Politics | Anarchism » Ante Ciliga - A kronstadti lázadás

ANTE CILIGA: A kronstadti lázadás Wendelin Thomas (az 1918-as német matrózlázadás egyik vezetője, a Moszkvai Pereket Vizsgáló Amerikai Bizottság tagja) és Trockij levélváltása az 1921-es kronstadti eseményekről széles körű nemzetközi vitát váltott ki. Már önmagában ez is jelzi a probléma fontosságát. Másfelől nem véletlen, hogy különös érdeklődés nyilvánul meg ma a kronstadti lázadás iránt: túlságosan is nyilvánvaló, hogy valamiféle analógia, sőt közvetlen kapcsolat van a tizenhét évvel ezelőtti kronstadti események és az újabb moszkvai perek között. Ma az orosz forradalmi vezetők legyilkolásának vagyunk tanúi; 1921-ben a forradalom bázisát alkotó tömegeket mészárolták le. Meg lehetne-e szégyeníteni és el lehetne-e hallgattatni ma október vezetőit a nép egy pisszenése nélkül, ha ezek a vezetők nem némították volna el fegyveres erővel a kronstadti matrózokat és Oroszország-szerte a munkásokat? Trockij

válasza, amelyet Weldelin Thomasnak adott, azt mutatja, hogy sajnos még mindig nem hajlandó elfogulatlanul nézni a m últat. Ráadásul Túl nagy a z aj Kronstadt körül című cikkében növeli az akkor teremtett szakadékot maga és a munkásosztály között; azok után, hogy 1921-ben elrendelte bombázásukat, nem habozik a "teljesen demoralizált, elegáns, bő szárú nadrágot és stricifrizurát viselő elemekként" jellemezni ezeket az embereket. Nem, nem ezek a bürokrata gőgtől szagló vádak jelentik a hasznos hozzájárulást a nagy orosz forradalom tanításához. Hogy felmérhessük, hogyan hatott Kronstadt a forradalom kimenetelére, félre kell tennünk minden személyeskedést, s figyelmünket három alapkérdésre kell összpontosítanunk: 1. Milyen általános körülmények között tört ki a kronstadti lázadás? 2. M ilyen céljai voltak a mozgalomnak? 3. Milyen eszközökkel próbálták a felkelők elérni ezeket a célokat? A tömegek és a

bürokrácia 1920-21-ben Mindenki egyetért abban, hogy 1920-21 telén az orosz forradalom rendkívül válságos szakaszon ment keresztül. A lengyelországi hadjárat vereséggel végződött Varsónál, nyugaton nem tört ki a társadalmi forradalom, az orosz forradalom elszigetelődött, éhínség és bomlás kerítette hatalmába az egész országot. Küszöbön állt a b urzsoá restauráció veszélye A válságnak ebben a pillanatában a forradalmi tábor valamennyi osztálya és pártja előterjesztette a válság megoldására hivatott javaslatát. A szovjet kormány és a kommunista párt felső körei saját megoldásukat, a bürokrácia hatalmának növelését alkalmazták. Az addig a szovjetekhez tartozó jogosítványokat átruházták a "végrehajtó bizottságokra", az osztály diktatúráját felváltották a párt diktatúrájával, a hatalmat még a párton belül is átjátszották a tagok kezéből a káderek kezébe, a bürokrácia és a munkások

kettős hatalmát a gyárakban a bürokrácia kizárólagos uralmával helyettesítették - s tették mindezt "a forradalom megmentéséért". Ekkor adta elő Buharin védőbeszédét a "proletár bonapartizmus" mellett. Szerinte a proletariátus azzal, ha "korlátozná magát", megkönnyítené a burzsoá ellenforradalom elleni küzdelmet. Már itt megnyilvánult a kommunista bürokrácia mérhetetlen messianisztikus gőgje. A kommunista párt IX. és X kongresszusa, s a közbülső évek az új politika égisze alatt teltek Lenin keményen keresztülvitte ezt a politikát, Trockij meg a dicséretét zengte. A bürokrácia ugyan megakadályozta a burzsoá restaurációt, de megszüntette a forradalom proletár jellegét. A munkásellenzék létrejötte a p árton belül, melyet nemcsak a p árton belüli proletárfrakció támogatott, hanem a szervezetlen munkások hatalmas tömegei is, a pétervári munkások általános sztrájkja röviddel a

kronstadti lázadás előtt, s végül maga a kronstadti felkelés is a tömegek vágyait fejezték ki, akik többé-kevésbé világosan érezték, hogy egy "harmadik fél" kezdi tönkretenni győzelmüket. Az ukrán szegényparasztok Mahno által vezetett mozgalma hasonló körülmények között született és hasonló ellenállás eredménye volt. Ha a ma rendelkezésünkre álló történelmi adatok fényében vizsgáljuk 1920-21 harcait, döbbenten látjuk, hogy ezeknek az éhező, s a gazdaság széthullása következtében elgyengült, szétszórt tömegeknek mégis volt erejük arra, hogy pontosan megfogalmazzák társadalmi és politikai pozíciójukat, s egyszerre védekezzenek a bürokrácia és a burzsoázia ellen. A kronstadt program Nem elégszünk meg Trockij módjára az egyszerű kinyilatkoztatásokkal, ezért megismertetjük az olvasót azzal a határozattal, amely a kronstadti mozgalom programjául szolgált. Óriási történelmi jelentősége miatt

teljes terjedelemben közöljük. A Petropavlovszk csatahajó matrózai február 28-án fogadták el, s ezt követően elfogadta minden kronstadti matróz, katona és munkás. "Miután meghallgatta a hajók legénységének nagygyűlése által kiküldött képviselők beszámolóját a pétervári helyzetről, jelen gyűlés a következő határozatokat hozza: 1. A jelenlegi szovjetek nem fejezik ki a munkások és a parasztok kívánságait, ezért meg kell szervezni a szovjetek azonnali újraválasztását titkos szavazással, gondoskodva minden munkás és paraszt számára a szabad választási propagandáról. 2. Biztosítani kell a szólás- és sajtószabadságot a munkásoknak és a parasztoknak, az anarchistáknak és a baloldali szocialista pártoknak. 3. Biztosítani kell a gyülekezési jogot a szakszervezeteknek és a munkásszervezeteknek 4. Legkésőbb 1921 március 10-ig össze kell hívni a p étervári, kronstadti és a P étervár vidéki munkások,

vöröskatonák és tengerészek pártbefolyástól független konferenciáját. 5. Szabadon kell bocsátani a szocialista pártok minden politikai foglyát, és minden munkást, parasztot és tengerészt, akiket a munkás- és parasztmozgalmakkal kapcsolatban börtönöztek be. 6. Bizottságot kell választani a börtönökben és koncentrációs táborokban tartottak ügyeinek kivizsgálására. 7. Meg kell szüntetni minden "politogyelit", mert egyetlen párt sem rendelkezhet sajátos kiváltsággal nézeteinek propagálásában és nem kaphat kormányzati támogatást ilyen célokra. E helyett helyileg választott oktatási és kulturális bizottságokat kell létrehozni, amelyeket a kormány finanszíroz. 8. Azonnal fel kell oszlatni minden "zagragyityelnyie Otrjagyit" 9. Egyenlővé kell tenni minden dolgozó fejadagját, azokét kivéve, akiknek foglalkozása káros az egészségre. 10. Meg kell szüntetni a k ommunista harci egységeket a h adsereg minden

területén, valamint a g yárak és üzemek kommunista őrségét is. Amennyiben szükségesnek minősül ilyen egységek és őrségek fenntartása, ezeket a hadseregben a közkatonákból állítsák ki, a gyárakban pedig felállításukat bízzák a munkások megítélésére. 11. Teljes cselekvési szabadságot kell biztosítani a parasztoknak a földjükön és jogot kell kapniuk állattartásra, amennyiben azt saját eszközeikkel, azaz bérmunka alkalmazása nélkül meg tudják oldani. 12. Fel kell szólítani a hadsereg minden fegyvernemét és kadéttiszt elvtársainkat, hogy csatlakozzanak határozatainkhoz. 13. Követeljük a legteljesebb nyilvánosságot határozataink számára 14. Követeljük egy utazó ellenőrző bizottság létrehozását 15. Követeljük az iparűzés szabadságát, amennyiben nem alkalmaz bérmunkát Egyszerű megfogalmazások ezek, vitathatatlanul elégtelenek, de október szelleme itatja át őket, s a világ semmilyen rágalma sem teheti

kétségessé, hogy bensőségesen összefüggenek a forradalommal és azokkal az érzelmekkel, amelyek az 1917-es kisajátításokhoz vezettek. Hogy milyen elvi mélység hatja át ezt a határozatot, jól mutatja az a tény, hogy nagyrészt még ma is alkalmazható. Éppúgy nekiszegezhető az 1938-as sztálini rezsimnek, mint az 1921-es lenininek. Mi több: Trockij vádjai a sztálini rendszerrel szemben csupán felmelegítései, igaz, szégyenlős felmelegítései a kronstadti követeléseknek. Mert milyen más - legalábbis szocialista jellegű - programot lehet megfogalmazni a k ronstadti követeléseken és a munkásellenzék követelésein kívül a bürokratikus oligarchiával szemben? Ennek a határozatnak a megjelenése bizonyítja, hogy milyen erős kapcsolat volt a pétervári és a kronstadti mozgalmak között. Trockijnak az a kísérlete, hogy szembeállítsa a pétervári munkásokat a kronstadtiakkal a kronstadti mozgalom ellenforradalmi jellegéről szóló legendát

bizonyítandó, visszaüt: 1921-ben ő maga hivatkozott a Leninre nehezedő nyomásról, hogy igazolja a demokrácia elnyomását a szovjetekben és a pártban, és azzal vádolta a párttag és a párton kívüli tömegeket, hogy rokonszenveznek Kronstadttal. Bevallotta tehát, hogy abban az időben a pétervári munkások és az ellenzék, noha fegyveresen nem álltak ellen, kiterjesztették rokonszenvüket Kronstadtra. Trockij ezt követő vádja, mely szerint: "A lázadást az a vágy inspirálta, hogy kiváltságos fejadaghoz jussanak", még arcátlanabb. A Kreml kiváltságosainak egyike, akinek fejadagja jóval meghaladta a többiekét, az merészel ilyen sértést vágni azok fejéhez, akik határozatuk 9. pontjában kifejezetten követelik a fejadagok egyenlővé tételét! Ez a részlet nyilvánvalóvá teszi Trockij bürokrata vakságának reménytelenségét. Trockij cikke a legcsekélyebb mértékben sem tér el a párt központi bizottsága által réges-rég

kreált legendától. Trockij minden bizonnyal tiszteletet érdemel a nemzetközi munkásosztálytól, amiért 1923 óta nem hajlandó részt venni a bürokratikus elfajulásban és az új "tisztogatásokban", amelyek arra szolgálnak, hogy megszabadítsák a forradalmat összes baloldali elemétől. Még inkább megérdemli, hogy megvédjék Sztálin rágalmaitól és orgyilkosaitól. Mindez azonban nem jogosítja fel arra, hogy sértegesse 1921 dol gozó tömegeit! Ellenkezőleg! Trockij bárki másnál hivatottabb volna arra, hogy újra értékelje az 1921-es kronstadti kezdeményezést, azt a nagy történelmi jelentőségű kezdeményezést, amely a bürokrácia első véres "tisztogatása" elleni küzdelem közkatona harcosaitól ered. Az orosz munkások viselkedése 1920-21 tragikus telén mély társadalmi ösztönre vall, és az orosz munkásosztályokat nemes hősiesség inspirálta nemcsak a forradalom csúcspontján, hanem a forradalmat halálos

veszedelembe sodró válság alatt is. Igaz, sem a kronstadti harcosoknak, sem a pétervári munkásoknak, sem az egyszerű kommunistáknak nem volt akkora forradalmi energiájuk, mint 1917-től 1919-ig, de amennyi szocialista és forradalmi érzület az 1921-es Oroszországban létezett, az az egyszerű népben volt. Velük ellentétben Lenin és Trockij Sztálinnal, Zinovjevvel, Kaganoviccsal* és másokkal egy sorban a bürokrata káderek vágyait képviselték és az ő érdekeiket szolgálták. A munkások a szocializmusért harcoltak, amit a káderek épp akkor likvidáltak. Ez a probléma lényege. * Kaganovics, Lazar Mojszejevics (1893-?): szovjet kommunista politikus, 1924-től a Központi Bizottság tagja. Kronstadt és a NEP Az emberek gyakran hiszik azt, hogy Kronstadt kényszerítette ki a NEP bevezetését. Ez mélységes tévedés. A kronstadti határozat nemcsak az állam bürokratikus kapitalizmusától, hanem a magánkapitalizmus visszaállításától is

megpróbálta megvédeni a munkásokat. Ezt a restaurációt - a kronstadtiakkal szemben - a szociáldemokraták követelték, akik politikai demokráciával kívánták kombinálni a magánkapitalizmust. És Lenin és Trockij volt az, aki nagymértékben megvalósította (a politikai demokrácia nélkül) a NEP formájában. A kronstadti határozat ennek ellenkezőjét követeli, hiszen állást foglal a bérmunka alkalmazása ellen a mezőgazdaságban és a kisiparban. A határozat és az alapjául szolgáló mozgalom a proletariátust és a mezőgazdasági dolgozókat a vidéki dolgozók legszegényebb rétegével kívánta egységbe tömöríteni, hogy a forradalom szocialista irányba fejlődhessék. A NEP viszont a bürokraták szövetsége volt a falu felsőbb rétegeivel a proletariátus ellen, az államkapitalizmus és a magánkapitalizmus szövetsége a szocializmus ellen. A NEP épp annyira ellentétes a kronstadti követelésekkel, mint mondjuk az európai munkások

élcsapatának a v ersailles-i rendszer megszüntetését célzó forradalmi szocialista programja ellentétes a versailles-i szerződés Hitler által elért megszüntetésével. Vegyük végül szemügyre egy általánosan hangoztatott vádat, nevezetesen azt, hogy a kronstadtihoz hasonló akciók közvetve elszabadíthatták volna az ellenforradalom erőit. Valóban lehetséges, hogy a forradalom még akkor is megbukott volna, ha a munkásdemokrácia alapjára helyezkedik, az viszont biztos, hogy semmivé lett, méghozzá vezetőinek politikája következtében lett semmivé. Kronstadt vérbe fojtása, a munkások és a szovjetek demokráciájának szétzúzása - az orosz kommunista párt műve -, a p roletariátus eltávolítása az ipar irányításából és a NEP bevezetése már a forradalom halálát jelezte. A polgárháború vége osztotta két alapvető csoportra - a dolgozó tömegekre és a bürokráciára a forradalom utáni társadalmat. Ami pedig a szocialista és

internacionalista aspirációit illeti, az orosz forradalom kifulladt: kifejeződtek és megszilárdultak nacionalista, bürokratikus és államkapitalista tendenciái. Erről a kiindulópontról és ezen az alapon indult el, s mutatkozott meg napról napra világosabban az erkölcsiség bolsevista elutasításának oly sokat hangoztatott kibontakozása, ami elvezetett a moszkvai perekig. Nyilvánvalóvá vált a dolgok kérlelhetetlen belső logikája A forradalmárok, akik csak szavakban maradtak azok, gyakorlatilag elvégezték a reakció és az ellenforradalom munkáját, s eközben szükségképpen hazugságokhoz, rágalmakhoz és hamisításokhoz kellett folyamodniuk. Az általános hazudozásnak ez a rendszere nem oka, hanem következménye a bolsevik párt elválásának a szocializmustól és a proletariátustól. Hogy igazoljam ezt az állítást, olyan emberek Kronstadtra vonatkozó tanúvallomásaiból idézek, akikkel Szovjet-Oroszországban találkoztam. "A

kronstadtiak? Teljesen igazuk volt: azért léptek fel, hogy megvédjék a p étervári munkásokat. Tragikus félreértés volt Lenin és Trockij, részéről, hogy ahelyett, hogy egyetértettek volna, harcba szálltak velük" - mondta nekem D. 1932-ben Párton kívüli munkás volt 1921-ben Pétervárott, én trockistaként ismertem meg a verknye-uralszki politikai elkülönítőben. "Mítosz, hogy az 1921-es Kronstadtnak társadalmi szempontból teljesen más lett volna a lakossága, mint 1917-ben" - mondta nekem a börtönben egy másik pétervári férfi; ő 1921-ben tagja volt a kommunista ifjúsági szövetségnek. 1931-ben "decistaként" (Szapronov "demokratikus centralista" csoportjának* tagjaként) börtönözték be. * Szapronov demokratikus centralista csoportja a bolsevik párton belül szerveződött. 1919-től kritizálták Lenint azzal, hogy döntéseit csak egy-két közvetlen kollégájával konzultálva, a Központi bizottságot

kihagyva hozza. (Lenin szerint az erős centralizmust és fegyelmet a polgárháború kényszerítette ki.) 1927-ben a csoport többi tagját eltávolították a KB-ból. Alkalmam volt megismerni a kronstadti felkelés egyik leghatékonyabb résztvevőjét is. Idős hajómérnök volt, 1917-es kommunista, aki aktívan részt vett a polgárháborúban. Csekaparancsnok volt egy Volga menti tartományban, s 1921-ben Kronstadtba került a Marat (korábban Petropavlovszk) csatahajó politikai tisztjeként. A leningrádi börtönben, ahol 1930ban találkoztam vele, nyolc évet letöltött már a Szolovjeckij szigeteken A küzdelem módszerei A kronstadti munkások forradalmi célokért kezdtek harcot a bürokrácia reakciós tendenciái ellen, s tiszta és becsületes módszereket használtak. A bürokrácia ellenben gyűlöletesen megrágalmazta mozgalmukat, azt állítva, hogy azt Kozlovszkij tábornok vezeti. A kronstadtiak elvtársak módjára szerették volna őszintén megtárgyalni a

vitás kérdéseket a kormány képviselőivel. Akciójuknak - először - védekező jellege volt, ezért nem foglalták el időben a Kronstadttal szemközti parton elhelyezkedő Oranienbaumot. A pétervári bürokraták a kezdet kezdetétől használták a túszmódszert, letartóztatva a kronstadti matrózok, vöröskatonák és munkások Pétervárott élő családját, mert Kronstadtban lefogtak több komisszárt, de közülük egyet sem végeztek ki. A túszszedés repülőgépekről szórt röplapok révén jutott a kronstadtiak tudomására. Rádióválaszukban március 7-én kijelentették, hogy "nem kívánják utánozni Pétervárt, mivel úgy ítélik meg, hogy ez a cselekedet, még ha a kétségbeesés és a gyűlölet túlzása vezeti is, minden szempontból szégyenletes és gyalázatos. A történelem nem ismer hasonló eljárást" (Izvesztyija, 1921 március 7. K ronstadti Forradalmi Bizottság) Az új uralkodó klikk jobban megértette a kezdődő

társadalmi harc jelentőségét, az őket a munkásoktól elválasztó osztályantagonizmus mélységét, mint a kronstadti "lázadók". Itt található a hanyatló periódusukba érkezett forradalmak tragédiája. De a kronstadtiaknak, miközben katonai konfliktusba kényszerítették őket, még mindig volt erejük, hogy megfogalmazzák a " harmadik forradalom" programját, amely azóta is az eljövendő orosz szocializmus programja. Okunk van azt gondolni, hogy tekintettel a proletariátus és a burzsoázia, a szocializmus és a kapitalizmus 1921 e lején Oroszországban és Európában fennálló erőviszonyaira, az orosz forradalom szocialista továbbviteléért vívott harc bukásra volt ítélve. Azok között a feltételek között nem győzhetett a tömegek szocialista programja; nyíltan hirdetett vagy valamilyen elfajulás (a későbbiekben ténylegesen ellenforradalomnak volt kiszolgáltatva. létrejött elfajulás) formájában álcázott Ám

az orosz forradalom fejlődésének ez a felfogása az elvek birodalmában a legkevésbé sem csökkenti a dolgozó tömegek erőfeszítéseinek és programjának történelmi jelentőségét. Ellenkezőleg. Ez a program az a kiindulópont, ahol új ciklus kezdődik majd a forradalmi szocialista fejlődésben. Egy új forradalom voltaképpen nem arról az alapról indul, ahonnan a megelőző, hanem arról a pontról, ahol az előző volt, mielőtt halálos csapást mértek rá. Az orosz forradalom elfajulásának tapasztalata újra a n emzetközi szocializmus lelkiismeretének előterébe állít egy rendkívül fontos szociológiai problémát. Mi az oka annak, hogy az orosz forradalomban éppúgy, mint a két nagy korábbi forradalomban, az angolban és a franciában, az ellenforradalom belülről győzedelmeskedett a forradalmi erők kimerülésének pillanatában, méghozzá magának a forradalmi pártnak (igaz, a baloldali elemeitől "megtisztított" pártnak) a

segítségével? A marxizmus úgy tudja, hogy a szocialista forradalom, ha egyszer megkezdődött, biztosan és fokozatosan halad előre egészen a szocializmusig, vagy vereséget szenved a burzsoá restaurációtól. Az orosz forradalom egészen másképpen veti fel a szocialista forradalom mechanizmusának kérdését. Ennek a kérdésnek a nemzetközi viták legfontosabb témájává kell válnia És ebben a vitában Kronstadt problémája elnyerheti és el is kell hogy nyerje méltó helyét