Literature | High school » Örkény István tételek

Örkény István (1912 – 1979) 1912. április 5-én született Budapesten Jómódú polgárcsalád fia Édesapja több gyógyszertár tulajdonosa volt. Édesanyja felvidéki lány, a kisfiú a nyarakat rendszeresen a nagyszülőknél töltötte. Iskolái: 1. A fővárosi piarista gimnáziumban érettségizett 2. A műegyetem vegyészmérnöki karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait, később átiratkozott a tudományegyetem gyógyszerészeti karára. 1934-ben végzett, s 1941ben a vegyészdiplomát is megszerezte 1934-35-ben barátaival együtt – nagyobbrészt a zsebpénzéből – Keresztmetszet címmel folyóiratot adtak ki. 1937-ben a Szép Szó közölte Tengertánc című elbeszélését, amelyet még József Attilának mutathatott meg a pályakezdő fiatal. Baloldali kapcsolatai miatt apja külföldre küldte, 1938-39-ben Londonban és Párizsban élt, a háború kitörésének hírére még haza tudott jönni. 1941-ben megjelent első novelláskönyve, a Tengertánc

1942-ben munkaszolgálatra hívták be. A doni harctérre küldték, túlélte az összeomlást, és hadifogolytáborba került. 1945-ben átszállították egy Moszkva melletti táborba, itt már írni is tudott. 1946 karácsonyára érkezett haza A háború hatására előbb dokumentumjellegű, riportszerű, szociografikus műveket írt prózában és drámában is (Lágerek népe, 1947; Voronyezs, 1947). Déry Tiborral közösen szatirikus regénybe kezdett, de a munkát félbehagyták. A kispróza felé fordult érdeklődése, az Ezüstpisztráng (1956) írásai már az egypercesek felé is mutatnak. A fogságból való hazatérése utáni években színházi dramaturgként, majd kiadói lektorként dolgozott. Első házassága még a háború kezdetén felbomlott (1937-41, Gönczi Flóra), a másodikban két gyermeke született (1948-56, Nagy Angéla). Radnóti Zsuzsát, a Vígszínház dramaturgját 1965-ben vette feleségül. 1957-ben még megjelenhetett néhány írása, utána

évekig nem közölték. Az is engedménynek számított, hogy polgári végzettségének megfelelő állást kaphatott: 1958-63 között az egyesült Gyógyszergyárban dolgozott, a gyógyszerek ismertetésével foglalkozott. Közben szabad idejében állandóan írt. Ez időben kezdett visszatérni ifjúkorának groteszk szemléletmódjához, ekkor keletkeztek az első egypercesek is. 1962-től publikálhatott ismét, kötetei: 1. Jeruzsálem hercegnője (1966) 2. Nászutasok a légypapíron (1967) 1 3. 1967 február 24-én mutatták be Kazimir Károly rendezésében, az Őrnagy szerepében Latinovits Zoltánnal a Thália Színházban a Tótékat, s ezzel Örkény egyik évről a másikra beérkezett íróvá vált. 4. 1969-ben a Macskajátékot is színpadra dolgozta át, két év múlva Szolnokon mutatták be. A két dráma nemzetközi diadalútra indult Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját (1969), itthon Kossuth-díjat kapott (1973). Fábri Zoltán a Tótékból

(Isten hozta, őrnagy úr!), Makk Károly a Macskajátékból rendezett sikeres filmet. A pálya utolsó évtizedében a drámáké a főszerep. A Pisti a vérzivatarban 1969-ben keletkezett. Ismertebb drámái: Vérrokonok (1974), Kulcskeresők (1975) Halálos ágyán fejezte be a Forgatókönyvet. Utolsó kisregénye, a Rózsakiállítás (1977) az ember haláláról, a halál tudatáról és arról szól, hogy ezt igyekszünk kizárni mindennapjainkból, pedig utolér bennünket. 1979 június 24-én halt meg Örkény István mondásai 1. 2. 3. „Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.” „Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik.” „A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál a még rosszabbat.” Novella Latin eredetű szó. Eredetileg újdonság Tágabb értelemben: elbeszélés, mely rövidebb a regénynél, kisregénynél. Szorosabban véve az

elbeszélésnél is rövidebb, részletezés nélküli, egységes történet, mely rendszerint meglepetésszerűen, csattanósan zárul, s csak néhány szereplőt vonultat fel. Célratörően tömören halad a kifejlet felé, szerkezete zárt Így is pontos jellemképet ad hőséről, hőseiről. Jellemző sajátossága a fordulat, a cselekmény közben bekövetkező, váratlan változás, mely a kifejletet előkészíti, az eseményeket felgyorsítja. A novella rokonságban áll a kisebb kitérőket megengedő, nagyobb lélegzetű elbeszéléssel, az érdekességre törekvő anekdotával, a humoreszkkel, a karcolattal és az újságtárcával. Újságban tárcanovella Főleg a történet drámaiságában különbözik tőlük, de a modern novellisztika sokszor megelégszik egy léthelyzet pontos érzékeltetésével, a sejtető atmoszférateremtéssel vagy a jellemábrázolással. Régi eredetű műfaj; a középkori Boccaccio szatírái is novellának tekinthetők. Kibontakozása

egyidejű a modern polgári regényével. Két alaptípusát különböztethetjük meg, egyik a maupassant-i, cselekményes, fordulatos novella; másik a csehovi, lélektanilag ábrázoló típus, a finom lelki rezzenések ábrázolása jellemző rá. Néhány kiemelkedő novellista: Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gorkij, Thomas Mann, Franz Kafka, Hemingway; nálunk Mikszáth, Móricz, Krúdy, Kosztolányi, Karinthy Frigyes, Tamási Áron, Gelléri Andor Endre, Déry Tibor, Mándy Iván, Sarkadi Imre, Sánta Ferenc, Mészöly Miklós. 2 Szerkezet alapján megkülönböztetünk keretes és keretnélküli novellát. A keretes novellák általában egy novellafüzér részei. A keretnélküli novella zárt, tömör, kerek egész Novellaciklus: több novellából áll, mindegyiknek azonos a főhőse. Kosztolányi Esti Kornél-ján kívül ilyen Krúdy Gyula Szindbád-ja. 1) 2) A legelső művészi novellagyűjtemény Boccaccio Dekameron című műve. Történeteihez a keretet az adta,

hogy 1348-ban Firenzében pestisjárvány pusztított, s a székesegyházban misére gyűlt hét ifjú hölgy és három ifjú elhatározta, hogy vidáman tölti el „hátralévő napjait”. Szolgáikkal egy birtokra mentek, s tíz napot töltöttek együtt (dekameron = tíz nap), s minden napon tíz-tíz történetet meséltek egymás szórakoztatására. Száz novellából áll tehát a Dekameron Boccaccio a Dekameron végén így ír: „E novellák, hogy senkit meg ne csaljanak, mind homlokukon viselik annak foglalatját, mi bennök rejtve vagyon.” Egyperces novella: Örkény István teremtette meg a novellának ezt a sajátos változatát. Hogy miért egypercesek, elárulja a használati utasítás, amit mellékelt hozzájuk: „A mellékel novellák rövidségük ellenére is teljes értékű írások. Előnyük, hogy az ember időt spórol velük, mert nem igényelnek hosszú hetekrehónapokra terjedő figyelmet. Amíg a lágy tojás megfő, amíg a hívott szám (ha

foglaltat jelez) jelentkezik, olvassunk el egy Egyperces Novellát. Rossz közérzet, zaklatott idegállapot nem akadály. Olvashatjuk őket ülve és állva, szélben és esőben vagy túlzsúfolt autóbuszon közlekedve. A legtöbbje járkálás közben is élvezhető!” A rövidség mellett groteszk látásmód is jellemzi ezeket az írásokat. (groteszk: olasz-német. Olyan esztétikai minőség, amelyben össze nem illő elemek találkoznak, ezért egyszerre nevettető és borzongató hatást kelt. A komikum fogalomkörébe tartozik. Sajátossága, hogy kettős minőségét mindvégig megőrzi ) Egyperces novella A műfaj és megnevezése Örkény Istvántól származik. Az egyperces jelző a mű terjedelmére utal: egyetlen perc alatt elolvasható, néhány sortól 2-3 oldalig terjedő hosszúságúak a művek, s az egy perc és a novella fogalmainak összekapcsolása eleve parabolisztikus, ironikus, groteszk jelleget ígér. A műfaj lényegi vonása, hogy az írói közlés

csak a legszükségesebbre szorítkozik, így a mű értelmezése a képzelet maximumát várja el a befogadótól. Jellemzőjük: 1. E művek rövidségük ellenére is teljes értékű írások, amelyeknél különösen fontos a címadás. 2. A rövidség azonban nem mindig jelent könnyen érthetőséget: adott esetben célszerű újraolvasni a művet. Az egypercesek sokszor ugyanis úgy működnek, mint a tartalmas viccek, amelyekben több jelentésréteg épül egymásra, s időbe telik, amíg a hallgatóban „leesik a húszfilléres”. 3. A külső forma szintjén már a terjedelem is utal a groteszk jellegre, hiszen az olvasó hagyományosan többoldalas szöveget szokott novellának tekinteni, így eleve azt vélheti, hogy játszanak, csúfolódnak vele, illetve a műfajjal. 3 A groteszk kibillent bennünket szemléletünkből, s ezzel olyan többlettudást ad, amelynek birtokában nem tekinthetjük egysíkúnak, például csak jónak vagy csak gonosznak a világot. A

groteszk feltehetően a művészetek kezdetétől jelen van, de elvi és gyakorlati szempontból is a romantika korában vált központi kategóriává, a kor meghatározó fontosságúnak tekintette (W. Blake, ETA Hoffmann, V Hugo, EA Poe) Jelentős az orosz irodalomban is (Csehov, Gogol). A 20 századi művészet különösen vonzódik hozzá A groteszk összetett fogalom. Esztétikai minőség, amely világszemléletet fejez ki 1. 2. Egyik értelmezése szerint a komikum egy fajtája, a szélsőségesen össze nem illő elemek bizarr társítása, mely nevetséges és borzongató hatást kelt. Mivel a tragikum és a komikum is szélsőséges egymáshoz képest, természetes, hogy a groteszk gyakran társítja őket. Egy másik értelmezés csak eredetét tekintve tartja a groteszket a komikum válfajának, s abból indul ki, hogy a komikus hiba, a képzavar, az össze nem illő elemek társítása a komikum tiszta formáiban feloldódik, míg a groteszkben ez a hiba nemcsak

központi erejű, hanem feloldatlan és feloldhatatlan marad, időtlenné emelődik, s bizarrságának megfelelő világszemléletet fejez ki. Megjelenítésének lényegi eszköze a szerkezet: a mű elemeinek egymáshoz való viszonya. A groteszk mű világa zárt, s benne minden lehetséges: reális és irreális, látszat és való egymásba játszanak át, akárcsak a komikum és a tragikum, a fenségesség és az alantasság, a naturalizmus és a fantasztikum. Gyakran ábrázol visszataszító, undort keltő elemeket, torzságot, rútságot, épít a halottá dermedő élet és a megelevenedő mechanizmus borzongató ellentétére. Életrehívója az elidegenedettség, belőle következik a szorongás, a félelem, a kétségbeesés látomásos megjelenítése. A groteszk közeli rokona az abszurd, többnyire kölcsönösen áthatják egymást. Örkény művei elsősorban groteszkek, amelyek a világ tűrhetetlen ellentmondásait, a kimondhatatlant mondják ki, s ezzel a remény

elvét hirdetik. Az egypercesek rámutatnak a kommunikáció képtelenségére, illetve a személyiség korlátozottságára, hiányára. 4 Tóték A témát először filmforgatókönyvben dolgozta fel a szerző, de a filmgyár ekkor elutasította. 1966-ban jelent meg folyóiratban a Tóték, s ezután készült el a drámaváltozat Ennek sikere tette lehetővé a film elkészítését. A közvetlenül a háború után keletkezett műveiben nemcsak a dokumentumjelleg szembeötlő, hanem az is, hogy Örkény szükségszerűen front- és főként fogolytábori élményeit írta meg. Örkény a háborút tekintette élete sorsdöntő élményének, s ezt a legteljesebben a Tótékban tudta megragadni. Pedig látszatra nem is a háború a fő téma, a mű fő cselekménysíkja nem is a fronton, hanem a hátországban játszódik. Maga a hátország, a béke világa azonban nem a múlt és a jövő lehetséges ellenpontja lesz, hanem a fronttal egyidejűen jelenik meg. Így egymást

magyarázzák, ami segíti a háború kritikai ábrázolását Örkény írói világában a magyarság sorsa, a magyarnak lenni léthelyzete, magatartása központi kérdéskör: a „balsors”, a „mégis” reménye, a kibontakozás lehetősége egyaránt foglalkoztatja. A balsors egyik történelmi csomópontja a második világháború, s bár ennek csupán egy parányi epizódja adja a Tóték témáját, néhány ember sorsában példázatos erővel mutatkozik meg a nagy egész is. A felismerések ráadásul nem csupán egy adott történelmi időszakra, illetve helyzetre érvényesek. A Tóték a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe, s nem is csupán két embertípusra vonatkoztatva. Van olyan értelmezés is – s hasonló kijelentéseket a szerző is tett –, mely szerint Tót úr és az Őrnagy voltaképpen egyetlen személyiség, pontosabban egyetlen lehetséges személyiség kétféle tulajdonságcsoportja: potenciálisan mindenkiben megvan a hatalmaskodásra

és a kiszolgáltatottságra való hajlam, képesség. Ha a műben megmutatott szélsőségek egyetlen személyiségben ritkán mutatkoznak is meg egy időben, a két típus léte feltételezi egymást: a zsarnok csak az áldozat-szerepet elfogadók révén válhat zsarnokká. Örkény megfogalmazása szerint: „Én Tóttal érzek, de az Őrnagy is én vagyok.” A groteszkben szélsőséges, össze nem illő elemek fonódnak össze. E műben ezt leginkább a deformáció segíti elő. A deformáció a valóság jelenségeitől fokozottabban eltérő alkotói eljárás, amely nagyobb teret enged a fantasztikus és az abszurd elemeknek. A deformáció is a valóságos elemekből indul ki, ez esetben a háborúból. A háború lényege az emberi személyiség szempontjából az integritás felfüggesztése a parancsuralom, a teljes kiszolgáltatottság nyomása alatt. Az ember számára ez abszurd helyzet, hiszen nem teheti azt, amit szokott, amit a józan ész szerint tenni akar. Ezt

szemlélteti a Tót család szokásainak fokozatos átalakulása, deformálódása és akaratuknak, gondolkodásuknak agresszív megbéklyózása. Mindebben az író a családfőt állítja a középpontba, ő az, aki kibírhatatlanul szenved a változásoktól, a két nő a nagy cél érdekében a végsőkig alkalmazkodik. Nemcsak a Tót család, egész környezetük deformálódott a háború nyomására. Az üdülőközösség látszólag idilli világa valójában felfordult világ, ahol szinte senki sem azt csinálja, amit kellene. Szembeötlő az értelmiségi lét devalválódása Az értelmiségi vagy az alkalmazkodást hirdeti, mint Tomaji plébános, Ciprinai ideggyógyász, vagy hivatást cserél: az ügyvéd gödörtisztítóvá, Tót Gyula tanító zászlóssá lett. (Varró őrnagyról nem tudjuk meg, hogy hivatásos katona-e.) De nemcsak az értelmiségiekre jellemzők a foglalkozáscserék. Tót Lajos vasutas volt és tűzoltó lett, s most éppen ezt kell 5

feladnia, hogy dobozolóvá váljon. A postás is katona lett, s helyette a bolond Gyuri atyus a levélkézbesítő. S vannak, akikről már csak múlt időben beszélnek: Klein vendéglős és Berger mozis már csak „volt”. Ebbe a deformálódott világba robban be az őrnagy, aki már teljesen deformálódott személyiség. Egy gépezet kereke lett, s az a célja, hogy mindenki azzá váljon Az őrnagy eredetileg maga is áldozat, sajnálni mégsem tudjuk. Magatartása azt példázza, hogy a szolgalelkű alkalmazkodóképesség hova vezet. Az őrnagy a Tót család otthonába baráti vendégként érkezik, hívásra, rábeszélésre, azért, hogy pihenjen. A háború gépezete azonban képtelen a munkaszünetre, a deformálódott ember nem képes visszanyerni eredeti állapotát. Az őrnagy képtelen a civil élethez alkalmazkodni, s látszólag demokratikus védelmével, látszólag hasznos munkára serkentő szavaival hozzálát, hogy teljesen deformálja a Tót családot is,

méghozzá úgy, hogy magára a családfőre összpontosítja figyelmét. Az akcióhoz szövetségeseket keres és talál is a két nőben. Az akció különös fonáksága, hogy a Tót család nem fogja fel, hogy ők az áldozatok, az őrnagy pedig az ellenség, hiszen ők hitük szerint csak jót akarnak, azért hogy majd az őrnagy is jót tegyen a zászlós fiúval kint a fronton. A mű két cselekményszála a hátország és front képét idézi fel és kapcsolja össze. Ez eleve feszültséget teremt: a hadsereg és a civil élet sohasem illeszkedhet harmonikusan. Örkény ezt az ellentétet még fokozza is:  Varró őrnagy egy partizánvadász-egység parancsnoka  Tóték egy hegyvidéki üdülőközösség lakosai.  Az őrnagy „megrendült egészségi állapota miatt” kap kéthetes szabadságot  Tóték majd kicsattannak az egészségtől.  Tóték üdülővendégre várnak, még ha rendkívülire is. Tevékenységükkel fiuk sorsán akarnak segíteni, az

őrnagy kiszolgálásával azonban önkéntelenül is a háború kiszolgálását kezdik meg. A frontot idézi az egyik cselekményszál: Tót Gyula zászlós története, amelyet levelekből, sürgönyökből, leltárból ismerhetünk meg. Ezek a szerző által írt, azaz fiktív dokumentumok nagymértékben megnövelik a mű hitelességét, valószerűségét. A frontélet azonban közvetlenül is megjelenik a hátországbeli üdülőközösségben az őrnagy alakján keresztül. A hátországban és a fronton történtek összekapcsolásában kulcsszerepe van a postásnak, hiszen tőle függ, hogy a leveleket Tóték megkapják-e vagy nem, ugyanis a bolond az általa különösen tisztelt Tót úr részére csak jó híreket továbbít. A halálhírről szóló sürgöny megsemmisítésének lényeges szerepe van a cselekmény befolyásolásában. Ha Tóték megkapják a sürgönyt – nincs konfliktus, hiszen cél nélkül nem vállalták volna az alkalmazkodás fokozatait, a

szolgalelkűséget. Ha megkapták volna a sürgönyöket, akkor drámai összecsapásra, nyílt lázadásra nyílt volna lehetőségük. Így azonban Tóték végigjárják az alkalmazkodás különböző fokozatait. A sürgöny megsemmisítésével a groteszk is általánossá válik. Már a lehetőség is groteszk, hiszen a bolond válik postássá, s ő korántsem postásként viselkedik. Még lényegesebb az a feszültség, amely azáltal keletkezik, hogy a cselekmény egyik lényeges elemét illetően mást tud az olvasó és mást a Tót család. Tóték – és környezetük – szinte hősi áldozatvállalásnak tekintik a teljes alkalmazkodást, a befogadó viszont tudja, hogy nem hősi cselekedetről van szó, hanem abszurd helyzetbe került gyámoltalan emberek groteszk vergődéséről. Az író ezáltal elidegenítően, az azonosulást mellőzve mutatja be a Tót családot. Az a célja, hogy az olvasó is képes legyen a kritikus távolságtartásra. Amikor értesülünk a

fiú haláláról, megteremtődik e távolságtartás objektív lehetősége. Az olvasó sem érzelmileg, sem gondolatilag nem azonosulhat a szereplők szolgalelkűségével, ugyanakkor részvétet érezhet a 6 kiszolgáltatottak iránt. S a mű követése közben arra is rájön: mindig gyanakvással kell fogadnunk azokat, akik a mi érdekeinkre hivatkozva szolgává akarnak aljasítani bennünket. A Tót család sorsában egymásra épülő fokozatok figyelhetők meg: 1. A kisregény 1 és 2 fejezete  az előkészületeket mutatja be, majd az őrnagy megérkezését és első napját a faluban. Helyzetet ábrázol, de megadja benne a konfliktus lehetséges forrásait (a fiú halála, az őrnagy feje tetejére állított napirendje.) 2. A 3 és 4 fejezet  a további 13 nap története, a deformálódás bemutatása, tehát folyamatábrázolás. A helyzet hívja elő a folyamatot s a folyamat befejezhetetlensége a végső kétségbeesésből fakadó cselekvést. A

megérkező dokumentumok mind a folyamat gyorsulását, a cselekvés késleltetését szolgálják, a meg nem érkezők viszont figyelmeztetik az olvasót a cselekvés halasztásának értelmetlenségére. Az őrnagy: A folyamat lényegi mozgatója, démoninak bizonyuló figura. Állandóan agresszív játékot űz Tóttal: valamely szokásának feladására készteti – s ehhez igénybe veszi Mariska és Ágika segítségét is. Ahogy Tót megtörik, úgy adja fel egyéniségét is Az őrnagy váratlan visszatérésének többrétegű funkciója van. Példázza azt is, hogy a háború, a rossz önként nem távozik körünkből, hogy a kivárás politikája nem elég. Példázza azt is, hogy az erőszakkal szembe kell szállni. Hangsúlyosan szól arról, hogy a háború után, a 20 század szörnyűségeinek tudatával nem lehet úgy élni, mintha semmi sem történt volna. Tót úr: Az a tény, hogy Tót úr korábban nem készített dobozokat, azt is bizonyítja, hogy a családon

belül – és a falusi közvéleményben – ő is hatalom volt, akit családtagjai szeretettel, de szolgalelkűen kiszolgáltak. Az újabb megalázások után megszökik (WC) Szökése azonban nemcsak rá jellemző, s nemcsak az adott helyzetben értelmezhető cselekvés. Tót példázza a legtipikusabb második világháborús hazai magatartásformát: a kivárást. Tót azért szökik, mert az ellenállásra képtelen. A kivárás értelme kettős: életben maradni és a fennálló világrendet átmenteni. Tót és családja tökéletesen meg van elégedve azzal a világgal, amelyben korábban élt, s az őrnagy távozása után első dolguk visszahelyezni mindent a régi, megszokott rendbe. Az őrnagy távozásával Tót úgy vélte, hogy ismét helyreállt a régi világrend. A visszatéréskor azonban rá kell döbbennie, hogy amíg „őrnagyok” vannak, addig nem is állhat helyre. E felismerés vezeti őt az őrnagy likvidálásához Válasz a mottó által felvetett

kérdésre: A mottó: „Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!” Íme: van olyan erőhatalom, amely teljesen szétroncsolja az emberi személyiséget, de az ember mégis képes lehet a lázadásra, ha megmarad benne egy szikrányi öntudat. S mivel ez a mű nem az őrnagy, hanem Tót deformálódásának története, ezért hangsúlyosabb lenne Tót sorsának a tanulsága, a végül fellázadó ember képe. 7 Egy szabadon választott XX. századi magyar dráma elemző bemutatása Örkény István: Tóték A drámaírás sohasem tartozott a magyar irodalom legkedveltebb műfajai közé. Visszatekintve nem találhatunk oly sok nagy nevet és jelentős, meghatározó elődöt, mint lírikusaink között. Irodalmunk első, legjelentősebb drámáját Katona József írta, Bánk bán címmel. E mű szinte minden előzmény

nélkül robbant be a magyar irodalomba, megteremtve ezáltal a magyar drámaírást. Katona József megjelenése után újabb hosszabb szünet következett. Kisebb próbálkozásoktól eltekintve a dráma, mint műfaj csak a XX. században kapott megújulási lehetőséget. A XX. század egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb alkotója volt Örkény István Nem csak a drámaírást, a novellaírást is megújította. Mind novelláiban, mind drámáiban megtartja a műfajnak megfelelő szabályokat. Művei olvasása közben és elolvasása után azonban mást kaptam, mint amit ezektől a műfajoktól „elvárunk”. Drámáiban nemcsak a „drámaiságot”, hanem humort is tapasztaltam. Az egyik legősibb műfajt ötvözi az emberek egyik alaptulajdonságával. Ez azonban egy nehezebben befogadható művet eredményez Most sírjak vagy nevessek? - gondoltam magamban olvasás közben. Ez a kettősség, ez az ellentétpár, ez a furcsa elegy adja meg műveinek azt a tulajdonságot,

amit csak abszurdnak nevezhetünk. Örkény István Tóték című drámáját sem nevezhetjük máshogy. Már a mű címe is ironikusan hat. Tót az egyik legelterjedtebb magyar vezetéknév Az írók eddig kiemelték hőseiket a világból. Nem véletlenül írtak róluk művet Ez már a nevükben (esetleg pozíciójukban) is megmutatkozott. A szerzők nevükön nevezik teremtményeiket Ágika, Gyula, Lajos és Mariska - nem a legritkábban használt neveink. Van azonban olyan szereplőnk is, aki nincs megnevezve. Különösen érdekes ez ekkor, ha az egyik legfontosabb szereplőről van szó. Az őrnagy, egyszerűen, nincs túlbonyolítva A nevek ill a névtelenség jelentősége csak a mű elolvasása után válik világossá. A történet helyszíne sem királyi palota, ami tele van intrikussokkal A mű egy kicsike faluban játszódik. Szintén egy a sok közül Az alapkonfliktus is csak abszurdnak nevezhető: egy család mindent megtesz a náluk nyaraló őrnagy kedvéért. A

zsarnokoskodó katona az élőnek hitt fiú parancsnoka Mindent megtesznek egy olyan ügy érdekében, amely már biztosan nem vezet sikerhez. Feláldozzák megszokott életüket, szokásaikat, végül már emberségüket is. Ez teszi a drámát igazán abszurddá, a felesleges áldozatvállalás. Mariska és Ágika - anya és lánya - gondolkozás nélkül cselekszik az őrnagy szavára. Nem gondolnak másra, mint a drága Gyula (Fiú és testvér) életére és sorsának jobbra fordulására. Lajost, az apát, azonban tekintélyének megtartása is foglalkoztatja Emiatt szinte már az első pillanatban megmutatkozik az őrnagy és az apa ellentéte. A maguk körében mindketten vezető pozíciót töltenek be: az Őrnagy katonai parancsnok, az apa a falu tűzoltóparancsnoka. Az apa kezdetben felháborodik, később azonban a (család többi tagjának unszolására) felhagy állandó elégedetlenségével és panaszkodásával. Csak néha-néha hagyja, 8 hogy elkapja az indulat

vagy engedjen a fáradtságának. Ezek a mozzanatok a mű végére egyre sűrűsödnek, jelezvén ezzel a mű befejezésének (annyira nem is meglepő) tragikumát. A dráma legfontosabb cselekménye a dobozolás. A konfliktus innen indul el, ebből bontakozik ki , végül ezzel záródik. A mű jelentős része ezzel a tevékenységgel foglalkozik Leginkább az őrnagy pótcselekvésének nevezhetjük, amit ráerőltet a család többi tagjára is. Nem hagyhatjuk ki a történetet elindító személyt sem. Ő a postás Ez a motívum is igen ironikusan hat. A tűzoltóparancsnokot becsülő postás nem juttatja el a rossz híreket tartalmazó leveleket a családnak. Az a levél is, amely az annyira szeretett fiú, Gyula halálhírét hozta, a vizeshordóban végezte el küldetését, elindítván ezzel a történetet. A mű, mint azt már írtam, kezdetétől fogva az abszurd végkifejlet felé mutat. Vártam, hogy a tűzoltóparancsnok visszanyerje tekintélyét és helyreállítsa a

rendet a házban. Ez azonban nem történt meg. Az őrnagy nemcsak Tóték házában, hanem a faluban is átvette a parancsnokságot. Ekkor értettem meg, hogy ez a történet megeshetett volna a Börzsönyben Kováccsal is, nemcsak Tóttal a Mátrában. A végső leszámolás, ami itt szó szerint is érthető, az utolsó oldalakig váratott magára. Kegyetlen volt, mégsem okozott akkora meglepetést, mint ahogy azt az ember gondolná. Embersége teljes elvesztése után Tót Lajos már csak az indulataira hallgat. A papírvágóval nem három, hanem négy darabba vágja az őrnagyot. Még leírni is rettenetes A család azonban nem fogadja nagy meglepetéssel. Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna Számomra ez a közönyösség volt a legszörnyűbb. Már nem számított semmi, még az egyetlen fiú, Gyula sorsa sem. Visszaszerezni az őrnagy által elüldözött életet Bármi áron De nemcsak a tűzoltóparancsnok cselekedete volt kegyetlen. Az őrnagy sem vette

figyelembe Tóték fáradtságát a dobozolásnál, nem zavarta, hogy már emberségük feladását kívánta tőlük. Az őrnagynak ezért lett ilyen embertelen halála. Az ember úgy vezetheti el emberségét, hogy azt észre sem veszi. Egy érdekért, egy kitűzött célért vagy akár egy pozícióért bármit képesek vagyunk megtenni. Az emberi méltóságnak nincs már akkora értéke a mai világban. Örkény ezen írásában is egy olyan kérdésre mutat rá, amin érdemes elgondolkoznunk. Azt hiszem, hogy egyik egyperces novellájának utolsó két sora ezen művéhez is - mint általában a többihez odailleszthető: "Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára." (Örkény István: Az élet értelme). 9 Örkény István (1912 - 1979) Örkény Istvánt (19121979) elsősorban ma is úgy tartják számon, mint az egyperces novellák és a Tóték

szerzőjét. E művek megváltoztatták mind a próza-, mind a drámairodalom lehetséges szemléletmódjairól kialakult képet, mind a színjátszás hagyományait. A változások lényege: az áttételesebb, intellektuálisabb közlésmódok, a dokumentumjellegű előadásmód és a világirodalomban hódító groteszk és abszurd szemléletmódok érvényesítése, a törekvés az összetett, ellentmondásos világ valóságos viszonyainak hiteles írói megjelenítésére. Életpályája: 1912. április 5-én született Budapesten Édesapja több gyógyszertár tulajdonosa volt Édesanyja felvidéki lány, a kisfiú a nyarakat rendszeresen a nagyszülőknél töltötte. A fiú követi a családi hagyományt A fővárosi Piarista Gimnáziumban érettségizett. A műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be, de később átjelentkezett a tudományegyetem gyógyszerészeti karára. 1934-ben végzett, 1941-ben a vegyészdiplomát is megszerezte Közben azonban a gimnáziumi

évek óta az írónak induló nemzedékhez tartozik. Egyetemista korában novellái jelentek meg különböző folyóiratokban. És hála a gondtalan otthonnak, nagyobb korai utazásokat tehetett német, francia és angol földön. Nemzedékének egyik legjobb nyelvi felkészültségű tagja volt: latinul, németül, franciául, angolul biztonságosan írt, olvasott és beszélt. 193435-ben barátaival együtt Keresztmetszet címmel folyóiratot adtak ki. 1937-ben a Szép Szó közölte Tengertánc című elbeszélését, amelyet még József Attilának mutatott meg a pályakezdő fiatal. Baloldali kapcsolatai miatt apja külföldre küldte, 193839-ben Londonban és Párizsban élt, a háború kitörésének hírére még haza tudott jönni. 1941-ben megjelent első novelláskönyve, a Tengertánc Szinte valamennyi novellát bele tudunk sorozni valamelyik modern vagy hagyományos stílusirányba, de ahány történet, annyiféle jellegű megragadás. A címadó Tengertánc - abszurd

történet egy elmegyógyintézet ápoltjairól, akik fellázadnak és átveszik az uralmat a normális emberek fölött - jól érezhetően a fasizmus világveszedelmének mulatságos rémképe volt. Ez az abszurd-groteszk látomás a tulajdonképpeni bevezetés életműve legfejlettebb, világhíressé emelkedő korszakához. Felettébb sok kanyar után, igen különböző hatások befogadása majd elvetése után, magasabb művészi fokon ide fog visszaérkezni a harminc évvel később önmagát megtaláló és birtokba vevő, nagy sikerű író. De addig megalázások, bukások, kirekesztések hosszú sora várt rá, addig közben nem egy olyan könyvsikere is volt, amelyet hamarosan már maga se vállalt, addig harmadszor is házasodott és sokféle izgalom készítette elő azt a szívbetegséget, amely végül - sikerei csúcsán - elvitte. A háború előtt leszolgálta katonaévét és zászlósként szerelt le. Amikor kitört a háború és 1942-ben őt is behívták,

természetesen tiszti egyenruhájában jelentkezett. És azonnal szembetalálkozott a személyes megaláztatással. Szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy az áhítatosan katolikusnak nevelt író-vegyészzászlós zsidószármazású, munkaszolgálatosnak hívták be Tiszti egyenruháját azonnal megalázó szidalmak, gúnyolódások, sőt ütlegek közt kellett levetnie, és azonnal el is indították ócska zsávolyöltözékben, egy munkaszolgálatos században gyalog keletre a Don felé. Ez 1942 tavaszán volt Voronyezs környékén érte az összeomlás, a tömeghalál. 1943 január 12-én éjszaka, amikor addig ismeretlen, rémítő hangjukkal a "Sztálinorgoná"-nak elnevezett sorozatvetők először megszólaltak, mínusz 47 fokos hideg volt A Második Hadsereg java része ottveszett, az élve menekülők túlnyomó többsége a visszavonulás 2700 kilométeres viszontagságai közben pusztult el. Örkény sebesülten fogságba esett Átélte a hadifogság

legkülönbözőbb változatait A hosszú hadifogság is alkalmat adott neki a továbbtanulásra, otthonos lett az orosz nyelvben is. 1945-ben átszállították egy Moszkva melletti táborba, itt már írni is tudott. Egyéb kéziratok mellett magával hozta a lágerek népe kéziratát: tanúság és tanulság, személyes vallomás és hiteles szociográfia a Voronyezst átélő magyar népről. Ez hamarosan meg is jelent, és hasonlóképpen kis könyv alakban napvilágot látott a máris történelmi drámának olvasható Voronyezs című színjáték is. - Ebben az időben halomszámra írtak riportokat, emlékiratokat, statisztikákat, vádbeszédeket a tűzvonalról, a lágerekről, a szörnyűségekről. Legtöbbjük silány ponyva, fércmű, borzalmak felsorolása. Sokan kapkodták ezeket, újságok írtak róluk És amikor végre Örkény műveiben művészi színvonalon, hitelesen, maradandó irodalmi értékkel megszólalt a közös tragédia valósága - csaknem némaság

fogadta. Az emberek nagy része valójában nem is akarta tudomásul venni, ami valóban történt A hivatalos vélemény nem kívánta hangoztatni azt a mindenkitől tudott tényt, hogy mi a szovjet nép és a szovjet hadsereg ellen harcoltunk, meg azt, hogy a szovjet hadifogság nem volt kellemes üdülés. Közel három év után, 1946 decemberében érkezett haza. A fasizmus, háború írói munkásságára kiható legnagyobb élménye A fogságból való hazatérése utáni években színházi dramaturgként dolgozott Vígszínháznál, majd kiadói lektorként. Bár fiatalkori munkáiban erőteljesen érvényesült a groteszk szemlélet, a leggroteszkebb élménykör, a háború hatására előbb dokumentumjellegű, riportszerű, szociografikus műveket írt prózában és drámában is (Emlékezők Amíg idejutottunk, 1946; Lágerek népe, 1947; Voronyezs, 1947). A továbbiakban is a realista hagyományokhoz alkalmazkodott (Budai böjt, 1948, elbeszéléskötet). Lila tinta

című elbeszélése miatt (1952) éles ideológiai támadásban részesült, önkritikát kellett gyakorolnia. Fokozatosan kijózanodott naiv hitéből Déry Tiborral közösen szatirikus regénybe kezdett, de a munkát félbehagyták. A kispróza felé fordult érdeklődése, az Ezüstpisztráng (1956) írásai már az egypercesek felé is mutatnak. 1956-60-ig nem publikálhat Első házassága még a háború kezdetén felbomlott (19371941, Gönczi Flóra), a másodikban két gyermeke született (19481956, Nagy Angéla). Radnóti Zsuzsát, a Vígszínház dramaturgját 1965-ben vette feleségül Barátjával, Déry Tiborral együtt a reformkommunisták közé tartozott, így bár 1957-ben még megjelenhetett néhány írása, utána évekig nem közölték. Az is engedménynek számított, hogy polgári végzettségének megfelelő állást kaphatott: A vegyész-gyógyszerész szakképzettség és a széles körű nyelvismeret lehetővé tette, hogy amikor a történelmi sors

kizárta az irodalomból, anyagi gondok nélkül bármikor megélhessen gyógyszergyári szakemberként is, műfordítóként is. A ’60-as években talál igazán magára: Ez időben kezdett visszatérni ifjúkorának groteszk szemléletmódjához, ekkor keletkeztek az első egypercesek is. Élesen látó intellektus szemszögéből mutatja meg az élet groteszk helyzeteit. Örkény tulajdonképpen visszatért, de sokkal magasabb művészi formában ahhoz, amit ifjan a Tengertánc őrült-történetével kezdett. Elvárták tőle, hogy ha ilyen jól tud írni, akkor írjon hivatalos "tématervek" szerinti "szocialista realista" regényt, vagyis olyat, amit rövid esztendőkkel később "sematikus" jelzővel bélyegeztek meg ugyanazok, akik előbb elvárták. Örkény pedig, megélve a kor szenvedéseit, nagyon szeretett volna igazi, hívő kommunista lenni. Ezért egymás után írt néhány olyan művet, amilyet elvártak tőle. Örkény egy pillanatig

a "szoc-reál" vezető írói közt szerepelt És írt egy nagyon ártatlan, de kétségtelen erotikus tartalmú novellát, a Lila tintát. Tulajdonképpen bele is illett volna a politikai vonalba, hiszen a polgári világ halódásáról szólt. De alakjai élő jellemekké, érzéseik és magatartásuk valódi erotikává sikerült. Ellene nem folyt bűnvádi eljárás, de amikor a többiek börtönbe kerültek, ő kiátkozott, eltiltott, kirekesztett lett. Fordíthatott, gyógyszertári vegyész lehetett, de egyetlen sora sem jelenhetett meg Egy jó évtizedig a neve sem fordult elő az irodalom köreiben. Még dramaturgiai tanácsadó is lehetett különböző színházakban. 1962-től publikálhatott ismét, kötetei a Jeruzsálem hercegnője (1966), majd a Nászutasok a légypapíron (1967). 1967. február 24-én mutatták be a Thália Színházban a Tótékat, s ezzel Örkény egyik évről a másikra beérkezett íróvá vált. 1969-ben a Macskajátékot (1963) is

színpadra dolgozta át. A két dráma nemzetközi diadalútra indult 1969-ben, Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját, itthon 1973-ban kapott Kossuth-díjat. A pálya utolsó évtizedében a drámáké a főszerep. Ismertebb drámái: Vérrokonok (1974), Kulcskeresők (1975) Halálos ágyán fejezte be a Forgatókönyvet. Utolsó kisregénye, a Rózsakiállítás (1977) az ember haláláról, a halál tudatáról és arról szól, hogy ezt igyekszünk kizárni mindennapjainkból, pedig utolér bennünket. 1979 június 24-én halt meg. Egyperces novellák: Örkény írásaiban a Karinthy-örökség is tovább él. Az egyperces novellák új műfajt teremtettek a hatvanas években, akárcsak Karinthy az irodalmi paródiáival. A műfaj és megnevezése Örkény Istvántól származik Az egyperces jelző a mű terjedelmére utal: egyetlen perc alatt elolvasható, néhány sortól 2-3 oldalig terjedő hosszúságúak a művek, s az egy perc és a novella fogalmainak

összeszikráztatása eleve ironikus, groteszk jelleget ígér. A műfaj lényegi vonása, hogy az írói közlés csak a legszükségesebbre szorítkozik, így a mű értelmezése a képzelet maximumát várja el a befogadótól. A Használati ut asítás nemcsak az olvasás időbeli rövidségére hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy e művek „rövidségük ellenére is teljes értékű írások „amelyeknél különösen fontos a címadás. A rövidség azonban nem mindig jelent könnyen érthetőséget: adott esetben célszerű újraolvasni a művet. Az egypercesek ugyanis sokszor úgy működnek, mint a tartalmas viccek, amelyekben több jelentésréteg épül egymásra, s időbe telik, amíg a hallgatóban „leesik a húszfilléres”. A külső forma szintjén már a terjedelem is utal a groteszk jellegre, hiszen az olvasó hagyományosan többoldalas szöveget szokott novellának tekinteni, így eleve azt vélheti, hogy játszanak, csúfolódnak vele, illetve a

műfajjal. A groteszk tehát kibillent bennünket szemléletünkből, s ezzel olyan többlettudást ad, amelynek birtokában már nem tekinthetjük egysíkúnak, például csak jónak vagy csak gonosznak a világot. A groteszk feltehetően a művészetek kezdetétől jelen van, de a romantika korában vált központi kategóriává. A 20 századi művészet különösen vonzódik hozzá. A groteszk összetett fogalom Esztétikai minőség, amely világszemléletet fejez ki Egyik értelmezése szerint a komikum egyik fajtája, a szélsőségesen össze nem illő elemek bizarr társítása, mely nevetséges és borzongató hatást kelt. Mivel a tragikum és a komikum is szélsőséges egymáshoz képest, természetes, hogy a groteszk gyakran társítja őket. Egy másik értelmezés csak eredetét tekintve tartja a groteszket a komikum válfajának, s abból indul ki, hogy a komikus hiba, a képzavar, az össze nem illő elemek társítása a komikum tiszta formáiban feloldódik,

míg a groteszkben ez a hiba nemcsak központi erejű, hanem feloldatlan és feloldhatatlan marad, időtlenné emelődik, s bizarrságának megfelelő világszemléletet fejez ki. Megjelenítésének lényegi eszköze a szerkezet: a mű elemeinek egymáshoz való viszonya. A groteszk mű világa zárt, s benne minden lehetséges: reális és irreális, látszat és való egymásba játszanak át, akárcsak a komikum és a tragikum, a fenségesség és az alantasság, a naturalizmus és a fantasztikum. Gyakran ábrázol visszataszító, undort keltő elemeket, torzságot, rútságot, épít a halottá dermedő élet és a megelevenedő mechanizmus borzongató ellentétére. Életrehívója az elidegenedettség, belőle következik a szorongás, a félelem, a kétségbeesés látomásos megjelenítése. A groteszk közeli rokona az abszurd, többnyire kölcsönösen áthatják egymást. Egy mű megítélésének szempontjából az a döntő, hogy világképét melyik határozza meg

Örkény művei elsősorban groteszkek, amelyek a világ tűrhetetlen ellentmondásait, a kimondhatatlant mondják ki, s ezzel a remény elvét hirdetik. A logikus írói értelmezés ellenére maga Örkény is bizonytalan volt az egyperces novella határait illetően, s a különböző kiadások más és más terjedelmű anyagot közölnek. Annyi azonban megállapítható, hogy jól végigkövethető út vezet a hagyományosabb formáktól az újakig. Az esztétikai kiindulópont nyilvánvalóan a groteszk A próza poétikáit, pedig azokban a rövid műfajokban lelhetjük fel, amelyek preformált szövegek, azaz nagyobbrészt sablonokból, sémákból építkeznek, mint az anekdota, a vicc, a csalimese, a mese, a hír, a sematizált dialógus (például nyelvkönyvekben). Az egypercesek a preformáció automatizmusát leplezik le, állítják új összefüggésekbe, s így rámutatnak a kommunikáció képtelenségére, illetve a személyiség korlátozottságára, hiányára. Az

anekdota például a szakmai közhely szerint az intellektualizmust és a komoly szerkesztést bénító magyar hagyomány, Örkény azonban a maga látásmódját e hagyományhoz kötve is képes érvényesíteni. Tóték Az 1964-ben keletkezett Tóték c. kisregénnyel valami új kezdődött Örkény írói pályáján 1966-ban jelent meg folyóiratban a Tóték, s ezután készült el a drámaváltozat. Ennek sikere tette lehetővé a film elkészítését Örkény eredetileg Pókék címmel írta meg a darabot, utólag változtatta a szimmetrikus képű TÓT szóra a családnevet. A művet a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe és ábrázolásmódja jellemzi. A regény a fasizmus, a hatalom és a kisember viszonyáról szól, az elnyomottak önérdeke hogyan segíti az önkény létrejöttét. Megmutatja, hogy az eredetileg egészséges gondolkodású tömegek milyen buzgalommal szolgálják ki a történelem agresszív erőit, a hatalomra került őrülteket. Mennyire

eltorzulhat az ember függő helyzetében, hogy a félelem présében hogyan omolhat össze a jellem, hogyan változhat meg az emberi természet. A közvetlenül a háború után keletkezett műveiben nemcsak a dokumentumjelleg szembeötlő, hanem az is, hogy Örkény szükségszerűen front és főként fogolytábori élményeit írta meg, a hátország múltként és a foglyok jövőjének álmaként jelent meg. Örkény a háborút tekintette élete sorsdöntő élményének, s ezt a legteljesebben a Tótékban tudta megragadni. Pedig látszatra nem is a háború a fő téma, a mű fő cselekménysíkja nem is a fronton, hanem a hátországban játszódik. Maga a hátország, a béke világa azonban nem a múlt és a jövő lehetséges ellenpontja lesz, hanem a fronttal egyidejűen jelenik meg. Így egymást magyarázzák, ami segíti a háború kritikai ábrázolását Örkény írói világában a magyarság sorsa, a magyarnak lenni léthelyzete, magatartása központi

kérdéskör: a „balsors”, a „mégis” reménye, a kibontakozás lehetősége egyaránt foglalkoztatja. A balsors egyik történelmi csomópontja a második világháború, s bár ennek csupán egy parányi epizódja adja a Tóték témáját, néhány ember sorsában példázatos erővel mutatkozik meg a nagy egész is. Méghozzá oly módon, hogy nem csupán egy adott történelmi helyzetre érvényesek a felismerések. Történet: A második világháború folyamán egy hegyvidéki faluban Tót Lajos tűzoltóparancsnok vendégül látja az orosz fronton katonáskodó fiuk parancsnokát, egy őrnagyot, aki szabadságra érkezik haza. Tóték abban reménykednek, hogy megnyerik az őrnagy jóindulatát, és így biztonságosabb beosztást szerezhetnek fiuknak. A tiszt idegeit azonban igencsak megviselte a partizánok ellen viselt háború, és furcsa kívánságaival teljesen átalakítja a család életét. Tóték folyton dobozolnak, hogy a vendég kedvébe járjanak Csak

a regény végén lázadnak fel: Tót a margóvágóval négy darabba aprítja a visszatérő őrnagyot. Drámai szituáció: egy mátrai faluba a második világháború során megérkezik az őrnagy. Mivel a fronton ő a Tót fiú parancsnoka, tőle függ, hogy a frontra való visszatérte után maga mellé veszi-e Gyulát, a fiút a „jól fűtött zászlóaljirodába”, vagy sem. Tóték azt remélik, ha kedvesek lesznek hozzá, sokkal nagyobb lesz fiuk reménye az életben maradásra. A történet egy tábori lappal indul. Tót Gyula magyar katona ír a szüleinek és a húgának, s "örömmel" közli, hogy parancsnoka Tóték házában tölti el szabadságát. Az öröm oka: a parancsnok kegye megmentheti Gyula életét- tudja ezt a család, az egész község. Tóték óriási izgalommal, sürgés-forgással várják a nagyszerűnek képzelt őrnagyot, de a fogadás pillanatától kezdve minden mellé megy. A mű két cselekményszála a hátország és a front

képét idézi fel és kapcsolja össze. Ez eleve feszültséget teremt: a hadsereg és a civil élet sohasem illeszkedhet harmonikusan. Örkény ezt az ellentétet még fokozza is Varró őrnagy egy partizánvadász-egység parancsnoka, Tóték, pedig egy hegyvidéki üdülőközség lakosai. Az érzelmi-hangulati és a mögötte lévő lényegi ellentétek már a művet elindító helyzetben hangsúlyosak. Az őrnagy „megrendült egészségi állapota miatt” kap kéthetes szabadságot, Tóték viszont majd kicsattannak az egészségtől. Tótékat készületlenül éri a háborúból érkező őrnagy magatartása, bár ők igyekeznek minden eshetőségre felkészülni. De ők üdülővendégre várnak, még ha rendkívülire is Előkészületeik is ezt mutatják (szagtalanítás, a csönd és a fenyőillat biztosítása, kényelmi tárgyak beszerzése). Tevékenységükkel fiuk sorsán akarnak segíteni, az őrnagy kiszolgálásával azonban önkéntelenül is a háború

kiszolgálását kezdik meg. A frontot idézi az egyik cselekményszál: Tót Gyula zászlós története, amelyet levelekből, sürgönyökből, leltárból ismerhetünk meg. Ezek a szerző által írt, azaz fiktív dokumentumok nagymértékben megnövelik a mű hitelességét, valószerűségét, hiszen ezer-és ezerszámra készültek a háború idején ilyenfajta levelek és sürgönyök. A frontélet azonban közvetlenül is megjelenik a hátországbeli üdülőközségben az őrnagy alakján keresztül. A hátországban és a fronton történtek összekapcsolásában kulcsszerepe van a postásnak, hiszen tőle függ, hogy a leveleket Tóték megkapják-e vagy nem, ugyanis a bolond az általa különösen tisztelt Tót úr részére csak jó híreket továbbít. A halálhírről szóló sürgöny megsemmisítésének lényeges szerepe van a cselekmény befolyásolásában. Ha Tóték megkapják a sürgönyt nincs konfliktus, hiszen cél nélkül nem vállalták volna az

alkalmazkodás fokozatait, a szolgalelkűséget. Ha az őrnagy ott-tartózkodása közben kaptak volna sürgönyt, akkor drámai összecsapásra, lázadásra nyílott volna lehetőség. Így Tóték végigjárják az alkalmazkodás különböző fokozatait. A sürgöny megsemmisítésének azonban nemcsak a szereplők viselkedésében, hanem a groteszk általánossá válásában is jelentősége van. Már a lehetőség is groteszk, hiszen a bolond válik postássá, s ő korántsem postásként viselkedik. Még lényegesebb az a feszültség, amely azáltal keletkezik, hogy a cselekmény egyik lényeges elemét illetően mást tud az olvasó és mást a Tót család. Tóték és környezetük szinte hősi áldozatvállalásnak tekintik a teljes alkalmazkodást, a befogadó viszont tudja, hogy nem hősi cselekedetről, nem fenséges vagy tragikus helyzetről van szó, hanem abszurd helyzetbe került gyámoltalan emberek groteszk vergődéséről. A drámai változatban

szükségszerűen megnő a postás szerepe. Ez a figura bölcs is, bolond is, ő az, aki születésétől fogva groteszk, az emberi lényeg szempontjából abszurd léthelyzetben lévő. A világnak a teljes körű abszurditás irányába való elmozdulását bizonyítja, hogy ez a figura is hatalmi helyzetbe kerülhet, hogy sorsokat irányíthat, befolyásolhat a maga szeszélyei szerint. A meg nem kapott, illetve a megkapott dokumentumok ugyanannyira befolyásolják Tóték viselkedését, mint az őrnagy cselekedetei. Bármilyen legyen is az őrnagy, bárhogyan is viselkedjen velük szemben, ők mindenképpen függő helyzetbe kerülnek vele. Kulcsszereplő azonban a színpadra elsőnek lépő Postás Gyuri, akinek furcsa szokása, hogy elolvassa és válogatja a kézbesítendő leveleket. Jó embereknek nem kézbesít rossz hírt, rossz embereknek pedig nem visz ki „jó” levelet. Már az őrnagy érkezése előtt megtudjuk, hogy Tót Gyula elesett a fronton, de a postás nem

hajlandó ilyen rossz hírt közölni Tótékkal. Gyula azt is megírta (másik levélben), hogy az őrnagynak a partizánok támadásai miatt megromlott az idegrendszere. Az indító tábori lapot még több is követi: egy értesítés például Gyula haláláról, melyet a postás - aki szereti Tótékat - nem kézbesít. A félhülye Gyuri - a postás - a sorsokat kézben tartó mindenható abszurd változatává nő. Az olvasó persze tudja, hogy Gyula már halott, amikor a család minden remény még az ő jobb körülményei körül kering. A valósághűséget erősítik a dokumentumok, levelek. A regény legtöbb szereplője alig tér el az átlagembertől Ugyanakkor a groteszk szemléletnek és fogalmazásmódnak köszönhetően ezek az emberek társadalmi magatartások és elvek sűrítményei lesznek. A mű nem csak Közép-Kelet-Európa kilátástalan helyzetét tárja elénk. Örkény műve több és általánosabb értelemmel bír: az őrnagy és Tóték viszonyában a

hatalom és az áldozat viszonyát vizsgálja. Az író ezáltal elidegenítően, az azonosulást mellőzve mutatja be a Tót családot. Az a célja, hogy az olvasó is képes legyen a kritikus távolságtartásra. Amikor értesülünk a fiú haláláról, megteremtődik e távolságtartás objektív lehetősége. Az olvasó sem érzelmileg, sem gondolatilag nem azonosulhat a szereplők szolgalelkűségével, ugyanakkor részvétet érezhet a kiszolgáltatottak iránt. S a mű követése közben a gondolati általánosításra is képes lesz: mindig gyanakvással kell fogadnunk azokat, akik a mi érdekeinkre hivatkozva szolgává akarnak aljasítani bennünket. A Tót család szerkezete egyszerű: apa, anya, egy lány és egy fiú. Szokásaik, pedig nevetségesen közönségesek, életük bárgyúan tunya, de természetes élet (Tót pipára gyújt, nagyokat ásít, nyújtózkodik, s közben nagyokat nyög). A községben tiszteletet élvez, de ami a község határain kívül

történik, abban nem vesznek részt. Jóindulatúak és közönyösek Jellemző Tótné sűrűn ismételgetett "bölcsessége": "Látod, látod, édes, jó Lajosom, egy kis jóindulattal csodát lehet művelni." S mivel ez a mű nem az őrnagy, hanem Tót deformálódásának története, ezért hangsúlyosabb benne Tót sorsának a tanulsága, a végül fellázadó ember képe. Tóték mindvégig azt hitték, hogy fiuk élete a tét Csak Tót érezte, s cselekvése ennek a felismerése, hogy itt az ő személyisége volt az igazi tét, és hogy nem lehet olyan cél, amelynek érdekében önmagát puszta eszközzé tehetné. Tót úr életében is megadatik az a perc, amelyben boldognak kell őt elképzelnünk. Tót Lajos bensőleg ugyan kezdettől fogva ellenáll, mindig csak egy hajszálnyit enged, azt is legtöbbször csak unszolásra. Ahogy azonban közeledik a tiszt elutazásának napja mindig többre hajlandó, mivel közelebb kerül a szabadulás napja. Így

lépésről lépésre kerül egyre megalázóbb, nevetségesebb helyzetekbe Az őrnagytól való függő helyzetet Tót viseli el a legnehezebben, hiszen az megalázza, emberi méltósága ellen támad. Egyfajta történelmi látásmódot is felvillant Tót végső tettében: a magyar nép szenvedései során beletörődött mindenbe, vagy ha nem, akkor is rosszkor vagy túl későn lázadt. Mindebben az író a családfőt állítja a középpontba, ő az, aki kibírhatatlanul szenved a változásoktól, a két nő a nagy cél érdekében a végsőkig alkalmazkodik. De nemcsak a Tót család, egész környezetük deformálódott a háború nyomására. Az üdülőközség látszólag idilli világa valójában felfordult világ, ahol szinte senki sem azt teszi, amit kellene. Szembeötlő az értelmiségi lét devalválódása Ebbe a predeformálódott világba robban be az őrnagy, aki már teljesen deformálódott személyiség. Egy gépezet kereke lett, s az a célja, hogy mindenki

azzá váljon. Az őrnagy eredetileg maga is áldozat, sajnálni mégsem tudjuk. Magatartása azt példázza, hogy a szolgalelkű alkalmazkodóképesség hova vezet, s milyen károsan burjánzó a hatása, ha némi hatalommal párosul. Az őrnagy a Tót család otthonába baráti vendégként érkezik, hívásra, rábeszélésre, azért, hogy pihenjen. A háború gépezete azonban képtelen a munkaszünetre, a deformálódott ember nem képes visszanyerni eredeti állapotát. Az őrnagy képtelen a civil élethez alkalmazkodni, s látszólag demokratikus viselkedésével, látszólag hasznos munkára serkentő szavaival hozzálát, hogy teljesen deformálja a Tót családot is, méghozzá úgy, hogy magára a családfőre összpontosítja figyelmét. Az akcióhoz szövetségeseket keres és talál is a két nőben. Az akció különös fonáksága, hogy a Tót család nem fogja fel, hogy ők az áldozatok, az őrnagy, pedig az ellenség, hiszen ők hitük szerint csak jót akarnak,

azért hogy majd az őrnagy is jót tegyen a zászlós fiúval kint a fronton. Az őrnagy nem érzi magát felsőbbrendű embernek, aki már eleve lenézi a civileket. Inkább néz ki ő is áldozatnak. Elesett, beteg, eltorzult ember Alacsony termetéért próbálja magát kárpótolni torz mániáival Amikor valamennyire kipiheni magát, tevékenységre vágyik - Az egyetemes dobozolás vágya vezeti: „egyszer talán eljön az az idő, amikor rávehető lesz az egész emberiség” Azért válik önkényúrrá, mert Tóték szinte felkínálják neki ezt a lehetőséget. Butaságukkal, naiv reményeikkel szinte ők hívják elő, nemegyszer ők formálják agresszivitását, ők adják az ötleteket szeszélyeihez. Az őrnagy alakjában maga a háború jelenik meg, annak tébolya, mely az emberben leginkább emberi tartását rombolja. Az őrnagy - mert félelmet kelt bennük - felfokozza nevetségességüket, s megfosztja őket még attól a kevés természetességtől,

emberségtől is, ami ebben az ostoba életben van. A nappali alvástól pihenten tevékenységre vágyik az őrnagy, s rákényszeríti a családot, hogy pirkadatig dobozokat készítsenek. "Dobozolni a legjobb a világon" - állítja Varró, s Tót csak helyesel. Az őrnagy töprengésében a fasiszta demagógia jelenik meg: "Az volna a jó, ha még több, sokkal több ember foglalkozhatna dobozcsinálással. Egyszer () rávehető lesz az egész emberiség." Gyula megmentése érdekében Tót megaláztatásához családja is hozzájárul. Az önérdek alapján az őrnagy képes manipulálni Mariskát és Ágikát, hogy vegyenek részt Tót megaláztatásában. Tervének végrehajtása érdekében a két nőt nem bántja. Az őrnagynak kettős fegyvere van Tót ellen Egyénisége (zsarnok) és szociológiai státusa (parancsnok a fronton). Tót eszköze az egyénisége, amely szerint nem teljesítené az őrnagy kívánságait, ám ez megbénul az önérdek

következtében. Ezért nem képes valódi konfliktusokat végigvinni, vagyis tettekre ellentettekkel válaszolni. De hirtelen határozott drámai cselekvést hajt végre, amikor megalázóját négyfelé vágja a dobozvágóval. Ez Tót egyetlen akciója A dráma nem középpontos A második rész elején fontos, hogy Mariska és Ágika levelet írnak Gyulának, tájékoztatják az otthoni állapotokról. Az őrnagy Tótot megfosztja a gondolkodástól, előadja a tanmeséjét: ahhoz, hogy a katonák egyértelműen engedelmeskedjenek a fronton, állandóan el kell foglalni őket valamivel. A Tóték a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe, s nem is csupán két embertípusra vonatkoztatva. Van olyan értelmezés is ‚mely szerint Tót Úr és az Őrnagy voltaképpen egyetlen személyiség, pontosabban egyetlen lehetséges személyiség kétféle tulajdonságcsoportja: potenciálisan mindenkiben megvan a hatalmaskodásra és a kiszolgáltatottságra való hajlam, képesség.

Ha a műben megmutatott szélsőségek egyetlen személyiségben ritkán mutatkoznak is meg egy időben, a két típus léte feltételezi egymást: a zsarnok csak az áldozat-szerepet elfogadók révén válhat zsarnokká. A groteszkben szélsőséges, össze nem illő elemek fonódnak össze. E műben ezt leginkább a deformáció segíti elő. A deformáció a valóságjelenségeitől fokozottabban eltérő alkotói eljárás, amely nagyobb teret enged a fantasztikus és az abszurd elemeknek. A deformáció is a valóságos elemekből indul ki, ez esetben a háborúból A háború lényege az emberi személyiség szempontjából az integritás felfüggesztése a parancsuralom, a teljes kiszolgáltatottság nyomása alatt. Az ember számára ez abszurd helyzet, hiszen nem teheti azt, amit szokott, amit a józanész szerint tenni akar. Ezt szemlélteti a Tót család szokásainak fokozatos átalakulása, deformálódása és akaratuknak, gondolkodásuknak agresszív megbéklyózása. A

helyzet képtelenségét fokozza, hogy az olvasó már az elbeszélés elején megtudja, hogy Tót Gyula halott, a család áldozatvállalása teljesen értelmetlen. Tóték azonban ezt nem tudják Az elbeszélés jellegét éppen az határozza meg, hogy az író a valósszerű és az abszurd vonásokat közel hozza egymáshoz, az egyik szinte észrevétlenül vegyül a másikba. Az abszurd itt az élet valóságos helyzeteiben keletkezik Hagyományos helyzetkomikum (pl.: a két tiszt összekeverése) és jellemkomikum (pl: az őrnagy alacsonysága) építi a találkozási jelenetet. S aztán megcsillan az abszurd is: Tóték sorozatosan félreértik az őrnagy mondatait, az őrnagy padig Tót tekintetét követve minduntalan a saját háta mögé néz. A félrehallások visszatérnek a regényben később is: mindennapi kijelentésekben olyan sértéseket hall az őrnagy, amilyeneket valójában kaphatna. Az őrnagy ugyanis felborítja a család mindennapi életét, s nem merül fel

benne, hogy ezek az emberek kiszolgáltatottak neki. A játék kétoldalú: Tóték nem csupán tűrik az őrnagy zsarnokságát, hanem kezdetben - főleg a nők - szeretik, bámulják is Varrót (az őrnagyot). Abszurd a regény befejezése is: Tót mikor már újból érzékeli a régi rendet, és megkönnyebbülten felsóhajt az őrnagy távozásakor, s amikor ráeszmél, hogy mégsem sikerült a "szabadulás": feldarabolja a kedves vendéget. Ez a cselekvése azonban nem felszabadító, megváltó tett: Tót nem születik általa új emberré - a régi korlátolt életvédelme és annak szelleme vezeti. Az abszurd látásmód Örkénynél is formálja a nyelvet. Pl: Az őrnagy egyik megsértődésének pillanatában elhallgattak Tóték. "Erre csönd lett - olvassuk -, olyan csönd, hogy ezt nem is lehet leírni Ilyen csönd lehet abban a sírban, ahol egy süketnéma van eltemetve." A sírhasonlat stílusparódiája a ráduplázással együtt

ellenállhatatlanul humoros és emlékezetes. Az író rendkívül érzékletes, és a dolgokra rápillantva ábrázol, ítél Az értelmiségi vagy az alkalmazkodást hirdeti, mint Tomaji plébános, Cipriani ideggyógyász, vagy hivatást cserél: az ügyvéd gödörtisztítóvá, Tót Gyula, tanító zászlóssá lett. De nemcsak az értelmiségiekre jellemzők a foglalkozáscserék. Tót Lajos vasutas volt és tűzoltó lett, s most éppen ezt kell feladnia, hogy dobozolóvá váljon A postás is katona lett, s helyette a bolond Gyuri atyus a levélkézbesítő. S vannak, akikről már csak múlt időben beszélnek: Klein vendéglős és Berger mozis már csak „volt”. A drámában szövegszerűen is jelentős mértékben megnő Cipriani professzor szerepe. A professzor a kisregényben az alkalmazkodást hirdeti, a drámában viszont a háború és a fasizmus aktív ellenségének mutatkozik, aki feltehetően üldözötteket is rejteget ideggyógyintézetébe, s vállalkozna

Tót úr elbujtatására is. Saját magát is félig-meddig bolondnak mutatja (álcázza?), s egy „őrülési jelenetben” hirdeti, hogy a világ felfordultságának egyszer vége lesz, és akkor az őrnagyokat és azok parancsnokait fel fogják akasztani. Szerkezeti szempontból nemcsak a két cselekményszál párhuzama a lényeges. A Tót család sorsában egymásra épülő fokozatok figyelhetők meg. A kisregény 1. és 2 fejezete (a dráma első része) az előkészületeket mutatja be, majd az őrnagy megérkezését és első napját a faluban. Helyzetet ábrázol tehát, de megadja benne a konfliktus lehetséges forrásait (a fiú halála, az őrnagy feje tetejére állított napirendje). A 3. és 4 fejezet (a dráma második része) a további 13 nap története, a deformálódás bemutatása, tehát folyamat-ábrázolás. A helyzet hívja elő a folyamatot s a folyamat befejezhetetlensége a végső kétségbeeséséből sarjadó cselekvést. A megérkező

dokumentumok mind a folyamat gyorsulását, a cselekvés késleltetését szolgálják, a meg nem érkezők viszont mintegy figyelmeztetik az olvasót (a nézőt) a cselekvés halasztásának értelmetlenségére. Ugyanakkor nem Tótékat ítéljük el, hanem azt a felfordult világot, amely ilyen abszurd helyzeteket teremt. A folyamat lényegi mozgatója az őrnagy démoninak bizonyuló figurája Állandóan agresszív játékot űz Tóttal: valamely szokásának a feladására készteti s ehhez igénybe veszi Mariska és Ágika segítségét is. Ahogy Tót megtörik, úgy adja fel egyéniségét is Először csak legelemibb szokásairól kell lemondania, a dobozolásba való kényszerű bekapcsolódása azonban már akaratának feladását is érinti. Az a tény, hogy Tót Úr korábban nem készített dobozokat, azt is bizonyítja, hogy a családon belül és a falusi közvéleményben ő is hatalom volt, akit családtagjai szeretettel, de szolgalelkűen kiszolgáltak. A második

nagy megalázkodás az új margóvágó készítésével függ össze. Az őrnagy ott maradásának feltételéül azt szabja, hogy Tót dobozolás közben ne gondolkozzon, ugyanakkor azt követeli tőle, hogy azon törje a fejét: miként lehetne kiküszöbölni a dobozolás közbeni gondolkodást. S bár a feladatot megoldja, az újabb megalázások után Tót megszökik. Szökése nemcsak rá jellemző, s nemcsak az adott helyzetben értelmezhető cselekvés Tót példázza a legtipikusabb második világháborús hazai magatartásformát: a kivárást. Tót azért szökik, mert az ellenállásra képtelen. A kivárás értelme kettős: életben maradni és a fennálló világrendet átmentem Tót és családja tökéletesen meg van elégedve azzal a világgal, amelyben korábban élt, s az őrnagy távozása után első dolguk visszahelyezni mindent a régi, megszokott rendbe. Az őrnagy azonban váratlanul visszatér, és ennek többrétegű a funkciója. Példázza azt is, hogy a

háború, a rossz önként nem távozik körünkből, hogy a kivárás politikája nem elég. Példázza azt is, hogy az erőszakkal szembe kell szállni Hangsúlyosan szól arról, hogy a háború után, a 20. század szörnyűségeinek tudatával nem lehet úgy élni, mintha semmi sem történt volna Az őrnagy távozása után Tót úgy vélte, hogy ismét helyreállt a régi világrend. A visszatéréskor azonban rá kell döbbennie, hogy amíg „őrnagyok” vannak, addig nem is állhat helyre. E felismerés vezeti őt az őrnagy likvidálásához. Az őrnagy visszatérésével lehetővé válik a válasz a mottó által felvetett kérdésre A mottó így szól: „Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja Önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!” Íme: van olyan erőhatalom, amely teljesen szétroncsolja az emberi személyiséget, de az ember mégis képes lehet a

lázadásra, ha megmarad benne egy szikrányi öntudat. Ily módon a dráma Tót magatartása mellett még egyet állít párhuzamba-ellentétbe az őrnagyéval. Ugyanakkor e jelenetben Tót feltűnően bolondnak, majd feltűnően értelmesnek mutatkozik, egyértelműsíti tehát, hogy szerepet játszik, s azt is, hogy tudja, miről is van szó: „De nekem is csak egy életem van, professzor úr. Én itt maradok, és hintázni fogok!” E szándékától csak az őrülési jelenet tántorítja el Cipriani szerepének átfunkcionálása nagy valószínűséggel összefüggött a kor irodalompolitikai kívánalmaival: a színpad agitációs fórum, s a rossz hatalmat minél konkrétabban, a szocializmustól minél élesebben elhatárolva illett bemutatni. Az eredeti írói szándékhoz képest így konkrétabbá vált a dráma szövege, inkább kötődött egyféle háborúhoz, egyféle hatalomhoz. Több tudatosságot mutatott fel a társadalomban, az üdülőközség mikrovilágába

jobban beépítette a nagy társadalmi mozgásokat is. Ez a változtatás nem számolta fel azonban azt a tényt, hogy a műben több jelentésréteg fonódik össze. A dráma különböző színreállításai különös élességgel mutatták, hogy ugyanannak a szövegnek többféle értelmezése lehetséges. Az egyes rendezésekben hol a komikus, hol a groteszk, hol az abszurd, hol a tragikus elemek voltak a hangsúlyosabbak. Tekintették egyetemes emberi és sajátosan magyar kérdéskörnek is az ábrázoltat. Természetesen olvasáskor is eltérően állapíthatjuk meg a mű uralkodó hangnemét s az általa közvetített alkotói üzenetet. Örkény István (1912 - 1979) Örkény Istvánt (19121979) elsősorban ma is úgy tartják számon, mint az egyperces novellák és a Tóték szerzőjét. E művek megváltoztatták mind a próza-, mind a drámairodalom lehetséges szemléletmódjairól kialakult képet, mind a színjátszás hagyományait. A változások lényege: az

áttételesebb, intellektuálisabb közlésmódok, a dokumentumjellegű előadásmód és a világirodalomban hódító groteszk és abszurd szemléletmódok érvényesítése, a törekvés az összetett, ellentmondásos világ valóságos viszonyainak hiteles írói megjelenítésére. Életpályája: 1912. április 5-én született Budapesten Édesapja több gyógyszertár tulajdonosa volt Édesanyja felvidéki lány, a kisfiú a nyarakat rendszeresen a nagyszülőknél töltötte. A fiú követi a családi hagyományt A fővárosi Piarista Gimnáziumban érettségizett. A műegyetem vegyészmérnöki karára iratkozott be, de később átjelentkezett a tudományegyetem gyógyszerészeti karára. 1934-ben végzett, 1941-ben a vegyészdiplomát is megszerezte Közben azonban a gimnáziumi évek óta az írónak induló nemzedékhez tartozik. Egyetemista korában novellái jelentek meg különböző folyóiratokban. És hála a gondtalan otthonnak, nagyobb korai utazásokat tehetett

német, francia és angol földön. Nemzedékének egyik legjobb nyelvi felkészültségű tagja volt: latinul, németül, franciául, angolul biztonságosan írt, olvasott és beszélt. 193435-ben barátaival együtt Keresztmetszet címmel folyóiratot adtak ki. 1937-ben a Szép Szó közölte Tengertánc című elbeszélését, amelyet még József Attilának mutatott meg a pályakezdő fiatal. Baloldali kapcsolatai miatt apja külföldre küldte, 193839-ben Londonban és Párizsban élt, a háború kitörésének hírére még haza tudott jönni. 1941-ben megjelent első novelláskönyve, a Tengertánc Szinte valamennyi novellát bele tudunk sorozni valamelyik modern vagy hagyományos stílusirányba, de ahány történet, annyiféle jellegű megragadás. A címadó Tengertánc - abszurd történet egy elmegyógyintézet ápoltjairól, akik fellázadnak és átveszik az uralmat a normális emberek fölött - jól érezhetően a fasizmus világveszedelmének mulatságos rémképe

volt. Ez az abszurd-groteszk látomás a tulajdonképpeni bevezetés életműve legfejlettebb, világhíressé emelkedő korszakához. Felettébb sok kanyar után, igen különböző hatások befogadása majd elvetése után, magasabb művészi fokon ide fog visszaérkezni a harminc évvel később önmagát megtaláló és birtokba vevő, nagy sikerű író. De addig megalázások, bukások, kirekesztések hosszú sora várt rá, addig közben nem egy olyan könyvsikere is volt, amelyet hamarosan már maga se vállalt, addig harmadszor is házasodott és sokféle izgalom készítette elő azt a szívbetegséget, amely végül - sikerei csúcsán elvitte. A háború előtt leszolgálta katonaévét és zászlósként szerelt le. Amikor kitört a háború és 1942-ben őt is behívták, természetesen tiszti egyenruhájában jelentkezett. És azonnal szembetalálkozott a személyes megaláztatással. Szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy az áhítatosan katolikusnak nevelt

író-vegyészzászlós zsidószármazású, munkaszolgálatosnak hívták be Tiszti egyenruháját azonnal megalázó szidalmak, gúnyolódások, sőt ütlegek közt kellett levetnie, és azonnal el is indították ócska zsávolyöltözékben, egy munkaszolgálatos században gyalog keletre a Don felé. Ez 1942 tavaszán volt Voronyezs környékén érte az összeomlás, a tömeghalál. 1943 január 12-én éjszaka, amikor addig ismeretlen, rémítő hangjukkal a "Sztálinorgoná"-nak elnevezett sorozatvetők először megszólaltak, mínusz 47 fokos hideg volt A Második Hadsereg java része ottveszett, az élve menekülők túlnyomó többsége a visszavonulás 2700 kilométeres viszontagságai közben pusztult el. Örkény sebesülten fogságba esett Átélte a hadifogság legkülönbözőbb változatait A hosszú hadifogság is alkalmat adott neki a továbbtanulásra, otthonos lett az orosz nyelvben is. 1945-ben átszállították egy Moszkva melletti táborba, itt már

írni is tudott. Egyéb kéziratok mellett magával hozta a lágerek népe kéziratát: tanúság és tanulság, személyes vallomás és hiteles szociográfia a Voronyezst átélő magyar népről. Ez hamarosan meg is jelent, és hasonlóképpen kis könyv alakban napvilágot látott a máris történelmi drámának olvasható Voronyezs című színjáték is. - Ebben az időben halomszámra írtak riportokat, emlékiratokat, statisztikákat, vádbeszédeket a tűzvonalról, a lágerekről, a szörnyűségekről. Legtöbbjük silány ponyva, fércmű, borzalmak felsorolása. Sokan kapkodták ezeket, újságok írtak róluk És amikor végre Örkény műveiben művészi színvonalon, hitelesen, maradandó irodalmi értékkel megszólalt a közös tragédia valósága - csaknem némaság fogadta. Az emberek nagy része valójában nem is akarta tudomásul venni, ami valóban történt A hivatalos vélemény nem kívánta hangoztatni azt a mindenkitől tudott tényt, hogy mi a

szovjet nép és a szovjet hadsereg ellen harcoltunk, meg azt, hogy a szovjet hadifogság nem volt kellemes üdülés. Közel három év után, 1946 decemberében érkezett haza. A fasizmus, háború írói munkásságára kiható legnagyobb élménye A fogságból való hazatérése utáni években színházi dramaturgként dolgozott Vígszínháznál, majd kiadói lektorként. Bár fiatalkori munkáiban erőteljesen érvényesült a groteszk szemlélet, a leggroteszkebb élménykör, a háború hatására előbb dokumentumjellegű, riportszerű, szociografikus műveket írt prózában és drámában is (Emlékezők Amíg idejutottunk, 1946; Lágerek népe, 1947; Voronyezs, 1947). A továbbiakban is a realista hagyományokhoz alkalmazkodott (Budai böjt, 1948, elbeszéléskötet). Lila tinta című elbeszélése miatt (1952) éles ideológiai támadásban részesült, önkritikát kellett gyakorolnia. Fokozatosan kijózanodott naiv hitéből Déry Tiborral közösen szatirikus

regénybe kezdett, de a munkát félbehagyták. A kispróza felé fordult érdeklődése, az Ezüstpisztráng (1956) írásai már az egypercesek felé is mutatnak. 1956-60-ig nem publikálhat Első házassága még a háború kezdetén felbomlott (19371941, Gönczi Flóra), a másodikban két gyermeke született (19481956, Nagy Angéla). Radnóti Zsuzsát, a Vígszínház dramaturgját 1965-ben vette feleségül Barátjával, Déry Tiborral együtt a reformkommunisták közé tartozott, így bár 1957-ben még megjelenhetett néhány írása, utána évekig nem közölték. Az is engedménynek számított, hogy polgári végzettségének megfelelő állást kaphatott: A vegyész-gyógyszerész szakképzettség és a széles körű nyelvismeret lehetővé tette, hogy amikor a történelmi sors kizárta az irodalomból, anyagi gondok nélkül bármikor megélhessen gyógyszergyári szakemberként is, műfordítóként is. A ’60-as években talál igazán magára: Ez időben kezdett

visszatérni ifjúkorának groteszk szemléletmódjához, ekkor keletkeztek az első egypercesek is. Élesen látó intellektus szemszögéből mutatja meg az élet groteszk helyzeteit. Örkény tulajdonképpen visszatért, de sokkal magasabb művészi formában ahhoz, amit ifjan a Tengertánc őrült-történetével kezdett. Elvárták tőle, hogy ha ilyen jól tud írni, akkor írjon hivatalos "tématervek" szerinti "szocialista realista" regényt, vagyis olyat, amit rövid esztendőkkel később "sematikus" jelzővel bélyegeztek meg ugyanazok, akik előbb elvárták. Örkény pedig, megélve a kor szenvedéseit, nagyon szeretett volna igazi, hívő kommunista lenni. Ezért egymás után írt néhány olyan művet, amilyet elvártak tőle. Örkény egy pillanatig a "szoc-reál" vezető írói közt szerepelt És írt egy nagyon ártatlan, de kétségtelen erotikus tartalmú novellát, a Lila tintát. Tulajdonképpen bele is illett volna a

politikai vonalba, hiszen a polgári világ halódásáról szólt. De alakjai élő jellemekké, érzéseik és magatartásuk valódi erotikává sikerült. Ellene nem folyt bűnvádi eljárás, de amikor a többiek börtönbe kerültek, ő kiátkozott, eltiltott, kirekesztett lett. Fordíthatott, gyógyszertári vegyész lehetett, de egyetlen sora sem jelenhetett meg Egy jó évtizedig a neve sem fordult elő az irodalom köreiben. Még dramaturgiai tanácsadó is lehetett különböző színházakban. 1962-től publikálhatott ismét, kötetei a Jeruzsálem hercegnője (1966), majd a Nászutasok a légypapíron (1967). 1967. február 24-én mutatták be a Thália Színházban a Tótékat, s ezzel Örkény egyik évről a másikra beérkezett íróvá vált. 1969-ben a Macskajátékot (1963) is színpadra dolgozta át. A két dráma nemzetközi diadalútra indult 1969-ben, Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíját, itthon 1973-ban kapott Kossuth-díjat. A pálya utolsó

évtizedében a drámáké a főszerep. Ismertebb drámái: Vérrokonok (1974), Kulcskeresők (1975) Halálos ágyán fejezte be a Forgatókönyvet. Utolsó kisregénye, a Rózsakiállítás (1977) az ember haláláról, a halál tudatáról és arról szól, hogy ezt igyekszünk kizárni mindennapjainkból, pedig utolér bennünket. 1979 június 24-én halt meg. Egyperces novellák: Örkény í rásaiban a K arinthy-örökség is tovább él. Az egyperces novellák új műfajt teremtettek a h atvanas években, akárcsak Karinthy az irodalmi paródiáival. A műfaj és megnevezése Örkény Istvántól származik Az egyperces jelző a mű terjedelmére utal: egyetlen perc alatt elolvasható, néhány sortól 2-3 oldalig terjedő hosszúságúak a művek, s az egy perc és a n ovella f ogalmainak ö sszeszikráztatása el eve ironikus, g roteszk jelleget í gér. A műfaj lényegi vonása, hogy az írói közlés csak a legszükségesebbre szorítkozik, így a mű értelmezése a k

épzelet maximumát v árja el a b efogadótól. A Használati ut asítás nemcsak az olvasás időbeli rövidségére hívja fel a figyelmet, hanem arra is, hogy e művek „rövidségük ellenére is teljes értékű írások „amelyeknél különösen fontos a címadás. A rövidség azonban nem mindig jelent könnyen érthetőséget: adott esetben célszerű újraolvasni a művet. Az egypercesek ugyanis sokszor úgy működnek, mint a tartalmas viccek, amelyekben több jelentésréteg épül egymásra, s időbe telik, amíg a hallgatóban „leesik a húszfilléres”. A külső forma s zintjén má r a te rjedelem is u tal a groteszk jellegre, h iszen a z ol vasó ha gyományosan többoldalas szöveget szokott novellának tekinteni, így eleve azt vélheti, hogy játszanak, csúfolódnak vele, illetve a műfajjal. A groteszk tehát kibillent bennünket szemléletünkből, s ezzel olyan többlettudást ad, amelynek birtokában már nem t ekinthetjük e gysíkúnak, pé ldául c

sak j ónak va gy c sak gonosznak a vi lágot. A groteszk feltehetően a művészetek kezdetétől jelen van, de a romantika korában vált központi kategóriává. A 20 századi művészet különösen vonzódik hozzá. A groteszk összetett fogalom Esztétikai minőség, amely világszemléletet fejez ki Egyik értelmezése szerint a komikum egyik fajtája, a szélsőségesen össze nem illő elemek bizarr társítása, mely nevetséges és bor zongató ha tást k elt. M ivel a t ragikum és a komikum is szélsőséges egymáshoz képest, természetes, hogy a groteszk gyakran társítja őket. Egy másik értelmezés csak eredetét tekintve tartja a groteszket a komikum válfajának, s abból indul ki, hogy a komikus hiba, a képzavar, az össze nem illő elemek társítása a komikum tiszta formáiban feloldódik, míg a groteszkben ez a hiba nemcsak központi erejű, hanem feloldatlan és feloldhatatlan marad, időtlenné emelődik, s bizarrságának megfelelő világszemléletet

fejez ki. Megjelenítésének lényegi eszköze a szerkezet: a mű elemeinek egymáshoz való viszonya. A groteszk mű világa zárt, s benne minden lehetséges: reális és irreális, látszat és való egymásba játszanak át, akárcsak a komikum és a t ragikum, a f enségesség és az al antasság, a n aturalizmus és a f antasztikum. G yakran á brázol vi sszataszító, undort keltő elemeket, torzságot, rútságot, épít a halottá dermedő élet és a megelevenedő mechanizmus borzongató ellentétére. É letrehívója az elidegenedettség, belőle következik a s zorongás, a f élelem, a kétségbeesés l átomásos megjelenítése. A groteszk k özeli r okona az abszurd, többnyire köl csönösen á thatják egymást. Egy mű megítélésének szempontjából az a döntő, hogy világképét m elyik h atározza meg Ö rkény művei elsősorban groteszkek, amelyek a világ tűrhetetlen e llentmondásait, a ki mondhatatlant m ondják ki , s ezzel a remény elvét

hirdetik. A logikus írói értelmezés ellenére maga Örkény is bizonytalan volt az egyperces novella határait illetően, s a különböző kiadások más és más terjedelmű anyagot közölnek. Annyi azonban megállapítható, hogy jól végigkövethető út vezet a hagyományosabb formáktól az újakig. Az esztétikai kiindulópont n yilvánvalóan a groteszk A próza poétikáit, pedig azokban a rövid műfajokban lelhetjük f el, amelyek preformált szövegek, azaz nagyobbrészt s ablonokból, s émákból é pítkeznek, m int az anekdota, a v icc, a csalimese, a m ese, a hí r, a s ematizált di alógus ( például n yelvkönyvekben). A z egypercesek a pr eformáció automatizmusát le plezik le , á llítják ú j ö sszefüggésekbe, s így rámutatnak a kom munikáció ké ptelenségére, illetve a s zemélyiség korlátozottságára, hiányára. Az anekdota például a s zakmai k özhely s zerint az intellektualizmust és a komoly szerkesztést bénító magyar

hagyomány, Örkény azonban a m aga látásmódját e hagyományhoz kötve is képes érvényesíteni. A Sátán Füreden beilleszthető lenne a hagyományosabb tárcanovellák közé, még nem igazán egyperces. Megírható lenne a történet úgy is, hogy az utas csak bolondozik a munkásokkal, úgy is, hogy bűncselekményre akarja őket rávenni azzal, hogy pénzt ad nekik a szivattyúért, ami nem az övéké. A gazdálkodás teljesen társadalmasított, szocialista korszakában a gépvásárlás már önmagában is abszurdnak tetsző dolog, ilyen gépe csak állami v állalatnak v agy s zövetkezetnek lehet. A s zokatlant, a r endkívülit é rtelmezni ke ll A m unkások meglehetősen tanácstalanok, nem tudnak mit kezdeni a hirtelen f eje t etejére ál ló világgal. A z ol vasónak azonban s egít a szerző. A mű címe többértelműen minősíti az utast azzal, hogy sátánnak nevezi Maga a történet a bibliai kísértés p arafrázisaként i s o lvasandó. E zt n

yomatékosítja a b efejezés a k ert és a fa motívumával, a n yilvánvaló u talással a P aradicsomra és a t udás fájára. Eredetét t ekintve a v icc r okonságban van az anekdotával, annak tömörített, dramatizált vázlata. Leglényegesebb szerkezeti-tartalmi eleme a csattanó A vicc a városi folklórban virágzik, s nemzetközileg is elismert a pesti vicc rangja. A jó vicc a hagyományos szemlélet számára össze nem illő jelentésrétegeket szikráztat össze, erőteljesen inteflektuális jellegű, egyszerre mutatja a valóság színét és fonákját. A pesti vicc jellegzetes sajátossága, hogy kiélezett történelmi helyzetekben is az él ni akarás, a r eménykedés b izonyítéka. E zt b izonyítja a z a tombomba r obbanása ut áni he lyzetet l eíró Budapest is, bá r a he lyzet kor ántsem a d okot a hum orra. A z e gerek által e llepett vá rosban m egjelenik e gy cédulán a hirdetés, s ezzel megindulhat az élet: „Hozott szalonnával egérirtást

vállal doktor Varsányiné. “ Természetesen sem ez, sem más egyperces nem vicc, ahogy a többiek sem anekdoták, de e műfajok hatottak az új típ us k ialakulására. Közvetlenül a vi lágháború ut án Ö rkény számára a dokumentumszerűség a m aga közvetlen egyértelműségében, hitelességet sugározva jelent meg. Az egypercesek dokumentum elemei inkább már talált szövegek, amelyeket a szerző kiemel megszokott és elfogadott környezetükből, adott esetben csupán a címadással új összefüggésekbe állít, s ezzel irodalmi művé avat. A régebben szokásos villamos átszállójegyek használati utasítása a Mi mindent kell tudni címet kapja, s ezzel a tudni szükséges és a tudni nem érdemes dolgokra egyaránt utal a mű. Az utasítást általában senki nem olvasta el, legfeljebb eg yszer-kétszer az él etében, mindenki cs ak a j egy s zínét n ézte, ah ol a j áratszámok, a d átumok j elei s zerepeltek. A h átlap a jegynek i s, általában

a d olgoknak i s a f onákja, a t árgyias-bürokratikus s zöveg g roteszknek bi zonyul a z i rodalmi környezetben. Az egypercesek műfajának nemcsak gyökerei ágaznak többfelé, kifejlett f ormájában is tö bb változata különböztethető meg. Egyik esetben hagyományos elbeszélésként is elképzelhető történetről van szó, amelyet azonban az író a lényegi vázra csupaszított. Ilyen az In memoriam dr. K H G, a Havas tájban két hagymakupola, a Ballada a költészet hatalmáról, a Tanuljunk idegen nyelveket! Az In memoriam dr. K H G a műfaj egyik legtökéletesebb alkotása A doktor úr, a tanár még munkaszolgálatosként is a kultúra nagy értékeiről próbál beszélgetni az őrrel, aki nyilvánvalóan műveletlen, s egyetlen tudása a gyilkolás. K ülön lé lektani t anulmányt é rdemelne, és ha gyományosabb elbeszélésben is nagy erejűen megírható lenne a rabnak és az őrnek itt bemutatott viszonya, a kultúra és a barbárság ütköztetése. Ez

az egyperces szinte csak utal a két embertípusra, mégis döbbenetes drámai feszültséget teremt a rövid párbeszédben. A kopáran kijelentő kérdő és állító mondatok és a hozzájuk fűzött írói közlések között mindössze két, a beszélgetőket közvetlenül minősítő állítás van. A tanár „nagyon szeretett olvasni” az őr pedig „paprikavörös lett” mielőtt gyilkolt. Minősítő jellegű a cím is, amely konkrét személyre is utal A monogram K Havas Géza (19051945) kritikus, újságíró n evét rejti, aki koncentrációs táborban pusztult el. Az elbeszélés nemcsak két konkr ét s zemély el lentétét f ejezi k i, h anem r ajtuk k eresztül az em beriségnek h atalmas k incseket adó n émet k ultúra és a n émet barbárság döbbenetes, a z e gész vi lágot megrázó kettősségét is. Az előbbi egyperces jelenet példázatos erejűvé válik, máskor eleve a parabolikus jelleg a meghatározó, s ha a történet a hagyományos módon és

terjedelemben kerülne megírásra, túl hosszúnak és érdektelennek bizonyulna. Groteszk látásmód Örkény István egy szabadon választott elbeszélésében vagy drámájában Örkény István közkedvelt egyperces novelláinak egyik darabja a Ballada a költészet hatalmáról. Örkény valamennyi egypercesét jellemzi a groteszk látásmód. Maga az író fogalmazza meg bevezetőnek szánt Arról, hogy mi a groteszk című elbeszélésében a groteszk, mint esztétikai minőség mibenlétét. A groteszk egy olyan állapotot jelenít meg, melynek mind a gondolati, mind, pedig a képi világára jellemző, hogy minden másképp, vagy inkább fordítva történik, mint a valóságban. "Íme a világ fejtetőre állt"- írja Örkény A Ballada a költészet hatalmáról című elbeszélésében is ez a látásmód érvényesül. Kiderül, hogy akár egy közhasználatban lévő telefonnak is lehet lelkivilága. Hasonló vágyak és érzelmek fűthetik, mint a

valóságban az embereket Bár, ha a novellában egy telefon ilyen mértékben megérinthető érzelmileg, nincs kizárva, hogy az emberek erre nem képesek. Ez a látszólagos ellentmondás végigkíséri az egész elbeszélést, és növeli a groteszk hatást A cím megválasztása Örkény esetében roppant nagy jelentőséggel bír, mivel magába sűríti az elbeszélés mondanivalóját, és az értelmezés szempontjából is könnyíti az eligazodást. Nem megszokott dolog az irodalomban, hogy mindennapi tárgyakról ballada szülessen. Ha mégis ballada írásához fog az ember, ahhoz fennkölt címre van szüksége. Nem írhatja az például, hogy Ballada egy érzékeny telefonról Ez, bár meghökkenést keltene, egyértelműbbé tenné a várható tartalmat. Örkény az elbeszélésben felhasználja a ballada néhány lényeges kritériumát. Egyértelműen fogalmaz, mégsem túl részletesen Összesűríti a mondanivalóját, ahogy az egy balladánál illetve egypercesnél

szokásos. Bízik az olvasó fantáziájában Csak sejtet, homályosan utal dolgokra. A balladaiságon kívül, érezhető egy kis meseszerűség is, főként egyes mondatszerkezetek esetében. Örkény természetesen áthangolja ezeket, így Az Óperenciás-tengeren innen kezdetű mondat helyett analóg módon azt írja, hogy a "A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl,." Az egész történet valószerűtlen. Pont ebben rejlik az a hatás, amitől a mű groteszkké válik A címet olvasva mindenesetre nem gondolnánk, hogy egy telefon lelkivilágába kapunk betekintést. A történet teljesíti a groteszk látásmód azon elvárását, mely szerint egyszerre kell nevettetnie, és ugyanakkor "sírásra" késztetnie. Mosolyt vált ki, hogy egy telefon megszemélyesítést nyer. Egy mindennapi tárgy, amely az emberek számára csak eszköz, tevékenységük rendszeres kiszolgálója, képes bebizonyítani, hogy neki is van lelke. (Talán csak neki

van érző lelke) Elszántságával, határozottságával képes rá, hogy ellenálljon az emberek legyőzhetetlennek hitt hatalmának, erejének; csupa emberi tulajdonsággal ruházódik fel. Részletes leírást kapunk belső világáról Az emberek bemutatása annál felszínesebbnek tűnik. Ez azonban csak látszólagos, ugyanis az éles kontrasztnak köszönthetően a leglényegesebb jellemvonásokra ismerhetünk rá. Akár Örkény az emberekről, a társadalmunkról alkotott maró kritikájának is felfoghatjuk a hiányos és mégis kimerítő jellemzést. A telefon képes a legfinomabb érzések, hangulatok vételére, míg az emberek csak élnek bele a világba. Nem képes megérinteni őket a költészet hatalma. Jönnek, mennek, csapkodnak, és racionális magyarázatokat keresnek a képtelenségre, a megmagyarázhatatlanra. ("Egyesek tudni vélték, hogy magas feszültségű áram van az ajtóban") bár az író természetesen kezeli az eseményeket, az

elbeszélés egy pontján azonban mégis szinte észrevétlenül kiszól, megőrizve az emberek közé tartozását. "minálunk semmin sem csodálkoznak, legfeljebb azon, ami természetes." Maga Örkény fogalmazza meg itt a groteszk látásmód lényegét, amely egész elbeszélését áthatja. A mosoly mellett ugyanakkor a meghatódás érzését is átélheti az ember Gyönyört keltő, hogy miket képes átérezni egy telefon. Úgy tűnik gazdagabb a lelkivilága, mint az őt kihasználó embereké Így miután az a bizonyos négy sor elhangzik a költő szájából - a telefon kagylójában-, melyről csak feltételezhetjük, hogy mit jelenthetett, a telefon meghatódottságában, esetleges szerelemvágyának fellángolásában megmakacsolja magát, visszavág a használatára méltatlan embereknek. Bezárkózik, mint ilyen helyzetben egy valóságos ember. Nem engedi magához a termetes hölgyet és a komoly urat sem Nyilván korábban is fültanúja volt már hasonló

megrázó beszélgetéseknek, de az nem volt költészet. Viselkedése bizonyíték a költészet hatalmára, ami még egy telefont is képessé tesz rá, hogy mélyen érezzen. Csak az ember képtelen rá? Lényegében nevetséges ez a felállás, és közben elszomorító is. Ilyenek lennénk mi emberek? Örkény a groteszk látásmód segítségével csempészi be súlyos és korántsem kacagtató véleményét az elbeszélés sorai közé. Tulajdonképpen nem is a költészet hatalmáról van szó, inkább az érzelmek átélhetőségének képességéről, amihez a költészet csak eszköz. Erre utalhat az is, hogy a költőt, a verssorokat viszonylag hamar "elfelejti" az író, csak érzésként, hangulatként maradnak meg egy telefon lelkivilágában. A legvégén Örkény újra említést tesz azokról a bizonyos verssorokról , nyomatékosítva ezáltal jelentőségüket. A novella olvasásakor banalitások sorával találjuk magunkat szembe. A költészet hatására

egy telefon életre kel, ellenáll az embereknek, elsétál, felhajt egy kupica rumot, feltűnés nélkül besétál egy könyvesboltba, de lehet, hogy az nem is ő, valakivel csak összetévesztik; szemezni kezd, futólag szerelmes lesz; és ki tudja, még miket csinál. Az olvasó fantáziájára van bízva a továbbgondolás. Egy józan ember számára egy emberként, sőt férfiként mozgó telefonfülke némi megrökönyödést legalább okoz. Nem így a groteszk világban élő emberek számára A helyszínek valóságosak, a körülmények viszont képtelenek. Minden apró részletnek jelentősége van Még az időjárási viszonyok, a táj leírása sem elhanyagolható. Egy napsütéses délután például az érzelmek telítődését csak tovább fokozza A valószerűtlenségek leírása után ki, lélegzetvételnyi szünet következik, majd egy ismét normálisnak tűnő állapot, táj leírásával folytatja Örkény. Virágos rét, napsütés, kiránduló emberek, minden

nagyon harmonikus, de van egy szokatlan elem: a telefon. A mű, ballada lévén nem árulja el, hogyan kerül oda Ott van és kész Használhatatlan, de akinek elbúgja azt a négy sort, az nem kéri többet vissza az aprópénzét. Ennél ugyanis valószínűleg jóval többet ér, amit kap cserébe. Ez ismét csak feltételezés Örkény nem ír egyértelműen a későbbi történésekről. Talán mégis képes az embereket is megragadni a költészet hatalma, a líraiságból fakadó valószerűtlen érzelmek? Örkény nem válaszol erre a kérdésre, nyitva hagyja. Ítélje meg mindenki saját érzésvilága szerint. Míg a telefon lenézi az embereket, Örkény csak gúnyolódik, ironizál az emberi gondolkodás banalitásán, ostobaságán, az emberi érzelmek kiüresedésén. Örkény groteszk látásmódja emeli érzelmileg olyan síkra a novellát, amely megkönnyíti az értelmezését és a befogadását, és elmélyíti az általa nyerhető tapasztalások lényegét. Nem

hangzatos felszólalásokkal, hanem a humor és az emberiesség eszközével gyakorol hatást a lelkekre, készteti gondolkodásra a valódi embert. Másik fajtája a parabolikus jellegű elbeszélés, mely hagyományos módon, hosszabb terjedelemben megírva unalmasnak tűnne. A Mindig van remény; Az autóvezető, a Nászutasok a légypapíron; Az élet értelme A Nászutasok a légypapíron a hagyományos példázatos állatmesét értelmezi újra oly módon, hogy folytonosan egymásba játszatja a két jelentéssíkot. A meghatározó az emberi szféra, úgy érzi az olvasó, hogy inkább az emberi szint játszik át az állatiba, mint fordítva. A mézeshetektől a (mézes) madzaghoz, attól a légypapírhoz vezet az asszociációsor, s a kezdetben így ott van rögtön a vég is, pedig az ifjú pár még az élet csábító szépségeire készülődik. A példázat ugyanakkor a saját út álmát is lerombolja, hiszen mindenkire ugyanaz a sors vár, ráadásul a légy a

legközönségesebb és az egyáltalán nem szeretetre méltó élőlények közé tartozik. A feloldhatatlan ellentétet már a cím összeszikráztatja a nászút és a légypapír képzeteivel. Egy harmadik, ugyancsak jellegzetes típusban valóságos vagy fiktív dokumentumok adják a novella szövegét, és a cím, valamint az irodalmi helyzet emeli őket igazi műalkotássá. Az említett Mi mindent kell tudni mellett, ide sorolandó az Apróhirdetés és a Kivégzési szabályzat. Tóték Az 1964-ben keletkezett Tóték c. kisregénnyel valami új kezdődött Örkény írói pályáján 1966-ban jelent meg folyóiratban a Tóték, s ezután készült el a drámaváltozat. Ennek sikere tette lehetővé a film elkészítését Örkény eredetileg Pókék címmel írta meg a darabot, utólag változtatta a szimmetrikus képű TÓT szóra a családnevet. A művet a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe és ábrázolásmódja jellemzi. A regény a fasizmus, a hatalom

és a kisember viszonyáról szól, az elnyomottak önérdeke hogyan segíti az önkény létrejöttét. Megmutatja, hogy az eredetileg egészséges gondolkodású tömegek milyen buzgalommal szolgálják ki a történelem agresszív erőit, a hatalomra került őrülteket. Mennyire eltorzulhat az ember függő helyzetében, hogy a félelem présében hogyan omolhat össze a jellem, hogyan változhat meg az emberi természet. A közvetlenül a háború után keletkezett műveiben nemcsak a dokumentumjelleg szembeötlő, hanem az is, hogy Örkény szükségszerűen front és főként fogolytábori élményeit írta meg, a hátország múltként és a foglyok jövőjének álmaként jelent meg. Örkény a háborút tekintette élete sorsdöntő élményének, s ezt a legteljesebben a Tótékban tudta megragadni. Pedig látszatra nem is a háború a fő téma, a mű fő cselekménysíkja nem is a fronton, hanem a hátországban játszódik. Maga a hátország, a béke világa azonban nem

a múlt és a jövő lehetséges ellenpontja lesz, hanem a fronttal egyidejűen jelenik meg. Így egymást magyarázzák, ami segíti a háború kritikai ábrázolását. Örkény írói világában a magyarság sorsa, a magyarnak lenni léthelyzete, magatartása központi kérdéskör: a „balsors”, a „mégis” reménye, a kibontakozás lehetősége egyaránt foglalkoztatja. A balsors egyik történelmi csomópontja a második világháború, s bár ennek csupán egy parányi epizódja adja a Tóték témáját, néhány ember sorsában példázatos erővel mutatkozik meg a nagy egész is. Méghozzá oly módon, hogy nem csupán egy adott történelmi helyzetre érvényesek a felismerések. Történet: A második világháború folyamán egy hegyvidéki faluban Tót Lajos tűzoltóparancsnok vendégül látja az orosz fronton katonáskodó fiuk parancsnokát, egy őrnagyot, aki szabadságra érkezik haza. Tóték abban reménykednek, hogy megnyerik az őrnagy jóindulatát, és

így biztonságosabb beosztást szerezhetnek fiuknak. A tiszt idegeit azonban igencsak megviselte a partizánok ellen viselt háború, és furcsa kívánságaival teljesen átalakítja a család életét. Tóték folyton dobozolnak, hogy a vendég kedvébe járjanak Csak a regény végén lázadnak fel: Tót a margóvágóval négy darabba aprítja a visszatérő őrnagyot. Drámai szituáció: egy mátrai faluba a második világháború során megérkezik az őrnagy. Mivel a fronton ő a Tót fiú parancsnoka, tőle függ, hogy a frontra való visszatérte után maga mellé veszi-e Gyulát, a fiút a „jól fűtött zászlóaljirodába”, vagy sem. Tóték azt remélik, ha kedvesek lesznek hozzá, sokkal nagyobb lesz fiuk reménye az életben maradásra. A történet egy tábori lappal indul. Tót Gyula magyar katona ír a szüleinek és a húgának, s "örömmel" közli, hogy parancsnoka Tóték házában tölti el szabadságát. Az öröm oka: a parancsnok kegye

megmentheti Gyula életét- tudja ezt a család, az egész község. Tóték óriási izgalommal, sürgés-forgással várják a nagyszerűnek képzelt őrnagyot, de a fogadás pillanatától kezdve minden mellé megy. A Tóték a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe, s nem is csupán két embertípusra vonatkoztatva. Van olyan értelmezés is ‚mely szerint Tót Úr és az Őrnagy voltaképpen egyetlen személyiség, pontosabban egyetlen lehetséges személyiség kétféle tulajdonságcsoportja: potenciálisan mindenkiben megvan a hatalmaskodásra és a kiszolgáltatottságra való hajlam, képesség. Ha a műben megmutatott szélsőségek egyetlen személyiségben ritkán mutatkoznak is meg egy időben, a két típus léte feltételezi egymást: a zsarnok csak az áldozat-szerepet elfogadók révén válhat zsarnokká. A groteszkben szélsőséges, össze nem illő elemek fonódnak össze. E műben ezt leginkább a deformáció segíti elő. A deformáció a

valóságjelenségeitől fokozottabban eltérő alkotói eljárás, amely nagyobb teret enged a fantasztikus és az abszurd elemeknek. A deformáció is a valóságos elemekből indul ki, ez esetben a háborúból A háború lényege az emberi személyiség szempontjából az integritás felfüggesztése a parancsuralom, a teljes kiszolgáltatottság nyomása alatt. Az ember számára ez abszurd helyzet, hiszen nem teheti azt, amit szokott, amit a józanész szerint tenni akar. Ezt szemlélteti a Tót család szokásainak fokozatos átalakulása, deformálódása és akaratuknak, gondolkodásuknak agresszív megbéklyózása. A helyzet képtelenségét fokozza, hogy az olvasó már az elbeszélés elején megtudja, hogy Tót Gyula halott, a család áldozatvállalása teljesen értelmetlen. Tóték azonban ezt nem tudják Az elbeszélés jellegét éppen az határozza meg, hogy az író a valósszerű és az abszurd vonásokat közel hozza egymáshoz, az egyik szinte

észrevétlenül vegyül a másikba. Az abszurd itt az élet valóságos helyzeteiben keletkezik Hagyományos helyzetkomikum (pl.: a két tiszt összekeverése) és jellemkomikum (pl: az őrnagy alacsonysága) építi a találkozási jelenetet. S aztán megcsillan az abszurd is: Tóték sorozatosan félreértik az őrnagy mondatait, az őrnagy padig Tót tekintetét követve minduntalan a saját háta mögé néz. A félrehallások visszatérnek a regényben később is: mindennapi kijelentésekben olyan sértéseket hall az őrnagy, amilyeneket valójában kaphatna. Az őrnagy ugyanis felborítja a család mindennapi életét, s nem merül fel benne, hogy ezek az emberek kiszolgáltatottak neki. A játék kétoldalú: Tóték nem csupán tűrik az őrnagy zsarnokságát, hanem kezdetben - főleg a nők - szeretik, bámulják is Varrót (az őrnagyot). Abszurd a regény befejezése is: Tót mikor már újból érzékeli a régi rendet, és megkönnyebbülten felsóhajt az őrnagy

távozásakor, s amikor ráeszmél, hogy mégsem sikerült a "szabadulás": feldarabolja a kedves vendéget. Ez a cselekvése azonban nem felszabadító, megváltó tett: Tót nem születik általa új emberré - a régi korlátolt életvédelme és annak szelleme vezeti. Az abszurd látásmód Örkénynél is formálja a nyelvet. Pl: Az őrnagy egyik megsértődésének pillanatában elhallgattak Tóték. "Erre csönd lett - olvassuk -, olyan csönd, hogy ezt nem is lehet leírni Ilyen csönd lehet abban a sírban, ahol egy süketnéma van eltemetve." A sírhasonlat stílusparódiája a ráduplázással együtt ellenállhatatlanul humoros és emlékezetes. Az író rendkívül érzékletes, és a dolgokra rápillantva ábrázol, ítél Mindebben az író a családfőt állítja a középpontba, ő az, aki kibírhatatlanul szenved a változásoktól, a két nő a nagy cél érdekében a végsőkig alkalmazkodik. De nemcsak a Tót család, egész környezetük

deformálódott a háború nyomására. Az üdülőközség látszólag idilli világa valójában felfordult világ, ahol szinte senki sem azt teszi, amit kellene. Szembeötlő az értelmiségi lét devalválódása Az értelmiségi vagy az alkalmazkodást hirdeti, mint Tomaji plébános, Cipriani ideggyógyász, vagy hivatást cserél: az ügyvéd gödörtisztítóvá, Tót Gyula, tanító zászlóssá lett. De nemcsak az értelmiségiekre jellemzők a foglalkozáscserék. Tót Lajos vasutas volt és tűzoltó lett, s most éppen ezt kell feladnia, hogy dobozolóvá váljon. A postás is katona lett, s helyette a bolond Gyuri atyus a levélkézbesítő S vannak, akikről már csak múlt időben beszélnek: Klein vendéglős és Berger mozis már csak „volt”. Ebbe a predeformálódott világba robban be az őrnagy, aki már teljesen deformálódott személyiség. Egy gépezet kereke lett, s az a célja, hogy mindenki azzá váljon. Az őrnagy eredetileg maga is áldozat, sajnálni

mégsem tudjuk. Magatartása azt példázza, hogy a szolgalelkű alkalmazkodóképesség hova vezet, s milyen károsan burjánzó a hatása, ha némi hatalommal párosul. Az őrnagy a Tót család otthonába baráti vendégként érkezik, hívásra, rábeszélésre, azért, hogy pihenjen. A háború gépezete azonban képtelen a munkaszünetre, a deformálódott ember nem képes visszanyerni eredeti állapotát. Az őrnagy képtelen a civil élethez alkalmazkodni, s látszólag demokratikus viselkedésével, látszólag hasznos munkára serkentő szavaival hozzálát, hogy teljesen deformálja a Tót családot is, méghozzá úgy, hogy magára a családfőre összpontosítja figyelmét. Az akcióhoz szövetségeseket keres és talál is a két nőben. Az akció különös fonáksága, hogy a Tót család nem fogja fel, hogy ők az áldozatok, az őrnagy, pedig az ellenség, hiszen ők hitük szerint csak jót akarnak, azért hogy majd az őrnagy is jót tegyen a zászlós fiúval kint

a fronton. A mű két cselekményszála a hátország és a front képét idézi fel és kapcsolja össze. Ez eleve feszültséget teremt: a hadsereg és a civil élet sohasem illeszkedhet harmonikusan. Örkény ezt az ellentétet még fokozza is Varró őrnagy egy partizánvadász-egység parancsnoka, Tóték, pedig egy hegyvidéki üdülőközség lakosai. Az érzelmi-hangulati és a mögötte lévő lényegi ellentétek már a művet elindító helyzetben hangsúlyosak. Az őrnagy „megrendült egészségi állapota miatt” kap kéthetes szabadságot, Tóték viszont majd kicsattannak az egészségtől. Tótékat készületlenül éri a háborúból érkező őrnagy magatartása, bár ők igyekeznek minden eshetőségre felkészülni. De ők üdülővendégre várnak, még ha rendkívülire is Előkészületeik is ezt mutatják (szagtalanítás, a csönd és a fenyőillat biztosítása, kényelmi tárgyak beszerzése). Tevékenységükkel fiuk sorsán akarnak segíteni, az

őrnagy kiszolgálásával azonban önkéntelenül is a háború kiszolgálását kezdik meg. A frontot idézi az egyik cselekményszál: Tót Gyula zászlós története, amelyet levelekből, sürgönyökből, leltárból ismerhetünk meg. Ezek a szerző által írt, azaz fiktív dokumentumok nagymértékben megnövelik a mű hitelességét, valószerűségét, hiszen ezer-és ezerszámra készültek a háború idején ilyenfajta levelek és sürgönyök. A frontélet azonban közvetlenül is megjelenik a hátországbeli üdülőközségben az őrnagy alakján keresztül. A hátországban és a fronton történtek összekapcsolásában kulcsszerepe van a postásnak, hiszen tőle függ, hogy a leveleket Tóték megkapják-e vagy nem, ugyanis a bolond az általa különösen tisztelt Tót úr részére csak jó híreket továbbít. A halálhírről szóló sürgöny megsemmisítésének lényeges szerepe van a cselekmény befolyásolásában. Ha Tóték megkapják a sürgönyt nincs

konfliktus, hiszen cél nélkül nem vállalták volna az alkalmazkodás fokozatait, a szolgalelkűséget. Ha az őrnagy ott-tartózkodása közben kaptak volna sürgönyt, akkor drámai összecsapásra, lázadásra nyílott volna lehetőség. Így Tóték végigjárják az alkalmazkodás különböző fokozatait. A sürgöny megsemmisítésének azonban nemcsak a szereplők viselkedésében, hanem a groteszk általánossá válásában is jelentősége van. Már a lehetőség is groteszk, hiszen a bolond válik postássá, s ő korántsem postásként viselkedik. Még lényegesebb az a feszültség, amely azáltal keletkezik, hogy a cselekmény egyik lényeges elemét illetően mást tud az olvasó és mást a Tót család. Tóték és környezetük szinte hősi áldozatvállalásnak tekintik a teljes alkalmazkodást, a befogadó viszont tudja, hogy nem hősi cselekedetről, nem fenséges vagy tragikus helyzetről van szó, hanem abszurd helyzetbe került gyámoltalan emberek

groteszk vergődéséről. Az író ezáltal elidegenítően, az azonosulást mellőzve mutatja be a Tót családot. Az a célja, hogy az olvasó is képes legyen a kritikus távolságtartásra. Amikor értesülünk a fiú haláláról, megteremtődik e távolságtartás objektív lehetősége. Az olvasó sem érzelmileg, sem gondolatilag nem azonosulhat a szereplők szolgalelkűségével, ugyanakkor részvétet érezhet a kiszolgáltatottak iránt. S a mű követése közben a gondolati általánosításra is képes lesz: mindig gyanakvással kell fogadnunk azokat, akik a mi érdekeinkre hivatkozva szolgává akarnak aljasítani bennünket. Szerkezeti szempontból nemcsak a két cselekményszál párhuzama a lényeges. A Tót család sorsában egymásra épülő fokozatok figyelhetők meg. A kisregény 1. és 2 fejezete (a dráma első része) az előkészületeket mutatja be, majd az őrnagy megérkezését és első napját a faluban. Helyzetet ábrázol tehát, de megadja benne a

konfliktus lehetséges forrásait (a fiú halála, az őrnagy feje tetejére állított napirendje). A 3. és 4 fejezet (a dráma második része) a további 13 nap története, a deformálódás bemutatása, tehát folyamat-ábrázolás. A helyzet hívja elő a folyamatot s a folyamat befejezhetetlensége a végső kétségbeeséséből sarjadó cselekvést. A megérkező dokumentumok mind a folyamat gyorsulását, a cselekvés késleltetését szolgálják, a meg nem érkezők viszont mintegy figyelmeztetik az olvasót (a nézőt) a cselekvés halasztásának értelmetlenségére. Ugyanakkor nem Tótékat ítéljük el, hanem azt a felfordult világot, amely ilyen abszurd helyzeteket teremt. A folyamat lényegi mozgatója az őrnagy démoninak bizonyuló figurája Állandóan agresszív játékot űz Tóttal: valamely szokásának a feladására készteti s ehhez igénybe veszi Mariska és Ágika segítségét is. Ahogy Tót megtörik, úgy adja fel egyéniségét is Először csak

legelemibb szokásairól kell lemondania, a dobozolásba való kényszerű bekapcsolódása azonban már akaratának feladását is érinti. Az a tény, hogy Tót Úr korábban nem készített dobozokat, azt is bizonyítja, hogy a családon belül és a falusi közvéleményben ő is hatalom volt, akit családtagjai szeretettel, de szolgalelkűen kiszolgáltak. A második nagy megalázkodás az új margóvágó készítésével függ össze. Az őrnagy ott maradásának feltételéül azt szabja, hogy Tót dobozolás közben ne gondolkozzon, ugyanakkor azt követeli tőle, hogy azon törje a fejét: miként lehetne kiküszöbölni a dobozolás közbeni gondolkodást. S bár a feladatot megoldja, az újabb megalázások után Tót megszökik. Szökése nemcsak rá jellemző, s nemcsak az adott helyzetben értelmezhető cselekvés Tót példázza a legtipikusabb második világháborús hazai magatartásformát: a kivárást. Tót azért szökik, mert az ellenállásra képtelen. A

kivárás értelme kettős: életben maradni és a fennálló világrendet átmentem Tót és családja tökéletesen meg van elégedve azzal a világgal, amelyben korábban élt, s az őrnagy távozása után első dolguk visszahelyezni mindent a régi, megszokott rendbe. Az őrnagy azonban váratlanul visszatér, és ennek többrétegű a funkciója. Példázza azt is, hogy a háború, a rossz önként nem távozik körünkből, hogy a kivárás politikája nem elég. Példázza azt is, hogy az erőszakkal szembe kell szállni Hangsúlyosan szól arról, hogy a háború után, a 20. század szörnyűségeinek tudatával nem lehet úgy élni, mintha semmi sem történt volna Az őrnagy távozása után Tót úgy vélte, hogy ismét helyreállt a régi világrend. A visszatéréskor azonban rá kell döbbennie, hogy amíg „őrnagyok” vannak, addig nem is állhat helyre. E felismerés vezeti őt az őrnagy likvidálásához. Az őrnagy visszatérésével lehetővé válik a válasz

a mottó által felvetett kérdésre A mottó így szól: „Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja Önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!” Íme: van olyan erőhatalom, amely teljesen szétroncsolja az emberi személyiséget, de az ember mégis képes lehet a lázadásra, ha megmarad benne egy szikrányi öntudat. A Tót család szerkezete egyszerű: apa, anya, egy lány és egy fiú. Szokásaik, pedig nevetségesen közönségesek, életük bárgyúan tunya, de természetes élet (Tót pipára gyújt, nagyokat ásít, nyújtózkodik, s közben nagyokat nyög). A községben tiszteletet élvez, de ami a község határain kívül történik, abban nem vesznek részt. Jóindulatúak és közönyösek Jellemző Tótné sűrűn ismételgetett "bölcsessége": "Látod, látod, édes, jó Lajosom, egy kis jóindulattal csodát lehet művelni." S mivel

ez a mű nem az őrnagy, hanem Tót deformálódásának története, ezért hangsúlyosabb benne Tót sorsának a tanulsága, a végül fellázadó ember képe. Tóték mindvégig azt hitték, hogy fiuk élete a tét Csak Tót érezte, s cselekvése ennek a felismerése, hogy itt az ő személyisége volt az igazi tét, és hogy nem lehet olyan cél, amelynek érdekében önmagát puszta eszközzé tehetné. Tót úr életében is megadatik az a perc, amelyben boldognak kell őt elképzelnünk. Tót Lajos bensőleg ugyan kezdettől fogva ellenáll, mindig csak egy hajszálnyit enged, azt is legtöbbször csak unszolásra. Ahogy azonban közeledik a tiszt elutazásának napja mindig többre hajlandó, mivel közelebb kerül a szabadulás napja. Így lépésről lépésre kerül egyre megalázóbb, nevetségesebb helyzetekbe Az őrnagytól való függő helyzetet Tót viseli el a legnehezebben, hiszen az megalázza, emberi méltósága ellen támad. Egyfajta történelmi látásmódot

is felvillant Tót végső tettében: a magyar nép szenvedései során beletörődött mindenbe, vagy ha nem, akkor is rosszkor vagy túl későn lázadt. A drámai változat sikere háttérbe szorította a kisregényt, pedig a szinte egybehangzó kritikai és a szerzői vélemény szerint is az a tökéletesebb alkotás. A mű leglényegesebb elemeit tekintve azonos a két változat. Mégis fontos, hogy az író nem csupán színpadra alkalmazta a kisregényt, hanem a kész művet sokban megtartva drámát írt. A drámai változatban másként jelenik meg a fiú halálhíre: nem a mű elején, hanem az első rész végén értesülünk róla. A késleltetésnek, a szünet előtti helyzetnek egyaránt dramaturgiai funkciója van: az írói cél a színházban így jobban érvényesíthető. A drámai változatban szükségszerűen megnő a postás szerepe. Ez a figura bölcs is, bolond is, ő az, aki születésétől fogva groteszk, az emberi lényeg szempontjából abszurd

léthelyzetben lévő. A világnak a teljes körű abszurditás irányába való elmozdulását bizonyítja, hogy ez a figura is hatalmi helyzetbe kerülhet, hogy sorsokat irányíthat, befolyásolhat a maga szeszélyei szerint. A meg nem kapott, illetve a megkapott dokumentumok ugyanannyira befolyásolják Tóték viselkedését, mint az őrnagy cselekedetei. Bármilyen legyen is az őrnagy, bárhogyan is viselkedjen velük szemben, ők mindenképpen függő helyzetbe kerülnek vele. Kulcsszereplő azonban a színpadra elsőnek lépő Postás Gyuri, akinek furcsa szokása, hogy elolvassa és válogatja a kézbesítendő leveleket. Jó embereknek nem kézbesít rossz hírt, rossz embereknek pedig nem visz ki „jó” levelet. Már az őrnagy érkezése előtt megtudjuk, hogy Tót Gyula elesett a fronton, de a postás nem hajlandó ilyen rossz hírt közölni Tótékkal. Gyula azt is megírta (másik levélben), hogy az őrnagynak a partizánok támadásai miatt megromlott az

idegrendszere. Az indító tábori lapot még több is követi: egy értesítés például Gyula haláláról, melyet a postás - aki szereti Tótékat - nem kézbesít. A félhülye Gyuri - a postás - a sorsokat kézben tartó mindenható abszurd változatává nő. Az olvasó persze tudja, hogy Gyula már halott, amikor a család minden remény még az ő jobb körülményei körül kering. A drámában szövegszerűen is jelentős mértékben megnő Cipriani professzor szerepe. A professzor a kisregényben az alkalmazkodást hirdeti, a drámában viszont a háború és a fasizmus aktív ellenségének mutatkozik, aki feltehetően üldözötteket is rejteget ideggyógyintézetébe, s vállalkozna Tót úr elbujtatására is. Saját magát is félig-meddig bolondnak mutatja (álcázza?), s egy „őrülési jelenetben” hirdeti, hogy a világ felfordultságának egyszer vége lesz, és akkor az őrnagyokat és azok parancsnokait fel fogják akasztani. Ily módon a dráma Tót

magatartása mellett még egyet állít párhuzamba-ellentétbe az őrnagyéval. Ugyanakkor e jelenetben Tót feltűnően bolondnak, majd feltűnően értelmesnek mutatkozik, egyértelműsíti tehát, hogy szerepet játszik, s azt is, hogy tudja, miről is van szó: „De nekem is csak egy életem van, professzor úr. Én itt maradok, és hintázni fogok!” E szándékától csak az őrülési jelenet tántorítja el Cipriani szerepének átfunkcionálása nagy valószínűséggel összefüggött a kor irodalompolitikai kívánalmaival: a színpad agitációs fórum, s a rossz hatalmat minél konkrétabban, a szocializmustól minél élesebben elhatárolva illett bemutatni. Az eredeti írói szándékhoz képest így konkrétabbá vált a dráma szövege, inkább kötődött egyféle háborúhoz, egyféle hatalomhoz. Több tudatosságot mutatott fel a társadalomban, az üdülőközség mikrovilágába jobban beépítette a nagy társadalmi mozgásokat is. Ez a változtatás nem

számolta fel azonban azt a tényt, hogy a műben több jelentésréteg fonódik össze. A dráma különböző színreállításai különös élességgel mutatták, hogy ugyanannak a szövegnek többféle értelmezése lehetséges. Az egyes rendezésekben hol a komikus, hol a groteszk, hol az abszurd, hol a tragikus elemek voltak a hangsúlyosabbak. Tekintették egyetemes emberi és sajátosan magyar kérdéskörnek is az ábrázoltat. Természetesen olvasáskor is eltérően állapíthatjuk meg a mű uralkodó hangnemét s az általa közvetített alkotói üzenetet. A valósághűséget erősítik a dokumentumok, levelek. A regény legtöbb szereplője alig tér el az átlagembertől Ugyanakkor a groteszk szemléletnek és fogalmazásmódnak köszönhetően ezek az emberek társadalmi magatartások és elvek sűrítményei lesznek. A mű nem csak Közép-Kelet-Európa kilátástalan helyzetét tárja elénk. Örkény műve több és általánosabb értelemmel bír: az őrnagy és

Tóték viszonyában a hatalom és az áldozat viszonyát vizsgálja. Az őrnagy nem érzi magát felsőbbrendű embernek, aki már eleve lenézi a civileket. Inkább néz ki ő is áldozatnak. Elesett, beteg, eltorzult ember Alacsony termetéért próbálja magát kárpótolni torz mániáival Amikor valamennyire kipiheni magát, tevékenységre vágyik - Az egyetemes dobozolás vágya vezeti: „egyszer talán eljön az az idő, amikor rávehető lesz az egész emberiség” Azért válik önkényúrrá, mert Tóték szinte felkínálják neki ezt a lehetőséget. Butaságukkal, naiv reményeikkel szinte ők hívják elő, nemegyszer ők formálják agresszivitását, ők adják az ötleteket szeszélyeihez. Az őrnagy alakjában maga a háború jelenik meg, annak tébolya, mely az emberben leginkább emberi tartását rombolja. Az őrnagy - mert félelmet kelt bennük - felfokozza nevetségességüket, s megfosztja őket még attól a kevés természetességtől, emberségtől is,

ami ebben az ostoba életben van. A nappali alvástól pihenten tevékenységre vágyik az őrnagy, s rákényszeríti a családot, hogy pirkadatig dobozokat készítsenek. "Dobozolni a legjobb a világon" - állítja Varró, s Tót csak helyesel. Az őrnagy töprengésében a fasiszta demagógia jelenik meg: "Az volna a jó, ha még több, sokkal több ember foglalkozhatna dobozcsinálással. Egyszer () rávehető lesz az egész emberiség." Gyula megmentése érdekében Tót megaláztatásához családja is hozzájárul. Az önérdek alapján az őrnagy képes manipulálni Mariskát és Ágikát, hogy vegyenek részt Tót megaláztatásában. Tervének végrehajtása érdekében a két nőt nem bántja. Az őrnagynak kettős fegyvere van Tót ellen Egyénisége (zsarnok) és szociológiai státusa (parancsnok a fronton). Tót eszköze az egyénisége, amely szerint nem teljesítené az őrnagy kívánságait, ám ez megbénul az önérdek következtében.

Ezért nem képes valódi konfliktusokat végigvinni, vagyis tettekre ellentettekkel válaszolni. De hirtelen határozott drámai cselekvést hajt végre, amikor megalázóját négyfelé vágja a dobozvágóval. Ez Tót egyetlen akciója A dráma nem középpontos A második rész elején fontos, hogy Mariska és Ágika levelet írnak Gyulának, tájékoztatják az otthoni állapotokról. Az őrnagy Tótot megfosztja a gondolkodástól, előadja a tanmeséjét: ahhoz, hogy a katonák egyértelműen engedelmeskedjenek a fronton, állandóan el kell foglalni őket valamivel. Egy szabadon választott XX. századi magyar dráma elemző bemutatása Örkény István: Tóték A XX. század egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb alkotója volt Örkény István Nem csak a drámaírást, a novellaírást is megújította. Mind novelláiban, mind drámáiban megtartja a műfajnak megfelelő szabályokat Drámáiban nemcsak a "drámaiságot", hanem a humort is megtalálható. Az

egyik legősibb műfajt ötvözi az emberek egyik alaptulajdonságával. Ez azonban egy nehezebben befogadható művet eredményez Ez a kettősség, ez az ellentétpár, ez a furcsa elegy adja meg műveinek azt a tulajdonságot, amit csak abszurdnak nevezhetünk. Már a mű címe is ironikusan hat Tót az egyik legelterjedtebb magyar vezetéknév Az írók eddig kiemelték hőseiket a világból. Nem véletlenül írtak róluk művet Ez már a nevükben is megmutatkozott A szerzők nevükön nevezik teremtményeiket. Ágika, Gyula, Lajos és Mariska - nem a legritkábban használt neveink. Van azonban olyan szereplőnk is, aki nincs megnevezve Különösen érdekes ez ekkor, ha az egyik legfontosabb szereplőről van szó. Az őrnagy, egyszerűen, nincs túlbonyolítva A nevek ill a névtelenség jelentősége csak a mű elolvasása után válik világossá. A történet helyszíne sem királyi palota, ami tele van intrikussokkal. A mű egy kicsike faluban játszódik Szintén egy a

sok közül Az alapkonfliktus is csak abszurdnak nevezhető: egy család mindent megtesz a náluk nyaraló őrnagy kedvéért. A zsarnokoskodó katona az élőnek hitt fiú parancsnoka. Mindent megtesznek egy olyan ügy érdekében, amely már biztosan nem vezet sikerhez. Feláldozzák megszokott életüket, szokásaikat, végül már emberségüket is Ez teszi a drámát igazán abszurddá, a felesleges áldozatvállalás. Mariska és Ágika - anya és lánya - gondolkozás nélkül cselekszik az őrnagy szavára. Nem gondolnak másra, mint a drága Gyula életére és sorsának jobbra fordulására Lajost, az apát, azonban tekintélyének megtartása is foglalkoztatja. Emiatt szinte már az első pillanatban megmutatkozik az őrnagy és az apa ellentéte. A maguk körében mindketten vezető pozíciót töltenek be: az Őrnagy katonai parancsnok, az apa a falu tűzoltó-parancsnoka. Az apa kezdetben felháborodik, később azonban felhagy állandó elégedetlenségével és

panaszkodásával. Csak néha-néha hagyja, hogy elkapja az indulat vagy engedjen a fáradtságának. Ezek a mozzanatok a mű végére egyre sűrűsödnek, jelezvén ezzel a mű befejezésének tragikumát. A dráma legfontosabb cselekménye a dobozolás A konfliktus innen indul el, ebből bontakozik ki, végül ezzel záródik. A mű jelentős része ezzel a tevékenységgel foglalkozik Leginkább az őrnagy pótcselekvésének nevezhetjük, amit ráerőltet a család többi tagjára is. Nem hagyhatjuk ki a történetet elindító személyt sem. Ő a postás Ez a motívum is igen ironikusan hat A tűzoltóparancsnokot becsülő postás nem juttatja el a rossz híreket tartalmazó leveleket a családnak. Az a levél is, amely az annyira szeretett fiú, Gyula halálhírét hozta, a vizeshordóban végezte el küldetését, elindítván ezzel a történetet. A mű kezdetétől fogva az abszurd végkifejlet felé mutat. Az őrnagy nemcsak Tóték házában, hanem a faluban is átvette a

parancsnokságot. A végső leszámolás, ami itt szó szerint is érthető, az utolsó oldalakig várat magára Kegyetlen volt, mégsem okozott akkora meglepetést, mint ahogy azt az ember gondolná. Embersége teljes elvesztése után Tót Lajos már csak az indulataira hallgat. A papírvágóval nem három, hanem négy darabba vágja az őrnagyot Még leírni is rettenetes. A család azonban nem fogadja nagy meglepetéssel Mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Már nem számított semmi, még az egyetlen fiú, Gyula sorsa sem Visszaszerezni az őrnagy által elüldözött életet. Bármi áron De nemcsak a tűzoltóparancsnok cselekedete volt kegyetlen Az őrnagy sem vette figyelembe Tóték fáradtságát a dobozolásnál, nem zavarta, hogy már emberségük feladását kívánta tőlük. Az őrnagynak ezért lett ilyen embertelen halála. Az ember úgy veszítheti el emberségét, hogy azt észre sem veszi Egy érdekért, egy kitűzött célért vagy akár egy

pozícióért bármit képesek vagyunk megtenni. Az emberi méltóságnak nincs már akkora értéke a mai világban. Örkény ezen írásában is egy olyan kérdésre mutat rá, amin érdemes elgondolkoznunk