Religion | Studies, essays, thesises » A filozófiai istenbizonyítás a középkori keresztény filozófiában, Szent Ágoston

A filozófiai istenbizonyítás a középkori keresztény filozófiában. Szent Ágoston Bevezetés „Isten elsősorban nem mint a filozófia tárgya, hanem mint a vallási tisztelet és imádás legfőbb lénye jelent meg az emberek tudatában” 1. Ez abból is következtethető, hogy a vallás előbb volt, mint a filozófia. Mégis idővel, az elvont és tudományos gondolkodás megszületésével - magától értetődő módon - az Istenfogalom, a létezésének, avagy tagadásának kérdései foglalkoztatták a filozófusokat. Hiszen Isten létének és lényegének vizsgálata ősidők óta jelen volt az emberek gondolataiban. Istenbizonyítás a filozófia történeti folyamatában az adott kortól és gondolkodóktól más-más értelmet, célt, funkciót kapott. Ókori filozófusok számára az Isten létének bizonyítása az egész filozófiai rendszer tetőpontját és lezárását jelentette A középkori keresztény filozófusoknál már Isten a vallási tapasztalat

ésszerű igazolása Céljuk már nem először megtalálni Istent és ezzel alátámasztani a filozófiai rendszerüket, hanem megmutatni a hitben megtapasztalt Istenhez vezető ész-utakat Középkor világa „A középkori filozófia történetéről meglehetősen nehéz egységes képet adni, miután maga a középkor is térben és időben meglehetősen szétterülő egészet alkot. Térbeli kiterjedése felöleli Európa egészét, a Földközi-tenger medencéjét, a h ajdani görög és római birodalmakon belül működő afrikai és kisázsiai gyarmatvárosokat, a mai Izrael és Szíria bizonyos területeit is (Palesztina). Időintervalluma ugyanilyen hatalmas: körülbelül ezer év, melynek során birodalmak emelkedtek, virágoztak és enyésztek el tarka sokféleségben. A kor meghatározó szellemi mozgalma a kereszténység, amely egy társadalmilag alulról, földrajzilag keletről induló mozgalom. Képviselői leplezetlenül az antik filozófia befolyásoltjaként

és meghaladójaként, valamint az antik politeizmus elutasítóiként lépnek fel” 2 A filozófiatörténet alapjában véve nem sokat mondhat erről az időszakról. A középkor maradandó érdeme, hogy az ókori gondolkodást átmentette az újkorba. Egyik legkiemelkedőbb gondolkodója Szent Ágoston volt „A korai kereszténység legfőbb filozófiai problémája a hit és a tudás viszonya volt. Előbb ellentétet láttak a kettő között, utóbb termékeny feszültséget. Két különböző út, de 1 Dr. Bolberitz Pál 5 2 Dr. Szigeti András 28 ugyanahhoz a célhoz vezet mindkettő. Talán a hit a tulajdonképpeni, a „királyi út” (küriosz), de a tudás is Istentől származik és hozzá visz. A másik nagy kérdés Isten léte Nem elégedtek meg azzal, hogy hittel elfogadják, hanem hamarosan bizonyítani is akarták Isten létét a természetből.” 3 „Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra

nyilvánvalóvá. Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk” 4 Szent Ágoston (354-430), a nyugat tanítója Aurelius Augustinus a numidiai Tagasteban született. Alapos – főleg - retorikai képzésben részesült, s a legnagyobb hatást Cicero gyakorolta az ifjú rétorra (pontosabban annak Hortensius c. műve) Bár édesanyja, Mónika keresztény szellemben nevelte fiát, az mégis az "ifjúkori bűnök" csábításának engedett inkább. Kicsapongó életmódja gyümölcseként fia is született, akit Adeodatusnak [Isten ajándéka] nevezett el. (A megtérés előtti eseményekről többek között a Vallomások c. önéletrajzi művében számol be) Már 20 é vesen a retorika professzora lesz Karthágóban, s innen indult el kalandos szellemi utazására: először a manicheusok tanítását követte, majd később az akadémikusok szkepticizmusát tartotta elfogadható

világmagyarázatnak. Amikor azonban kinevezték Milánóban retorika professzornak, akkor már a neoplatonizmust hirdette, majd 32 évesen, 387-ben keresztény hitre tért.(Egy kertben hangot hallott: Tolle lege, tolle lege! [Vedd és olvasd!], s találomra felütötte egy helyen a Szentírást, s az abban olvasottak a keresztényi életvitelre sarkallták.) A megtérésben egyébiránt nagy szerepe volt Szent Ambrusnak és Mónikának is. 395ben Hippo püspökévé választották, s élete végéig a manicheusokkal, a donatistákkal és a pelagianusokkal folytatott teológiai vitákat. Eközben fáradhatatlanul végezte hívei körében a lelkipásztori teendőket is. Több mint 30 évi püspöki és tanítói tevékenységével az afrikai katolicizmus szellemi vezetőjévé vált 430-ban halt meg Hippóban (épp akkor, amikor a vandálok ostrom alá vették a várost) 3 Nyíri Tamás 4 Újszövetség - Róm 1.19 - 20 Főbb művei: Vallomások (Confessiones, 397-400), A

Szentháromságról (De Trinitate,397-412), De civitate Dei (Isten városáról, 413-416), A szabad akaratról (De libero arbitrio, 388-395) Mint szinte minden kortársa, maga Szent Ágoston is a hit és a tudás viszonyának vizsgálatából indult ki. A bölcselet szerinte az emberi értelem számára megragadhatóvá teszi a hitet, s a kettő egymást kiegészítve vezet el a teljes igazsághoz, azaz az Istenhez: "Hiszek, hogy megismerjek, megismerek, hogy higgyek." (Credo ut intelligas, intellige ut credas") Ágoston ráeszmél, hogy az embert az igazsághoz való viszonya teszi emberré, az igazság révén válhatunk boldoggá, s mivel minden ember a boldogságra vágyik, ezért állandóan az igazság felé törekszünk, mégpedig az állandó igazság elérése a célunk. A kérdés az, hogy megismerhető-e az igazság, s ha igen, akkor hogyan. A biztos ismerethez a szkepszis révén jut Ágoston: a szkeptikusok azt mondták, hogy semmi sem biztos, hogy minden

kétségbe vonható. Ágoston válasza: „Kételkedhet az ember amiben csak akar, de magában a kételkedésben már nem kételkedhet” (De Trinitate, X. 10) Az igazság megértéséhez szilárd kiindulópontra van szükség, viszont bármit is gondolt, azt nem tudta nem megcáfolni Csak egy dologban nem kételkedhetett, mégpedig önmagában: Si enim fallor sum (Ha ugyanis csalatkozom, akkor létezem.) Viszont nála az én bizonyossága nem azonos a Descartes-i Én-nel, mert Szent Ágoston bölcseletében az én belesimul egy abszolút létbe, s nem e köré az Én köré épít fel egy egész rendszert. Isten-bizonyítását az igazságból vezeti le. Léteznek abszolút és egyetemes érvényű igazságok (pl. létezésünk tudata, az élet igazsága és a gondolkodás ténye) Ezek mindenki számára igazságok; változhatatlanok, örök érvényűek és fennállásuk szükségszerű. Szerinte ezek az igazságok nem meríthetik egyetemes érvényességüket és

örökkévalóságukat az érzékelhető dolgokból, mert azok esetlegesek, állandó mozgásban vannak. Ezért nem tartalmazhatnak egyetemes érvényű és szükségszerű mozzanatot. De nem vezethető le az emberi értelemből sem, mert az esetleges, időbeli és mulandó. Mivel az én a véges lélek öntudata, ezért képtelen önmagából örökérvényű, abszolút igazságot létrehozni, azaz olyan igazságot, mely akkor is fennáll, ha az azt elgondoló -véges- én nem létezik. Ezért kell feltételezni az emberi értelem fölött álló magasabb tudást és észt, az örök isteni igazságot. Igazság-ismeretünk egyetemességének, szükségszerűségének és örökkévalósá- gának mozzanatai azért vezetnek Istenhez, mert ezek Isten tulajdonságai, hatásai és kisugárzásai a világban. Isten örök eszméivel világítja meg az emberi megismerést, és így alapozza meg ismeretünk valóságtartalmát. Ebben az összefüggésben oldódik föl a hit és a tudás

feszültsége, és így nyer a vallásos Istenhit ésszerű megalapozást Ebből adódóan az igazság egy abszolút lény, Isten alkotása, Isten örök eszméiben (ld. platóni hatás) létezik, s az ember ezekre "csak" rátalál. Az ember számára Isten az illuminatio révén teszi felfoghatóvá az igazságot, azaz az isteni megvilágosodás által sajátítható el a tudás. ("Isten az értelem fénye, akiben, akitől és aki által lesz minden világos az értelem számára [Solioqua - Beszélgetés önmagammal]) (Az illuminatio a platóni "Nap-hasonlattal" analóg kapcsolatban áll.) Az abszolútum , vagyis Isten örök, tiszta szellemi lény, maga a Bölcsesség, s az ember paradox módon önmagán keresztül ismerheti csak meg. (Vö Anaximenész mikrokozmosz makrokozmosz kapcsolat) Mivel Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, ezért elég, ha önmagunkat a bűnbeesésből fakadó fogyatékosságaink nélkül szemléljük, s

így megismerhetjük Istent. Csakhogy a bűnbeesés révén az ember (az áteredő bűn miatt) nem képes végességének terhétől önmaga ereje által szabadulni, ezt csak az isteni kegyelem teszi lehetővé. De a providencia sem jelent automatikus felszabadulást minden ember számára, ugyanis Szent Ágoston szerint kétféle ember van: 1) homo exterior (testi ember), aki a külvilág sokszínűségétől elcsábulva elfeledkezik a lelki, szellemi értékekről, s nem fordul figyelme önmagán túlra, azaz a tökéletesség felé. 2) homo interior (lelki ember): a lélek szemlélődésre született, s a változatlan végső igazság megismerésére kell törekednie, azaz az egoista felfogással szemben a feltétlen igazságot kell szem előtt tartani. Ez azonban csak szabad választás révén fogadható el, s ez által Ágoston egyik központi gondolatává a szabad akarat problémája vált. Ahogy az emberek is két csoportra oszthatók, úgy a világ is két részre bomlik. Ez

a kettősség jelenti történetfilozófiájának alapját: Az Isten városa (civitas Dei) és a gonosz állama (civitas terrena) áll egymással szemben, s az egész történelem nem más mint e k ét principium küzdelme, s eközben az ember feladata az, hogy a transzcendens elvet segítse győzelemre. A küzdelem az időben zajlik, s az események és a korszakok egymásutánisága jelenti a történelem folyamatát, s az idő múlása egyúttal haladás, fejlődés. Az emberi történelemnek kezdete van, s az idő előre haladásával a kijelölt cél felé halad az emberiség, azaz a civitas Dei győzelme felé, ami az utolsó ítélettel következik be. (lineáris történetszemlélet) Az ember az időt, mint jelent tudja csak megélni és megtapasztalni, hiszen az idő szubjektív, az emberi elmében, lélekben van csak jelen: "Benned mérem, lelkem az időt. A múló dolgok benyomást gyakorolnak reád, és ez akkor is megmarad, ha tovaillantak ezek a dolgok, ezt

mérem mint jelen valamit." 5 A lelkünkkel mért idő révén a múlt -emlékezés a jelenre, a jövő pedig várakozás a jelenre De az idő végső soron teremtett valami, ami a világ teremtése előtt sem létezett, s a civitas Dei győzelme után ismét jelentőségét veszti. Szent Ágoston a keresztény filozófia és dogmatika alapjait fektette le, és a tevékenysége meghatározta a nyugati gondolkodást. 5 Vallomások XI. Témaválasztás indoklása Ide illik személyeset írni. Irodalomjegyzék Dr. Szigeti András: Főiskolai jegyzet – Budapest, 2001 Dr. Bolberitz Pál: Isten a filozófiában – Budapest, 1991 Újszövetség - Szent István Társulat kiadása Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése – Szent István társulat. Budapest, 2001. Aurelius Augustinus: Vallomások - Budapest, 1982