat, amelyek egyébként valószínűleg kihasználatlanok lennének. Másodsorban az endogén fejlődés mint egy „önközpontú” 45 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései növekedési folyamat jelenik meg, amelyben az ilyen típusú fejlődés által generált összes érték nagy része helyileg kerül újra befektetésre.” A programban résztvevő portugál kutatók szerint az endogén fejlődés: „a belső vagy helyi elemek túlsúlya, amelyek koherens modellbe szerveződve létrehozzák azt a viszonyítási alapot, amely alapján a beépítendő külső elemek értelmezése, értékelése és kiválasztása történik, úgy, hogy azok elősegítik, konszolidálják és/vagy erősítik a belső elemek együttesét.” A meghatározásokban az is szerepel, hogy

az endogén fejlődés egy „heurisztikus koncepció”. Az előbbi definícióból az is következik, hogy az endogén fejlődést nem szabad élesen szembeállítani a külső erőkre vagy erőforrásokra épülő fejlődéssel, továbbá, hogy az nem jelenti a csupán belső, helyi erőforrásokra való támaszkodást, hanem elsősorban azt a képességet, hogy a külső elemeket, hatásokat, erőforrásokat képes a rendszer (a vidéki közösség) úgy integrálni, hogy az nem a s aját önidentitásának, vagy belső elemeinek gyengülését okozza, hanem ellenkezőleg azok megerősödését. Másképp megfogalmazva a rendszer nem csupán „elszenvedi vagy elviseli” a külső erők által kiváltott változásokat még ha esetleg azok pozitívak is, hanem saját maga fejleszti önmagát, amely folyamatban a külső tényezők, erőforrások és hatások nemcsak hogy nem károsak vagy rombolóak, hanem a rendszer saját fejlődését szolgálják. Az endogén fejlődés

lényegében azt a képességet jelenti, hogy a környezeti hatásokra ne pusztán követő, passzív viselkedéssel reagáljon, hanem önkezdeményező, önálló, önfejlesztő aktív módon. Az endogén fejlődés lehetőségei és képessége vagy ezeknek a hiánya ad magyarázatot a vidéki térségek, illetve régiók és országok egyenlőtlen fejlődésére, fejlődési dinamizmusuk változásaira is. Az endogén fejlődés a régió, a kisebb térség, illetve a k özösségek életképességének (viability) kifejezése, konkrét megjelenési formája. Az endogén fejlődés eredményes és tartós formájának regionális szinten is szép példáját láthatjuk például Elszász (Alsace) fejlődésében. Miközben történelme során állandóan különböző erők ütköztek össze e területen a terület birtoklásáért, a természeti feltételek nem voltak kedvezőek, az elszászi helyi lakosság teljesen „egyéni” kultúrát, gazdálkodási módokat és tájat

tudott kialakítani. A sajátos elszászi kultúra harmonikusan tudta magába integrálni a német, a francia és svájci kultúra értékeit. Semmilyen „területfejlesztési intézménynek” nem jutott volna eszébe, amit Oberlin plébános elhatározott, hogy a Vogézekben található magas fekvésű és gyenge feltételekkel rendelkező Steintal völgyből híres bortermelő vidéket hoz létre. Ma Elszászt sokan „az Úr kertjének” nevezik és elképzelhetetlen lenne a szőlőültetvényei és híressé vált borai nélkül. Az említett programban résztvevő kutatók a mezőgazdaság közelmúltbeli fejlődésének hatásairól az EU országai vonatkozásában számos olyan megállapítást tesznek, amelyek Magyarországon is jellemzőek voltak az ún. nagyüzemi, illetve iparszerű mezőgazdaság kialakulása során. Megállapítják, hogy az elmúlt évtizedekben a mezőgazdaság eltávolodott a helyi erőforrások használatától. A helyi ökoszisztémák leépültek

és már nem szolgáltak a helyi jellegű gazdálkodási stílusok kiindulási forrásaiként, megszűntek a helyileg kifejlesztett módszerek, a helyi tapasztalat és szakértelem abban, hogy hogyan lehet a h elyileg rendelkezésre álló erőforrásokat helyileg specifikus végtermékké alakítani. Egyidejűleg a helyi, független piacok helyett az európai szintű globalizált piacok jöttek létre. Ugyanúgy globalizálódott az agrárpolitika is, szinte egész Európában azonos fejlesztési célokat helyezve előtérbe. Ennek az agresszív exogén fejlesztésnek az ellenére bizonyos helyeken és bizonyos formában az endogén fejlődés mégis fennmaradt egyes európai országok egyes vidékein. A kutatók szerint az endogén típusú fejlődés éppúgy felhasználja a külső technológiai és piaci fejlesztéseket, mint az exogén fejlődés, de: 46 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú

vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület • az adaptáció dinamikája eltérő, • ahelyett, hogy az technológiai és piaci modellek egyszerű átvétele lenne a fő cél, az endogén fejlesztés meghatározott „távolságot tartva vizsgálja meg ezeket és aktívan átalakítva, átértékelve építi be azokat, • az endogén fejlődés sokkal jobban képes az új ökológiai kihívásokra reagálni, • az endogén fejlesztésben a tranzakciós költség kisebb, mivel a s zükséges erőforrások jelentős része magában a gazdálkodási folyamatban kerül előállításra. A kutatók a külső tranzakciós költség és a mezőgazdasági vállalkozás belső tranzakciós költsége (menedzsment költség) mellett, harmadik tényezőként az ún. transzformációs költséget is bevonják az értékelésbe, ami a jó megoldások kiválasztásának és adaptációjának, a gazdálkodási rendszerbe történő beépítésének a

költsége. Mivel az exogén fejlődés szinte „kritika nélkül” veszi át a külső tényezőket, a külső tranzakciós- és a transzformációs költség igen nagy. Az endogén fejlődésben viszont a belső tranzakciós költség (menedzsment) költség nagyobb mivel az új külső tényezőket át kell értékelni, „sajáttá” kell alakítani és ki kell fejleszteni a saját használati (működtetési) módokat. Az exogén fejlődésnél viszont a szállítók által adott használati utasítások, receptek vagy szaktanácsadás szerint történik az alkalmazás. Ezek a tényezők magyarázzák azt az egyesek számára meglepő tapasztalatot, hogy esetenként a „fejletlennek tűnő” technológiák és gazdálkodási módok versenyképesebbek mint a legfrissebb újításokat alkalmazó „iparszerű, fejlett” technológiák és gazdaságok, mert az előbbieket a gazdálkodók „értik”, sajátjuknak tekintik, „bíznak bennük”. Az ilyen emberi tényezők

viszont a gazdasági eredményeket esetenként jobban befolyásolják, mint maga a technológiai „színvonal” Az endogén fejlődés kapcsán felmerül magának a fejlődésnek az értelmezése is. Az erre vonatkozó különböző álláspontokat és felfogásokat itt nem kívánjuk és nincs is lehetőségünk áttekinteni. Abban általában egyetértés van, hogy a fejlődés nem csupán gazdasági növekedés vagy a szokásos mutatókkal mért nagyobb gazdasági teljesítmény, hanem magában foglal más társadalmi, kulturális és környezeti célokban történő előrehaladást is. Másrészt a jólét növekedése nem azonos csupán a gazdasági javak fogyasztásának növekedésével. A vidékfejlesztés helyes szervezeti (intézményi) struktúrájának kialakítása szempontjából mint ahogyan Slee (1994) rámutat, fontosabb kérdés az, hogy a fejlődés végállapot, elért helyzet, vagy p edig folyamat-e. Ha a fejlődés végállapot akkor a következő kérdés, hogy

van-e jelentősége annak, hogy ezt az állapotot milyen eszközökkel érjük el. Ha a fejlődést elsősorban folyamatnak tekintjük, akkor viszont felvethető, hogy ez a fejlődésnek vagy a fejlesztésnek a folyamata-e. (the process of developing, or the process of being developed) De a „fejlődés” folyamata is lehet a fejlődés előmozdítása (facilitating), vagy a fejlődés irányítása (controlling). Az első esetben endogén jellegű fejlődésről van szó, amit valaki vagy valami segít, előmozdít, a második eset exogén típusú fejlődést jelent, amit valaki vagy valami irányít, vagyis meghatározza a folyamat fő paramétereit. Vagyis ez a kérdés elvezet bennünket a vidékfejlesztő (személy, intézmény) és a „fejlesztett vidék” (falu, vidéki közösség, stb.) közötti viszony kérdéseihez Ez a gondolatmenet ugyancsak elvezet bennünket a szubszidiaritás problémájához is. A tartós, maradandó és „folyamatként értelmezhető”

fejlődést csak az endogén típusú fejlődés eredményezhet. Rendkívül tanúságos Senn (1995) fejtegetése a „helyi gazdasági környezetről”, amely megfelelő színvonalú és struktúrájú kiépítettség esetén jelentős mértékben kompenzálhatja a vidéki területek hátrányait és alapul szolgálhat az endogén fejlődéshez. Hogy ilyen „gazdasági 47 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései alátámasztó (supporting) tér” létrejöjjön, a helyi közösségeknek el kell érniük a „kritikus tömeget” nagyságukban (létszámukban) és a megfelelő struktúra minimumával is rendelkezniük kell, amelyben minden lényeges funkció a működéshez szükséges mértékben megtalálható. Ez a k oncepció meghatározza a vidékfejlesztési intézményi-

adminisztratív rendszer feladatait és célszerű struktúráját is. Ferrao (1995) rámutat a vidéki közösségeken belüli kapcsolatok jelentőségére: „. az alacsony népsűrűséget emelik ki, mint az ilyen területek megkülönböztető jellemzőjét. Az igazság azonban az, hogy az alacsony népsűrűség csupán az egyik vektora annak a nagyobb problémának, amelyet a „gyönge kapcsolati sűrűségnek” nevezhetünk (weak relational density). Megállapítja, hogy sikeres vidéki fejlődés tapasztalható egyes vidéki térségekben, ahol az alábbi kapcsolatok sűrű hálóját hozták létre: intenzív marketing kapcsolatok (cégek között), intézményi kapcsolatok (gazdasági háttérközpontokkal, egyetemekkel, kutató-fejlesztő központokkal, vállalkozói egyesületekkel), továbbá az informális kapcsolatok (személyes kapcsolat, amelyekben a hírek és információk állandóan áramlanak családtagok, barátok, szomszédok, munkatársak, kollégák stb.

között) Vagyis az endogén fejlődés szükségességét és lehetőségeit számos elismert kutató hangsúlyozza. A magyar vidékfejlesztési politikának sürgős teendője tehát az endogén fejlődés feltételeinek megteremtése, az ehhez szükséges közösségek felépítésének segítése. Endogén fejlődés csak úgy lehetséges, ha vidéki térségek, falvak, kisvárosok, általában a vidéki közösségek életképesek, vagyis endogén fejlődésre alkalmasak. A fejlesztő intézménynek, személynek, hatóságnak stb. pedig az a feladata, hogy ezt az endogén fejlődési folyamatot segítse (szubszidiálja, vagy az angol kifejezéssel: előmozdítsa (facilitate).) Ha viszont a k özösség már elveszítette életképességét, akkor sem helyes megoldás az exogén fejlesztés, mert azt a közösség csak „elszenvedi” és nem hoz létre tartós fejlődést. (Vagyis, ha a külső hatás megszűnik, leáll a fejlődés.) Ez esetben a „fejlesztés” alapvető

feladata és célja a közösségek életképességének helyreállítása. 2.42 A vidéki térségek lemaradása a fejlődésben mint az exogén fejlődés következménye A kérdés a városi és vidéki térségek fejlődési kapcsolataira, illetve eltérő fejlődési ütemére, közvetlenebbül az ipar és a mezőgazdaság viszonyára vonatkozik. Slee (1994) rövid áttekintést ad a kérdéssel kapcsolatos liberális kapitalista és a m arxista felfogásról. Megállapítja, hogy a liberális kapitalista felfogás a mezőgazdasági és a vidéki fejlődés folyamatát úgy ábrázolja, mint amelyet a kapitalista ipari szektor kívülről (exogén módon) határoz meg. Szerinte a marxista felfogás a vidéki térségeket és a mezőgazdaságot fejlődésképtelennek tartja, amelyeket „fel kell szabadítani” a h agyományok, a m éltatlan, stagnáló és vegetatív élet rabszolgaságából. Ezért kívülről kell átszervezni és modernizálni ezeket. Ahogy egyesek

megfogalmazzák, „gyarmatosító kapcsolatokat” épít ki a központ és a periféria között, amely a külső erők együttesének működését foglalja magában adott térségre vonatkozóan. Megállapítható, hogy mind a klasszikus kapitalista, mind a marxista felfogás a vidéki fejlődést mint függőség alapján végbemenő fejlődést határozza meg. Az ET. 6160 sz dokumentumában világosan megfogalmazódik az is, hogy a gazdasági hatalom városokba történő koncentrálódása maga után vonja a politikai hatalom koncentrálódását is. „Az új technológiák bevezetése előnyben részesítette a centralizációt és elindult a l akosság vidékről történő elvándorlása, hogy az új városi centrumok munkaerő keresletét kielégítse. A városi gazdasági erő (hatalom) és az emberek átáramlása elvezetett a politikai hatalom városokba történő áthelyezéséhez. Ennek az az eredménye, hogy a városi lakosság növekvő 48 Magyarország az

ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület mértékben gyakorolt befolyást és döntött a s trukturális, társadalmi, gazdasági és kulturális politikákról úgy, hogy azok a vidéket relatíve kedvezőtlen helyzetbe hozták.” Dely és Cobb (1990) a városi és vidéki térségek közötti függőségi viszony kialakulását a kapitalizmus gyors fejlődésének kezdetéig vezeti vissza. Valójában a vidék leértékelődése a föld mint erőforrás leértékelődésével kezdődött. Ehhez az „ideológiát” a ma is élő közgazdasági elmélet formájában Ricardo munkaérték-elmélete teremtette meg, aki szerint a földesuraknak fizetett bérleti díjat is csak az „élő munka” állítja elő, és a bérlet nem más mint olyan „meg nem szolgált jövedelem” (unearned income), amelyet csupán azért kap a földbirtokos,

mert kisajátítja „a talaj ingyenes termőképességét”. A tőke ezzel szemben felhalmozott munka (stored-up labour) tehát jogosan szerez profitot. Vagyis a bérleti díjat mint meg nem szolgált jövedelmet a lehető legkisebbre kell leszorítani. Mivel a feltörekvő polgárság „hatalmi szempontból” is a földbirtokos osztály fölé kerekedett azt az érdekét, hogy a bérleti díjat, következésképpen a földet és a hozzákapcsolódó természeti erőforrásokat, valamint az élelmiszereket leértékelje társadalmilag is ki tudta kényszeríteni. Így alakult ki az a szemlélet, hogy a természeti erőforrások a természet „ingyenes ajándékai” (free gift of nature), tehát gazdasági értékük nincs. Megdöbbentő, hogy a földhöz illetve a természeti erőforrásokhoz való viszony ismét csak teljesen azonos a l iberális kapitalista és a marxista felfogásban. Ma amikor a t ermészeti erőforrások ökonómiája világszerte egyetemi tantárgy és

kutatók újabb és újabb módszerekkel kísérleteznek a természeti erőforrások pénzbeli értékelésére, a környezethasználati díjak egyre általánosabban alkalmazásra kerülnek, rendkívül tanulságos olvasmány a Lenin: „Az agrárkérdésről” című könyv (Szikra Kiadás, Bp. 1950) A különbség csak annyi, hogy Ricardo nem vitte odáig elméletét, hogy a földek államosítását javasolja, míg Lenin útmutatásai alapján még a középparasztságot is „likvidálták” és minden föld a Szovjet Állam tulajdonába került. Az államosítás ideológiai alapját Lenin tömören így fogalmazza meg: „A föld nacionalizálása lehetővé tenné, hogy az (abszolut) földjáradékot megszüntessék és összegével a mezőgazdasági termékek árait csökkentsék” (516. o) Ma már tudjuk, hogy a fenntartható növekedés megköveteli a „ használó fizet” alapelv általános alkalmazását, vagyis a földhasználatért akkor is fizetni kell, ha állami

tulajdonban van és ezt a termékek árában is érvényesíteni kell. (Sajnálatos, hogy ez az elv nálunk még nem érvényesül, sőt dühödt felháborodás fogadja, ha kísérletet tesznek érvényesítésére.) A kapitalizmus törekvése a vidék alárendelésére azért is volt sikeres, mert a munka és a tőke konfliktusában ebben a kérdésben nem volt ellentét, hiszen a munkások (városi lakosok) is az olcsó élelmiszerekben voltak érdekeltek. Ez a függőségi, leértékelő viszony természetesen nemcsak a „feudális földbirtokosokkal” szemben érvényesült, hanem a kisbirtokos parasztsággal szemben is. Az ilyen felfogás eredményezi azt is, hogy az intenzív, nagy tőkebefektetéssel működő iparszerű mezőgazdaság, valamint a mezőgazdasági termékeket feldolgozó és „díszcsomagolással” ellátó élelmiszeripar „jogosult” a tőke profitra, ezért az élelmiszer árak emelésére, illetve az abból való magasabb részesedésre. (Az USA-ban

még az olyan egyszerű terméknél is mint a kenyér, a fogyasztó által erre fordított egy dollárból alig néhány cent jut a búzát megtermelő farmernek.) Jellemző ugyanakkor, hogy az egyes országok „fejlettségi szintjének” értékelésénél még mindig fontos szempont a vidéki népesség aránya. Minél magasabb ez a mutató, annál fejletlenebbnek tekintenek egy országot. Mindkét felfogásban közös, hogy a piacok globalizálódása és a velejáró hatalomkoncentráció biztosítja azt, hogy a mezőgazdaság és a vidék fejlődésének módját a külső erők „írják elő”. Ennek alapján nem meglepő, hogy a vidéki térségek problémái lényegében azonosak az OECD országokban és a volt kommunista országokban. 49 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései A

kívülről, a vidéki közösségek igényeit és fejlődési lehetőségeit figyelembe nem vevő tipikus exogén fejlesztés számos, sokszor megdöbbentő példáit láthatjuk a fejlődő országokban. Az ez évben közgazdasági Nobel díjjal kitűntetett Amartya Sen (1996) számos könyvében bizonyítja, hogy az éhínségeket mindig az erőszakos külső beavatkozások és a kormányok hibás politikája okozta. E berstadt (1996) példaként hozza fel, hogy 1933-ban 6 millió ember halt éhen Ukrajnában, amelyet Sztálin „terror-éhínségének” nevez, és amelyet a mezőgazdaság „kifejezetten büntető jellegű kollektivizálása váltott ki, amely egy engedetlen népesség leigázását szolgálta”. Kínában 1959 é s 61 köz ött 30 m illió ember halt éhen „Mao kegyetlen utópista kísérlete” miatt, amelyben a vidék erőszakos kollektivizálása tönkretette a mezőgazdaságot”. Ugyanakkor közismert, milyen előzőleg elképzelhetetlen teljesítményre

volt képes a kínai mezőgazdaság a Mao-korszak után, amikor „békén hagyták” a kínai parasztokat, hogy saját találékonyságuk illetve érdekeltségük alapján dolgozzanak (vagyis egy endogén jellegű fejlődés indult be). Az előzőekben már említett Hildyard (1996) az exogén fejlesztések szűkösséget és újabb feszültségeket okozó hatásaira szemléletes példákat hoz fel. A „modernizáció” és a szűkösség összefüggéseit az alábbiak szerint írja le: „Mivel, hogy a vidéki szegénység okaként a nem kielégítő termelékenységet határozták meg (a megoldás: nagy termőképességű növényfajták és mezőgazdásági vegyszerek), és nem a valódi okot, az elegendő földhöz jutás hiányát (megoldás: mezőgazdasági földreform), egyes kormányok összefogva a gazdagabb farmerekkel és nemzetközi fejlesztési ügynökségekkel, a „földreformot” arra használták, hogy a „zöld forradalomhoz” biztosítsák a megfelelő

földterületeket, ahelyett, hogy szabaddá tették volna a földeket a paraszti mezőgazdaság számára. Az ilyen „reformok” végső célja az volt, hogy a harmadik világ mezőgazdaságát átalakítsa „egy dinamikus produktív szektorrá” azáltal, hogy kiterjesztik az exportra szánt növénytermelést és hogy egyre jobban bevonják a p arasztokat a „k észpénz gazdaságba”, ahol pedig a helyzetük már eddig is előnytelen volt. A mezőgazdaságon kívüli inputok használatának elősegítése - kémiai műtrágyák, rovarirtók és nemesített vetőmag - kényszerítette a gazdálkodókat, hogy vásárolják azt, ami azelőtt ingyenes volt, amellett hogy bezárták őket egy olyan körbe, ahol a műtrágyák csökkenő hozadéka és a vegyszerek növekvő használata volt jellemző. Ennek eredményeként, a kis farmerek ezrei - beleértve azokat is akik az előző földreformok során földhöz jutottak eladósodtak és a földbirtokaikat a gazdagabb szomszédok

felvásárolták. Így tehát a társadalom peremén lévő csoportok számára a „zöld forradalom” - amit a „hatékony gazdálkodás mérföldkövének” tekintettek - létrehozta a föld és az élelmiszer eddigieknél is nagyobb szűkösségét, miközben a föld egyre és egyre kevesebbek kezében koncentrálódik. Az ökológiai szempontból megalapozott mezőgazdasági rendszerek szisztematikus aláásását és a „zöld forradalom” módszereinek bevezetését széleskörű ökológiai rombolás is követte. Ez a rombolás most már önmaga is egyik fő oka a társadalmilag generált szűkösségnek. Szudánban például a gépesített földművelés a monokultúrás termeléssel kombinálva és a gyors profitszerzésre való törekvés mintegy 17 millió ha természetes esővel táplált szántóterületen - csaknem az ország potenciális szántóterületének a f ele - azzal járt, hogy a felső talajréteg lepusztult. Mohamed Suliman az „Alternatívák

Afrikának Intézet” munkatársa leírja, hogy: „Szudánban a hagyományos mezőgazdaság vetésforgó rendszert és ezt követő ugarolási időszakokat alkalmaz, hogy megőrizze és regenerálja az érzékeny talajokat. A gépesített farmok távoli tulajdonosait azonban csak a gy ors gazdasági eredmény érdekli: annak 50 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület tudatában, hogy új területre mehetnek át, az ezeken a farmokon alkalmazott bevándorló munkások nem tartják be a kormány által is előírt ugaroltatási periódust és ugyanazt a növényt termelik ugyanazon a földön éveken keresztül. A termelékenység igen magas az első 2-4 évben, azután a termés csökkenni kezd. A súlyosan kimerített és erodált talajt ott hagyják parlagon körülbelül a 7. é vben, amikor a t ermés a

jövedelmezőségi szint alá csökken. A Nílustól keletre fekvő területeket érinti ez leginkább Ott a fa és növénytakaró eltűnése kiteszi a talajokat a széleróziónak és összetömörödésnek, ami viszont elősegíti a víz gyors felszíni lefutását, különösen abban a három hónapban, amikor esik az eső, gyakran erős viharok kíséretében. Amint ezek a földek degradálódnak, a gépesített farmok továbbterjeszkednek azokra a területekre, amelyeket eddig helyi, saját megélhetésükre gazdálkodó farmerek műveltek vagy legeltettek. Ezáltal föld szűkösséget hoznak léte azok számára, akiknek előzőleg elegendő föld állt rendelkezésére. Ennek eredménye sok esetben nyílt konfliktusok kialakulása. Más országokban a z öld forradalom másik fontos jellemzője, az öntözött mezőgazdálkodás kiterjesztése vezetett hasonló szűkösség kialakulásához. Az iparszerű, öntözött mezőgazdaság a talajok széleskörűen elterjedt

szikesedését okozta és ugyanakkor egyik fő tényező volt abban, hogy csökkentette a szegényebb parasztok számára rendelkezésre álló vízmennyiséget. Közép Indiában például a korlátozott talajvíz készleteknek az előnyben részesített gazdagabb farmerek javára történő egyenlőtlen elosztása, akik cukornádat és szőlőt termelnek, a közösség szegényebb része számára súlyos vízhiányhoz vezetett. Sok államban a t alajvíz felszínre hozása az üzleti jellegű mezőgazdaság számára oda vezetett, hogy a talajvízszint 510 méterrel csökkent, ezáltal vízhiányt okozva a csak saját fenntartásukra gazdálkodók és a falusiak számára, akiknek amúgy a vízigénye az iparszerű mezőgazdasághoz képest elenyésző.” A vidéki térségek helyzetét figyelembe véve megállapítható, hogy a lejátszódott exogén folyamat nem fejlődés, hanem visszafejlődés volt. Fontos azonban kiemelni, hogy a vidéki térségek leépülése,

elnéptelenedése, a f alvak tönkretétele a vidéki közösségek közreműködése és akarata ellenére is megvalósítható volt a kialakult függőségi viszonyok alapján, de újraélesztésük elképzelhetetlen a még vidéken élő emberek és közösségek aktív, önfejlesztő magatartása nélkül. Természetesen a v idéki térségek helyzete a valóságban nem mindig a fentiekben leírt egyoldalú, hátrányos viszony. Számos vidéki térség számára előnyök is származtak az új, felemelkedő fejlődési központok kisugárzó hatásaiból. Az ilyen hatások szélesebb körűvé tételére törekszenek az olyan regionális fejlesztési törekvések, amelyek a fejlesztési központok mesterséges létrehozására építenek. A városi és vidéki térségek közötti egyoldalú függőségi viszony módosul azáltal is, hogy újabban fordított tőke és erőforrás, valamint lakosság áramlás is tapasztalható a v árosi térségekből a vidékre. Ez egyes

országokban a mezőgazdaságba (földvásárlásba) történő irracionális befektetéseket is eredményez, másrészt feszültséget okoz a „visszavándorlók” és helyi lakosság között. Egyes esetekben csak azért értékelődik fel a vidéki kultúra, mert bizonyos értelmiségi körök abban látják a menekülést az elől az egyre inkább egysíkúvá váló kultúra elől, amelyet a nagyvárosi központok közvetítenek. A gazdasági tevékenységek globalizálódása egyes esetekben azzal jár, hogy az olcsóbb munkaerő kihasználására bizonyos tevékenységeket a városi-ipari központokból „visszavisznek” a vidéki területekre. Ezek azonban legtöbbször a legegyszerűbb manuális munkát vagy egyszerű komputeres rutinok működtetését igénylő tevékenységek, amelyek nem járulnak hozzá a helyi munkaerő fejlődéséhez, semmiféle kapcsolatuk nincs a helyi 51 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási

lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései erőforrásokhoz. Bár átmenetileg növelik a foglalkoztatást a vidéki térségekben, de mivel semmilyen gyökerük nincs az adott régióban, recesszió esetén vagy „még jobb” területek feltárása esetén azonnal távoznak, illetve áttelepülnek. Az ilyen „fejlődés” tipikusan exogén és nem tekinthető vidékfejlesztésnek. Ez a f elismerés nyilvánul meg abban, hogy ma már inkább előtérbe került a helyi kis- és közepes méretű vállalkozások létrejöttének segítése. Megállapítható, hogy a gazdasági fejlődés jelenleg domináns felfogása, illetve a piacgazdaság működési mechanizmusai óriási mértékű versenyképességi különbségeket hoztak létre a koncentrált városiasodott ipari körzetek és a vidéki térségek között. Ez a különbség még igen intenzív vidékfejlesztés esetén

sem oldható fel, tehát a vidéki térségek exogén típusú „fejlődése” és függőségi viszonya a fejlődés felfogásának és a működő mechanizmusok radikális megváltoztatása nélkül nem képzelhető el. Minél nagyobb ugyanis egy koncentrált városi körzet, annál nagyobb lehetősége van annak, hogy egy kompakt egységben teljes rendszerstruktúra alakuljon ki úgy, hogy egyidejűleg a rendszer elemei (tevékenységek, munkaerő, elkülönült gazdasági-társadalmi funkciók) specializáltak és mégis nagy méretűek legyenek. Így a városi térségekben kihasználhatják mind a specializáció, mind a méret ökonómiai előnyeit. Ugyanakkor a teljes rendszer térbelileg viszonylag kis területre koncentrálódik, amely rendkívül megkönnyíti a munkamegosztási, szállítási és kommunikációs kapcsolatokat és lecsökkenti a tranzakciós költséget. Ugyanakkor a városiasodás „új szükségleteket” hoz létre, bővítve ezzel a hatékony

tőkebefektetések és a jövedelmező gazdasági tevékenységek terét. (Városi úthálózat fejlesztés, tömegközlekedés, szolgáltatások, szemétgyűjtés, elszállítás és megsemmisítés, szennyvíz és esővíz elvezető- és tisztító rendszerek kiépítése stb.) Ugyanakkor a városi térségekbe koncentrálódnak az állami igazgatás intézményei, az oktatás, kutatás, egészségügyi szolgáltatások, kulturális intézmények, stb. Ezek ott ismét újabb „szükségleteket” és gazdasági lehetőségeket hoznak létre. (Vidékiek kényszerű utazása a városokba ügyintézés, bizonyos szolgáltatások és árúk beszerzése céljából, ami ismét csak a városokban teremt keresletet a közlekedés, a szállodaipar, lakások, stb. számára) Mindezek a gazdasági tevékenységek „látszat szükségletek”, amelyek nem jelentkeznének, ha a g azdasági tevékenységek és a l akosság egyenletesebben oszlana el az ország területén. Az egyéni

tőkebefektetések profit érdeke viszont az ilyen típusú „fejlődés” fenntartása irányába hat. Egyesek nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy a modern kommunikációs-információs technológiák új lehetőségeket hoznak létre a munkahelyek és a lakosság decentralizációjára, illetve dekoncentrálására. Az ET Doc 6160/1990 sz jelentésében az alábbi optimista kicsengésű megállapítás található: „Az új információs technológia egyedülálló lehetőségeket kínál a vidék újjáélesztésére és arra, hogy új kapcsolatot hozzunk létre a városi központok és a vidéki körzetek között. Hogy ezeket a célokat elérjük, parancsoló szükségszerűség, az olyan átfogó politika, amely olyan irányelveket foglal magában a telekommunikációs rendszer számára, amely elősegíti a területi fejlesztést és a munkahelyek, a termelés és a szolgáltatások decentralizálását.” Jelentősen megváltozna ez a város-vidék viszony, ha a szokásos

gazdasági teljesítmény mutatók (GDP, GNP) helyett a valódi jólétet kifejező mutatókkal fejeznénk ki a gazdasági teljesítményeket és minden gazdasági tevékenységre a teljes társadalmi költséget terhelnénk. Mint közismert, az előző időszakokban az a szemlélet érvényesült, hogy a városiasodás felemelkedést, a falusi-vidéki élet pedig elmaradottságot, alacsony színvonalú emberi életet jelent. Ezért a városok fejlesztése a „tudományosan tervszerű szocialista társadalomban” központi és kiemelt program volt. (A munkahelyek városokba koncentrálása, az élelmiszeripar „elvitele” nagyvárosi központokba (V.ö Miskolci húsüzem), olcsóbb 52 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület közlekedési és egyéb szolgáltatások a v árosokban, államilag támogatott

lakásépítési programok, de csak a városokban, egyes alapvető élelmiszerek magasabb állami támogatása a nagyvárosokban, stb.) Nem véletlen, hogy a települések egyik fő célkitűzése ebben a rendszerben a „ városi rang” megszerzése volt. Vagyis a v áros-vidék viszonylatban a társadalom alapvető szemléletének és értékfelfogásának megváltozására is szükség van. Az ET „Vidéki térségek európai kartája” abban is újszerű, hogy szakít a városi és vidéki térségek „hagyományos” hierarchikus, magasabb-alacsonyabb rendű besorolásával. Sőt kimondja, hogy a vidéki térségek sok vonatkozásban gazdagabb, az emberi személyiség kibontakozását jobban szolgáló életformát tesznek lehetővé, mint a nagyvárosi élet (a nagyobb jövedelemszerzési lehetőségeket az élet minőségének más összetevői kompenzálják). Az ún. társadalmilag fenntartható gazdasági jólét indexének javasolt számítási módjai a GNP csökkentő

tényezői között szerepeltetik a városiasodás költségeit. A városokban jellemző magas telek és lakásárak, illetve a magas lakbérek például olyan tételek, amelyek nem növelik a jólétet, hiszen egy kényelmes, csendes hegyvidéki ház értékesebb szolgáltatást nyújt, ha a szoros értelemben vett „lakást” vagy otthont vesszük figyelembe, mint egy zajos főúton lévő budapesti lakás. Nem jólét növelő a munkába járás költsége és kellemetlensége sem, ami nagyvárosi körzetekben (agglomerációk) nyilvánvalóan nagyobb. Ugyanakkor a „hagyományos felfogás” szerint a városok magasabb lakásárainak vagy lakbéreinek terheit is nagyrészt szétosztják az egész társadalomra. (Lakbértámogatás, nagyobb hitelkamat támogatás, stb.) Ráadásul ezt a városi emberek szükségesnek és igazságosnak tartják Egy felmérés bizonyította, hogy az emberek többsége ma sem ért egyet azzal, hogy a lakástámogatások városokban és vidéken is

azonosak legyenek, arra hivatkozva, hogy vidéken olcsóbban és „saját erőből” is meg tudják oldani az emberek lakásproblémáikat. Az egyes embereknek látszólag igazuk van, de a helyes megoldás mégis az lenne, hogy a magasabb lakhatási költségeket a magasabb munkabéreken és közvetlen ráterhelés útján a városi térségek tőkebefektetői, illetve intézményei viseljék. Ha az ún. védelmi (védekezési) költségek tételeit vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy azok többsége sokszorosan nagyobb a városi- mint a vidéki körzetekben, illetve egyesek kifejezetten a városi körzetekhez kapcsolódnak. A környezet védelmére fordított költségek, a környezeti károk helyreállításának a k öltségei, a k örnyezetszennyezés miatti egészségkárosodás többletköltségei és a kieső munkaidő elmaradó haszna, a gazdasági tevékenységek és a l akosság koncentrálódásából adódó többletköltségek (nagyvárosok működtetése,

hulladékkezelés), az ipari tevékenység koncentrálódásából adódó kockázatok elleni védekezés költségei (robbanás, szabotázs, környezeti katasztrófák, stb.), a közbiztonság fenntartásának költségei, stb., mind olyan tételek, amelyek aránytalanul nagyobbak a városi, mint a vidéki körzetekben. A fenntartható jólét indexének számításánál még számos más olyan GNP-t csökkentő tétel van, amely ugyancsak nagyobb a városi térségekben (pl. autóbalesetek, illetve közlekedési balesetek által okozott költségek, illetve károk). Ha tehát a társadalmilag fenntartható gazdasági jólét indexe alapján vizsgálnánk a v árosi és vidéki térségek versenyképességét, akkor egészen más kép alakulna ki. (Nem is szólva a nem gazdasági jellegű előnyökről és hátrányokról). A jelenlegi helyzet úgy is jellemezhető, hogy a városiasodás gazdasági előnyei a magántőke hasznát növelik, a költségeit és kárait pedig az egész

társadalom viseli. „A vidékfejlesztés svájci kartája” kimondja, hogy „gondoskodni kell arról, hogy megakadályozzák azt, hogy a városi térségek hulladék problémáikat rázúdítsák a vidékre és hogy a vidéki- és a v árosi térségek egyformán felelősséget vállaljanak saját hulladékukért és veszélyes anyagiakért”. Ugyanez a követelmény bekerült az ET „Vidéki térségek európai kartájába” is (12. Irányelv, 1/f pont). Jellemző, hogy az a szakértői munkacsoport, amelyet az ET Miniszteri Bizottsága 53 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései azért állított fel, hogy a kartát átdolgozza egyezmény (convention) formába, a leghatározottabban visszautasította ezt a követelményt. Egy vidéki térségekkel foglalkozó amerikai kiadványban

szerepel, hogy a sok aggódó ember úgy látja, hogy az Appalach vidék csupán olyan területté válik, amelyre a kiterjedt munkanélküliség, a helyi kisvállalkozások elhalása, az erdő letarolása, a romboló külszíni bányászat jellemző, és amely csak az „állami” szemét, sőt a mérgező és radioaktív anyagok lerakóhelye és a városi térségekből származó elitéltek elhelyezési területe. Jellemző, hogy a börtönök vidékre telepítését egyesek az USAban „vidékfejlesztési tevékenységnek” tekintik, mert munkahelyeket hoz létre Amikor tehát „hulladékról” beszélünk azt tág értelemben a „ társadalmi hulladékra” is ki kell terjeszteni (bűnözés, kábítószer problémák, prostitúció, stb.) (Vö: a Budapestről történő kitiltás mint büntetési forma) Ha csupán a hulladékproblémákat lokalizálnánk és kikényszerítenénk, hogy minden település gondoskodjék saját hulladékáról és azt ne terhelje át az egész

társadalomra, már ez önmagában erősen megkérdőjelezné a nagyvárosi gazdasági és lakossági koncentráció „előnyeit”. Ebből az is következik, hogy a vidékfejlesztés első és alapvető lépése lenne az egyes területek előnyeinek és hátrányainak elkülönítése, vagyis, hogy minden ott kerüljön elismerésre és terhelésre, ahol keletkezik, továbbá, hogy a piac által nem értékelt erőforrások, környezeti feltételek, az élet minőségét befolyásoló más tényezők és szolgáltatások is reális társadalmi érétkükön kerüljenek számbavételre. Általánosan be kell tehát vezetni az erőforrások használatára kirótt díjakat és nem elég csupán „hatósági döntéssel”, illetve engedélyezéssel átengedni óriási földterületeket és más erőforrásokat romboló használati módoknak az „össz-társadalmi érdekre” való hivatkozással (Pl. autópályák építése, amelynél még az építés költségeit tartalmazó díj

megfizetését is vitatják). 54 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület 3. ÚJ MEZŐGAZDASÁGI- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA SZÜKSÉGESSÉGE, CÉLJAI ÉS IRÁNYZATAI 3.1 A VIDÉKPOLITIKA ELŐTÉRBE KERÜLÉSÉNEK OKAI A vidékkel, vagy a vidékfejlesztési politikával foglalkozó szakirodalmi munkákból és a különböző nemzeti és nemzetközi dokumentumokból nem derül ki világosan, miért került a legutóbbi időkben az érdeklődés homlokterébe a vidék helyzete és fejlesztésének szükségessége. Amint az előzőekben leírtak mutatják, a mezőgazdaság és a vidéki térségek problémái nem az elmúlt egy-két évtizedben keletkeztek, hanem sokkal korábban. Paye (1996) azt emeli ki, hogy: „A globalizáció nem mindenhol hoz létre automatikusan ugyanolyan gazdasági, szociális és

környezeti előnyöket. Ezért a kormányok feladata, hogy biztosítsák azt, hogy minden terület akár rurális akár városi - alkalmazkodóképessége erősödjék” A vidékfejlesztés kérdését elsősorban politikai jellegűnek tartja: „A kérdés nem egyszerűen a gazdasági egyenlőség kérdése, ami arra irányul, hogy lehetővé tegye minden állampolgárnak, hogy előnyt élvezzen a növekedésből, függetlenül attól, hogy hol élnek és dolgoznak. A kérdésnek nagy politikai jelentősége is van, mivel a teljes terület harmonikus fejlődése előfeltétele az ország társadalmi kohéziójának és következésképp politikai stabilitásának”. A vidékfejlesztéssel foglalkozó OECD tanácskozás (OECD 1996b) összefoglalója szerint „. a gazdaságilag életképes és környezeti szempontból egészséges vidéki területek elválaszthatatlan összetevői a kiegyensúlyozott nemzeti fejlődésnek. A vidéki térségeknek részt kell venniük az országos

gazdasági növekedésben, ha az átfogó gazdaság hatékonyan ki akarja aknázni azok lehetőségeit és ha biztosítani akarja a vidéki lakosság és a többi állampolgár jólétét.” Az OECD vidékfejlesztési csoportjának elnöke Deavers a vidékfejlesztés szociális jellegét emeli ki: „A vidékfejlesztés ahogyan azt a Vidékfejlesztési Program meghatározza, szociális cél, de nem szociális (jövedelem átcsoportosító) program. Azok a vidéki lakosok, akik jóléte az adott ország által felállított szociális normák alatt van, valóban címzettei lehetnek olyan politikáknak és programoknak, amelyek sorsukat javítani akarják. De ez azért van, mert állampolgárai a nemzet államnak, partnerei a társadalmi szerződésnek. Nem azért mert vidékiek” Megjegyezhető, hogy ha ez így van, vagyis ha mélyebb és megalapozottabb gazdasági indoka nincs a vidékfejlesztésnek, akkor érthető, hogy évtizedeken keresztül csak szemináriumok és konferenciák

tárgyalják a kérdést, de valódi előrehaladás nem történik. A vidéki lakosság alku-pozíciója éppen a koncentráltság hiánya és a gazdasági gyöngeség miatt rendkívül kedvezőtlen. Legfeljebb a vidéki lakosság egy részének, a traktorokkal és kombájnokkal rendelkező mezőgazdasági termelőknek van némi esélye. Ez esetben a vidékfejlesztés csupán olyan kérdés, mint a munkavállalói jogok vagy a nők és más kisebbségek „jogegyenlősége”. (Vagyis „örökzöld” vitatéma, de sohasem oldódik meg) A „szociális kohézió növelése” különösen a mély gazdasági válsággal küszködő volt kommunista országokban nem olyan kérdés, amiért a társadalom új feltörekvő rétegei nagy áldozatokat lennének hajlandóak hozni. Ráadásul ezekben az országokban a korábbi „mesterségesen” fejlesztett és preferált ipari körzetek lakosságának jelentős része gyakran rosszabb helyzetben van, mint a vidéki lakosság. Az ET.

Miniszteri Bizottságának 3 (1973) sz határozata a vidéki térségek elnéptelenedésének hátrányai között említi, hogy egyes térségekben az elnéptelenedés olyan mértéket ért el, hogy már a jövőbeli fejlődés bármilyen esélye is veszélybe került, de hátrányos a városi és ipari 55 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései koncentráció területeire is, a koncentráció további növekedése és az ennek következtében növekvő pénzügyi és szociális költségek miatt. Megjegyezhető, hogy ez a határozat 25 évvel ezelőtt született és a legújabb dokumentumok lényegében azonos, vagy hasonló problémákat vetnek fel, a javasolt intézkedések is csaknem szó szerint azonosak. Ez azt jelenti, hogy talán még mindig nem sikerült megragadni a probléma

lényegét, 25 év alatt sem jutottunk túl jólhangzó elvek hangoztatásán. Egy 1976-ban elfogadott határozat (Resolution No.26(1973)) már pontosabb indoklását adja, hogy miért vált a fokozott érdeklődés tárgyává az „életképes és stabil” vidéki élet fenntartása„: ez az érdeklődés változatos megfontolásokból ered: 1. az országos és regionális lakosság-eloszlás és az az igény, hogy elkerülhető legyen a túlzsúfoltság a városi térségekben és hogy csökkenthető legyen a városok növekedése; 2. annak a gazdasági hozzájárulásnak a m aximalizálása, amelyet a v idéki térségek létrehozhatnak nem csupán a mezőgazdaságban és a természeti erőforrások hasznosításával, hanem úgy is, mint amelyek alternatív helyei lehetnek a feldolgozó iparnak is, továbbá a szolgáltató szektor (főleg túrizmus) fejlesztésével; 3. a nagyvárosok életmódjával szemben alternatív mindennapi életforma, környezet, társadalmi és

kulturális értékek fenntartása; 4. az életképes vidéki közösségek fenntartása vonzó vidéki környezet biztosítására, amely modern szolgáltatásokkal rendelkezik, nem csupán a helyi népesség számára, hanem, hogy kielégítse a városi lakosságnak a vidékkel kapcsolatos növekvő üdülési és turisztikai igényeit.” Ez az indoklás még mindig csak mellékesen veti fel, hogy a vidéki térségek jelentősebb mértékben is hozzájárulhatnának a gazdaság egészének fejlődéséhez és úgy tűnik, hogy nagyobb mértékben csak a városi lakosság és az ipar érdekeit helyezi előtérbe. Az ET. Miniszteri Bizottsága későbbi határozataiban megjelenik a vidéki építészeti örökség megőrzése (Recommendation No. 6 (89)), még később előtérbe kerül az élővilág és a táj fenntartható használata (Recommendation No. 6 (94) Az ET Parlamenti közgyűlésének és bizottságainak dokumentumaiban gyakran előforduló indoklás hasonló az

alábbihoz (Recommendation 1091(1988)): „. a vidék emberi potenciálja, a szilárd gazdasági értékei, ökológiai és kulturális örökségei az európai társadalom számára fontos értéket jelentenek”. Az Európai Unió politikájával kapcsolatban hivatkozási alapként szolgáló „Corki Nyilatkozat” is csupán annyit állapít meg, hogy: „. a vidéki térségek és azok lakossága valódi értéket (real asset) jelentenek az Európai Unió számára, és . ezek a térségek képesek arra, hogy versenyképessé váljanak”. Ugyanakkor az 1 pont a „Vidéki preferenciák” címet viseli és a következőket tartalmazza: „A fenntartható fejlődést a legelső helyre kell állítani az Európai Unió problémái között, és ennek olyan meghatározó alapelvvé kell válnia, amely alátámasztja a vidékre vonatkozó minden politikát a közeljövőben és az Unió kibővítése után is. A fenntartható fejlődés alapelve arra irányul, hogy megfordítsa az

elvándorlást, szembeszálljon a szegénységgel, serkentve a foglalkoztatást és az esélyegyenlőséget és hogy kellő választ adjon a jobb minőség, az egészségügy, a biztonság, a személyiségfejlesztés és a pihenés iránti növekvő igényekre, és hogy hozzájáruljon a vidéki jólét növeléséhez. Azt az 56 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület igényt, hogy a vidéki környezet minőségét megőrizzük és fejlesszük, be kell építeni minden olyan közösségi politikába, amely kapcsolatban van a vidékfejlesztéssel. Jobb egyensúlyt kell kialakítani a vidéki és városi térségek között, a közkiadások, az infrastrukturális beruházások, az oktatási, egészségügyi és hírközlési szolgáltatások vonatkozásában. A rendelkezésre álló erőforrások növekvő hányadát kell

a vidékfejlesztésre és a környezeti célok elérésére fordítani”. Az „Agenda 2000” mezőgazdaságra vonatkozó részében megfogalmazódik, hogy a „vidékfejlesztés a KAP második pillére lesz”, de semmilyen lényeges indoklás nincs arra vonatkozóan, hogy ez miért kerül előtérbe, mi a közgazdasági indoka ennek. Csak közvetve lehet következtetni arra, hogy ez nem azért került előtérbe, mert „önmagáért” a vidék fontosabb lett, vagy mert felismerték, hogy a v idék elsorvasztása „helytelen volt”, hanem csak azért, mert az eddigi mezőgazdasági politikát az 1992-es reformnál radikálisabban meg kell reformálni. A vidéki térségek jelentőségét talán a legrészletesebben az ET „Vidéki térségek európai kartája” fogalmazza meg, amely a v idéki térségek szerepét (funkcióit) három csoportra osztva sorolja fel: • gazdasági funkciók, • ökológia funkciók, • társadalmi-kulturális funkciók. A különböző

vidékfejlesztéssel foglalkozó dokumentumok alapján látható, hogy: a) A vidékfejlesztési problémák előtérbe kerülése az utóbbi években nem azért következett be, mert a v idéki térségek gazdasági szerepe vagy az általuk nyújtott gazdasági hozzájárulás nagyobb jelentőségűvé vált a társadalom számára, hanem elsősorban azért, mert a vidéki térségek leépülése, elnéptelenedése egyes esetekben már olyan mérteket öltött, amely egyrészt társadalmi-politikai feszültségekkel jár, másrészt már ellentétes a társadalom többségét alkotó gazdaságilag és politikailag erősebb helyzetben lévő vállalkozói (pénzügyi) körök és városi lakosság érdekeivel is. Sokszor előforduló, erős motiváló szempont a további városi koncentráció gazdasági hátrányaitól, növekvő szociális költségeitől való félelem is. b) A vidékfejlesztés gazdasági előnyei, az a szempont, hogy a vidéki térségek természeti és emberi

erőforrásainak mobilizálása, jobb kihasználása az egész társadalom gazdasági és társadalmi fejlődését és a növekedést elősegítené, nem vagy c sak általános és qualitatív leírás szintjén jelenik meg. Vagyis a v idékfejlesztés nincs gazdaságilag kellően alátámasztva, nem bizonyított, hogy az „gazdaságilag ésszerű befektetés” amelynek várható hozadéka jelen értékben meghaladja a v idékfejlesztésre fordított „befektetéseket”. c) Ez azt jelenti, hogy a vidékfejlesztés továbbra is a fejlett városi-ipari körzetek és a vidék alá és fölérendeltségi, függőségi kapcsolatában jelenik meg és a lakosság többségének belátásától függ. Másképpen a vidékfejlesztés társadalmi alku kérdése és csak addig és olyan mértékben kerül rá sor, amíg és ameddig az erősebb politikai alkupozícióban lévő társadalmi csoportok érdekeivel egybe esik, vagy legalább nem sérti azokat. d) A vidékfejlesztés az előbbiek

szerint úgy merül fel, amely nem képes önálló, a társadalmi-politikai döntésektől független „önfejlesztő, önszabályozó” gazdasági mechanizmussá válni, illetve nem világos, hogy ennek az állapotnak az elérése-e a cél, vagy a vidékfejlesztés mint feladat, mint folyamat tartósan, „örökre”, vagy csak adott ideig szükséges-e”. 57 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései e) Az olyan célmeghatározások, hogy „jobb és harmonikusabb egyensúlyt kell kialakítani a városi és vidéki térségek között”, a vidéki térségekben folyó gazdasági-társadalmi tevékenységek a jelenleginél még alacsonyabb szintjén is elérhető. Ha ez így van, az egész társadalom óriási összegeket takaríthat meg, ha a „fejlesztést” csupán ennek az

alacsonyabb szintű, de a társadalom számára kedvezőbb egyensúlyi helyzet elérésére korlátozza. Ez ugyanis csak a közbenső társadalmi feszültségek átmeneti kezelését igényli. (Pl a teljesen elöregedett falvak lakossága szociális problémáinak kezelése a falvak lakosságainak teljes kihalásáig „olcsóbb”, mint az ilyen falvak újjáélesztése.) Ez esetben a „vidékfejlesztés” egy véges, kiszámítható időperiódusú program lehet. Ez a lehetőség nem csupán elméleti, hiszen a sok helyen pozitív példaként felhozott újzélandi gazdasági reform egy ötéves megrázkódtatás után úgy tűnik egy új egyensúlyi helyzetet hozott létre. Itt az elmúlt hetven évben a vidéki népesség megfeleződött, az 1984-ben bejelentett reform végrehajtása során a m aradék lakosság is csökkent és „átrendeződött” a régiók között, de az utóbbi években már stabilizálódott. f) A vidékfejlesztés előtérbe kerülésének fő oka a

legtöbb országban, így az Európai Unió országaiban is a mezőgazdasági politika szükségszerű reformja. Az EU esetében a radikális reform elkerülhetetlen, az alábbi okok miatt: • a KAP eddigi reformja nem szűntette meg a KAP összes problémáit, sőt új nehézségek jelentek meg, • a küszöbön álló újabb WTO tárgyalásokra való felkészülés, • az Unió várható kibővítése. A vidékfejlesztés előtérbe-kerülése mögött tehát az áll, hogy a KAP radikális reformja alapvető társadalmi-politikai megrázkódtatások és az Unión belüli feszültségek kiéleződése nélkül csak úgy oldható meg, ha egyidejűleg intenzív vidékfejlesztési intézkedések történnek. Összefoglalóan megállapítható, hogy a különböző dokumentumokban található, a vidék értékeit méltató kijelentések ellenére a v idékfejlesztés egyrészt inkább problémakezelés, a súlyosabb károk és érdekellentétek elkerülését célozza, és nem

pozitív, gazdaságilag és társadalmilag önállóan is igazolt, bizonyított célok elérésére került előtérbe. Másrészt elválaszthatatlanul összekapcsolódik a mezőgazdasági politikák reformjával, sőt jelentős mértékben azok függvénye. 3.2 A VIDÉKI TÉRSÉGEK FOGALMA, FELFOGÁSA ÉS ANNAK ÖSSZEFÜGGÉSE A VIDÉKPOLITIKÁVAL A vidék, a v idéki térség fogalmának meghatározása nem csupán technikai vagy módszertani kérdés, hanem alapvetően ezen múlik a vidékpolitika egész rendszere, céljai, módszerei stb. A vidék, vidékiség, vidéki térség fogalmak az előzőekben tárgyalt történelmi okok, a kialakult társadalmi értékítéletek, és főleg a kapitalizmus fejlődése során kialakult város-vidék függőségi, hierarchikus viszonyok és újabban a globalizáció következményeként jelentkező hátrányos helyzetek miatt az elmaradottság és fejletlenség szinonimáivá váltak. Ez teszi érthetővé, hogy még az Európai Unióban

is, de különösen nálunk, annak ellenére, hogy a „vidékfejlesztés” egyre inkább „divatba jön”, teljes zavar tapasztalható a kérdésben. Közismert, hogy a magyar szóhasználat szerint Magyarországnak csupán két része van, Budapest és a vidék. A magyar értelmező szótár szerint a „vidék” szó egyik jelentése: „az országnak a fővároson kívüli része”. A média „minden gond nélkül” használja ilyen értelemben a vidék fogalmat. (Vidéki színház, a Vidék magazinja, sőt olyan ellentmondásos kifejezéseket is, mint vidéki nagyváros, vidéki ipari körzet, stb.) A ruralis latin szó jelentése: 58 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület mezei, falusi. Az angol „rural” szóra vonatkozóan az előbbi két jelentés mellett az Országhféle nagyszótár még azt is

tartalmazza, hogy: paraszti, mezőgazdasági Még e szótár legújabb 1998. évi javított kiadásában is azt találjuk, hogy a „rural development” mezőgazdasági fejlesztést jelent. A magyar értelmező szótár szerint a vidék egyéb jelentései mellett „valamilyen szempontból egységes földrajzi területet” jelent. A vidéki szónál pedig többek között azt találjuk, hogy „A vidék elmaradottabb életmódjára jellemzően alacsony színvonalú, csiszolatlan”. Utalhatnánk továbbá a „népiesek és urbánusok” irodalmi és politikai vitáira, amelyek egyes elemeikben még a m ai politikai életben is tovább élnek, és amelyekben természetesen az urbánusok a f ejlettek és haladóak, vagy provincializmusra, amelyet vidékiség, elmaradottság, szűklátókörűség szavakkal fordítanak. Az ezekről folyó kulturális, irodalmi és politikai viták nagyon sok párhuzamosságot mutatnak azzal, hogy sokan a vidékfejlesztés fő céljának tekintik, hogy

a vidéki területek megnyíljanak a globalizációs tendenciák számára (open up for globalisation), amit természetesen egyértelműen pozitívan, mint új távlatokat nyitó fejlődést értékelnek. Nem meglepő ezek után, hogy mint már előbb említettük, egyes „területfejlesztési” vagy „regionális fejlesztési” szakemberek tagadják a vidékfejlesztés létjogosultságát, látszólag indokoltan, hiszen belső logikai ellentmondást éreznek a vidékfejlesztésben. Ha ugyanis, a vidékiség azonos az elmaradottsággal, a h átrányos helyzettel stb., akkor annak fejlesztése vagy fenntartása értelmetlenség. Ez a belső logikai ellentmondás vezet el az olyan, feltehetően talán jóindulatú regionális fejlesztési tervkehez is, amelyben „tervszerűen” előirányozzák egyes települések vagy régiók fejlődését, ugyanakkor mások elsorvasztását vagy magára hagyását. Teljesen ésszerűen levezethető ugyanis az előbb már említett lehetőség,

hogy a városi és vidéki lakosság egyensúlya lényegesen kevesebb vidéki lakosság esetén is lehetséges, sőt könnyebben és olcsóbban helyreállítható. Vidéken csak annyi ember maradjon, amennyi a megfelelő mértékű mezőgazdasági termelés „hatékony módon” történő működtetéséhez és bizonyos természeti erőforrás és környezeti feltétel szint fenntartásához minimálisan szükséges. Ennyi vidéki lakos pedig természetszerűen megfelelően foglalkoztatható, megfelelő jövedelemre tehet szert, stb., vagyis maga a vidékfejlesztési probléma is megszűnik. A másik alternatív felfogás szerint a vidéki terület azonos a mezőgazdasági területtel, a vidék a mezőgazdasággal, a vidékfejlesztés pedig a mezőgazdasági fejlesztéssel. Ha a vidék elmaradott, annak az okai csupán az alacsony mezőgazdasági árak, az agrárolló szétnyílása, a mezőgazdasági támogatások elégtelensége, stb. Van, és kell tehát vidékfejlesztés, de az

elsősorban a mezőgazdaság fejlesztésén keresztül valósul meg. Ráadásul maguk a mezőgazdaságban érdekeltek is a szűken értelmezett „mezőgazdaság fogalom” szerint gondolkodnak és nem ismerik, vagy nem fogadják el az integrált és multifunkcionális mezőgazdaság koncepcióját. Ez utóbbi ugyanis már önmagában is lényeges struktúraváltozást tenne szükségessé a mezőgazdaságban, ami a kialakult technológiák, eszközök, szaktudás, „hagyomány”, stb. jelentős részét elavulttá tenné és újak keresését, megtanulását, stb. tenné szükségessé Nem véletlen, hogy a szűk értelemben vett mezőgazdasági termelés támogatásának és fenntartásának egyetemi és akadémiai körökben is számos támogatója akad, gyakran éppen a vidékfejlesztésre hivatkozva. Itt is hangsúlyozni kell, hogy a mezőgazdaság, a mezőgazdaság és a vidék, a mezőgazdaság és a természeti környezet újraintegrálása nem a m últba való

visszatérést, hanem egy új, magasabb színvonalú integrációnak, magasabb szintű harmonizált rendszernek a létrehozását kell hogy jelentse, beleértve például a b iotechnológia legújabb vívmányainak az új rendszerbe történő integrálását is. 59 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései Ma már talán közismertnek tekinthető az OECD meghatározása a vidéki térségekkel kapcsolatban, de röviden itt is összefoglalhatjuk annak lényeget. Az egyik OECD tanulmány (OECD, 1994b) megállapítja, hogy a „vidéki” fogalmat általánosan használják az OECD tagállamokban, de sok országban nem létezik „hivatalos” meghatározás. Sok esetben csak olyan meghatározás van, hogy „vidéki, ami nem városi”, vagy ami nem agglomerált. A különböző országokban

különböző területi egységeket vesznek alapul, különböző kritériumokat használnak a vidék jellemzésére és eltérő az a küszöbérték, amelyet az egyes mutatóknál alkalmaznak a v idéki és egyéb területek elhatárolására. A vidéki jelleg megállapításánál alkalmazott kritériumok lehetnek: • a népesség nagysága • a népsűrűség • az ingázás és elvándorlás intenzitása • a mezőgazdaság részesedése, stb. A vidéki területek olyan meghatározása, amely szerint azok „az olyan területek, amelyek nem városiak vagy nem rendelkeznek városi központtal”, jellemző Franciaországra, Portugáliára és Ausztriára. A legalsó közösségi szint összes lakossága a kritérium Görögországban (2000 fő), Írországban (1500 fő). A népesség összes számát és a népsűrűséget együtt alkalmazzák pl Kanadában (1000 fő, illetve 400 fő/km2). Finnországban megkülönböztetnek városközeli, központi és periférikus vidéki

területeket. Az Egyesült Királyság definíciója tíz mutatót használ, amelyek összhangban vannak az EU strukturális politikája Objective 1 és Objective 5b célkitűzéseivel. A magyar vidékfejlesztési koncepció az olyan településeket tekinti vidékinek, amelyek „városi státussal nem rendelkeznek, vagy rendelkeznek ugyan városi státussal, de lakónépességük 10 ezer főnél kevesebb”. Az OECD vidékinek tekinti az olyan területet, amelynek a népsűrűsége közösségi (települési) szinten kevesebb mint 150 fő/km2. A következő földrajzi vagy adminisztratív szinten megkülönböztet: • döntő mértékben vidéki jellegű területet (több mint 50 % a lakosságnak vidéki településen él), • jelentős mértékben vidéki jellegű területet (vidéki települések népességének aránya 15 és 50 % között), • döntő mértékben városias területeket (a vidéki közösségekben élő népesség aránya kevesebb mint 15 %). Az Európai

Bizottság (DG VI. 1997) kiadványa leszögezi, hogy „Az EU szintjén nincs közösen elfogadott definíció”. Ezt fontos kiemelni, mert gyakori, hogy tévesen hivatkoznak az Európai Unióra. A hivatkozott munkaanyag megállapítja továbbá, hogy: „a ruralitás egyhangúan elfogadott vagy „objektív” definíciójának kialakítása lehetetlen feladatnak tűnik”. Javasolja viszont, hogy a „ vidéki társadalom” (és természetesen a vidéki terület) kifejezés helyett a „vidéki Európa” kifejezést használják, amely egyaránt magában foglalja „a területet és az embereket”. Erre az alábbi leírást adja: „A vidéki Európa . a régiókon keresztül terjed ki, a természetes vidék (countryside) tájait, mezőgazdasági területeket, erdőket, falvakat, kisvárosokat, az iparosítás és regionális központok szigeteit foglalja magában. Teret ad a sokoldalú gazdasági és társadalmi tevékenységek szövedékének: mezőgazdasági vállalkozások

(farm), kis boltok és üzleti tevékenységek, kereskedelem és szolgáltatások, kis és közepes méretű ipari üzemek. Otthont ad a természeti erőforrások, élőhelyek, kulturális hagyományok nagy gazdagságának és egyre 60 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület inkább fontos szerepre tesz szert a pihenési és szabadidős tevékenységekben”. Ez a leírás azért figyelemreméltó, mert nagyrészt pozitív dolgokat állít a vidéki térségekről és nem az elmaradottságra helyezi a hangsúlyt. Az Európai Unió gyakorlati megfontolásokból a vidékfejlesztési politikában az OECD egyszerű „vidék meghatározására” alapoz, azzal a különbséggel, hogy a népsűrűségi kritériumot 100 fő/km2 -ben határozza meg. Mivel az OECD két szintet, helyi és regionális, különböztet meg, az

EU-nak meg kell határoznia, hogy ilyen szempontból mit tekint második szintnek. Ez általában a NUTS 3 szintet * jelenti (Összesen 1031 régió az EU 15ben). Az OECD kidolgozta a területek besorolásának részletes mutatószám rendszerét is. Ennek ismertetésétől itt eltekintünk. (Megtalálható az előbb hivatkozott OECD kiadványban (OECD, 1994b). Meg kell azonban jegyezni, hogy a kidolgozott mutatószám rendszer végül is a területek elmaradottságát, a városi területekhez viszonyított hátrányos helyzetét jellemzi. Valójában tehát az ilyen felfogás szerint meghatározott vidéki térség fogalom azonos az elmaradott térség fogalommal, annak ellenére, hogy a vidéki térségeket, annak alapján is csoportosítják, hogy „mennyire integrálódtak a nemzetgazdaságba”. Így megkülönböztetnek: • Gazdaságilag integrált vidéki térségeket, ahol a lakosság növekszik, ahol a másod- és harmadlagos szektorok alapot szolgáltatnak a

foglalkoztatáshoz, de a mezőgazdaság jelenti még mindig a meghatározó földhasználati módot. Figyelembe véve a környezetüket, társadalmi és kulturális örökségüket fenyegető potenciális veszélyeket, egyes ilyen területek, amelyek nagyvárosok közelében vannak, azzal a kockázattal néznek szembe, hogy csupán „lakóterületekké válnak és elveszítik munkavégzési terület jellegüket; (rurbanizáció), míg mások önállóan fejlődnek. • Közbenső vidéki térségeket, amelyek a nagyvárosi központoktól távolabb esnek, fejlődésük nagyobb mértékben a mezőgazdaságra és a kapcsolódó szektorokra épült, és ezek azon a határon vannak, hogy gazdaságilag integrálttá váljanak. Viszonylag diverzifikált gazdasági struktúrával rendelkeznek • Távoli vidéki területeket, amelyek a perifériákon helyezkednek el, alacsony a népsűrűségük és a mezőgazdaságtól való függőségük nagy. Alacsony jövedelem-színvonal, elégtelen

infrastrukturális ellátottság és a szolgáltatások hiánya jellemzi őket. (Megjegyzendő, hogy a fenti három kategória leírása az OECD és az EU kiadványaiban, továbbá egyes szerzők szerint eltérő és ellentmondásos.) Egy másik OECD kötet (OECD 1998a) a vidéki térségek definíciójának meghatározása kapcsán lényegében ugyanazt a problémát veti fel, amire itt rá kívánunk mutatni: „Sok esetben a „vidéki” kifejezést mint „maradék kategóriát” kezelik, amit negatív módon úgy határoznak meg, mint „nem városi”, ahelyett, hogy explicite annak saját tulajdonságai alapján specifikálnák azt. A vidéki térség meghatározásai a v idék-város kontinuumban kristályosodnak ki, amelyben a fő tényező a városiasodottság foka, mint ollyan, ami demográfiai, szociális-gazdasági és viselkedési jelenségként látható”. Vagyis érvényesül a „h agyományos” szemlélet, hogy a fejlődés egyetlen és helyes útja a

városiasodás, a városias életmód, szokások, fogyasztás stb. kialakítása Látható tehát, hogy a vidéki térség fogalom meghatározása döntő a vidékfejlesztési politika kialakítása szempontjából. Olyan megfogalmazással is lehet találkozni, hogy a vidékfejlesztés célja a * NUTS =Nomenclature des Unités Territorales Statistiques. 61 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései vidék „városi szintre” emelése, ami nyilvánvalóan (és szerencsére) értelmetlen és megvalósíthatatlan célkitűzés. Újabban olyan biztató véleményekkel is találkozhatunk, amelyek a fejlődést nem látják ilyen „egyirányú utcának” Luchetti (1995) így fogalmaz: „A történelem szembefordul önmagával, túljutva az ipari társadalom dicsőségének csúcspontján, amikor

a vidéki térséget úgy tekintették mint „nem létező tér”, amelyet úgy definiáltak, hogy az „minden, ami nem városi”. Ma a vidéki területek megerősítik saját önazonosságukat, mint amely része egy olyan független rendszernek, amely számos érték körül épül fel, ez olyan dolog, ami szembeáll a városi társadalmat érintő válsággal”. Hofman (1994) hangsúlyozza: „Nem szabad, hogy a nagyvárosi társadalom a m aga városi dinamizmusával váljék modellé a vidékfejlesztés számára. Ellenkezőleg a vidéki térségek értékeit és normáit, amelyek független tényezők társadalmunkban, el kell ismerni, tiszteletben kell tartani és fejleszteni kell.” Megalapozott és a vidéki térségek valódi fejlesztését (a fejlődést nem azonosítva a gazdasági növekedés hagyományos felfogásával vagy a globalizáció sikerével), szolgáló vidékfejlesztési politikához nem elég a vidéki területeket csak a jelenleg alkalmazott kritériumok

alapján definiálni, és nem helyes az „urbanizáltság alacsony foka” alapján minősíteni, hanem saját pozitív jellemzőik alapján kell meghatározni azokat. Ezzel a „ fejlesztés” is új értelmet nyer, hiszen arra fog irányulni, hogy a vidéki térségek saját önazonosságukat valósítsák meg fejletten, illetve egyre tökéletesebben. Miközben a „ruralitás” pozitív, nem „elmaradottsági típusú” meghatározása a vidékfejlesztés számára általában nehézséget okoz, a vidéki turizmussal foglalkozók közelebb jutottak ehhez. Az ezzel a kérdéssel foglalkozó OECD tanulmány megállapítja, hogy: „Nem minden, a vidéki területeken megvalósuló túrizmus szó szerint vidéki, mert az lehet „urbánus” is, olyan amely pusztán egy vidéki területen helyezkedik el.” Ez a kiadvány összehasonlítást ad a vidéki és városi társadalmak különbözőségéről, és a „ruralitás” különböző szociológiai értelmezéseiről. A

vidéki térség fogalom meghatározásának hiányosságaiból és bizonytalanságából természetszerűen fakad az, hogy az egyes országok vidékpolitikája bizonytalan és egymástól lényegesen eltérő célokat tartalmaz. Erről egy szemléltető összeállítás található az előbb is említett OECD kiadványban (OECD, 1998a). Ez az anyag az OECD országok vidékfejlesztési politikájának áttekintése alapján megállapítja, hogy a vidékfejlesztés ésszerűségének magyarázataként a vidéki térségek két megkülönböztető jellemvonása szolgál: a) „. a f ogyasztók és termelők a városokkal való összehasonlításban szélesebb földrajzi eloszlása. Ez általában magasabb tranzakciós költséget eredményez, amely az áruk és szolgáltatások beszerzésével és elosztásával kapcsolatos, de nagyobb a t ranzakciós költség azoknál a tényezőknél is, amelyek a szerződések létrehozásával és végrehajtásával kapcsolatosak. Ez a vidéki

gazdaság kulcs-jellemzője, és az elsődleges hajtóereje a növekvő urbanizáció történelmi folyamatának.” b) „. az olyan „közjavak” nagy változatosságának jelenléte, amelyeknek, úgy tűnik, sok OECD országban nagy értéket tulajdonítanak.” Ha csak ennyi az ésszerű magyarázata a vidékfejlesztési politikának, akkor ez nem túl meggyőző, hiszen ha a vidéki térségek elsősorban „távoli piacok” áruira és szolgáltatásaira támaszkodnak, „a magas tranzakciós költségből” adódó hátrányaik sohasem szűntethetők meg. Továbbá a vidékfejlesztésre fordított támogatás valójában nem a vidéket szolgálja, hanem csupán a „távoli ipari és szolgáltató” vállalatok piacát bővíti azáltal, hogy lehetővé teszi a jövedelmező értékesítést a vidéki körzetekben is. 62 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság,

vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Ezek után alapvető logikai ellentmondás, hogy a tanulmány szerint „A vidékpolitika fő célja a vidéki közösségek társadalmi-gazdasági életképességének hosszú időtávra szóló fenntartása”. Továbbá „a városi és vidéki népesség jövedelmeinek kiegyenlítése és egyenlő hozzáférés a szociális és kereskedelmi szolgáltatásokhoz”. Ez ismét olyan követelmény, amit nyilvánvalóan lehetetlen megvalósítani. Elképzelhetetlen pl hogy a B ékés megye délkeleti részén lévő falvak lakosságának ugyanolyan „hozzáférése” legyen a bevásárló központok áruválasztékához, mint a Budapestieknek. Az a bizonytalanul felbukkanó célkitűzés, hogy „a választás szabadságának létrehozása abban, hogy az emberek hol éljenek és dolgozzanak”, ilyen alapon csak tartósan nagy és egyre növekvő támogatásokkal oldható meg. A magyar vidékfejlesztési koncepció a

vidékfejlesztés céljaként azt tűzi ki, hogy a vidéki térségek: ”a társadalomban betöltött funkciók ellátására tartósan képesek legyenek”. A vidéki térségek funkcióit pedig az előzőekben többször hivatkozott dokumentum, az ET „Vidéki térségek európai kartája” ajánlásai szerint határozza meg. A vonatkozó szakirodalom áttekintése alapján állítható, hogy ez a koncepció más országokéhoz viszonyítva helyesebb irányba mutat, mivel a vidéki térségek így meghatározott funkciói egyben azok sajátosságait is kifejezi. A vidéki térség fogalomnak tehát olyan meghatározására kell törekedni, amely nem a város-vidék hierarchia szemléletében, hanem saját meglévő vagy kifejleszthető pozitív jellemvonásai alapján határozza meg a vidéket. A vidékfejlesztés célja, ha azt időben véges, adott időtartam alatt befejezhető tevékenységként fogjuk fel, csak az lehet, hogy a vidéki térségeket, a v idéki közösségeket

olyan helyzetbe hozza, hogy azután már önfenntartó, önszervező és önfejlesztő módon tudjanak működni. A vidékfejlesztési politikának nem elég csak a negatív jelenségek megszüntetésére törekedni, hanem pozitív állapot elérését kell célul tűznie. A vidék, a vidéki életmód, a vidéki társadalmi és gazdasági struktúrák nem minősíthetők jobbaknak vagy rosszabbaknak, mint a városiak, hanem a lényegük az, hogy mások, amelyek az emberek számára nem azt jelentik, hogy ezekben „kell” élniük, mert rossz szerencséjük folytán nincs más választásuk, hanem mert kényszer nélkül, szabad döntéssel is ezt a „mást” választanák. A „más” viszont azt is jelenti, hogy nem a nagyvárosival azonos „kereskedelmi szolgáltatásokhoz” kell az azonos hozzáférést biztosítani, ami amúgy is lehetetlen, hanem másokhoz, hiszen a fogyasztói szokások is „mások”. Vagyis a vidéki térségek nem lehetnek csupán „ritkán lakott

városi térségek”. Ha ennek van realitása és a társadalom számára ez elfogadható, akkor van értelme vidékfejlesztési politikáról beszélni, egyébként nincs. 63 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései 64 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület 4. A MEZŐGAZDASÁGI- ÉS A VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA ÖSSZEFÜGGÉSEI 4.1 MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA A KÖZÉP- ÉS KELETEURÓPAI ORSZÁGOKBAN Az előzőekben már többször felmerült, hogy a mezőgazdaság és a vidék, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikák szoros összefüggésben vannak egymással. AZ OECD és az EU

tapasztalatai egyértelműen bizonyítják, hogy a vidék problémái nem oldhatók meg egyedül a mezőgazdasági szektorális politika segítségével, még akkor sem, ha a mezőgazdaságot az integrált és multifunkcionális értelemben fogjuk fel. Ugyanakkor viszont a mezőgazdasági politikák szükségszerű reformja, különösen is a közvetlen ár és termelési támogatások csökkentése újabb súlyos megrázkódtatásokat okozhatnak a vidéki területek számára. A közép- és kelet-európai országoknak, különösen is azoknak, amelyek az EU tagságra pályáznak érdemes és szükséges is figyelembe venniük azokat a t apasztalatokat, amelyeket az OECD országok és az EU szerzett a mezőgazdaság átalakítása és a vidékfejlesztés területén, sőt igazodniuk kell az EU-ban még sok vonatkozásban csak most formálódó új mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikához. 4.11 A vidéki térségek problémáinak különbözősége a közép- és

kelet-európai valamint az OECD országokban A vidéki térségek alapvető problémái mindkét országcsoportban hasonlóak vagy s ok vonatkozásban azonosak. Az OECD országokban azonban a vidéki térségek helyzete a gazdasági-társadalmi „fejlődés” negatív hatásai ellenére is „normálisnak vagy szervesnek” tekinthető folyamatai hatására alakult. Ezzel szemben a közép- és kelet-európai országokban mind a vidéki, mind a városi fejlődést a „tudományos, tervszerű központi tervezés” önkényes és drasztikusan romboló exogén hatásai megszakították. A mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása és intenzív „nagyüzemi” technológiák szerinti átalakítása történelmi távlatban rövid idő alatt és indokolatlanul nagy tömegeket kényszerített a vidék elhagyására és a v idéki térségek drasztikus és gyors leépülését eredményezte. Ugyanakkor a városi-ipari körzetek a g yors és extenzív iparosítás és a lakásépítési

programok ellenére sem tudták befogadni és főleg nem voltak képesek integrálni a vidékről kiszorított tömegeket. Az alacsony hatékonyságú, energia és erőforrás-pazarló ipar és a különböző indokolatlan látszatfejlesztések súlyos gazdasági válságba sodorták ezeket az országokat. Az ilyen tipikusan „exogén típusú” fejlődés tehát súlyos következményekkel járt a jelen és a jövő lehetőségei szempontjából. a) Az általános gazdasági válság körülményei között a mezőgazdaság és a vidék problémái a makroökonómiai problémák mellett másodlagossá váltak. A korábban nagy politikai hatalommal is rendelkező nagyüzemi agrárlobby meggyengült és csupán a reformok akadályozására volt ereje, de nem tudott pozitív irányzatok élére nem tudott állni, illetve nem volt képes komolyan befolyásolni a változások irányát. b) A megalapozott gazdasági háttér nélkül túlduzzasztott városi-ipari körzetek jelentős

része még a vi déki térségeknél is mélyebb válságba került. Az itt p ozíciót vesztett népesség nehezen fogadná el, ha valóban jelentős összegeket költenének mezőgazdasági- és vidékfejlesztésre. 65 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései c) Mint az előzőekben vázoltuk, még az OECD országokban sincs világos, általánosan elfogadott értelmezése a vidékfejlesztésnek. Még inkább ez a helyzet a közép- és keleteurópai országokban Sőt a vidékfejlesztés felvetését gyakran értetlenség, sőt ellenséges hozzáállás fogadja még maguknak a vidéki embereknek részéről is. De tudományos körökben és kormányzati szinten is csak azért került előtérbe a vidékfejlesztés, mert az EU csatlakozás során egyre inkább számon kérik ezt. (Vagyis nem

saját felismerés motiválja.) d) Egyes vidéki térségek, illetve közösségek teljesen leépültek, elveszítették életképességüket. Ezek passzívan várják a külső segítséget De általában is igaz, hogy a vidéki emberek várják, követelik a segítséget, de ugyanakkor a múlt rossz tapasztalatai miatt minden külső javaslatot gyanakvással fogadnak. Tapasztalatok szerint a vidékfejlesztési kezdeményezéseket úgy értelmezik, hogy az csak indok, illetve EU követelmény a magyar mezőgazdaság „tönkretételére” és így a gazdálkodók jövedelmének további csökkentésére. Jobban bíznak a mezőgazdasági termelés támogatásában, azt biztosabbnak és megfoghatóbbnak tartják. Talán ez az egyetlen dolog, amiben a régi mezőgazdasági struktúrákhoz kötődők és az új mezőgazdasági vállalkozók egyetértenek. 4.12 Szerkezeti változások a mezőgazdaságban a közép- és kelet-európai országokban A közép- és kelet-európai országok

mezőgazdaságában bekövetkezett szerkezeti változások elemzésével számos OECD és EU tanulmány és ET dokumentum foglalkozik. Legtöbb elemzés megállapítja, hogy az átalakulások tartalma és gyorsasága, valamint eredményessége országonként rendkívül eltérő és a folyamatok nehezen értékelhetők a pontos és megbízható információk hiányában. Számos elemzés tanulmányozása alapján a legfontabb általánosítható következtetések az alábbiak szerint foglalhatók össze: a) A mezőgazdasági termelés az átalakulás kezdetén minden országban hirtelen és jelentősen csökkent, ezen belül is az állattenyésztési termelés még nagyobb mértékben esett vissza. A régi nagyüzemi állattenyésztési telepeket sok esetben bezárták, kihasználatlanul vannak, az új vállalkozók pedig nem képesek elegendő új férőhelyet létesíteni. Ennek következtében jelentősen csökkentek a foglalkoztatási lehetőségek a mezőgazdaságban. b) A

földtulajdonviszonyok rendezését a különböző közép- és kelet-európai országok eltérő módon próbálták megoldani, de egyes országokban (pl. Oroszország) valódi privatizáció még el sem kezdődött. Magyarországon ma már a termőföld 85 %-a egyéni magántulajdonban van. Nagy területek vannak városi emberek és inaktív idős nyugdíjasok tulajdonában. Számos országban jött létre a földtulajdon rendkívüli elaprózódása, ami a kihalások és az örökösödés következtében tovább növekszik. Sok földtulajdonos kezdett mezőgazdasági tevékenységbe, anélkül, hogy bármilyen reménye lenne életképes vállalkozás felépítésére. Összefoglalóan megállapítható, hogy az összes országra jellemző az, hogy a földtulajdonviszonyok rendezése a mezőgazdasági- és vidékfejlesztés szempontjából kedvezőtlenül alakult, nem szolgálja a vidéki közösségek érdekeit. A földtulajdon és a földhasználat nagymértékű elkülönítése

a jó bérleti szabályozás és a hagyományok hiányában nemcsak közvetlenül a mezőgazdaságnak, hanem a természet-, táj- és környezetgazdálkodás számára is kedvezőtlen. 66 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület p) A mezőgazdaság részesedése a közép- és kelet-európai országokban mind a GDP-ben, mind a foglalkoztatásban még mindig lényegesen nagyobb, mint az EU átlaga. Ilyen vonatkozásban az OECD elemzések (pl. OECD 1997b) az országok négy csoportját különböztetik meg: • A mezőgazdaság részesedése mind a GDP-ben, mind a foglalkoztatásban csökkent (Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Szlovénia). • A mezőgazdaság részesedése a GDP-ben stabil maradt, a foglalkoztatásban nőtt (Bulgária). • A mezőgazdaság részesedése a

GDP-ben csökkent, de a foglalkoztatásban stabil maradt (Ebbe a csoportba tartoznak a volt szovjet államok a baltiak kivételével). • A mezőgazdaság részesedése mind a GDP-ben, mind a foglalkoztatásban növekedett (Románia és Albánia). A vidéki lakosság aránya az összlakosságon belül minden közép- és kelet-európai országban magasabb mint a mezőgazdasági foglalkoztatás aránya az összes foglalkoztatottságban. Ez egyrészt a v idékfejlesztés szükségességét, de egyben lehetőségeit is mutatja. (Munkaerő bázis) q) A mezőgazdaság szervezeti struktúrájának változásai ugyancsak rendkívül különbözőek országonként. Általános azonban, hogy hiányoznak a piacszabályozás és, a vertikális koordináció intézményei, nincs a mezőgazdasági és a vidéki sajátosságoknak megfelelő finanszírozási rendszer. Az előző integrációs szervezetek a legtöbb országban szétestek és a mezőgazdaságot atomizált struktúra jellemzi. Sok

esetben a r égi nagyüzemek reformja csak névlegesen történt meg (pl. a FÁK országok), máshol ezek szinte teljesen feloszlottak (Románia). Magyarországon ma már a f öldterületek, valamivel több mint 50 % -át egyéni termelők használják, a termelő szövetkezetek aránya földhasználatban 1990-hez képest közel felére csökkent. Összefoglalóan megállapítható, hogy a közép- és kelet-európai országokban a mezőgazdaság válsága még nem oldódott meg, és valódi kibontakozás még nem kezdődött meg. Ezért egyetlen ország mezőgazdasága sem viselné el további súlyos veszteségek nélkül az EU-hoz való gyors csatlakozást. Ez a helyzet rendkívül megnehezíti a vidékfejlesztés egyéb céljainak előtérbe helyezését és az ahhoz szükséges források megteremtését. 4.13 A vidékfejlesztési politika helyzete a közép- és kelet-európai országokban Az OECD három összetevőt különböztet meg a vidékfejlesztési politika számára: a) a

vidéki területek szociális, gazdasági és környezeti problémáinak megismerése és megértése, b) a megfelelő program-stratégia kialakítása, c) az intézményi rendszer kialakítása, amely a programok megvalósulását megfelelően segíti. A vidékfejlesztési politika fejlődésében négy fázis különböztethető meg, amelyeken az egyes volt kommunista országok átmennek, amint a központi tervezési rendszertől az integrált teljesen kifejlett vidékfejlesztési politikáig eljutnak. A vidékfejlesztési politika tartalma, területe illetve kiterjedése szerint az alábbi fázisok különböztethetők meg: 67 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései a) Bürokratikus regionális tervezés: a fejlesztési projektek az országos tervben kerülnek kijelölésre, ahol ezeket

felosztják szektorok szerint. Nagyméretű ipari és mezőgazdasági projekteket dolgoznak ki, amelyeket azután területekre osztanak szét. b) Szektorális megközelítés, amelyben a támogatást a mezőgazdaságnak nyújtják. c) Szektorális megközelítés regionális politikával kiegészítve. d) Területi alapú integrált vidékpolitika. A szervezeti-intézményi rendszer kialakításának négy fázisa: a) Bürokratikus, teljesen csak felülről lefelé irányuló (top-down) megközelítés: az adott terület számára szóló fejlesztési stratégiát kívülről (externálisan) határozzák meg. b) Részben decentralizált rendszer: a demokratikusan választott helyi hatóságok sok kezdeményezést és felelősséget átvesznek a helyi problémák megoldásában. c) Decentralizált megközelítés központi vidékfejlesztési politikát koordinálják. intézmények létrehozásával, amelyek a d) Rugalmas megközelítés, amelyben a vidékfejlesztési politikával

foglalkozó különböző intézmények között vegyesen horizontális és vertikális partnerségi kapcsolatok vannak. A fejlesztés alulról történik (from below, vagy bottom up m egközelítés) a szélesebb társadalmi-gazdasági és politikai mozgástér keretei között. A helyi csoportok, ügynökségek és személyek intenzíven részt vesznek a helyi kérdések azonosításában és megoldásában. A vidékpolitika előbbi két összetevője alapján az egyes országok helyzete két dimenziós koordináta rendszerben ábrázolható. Kiderül, hogy a két összetevő között szoros korreláció van, ami a vidéki problémák megértésének szintjével magyarázható. A probléma megértése előfeltétele a vidéki politika területén való előrehaladásnak. Az OECD tanulmány (OECD 1997b) a fenti két összetevőben elért haladás alapján a közép- és kelet-európai országokat három csoportra osztja: a) Az első csoportba a Cseh Köztársaság, Észtország,

Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia tartozik. Ezekre jellemző, hogy: • a mezőgazdasági politikától megkülönböztetett vidékfejlesztési politika szükségességét már megértették, de a v idékfejlesztési politika még mindig a regionális politika keretében helyezkedik el, • a döntési folyamat decentralizációja, a helyi szereplők bevonása a közösségi problémák megoldásába a leginkább előrehaladt, • a vidéki térségeknek nyújtott támogatás Észtország kivételével még mindig erősen a mezőgazdaságra koncentrál és a nem mezőgazdasági tevékenységek támogatása még mindig elenyésző. (Ez a csoport az előbbi két összetevő vonatkozásában egyaránt a c.) szintnek felel meg) b) Lettország, Litvánia, Albánia, Bulgária és Románia a v idékfejlesztési politika mindkét összetevője vonatkozásában csak b.) szinten van c) Az Új Független Államok (NIS) képezik a harmadik csoportot ahol még az átalakulás

nem történt meg olyan mértékben, hogy vidékfejlesztési politikáról egyáltalán beszélni lehetne (a.) szint) Megjegyzendő, hogy az OECD besorolás még az első országcsoport esetében is túl optimista a helyzetet illetően és nem a vidékfejlesztés tényleges működésének elemzése, hanem az egyes országok információszolgáltatására, a meghozott törvények és a l étrehozott 68 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület intézmények számbavételére épül. Ezek az utóbbiak mindenhol újak és tényleges végrehajtásuk, illetve működésük még nem ítélhető meg. (Pl Magyarország esetében nem igaz, hogy „a külön vidékfejlesztési politika szükségességét már megértették.”) A másik lényeges szempont, hogy a szubszidiaritásról, az endogén vidékfejlesztésről és a

közösségek szerepéről az előzőekben elmondottak alapján még az OECD szerinti legmagasabb szintű vidékfejlesztési politika sem felel meg az elvi követelményeknek. Mint rámutattunk, a szubszidiaritás nem azonos a decentralizációval, az alulról történő fejlesztés pedig csak akkor vezet eredményre, ha léteznek életképes közösségek. Ezek hiányában, még a formálisan teljesen alulról építkező rendszer is csupán a települések és körzetek további differenciálódását és/vagy gyakran nem hatékony, felesleges vagy kifejezetten értelmetlen „fejlesztéseket” eredményez. A pályázati rendszer például az életképtelen, inaktív közösségek számára kihasználhatatlan, mások számára viszont a szűk lehetőségekhez képest aránytalanul nagy támogatást eredményez. A közösségek „felépítése”, életképessé tétele, ha ez cél, csak kívülről elindított közösség-fejlesztéssel lehetséges. Magyarország egyes részeiben

ma „tudatos telepítési politikára” lenne szükség Itt alkalmatlan például a „ fiatal gazdálkodók” EU-ban is alkalmazott módja, amely csak a m ár ténylegesen gazdálkodó 35 va gy 40 é v alatti fiatalokat támogatja. (Ahol nincsenek ilyenek, nincs kit támogatni.) Ugyanakkor a f iatal agrármérnökök „tömegesen” szakterületüktől teljesen idegen munkakörökben helyezkednek el. Az új gazdálkodók eközben kellő szaktudás, szervezettség, szaktanácsadás, stb. nélkül eredménytelenül és a fejlődés reménye nélkül próbálnak gazdálkodni. A piacszabályozás elégtelensége miatt viszont óriási összegeket és erőfeszítést emészt fel a gyakran eladhatatlan, közepes vagy gyenge minőségű termékek értékesítésének kezelése. Vagyis, az a megállapítás, hogy a vidékfejlesztés támogatása „még mindig főleg a mezőgazdaság támogatásán keresztül történik” nem önmagában probléma, hanem azért, mert az nem célszerű

módon és nem a vidékfejlesztés valódi és alapvető céljainak megfelelően kerül felhasználásra. (Az exporttámogatások célszerűtlen felhasználásáról még nem is tettünk említést.) A jelenlegi magyarországi rendszer működése a szűkös erőforrások és az adófizetők pénzének pazarlását eredményezi, miközben az EU által nyújtott PHARE keretek „megfelelő programok hiányában” nem használhatók ki (nem költhetők el). Napi hír, hogy az Európai Parlament éppen erre hivatkozva kívánja csökkentei az 1999-re tervezett támogatási összegeket az EU költségvetésében. Annak alátámasztására, hogy az előbbi kritika nem pusztán „elfogult egyéni vélemény”, célszerű röviden összefoglalni az OECD általános értékelését a közép- és kelet-európai országok vidékfejlesztéssel kapcsolatos helyzetéről. A főbb megállapítások a következők: A.) A vidéki politika fejlettsége szoros összefüggésben van a gazdasági

fejlődés színvonalával, és az átalakulásban elért eredményekkel. B.) Úgy tűnik egyetlen országban sem szentelnek elegendő figyelmet a vidékfejlesztésnek, még az előbbi csoportosításban az első csoportba került országokban sem. Ez utóbbi probléma okai: a) A gazdasági fejlődés alacsony szintje. A privatizáció, a makroökonómiai és átalakulási problémák elvonják a figyelmet a vidékfejlesztésről. b) A városiasodással ellentétes folyamat (counter-urbanisation) még nem kezdődött el, a kisvárosokban, illetve ritkán lakott vidékeken való letelepedés preferálása gyenge. (Nem a nálunk esetenként jellemző „kényszer visszaköltésről” van szó). 69 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései c) A vidéki élet értékei, mint a természeti és

kulturális sokoldalúság, hagyományos családi élet, közösségi önazonosság, jobb közbiztonság csak újabban kap nagyobb figyelmet és egyes vidéki területek most kezdenek vonzóbbá válni letelepedésre és üdülésre. d) A szűkös költségvetési keretek és az egyéb szociális problémák kevés lehetőséget adnak a fejlesztési programokban. Sok országban a helyi hatóságoknak nincs saját adóbevétel, illetve saját költségvetése. e) Még mindig általános, hogy a vidéki területeket a mezőgazdaság szinonimájaként értelmezik. Legtöbb országban ezt az agrárlobbyk erős politikai befolyása tartja fenn, miközben a nem mezőgazdaságból élő vidéki lakosság alkupozíciója gyenge és érdekeik megosztottak. A vidékfejlesztési politika a legtöbb esetben a mezőgazdasági minisztériumokhoz tartozik, ami azt a veszélyt rejti magában, hogy a vidékpolitika a mezőgazdasági szektorális politika javára torzul. (Véleményünk szerint ez csak

akkor igazi veszély, ha a mezőgazdaságot a jelenlegi szűk értelemben fogják fel. Nálunk sajnos még ez a helyzet.) f) A helyi demokratikus intézmények gyengék, a demokratikus részvétel és a partnerség nagyon kezdeti stádiumban van. g) A vidéki lakosság azonosulása a t erülettel, amelyben élnek gyenge, ami annak következménye, hogy a társadalmi és területi kapcsolatokat a múltban sokszor megszakították. (Háborúk, területi átrendeződések, lakosságcsere, erőszakos kollektivizálás stb.) Az ilyen azonosságtudat és kapcsolatok megerősítése az, amire az előzőekben utaltunk a mezőgazdaság- illetve a föld és a vidéki közösségek, az emberek újraintegrálásának követelményeiben. h) Hiányoznak a megfelelő képességek a helyi problémák megoldására (személyes képességek, aktivitás, kreativitás). Ez annak is betudható, hogy az előző időszak centralizált rendszerében a képzés és az egész szemlélet a helyi problémák

„fentről” vagy kívülről való megközelítésére épült. A vidéki közösségeket még mindig a „szerzett reménytelenség” („aquired helplessness”) és a „ felfelé nézés” (looking up) uralja. Ha az OECD szintjéről ilyen „világosan” látják a helyzetet, felvethető, hogy a magyarországi területfejlesztési, mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikának is szembe kellene néznie a reális helyzettel és a legsürgősebb, legfontosabb feladatokra kellene koncentrálnia. Az OECD értékelés szerint ez pedig a vidéki emberek tájékoztatása, képzése valamint a helyi közösségek felépítése és megerősítése. Vidékfejlesztéssel foglalkozó tanfolyamok, szaktanácsadási rendszer, fiatal, de a vidék és a természet iránt vonzalmat érző szakemberek képzése és megfelelő támogatással falvakba történő elhelyezése lehet hogy jobb beruházás lenne, mint egyes drága infrastrukturális fejlesztések. 4.2 A MEZŐGAZDASÁGI

POLITIKA REFORMJA ÉS ENNEK ÖSSZEFÜGGÉSEI A VIDÉKPOLITIKÁVAL AZ OECD TAGORSZÁGAIBAN 4.21 Az agrárpolitikai reform lényege és szükségessége A mezőgazdasági politikák reformjára vonatkozó kezdeményezést 1967-ben indította el az OECD Miniszteri Bizottsága. Azóta az OECD tagországokban különböző reformintézkedéseket vezettek be, de ugyanakkor a reform sok esetben nem haladt megfelelően. Az OECD reformkezdeményezései a magyar agrárpolitikában nem játszottak lényeges szerepet és a magyar agrár közvélemény a k ifejezetten ezzel foglalkozó kutatók 70 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület kivételével szinte egyáltalán nem vesz róluk tudomást. A mezőgazdaság átalakulási folyamatában az átalakulás kezdetén bekövetkezett hirtelen és jelentős támogatáscsökkenés óta

állandó nyomás nehezedik a kormányokra, hogy növeljék a „hagyományos” mezőgazdasági támogatásokat, ami ellentétes az OECD reformtörekvéseivel. Valójában a közép- és kelet-európai országok közül a mezőgazdasági átalakulás és a vidékfejlesztési politika azokban az országokban haladt jobban előre, ahol ellenálltak ennek a nyomásnak. (Pl Észtország).) A következőkben néhány lényeges OECD tanulmány alapján összefoglaljuk a mezőgazdasági politika reformjának szükségességét, főbb problémáit és lehetséges hatásait a vidéki területek fejlődésére. A felhasznált OECD tanulmányokban (OECD 1994, OECD 1995.a, OEDC 1995b, O ECD 1997b, O ECD 1998a, OECD 1998b) található megállapításokat az egyes tanulmányok szerint a továbbiakban nem választjuk külön, és saját feldolgozásunkban közöljük, külön, esetről esetre történő hivatkozás nélkül. Mivel ezek az OECD kiadványok tapasztalatunk szerint kevés szakemberhez

jutnak el, ezért indokolt, hogy összefoglalónkban nagy mértékben támaszkodjunk ezek eredeti szövegére. A „hagyományos” mezőgazdasági támogatási rendszer gyorsította a munkaerő megtakarítást szolgáló tőkebevonást a mezőgazdaságba, és előnyben részesítette a sokkal inkább gépigényes és tőkeintenzív mezőgazdasági technológiák alkalmazását. A garantált árak csökkentették a kockázatot és következésképpen a gazdálkodók ösztönzését a diverzifikációra. Ez lehetővé tette a növekvő specializációt, ami viszont azzal az előnnyel járt, hogy a gazdálkodók kihasználhatták mind a tőke- és input támogatásokat, mind a fejlett technológiák és a méret előnyeit. Ez a folyamat viszont különböző környezeti problémákhoz vezetett. A mezőgazdasági szerkezetet nem a piaci jelzések és a k ockázatcsökkenésre való törekvés, hanem a támogatások alakították. A meglévő támogatási politikák hozzájárultak a kis-

és nagy farmok közötti differenciák növekedéséhez. A nagyobbak ugyanis jobb helyzetben vannak a termelés növelés lehetőségeit illetően, tehát maximalizálni tudják a támogatásokból való részesedésüket. Számos olyan tényező van, amely a nagy gazdaságok ilyen előnyeit növelik. A támogatások a legtöbb országban azokra a t ermékekre koncentrálnak, amelyek leginkább ki tudják használni a méretből származó előnyöket, amelyek a legtermelékenyebb technológiákhoz kapcsolódnak. A nagy gazdaságokban a változó költségek aránya az általános költségekhez képest nagyobb arányt képviselnek, tehát az ilyen gazdaságok rugalmasabban tudnak mennyiségileg alkalmazkodni. Ráadásul a bankok relatíve nagyobb pénzügyi kockázatot hajlandók vállalni a nagygazdaságoknál ami azt szolgálja, hogy a termelési ösztönzőkre reagálhassanak. A termelési támogatások növelik a versenyt szűkös erőforrások iránt, megemelik és magasan

tartják azok árait. Az előzőekben már említést tettünk arról, hogy a támogatások jelentős része a földárban és a bérleti díjban tőkésítésre kerül. Ezáltal lehetetlenné válik a földhasználat helyes struktúrájának kialakítása, új gazdálkodók nem tudnak belépni a mezőgazdaságba, a gazdálkodók korstruktúrája nem tud megújulni, a fiatalok kénytelenek elhagyni a vi déket. A magas bérleti díj, különösen városi földtulajdonosok esetén tőkekivonást jelent a vidékről, további elszegényedést okozva, vagy újabb támogatások szükségesek. Vagyis az adófizetők pénze a városi földtulajdonosok támogatására fordítódik. A magas földár és bérleti díj még inkább intenzív technológiákra serkent, tovább növelve a környezeti problémákat. Sok országban az előbbi folyamat eredményeként létrejött túltermelés kezelésére bevezetett, a piacgazdaságtól teljesen idegen mennyiségi korlátozások, kvóták is szűkös

erőforrásnak minősülnek és ahol adhatók-vehetők tőkeértékként jelennek meg, amelyekért bérletet kell fizetni. (Kanadában a k vóta „bérleti díja” a tej ár 30-40 %-át is kiteheti, amiből a kvóta 71 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései tulajdonosnak és nem a gazdálkodóknak van haszna.(Ha a kvóta a földhöz kapcsolódik, akkor ismét csak a földtulajdonos húz belőle hasznot). A magas föld és erőforrás ár egyedül csupán a jelzáloghitelezés szempontjából előnyös. Az előbbi megállapítások nem „egyéni véleményt” tükröznek, hanem az OECD elemzések megállapításai. Ezek után nem kell külön indokolni, hogy miért elfogadhatatlan a vidékfejlődéséért aggódók számára a magas földárak szorgalmazása és a földvásárlás állami

támogatásának követelése. Az sem vitatható, hogy a mezőgazdasági támogatások ilyen rendszere mellett teljesen téves például a farm-struktúra változásait, a f arm méretek növekedését egyértelműen „pozitívnak” minősíteni, vagy hamis dolog „szektorsemleges” szabályozásról beszélni. Már azt is említettük előbb, hogy a termeléshez kapcsolódó támogatások jelentős része az input ellátó és a feldolgozó iparhoz kerül. Ezek pedig a koncentráció következtében inkább városokban működnek, tehát a gazdálkodókhoz, így vidékre, a támogatásoknak csak kisebb hányada jut el. Az OECD Miniszteri Bizottság által javasolt reform lényege a mezőgazdasági termelési támogatások csökkentése és a kereskedelmi korlátok megszüntetése, hogy a szektort valóban a piac jelzései befolyásolják, ami az erőforrások hatékonyabb felhasználását eredményezné a mezőgazdaságban és az egész gazdaságban, mivel a mezőgazdaságban

feleslegesen lekötött többlet tőke és munkaerő más szektorokban hasznosítható. Ha az így felszabaduló támogatási keretek egyéb formában a vidéki lakossághoz kerülnek felhasználásra, akkor csak egyes tőkebefektetői és más lobby érdekek sérülnek, de a vidéki lakosság jól járhat. Olyan körülmények között tehát amikor az élelmiszerellátás biztonsága nem kerülhet veszélybe (túltermelés) a reform megvalósítása az ésszerűség követelménye. 4.22 A reform várható hatásának és szükségességének összefoglalása Természetesen egy adott agrárpolitikai és konkrétan adott támogatási rendszerre berendezkedett szektor különböző szereplőire a közvetlen termelési (ár) támogatások csökkentése különbözőképpen hatna. Az alkalmazkodás rendkívül sok összetevős bonyolult rendszerben kell hogy végbemenjen. A mezőgazdasági eszközök és munkaerő mobilitása rendkívül alacsony fokú, ami közismerten megnehezíti a

mezőgazdasági alkalmazkodást. Az OECD elemzések és a r eformot lényegében már sikeresen végrehajtott országok (pl. Újzéland) tapasztalatai azt mutatják, hogy az átalakulásból csak akkor származik az egész gazdaságnak előnye, ha az nem csupán a mezőgazdasági politika megváltoztatását jelenti, hanem a növekedést elősegítő makrogazdasági politika keretében a kapcsolódó szektorokra is kiterjed és vidékfejlesztési politikával párosul. Az OECD elemzésekben is szerepel, az a r eformmal szembeni érvelés hogy a támogatások termeléshez kapcsolása, a m agas hozamok és a n agyarányú input felhasználás hozzájárul a foglalkoztatáshoz és a GDP termeléshez a kapcsolódó szektorokban. Ezekbe bele kell érteni a különböző szolgáltatásokat az input szektorban, a szállításban, a bank szférában, stb. Az ilyen felvetések ellenére az OECD elemzések arra a következtetésre jutnak, hogy: a) a.) A termeléshez kapcsolódó támogatások

egyes pozitív hatásaik ellenére több negatív hatással jártak és felgyorsították a vi déki lakosság elvándorlását, különösen a fiatalokét. Sőt a magas földárak kialakulásával még más iparok letelepedését is akadályozták. b) A kibocsátásokhoz kapcsolódó (output related) támogatások ún. átcsoportosítási hatékonysága alacsony fokú (transfer efficiency), mert: • nagy az adminisztratív költség (tranzakciós költség), 72 jövedelem Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület • nagy a mezőgazdaságon kívüli szektorokra áttételeződő támogatási hányad, illetve mint már előbb említettük csak kisebbik része jut el a gazdálkodókhoz (V.ö az ezekről a problémákról évek óta folyik a vita nálunk). c) Mivel a támogatás az outputokhoz kötődik, elsősorban a nagy

termelőknek jelent előnyt és nem ad lehetőséget, hogy a támogatások meghatározott kritériumok szerint kiválasztott „címzett gazdálkodói csoportokhoz” juthassanak. (Jellemző, hogy a nálunk sokat emlegetett ún. „szektorsem-legességet” az OECD negatívnak ítéli, miközben a legtöbb szakemberrel ellátott agrárszervezetek „nem hallottak” erről, vagy éppen az Alkotmány Bírósághoz fordulnak a nagy gazdaságokat ért „diszkrimináció” miatt.) d) Nagy az ilyen támogatások külföldre történő jövedelem átcsoportosító hatása. Ezt az utóbbi problémát már előbb is említettük és az ilyen „külföldre kifolyó” hányada a támogatásoknak annál nagyobb, minél nagyobb egy ország mezőgazdasághoz kapcsolódó külkereskedelme. w) A kibocsátásokhoz kötődő támogatások csak csekély mértékben befolyásolják a mezőgazdasági-, illetve a vidéki háztartások jövedelmét, mert: • a vidéki háztartások egyre kevésbé

függnek a mezőgazdaságtól (részidejű gazdálkodás, pluriaktivitás, stb.), • a kis gazdálkodók kevésbé részesülnek belőlük és kevésbé termelnek nagy támogatásban részesülő termékeket (Pl. gabonafélék) Az alacsony jövedelmű háztartások problémái hatékonyabban (olcsóbban) kezelhetők a szociálpolitika, illetve a vidékfejlesztés keretében. x) Fontos megállapítás az is, hogy a termeléshez kötődő támogatások (és korlátozások) csökkentik a gazdálkodók aktivitását a fejlettebb marketing módszerek keresésében és az egymással való együttműködésben. y) Végül az ilyen agrárpolitika nem tartható fenn hosszú ideig, mivel az új termelési technikák újabb és újabb termelésnövelési lehetőségeket hoznak létre, ami még az adminisztratív korlátozások esetén is a támogatások újabb növeléséhez, esetenként újabb túltermeléshez, vagy az adminisztratív költségek növekedéséhez vezet. (Ez történt az EU-ban

a KAP 1992-es reformja után és F. Fischler szerint az ezredforduló után ismét nyomasztóvá válhat pl. a gabona túltermelés Ezért is van szükség az újabb reformra.) 4.23 A reform következtében várható átalakulások A mezőgazdasági politikák reformjának hatására bekövetkező várható átalakulások országonként és régiónként igen eltérőek lehetnek. Az OECD elemzések részben modellszámításokra, de jelentős részben az egyes országokban már végrehajtott reformok tapasztalataira építve megfogalmazzák a legfontosabb várható vagy m ár bekövetkezett átalakulásokat. a) A gazdaságok átalakítják termelési szerkezetüket és termelési technológiáikat, az új input-output árviszonyoknak megfelelően. A reform elősegíti az agrárszektor versenyképességének növelését az elosztási csatornák szerinti specializáció, a vertikális integráció és a földrajzi (területi) specializáció útján, amely utóbbi a szállítási

költségek csökkentése és a helyi piaci feltételek előnyeinek kihasználásához fontos. Az ilyen irányú változások lehetősége nagymértékben függ a helyi viszonyoktól és főleg a 73 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései „társadalmi infrastruktúrától”, de az előző fejezetekben elmondottak alapján a vidéki térségek szempontjából egyértelműen kedvezőnek tekinthető. b) A növekvő verseny a mezőgazdasági-élelmiszeripari vertikumok egyes részeinek nagyobb integrációjához vezetnek. Az ezt erősítő tényezők lehetnek: a feldolgozás növekvő koncentrációja, az új technológiák és a változó fogyasztói preferenciák a jobb minőségű, egészségesebb és „környezetbarát termékek” irányába. Az érdekelt vállalatok közötti

együttműködés, csoportokba rendeződés erősödni fog. Például az új információs technológiák lehetővé teszik a fogyasztói igényekre történő azonnali reagálást, tehát a feldolgozóknak és kereskedőknek szorosabb integrációban kell lenniük egymással és az alapanyag szállítókkal. c) Az egész átalakulás sikere jelentős mértékben az emberi tényezőn múlik. A gazdálkodóknak növekvő vállalkozói képességekkel kell rendelkezniük. A fejlett termelési és marketing módszerek az emberi képességek fejlesztését igénylik az innováció, a s zervezés és az ismeretszerzés vonatkozásában. A szakmai képzettség előtérbe kerül a munkaerő foglalkoztatásában. OECD tanulmányok részletesen elemzik az agrárpolitikai reform egyéb hatásait is, mint amilyenek a környezetre, a földértékre és földhasználatra gyakorolt hatások. De természetesen nemcsak a mezőgazdaságnak van szerepe a környezeti problémákban, ezért azt is

vizsgálják, hogy a más szektorokban (pl. energia, szállítás) adott támogatások csökkentése milyen hatást gyakorol a környezet állapotának javulására (Lásd pl.: OECD 1998 c) A mezőgazdasági reform környezetre gyakorolt hatásaival itt nincs lehetőség részletesen foglalkozni. De megállapítható, hogy ha a kibocsátásokhoz (és főleg az inputokhoz) kapcsolódó támogatások csökkentésével, mint ahogy tapasztalatok bizonyítják, javulás érhető el a környezet állapotában, akkor megszűntethető az a visszás helyzet, hogy az adófizetők pénze a mezőgazdasági intenzív technológiák útján természet és környezetrombolást okoz, amit ismét csak az adófizetők pénzéből kell (államilag) megszüntetni. Nyilvánvalóan „olcsóbb” a társadalomnak csak egyszer adni támogatást környezet és tájgazdálkodási feladatok végzéséért és környezetbarát technológiák bevezetéséért a vidéken élők számára. Az átalakulás

lehetővé teszi jelentős mennyiségű munkaerő, tőke és más erőforrás mezőgazdaságból történő kivonását és más hatékonyabb felhasználási területekre történő átcsoportosítását. Ez az elvárás illetve feltételezés azonban a fejlett és nagymértékű agrártámogatással rendelkező országokra vonatkozik elsősorban. Véleményünk szerint a változásoknak nem feltétlenül kell mennyiségi jellegűnek lenniük, (vagyis kivonásnak, csökkenésnek) hanem inkább szerkezeti változások szükségesek. A magas eszközellátottságú országokban, mint arra az OECD tanulmányok újra és újra rámutatnak, a mezőgazdasági eszközök alacsony fokú mobilitása jelenti a legfőbb akadályt a szerkezeti alkalmazkodásban. A magyar mezőgazdaságban azonban a nagy tőkeigényű eszközök elhasználódtak, értékük ma relatíve lényegesen kisebb mint a fejlett OECD tagországokban. Vagyis a magyar mezőgazdaság az elmúlt évtizedben már elszenvedte a

leépülés megrázkódtatását. Célszerűtlen lenne tehát a magyar mezőgazdaságot a „hagyományos szerkezet és technológiák” szerint most újra feltőkésíteni, mivel ez azzal járna, hogy a később mindenképpen szükséges szerkezeti változások miatt újabb megrázkódtatás és vagyonvesztés következnék be. Ezért is sürgős, az OECD és az Európai Unió agrár és vidékfejlesztési tendenciáit figyelembe venni és elemezni és azok „végső helyzetét” előre jelezve kidolgozni az összehangolt mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikát. Ehhez azonban elő kell segíteni, hogy a szerkezeti változások kibontakozhassanak a mezőgazdaságban és a vidéki térségekben. Hogy milyen legyen az „új szerkezet”, azt előre nem lehet látni, ezért nem is lehet közvetlen kormányzati beavatkozással kialakítani. Új 74 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú

vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Zélandon például a reform hatására az előzőleg legtöbb támogatást élvező juhászat termelése 38%-kal csökkent 10 év alatt, viszont egyebek mellett a g yümölcs és zöldségtermelés a korábbi egészen alacsony szintről gyorsan nőtt és már 14%-át teszi ki a mezőgazdasági termelés teljes értékének. Előzőleg senki sem tételezte volna fel, hogy Új Zéland almát fog exportálni. (Itt visszautalunk a gazdasági rendszerek fejlődéséről és a heurisztikus önszervezésről korábban elmondottakra.) A versenyképes termékek, struktúrák „felfedezését” csak az ebben érdekelt emberek oldhatják meg, de a „jó” támogatási rendszer és a j ó vidékfejlesztési politika felgyorsíthatja ezt a folyamatot. Ennek két fontos eszköze lehet az információs rendszerek fejlesztése és a közvetlen jövedelemtámogatások bevezetése. Az elsőben rendkívül lassú az

előrehaladás, a közvetlen jövedelemtámogatásokat pedig nem ismerik, illetve, tapasztalatunk szerint, erős ellenkezés fogadja. Ezért az alábbiakban röviden összefoglaljuk a közvetlen jövedelemtámogatások lényegét és lehetséges szerepét. 4.24 A közvetlen jövedelemtámogatások és a vidékfejlesztés összefüggése 4.241 A közvetlen jövedelemtámogatások lényege és szerepe A közvetlen jövedelemtámogatások fogalmába a gazdálkodóknak fizetett minden olyan támogatás beletartozik, amelyet közpénzekből fizetnek azzal a cél lal, hogy növeljék a gazdálkodók jövedelmét, de nem kapcsolódik a mezőgazdasági termeléshez. Az ilyen támogatások úgy alakíthatók ki, hogy az elhatározott jövedelemátcsoportosítás nem okoz torzulásokat a piaci viszonyokban, a p iaci jelzések szabadon érvényesülnek. Ugyanakkor lehetővé teszik, hogy a támogatásokat meghatározott gazdálkodói csoportokra vagy elérendő célokra koncentráljuk. Ezáltal

növelhető a támogatások hatékonysága, ugyanazon célok kevesebb összes támogatással megoldhatók, vagy azonos támogatással több cél ,illetve egyes célok nagyobb szintje érhető el. A közvetlen jövedelem támogatásoknak két csoportja lehet: a) A szűk értelemben vett vagy tiszta közvetlen jövedelemtámogatások azok, amelyek semmilyen kapcsolatban sincsenek az elért te rmelés- vagy a f elhasznált termelési tényezők jelenlegi vagy múltbeli szintjével és a jogosultak minden további feltétel vagy korlátozás nélkül megkaphatnak. b) A szélesebb értelemben vett vagy „gazdaságilag kevésbé torzító” támogatások valamilyen formában közvetve kapcsolódnak a termeléshez és feltételekhez kötöttek. Ilyenek például a földkivonásért (set-aside) fizetett támogatások. A közvetlen jövedelemtámogatások fő jellemzői az alábbiak: a) Az irányultság vagy c élzottság, amely azt jelenti, hogy a támogatásnak közvetlen hatást kell

gyakorolnia a kiválasztott célparaméterre, amelyet a politika befolyásolni akar (pl. vegyszerhasználat, környezeti állapot paraméter stb), vagy a megcélzott embercsoportra, akiknek a politika segítséget kíván nyújtani. A közvetlen jövedelemtámogatások nagyobb hatékonysága éppen abban van, hogy nem mindenkire (pl. nem minden gazdaságra),hanem csak azokra vonatkozik, akiket támogatni akarnak, vagy akiktől valamilyen magatartást elvárnak. Így elkerülhető a támogatási források pazarlása, sőt kevesebb összes támogatással is elérhető a kívánt cél. (Nincs tehát „szektorsemlegesség”, hiszen az éppen a t ámogatás hatékonyságát rontaná le.) A célzottság sok információt és ellenőrzést igényel, ezért a t ámogatás tranzakciós költsége viszonylag nagy. b) A közvetlen jövedelemtámogatások lehetnek feltétel nélküliek, vagy feltételhez kötöttek. A feltételhez kötött támogatásoknál a gazdálkodónak valamit tennie kell

(pl 75 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései hagyja parlagon a földjét, csökkentse az állatsűrűséget, vagy vonuljon nyugdíjba) vagy valamilyen tevékenységtől tartózkodnia kell (ne használjon vegyszert, vagy ne kaszáljon bizonyos időben). c) A jogosultság vagy al kalmasság azt határozza meg, hogy mely személyek részesülhetnek a támogatásokból. A jogosult személyek azonosak lehetnek a célcsoportba tartozó személyekkel, de lehet, hogy a célcsoporton belül még további kritériumtól függhet a jogosultság (például kor, lakóhely stb.) A fiatal gazdálkodók támogatásánál előírják pl. a kort és a megfelelő szakmai képzettséget De a személyi jogosultság függhet még valamilyen aktív cselekvéstől is (pl. lakóhely-változtatás vagy állandó

lakosként való letelepedés). A közvetlen jövedelemtámogatás a lényegéből következően csak akkor hatékony, ha nem általános, hanem konkrét, speciális helyzetekhez szabott. Előnyeit és hátrányait is csak így lehet értékelni. Továbbá a közvetlen jövedelemtámogatások akkor hatékonyak, ha: • időleges eszközök, vagyis meghatározott idő alatt elérik céljukat és megszüntethetők, • ha alkalmazásuk indoka a célcsoport alacsony jövedelme, akkor az a cél, hogy más eszközökkel együtt a t ámogatás a cs oport vagy az egyes személyek jövedelemszerző képességét (income generating potential) növelje, hogy minél előbb, támogatás nélkül legyenek képesek kellő jövedelmet elérni. A közvetlen jövedelemtámogatás tehát nem „segély” vagy „rendszeres szociális támogatás” hanem valamilyen pozitív cél elérését szolgáló eszköz. A mezőgazdaságban a gazdálkodók jövedelemszerző képességének növelése azt jelenti,

hogy elősegítjük, hogy az esetleg kevés földdel rendelkező gazdálkodók diverzifikálják a termelési szerkezetüket, mozduljanak el a pluriaktivitás irányába, illetve igyekezzenek minél nagyobb hozzáadott értéket tartalmazó termékek és szolgáltatások irányába változtatni termelési szerkezetüket, végül, hogy igyekezzenek más kereső foglalkozást találni. Itt megjegyzendő, hogy az „életképes üzemméretről”, vagy a „nagyüzem-kisüzem” összehasonlításokról folytatott viták, legtöbbször azért nem vezetnek semmilyen eredményre, mert a k alkulációk és az összehasonlítások a jelenlegi illetve a n agygazdaságokra jellemzőszerkezetet alapul véve történnek. Kétségtelen, hogy jelenleg sok új mezőgazdasági vállalkozó „nagyüzemi” termelési szerkezet és technológiák” alkalmazásával szeretne eredményesen gazdálkodni 10-20 ha-on, ami nyilvánvaló képtelenség. Az alapszabály azonban az, hogy a kisméretű vagy

részidejű családi gazdaság nem „kisméretű nagyüzem”, hanem egészen más szerkezetű gazdasági-társadalmi egység, éppúgy, mint a családi ház sem azonos a kisebb méretű toronyházzal. A közvetlen jövedelemtámogatásoknak tehát óriási jelentősége lehet a mezőgazdasági vállalkozások diverzifikálásában, a nagyobb hozzáadott értékű termékek előállításának növelésében, a mezőgazdaság eltartó-képességének fenntartásában, sőt fokozásában, vagyis általában a vidékfejlesztésben. A pozitív irányú szerkezeti változásoknak egyik akadálya éppen a termékekhez kapcsolódó támogatás. (Ha a b úzatermesztést támogatják, az a gazdálkodó is azt termel, aki esetleg kellő erőfeszítéssel jobb megoldást is találna.) A szerkezetfejlesztő támogatást tehát a heurisztikus önszervezés elvének megfelelően egy kiemelt kulcsparaméterhez kell kapcsolni. (Pl egy vidéki család által elért egy főre jutó vagy összes

jövedelem, függetlenül attól, hogy a jövedelem milyen, (természetesen törvényes és a környezetre nem ártalmas) gazdasági tevékenységből származik. Rugalmassá kell tenni a földhasználati szabályozást és hatósági engedélyezési eljárásokat, valamint a f inanszírozási 76 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület lehetőségekhez való hozzájárulást, tudomásul véve azt is, hogy a k ezdeményezések egy része természetszerűen sikertelen lesz. A közvetlen jövedelemtámogatás nem egyes személyekre, hanem csoportokra együttesen meghatározott formái jól alkalmazhatók lennének a vidéken legsúlyosabb problémát okozó szervezetlenség megszüntetésére, a különböző szerveződések (különböző szövetkezetek és társulások, különösen is a túrizmust kiszolgáló- és a

hitelszövetkezetek) és a különböző partneri együttműködések létrehozásának segítésére. A lehetőségeket meg kellene hirdetni, de soha, semmilyen támogatást nem szabad adni a saját aktivitás és a lehetőségekhez mért saját anyagi erőfeszítések, hozzájárulás nélkül, hiszen a támogatás célja nem a tartós segélyezés, hanem az önálló, aktív, önfejlesztő magatartás kiváltása, beindítása. Ez következik a szubszidiaritás alapelvének helyes értelmezéséből is. (Például a kedvezményes hitelek ill kamattámogatás helyett, amiből amúgy is elsősorban a „hitelképes nagy cégek” részesednek, célszerűbb lenne a hitelszövetkezetek létrehozását támogatni, amelyekben nemcsak a mezőgazdasági vállalkozók, hanem a különböző más foglalkozású vidéki lakosok is részt vehetnének. A támogatás formája lehetne a szervezéshez való szakmai és jogi tanácsadás és a résztvevők által összegyűjtött saját tőke

egyszeri állami támogatással történő kiegészítése, esetleg egy átmeneti időre állami garanciavállalással kiegészítve. Összességében a k özvetlen jövedelem támogatások jól kialakított és rugalmas rendszere természetesen más gazdaságpolitikai eszközök rendszerébe illesztve jól hozzájárulhat a vidékfejlesztés céljaihoz, segítheti elérni, hogy a v idéki térségek természeti és emberi erőforrásai nagyobb értéket állítsanak elő, hatékonyabban legyenek kihasználhatók. 4.242 A közvetlen jövedelemtámogatások típusai és alkalmazásuk feltételei A közvetlen jövedelemtámogatások kialakításának (megtervezésének) általános szempontjai az alábbiak szerint foglalhatók össze: a) A közvetlen jövedelemtámogatás mindenképpen az adófizetők pénzéből származik, de hogy a finanszírozás milyen formában történik, rendkívül fontos. Alapelv, hogy mindig a központi költségvetésből kell hogy történjék. Nem helyes

például a támogatásokat termékekre kivetett vagy helyi adókból finanszírozni, mivel ez egyrészt piactorzító hatásokkal járna, másrészt negatív irányba befolyásolná a meglévő regionális, területi különbségeket. b) Előre rögzítettek, normatívak kell hogy legyenek, a feltételek teljesítésén kívül utólag semmilyen további mérlegelést vagy elbírálást nem szabad alkalmazni (Magyar szokás szerint elosztó bizottság, különféle „szociális” vagy „igazságossági” megfontolások, stb.) Minden lényeges szempontot előre kell a feltételekbe beépíteni Ha ez nem sikerült, akkor sem helyes „menetközben” változtatni a feltételeken vagy utólagos „elbírálást” alkalmazni, mert ezzel az egész rendszer iránti bizalom rendül meg. c) Ha az ilyen támogatást csak úgy lehet meghatározni, hogy valamilyen termeléssel összefüggő paraméterhez kapcsolódik, akkor ennek olyannak kell lennie, amire a gazdálkodóknak nincs

befolyása. Nem hozhat létre ösztönzést meghatározott termék termelésének növelésére, meghatározott technológiák választására. (Itt nem a környezeti szempontból preferált, a piaci működés alapján nem versenyképes technológiákról van szó.) d) A közvetlen jövedelemtámogatási programban való részvétel rendkívüli eseteket kivéve önkéntes kell hogy legyen. Egyrészt azért, mert hagyni kell, hogy a piaci hatások szabadon érvényesüljenek és a gazdálkodók csak olyan programban vegyenek részt, amit maguk is előnyösnek tartanak, másrészt mivel az önkéntesség következik a szubszidiaritás helyes értelmezéséből, amely szerint a magasabb szintű közösségtől nem 77 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései lehet elvárni, nem is teheti meg,

hogy elvegye az egyes személyek vagy kisebb közösségek feladatát, hanem csak segíteni köteles a m egoldásban.(Például senki sem kötelezhető, hogy biotermelést folytasson ha egyébként a törvényeknek és egyéb jogszabályoknak megfelelően folytatja gazdálkodását.) A kötelezően előírt földkivonásért adott kompenzáció tehát nem minősíthető valódi közvetlen jövedelemtámogatásnak. e) El kell kerülni, hogy a közvetlen jövedelemtámogatás más gazdaság- vagy szociálpolitikai célok szempontjából káros hatást gyakoroljon, illetve a kettős támogatást. (Például ugyanazon területre vonatkozóan mezőgazdasági politikai és környezetvédelmi szempontból is támogatják a termelés extenzifikálását.) A közvetlen jövedelemtámogatások az elérendő célok szerint a következő típusúak lehetnek: a) Szerkezet átalakítást segítő támogatások. Ezeknél fontos, hogy nem az elérendő célra, nem valamilyen meghatározott szerkezetre

kell irányulniuk, hanem a szerkezet-átalakítási törekvések serkentésére, az akadályok elhárítására. A támogatásnak lehetőleg egyszerinek, illetve időlegesnek kell lennie és az átalakulás tényleges költségeire kell alapozódnia. z) Jövedelem stabilizációt szolgáló támogatások. Az ilyen támogatások meghatározott küszöbértéket meghaladó, a gazdálkodók befolyásán kívül eső okokból bekövetkező, a vállalkozásra már rombolóan ható jövedelem ingadozások kiküszöbölését szolgálják. Fontos, hogy a jövedelembe beszámításra kerüljenek az összes forrásból származó jövedelmek (pl. támogatások) és hogy az ilyen támogatás ne ösztönözzön a biztosítás mellőzésére. Lehetőleg egyes gazdaságokra külön, vagy egyes gazdaság típusokra kell meghatározni. (Pl termelési szerkezet szerint) Hangsúlyozni kell, hogy az ilyen támogatást sohasem szabad automatikusan (mindenkinek) adni, hanem a programban való

részvételnek önkéntesnek kell lennie és saját anyagi hozzájáruláshoz kell kötni. (Vö szubszidiaritás) Ebből következik, hogy az ilyen támogatás egyik legcélszerűbb formája lehet a gazdálkodók vagy más vidéki csoportok saját biztosító szövetkezeteihez, illetve saját kockázati alapjaihoz történő állami hozzájárulás. Ismereteink szerint ilyen rendszer működik pl Kanadában, ahol a „jövedelembiztosítási” alap 50 %-át a gazdálkodók, 25 %-át az egyes szövetségi államok, 25 %-át pedig a szövetségi kormány fizeti. aa)Elemi csapásokat ellensúlyozó támogatások (Disaster relief) Az ilyen támogatás célja az elemi csapások által a termelő alapokban bekövetkezett károk, veszteségek helyreállításának segítése, tehát nem szó szerinti jövedelemtámogatásról, hanem a jövedelem termelő képesség helyreállításáról van szó, olyan eseteknél, ahol a normális biztosítás nem alkalmazható. (Pl a tűzelhalás miatt

megsemmisítésre ítélt ültetvények pótlásához adott támogatás.) Még az ilyen rendkívüli esetekre is célszerű azonban saját hozzájárulást is tartalmazó katasztrófa kockázati alap létrehozása. bb)Jövedelem minimum színvonalat garantáló támogatások Mivel a vidéki térségekben a szegénység gyakran a kellő erőforrásokkal nem rendelkező gazdálkodókhoz, illetve a mezőgazdasági foglalkozású, vagy csak nagyobb szakértelmet nem igénylő munkára képes alkalmazottakhoz kötődik, a mezőgazdaság keretében is szükség lehet ilyen jövedelemtámogatásokra. Viszont ha jól kidolgozott vidékfejlesztési politika működik, akkor célszerűbb az ilyen kérdéseket annak keretében kezelni. Az ilyen 78 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület támogatásoknak mindig világos

feltételekkel meghatározott mezőgazdasági vagy vidéki háztartásokra (családokra) és nem egyes személyekre kell irányulniuk. A háztartás vagy a család minden jövedelmét figyelembe kell venni függetlenül annak forrásától és a támogatást természetesen lehet, sőt célszerű feltételekhez kötni. Ha mezőgazdasági háztartásról van szó nem feltétlenül az a cél, hogy a mezőgazdaságban maradjanak, vagy hogy a mezőgazdaságból származó jövedelmüket igyekezzenek növelni, hanem, hogy lehetőleg minél előbb képesek legyenek más kiegészítő jellegű, vagy teljesen új megélhetési lehetőséget találni. Az ilyen jellegű támogatás sem lehet tehát „örökös” életre szóló járandóság, illetve ha kényszerűen az marad, akkor rosszul működik a vidékfejlesztési politika. A közvetlen jövedelemtámogatások kapcsán az előbb leírtakat figyelembe véve két nálunk elterjedt és sok politikai vitát okozó félreértést kell

eloszlatni: a) Az első félreértés az egyenlőség hibás értelmezése. A támogatás nem azért „jár” mert vidékről, vagy mezőgazdaságról van szó. A támogatások csak olyan mértékben és addig indokoltak, amilyen mértékben a mezőgazdasági termelésre szükség van és a „normális” piaci mechanizmusok valamint általános állami gazdaságpolitika nem biztosítja a mezőgazdasági termelők más szektorokkal azonos jövedelemszerzési lehetőségeit. A vidéki támogatások indoka is csak az, hogy az életképes vidéki térségek fenntartása ma már felismerten össz-társadalmi érdek, de a piacgazdaság jelenlegi működési módja, a globalizáció és a gazdasági teljesítmény hibás mérési módja (GDP) hátrányos, sok esetben életképtelenséget okozó helyzetbe hozza a v idéki térségeket. A támogatásokra tehát csak azok jogosultak, akik saját erőfeszítéseik mellett, kellő aktivitással sem képesek kompenzálni ezeket a hátrányokat.

Bár az Európai Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikájával a következőkben kívánunk röviden foglalkozni, de érdemes már itt idézni a Bizottság álláspontját az „egyenlőség” kérdésében. (Commission of the European Communities 1992c) „Az az érvelés, hogy ha a támogatásokat a birtokok nagyságától függően változtatjuk az diszkriminatív, félrevezető, abban az értelemben, hogy az egyenlőség meglehetősen furcsa koncepciójára épül . a gazdálkodók ugyanis nincsenek azonos helyzetben a közpénzekből adott támogatások logikája az a cél, hogy korrigálja az egyenlőtlenségeket azáltal, hogy azokat támogatja, akik kevesebb előnyt élveznek a piaci szervezetekből. Ez a cél tükröződik a Római Szerződés 39. cikkelyében is Valójában maguk a piaci szervezetek, ahogyan most működnek azok, amelyek diszkriminatívak olyan vonatkozásban, hogy minél nagyobb és minél intenzívebb egy gazdaság, annál nagyobb a

támogatás. Ez olyan helyzet, ami nem tartható fenn, ha a cél az „egyenlőség”. cc)Az előbbihez szorosan kapcsolódik, a másik félreértés amely a mezőgazdaság sajátosságaiból vezeti le a támogatások szükségességét olyan vonatkozásban, hogy mivel a mezőgazdaságban a tőke hozadéka alacsonyabb, nagyobb a kockázat stb. a támogatás azért szükséges, hogy az alacsony tőkehozadékot növelje vagy profitját legalább minimális szinten biztosítsa. Ez jelentős részben igaz is, de csak és kizárólag a társadalom egésze számára előnyös és szükséges mértékű tőkebefektetésekre vonatkozóan. Nem igaz viszont, sőt az adófizetők pénzének pazarlása és nem igazságos ez a követelmény ha az olyan tőkebefektetésekre is ki akarják terjeszteni, amelyek túltermelést vagy csak újabb súlyos exporttámogatással eladható termékmennyiséget hoznak létre és ráadásul az intenzív technológiák révén súlyos természet és

környezetrombolást okozó mezőgazdasági termelésbe fektetnek. A mezőgazdasági- és vidékfejlesztési támogatások célja tehát 79 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései sohasem lehet a többletként, kifejezetten és elsődlegesen tőkehasznosítási, profitszerzési céllal a mezőgazdaságba fektetett tőke profitjának biztosítása. Ezért is támogatandó az OECD javasolt mezőgazdasági politikai reformja a piaci mechanizmusok szabadabb érvényesülésére a mezőgazdaságban, hogy a tényleges gazdasági előnyök alapján alakulhasson ki a mezőgazdaságban szükséges tőkebefektetések egyensúlya. A közvetlen jövedelemtámogatások előnye tehát a t ermeléshez, illetve a kibocsátásokhoz kapcsolódó támogatásokhoz képest, hogy nem torzítják a tényleges

jövedelmezőségi viszonyokat és nem vonzanak felesleges, öncélú tőkebefektetéseket. Külön előnyük, hogy nem teszik lehetővé, hogy külföldi tőkebefektetők a hazai adófizetők pénzéből adott támogatással realizáljanak és vigyenek külföldre indokolatlanul profitot. Mint az OECD érvelése rámutat, hogy a reform egyik fő célja a felesleges tőke kivonása a mezőgazdaságból, hogy az a nemzetgazdaság más szektoraiban hatékonyabban befektethető legyen. A jelenlegi támogatási rendszer, különösen a garantált árak és a kompenzációs kifizetések ugyanis biztonságossá teszik a mezőgazdasági tőkebefektetéseket, ami más szektorok nagy kockázatához képest vonzóvá teszi azokat, még ha a profitráta némileg alacsonyabb is. 4.243 A természet-, táj- és környezetgazdálkodáshoz kapcsolódó közvetlen jövedelemtámogatások A természeti erőforrások, a táj és egyes környezeti elemek (pl. vizek) a társadalom minden tagja számára

olyan fontos értékeket, szolgáltatásokat adnak, amelyek bizonyos szintjének fenntartása nélkülözhetetlen a „normális” emberi élethez a jelenben és nélkülözhetetlen, a szó helyes értelmében vett, fenntartható társadalmi gazdasági fejlődéshez is. Az ilyen értékeket, javakat és szolgáltatásokat szokás összefoglalóan közjavaknak (public goods), vagy ha konkrétan emberi tevékenységekhez kapcsolódnak, pozitív externáliáknak vagy externális hasznoknak nevezni. A közjavak értékét, illetve a pozitív externáliákat a piac nem méri, a társadalom nem fizeti meg, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan szűkösen állnak rendelkezésre és ezért valódi gazdasági értékük van. (Ez az ún piaci csőd (market failure) jelensége). A természeti erőforrások, értékes tájak és sok más környezeti erőforrás döntő mértékben még ma is a mezőgazdasági termelésben kerül felhasználásra, illetve azzal szoros kapcsolatban van és a

vidéki térségekben található. A közjavak és a pozitív externális hatások társadalmi értékelése tehát a vidéki térségek lehetőségei szempontjából meghatározó. A közjavakkal és pozitív externáliákkal kapcsolatos közvetlen (jövedelem) támogatások célja tehát a piaci csőd torzító hatásainak kompenzálása. A mezőgazdaság és a vidéki térségekben folyó más gazdasági és társadalmi tevékenységek természetesen súlyos környezeti károkat és negatív externáliákat is okoznak. Ennek megszüntetése a társadalmilag elfogadható mértékig általános alapelvként nem támogatási kérdés, hanem a „használó fizet” (user pays priciple) és a „szennyező fizet” (polluter pays principle) következetes bevezetésével, vagy egyszerűen adminisztratív korlátok alkalmazásával oldandó meg. Ilyen esetekben közvetlen jövedelemtámogatás elvileg nem adható, hiszen értelmetlen „tilos” vagy „törvénytelen” tevékenység

abbahagyásáért erkölcstelen dolog támogatást nyújtani. Mivel azonban a mezőgazdaságban és a vidéken a különböző tevékenységek negatív hatásainak megítélésében sok a bizonytalanság és már kialakult, „elfogadott” gyakorlat és helyzetek vannak ma még az EU-ban is gyakori, hogy negatív hatások csökkentéséért is adnak támogatást. Ez azonban csak időlegesen fogadható el, az átmeneti szociális feszültségek elkerülése érdekében. 80 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Valójában tehát a természeti-, táj- és környezetgazdálkodással kapcsolatos támogatások csak a pozitív externális hatások létrehozására illetve növelésére, továbbá olyan esetekre vonatkoznak, ahol valamilyen tevékenység vagy gyakorlat negatív hatása nem egyértelmű, de csökkentése

vagy abbahagyása biztosan előnyökkel jár. (Környezeti kockázatok vagy hosszútávon valószínűsíthető károk elkerülése biztosan előnyös, még ha „kár” most még nem is bizonyítható) Az ilyen támogatásokra természetesen minden gazdálkodó, sőt minden vidéki lakos jogosult, ha eleget tesz a támogatás feltételeinek. (A kereskedő, az orvos vagy tanár is részt vehet a település „szépségének” növelésében, ültethet virágoskertet, virágzó vagy a madarakat tápláló cserjéket az utcán vagy a k ertjében.) Az ilyen támogatások tehát kiemelt szerepet játszhatnak a vidékfejlesztésben. A támogatás nagyságát a tényleges költségek, (pl. régi épületek helyreállítása és fenntartása) és esetenként az elmaradó haszon figyelembevételével kell meghatározni. (Pl terület természet és tájgazdálkodási célra történő átadása, fasorok létesítése, vizes élőhelyek újralétesítése, stb.) Itt is lényeges kiemelni,

hogy a támogatás nem vonzhat a minimálisan szükségesnél nagyobb tőkebefektetéseket, nem szolgálhat öncélú profitszerzést és nem hozhat létre a társadalmilag indokoltnál nagyobb mértékű ilyen tevékenységet. (Pl különleges, drága fafajok telepítése, különleges díszparkok létesítése, a közönség számára nem hozzáférhető területek díszítése, stb.) A támogatás nem tartalmazhat tehát „tőke osztalékot”, ezért a gazdasági társaságok nem alkalmasak ilyen feladatokra. A természet-, táj- és környezetvédelmi feladatok támogatásánál is lényeges, hogy ahol csak lehetséges a közösségi megoldásokat kell támogatni. (Egész faluközösség, természet- és tájgazdálkodási egyesületek, baráti körök, stb.) A közjavak jelentős része jellegénél fogva olyan, hogy nem bontható részekre, egyes részletekben, individumokra bontva nem érvényesül, nem hozható létre. (Egy meghatározott táj védelme vagy létrehozása az

adott területen működő gazdálkodók vagy földtulajdonosok együttműködését igényli.) 4.3 AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZÖS AGRÁRPOLITIKÁJÁNAK REFORMJA ÉS ÖSSZEFÜGGÉSEI A VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKÁVAL 4.31 Az EU agrárpolitikai reformjának sajátosságai, az új reform szükségessége A mezőgazdasági politikák problémái az Európai Unió országaiban alapvetően hasonlóak a többi OECD országokéhoz. (Az EU minden tagállama egyben OECD tagállam is) Alapvető sajátosság azonban, hogy az EU 15 tagállamának egyrészt van saját mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikája, de az Európai Uniónak (valójában nem az Uniónak, hanem az Európai Közösségnek (1. PILLÉR)) minden tagállamra kötelező mezőgazdasági politikája is van, amely természetszerűen a teljes agrárpolitikának csak egyes kérdéseire terjed ki. Így adódhat a n álunk gyakran tapasztalt zavar, hogy szakemberek az egyes EU tagországokban szerzett tapasztalataikra úgy

hivatkoznak, mint ha az az EU politikája lenne, holott csak az adott ország sajátos gyakorlatáról van szó. Máskor viszont az egyes országok különböző gyakorlatát nem hajlandók tudomásul venni. Ez utóbbira vonatkozóan tipikus példa a földtulajdonlás kérdése, amit az EU közös agrárpolitikája (KAP) egyáltalán nem szabályoz, sőt Ausztriában tartományonként is eltérő szabályok érvényesek. Ennek ellenére a földtulajdonlásról folyó vitákban egyes politikusok és a média „csökönyösen” az EU „előírásaira” hivatkoznak. Ugyanígy nincs az EU-nak közös szövetkezetpolitikája és még sok más hasonló, amit nálunk sokan feltételeznek. 81 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései A KAP eredetét a ma már szinte közhelyű idézetek szerint az

Európai Gazdasági Közösséget * létrehozó Római Szerződés 39. cikkelyére vezetik vissza, amely a következő célokat tűzte ki: • a mezőgazdasági termelékenység növelése, • a mezőgazdasági közösség tisztességes (fair) életszínvonalának biztosítása, • az élelmiszer ellátás biztonságának megteremtése, • a piacok stabilizálása, • a fogyasztók megbízható élelmiszer ellátása elfogadható (reasonable) árakon. A KAP intézkedéseit és szabályozási eljárásait ezeknek a cél oknak a m egvalósítására dolgozták ki, amelyek a célok szempontjából igen jól működtek. Röviden azt mondhatjuk, hogy a KAP már eddig is és most is azért szorul reformra, mert a fenti célok szempontjából „túl jól” sikerült. Fontos kiemelni tehát azt, hogy csak a fenti célok szempontjából volt sikeres a KAP, de nem volt képes kezelni a megváltozott belső gazdasági helyzetet és a világpiaci viszonyok változásai miatt bekövetkezett

új helyzeteket, és azokat a problémákat, amelyeket maga a K AP hozott létre. Ezt sokan nem látják világosan, amikor a KAP támogatási rendszerére mint pozitív dologra hivatkoznak. Érdekes módon az EU-n belül a vélemény a KAP-ról sokkal negatívabb mint nálunk. a) Az ár-garancia rendszer néhány év alatt óriási termelésnövelést eredményezett és túltermeléshez vezetett, a válság 1985-86-ban tetőzött. A felhalmozódott készletek az egész rendszer összeomlásával fenyegettek. b) A Római Szerződés megkötésének idején, 1957-ben a mezőgazdaság és a vidék, illetve a mezőgazdasági népesség és a vidéki népesség sokkal inkább egybeesett mint ma. Az elképzelés tehát, hogy megfelelő életszínvonalat kell biztosítani a „mezőgazdasági közösségnek” a vidék felemelésével is azonosítható volt, hiszen nagy jövedelmű gazdálkodók mellett a más foglalkozású vidéki népesség helyzete is javulhatott volna. De a K AP olyan

drasztikus vidéki elvándorlást eredményezett, amely sok vonatkozásban a kommunista országokban végrehajtott erőszakos átszervezések hatásához hasonlítható.(Lásd EC Commission 1992c) A mezőgazdaság és vidék, a mezőgazdasági lakosság és vidéki lakosság közötti különbség hirtelen megnőtt. A KAP talán magas jövedelmet biztosított egyes gazdálkodóknak, de a vidéki lakosság egészének nem sok haszna volt belőle. 1960-ban az EC-6-ban még több mint 14 millió önálló gazdálkodó volt ma az EU 15-ben ennek csak alig több mint fele 7,8 millió van. 1960 és 1985 között 15 millió mezőgazdasági munkahely szűnt meg. Ma már látható az ellentmondás a célok és az eredmény között. A Római Szerződésben az is szerepel, amit kevésbé idéznek, hogy olyan politikára lett volna szükség, amely figyelembe veszi „a mezőgazdasági tevékenység különleges természetét, amely a mezőgazdaság szociális struktúrájából és azokból a

természeti különbségekből ered, amelyek az egyes régiók között fennállnak”. Továbbá az eredeti elképzelés az volt, hogy a hagyományos gazdaságok jobb anyagi és pénzügyi erőforrás-ellátásban részesüljenek a családi jellegű értékeiket megtartása érdekében, és hogy a mezőgazdaság „humán dimenzióinak” megőrzése rugalmas támogatási eszközöket igényelnek, amelyek az egyedi helyzetekhez igazíthatók. E helyett egységesen a * Az Európai Uniót létrehozó Maastrchti Szerződés ennek nevét Európai Közösség-re módosította (G cikkely). Tehát ma a helyes szóhasználat az „Európai Unió” vagy az „Európai Közösség”. A közösség az Unió első és legfontosabb „pillére”. 82 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület specializációt elősegítő és a

termelést növelő politika került előtérbe, amely „a termékeket helyezte a középpontba a termelők helyett”. (Lásd: az előbb hivatkozott anyag) A támogatási rendszer hatására óriási füves területeket szántottak fel és vetettek be búzával. Szőlőültetvények nőttek ki a földből, olyan helyeken, amelyeken soha sem volt helye ezeknek. „Így a KAP akaratlanul is átalakult egy olyan eszközzé, amelynek már semmi köze sem volt az igazságossághoz és egyenlőséghez . 1978-83 között a támogatások 75 % -át a gazdaságok 25 %-a kapta, mégpedig a legsikeresebbek” (EC. Commission, 1992c) Lehetne folytatni a hasonló kritikákat, nem mint saját véleményeket, hanem mint amelyek a Bizottság saját megállapításai. A lényeg azonban nem a kritika, hanem, hogy a magyar szakemberek és az agrárpolitika formálói levonják a következtetéseket és ahelyett, hogy az EU-t követendő példának tekintenék, próbálják meg elkerülni azokat a

csapdákat, amelyeken az EU közös agrárpolitikája keresztülment. (A félreértések elkerülése végett meg kell jegyezni, hogy a szerző az európai integráció elkötelezett híve.) A KAP kialakulása óta a következő reformokon ment keresztül: 1972: új intézkedések a mezőgazdaság modernizálására, és a gazdálkodó szakmai képesítésére vonatkozóan. Indulási segítség a fiatal gazdálkodóknak 1975: az első támogatási program a hegyvidékek és a kedvezőtlen természeti adottságú régiók számára. 1979: a büntetés fizetés bevezetése a tejtermelésnél létrehozott túltermelésnél. 1984: a tej kvóták bevezetése. 1988: • a Kap-ra fordító költségvetési plafon bevezetése, • a stabilizátorok bevezetése a garantált támogatásban részesülő mennyiségek meghatározására, • új megközelítés a Közösség strukturális politikájában, amely előnyben részesíti a hatékony abb globális stratégiákat a vidéki - és

kedvezőtlen adottságú területek számára és a szorosabb összehangolást a Mezőgazdasági Garancia és Orientációs Alap orientációs része és a strukturális alapok között. 1993: • a fő termékek árának csökkentése, hogy azok közelebb kerüljenek a világpiaci árakhoz - a gazdálkodók kompenzációs közvetlen kifizetésekben részesülnek, • a földkivonás (set aside) kötelező jellegű bevezetése, amelyben a kivont földet ugaroltatni kell, vagy nem élelmiszertermelésre kell használni (pl. bioüzemanyag termelés), pénzügyi támogatás a kevésbé intenzív gazdálkodási módszerek bevezetéséhez, • három új intézkedés bevezetése: az agrár-környezetvédelmi-, az erdősítési program és továbbfejlesztett korai nyugdíjba vonulási program az 55 é vnél idősebb gazdálkodók számára. A KAP újabb reformjának körvonalai az ”Agricultural Strategy Paper”-ben kerültek megfogalmazásra. Az ebben megfogalmazott körvonalak, illetve

irányelvek továbbfejlesztése, vitája alapján ma már valamivel pontosabban ismerhetők a reform legfontosabb elemei, de úgy tűnik, hogy a következő évtized elején érvényes KAP pontos tartalma még további viták témája lesz. Nem zárult le például a vita a radikális reformot sürgetők és a csupán bizonyos 83 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései módosítás javaslók között. A radikális reform a kompenzációs kifizetések és a piaci ártámogatások teljes megszüntetését jelentené. Az újabb reform okait az előzőekben már röviden összefoglaltuk, amikor azt vizsgáltuk, hogy miért került a vidékfejlesztés előtérbe az EU-ban. Valójában az 1992-es és a j elenlegi reformtörekvések között a célok vonatkozásában nem sok különbség van. A

mezőgazdaság és vidék kapcsolatára, a vidékfejlesztésre, annak céljaira vonatkozóan 1992-ben megfogalmazott szövegek és a legújabb hasonló anyagok szövege akár fel is cserélhető, a különbség csak az apró részletekben is jártas szakembereknek tűnne fel. Erre csak azért érdemes felhívni a figyelmet, hogy megvilágítsuk, mennyire nehéz kialakult struktúrákat és gyakorlatot megváltoztatni, hiszen az elmúlt hat évben nem történt előrehaladás és az EU-nak ma sincs egységes vidékfejlesztési politikája. Az egyik 1998-ban kiadott információs anyag így fogalmaz: „A Bizottság javasolja egy koherens és fenntartható vidékfejlesztési politika létrehozását”. (Vagyis még nincs, létre kell hozni) 4.32 Az EU Közös Agrárpolitikája újabb reformjának részletesebb indokai A különböző elemzések különböző indokokat és célokat hangsúlyoznak a reform szükségességének alátámasztására. A legfontosabbakat az alábbiak szerint

kíséreljük meg összefoglalni. 4.321 A reform szükségességének Unión belüli indokai a) Az előrejelzések szerint az agrártermékek világpiaca bővülő tendenciát mutat, de az Unió árai még mindig túl magasak ahhoz, hogy az Unió kihasználhassa a bővülő piacokat és a növekvő agrártermelés többleteit a világpiacon elhelyezhesse. A KAP programja nélkül ez ismét jelentős „belső” többletek felhalmozódásához vezetne, amely elviselhetetlen költségvetési terheket okozna. b) A KAP 1992. é vi reformja a negatív hatások egy részét csak igen részlegesen korrigálta (very partially corrected). A támogatás egyenlőtlenül kerül elosztásra, előnyben részesítve azokat a termelőket és régiókat, amelyek valójában nincsenek is rossz helyzetben. Ez negatív hatással jár a regionális fejlesztés tervezésére és azokra a vidéki közösségekre, amelyeket nagy mértékben sújt a mezőgazdaság hanyatlása sok régióban. Más régiókban

viszont tovább folyt a túlzottan intenzív technológiák terjedése, amely súlyos következményekkel járt a környezetre és az állategészségügyre. Amint az egyik anyag fogalmaz, ez rossz képet fest a KAP-ról a közvéleményben (creates a bad image): „Az olyan mezőgazdaságnak, amely szennyezést okoz, amely egyenlőtlenséget hoz létre a regionális fejlődésben és a környezet védelmében, és amely nem kívánatos termelési módszerei miatt felelősséggel tartozik az állatbetegségek terjedéséért, semmi esélye sincs a hosszú távú túlélésre és nem tudja igazolni azt a költséget, amibe kerül. A következő évek feladata, hogy a KAP-ot jobban elfogadhatóvá tegyük az utca embere és a fogyasztó számára”. dd)A 15 tagú Unió feltételei rendkívül sokszínűek, de a K AP, amelyet a 6 tagú közösségre terveztek és azóta alig változott, nyilván nem felel meg az EU-15-nek és még kevésbé a további tagállamokkal kibővített EU-nak.

Ezért egy új és jobban decentralizált modellre van szükség. 4.322 A reform szükségességének Unión kívüli indokai 4.3221 ) 84 Az EU kibővítéséhez kapcsolódó problémák Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Az 1995 decemberében előterjesztett „Mezőgazdasági stratégiai irat” (Agricultural Strategy Paper) a t íz közép- és kelet-európai ország csatlakozásával kapcsolatosan három alternatív lehetőséget fogalmazott meg: • A jelenlegi KAP kiterjesztése a t íz országra csak a m inimálisan szükséges kiigazításokkal, • A KAP radikális reformja, a támogatási rendszer teljes lebontása, • Egy közbenső megoldás, amely az 1992-es reform folytatását, a sokkal jobban integrált vidékfejlesztési politikát és az agrárpolitika egyszerűsítésének előirányzását

tartalmazza. A harmadik változat talált a legkedvezőbb fogadtatásra, de kifogás merült fel, hogy nem világos, hogy ez részletesebben mit tartalmaz, és hogy milyen időütemezést tervez a végrehajtásra. A Mezőgazdasági Főigazgatóság (DG VI) számára egy szakértői csoport kidolgozta ennek a változatnak a szerintük helyesnek tartott változatát. (E Commission 1997c). Ez a szakértői anyag az Unió kibővítésével kapcsolatban az alábbi problémákat veti fel: • A kibővítés költségére vonatkozóan számos kalkuláció készült. A Bizottság 12 md. (ECU-ra becsülte a kibővítésnek a mezőgazdasági politikához kapcsolódó költségét, amit a legtöbb szakértő elfogadhatónak tart (manageable), a bővítés várható előnyeit figyelembe véve. • Az EU-ban meglévő magasabb árak problémákat okoznának a csatlakozó országok gazdaságában és külkereskedelmében. • A termelés ellenőrzés bevezetése is problémákat okozna a cs

atlakozó országokban, mivel ez megköveteli az ellenőrzést az egyes gazdaságokra lebontva. Ez egyrészt furcsa ellentmondást jelent, hiszen ezek az országok egy szabad piacgazdasági területhez csatlakoznak, azután megkövetelik tőlük hogy a termelést gazdasági egység szinten tervezzék és ellenőrizzék. Másrészt a földtulajdon viszonyok, a formális és informális bérleti viszonyok rendezetlensége nehézségeket okoz a földkivonási rendszer és a k vóták bevezetésénél. A termelés drasztikus visszaesése miatt a cs atlakozó országok számára a j elenlegi termelés alapján meghatározott alacsony kvóták elfogadhatatlanok. A kompenzációs direkt kifizetések bevezetésének a csatlakozó országokban semmi indoka nincs, de ugyanakkor feszültséget szülne, ha a jelenlegi EU gazdálkodói, akik jobb helyzetben vannak, mégis tovább kapnák azt. Viszont az ilyen kifizetések kiterjesztése a csatlakozó országokra gyors földár emelkedést okozna,

ami megnehezítené a földtulajdon viszonyok rendezését. (Megjegyezhető, hogy ez is bizonyítja előbbi megállapításunkat, hogy a magas földár szorgalmazása nem helyeselhető.) A kompenzációs kifizetések bevezetése a csatlakozó országokban ahol a n agy termelőszövetkezetek még jelentős arányt képviselnek, adminisztratív problémákat is jelent: Kinek fizessék? Hogyan kerülne megosztásra a földtulajdonosok, a szövetkezeti tagok, a dolgozó tagok, a tőketulajdonosok és a földdel nem rendelkező alkalmazottak között? Továbbá a t ámogatás egy része a vidékről kivonásra kerülne a városban lakó földtulajdonosokhoz. Ez óriási társadalmi feszültségeket okozna Ráadásul a t ámogatások nagy részét azok az országok kapnák, ahol nagy a gabona, olajosmag, fehérjenövény és marhahús termelés, mások gazdálkodói és munkanélküli lakossága pedig semmit sem kapna. Mivel a f enti érvek alapján a K AP nem terjeszthető ki a csatlakozó

országokra, ezért folytatni kell annak reformját és az integrált vidékfejlesztési politika felé kell elmozdulni. 85 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései Az előbbiekből célszerű lenne a magyar mezőgazdasági- és vidékfejlesztési politikát alakító szakembereknek és politikusoknak is levonni a következtetéseket és ahelyett, hogy irreális, és amúgy sem helyes támogatási célokat akarnak elérni a cs atlakozási tárgyalások során, inkább a már megígért csatlakozást elősegítő támogatások (SAPARD) és más már elérhető források célszerű felhasználását biztosító, valóban a hosszabb távon is versenyképes mezőgazdasági struktúra kialakítására és a magyar vidék tényleges fejlesztésére kellene törekedni, illetve a csatlakozási

tárgyalások során még további forrásokat ehhez megszerezni. 4.3222 ) A WTO tárgyalásokra való felkészülés indokai A KAP reformját indokló külső okok második csoportja a küszöbön álló WTO tárgyalásokhoz kapcsolódik, ezeket itt nem részletezzük, mert a vidékfejlesztés szempontjából csak közvetve van jelentőségük (pl. A „Mezőgazdaság Európai Modelljének” megvédése, amelyről már előbb tettünk említést). 4.33 Javaslat az Európai Közös Agrár és Vidékfejlesztési politikára Az előbb említett szakértői csoport részletes javaslatot dolgozott ki a KAP reformjára, amelyben a KAP nevének megváltoztatását is javasolják. Közös Agrárpolitika (Common Agricultural Policy) helyett Európai Közös Agrár és Vidékfejlesztési Politika (Common Agricultural and Rural Policy for Europe) nevet javasolnak, mivel ez jobban kifejezi e politika lényegét és célját. Ezenkívül a n évválasztást azzal is indokolják, hogy az angol

rövidítés „CARPE” sajátos jelentést hordozó szójátékra is lehetőséget ad, ha összekapcsoljuk a „Carpe diem” latin szólással, amit „használd ki az időt” vagy „fogj hozzá” stb. kifejezésekkel lehet fordítani. (Hozzátehetjük, hogy a „ Carpe viam”, „Indulj útra” kifejezés is szemléletes utalás lehetne.) Ebben a koncepcióban az előzőekben a mezőgazdaság és a vidéki térségek újraintegrálásáról elmondottakat látjuk visszatükröződni. Összhangban van a véleményünk abban is, hogy „az integrált politika olyan, amely iteratív, tanulás és cselekvés útján napról napra fejlődő, ”trial and error” (próbálgatásos) módszerre épülő dinamikus politika, amely nem határozható meg egy lépésben „örök időkre”. Vagyis a tervezőknek, fejlesztőknek és a mezőgazdasági és vidéki közösségeknek együtt kell működniük napról-napra a m egoldások keresésében és tökéletesítésében. A CARPE

javaslat lényege, hogy a mezőgazdasági politikának tovább kell haladnia abban, hogy ne csak szektorális politika legyen, amely a gazdálkodókat segíti a termékpiacokon, hanem egy területileg meghatározott sokkal inkább integrált politika, amely az állami politika más elemeivel együtt hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez. Ehhez a KAP-át úgy kell átalakítani, hogy a piaci ártámogatások helyett több közvetlen kifizetést adjon a kulturális, környezeti és területi feladatokért. A CARPE célja hogy lehetővé tegye a gazdaságilag hatékony és környezeti szempontból fenntartható mezőgazdaságot, miközben serkenti az Unió vidéki területeinek integrált fejlődését. Valójában ez felel meg a Római Szerződés (39 cikkely) és az Európai Uniós Szerződés (130/a cikkely) követelményeinek. A CARPE elősegíti, hogy csökkenjen a konfliktus a mezőgazdaság és a vidéki térségek között. A CARPE négy fő elemből áll: a)

Piacstabilizáció b) Környezeti és kulturális tájra vonatkozó kifizetések c) Vidékfejlesztési kezdeményezések d) Az átmenethez szükséges átalakulás segítése. 86 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Az elképzelés szerint 2002-re a k ompenzációs kifizetések és a p iaci támogatások amelyek most a KAP költségeinek több mint 80 % -át teszik ki, teljesen megszűnnének. részben az átalakulást segítő támogatásokra, de jelentősebb részben a környezeti és vidékfejlesztési feladatokra kerülnének átcsoportosításra közvetlen kifizetések formájában. Hangsúlyozottan kifizetésről, díjról (payment) van szó és nem támogatásról vagy segélyről (subsidy), mivel ez közpénzekből kerül kifizetésre szerződéses alapon végzett környezeti szolgáltatásokért. (A

közalkalmazottak sem „segélyt” kapnak munkájukért, fizetésüket nem hívjuk így, csak azért mert nem magánszemélynek vagy magánvállalkozásnak dolgoznak, hanem közalkalmazottak.) A jelenlegi strukturális politikai és agrár-környezetvédelmi intézkedések helyét az egyre bővülő vidékfejlesztési kezdeményezési kifizetések vennék át. Az exporttámogatások is teljesen megszűnnének és a termeléskorlátozó (kvóta és egyéb) rendszerre már nem lesz szükség, tehát megszűnne a KAP minden piactorzító és feszültséget okozó hibája. A szakértői csoport a gazdálkodók (mezőgazdasági vállalkozók) jövedelemtámogatásával kapcsolatosan igen határozottan megfogalmazza azt, amit már előbb a 4.242 pontban a támogatások kapcsán felvetettünk. A mezőgazdasági politika nem olyan szolgáló politika, amelynek az lenne a f eladata, hogy jövedelmet csoportosítson át egy vállalkozói csoportnak pusztán azért mert farmerek és alacsony a

jövedelmük. (Megjegyezzük, hogy még inkább nem ez a feladata, ha ráadásul a támogatottak nagy mezőgazdasági vállalkozók.) Érdemes átvenni a szakértők logikai magyarázatát is. Ha Európában túl költséges mangót termelni, mert a termelők hátrányos helyzetben vannak és mert Európának nem trópusi az éghajlata, semmilyen indoka nincs, hogy az európai adófizetők támogassák a mangó termelést. Ez ellen senki sem tiltakozik, mert nincs egyetlen olyan érdekcsoport sem, amelyik jelenleg máris kapna „mangó termelési” támogatást és „dühösen felháborodna” a t ámogatás megszüntetésén, de egészen más a helyzet, ha juhtartásról, marhahús vagy tejtermelésről van szó. Ez nem azt jelenti, hogy mezőgazdasági termeléshez nem adható támogatás, csak azt, hogy nem adható önmagáért, csak azért mert „mezőgazdasági” tevékenység. Lehetséges, hogy egy hegyvidéki vagy más nehéz helyzetben lévő vidéki körzetben értékes

különleges mezőgazdasági terméket lehet előállítani (pl. különleges tájjellegű juhsajt), ami a piacon is jól eladható, de az ilyen tevékenység kialakítását vagy fejlesztését a vidékfejlesztés keretében mint kisvállalkozás fejlesztést kell megoldani. A juhászatnak adott általános támogatás ugyanis éppen az ilyen specialitásokat nem tudja kezelni, még akkor sem, ha csak a „kedvezőtlen adottságú” mezőgazdasági térségben van ilyen támogatás. Még az ilyen támogatás is csak azt tudja elérni, hogy általában a j uhászati termékekre vonatkozóan a hátrányos helyzetet kompenzálja a jobb feltételekkel rendelkező területeken működő juhtartókhoz viszonyítva. Így a „normális” juh termékekből felesleg keletkezhet, vagy a szükséges mennyiséget „drágábban” állítjuk elő, mint ha hagynánk, hogy a jó feltételekkel rendelkező, versenyképes helyzetben lévő termelők a piaci igényeknek megfelelően bővíthessék

termelésüket. Eközben a kedvezőtlen adottságú térség egy pozitív gazdasági eredményt adó különleges lehetősége nincs kihasználva. A különleges termékeket előállító mezőgazdasági termelés támogatása tehát semmiben sem különbözik az egyéb gazdasági tevékenységek diverzifikációs, a pluriaktivitást szolgáló, vagy a kis és középvállalkozások létrejöttét és működését serkentő vidékfejlesztési tevékenységtől. Vagyis nem mezőgazdaság-politikai, hanem vidék-fejlesztéspolitikai kérdés. Az OECD egyik tanulmánya jó összefoglalást ad a k ülönleges termékek és szolgáltatások (niche markets) vidékfejlesztésben betöltött szerepéről és számos sikeres példát mutat be. (OECD 1995 c) 87 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései

Az európai tájak általában mezőgazdasági- vagy kultúr tájak. Esetenként a tájgazdálkodás megköveteli a mezőgazdasági tevékenység valamilyen minimális szinten történő fenntartását. Lehetséges tehát, hogy a t ájgazdálkodási feladat, amiért a g azdálkodó, vagy a vidéki lakos közvetlen kifizetésben részesül, meghatározott számú juh tartása az adott területen, vagy a terület meghatározott előírások szerinti lekaszálása és a széna összegyűjtése, elszállítása stb. Ezek ugyan természetüknél fogva mezőgazdasági tevékenységek, de céljuk valamilyen tájgazdálkodási feladat megoldása, tehát támogatásuk nem a mezőgazdasági támogatások keretébe tartozik. Egyes szlovéniai tájak képéhez például hozzá tartoznak a jellegzetes egymás fölött elhelyezkedő gerendákból épült, több méter magas és keskeny cseréptetővel ellátott szénaszárítóknak a domboldalakon látható sorai, vagy a lécfalú, de cseréptetős

kis falusi házakhoz hasonló terménytárolók. Ezek ma már védettek és fenntartásuk a földtulajdonosok kötelezettsége. De csak „hamis múzeumi díszletek” lennének, ha körülöttük nem folyna mezőgazdasági tevékenység, vagy a szénaszárítók mindig üresek lennének. Az ilyen helyen folyó szénatermelés tehát „tájgazdálkodási tevékenység” De ostobaság e miatt az egész országban támogatni a szénatermelést. További probléma, hogy ha a mezőgazdasági támogatást önmagáért a mezőgazdasági termelésért adják, akkor azok a kedvezőtlen adottságú területen lakók is mezőgazdasággal próbálkoznak foglalkozni, akik esetleg különösebb erőfeszítés nélkül vagy kevesebb támogatással maguk is találnának más alternatív jövedelemforrást. (A támogatás tehát „félrevezeti” az embereket, illetve törekvéseiket) A CARPE négy elemének részletes ismertetésére itt nincs lehetőségünk, de a vidékfejlesztéssel foglalkozó

részből célszerű kiemelni, hogy a fejlesztés koncepciójának magában kell foglalnia mind az „emberek fejlesztését”, mind „hely fejlesztését”, és hogy a fejlesztésnek eredményt kell elérnie nemcsak a tárgyi és szociális feltételekben, hanem tartós előrehaladást az emberek azon képességében is, hogy később már ellenőrizni és fenntartani is képesek legyenek ezeket a feltételeket. A fejlődés folyamatának fenntarthatónak kell lennie, továbbá, amennyire csak lehetséges, az érintett emberek autonóm, önbizalomra épülő döntései alapján kell megvalósulnia. A fejlesztési politika célja, hogy serkentse és tegye lehetővé, hogy az ilyen fejlődés elinduljon és megvalósuljon. (Vagyis azt, hogy ne az intézmények vagy hatóságok „fejlesszenek”, hanem az emberek fejlődjenek. Vö szubszidiaritás illetve endogén fejlődés.) A CARPE keretében kidolgozott javaslatok a KAP reformjáról eddig hozott döntésekbe nem kerültek be

minden részletükben, de az elhatározott reformok teljesen a CARPE által meghatározott irányba mutatnak. Az, hogy az Európai Bizottság az „European Economy” sorozatban megjelentette a szakértői csoport tanulmányát azt mutatja, hogy a KAP reformja még nem feltétlenül zárult le az „Agenda 2000”-ben megfogalmazott módon. (Ez a kiadványsorozat az ismertetője szerint „fontos jelentéseket és kommunikációkat (üzeneteket) tartalmaz a Tanács és a Parlament számára a gazdasági helyzetről és fejlődésről”). 4.34 A KAP reform vidékfejlesztést érintő elemei Az „Agenda 2000” keretében elhatározott reformok részletes ismertetésére itt nincs lehetőségünk és talán nem is szükséges, hiszen a főbb változások magyar nyelven is megismerhetők. (Lásd pl FM 1998a) Az elhatározott reformok még mindig nem felelnek meg azoknak a követelményeknek, amelyek kiküszöbölnék a KAP olyan hibáit, amelyeket maguk az EU intézmények vagy

szakértők megfogalmaznak. A vidékfejlesztést közvetlenül érintő változások irányelvei a következők: a) A vidékfejlesztésre vonatkozó új szabályozás az összes vidékfejlesztési programot egyetlen keretbe rendezi újra, és megadja a lehetőséget a tagállamoknak, hogy saját 88 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület prioritásaikat maguk határozzák meg és hogy választhassanak a szabályozásban lévő programok között. Megjegyezendő, hogy ez természetszerűen feltételezi a tagállamok saját vidékfejlesztési politikájának meglétét. b) Az új decentralizációt a s zabályok nagymértékű egyszerűsítésére való törekvés kell hogy kísérje. Az ilyen egyszerűsítésre máris példaként hozzák fel a vidékfejlesztési szabályozást. Úgy tűnik, hogy ez a szabályozás

nálunk és más közép- és kelet-európai országokban, amelyeket mindig azzal vádolnak a nyugat-európai szakértők, hogy túl bürökratikusak és amelyeket „deregulációra” biztatnak, még mindig túl komplikáltnak tűnnek és egyáltalán nem világos, hogy hogyan jutnak el ezek alapján a t ényleges lehetőségek azokhoz a helyi közösségekhez, amelyek aktív részvételére számítanak. c) A környezettel kapcsolatos tevékenységeket jelentősen megerősítik. Ugyanakkor a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk, hogy a környezeti szabályokat betartsák. Az ilyen intézkedések magukban kell hogy foglalják a közvetlen kifizetések csökkentését vagy megvonását is. d) Az új vidékfejlesztési szabályozás - a szándékok szerint - először fekteti le az átfogó és konzisztens vidékfejlesztési politika alapjait, amely kiegészíti a p iacszabályozást azzal, hogy biztosítja, hogy a mezőgazdasági kiadások nagyobb mértékben szolgálják a

területi fejlesztést és a természetmegőrzést. e) A vidékfejlesztés így a KAP második pillérévé válik. Ezt az alapvető új fejleményt alátámasztja a vidékfejlesztési programok közösségi finanszírozása az összes vidéki térség vonatkozásában úgy, hogy a finanszírozás nagy részét a Mezőgazdasági Garancia és Orientációs Alap orientációs részéből a garancia részbe helyezi át. f) A csatlakozási felkészülés támogatására a tíz felvételre jelentkező közép- és keleteurópai ország számára külön támogatási programot hoznak létre. (SAPARD=Special Action for Pre-accession measures for Agriculture and Rural Development). Ez mint a neve is mutatja a mezőgazdaság korszerűsítését (beleértve a feldolgozást és marketinget is), a minőségfejlesztést és vidékfejlesztést szolgálja. Az erre szánt évi 500 millió ECU a 10 országot figyelembe véve kevésnek tűnik, de az esetleg Magyarországra jutó rész ésszerű

felhasználásának lehetőségei, módszerei, eljárásmódja, stb. még nincs kidolgozva. Megkockáztatható az a vélemény, hogy jelentős előrehaladás ellenére az Európai Unió közös mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikája még mindig messze van attól, amelyet a „Corki Nyilatkozat” és hasonló elvi dokumentumok felvázolnak és amely a gazdasági és társadalmi alapelveknek megfelelne. Nálunk különböző beszámolókban és tudományos tanácskozásokon sokat lehet hallani az elképzelésekről, a különböző intézmények tevékenységéről, de saját tapasztalat alapján kijelenthető, hogy a legtöbb vidéki térségben, távoli kis községben az egyszerű emberek a saját problémáik megoldására egyenlőre semmilyen segítséget vagy lehetőséget nem látnak. Falugyűléseken kiderül, hogy az egyszerű emberek még nem is hallottak arról, hogy „őket valahol fejlesztik”. Az Európai Unió pedig valamilyen távoli, „mesebeli

királyság” számukra. (Egyesek szerint minden gondot megoldó, ajándékosztó „tündér királyság”, mások szerint a „gonosz királysága”, amelynek fő célja a magyar mezőgazdaság és a magyar vidék tönkretétele.) Ezért az Európai Unióhoz való csatlakozástól függetlenül sürgős tennivalóink vannak a mezőgazdaság és a vidéki térségek fejlesztésében. Másrészt ha tovább folytatjuk azt a szerencsétlen gyakorlatot, hogy minden, az emberek számára nehézséget okozó változtatást 89 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései azzal indokolnunk, hogy „az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt szükséges” vagy, hogy az „Európai Unió kívánja így”, és nem lépünk gyorsan előre az olyan információs, intézményi és segítségnyújtási

rendszer létrehozásában, amely a legkisebb település lakosai számára is érthetővé, elérhetővé és a mindennapi életünkben közvetlenül tapasztalhatóvá teszi az Európai Unió Közös Agrár és Vidékfejlesztési Politikájának pozitív elemeit és a tagságot megelőző segítségnyújtásból adódó lehetőségeket, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a vidéki emberek az uniós csatlakozás ellen fognak szavazni és „szerzett reménytelenségük” még sokáig megmarad. A csatlakozás előkészítésére fordított sok emberi erőfeszítés és költség pedig értelmét veszti. Itt az idő, hogy végre tegyünk valamit Carpe viam! 90 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület 5. ÖSSZEFOGLALÁS 5.1 A VIDÉKFEJLESZTÉS ELMÉLETI ALAPJAI 5.11 A vidékfejlesztés mint sajátos és önálló

problématerület A vidék problémái az elmúlt évtizedben kerültek az érdeklődés előterébe, de a vidékfejlesztés mint önálló problématerület az Európai Unióban is újnak tekinthető és a v idékfejlesztési politika csak most formálódik. Az 1996 nove mberében tartott Páneurópai Vidékfejlesztési Konferencia záródokumentuma az ún. „Corki Nyilatkozat” hivatkozási keretül szolgál a vidékfejlesztéssel foglalkozók számára. AZ OECD 1981 ót a foglalkozik a vidéki területek problémáival, de ilyen tevékenysége ugyancsak az elmúlt tíz évben gyorsult fel. Számos módszertani és a gyakorlati megvalósítást elemző OECD tanulmány készült, amelyek az Európai Unióban is felhasználásra kerültek. Az Európa Tanács különböző szervei, de különösen a Parlamenti Közgyűlés Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága 1990 ót a számos rendezvényen foglalkozott a vidéki térségek fejlesztésének kérdéseivel, számos

dokumentumot és ajánlást készített a témával kapcsolatban. E munka legfontosabb eredménye a „Vidéki térségek európai kartája”. Közben az Európa Tanács másik szerve a Helyi- és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa a hegyvidékek számára egy hasonló dokumentumot dolgozott ki, a „Hegyvidékek európai kartája” címmel. Az Európai Unióban a vidékfejlesztési politika előtérbe kerülését a Közös Agrárpolitika szükséges reformja motiválta. A KAP reformjára vonatkozó tervezetek egyre inkább önálló területként fogalmazzák meg a vidékfejlesztési politikát, de továbbra is a KAP keretében. A tervezetek szerint a vidékfejlesztési politika a KAP „alapvető pillére” illetve „második pillére” lesz. Létezik és szükséges külön vidékfejlesztési politika, amely nem azonos sem a területfejlesztési-, sem a regionális fejlesztési- sem pedig a mezőgazdasági politikával, de természetesen ezekkel szoros összhangját meg

kell teremteni. A vidékfejlesztési politika legszorosabb kapcsolatban a mezőgazdasági politikával van. Az Európai Unióban is az a felismerés nyer egyre inkább teret, hogy a K AP reformja csak a vidékfejlesztési politika tökélesítésével és megerősítésével együtt hajtható végre és lehet sikeres. 5.12 A vidékfejlesztési politika szükségessége, a területek egyenlőtlen fejlődése Az egyes területek, régiók egyenlőtlen fejlődése folyamatosan fennálló és működő folyamat, amely a regionális fejlődés állandóan újratermelődő különbségeiben nyilvánul meg. A gazdasági fejlődés és növekedés piacgazdasági mechanizmusai a vidéki térségeket a városiipari területekhez képest tartósan leértékelték, versenyképtelen helyzetbe hozták. Ez a folyamat a gazdaság globalizálódásával tovább erősödött. A vidéki térségek elnéptelenedése, leépülése olyan mértéket öltött, hogy az már sérti a városi fejlődéshez

kapcsolódó tőkés érdekeket és a városi lakosság érdekeit is. Ez a vidékfejlesztés előtérbe kerülésének elsődleges oka, hiszen a vidék elmaradottsága, függőségi helyzete már korábban, évszázadokon keresztül fennállt. Mindaddig, amíg a fejlődés felfogása az anyagi javak és szolgáltatások mennyiségi növekedését helyezi előtérbe, és a gazdasági teljesítmények mérése a szokásos gazdasági mutatókkal (GDP, GNP) történik, a vidéki térségek lemaradása, alacsonyabb fokú 91 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései versenyképessége megmarad illetve újra termelődik, vagyis vidékfejlesztési politikára is szükség van. A különböző területek egyenlőtlen fejlődése a növekedés-fejlődés rendszerelméleti törvényszerűségeivel

megmagyarázható és közgazdaságilag indokolható törvényszerű folyamat. Az eltérő fejlődési ütem alapja a szerkezeti változások eltérő dinamikája, illetve a rendszerekben zajló integrációs és dezintegrációs folyamatok alakulása. 5.13 Integrációs és dezintegrációs folyamatok a mezőgazdaságban és a vidéki térségekben A mezőgazdaság fejlődésének eddigi történetében a dezintegrációs (elkülönülési) folyamatok voltak a meghatározóak, amelyek más rendszersíkon együttjártak a mezőgazdaság és az ipar integrálódásával („iparszerű” mezőgazdaság). A mezőgazdaság elszakadt a vidéki térségektől, és szembekerült a természeti környezettel. Lényegében csak a földhöz kötődő termelési fázisok és az erre épülő állattenyésztés maradt a mezőgazdaság, illetve a v idéki térségek keretében. Ez a leszűkített tartalmú, torz struktúrájú mezőgazdaság nem lehet a vidékfejlesztés alapja, de még

meghatározó összetevője sem. A mezőgazdaság újraintegrálása iránti igény megjelenik a különböző dokumentumokban és a mezőgazdasági rendszerek és technológiák új formáinak keresésében. A vidékfejlesztés céljainak az integrált és multifunkcionális mezőgazdaság felel meg, amely keretében az újraintegrálódásnak a következő területeken kell megtörténnie: a) A mezőgazdaság és a vidéki térségek újraintegrálása. A mezőgazdaságnak az öncélú, csupán üzleti tevékenységként való fejlődése helyett a vidéki térség céljainak, fejlődési igényeinek megfelelő mezőgazdaságra van szükség. b) Újra integrálni kell a földet mint a vidéki térségek legfontosabb multifunkcionális erőforrását. c) A mezőgazdaságnak újra integrálódnia kell a természeti környezettel, jobban bele kell simulnia az ökológiai rendszerek és a vidéki tájgazdálkodás átfogóbb rendszereibe. d) Újra integrált rendszerbe kell egyesíteni a

mezőgazdaság szétválasztott részeit (növénytermesztés, állattenyésztés, erdészet, vadászat, stb. illetve termelés, feldolgozás, élelmiszeripar, kereskedelem). Ezen integrációs folyamatok eredményeként a mezőgazdaság olyan összetett és sokoldalú nemzetgazdasági ágazattá válik, amely meghatározó szerepet képes játszani a vidéki térségekben rendelkezésre álló természeti és emberi erőforrások hatékony, maximális gazdasági és társadalmi értéket létrehozó hasznosításában. 5.2 A VIDÉKFEJLESZTÉS INTÉZMÉNYI (SZERVEZETI) RENDSZERÉNEK ALAPJAI Az intézményi rendszer helyes kialakítása meghatározott alapelvek értelmezését és megfelelő figyelembevételét követeli meg. Ezek közül a legfontosabbak a következők: • a szubszidiaritás alapelve, • a heurisztikus önszervezés elve, • az endogén fejlődésre való törekvés elve, • a közösségek helyes értelmezése, jelentőségük figyelembevétele és a tranzakciós

költség minimalizálására való törekvés, • a vidékfejlesztés és a f enntarthatóság követelményeinek érvényesítése a 92 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület mezőgazdaság szervezeti struktúrájában. 5.21 A szubszidiaritás alapelve A szubszidiaritás alapelve divatos politikai fogalommá vált, ami bekerült az Európai Uniós Szerződésbe (Maastrichti szerződés, 1992) is. Szinte minden vidékfejlesztéssel foglalkozó dokumentumban szerepel. Egyes dokumentumok csak utalnak rá, anélkül, hogy megfogalmaznák, mit is értenek alatta. Más dokumentumok „szubszidiaritás” cím alatt megfogalmazzák, hogy mit értenek alatta, de tartalmilag nem teljesen fogadják el a szubszidiaritás eredeti jelentését, vagy más értelmet adnak annak. A dokumentumok harmadik csoportja nem említi a

szubszidiaritást, de szinte tökéletesen annak megfelelő felfogást tartalmaz, illetve valósít meg. A szubszidiaritás eredetileg a legteljesebb megfogalmazásban XI. Pius pápa „Quadrigessimo anno” kezdetű enciklikájában található, de a protestáns keresztény hagyománynak is szerves része. Ma már általános politika-filozófiai kategóriává vált Eredeti és teljes jelentésének három fontos tartalmi összetevője van: a) A társadalom helyes felépítése többszintű, amelyben a személyek és a személyek közösségei rendelkeznek a feladataik megoldásának kötelezettségével, az ehhez szükséges jogokkal és felelősséggel. b) A magasabb szintű közösség, hatóság illetve az állam csak olyan mértékben vonhat el feladatokat, jogokat és felelősséget az alacsonyabb szintű (kisebb) szerveződéstől, amilyen mértékben bizonyítható, hogy azok a feladatok megoldására még kellő segítséggel sem lennének képesek. A jobb, vagy hatékonyabb

feladatmegoldás önmagában még nem elégséges indok a feladatelvonásra. c) Ha az alacsonyabb szintű (kisebb) szervezet nem képes feladatait megoldani, a magasabb szintű szervezet (állam) köteles segítséget nyújtani (szubszidiálni). Ez a segítségnyújtás először arra kell hogy irányuljon, hogy erősítse az alacsonyabb szintű közösséget, növelje képességeit az önálló feladatmegoldásra. A feladat, hatáskör és felelősség elvonására csak ezután kerülhet sor. A szubszidiaritás tehát nem decentralizáció, nem hatáskör „leadás”, hanem ellenkezőleg, annak az alapelve, hogy mely esetben jogos feladatot, hatáskört és felelősséget „elvonni” az alsóbb szinttől és magasabb társadalmi szintre helyezni azt. Másrészt a szubszidiaritás a segítségnyújtás kötelezettségének az alapelve. 5.22 A heurisztikus önszervezés elve A heurisztikus önszervezés elve annak tudomásulvételére épül, hogy különösen bonyolult szervezetek

és dinamikusan változó környezeti feltételek esetén a s zervezeti rendszer viselkedését alakító nagyszámú tényező, azok kapcsolatai és kölcsönhatásai pontosan nem ismerhetők meg, nem modellezhetők. Az irányító (magasabb szintű) szervezet ne is próbáljon részletekbe menően irányítani, hanem az alacsonyabb szintű szervezet környezeti feltételeit igyekezzék úgy alakítani, hogy azokra az irányított rendszer a saját önálló, önkezdeményező és önfejlesztő tevékenysége segítségével a kívánt irányú, illetve a kívánt eredményre vezető viselkedéssel reagáljon. Kétségtelen, hogy a nagy önállósággal rendelkező alacsonyabb szintű szervezetek önkezdeményező magatartása számos hibás cselekvést is eredményez, de a környezeti tényezők és az ún. „integrált hatások” segítségével kiváltott és fenntartott aktivitásuk gyorsan rávezeti őket a helyes megoldásokra. (Heurisztikus keresés) Az is kétségtelen, hogy

az ilyen típusú irányítás az irányító szervezet részéről is több erőfeszítést 93 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései igényel, mint például az utasításokkal (szabályokkal, rendeletekkel, stb.) történő irányítás Ebben a koncepcióban nem nehéz felismerni a szubszidiaritással való lényegi hasonlóságot. A heurisztikus önszervezés elvének felel meg például a munkanélküliek fix segély helyett ún. „negatív adózással” történő támogatása, vagy az olyan közvetlen jövedelemtámogatások a mezőgazdaságban, amelyek az elért jövedelemnagysághoz kapcsolódnak, függetlenül attól, hogy az milyen tevékenységből származik. 5.23 A közösség fogalma, jelentősége és szerepe a tranzakciós költség csökkentésében Valamely társaság

csak akkor tekinthető közösségnek, ha: • hozzájárul tagjai önidentifikációjának kialakításához, • a tagjai széleskörűen részt vesznek azokban a döntésekben, amelyek a közösség életét irányítják, • a társulás mint egész felelősséget vállal tagjaiért, • ez a felelősség magában foglalja a tagok sokszínű egyéniségének tiszteletben tartását is. A vidékfejlesztéssel kapcsolatos ET és EU dokumentumok mind alapvetőnek tartják a vidéki közösségek fenntartását, illetve helyreállítását és fejlesztését. A közösségek megléte és életképessége feltétele a szubszidiaritás, a heurisztikus önszervezés és az endogén fejlődés alkalmazásának, illetve érvényesülésének. A vidékfejlesztés elsődleges feladata a vidéki(falusi) közösségek életképességének helyreállítása. A közösségi típusú szerveződésekben érvényesül az, hogy a különböző gazdasági és nem gazdasági jellegű tranzakciók nem

formális szerződésekre, hanem ún. „kapcsolati szerződésekre” épülnek, amelyeknél az ügyletek tranzakciós költsége kicsi. A közösségi típusú szerveződések tehát a tranzakciós költség össztársadalmi szintű csökkentésének is legfontosabb eszközei. A hatékony vidékfejlesztési intézményi (szervezeti) rendszer kisméretű, egyszerű központi szervezetet tartalmaz, amely az általános és alapvető össztársadalmi érdekeket képviseli, továbbá a vidéki közösségek alapvető gazdasági, társadalmi és jogi környezeti feltételeit alakítja, de csak integrált hatásokat (kulcsparamétereket) alkalmaz, és a lehető legnagyobb teret enged a vidéki közösségek heurisztikus önszervezésének. Így érhető el, hogy a forrásoknak csak a lehető legkisebb része fordítódik az intézményrendszer saját fenntartására és működésére. 5.24 A mezőgazdaság célszerű szervezeti struktúrájának elvei Radikális szemléletváltozásra van

szükség a mezőgazdaság szerkezetének kialakításában és az ezt befolyásoló politikában, mivel a jelenleg kialakult termelési, technológiai és szervezeti struktúra egyetlen rendező elve a külső ipari inputok minél hatékonyabb hasznosítása. Ez a vidéki térségek természeti és emberi erőforrásainak leértékelődését és alacsony fokú kihasználását eredményezi. A radikális szemléletváltozás azt jelentené, hogy teljesen megfordítjuk a tervezés sorrendjét: • először számba kell venni az adott helyen, vagy adott vidéki körzetben rendelkezésre álló természeti és emberi erőforrás készleteket, • majd fel kell tárni, hogy ezekkel az erőforrásokkal milyen, a társadalom számára hasznos termékek és szolgáltatások állíthatók elő, amelyekre már van 94 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és

természetvédelem tématerület piaci igény, vagy amelyekre megfelelő piaci promócióval megteremthető a piaci igény, végül amelyekre ugyan piac nem teremthető, de „nem piaci” mechanizmusokon keresztül pénzértékben is elismerhetők és a társadalom az ilyen elismerést (támogatást) elfogadja. • Ki kell alakítani olyan intézményi és támogatási rendszert, amely mind a mezőgazdasági kutatást, mind a vidéki közösségeket arra motiválja, hogy aktív módon keressék az erőforrások ma még nem ismert, új, alternatív hasznosítási lehetőségeit. Minden észszerű és a társadalom által elfogadható új megoldás bevezetését, elterjesztését, stb. támogatni kell A vidékfejlesztés céljaihoz legnagyobb mértékben hozzájáruló, a hosszútávon is fenntartható és versenyképes mezőgazdaság tehát a vidéki térségekben rendelkezésre álló erőforráskészletből indul ki, és az abból előállítható összes társadalmi érték

(hasznosság) maximalizálására törekszik. a) Az előbbiekből következik, hogy a mezőgazdaságnak nagyobb mértékben helyi és saját termelésű erőforrásokra kell támaszkodnia. (Saját takarmány, energia és egyéb erőforrás előállítás.) b) A földtulajdoni viszonyokat, a földtulajdon nagyságát is a vidékfejlesztés és a sokirányú hasznosítás lehetőségei szempontjából kell értékelni és rendezni. „Szétaprózott földbirtokstruktúráról” a földhasznosítás lehetséges módjainak teljes körű számbavétele nélkül értelmetlenség beszélni. c) A vidékfejlesztés szempontjából olyan vállalkozási formák előnyösebbek, amelyek segítik a vidéki lakosság megtartását, az életképes vidéki közösségek fenntartását, a hagyományos értékek megőrzését. d) A mezőgazdasági vállalkozásoknak nagyfokú alkalmazkodóképességgel kell rendelkezniük, rugalmasnak kell lenniük. Ez kisebb vagy közepes méret és sokoldalú

(diverzifikált) termelési szerkezet mellett nagyobb, mint a nagyméretű, specializált vállalatoknál. Valójában az optimálisnak tekinthető mezőgazdasági struktúra és az egyes vállalkozási formák csak a n agyszámú, gyakran egymással ellentétes kritériumok bonyolult rendszerében ítélhetők meg. A mezőgazdaság multifunkcionális jellegét, a tőle elvárt környezet-, táj- és természetgazdálkodási, továbbá szociális (közösségi) jellegű funkciókat figyelembe véve megállapítható, hogy az olyan gazdasági szervezeti formák, amelyek elsősorban tőkehasznosításra létesülnek, a tőke gyors megtérülésének célját tartják elsődlegesnek, vagyis a gazdasági társaságok nem tekinthetők kedvezőnek. 5.25 Az endogén fejlődés lényege és jelentősége Az endogén fejlődés nem csupán belső, helyi erőforrásokra való támaszkodást, hanem elsősorban azt a képességet jelenti, hogy a külső elemeket, hatásokat, erőforrásokat képes

a rendszer (a vidéki közösség) úgy integrálni, hogy az nem a saját önidentitásának vagy belső elemeinek gyengülését okozza, hanem ellenkezőleg azok megerősödését. Másképp megfogalmazva a rendszer nem csupán „elszenvedi vagy elviseli” a külső erők által kiváltott változásokat még ha esetlen azok pozitívak is, hanem saját maga fejleszti önmagát, amely folyamatban a külső tényezők, erőforrások és hatások nemcsak hogy nem károsak vagy rombolóak, hanem a rendszer saját fejlődését szolgálják. Az endogén fejlődés lényegében azt a képességet jelenti, hogy a k özösség a k örnyezeti hatásokra ne pusztán követő, passzív 95 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései viselkedéssel reagáljon, hanem önkezdeményező, önálló,

önfejlesztő, aktív módon. Az endogén fejlődés lehetőségei és képességei vagy ezeknek a h iánya ad magyarázatot a vidéki térségek, illetve régiók és országok egyenlőtlen fejlődésre, fejlődési dinamizmusuk változásaira is. Az endogén fejlődés a régió, a kisebb térség, illetve a közösségek életképességének (viability) kifejeződése, konkrét megjelenési formája. A tartós, maradandó és „folyamatként értelmezhető” fejlődést csak az endogén típusú fejlődés eredményezhet. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a vidéki térségek, falvak, kisvárosok, általában a vidéki közösségek életképesek, vagyis endogén fejlődésre alkalmasak A fejlesztő intézménynek, személynek, hatóságnak stb. pedig az a feladata, hogy ezt az endogén fejlődési folyamatot segítse (szubszidiálja), vagy az angol kifejezéssel előmozdítsa (facilitate). Ha viszont a k özösség már elveszítette életképességét, akkor sem helyes

megoldás az exogén fejlesztés, mert azt a közösség csak „elszenvedi”, és nem hoz létre tartós fejlődést. (Vagyis, ha a külső hatás megszűnik, leáll a fejlődés) A vidéki térségek helyzetét figyelembe véve megállapítható, hogy a múltban lejátszódott exogén folyamat nem fejlődés, hanem visszafejlődés volt. Fontos azonban kiemelni, hogy a vidéki térségek leépülése, elnéptelenedése, a f alvak tönkretétele a v idéki közösségek közreműködése és akarata ellenére is megvalósítható volt a kialakult függőségi viszonyok alapján, de újraélesztésük elképzelhetetlen a még vidéken élő emberek és közösségek aktív, önfejlesztő magatartása nélkül. Megállapítható, hogy a gazdasági fejlődés jelenleg domináns felfogása, illetve a piacgazdaság működési mechanizmusai óriási mértékű versenyképességi különbségeket hoztak létre a koncentrált, városiasodott ipari körzetek és a vidéki térségek

között. Ez a különbség még igen intenzív vidékfejlesztés esetén sem oldható fel, tehát a vidéki térségek exogén típusú „fejlődése”, függőségi viszonya a fejlődés felfogásának és a működő mechanizmusoknak a radikális megváltoztatása nélkül nem képzelhető el. 5.3 ÚJ MEZŐGAZDASÁGI- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA SZÜKSÉGESSÉGE, CÉLJAI ÉS IRÁNYZATAI 5.31 A vidékpolitika előtérbe kerülésének okai A különböző vidékfejlesztéssel foglalkozó dokumentumok alapján látható, hogy : a) A vidékfejlesztési problémák előtérbe kerülése az utóbbi években nem azért következett be, mert a v idéki térségek gazdasági szerepe vagy az általuk nyújtott gazdasági hozzájárulás nagyobb jelentőségűvé vált a társadalom számára, hanem elsősorban azért, mert a vidéki térségek leépülése, elnéptelenedése egyes esetekben már olyan méreteket öltött, amely egyrészt növekvő társadalmi-politikai

feszültségekkel fenyeget, másrészt már ellentétes a társadalom többségét alkotó gazdaságilag és politikailag erősebb helyzetben lévő vállalkozói (pénzügyi) körök és városi lakosság érdekeivel is. Sokszor előforduló, erős motiváló szempont a további városi koncentráció gazdasági hátrányaitól, növekvő szociális költségeitől való félelem is. b) A vidékfejlesztés gazdasági előnyei, az a szempont, hogy a vidéki térségek természeti és emberi erőforrásainak mobilizálása, jobb kihasználása az egész társadalom fejlődését és a gazdasági növekedést is elősegítené, egyáltalán nem vagy csak általános jelzőkkel történő leírás szintjén jelenik meg. Vagyis a v idékfejlesztés szükségessége nincs gazdaságilag kellően alátámasztva, nem bizonyított, hogy az „gazdaságilag ésszerű befektetés”, amelynek várható hozadéka jelen értékben meghaladja a v idékfejlesztésre fordított „befektetéseket”.

96 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület c) Ez azt jelenti, hogy a vidékfejlesztés továbbra is a fejlett városi-ipari körzetek és a vidék alá és fölérendeltségi, függőségi kapcsolatában jelenik meg, és a lakosság többségének belátásától függ. Másképpen a v idékfejlesztés társadalmi alku kérdése és politikai döntések függvénye. Csak addig és olyan mértékben kerül rá sor, amíg az erősebb alkupozícióban lévő társadalmi csoportok érdekeivel egybe esik, vagy legalább nem sérti azokat. d) A vidékfejlesztés az előbbiek szerint úgy merül fel, amely nem képes önálló, a társadalmi-politikai döntésektől független „önfejlesztő, önszabályozó gazdasági mechanizmussá válni”, illetve nem világos, hogy adott állapot elérése-e a cél, vagy a

vidékfejlesztés mint feladat, mint folyamat tartósan vagy csak adott ideig szükségese. e) Az olyan célmeghatározások, hogy „jobb és harmonikusabb egyensúlyt kell kialakítani a városi és vidéki térségek között”, a vidéki térségekben folyó gazdasági-társadalmi tevékenységeknek a jelenleginél még alacsonyabb szintjén is elérhető. Ha ez így van, az egész társadalom óriási összegeket takaríthat meg, ha a „fejlesztést” csupán ennek az alacsonyabb szintű, de a társadalom számára kedvezőbb egyensúlyi helyzetnek az elérésére korlátozza. Ez ugyanis csak az átmeneti társadalmi feszültségek kezelését igényli. (Pl a t eljesen elöregedett falvak lakossága szociális problémáinak kezelése a falvak lakosságának teljes kihalásáig „olcsóbb”, mint az ilyen falvak újjáélesztése.) Ez esetben a „vidékfejlesztés” egy véges, kiszámítható időtartamú program lehet. f) A vidékfejlesztés előtérbe kerülésének fő

oka a legtöbb országban, így az Európai Unióban is a mezőgazdasági politika szükségszerű reformja. Az EU esetében a radikális reform elkerülhetetlen, az alábbi okok miatt: • a KAP eddigi reformja nem szüntette meg annak összes problémáit, sőt új nehézségek jelentek meg, • a küszöbön áll újabb WTO tárgyalásokra való felkészülés, • az Unió várható kibővítése. A vidékfejlesztés előtérbe kerülése mögött tehát az áll, hogy a KAP radikális reformja alapvető társadalmi-politikai megrázkódtatások és az Unión belüli feszültségek kiéleződése nélkül csak úgy oldható meg, ha egyidejűleg intenzív vidékfejlesztési intézkedések történnek. 5.32 A vidéki térségek fogalma és ennek összefüggése a vidékpolitikával A vidék, a vidéki térség fogalmának meghatározása nem csupán technikai vagy módszertani kérdés, hanem alapvetően ezen múlik a vidékpolitika egész rendszere, céljai, módszerei stb. A vidék,

vidékiség, vidéki térség fogalmak az előzőkben tárgyalt történelmi okok, a kialakult társadalmi értékítéletek és főleg a kapitalizmus fejlődése során kialakult város-vidék függőségi, hierarchikus viszonyok és a globalizáció következményeként jelentkező újabb keletű hátrányos helyzetek miatt az elmaradottság és fejletlenség szinonimáivá váltak. Ez teszi érthetővé, hogy még az Európai Unióban is, de különösen nálunk, annak ellenére, hogy a „vidékfejlesztés” egyre inkább „divatba jön”, teljes zavar tapasztalható a kérdésben. Megalapozott és a vidéki térségek valódi fejlesztését (a fejlődés nem azonosítva a gazdasági növekedés hagyományos felfogásával vagy a globalizáció sikerével) szolgáló vidékfejlesztési politikához nem elég a vidéki területeket csak a jelenleg alkalmazott kritériumok alapján definiálni, és nem helyes az „urbanizáltság alacsony foka” alapján minősíteni, hanem

saját pozitív jellemzőik alapján kell meghatározni azokat. Ezzel a „fejlesztés” is új értelmet nyer, hiszen arra fog irányulni, hogy a vidéki térségek saját önazonosságukat valósítsák meg 97 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései fejletten, illetve egyre tökéletesebben. 5.4 A MEZŐGAZDASÁGI- ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA ÖSSZEFÜGGÉSEI 5.41 Mezőgazdasági- és vidékfejlesztési politika a közép- és kelet-európai országokban Az előzőekben már többször felmerült, hogy a mezőgazdaság és a vidék, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikák szoros összefüggésben vannak egymással. Az OECD és az EU tapasztalatai egyértelműen bizonyítják, hogy a vidék problémái nem oldhatók meg egyedül a mezőgazdasági szektorális politika

segítségével, még akkor sem, ha a mezőgazdaságot az integrált és multifunkcionális értelemben fogjuk fel. Ugyanakkor viszont a mezőgazdasági politikák szükségszerű reformja, különösen is a közvetlen ár és termelési támogatások fenntartása, az általuk kiváltott kedvezőtlen hatások később újabb súlyos megrázkódtatásokat okozhatnak a vidéki területek számára. A közép- és kelet-európai országoknak, különösen is azoknak, amelyek az EU tagságra pályáznak, érdemes és szükséges is figyelembe venniük azokat a tapasztalatokat, amelyeket az OECD országok és az EU szerzett a mezőgazdaság átalakítása és a vidékfejlesztés területén, sőt igazodniuk kell az EU-ban még sok vonatkozásban most formálódó új mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikához. A jelenlegi helyzet a következőkkel jellemezhető: A.) A vidéki politika fejlettsége szoros összefüggésben van a gazdasági fejlődés színvonalával és az

átalakulásban elért eredményekkel. B.) Úgy tűnik egyetlen országban sem szentelnek elegendő figyelmet a vidékfejlesztésnek, még a reformokban élenjáró országokban sem. Ez utóbbi probléma okai: a) A gazdasági fejlődés alacsony szintje. A privatizáció, a makroökonómiai és átalakulási problémák elvonják a figyelmet a vidékfejlesztésről. b) A városiasodással ellentétes folyamat (counterurbanisation) még nem kezdődött el, a kisvárosokban, illetve ritkán lakott vidékeken való letelepedés preferálása gyenge. (Tehát nem a nálunk esetenként jellemző „kényszer visszaköltésről” van szó.) c) A vidéki élet értékei, mint a természeti és kulturális sokoldalúság, hagyományos családi élet, közösségi önazonosság, jobb közbiztonság csak újabban kap nagyobb figyelmet, és egyes vidéki területek csak most kezdenek vonzóbbá válni letelepedésre és üdülésre. d) A szűkös költségvetési keretek és az egyéb

szociális problémák kevés lehetőséget adnak a fejlesztési programoknak. Sok országban a helyi hatóságoknak nincs saját adóbevétele, illetve saját költségvetése. e) Még mindig általános, hogy a vidéki területeket a mezőgazdaság szinonímájaként értelmezik. Legtöbb országban ezt az agrárlobbyk erős politikai befolyása tartja fenn, miközben a nem mezőgazdaságból élő vidéki lakosság alkupozíciója gyenge és érdekeik megosztottak. A vidékfejlesztési politika a legtöbb esetben a mezőgazdasági minisztériumokhoz tartozik, ami azt a veszélyt rejti magában, hogy a vidékpolitika a mezőgazdasági szektorális politika javára torzul. (Véleményünk szerint ez csak akkor igazi veszély, ha a mezőgazdaságot a jelenlegi szűk értelemben fogják fel. Nálunk sajnos még ez a helyzet.) 98 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság,

vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület f) A helyi demokratikus intézmények gyengék, a demokratikus részvétel és a partnerség nagyon kezdeti stádiumban van. g) A vidéki lakosság azonosulása a t erülettel, amelyben élnek gyenge, ami annak következménye, hogy a társadalmi és területi kapcsolatokat a múltban sokszor megszakították. (Háborúk, területi átrendeződések, lakosságcsere, erőszakos kollektivizálás stb.) Az ilyen azonosságtudat és kapcsolatok megerősítése fontos feladat. h) Hiányoznak a megfelelő eszközök a helyi problémák megoldására (személyes képességek, aktivitás, kreativitás). Ez annak is betudható, hogy az előző időszak centralizált rendszerében a képzés és az egész szemlélet a helyi problémák „fentről” vagy kívülről való megközelítésére épült. A vidéki közösségeket még mindig a „szerzett reménytelenség” („aquired helplessness”) és a „felfelé nézés” uralja.

5.42 A mezőgazdasági politika reformja és ennek összefüggései a vidékpolitikával Az OECD Miniszteri Bizottsága által javasolt reform lényege a mezőgazdasági termelés támogatásának csökkentése és a kereskedelmi korlátok megszüntetése, hogy a szektort valóban a p iac jelzései befolyásolják, ami az erőforrások hatékonyabb felhasználását eredményezné a mezőgazdaságban és az egész gazdaságban. Ha az így felszabaduló támogatási keretek egyéb formában a vidéki lakossághoz kerülnek felhasználásra, akkor csak egyes tőkebefektetői és más lobby érdekek sérülnek, de a vidéki lakosság jól járhat. Olyan körülmények között tehát, amikor az élelmiszerellátás biztonsága nem kerülhet veszélybe (túltermelés) a r eform megvalósítása az ésszerűség követelménye. Ez magában foglalja a közvetlen kifizetések ill. jövedelemtámogatások rendszerének kialakítását is A közvetlen jövedelemtámogatások fogalmába a

gazdálkodóknak fizetett minden olyan támogatás beletartozik, amelyet közpénzekből fizetnek azzal a céllal, hogy növeljék a gazdálkodók jövedelmét, de nem kapcsolódnak a mezőgazdasági termeléshez. Az ilyen támogatások úgy alakíthatók ki, hogy az elhatározott jövedelemátcsoportosítás nem okoz torzulásokat a piaci viszonyokban, a piaci jelzések szabadon érvényesülnek. Lehetővé teszik, hogy a t ámogatásokat meghatározott gazdálkodói csoportokra vagy elérendő célokra koncentráljuk. Ezáltal növelhető a támogatások hatékonysága, ugyanazon célok kevesebb összes támogatással megoldhatók, vagy azonos támogatással több cél, illetve egyes célok magasabb szintje érhető el. Az Európai Unió minden tagállama egyidejűleg tagja az OECD-nek is, de ettől függetlenül is előtérbe került a KAP újabb, az eddiginél radikálisabb reformja. Ennek a vidékfejlesztést érintő legfontosabb elemei: a) A vidékfejlesztésre vonatkozó új

szabályozás az összes vidékfejlesztési programot egyetlen keretbe rendezi újra, és megadja a lehetőséget a tagállamoknak, hogy saját prioritásaikat maguk határozzák meg és hogy választhassanak az EU szabályozásban lévő programok között. Megjegyzendő, hogy ez természetszerűen feltételezi a tagállamok saját vidékfejlesztési politikájának meglétét. b) Az új decentralizációt a s zabályok nagy mértékű egyszerűsítésére való törekvés kell hogy kísérje. Az ilyen egyszerűsítésre máris példaként hozzák fel a vidékfejlesztési szabályozást. Úgy tűnik, hogy ez a szabályozás nálunk és más közép- és kelet-európai országokban, amelyeket mindig azzal vádolnak nyugat-európai szakértők, hogy túl bürokratikusak, és amelyeket „deregulációra” biztatnak még mindig túlkomplikáltnak tűnnek, és egyáltalán nem világos, hogyan jutnak el ezek alapján a t ényleges 99 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés

rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései lehetőségek azokhoz a helyi közösségekhez, amelyek aktív részvételére számítanak. c) A környezettel kapcsolatos tevékenységeket jelentősen megerősítik. Ugyanakkor a tagállamoknak intézkedéseket kell hozniuk arra, hogy a környezeti szabályokat betartsák. Az ilyen intézkedések magukban kell hogy foglalják a közvetlen kifizetések csökkentését vagy megvonását is. d) Az új vidékfejlesztési szabályozás – a szándékok szerint – először fekteti le az átfogó és konzisztens vidékfejlesztési politika alapjait, amely kiegészíti a p iackezelést azzal, hogy biztosítja, hogy a mezőgazdasági kiadások nagyobb mértékben szolgálják a területi fejlesztést és a természetmegőrzést. e) A vidékfejlesztés így a KAP második pillérévé válik. Ezt az

alapvető új fejleményt alátámasztja a vidékfejlesztési programok közösségi finanszírozása az összes vidéki térség vonatkozásában úgy, hogy a finanszírozás nagy részét a Mezőgazdasági Garancia és Orientációs Alap Orientációs részéből a Garancia részbe helyezi. f) A csatlakozási felkészülés támogatására a tíz felvételre jelentkező közép- és keleteurópai ország számára külön támogatási programot hoznak létre (SAPARD= Special Action for Pre-accession Measures for Agriculture and Rural Development). Ez mint a neve is mutatja a mezőgazdaság korszerűsítését (beleértve a feldolgozást és marketinget is), a minőségfejlesztést és vidékfejlesztést szolgálja. Az erre szánt évi 500 millió ECU a 10 országot figyelembe véve kevésnek tűnik, de az esetleg Magyarországra jutó rész ésszerű felhasználásának lehetőségei, módszerei, eljárásmódja, stb. még nincs kidolgozva. Egyes szakértők a jelenleg már

elhatározott reformokhoz képest sokkal radikálisabb változtatásokat tartanának szükségesnek az Európai Unió mezőgazdasági- és vidékfejlesztési politikájában. Tehát az a rendszer, amely hazánk tényleges csatlakozásának időpontjában érvényes lesz, a j elenlegihez képest még lényegesen változhat. 100 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület 6. FELHASZNÁLT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM 6.1 SAJÁT PUBLIKÁCIÓK Szakál, F. 1982: The Role of Stable Farming Conditions as Information Generators in the Adaptive Process of Agricultural Firms. (in: Decision and Information in Agribusiness, Eds: CH Hanf and G.W Schiefer,Kiel) Szakál,F. 1993a: A családi gazdaságok szerepe a mezőgazdaság szerkezetében (Gazdálkodás, XXXVII. évf 7 sz) Szakál, F. and Illés, BCs 1993b: Problems and Prospects of

Redirecting Hungarian Agriculture towards Sustainable Development (Landscape and Urban Planning, 27. (1993) 223-229) Szakál, F. 1993c: Gazdasági rendszerelmélet (Egyetemi jegyzet, GATE, Gödöllő) Szakál, F.-Kiss, J-Ángyán,J 1993: Some problems and perspectives of endogenous development in Hungarian agriculture (Options Mediterranéennes, Ser. A No 23) Szakál, F. and Kiss J 1993: A System Theory Approach to Endogenous Regional Development and Some Considerations in Respect to the Trasition Process of Hungarian Agriculture (in: On the Inpact of Endogenous Development in Rural Areas Ed. Ploeg, JD van der cip-data koninklije bibliotek den haag) Szakál, F. 1994a: A tranzakciós és szervezési költségek szerepe a mezőgazdasági struktúra alakításában. (Gazdálkodás, XXXVIIIévf 1 sz) Szakál, F. 1994b: A mezőgazdasági politika problémái és feladatai a vidékfejlesztésben (Agrártörténeti Szemle, 1994. 1-4sz) Szakál, F. 1995: Mezőgazdaság és vidékfejlesztés az

újabb európai irányzatok tükrében (in: Mezőgazdaságtól a vidékfejlesztésig. III Falukonferencia MTA Regionális Kutatások Központja, Pécs) Szakál, F. 1996a: Mezőgazdaság és vidékfejelsztés: Új európai irányzatok az Európa Tanács tevékenysége és dokumentumai alapján (Környezet és T ájgazdálkodási Füzetek, II/2. (GATE-KTI, Gödöllő) Szakál, F. et al1996b: Doc 7548, 1996:Motion for a resolution on the role of inte-regional cooperation for agricultural and rural development (ET Parlamenti Közgyűlés, Strasbourg) Szakál, F. 1997a: The need to redefine the meaning of „Agriculture” (Information document, Strasbourg) (Doc. AS/Agr (1997)7) Szakál,F. 1997b: The role of inter-regional co-operation for agriculture and rural development Council of Europe Committee on Agr. and Rural Development Doc AS/Agr (1997)24 Strasbourg Szakál, F 1977.d: A természeti erőforrások ökonómiája (Egyetemi jegyzet GATE, Gödöllő) Szakál, F. 1998a: Vállalkozási

formák értékelése a mezőgazdasággal szembeni új kihívásokhoz való alkalmazkodás szempontjából (Gödöllői Tudományos Napok. GATE, GTK Kiadványa) Szakál,F. 1998b: Structural Changes of the Rural Areas in the Transition Period in the Central and Eastern European Countries. (Seminar on Rural Development, Ljubljana, 1998 sept 2526) Szakál, F. 1998c: The Council of Europe and Rural Development A Basic Document: The European Charter for Rural Areas. An outline report (Congress of European Agriculture, Rural Youth Working Group, Lubljana, 1998. sept 29) Szakál, F.-Illés,BCs 1998: A régiók közötti együttműködés lehetőségei és szerepe a vidékfejlesztésben (VI. Nemzetközi Agrárökonómiai Napok Gyöngyös, 1998 m árc 2425 2 kötet) Szakál, F.-Rodics,G 1998: Az integrált és multifunkcionális mezőgazdaság mint a vidékfejlesztés alapja (VI. Nemzetközi Agrárökonómiai Tudományos Napok,Gyöngyös, 1998márc 2425 4 kötet) 101 Szakál Ferenc: A

hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései 6.2 AZ EURÓPA TANÁCS DOKUMENTUMAI ÉS KIADVÁNYAI 6.21 Parlamenti Közgyűlés, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság (Committee on Agriculture and Rural Development): 1991.: Public hearing on agriculture’s contribution to enhancing energy security, Rome, 7 May 1991 (Strasbourg) 1994.a: Doc AS/Agr (1994) 15: Preliminary Draft Report on the Modification of the Name of the Committee on Agriculture (Strasbourg) 1994.b: Doc AS/Agr(1994) 16: Swiss Charter for the Development of the Coutryside (Strasbourg) 1994.c: Doc AS/Agr(1994) 20: The French Charter for Rural Society The complete text.(Strasbourg) 1995.: 3rd European Agricultural Forum Conpendium of Documents (Strasbourg) 1996.a: Draft report on improving the situation of women in rural society (Strasbourg)

1996.b: Doc AS/Agr(1996)12: Report on the trasition process in the agricultural and rural sector in the countries of central and eastern Europe (CEEC-s) and the new independent states (NIS) (Strasbourg) 1996.c: Meeting of the Committee and Seminar on t he Role of Agriculture as a Producer of Renewable Raw Materials for Industry and the Energy Sector. Stockholm, 5-6 Sept 1996 (Strasbourg) 1996.d: Doc AS/Agr (1996) 20: Introductory memorandum on education and advisory services in agriculture, fisheries and forestry (Strasbourg) 1996.e: Doc AS/Agr (1996) 29: Pan-European Conference on Rural Development „Rural Europe Future Perspectives” - The „Cork Declaration” (Information Document, Strasbourg) 1997.a: Pan-European Parliamentary Conference on R ural Development - Report of the Debates Bratislava, 5-6. May, 1997 (Strasbourg) 1997 1997.b: The Bratislava Declaration A Living European Countryside (Bratislava, 5-6 May 1997) 1997.c: Doc AS/Agr(1997) 21: Future rural development policy

- Speech by Dr Franz Fischler at the joint meeting with the Committee on Agricultural and Rural Development of the European Parliament (17. June 1997 Brussels) 1997. d: Doc AS/Agr/Reforms (1997) 2: Report on the Alsace (France) - Burgas (Bulgaria) interregional co-operation project (Strasbourg) 6.22 European Conference of Ministers Responsible for Regional Planning (CEMAT) (A regionális fejlesztésért felelős miniszterek konferenciája) 1980.: European outline convention on transfrontier co-operation between territorial communities or authorities (Madrid, 21. March 1980) (Madrid Convention) 1983.: European Regional/Spatial Planning Charter-(Torremolinos Charter)(Strasbourg) 1993.: The challenges facing European society with the approach of the year 2000 Transborder cooperation within sustainable regional/spatial planning in Central Europe(Reports and conclusions, Vienna 31 March-1 April 1993) 6.23 Parliamentary Assembly (Parlamenti Közgyűlés) 6.231 Reports (Jelentések) 1. Doc

59831988: Report on the necessary reform of European Agricultural Policies 2. ET Doc 61601990: Report on the revival of the countryside by means of information technology Strasbourg) 3. Doc 65361991: Report on agriculture’s contribution to enhancing energy security and saving the global environment (Strasbourg) 102 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület 4. Doc 6830 1993: Report on necessary agricultural and rural policy reforms in Europe (Strasbourg) 5. Doc 7845 1997: Report on global challenges for agriculture (including aquaculture, fisheries and forestry) (Strasbourg) 6. Doc 8030 1998: Report on the Preliminary draft European Landscape Convention (Strasbourg) 6.232 Recommendations and Resolutions (Ajánlások és Határozatok) 1988. Recommendation 1091 ( 1988) on t he European Campaign for the Countryside - A

new management approach for rural areas. (Strasbourg) 1989.: Resolution 911 (1989) on the necessary reform of European agricultural policies (Strasbourg) 1990.: Resolution 936 (1990) on t he consequences of set aside programmes in agriculture for rural areas (Strasbourg) 1996.: Recommendation 1296 (1996) on a European Charter for Rural Areas (Strasbourg) 6.24 The Committee of Ministers (Miniszteri Bizottság) 1973.: Resolution (73) 3 on R ural Revival Policies in the Balance between Town and Country (19 Jan. 1973) 1976.: Resolution No26 (1976) on the Steps which Can Be Taken to Reduce Depopulation of Rural Regions (13.Apr 1976) 1989.: Recommendation NoR (89) 6 on the Protection and Enchancement of the Rural Architectural Herritage (13. april 1989) 1994.: Recommendation NoR(94)6 for a Sustainable Development and Use of the Countryside with a Particular Focus on the Safeguarding of Wildlife and Landscape (5. Sep 1994) 6.25 The Congress of Local and Regional Authorities of Europe

(CLRAE) (Az európai helyi- és regionális önkormányzatok kongresszusa): 1985.: European Charter of Local Self Government (Strasbourg) 1988.: Standing Conference of Local and Regional Authorities of Europe: Hearing on „ New Management Approach for Rural Areas” Final Declaration.(Strasbourg, 5-6 September 1988) 1994.: Definition and limits of the principle of subsidiarity (Council of Europe Press ) 1995.a: The European Charter of Mountain Regions (Strasbourg) 1995.b: Európai karta a fiatalok részvételéről a helyi közösségek és régiók életében(Strasbourg) (Magyar nyelvű kiadás) 1996.a: The Pan-European Biological and Landscape Diversity Strategy (a vision for Europe’s heritage) 1966.b: Report on the European Charter of Regional Self-Government (Strasbourg) 6.3 AZ EURÓPAI UNIÓ KIADVÁNYAI 6.31 European Commission (A Bizottság) 1991.: The development and future of the common agricultural policy (Eur-OP Luxemburg) 1992.a: Reform of the Structural Funds: A Tool to

Promote Economic and Social Cohesion (Luxembeug, Eur-OP.) 1992.c: Agriculture in Europe Development, Constraints and Perspectives (Eur-OP Luxemburg) 1995.a: Agricultural Situation and Prospects in the Central and Eastern European Countries Working Document. 103 Szakál Ferenc: A hazai vidékfejlesztés rendszerének EU-konform kialakítási lehetőségei I.: A vidékfejlesztés szervezési és ökonómiai problémái, a mezőgazdasági és a vidékfejlesztési politikák összefüggései 1995.b: Press Release Study of alternative strategies for the development of relations in the field of agriculture between the EU and the associated countries with the view to future accession of these countries. (Agricultural Strategy Paper) (DocIP/95/1314) 1997.b: The Common Agricultural Policy Promoting Europe’s agriculture and rural areas: Continuity and change (Eur-OP. Luxemburg) 1997.c: European Economy-Reports and Studies No5: Towards a Common Agricultural and Rural Policy for Europe.

(Eur-OP Lucemburg) 1998.a: Official Journal of the European Communities Vol 41 No4 (June 1998) 1998.b: Aide Memoire for the preparation of the programe for rural development 2000-2006 6.32 Directorate General for Agriculture (DG VI) (Mezőgazdasági Főigazgatóság) 1997.: CAP 2000 Situation and Outlook Rural Developments (Working document) 1998.a: Towards a greening of the Common Agricultural Policy (Brüsszel) 1998.b: Agenda 2000 The Future for European Agriculture (Brüsszel) 1998.c: Rural Development - a vital policy in its own right (Brüsszel) 1998.d: Rural Development 2000-06 (News letter, No1 June 1998, Brüsszel) 6.33 European Parliament (Európai Parlament) 1996.: Draft Report on E uropean Rural Policy and on C reation of a European Rural Charter (Committee on Agriculture and Rural Development. PE 216622) 6.4 AZ OECD KIADVÁNYAI 1992.: Communique Meeting of the Committee for Agriculture at Ministerial Level (26March 1992.) 1994.a: Agricultural Policy Reform: New

Approaches The Role of Direct Income Payments (Párizs) 1994.b: Creating Rural Indicators for Shaping Territorial Policy (Párizs) 1995.a: Creating Employment for rural development New Policy Approaches (Párizs) 1995.b Ajustment in OECD Agriculture Issues and Policy Responses (Párizs) 1995.c: Niche Markets as a Rural Development Strategy (Párizs) 1995.d: Technological Change and Structural Adjustment in OECD Agriculture (Párizs) 1996.a: Territorial Indicators of Employment Focusing on Rural Development (Párizs) 1996.b: Better Policies for Rural Development (Párizs) 1996.c: Amenities for Rural Develeopment Policy Examples (Párizs) 1997.a: The Environmental Effects of Land Diversion Schemes (Párizs) 1997.b: Agricultural Policies in Transition Economies Monitoring and Evaluation (Párizs) 1998.a: Agricultural Policy Reform and the Rural Economy in OECD Countries (Paris) 1998.b: Adjustment in OECD Agriculture Reforming Farmland Policies (Párizs) 1998.c: The Environmental effects

of Reforming Agricultural Policies (Párizs) 1998.d: Improving the Environment through Reducing Subsidies (Párizs) 6.5 EGYES SZERZŐK HIVATKOZOTT MŰVEI Albanese, F. 1997: Nature conservation and land use problems(Naturopa, No85 Strasbourg) Bartolia, M. 1998: The European Model of Agriculture (Congress of European Agriculture, Ljubljana, 1998.szept 30-okt2) (A Kongresszus kiadványa) Barlow, R. 1986: Land Resource Economics The Economics of Real Estate (Prentice Hall) 104 Magyarország az ezredfordulón MTA stratégiai kutatások ZÖLD BELÉPŐ – EU-csatlakozásunk környezeti szempontú vizsgálata Mezőgazdaság, vidékfejlesztés és természetvédelem tématerület Daly, H.E and Cobb, JB 1990: For the Common Good Redirecting the Economy towards Community, the Environment and a Sustainable Future (Green Print. London) Eberstadt,N.: Starved for Ideas:Misconceptions that Hinder the Battle Against World Hunger (Address to the Inter-Parliamentary Union on the occasion of the

World Food Summit in Rome, 15. Nov 1996) Elvin, M. 1977:Fejlődés és stagnálás a kínai történelemben (Kossuth Kiadó, Budapest) Farrao,J.: Enhancing Human Resources in Remote and Intermediate Rural Areas-Towards New Understanding (in: OECD 1994.b) Fischler, F. 1997: Towards a common rural policy (Information Document, The Council of Europe, Strasbourg) Földművelésügyi Minisztérium, 1997.: Vidékfejlesztési koncepció (Budapest) Földművelésügyi Minisztérium 1998.a: Agenda 2000, azEU Közös Agrárpolitikájának tervezett reformja. (Szakmai füzetek FM EU-INTEGRÁCIÓS SOROZAT 18 füzet, Budapest) Földművelésügyi Minisztérium 1998.b: Vidék és ag rár-structura fejlesztés az EU-ban (Szakmai füzetek. FM EU-INTEGRÁCIÓS SOROZAT, 14 füzet, Budapest) Földművelésügyi Minisztérium, 1998.c: Vidék és agrá-rstructura fejlesztés az Európai Unió Struktúrális Alapok Rendszerében.(Budapest) Gazdag, F. 1995: Az integráció története (in: Kende, T(szerk):

Az európai közjog és politika Osiris-Századvég, Budapest) Glatz, F. 1997: Az agrárium Magyarországon az ezredfordulón (in: A magyar agrárgazdaság jelene és kilátásai, MTA. Budapest) Harvey, D.R, 1991: Agriculture and the Environment: The Way Ahead? (in: Hanley, N (ed) Farming and the countryside. An Economic Analysis of External Costs and Benefits (C.AB International, Wallingford,UK) Hofman,J.1995: Statement at the 3rd European Agricultural Forum (Verona, 8-9 March, 1995) Kecskés, L. 1998: EK-jog és jogharmonizáció (Közg és Jogi Kiadó, Budapest) Kornai,J. 1993: A szocialista rendszer Kritikai Politikai gazdaságtan (HVG Kiadó, budapest) Lellei, J. 1980: Az ember és kenyere (Gondolat Kiadó, Budapest) Luchetti, W. 1995: Opening address to the 3 rd European Agricultural Forum (Verona, 8-9 March, 1995.) National Catholic Rural Life Conference: Justice in the Global Food System: A Faith Perspective on Food Security (Des Moines, Iowa, 1997.) Paye,J.C 1996: Opening

statement to the High Level Meeting of the Group of the Council on Rural Development, Paris.(in: OECD 1996d) Ploeg, van der,J.D-Long, A 1994: Born from within Practice and Perspectives of Endogenous Rural Development. (Van Gorcum, Assen, The Netherlands) Schumacher, E.F 1991: A kicsi szép Tanulmányok az emberközpontú közgazdaságtanról (Közg és Jogi Kiadó, Budapest) Sen, A.: Hunger in the Modern World (Address to the Inter-Parliamentary Union on the occasion of the World Food Summit in Rome, 15. Nov 1996) Senn, L.: Indirect Policies for Fural Area Development (in:OECD 1994b) Slee,R.W 1993: Endogenous Development A Concept in Search of Theory (in: Ploeg,van der JD Long, A 1994) Strangers and Guests Towards Community in the Heartland. A Regional Catholic Bishops′ Statement on Land Issues (Heartland Project, 1980.) 105