Language learning | Hungarian » Godzsa Anikó - A magyar nyelv története

A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETE (Szigorlat) Piliscsaba (Godzsa Anikó) SZIGORLATI TÉTELJEGYZÉK 1. A nyelvtörténet forrásai és felhasználásuk módszere 2. A magyar nyelvtörténet korszakai; a kronológiai vizsgálatok szerepe a nyelvtörténetben 3. A szótörténet és etimológia szerepe, lehetőségei a művelődéstörténeti vizsgálatokban 4. A területi és társadalmi szempontok a nyelv- és művelődéstörténetben 5. A magyar irodalmi nyelv kialakulása 6. A nyelvemlékek típusai és nyelvi sajátságai; a magyar helyesírás általános fejlődése 7. Az ősmagyar kor hangváltozásai 8. A nyelvemlékes kor hangváltozásai: a magyar mássalhangzórendszer változásai az ómagyar kor folyamán. 9. A nyelvemlékes kor hangváltozásai: a magyar magánhangzórendszer változásai az ómagyar kor folyamán. 10. A szóelemek története, a szótövek, a szóalakok elemezhetősége, a szóelemek és a szóalakok változásai 11. A névszótövek rendszere:

morfofonetikai változások hatása a névszótövekben; analogikus hatások 12. Az igetövek rendszere: morfofonetikai változások hatása az igetövekben; analogikus hatások 13. A szavak jelentéstörténete, a jelentésváltozások 14. A szófajok története: az alapszófajok (fogalomjelölők) rendszere és története, a névmások, a határozószók, az igenevek, az indulatszók, a kötőszók és módosítószók, a névutók és igekötők, a névelők 15. A szóképzés és a képzett szavak: a képzők keletkezése és jelentése, a képzők elavulása, főbb csoportjaik, denominális és deverbális képzőink története és rendszere 16. A belső keletkezésű szókészlet: a szóösszetétel és az összetett szavak, az ősi szókészlet és a szóteremtéssel keletkezett szavak, a ritkább szóalkotási módok, a mesterséges szóalkotás 17. A névszójelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései; a határozórag-rendszer kialakulása 18. Az igejelek és -ragok

alaki és funkcionális kérdései 19. A magyar szókészlet szerkezeti és funkcionális változása 20. A magyar tulajdonnevek története; a személynevek és a földrajzi nevek típusai 21. Idegen eredetű szókincsünk rétegei a magyar művelődéstörténet tükrében: török, latin, szláv, német, újlatin, angol jövevényszavak 22. A szintaktikai szerkezetek története: alany és állítmány, alárendelő szerkezetek, mellérendelő szerkezetek 23. A mondattípusok története: a mondatfajták, alárendelő és mellérendelő összetett mondatok KIDOLGOZOTT TÉTELEK 2 I. A nyelvtörténet forrásai és fölhasználásuk módszere Rokon nyelvek – családfa - A rokonság megmutatkozása: nyelvtani szerkezet, szókincs (névmások, kezdetleges cselekvések, fogalmak, tárgyak, rokonságnevek, testrészek, számnevek). uráli alapnyelv finnugor alapnyelv szamojéd alapnyelv ugor-ág finn-permi ág cseremisz (mari) közfinn magyar vogul (manysi) obi-ugor ág

mordvin (erza, moksa) permi ág ősmagyar osztják (hanti) finn (suomalainen) lapp (számi) déli szamojéd - szölkup (szelkup) északi szamojéd - enyec (jenyiszeji) - nyenyec (jurák) - nganaszan (tavgi) vepsze vót zürjén (komi) lív votják (udmurt) finnségi ág észt (maarahvas) karjalai (karél) izsór (inkeri) - A rokon nyelvek összehasonlításával, és egy ősibb nyelvállapot kikövetkeztetésével két tudomány is foglalkozik. • Finnugor összehasonlító nyelvtudomány. • Uráli összehasonlító nyelvtudomány. Föltevés: a közös elemek általában az együttélés korába mutatnak vissza. Idegen nyelvek - Két érintkező nyelv közül mindkettő kap egymástól elemeket, melyeket saját rendszerébe illeszt (a fejlettebb nép hatása erősebb). - Jövevényszók. • Az érintkezés során átkerült szavak. • Nagyrészt névszók, főleg főnevek. • Az átvétel idején élő hangalakban kerültek át, és nyelvünkben olyan hangtani

törvények szerint fejlődtek tovább, mint az eredeti magyar elemek.  Szóvégi rövid i lekopása a legrégibb szláv jövevényszavak átvétele után ment végbe (olasz, jászol, pünkösd, barack, palack).  Hanghelyettesítés.  Oka: az átvevő nyelvben nincs meg az a hang, amelyet az átvett szó tartalmaz.  Pl. a szláv szóvégi rövid o-nak az a felel meg (gabona, nyoszolya, széna) • Általában az átadó nyelvben élő jelentéssel kerülnek át az átvevő nyelvbe. • Jelentése bővülhet (pl. alán asszony eredetileg úrnő, fejedelemnő) - A honfoglalás előtti hatások jelentős részét nem ismerjük. - A honfoglalás után. • Szláv (északról és délről). • Német (nyugatról). • Román (keletről). • Latin (kereszténység, egyházi műveltség). • Ritkább: török, görög, olasz, francia. - Segítséget jelentenek az idegen nyelvekbe átkerült magyar elemek is. - A forrásanyagként való fölhasználásban érvényesíteni kell a

történeti szemléletet is (figyelembe kell venni, hogy az idegen elemek az eredeti nyelvben is fejlődtek). Nyelvemlékek - ld. 6 tétel 3 Régi nyelvkönyvek - Husz János: Orthographia Bohemica (1412; az első részletmegjegyzés a magyar nyelvvel kapcsolatban) - Janus Pannonius (az első latin nyelvű, de magyar vonatkozású nyelvtan, amely megsemmisült) - Sylvester János (Grammatica Hungarolatina) - Dévai Bíró Mátyás helyesírási szabályzata (Orthographia Ungarica) - Szenci Molnár Albert, Geleji Katona István, Komáromi Csipkés György, Pereszlényi Pál, Kövesdi Pál, Tótfalusi Kis Miklós, Pázmány Péter, Mikolai Hegedűs János, Medgyesi Pál, Szőnyi Nagy Pál, Tsétsi János, Bél Mátyás, Adámi Mihály - A fölvilágosodás kora: Révai Miklós, Verseghy Ferenc, Rájnis József, Virág Benedek, Földi János, Gyarmathy Sámuel, Andrád Sámuel, Vályi András, Teleki László, Nagy György, Aranka György, Beregszászi Nagy Pál, Márton József,

Benyák Bernát, Kalmár György - Debreceni Grammatika (1795): az akkori magyar nyelv legrészletesebb leírása - Táncsics Mihály iskolai nyelvtanai, Fogarasi János és Galgóczi Gábor tudományos nyelvtanai Mai magyar nyelv A mai magyar köznyelv - A fölvilágosodás és a reformkor óta fejlődik jobban. - Lehet következtetni belőle a korábbi állapotra is (pl. híd – hidat, sír – sírja, bír – bírok; a ma palatális minőségű i, í valamikor veláris volt) A mai magyar nyelvjárások - Történeti fejlődésük nem volt egyenletes, ezért ugyanazt a nyelvi jelenséget különböző fejlődési fokokban tükrözhetik. - Archaizmus: megőrzött régiség. - Neologizmus: kifejlesztett újdonság. - Peremnyelvjárás: a nyelvterület szélein elterülő nyelvjárástípus. - Nyelvjárássziget: az idegen nyelvi környezetbe beékelődött kisebb nyelvjárás. - Összehasonlító nyelvjárástan: nyelvjárásaink mai állapotából (szinkrónia) összehasonlító,

kombinációs módszerrel ki lehet hámozni a diakrón összefüggéseket. - Fontos a területi viszonyok fölmérése. Az általános nyelvészet tanúságtétele - Általános tételeket kell ismerni és alkalmazni a tanulmányozáshoz. - A hangsúlyviszonyok hatása a hangképzésre. - Hasadás: több párhuzamos alakváltozathoz több funkció (jelentés) társul; ingadozásokon keresztül az egyik alak az egyik funkcióhoz, a másik alak a másik funkcióhoz kapcsolódik végleg (szenved – senyved, vacok – vacak, irt – arat). - Morfológiai változás: az egyszerűbb, jelöletlen formák felől a komplikáltabbak felé halad. - A jelentéstan területén: a konkréttól az absztrakt felé halad; általában a konkrét az eredetibb (gőgös ’kiálló gégéjű’ > büszke; buta ’tompa, életlen’ > gyönge eszű). II. A magyar nyelvtörténet korszakai; a kronológiai vizsgálatok szerepe a nyelvtörténetben A magyar nyelvtörténet korszakai - Előmagyar. •

Egység a rokonokkal, még nem önálló. • Szakaszai.  Uráli egység; i. e 4000-ig – a finnugor és a szamojéd nyelvek egysége  Finnugor egység; i. e 2000-ig  Ugor egység; i. e 1000-500-ig - Ősmagyar (nyelvemlék nélküli); a magyarság különválásától a honfoglalásig. • Urál vidéki őshaza korszaka; a nyelvtan főbb vonásai – az V. századig • A vándorlások kora (a honfoglalás zárja le). - Nyelvemlékes kor (a honfoglalástól máig). • Ómagyar kor; honfoglalás-1526. • Középmagyar kor; 1526-1772. • Újmagyar kor; 1772-napjainkig. A szinkronikus és diakronikus nyelvvizsgálat - Szinkronikus (szün+ chronosz). • Szinkrónia: a nyelv időbeli egysége. 4 Szinkrón vizsgálat: az egy bizonyos időben érvényben levő nyelvi rendszer vizsgálata (milyen szerkezeti és lexikális elemekből áll, ezek mire szolgálnak). • Pl. a mai magyar nyelv leíró nyelvtana, Értelmező Szótár nagyobb kétnyelvű szótárak, tájszótárak,

tájnyelvi monográfiák Diakronikus (dia + chronosz). • Diakrónia: a nyelvtörténet, a nyelvi rendszer fejlődése, időbeli egymásutánja. • Diakrón vizsgálat: a fejlődésre irányuló kutatás. • - III. A szótörténet és etimológia szerepe, lehetőségei a művelődéstörténeti vizsgálatokban - A magyar nyelvvel foglalkozók számára fontos föladat a nyelv történetének ismerete és földerítése. - Bárczi Géza már régebben és többször is rámutatott, mennyire szükséges a magyar nyelvtörténeti ismeretek bővítése (ennek érdekében szorgalmazta a nyelvemlékek monografikus földolgozását). - Etimológia: a szavak eredetével foglalkozó nyelvészeti tudományág. • Talán a leginkább összetett részterülete a nyelvészetnek. • A megalapozott szóeredeztetéshez az egyes szavakkal kapcsolatban meg kell vizsgálni a következőket.  hangszerkezet  alaktani fölépítés  jelentés  ezek összefüggései az esetleges átadó

nyelvekben • Föladatai.  Eredet, jelentéstörténet.  Az idegenből átvett szavak átvételének módja, ideje.  Jelentésváltozások. - Az etimológia szoros kapcsolatban van más tudományterületekkel, hiszen sok szó eredetét csak néprajzi, történettudományi (vagyis művelődéstörténeti) vizsgálatok után lehet megállapítani. - Szótörténet. • Elválaszthatatlan az etimológiától (csak az az etimológia meggyőző, amely összhangban van a szótörténettel). • A szavak életével, nyelvtörténeti alakulásával foglalkozik. • Az egyes magyar szavak írásban dokumentálható (gyakran szótárban összegyűjtött) változatait értjük: milyen alakban, jelentésben, mikortól élt, illetve él-e egy-egy magyar szó. IV. A területi és társadalmi szempontok a nyelv- és művelődéstörténetben A nyelvtörténet összefüggése a társadalom történetével - Nyelv: társadalmi termék; föladat: alkalmas eszköz legyen a gondolatok, érzelmek

kifejezésére. - Fejlődés. • Gazdasági: új eszközök, eljárások. • Társadalmi átalakulás: új intézmények. • Műveltség: új ismeretek, fogalmak. A szókincs mindezt tükrözi. - A szókészlet képet ad a műveltségről, fejlettségről. - Állattenyésztés. 1 - Kereszténység. 2 - Többszörös áttételek: gyorsabb gondolkodás és beszédiram miatt rövidülés, alá- és mellérendelő viszonyok kialakulása. - Egyéni kezdeményezés, ami legtöbbször nem tudatos (pl. nyelvbotlás)3 A nyelvi változások mibenléte - Minden alkotóelemre kiterjednek (hang, hangalak, jelentés, funkció, nyelvtani rendszer). - Hangtörténet: a hangok változásával foglalkozik (ezzel módosulhat az egész hangrendszer, a gyakoriság aránya, a nyelv hangzása). - A szókincs változása (elavulás, újak keletkezése); források. • Szóalkotás (képzés, összetétel, elvonás). • Belső szóteremtés (új elemek teremtése; pl. hangutánzók) 1 Bika, ökör, tinó,

borjú, ürü, kos, disznó, gyapjú. Latin: templom, sekrestye, mise; szláv: kereszt, pap, apáca, zsolozsma, szent, pokol. 3 Szökcse – szöcske, bódog – boldog; itt szerepet játszhatott a -cske képző gyakori használata és a vót – volt közti ingadozás. 2 5 - - • Jövevényszók meghonosodása. A szó jelentésének változása (szótörténet). • Szóhangulat (kikelet – tavasz, delnő, irodalmár). • Logikai jelentés (remek – „darab”, házsártos – „kockajátékos”, negédes – „rátarti, büszke”, parázna – szűz, meddő, üres, léha, ledér). A szerkezetek keletkezése, változása, idegen hatás bennük (történeti mondattan). Analógia; analógiás hatás: egy szó, morféma vagy szószerkezet egy vele jelentésben vagy funkcióban rokon szó, morféma vagy szószerkezet hatására megváltozik (eszem – eszek, a teszek, veszek hatására). • Indukáló elem: amelynek hatására a változás végbemegy. • Indukált elem:

amely a változást elszenvedi. • Grammatikai: pl. a szóvégi -í lerövidült (hází – házi), de szóközben megmaradt (házít) • Nem tud mindig érvényesülni (szerető – szeretője, a szereteje helyett, de: ajtó, mező). • Fontos a nyelvtanulás szempontjából. V. A magyar irodalmi nyelv kialakulása A nyelvjárások és az irodalmi nyelv - Ritka eset, hogy a hangfejlődési tendenciák az egész nyelvterületre kiterjednek. - Iromba: eredetileg kendermagos; egyes területeken: goromba, otromba jelentés (a hangzás miatt). - A változás egy gócból indul el (ritkán többől), előbb szűk, majd széles körben terjed el. - Lehet átugrással (a pesti jassznyelv először a nagyobb városokban honosodik meg). - Tényezők a terjedésben. • Földrajzi. • Történelmi. • Gazdasági és társadalmi formák. • Népsűrűség, műveltségi fok, az írásbeliség terjedése. - A történelmi változásoknak a nyelvjárások is ki vannak téve. - Nyelvjárás.

• Olyan területi nyelvváltozat, melyet bizonyos számú jelenség elválaszt a köznyelvtől, és a szomszédos területek nyelvjárásaitól. • A letelepedés előtt nem területi változat, hanem társadalmi-politikai egységekre jellemző. • Különfejlődése soha nem vált olyan mértékűvé, hogy a kölcsönös megértést számottevően akadályozta. - Izoglossza (iszosz + glosszé): az egyes jelenségek határait alkotó vonalak. 4 - Izofónia (iszosz + phóné): ha a jelenség fonetikai természetű. - Nyelvjárás fölötti nyelvváltozat. • Az írott nyelv növekvő szerepe szükségessé teszi, hogy kialakuljon. • Előbb az értelmiségi, illetve a felsőbb körökben használják. • Kialakulása.  Egy nyelvjárás emelkedik a többi fölé (Róma).  A királyi család anyanyelvjárása volt (Spanyolország).  Nagy tekintélyű irodalmi művek hatása (firenzei nyelvjárás – Dante, Petrarca, Boccaccio).  Több nyelvjárás ötvöződése. 

Magyarország: a XVI. század körül; szellemi igények, és a nemzeti egység gondolata miatt jött létre az írott (irodalmi) nyelv. • Irodalmi nyelv: a legtekintélyesebb, amely állandóan hat a köznyelvre (a beszélt köznyelv is hat az irodalmira, de kisebb erővel). • Kezdettől szabályok követése jellemzi.  A nyelvjárásnak is van normája, de ez könnyebben veszi az újításokat.  Az irodalmi nyelv normái szigorúbbak, konzervatívabbak. - Függőleges tagozódás: a nyelvváltozatok rétegződése, amikor a köznyelvtől sok átmeneten keresztül jutunk el a nyelvjáráshoz. - A legnagyobb a szókincs változása; lassabb a hangtani módosulás, még lassabb a nyelvtani szerkezeteké. VI. A nyelvemlékek típusai és nyelvi sajátságai; a magyar helyesírás általános fejlődése Nyelvemlék: a mát megelőző időkből fönnmaradt írott (nyomtatott) forrás. nyelvemlék kéziratos nyelvemlék nyomtatott nyelvemlék De ez sem jelent élesen lezárt

területet, hanem azt jelenti, hogy egy jelenség egy bezárt területen általános vagy túlnyomó, rajta kívül pedig hiányzik vagy szórványos. 4 6 szórványemlék hazai külföldi - mohamedán - bizánci, görög - nyugati, latin szövegemlék a szó- és kifejezéskészlet emlékei korai (kis) kéziratos szójegyzék kódex világi tartalmú glossza nyomtatott szövegemlék világi kéziratos szótár vallásos a szó- és kifejezéskészlet nyomtatott emlékei nyomtatott szótár nyomtatott szójegyzék szólásgyűjtemény Általános jellemzők - Jellegük. • A magyar nyelvi anyag formája.  szótárszerű  idegen (főleg latin) szövegbe ágyazott  szövegszerű  glossza jellegű • Írásrendszere (nagyrészt latin).  rovásírásos  arab betűs  görög betűs  cirill betűs • Az írásbeliség jellege.  kézirat  nyomtatvány • Tartalom és funkció.  Legkorábban: jogi, egyházi.  Reformációtól nő:

szépirodalmi, tudományos, iskolai. • Változatok.  Eredeti: amit a szerző írt.  Másodlagos: másolat (pl. a legtöbb XV-XVI századi kódex) • A fölfedezés időpontja.  1770: Pray György ismerteti a Halotti Beszédet.  1922: az Ómagyar Mária-siralom fölfedezése.  1956: a Marosvásárhelyi Sorok fölfedezése. - Keletkezési idejük. • Általában arról az időről ad képet, amelyikben keletkezett. • Meghatározás.  A szerző maga adta meg az évszámot (pl. Birk-kódex, 1474)  Utalás a szövegben (pl. Pál uram betegségéről szerzett imádság, 1493)  Környezetében szereplő, meghatározott időpontú szövegek alapján.  Ortográfiai és paleográfiai jelleg. 5  Nyelvállapot.  Külső, közvetett kritériumok (papír, tinta, vízjel, kötés). • Minél régibb, annál kevesebb van belőle; két ok.  Az írásbeliség kisebb mértékű volt.  Nagy az időbeli távolság, így nagyobb eséllyel semmisült meg vagy

veszett el. - Helyhez kötésük (lokalizáció). • Lokalizáció: az egyes nyelvemlékek területi-nyelvjárási hátterének földerítése. • Külső, nyelvi anyagon kívüli érvek.  Az író személye, nyelvi életrajza.  Az író születési helye, iskolái, későbbi tartózkodási helyei.  Hol íródott a nyelvemlék. • Belső, az emlék nyelvi anyagára támaszkodó érvek; mennyire illik bele a korabeli, és az azon a területen írott emlékek sorába. • A XVI. századtól a jól lokalizálható nyelvemlékek egyre szaporodnak 5 Írástípus; íráskép, elrendezés, központozás, forma, kapcsolási mód, ékezet. 7 Kéziratos nyelvemlékek Szórványemlékek - Általános jellemzők. • Szórványemlék: idegen nyelvű szövegbe elszórtan vagy tömegesebben beágyazva idegen elemeket tartalmaz (rendszerint tulajdonnevek, földrajzi nevek). • Keletkezési ok: az idegen szerző nem tudott vagy nem akart egyes elemeket lefordítani. • Köznév

csak ritkán van köztük (pl. a szerző nem ismerte, de le kellett írnia) • A XI-XIV. század közt ez volt az uralkodó - Külföldi. • Mohamedán forrás.  Arab, perzsa földrajzi művek.  Ez őrizte meg a magyart mint népnevet, illetve méltóságneveket (gyula, kündü).  Pl. Ibn Ruszta, Al-Gardízi, Al-Bakri • Bizánci görög forrás.  Konsztantinosz Porphyogennétosz: A Birodalom kormányzásáról (950–951). 6  Joannesz Kinnamosz: Epitomé (1180–1183). 7 • Nyugati (főleg latin) forrás.  Liutprand püspök történeti munkája.  Fuldai Évkönyvek. - Hazai. • Oklevél (alapító-, adomány-, határjáró levél, tanúvallomás, bírói ítélet, végrendelet).  A tihanyi apátság alapítólevele.  A dömösi prépostság adománylevele.  Albeus-féle összeírás (a pannonhalmi bencések birtokai, szolgái). • Hiteles helyről származó írás, amely nem oklevél.  Váradi Regestrum.  A váradi püspökség

tizedjegyzéke. • Geszták, krónikák.  Anonymus: Gesta Hungarōrum.  Kézai Simon: Gesta Hungarōrum.  Bécsi Képes Krónika.  Pozsonyi Krónika. Kéziratos szövegemlékek - Szövegemlék: magyar nyelven, összefüggő mondatokban hosszabb gondolatsort kifejező nyelvemlék. - Vendégszöveg: latin nyelvű szövegek közé beékelődött szövegemlék. - Anyakódex: a vendégszöveget tartalmazó latin kódex. - Korai (kis szövegemlékek). 8 • Halotti Beszéd és Könyörgés (1192–95) • Ómagyar Mária-siralom (1300 körül) • Gyulafehérvári Sorok (1310–1320) • Königsbergi Töredék és Szalagjai (1350 körül) • Marosvásárhelyi Sorok (1410 körül) - Kódexek. • Kódex: nagyobb méretű, kézzel írott, többnyire vallásos tartalmú 9 mű. • A legtöbbet ferencesek és domonkosok írták; kis számban: pálos, premontrei, karthauzi. • Példák.  Jókai-kódex (1448; az első magyar nyelven írt könyv)  Huszita Biblia (Bécsi-,

Müncheni- és Apor-kódex; Pécsi Tamás, Újlaki Bálint)  Birk-kódex (1474; Váci Pál domonkos)  Guary-kódex (1492-95)  Festetich-kódex (1493)  Czech-kódex (1513; Kinizsi Pálnénak) 6 A magyarokat türköknek nevezi; Lebedia, Etelköz, Tisza, Maros, Levedi, Álmos, Árpád, Üllő, Kabar, Nyék, Megyer, Tarján, Jenő, gyula, vajda. 7 Ákos, Béla, László, Bács, Temes, Szerém, ispán, bán, úr. 8 Öt, nem nagy terjedelmű, vallásos tartalmú szövegemlék. 9 Bibliai részlet, imádság, himnusz, legenda, példázat, elmélkedés, szerzetesi szabályzat. 8 Gömöry-kódex (1516; Katalin, Tetemi Pál) Keszthelyi-kódex (1522; Velikei Gergely, Léka) Érdy-kódex (1524–27; Lövöld) Kulcsár-kódex (1539; Pápai Pál) A Ráskai Lea által másolt kódexek (Margit-legenda, Példák Könyve, Cornides-kódex, Domonkoskódex, Horváth-kódex)  Döbrentei-kódex (1508; Halábori Dobos Bertalan)  Sövényházi Márta domonkos (Érsekújvári-kódex,

Thewrewk-kódex) Világi tárgyú szövegemlékek. • Szabács viadala (1476 után) • Bagonyai Ráolvasások (1488) • Soproni virágének (1490) • Orvosi könyv (1577; Lencsés György) • Konstantinápolyi felirat (Etei Székely Tamás) • Székely öröknaptár (Szamosközi István is fölhasználta)      - A szó- és kifejezéskészlet kéziratos emléke - Glossza: az idegen (latin) szövegek egyes szavainak lapszélre vagy sorok közé írt magyar értelmezése. • Marginális glossza: a lapszélre írt jegyzet. • Interlineáris glossza: a sorok közé írt jegyzet. • Vatikáni, Leuveni, Mondseei, Marosvásárhelyi, Schlägli, Szalkai és Kolozsvári Glosszák. - Kéziratos szójegyzék (nomenclatura): tankönyv a latin nyelv oktatásához; a latin szavak fogalomkörök szerint csoportosítottak. • Königsbergi Szójegyzék. • Besztercei Szójegyzék. • Rotenburgi János deák magyar nyelvmestere (1420 körül - Kéziratos szótár

(vocabulārium): a szavak ábécérendben vannak. • Gyöngyösi Szótártöredék. • Szamosközi István magyar-latin szótártöredéke. • Brassói Szótártöredék. Nyomtatott nyelvemlékek Nyomtatott szövegemlékek - A XVI. századtól fejlődik ki - Több, és jobb minőségben marad fönn. - Az első hazai nyomda: Buda, 1471; Hess András (Budai Krónika). - 1539: a hazai könyvnyomtatás megindulása (Újsziget). - 1550: kolozsvári nyomda (Hoffgreff György, Heltai Gáspár). - Vándornyomdák (Huszár Gál és fia, Hoffhalter család, Bornemissza Péter). - XVII-XVIII. század, főbb nyomdászati helyek: Pozsony, Nagyszombat, Győr, Komárom, Buda, Pest, Debrecen, Kassa, Kolozsvár, Nagyszeben - Vallásos tárgyúak. • Komjáthy Benedek: Szent Pál levelei. • Pesti Gábor: Az Új Testamentum magyar nyelven. • Sylvester János, Dévai Bíró Mátyás, Károli Gáspár. - Világi tárgyúak. • Sylvester János értelmezései. • Pesti Gábor fabulái. • Dévai

Bíró Mátyás: Ortographia Ungarica. • Székely István kalendáriuma. • Heltai Gáspár, Tinódi Sebestyén. A szó- és kifejezéskészlet nyomtatott emlékei - A glosszázás elmarad. - Divatba jönnek a soknyelvű szójegyzékek, szótárak. - Nyomtatott szójegyzékek (Murmelius-féle, Pesti Gábor, Sylvester János és Szikszai Fabricius Balázs). - Szótárak (Calepinus-féle szótár, Szenci Molnár Albert, Pápai Páriz Ferenc, Baróti Szabó Dávid, Márton József, Kresznerics Ferenc, Dankovszky Gergely, Kassai József, Czuczor Gergely – Fogarasi János). - Szólásgyűjtemények (Baranyai Decsi János, Wagner Ferenc, Baróti Szabó Dávid). 9 A nyelvemlékek nyelvi sajátságai A nyelvemlékek írása - Az élőbeszéd és az írás viszonya. • Az írás csak elnagyoltan, vagy nem tükrözheti az élőbeszéd muzikális vonatkozásait. • Pl. az e ejtésvariációit egyetlen betűvel adja vissza • Az írás szabványosít, normalizál. • A beszéd

lazább, pongyolább; az írás kötöttebb, válogatottabb. • A nyelvemlékek nyelve kissé archaikus jellegű. - A magyar helyesírás általános fejlődése. • A honfoglalás előtt használt típus, amit a székely rovásírás őrzött meg. • A kereszténység fölvétele után: latin betűs írás. • Az idegen papság miatt különböző hatások érik a helyesírást (olasz, német, szláv). • Kancelláriai helyesírás: az ómagyar korban nagy jelentőségű a királyi kancellária (egységesítő törekvések, hiteles helyek). • Huszita (mellékjeles) helyesírás.  A XV. században csatlakozott a kancelláriaihoz  Husz János alkotta meg.  Lényeg: minden hangot külön betű jelöl, a betűhiányt mellékjeles betűkkel kell pótolni. • A reformáció után vallási alapon megosztott (katolikus, protestáns). • XVII-XVIII. század: a fonetikus elv helyett az etimológiai kerül előtérbe (Geleji Katona István, Tótfalusi Kis Miklós) •

Ipszilonista-jottista harc (Verseghy Ferenc a fonetikus elv oldalán állt, Révai a szóelemző mellett). - A nyelvemlékek helyesírásának egyéb sajátságai. • Nagy vagy kis kezdőbetű.  Ómagyar kor: csak a mondat elején.  Tulajdonnév: kódexek, korai nyomtatványok.  XVI-XVII. század: fontosabb szavak kiemelésére  Mai gyakorlat: XVIII. század vége • Egybe- és különírás.  Változó, nagy a zavar.  Ómagyar kor: az egybeírás dominált.  Kódexek kora: a különírás az erősebb.  Fölvilágosodás, reformkor: egybeírás. • Központozás.  Következetlenül használt.  Kódexek, korai nyomtatványok: bizonyos szabályosság mutatkozik.  A mai használat a reformkorban alakult ki.  Viszonylag új a kérdő- és felkiáltójel használata. • Sorvégi elválasztás.  Jelölése korai, de nem következetes.  A külön jellel való föltüntetés fokozatosan terjed el. • Régebben sok rövidítést alkalmaztak

(nazálisok, szóvégek elhagyása, ragok, köznevek, tulajdonnevek). Az egy személytől származó nyelvemlékek nyelvi problémái - A nyelvjárás-keveredés hatása a szerzők nyelvére. • Vizsgálni kell, egy vagy több személy van kapcsolatban a szöveggel. • Ingadozás, kettősség jellemző (az új küzd a régivel), vagyis, aki nem érintkezett más nyelvjárásokkal, nála is megfigyelhető. • Az írók nagy része nem beszélt tisztán egy nyelvjárást. • Van szándékos keverés is; pl. oklevélben a helynevek, tulajdonnevek esetében, hogy mindig lehessen pontosan azonosítani, nem saját módján használja.Az irodalmi norma hatása a szerzők nyelvére - Irodalmi norma: korábban íratlan, majd a grammatikákban és az ortográfiákban írásba is foglalt szabályok, amelyek az egyes nyelvi jelenségek írásbeli használatát meghatározzák. • A norma alkalmazása általában tudatos törekvés. • A norma elsősorban a szépirodalomban, tudományos

irodalomban hat erősen. • Hangtan, élőbeszéd, ómagyar kor: az l kiesése de az írók ezt nem írták le (zöld, folt, volt). • Bizonyos élőszóbeli ragok változatát nem veszi át az írott nyelv. 10 • Túlkompenzáció (irodalmi nyelvi téves visszaütés): az író alkalmazni akarja a normát, de nem ismeri eléggé; a megtartás hiedelmében olyan nyelvi formákat ír le, amelyek saját nyelvjárásában sincsenek meg, és nem tartoznak a normákhoz sem (csolkol, szölke, holnap). A különböző személyektől származó nyelvemlékek problémái - A másolt (diktált) kéziratok nyelvi sajátságai. • A szövegterjesztés kezdetleges módja (jellegzetes vonás). • A tevékenység jellegéből fakad a másolatok többrendbeli volta (a másolat másolatának másolata). • A másolók egy része tiszteli a korábbi szöveget, nem viszi bele saját nyelve szokásait (Pápai Pál). • Többen saját nyelvi állapotuk szerint másolnak (átírnak), de ők nem

látják az eredeti szöveget, mert diktálnak nekik (Halábori Dobos Bertalan). • Köztes: keverék nyelv (Sövényházi Márta). • Később is jellemző az átírás (Aranka György). • Diktálás.  Szokása jobban elterjedt a XVI. századtól (magánlevelezések révén)  A deákok többsége a saját nyelvállapota szerint ír. - A nyomtatványok nyelvi sajátságai. • A szerzőn kívül megvan más személyek nyelvi közreműködése is. • A nyomtatás alá készítést sokszor kiadóra bízták, aki helyesírási változtatásokra szabad kezet kapott. • Szedő: a kézirat szövegét nyomtatott betűkre teszi át. • Korrektor: elsősorban a szedés hibáit javítja, de a szerző vélt vagy valódi hibáit is. VII. Az ősmagyar kor hangváltozásai A mássalhangzók története - Finnugor mássalhangzó rendszer: *k p t; s š ś;β δ δ’ j γ; č č; m n n’ ŋ; l ľ ļ r; gemináták: *pp, tt, kk; valószínűleg volt még: mm, cc. - Ez a hangrendszer több

helyen módosult: *δ > l; δ’ > j > dzś ~ gy. - Változások. - A gemináták egyszerűsödése (a megfelelő egyszerű zöngétlen zárhang fejlődik ki belőle). • *säppä > m epe • *βitte > m öt • *čokkз > m sok • Valószínű, hogy az mm is egyszerűsödött (pl. szem; *lm > mm > m). - Spirantizálódás. • Az egyszerű hangzóközi zárhang homorgán zöngés réshanggá alakul; háló, ravasz, száz, kéz, folyó (jó). • Részt vesz benne két nazális.  fum > ősmβ; név, lé  fuŋ > ősmγ; hold (hónap), vő • Részt vesz benne két szókezdő zárhang (zöngétlenek maradnak).  fup (különböző fejlődések, a különböző nyelvjárások miatt)  mf; fej (fő), fül  változatlan marad; por, para  mb; bal, bőr, bonyolít, bog  fuk  Veláris mgh előtt ősmχ; három, had.  Palatális mgh előtt nem spirantizálódik; két, kéz, kő, kéreg. - Denazalizáció. • Nazális + zárhang;

nazális + affrikáta. • Fejlődés: a zárhang vagy affrikáta zöngésül; a nazális eltűnik. • Pl. hab, eb, tud, vad (erdő), lúd, had, vág, dug, agyar • A finnugor egység korában indult. • A teljes denazalizáció a magyar nyelv külön életében következhetett be; nem találkoztak a zöngétlen zárhangokból keletkezett *b, d, g-vel. • Ahol megmarad: domb, hangya; bizonyítja, hogy előbb volt a zöngésülés. - Palatalizáció. • Fejlődés.  Az ősmagyar γ elől kiesik egy mgh.  Érintkezik egy megelőző msh-val. 11 - -  Artikulációja a j területére húzódik.  Pl. várjon, szegjen • Csak szórványosan fordul elő (n, l, d, t + j). • Valószínű: ful > ly > mgy (vagy, hogy). Depalatalizáció; két eset. • fuś > msz; száz, szem, szarv, szomorú, szel, nyuszt • fuč > mcs; csillog, kövecs Affrikálódás. • Szórványos jelenség. • fuj, l’, δ’, l (> ly) > ősmdzś ~ gy; gyalog, meggy, hagy,

vagy Dezaffrikálódás. • fuč > ms • Az ősmagyar korban indult, teljesen a nyelvemlékes korban bontakozott ki. Hasonulás. • n, l, d, t + j (ragozáskor) • Hangzóközi helyzet: geminált palatális msh. • Msh helyett: egyszerű palatális msh. • t + j > cś • l + j > egyszerű palatalizáció • d + j > dzś (> gy az ősmagyar korban) Elnémulás (szókezdők). • Két eset.  fus > mØ; epe, öl  fuš > mØ; egér, irt • Az ugor együttélésben kezdődött, az ősmagyar korban fejeződött be. Összegzés *pp > p *tt > t *kk > k *p > β *t > z *k > γ *m > β *ŋ > γ *p > f *k > χ *mp > b *mt, nt > d *ŋk > g *ńc > gy *ś > sz *s, š > Ø *c > cs A magánhangzók története A finnugor egység végén ismert magánhangzók - i, ü, u, veláris i, ë, o, e, a 10 - Egyes mgh-knak kvantitatív változata is volt. • Egyesek: a rövid rendszer mellett van hosszú is. • Mások:

hosszú mgh-k nem voltak; volt néhány rövidebb (redukált) mgh. - Voltak illabiális utótagú kettőshangzók (ai, ei, oi). - Volt mgh-harmónia. - Hangsúly: az első szótagon. - Minden szó, képző és rag mgh-ra végződött. Az ősmagyar kori változások - Szóvégi mgh-k. • A finn szavak végén van egy mgh (hal, év, vér, lúd). • Bizonyos toldalékok előtt fölbukkan (hala-t, éve-k, vére-s, luda-t). 11 • Korai nyelvemlékek: abszolút szóvégen is (harmu, zerelmu, almu). • Ősmagyar kor: a szóvégi rövid mgh-k magas nyelvállásúvá válnak; két ok.  Msh + mgh: az artikulációs feszítés akkor a legkisebb, ha a mgh magas nyelvállású.  A hangsúly az első szótagon van, így a véghangzó a leggyöngébb nyomatékú. • 10 11 Török jövevényszavak.  Az Urál vidéki őshaza korából való: elveszti a szóvégi a-t (csak ezután válik magas nyelvállásúvá, ami eltűnése előkészítése; nyak). Egyesek szerint veláris i nem

volt, de labiális a igen. Ez történeti szempontból nem kötőhangzó, hanem tővéghangzó. 12 - - - -  Honfoglalás előtti: a-ra vagy e-re végződik, ez már nem válik magas nyelvállásúvá, mert a változás az átvétel ideje előtt lezárult (alma, gyertya, kecske).  Az i, ü, i, u-ra végződő török szavakban eltűnnek (bér, gyöngy, ács, kút). • Sorvadó (redukált) mgh: magas nyelvállásúvá vált szóvégi rövid mgh, amely mormolt lett. Labializáció. • A szókezdő fuβ utáni i labializálódik ü-vé (öt, öl). • Nem mindig következik be (víz, vidám, visel, visz). Delabializáció: nem megy végbe a βi > βü labizalizáció, és az esetleg kifejlődött palatális mgh is delabializálódott (két – köt, ketel – kötél; ősz, könny, könyök, tő, öl fn). Zártabbá válás: ë > i változásra lehet következtetni (víz, fül, fer- igei tő: fürge, fürdik). Depalatalizáció: a veláris i palatálissá válik. •

*nyili > nyílu > nyíl • *ini > inu > ín • *jir > írKettőshangzók. • Megkezdődik az egyszerűsödés (a XVI. századig megmarad) • Kettőshangzók > é vagy í; é > á. • Pl. törbūzai > m búzá, *házai > házá, kezëi > kezé, látëik > láték Hosszú mgh-k. • Keletkezés.  A kettőshangzók egyszerűsödésének következménye.  Két rövid mgh összevonása.  Egy msh eltűnése után a mgh megnyúlik. • Pl. áll, szív, nyúl • Honfoglalás előtti 3-400 év: a szó végén csak hosszú mgh lehet (ősmházá, ősmkecské, ősmalmá, ősmfá). 12 Mgh-harmónia. • Van hangrendi átcsapás (m izé, m sor). • A harmónia megmarad, de módosul.  A kettőshangzók egyszerűsödése után a veláris hangrendű szavakban is lesz palatális szótag (í, é; hízom, látnék).  A veláris i palatálissá módosul (nyilaz, fiam, inak).  Elhasonulás (reá, leány). Összegzés - Megindul a szóvégi rövid

mgh-k redukálódása. - A vegyes hangrendűség kialakulása. - Az i utótagú kettőshangzók egyszerűsödése. - A veláris i palatálissá válik. - Hosszú mgh-k keletkezése. VIII. A nyelvemlékes kor hangváltozásai: a magyar mássalhangzórendszer változásai az ómagyar korban Msh-rendszer az ómagyar kor kezdetén p t k - 12 b f d sz s χ g χ h β z j γ m cs ty? n dzś~gy l r ny ly Finnugor hangokból fejlődtek. Jövevényszavak; γ. • Nem honosítottak meg új msh-kat. • Néha hanghelyettesítéssel igazodtak  Török szóvégi k, g, q helyébe sokszor γ lép.  Ha megmarad: kap egy mgh-t (ősmserigi > m sereg, öreg, túzok, tyúk, ok). Úgy, mint a ma rövid o-ra végződő idegen szavak o-jának megnyúlása (eszpresszó, filkó, ultimó). 13 -  Ha a velük rokon réshang (γ) helyettesíti: kanyaró, ünő, tiló, saru, olló, tanú, orsó, komló, koporsó, gyűrű, szeplő, keselyű, ürü. • Jövevényszavak; a č folytatása.

 s (~ fu č); perzsa vāčār > m vásár, tör küčäläg > m keselyű, tör kiči > m kis, tör čatїr > m sátor, tör qoč > m kos  cs (~ fuč); tör čalaγan > m csalán, törkökürčin > m kökörcsin, törbüγüči > m bölcs, töraγačči > m ács • Szóbelseji törš > mcs; bölcső, gyümölcs, bocsát. Csak a h eredete nem tisztázott. A hiányzó msh-k - Hiányzik (legalább mint fonéma): c, zs, dz, dzs, v. - Kétes: ty. - f: csak szókezdő helyzetben - c, zs, dzs: jövevényszavak honosították meg 13 - v, dz, ty: idegen hatás nélkül, belső magyar fejlődés útján keletkeztek - c • Az ómagyar kor első századaiban honosodott meg. • Hiányakor hanghelyettesítés pótolja.  Szóvég: német, Marót.  Szó elején: cs hang (cső, császár, csap). • Első jelentkezése: Konsztantinosznál (Thicia 14), majd TA: Kesztölc. • Ma főleg idegen eredetű (cél, cimbalom, cikornya, cigány, citrom, coboly, vicc,

saccol) és hangutánzóhangfestő szavakban (cincog, ciripel, cuppog, civódik, cibál, cica, cafat, kocog, sipircel). • Affrikálódás eredménye (cickány, cipel, cimbora). - zs • Korai hiányára hanghelyettesítés mutat rá (Kneža > Kenese és Kanizsa). • A korai meghonosodást mutatja a zsidó elterjedése (a kereszténység terjesztette el). • Ma.  Idegen (szlzsír, zsizsik, parázs, rozsda, uzsonna, némzsémbel, zsámoly, zsindely, latzsálya, uzsora).  Hangutánzó, hangfestő (zsong, zsibong, zsörtölődik, zsenge, pezseg).  Az s zöngésülése (zsugorgat). - dzs • Nincs összefüggésben az ősmdzś-vel (ezt a gy nyomta el végleg). • A mai a XVI. sz-ban honosodott meg oszmán-török jövevényszavak (findzsa, dzsida, handzsár) által 15 • Újabbak: fridzsider, dzsem, dzsessz, dzsungel. - v • Főleg szó(tag)kezdő β-ből alakult ki 16; érv mellette a román átvételek alakulása (ott volt dentilabiális v, mégis hanghelyettesítés

történt; Temesvár, Segesvár, tolvaj). • Jelölés (legrégibb nyelvemlékekben): v, u, uu, w. - dz: a XVI. századtól keletkezett affrikálódással - ty • Az ómagyar kor elején vitatható. • Biztos adat: XII. század eleje (Atyuz szn) • A t + j csak később lett ty és tty (először: cs-féle palatalizált hang). A msh-k minőségi változásai Vokalizáció. - Meghatározott fonetikai helyzetben mgh (félhangzó) lesz. 17 - Esetek. • Szóvégi vagy szótagzáró β (honfoglalás körül – XII. század végéig)  Ez u, ü-vé vokalizálódik.  Ezek a megelőző mgh-val labiális utótagú kettőshangzót alkotnak.  Pl. kő, háló, posztó, pokróc, Marót, lóca • Szóvégi γ (a XI. század elejétől – XIII század elejéig) 13 A c és a zs variánsképpen már előfordulhatott; tetszik  [teccik], vasben  [vazsben]. Ma is van egy Tice-ér nevű Tisza-ág. 15 Először hanghelyettesítéssel pótolták (zörjäb > zseb), de ez még a XIX.

században is előfordult (ázsió, zsemper) 16 Ingadozás van a v és a b közt; van b alakú állandósulás is (Ibolya, Bálint, Boroszló), sőt olyan is, hogy az eredeti b a β- n keresztül v-ben áll meg (Veszprém, levegő). 17 Félhangzó: csökkentett nyomatékú , szótagot nem alkotó mgh. 14 14  Eredmény: félhangzós u, ü.  Ezek a megelőző teljes nyomatékú mgh-val kettőshangzót alkot.  Pl. Jenő, szántó, disznó, fő, besenyő • A χ t előtt i-vé vokalizálódik (ómagyar kor utolsó századai).  Az i a megelőző mgh-val kettőshangzót alkot.  Pl. bojtorján, Majtény, tanít, keményít, selejt • Szótagzáró l (az ol, ël szótagokban).  Az u, ü-vé vokalizálódás nyelvjárási jelenség marad; holt, zöldes.  Ellenpélda: holdas (az eredeti alakban nem volt l).  Alacsony nyelvállású mgh után valószínűleg közvetlenül kiesett. A képzés helyének eltolódása. - Sokszor nem az artikuláció módja, hanem a

helye változik (fokozatosan vagy ugrásszerűen), de a többi mozzanat nem változik. - β: ha nem vokalizálódik, általában v-vé változik (a XIII. századtól); bognár, balón, bükköny, bakter - dzś: az ómagyar korban végleg a gy-ben állapodott meg (nem találkozott az oszmán-török dzs-vel) 18 - χ: minden fonetikai helyzetben h lett • XII-XIII. századtól a szóeleji ch-s írásmód egyre ritkul • Két mgh közt (Bihar, Tihany, bolha, ruha). • Szóvégen, amely később gyakran elnémul (kiv. o után; méh, oláh, moh, cseh, potroh) • Valószínű, hogy az idegen χ a magyarban hanghelyettesítéssel χ lett. • Fiatal jövevényszavaink kezdik újra meghonosítani a χ-t (pech). - Mostani jelenség: a t és a d posztalveoláris ejtése (szórványos; súlyos hiba). Palatalizáció. - Msh-t követő γ j-vé változik (a képzéshelye előrehúzódik – ősmagyar kortól az ómagyar kor elejéig); Tarján, bojtorján, a fölszólító mód -j jele. - Az l

palatalizációja (mgh előtt és szó vége). • A finnugor kortól folyik, és addig tart, míg a magyarban ly hang van (kristály, ortály, muskotály, zsindely, tégely, nyoszolya). • A t előtt χ-vá palatalizálódik (valószínű, hogy közte volt a ly). 19 • Ma (városban): szótagzáró t, d előtt palatalizálódni kezd (bol’dog, vol’t). - n > ny (mgh előtt és szóvégen) • Visszafejlődik: gyanakodtam, kenet. • Pl. enyém, mennyi, görény, csákány, sárkány, kátrány, kapitány, karácsony, paplany, káplány, sezlony, magányos, nyőstény, nyőni. - rt > rty (mgh előtt; XIII. század); hártya, kártya, gyertya, portyáz - Spontán. • d > gy; mezsgye, frigy • t > ty; pityizál, butyor (~ bugyor) • m > ny; huny, hunyor • palóc palatalizáció (i, ü előtt sok l, n, d, t hangot érint) - l, n, d, t + j = ly, ny, gy, ty 20; ami az ősmagyar korhoz képest változás: a ty (kesztyű, sarkantyú) Depalatalizáció. - ly (a XVI.

századtól) • Az l mgh előtt és abszolút szóvégen lesz ly, de msh előtt megmarad (sok váltakozás: mély-mélben, rostély-rostélt). • Így eredeti ly is palatalizálódik msh előtt (király-királt, konkoly-konkolt, moly, hely). • Szó elején (sok helyen nincs szókezdő ly; luk, lány, Ladány). • Pl. mell (mely), szabla (szablya), folo (folyó), góla, pála, hólag, millen, válog - ny > n • Az n palatalizációja elmarad msh előtt (gyéként, tehent, cigánt). • Ennek analógiájára az eredeti ny depalatalizálódik msh előtt (arany, vékony, lány, lepény). • Ezekből elvonódhat egy depalatalizált ragtalan alak (szegén, kicsin, vékon, lepén). - gy > d (szórványos; fegyek-feddek, gyicsér-dicsér) Affrikálódás. 18 Egy nyugati nyelvjárásszigeten gy helyett ma is dzs-t találunk (dzsënge, dzserëk). A χ a XIV-XVI. században i-vé vokalizálódik 20 Ez kölcsönös hasonulás (a két találkozó hang kiegyenlítődése egy palatális

hangban). 19 15 - hangzóközi z, zz > ddz (a XVI. század elejétől; madzag, bodza, vakaródzik, dörgölődzik, akaródzik) - sz > c (a XVI. századtól; kacor, cékla); tendenciaszerű az szk esetében (palack, barack, kocka, evickél) - cs (csűr, paradicsom, hágcsó, lépcső, garádics, Lukács, tacskó, cséza, csajka) - ny, ly > gy (az ősmagyar kortól) - j > gy (jön-gyön, jer-gyer, jógít-gyógít-gyógyít, szomgyas, borgyu, aptya, templomgyuk) - rt> rty - d + j; t + j Dezaffrikálódás (az affrikálódás folyamatának reakciója). - gy > d (disznó, dió) - gy > ny (Enyed) - ddz > dd (addig) - cs > s (sekély) - c > sz (László, Boroszló) Spirantizálódás (legfontosabb: ly > j; a XIV. századtól) - Nagy területen j lesz (gólya, milyen, tanulja). - A Dunántúl nagy része: l lesz. - Palóc nyelvjárások: változatlan Zárhangúsodás. - Szórványosan: β-ből b lesz. - Jövevényszavak f-je helyett p: ez

hanghelyettesítés. Zöngésülés. - Két mgh közti χχ > jj (szabadíjja, erősíjje, fordíjjad). - Szórványos (minden korban). • k > g (törküden > mgödény, törküren > mgörény, szlkuželj > mguzsaly, kajál-gajdol, ütlek-ütleg, arabmaslaq > m maszlag) • t > d (töm-dömöszöl, túr-dúr, törtarїγ > mdara) • sz > z (zaj, zugoly, szimat-zamat, zarándok, zilál, hézag, kárhozik). • s > zs (zsugorgat, habzsol, morzsol, dörzsöl) Zöngétlenülés. - A szóvégi zöngés msh-k gyakran zöngétlenülnek a Dunántúl egyes vidékein (küszöp, áty, hász, szalat). - Más dunántúli nyelvjárások, Erdély: az abszolút szóvégen félzöngés msh (küszöB, szalaD, döröG). Asszociációs változások. - Hasonulás. • k > g (zöngésülés) • l+j • n+j > ly, ny, gy, ty • d+j • t+j • vokalizálódás (a msh képzésmódja a megelőző mgh-éhoz igazodik - Részleges hasonulás. • χ > i, χχ > jj -

Elhasonulás. • cc > rc (duccás > durcás, saccol > sarcol, peccen > percen) • zz > rz (bozza > borza) • ss > rs (háss > hárs, tassol > tarsoly, pessel > persely) • cc > nc (Venecce > Venence, zomácc > zománc) • nn > dn, nd (*szaránnok > zarándok,eper ina > eper inna > eper inda) • gg > ng (csügg > csüng, melegget > melenget) • cs: a vele egy szóban levő s-t sz-szé disszimilálja (csésze, csősz, csirisz, cseresznye) - mt > nd (szántó, ront, bont, int, hint, ont) 21 - mcs > ncs (nincs) - mk > nk (senki) - mg > ng (ing) - A j teljesen hasonul a megelőző spiránshoz (s, sz, z; ássam, lessem). - Tendenciaszerű: dl > ll (hallomás, szlvidla > mvilla). - Általános: nl, nyl > ll (reméll, szégyell, ajáll). - A -va, -ve hasonulása (a -val, -vel raghoz hasonlóan; akarrā, nézzē). 21 vö. romlik, bomlik, himlő, omlik 16 - dn, gyn > nn: átmeneti jellegű hasonulás

(tudni, hagyni, adni, hogynem) 22 - Előreható msh-hasonulás: a -d(i) kicsinyítő képző s és sz után -t(i) (Kövesd, Segesd, Farkasd, Ravaszd). 23 Hangátvetés. - h + msh; konyha, lomha, enyhít, kunyhó, kályha, vemhes - Kivétel: ihlet (ez a XVI. században kihalt, de a XVII században újraélesztették) - Vannak elszigetelt példák (feteke > fekete, bonc > comb, cízsió > csízió). Egyszerejtés (haplológia). - Két azonos vagy hasonló egymást követő szótag közül az egyik kiesik. - Pl. Zarazo > Szárszó, ájajtatos > ájtatos, büntetetlen > büntetlen, lakhatatlan > lakhatlan, okvetetlen > okvetlen A msh-k mennyiségi (kvantitatív) változásai Kiesés. - β és a belőle fejlődött v. • Hangzóközi helyzet.  Hanghézag 24 keletkezik (az ősmagyar kortól).  Gyakori u, ü után (cues = köves, tue = töve, luazu = lovász, fuegnes = fövenyes, chuer = kövér). • A szókezdő βi-ből eltűnik (imád, ibolya, iszák). 25

• Msh után kiesik (Asantu = Ásványtő, Balanus = Bálványos, elegyít ~ elvegyít). • Újabbak: pitvar > pitar, kálvinista > kálomista, olmalvasia > malozsa > mazsola. - γ • Hangzóközi helyzetben eltűnik (ómagyar kor; ács, fő, bátor, csalán, sír, tőr, gyúr). • Szóvégen vokalizálódik, msh után j lesz. • A XIII. században végleg eltűnik a nyelvből - j • Intervokális helyzetben (törqїjїn > mkín). • Szókezdő jo, ju (és ja) csoportból (jo, ju > ji). • Pl. irgalmaz, iktat, juhász > Ihász, juhar > ihar, szljareba> miromba 26 - Szótagzáró l. • Kiesésével megnyújtja az előtte álló mgh-t. 27 • Pl. keassatuc (kiáltsátok), chonokos (csolnakos), fonag (folnagy, falusi bíró), fewdwar (földvár), feedre (földre). • Kísérő jelenség: hiperurbanisztikus l betoldása (volt~vót, zöld~ződ). 28 - Szóbelseji, zárt szótagbeli nazális. • Pl. Zenhalm > Szihalom, sumha > soha, ördög,

nyuvaszt, készerít, píz, tésasszony • Majdnem csak nyelvjárási szinten maradt. Betoldódás. - Hiátustöltő msh beiktatása. • A magyarban három van.  j  *feγé > feé > feje  *mezeγé > mezeé > mezeje  *zenaia > szénáá > szénája  *fáá > fája  *tuduá > tudujá > tudja  mai: mijért, fijam, füjet (füvet), üjeg (üveg) 29  β (v)  viola > *iwola > ibolya  teremtë-é > teremtëβé  fáá > fává 22 Kivétel: vagynak-vannak; utóbbiból vonták el az egyes számú van változatot, amely aztán kiszorította a régebbi vagyont. A d-képző általában mindig helyreállt, kivéve azokat, amelyekben a képzett volt elhomályosult (nyuszt, nőstény, Isten). 24 Hanghézag (hangrés, hiátus): két mgh találkozása. 25 Ez a változás nem érint minden ilyen szókezdetet (vidám, világ, virág, víz). 26 Ez is csak szórványos változás, mely gyakran egy szónak a kettős alakjait

teremtette meg. 27 Alsó nyelvállású mgh előtt nem következik be a vokalizáció, hanem az l a mgh-t megnyújtva közvetlenül kiesik. 28 A helyesebbnek érzett l-es alakok hatására más szavak is keletkeznek (boldog, imalcag~imádság); az irodalmi nyelv is ezeket fogadta el. 29 Az irodalmi nyelv megszilárdulása óta az újabb példák nyelvjárási szinten maradnak. 23 17  újabb: fuar > fuvar, jezsuita > jezsovita, dió > divó, január > januvár, reája > rivája  h  szëméβel > szëméel > szëméhel  këgyëlméβel > këgyëlméel > këgyëlméhel  mai: lovak > loak > lohak, mióta > mihóta, bivaly > bial > bihaly • Többnyire nem állapítható meg, mikor melyiket használjuk. - Anorganikus msh-k. • rubin > rubint • rozmarin > rozmarint (XVII. század; rozmaring) • mostan > mostand • barlag > barlang (XV. század) • bodobács > bodobáncs • bogács > bogáncs • tányér

> tángyér - Nyúlás. • A középfok -b jele.  A XV. századtól  Előbb csak ragos alakban (naģob ~ naģobbat, naģobban).  Később elvonással szóvégen is.  XVII. század: elterjedt, kivéve msh után (itt egyáltalán nem történt: kevesbít, édesbít, gonoszb) • A múlt idő -t jele.  Intervokális helyzetben, majd szóvégen is (hallotam > hallottam, hallot > hallott).  Átterjed a befejezett melléknévi igenévre is. • A -t helyhatározórag: megkettőződik határozószókban, névutókban, határozókban (itt, ott, mellett, felett, előtt, Győrött). • Hangutánzó igék -n képzős mozzanatos változatában az utolsó msh kettőzése.  Pl. dörög > dörren, böfög > böffen, mocorog > moccan, zörög > zörren, fröcsög > fröccsen, bugyog > buggyan).  A gemináta bekerülhet a gyakorító változatba is (pattog, csattog, durrog, villog). • Hangzóközi s: néhány eset a köznyelvben általánossá

válik, de a helyesírás nem vesz róla tudomást (kisebb~kisseb, szívesen~szivessen). 30 • Hangzóközi l (olykor ly): ellen, tölle, rollad, ollyanok, eellyen, szólló, tüzellő, nállad, tökélletes. 31 • A szóvégi -n kettőzése (főleg a -ban/-ben ragban).  A XIX. században végleg provincializmusnak minősül  Pl. szélesenn, nagyonn, házbann, kertbenn, tetőnn, lábonn • Az -sz E/2-ű igei személyrag nyúlása mgh után (keleti nyelvjárásainkra jellemző, Erdélyben általános): festessz, kezdessz, tartassz, mondassz. • Egyéb msh-k szórványos geminációja.  szlsapun > zaponth > zappan > szappan  szldinja > dinna > dinnye Torlódások és föloldásaik. - Torlódás szó elején. • Torlódás: ahol a magyar nyelv megtűri a torlódást szó elején.32  Hangutánzó szavakban: brekeg, prücsök, krákog, prüszköl, fröccs.  Újabb jövevényszavakban: krém, fricska, trehány, spórol, spájz, spontán, friss, spárga,

státus, stelázsi, kristály, profit. • Föloldás.  A torlódás elé ejtéskönnyítő mgh kerül.  Vagy az első szótag mgh-jával azonos, vagy i ~ ë.  Az újabb jövevényszavakban az i közvetlenül is jelentkezhet (iskátulya, istráng, istálló, István).  Pl. latschola > oskola > iskola, némspital > ispotály  A torlódó msh-k közé mgh (bontóhang) kerül.  szlglista > mgiliszta  szlbrazda > mbarázda  némprez > mperec 30 Erdélyben elvonódtak a ragtalan változatok is (erőss, piross, szoross, magass). Van, hogy irodalmi nyelvünk is elfogadja (kell, kellemes, holló, üllő); hibás alakok a mai ejtésben: ellemi, Kellenföld. 32 A népnyelv a régiekből is letünteti a torlódást: dërága, gëróf, karajcár, firiss. 31 18  latplanta> mpalánta  vallonclinche > mkilincs  Pl. még kereszt, király, cserép, cövek, zsinór, kalász, barát  Néhány példában úgy tűnik, hangátvetés

történt, de mégsem (szolga, berkenye, szalma, szarka).  A torlódás egyik msh-ja kiesik (legtöbbször β > v).  Második: szent, szabad, sógor, szoba, szobor, szabad, kór, cérna, cikkely, cékla.  Első (ritkább): toklász, Ladomér, csuka, csáva, csorba  β + msh kapcsolatban a β vokalizálódik (oláh, olasz, unoka). Torlódás szóbelsőben. • Kiesik a második msh (gyémánnak, galamja; maradandó: ajánldék > ajándék, tekintget > tekinget, zárlni > zárni, eperjfa > eperfa, férjfiú > férfiú). • Kiesik az első msh (zeremnec, siramban). • A két msh közé bontóhang kerül (szerelem, hatalom, siralom, félelem). • Ha a harmadik msh v (β), ez eshet ki (körtvély > körtély, estve > este). - Összegzés (nyelvemlékes kor) - χ és γ kiesése: első századok - β eltűnése, és v-vé alakulása: az ómagyar korban - χ ritka variáns lesz: az ómagyar kor végére - ly: a XIV. századtól j lett - zs, c

megjelenése: az ómagyar kor első századai - dz kialakulása: az ómagyar kor végére - A magyar hangrendszer a mohácsi vészig kialakult (a dzs-t kivéve). - Ómagyar kor: a fejlődés a zöngés-zöngétlen oppozíció kiteljesedése felé halad. A nyelvemlékes kor fontosabb hangváltozásai (táblázat) fontosabb változások jelentkezés hang (ny.emlékes kor) p ősmagyar b ősmagyar β ősmagyar m ősmagyar f v ősmagyar XVIII. század t ősmagyar d ősmagyar sz ősmagyar z c dz ősmagyar X-XI. század XVI. század n ősmagyar l ősmagyar r ősmagyar s ősmagyar zs cs dzs χ j XI. század ősmagyar XVI. század ősmagyar ősmagyar szó elején 2 mgh közt mgh előtt msh előtt szó végén b > bb βi > i vi > i β>Ø β>Ø v>Ø t > tt rt > rty ü, i előtt > ty dj > gy, ggy ü, i előtt > gy dl > ll dn > nn szj > ssz szk > ck z(z) > dz cc > rc, lc, nc n > ny i, ü előtt > ny l

> ll l > ly i, ü előtt > ly ss > rs s > ss jo, ju, ja > i χχ > jj j>Ø β > u, ü mt, mcs, mk, mg > nt, ncs, nk, ng b > bb b>p tj > ty, tty t > tt it > id zj > zz z > sz nj > ny, nny n > ny n > nn ol, ël > ou, ëü l>Ø lj > ly, lly l > ly sj > ss χt > it dj > gy, ggy 19 χ>χ>h>Ø dj > gy, ggy független β>v tj > ty, tty lj > ly, lly nj > ny, nny msh+j > gy~ty tj > ty, tty lj > ly, lly nj > ny, nny ty gy XII. század ősmagyar ny ősmagyar ny > n nyl > ll ly ősmagyar ly > l k ősmagyar g ősmagyar χ γ h ősmagyar ősmagyar ősmagyar (?) *: szórványos IX-XII. század XI-XIII. század XII-XIII. század χ>h χ>h γ>Ø ly > j ly > l g>k gg > ng χ>h>Ø γ > u, ü h>Ø (msh+) γ > j XIII. század XIII-XIV. század XIV. század XIV-XV. század gy > ty XIV-XVI. század XV.

század XVI. század IX. A nyelvemlékes kor hangváltozásai: a magyar magánhangzórendszer változásai az ómagyar korban A mgh-rendszer az ómagyar kor kezdetén - Rövidek (ősmagyar vége, nyelvemlékes eleje): i, ë, e, ü, o, a, u, veláris i (?). - Szóvég: csak magas nyelvállású, ami a sorvadó variánssal váltakozik. 33 - Közvetlenül a honfoglalás előtt még van különbség a veláris és a palatális i közt. 34 - Mai nyelvünkből hiányzik az illabiális a is. - Két mai mgh hiányzott. • Az ómagyar kor első felében keletkezik az ö. • Az ómagyar kor első felében, az illabiális a eltűnésével: labiális a. - Hosszúak (ősmagyar vége, nyelvemlékes eleje): í, é, ű (?), ú, á, í; keletkezésük. • Ősmagyar kori mgh-összevonások. • Az i utótagú kettőshangzók egyszerűsödése. • Az ómagyar kor: ó, ő kettőshangzókból, illetve ē (néhány nyelvjárásban megmaradt). - Kettőshangzók (ősmagyar vége, nyelvemlékes eleje):

két csoport. • Illabiális utótagú (i). • Labiális utótagú (u, ü).  Keletkezése.  Honfoglalás körül: szóvégi és msh előtti β vokalizálódása.  A XI. századtól: a mediopalatális zöngés spiráns (γ) vokalizációja  iü, üü, iu, uu, ëu, ou, eu, au A szóvégi rövid (sorvadó) mgh-k története - A fokozatos redukció az ősmagyar kor elején indul. - Az ősmagyar kor végére tovább gyöngülnek, néha eltűnnek. - Redukcióra mutat a franciás írásmódú oklevelek e jelölése, ami a franciában a sorvadó mgh jele. - A sorvadás szokásos kísérő jelensége a labializáció. - A sorvadó véghangzók abszolút szóvégen teljesen eltűnnek. • A XIII. század első évtizedeiben csak a helyesírási hagyomány tartja fönn őket • A mgh-t megelőző msh elősegíti vagy hátráltatja. • Legkorábban: az i (j) után.35 • Még az ősmagyar korban eltűnik a γ után (szántó, aszó, menő); a XI. században már gyakran

vokalizálódik, ami a szóvégi mgh hiányát teszi föl (fertő, disznó, fő) 33 Valószínű, hogy folyó beszédben a redukált mgh-k jóval gyakoribbak. Török veláris i-nek a magyarban palatális felel meg: kín, szirt, ildom. 35 De lehet, hogy így soha nem volt szóvégi rövid mgh; VárReg: Toluoy, Opoy, Vrsei, Vederey. 34 20 - • Gyorsan eltűnik a nazális után is (Szárberény, Csetény, Tihany). Ahol még megmarad. • Msh-torlódáskor: zerelmu, almu, holmu. • Egytagú szavakban: Cosu, Sagu, Mogu, Sebu, Degu. • A -di, -ti kicsinyítő-becéző képzőben. Az egyszerű mgh-k minőségi változásai Nyíltabbá válás. - A legtöbb rövid mgh (i > ë, ë > e, u > o, o > a, ü > ö) egy fokkal nyíltabb lesz. - i>e • Pl. timlic > tëmlëc, kiriszt > kërëszt, kendir > kendër, gyimilcs > gyëmëlcs • Minden fonetikai helyzetben. • Valószínűleg az ősmagyar korban kezdődött. • A XI-XIII. században igen jelentős

• Ingadozás ma is van (diák-dëák, csinál-csënál, világ-vëlág, disznó-gyësznó). • A kiindulópont valószínűleg a Megyer törzs nyelvjárása lehetett (Pest, Fejér és Veszprém megye). - ë>e • Pl. kezë > keze, szëmë > szëme, nézë > néze, kérnë > kérne • Az ómagyarban nehéz kimutatni, mert a huszita helyesírásig mindkettőt e-vel jelölték. • Szó végén kétségtelen (egytagúaknál nem: lë, së, të, në); a XV. századig befejeződik 36 - u>o • Pl. sok, fok, bors, domb, ok, moh, hosszú, por, korom, ország, tolvaj, polgár, orvos, orosz, sólyom, gyomor • Minden fonetikai helyzetben. • A XI. században kezdődik, de a XII-XIII században jelentős • Az ejtés ma is ingadozik (csuda-csoda, uzsonna-ozsonna). • Nem tudni, honnan indult ki, és hogyan terjedt. - o>a • Pl. hadnagy, patak, agyag, akol, bab, baj, bak, galamb, havas, makk, nagy, vaj, varjú, vagy • Az ómagyarban zajlott. • Valószínűleg a X.

században kezdődött • A kiindulópontot nem ismerjük (nehéz a meghatározás, mert az írás a labiális a-t sokáig o-val jelölte. - ü>ö • Pl. ökör, ördög, öklel, gyümölcs, kökény, lök, sömör, csöbör, tömlöc, törik, törzsök, köt • Az i-ből keletkezett ü-k gyakran lesznek ö-k. 37 • A XIII. század elejétől (a XII században elszigetelt példák) • XIII-XIV. század: minél régibb az adat, annál biztosabb, hogy az u-s alak ü-nek olvasandó, és minél fiatalabb, annál biztosabb, hogy ez a betű már ö-t jelöl - e > e (> ä) • Pl. feketë, kevesen • Két távoli területen (Székelység, csángók és Dunántúl) az e egy fél fokkal válik nyíltabbá. Zártabbá válás. - Sokszor nem dönthető el, hogy zártabbá válás történt-e, vagy az eredeti zárt hang megtartása, tehát a nyíltabbá válás elmaradása. - ë>i • Pl. Lőrinc, Bálint • Gyakori, ha az ë-t mgh követi.  Az i tovább gyöngül j-vé. 

Ez a j beleolvadhat a megelőző msh-ba, és palatalizálja azt. - ö >ü • Pl. fördik > fürdik, örü > ürü; kezök > kezük, fejök > fejük, tegyök > tegyük • A birtokos és igei személyrag a XVI. század végétől változik o>u 36 Ettől kezdve a Székelyföldet és Kalotaszeget kivéve a keleti és északkeleti nyelvjárásokban szinte minden ë nyíltabbá válik; ma is van ingadozás (megyek, meg, versenyez, gyermek); a vegyes hangrendűek zártak maradnak (hërnyó, szërda). 37 Ezek számát az ë-ből labializációval keletkezett ö-k szaporították. 21 • Pl. mostoha > mustoha, Georgius > Gyurka, némVorreiter > fullajtár, szlkolomaz > kulimász • XVI. század: igei és birtokos -onk helyébe az -unk lép (házunk, házuk, karjuk) - é>í • Pl. fél-fíl, vér-vír, kér-kír, néz-níz, fészek-físzek • Az í-ző nyelvjárásokra jellemző (a Tiszántúl nagy része, a nyugati nyelvjárásterület széles

sávja). • A XIII. században már volt • Lehetséges folyamat: é > i > í. - e>ë • Pl. mënnek > mennek > mennëk, szëmben > szemben > szembën (előbb egy nyíltabbá válás következik be, kb. a XVI-XVII században) • Északkeleti és erdélyi nyelvjárásokban, hangsúlytalan szótagok esetében. Az eddigiek szórványosak, vagy csak nyelvjárási szinten maradtak. - ē>é • Pl. jēg > jég, kēz > kéz, kēt > két, ēg > ég, szekēr > szekér, tehēn > tehén • A XVI. században kezdődik, és az irodalmi nyelvi norma is a zártabb alakot fogadja be • Csak a palóc nyelvjárás egy részére jellemző, de ott is kihaló jellegű. Labializáció. - Egyes illabiális mgh-k ejtése ajakkerekítéssel módosul. - i>ü • Pl. gyümölcs, bükk, gyöngy, füst, üst, süt, sül, püspök • A legfontosabb és a legjobban ismert. • Minden fonetikai helyzetben. • Okai.  Az a labializációs-hasonulásos folyamat,

amely a szóvégi rövid mgh-k sorsával van összefüggésben: a sorvadás kísérője a mormolt és labiális ejtés (szimi > szimü). Majd tőváltakozás jön létre; utána a tővéghangzó is labiális lesz  Van, ahol csak a tővéghangzó labiális (emberok, megyok); nyelvjárási szinten ma is megvan (vëszök, gyerök, szeretök, lëlköd).  A következő szótag -ű, -ő hangjának hasonlító hatása (ünő, ürü, idő, sűrű, tüdő, süllő).  A β előtti i labializálódik (köves, lövér = lövész). • Valószínűleg az ősmagyar kor végén kezdődik, és a XIV. században zárul • Kiindulópont: a Dráva torkolatvidéke. • A nyugati irodalmi nyelvváltozatban kicsit nagyobb mértékű az ö-zés, és az ilyen alakok száma az egységessé váló irodalmi nyelvben is nő (vörös, csöbör, vödör, mögött, söpör, föl). - i>u • Pl. sumig > sumug (Somogy), Baluanis > Baluanus (bálványos), aχszin > asszony, arik > árok •

Az ősmagyar elején, hangsúlytalan szótagban. • Néhány esetben a labializáció helyett hasonulás, veláris illeszkedés történt. - ë>ö • Pl. rënd > rönd, csëtërtëk > csütörtök • Ott, ahol a nyíltabbá válás nem érvényesült. • A XIII. században kezdődik • A XIV. században a nem ö-ző területeken terjednek a tött, vött, lött alakok, de ezek függetlenek az ë > ö fonetikai változástól, és analógia alapján lettek (tőn, vőn, lőn). - e>ö • Pl. kel-költ, tele-tölt, tölcsér; lehet, hogy ide tartozik: zöld, völgy, hölgy • Ez egyben zártabbá válás is. • Általában az l + dentális (esetleg palatális) msh előtt. - a>a • Pl. Balaton, bakó, barom, csalán, gyapjú, gyarló, karó • A XI-XIV. század közt zajlik • Az a betű csak akkor válhatott a labiális a jelölőjévé, amikor az illabiális végleg eltűnt. - a>o • Pl. hal (ige)-holt, vala-volt, fal (ige)-folt, Baltazár-Boldizsár •

Az l + dentális vagy palatális msh előtt korán labializálódik. 22 • Egyben zártabbá válás is. á>ā • Pl. madár > madār, száraz > szāraz, sárban > sārban • A XVI-XVII. században zajlik • Először az olyan szavakban, ahol a szomszéd szótagban a volt (elhasonlító hatás). • Néhány helyen még zártabb lesz (ó: vasórnap, madór, palónta), vagy kettőshangzóvá hasad (maos, tréfaol, haoz). Delabializáció. - XIV. század, a hangsúlytalan szótagban az ö, (ő) delabializációja ë (é)-vé - A Mezőségen ma is vannak ilyen változatok (ördëg, bűzës, tükër, püspëk, könyërëg). - Ahol az illabiális a nem labializálódott, az o-ból nyíltabbá válással keletkezett labiális a is delabializálódott. Pl. bab, patak, had, apró, ablak Palatalizáció. - Pl. nyíl, ín, disznó, ildom, kín, bicsak - Veláris mgh palatális lesz. - Szórványos hangrendi átcsapásokat leszámítva csak a veláris i-t érinti. - Ha ez nem

labializálódik, mindig palatális i-vé lesz. Hasonulás. - Palato-veláris hasonulás. • Olyan összetett szavakban, amelyekben a vegyes hangúság az összetétel miatt jött létre. • Olyan idegen eredetű szavakban, amelyek eredeti nyelvében nincs mgh-harmónia. • Asszimiláció történik.  Előreható: névutóból raggá váló, a megelőző szóhoz tapadó elemnek kettős változata van (-ban/ben, -hoz/-hez, -val/-vel, -ra/-re, -ról/-ről, -tól/-től).  Hátraható: Mogyer > Megyer.  Mindkét irányba ható: berkenye, család ~ cseléd, Magyar ~ Megyer, szekerce ~ szakorca > szakolca. - Labiális-illabiális hasonulás. • Pl. kerthëz, kertët, gyerëkëk, négyszër; de földhöz, tűzhöz, füstöt, törököt, ötször • Az utolsó, palatális-labiális tőbelseji mgh a tővéghangzó vagy a toldalék ë hangját ö-vé hasonítja. • Inkább illeszkedés (mivel toldalékban vagy tővéghangzóban történik). Elhasonulás. - o/a – a (á)

> e – a (á) • Pl. gyarmat, gyertyánfa, törjarta > gyertya, törbaqa > béka, Harnád > Hernád, drága, darál, vasárnap, parázna. • Legtöbbször r + msh előtt. • Szórványosan már az ómagyarban is. - o – o (ó), u > ë (~ i) – o (ó), u: hernyó, csimbók, Siklós, rongy ~ ringyó, békó, Bertalan, gyolkos ~ gyilkos, bibircsó. - a – á > o – á: látomás, oroszlán, boszorkány, bojtorján. - a – o – a > a – i – a: kulimász, alamizsna, karima, Boldizsár. - a – o > a – ë, i: ajándék, szándok > szándék, hajlok > hajlék, fazok > fazék. - Az egyszerű mgh-k mennyiségi változásai Nyúlás. - Egy-egy eredetileg rövid mgh megnyúlik. - Gyakran: több föltétel találkozik, és ezek erősítik egymást. - A magyar hangjelölés sokáig nem tesz különbséget a hosszú és a rövid mgh közt. - Pótlónyúlás: pótolja az időtartam-veszteséget. • Gyakori eset, amikor a nyúlás a sorvadó mgh-k

pusztulásával van összefüggésben (pótlónyúlás: pótolja az időtartam-veszteséget). • A pótnyúlás egy másik változata: a szó belsejében kiesik egy mgh, és az előző szótag mgh-ja megnyúlik (palica > pálca, malina > málna, capitulum > káptalan). • Másik változat: az azonszótagú l kiesése nyújtja a megelőző mgh-t (oldal > ódal, molnár > mónár, föld > főd, volt > vót, polc > póc, tölgy > tőgy, völgy > vőgy, kulcsár > kúcsár, küld > kűd). - Nyúlás a követő msh hatására. • Pl. leány, bojtorján, karakán, boszorkány, kocsány, sárkány, bálvány, gyékény, görény, gödény, fonál, madár, levél. 23 • Leghosszabb: l, r, j és nazálisok; főleg az a meg az e hajlamos rá. Hasonulásos nyúlás. • Pl. gyűrű, gyűszű, gyékény, béke, sárkány, csákány, gyáva, káka, drága, ábráz, pászta • Többtagúak hangsúlyos szótagjában következhet be, ha a következő

szótagban azonos minőségű hosszú mgh van. - Nyúlás a hangsúly hatására. • Pl. csípa, kígyó, szúnyog, sátor, bársony, párduc, árboc, bélyeg, békó • A többtagú szavak első szótagjában. • Főleg akkor, ha a következő szótagban hosszú, bár nem azonos minőségű mgh van. • Újabb az ö nyúlása (gődény, bőgöly, gőböly). • Néha egytagúakon is (ős, hód). • XVIII. század: szinte minden keleti nyelvjárásban általánosak az ilyen alakok: túnya, vígyáz, mútat, dívat, nyúgodt, pípa, cúkor, Tíbor - Néhány képzőben megnyúlik az o, ö, néha az a; ilyenkor hosszú-rövid képzőváltozatok alakulnak ki (változik-nyújtózik, költözik-rejtőzik, avatkozik-zárkózik). Rövidülés. - Pl. hází > házi, kérí > kéri, fá > fa > fa, feé > fejë > feje, feketé > feketë > fekete - Ómagyar: általános a szóvégi á, é, í rövidülése. - Szóvégi á, é > a, ë > a, e. - Az í rövidülése

a honfoglalás körül mehetett végbe, az á és é rövidülése a XIII. században - Az ómagyar rövidüléstől független a dunántúli í, ú, ű rövidülése (szomoru, keserü, hus, tüz, víz; gondolnak > gondunak, zsámoly > zsámu, leszel > leszü, kastély > kasti). - A rövidülés bekerül az irodalmi nyelvbe is, de ezek régiek (kapu, hamu). Két-nyíltszótagos tendencia. - Pl. uruszág > ország, berekenye > bereknye ~ berkenye, malina > málna, várotok > vártok, halovány > halvány, életében > éltében; újabbak: gyerekőc > gyerkőc, vakosi > vaksi, azután > aztán - Három vagy több szótagú szóban (az utolsó szótag nem számít) két nyílt van egymás mellett, a második mgh-ja, ha rövid, eltűnik. - Bármelyik mgh-nál lehet (leggyakrabb a magas és középső nyelvállásúaknál). - Már a finnugor alapnyelvben is hat, megvan az ősmagyarban, csúcsa az ómagyarban van (ok: nagymértékben gyorsul a

beszédiram, nő a hangsúlyos szótag nyomatéka). Hanghézag (hiátus). - Két teljes nyomatékú mgh érintkezésekor keletkezik. - Megszűnése. • Összevonódás: szár, Bács, Tétény, kín, gyűr, gyúr, nyúl, mén. • Kivetés (elízió).  Pl. András, társ, némber, Mihály, gazdasszony, tudnillik, háládatlan, hászen (hát hiszen)  Ha mindkettő rövid: az első.  Ha az egyik rövid, akkor ez. • Félhangzóvá gyöngülés.  Pl. némAndreas > Andorjás, latHadrianus > Adrián > Adorján, olgalea > gálya  Az első mgh i vagy ë; ez nyomatékcsökkenéssel félhangzóvá gyöngül, majd j lesz.  Ez beleolvad a megelőző msh-ba, és palatalizálja azt. - Kettőshangzók Illabiális utótagú ómagyar kettőshangzók - Kettőshangzók: ai, ei, oi, ëi, öi, ui, üi, ii. - Már az ősmagyarban egyszerűsödnek (í-vé, é-vé; utóbbi helyébe a veláris hangrendű szavakban á lép), de nem mind. - Az ómagyarban újak is keletkeznek. -

Pl. tanít, feszít, fordít, térít, üdvözít, indít - Egytagú szavak: szabályosan megmarad az i (> j) utótagú kettőshangzó (vaj, haj, báj, háj, új, éj, íj). - Egyes esetekben e kettőshangzós alak él (bojt, böjt, gyűjt, gyújt, tolvaj, szalajt, szakajtó, hullajt). Labiális utótagú ómagyar kettőshangzók - iü: kiü > këü > köü > kő, tiü > tëü > töü > tő, keseriü > keserëü > keseröü > keserő ii í; mi, ti, fí, nyí 24 ëi (éket [őket]) (kő, tő, keserő) iü ëü öü (fű, keserű, nyű, kű) - é; éket (őket) ő; kő, tő ű; fű, keserű, nyű, üü kű üü: általában másodlatos (az iü-ből fejlődött); > ű vagy > öü > ő iu: általában a veláris i-sből keletkezett iu ii í; rí, hí, ví ëu ëi é; ré [sír] iu~io ëu, ëo ëju, ëjo egyéb fejlemények (ld. ou alatt) - uu: ú (> u); kapu, búcsú, hamu, lú uu ou > ó; ló, tanó - eü > ëü

(egy fokkal zártabbá válik); ld. ëü ëü eü iü üü ű; keselyű, csepű, kezű, szemű, nevű öü ő; bő, vő, kérő, kérdő, ünő ëi é ~ í; éhezé, keresé, bővelkedé ëü iü - au ëü iü jű, ű;, csengettyű, billentyű, töpörtyű ou; mogyoró, disznó au á; Pál, klástrom, ágyitor - ou au uu ú; lábú, hajú, sugarú ó; mogyoró, hajó, szántó, Kató, Nógrád, pokróc ou uu ëu iu jú, ú; borjú, varjú, hattyú, hosszú, sarkantyú ëi é ~ í; voré [varjú], kopolté, tapogaté, nyomaté ol (hiperurbanizmus miatt); old, boldog, holdus [hó, hónap] Újabb kettőshangzók - Záródó. • Pl. jou ~ jao, öüsz ~ eösz, këiz ~ keëz • A középső nyelvállású hosszú mgh-k kettéhasadásából keletkezik. • Terület: Tiszántúl, északkeleti területek, Dél-Dunántúl, Székelyföld egy része. - Nyitódó. • Pl. jó > juo ~ joa, főd > füöd ~ föed, szép > sziëp ~ szëep • Terület:

Nyugat-Dunántúl, Székelyföld egyes részei. • A XV. századtól kezdődik Összegzés hang i hangsúlyos RÖVID MAGÁNHANGZÓK hangsúlytalan i > ë (X-XIV. század) 25 szóvégi i >Ø (XIII. századig) ü i u ë o ö a e a i > ü (X-XIII. század) i > í (X-XIII. század) i > í (XVI. sz-tól); nyelvjárási i + mgh > j + mgh (ómagyar) ü > ö (XIII-XIV. század) ü > ű (XIII. századig) ü > ű (XIII. sz-ig); nyelvjárási i > u (XII. századig) i > i (XII. századig) u > o (XI-XIV. század) u > ú (XIII. századig) u > ú XVI. sz-tól (nyelvjárási) ë > e (szórványos) ë > ö (XIII-XVI. század) ë > é (XIII. századig) ë + mgh > i + mgh > j + mgh (óm) o > a (X-XIV. század) o > a (XVI. századtól); nyelvjárási o > u (szórványos) ö > ü (szórványos) ö > ë (XVI. sz); nyelvjárási a > a (XVI-XVII. század); nyelvjárási a (á előtt) > a; nyelvjárási a (á utáni

szótagban) > ó (XVI. sz) e > ē (XIII. századig) e (l + dentális előtt) > ő (ősm, óm) e> ö (XVI. sz); nyelvjárási a > a (XI-XIV. század) a > á (XIII. századig) a (l + dentális előtt) > o (ősm, óm) HOSSZÚ MAGÁNHANGZÓK hang hangsúlyos-hangsúlytalan í í > i (XVI. századtól); nyelvjárási ű ű > ü (XVI. századtól); nyelvjárási í í > í (XII. századig) ú ú > u (XVI. századtól); nyelvjárási é é > í (XIII. századtól); nyelvjárási ē ē > é (XVI-XVII. század) á á >a (> nyelvjárási ao stb.) (XVI-XVII század) ü > Ø (XIII. századig) i > Ø XIII. századig) u > Ø XIII. századig) ë > e (XIV. század) szóvégi í > i (IX-X. század) ű > ü (szórványos) ú > u (szórványos) é > ë (> e) (XIII. század) á > a (> a) (XIII. század) KETTŐSHANGZÓK i, i > í ~ é > á (XVI. századig) iü > í (XIII. sz) ~ é ~ ő ~ ű (XIV sz közepéig) üü

> ű (XIII. sz-ig) ~ ő (XIV sz közepéig) iu > í (XIII. sz) ~ iu, eo ~ jú (XIV sz közepéig) uu > ú (XIII. sz-ig) ~ ó (XIV sz közepéig) eü > ő ~ ű ~ í ~ é jű (XIV. sz közepéig) ëü > ő ~ ű ~ í ~ é jű (XIV. sz közepéig) au > á (XIII. sz-tól) ~ ó ~ ú ~ é ~ jú (XIV sz-ig) ou > ó ~ ú ~ é ~ jú; ol (XIV. sz-ig) X. A szóelemek története, a szótövek, a szóalakok elemezhetősége, a szóelemek és a szóalakok változásai A szóelemek elemezhetősége - Ami rendszerint egyetlen elemből áll: indulatszó és névelő. - Ami gyakran egyetlen elemből áll: kötőszó. - A szóelemek csoportjai. • tövek: önállóan és zéró toldalékmorfémával is alkothatnak szóalakot (fogalmi jelentés) 26 - - • toldalékok: önállóan nem állhatnak (viszonyjelentés) Ezek közt átjárhatóság van (átléphetnek egyik csoportból a másikba); a szó alaktani elemezhetősége eltolódhat, sőt el is homályosulhat. Átmenet:

igekötők, névelők, névutók. Egy morfémának több alakváltozata is van. • fa ~ fá• -ban ~ -ben Az alakváltozatok egy szóalakon belül csak meghatározott rendben kapcsolódhatnak egymáshoz (fás, fában). Abszolút tő: nem bontható több morfémára. Relatív tő. • Szabad morfémacsoport, amely még toldalékkal van ellátva, és azzal szemben a tő szerepét tölti be. • Pl. összeférhetetlenség; az összefér relatív töve az összeférhet igének, ez pedig az összeférhetetlen melléknévnek, ez pedig az összeférhetetlenség főnévnek Toldalékok. • Három fő csoport.  Képzők: lexikai síkon változtatják meg a tövet (új szótári szót képeznek).  Jelek: megakadályozzák, hogy a szó új lexikai formát öltsön.  Ragok: véglegesen kijelölik a szóalak helyét a mondatban. • A magyar toldalékok szuffixumok (a tő után állnak). • Egyetlen prefixum: leg-. • Sorrendjük megváltozhat; ok: egy-egy toldalék elveszti a régi

szerepét. A szóelemek és szóalakok változásai - Passzív tövek. • A képzett szavak esetében előfordul, hogy a tő kiveszik az önálló használatból. • Pl.  er- (ered, ereszt, ereget)  ker- (kering, kerül, kerít)  hal- (villog, villan)  csill- (csillog, csillan) • Főleg igetövek. • Lehet, hogy már az uráli, illetve a finnugor alapnyelvben is voltak. - Tőszó. • A tő aktív jellegének elvesztésével a képző elevensége is gyöngül. • A kétalakú szóalak egyeleművé, elemezhetetlenné válik, így a származékszóból tőszó lesz. • Pl. ének, lélek, mond; a k eredetileg főnévképző volt, a d igeképző; az alapszó elavult, a származékok pedig elemezhetetlen tőszavakká váltak. • Összetett szó is elhomályosulhat; pl. orr + száj > orca, nő + fi > nép stb - Szabad morféma toldalékká fejlődése. • Sok önálló morféma agglutinálódott. • Pl. -hat/-het képző a hat igéből, igei és birtokos

személyragok a személyes névmásokból - Toldalék szabad morfémává fejlődése: ded (< kisded eredetileg elemismétléses kicsinyítőképző), izmusok. - Tőszó származékszóvá fejlődése. • Főleg jövevényszavak esetében. • Pl. csárdák-ból elvonással a csárda alak - Tőszók összetett szóvá fejlődése. • Elsősorban a népetimológiában. • A túl hosszú idegen szavak kisebb magyar szavakra tördelése. • Pl.  lattuberóze növénynévből tubarózsa  peronoszpóra > fene rossz pora - Átmeneti szóalakok (a változások miatt lehetséges): elemzésük egy adott időpontban bizonytalan. • házas: alakilag világosan tagolható (ház + s), de a ház szó jelentése nincs benne • testvér: a két alkotórész fölismerhető, de egységes jelentésükhöz nincs köze az elemek jelentéséhez Tőtípusok Az ősmagyar kor - A kor kezdete. 27 CVCV- típusú, rövid mgh-ra végződő, egyalakú tövek. CVCV-típusú relatív tövek,

amelyekhez mgh-való (i) kezdődő toldalék csatlakozhat, így kialakulnak az i-utótagú diftongusok (kala + i > kalai). A kor közepe. • A tővéghangzók záródnak (kala > χalu); abszolút tövek.  χalu  χala + s (hangszínt váltó) • Relatív tövek: i-utótagú diftongusok > í, é (á) – így egyalakúvá válnak. A kor vége. • A zárt tővéghangzók kezdenek lekopni, a XIII. század elejére pedig eltűnnek • Így változhatnak a szótestek is.  Pótlónyúlás  tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus (madár).  Horger-törvény  hangzóhiányos tőtípus (ároko > árok > árkos). • • - - Az ómagyar kor eleje - Három tőtípus. • Többalakú változatlan tőtípus (a névszótövek 97%-a); pl. had, hada- (több alak, de a test nem változik) • Tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus (utu > út ~ utak). • Hangzóhiányos tőtípus (koromo > korom ~ kormos).  hangzótoldó 

hangzóvesztő - Az ómagyar kor elején minden szó hosszú mgh-ra végződött. A szóvégi á/é lerövidül, de toldalék előtt (két msh közt) megmarad hosszúnak (fa – fák). - Véghangzóhiányos (a szóvégi ß és γ eltűnése. • Nincs toldalék: a ß/γ vokalizálódik > diftongus > hosszú mgh.  aγ > au > ó  ideγ > ideü > idő • Toldalék előtt: a ß/γ kiesik > hiátus, és annak betöltése; pl.  buraγ > burou > borjú  ideγe > idee > ideje - V-s változatúak. • szóvégi ß/γ > diftongus > hosszú msh (luß > luu > lú) • szóbelseji ß/γ > v (lußas > luvas) • igetövek: a v valamilyen msh-val váltakozik Toldaléktípusok - típusok • egyváltozatú (-k) • kétváltozatú (-t ~ -tt) • egyalakú (-kor, -ig, -ért) • kétalakú (-ban ~ -ben) • háromalakú (-hoz ~ -hez ~ -höz) - Volt tővéghangzó, de lekopott. - A többalakúság a mgh-illeszkedés miatt alakul ki. - Ha

nem illeszkedik. • korai (-ig) • késői (-kor) - Az ősi toldalékok egyalakúak. - A testes toldalékok kialakulása. • raghalmozással • önálló szóból • funkcióváltással (iramodik > iramdik [Horger-törvény] > md jövőidő-jel) • analógia (jelen idő: igető + ó-képző ~ jövő idő: igető + md + ó > -andó/-endő) • adaptáció (csárda, labanc) XI. A névszótövek rendszere: morfofonetikai változások hatása a névszótövekben; analogikus hatások A tőtípusokról általában - Szabad (szótári) szóalak. 28 - - • A mondatban zéró toldalékos formában is előfordulhat. • A szótárban címszóként is megtalálható; pl. fa Kötött (nem szótári) tőalak (melléktő): csak önálló hangtesttel rendelkező toldalékkal jelenhet meg; pl. fá- Egyváltozatú (változó tövek): minden toldalék előtt a szabad tőalak van (pl. kocsi) Többváltozatú (változó) tövek. • Hangzóhiányos.  hangzóvesztéssel: árok

(*árokos > árkos), bokor (bokoros > bokros), sólyom  hangzótoldással: három (< *hárm), szerelem (< szerelm) A változás eredménye: a szóbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus kialakulása. • Tőbelseji időtartamot váltakoztató.  Az első példányok hangzóvesztéssel jönnek létre.  Pl. cimbalom, víz, kéz  Van néhány hangátvetéses főnév: teher, pehely. • Pótlónyúlással keletkezett tövek.  madaru > madár  az illabiális a labializálódik (a ~ á)  kezü > kéz  ë (e) ~ é  vizü > víz  i~í  tüzü > tűz  ü~ű  kutu > kút  u~ú Az ómagyar kor előtt ezekben nem volt időtartambeli váltakozás (egyváltozatú tövek voltak), de a tővéghangzó lekopásával az utolsó szótag mgh-ja megnyúlt a toldaléktalan tővel. A változás eredménye: a tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus. • Tővégi időtartamot váltakoztató (hangzórövidüléssel): a névszók

körében igen kiterjedt.  á ~ a (fa)  é ~ e (epe)  Minden a-ra vagy e-re végződő szavunkra kötelező a kötött tőbeli á/é végződés, és a későbbi jövevényszavak (kefe, torta) is bekerülnek a rendszerbe.  A hosszú é-re végződő későbbi jövevényszavak változatlan tövűek maradnak (kávé), és az e ~ é analógiás hatása csak szórványosan érvényesül (ábéce, véce). • A ß és γ eltűnéséből eredő tövek.  Hangszínt és időtartamot váltakoztató tőtípus: erdő, apró, idő, tető.  Véghangzóhiányos: borjú, hosszú.  V-s tövűek: ló, tó, hamu (~ hamvas). Lappangó teljes tő: a tővéghangzó beolvadt a magánhangzós elemű toldalékba. Analógiás változások. • A honfoglalás előtti vagy körüli jövevényszók már meghonosodott elemként vesznek részt a tőtípusok alakításában; az analógiás hatás már korán érvényesülhet. • A váltakozásba bekerülnek az eredetileg egyváltozatú hosszú

mgh-s tövek (híd, nyár). • A középmagyar korban is előfordul (darázs ~ darázst, agár ~ agárok). A tőtípusok eredete - A tőváltozatokat a hangváltozások hozzák létre; ugyanaz a hang más irányba fejlődhet a szó végén és a belsejében. - Pl. a fa régen egyváltozatú volt (fá), majd a szóvégi á-k rövidülésével létrejött a fa alanyeset, és ezzel együtt a fa ~ fá tőváltakozás. - A hangváltozások többváltozatú töveket hoznak létre az egyváltozatúakból, az analógia viszont igyekszik visszaállítani az egyváltozatúságot. - Az erőteljesebb tőtípusokat már az analógia sem tudja megbontani; pl. Bécsi kódex: cimbalomocban, de a sok -alom /-elem végű szó analógiájára beilleszkedik a hangzóhiányos tőtípusba (cimbalmok). Az ómagyar kor előtti szótövek - A mai tőrendszer gyökerei általában nem nyúlnak vissza az ősmagyar kor végénél, az ómagyar kor elejénél régebbi időkre; ok: az őket létrehozó

hangváltozások ebben az időben zajlottak le. - Sok tőtípus kialakulásának oka: a tővégi mgh-k lekopása. • A tővéghangzók hangszínváltozása előtt nem voltak tőbeli különbségek (*χala-s, χala-k). • Kialakulnak a hangszínt váltakoztató tövek; ok: az alsó és középső nyelvállású tővéghangzók zártabbá válása. • A tővéghangzók redukciója létrehoz.  időtartamot váltakoztató tövet 29 -  hangszínt és időtartamot váltakoztató tövet • A teljes lekopás létrehozza a kétalakú töveket. Ami csonka tövet eredményezhetett. • A tővéghangzó lekopása. • A kétnyíltszótagos tendencia (de ez az ősmagyar korban nem hozhatott létre tőváltakozást). Az egyváltozatú tövek - Az ómagyar kori tőváltozások jellemzője: az egyváltozatúak többváltozatúvá lesznek. - A tővéghangzó lekopása után a msh-ra végződő tövek kétalakúvá válnak. - Az analógiás változások sok msh-s végű tövet hoztak át

a többváltozatú csoportból az egyváltozatúba (szőlő ~ szőlője, hamu ~ hamuja). - Az egyalakú és egyváltozatú töveket szaporítják a későbbi jövevényszók, ha nem kerültek egy erőteljesebb tőváltakozás hatókörébe (ribizli, nudli, csokoládé, filkó). XII. Az igetövek rendszere: morfofonetikai változások hatása az igetövekben; analogikus hatások - Szabad (szótári) szóalak. • A mondatban zéró toldalékos formában is előfordulhat. • A szótárban címszóként is megtalálható; pl. tesz - Kötött (nem szótári) tőalak (melléktő): csak önálló hangtesttel rendelkező toldalékkal jelenhet meg; pl. tev-, te-, té-. - Többváltozatú tövek. • Hangzóhiányos (hangzótoldással).  érdemel-érdemli  Néhány l-képzős igében: az l előtti msh hasonulása vagy nyomtalan kiesése állandósult: szégyenl > szégyell, beszédl > beszél. • Pótlónyúlással keletkezett tövek (a váltakozás szegényesebb, mint a

főneveknél).  adu > ád  a~á  kelü > kél  ë (e) ~ é - Az ómagyar kor előtt ezekben nem volt időtartambeli váltakozás (egyváltozatú tövek voltak), de a tővéghangzó lekopásával az utolsó szótag mgh-ja megnyúlt a toldaléktalan tővel. A változás eredménye: a tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus. A főnevekéhez hasonló szabályos váltakozás talán sosem alakul itt ki, mert a hosszú váltóhang tővéghangzós alakokban is föltűnik, bár ott nem várnánk (aadok ‘ádok’). • V-s változatú igék (lő-lövök; a legtisztább: jön): nagy részükben a v nem(csak) mgh-val váltakozik, hanem mássalhangzókkal is.  Sz-szel: tesz, lesz, vesz, eszik, iszik, hisz, visz.  Sz-es és d-s változatú: alvó-alszik-aludni. A d helyzetét erősítheti, hogy egyes kodik, odik, hodik stb képzős visszaható igék is ide illeszkednek, és analógiásan átveszik ezt a tőalakot (cselekedni ~ cselekvő ~ cselekszik; törekszik).

• Tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus: igék nem tartoznak ebbe a csoportba (viszont a névszókra igen jellemző). Szórványos hangváltozások. • Létrejöttük okai: hangváltozások, analógiás változások, keveredések. • A visszaható képzős igék csak az sz-es tövet veszik át, a v-st nem.  melegedni ~ melegszik  veszekedni ~ veszekszik  A nyelvjárásokban erősebb, mint a köznyelvben; pl. XVIII század: rakoszik, iszonyoszik, kövéröszik, bosszankoszik. • • • n ~ gy ~ l vagy n ~ gy váltakozás: csak két nagyon gyakori igében van meg (ezek is más eredetűek)  van ~ vagy ~ való  menő ~ megy; *mene: palatalizáció + affrikáció > megyv ~ j váltakozás: egyes v-tövű igékből kiesik a v, és megjelenik a j hiátustöltő (fúvok > fúok ~ fújok; ez az analógiás váltoás átterjed a ragtalan alakra is: fú ~ fúj) v ~ l váltakozás: szabálytalan és nyelvjárási szintű (valószínűleg a gyakori nyelvjárási

l-kiesés regreszsziója); pl. fő ~ fől, nő ~ nől 30 XIII. A szavak jelentéstörténete, a jelentésváltozások A jelentés terjedelmének változásai - Szó. • A valóság valamely elemére mutat rá. • Mindig általánosít. - Jelentés: az a szabály, amely alapján a szót a valóság valamely elemére vonatkoztatjuk. - Jelentésterjedelem: azoknak a valóságelemeknek az összessége, melyekre különböző mondatokban a szót vonatkoztathatjuk. - Jelentéstartalom: a beszélők és hallgatók számára ismert egy vagy több ismertetőjegy, amelyek alapján egy sor valóságelemet egy osztályhoz sorolhatunk. - Kötött előfordulás: egyes szavak csak bizonyos szavakkal együtt fordulhatnak elő (leveli béka; ez a szó elavulásának egyik fázisa). - A szavaknak általában több jelentésük van (használati szabály). - Jelentésbővülés. • A szó a dolgok szélesebb osztályára kezd vonatkozni. • Az új jelentés magában foglalja a régit. •

halászik: ’halat fog’ > ’vízből kivesz’ > ’folyadékból kivesz’ > ’ügyeskedik, hogy megszerezzen vmit’ • veres ~ vörös ’véres’: absztraktabb lett, az etimológiai kapcsolat megszakadt • Alkalmibb és grammatikai helyzethez kötött: fiú (a fiam megszólítást nemcsak a fiúhoz, hanem a leányhoz is intézheti a szülő, sőt fiatal vagy nem sokra becsült személyhez). - Jelentésszűkülés. • Az előzőleg jelölt osztálynak már csak egy alosztályára vonatkozik. • fahéj ’kéreg (minden fa kérge)’ > ’fűszer’ • Szóösszetételben az egyik tag fölveheti a másik jelentését, és a másik elmaradhat (tapadás vagy ráértés).  feketekávé ~ fekete  tokaji bor ~ tokaji  asztalosmester ~ asztalos • A jövevényszavak is gyakran egy specializáltabb jelentéstartalommal honosodnak meg; pl.  latplanta ’növény’ > magyarpalánta  szlovákslužba ’általában mindenfajta szolgálat’ >

magyarzsolozsma ’egyházi szolgálat, imádkozás’  törökbarym ’minden, ami van; vagyon’ > magyarbarom ’lábasjószág’ Érintkezésen és hasonlóságon alapuló átvitelek - A valóság elemei nem elszigetelten fordulnak elő, hanem álandó egymásmellettiségben (tér- és időbeli, illetve oki érintkezés). - Hasonlóság: egy-egy tulajdonság alapján. • Valóságelemek alapján.  tárgyra (emberi, állati tulajdonság alapján): korsó szája, harangnyelv, hegygerinc  növénynév (állati testrészek alapján): báránynyelv, kígyónyelv, tyúkhúr  emberre: szamár, liba, ökör, disznó  tárgy tárgynak: villanykörte • Tulajdonság átvitele egyik érzékterületről a másikra: súlyos szavak, rikító szín, keserves sírás. • Élőlény cselekvése > tárgy cselekvése: a ház áll, eljár az idő, jár az óra. • Absztrahálódás (elvont jelentést kap): fontos, buta, higgad. • Csoportnyelvek.  a hal pedzi a horgot

’rángatja’ ~ ’az ember kezdi érteni a dolgot’  lépre megy ’vadászati műszó’ ~ ’beugrik vminek’  lefülel ’disznóölési műszó’ ~ ’leleplez’ - Érintkezés. • Valóságbeli elemek alapján.  Térbeli: falu (’település’ ~ ’lakói’).  Oki: merül ’merítődik’ > ’süllyed’.  Anyagi: vas (’Fe’ ~ ’fegyver’ ~ ’bilincs’).  Rész-egész: fej (’fő’ ~ ’ember’). • Absztrahálódás.  Konkrét tárgyról, jelenségről (egyház ’templom’ ~ ’intézmény’).  Testi-lelki jelenség: pirul (’pirosodik’ ~ ’szégyenkezik’). 31 -  Élőlény vagy dolog neve ismertetőjegy, tulajdonság lesz (dús ’gazdag’ ~ ’főúr’). • Konkretizálódás.  A cselekvést vagy tulajdonságot elvontan kifejező szó fölveszi a cselekvés tárgyának, helyének jelentését; pl. osztály ’az osztogatás színhelye’, fogoly ’fogság’  Hasonló: tapadás (tokaji, asztalos).

Többütemű jelentésváltozás. • Az eredeti és az utolsó jelentés közt megszakad a kapcsolat (a poliszém szóból homonim szó lesz). • bolt > ’boltozat’ > ’boltozat alatti helyiség’ > ’üzlethelyiség, üzlet’ • húr ’emberi vagy állati bél’  hasonlóságon alapuló átvitellel: növénynév (tyúkhúr)  érintkezésen alapuló átvitellel: hangszerek húrja A jelentésváltozások okai és hatásai - Nyelven kívüli okok. • Gazdaság, társadalom, gondolkodásmód. • A megnevezés szükséglete: új, átvett, kialakult dolgok.  idegen szó átvétele  új szó teremtése  szóképzés (összetétel)  a régi szó új jelentést kap (lábas, toll, felfog) • Társadalmi igény (illem, emelkedettség); pl. áldott állapot - Nyelvi okok. • A mondatban egymás mellé kerülő szavak kölcsönösen korlátozzák egymás jelentését, és így teszik lehetővé, hogy a mondat egy adott konkrét valóságra,

tényállásra vonatkozzon. • Minden jelentésváltozás a mondatbeli használat gyakorisága által szilárdul meg. • Ha a szóátvétel a nyelv rétegei között történik, a jelentés módosulhat. A szókészlet szemantikai csoportjai - Szinonimák (rokon értelmű szavak). • A szinonimasor tagjainak a viszonya megváltozik (pl. némber: a nővel közömbös tagja a sornak, később pejoratív). • Liba, tyúk: két állat, de egy nőre alkalmazva az ’ostoba’ jelentést kapja. • Szinonimákat már az alapnyelvből örököltünk: ó (tárgyra) ~ vén (emberre). • Később is keletkeztek (összetétel, jelentésváltozás, idegen szavak kölcsönzése). - Antonimák (ellentétes értelmű szavak). • Az árnyalat, hangulat alapján állnak közel egymáshoz (okos ~ buta). • Fejlődhetnek szinonimákból (híres ~ hírhedt; áld ~ átkoz). - Heteronimák. • a tehén mellé: bika, ökör • szülő: ma az anya és apa összefoglaló neve (kezdetben: ’anya’) -

Homonímia. • Igazi: konvergens (összetartó) alakfejlődéssel keletkezik. Jelentései közt semmilyen kapcsolat nincs (áll ige és főnév). • Ál: divergens (széttartó) alakfejlődéssel keletkezik: a többértelmű szó jelentésárnyalatai közt megszűnik a kapcsolat (bolt, toll). - Paronímia (hasonló alakúság): három típus. • Nincs jelentéstani kapcsolat: otromba ’alaktalan’ ~ iromba ’tarka’. • Eredettani rokonság: golyóbis ’minden gömb alakú tárgy’ ~ glóbus ’földgömb’. • Szóhasadás (párhuzamos alak- és jelentésmegoszlás): a szónak több jelentése van, de kifejlődik két eltérő alakváltozat (bozontos ~ bozótos; padló ~ palló). - Poliszémia: a jelentések között szerves összefüggés mutatható ki. Ez csak akkor lehetséges, ha egymásból alakultak ki. - Egy-egy szó jelentései nem egyenlő értékűek. • főjelentés • mellékjelentések • alkalmi jelentések Ezek is egymásba alakulhatnak. - Az új

jelentés mindig alkalmi, és mindig motiválja a régi jelentés (pl. a híd lába) Ez megerősödhet, egyenértékűvé válhat a főjelentéssel 32 - A megerősödött új jelentés önállósulhat, így megszakad a kapcsolat, a motiváció (poliszémia > homonímia); pl. bolt, toll Teljes jelentésváltozás: az új mellől kivész a régi (remek ’darab’ > melléknév). A szóhangulat változása - Hármasság. • amelioratív (pozitív; kellemes, kedveskedő): anyóka • közömbös (semleges): öregasszony • pejoratív (negatív; rosszalló, kellemetlen): banya - Pejoráció (rosszabbodás): nőember > némber ’asszony’ ~ ’házsártos nő’ - A szó bizonyos helyzetekben saját ellentétébe csaphat át (jómadár). - Forrásai. • Nyelvrétegbe vagy csoportnyelvbe való tartozás (ez kerül az irodalmi nyelvbe; pl. tájszó); emelkedett, irodalmias (ajak, kelme, ocsúdik, szökell). • Hangalak. • Fogalmi hangulat (gyöngy, anya, csók,

háború, halál). XVI. A szófajok története: az alapszófajok (fogalomjelölők) rendszere és története, a névmások, a határozószók, az igenevek, az indulatszók, a kötőszók és módosítószók, a névutók és igekötők, a névelők - Szófaj: jelentésforma + grammatikai tulajdonságok. - Az uráli alapnyelv. • Ismerte az összes szófajt: ige, főnév, melléknév, igenév, névmás, indulatszó, módosítószó (tagadó, kérdő); biztosan volt határozószó is, de a magyar határozószók nem ezekből származnak. • A névszó- és igeragozás szegényebb volt. - Kettős szófajúság. • Nem azonos az ősnyelvek komplex szófajiságával. • Világosan elkülönülnek a szófaji jelentésformák, és ezek alaktani és mondattani sajátosságai. • Visszanyúlhatnak az alapnyelvre. • Pl.  ige – főnév: les, fagy, nyom, rész  főnév – melléknév: hideg, puszta (minden melléknév lehet főnév)  főnév – határozószó: reggel 

melléknév – határozószó: hamar ’gyors’ - Kereszteződő szófajiság: nincs jelentésárnyalatbeli különbség; pl. ilyen (egyszerre mutató névmás és melléknév is) - Átmeneti szófajiság: egyik csoportba sem illik igazán; pl. az igenevek - A szófajok egymásba alakulása (a szófajok alaktani, mondattani sajátságai megváltozhatnak. Ettől függetlenül állandó áramlás van a szófajok között) • Igésülés.  Állítmányként szereplő névszó.  Pl. nincs: nem + is; ez a van analógiájára (korlátozottan) ragozható: nincsen, nincsenek • Főnevesülés (gyakori).  Kettős szófajú szó keletkezik, azaz megmarad az eredeti jelentés.  Minden melléknév használható főnévként; teljesen főnevesült melléknevek: ipar, vadon.  Jelzők ráértéssel: asztalos, tokaji.  Határozószók: reggel, nappal, rokon ’közel’.  Számnevek: század, ezred, tízes.  Igék: nefelejcs, fogdmeg. • Melléknevesülés: ravasz

(eredetileg ’róka’). • Határozószóvá válás: holnap, tegnap, késő, később, előbb stb. • Tulajdonnevesülés: Korán. - ige (nagyon ősi) • A cselekvést személyre, módra és időre vonatkoztatva fejezi ki. • Lehet szintetikus (egy igealakon belül kifejezett): látnálak. • Lehet analitikus (több szóra kiterjedő kifejezés): láttam volna. • A mondatban mindig állítmány. • Már az uráli alapnyelv kifejezte az igemódot (szintetikusan). • Az alapnyelv óta csak morfológiai változások vannak. 33 Személyragok: lazán kapcsolódó személyes névmásokból. Volt tárgyra való utalás (bár más módon). Megvoltak a szemantikai alcsoportok (lehet, hogy már az uráli alapnyelvben is, de a finnugorban mindenképp): cselekvő, műveltető, visszaható, folyamatos, mozzanatos, tárgyas, tárgyatlan. • Ami az ómagyar korra kialakul.  -t jeles múlt idő  -nd jeles jövő idő  összetett igealakok mód- és időviszonyok

kifejezésére ( volna, vala)  a tárgyas ragozás kiteljesedése  ikes ragozás  szenvedő és ható ige  igekötőrendszer (befejezettség) • Újmagyar kor: szegényedés. főnév • Utal a számra, a másokkal való összetartozásra, birtokviszonyra viszonyragokkal. • Alapnyelv.  számviszonyok  agglutinálódott viszonyragok  alcsoportok: köznév, tulajdonnév, elvont főnév • Ősmagyar kor.  bővül a főnévragozás  megszilárdul az -é birtokjel és a birtokos személyragozás  gazdagodik a névutórendszer (ez máig tart)  a képzők folyamatosan gyarapodnak melléknév • Uráli alapnyelv: már megvan a középfokjel és a többes szám jele, a ragok közül pedig az -n, az –á/-é. Valószínű, hogy a melléknevek is eszerint ragozódtak. • Ősmagyar kor: a leg-, ami eddig a középfokú melléknevet nyomatékosította, most a fölső fok jelévé válik, és kialakulnak a határozóragok. számnév • Ősi eredetű

kategória. • Az alacsonyabbak alapnyelviek. • A magasabbak szóösszetétellel jönnek létre. • Alapnyelv: -d sorszámnévképző (azonos alakúak voltak a mai törtszámnevekkel). • Ómagyar kor: -ik sorszámnévképző. határozószó • Másodlagos szófaj. • Olyan ragos névszók, amelyek ragjai megszilárdultak. • Alapnyelv: hanyatt, gyalog, haza, túl, igen, itt, ott, oda stb. • A határozószóvá válás lépései.  A ragos névszó valamelyik eleme más szavakból kiszorul, vagy a tő passzívvá válik (reggel), vagy a rag lesz improduktív.  Lehet fokozni őket (hasonlóan a melléknévhez: hamarabb).  Ragozhatók (felülről). • határozószó > viszonyszó > módosítószó > névutó > kötőszó > igekötő igenév (kettős természetű) • Alapnyelv: melléknévi. • Ősmagyar kor: határozói. • • • - - - - - - névmás • A személyes névmás ősi (az egyes és többes szám megkülönböztetése magyar). •

Határozóragos nincs, helyette: határozói tövek (rólam). • Ómagyar kor.  Birtokos: személyes névmás + é-birtokjel + a megfelelő birtokos személyrag; pl. én + é + m > enyém; te + é + d > tiéd; ő + é + ø > övé stb.  Visszaható: a mag ’test’ főnév + birtokos személyrag (magam stb.); eredetileg: nyomatékosító szerepű személyes névmás  Kölcsönös: szervetlen összetétel. 34 - - -  Mutató: a XV. századra gazdagodik meg Csak a tövük ősi: *te/to kezdetű mutató névmás (távol, tova, túl).  Kérdő: uráli tövekből (*mi, ko). Indulatszók: a legősibbek (mondatértékűek). viszonyszó • Ragozhatatlan grammatikai szerepű szavak. • Valamely más szófajból származnak. • Magyar fejlemények. névutó • A ragoktól csak morfológiai természetükben különböznek. • Az ősmagyarban már léteznek (néhány már raggá alakult). • Önálló szóból (eleje, belseje). • Határozóból: múlva,

ízben, nézve. • A névutóvá válás útján: gyanánt. névelő • Nem ősiek. • A határozottságot korábban nem jelölte semmi, vagy csak más eszköz: mutató névmási jelző, birtokos személyrag. • A határozott névelő az az távolra mutató névmásból származik, hangsúlyeltolódással. A XIV századtól biztosan létezik. • A XVII. században alakul ki az a ~ az pár • A határozatlan névelő az egy határozott névelőből származik. Kötőszók - Másodlagos szófaj; a mondatok bonyolultabbá válásával alakult ki (többnyire névmásokból, határozószókból). • indulatszóból: is, és, de, ám, noha (< no) • határozószóból: mind-mind, ellenben, szintén, viszont, azonban, mégis, tehát • külön tagmondatból: tudniillik, azaz, hiszen • vonatkozó névmásból: hogy, mint, mert, kinek, minek, honnan • összetett kötőszó: hogyha, mintha, úgyhogy, csakhogy - Nem ősi funkciójúak, mivel a tagmondatok közti viszonyok sem

ősiek. - ki, mely, még: az első kötőszók; ezek ősi vonatkozó névmások - ha, mint, ezért • Nem névmásiak; általában határozószóból alakultak. • Ős- és ómagyar koriak. - vagy, avagy: egy adott mondat állítmányából keletkeztek a kései ősmagyar korban - akár-akár, pedig, hogyne: a testes kötőszók az ősmagyar-ómagyar kor fordulóján kezdenek kialakulni - Hangsúlyeltolódással névmásból. • Ki éhes? Egyék! – Ki éhes, egyék! – Egyék, (a)ki éhes! • Hallod, hogy dörög az ég? Hogyan lesz a hogy határozószóból hogy kötőszó? Mutassa be egy példamondat elemzésével! - Névmási alapszavú határozószóból (pl. még: ha, mert, mint, azért) - A vonatkozó hol nem tekinthető a hogy kötőszó előzményének. - Keletkezése maradéktalanul megfelel a szófajváltás kritériumainak. - Előzmény: alárendelt mondat élén álló, módhatározói szerepű kérdő határozószó: láttam, hogy [hogyan] villámlott. - A

mondathangsúly és az értelmi kiemelés után a hangsúly az állítmányra (villámlott) tevődik, így a hogy elveszti a hangsúlyát, és mondatrészi értéke megszűnik. Ezzel együtt kötőszói tartalommal töltődik föl A két tagmondat alárendelő viszonyát teszi kifejezetté. - Ez a két mondat közé beléphetett egy vonatkozó névmást tartalmazó mondat: láttam, hogy [ahogy] villámlott. A hogy kötőszós mondatok számát tehát a vonatkozó jellegüket elvesztő mellékmondatok is szaporíthatták - Korai ómagyar szövegemlékekben nem maradt fönn, ahol ilyen kettősség van, csak az általános hogy és a vonatkozó hogy kettőssége (pl. HB, KT) Igekötők - Lativus ragos határozószóból alakulnak, a magyar nyelv önálló életében. - A legkorábbi és a leggyakoribb hat háromirányúságot mutat: belé (be), ki, le, föl, mögé (meg), elé (el). 35 - - - - Változások. • Alaki: a lativusrag eltűnése. • Funkcionális: az eredeti

irányjelölő határozószóból sokszor képző jellegű segédszó lesz; pl. elmegy, elereszt, elintéz, benéz, beismer megé > meg • A meg határozószói eredetű. • Jelentésváltozás: konkrét irányból, a cselekvés befejezettségét jelöli (képzőszerű). • Később alaki redukció is bekövetkezik; ami ezt előidézheti.  Funkcióváltás.  A nyelv megakadályozza az alaki homonímiát. elé > el – felé > fel • Máig megvan a határozóragos előzménnyel egybeesői névutói rokon. ki és be: nem mutatható ki határozószói előzmény. XV-XVI. század: át, által, ellen, össze, rá, szét, oda által, alá, egybe, át, össze, szét • át: a XVIII. században alakult ki az általból • össze: alapszava egy finnugor szó; dativus ragos • szét: ’valaminek a szélén’; locativus ragos vissza • Alapszava ismeretlen. • A végén lativusrag van. Önálló határozószó még: abba, egybe, félbe, közé. Az igekötőrendszer

kialakulása visszaszorítja a mozzanatos képzőket. XV. A szóképzés és a képzett szavak: a képzők keletkezése és jelentése, a képzők elavulása, főbb csoportjaik, denominális és deverbális képzőink története és rendszere A képzők jelentése - Egy szótőből új szótári szót hoznak létre. - A képzett szó motivált: egy valóságelemet vagy jelenséget egy másik valóságelemmel való viszonyában nevez meg (erdő-ség, viz-es, néz-eget). - A viszony a képző jelentéstartalmában fejeződik ki; erről nevezzük el őket. - Csoportok aszerint, hogy az alap- és a képzett szó melyik szófaji főcsoportba tartozik. • verbumképző (igeképző) • nomenképző (névszóképő) • deverbális (igei alapszavú) • denominális (névszói alapszavú) - A képzők jelentésterjedelme: igen eltérő, még a rokon képzőknél is; pl. gyűjtőnévképzők • -ság/-ség: térszíni formákra, embercsoportokra (erdőség, katonaság) • -zat/-zet:

sajátosan szervezett dolgok összességére (csillagzat, szervezet) • -ék: csak embercsoportokra (Kissék, tanítóék) • -nemű: csak közös célú dolgokra (ágynemű) - Nyelvrendszerbeli korlátozások. • Kevés a korlátlanul használható; pl.  -ás/-és, amely minden igéhez járulhat, kivéve a -ható igéket  igenévképzők  hatóige-képző • A kevésbé élő képzőknél a nyelvtörténet határozza meg a kapcsolódást; pl. gyakorító ige minden igetőből képezhető, de nem bármely gyakorító képzővel: nézeget, mondogat, álldogál, járkál, kapkod, tűzdel • Fonetikai korlátok; pl.  a -z gyakorító képző főleg csak -t vagy -d végű igéhez kapcsolódtak (óhajtoz, hordoz)  a -kodik visszaható képző a XV. században főleg -l végű igékhez járul (leselkedik, csudálkodik) A korlátozások eredménye sokszor képzőbokor (-dez, -lkodik). - A képző önállótlan nyelvelem; jelentés-besugárzás (irradiáció) két

irányból érheti. • A szó felől: a képző jelentését módosítja az alapszó jelentése. • A származékszó felől. - A képzőkhöz ritkán járul állandó hangulat. • A legerősebb hangulatuk a kicsinyítő-, becéző képzőknek van (szeretet, sajnálkozás, lenézés). 36 Ha a kicsinyítő képző elveszti eredeti jelentését, elvész hangulata is (apród). Két deverbális nomenképző (-j, -cs): erős hangulati velejáró (zsivaj, dörej, robaj; rikkancs, lebbencs). Sajátos hangulatot adhat a képző által fölidézett kor vagy az elavultság (bérenc, kegyenc, különc; szökell, fuvall). • -kodik/-kedik: denominális képzők, nincs önálló hangulatuk; szamárkodik, disznólkodik: az alapszó miatt kapnak pejoratív hangulatot Antonímiák; pl. gyakorító és mozzanatos ellentét (tanít – tanul, szabadít – szabadul) • • • - A képzők keletkezése és elavulása - Ősi (alapnyelvi) képzők. • Hangalakjuk rövid.  A tővéghangzók

lekopása után egyetlen msh-ból állnak: -p, -v, -t, -d, -sz, -z, -s, -l, -r, -m, -n, -j, -h.  Mgh-s alakú képzőink (-ó, -ő, -ú, -ű, -a, -e) is vokalizálódott msh-ra vezethetők vissza. • A finnugor alapnyelv korára a közös eredetű formánsok elkülönülnek. • Elválnak az ige- és főnévképzők; vannak olyan ősi képzők, amelyek csak igéket képeznek (-p, -v, -h) és olyanok, amelyek csak névszókat (-ó, -ő, -ú, -ű, -a, -e, -i előzményei). - Régen sok képző keletkezett agglutinációval (egy korábban önálló szóból): -hat/-het, -ság/-ség, -né. - Adaptáció. • A képzők körében nincs tiszta esete. • Tőszavak végső hangjainak önkényes leválasztása.  a csárda, kaloda szavakból a -da elem helyiségnév-képzőnek (uszoda, óvoda)  az agyag szó végéről a -g (anyag)  -nok/-nök képző (udvarnok, asztalnok: átkerült szavak; ebből elvonással a képző; képzett szavak: szónok, mérnök, elnök) - Képzőbokrok

kialakulása. • Elemismétlés (nyomatékosítás céljából): foglal, áztat, kisded, lassúdad. • Szinonim képző ismétlése: az első képző elhomályosulása miatt hozzátesznek egy rokon értelmű, de eleven képzőt; csuszamik > csuszamodik, csuszamlik. Gyakori a kicsinyítő képző halmozása (kövecske) • Különböző szerepű képzők összekapcsolása. A következő példákban a második képző szabja meg a képzőbokor jelentését, az első semmit vagy keveset változtat.  -l + -kedik (restelkedik)  -s + -kedik (kedveskedik)  -m + -ás (látomás, hallomás)  -d + -alom/-elem (veszedelem) Az első képző megtartja eredeti szerepét, és a második elhomályosul: -gat/-get: gyakorító g + műveltető -at/-et. - Funkcióváltással más formánsból. • -i melléknévképző: i-lativusragból; erdei ’erdőbe, erdőhöz’ • -nyi melléknévi mértékképző: -né, -ni, -nyé, -nyi helyhatározóragból • -ék összefoglaló képzőbokor:

-é birtokjel + -k többesjel • -ni főnévi igenév képzője: n főnévképző + i lativusrag • -va/-ve határozói igenév képzője - Képzők osztódása. • Egy képző esetében olyan eltérő jelentések alakulnak ki, amelyeket már új képznek kell tartani. • Kísérheti alaki elkülönülés. -s képző (alapnyelvi eredetű); két jelentésárnyalat  kicsinyítő képzői  melléknévképzői  háromféle főnévképzői szerep értődik rá  foglalkozásnév képzője (üveges, fazekas)  térszíni forma és gyűjtőnév képzője (nádas, fürjes)  számnév után (tízes, húszas) • -ász/-ész: valaha nomenverbum-képző volt; ma már külön beszélünk:  improduktív -ász/-ész igeképző  nagyjából produktív -ász/-ész főnévképző Képzők elavulása. • - 37 • • • • • Legfőbb ok: a szinonim képzők „versengése”; pl. a ma leggyakoribb gyakorító képző (-gat/-get) a XV században elég ritka volt,

és csak lassan tudott elterjedni. A -dogál/-dögél viszont a XVI-XVII. században nagyon eleven volt (csuszdogál, nődögél) Általános: az ősi eredetű, egyszerű képzőket háttérbe szorítják a megfelelő újabb képzőbokrok. Nyelvújítók: bizonyos értelemben a nyelvtörténet menetével ellenkező irányba működtek, amikor a hosszabb képzős szavak helyett a rövidebb képzősöket igyekeztek meghonosítani. Lappangó képző: ma már csak egyetlen egységes képzőt látunk, de történetileg benne van egy másik is. A képzők fő csoportjai - Deverbális verbumképzők (igei alapszóból gyakorító, mozzanatos, műveltető, visszaható, szenvedő vagy ható igét képeznek). • Gyakorító.  Ősi eredetűek: -d, -g, -l, -r, -s, -sz, -z (a -z a legelevenebb).  Ma legproduktívabb: -gat/-get. • Mozzanatos.  Ősi eredetűek: -k, -l, -m, -n, -p, -t.  Ma leggyakoribb: -n; ritkább: -ll, -t; a többi teljesen elavult.  A -d gyakorító és az -ít

műveltető képzőnek is van mozzanatos jelentése. • Műveltető.  Ősi eredetűek: -l, -t, -ít (mind rokonai a megfelelő mozzanatos képzőknek).  Elemismétléses: hizlal, koptat.  Ma legelevenebb: -at, -et, -tat, -tet.  Passzív tövekhez járul: -t, -aszt, -dít. • Visszaható.  Egyetlen ősi: -v (ez már az ősmagyar kor elejére elavul).  Ősmagyar kor: a visszaható jelleget sokszor képző nélkül, az ikes ragozással fejezték ki. • Szenvedő.  Ősi eredetű nincs.  A XV-XVI. században általános: -t, -at, -et (illetve: elemismétléses alakok) • Ható.  A képző önálló szóból keletkezik az ősmagyar kor folyamán.  XV század: szinte minden igéből képezhető. - Denominális verbumképzők (névszói alapszóból ige). • h: bűnhöszik – az ómagyar kor elejére elavul • -l, -z: rokon a gyakorító képzőkkel - Denominális nomenképzők (névszói alapszóból névszó). • Ősi eredetűek: -d, -t, -g, -k, -s, -cs,

-n, -ny, -m, -l, -ly, -r, -sz, -z, -c, -ó, -ő, -ú, -ű, -a, -e. • Sok kicsinyítő képzőt alkotnak egymással. • Gyűjtőnévképző: az alapnyelvben k, amely többesjellé fejlődik a magyarban; s, -ság/-ség, -zat/-zet, -ék. - Deverbális nomenképzők (igei alapszóból névszó): ajándék, mérték, viadal, étel, hatalom, adomány, tanítvány, sivatag, látomás, üzlet; tudós, félékeny, nyalánk, balgatag. XVI. A belső keletkezésű szókészlet: a szóösszetétel és az összetett szavak, az ősi szókészlet és a szóteremtéssel keletkezett szavak, a ritkább szóalkotási módok, a mesterséges szóalkotás Szóteremtéssel keletkezett szavak Indulatszók - Oka: spontán, természetes hangkitörés. - Érzelmeket fejeznek ki: fájdalom, öröm, csodálkozás, óhaj, rémület, bosszankodás stb. - Hangalakilag kezdetben ingadozók. - Gyakorivá váló használatuk miatt állandó hangalakot és jelentéstartalmat nyernek. - Sajátos eredetük

következményei. • A különböző nyelvek indulatszavai közt hasonlóság van. • Sok a hasonló hangalakú elem (á, ah, áh, aj). • Sok a több funkciójú elem; pl. á (meglepetés, csodálkozás, nemtetszés, tagadás, elhárítás) - Egy részük eltávolodott az eredeti hangkitörésektől, így a hangalak és a jelentés közt nem világos az összefüggés; ez főleg az összetett indulatszókra jellemző: uccu, ejnye, nosza. - Az ugor eredet a huj-ról mutatható ki. - Az indulatszavak nagy része a magyar nyelv önálló életében keletkezhetett. 38 Hangutánzó szavak - A nyelv különböző természeti, állati vagy emberi hangokat akar megformálni. - Általában később is megmarad a hangalak és a jelentés szoros kapcsolata (duruzsol, krákog, morog). - Kevés olyan hangutánzó szó van, amelyben nehezen ismerhető föl a hangalak és a jelentés kapcsolata (kacag, rohan, tapos, tikkad, reped, sugár, gólya, zene, puha). - Sajátos tulajdonságaik. •

Csak hangmegnyilvánulással kapcsolatos fogalmakat fejeznek ki. • Elsősorban igék, de vannak köztük névszók (főleg madárnevek), vagy igéből való elvonások (hahota, fütty). • Végződésük képzőszerű alakulat, de ezek valójában nem igazi képzők; pl. nyávog, hebeg: nem létezett *nyáv vagy heb. • Vannak kölcsönös alak- és hangtani összefüggések: a -g végűek rövid, az -n végűek hosszú msh-t tartalmaznak.  bugyog – buggyan  csepeg – cseppen  locsog – loccsan  recseg – reccsen - A korai nyelvemlékekben kevés van; okok. • A vallásos tárgyú szövegekbe tartalmuk miatt nem kerülhettek be. • Alacsonyabb stílusértékűnek érezték, és a kezdetleges irodalmi norma sem tűrte ezeket. - Élőbeszédben élhettek, de a maiak nagy része viszonylag fiatal; sok szóról a XIX. század előttről nincs adatunk (berreg, csilingel, duruzsol, horkol, kuncog, püffen, serceg, vakkant, vijjog, zihál, zizzen, zümmög) - Csoportok.

• Állathangok (bőg, nyerít, röfög, nyávog, cincog). • Emberi és állathangok (hörög, röhög, csámcsog, tüsszent, morog, nyöszörög). • Természeti hangok, zörejek.  természeti jelenségek (dörög, suhog)  tűz (pattog, ropog, pörköl)  víz (csobog, csörgedez)  gép (berreg, kattog, ketyeg, zakatol)  esés, súrlódás (huppan, puffan, koccan, koppan, kong, zeng, zsong, zizeg, csoszog) • Hangutánzó indulatszók: állatok hívására, terelésére (többszöri ismétlés).  tyúkhívók (csip, csir, kot, pi, tyu)  kacsahívók (kacs, tas, ruc, rec, ric, li)  disznóhívók (co, cu, csi, koc)  lóhívók (csi, cset, csit, csida, mucsi, prücs) - A névszók száma az igékéhez képest csekély. • elvonás, képzés (fütty, kacaj, robaj, zörej) • állatnevek (kakukk, kuvik, pinty, cinege, tücsök, pitypalatty) • néhány melléknév (selyp, nyafka, puha) - Gyakran keletkeztek állatnevek a hívószavakból (kicsinyítő

képzővel): csibe, csirke, liba, koca, csikó, cica, pulyka, ruca, réce. Hangfestő szavak - Szerep: hangulatjelölő, hangulatébresztő. - A szótestnek az értelemtől függetlenül is van hangulatkeltő ereje; pl. a jelentés nélküli személynevek vagy a nem ismert jelentésű idegen szavak (komikus, vidám, szép, csúnya, komor, közönséges). - A hangalak és a jelentés nem olyan szoros, mint a hangutánzó szavakban. - A „tő” és a „képző” egyszerre jött létre: piszkál, motyog, nyüzsög, kuksol (nem igazi képzések, végződéseik sem igazi képzők). - Egyesekről kimutatható (valószínűsíthető) az ősi eredet: villog, villámlik, rezeg, rezzen, csillog, csillan stb. - Több a XIX. század óta mutatható ki (kalimpál, kecmereg, kuksol, settenkedik, kámpicsorodik, buksi, dáridó, nyápic, nyiszlett, pirinyó, gügye) - Az irodalmi és a köznyelvbe is bekerültek, de sok csak nyelvjárási szinten él. - Igék. • járás (baktat, ballag, cammog,

somfordál, sündörög, csatangol stb.) • ülés, heverés (kuporog, guggol, gubbaszt, bóbiskol, fetreng, hempereg) • cselekvés kézzel (pepecsel, babrál, cirógat, simogat, bíbelődik, motoz) • cselekvés szájjal, szemmel (tát, ásít, ájul, vigyorog, cáfol, pillant, pislog) 39 - - • vágyódás (ámul, áhít, bámul, sóvárog) • bizonytalan helyzet (ing, reng, billeg, lebeg, leng, biggyeszt, süpped) Névszók. • becsmérlő melléknév (bamba, süsü, sunyi, alamuszi, csámpás, petyhüdt) • kicsiség (parányi, pici, pirinyó, pinduri) • főnevek (púp, búb, pehely, pihe, cicoma, cafrang, cafat, piszok, lotyó) • ikerítésféle (nyámnyám, tutyimutyi, hebehurgya, incifinci) Gyermek- és dajkanyelvi szavak. • Rövid életűek. • Könnyen keletkeznek, könnyen halnak el. • A legtöbb nem lép túl egy kisebb közösség, család keretein. • Régiek: apa, anya, néne, néni, dada, baba, pép, báb, bibe, bibi, mumus, tente, csücsül,

papa, mama. Szóalkotással keletkezett szavak Képzett szavak - A mai magyar szókészlet legnagyobb hányadát teszik ki. - Képző: grammatikai eszköz, amely módosítja a szó alakját és jelentését. - Képzett szavakat örököltünk az alapnyelvből (álom, tanít, sorszámnevek). Ezen régi szavaink nagy része még ma is elemezhető. - Egyes szavakról csak nyelvhasonlítással mutatható ki, hogy képzettek (pl. az ének k-ja kicsinyítő képző) - Az idegen nyelvekből átvett származékszavak a magyarban nem elemezhetők tőszóra és képzőre, így ezeket tőszónak tekintjük. Összetett szavak - Összetétel: két vagy több szótő összekapcsolása új szókészleti egységgé. Összetett szavakat már az alapnyelvből örököltünk; ezek nagy része mára elhomályosult (leány; számnevek: harminc, negyven, ötven stb.) - Szerves összetételek. • Alárendelő összetételek (alanyos, tárgyas, határozós, minőség-, mennyiség és birtokos jelzős). •

Mellérendelő összetételek; pl.  szókettőztetés (egy-egy, már-már)  ikerszók (ken-fen, csireg-csörög) - Szervetlen összetételek (nincs köztük szintaktikai kapcsolat). • A gyakori mondatbeli együtt-használat miatt „forrnak össze”. • Egyik tagja lehet kötőszó, tagadószó. • Pl. szövegek (imák): hiszekegy, miatyánk, üdvözlégy Ritkább szóalkotási módok - Szórövidülés, rövidítéses továbbképzés. • Már az ómagyar kor elején: személynév első, első két szótagjának használata (becenév). • Ez közszavakban ritka (hisz, kösz, tulaj, bá). • Általában szóképzéssel kapcsolódik össze: becenév személynévből, közszóból (Jani, Kati, boci, nyuszi) - Ragszilárdulás. • A határozószók tipikus keletkezési módja. • Föltehetően már korábban átestek rajta azok a határozószók, amelyekből már a honfoglalás táján névutók, sőt ragok fejlődtek. • Némely határozószóban nincs rag, hanem a

középfok -b jele szilárdult meg (előbb, inkább, utóbb). • Egyes melléknevekben szintén a középfok -b jele szilárdult meg (egyéb, különb). - Elvonás. • Részleges adaptáció: egy már létező képzőt értenek rá egy-egy eredeti tőszó végére. • Valódi elvonás: az adaptáció eredménye egy eddig nem létezett alapszó (ábráz > ábra; csárdák > csárda). • A honfoglalás után csak úgy vettek át jövevény igéket, hogy az idegen igetövet egy magyar igeképzővel megtoldották (kopa ’ás’ > kapál). Az így létrehozott igékből pedig elvonnak egy alapszónak föltett főnevet (kapál > kapa) • Melléknevekből is főnévi alapszót vonnak el (kegyes > kegy). • Az elvonás egyik típusa: az összetett szó egyik tagja önállóvá válik, és megőrzi az összetétel teljes jelentését (napnyugat ’a nap nyugtának a helye’ > nyugat). 40 Az összetett szó második, képzett tagjáról leválasztják a képzőt, de

az összetételt meghagyják (ennek belső szerkezete átértékelődik, és ezt követi az elvonás): képviselő > képvisel; gyorsírás > gyorsír. Szóhasadás (egy szóból kettő). • Pl.  bozótos, bozontos ’sűrű, bokros’, illetve ’borzas’ jelentés (járulékhang beiktatása)  vacok ~ vacak (nyíltabbá válás)  kamara ~ kamra (mgh-kiesés)  csekély ~ sekély (dezaffrikáció)  nevel ~ növel (analógiás eredetű) • Hangrendi átcsapás (igen gyakori); pl. dobban ~ döbben; makog ~ mekeg; lobog ~ lebeg Szóvegyülés (kontamináció): két rokon jelentésű és hasonló alakú szó hangalakja összekeveredik. • csupa + kopasz > csupasz • csóré + purdé > csurdé • zavar + kerget > zargat • csokor + bokréta > csokréta • - - Mesterséges szóalkotás - Nyelvújítás. • Cél: a magyar nyelv kiművelése, hogy alkalmas legyen a tudomány anyanyelven való művelésére és igényes szépirodalmi művek

alkotására. • Szabályos szóalkotási mód.  szabályos képzés: lelkesít, egyesít, irodalom, tekintély  szabályos összetétel: évszak, korszellem, csatadal  szabályos elvonás: séta, vizsga, eszme, szemle, egyetem • Szabálytalan szóalkotási mód.  korábban nem létező képzőkkel új szavak: cukrászda, óvoda, uszoda  ragos főnévből képzett szavak: kézbesít, szembesít  összetételek megcsonkított tőszavakból: csőr (cső + orr), könnyelmű (könnyű + elméjű)  ragtalan határozós összetételek (német tükörszók): vérszegény, szolgálatkész • Sok nyelvújítási szó nevetséges, mert nem lett általános  szabályos: elférjesedni ’férjhez menni’, unadék ’unalom’  szabálytalan: hirdész ’pap’ • Tájszók irodalmivá emelése: csuk, hanyag, hullám, meder. • Elavult szavak fölújítása: alak, év, lomb, verseny. - Mozaikszók. • Betűszó-alkotás: többszavas címek, nevek első betűinek

összeolvasása, esetleg ejtéskönnyítő mgh-kal (MÁV, PPKE-BTK). • Szóösszevonás: a több szótagból álló nevek, címek első szótagjainak egy szóba vonása (Ofotért). XVII. A névszójelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései; a határozórag-rendszer kialakulása Többesszám-jelek - Jelöletlen (egyes szám, ráértéssel); pl. virágot szed, erős a karja, sok gyerek, öt lúd 38 - k • Nagyon régi (a személyjelezésben és a személyragozásban is megvan). • Valószínűleg *kk volt (geminált). • Hagyományosan gyűjtőnévképzőt (kollektívumképző) látunk benne. - i • Használata korlátozott (birtoktöbbesítő). • A finnugorban általánosabb, mint a k. • Eredete: örökölt i vagy j többesszám-jel. Fokjel - mp > b (bb; az ómagyar korban, vagyis a magyar nyelv önálló életében geminálódott) - Finnugor eredetű (a fokozás alapnyelvi sajátosság; finn: np). - Az öregb, idősb alak mutatja, hogy a b a régibb. - A felsőfok

jele: kirí az agglutináló tömegből. • A leg- az ómagyar korban jön létre; valószínű, hogy a g egy fölhívó, nyomatékosító elem. 38 Valószínűleg egy finnugor örökség maradványa. 41 • Balázs János szerint a le igekötőből jött létre (de ez nem valószínű). A birtokos személyjelek rendszere - A finnugor személyes névmásokból alakult (a mi, ti, si járul a névszó tövéhez). - Az é birtokjel nem finnugor örökség – a magyar nyelv önálló életében alakul ki (belső fejlődés). - ék • Kérdés, hogy milyen hozott elemből értékelődött át, és ez hangtanilag, illetve jelentéstanilag hogyan magyarázható. • Próbálják képzőnek, jelnek vagy ragnak azonosítani. • Általában képzőnek tartják (funkcióváltáson megy keresztül). • Szabó Géza: többesítő funkciójú (összetartozó személyeket jelöl). • Kocsmáros Valéria: szerint jel. • Heterogén csoportok többesszám-jele (nénik-néniék). •

Keszler Borbála: jelszerű képző. • Kenesei István: átmeneti toldalékmorféma (jel vagy rag). • Hegedüs: az együtt-tartozás is benne van (pl. Laciék jöjjenek ide = Laci és a hozzá tartozók); é birtokjel + k, a többes szám jele. • Két ragból áll (Babos Ernő fejti ki, és ehhez kapcsolódik Bárczi); é lativusrag + k nyomatékosító. Négy primer esetrag ablativus lativus 40 locativus hely idő hol mikor hova meddig honnan mikortól rag amiben megvan példa -ban/-ben KTSz világon; hun van, kézen fog, pofon vág, kinn-benn, -on/-en/-ön fenn-lenn, halálán van; nyáron, későn, rögtön, folyton, n korán 39 -st Pécsett, Kolozsvárt, két óra tájt, lejtnek megy, most t -stul/-stül ko + i > koi > hoi > há vagy ko + i > koi > hoi > hoá > hová 41 i időjelentésre: ma (*moi), soha, örökké modális: jóvá l majdnem összes névutóban az mellől, hazul 42, távol, tavaly 43 HB harmul (= háromszor) Szekunder ragok

- Összekapcsolódással jönnek létre (raghalmozás). - Helyragok (családi helyragok 44) – tiszta ragszilárdulással. 45 • loc. nott (pl Nagyék, Nagynál) • abl. nól (nul) (pl Nagytól) • lat. ni (Nagyhoz) - -ig: i lativusrag + g terminativusrag - -lag/-leg: l ablativusrag + g nyomatékosító elem - -st (folyvást) - -stul/-stül Lexémából (ragos névszóból) - Volt egy jelöletlen birtokviszony (házØbelsőØ, madárØfészekØ). - Ehhez kell hozzátenni az ősi ragokat. • *kota bele = házbelső, a ház belseje 39 Ezek nem a superessivusi n-ek, hanem az ősiek. Egy i-féle hangzó lehetett. 41 A hiátustöltős alak kerül a köznyelvbe, a szabályos fejlődés eredménye pedig nyelvjárási alak lesz. 42 Ennek nyomatékosított alakja a hazulról. 43 Az l palatalizált változata. 44 Általában nevekhez kapcsolódtak. 45 Aránylag későn jelenik meg (a XVI. század vége előtt nem adatolható), de a finnugor párhuzamok megtalálhatók Ahol megvan:

Szilágyság, a Tisza felső folyása, keleti palóc nyelvjárás. 40 42 - - - - • *kota belen = a ház belsejében A ragok hangalakjai szabálytalanul rövidülnek: bele + ne + m > belenem > belnem (Horger-törvény) > bennem (hasonulás). ház belé > bé > be (később: ba) *βeke (= erő): a rokon nyelvekben még megvan; pl. nyílt ereje által: nilu βeke + l > nilu βegel > nilu βeγel > nilu βeel > niluβel > niluel vagy niluvel (Horger-törvény) *roko + i > rokoi > roká > rogá > roγá > roá > reá (elhasonulás) > rá (később: re) *roko + l > rogol > roγol > rool > ról (később: ről) tő (*tiβe) > -tól/-től (valaminek a tövétől – tőlem, tőled; a személyragozásból látszik, hogy a palatális változat a régibb) -hoz/-hez/-höz • Alapjelentés: a széle valaminek – ebből alakulhatott ki a közelség jelölése. • Vogul χozá (=-hoz/-hez/-höz). • Hová kérdésre

felel, de a végéről lekopott az á lativusrag (személyragozásban visszajön: hozzám). -ért • Egyalakú (nincs veláris párja 46). • Szótöve: ér (jelentése a régi magyarban: hely). • Eredeti jelentése: ott, azon a helyen. • Korai, már a HB-ben is megvan (bár még csak névutó-szinten). • Pl. jótett helyébe jót várj = jóért jót várj -kor • Egyalakú (viszonylag kései). • Rövidüléssel keletkezik a következőkből: koron, kort. • Jelentése: idő. -szor/-szer/-ször • A legrégibb: szer. • Alapjelentés: sor, rend (pl. szerint = sorjában) -nak/-nek • Önálló szóból: ne mutató névmás + k lativusrag. • Eredeti jelentése: valahová, valamilyen irányba. -nál/-nél rag: -na/-ne kezdetű mutató névmás + l ablativusrag A t tárgyrag. • Az ősmagyar korban alakult ki, az SOV fölbomlásával. • Több elképzelés.  Az E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t volt, majd d-vé módosult (tied).  A *te/to finnugor eredetű

mutató névmásokból. XVIII. Az igejelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései Módjelek - Föltételes. • Mai: -na/-ne, -ná/-né (+ személyrag). • Eredetileg i utótagú kettőshangzó; -nai/-nei > -ná/-né > -na/-ne. • Példák.  HB eneyc (= ennék)  KT lelhetneync: n (módjel) + tővéghangzó + i (örökölt múltidő-jel). - Fölszólító. • A mai magyarban többnyire j, vagy ennek variánsa. • A k a fölszólító mód jele; ez több finnugor nyelvben is megtalálható, pl. a mordvinban (palak – csókolj; kundamak – fogj meg engem).  CVCV + kε: a k itt hangzóközi helyzetbe kerül.  CVCVγε + n: érvényes lesz a két nyílt szótagos tendencia.  CVCγεn: ha a γ mássalhangzó mellé kerül, akkor kialakul a msh + j kapcsolat. Ez a j hajlamos az előtte levő mássalhangzót palatalizálni.  d + j > gy  n + j > ny  l + j > ly 46 Az é – i fokon a veláris i miatt nem szükséges. 43 •  t + j

> ccs 47 (ebből: ss, ha a t-t V előzi meg, pl. lát-lássa; cs, ha a t-t C előzi meg, pl tart) A γ j-vé fejlődése nem hirtelen megy végbe, még az ómagyar korban is vannak átmeneti példák.  BécsiK akaryh (‘akarj’), orizhy (‘őrizz’)  ÉrdyK Syrhon (‘sírjon’)  HB zoboducha (‘szabadítsa’; szabadojt-szabadít; szabadíjja, szabadísson)  ÓMS kyniuhhad Időjelek Múlt idő - A múlt idők elég gazdag rendszert hoztak létre az ómagyar korban. Kialakult az összetett múlt is (létigével: vala). A sok esetből csak néhányat használtak, azt is főleg fordításkor (a levélirodalom ritkán) - i (j) • V + i > ai / ei stb. (kettőshangzók jönnek létre) > á/é > a/e • T/1, tárgyas ragozás: látók (láttuk azt), lelők (leltük azt). • A folyamatos melléknévi igenévben van a múltra való utalás is.  szülő – aki szült  csusza – ami csúszott  hulla – aki meghalt (haló porai) - t • Ma ez az

egyeduralkodó. • Belső fejlődés eredménye. • Funkcióváltással jött létre a befejezett melléknévi igenév képzőjéből. Jövő idő - Kifejezhető jelen idővel (írok). - Kifejezhető nyomatékosítva (majd írok). - Az -nd-jeles (várand, kérend) a bizonytalan jövő kifejezésére alakult ki. (md > nd) • HB emdul (ma: iramodik: a két képző külön megvan – az m funkcióváltása) • Marosvásárhelyi Sorok - Analitikus szerkesztésű: fog + főnévi igenév; eleinte még a fog eredeti jelentése (kezd, hozzáfog) is benne van, és az ómagyar kor elején a kezdet is használják, de a nyelv később a fogot emeli ki. Igeragok - Az igei személyragozásban kétféle paradigma volt. • Az igéhez járulnak a személyes névmások (mi, ti, (s)i; mik, tik, sik). • A személyt nem jelöli, csak a számot (mi kérük, ti kérük, ők kérük) – úgy tűnik, mára ennek semmi nyoma (esetleg nyelvjárásokban). - Az igeragok kétféle eredete. • Finnugor

személyes névmási. • Képzői. - Első személy: vár + j + u + k, kér + j + ü + k – tő + j, ami a tárgyasságra utal, de a személyre nem + u / ü tővéghangzó + k, ami a többes szám jele. - A várja / kérje kialakulása (megoszlanak a nézetek). • Bárczi: váro szótő (CVCV) + i (finnugor személyes névmás).  vároi > várá / kérei > kéré  De az á (várá) nem jó igei személyragnak, mert már le van foglalva a múlt időnek. • Két hasonló magánhangzó van egymás mellett: váro + á, de ezek nem vonhatók össze, így hiátustöltő jelenik meg: várojá, majd a nyíltszótagúsodás miatt kiesik: várja; tehát: vároá > várojá > várja. XIX. A magyar szókészlet szerkezeti és funkcionális változása A szókészlet eredete, rétegződése - A szókészlet három típusa. • ősi, eredeti elemek • idegen nyelvekből átvett szóelemek • belső keletkezésű szavak - Ősi, eredeti elemek. • A legrégibb típus. •

Eredeti vonatkozásuk: kezdetleges tárgyfogalmakra, tulajdonságokra, cselekvésekre. - Idegen nyelvekből átvett szóelemek. 47 Posztalveoláris affrikáta. 44 Az átvétel oka: a népek a történelem során sok más nyelvű néppel kerülnek összeköttetésbe. Az átvétel erőssége, számának aránya függ az érintkezés időtartamától és az érintkezés erősségétől. Kelet-Európa, déli rész, hatás a magyarokra: ősiráni, alán, perzsa, ótörök. A honfoglalás után három nagy indoeurópai nyelvcsalád a meghatározó: szláv, germán, román. Általában beilleszkednek a befogadó nyelv hang- és alaktani rendszerébe. Az ősi szótövek számának többszöröse. A nyelv akkor is átvesz szavakat, ha azokra közvetlenül nincs szüksége („fölösleges” átvételek); ennek oka lehet adott korban egy nyelv divatja, tekintélye. • Az idegen nyelvi átvételek mindig olyan eredetűnek számítandók, amely nyelvből közvetlenül kapjuk; pl. a magyar

paprika nem indiai vagy újgörög, hanem szerb-horvát • Csoportok.  Nemzetközi műveltségszavak: a művelődés során nagyon sok nyelvbe bekerült szavak; sok köztük a modern technikával kapcsolatos szó (aszfalt, tarifa, hotel, telefon, büfé).  Vándorszavak: a nemzetközi szavak egy csoportja.  Jövevényszó: idegen nyelvből átkerült, de már a magyarban is hosszú életű szó (asszony, búza, tanya, pék, iskola). A magyar nyelvérzék már nem érzékeli idegen voltukat  Idegen szavak: újabban kerültek a nyelvünkbe, és még idegenül hatnak a nyelvérzék számára.  Tükörszó: átmenet az idegen és a belső keletkezésű elemek közt. Belső keletkezésű szavak • Azok a szóelemek, amelyek nyelvünk külön életében keletkeztek, vagyis: nem ősi örökségek, és nem is idegen nyelvi átvételek. • A fölmerülő új fogalmak kifejezésére nem elegendők az ősi örökség elemei, sem az átvételek, így a nép saját szóalkotási

módokkal fejleszt ki új szavakat. • Két típus.  Szóteremtés: a tő és az alapszó is teljesen új alakulás; pl. indulat-, hangutánzó és hangulatfestő szók  Szóalkotás: meglevő elemekből; sajátos réteg: a nyelvújítás mesterséges alakulatai. Vannak olyan szavak, amelyek a három típus egyikébe sem sorolhatók. • Ismeretlen eredetű szavak: származásukról még nem hangzott el számottevő vélemény. • Bizonytalan eredetű szavak: nem kategorizálhatók egyértelműen. • • • • • • • - - Szerkezeti (strukturális) változások Az alaki szerkezet változásai - Változás a mgh-k és msh-k arányában. • Uráli, finnugor és ugor kor: szabályos váltakozás; torlódás: nazális + zöngétlen zárhang vagy kettős zárhangok esetében; alapalak: minden szó rövid mgh-ra végződik. • A magyar szavak hangaránya a msh-k javára tolódik el. • Az eltolódás okai.  a tővéghangzó lekopása  Horger-törvény 

képzéssel, összetétellel msh-torlódások alakulnak ki  az átvett idegen szavak nagyobb arányban tartalmaznak msh-kat és torlódásokat • Az ómagyar korban a hangállomány nagy arányban bővül; okok.  labializáció  nyíltabbá válás  korábbi msh-k képzésbeli eltolódása  jövevényszavakkal bekerült hangok Olyan hangelemek jelennek meg, amelyek az ősmagyarban nem, vagy csak nagyon kis arányban szerepeltek (pl. ü, ö, a, h, gy, v, ty, ly, zs, c) - A hangsor terjedelmessége (a szavak átlagos szótagszáma). • Alapnyelv: a szavak egy vagy két szótagosak. • A magyar nyelv külön életének kezdetén rövidek a szavak, később egyre hosszabbodnak; okok.  az átvett idegen szavak hosszúak  a belső szóalkotási módok elterjedése • HB: igen kevés a hosszú szó (kevés a három szótagos; csak a paradicsom a négy szótagos). • Középmagyar kor: két szótagú szóból van a legtöbb, egy szótagú kevés van. - Alaktani,

morfológiai fölépítettség. • Ómagyar kor közepe (HB alapján): a magyar szavak fele alakilag differenciálatlan. • Középmagyar kor: a magyar szavak kétharmada differenciálatlan. 45 A származási kategóriák alakulása - A HB szavai. • ismeretlen és bizonytalan: több mint 10% • ősi eredetű: közel 30% • idegen eredetű: közel 10% • belső keletkezésű: közel 50% - Hasonló az arány a középmagyar kor szövegeiben. - A mai magyar nyelv arányai. • ismeretlen és bizonytalan: 5% • ősi eredetű: 8% • idegen eredetű: 7% • belső keletkezésű: 80% - Az ősi eredetű szavaknak nagy szerepük van a szókészletben. • Ez a készlet nem gyarapodik, mégis ma majdnem minden tizedik szó ősi eredetű. • A belső keletkezésű szavak 50%-ánál az alap ősi eredetű. - Idegen eredetű szavaink arányszáma: nem módosul, vagyis ez a kategória lépést tart a szókincs egészének a növekedésével. A jelentésbeli változások - A

jelentésváltozatok szaporodása állandóan tart és erősödik (az alapnyelvtől kezdődően). - Pl. az áll ’stehen’ ige jelentés-elágazása • XIII. század  ’vmilyen helyzetben van, tartózkodik vhol’  ’nem halad’  ’mered, magasodik’ • XIV. század  ’él, létezik’  ’érvényes, hitele van’  ’kiáll, elvisel vmit’  ’vmilyen helyzetbe, állapotba kerül’ • XVI. század  ’függ vmitől’  ’összetevődik, megnyilvánul’  ’eltart, megtart vmeddig’  ’ér vmit, kerül vmibe’  ’folyamatban van’ - A magyar nyelv őstörténetének szófaji állapotai jelentősen eltérnek a nyelvemlékes kor viszonyaitól. Helyzeti (funkcionális) változások Nyelvjárási problematika, a szóföldrajzi változások - Mindig vannak olyan elemek, amelyeket a beszélő nép egésze ismer (alap jellegű szavak). - Valódi tájszavak. • A tájszavak problémája az ómagyar kor elejétől jelenik meg; okok. 

A letelepüléstől kezdve jellemző a területi kötöttség.  Ekkortól lehet támaszkodni a nyelvtörténeti forrásanyagra. • Nyelvjárási szinten élnek (a nyelvet beszélők kisebb-nagyobb csoportja használja). • Pl. a ’burgonya’ fogalom megnevezései: kolompér, grulya [keleti palóc terület], pityóka, bojóka [Kalotaszeg] stb • Minden nyelvjárásnak megvannak a csak ott ismert és használt tájszavai. • Pl. a jó ’folyó’ az ómagyar kor elején csak a keleti magyar nyelvterületen volt használatos • Amíg nem alakul ki a magyar irodalmi és köznyelv, addig a nyelv a nyelvjárások történeteként fogható föl: minden szó „tájszói” jelleggel indul útjára. • A keletkezés helye szerint.  Egygócú: egy helyről kiinduló.  Többgócú: több helyről kiinduló (azonos vagy különböző időben). • Kettős nyelvjárási átvétel: alaki különbség van az átvételek közt; ok: az átadó nyelv más-más nyelvjárása adta át a

magyarnak. - Alak szerinti tájszavak; pl. méz ~ mëiz ~ míz ~ miëz - Jelentés szerinti tájszavak; pl. a derék jelentései: ’jóravaló’, ’magas’, ’kövér’, ’szép’ stb 46 - A műveltségszavak különösen gyorsan terjednek. Egyes szavak tájszavak voltak, de terjedésük megváltoztatta helyzetüket (pl. bükköny, orgona, paprika) Lehetséges az is, hogy egy tájszó bekerül az irodalmi nyelvbe, és innen válik ismertté (pl. kelengye) Létezik a fordított irányú mozgás is: közmagyar szavak visszaszorulnak. • mony ’tojás, here’ • mál ’mell, has’ • szalu ’fejsze’ • jonh ’belső rész’ • húgy ’csillag’ • süly ’pattanás, bibircsók’ - A művelődéstörténeti hatás határa megállítja a szó területi terjedését; pl. a román eredetű juhászati műszavak nyugat felé nem terjednek - A földrajzi nevek közszói elemei is mutathatják egyes szavak elterjedtségét. • Néhány ómagyar kori szóról

tudhatjuk, hogy egyes szavak csak tájszói szinten éltek.  gyűr ’bucka’  öttevény ’töltés’  gorond ’domb, sziget’  erge ’ér, patak’  szomoga ’vizenyős hely’ • Több földrajzi név valódi tájszó: nagyobb területen terjedtek el, de nem ismerik őket mindenütt (pl. mocsolya ’vizenyős hely’). - A középmagyar és az újmagyar korban könnyebb kimutatni a szavak tájszó jellegét. - A Ribēs grossulāria nevének elterjedése átfogó képet ad a valódi tájszavak problémájáról. • Az ómagyar kor végén, a középmagyar kor elején: két név.  olaszagresto ’vadszőlő’ > egres  szlávkosmata ’szőrös bogyó’ > köszméte (~ pöszméte) • Az egres a nyugati és keleti nyelvjárásokban terjed el. • A köszméte a középső nyelvjárástípusokban terjed el. • A piszke (~ püszke ~ büszke) belső keletkezésű, és sok területet meghódít: Duna–Tisza köze, Duna mente (valódi tájszó). •

Keleti rész: kialakul a fige ~ füge elnevezés. • Közép-Dunántúl: a tüskeszőlő és a csipkeszőlő szavak terjednek el. • Egyik változat sem egyeduralkodó; a legerősebb változatok a használatosak (egres, piszke, pöszméte). A szakszókincs történeti fejlődése - Szakszó (műszó): a társadalmi, műveltségi, foglalkozási stb. csoportok sajátos, csak rájuk jellemző és általuk használt szavai - Szakszókincs (műszókincs): a szakszavak összessége. - Régi speciális szövegek jó anyagot adnak az ilyen irányú kutatáshoz. - Ómagyar kor, vallásos tárgyú szövegek (kódexek): irodalom. • mondék ’könyv, lecke, olvasás’ • zengés ’szó’ • törlejt ’írást szerez’ • ihlés ’inspiráció’ • glossza ’magyarázat’ • analógia ’jelképes értelem’ • pogánybölcs ’filozófus, költő’ • könyvesház ’könyvtár’ - Ómagyar kori szójegyzékek: botanika, zoológia, asztronómia stb. szavai - Középmagyar

kor: rengeteg orvosi szó; pl. egy állatorvosi emlék: lóbetegségek • nyilazás ’szeggel való sebesítés’ • zabállás ’csömör’ • menyülés ’ficamodás’ • túr ’fekély’ • rokkanás ’patagyulladás’ • békavar ’varas daganat’ • hurutálás ’köhögés’ • impók ’lábdaganat’ • érmarjulás ’érgörcs’ • szaporinca ’takonykór’ • vérjárás ’vérzés’ • kaptatetem ’körömdaganat’ • fakadozás ’gennyedés’ • heverő ’kólika’ 47 - - Középmagyar kor, céhiratok: a kézműiparosok szakszókincse; pl. csizmadiák (pitling ’növendék állat bőre’, fisléder ’apró darab bőr’, bige ’gyermekcsizma’, stibli ’csizma’, iplik ’cérnakivarrás, knájp ’dikics’) Tolvajnyelvi szókészlet, 1782: sajátos „szakmai” szókincs (ezek ekkoriban magyar elemek voltak; ez a szókincs azóta föltöltődött német, cigány, jiddis vagy héber elemekkel). • rajzol ’lop’ •

konyik ’orgazda’ • kutaz ’zsebből lop’ • gágyi ’arany’ • topánkáskodik ’részegeskedik’ • perge ’szekér’ • olvasztó ’bilincs’ • szuszogó ’disznó’ • ördög ’lakat’ • buga ’ökör’ • fejes ’tiszt’ • füles ’ló’ • kutya ’hajdú’ • csacsogó ’kutya A régi orvosi műszavak mára csak kis körben ismertek. Hasonlóan több fűszernévhez, amelyeket a hétköznapokban már nem használnak, így elnevezésük sem közkeletű (pl gyömbér, tárkony, csombor, sáfrány) A nemzeti nyelv szókincsének fejlődése - A művelt magyar köznyelv kialakulása a fölvilágosodás korában indul meg. - Különböző nyelvjárástípusokból tevődik össze, és nem egy bizonyos nyelvjárás emelkedik ki és válik normává, bár az északkeleti és néhány keleti nyelvjárás több nyomot hagy benne (pl. Kassa, Sárospatak és Debrecen környéke); okok • A magyar nyelvjárások mindig közel álltak egymáshoz.

• A műveltségnek és az irodalomnak csak regionális központjai vannak. • A nyelvtan- és a szépírók jelentős része protestáns, így ők az északkeleti-keleti részhez tartoznak. - A nemzeti nyelv szókészlete: általában négy fő forrása van. • Alapszókincs (a nyelvjárások fölé rétegződött nyelvi eszmény, amely még a nemzeti nyelv kialakulása előtt jött létre). • Tájszavak (főleg a fölvilágosodás és a reformkor idején kerültek a köznyelvbe). • Szakszavak. • Belső gyarapodás (pl. a nyelvújítás mesterséges szóalkotásai) XX. A magyar tulajdonnevek története; a személynevek és a földrajzi nevek típusai A tulajdonnevekről általában - A tulajdonnevek eltérése a közszavaktól elsősorban funkcionális jellegű: a közszó általánosít, a tulajdonnév az egyedi kijelölés eszköze. - Ugyanúgy fejlődnek, mint a közszók, bár lassabban. Toldalékolásuk is hasonló, bár különbségek vannak (pl képzőrendszer). - A

közös vonások oka: a kategóriák közös származása (a tulajdonnevek általában közszavakból jöttek létre). • Bükkös: az a hely, ahol sok bükkfa nőtt; a fák kiirtása után: Irtás. • Fekete: az a személy, akinek a haja, a szeme vagy a bőre sötét árnyalatú; megöregedve: Ősz, Fejér. - A tulajdonnév akkor szakad el igazán közszói alapjától, ha a jelölt egyedi tulajdonságainak megszűnése után is az egyed jelölője marad (pl. a hely neve Bükkös marad a fák kiirtása után is) - A fejlődés fokozatossága miatt vannak átmenetek. • Márkanevek. • A használótól függő kategória (Isten ~ isten). - Fordított irányú fejlődés: a tulajdonnevek köznevesülése. • Elvonódással.  Pepita-kendő > pepita  MacAdam út > makadám  Röntgen-készülék > röntgen • Elvonódás nélkül.  Káin > kaján  Ágoston > aggastyán - A földrajzi nevek köznevesülése ritka; pl. kanossza, kanosszát jár (az olasz

Canossa váráról) - Legerősebb hangulati velejárója a személyneveknek, főleg a keresztneveknek van (kedves, hangulatos, szép, csúnya, nevetséges). - Névdivat: a tulajdonnevekhez kapcsolódó hangulati elemek változnak. - Az idegen eredetű tulajdonnevek átvételének okai. • Idegen művelődési hatások. 48 Idegen nevet viselő személyek tekintélye. Névdivat. Az idegen ajkú népek lakta területre való település (pl. a török eredetű Tas ’kő’, vagy a szláv eredetű Csongrád ’fekete vár’). A tulajdonnevek csoportjai. • földrajzi nevek • személynevek • intézménynevek • címek (könyv, hírlap, folyóirat) • állat- és csillagnevek • alkalmilag használt (költői megszemélyesítés) nevek • • • - Személynevek - Nyelvtörténetünk legkorábbi szakaszának névadási szokásai nem ismertek. - A magyar személynevekről először Konstantin császár tudósít (a magyar főemberek nevei Árpád családjából és a

vezérek köréből). Ezek részben magyar, részben török eredetűek - Pogány kori (világi) névadás. • A legősibb típus. • Szoros kapcsolatban van viselőjével (jellemző tulajdonsága), így az egyén halálával megszűnik. • Közszói eredetűek; nagy részük a magyar nyelv ma is élő közszavával azonos. • Példák találhatók a XII. századi Dömsödi Adománylevél névanyagában - Egyházi eredetű nevek. • A kereszténység révén a latin eredetű személyneveket terjeszti. • A kereszténység megszilárdulása után a keresztségben mindenki kapott ilyen nevet, de általában nem használták (inkább a világi nevet tartották meg). • Van, hogy a világival együtt él, pl. Aba Sámuel király neve • Kiszoríthatja a világi nevet, mint Szent István esetében (Vajk helyett). • Latinos és magyaros formában is előfordulnak; pl. a XIII századi Tihanyi Összeírásban - Kételemű nevek. • A XIII. századtól a társadalmi, családi, jogi

viszonyok miatt fontos az egyének elkülönítése (kezdetben a vagyonosokra jellemző – a szegényeknél, illetve a nőknél még a XIV. században is van egyelemű névadás, vö. szolganevek) • Egy másodlagos elem járul a keresztnévhez; ennek jelzői szerepe van. • A világi és az egyházi névadás egyesül benne. • Több altípusa van; a három leggyakoribb.  Az egyén tulajdonságait jelölő ragadványnevek; a latinos formában dictus kapcsolással jelentkezik (Anthonius dictus Kerekes), a magyaros formában anélkül (Georgium Erdeg).  Az apáról vett, de még nem öröklődő nevek; lehet ragadványnév, vagy keresztnévi eredetű. Latinos formában: Nicolaus filius Fekete; magyaros formában: Laurentius Andrassy.  A származási vagy a birtokhelyet föltüntető nevek. Latinos forma: Fabianus de Kysfolwd; magyaros forma: Stpehanus Hegy, Nicolao Themeskezy. - Családnevek. • A kételemű nevek fejlettebb foka. • A jelzői előtag egyre fontosabb

szerepet kap a családi leszármazás terén. • A családnév jelentése már nincs kapcsolatban viselője egyéni tulajdonságaival, így a személynév teljesen elveszti jelentéstartalmát. • Kialakulásuk és megszilárdulásuk ideje.  A birtokos osztálynál: XV. század  Az alsóbb néprétegeknél: XVI-XVII. század • A leggyakoribb csoportjai.  Ragadványnevek.  testi, lelki tulajdonságot, hasonlóságot jelölő közszóból (Nagy, Kis, Balogh, Jámbor, Fodor, Barna, Sánta, Holló, Igaz)  társadalmi helyzetet jelölő közszóból (Kenches, Forintus, Nemes, Zolga)  cselekvést, foglalkozást, tisztséget jelölő közszóból (Nádvágó, Hegedűs, Kovács, Fazekas, Huszár, Vajda, Bán, Bíró)  Apanévi keresztnevek.  teljes: Gal, Ferench, Lukas, Elek, Egyed, Winche 49 - - - -  rövidített, kicsinyítő képzős: Marko, Bene, Domo, Myke, Posa  patronymicumképzős: Emrefy, Lazlofy, Bekfy, Janossa  Földrajzi származás

alapján: Sopronhy, Varady, Bwday, Zalay, Tolnai, Erdely. Női névadás. • A nő férjhez menéséig apja nevét viseli. • A házassága után férje nevén nevezik, -né képzővel. • Az özvegyek megtartják régi nevüket, vagy visszatérnek egyelemű, családnév nélküli leánynevükhöz. Háromelemű névadás. • A magyar nyelvterület egyes részein kialakul egy új, differenciatív elem: a harmadik név. • Ez a régi világi-ragadványnévi típus folytatója. • Viszonya az eredeti családnévhez.  Helyettesíti.  Kiszorítja.  Hozzátapad. • Latinos alakja: Ladiuslaus Halasz alias Veres (XVII-XVIII. század) • Magyaros forma: Rosnai Szabó György (1706). Mesterséges névalakítás (névmagyarosítás). • A XIX. század elejétől „jön divatba” • A magukat a magyarsághoz tartozónak érző személyek idegen, vagy annak gondolt családnevüket magyar névre cserélik. • A magyarosítók gyakran már kialakult magyar névtípusokhoz

igazodnak. • A névválasztás sok esetben összekapcsolódik a hazafiasnak látszó álromantikával: a nemesi, illetve az annak gondolt neveket részesítették előnyben; pl.  Sok szótagból állók.  A kettős ss-sel vagy ff-fel írhatóak.  A Szent- előtagúak.  A -fi (-fy) végződésűek.  A -vári, -földi, -házi, -kuti stb. utótagúak (illetve: y-végűek) • Kedveltek az s-képzős és az igenévi jellegű családnevek (Darvas, Bárdos, Havas; Szántó, Rejtő). A keresztnévi eredetű utótag. • Óriási változásait a névdivat okozza. • A régi magyarban divatos nevek száma mára erősen csökkent (Boldizsár, Ambrus, Fábián, Illés, Jakab, Lőrinc, Sámuel; Karolina, Rákhel). • Egyes régi keresztnevek változatlanul divatosak (István, László, János, Pál, Péter, Tamás; Anna, Erzsébet, Judit, Mária). • A divatos nevek közt sajátos csoport: a romantikus okokból fölújított ősmagyar nevek (ezek részben hibás olvasatból

kapták hangalakjukat): Attila, Csaba, Árpád, Géza, Zoltán, Béla, Zsolt, Gyula, Jenő, Ákos, Szabolcs. Földrajzi nevek - Rokon a személynévadás történetével. - Nagy részük évszázadokon keresztül él, és csak bizonyos hatásokra vész ki; okok. • Lakosságcsere (pl. a török hódoltság pusztításai után) • A gazdaság- és birtoklástörténetben bekövetkező nagy változások. • Nagyságuk, ismertségük; pl. a nagy vizek, települések ismertek (a községek határrészein levő dűlők rövid életűek) - Idegen eredetű földrajzi nevek. • A honfoglalás előttről származó réteg (az itt talált népektől vették át őket). • Az ide tartozó víz-, hegy- és területnevek nagy részéről nem állapítható meg, hogy milyen nyelvből ered (a legtöbb szláv közvetítéssel került át). Pl Duna, Tisza, Maros, Szamos, Körös, Garam, Rába; Mátra, Bakony, Mecsek, Bihar. • Vannak olyanok, amelyek kimutathatóan szláv eredetűek: Beszterce,

Kraszna, Balaton, Pilis, Veszprém, Baranya, Nógrád, Komárom, Csongrád, Visegrád, Tihany, Tapolca, Kanizsa, Torockó. • A német eredetű kevés: Lajta, Moson (terület). • Török eredetű: Küküllő. • A honfoglalás után is keletkeztek; ezek későbbi átvételek (pl. Debrecen, Monor) - Magyar eredetű földrajzi nevek. • A honfoglalás előtti nevek nyomtalanul eltűntek (megmaradásukat a nomád életmód is meggátolta). 50 Mindezek és a sok idegen név ellenére földrajzi elnevezéseink legnagyobb része magyar eredetű. Nagy részük közszói előzményű. Alaktanilag: három fő csoport.  Alapalakban szereplők: Bükk, Fertő, Szarvas.  Képzősek: Kereki, Jobbágyi, Olaszi, Sárd, Aszód, Bogárd.  Összetettek: Egerszeg, Szombathely, Ásványtő, Nagyszénás, Tótkomlós. • Jelentéstanilag: gyakori csoportok.  Növénynév: Eger, Tölgyes, Szilágy, Somogy, Almás, Nádasd, Berek, Erdőd, Nyárád.  Állatnév: Madaras, Seregélyes,

Báránd, Agárd, Farkasd, Hollósd.  Térszínformanév: Szurdok, Halmi, Hegyesd, Völgyed, Aszó.  Vízrajzi név: Sárospatak, Mélykút, Nyírség, Mocsolád, Sárosd, Hanság, Sajó.  Település, településrész: Várad, Telegd, Udvard, Szeged, Kisfalud, Kisújszállás, Felszeg.  Vásárhelyre utaló név: Marosvásárhely, Dunaszerdahely, Szombathely, Csíkszereda, Nagyszombat.  Népnév: Besenyő, Böszörmény, Lengyeld, Oroszi, Németi, Horváti. Személynevekből lett földrajzi nevek. • Alapja: a névadó személy és a terület szoros kapcsolata (alapítás, birtoklás, esemény). • Legősibb típus: a puszta személynév válik földrajzivá (képző és összetétel nélkül); pl. villa Latabar, villa Zobolch, villa Bors, villa Lazar; ma élők: Tas, Üllő, Jutas, Tevel • A szentekről elnevezett települések. • A személynév a birtokos jelzős összetétel előtagja (petre zenaia); utótagok (pl.): -falva, -laka, -háza, telke, -földe,

-réve, -szállása, -ülése, -soka Magyar törzsnevekből lett földrajzi nevek. • A X-XI. századból valók • A törzsi kirajzások helyeit jelölik (Nyék, Megyer, Keszi, Tarján, Jenő, Kér, Kürt-Gyarmat). • • • - - XXI. Idegen eredetű szókincsünk rétegei a magyar művelődéstörténet tükrében: török, szláv, német, latin, újlatin, angol jövevényszavak Iráni jövevényszavak - Ős- és óiráni jövevényszavak. • Az iráni nyelvvel való érintkezés: az alapnyelvvel is, de ezek a magyarban a finnugor örökség részei. • Kapcsolat a magyarság külön élete után is van. • I. e X sz– i sz V századig: a magyarok iráni nyelvcsoportok szomszédai (kimmeriek, szkíták, szarmaták) • A magyarokat az irániak ismertették meg az állattenyésztés kezdetleges eszközeivel; szavak.  tehén, tej: elsősorban a szarvasmarhatartással kapcsolatosak  öszvér, szekér (lehet, de nem tisztázott)  nemez (< nämäd; jelentése:

összepréselt gyapjú)  tíz, bűz (< būd) 48  hús, vászon, özvegy (bizonytalan etimológia) - Későbbi iráni jövevényszavak. • Alánok.  Kubán folyó vidéke; a szkíták rokonai. Emlékük: mondákban (Hunor és Magor az alán fejedelem leányait rabolja el).  Következő érintkezés: XIII. század (görögkeleti alánok = jászok) • • 48  Jövevényszavaink az első érintkezés korából valók.  Biztos: asszony, híd, vért.  Talán: verem, méreg, üveg, zöld, gazdag, egész. Perzsák.  I. sz VII századtól a perzsa kereskedők gyakran járnak Magyarországon  Három biztos emlék: vár, vám, vásár.  Talán: hang. A közvetlen átadó nem határozható meg: ing, kard. A nemez és a bűz korai átvételek; ezt mutatja: d > z változás. 51 Török jövevényszavak Ótörök (honfoglalás előtti) - A dél-uráli övezete: török szomszédság, de a hatás még nem erős. - Az V. századtól (Kaukázus és a

Fekete-tenger vidéke) a honfoglalásig: igen erős hatás Az itteni török népek 49 a nyelv két nagy típusát beszélik. • csuvas • köztörök - Ami alapján el lehet választani őket. • Az őstörök *r a csuvasos nyelvekben megmarad r-nek, a köztörökben z-vé válik; az ilyen típusú r-t tartamazó szavaink csuvasosak; pl. ökör • Az őstörök szókezdő *j a köztörökben j marad, a csuvasosban ś vagy s lesz; az ilyen szavakban a magyar sz kezdet csuvasos eredetre utal; pl. szél Egyes csuvasos nyelvekben ez a j j-vé fejlődik, ez a magyarban gy lesz (ugyanaz a szó két alakban is megvan: gyűrű – szérű) - Egyéb jövevényszavak: sár, görény, tenger, térd, iker, ír, tar, tűr, sárga, serke, sárkány, sarló, szűcs, szőlő, gyom stb. - V–IX. század • Korai: harang, homok (még részt vesz a korai spirantizációban). • Késői: kapu, korom, káka, karó (megmarad a szókezdő k). - Állattartás: bika, ökör, tinó, borjú, ünő,

tulok, ürü, toklyó, kos, kecske, disznó, ártány, teve; túró, sajt, gyapjú; karám, ól, tengely, gyeplő, kantár. - Vadon élő állatok: oroszlán, bölény, borz, görény, ürge, gözű, ölyv, karvaly, keselyű, turul, sólyom, túzok, béka, süllő. - Földművelés: búza, árpa, borsó, kender, komló, csalán; alma, körte, dió, gyümölcs; szőlő, bor, szűr; tiló, orsó; eke, sarló, szérű, tarló, dara, őröl. - Vadnövények: som, kökény, gyertyán, kőris, káka, gyékény, üröm, torma, bojtorján, kóró, kökörcsin, gyom. - Lakóhely: sátor, karó, kapu, kút, szék, bölcső, kép, söpör. - Mesterség: ács, szűcs, szatócs. - Öltözködés: ködmön, köpönyeg, bársony, saru, csat, gyöngy, gyűrű. - Társadalmi, erkölcsi és vallásos élet: törvény, tanú, bér, kölcsön, tor, gyász, érdem, bölcs, boszorkány, sárkány, gyón, igéz, bűvöl, bájol, bocsát, gyaláz, bosszankodik. - Test: kar, nyak, térd, boka, gyomor,

köldök, szakáll, csipa, szeplő. - Tulajdonságok: kicsi, apró, gyönge, öreg, kék, sárga, tar, bátor, gyarló, gyáva, ál, orv. - Természeti nevek: tenger, homok, szél, sár, árok, nyár, dél. Kun-besenyő és oszmán török (honfoglalás utáni) - A honfoglalás után ritkább a magyar–török érintkezés; jellemzőbb a nyelvileg is konkrétabb török népekkel való kapcsolat. - Csoportok, amelyek nyelvi hatásával számolhatunk: besenyők, kunok, úzok, kálizok (izmaeliták). - Kun-besenyő kölcsönzések. valószínűleg lehetséges • csődör • balta • komondor • csákány • kun • bicsak • orosz • örmény • csősz • kobak • kalauz • koboz - - 49 Káliz-izmaelita kölcsönzések. • maszlag • tőzsér • díj Érintkezés az oszmán-törökökkel. • XV. század: szórványos • XVI-XVII. század: közvetlenebb és állandóbb • Átadók: az itt állomásozó törökök.  katonák Pl. onogurok, volgai bolgárok, pontusi

bolgárok, szabírok, türkök, kazárok 52 • •  hivatalnokok  adószedők  kereskedők Átvevők.  magyar végvári vitézek  a törökül is megtanuló magyar deákok  a hódoltság területén megmaradt magyar nép Ezen szava egy része valószínűleg szerb-horvát közvetítéssel került át nyelvünkbe. Szláv jövevényszavak - A szlávokkal való érintkezés ideje. • A honfoglalás előtt (orosz és ukrán csoportok). • A honfoglalás után (szláv lakosság a Kárpát-medencében).  Ahol a magyarság többségbe kerül, ott beolvadnak (pl. Dunántúl, Kisalföld, Nagyalföld, Mezőség, Székelyföld).  Északról és délről határolnak. - Az érintkezés mértéke. • Közvetlen: szlovén, szerb-horvát, szlovák, ukrán. • Távolabbi: bolgár, lengyel, cseh, orosz. - A jövevényszavaknak csak kis részéről lehet megállapítani, hogy melyik nyelv a közvetlen átadó, és csak az átfogó „szláv” megjelölést

használhatjuk. - Az átvétel idejének a meghatározása. • A nyelvemlékbeli első előfordulás alapján. • Hangtani kritériumok alapján. • Művelődéstörténeti kritériumok; pl. közvetlenül a honfoglalás után kerültek át a következők  Kereszténység: kereszt, szent, malaszt, zsolozsma, keresztel, vecsernye, bérmál, pap, érsek, apát, barát, apáca, zarándok, karácsony, pünkösd, szerda, csütörtök, péntek, szombat.  Állami élet: király, vajda, ispán, tiszt, udvarnok, poroszló, paraszt, megye, pénz, pecsét, perel.  Ekés földművelés: ugar, parlag, barázda, mezsgye, csoroszlya, ösztöke, kapál, konkoly, repce, hajdina, gabona, kalász, asztag, korpa, szalma, polyva, len, pozdorja, gereben, guzsaly, bab, lencse, kapor, uborka, káposzta, paprika, retek, cékla.  Istállózó állattartás: pajta, jászol, járom, patkó, iga, zabola, abrak. - Egyéb csoportok. • Növénynevek: cseresznye, barack, szilva, szamóca, málna,

naspolya, berkenye, galagonya, jegenye, jávor, juhar, cser, luc, boróka, tiszafa, bodza, rekettye, gomba, páfrány, szittyó, moha. • Állatok: bárány, birka, kacsa, gácsér, kakas, jérce, galamb, macska, szelindek; medve, hörcsög, patkány, vidra, szarka, veréb, csíz, gerlice, muslica, pók, giliszta, pióca, pajor, pondró, poloska, bolha. • Halászat: csuka, kárász, pisztráng, márna, ikra, rák, csónak, naszád, kormány, lapát, vitorla, varsa, patak, mocsár, zátony, gát, zsilip, iszap. • Ház és berendezése: udvar, pitvar, konyha, pince, ablak, gerenda, kemence, kémény, katlan, asztal, pad, lóca, polc, nyoszolya, párna, dunyha, abrosz, pólya, kulcs, zár, retesz. • Étkezés: ebéd, uzsonna, vacsora, tészta, kalács, kovász, galuska, pecsenye, kolbász, szalonna. • Ruházkodás: ruha, nadrág, gatya, szoknya, harisnya, csizma, kapca, párta. • Családi élet: család, cseléd, mostoha, koma, dajka, déd, unoka. • Mesterségnevek: bodnár,

kádár, takács, mészáros, esztergályos, kovács, csizmadia, gölöncsér. • Eszközök: kalapács, szekerce, borotva, korong, abroncs, donga, bödön, vödör, csöbör. • Népnevek: görög, jász, német, lengyel, horvát, szerb. Német jövevényszavak - Szorosabb magyar–német kapcsolat a királyság megalakulásától számítható. - A XII. századtól erősödnek a kapcsolatok • Középkori városainkat nagyrészt a német polgárság alakította ki. • Nagyobb területekre is tömegesen költöztek be a német földművesek (Erdély, Szepesség). Ezek a német telepesek a középfrank nyelvjárást beszélték. - Mohács után: a Habsburgok politikai uralma az ország jelentős részére kiterjedt, a törökök kiűzése után pedig az ország egészére. - A rendkívül erős német befolyás veszélyezteti a magyar nyelv és kultúra lényegét; hogy ez nem következik be, a fölvilágosodás, a reformkor és a szabadságharc bekövetkeztének a következménye.

- A magyar nyelv két német nyelvjárástípusból veszi át a szavakat. 53 - • A középnémetből. • A felnémet bajor-osztrák változatából. Kb. 400 olyan német jövevényszavunk van, amely köznyelvinek mondható Latin jövevényszavak - A latin nyelvhatása nem a közvetlen népi érintkezésen alapul, hanem egyházi és műveltségi szinten, sőt bizonyos mértékben az írásbeliség keretei közt ment végbe. - A magyarság keresztény hitre térésével a latin hatása folyamatos; vannak olyan időszakok, amelyek különösen kedvezőek a hatás szempontjából. • XI-XV. század: a kereszténység fölvétele, a nyugati keresztény kultúra és az egyház megerősödése • A reformáció, amely a műveltséggel együtt a latin nyelvet is terjeszti. • Barokk latinság: a latin az állami, közigazgatási, jogi, gazdasági és tudományos élet hivatalos nyelve. - A latin nyelv három fajtája. • Vulgáris latin.  Az Itáliában és a római

provinciákban általánosan használt népnyelv.  Ebből fejlődnek az újlatin nyelvek (pl. olasz, francia, spanyol, portugál, román)  Az újlatin nyelvekre való bomlás a magyarországi latin hatás ideje előtt történik, így ebből a típusból nem vettünk át szavakat. • Klasszikus latin.  A művelt rómaiak beszélt nyelvéből származik (a vulgáris latin fokozatos irodalmivá válása).  Irodalmi nyelvként szabályai merevek, így a középkori latin elnyomja.  Latin jövevényszavainknak ez sem az alapja, legföljebb a modern iskolai latinoktatás révén hat. • Középkori latin.  Alapja a klasszikus latin, de sok eleme a vulgáris típusból származik.  Elsősorban irodalmi nyelv, illetve a római egyház hivatalos nyelve, valamint a tudományoké.  Magyarországi latin: a középkori latin nálunk ismert változata. - A magyar nyelv latin jövevényszavai nagyrészt a középkori latin magyarországi változatából valók, így

homogén csoportot alkotnak. - A klasszikus latin ejtés helyett a magyarországi érvényesül. • intervokális s helyett: ž; pl. latinmusica > magyarmuzsika; latinusura > magyaruzsora • egyéb s helyett: š; pl. latinsors > magyarsors; latinostia > magyarostya • ge, gi helyett d’e, d’i; pl. latingehenna > magyargyehenna; latingingiber > magyargyömbér • ce, ci: ugyanaz; pl. latincaeremonia > magyarceremónia; latincitrum > magyarcitrom • l, t, d + mgh helyett: ly, ty, gy + mgh; pl. latinpetrosilium > magyarpetrezselyem; latinsacrastia > magyar sekrestye; latinguardianus > magyargárgyán - Csoportok. • Egyház: templom, kápolna, monostor, klastrom, sekrestye, eklézsia, oltár, orgona, katedra, ostya, próféta, mártír, kanonok, prépost, kántor, káplán, presbiter, legátus, mise, zsinat, kórus, prédikál, konfirmál, legenda, regula, kámzsa, csuklya, paradicsom, purgatórium, gyehenna, sátán. • Iskola: iskola,

kollégium, professzor, tábla, tinta, kréta, ceruza, spongya, penna, papiros, virgács, szekunda, vakáció, diktál. • Növény: akác, cédrus, pálma, platán, citrom, gyömbér, majoránna, menta, palánta, petrezselyem, ibolya, viola, zsálya. • Állat: elefánt, tigris, párduc, hiéna, cet, krokodil, vipera, fülemüle, páva. • Orvostudomány: patika, pirula, diéta, kúra, pestis, kólika. • Jog, közigazgatás: nótárius, fiskális, prókátor, juss, testamentum, lajstrom, voks, paktum, konvenció, uzsora, citál, apellál, instál, adoptál. • Ház és berendezés: kúria, porta, kamra, grádics, fundamentum, pádimentum, tégla, lámpás, almárium. Újlatin jövevényszavak Francia jövevényszavak - XI. század: a magyar–francia kapcsolat kezdete; ez a XII–XIII században megerősödik - Az érintkezés többszintű. • Kapcsolat a francia uralkodóházakkal. • A királyi udvarba francia főurak, lovagok jönnek. • Francia szerzetesek jönnek az

országba (bencések, premontreiek, ciszterciek). • Több francia származású világi pap magas egyházi méltóságot kap Magyarországon. • Sok magyar pap tanul francia egyetemeken. • Sok francia polgár letelepszik az országban (Pozsony, Esztergom, Székesfehérvár, Eger, Nagyvárad). 54 - Régi francia jövevényszavaink nagyrészt a vallon nyelvterületről valók, és nem német közvetítéssel kerültek át: lakat, kilincs, szekrény, mécs, tárgy, zománc, korc, furmint, paraj. XVIII–XIX. századi francia jövevényszavaink német közvetítéssel kerültek át, így ezek nem számíthatók francia jövevényszónak, csak németnek, illetve nemzetközi műveltségszónak: bagatell, garzon, gázsi, kurázsi, limonádé, gavallér, gardedám, parádé, rezsó, lavór, blamál. Csak néhány, nagyon új szóról állítható, hogy tényleg a franciából került át: burzsoá, kommün. Olasz jövevényszavak - A magyar–olasz kapcsolat kezdete: a magyarság

keresztény hitre térése; ekkor olasz térítők is jönnek Magyarországra. - A XII. századtól erősödnek a kereskedelmi kapcsolatok Magyarország és az észak-olasz városok közt - XIII–XIV. század: több városba olasz polgárok költöznek (Esztergom, Székesfehérvár, Buda, Nagyvárad) - Az Anjou-korban és Mátyás alatt igen erősek az olasz kapcsolatok. - A XV. század végétől gyöngülnek a kapcsolatok - XVIII–XIX. század: az olasz kultúra főleg bécsi közvetítéssel jut Magyarországra - Csoportok. • Katonai. lovagi élet: pajzs, lándzsa, trombita, pálya, armada, mustra • Főúri, városi élet: tréfa, maskara, paszomány, tafota, freskó, opera, szóló, balerina, cselló. • Kereskedelem: piac, kandalló, bárka, gálya, sajka, gondola. • Növény: narancs, füge, datolya, mandula, articsóka, spárga, egres, mazsola, rizs. • Állat: strucc, osztriga. • Étel: torta, makaróni, spagetti, maróni, szardella. Román jövevényszavak - A XII.

századtól biztosan van magyar–román érintkezés (elsősorban Erdélyben) - XVI–XVII. század: az erdélyi románság hatása igen erős (bár regionális marad) - Román jövevényszavaink többsége az erdélyi román nyelvjárásból került át hozzánk. - Magyar köznyelvi szintre emelkedtek: cimbora, ficsúr, kópé, poronty, mokány, fustély, áfonya, tokány, orda, málé, kaláka. Angol jövevényszavak - A magyar és az angol nyelvnek a XVIII. század előtt nem votlak érdemi kapcsolatai; Anglia ekkor gazdasági és politikai mintává válik, és nyelvileg is egyre nagyobb hatást gyakorol az európai kultúrára - Az Angliába utazó reformkori arisztokraták írásaikkal és levelezésükkel is hozzájárulnak az angol szavak közvetlen átvételéhez (pl. Széchenyi István vagy Wesselényi Miklós) - A XIX. század közepe: magyar nyelvű tudósítások jelennek meg Észak-Amerikáról - XX. század: az Amerikából hazatértek sok angol (amerikai) szót hoznak

magukkal - Angol jövevényszavaink nagy része az írott nyelv révén kerül át hozzánk (politikai, tudományos és műszaki írások). - A XIX. század második felétől az 1930-as évekig jelentős a sportágak angol szavainak az átvétele (meccs, futball, bekk, centerhalf, korner, taccs), de ezek zömét kiszorították a helyettük alkotott magyar szavak. - Az amerikai kultúra széles körű terjedése miatt sok szó átkerül a szakzsargonok szókészletéből (bróker, díler, dzsogging, fájl, floppi, hardver, hot dog, klikkel, lízing, lobbi, menedzser, stencil, szerver, szoftver, szörfözik, xerox, vincseszter, top). - Az angol nyelvi hatások azonban jórészt más nyelvek, különösen a német közvetítésével vagy nemzetközi szavak formájában érték el a magyar szókészletet. - Egyéb szavak: tröszt, dömping, bojkott, farm, dokk, csekk, sztár, kardigán, dzsessz, troli, skalp, lincsel, detektív, keksz, kemping, lift. Tükörszavak - Tükörszavak. •

Olyan szókölcsönzések, amelyek nem az idegen nyelvi hangalakban veszik át a szót, hanem az átadó nyelvi tartalmát saját nyelvi elemeivel tükröztetik vissza. • Az átadó és az átvevő nyelv szóalkotó szerepe egyaránt érvényesül bennük, így átmenetet képeznek az idegen nyelvi elemek és a belső keletkezésű szavak közt. - A magyar nyelv onnan vett át tükörszavakat, ahonnan több jövevényszava is származik. - Nyelvi megalkotásuk módja. • Spontán, népi átvétel. • Mesterséges alkotás. - Szláv tükörszavak, amelyek az egyházzal kapcsolatosak: régiek; pl. húsvét, húshagyó, nagyhét, virágvasárnap, gyümölcsoltó 55 - Latinból vett tükörszavaink újabbak: állam (status), anyag (materia), egyetem (universitas), ellenszenv (antipathia), mindenható (omnipotēns). Tükörszavaink legnagyobb része német minták után igazodott. • Nagy részük szóösszetétel; pl. álláspont, kebelbarát, tetszhalott, pásztoróra,

vízesés, állatkert, kávéház, kőszén, szárnysegéd, gyepmester; vérszegény, jogerős, szolgálatkész, vámmentes; belát, fölvág, behoz, kiértékel; kimondottan, kizárólag, kivéve. • Egyszerű tükörszavak is vannak: pincér, udvarias, rajong. XXII. A szintaktikai szerkezetek története: alany és állítmány, alárendelő szerkezetek, mellérendelő szerkezetek Alany - Főnévi természetű. - A főnév alanyként zéró ragos alanyesetben szerepel; van azonban, hogy határozóragos főnév vagy határozószó lesz az alany. Ezek ráértéssel veszik magukra a mondatból kihagyott alany szerepét - Főnévi igenév. • Elhomályosult határozóragos főnév (eredetileg határozó). • Egyes mondatszerkezetek átértékelődésével vált alannyá. • Eltolódás: nehéz (vmi) megtanulni > nehéz (vmit) megtanulni. - Régi alanyfajták. • általános (HB, ÓMS: világ ’mindenki’) • alanytalan (villámlik) Állítmány - Igei természetű. - A

névszó alanyesetben lehet állítmány (ez finnugor sajátosság, ami már visszaszorulóban van); a magyarban viszont csak a 3. személy lehet létige nélküli (nagy ø) - Névszói-igei állítmány (összetett állítmány: névszó + kopula). - Főnévi igenév. • Állítmányként főleg az érzékelést kifejező igékből használatos (látni, hallani, érezni). • A kódexekből nincs rá adat. • Valószínűleg későbbi, analógiás fejlődés eredménye. - Az alany-állítmány egyeztetése (kongruencia). • A legkorábbi időktől jellemző. • Az összetett állítmány része olykor számban nem egyezik: HB mend ozhuz iarov vogmuc. • Előfordul, hogy a birtoktöbbesítő -i jeles alany mellett az állítmány egyes számú. Alárendelő szerkezetek Alanyos szerkezetek - HB: az igenévnek saját (a mondat alanyától különböző) alanya van: birsagnop ivtua. - Ami előfordulhatott ilyen szerkezetben. • A mára kihalt -atta/-ette képzős igenév (szem nem

látott, fül nem hallott). • Folyamatos melléknévi igenév (1700: tíz ember kapáló szőllő). - Az istenadta-féle szerkezet. • A gutaütött-féle szerkezet személyragos alakja. • Birtokos jelzős szerkezetnek is tartják. • Az adta alaptag tekinthető igének és igenévnek, determinánsa pedig alanynak. - Igéből képzett főnév szintén vehet maga mellé alanyt, ha a cselekvésmozzanat erősen érezhető benne (csordajárás). - Felemás, tejejó: az alany és névszói állítmány kapcsolata elveszti önállóságát, és egy főnév jelzője lesz. Tárgyas szerkezetek - Az alaptag. • Általában tárgyas (tranzitív) ige. • Néha deverbális főnév. - Határozott tárgyas szerkezet. • A cselekvés meghatározott személyre, dologra, fogalomra irányul. • Az igei alaptag tárgyas ragozású. • HB: vimagguc szen achsin mariat; tilutoa wt; turchucat mige zocoztia vola. 56 Gyakran a vonatkozó névmás mellett is határozott ragozás állt (ma:

határozatlan). Főnévi igenév mellett csak akkor van határozott ragozás, ha van mellette egy másodlagos meghatározott tárgy (szeretnék szántani – szeretném fölszántani a földet). A székely nyelvjárásban külön tárgy nélkül is van határozott ragozás (pl. Mikes Kelemen: ők nem szeretik a hegyre fel mászni) Alapnyelv: a tárgyas viszony jelöletlen, de vannak bizonyos elemek, amelyek jelölhették a határozottságot. • Birtokos személyragok. • Sajátos determináló elemek (birtokos személyragi eredetűek, vagy mutató névmások agglutinálódásai). A tárgy ragtalansága megőrződik a tárgyas összetételek nagy részében. • • - Határozós szerkezetek - A határozós szerkezetekről általában. • Cselekvések, esetleg tulajdonságok körülményeit fejezik ki. • A határozó leggyakrabban főnév.  A legősibb kifejezési mód a ragtalan főnév lehetett (nyelvemlékeinkben szórványos).  Ma: általában ragos főnevek. HB

zumtuchel, milostben; muga nec, kinec ÓMS fyomnok KTSz vilagon, aniahoz  Gyakoriak a névutós főnevek (névutó: a raggá válás átmeneti fokozata). • Határozószók: olyan ragos főnevek, amelyek alkotórészei elhomályosultak. Elhomályosult határozóragos alakulat a főnévi igenév  Eredeti szerepe: határozói.  Ragos volta elhomályosulása után nyer másodlagosan tárgyi, alanyi és állítmányi szerepet.  Korai adatok (HB): iochtotnia, ovdonia es ketnie. • Helyhatározó: a legősibb típus. • A határozórendszer sokfelé ágazásának okai.  A szótő jelentésének a besugárzása a határozórag vagy a névutó funkciójába; pl. az -n határozórag akkor válik idő-, mód- és állapothatározói jelentésűvé, ha időt, módot vagy állapotot jelentő szóhoz járul (télen, formán, betegen).  Az alaptag jelentésének befolyása a rag funkciójára. A ragos vagy névutós névszó pontos értékét a mondatkörnyezet adja meg.  Az

alaptag jelentésváltozása.  Az analógia.  A rokon jelentésű igék. - A helyhatározós szerkezetek. • Ősi eredetű ragjaink egy-egy irányon belül általános helyhatározók voltak. • Az ómagyar kor elejére kialakul a következő helyhatározói rendszer.  Belviszonyragok.  inessivus: -ban/-ben  elativus: -ból/-ből  illativus: -ba/-be  Külviszonyragok (számtalan árnyalat).  a cselekvés vminek a fölszínén megy végbe (-on/-en/-ön, -ra/-re, -ról/-ről)  a cselekvés vminek a körében megy végbe (-nál/-nél, -hoz/-hez/-höz, -tól/-től)  a cselekvés valahova irányul (irányhatározó: -nak/-nek; terminativus: -ig)  családi helyragok: -nott (hol), -nól (honnan), -ni (hova)  A pontosabb viszonyítás: névutókkal. • A helyhatározó továbbfejlődései: részelő, részes, képes. • Részelő határozó (partitivus).  Az egész-rész viszonyának a kifejezése.  HB evec oz tiluvt gimilstwl • Részes

határozó (dativus).  Az irányhatározóból fejlődik ki.  A cselekvés a személy felé irányul (a hasznára vagy kárára történik). • Képes helyhatározó. - Az időhatározós szerkezetek. • A helyhatározóból fejlődött (valószínűleg az alapszó jelentésének besugárzása miatt). • Irányhármasság jellemzi.  Időtartam. 57  Kezdőpont.  Végpont. • Néhány időfogalmat kifejező szó ragtalanul is állhat (nap). • Legkorábbi kifejezőeszköz: négy primer esetrag; ezeket később fölváltják a fiatalabb határozóragok (-ban, -ról, -ra, -ig). • XV–XVI. század  A névutók közül a következőknek már van időhatározói szerepe: alatt, előtt, közben, felé, kívül, után, szerint, által.  Ekkor terjed el a -kor rag.  A XVI. század második felében névutóvá válik a múlva határozói igenév • Késői kódexek: föltűnik az idétt névutó, ami végül teljesen elavul. • Továbbfejlődései. 

Számhatározó: az időpont ismétlésének száma vagy fölsorolása a -szer raggal.  Osztóhatározó (distributivus): koronként.  Föltételes határozó: esetén, esetében (vmi megtörténtekor). - Az állapothatározós szerkezetek. • Tárgyfogalom (alany, tárgy, határozó) körülményeit fejezik ki. • A helyhatározóból jött létre. • Fajtái.  Eredethatározó.  Eredményhatározó.  Helyettesítő határozó; ragja: -ért; névutói: helyett, gyanánt, fejében.  Társhatározó; sajátos ragja: -val/-vel (a XV. századtól: -stul/-stül); névutói: együtt, össze - A módhatározós és a vele rokon szerkezetek. • A helyhatározó felől indul a módhatározó felé a fejlődés, de közvetlenül nem lett belőle módhatározó, csak az idő-, állapot- és eredethatározó kategóriáján keresztül. • Több határozós szerkezettel rokon.  Eszközhatározó.  HB latiatuc feleym zumtuchel  ÓMS uos scegegkel werethul 

Csereviszony: vmit vmiért, vmi fejében.  Fok- és mértékhatározó: előbbi általánosságban, utóbbi számszerűleg fejezi ki egy cselekvés vagy tulajdonság mértékét, mennyiségét.  Tekintethatározó: a mondat állítmánya csak valamire nézve érvényes; XVI. század: sajátosan erre a funkcióra alakul ki a nézve névutó.  Hasonlító határozó (középfokú melléknevek mellett): a kezdeti -tól/-től-t (BécsiK: minden emberektől bűnösb) kiszorítja a szintén ablativusi irányú -nál/-nél. - Az okhatározós szerkezetek. • Eredethatározóból (irigységből). • Állapothatározóból (ijedtében). • Időhatározóból (ez beszédekre, folytán). • Eszközhatározóból (mi által > mi miatt; lóval esett el). - A célhatározós szerkezetek. • Kifejezőeszközei: -ra, -re, -ért. • Aminek sajátosan célhatározói szerepe van.  főnévi igenév  végett névutó (ez a XVI. század második felében még elég ritka) Jelzős

szerkezetek - A minőség- és mennyiségjelzős szerkezetek. • Alapnyelvi sajátság: a jelző a jelzett szó előtt áll (ez nem változik). • A minőségjelző szófaja általában: melléknév, melléknévi igenév. • Alapnyelvi sajátság: bizonyos jelentéskörbe tartozó főnevek is állhatnak minőségjelzőként (nemet, kort, foglalkozást jelentő főnevek, anyagnevek).  ÓMS uos scegegkel  TA kurtuel fa • A nyelvtörténet folyamán megritkulnak a főnévi minősítő jelzők (pl. melléknevet képeznek belőlük -s, -ú, -ű, -i képzővel). (A főnévi minősítő jelző háttérbe szorulása más finnugor nyelvekben is megtörtént) • A jelzői értékű határozók viszont egyre terjednek. 58 -  Ezek a főnévhez a régi magyarban a való igenévvel kapcsolódtak (ez a XV–XVIII. századig általános)  HB mend paradisumben uolov gimilcictul  A sok való azonban nehézkessé teszi a beszédet; kihagyására már a HB-ben van példa (oggun

neki munhi uruzagbele utot).  Geleji Katona István javasolja a való elhagyását.  Pápai Sámuel szerint az -i melléknévképzővel lehet helyettesíteni (> itteni, fölötti, házbani, házbóli).  A való visszaszorulását a levő terjedése is okozza; a kettő közt van jelentésbeli különbség.  levő: alkalmi helyviszony (zsebben levő kés)  való: szokásos és szükségszerű helyviszony (zsebbe való kés)  Korai kódexeinkben föltűnik a hátravetett jelzői értékű határozó (valószínűleg latin hatásra, később németre); ez az irodalmi nyelvben meghonosodik, főleg a címekben (Törökvilág Magyarországon, Bevezetés a nyelvtudományba). • A minőségjelző lehet kijelölő természetű (tulajdonnév, mutató névmás, legalsó, nagyobbik); pl. HB michael archangelt, szent peter urot. • Mennyiségjelző.  Ősi, finnugor sajátság: számnevek mellett a jelzett szó egyes számban áll.  XV–XVI. század: latin mintára

többes szám is előfordul; JókK sok nappokon • Az egy számnévből fejlődik a határozatlan névelő. • Értelmező jelző.  Mindenfajta főnév lehet értelmező.  Szerkesztése valószínűleg ősi alapnyelvi eredetű.  Alaki sajátságai: fordított sorrend és kongruencia. A birtokos jelzős szerkezetek. • Két személy vagy dolog összetartozását fejezi ki.  HB ig fa gimilce; pucul kinzotviatwl; paradisum nugulmabeli  ÓMS en iumhumnok bel bua  GyS fianach artotlonsaga • A szerkezet mindegyik tagja főnév, illetve főnévi kifejezés. • Az alapnyelvben lehetett mindkét tag jelöletlen, a sorrend pedig kötött (jelző + jelzett szó). Ezen sajátságok a mai magyarban csak összetételekben találhatók meg (asztalláb) • Ősmagyar kor vége: sajátos kifejezőeszközök alakulnak ki. Kötelező elem lesz: a jelzett szón kitett birtokos személyrag  HB w szentii, fa gimilce  ÓMS en iumhumnok, the werud • Később: a birtokos

személyragos szó elé nyomatékosításul kitehették a személyes névmást (én házam). • -nak/-nek  Nem kötelező eleme a birtokos szerkezetnek.  Eredetileg helyhatározórag, amely a részeshatározói szerepen keresztül kapta a birtokos rag szerepét.  A részeshatározó alkalmas kapcsolatokban a mondatszerkezet eltolódásával vált birtokos jelzővé. Mellérendelő szerkezetek - Mellérendelő szerkezet: több azonos típusú mondatrész függ ugyanattól a másik mondatrésztől. - Fajtái: kapcsolatos, ellentétes, választó, következtető, magyarázó. - Ha van viszonyító eszközük, ugyanazokat a kötőszókat használjuk bennük, mint a megfelelő mellérendelő mondatokban. - Már a HB-ben találhatók. - Első szövegemlékeinkben a legáltalánosabbak a kapcsolatos mondatrészek (kötőszó nélkül, vagy és, is kötőszóval). - A mellérendelt tagmondatok és mondatrészek közt nincs éles határ (vannak átmeneti típusok). • Ha két

párhuzamos szerkesztésű mondatrészt egy másik mondatrész választ el egymástól, a második mondatrész nem föltétlenül tagmondat. • Régi írásos emlékek: a halmozott mondatrészek közrefogják a közös fölé- vagy alárendelt részt. • Ennek két típusa van.  Szórendi szimmetria (a prózára jellemző); JókK. akarnakuala tudomanynac vtan yarni: es nem alazatossagnac.  Közölés (a versekre jellemző; oka: főleg ritmikai): „Ő parancsolati, Igazak mondási”. 59 Ez a két szórendi változat ősi sajátság; a XV–XVI. századi művekben magyaros stílussajátságként jelentkezik XXIII. A mondattípusok története: a mondatfajták, mellérendelő és alárendelő összetett mondatok Mondatfajták - A beszélőnek az ábrázolt valósághoz való viszonyát és a hallgatóra való hatás törekvéseit fejezi ki. - Fajták. • kijelentő • fölkiáltó • óhajtó • fölszólító • kérdő Ezek a modalitásukban (kifejezésmód)

különböznek egymástól. - A modalitás nyelvi kifejezőeszközei. • intonáció • igemódok • sajátos lexikális elemek (óhajtó- és kérdőszók) • tipikus mondatszerkesztés - Kijelentő mondat. • Érzelmi telítettség nélkül, a lehető legpontosabban ábrázolja a valóságot. • Színtelen, eső hanglejtésű; erősebb hangsúlyozás nélküli. • Állítmánya kijelentő módú. • A mondatszerkezet általában kéttagú, nem hiányos. - Fölkiáltó mondat. • A beszélő érzelmeit, indulatait akarja kifejezni egy adott tényállásra vonatkozóan. • Kötelező nyelvi jele a sajátos intonáció. • ÓMS O ygoz Symeonnok bezzeg scouuo ere • Hiányos vagy egytagú (az indulat szétfeszíti a szokásos mondatszerkezetet). - Óhajtó mondat. • A beszélő kívánságát fejezi ki, valamely tényállásra vonatkozóan. • Sajátos intonációja van. • Igei állítmánya óhajtó-föltételes módú. • Az óhajtás fajtái.  Irreális: tudja,

hogy nem történhet meg a kívánsága.  Potenciális: megvan a lehetőség, hogy az óhaj megtörténjen. - Fölszólító mondat. • A beszélő akarata valamely tényállásra vonatkozóan; a hallgatótól engedelmességet vár. • Sok árnyalata lehet: szigorú parancs, tanács, intés, engedélyadás. • Érzelmi intonációja van. • Ha nagy intenzitású, lehet hiányos: az igei állítmány kimarad. Pl Arany Jánosnál: „Máglyára! El!” - Kérdő mondat. • A beszélő ismereteinek a hiányosságát fejezi ki; a hiány pótlását a hallgatótól várja. • Az eldöntendő kérdés egyik fajtáját csak a hanglejtés különbözteti meg a megfelelő kijelentő mondattól. • Kiegészítendő kérdések: a régi nyelvben is a maival nagyjából azonos kérdő névmások voltak használatosak. • A főleg eldöntendő kérdésekben használatos kérdőszók közül a legrégibb az -e (a nyelvjárásokban és régen -i alakban is). • XV–XVI. század: a nem,

de, mi szócskák különböző sorrendű szervetlen összetételeit használják kérdőszóként ’vajon, vajon nem’ jelentésben - Felelő mondat. • Gyakran hiányosak vagy tagolatlanok. • A mai felelési módok megegyeznek a régivel; esetleges különbség: az igen jóval gyakoribb felelet (a többi rovására). • A felelő szók „divatja” évszázadonként változik.  XV. század: bizony, valóbizony, és úgy  XVI. század: úgy, úgy vagyon, bizonnyal, jól  Később: igenis, hát, persze. 60 - Tagadó mondat. • Egy megelőző állítás cáfolata. • A tagadást az alapnyelvtől (kevés kivétellel) a nem, ne tagadószók és származékaik jelölik. • A leggyakoribb az állítmány tagadása: HB meret nu(m) eneyc. • Kettős tagadás: ÓMS en iumhumnok bel bua qui sumha nym hyul. • Fölszólító tagadás (vagy tiltás): ÓMS Keguggethuk fyomnok ne leg kegulm mogomnok. • A XV. századtól: nincs, nincsen, sincs, sincsen Mellérendelő

összetett mondatok - Az összetett mondatok kialakulása: a nyelv őstörténetében lezajlik; vagyis: már az alapnyelvben használták a ma ismert mellé- és alárendelő kapcsolatokat. • Ezek a kapcsolatok akkor még jelöletlenek voltak (hangsúlybeli különbségek lehettek). • A kötőszó nélküliség biztosítja a kifejezés tömörségét, így gyakran fordul elő költői művekben. • Pl.  kapcsolatos (ÓMS): syrolmol sepedyk, buol ozuk epedek  ellentétes (ÓMS): Wegh halal engumet eggedum illen - Magyar kötőszavak: nyelvünk külön életében jöttek létre. • más funkciót betöltő elemekből • összetétellel - Mellérendelő összetételek. • kapcsolatos • ellentétes • választó • következtető • magyarázó - Kapcsolatos mondatok. • Valószínűleg a legeredetibb (ősformának tekinthető). • És kötőszó: már a HB-ben; HB Engede urdung intetvinec. es evec oz tiluvt gimilstwl es oz gimilsben halalut evec. • XV–XVI.

századi emlékek: megjelenik a többi kapcsolatos kötőszó  is  is-is  sem-sem  mind-mind • meg  Átmenet a kapcsolatos és ellentétes mondatok közt.  Azonos a még határozószóval.  Fejlődése kötőszóként: hozzátoldás, fokozás, szembeállítás, megszorítás.  JókK. ew gyakorta hallotta zolny istenuel Meg annakfelete lata tewzes vyllagossagot ewrya zallanya • Még: az ellentétes mégis, mégsem kötőszók része. • sőt (fokozó)  A mégissel azonos elemekből áll.  Fejlődése: is még > is meg > isőg > isőt > sőt.  JókK. Ez keppen yrgalmaz neked ysten Sewt nagy malastott vez • Aztán, akkor, avval: az időbeli érintkezés adja az alapját annak, hogy kapcsolatos kötőszóvá válnak. • Szintén: a párhuzamos cselekvést hangsúlyozza; kapcsolói szerepe új keletű. - Ellentétes mondatok. • Szembeállító kötőszók.  XV–XVI. században a legáltalánosabb: kedíg ~ kedig ~ kegyég; már

föltűnik: penig (Bizonytalan eredetűek; határozószók voltak.) Kontaminációjukkal: pedig  Viszonellen: a viszont és az ellenben kapcsolatából. • Megszorító ellentét.  Legrégibb kötőszava: de; HB Hadlaua choltat terumteve istentvl. ge feledeve  Demaga: a kódexekben kedvelt összetétel. • Ellentmondó ellentét (a legnyomatékosabb ellentét kifejezése).  Az első mondat tagad valamit, a második pedig helyébe állítja annak ellenkezőjét. 61 - - -  BirkK. Se mond’atok valamit tulaidon tieteknek: de menden köz legen tinektek  XVI. század: a de-t kezdi fölváltani a hanem  Az irodalmi nyelv a de-t megszorító, a hanem-et ellentmondó szerepre köti le; érdekes Arany János véleménye: úgy érzi, a de nyomatékosabb, a hanem nyugodtabb.  Nyelvjárások: kifejlődik az egyszerű ha föltételes kötőszó ellentétes szerepe („Lelsz te rózsát, nem egyet, ha százat”). Választó mondatok. • A különböző

lehetőségeket fölvető kérdő mondatokból származtatható. • Kötőszava: vagy, avagy (magányosan vagy párosan). • Avagy: mutató névmás + létige; eredetileg külön tagmondatként mutat rá a választás lehetőségeire: az vagy(on), (am)az is vagy(on). • akár-akár  A megengedő mellékmondatok közti választó viszonyt jelzi.  Az akar igéből származik. Következtető mondatok. • Egy részük olyan kapcsolatos mondatokból fejlődött, amelyek időben egymás után következő történést fejeznek ki; kötőszavai: tehát, következésképpen, ennek következtében. • Másik részük önálló vagy kapcsolatos mondatokból jött létre; ezekben a második mondat élén egy okhatározó állt; kötőszavai: annak okáért, ezokáért, azért. • Kifejezőeszközei: a XV–XVI. századra még nem fejlődnek ki teljesen; kódexek: általában az azért szerepel • XVIII–XIX. század: az ennélfogva, következésképpen, ennek következtében

megjelenése Magyarázó mondatok. • Okadó.  Ugyanazt a tartalmi viszonyt fejezi ki, mint az okhatározói alárendelő mondat, csak mellérendelő formában.  Hiszen: a hisz ige alakja, amely külön bevezető mondat volt (hiszem ’úgy vélem’)  Ugyanis (’bizony’): ugyan módhatározószó + is nyomatékosító szó. • Azonosító (kifejtő, helyreigazító).  Az előző mondat tartalmának ismétlése, bővebb kifejtése.  Kötőszavai külön bevezető tagmondatok voltak (tudniillik, tudnimint, tudnimert).  XIX. század: mesterséges alkotás az illetőleg, illetve (a latin respective fordítására) Alárendelő összetett mondatok Az alárendelő összetett mondatokról általában - A tagmondatok közt szorosabb a kapcsolat, mint a mellérendelők esetében; ok: a mellékmondatok a főmondat valamelyik mondatrésze. Pl HB Ge mundoa neki meret nu(m) eneyc ’de mit mondott neki (hogy) miért ne egyék’. - Az alapnyelvben grammatikailag még

jelöletlenek. - A fő alárendelő kötőszók kialakulása a magyar nyelv külön életében is mellérendelő mondatkapcsolatok alárendelővé válásával párhuzamosan mehetett végbe. - Eredetileg: két önálló mondat. „Ki bűnös? Féljen!” Hangsúlyeltolódással: „(A)ki bűnös, féljen!” - Szinte mindegyik alárendelő kötőszó vonatkozó névmási; kivéve néhány megengedőt: ám, bár, jóllehet stb. - Egyes kötőszók sajátos morfológiai elhomályosuláson és jelentésváltozáson mentek át; pl. hogy: módhatározói szerepe elhomályosul, és általános (tartalmatlan) kötőszóvá válik • „Láttam! Hogy villámlott!” – módhatározói kérdő-felkiáltószó • „Láttam, (a)hogy(an) villámlott.” – vonatkozó kötőszó, de még látható módhatározói szerepe A mondatrészkifejtő mellékmondatok - Állítmányi. • A névszói állítmányt, illetve a névszói-igei állítmány névszói részét fejti ki. • Utalószava

állítmányi szerepű; pl. olyan, az, akkor, annyi • Korai emlékek: gyakran hiányzik az utalószó. - Alanyi. • Utalószó: az. • Kötőszó: vonatkozó névmások, hogy. - Tárgyi. • Utalószó: azt, olyant, akkorát, annyit. 62 • Kötőszó: vonatkozó névmások, hogy. • A határozói értékű tárgyi mondatok sokszor hasonlítók vagy következményesek. - Határozói. • Utalószó: mindig a megfelelő határozófajtára jellemző. • Kötőszó: gyakran határozó névmás, vagy megfelel az utalószónak (akkor – amikor, annyira – amennyire). • Helyhatározó.  Utalószó: ott, onnan, oda, arra, ahhoz.  Kötőszó: hol, honnan, hova > ahol, ahonnan, ahova; mi + ragok (melyre, meddig, merre). • Időhatározó.  Egyidejű.  utalószó: akkor, azalatt  kötőszó: amikor, midőn, ha, holott, mialatt  Előidejű.  utalószó (ritkán van): akkor, azután  kötőszó: miután  Érintkező előidejűség.  utalószó:

ottan, legottan, azonnal  kötőszó: mihelyt, ahogy, amint  Utóidejű.  utalószó: akkor, azelőtt  kötőszó: mielőtt  Kezdőpontos.  utalószó: azóta, attól fogva  kötőszó: mióta, hogy  Végpontos.  utalószó: addig, akkorra  kötőszó: míg, meddig, mire, mikorra • Az időhatározói utaló- és kötőszók helyhatározói eredetűek. Hajlamosak oki viszonyt jelölni: ha (föltételes), holott (megengedő), miután (ok) • A hely- és időhatározóiból fejlődik: részes-, állapot-, mód-, ok- és célhatározói. - Jelzői. • Gyakran hasonlítói vagy következményes. • Minőségjelzői.  utalószó: az, olyan  kötőszó: amilyen, mint • Mennyiségjelzői.  utalószó: annyi  kötőszó: amennyi, ahány, mint, hogy • Értelmező jelzői. • Birtokos jelzői.  utalószó: annak (a) – nem kötelező  kötőszó: hogy A sajátos jelentéstartalmú mellékmondatok - Olyan mondatok, amelyek nem

helyettesíthetők be pontosan egy-egy mondatrésszel, mert annál többet fejeznek ki; valamely továbbfejlődött, elvontabb mellékértelmük van. - Fajtái: következményes, hasonlító, föltételes, megengedő. - Az elvontabb gondolati tartalmak először az erre alkalmas mondatrészkifejtő mellékmondatokban nyertek kifejezést. Az ezekhez először csak alkalmilag csatlakozó elvont jelentés később állandósult, fő funkcióvá vált, és az alapul szolgáló mellékmondat viszonyító eszközei közül lefoglalt magának egyeseket. - Az így lefoglalt kötőszó gyakran elveszíti mondatrészkifejtő szerepét, és az új mondattípus állandósul. - Következményes. • Az oki viszony sajátos kifejezésmódja: a dolgok tulajdonságát, cselekvésmódját azzal nevezi meg, hogy megmondja: mi lesz ezeknek a következménye. Pl Úgy elfáradt, hogy elaludt • Először fok- és módhatározói mondatokban jelenik meg. • Utalószó: olyan, annyi, úgy, annyira

(mondatrészkifejtő). • Kötőszó: hogy. - Hasonlító. 63 A dolgok tulajdonságát, cselekvésmódját úgy nevezi meg, hogy megmondja, mihez hasonlítanak. Először a vonatkozó módhatározói mondatok nyertek hasonlító árnyalatot. Módhatározói.  utalószó: úgy; XV. század: miképpen, miként  kötőszó: hogy; XV. század: azonképpen • Fokhatározói.  utalószó: mentül, mennyivel -bb  kötőszó: annál, annyival -bb • A nem mondatrészkifejtő.  A mellérendeléshez közelít.  A XV–XVI. századi vallásos irodalomra jellemző (részletes párhuzamok)  utalószó: miképpen  kötőszó: ekképpen, mint  A mondatrészkifejtőből származik (a főmondatba is kitették a tulajdonság, cselekvés közvetlen megnevezését, amit előzőleg a mellékmondat fejtett ki, ezáltal a mellékmondat fölösleges lett). Föltételes. • Az időhatározói mondatokból származik (ha kötőszó). • A puszta időbeli viszonyhoz az oki

viszony fölismerése csatlakozik: a mellékmondat cselekvése a főmondat cselekvésének a föltételévé válik. • Kötőszó: ha, hogyha, hahogy. • A XVI. századtól: ha más mondatrészkifejtő mellékmondatban is kialakult a föltételes jelentésárnyalat, oda is átvitték a ha kötőszót. • Három kialakulási mód.  A hasonlító mondat föltételes árnyalatot nyer (hasonlító kötőszó).  A föltételes mondat hasonlító árnyalatot nyer (föltételes kötőszó: olyanha).  Egy hasonlító és egy föltételes mondat összeolvad (az egyik beékelődik a másikba), így a kötőszavak is egymás mellé kerülnek, és összeforrnak (mintha). Megengedő. • Olyan okot, föltételt, megegyezést fejez ki, amelynek megléte ellenére nem a várt okozat következik be, hanem annak ellenkezője. • Három mondattípussal érintkezik: ellentétes, föltételes, okhatározói (< időhatározói). • Eredetük: nem egységes.  Megszorító ellentétes:

lehet, hogy de – ez önmagában egy főmondat, amely elveszti önállóságát, és beleolvad saját mellékmondatába (ez a második ellentétes tagmondat megengedő mellékmondatává válik); XV–XVI. század: jóllehet, valóbizony  Ellentétes mondatkapcsolat nyomatékosító módosítószócskái is megengedő kötőszóvá válhatnak: bár, ám, akár, ugyan.  Az ellentétes kapcsolat második mondata is kaphat megengedő értelmet, így az ellentétes kötőszók is megengedővé válhatnak: pedig.  Föltételes mondatból: a föltétel fönnállása ellenére sem következik be a várt eredmény (ellentétes viszony): ha + is; ha + no > noha.  Okhatározói mondatból (ez az időhatározóiból származik): ’mikor beteg, lefekszik > ’mivel beteg, lefekszik’. • • • - - A KÖTELEZŐ IRODALOM JEGYZÉKE Kidolgozott E. ABAFFY Erzsébet, Szóvégrendszerünk az ős- és az ómagyar korban, MNy 70 [1974] 430-440 E. ABAFFY Erzsébet, Igerendszer és

igeragozás összefüggése az ősmagyar korban, MNy 77 [1981] 20-33 BÁRCZI Géza, A tárgyas -ja/-i személyrag, MNy. 71 [1975] 129-131 64 BENKŐ Loránd, A magyar birtokos jelzős szerkezet jelölésének történetéből, MNy. 84 [1988] 24-31 BERRÁR Jolán, A magyar megengedő mondatok kialakulása, MNy. 52 [1956] 26-35 S. HÁMORI Antónia, Az eredeti és másodlagos szófaji kettősség néhány kérdése, MNy 79 [1983] 429-445 KISS Lajos, Műveltségszók, vándorszók, nemzetközi szók, MNy. 62 [1966]: 5-24 KUBÍNYI László, Magyar nyelvtörténeti változások vélhető összefüggéséről, MNy. 54 [1958] 213-232 PETROVICI Emil, Egy magyar hangtani sajátság tükröződése a román nyelv magyar kölcsönszavaiban, MNy. 52. [1956] 6-11 PUSZTAI Ferenc, A magyar irodalom és magyar irodalmi nyelv fejlődéstörténete, MNy. 74 [1978] 285-290 Nem kidolgozott BÁRCZI Géza, Magyar történeti szóalaktan. A szótövek, Bp, 1958 BENKŐ Loránd, Szempontok a

jelentésfejlődések jellegének, irányának, kronológiájának megállapításához, NytudÉrt. 83 Bp, 1974 92-97 GALGÓCZI László, A Halotti Beszéd és a halotti beszédek, Iskolakultúra 1996/9 (melléklet). KASSAI Ilona, Gyorsult-e a magyar beszéd tempója az elmúlt 100-120 évben? = GÓSY Mária – SIPTÁR Péter szerk., Beszédkutatás 1993, Bp, 1993 62-69 KIDOLGOZOTT KÖTELEZŐ IRODALOM E. Abaffy Erzsébet: Szóvégrendszerünk az ős- és az ómagyar korban - A kombinatorikus hangváltozások típusai. • Asszociatív változások (Benkő): a változás oka képzettársítási (hasonulás, elhasonulás, analógia). • Helyzeti változások: a fonetikai helyzettel járó fonetikai okok hozzák létre (nyílt-zárt, hangsúlyoshangsúlytalan, szóeleji-szóvégi). - A szóvégek általános redukálódása. • Helyzeti változás. • Az ős- és ómagyar kor sok hangváltozása ez a tendencia közé tömörül. 65 - - - -  Ősmagyar kor.  A szóvégi

vokálisok felső nyelvállásúvá válnak, majd eltűnnek.  Az i utótagú kettőshangzók egyszerűsödése (í, é, á).  A véghangzólekopás miatt szóvégre került msh-k (β, γ) vokalizációja.  Ómagyar kor.  Az így keletkezett kettőshangzók monoftongizálódása.  A szóvégi í, é, á rövidülése (illetve még néhány ú, ű). A változások okai. • Melich: a véghangzólekopás összefügg a mgh-k rövidülésével, a kettőshangzók egyszerűsödésével. • Gombocz: az artikulációs bázis lazul. • Losonczi, Laziczius: szerepe van a labializációnak. • Kubínyi László  A véghangzólekopás a szóbelseji kieséssel függ össze. 50  Hivatkozik Wundtra (az okok közé tartoznak az életkörülmények és a társadalmi fejlődés). • Papp István  Ír a lappangó teljes tőről (*kéri-kér, szemi-szem = teljes tő + csonka tő). 51  Az i alakú formánsok a korai megrövidülés miatt egybeeshet az i tővégi vokálisokkal.

Balázs János • Ősmagyarban: nyíltszótagosodási tendencia. • Ez a rendszer megszűnik, amikor a tővéghangzók lekopnak, és az első szótagok zárttá válnak. • A rövid véghangzós eredeti tőalak és a toldalékolt alak közti különbség: a szóvégi hangzók kvantitásbeli különbségén nyugszik. • A változás legfontosabb oka az ökonómiai elv (gazdaságosság). Szóvégi mgh-k, a szóvégek redukálásának tendenciája, milyen szóvégekkel illeszkedtek be a jövevényszavak a kor nyelvi rendszerébe? • Urál vidéki őshaza.  Két típus a szóvégeken.  Alsó és középső nyelvállású rövid mgh (a, ä, e).  Diftongus (i utótagú).  A szóvégek fokozatos redukálódása már itt megkezdődik.  Jövevényszavak: változtatás nélküli átvétel; msh-ra végződő: analogikus szóvégi mgh-t kap. 52 • A vándorlások korának kezdete.  Szóvégen csak felső nyelvállású rövid mgh volt.  A redukálódásnak négy

mozzanata van.  Illabiálisok labiálissá válása (i, i > u, ü).  A β és a γ után bekövetkezik a teljes lekopás.  Az i utótagú diftongusok redukálódása (í, é, á).  Az így létrejött hosszú hangok redukálódása. • Ómagyar kor.  Ami állhatott szóvégen: i, i, u, ü; á, é; β, γ; új vagy nem egyszerűsödött kettőshangzók.  Erős a redukálódás, még msh-kat is érint.53  A rövid vokálisok teljesen eltűnnek.  A redukálódás már az á-t és é-t is érinti (Bárczi szerint a XIII. században)  Ezekkel együtt: ú és ű rövidülése (kapu, hamu).  Ha megmarad a hosszú változat, annak jelentés megkülönböztető szerepe van (monda-mondá). A szóvégi redukálódás nagyrészt a honfoglalás és a letelepedés korára esik. E. Abaffy Erzsébet: Igerendszer és igeragozás összefüggése az ősmagyar korban - Kiinduló tételek. • A névmások agglutinálódása igei személyjelölő szuffixummá: a finnugor

és az uráli alapnyelvben. • A finnugor alapnyelv szórendje SOV szerkezetű lehetett. • Az uráli alapnyelvben kétféle tárgyi forma volt.  *-m (acc.): határozott tárgy, ami az ősmagyarban feledésbe merül, és ekkor kialakul a t  Határozatlan tárgy: zéró (nominativus). 50 Abból indul ki, hogy beszédünk nem szavakra, hanem szólamokra (a mgh-pusztulás ezekben indul el). Egy időben élhettek két különböző funkcióban. 52 Pl. iráninämäδ > nemez; törqumaq > homok 53 A β és a γ ekkor válik félhangzóvá; szóvégen megjelenik a labiális u, ü utótagú diftongus. 51 66 Kérdéses: az uráli alapnyelvek egy részében mikor ment végbe a determinált és indeterminált igeragozás elkülönülése.  Hajdú Péter: az alapnyelvben a harmadik személyben már elkülönül.  Radics Katalin: a testes morféma az első és a második személyben volt meg először.  Lakó: valószínűleg a finnugor korban első és második

személyben volt egy stabil igeragozás; harmadik személy: sok nyelvben a nominális állítmányt használják. Abaffy egy új elgondolást ismertet. • Föltételezés: az uráli és a finnugor alapnyelvben az ige alanyára mindhárom személyben rámutathatott a személyes névmásból agglutinálódott személyrag. • A nyelveket három csoportba osztja.  Determinált és indeterminált nyelvek; pl. magyar, vogul, osztják, mordvin, egyes szamojéd nyelvek  Tranzitív és intranzitív nyelvek; pl. szölkup, illetve egyes déli-osztják nyelvjárások  Csak egyfajta ragozásúak: a többbi finnugor nyelv. • Első személyben.  lát-om (determinált)  látt-am (determinált és indeterminált) • Második személyben.  lát-od, lát-játok (determinált)  lát-tok (indeterminált) • Harmadik személyben: lát-ja (csak determinált alak). Vagyis: a személyes névmás agglutinációjával keletkezett mindhárom személyrag rámutathat az ige alanyára is.

Föltevés: a harmadik személyben is nominativusi értékű, és a cselekvés alanyára rámutató névmás szuffixálódott az igéhez. Ezt az igerendszer oldaláról közelíti meg A képzett igék rendszerét rekonstruálni nagy merészség; a típusok azonban megállapíthatók. • cselekvő intranzitív (a fiú szalad) • cselekvő intranzitív  A fiú fát tör.  Első és második személy, illetve a harmadik, ha névmási az alany: kifejezheti ragozott igealak.  Harmadik személy, ha nincs névmási alany: az alany külön lexéma, amely az igétől függetlenül jelenik meg. • mediális  A fa törik.  Első és második személy: a cselekvés alanyát agglutinálódott személyragok fejezik ki.  Harmadik személy: jelentkezik még egy főnév (S). E/1-2, T/1-2 és a harmadik személy névmási alanya: állandó az OV sorrend, így a tranzitív ige és az O közt szoros asszociatív kapcsolat jön létre. Föltételezhető, hogy a finnugor alapnyelvben a

tárgyrag nem kötelező, de: • a határozott kapott ragot; • a határozatlanra az SOV sorrend utalhatott. Az ősi m accusativus az előmagyarban teljesen kihalt; új jelölés (szintetikus): ige + képző – nagy szerepe lesz a mediális képzőknek (a tárgyat az alany szerepkörébe helyezik). Valószínű, hogy igeképző rendszerünk már az előmagyarban átvett egy olyan szerepkört, amely egyértelműen kijelöli a cselekvés tárgyát a mondatban. Az accusativus rag hiánya miatt az obi-ugor nyelveket igen elterjedt passzívumhasználat jellemzi. Elő- és ősmagyar kor: nyelvünknek nemcsak lehetősége, hanem kifejezett igénye volt arra, hogy a megfelelő képzőkkel különbséget tegyen az ige mediális, illetve cselekvő tárgyas használata közt. Sokat tudunk az egyes uráli, illetve finnugor képzőkről, de a képzőrendszer még nem világos. Ami majdnem biztos, hogy megvolt az előmagyarban: • gyakorító l és kauzatív t: hajol-hajt • kauzatív l:

asz-aszal • kauzatív t: es-ejt Korai ősmagyar oppozíciók. • -(d)ul /-(d)ül – -(d)ít; pl. feszül-feszít, fordul-fordít, szorul-szorít, tanul-tanít (pl még hangutánzó szavakból: ámul, buzdul, csendül, dördül, pezsdül, pirul, rémül) • -d – -szt; pl. akad-akaszt, dagad-dagaszt, eped-epeszt, olvad-olvaszt, ragad-ragaszt (pl még: hervad, virrad, halad, fullad) Ezek uráli elemekből tevődtek össze (pl. *kt > ít) • - - - - 67 - Ikes ragozás: az ősmagyar korban egy külön ragozási típus arra az esetre, ha a tárgyas igét mediális értelemben használják. Bárczi Géza: A tárgyas –ja/-i személyrag - Két fő nézet (kivéve az elavult magyarázatokat). • A birtokos személyragok sorából vonódott át az igeragozásba, és kialakította a tárgyas ragsort. De ez a két sor teljesen különbözik egymástól – ez a régi nyelv megfigyelésével megmagyarázható. • A fölszólító módból került át kijelentő mód jelen

idejébe. De ez nem valószínű, mert a msh+j teljesen másként viselkedik a fölszólító módban, mint a kijelentőben. - Bárczi szerint egyik sem kielégítő; cáfolja mindkét magyarázatot. • Hogy a birtokos személyragozás hatott az igeragozásra, és az alakította ki a tárgyas ragsort.  Ok: a két ragozási sor közt súlyos különbségek vannak.  A régi nyelvben nincs j a birtokos személyragban (kivéve mgh és t után: TA zenaia, TA megaia; 1109: Akaratia).  Ok: a t után sokáig megmarad a véghangzó (KT kezdetuitul). • A fölszólító mód j-jéből való magyarázatot: a msh + j kapcsolat teljesen másként viselkedik fölszólító módban, mint kijelentő módban.  Ok: régibb hangfejlődési tendenciák érvényesülnek a fölszólító mód esetében.  Pl.: lássa – látja, ossza – osztja, tartsa – tartja Ezek a kiegyenlítődések még a kijelentő mód j-je előtt megtörténtek. • Van, hogy ilyen helyzetben j is jelentkezik

(hasonlóan: zenaia), vagyis két mgh közt. • Birtokos személyragozás: a ja sokáig t+mgh közt adatolható. • Ha igei személyrag: mindig ja vagy i található (etety, ymletí). - Kísérlet (HB): elbeszélő múlt, E/3-ban a közös alanyi és tárgyas alakok megkülönböztetésére a nyelvérzék újraalkotja a tárgyas alakokat (*mundá – mondoa, veté – veteve). A XIII század folyamán egyszerűsödés: munda – mundá. Benkő Loránd: A magyar birtokos jelzős szerkezet jelölésének történetéből - Típusok (főnév + főnév kapcsolatú birtokos szerkezetben): a három fejlődési fok képviselői. • Háztető: jelöletlen (ez a legősibb). • Ház teteje.  Birtokos személyjellel egyszeresen jelölt.  A rokon nyelvekkel való együttélés idejéből való. • Háznak (a) teteje.  Kétszeres jelölésű.  Birtokos személyjel.  A -nak/-nek birtokos jelzői rag.  A részeshatározói -nak/-nek ragból származik.  Az átmenet oka: a

részeshatározói szerkezet logikailag birtokviszonyt is kifejezhetett (pl. ráértéssel: küldd el a fiadnak, pénzét).  A magyar fejlődést a létige részeshatározói vonzata is elősegíthette (pl. a háznak teteje van)  Belső magyar fejlődés. - Kérdés, amelyet a nyelvtörténészek megkerültek: a két eset mellé miért alakult ki egy harmadik. • Simonyi: a jelölés belső magyar fejlemény; csak a dativus-előzményt tárgyalja (illetve a szláv eredetet). • Bárczi Géza „futó” utalása: a jelölésre talán a mondatbeli helyzet adott lehetőséget. • Berrár Jolán: csak a dativusból való kialakulás tényét említi. - A kialakulás ideje. • Simonyi: a honfoglalás utáni időkben (TA + a többi régi oklevél: még jelöletlen). • Bárczi: a honfoglalás utáni időkben (de a TA után csak 150-200 évvel jelenik meg és szaporodik el a szövegemlékekben). • Berrár: nem kronologizál, csak adatokat közöl. - Az új jelöléstípus

kialakulásának oka funkcionális: a terjedelmesebb, bonyolultabb mondatszerkezetek kialakulásával az egyszerűbb szerkesztésmódok nem biztosították a pontosságot, érthetőséget stb. - Az ősi jelöletlen szerkezet. • Korán elszigetelődik, majd kiszorul a kreatív szerkezetből; csak a közvetlen kapcsolatú összetételekben marad meg. • Ez a visszahúzódás az ősmagyarban vagy a korai ómagyarban befejeződött (a XII-XIII. századi szövegekben csak összetételekben jelenik meg) 68 - - - Az egyszeres jelölésű szerkezet. • A lazább birtokos szerkezet kifejezésére. • A közlési tartalmat pontosan meghatározza. • A „tiszta” köznévi kapcsolatokban az ómagyar korban nagyon gyakori.  HB fa gimilcetul  ÓMA Vylag uilaga Okok, amiért a birtokos szerkezet kettős jelölése (-nak/-nek) szükségessé vált. • A mondat szórendi alakulása.  A szerkezeti variálódás olyan közlési helyzeteket teremtett, amelyben a birtokos jelző

elszakadt a birtokszótól; a ragtalan használat kétértelműséget eredményezett volna. (Főleg a ragtalan alannyal való azonosítás lehetősége miatt.)  A legkorábbi típusok.  A birtokos szerkezet tagjai közé más mondatrész ékelődik.  Többszörös birtokos szerkesztés.  Több birtokos.  Több birtok. Feltűnő rendszerességgel a -nak/-nek ragos birtokos jelzőt használják.  A hátravetett birtokos jelző jelölése (teteje [a] háznak). Ezek a formák csak kódexeinkben jelennek meg (korai kis szövegemlékeinkben nem) Ez valószínűleg a megfelelő latin szerkezettípusnak köszönhető De belső hatások is közrejátszhattak  A részeshatározó ragjának átmenetele a birtokos jelző jelölésére is, nem kiváltó oka, csak lehetővé tevője az egyértelmű közlést biztosító szerkezeti formára való törekvésnek. • A birtokos jelző szófaji jellege.  A mondatban előfordulnak olyan jelzős szerkezetek, amelyekben a jelző

lexikailag kettős szófajúsága a jelzős szerkezet kétértelműségét eredményezheti.  A jelzői pozícióban levő szó főnévi és melléknévi szófajú is lehet; jelölés nélkül tulajdonságjelzősként is értelmezhető.  A távolra mutató névmásnak és a határozott névelőnek jelzős szerkezetben való szereplése.  Vagyis: a változás éppen a funkcionális zavar elhárítása céljából született meg. • Az ünnepélyes, hatáskeltő igényű szövegformálásban a jelölt birtokos jelzőnek fontos kiemelő, fokozó, stílusélénkítő szerepe van.  Legjobb példa: figura etimologica; ÓMS Vylag uilaga: valószínűleg ritmikai okokból maradt el a birtokos szerkezet kettős jelölése.  A kódexek stílusa: a jelölt birtokos jelzők már teljesen közönségesek, egyes kódexekben csaknem kizárólagosak.  Analógiás terjeszkedése (az egyszerű szerkezetekben is) igen gyors: XV-XVI. századi kódexeinkben már többségben van 54  Az

analógia miatt a főnév + névutó kapcsolatban is kialakul ez a jelölés; pl. népnek előtte (a kódexirodalomban sokáig él, ma csak kivételes stíluselemként bukkan föl)  A szoros (fn + fn) kapcsolatú birtokos szerkezetek jelölésében lassanként helyreállt az egyensúly. Kronológiai kérdések. • A kezdeti formák kialakulása kezdeteinek föltételeit már az ősmagyar kor mondatszerkezeti fejlődése megteremti. (Talán a beszélt nyelv szintjén még nem jelentek meg olyan határozottan) • A -nak/-nek palatális változatával jelölt birtokos jelző a honfoglalás előtt is meglehetett (ezt a részeshatározói előzmény teszi lehetővé). • Lehetséges a korai agglutináció is (illeszkedés nélkül), hiszen a mai nyelvjárásokban is vannak illeszkedés nélküli alakok. • A birtokos jelző jelölésének megindulása: az ősmagyar kor utolsó századaira tehető. Ok: a legkorábbi szövegemlékeinkben a komplikált formákban a jelölés szinte

kivétel nélküli.55 Berrár Jolán: A magyar megengedő mondatok kialakulása - Ok: a gondolkodás fejlettebb formáinak nyelvi kifejezéséhez. - Az eddigi kérdések összefoglalása. • A megengedő mondatok mellé- vagy alárendelt mondatok? 54 Az analógia erejét mutatja: még a jelöletlen birtokos szerkezetekből lett névutós szerkezetekben is sokszor érvényesül. Simonyi és Bárczi ellenérve, hogy a TA-ban és más korai oklevelekben csak jelöletlen birtokos jelzős szerkezeteket találunk, nem meggyőző. Ezek ugyanis tulajdonnévféle megjelölések, ezek szerkesztésmódja pedig sajátos (birtokviszonyuk a lehető legszorosabb kapcsolatú) Az ilyen típusú földrajzi nevek, helymegjelölések többnyire máig is jelöletlenek 55 69 - - • Egységes csoportot alkotnak, vagy vannak mellé- és alárendelt megengedő mondatok is? • Ha vannak alárendelt megengedő mondatok, ezek melyik mondatrész kifejtői? Van néhány kifejezésünk, amelynek

szerkezetével a megengedő mondatok behelyettesíthetők. • Bár beteg volt, fölkelt. ~ Beteg létére fölkelt • Bár hideg volt, megfürdött a tóban. ~ A hideg ellenére megfürdött a tóban Egyesek fölveszik a rendszerbe a megengedő határozókat. A megengedő kifejezések az okhatározóból erednek (ezt Kalmár Elek és Berrár Jolán is elfogadja). A megengedés kifejezésének a szükségessége nem a mondatrészeknél, hanem a mondatoknál merült föl először. Megengedő mondat: olyan okot, föltételt, lehetőséget fejez ki, amelynek megléte ellenére a várt okozat nem következik be, hanem annak az ellenkezője. Két lehetőség. • A két ellentétes viszonyban álló mondat közül az első kap értelmet (megengedő szócskák segítségével). • A két ellentétes viszonyban álló mondat közül a második kap megengedő színezetet (puszta ráértéssel). A megengedő mondatok másik nagy csoportja alárendelő mondatokból keletkezett: föltételes

és okhatározó kötőszavak váltak megengedő kötőszóvá. A XVI. században létrejött megengedő kötőszókat ma is általánosan használjuk (kivéve: maga) S. Hámori Antónia: Az eredeti és másodlagos szófaji kettősség néhány kérdése - A szófaji kettősség történeti szempontból kétféle. • Eredeti (tulajdonképpeni kettősség).  Már a nyelvünkben való megjelenéskor is a kettős szófajú volt.  Pl. ősi igenévszók, néhány ősi eredetű szó (árva, szűz, zavar, hideg, meleg) • Másodlagos: eredetileg egy szófajú szó, amelynek a másik szófaja csak később alakult ki; ok: a szófaji rendszer mozgása miatti szófaji eltolódások. Az eredeti szófaji kettősség - Az ősi nyelvi örökség közül: az uráli, a finnugor és az ugor korban is kettősek voltak (fél, tér, árva, szűz, közép). - A belső keletkezésűek közül azok, amelyek szótöve vagy képzője többértelmű. • ákombákom, bumfordi, mufurc, gubanc, pocsék

• Képzők.  gyermekded  apály, aszály  balog, részeg, hervatag  kopár, sudár  rengeteg  horpasz, kopasz, száraz  rejtek, pirók, vezeték  kicsinyítő képzők: döme, futika, vércse - Jövevényszók: ha az átadó nyelvben is kettős szófajúak. • Latin eredetűek. • Görög / latin közszóból, illetve tulajdonnévből.  komikus, kritikus, politikus, katolikus  centralista, futurista  dominikánus, lutheránus  spiritiszta  invalidus, teológus  republikánus  familiáris, agilis, morális  antikvárius • Németből: defekt, lakli, bunda, romantikus, slendrián. • Franciából: bohém, elit, gáláns. • Olaszból: furfang, pikoló. - Ismeretlen eredetű szavak; esetleg ide sorolható: beteg, bikfic, csal, csúf, hűs, idegen, kuruc, ősz, vak. - Fő- és számnévi kettősség. • pár: ’egységet alkotó két ember, állat stb.’ – ’néhány’ • tömény: ’katonai egység’ – ’tízezer’ A

másodlagos szófaji kettősség Szervetlen (az eredeti szófajtól független) változat - Mindkét szófaj külön alapszóból alakult. • cuki: ’cukrászda’ – ’bájos’ • hiba: ’hiábavaló, üres’ – ’tévedés’ - A két szófaj az alapszó különböző jelentései alapján jelentkezik. • iparos: ’iparkodó’ – ’műiparos’ • kubikos: ’földmunkás’ – ’kubikgödör’ - A két szófaj külön képzés eredménye. 70 - • kunkori: ’perec’ – ’hajlott, görbe’ • lebbencs: ’csapkodó’ – ’lepényféle’ • puffancs: ’duzzadt’ – ’tésztaféle’ A második szófaj egy másik szó hatására fejlődött ki. • ármás: ’poroszló’ (< armás ’fegyveres ember) – ’csintalan’ • furmányos: ’fuvaros’ – ’furfangos’ (< furmány) Nyelvújítási szavak. • csalogány: ’fülemüle’ – ’csalóka’ (< csal) • különc: ’furcsa’ – ’fickó’ (< külön)

Jövevényszavak, amelyek mindkét szófajban külön kölcsönzéssel kerültek át. • cinikus, epikus, lírikus, tragikus, eretnek, rebellis • riska: ’vörhenyeges’ (melléknév) – ’vörhenyeges tehén’ (főnév) Hármas szófajú szavak. • amen: 1ima, vagy ennek befejező szava – 2úgy legyen > 3igaz • tétova: 1fondorlat – 2innen, onnan > 3bizonytalankodó Szerves változat - A mondatbeli funkcióval hozhatók kapcsolatba. • A főnév melléknevesülése (főnévi jelző).  Finnugor örökség.  Elsősorban: nemet, kort, származást, állapotot, foglalkozást, mértéket és anyagot jelölő köznevek, állatnevek, tulajdonnevek.  Szerepe: azonosítás és minősítés.  Tulajdonság: bolond, kóbor, kujon, mamlasz, pupák, ripők, debella, bölcs.  Állapot, kor: hős, kacér, pribék, mostoha, nyomorék, ős, süvölvény, szomszéd, veterán, vándor.  Foglalkozás: dezentor, hodzsa, atléta, diák, galád, gyalog, katona, lator,

vitéz, varga, zsarnok.  Fölfogás: humanista, kálvinista, puritán, minorita, naturalista, protestáns, idealista.  Állat: behemót, bagoly, barom, boci, cenk, csálé, délceg, keszeg, koca, kutya, korcs, mulya, ravasz.  Növény: csóka, cseplesz, dinka, fiatal, gezemice, muskotály, paszkonca.  Magatartás: finnya, bosszú, gyász, garázda, harag, izgága, méla, szégyen. • Főnevesülés.  Melléknév: gyenge, lágy, selejt, sovány, vékony, utol, fonák, fehér, eleven.  Melléknévi igenév: választott, áldott, gondolkodó, készülő, veszendő.  Névmás: önnön (hasonló: övé – övéi). - A szavak a saját eredeti szófaji értéküknek megfelelő mondattani szerepet töltöttek be. • A melléknév főnevesülése.  A jelzett szó személyt jelent.  béna, aggastyán, csonka, hajadon, öreg  buksi, bélpoklos, csitri, bigott, lajhár  csóré, pőre, céda, gazdag, szent, zsivány  alantas, házas, nemes, örökös,

szélhámos  fűszeres, rongyos, asztalos, kormányos, vámos  mucsai, premontrei, sehonnai, liliputi  A jelzett szó más élőlényt (elsősorban állatot) jelent.  bodri, cirmos, kesely, ordas, sete  ádáz (’dühödt vagy kutyapetrezselyem’), vackor, százszorszép, ezerjó  sertés, emlős, farkas, füles, teknős  Földrajzi név, térszínforma-név.  kerek, kietlen, meredek, sík, sivatag, vadon  fenyves, almás, epres, tilos, füzes, tölgyes  Konkrét tárgy, dolog.  ágas, gőzös, karikás, mécses, oldalas  város, lángos, béles  Az i-képzős: elemi, kölni, párizsi, reggeli.  A -só/-ső képzős (’valahol levő’): alsó, külső. • A főnevesülő folyamatos melléknévi igenév.  Személy: házaló, teremtő, áruló, csavargó, jegyző, lázadó.  Más élőlény: kotló, sikló, hízó, napraforgó.  Nem élőlény: csörgő, kendő, sütő. 71 • • • • •  A cselekvés helye:

ebédlő, fonó, fogadó, mulató.  Cselekvés: keresztelő, esküvő. A főnevesülő befejezett melléknévi igenév.  Személy: holt, nyomorult, prostituált, esküdt, vádlott.  Étel: befőtt, fasírozott, körözött, pörkölt, sült, fagylalt.  Idő: múlt. A főnevesülő beálló melléknévi igenév: jövendő, halandó, közlendő. A folyamatos melléknévi igenév a/e, ú/ű változatával keletkező szavak.  Tulajdonság és személy: törpe, hülye.  Tulajdonság és élőlény: fene, perge, vizsla, zsenge.  Tulajdonság és eszköz: köszörű. A számnév főnevesülése.  Tőszámnevek: ezer, száz, két, tíz, egyke.  Törtszámnevek: harmincad, tized.  Határozatlan számnevek: sok (helynév utótagjaként: ’falu, település’). A névmások főnevesülése: holmi, micsoda, semmi, senki, saját, némely. A népnevek szófaji kettőssége (jelentéstani szempontból egységesek) - Eredeti. • Magyarban keletkezett (elvonás

országnévből, esetleg tükörszó): etióp, indonéz, francia, grúz, japán, norvég, fehérorosz (< némWeißrusse). • Jövevényszók (a főnév és a melléknév egymáshoz közeli időpontban jelenik meg): angol, gall, avar, flamand, ind, kelta, spanyol, stájer. • Nemzetközi szaknyelvi és vándorszavak: árja, azték, eszkimó, ugor, hindu, nomád, normann, votják, zürjén. - Másodlagos (általában melléknevesüléssel keletkezik). • Magyar: ugor magy- + er, eri ’férfi’. • Jövevény és nemzetközi népnevek: asszír, latin, alán, beduin, lapp, orosz, svéd, szász, szittya, vandál. • A főnevesülés ritka; pl. csángó, barkó, matyó, skandináv Kiss Lajos: Műveltségszók, vándorszók, nemzetközi szók - Ernst Tappolet (svájci romanista): elsőként rögzíti a jövevényszavak megjelenése közti különbséget. • Luxus-jövevényszók (Luxus-lehnwörter).  Nélkülözhetők.  Olyan tárgyat, fogalmat jelölnek, amelynek az átadó

nyelvben már van neve.  Nem jelenti a nyelvközösség ismereteinek gyarapodását.  A szókincsben egy-egy, többnyire affektív jellegű szinonimával több lesz. • A szükségletet kielégítő jövevényszók (Bedürfnislehnwörter).  A nyelvközösség új tárgyakkal, fogalmakkal ismerkedik meg, és ezekkel együtt átveszi azok nevét is.  Mindig az átvevő nyelv ismereteinek bővüléséről tanúskodnak.  Két csoportja van.  Semleges szavak: a térszíni formákra, vadállatokra, vadnövényekre vonatkoznak; azt jelzik, hogy a nyelvközösség új természeti környezetbe jutott (nem tükrözik az átadó nyelv magasabb műveltségi fokát).  Kölcsönzött műveltségszavak: a társadalom anyagi és szellemi kultúrájával függnek össze. (Műveltségszó: a német Kulturwort tükörfordításával jött létre; már igen korán előfordul.) - Vándorszavak (Wanderwörter). • Azok a szavak, amelyek nem csak átmennek egyik nyelvközösségből a

másikba, hanem egyfajta „körutat” tesznek. • Vándorlásuk minden állomásán bővülnek valamivel, és félig idegenként térnek vissza kiindulási helyükre. • Általában szóbeli átvétel útján terjednek (kereskedők, utazók, mesteremberek, katonák, külföldön tanuló diákok, telepesek által). • A magyar nyelv is sok ilyen szó kiindulási helye: város, huszár, csákó, sujtás, hajdú, gulyás, paprika, szállás, sereg, sisak, tokaji, kocsi. - Nemzetközi szavak. • Ezekben az európai művelődési viszonyok egymásra gyakorolt hatásai tükröződnek. 72 • • • Keletkezési helyüket alig lehet megállapítani; rendeltetésük, hogy „mindenhol otthon legyenek”. Pl. telegráf, gramofon, miniszter, luxus, expressz, klerikális, esztétikus, analfabéta A nemzetközi szavak alkalmazkodnak az egyes nyelvek rendszeréhez (pl. a magyarban a szóvégi o megnyúlik: eldorádó, eszkimó, eszperantó, rádió, televízió, tangó). Kubínyi

László: Magyar nyelvtörténeti változások vélhető összefüggéséről - A vizsgált okozati viszonyok ábrázolása. a magyar hangsúlyviszonyok magánhangzók rövidülése; önálló szavak formánssá válása a beszédiram fokozódása a nyelvi közlés gyorsulása életkörülmények; társadalmi fejlődés, művelődés a nyelvi közlés lassulása a mellékmondatos beszédszerkesztés elhatalmasodása - - Kiindulópont: összefüggés van a párhuzamosan és az egymás után zajló változások közt. Kubínyi csak azokat a véleményeket idézi, amelyekhez hozzá fog szólni. • Melich (1910, a tővégi magánhangzókról) utal egy összefüggésre: szóvégi lekopás – hosszú magánhangzók szóvégi rövidülése – kettőshangzók egyszerűsödése – szóbelseji rövid, nyílt szótagok magánhangzóinak eltűnése. • Gombocz: a hangsúly hangtörténeti szerepe. • Losonczi (Az ómagyar nyelv jellemző sajátságai, 1930).  Nyelvünk

magánhangzóinak átalakulása a hangsúlyviszonyokból vezethető le – „a szóhangsúlynak az első szótagon való megállapodása”.  A hangsúly hatására monoftongizáció, rövidülés és sorvadás következik be, ezután két lehetőség.  Labializáció, nyíltabbá válás.  A szóbelseji magánhangzó kiesése. • Benkő Loránd: a legbonyolultabb nyelvi változások a hangváltozások. A hangváltozásokról Melich, Losonczi és Laziczius munkái adnak egy érdemleges képet. A következő vélemények szinte nem is módosítanak rajta • Balassa: a szólam első tagja rendesen elsőrendű nyomatékot kap. Páros szótagokra negyedrendű, a harmadiktól a páratlanokra harmadrendű nyomaték jut • Hegedűs Lajos: bírálja a szólamdinamizmus Balassa-féle leegyszerűsített ábrázolását. • Horger.  „A szó nem a szótárban, hanem a mondatban él, s a mondat nem szavakra, hanem szólamokra oszlik.”  A nyomatékcsökkenés nem minden egyes

szó végén jelentkezik, hanem a szólamok („fonetikai szók”) végén. A hangtörténetben nem annyi „abszolút szóvég” van, amennyi szó, hanem ahány szólam Ennek két következménye van  Kevesebb a szóvég, így a szóvégi lekopás lehetősége is.  Több olyan szótag van olyan helyzetben, amelynél megtörténhet a nyíltszótagi kiesés (Horgertörvény).  A nyíltszótagi kiesés is hozzájárulhatott a véghangzók eltűnéséhez; vannak kivételek: pl. a gyalogútból nem lesz gyalgút, a kocsikasból nem lesz kocskas Ok: a gyalog és a kocsi szavak gyakoribbak 73 - - - - voltak, mint a gyalogút és a kocsikas, így a hangtörténet nem tudott fölülkerekedni a jelentéstani erőkön.  Van, hogy elhomályosul egy másik alak, így megtörténik a hangzóvesztés (pl. uruszág > ország)  Van, hogy a kiesés okozza a jelentéselhomályosulást (pl. aztán, alsó, felső)  Horger szerint a nyíltszótagi kiesés oka:

szóösszetétel, amely elhomályosult. • Bárczi: fiatalabb ragok akkor kapcsolódnak mássalhangzós végekhez, amikor a szóvégi sorvadók már eltűntek. Néha megmarad a véghangzó; ok: a névutóból lett rag előbb csatlakozott a szóhoz (ez a Horger-törvény miatt esett ki). A nyíltszótagi kiesés irtotta a szóbelsőbe került tővéghangzókat is (*látonak > látnak; lát: többalakú változatlan tőtípus). Összegzés a végmagánhangzók eltűnése és a Horger-törvény kapcsolatáról. • Közös ok: magyar hangsúlyviszonyok.  Itkonen: az első szótagi hangsúly egyes finnugor nyelvekben alapnyelvi örökség.  Több rokon nyelvben is jellemző az a nyíltszótagi kiesés, amelyben jellemző a véghangzók lekopása is (pl. vogul, osztják, észt, lív) • Közös célpont: ugyanaz a magánhangzó mindkét tendencia veszélyének ki van téve. • Azonos hatás: pótlónyúlás. Mégsem lehet azt mondani, hogy ez a két folyamat (a nyíltszótagi

kiesés és a véghangzó lekopása) azonos. Két ok. • Mód.  Véghangzók: hosszú sorvadási folyamat.  Kieső hangzók: valószínűleg nem sorvadtak. • Idő: a véghangzók fölső nyelvállásúvá válása az uráli őshazában elkezdődött, viszont ugyanekkor már történhettek nyíltszótagi kiesések is. A nyíltszótagi kiesés végül nem lesz törvény. De akkor hogyan tűntek el a szóbelseji magánhangzók? • Az ősmagyar korban valószínűleg a sorvadás volt jellemző. (*telëke > telke, homoka > homka) • A kialakult adatok miatt analógia nyomán más szavakban is megtörténik. A magyar hangsúlyviszonyok és az analógia mellett jelentős szerepe van a beszédiram gyorsulásának is. A beszédtempó gyorsulása. • Amitől függhet.  Életkörülmények, életmód, egyéni adottságok.  A közlés logikai funkciója (pl. értelmileg, érzelmileg kiemelt szavak) • Azokat a hangokat veszélyezteti, amelyek fonetikai okokból eleve

veszélyben vannak. • A nyelvi közlés időtartama egyre rövidebb, így pl. az ugor kori „feje levágható mély álom”-féle szerkezetet fölváltja a mellékmondatos szerkezet  Igenévi szerkezetek az összetett mondatok helyett (pl. Hadlaua choltat) – bár ez nagy mértékben irodalmi nyelvi jelenség.  Idegen nyelvi hatás (nem nagyon jelentős). • Halotti Beszéd: fejletten mellékmondatozik. • A terjengős szerkezetre való áttérés lassítja a nyelvi közlés folyamatát, de ez a beszédiramot gyorsítja. Ami a gondolkodás formáinak a változását tükrözi. • Az igeneves szerkezetek háttérbe szorulása. • A mellékmondatos kifejezésmód előretörése. Petrovici Emil: Egy magyar hangtani sajátság tükröződése a román nyelv magyar kölcsönszavaiban - A v hang fejlődése.56 • Kiesik (város> oraş). • Msh-s u-vá (digamma), amit írásban o-val jelölnek  kovács> căuaci; Kávás, Szentiván  Hangsúlyos szóvégi a előtt

a msh-s u megtartja eredeti jellegét.  Msh + digamma: szokatlan, ezért föloldják.  A csoport helyettesítése kerekített msh-val (Temesvár, Segesvár, Hunyadvára).  Beékelődik közéjük egy mgh (ami az előző szótagban áll; Földvár, Szarvad, tolvaj).  Az l + digamma csoport helyett: l + h (tolvaj).  Nem ejtik a digammát (Csongva, tolvaj). • h-vá (tolvaj > tilhar) 56 Ezt a magyar kutatók román hangtani sajátosságnak tekintik; Szabó T. Attila, Tamás Lajos (Petrovici szerint nem az) 74 f-fé (vágás > făgaş) j-vé  üveg > uiagă; kőmíves, Köved, Kövesd, Vécs, Tövis, Rév  Ok: a bilabiális v két változata.  u-féle hang (veláris mgh mellett)  ü-féle hang (palatális mgh mellett) Bármilyen helyzetben, hangsúlytól függetlenül átalakul (oltovány, Kővár, Kovászna, Földvár, Hunyadvár, marokvas, Várda, Avas, Szentiván). A románban van hasonló jelenség, de ez a hangsúlytalan helyzettel

magyarázható (pl. vrea segédige) Moldvai és erdélyi román nyelvjárások: a szókezdő v h-val való helyettesítése. 57 A változást a magyar v egykori bilabiális jellegével magyarázzák. 58 *β: bilabiális v (Gyulafehérvár környéke, Magyarbikal, Gyimesfelsőlok). A magyar nyelv a szláv v-t bilabiális v-vel vette át (hanghelyettesítés). A román nyelv a magyar v-t u-val helyettesíti (fordítva is). Egyes román formák megőrzik a magyar v-t (valószínűleg újabb átvétel; ez a hivatalos, de a népnyelv a v nélküli alakot használja). Néhány magyar szó szláv közvetítéssel került a román nyelvbe. A v fejlődése alapján nem állapíthatjuk meg a kölcsönzés régiségét. Az a régibb alak, amelyik a magyar u (ü) hangot tartalmazó alakból ered. Azon elemek, amelyek az erdélyi román nyelvjárásban megőrizték a magyar v-t, újabb keletűek. • • - Pusztai Ferenc:, A magyar irodalom és magyar irodalmi nyelv fejlődéstörténete - Az

irodalom kutatójának meg kell világítania az irodalmi nyelv alakulásának mozzanatait.; ez igen jól kimutatható Horváth János életművében - Az irodalom lényege Horváth János szerint: „Írók és olvasók szellemi viszonya írott művek közvetítésével.” - Az irodalom kezdete nem esik egybe az irodalmi nyelv kezdetétől; semmiképpen nem a latin nyelvű irodalmi írásbeliség utáni szakasz, hanem a magyar norma (előzményeinek) a legkorábbi határa. - Ahogy változik az irodalom fogalma, úgy változik a nyelvi norma. - Az irodalom és az irodalmi nyelv is elképzelhetetlen az olvasók (használók) nélkül. - Irodalmi nyelvünknek mint funkcionáló normának a kiteljesedését Petőfihez és Aranyhoz kötjük. - A magyar nyelvi norma. • Történetének egyik sajátossága, hogy nálunk jóval előbb kialakult az irodalmi nyelv, és csak később a norma értékű beszélt nyelv (köznyelv). • Nem egyszerűen a társadalmi-történelmi okokból való

megkésettség jellemző rá, hanem az ezen okok miatti lassú kibontakozás. - A fejlődés kétségtelen jele, hogy az irodalmi nyelv egyáltalán kialakult. - Amit a magyar irodalmi nyelv megismerése megkövetel. • A nyelvjárási kiegyenlítődés részletes leírása. • A latinnal, később a némettel való birkózás, a kevertnyelvűség állapotából való kiemelkedés leírása. - Irodalmunk, és később a nyelvcsere a fordításokkal indul meg (a magyarítások nagy szerepet játszanak a norma gazdagításában). - A fordítások tükrözik, tudatosítják és gyarapítják a gazdagodó normát. - Utolsó fejlődéstörténeti mozzanat: művésziesség (stilisztikai norma). A MAGYAR NYELVŰ KÓDEXIRODALOM (MADAS EDIT) - - 57 58 1470-1530 között virágzott föl. Ez egybeesik a humanista latin (kódex)irodalom elindulásával Tovább élt a latin nyelvű egyházi irodalom is. Ennek fordították le bizonyos műfajait, vagyis a magyar nyelvű kódexirodalom

fordításirodalom (csak nyelvében új). Szűk rétegnek készült. • Latinul nem tudó apácáknak. • Férfikolostorban élő, fizikai munkát végző laikusoknak. • Olvasni tudó ájtatos nemesasszonyoknak. A XV. században jelent meg egy olyan szélesebb réteg, amely már tudott írni és olvasni magyarul, de latinul már nem. Ezt egy újfajta ájtatosság, a dēvōtiō moderna mozgatta (Az apácák is szerették volna a szöveget A bilabiális i, o és u előtt, szláv és latin eredetűekben; nem hozható kapcsolatba a magyarban levő v kiesésével. Ezt viszont a régi írásmódok alapján nem lehet megállapítani, mert nem különböztették meg egymástól az u-t és a v-t. 75 - - - - - - 59 60 megérteni, és az imát mondani; magyar olvasnivalóra vágytak.) Ez meghatározta a műfajokat is, amelyek a lelki épülést szolgálták. Ez a hatvan-hetven év alatt született meg az írott magyar nyelv. Témák. • Imádságok (magánáhítatot

szolgáltak). • Legendák; gyakran a rendalapítóról szóltak (a szent ünnepén, és étkezés alatt is föl szokták olvasni). • Prédikációk; már nem elmondásra, hanem fölolvasásra készültek. • Bibliafordítások is vannak, de ennél sokkal kedveltebbek a perikópa-fordítások, a zsoltárfordítások, egy-egy bibliai könyv fordítása. • Traktátusok vagy elmélkedések valamilyen kegyes témáról (pl. a bűnről, az erényről, a pokol fenyegetéséről) Kb. ötven kódex maradt fönn (Eredetileg három- négyszáz lehetett) A fordítók. • Általában a rendek férfitagjai. • A fordító neve legtöbbször ismeretlen, de azért vannak kivételek. • Nyujtódi András: Tövisen lefordította Judit könyvét Judit nevű testvére számára. • Váci Pál: Birk-kódex. A domonkos apácák számára fordította le Szent Ágoston reguláját59 • Van, hogy nincs föltüntetve a másoló neve, néhányat mégis ismerünk.  Ráskai Lea  Sövényházi

Márta A kódexeket a török elől menekülő apácák vitték magukkal (pl. Nagyszombatba) II József föloszlatásai miatt ezek szétszóródtak, és pl. magántulajdonba kerültek A múlt század húszas éveitől kezdték őket megint rendszeresen gyűjteni. A kódexek vegyes tartalmúak; az volt bennük, ahogyan azt a közönség, vagy a megrendelő igényelte. Hogy meg lehessen különböztetni őket, mindegyik kapott egy nevet. Toldy Ferenc nevezte el őket, bizonyos szempontok alapján. • őrzési hely • híres ember (Jókai-kódex) • első ismertető (Érdy-kódex) • egykori őrzési hely (Érsekújvári-kódex) • egykori tulajdonos (Czech-kódex) • A név nem tartalmazza a témát. Igény volt rá, hogy ezek hozzáférhetők legyenek, ezért 1876-tól Volf György nyelvész elkészíti a Nyelvemléktár tizenöt kötetét.60 Tartalma: átírás, bevezető Cōdicēs Hungaricī • Ez a sorozat a világháború alatt indult. • Célja: ha egy kódex elpusztul,

legalább a hasonmása maradjon fönn. • Csak kilenc kötete jelent meg, végül vegyes sorozat lett. • Tartalma: fac simile, latin, átírás, bevezető. Régi magyar kódexek • 1985-től huszonöt kötete jelent meg. • Kezdeményezők: Nyelvtudományi Társaság, az Akadémia nyelvtudományi intézete, az ELTE tanszékei. • Cél, hogy a kódexek a diákok számára is hozzáférhetővé váljanak. • Tartalma: fac simile, átírás, bevezető, a latinnal nem foglalkozik. • Csak kis kódexeket mutat be, a nagyobbak földolgozására nem vállalkozott. Kétféle helyesírás-típus van. • Kancelláriai: a latinban nem létező betűket egy betűkombinációval adják meg. • Mellékjeles: mellékjelekkel dolgozik, így lesz más (pl. palatalizáció) Jókai-kódex • Kb. száz évvel megelőzi a többit • A korai kódexek közül egyedül ez maradt fönn. • 1370 körül fordították. • 1440 körül másolták. • Megvannak a latin forrásai (ezek nélkül

sokszor nem is értenénk). • Tartalma: Szent Ferenc és társai élete és csodái. Ez egy autográf, nincs letisztázva. A neve sincs rajta, csak később következtették ki Ez majdnem teljes; betűhű átírással készült. 76 Basztard írásmódú: a kurzív és a könyvírás elemeit is tartalmazza (pl. kurzív az á, d, l, de nem köti öszsze őket) Fattyúírásnak is nevezik; tipikusan a népi kódexek írásmódja Döbrentei-kódex • Döbrentei Gáborról nevezték el. • Tartalmazza az Énekek éneke fordítását. Festetics-kódex: Kinizsiné Magyar Benigna részére készítették, akárcsak a Czech-kódexet. Keszthelyi-kódex • Hasonló a Kulcsár-kódexhez. • A százötven zsoltárt és a canticumokat tartalmazza. A legismertebb a huszitának nevezett Biblia. • A XV. század első harmadában keletkezett • Három kódexben maradt fönn.  Bécsi: kispróféták  Apor: zsoltárok, canticumok  Müncheni: evangéliumok • Vitatkoznak, hogy

eretnek-e, vagy sem. (Szabó Flóris pannonhalmi bencés vetette föl újra a kérdést) • A vita eredete: Németi György egy moldvai városban másolta (1460). Szarkai Balázs azt írja a krónikájában, hogy 1438/39-ben egy Tamás és egy Bálint nevű eretnek klerikus menekült a Szerémségből Moldvába.61 A pécsi Thomas és az újlaki Valentinus a prágai egyetemen tanult, és itt ismerte meg a huszitizmust • Mellékjeles; ezt a cseh nyelvben Husz János vezette be. De ez még nem bizonyíték, mert minden ferences kódexünk így készült, és nem valószínű, hogy ők eretnek bibliafordítást és helyesírást átvettek volna Jordánszky-kódex • 1519 körül készült. • Ószövetségi részleteket tartalmaz, és az Újszövetséget Szent Pál nélkül. Érdy-kódex • Egész évre szóló perikópa-fordításokat tartalmaz. • Szentekről ír. • Önállóan megkomponált mű. • Van előszava (a nyelvemlékeknek általában nincs). • A Karthauzi Névtelen

nemcsak a saját kolostora számára írta. • 1517 után készült, mert tud Luther föllépéséről. • Hozza a vasárnapi episztolákat. • Temesvári Pelbárt alapján van egy nagy prédikációja. • A rendi szentekhez rendi forrást használ. • - - BÉCSI- VAGY RÉVAI- KÓDEX (1450 KÖRÜL) – DANIEL PPHA A kódexről - A Huszita Biblia időrendben első másolata. - Tartalma: az Ószövetség kisebb könyvei (Rut, Judit, Eszter, 1, 2Makkabeus, Báruk, Dániel, 12 kispróféta). - Terjedelme: 162 papírlevél; mindez három híven másoló egykorú kézírása. - Első tudományos földolgozója: Révai Miklós (Toldy Ferenc róla nevezte el Révai-kódexnek). - XVIII. század elejétől 1932-ig: a bécsi császári udvar könyvtárában található - Jelenlegi helye: Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. - Helyesírása: mellékjeles. • Ez egy jellel lehetőleg egy hangot jelöl; hogy ezt érvényesíteni tudja, a latin betűsort kiegészíti a rokon

hangok betűjének mellékjeles alakjával. • Magyarországon ennek semmi előzménye nincs. 61 Borzalom: a Szentlélek szó helyett Szentszellet szerepel. 77 - Nyelve: nagyjából megegyezik a mai köznyelvvel. A λ valószínűleg hiányzott a másoló nyelvéből, aki így következetesen l-t használ helyette (kira:l). Van példa az azonszótagú l hiányára is (mego:dhats). Szöveg (5) Azon vdọbèn ièlenenèc monnal èmberi kèznèc iro vy a gorta tarto èllèn a kirali palota falanac zinen & kiral nezi vala az irokèznèc vyait (6) Tahat kiralnac orcaia meģ valtoztatec & ọ gondolati meghaboreitac ọtèt & ọ vèſeinèc izi [ma] megfèſlètnècvala & ọ tèrdèy egèmbè egmaſhoz razottatnakcvala (7) Es ug kiral èrọſſ èn vuọltọ hogy bèhozattatnanac a magoſoc a caldeoſoc & a nezọc & bèzeluē kiral monda Babilloniay bọlLèknèc Valaki èz iraſt megoluaſanga & ọ magarazattat ènnèkem megièlentèndi barſonnal

ruhaztatic & aran nakba vètọt val ọ nakaban & harmad lezen èn orzagomban (8) Tahat bèmenuen kiralnac menden bọlLi ſem èz iraſt nē oluaſhatac meg ſem ọ magarazattat megnem ièlenthètec kiralnac (9) Azért baltazar kiral elegge meghaborodec & ọ zèmele megvaltoztatec Dè ọ fèdèlmi & meghaborodanac (10) Kiralne azzon kèd èz allatert mel tọrtentvala kiralnac & ọ fèdèlminèc bèmene a vèndegſegnc hazaba & bèzeluē monda Kiral ọrọcke el Ne haborehanac meg tegedèt te gondolatid ſe valtoztaſſec meg te orcad (11) Vagō ferfiu te orzagodban ki ſcēt iſtèneknèc zèllètet valla ọbènne & te atadnac napibā // tudoman & bọlLèſeģ lelèttètet ọ bènne (12) i Danièlbèn kinèc kiral nèuèt vète Baltazar / Es ug ma danièl hiuattaſſec & a magarazatot megmonga (13) Azert Danièl bèhozattatec kiral èlèibè kihez kiral èléue zoluā mōda Te vag e Danièl Iuda fogſaganac fiaibol kit èl hozot èn atam

kiral Iudeabol (14) Hallottam te rollad mert iſtèneknèc zèllètet vallad te bènnèd & tudoman & èrtèlm & bọlLèſeģ tọbbec lelèttèttènèc te bènnèd (15) & ma bè iọttènèc èn zemelem èlèibè bọlLèc Magoſoc hogy èz iraſt megoluaſnac & ọ magarazattat megièlentenec ènnèkem & nem tèhètec è bèzednèc èrtèlmet megnitni (16) Valobizon èn hallottā te rollad hogy nèhèzèkèt meg magarazhać & kọtọzèttèkèt megodhac Azert ha èz iraſt megoluaſhatandod & ọ magarazattat nèkem megièlenthètènded barſonnal ruhaztatol & aran nakba vètọkèt vallaz te nakadban & harmad fèdèlm lez èn orzagomban (5) Azon időben jelenének monnal emberi kéznek író ujja gyertyatartó élén a királyi palota falának színén és király nézi vala az író kéznek ujjait. (6) Tahát királynak orcája megváltoztaték és ő gondolati megháboríták őtet és ő veséinek ízi megfesletnek vala és ő térdei

egyembe egymáshoz rázóttatnak vala. (7) És úgy király erősen üvöltő hogy behozattatnának a mágusok a káldeusok és a nézők és beszélvén király mondá babilóniai bölcseknek: Valaki ez írást megolvasandja és ő magyarázatját énnekem megjelentendi, bársonnyal ruháztatik és arany nyakba vetőt vall ő nyakában és harmad leszen én országomban. (8) Tahát bemenvén királynak minden bölcsi, sem ez írást nem olvashaták meg, sem ő magyarázatját meg nem jelentheték királynak. (9) Azért Baltazár király eléggé megháborodék és ő személe megváltoztaték De ő fedelmi es megháborodának. (10) Királyné asszony ked ez állatért mel történt vala királynak és ő fedelminek bemene a vendégségnek házába és beszélvén mondá: király örökké el ne háboréhhának meg tégedet te gondolatid se változtassék meg te orcád. (11) Vagyon férfiú te országodban, ki szent isteneknek szelletet vallá őbenne és te atyádnak napiban //

tudomány és bölcsesség lelettetett őbenne. (12) i Dánielben kinek király nevet vete Baltazár / és úgy ma Dániel hívattassék és a magyarázatot megmondja. (13) Azért Dániel behozattaték király eleibe, kihez király eleve szólván monda: te vagy e Dániel , Júda fogságának fiaiból kit el hozott én atyám király Júdeából. (14) Hallottam te rólad mert isteneknek szelletét vallád te benned és tudomány és értelm és bölcsesség többek lelettettenek te benned. (15) És ma be jöttenek én szemelem eleibe bölcsek, mágusok, hogy ez írást megolvasnác és ő magyarázatját megjelentenék énnekem és nem teheték e beszédnek értelmet megnyitni. (16) Való bizony, én hallottam te rólad, hogy nehezéket meg magyarázzák és kötözettekét megoldják Azért ha ez írást megolvashatandod és ő magyarázatját nekem megjelenthetended, bársonnyal ruháztatol és arany nyakba vetőkét vallasz te nyakadban és harmad fedelm lesz én országomban

Elemzés azon (‘azon’) - a: *o vagy u uráli alapalak lehetett - z • képzőszerű elem • alap: *tз ősuráli mutató névmás • többalakú változatlan tőtípus - n: locativus rag (nem hoz létre új tőtípust) ièlenenèc (‘jelenének’) - jel • alapfőnév • többalakú változatlan tőtípus - jelen • a jel megszilárdult ragos alakja (eredetileg határozószó ‘láthatóan’) • többalakú változatlan tőtípus - e • az -á/é-jeles múlt idő jele • örökölt i-ből származik (váro + i > vároi > várá > vára) vdọbèn (‘időben’) - idő • vitatott eredetű (csuvasos; *ideγ) • mező-mezeje tőtípus - ben • önálló szóból alakult határozórag • *bele ’vmi belseje’ + n locativus rag • nem hoz létre új tőtípust • egyalakú változatlan tőtípus vya (‘ujja’) - uráli örökség (*suδ’з) - finnugor *δ’ – magyar j megfelelésre pl. még: fajd, vaj, fej - j: intervokális helyzetben nyúlt meg

(ujjam) - többalakú változatlan tőtípus gorta tarto (‘gyertyatartó’) - gyertya • ótörök eredetű (*jarta) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus 78 - tart • talán ősi finnugor örökség (*tartta) • t: esetleg képző, de ezt nem lehet bizonyítani • többalakú változatlan tőtípus ó: a folyamatos melléknévi igenév képzője; ld. fönt [iro] • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus nek: igei személyrag (T/3) n • személyre utaló igei személyrag • képzői eredetű (szóalak lezárására adaptálták) k • a homogén t. sz szám jele; kollektívumképző • ősi örökség; eredetileg geminált (*kk) • nem hoz létre új tőtípust - kéz • ősi örökség (*käte) • tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus nek • a birtokos jelző ragja • a *na/ne finnugor eredetű mutató névmásból • k: ősi primer lativus ragra vezethető vissza • nem hoz létre új tőtípust falanac (‘falának’) - fal

• ősi örökség (*paδз) • többalakú változatlan tőtípus - a: birtokos személyjel; ld. fönt [èllèn] - nak: ld. fönt [kèznèc] - èllèn (‘élén; irányában’) - él • ősi ugor örökség (*elз) • többalakú változatlan tőtípus monnal (‘monnal; mint, miként’) - e - valószínűleg megszilárdult ragos alakulat • E/3-ű birtokos személyjel (ősi örökség; E/3: - alapszava tisztázatlan *si) - összefügghet azzal a finnugor kori örökölt névmástővel, amely alapja a más névmásnak, a • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus ma, majd, most határozószóknak • n: locativus rag (nem hoz létre új tőtípust) - n: lehet névmásképző a (‘a’) - l: eszköz- vagy módhatározót fejezhetett ki - mutató névmás èmberi (‘emberi’) - *o vagy u uráli alapalak lehetett - ember kirali (‘királyi’) • szóösszetétel - király  em: ’nőstény’ (vö. emse) • szláv eredetű (esetleg óhorvát)  ber: a

’férfi’ jelentésű férj szó változata • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - i - i • denominális nomenképző • denominális nomenképző • egyalakú változatlan tőtípus • tőtípus  egyalakú változatlan (emberit) palota (‘palota’)  többalakú változatlan (emberiek, emberies) - szláv eredetű (polata) - tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus kèznèc (‘kéznek’) - - iro (‘író’) - ír • csuvasos erdetű ótörök jövevényszó (*ir) • többalakú változatlan tőtípus - ó • a folyamatos melléknévi igenév képzője • finnugor eredetű: *β / γ > eu > ő vagy ou > ó nezi (‘nézi’) - néz • né: alapszó (*näke) • z: gyakorító képző (vö. hoz, főz, vonz) • többalakú változatlan tőtípus - i • igei személyrag (*si) • egyalakú változatlan tőtípus zinen (’színén’) - szín • ismeretlen eredetű • tőbelseji mgh-ja eredetileg rövid

• többalakú változatlan tőtípus - e: birtokos személyjel; ld. fönt [èllèn] - n: locativus rag (nem hoz létre új tőtípust) kiral (’király’): ld. fönt [kirali] valtoztatec (‘változtaték’) - vált • vál-: a válik ige vál- tövéből • t: tárgyas igét létrehozó képző (vö. ejt, kelt) • többalakú változatlan tőtípus - z(ik) • deverbális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus - tat vala (‘vala’) • deverbális verbumképző - val • képzőhalmozás (műveltető képző) • finnugor eredetű (*wole) • többalakú változatlan tőtípus • a val igető folyamatos melléknévi igeneve 79 • a • (etimológiailag a való igenévvel azonos) rendhagyó tőtípus - é: -á/-é-jeles múlt idő jele; ld. fönt [ièlenenèc] ọ (‘ő’) - ősi eredetű; E/3-ű (*si) az á/é-jeles múlt idő jele, ami finnugor eredetű - egyalakú változatlan tőtípus (az *i múlt idő jelből alakult ki) • tővégi

időtartamot váltakoztató tövet hoz létre gondolati (‘gondolati, gondolatai’) - gond az irokèznèc (‘az’): ld. fönt [azon / iro / kèznèc] • ismeretlen eredetű • többalakú változatlan tőtípus vyait (‘ujjait’) - l - ujja: ld. fönt [vya] • denominális verbumképző - i • többalakú változatlan tőtípus • birtoktöbbesítő jel (használata korlátozott) - at • a finnugorban általánosabb, mint a k • deverbális nomenképző • egyalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag • az ősmagyar korban alakult ki az SOV - i: birtoktöbbesítő; ld. fönt [vyait] fölbomlásával meghaboreitac (‘megháborejták, haraggal töltötték el’) • több elképzelés - meg: ld. fönt [meģ] + ld lent [meghaborodec]  a *te / to mutató névmásból  az E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t ọtèt (‘őtet’) volt, majd d-vé módosult (pl. tied), a t - ọ: ld fönt - t tárgyrag pedig megmaradt

tárgyragnak • az ősmagyar korban alakult ki az SOV • nem hoz létre új tőtípust fölbomlásával tahat (‘tahát, tehát’) • több elképzelés - *ta/to kezdetű mutató névmás (vö. tova, távol,  finnugor mutató névmásból (*te/to) túl)  az E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t - hát határozószó (ősi örökség; *kūtte) volt, majd d-vé módosult (pl. tied), a t pedig megmaradt tárgyragnak kiralnac: ld. fönt [kiral / kèznèc] • többalakú változatlan tőtípus (őt-őtet) orcaia (‘orcája’) - t tárgyrag: nem hoz létre új tőtípust - arc ọ: ld. fönt • orr + száj mellérendelő összetétele • orca: tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus vèſeinèc (‘veséinek’) • arc - vese  elvonás az orcából • ugor örökség (*ß ćз)  többalakú változatlan tőtípus • ves: eredetibb alak - j: hiátustöltő elem • e: elhomályosult 3. személyű birtokos - a személyrag (vö. epe, zúza) • birtokos

személyjel; ld. fönt [èllèn] • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - i: birtoktöbbesítő; ld. fönt [vyait] - - nek: ld. fönt [kèznèc] meģ (‘meg’) - magyar fejlemény izi (‘ízi, ízei’) - mög főnév; ennek alapja: *mig + é lativus rag - íz - migé ~ mögé > mëge > meg (az é lerövidül, majd • ősi örökség (*jäse) lekopik; hasonló: elé > el) • többalakú változatlan tőtípus - i: birtoktöbbesítő; ld. fönt [vyait] - rázód(ik) • d: deverbális verbumképző [ma]: elírás • többalakú változatlan tőtípus megfèſlètnècvala (‘megfesletnek vala’) - rázat(ik) - meg: ld. fönt [meģ] • t: műveltető képző - feslik • többalakú változatlan tőtípus • fes: ugor alapalak (*päčз) - tat • l: gyakorító képző • műveltető képző (képzőhalmozás) • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - t (műveltető

képző) - nak: ld. fönt [ièlenenèc] • deverbális verbumképző es (‘és’) • többalakú változatlan tőtípus 80 - nek: ld. fönt [ièlenenèc] vala: ld. fönt ọ: ld. fönt - ismeretlen eredetű azonos az is nyomatékosító és kötőszóval eredeti alak: ës; kétirányú fejlődés • nyúlás  és (hangsúlyeltolódással kapcsolatos kötőszóvá válik) • zártabbá válás  is (ráértéssel hozzátoldó kötőszóvá válik) tèrdèy (‘térdei’) - térd • *tér: csuvasos török eredetű (önállóan nem mutatható ki) ug (‘úgy’) • d (gy): kicsinyítők képző - magyar fejlemény • többalakú változatlan tőtípus - ú: az az mutató névmás zártabb magánhangzós - e: birtokos személyjel; ld. fönt [èllèn] tőváltozatából jött létre - i: birtoktöbbesítő; ld. fönt [vyait] - gy: l ablativus rag (változásai az ómagyar korban: l > ly > gy; palatalizáció, majd affrikálódás) egèmbè (‘egyembe;

kölcsönösen, együtt, össze’) tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus (úgy- egy: vitatott eredetű (többalakú változatlan tőtípus) ugyan) • származékszó: e (i) közelre mutató névmástő + l ablativusrag (< ly < gy) vagy e (i) közelre kiral: ld. fönt mutató névmástő + gy denominális èrọſſèn (‘erősen’) nomenképző • szóhasadás eredménye: a finnugor elő *el - erő • ótörök eredetű (*äriγ) tövéből • egyalakú változatlan tőtípus - m (n): határozórag - s(s) - be(n): határozórag (raghalmozás) • denonimális nomenképző egmaſhoz (‘egymáshoz’) • többalakú változatlan tőtípus - összetett szó: egy (alany volt) + más névmási n utótag (tárgy, határozó vagy ezek birtokos jelzője • locativus rag (ősi primer) lehetett; jelentése: ‘második’) • nem hoz létre új tőtípust - egy: ld. fönt [egèmbè] - más vuọltọ (‘üvöltő’) • má: ősi örökség (*mu vagy mū) - üvölt

• s: melléknévképző • hangutánzó eredetű (az elnyújtott kiáltás • többalakú változatlan tőtípus hangalakját érzékelteti) - hoz (önálló szóból alakult) • többalakú változatlan tőtípus • alapjelentés: a széle valaminek – ebből alakul- - ő hatott ki a közelség jelölése • ? • vogul χozá (=-hoz/-hez/-höz) • • hová kérdésre felel, de a végéről lekopott az á hogy (‘hogy’) lativusrag (személyragozásban visszajön: hoz- magyar fejlemény zám) - ho: a *ko finnugor eredetű névmásból alakult ki (a • nem hoz létre új tőtípust k-ból veláris mgh előtt h lesz) - gy: l-ből (ősi primer ablativus rag) razottatnakcvala (‘rázóttatnak vala’) - ráz • l > ly (ómagyar kori palatalizáció) • hangutánzó-hangfestő eredetű; valószínűleg a • ly > gy (ómagyar kori affrikálódás) rezeg, rezdül szavak mély hangrendű párja, és • többalakú változatlan tőtípusként is fölfogható eredetibb

tőalakja (hogy-hogyan) • többalakú változatlan tőtípus bèhozattatnanac (‘behozattatnának’) kiral: ld. fönt - be: kialakulása vitatott monda (‘mondá’) • a bele ~ belé határozószóból, nem szabályos - mond rövidüléssel (vö. bár, biz, lám) • mon: ősi uráli örökség • azonos a nyomosító szerepű be indulatszóval • d: gyakorító képző • eredetileg határozószó • többalakú változatlan tőtípus • befejezettséget kifejező szerepe viszonylag - a: -á/-é jeles múlt idő; ld. fönt [ièlenenèc] későn fejlődik ki Babilloniay (‘babilóniai’) - hoz - Babilónia (tulajdonnév): tővégi időtartamot • talán a húz igéből különült el szóhasadással váltakoztató tőtípus • többalakú változatlan tőtípus i - t (műveltető) 81 - • • tat • • na • deverbális nomenképző többalakú változatlan tőtípus • • denominális nomenképző (i-lativusragból) többalakú változatlan tőtípus

bọlLèknèc (‘bölcseknek’) - bölcs • ótörök eredetű (*büγüči) • *bűcsi > bűcs > bülcs ~ bölcs a föltételes mód jele; mai: -na/-ne, -ná/-né (+ • l: másodlagos betoldás személyrag) • többalakú változatlan tőtípus • eredetileg i utótagú kettőshangzó; -nai/-nei > - k: a többes szám jele; ld. fönt [magoſoc] ná/-né > -na/-ne - nek: ld. fönt [kèznèc] • n (módjel) + tővéghangzó + i (örökölt múltidővalaki (‘valaki’) jel) - a vala- előtagú szavak mondattani tapadással • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus keletkeztek; határozatlanságot fejez ki - nak: ld. fönt [ièlenenèc] - etimológiailag a való igenévvel azonos a: ld. fönt - ki • névmás; ősi örökség: *ke vagy ki magoſoc (‘mágusok’) • először kérdő névmás, majd határozatlan, - mágus illetve vonatkozó névmás • latin eredetű (magus ‘perzsa pap; varázsló’) • hangsúlyeltolódással keletkezik •

többalakú változatlan tőtípus - k èz (‘ez’) • a homogén t. sz szám jele; kollektívumképző - e: ősi uráli örökség (*e) • ősi örökség; eredetileg geminált (*kk) - z • többalakú változatlan tőtípus • névmási eredetű (*te/to) névmásképző (képzőszerű elem) a: ld. fönt • többalakú változatlan tőtípus (ez-ezek) caldeoſoc (‘káldeusok’) iraſt (‘írást’) - kaldeus: többalakú változatlan tőtípus - ír: ld. fönt [iro] - k: többes szám jele; ld. fönt [magoſoc] - s a: ld. fönt • deverbális nomenképző nezọc (‘nézők; jósok’) • többalakú változatlan tőtípus - néz: ld. fönt [nezi] - t tárgyrag: ld. fönt [vyait] - ő: folyamatos melléknévi igenév képzője; ld. fönt megoluaſanga (‘megolvasandja’) [iro] - meg: ld. fönt [meģ] - k: többes szám jele; ld. fönt [magoſoc] - olvas bèzeluē (‘beszélvén’) • ősi örökség (*luke) - beszél • többalakú változatlan tőtípus •

beszéd: szláv eredetű (*besěda) • s: gyakorító képző • *beszédl > beszéll > beszél • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - nd-jeles jövő idő - vén (a határozói igenév képzője) • bizonytalanság kifejezésére alakult (md > nd) • v igenévképző + primer lativusrag • többalakú változatlan tőtípus • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - j: hiátustöltő • n: ősi primer locativus rag (nem hoz létre új - a: személyjel; tővégi időtartamot váltakoztató tőtípust) tőtípus ọ: ld. fönt ruhaztatic (‘ruháztatik’) - ruha (szláv): tővégi időtartamot váltakoztató magarazattat (‘magyarázattyát’) tőtípus - magyar - z • magy: ősi örökség (*mańćз) • denominális verbumképző • er, eri ‘ember’ • többalakú változatlan tőtípus • összetétel kialakulása: az ősmagyar kor eleje - tat • *dzs > gy változás: ideje nem határozható meg •

műveltető (képzőhalmozás) közelebbről • többalakú változatlan tőtípus • kétirányú hangrendi kiegyenlítődéssel: megyer aran nakba vètọt (‘arany nyakba vetőt; nyakláncot’) és magyar - arany • többalakú változatlan tőtípus műveltető (képzőhalmozás) többalakú változatlan tőtípus 82 - - magyaráz • á: lativus rag • z: denominális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus at • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus a: birtokos személyjel; ld. fönt [vyait] t tárgyrag; ld. fönt [vyait] ènnèkem (‘énnekem’) - én: E/1-ű személyes névmás; vitatott eredetű • ősi uráli örökség (*mi) • magyar fejlemény: az ez névmás e-je + *n uráli névmásképző tőtípus • többalakú változatlan (én-énem) • tőbelseji időtartamot váltakoztató (én-engem) - nekem • megszilárdult ragos alakulat • *na/ne kezdetű mutató névmás + k lativus rag • m: E/1-ű birtokos

személyjel (finnugor eredetű: *mi) megièlentèndi (‘megjelentendi’) - meg: ld. fönt [meģ] - jel • alapfőnév • többalakú változatlan tőtípus - jelen • a jel megszilárdult ragos alakja (eredetileg határozószó ‘láthatóan’) • többalakú változatlan tőtípus - t • deverbális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus - nd: jövő idő jele; ld. fönt [megoluaſanga] - i: igei személyjel (*si) barſonnal (‘bársonnyal’) - bársony • ótörök eredetű (*barčun vagy barčïn) • többalakú változatlan tőtípus - val (önálló szóból alakult határozórag) • *βeke (= erő): a rokon nyelvekben még megvan; pl. nyílt ereje által: nilu βeke + l > nilu βegel > nilu βeγel > nilu βeel > niluβel > niluel vagy niluvel (Horger-törvény) • nem hoz létre új tőtípust - m • birtokos személyrag (*mi) • többalakú változatlan tőtípus - ban: ld. fönt [vdọbèn] tahat: ld. fönt bèmenuen

(‘bemenvén’) - be: ld. fönt [bèhozattatnanac] - megy • rendhagyó tőtípus • ősi örökség; alap: *mene• a magyar alak változása: n > ny > gy - - • ősi örökség (*sarańa) • többalakú változatlan tőtípus nyak • ismeretlen eredetű • többalakú változatlan tőtípus ba • önálló szóból (bele ’vminek a belseje’) • a ragok hangalakjai szabálytalanul rövidülnek: bele + ne + m > belenem > belnem (Horgertörvény) > bennem (hasonulás) vető • vet: többalakú változatlan tőtípus • ő: folyamatos melléknévi igenév képzője [iro] t tárgyrag: ld. fönt [vyait] val (‘vall; bír, birtokol’) - magyar fejlemény - a vádol ige vadl- alakváltozatából dl > ll hasonulással (vö. hall) - többalakú változatlan tőtípus ọ: ld. fönt nakaban (‘nyakában’): ld. fönt [nakba / vdọbèn] harmad (‘harmad; harmadik’) - három • ősi örökség (*kolme) • hangzóvesztő tőtípus - d • sorszámnév

képző • többalakú változatlan tőtípus lezen (‘leszen’) - lesz • ősi örökség a finnugor korból; alapszó: *lē / *le • az sz-szel bővülő v-tövű igék közé tartozik • a tőben jelentkező v a magyar nyelv külön életében keletkezett (lehet, hogy hiátustöltő) - n: képzői eredetű igei személyrag èn: ld. fönt [ènnèkem] orzagomban (‘országomban’) - ország • alapszó: az úr főnév uru előzménye • ság képző (önálló szóból, ság ’domb, halom’) • többalakú változatlan tőtípus • az uraság változata (ezt bizonyítja: uruszág) meg: ld. fönt [meģ] ſem / ọ: ld. fönt magarazattat: ld. fönt megnem ièlenthètec - meg: ld. fönt [meģ] - nem: ld. fönt [nē] - ièlenthètec: ld. fönt [megièlentèndi / oluaſhatac / ièlenenèc] kiralnac: ld. fönt 83 - vén: ld. fönt [bèzeluē] kiralnac: ld. fönt menden (‘menden, minden’) - mind • általános névmás • többalakú változatlan tőtípus •

alapja: mi ~ më névmás • n: valószínűleg az a határozórag, amely a mennyi és mint szavakban is megtalálható • d: bizonytalan; amit képezhet  sorra következést jelentő általános névmást  összességet jelölő általános névmást - n • valószínűleg módhatározó rag • többalakú változatlan tőtípus azért: ld. fönt baltazar kiral (‘baltazár király’) - Baltazár: többalakú változatlan tőtípus - király: ld. fönt elegge (‘eléggé’) - elég • bizonytalan eredetű; talán megszilárdult ragos alakulat: el + ég (ig) határozórag • tőtípus  tőbelseji időtartamot váltakoztató (elégelegendő)  többalakú változatlan tőtípus (elégelégedett) - é: lativusrag èz: ld. fönt meghaborodec (‘megháborodék; megharagudott’) - meg: ld. fönt [meģ] - háborodik • hab főnév (többalakú változatlan tőtípus) • r  denominális verbumképző (*hábor)  többalakú változatlan tőtípus • d 

deverbális verbumképző  többalakú változatlan tőtípus - e: -á/-é jeles múlt idő; ld. fönt [ièlenenèc] - k: többes szám jele; ld. fönt [ièlenenèc] iraſt (‘írást’): ld. fönt ọ: ld. fönt nē (‘nem’) - tagadószó (a módosítószók, partikulák közt tartjuk számon) - ősi finnugor örökség - a ne tiltószó előzménye: az uráli *ne mutató névmás (vö. némi, némely) - nem: *ne + mi (’ez’ + ’mi, micsoda’) - a nem tagadó- és tiltószóvá való válása már az együttélés korában megkezdődött zèmele (‘szemele; arca’) - szem • ősi örökség (*śilmä) • többalakú változatlan tőtípus - l: - e • birtokos személyjel (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • megvaltoztatec: ld. fönt [meg valtoztatec] bọlLi (‘bölcsi’) - bölcs: ld. fönt [bọlLèknèc] - i: birtoktöbbesítő; ld. fönt [vyait] ſem (‘sem’) - az is, és, s + nem kapcsolatából • is, és, s:

nyomatékosító-kiemelő elem • nem: tagadószó - az összetétel oka: együttejtés és hangsúlyeltolódás - sem: rövidült forma oluaſhatac (‘olvashaták’) - olvas: ld. fönt [megoluaſanga] - hat (önálló szóból alakult képző) • hatol ‘bemegy valahová, hatalma van • többalakú változatlan tőtípus - a: -á/-é jeles múlt idő; ld. fönt [ièlenenèc] - k: többes szám jele; ld. fönt [ièlenenèc] fèdèlmi (‘fedelmi; fejedelmei’) - fő ~ fej főnévből • fő: egyalakú változatlan tőtípuss • fej: többalakú változatlan tőtípus - delem: képző (képzőhalmozás) - fejedelem: hangzóvesztő tőtípus - i: birtoktöbbesítő; ld. fönt [vyait] meghaborodanac (‘megháborodának’) - meg: ld. fönt [meģ] - háborodik: ld. fönt [meghaborodec] - a: -á/-é jeles múlt idő; ld. fönt [ièlenenèc] - nac: igei személyrag; ld. fönt [ièlenenèc] dè (‘de’) - ismeretlen eredetű - eredetileg határozószó vagy indulatszó lehetett

- előfordul deg alakban; a g nyomatékosító elem - másodlagos szófaj (ellentétes kötőszó) - ráértéssel ellentétes kötőszóvá vált ọ: ld. fönt • funkcióváltással jött létre a befejezett melléknévi igenév képzőjéből • többalakú változatlan tőtípus - vala: ld. fönt kiralnac: ld. fönt ọ: ld. fönt fèdèlminèc (‘fedelminek; fejedelmeinek’) - fejedelem: ld. fönt [fèdèlmi] - i: birtoktöbbesítő; ld. fönt [vyait] - nek: birtokos személyrag; ld. fönt [kèznèc] 84 bèmene (‘bemene’) kiralne azzon (‘királyné asszony’) - be: ld. fönt [bèhozattatnanac] - királyné - megy: ld. fönt [bèmenuen] • király: ld. fönt e: -á/-é jeles múlt idő; ld. fönt [ièlenenèc] • né: asszonynévképző (önálló szóból alakult: nő) a: ld. fönt - asszony vèndegſegnc (‘vendégségnek’) • alán eredetű (*aχsīn ‘úrnő’) - vendég: többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - ség

kèd (‘ked; kedig, pedig’) • önálló szóból alakult főnévképző (ság ‘domb, - ked: nomentő halom’) - ig: határozórag • többalakú változatlan tőtípus - k > p: szórványos hangváltozás - nek: ld. fönt [kèznèc] èz: ld. fönt hazaba (‘házába’) allatert (‘állatért; állapotért’) - állat • áll  ősi örökség (*salkз)  többalakú változatlan tőtípus • t  deverbális nomenképző  többalakú változatlan tőtípus - ért • egyalakú (nincs veláris párja) • szótöve: ér (jelentése a régi magyarban: hely) • eredeti jelentése: ott, azon a helyen • korai, már a HB-ben is megvan (bár még csak névutó-szinten) • pl. jótett helyébe jót várj = jóért jót várj - - ház • ősi örökség (*kota) • többalakú változatlan tőtípus a: birtokos személyjel; ld. fönt [vyait] ba: ld. fönt [nakba] bèzeluē monda kiral: ld. fönt ọrọcke el (‘örökké el’) - örök • valószínűleg

ótörök eredetű (ürük ‘állandó, hosszan tartó’) • többalakú változatlan tőtípus - é: lativus rag - el • magyar fejlemény • az elő névszó alapszavával azonos el- ‘elülső mel (‘mely’) rész’ főnévből keletkezett az é (í) lativusraggal - megszilárdult ragos alak • el: redukció eredménye (a szóvégi hosszú mgh - a mi kérdő névmás më- tőváltozata + l ablativus rövidül, majd lekopik) rag (l > ly) ne haborehanac meg (‘ne háboréhhanak meg; - többalakú változatlan tőtípus háborítsanak’) - eredetileg melléknévi szerepű kérdő névmás - hangsúlyeltolódással határozatlan vagy vonatkozói - ne • tiltószó névmás • előzmény: uráli *ne mutató névmás (vö. tọrtentvala (‘történt vala’) némely, némi) - történ(ik) - háborít: ld. fönt [meghaborodec] • ismeretlen eredetű - s (j): a fölszólító mód jele (hasonulás) • többalakú változatlan tőtípus • a mai magyarban többnyire j,

vagy annak - t múltidő-jel (először intervokális helyzetben variánsa geminálódik: hallotam > hallottam) • k: a fölszólító mód jele, több finnugor • belső fejlődés eredménye (ma egyeduralkodó) nyelvben megtalálható; pl. mordvinpalak / kundamak • CVCV + kз: a k intervokális helyzetbe kerül > iſtèneknèc (‘isteneknek’) CVCVγз + n (érvényesül a két nyíltszótagos - isten • talán származékszó; az ős főnév eredetibb, is tendencia)> CVCγзn (ha a γ msh mellé kerül, alakjából kialakul a msh + j kapcsolat); ez a j hajlamos az előtte levő msh-t palatalizálni • t, n: képzőhalmozás (vö. nőstény)  d + j > gy • eredeti jelentése: ’atyácska’  n + j > ny • többalakú változatlan tőtípus  l + j > ly - k: többes szám jele; ld. fönt [magoſoc]  t + j > ss, ha a t-t V előzi meg, és cs, ha a t- - nek: ld. fönt [kèznèc] t C előzi meg zèllètet (‘szelletet; lelket’) •

többalakú változatlan tőtípus - szellet: többalakú változatlan tőtípus 85 - nak: ld. fönt [ièlenenèc] - tegedèt (‘tégedet’) - te • ősi örökség (*ti) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - g: az ugor *n névmásképzőre vezethető vissza - d • determináló szerepű, E/2-ű személyrag • többalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt (nem hoz létre új tőtípust) te gondolatid (‘te gondolatid’) - te: ld. fönt [tegedèt] - gondolati: ld. fönt - d • személyrag (*ti) • többalakú változatlan tőtípus ſe: ld. fönt valtoztaſſec meg - változtat: ld. fönt [valtoztatec] - s: fölszólító mód jele; ld. fönt [haborehanac] - meg: ld. fönt [meģ] te orcad: ld. fönt [tegedèt / orcaia / gondolatid] vagō (vagyon) - van • rendhagyó tőtípus • ősi örökség (*ßole) - vagy • gy: a tő l-jének palatalizációjával affrikálódásával jön létre • többalakú változatlan tőtípus - n: képzői

eredetű igei személyrag ferfiu (‘férfiú’) - összetett szó • előtag: férj (többalakú változatlan tőtípus) • utótag: fiú ~ fi (borjú-borja tőtípus) - j kiesése f és r - e • birtokos személyjel (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus t tárgyrag: ld. fönt [vyait] valla (‘vallá’) - vall: ld. fönt - a: -á/-é jeles múlt idő; ld. fönt ọbènne (‘őbenne’) - ő: ld. fönt - a ragok hangalakjai szabálytalanul rövidülnek: bele + ne + m > belenem > belnem (Horger-törvény) > bennem (hasonulás) - bele (’vminek a belseje’) + n locativus rag (ősi primer) - benne • benn: n locativus rag + nyúlás – többalakú változatlan tőtípus • e: birtokos személyrag (ősi eredetű; E/3 *si) • egyalakú változatlan tőtípus te atadnac (‘atyádnak’) - te: ld. fönt [tegedèt] - atya • alapszó: aty-; két lehetőség  ősi örökség  magyar gyermeknyelvi szó • a: két lehetőség  kicsinyítő

képző  harmadik személyű birtokos személyrag  tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus és • ty: magyar fejlemény - d: birtokos személyrag; ld. fönt [gondolatid] - nak: a birtokos jelző ragja • a birtokos jelző ragja • a *na/ne finnugor eredetű mutató névmásból • k: ősi primer lativus ragra vezethető vissza • nem hoz létre új tőtípust napibā (‘napiban; vminek az idején’) - nap te orzagodban (‘te országodban’): ld. fönt [tegedèt / • bizonytalan eredet (talán ősi finnugor örökség) orzagomban / gondolatid / vdọbèn] • na + p (denominális nomenképző egyesek szerint) ki (‘ki’) i: birtoktöbbesítő; ld. fönt [vyait] - névmás; ősi örökség: *ke vagy ki ban: ld. fönt [vdọbèn] - kérdő, majd határozatlan, ill. vonatkozó névmás - hangsúlyeltolódással keletkezik tudoman (‘tudomány’) - többalakú változatlan tőtípus ſcēt (‘szent’): többalakú változatlan tőtípus - tud - d + j > gy -

a • ősi örökség (*tumte) • igei személyrag (*si) • többalakú változatlan tőtípus • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - mány: képzőhalmozás bọlLèſeģ (‘bölcsesség’): vèndegſegnc] ld. fönt lelèttètet (‘lelettetett’) - lel • ősi örökség (*leßδä) • többalakú változatlan tőtípus [bọlLèknèc / azert Danièl: ld. fönt bèhozattatec (‘behozattaték’): ld. fönt [bèhozattatnanac / hiuattaſſec] kiral: ld. fönt èlèibè (‘elejébe’) 86 - t(t) • deverbális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus t • deverbális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus tt: múltidő-jel; ld. fönt [tọrtentvala] ọ bènne: ld. fönt Danièlbèn (‘Dánielben’) - Dániel: többalakú változatlan tőtípus - ben: ld. fönt [vdọbèn] kinèc kiral: ld. fönt nèuèt (‘nevét’) - név • ősi örökség (*nime) • tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus - e • birtokos

személyjel (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - t tárgyrag; ld. fönt [vyait] vète (‘veté’) / Baltazar / es / ug: ld. fönt - elő • el-: ősi örökség (*eδe) • mező-mezeje tőtípus i: birtokos személyjel (*si) be: ld. fönt [nakba] kihez: ld. fönt [ki / egmaſhoz] kiral: ld. fönt èléue (‘eleve; először, előre’) - megszilárdult ragos alak - elő főnév eredetibb alakja (eleü) + é lativusrag zoluā (‘szólván’) - szól: többalakú változatlan tőtípus - ván: ld. fönt [bèzeluē] mōda (‘mondá’) te: ld. fönt vag: ld. fönt [vagon] e (‘e’) - valószínűleg ősi örökség - *e > magyar ë Danièl: ld. fönt Iuda (‘Júda’): tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus ma (‘ma’) fogſaganac (‘fogságának’) - a más, majd, most közös mutató névmási alapszava - fog + i lativusrag • ősi örökség (*punз) - tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • többalakú változatlan

tőtípus danièl: ld. fönt - ság: ld. fönt [vèndegſegnc] - a hiuattaſſec (‘hívattassék’) • birtokos személyjel - hív: többalakú változatlan tőtípus • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - t nak: birtokos jelző ragja; ld. fönt [kèznèc] • deverbális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus fiaibol (‘fiaiból’) - tat - fiú • műveltető (képzőhalmozás) • ősi finnugor örökség (alapalak: *pojka / piγa) • többalakú változatlan tőtípus • az i egy veláris i-re megy vissza - s: a fölszólító mód jele; ld. fönt [haborehanac] • fi: későbbi elvonás - ék: képzői eredetű igei személyrag • ú (bizonytalan eredetű; lehet, hogy egy kicsinyítő képző lappang benne) a magarazatot: ld. fönt [magarazattat / vyait] • a borjú-borja tőtípusba tartozik (ú-vesztő); megmonga (‘megmongya’) vagy: hangszínt és időtartamot váltakoztató tő- meg: ld. fönt [meģ] típus - mond - i:

birtoktöbbesítő; ld. fönt [vyait] • mon: ősi uráli örökség - ból • d: gyakorító képző • *bele ‘vmi belseje’ + l ősi primer ablativusrag • többalakú változatlan tőtípus • nem hoz létre új tőtípust kit: ld. fönt [ki / vyait] te bènnèd (‘te benned’) - te / benne: ld. fönt èl (‘el’) - d: személyrag (*ti) - magyar fejlemény - el- ‘elülső rész’ + é (~ í) lativusrag tudoman: ld. fönt - a szóvégi mgh rövidül, majd lekopik èrtèlm (‘értelm’) hozot èn: ld. fönt [bèhozattatnanac / tọrtentvala / - ér ige: többalakú változatlan tőtípus ènnèkem] - t: mozzanatos képző - elem: képzőhalmozás atam (‘atyám’) - hangzóvesztő tőtípus - atya: ld. fönt 87 - m • birtokos személyjel (*mi) • többalakú változatlan tőtípus kiral: ld. fönt Iudeabol (‘Júdeából’) - Júdea: tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - ból: ld. fönt [fiaibol] bọlLèſeģ: ld. fönt tọbbec

(‘többek’) - több • alapszó: önállóan nem adatolható *teb (~ töb) • ősi örökség (*teppз) • többalakú változatlan tőtípus - k: a többes szám jele; ld. fönt [magoſoc] hallottam (‘hallottam’) lelèttèttènèc (‘lelettettének’) - hall (többalakú változatlan tőtípus): két ige - lelettet [lelèttètet] kiegyenlítődésével keletkezett - e: -á/-é jeles múlt idő - nek: ld. fönt [ièlenenèc] • hal: ősi örökség (talán *kule volt) • hadl te bènnèd ma: ld. fönt - tt múltidő-jel; ld. fönt [tọrtentvala] bè iọttènèc (‘bejöttenek’) - m - be: ld. fönt [bèhozattatnanac] • igei személyrag (*mi) - jön • nem hoz létre új tőtípust • ősi örökség (*j nз) te rollad (‘te rólad’) • tiszta v-tövű ige - te: ld. fönt [tegedèt] • eredeti alak: jő; ez a v-s tő ö-jének hatására, - ról illetve időtartam-változtatás miatt lerövidül; pl. • önálló szóból alakult névszórag jőnek >

jönnek, jőtök > jöttök • *roko (közelséget jelent) + l (ősi primer ablati• jön: elvonás a jönnek-ből vus rag) > rokol > rogol > roγol > rool > ról - t múltidő-jel; ld. fönt [tọrtentvala] (később: ről); a veláris a korábbi (ezt mutatja: - nek: ld. fönt [ièlenenèc] rólam, rólad stb.) èn zemelem (‘én szemelem’) - d - én szemele: ld. fönt • személyjel (*ti) m • nem hoz létre új tőtípust • birtokos személyrag mert (‘mert’) • többalakú változatlan tőtípus - szóhasadás eredménye (a miért kérdő névmásból) èlèibè bọlLèc magoſoc: ld. fönt - mi névmás + ért határozórag - -ért hogy (‘hogy’) • egyalakú (nincs veláris párja) - ho: a *ko finnugor eredetű névmásból alakult ki (a • szótöve: ér (jelentése a régi magyarban: hely) k-ból veláris mgh előtt h lesz) • eredeti jelentése: ott, azon a helyen - gy: l-ből (ősi primer ablativus rag) • korai, már a HB-ben is megvan

(bár még csak • l > ly (ómagyar kori palatalizáció) névutó-szinten) • ly > gy (ómagyar kori affrikálódás) • pl. jótett helyébe jót várj = jóért jót várj - többalakú változatlan tőtípusként is fölfogható - hangsúlyeltolódással jön létre (hogy-hogyan) iſtèneknèc / zèllètet: ld. fönt èz iraſt: ld. fönt vallad (‘vallád’) - vall: ld. fönt - a: -á/-é-jeles múlt idő; ld. fönt [ièlenenèc] - d • igei személyrag (*ti) • nem hoz létre új tőtípust megièlentenec (‘megjelentenék’) - megjelent: ld. fönt [megièlentèndi] - ne: a föltételes mód jele; ld. fönt [bèhozattatnanac] - k: a többes szám jele; ld. fönt [ièlenenèc] megoluaſnac (‘megolvasnák’): ld. fönt [meģ / oluaſhatac] - na: a föltételes mód jele; ld. fönt [bèhozattatnanac] - k: a többes szám jele; ld. fönt [ièlenenèc] - ọ magarazattat: ld. fönt ènnèkem nem: ld. fönt tèhète (‘tehete’) - tesz • ősi örökség

(*teke) • sz-szel bővülő v-tövű ige - tt • a befejezett melléknévi igenév képzője • többalakú változatlan tőtípus k: a többes szám jele; ld. fönt [magoſoc] e • birtokos személyjel (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus t tárgyrag; ld. fönt [vyait] megodhac (‘megódhass’) 88 - het: ld. fönt [oluaſhatac] e: -á/-é jeles múlt idő; ld. fönt [ièlenenèc] - è: ld. fönt bèzednèc (‘beszédnek’) - beszéd • szláv eredetű (*besěda) • többalakú változatlan tőtípus - nek: ld. fönt [kèznèc] - meg: ld. fönt [meģ] old • o: aγ / oγ > ó • d: gyakorító képző (vö. mond, áld, fürdik) • többalakú változatlan tőtípus hat: képző; ld. fönt [oluaſhatac] s: a fölszólító mód jele; ld. fönt [haborehanac] azert: ld. fönt èrtèlmet (‘értelmét’) - értelem: ld. fönt [èrtèlm] - e • birtokos személyjel (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - t tárgyrag;

ld. fönt [vyait] megnitni (‘megnyitni’) - meg: ld. fönt [meģ] - nyit • ismeretlen • az ny valószínűleg az n-ből palatalizálódott • többalakú változatlan tőtípus - ni: a főnévi igenév képzője valobizon (‘valóbizony’) - való • eredete: a finnugor eredetű *wole szóra vezethető vissza • a val igető folyamatos melléknévi igeneve - bizony: bíz(ik) ige + n (~ ny) névszóképző èn hallottā te rollad / hogy: ld. fönt nèhèzèkèt (‘nehezeket; homályosakat’) - nehéz: tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus - k • denominális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag; ld. fönt [vyait] ha (‘ha’) - megszilárdult ragos alakulat - *ko névmási tő + a lativusrag (há < ha) - eredetileg hely- vagy időhatározó lehetett, majd kötőszó èz iraſt: ld. fönt megoluaſhatandod (‘megolvashatandod’): ld. fönt [meģ / oluaſhatac / haborehanac / megoluaſanga / vallad] ọ magarazattat nèkem: ld.

fönt [ènnèkem] megièlenthètènded (‘megjelenthetended’): ld. fönt [meģ / megièlentèndi / oluaſhatac / megoluaſanga / vallad] barſonnal: ld. fönt ruhaztatol (‘ruháztatol’) - ruháztat: ld. fönt [ruhaztatic] - l • képzői eredetű igei személyrag • nem hoz létre új tőtípust aran nakba: ld. fönt vètọkèt (‘vetőkét’) - vető: ld. fönt - ke: kicsinyítő képző - t tárgyrag; ld. fönt [vyait] vallaz (‘vallasz’) meg magarazhać (‘megmagyarázhas’): ld. fönt [meģ / - vall: ld fönt magarazattat / oluaſhatac / haborehanac] - sz: képzői eredetű igei személyrag kọtọzèttèkèt (‘kötözettekét; bonyolultakét’) - köt • ősi örökség (*kitke vagy kütke) • többalakú változatlan tőtípus - z • deverbális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus te nakadban: ld. fönt harmad fèdèlm: ld. fönt [fèdèlmi] lez èn orzagomban: ld. fönt KÖNIGSBERGI TÖREDÉK (a XIII. század dereka) Története -

1863: megtalálása. • Aki megtalálta: Hipler H. Ferenc, végül Toldy Ferenc fejti meg • Ahol megtalálta: egy XIV. századi latin kódex kötésében - 1894: Szily Kálmán nyomán újabb szalagokat bontanak ki a kötésből. - Tartalma: Mária szűzanyaságát magasztaló elmélkedés befejező része. - Formája. • Egy latin szöveg átfordítása magyarra, verses formában. 89 • Verselése nagyon kezdetleges (ritmus csak az utolsó három sorban érezhető). Szöveg ug ſcolanoc wilagnoc kezdetuitul fugua? rohtonc ez nem levt wala. hug ſcuz lean fiot ſciulheſſen! ſcuz ſegnec tukere tiſtan maradhaſſun! eſ nekunc hyrunc benne ne leyeſſen. Tudyuc latíuc evt ſcuz lean nac qui vleben tart chudaltus fiot furiſcte muſia! etety ymletí. ug hogy ana ſciluttet de qui legen neky atia ozut nem tudhot iuc Ez oz yſten mynt evt eſmeríuc! quit ſceplev nem illethet. mert ha yſten ev num uolna [eu] benne bynut lelhetneync Amen Úgy szólának: világnak

kezdetétől fogva rajtunk ez nem lett vala, hogy szűz leány fiat szülhessen, szűzségnek tükre tisztán maradhasson, és nekünk hírünk benne ne lehessen. Tudjuk, látjuk őt szűz leánynak, (a)ki ölében tart csodálatos fiat: füröszti, mossa, emleti, úgy, (a)mint anya szülöttét; de ki legyen neki atyja, azt nem tudhatjuk Ez az isten, (a)mint őt ismerjük, (a)kit szeplő nem illethet; mert ha isten ő nem volna, benne bűnt lelhetnénk. Ámen Elemzés ug (’úgy’) • vö. csillag, harag, részeg, világ - magyar fejlemény • többalakú változatlan tőtípus - ú: az az mutató névmás zártabb magánhangzós - nak tőváltozatából jött létre • a birtokos jelző ragja - gy: l ablativus rag (változásai az ómagyar korban: l • a *na/ne finnugor eredetű mutató névmásból > ly > gy; palatalizáció, majd affrikálódás) • k: ősi primer lativus ragra vezethető vissza - tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus (úgy• nem hoz

létre új tőtípust ugyan) kezdetuitul (’kezdetétől’) ſcolanoc (’szólának’) - kezd - szólá (szóloi): lappangó teljes tő • ismeretlen eredetű (lehet, hogy a d képző; vö. - szó mond, kérd, bököd); a föltételezett passzív tö• ősi finnugor örökség – *saβз vet (kez-) nem lehet bizonyítani • v-s tövű tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - l - t • denominális verbumképző • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - á - e (lappangó teljes tő) • az á / é jeles múlt idő jele • E/3-ű birtokos személyjel • az örökölt i-ből származik (váro + i > vároi > • ősi eredetű; E/3 személyes névmásból (*si) várá > vára) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - től - n • tő (*tiβe) + l ablativus rag > -tól/-től (’valami• személyre utaló igei személyrag nek a

tövétől’) • képzői eredetű (szóalak lezárására lett adaptál• a palatális változat a régibb (ezt mutatja: tőva) lem, tőled stb.) - k • nem hoz létre új tőtípust • a homogén többes szám jele fugua (’fogva’) • ősi örökség; eredetileg geminált (*kk) • hagyományosan kollektívumképzőt látunk - fog • ősi ugor örökség; alap: *punз benne • többalakú változatlan tőtípus • nem hoz létre új tőtípust - va wilagnoc (’világnak’) • a határozói igenév képzője (finnugor eredetű) - vil: passzív tő (villan, villog) • v igenévképző + primer lativusrag - g • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • gyakorító képző (nomenképző) rohtonc (’rajtunk’) - ho: a *ko finnugor eredetű névmásból alakult ki (a - *roko + t locativus rag (ősi, primer) k-ból veláris mgh előtt h lesz) - személyragozott határozószóó - gy: l-ből (ősi primer ablativus rag) - rajt: többalakú változatlan tőtípus

• l > ly (ómagyar kori palatalizáció) - unk • ly > gy (ómagyar kori affrikálódás) • n: finnugor személyes névmási eredetű - többalakú változatlan tőtípusként is fölfogható • k: a többes szám jele; ld. fönt [szólának] (hogy-hogyan) ez (’ez’) - e: ősi uráli örökség (*e) - z ſcuz (’szűz’) - bizonytalan eredetű; talán ősi ugor vagy finnugor örökség 90 névmási eredetű (*te/to) névmásképző (kép- - tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus zőszerű elem) lean (’leány’) • többalakú változatlan tőtípus (ez-ezek) - valószínűleg összetett szó (ez korán elhomályosult) • le: ősi ugor örökség nem (’nem’) • ány: azonos az anya alapszavával - tagadószó (a módosítószók, partikulák közt tartjuk - többalakú változatlan tőtípus számon) 62 - ősi finnugor örökség fiot (’fiat’) - a ne tiltószó előzménye: az uráli *ne mutató név- fiú más (vö. némi, némely) • ősi

finnugor örökség (alapalak: *pojka / piγa) - nem: *ne + mi (’ez’ + ’mi, micsoda’) • az i egy veláris i-re megy vissza - a nem tagadó- és tiltószóvá való válása már az • fi: későbbi elvonás együttélés korában megkezdődött • ú (bizonytalan eredetű; lehet, hogy egy kicsilevt (’lett’) nyítő képző lappang benne) - lesz • a borjú-borja tőtípusba tartozik (ú-vesztő); • ősi örökség a finnugor korból; alapszó: *lē / vagy: hangszínt és időtartamot váltakoztató tő*le típus • az sz-szel bővülő v-tövű igék közé tartozik - t tárgyrag • a tőben jelentkező v a magyar nyelv külön éle• az ősmagyar korban alakult ki az SOV tében keletkezett (lehet, hogy hiátustöltő) fölbomlásával - tt (először intervokális helyzetben geminálódott: • több elképzelés hallotam > hallottam, majd szóvégen is)  a *te / to mutató névmásból • ma ez az egyeduralkodó  az E/2-ű birtokos személyjel

eredetileg t • belső fejlődés eredménye volt, majd d-vé módosult (pl. tied), a t • funkcióváltással jött létre a befejezett mellékpedig megmaradt tárgyragnak névi igenév képzőjéből  nem hoz létre új tőtípust • többalakú változatlan tőtípus (lett-lettek) ſciulheſſen (‘szülhessen’) - szül wala (’vala’) - vala • ősi finnugor örökség (*silз) • itt segédszóként van jelen • többalakú változatlan tőtípus • a létige származéka; háromféle töve van: van, - het vagy, volt (az l a legkorábbi) • önálló szóból alakult képző - val • hatol ‘bemegy valahová, hatalma van’ > -hat / • eredete: a finnugor eredetű *wole szóra -het vezethető vissza • többalakú változatlan tőtípus • a val igető folyamatos melléknévi igeneve - s (j): a fölszólító mód jele (hasonulás) (etimológiailag a való igenévvel azonos) • a mai magyarban többnyire j, vagy annak • rendhagyó tőtípus variánsa - a

• k: a fölszólító mód jele, több finnugor • az -á/é-jeles múlt idő jele, ami finnugor nyelvben megtalálható; pl. mordvinpalak / eredetű (az *i múlt idő jelből alakult ki) kundamak • tővégi időtartamot váltakoztató tövet hoz létre • CVCV + kз: a k intervokális helyzetbe kerül > - legkorábbi jelentése: ‘létező, meglevő’ CVCVγз + n (érvényesül a két nyíltszótagos hug (’hogy’) tendencia) - magyar fejlemény • • 62 • n > CVCγзn (ha a γ msh mellé kerül, kialakul a - ünk • birtokos személyrag msh + j kapcsolat); ez a j hajlamos az előtte levő msh-t palatalizálni • n: finnugor személyes névmási eredetű  d + j > gy • k: a többes szám jele; ld. fönt [szólának] – nem  n + j > ny hoz létre új tőtípust  l + j > ly  t + j > ss, ha a t-t V előzi meg, és cs, ha a t- hyrunc (‘hírünk’) - hír t C előzi meg • ismeretlen eredetű többalakú változatlan tőtípus •

többalakú változatlan tőtípus A módosítószók másodlagos szófajok (másból jönnek létre, és alapul szolgálnak máshoz). 91 • • képzői eredetű igei személyrag nem hoz létre új tőtípust - ünk • n: finnugor szeméyes névmási eredetű • k: a többes szám jele; ld. fönt [szólának] – többalakú változatlan tőtípus ſcuz ſegnec (‘szűzségnek’) - szűz: ld. fönt benne (‘benne’) - ség • önálló szóból alakult főnévképző (ság ‘domb, - a ragok hangalakjai szabálytalanul rövidülnek: bele + ne + m > belenem > belnem (Horger-törvény) > halom’) bennem (hasonulás) • többalakú változatlan tőtípus - bele (’vminek a belseje’) + n locativus rag (ősi - nek: ld. fönt [világnak] primer) tukere (‘tüköre’) - benne - tükör • benn: n locativus rag + nyúlás – többalakú vál• ótörök eredetű (*tiker ‘valami kerek tárgy’) tozatlan tőtípus • hangzóvesztő tőtípus (ld.

tükröt, tükrök) • e: birtokos személyrag (ősi eredetű; E/3 *si) - e: ld. fönt [kezdetétől] • egyalakú változatlan tőtípus tiſtan (‘tisztán’) ne (‘ne’) - tiszta - tiltószó • szláv eredetű szó (čistъ ‘piszkos, szeplőtelen’) - előzménye: az uráli *ne mutató névmás (vö. némi, • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus némely) - n leyeſſen (‘lehessen’) • ősi primer locativus rag - lesz: ld. fönt [lett] • nem hoz létre új tőtípust - het: ld. fönt [szülhessen] maradhaſſun (‘maradhasson’) - y (j), h: hiátustöltők (nem érzékelték, hogy itt a - marad het-képzőről van szó, így helyettesítették a h-t) • bizonytalan eredetű (talán ősi örökség) - n • d: gyakorító képző • képzői eredetű igei személyrag • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - hat: ld. fönt [szülhessen] Tudyuc (‘tudjuk’) - s: ld. fönt [szülhessen] - tud - n: ld. fönt

[szülhessen] • ősi uráli örökség (*tumte ‘érint, tapint’) eſ (‘és’) • többalakú változatlan tőtípus - ismeretlen eredetű - juk: igei személyrag - azonos az is nyomatékosító és kötőszóval • j: hiátustöltő eredetű - eredeti alak: ës; kétirányú fejlődés • k: a többes szám jele; ld. fönt [szólának] • nyúlás  és (hangsúlyeltolódással kapcsolatos latíuc (‘látjuk’) kötőszóvá válik) lát • zártabbá válás  is (ráértéssel hozzátoldó kö• ősi örökség (*l ttз) tőszóvá válik) • többalakú változatlan tőtípus nekunc (‘nekünk’) - juk: ld. fönt [tudjuk] - neki evt (‘őt’) • megszilárdult ragos alakulat • *na/ne kezdetű mutató névmás + k lativus rag - ő • ősi eredetű; E/3-ű (*si) + i (az e birtokos személyrag változata; • egyalakú változatlan tőtípus eredete: ősi *si) • egyalakú változatlan tőtípus • bizonytalan eredetű (talán ősi örökség) - t

tárgyrag furiſcte (‘füröszti’) • az ősmagyar korban alakult ki az SOV - für: igető (passzív; vö. ferde, fertő, fetreng, förgeteg, fürge); fürdik: a d visszaható képző fölbomlásával - szt • több elképzelés • képzőhalmozás (műveltető)  a *te / to finnugor eredetű mutató • többalakú változatlan tőtípus névmásból  az E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t - i volt, majd d-vé módosult (pl. tied), a t • E/3-ű birtokos személyrag pedig megmaradt tárgyragnak • ősi eredetű (E/3 *si) • többalakú változatlan tőtípus (őt-őtet) • egyalakú változatlan tőtípus (füröszti-fürösztik) 92 ſcuz (‘szűz’): ld. fönt muſia (‘mossa’) - mos lean nac (‘leánynak’) • ősi uráli örökség (*moske); az s a sk - leány: ld. fönt szabályos folytatója - nac: ld. fönt [világnak] • többalakú változatlan tőtípus qui (‘ki’) – kÿ a: ld. fönt [furiſcte] - névmás; ősi örökség: *ke vagy ki

etety (‘eteti’) - először kérdő névmás, majd határozatlan, illetve - eszik vonatkozó névmás • ősi finnugor örökség (*seβe vagy seγe) - hangsúlyeltolódással keletkezik • az sz-szel bővülő v-tövű igék közé tartozik vleben (‘ölében’) - i: ld. fönt [furiſcte] - öl • ősi finnugor vagy uráli örökség (*sile ‘a két ymletí (‘emleti’) - emik kar közti távolság’) • ősi örökség (*ime) • többalakú változatlan tőtípus • származéka: emlet (mára kihalt) - e: ld. fönt [kezdetétől] i: ld. fönt [furiſcte] - ben • önálló szóból alakult határozórag ug (‘úgy’): ld. fönt • bele ‘valaminek a belseje’ + n ősi primer locativus rag (*kota belen ‘a ház belsejében’) hug (‘hogy’) - magyar fejlemény • nem hoz létre új tőtípust - ho: a *ko finnugor eredetű névmásból alakult ki (a • a palatális változat a korábbi (ezt mutatja: k-ból veláris mgh előtt h lesz) bennem, benned stb.) -

gy: l-ből (ősi primer ablativus rag) tart (‘tart’) • l > ly (ómagyar kori palatalizáció) - ősi finnugor örökség (*tartta) • ly > gy (ómagyar kori affrikálódás) - t: esetleg képző, de a bizonytalan eredet miatt nem - többalakú változatlan tőtípusként is fölfogható lehet tudni (hogy-hogyan) - tart: többalakú változatlan tőtípus ana (‘anya’) chudaltus (‘csodálatos’) - any-: valószínűleg ősi gyermeknyelvi szó (*ańa) - csoda - a (vitatott eredetű) • szláv eredetű szó (čudo ’rendkívüli jelenség’) • kicsinyítő képző • a csuda alakváltozat a legkorábbi • E/3-ű birtokos személyrag • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - l ſciluttet (‘született’) • denominális verbumképző - szül: ld. fönt [szülhessen] • többalakú változatlan tőtípus - t - t • deverbális verbumképző • a befejezett melléknévi igenév képzője •

többalakú változatlan tőtípus • Benkő szerint: deverbális nomenképző - t, a múlt idő jele (először intervokális helyzetben • többalakú változatlan tőtípus geminálódott: hallotam > hallottam, majd szóvé- s gen is) • denominális nomenképző • a múlt idő jele; ma ez az egyeduralkodó • többalakú változatlan tőtípus • belső fejlődés eredménye fiot (‘fiat’): ld. fönt • • de (‘de’) - ismeretlen eredetű - eredetileg határozószó vagy indulatszó lehetett - előfordul deg alakban; a g nyomatékosító elem - másodlagos szófaj (ellentétes kötőszó) - ráértéssel ellentétes kötőszóvá vált qui (‘ki’): ld. fönt legen (‘legyen’) - lesz funkcióváltással jött létre a befejezett melléknévi igenév képzőjéből többalakú változatlan tőtípus mynt (‘mint, amint’) - hangsúlyeltolódással keletkezett kötőszó - vö. ki, mi, mely, melyik evt (‘őt’): ld. fönt eſmeríuc (‘ismerjük’) -

ismer ige: alap (eredete: ismeretlen); többalakú változatlan tőtípus - isme: nyelvújítási elvonás (tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus) 93 ősi örökség a finnugor korból; alapszó: *lē / *le az sz-szel bővülő v-tövű igék közé tartozik • a tőben jelentkező v a magyar nyelv külön életében keletkezett (lehet, hogy hiátustöltő) • többalakú változatlan tőtípust hoz létre n • képzői eredetű igei személyrag • többalakú változatlan tőtípust hoz létre • - - - jük: ld. fönt [tudjuk] quit (‘kit’) - ki: ld. fönt - t tárgyrag: ld. fönt [fiot] ſceplev (‘szeplő’) - valószínűleg ótörök eredetű (*sepliγ) - egyalakú változatlan tőtípus nem (‘nem’): ld. fönt illethet (‘illethet’) neky (‘neki’) - ill: származékszó az illik ‘hozzáér, hozzátapad’ - megszilárdult ragos alakulat igéből - *na/ne kezdetű mutató névmás + k lativus rag + i t (az e birtokos személyrag változata;

eredete: ősi • műveltető képző *si) • többalakú változatlan tőtípus - egyalakú változatlan tőtípus - het: ld. fönt [szülhessen] atia (‘atyja’ ~ atyája) mert (‘mert’) - alapszó: aty-; két lehetőség - szóhasadás eredménye (a miért kérdő névmásból) • ősi örökség - mi névmás + ért határozórag • magyar gyermeknyelvi szó - -ért - a: két lehetőség • egyalakú (nincs veláris párja) • kicsinyítő képző • szótöve: ér (jelentése a régi magyarban: hely) • harmadik személyű birtokos személyrag • eredeti jelentése: ott, azon a helyen • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • korai, már a HB-ben is megvan (bár még csak - ty: magyar fejlemény névutó-szinten) - ja • pl. jótett helyébe jót várj = jóért jót várj • j hangsúlyeltolódással jön létre • a: ld. fönt [kezdetétől] ha (‘ha’) ozut (‘azt’) - megszilárdult ragos alakulat - a: ősi uráli örökség (*a) *ko névmási

tő + a lativusrag (há < ha) - z eredetileg hely- vagy időhatározó lehetett, majd • névmási eredetű (*te/to) névmásképző (képkötőszó zőszerű elem) - • többalakú változatlan tőtípus t tárgyrag: ld. fönt [fiot] nem (‘nem’): ld. fönt tudhot iuc (‘tudhatjuk’) - tud: ld. fönt [tudjuk] - hat: ld. fönt [szülhessen] - juk: ld. fönt [tudjuk] yſten (‘isten’): ld. fönt ev (‘ő’): ld. fönt num (‘nem’): ld. fönt uolna (‘volna’) - van: rendhagyó tőtípus - volna • ősi örökség (*βole) Ez (‘ez’) oz (‘az’): ld. fönt [ozut] • na  a föltételes mód jele; mai: -na/-ne, -ná/-né yſten (‘isten’) (+ személyrag) - talán származékszó; az ős főnév eredetibb, is alak eredetileg i utótagú kettőshangzó; -nai/-nei jából > -ná/-né > -na/-ne - t, n: képzőhalmozás (vö. nőstény)  n (módjel) + tővéghangzó + i (örökölt - eredeti jelentése: ’atyácska’ múltidő-jel) -

többalakú változatlan tőtípus  tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus [eu] benne (‘ő benne’): ld. fönt bynut (‘bűnt’) - bűn • ismeretlen eredetű • valószínűsíthető eredeti alak: biün • többalakú változatlan tőtípus t tárgyrag: ld. fönt [fiot]lelhetneync (‘lelhetnénk’) 94 - lel • ősi finnugor örökség (*leβδä) • többalakú változatlan tőtípus het: ld. fönt [szülhessen] ne: ld. fönt [volna] nk • n: képzői eredetű igei személyrag • k: a többes szám jele; ld. fönt [szólának] • nem hoz létre új tőtípust AZ ÓMAGYAR MÁRIA-SIRALOM (1300 körül) Tendenciák - rövidülés: mert hol byuntelen - kettőshangzók: sidou, byuntelen - a zs meghonosodása: sidou - a raggá váló névutó fejlődése • illeszkedő: Symeonnok, viragnac 95 - • nem illeszkedő: buabeleul a szenvedő igeragozás még a honfoglalás előtt kialakult, az első példák itt találhatók: kynzathul, werethul a főnévi

igenév birtokos személyraggal való használata: tuled ualmun [!] a határozott névelő hiánya Ómagyar Mária-siralom (Madas Edit) - A Leuweni-kódexben találták meg. • Az itteni egyetemi könyvtárat az első világháborúban a németek elpusztították, utána kárpótlásul adtak nekik földolgozott kódexeket. • Ezt a kis kötetet egy Jacques Rosenthal nevű müncheni antikváriusnál vásárolták. • Mikor földolgozták, Georg Leidinger talált benne egy vendégszöveget, amelyet nem értett. Odaadták egy turkológus professzornak (Franz Babinger), aki fölismerte, hogy magyar. - 1923: elküldték Gragger Róbertnek, aki rájött, hogy ez egy XIII. századvégi magyar vers - Van egy latin előképe. (Goeffroy, az ágostonos rendház helyettes házfőnöke; Szent Viktor kolostor; nem szóról-szóra fordították le, hanem önálló költői mű.) - Hatására teljesen átértékelődik a magyar költészet; úgy gondolták, az ÓMS egy nagy volumenű költészet

megmaradt darabja, de történt valami, ami miatt később így elkorcsosult. De nem így volt: csak néhány ilyen mű készült. - A kódexeket újra visszaadták Leuwennek, amit a németek megint lebombáztak. Azt hitték, minden elpusztult, de a könyvtárosok néhány kódexet páncélszekrénybe tettek, és ezek megmenekültek - A kódex egy prédikációgyűjtemény, amelynek a két részét csak később kötötték össze. - Néhány helyen elkopott; itt nem kivakarták, hanem a használat miatt következett be. - A prédikációgyűjtemény járt Magyarországon is. • Olasz szerzetesek prédikációit tartalmazza. • Voltak benne üres lapok, amelyekre biztos, hogy magyar domonkos írt. (A sermók mellett vannak glosszák is.) • Valószínűleg az ÓMS is ekkor került bele. (Az is tudott magyarul, aki a tartalmat írta) - Pentaum, domonkos kolostor: itt köthették be, így juthatott át Itáliába, ahol aztán Rosenthal megvásárolta. - Valószínűleg valamelyik

apácakolostorban használták. - Első sora: Planctus ante nescia (a latinból szó szerint fordították). - Szekvencia. • A misében énekelt strófás szerkezetű költemény. • Hasonló, mint a zsolozsmában a himnusz. • A XI. században alakult ki • A szentlecke utáni énekelt rész. (alleluja, versus, alleluja) Ennek utolsó hangját melizmatikusan, elnyújtva énekelték, ezt nehéz volt megjegyezni, ezért az egyes hangok alá szótagokat írtak Előbb ezt prózának nevezték, majd szekvenciának (= folytatás, vagyis az alleluja folytatása). - Kurzív írással (használati) készült. - Ütemhangsúlyos, rímes vers. - Sok benne az alliteráció. - Ezen kívül három szekvencia maradt meg: Stabat Mater, Dies Irae, Veni Sancte Spiritus. Vizkelety András: Világnak világa, virágnak virága Az Ómagyar Mária-siralmat megőrző kódex sorsa - 1923-ban vált ismertté; a címét Gragger Róbert adta. - A kódexben levő vendégszöveget Jakubovich Emil

segítségével fejtették meg. - Az ÓMS a kódex 134. lapjának verzóján olvasható - A szöveget egyfolytában, tagolás nélkül írták bele. Az első magyar vers latin mintái - A Planctus ante nescia kezdetű szekvencia (a szerző ismerte valamelyik változatát). - Mészöly Gedeon: ragaszkodott ahhoz a véleményhez, hogy az egyedüli alap a szekvencia volt, és az eltérések abból adódnak, hogy a középkori fordítók az eredetit gyökeresen átdolgozták. 63 - Horváth János szerint más Mária-siralomból emelt át strófákat. Az ÓMS szövegének átírása - A szöveg elhalványult néhány helyen. - Dolgoztak rajta olyan másolók is, akik a prédikációs szövegekben az interpunkciós jeleket a szóbeli előadás vagy a fölolvasás ritmusának megfelelően alkalmazták. 64 63 Az ÓMS kb. ötven évvel előbb keletkezett, mint bemásolták volna, és a latin szöveg az hatvan lappal hátrább van 96 - Néhány kivételtől eltekintve a kétütemű sorok

jellemzők. 65 Öt elírás (másolási hiba?) található benne, pl. fiom helyett fion A vers értelmezése - Az értelmezés azért nehezebb, mert kevés egykorú anyag van, amivel össze lehetne hasonlítani. - Az első versszak tartalmilag sorról-sorra megfelel a latinnak, de a szótagszámot és a rímeket nem követi. - Sepedëk: a szepeg szó elődje (hangosan siránkozik). - A második strófa értelmezése nem okoz nehézséget (az egész zsidó népre vonatkozik a latin Judea). - A negyedik szakaszban található „könnyel áradó szem” tökéletes mására talált Kálmán Béla a vogul népköltészetben. - A „világ világa” figura etymologicának nincs a latinban megfelelője. - A hatodik strófától a páros rímről áttér az ölelkezőre. - Megtartja a latin szavakat, de jelentésükön változtat, hatásosabbá teszi őket. - A magyar szöveg a tizenkettedik szakasszal végződik, de a latinban még tizenegy van. - A képeknek ikonográfiai vonatkozásai

is vannak (pietaképek). Miért és hogyan került a kódexbe a Mária-siralom és a Planctus? - Negatívumok. • Nem közli a magyar vers szerzőjének, fordítójának a nevét (a benne szereplő művek egyikénél sem). • Nem adja meg a másolók nevét. • Egyetlen helymegjelölés vagy dátum sem szerepel a kódexben. • Nem mondja meg, milyen céllal írták le a verseket, vagy hogy mire használták őket. - Megtarthatta eredeti szekvenciaszerepét, de lehetett fölolvasott szöveg is. A kódex külseje - Díszítetlen, vörös bőrrel bevont vastag fatáblák, melyeket csat fogott össze. - Mindennapi használatra készült, nem gazdag mecénásnak. - Az előzéklapokat egy 1391-es oklevélből vágták. - A belső oldalra ragasztott papír német nyelvű dézsmajegyzék volt. - Valószínűleg délnémet területen kötötték újra. - A százasokat római számmal jelölte, az alacsonyabb rendűeket arabbal; pl. C29 - A 136. fólióval új szakasz kezdődik: más a

tinta, a pergamen, és a téma (a szentekről szól) - A ránk maradt könyvtest eredetileg két részből állt. (Csak rövid ideig voltak külön; erre utal a végén levő rövid tartalomjegyzék is.) - A kéziratot sűrűn használták; erről tanúskodik a sok bejegyzés. A kódex írásának helye, ideje, szerzői - A kódex törzsanyagát gyakorlott kezek másolták. - Bernhard Bischoff 1250-75 közé tette, a magyar szöveg betoldását pedig 1275-1300 közé. - A kimondottan olasz vagy francia (párizsi) eredeztetést Vizkelety nem tartja bizonyíthatónak. - A palimpszeszt fölvételek görög írást is kimutatnak. - A virágzó skolasztikába kell őket tenni, így ezek a beszédek zárt ciklusokba rendeződnek. - Auktornevet csak az 56. rektón találunk: Petrus Provincialis (†1257) • Petrus Remensis; a XIII. században ő volt az egyedüli szerző, akit ezzel a névvel illettek • Előbb Párizsban volt prior, majd a francia domonkos provincia élén állt;

prédikációi népszerűek voltak. • Az ő nyomán sikerült a szerzők nagy részét meghatározni. - Hugo ā Sanctō Carō (†1623). • Kétszer is volt francia provinciális, majd Itáliában halt meg; ő volt az első dominikánus bíboros. • Szentenciakommentárjai igen elterjedtek. • Elsősorban biblikusként vált híressé. • Részt vett az első bibliakonkordancia összeállításában. - A második részben három szerző azonosítható (eddig). • Aldobrandinus dē Cavalcantibus (†1279)  Egész életében Itáliában élt.  Dominikánus prior, majd a római rendtartomány főnöke lett.  Orvietói püspök is volt. 64 Azt, hogy itt az izidori központozás továbbfejlesztéséről van-e szó, vagy a ciszterci központozás megjelenéséről, melyet a domonkosok is átvettek, a további kutatásoknak kell eldöntenie. 65 Az ütemhatárok, sormetszetek kérdésével pl. Balázs János, Horváth János, Mészöly Gedeon, Szabolcsi Bence és Vargyas Lajos

foglalkozott. 97 • •  Iratai és prédikációi maradtak ránk. Aquinói Szent Tamás (1224-1274)  Párizsban és Orvietóban is élt.  Az általában neki tulajdonított sermók szerzőségét a kritikai kiadáson dolgozó bizottság (Commissiō Leonina) kétségbe vonta. Constantinus dē Orvietō (domonkos, Orvieto püspöke): a kódex Szent Ferencről mondott beszédét őrzi. Magyar kezek tolla nyomán - A Mária-siralom fölött egy sermo van; Mária születésnapjára (Kisasszony, szeptember 8.) jegyezték be • Témája a Számok könyvéből való. • Három bukott csillagról (Lucifer – büszkeség, Éva – engedetlenség, Júdás – fösvénység) ír, és velük szemben a negyedik, Mária. • A három bukás káros következményeinek elemzése után szembeállítja velük Mária megfelelő erényeit (alázat, a szüzesség szégyenkezése, irgalmasság és kegyesség). Ezután részletezi a csillaghasonlatot • Nincs tematikus összefüggésben

a siralommal. - A siralom után egy beszédvázlat következik. • Ezt még egyszer, kicsit más fogalmazásban, megismétli. • Valószínűleg úrnapra szánták. - A három szöveg egymástól függetlenül került be a kódexbe. - Planctus (latin nyelvű). • Ez sincs sorokra bontva, és ezt is más jellegű szövegek veszik körül. • Egy, Mária Krisztussal együtt való szenvedéséről mondott beszéd előzi meg, és ennek lírai folytatása (Mezey László megállapítása szerint). • A beszéd Alexandriai Szent Katalinról szól, akit karddal végeztek ki. - Ha a szerző fontosnak tartja a szöveg folytatását, de nincs elég helye, akkor máshol keres üres helyet. - A kódex merített még a domonkos rendi Stephanus dē Borbone (†1260/1261) művéből is. a) hasáb Szöveg Volek ſyrolm thudothlon ſyrolmol ſepedyk. buol ozuk epedek Walaſth vylagumtul ſydou fyodumtul ezes urume(m)tuul O en eſes urodu(m) eggen yg fyodum, ſyrou aniath thekunched buabeleul

kyniuhhad. Scemem kunuel arad, en iunhum buol farad / the werud hullothya en iu(n)hum olelothya Vylag uilaga viragnac uiraga. keſeruen kynzathul uoſ ſcegegkel werethul Vh nequem en fyon ezes mezuul / Scegenul ſcepſegud wirud hioll wyzeul. Syrolmom fuhazatum therthetyk kyul en iumhummok bel bua qui ſumha nym [kyul] hyul Wegh halal engumet / eggedum illen / maraggun urodum, kyth wylag felleyn Valék siralom-tudatlan; siralommal sepedek, búval aszok, epedek. Választ világomtól, zsidó, fiacskámtól, édes örömömtől Ó, én édes uracskám, egyenegy fiacskám! Síró anyát tekintsed, bújából kinyújtsad! Szemem könnyel árad, én jonhom búval fárad; te véred hullatja én jonhom alélatja. Világ világa, virágnak virága: keserűen kínzatol, vas szegekkel veretel Óh nekem! én fiam édes mézül, szégyenül szépségsed, véred híul vízül. Siralmam, fohászatom tertetik kívül; én jonhomnak bel búja ki soha nem hűl. Végy, halál, engemet, egyedem éljen,

maradjon uracskám, (a)kit világ féljen!” Elemzés Volek (’valék’) - vala • val (vala; legkorábbi jelentése: ‘létező, meglevő’); eredete: a finnugor eredetű *wole szóra vezethető vissza • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - e • az á/é-jeles múlt idő jele, ami finnugor eredetű (az *i múlt idő jelből alakult ki) • tővégi időtartamot váltakoztató tövet hoz létre - k • • képzői eredetű igei személyrag nem hoz létre új tőtípust ſyrolm (‘siralm’) - sír - hangutánzó eredet (sí ige + r hangot kifejező elem) • tőtípus  többalakú változatlan (sír-sírok)  tőbelseji időtartamot váltakoztató (sírsirat, siralom) - alom: képzőhalmozás (megszilárdulása: még a vylagumtul (‘világomtól’) nyelvemlékes kor előtt) - vil: passzív tő (villan, villog) - g - siralom: hangzóvesztő tőtípus • deverbális nomenképző thudothlon (‘tudatlan’) • pl. még: csillag, harag, részeg, világ

- tud • többalakú változatlan tőtípust hoz létre • ősi uráli örökség (*tumte ‘érint, tapint’) m • többalakú változatlan tőtípus • E/1-ű birtokos személyrag - tlan 98 • • fosztóképző; képzőhalmozással keletkezett többalakú változatlan tőtípus • ősi eredetű (*mi) • többalakú változatlan tőtípus tól • tő (*tiβe) + l ablativus rag > -tól/-től (’valaminek a tövétől’) • a palatális változat a régibb (ezt mutatja: tőlem, tőled stb.) • nem hoz létre új tőtípust ſyrolmol (‘siralmal’) - siralom: ld. fönt - val • önálló szóból alakult határozórag • *βeke (= erő): a rokon nyelvekben még megvan; pl. nyílt ereje által: nilu βeke + l ablativus rag > nilu βegel > nilu βeγel > nilu βeel > ſydou (zsidó) niluβel > niluel vagy niluvel (Horger-törvény) - szláv eredetű (židovi) - egyalakú változatlan tőtípus • nem hoz létre új tőtípust ſepedyk

(‘sepedek’) - szeped • hangutánzó eredetű • kapcsolatban van a szepeg igével • szepe-: passzív tő - d • gyakorító képző • többalakú változatlan tőtípus - k: ld. fönt [valék] buol (‘búal’) - bú • ótörök eredetű; előzménye lehetett: *buγ • egyalakú változatlan tőtípus - val: ld. fönt [ſyrolmol] ozuk (‘aszok’) - asz • passzív tő • finnugor örökség: *s śз - k: ld. fönt [valék] epedek (‘epedek’) - epe • ősi eredetű (*säppä) • a magyarban eredetibb egy *ep tő; e: elhomályosult E/3-ű személyrag (vö. vese, orja, zúza) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - d • denominális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus - k: ld. fönt [valék] Walaſth (‘választ’) - vál: passzív tő (vö. válik) - szt • műveltető képző (képzőhalmozás) • többalakú változatlan tőtípus fyodumtul (fiadomtul ‘fiacskámtól’) - fiú • ősi finnugor örökség (alapalak: *pojka

/ piγa) • az i egy veláris i-re megy vissza • fi: későbbi elvonás • ú (bizonytalan eredetű; lehet, hogy egy kicsinyítő képző lappang benne) • a borjú-borja tőtípusba tartozik (ú-vesztő); vagy: hangszínt és időtartamot váltakoztató - d • kicsinyítő képző • többalakú változatlan tőtípus - m: ld. fönt [vylagom] - tól: ld. fönt [vylagomtul] ezes (ézes ‘édes’) - íz (többalakú változatlan tőtípus) - s • denominális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus urume(m)tuul (‘örömemtől’) - ör • vitatott eredetű alapszó (talán az őrül, örvény alapszavával azonos, vagy finnugor eredetű) • passzív tő (vö. öröm, örül) - m • deverbális nomenképző (vö. álom) • többalakú változatlan tőtípus - m: ld. fönt [vylagomtul] - től: ld. fönt [vylagomtul] O (‘oh’): indulatszó önkéntelen hangkitörésből keletkezett en (‘én’) - E/1-ű személyes névmás; vitatott eredetű - ősi

uráli örökség (*mi) - magyar fejlemény: az ez névmás e-je + *n uráli névmásképző - tőtípus • k: a fölszólító mód jele, több finnugor • többalakú változatlan (én-énem) nyelvben megtalálható; pl. mordvinpalak • tőbelseji időtartamot váltakoztató (én-engem) • CVCV + kз: a k intervokális helyzetbe kerül > CVCVγз + n (érvényesül a két nyíltszótagos eſes (‘édes’): ld. fönt [ezes] tendencia) > CVCγзn (ha a γ msh mellé kerül, urodu(m) kialakul a msh + j kapcsolat); ez a j hajlamos - úr az előtte levő msh-t palatalizálni  d + j > gy • talán ősi örökség (eredeti jelentése ‘hím’ 99 - lehetett) • tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus d: ld. fönt [fyodumtul] m: ld. fönt [vylagum] eggen yg (‘egyen egy’) - egy: vitatott eredetű (többalakú változatlan tőtípus) • származékszó: e (i) közelre mutató névmástő + l ablativusrag (< ly < gy) vagy e (i) közelre mutató

névmástő + gy denominális nomenképző • szóhasadás eredménye: a finnugor elő *el tövéből - n: nyomatékosító elem - egy: ld. fönt [eggen] fyodum: ld. fönt [fyodumtul] ſyrou (‘síró’) - sír: ld. fönt [ſyrolm] - ó • a folyamatos melléknévi igenév képzője • finnugor eredetű: *β / γ > eu > ő vagy ou > ó • egyalakú változatlan tőtípus - • d • •  n + j > ny  l + j > ly  t + j > ss, ha a t-t V előzi meg, és cs, ha a tt C előzi meg többalakú változatlan tőtípus ősi eredetű (E/2-ű személyes névmás: *ti) nem hoz létre új tőtípust buabeleul (‘bújabelől’) - bú: ld. fönt [buol] - ja • j: hiátustöltő elem • a  E/3-ű birtokos személyjel  ősi eredetű; E/3 személyes névmásból (*si)  tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - ból • *bele ‘vminek a belseje’ + l ősi primer ablativusrag • nem hoz létre új tőtípust kyniuhhad (‘kinyújtsad,

kihúzzad’) - ki aniath (‘anyát’) • igekötő; magyar fejlemény - any-: valószínűleg ősi gyermeknyelvi szó (*ańa) • *kiv ‘külső rész’ + é lativus rag, majd lerövidül - a (vitatott eredetű) • egyalakú változatlan tőtípus • kicsinyítő képző - nyújt • E/3-ű birtokos személyrag • nyú: ősi örökség (*n jз) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • j: a *kt műveltető képző k-jának folytatója - t tárgyrag • többalakú változatlan tőtípus • az ősmagyar korban alakult ki az SOV - s (j): a fölszólító mód jele; ld. fönt [thekunched] fölbomlásával - d: ld. fönt [thekunched] • több elképzelés  a *te / to finnugor eredetű mutató Scemem (‘szemem’) - szem névmásból • ősi örökség (*śilmä)  az E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t • többalakú változatlan tőtípus volt, majd d-vé módosult (pl. tied), a t • m: ld. fönt [vylagum] pedig megmaradt tárgyragnak • nem hoz

létre új tőtípust kunuel (‘könnyel’) - könny thekunched (‘tekintsed’) • ősi örökség (*kińe[lз]) - tekint • többalakú változatlan tőtípus • tek: valószínűleg finnugor örökség (*täkkз) - vel: ld. fönt [ſyrolmol] • nt: mozzanatos igeképző (képzőhalmozás) • többalakú változatlan tőtípus arad (‘árad’) - s (j): a fölszólító mód jele (hasonulás) - ár: ősi örökség (*sarз vagy šarз) • a mai magyarban többnyire j, vagy annak - d variánsa • deverbális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus en (‘én’): ld. fönt iunhum (‘jonhom’) - virág - jonh: elhomályosult összetett szó (többalakú • ősmagyar kori szóhasadás eredménye (a világ változatlan tőtípus) ‘fény, ragyogás’ szóból) - *johon: a legkorábbi alak • többalakú változatlan tőtípus • *jo: előtag (‘belső rész’); ősi örökség - nak • *hon: ősi finnugor örökség (‘has’) • a birtokos jelző

ragja; nem hoz létre új tőtípust - átvitt értelem: ‘szív, lélek’ • önálló szóból: ne mutató névmás + k lativusrag - m: ld. fönt [vylagom] • eredeti jelentése: valahová, valamilyen irányba 100 • buol: ld. fönt farad (‘fárad’) - fár: ősi alapszó (*p rkз) - d • gyakorító képző • többalakú változatlan tőtípus a palatális változat a régibb (ezt mutatja: nekem, neked stb.) uiraga (‘virága’): ld. fönt [viragnac és hullothya] keſeruen (‘keserűen’) - keser: ősi örökség (*k ćзrз) - ű • igenévképző the (‘te’) • ó /ő: a folyamatos melléknévi igenév képzője; - kialakulása finnugor eredetű: *β / γ > eu > ő vagy ou > ó • ősi uráli eredetű (E/2-ű személyes névmás: • tőtípus *ti): ti > te (nyíltabbá válás és  egyalakú változatlan tőtípus (keserűt) hangsúlyváltás)  többalakú változatlan tőtípus (keserűen) • *ti + n > tiγ > tiü > te

kynzathul (‘kínzatol’) - tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus (te-téged) - kín werud (‘véred’) • ótörök eredetű (*qïn; az ï helyébe egy veláris i - vér kerül) • ősi örökség (*βire) • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - z - d • denominális verbumképző • E/2-ű birtokos személyjel; ősi örökség (*ti) • hangzóvesztő tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - t hullothya (‘hullatja’) • deverbális verbumképző - hull • többalakú változatlan tőtípus • ősi örökség (*kule) - l • többalakú változatlan tőtípus • képzői eredetű igei személyrag - at (~ ás) • nem hoz létre új tőtípust • deverbális nomenképző uoſ (‘vas’) • többalakú változatlan tőtípus - ősi uráli örökség (*βaśke) - j: hiátustöltő - többalakú változatlan tőtípus - a • birtokos személyjel (E/3, finnugor eredet: *si) ſcegegkel (’szegekkel’) - szeg •

tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • ősi örökség (*śenkз) en (‘én’): ld. fönt • többalakú változatlan tőtípus iunhum: ld. fönt - k • a homogén többes szám jele olelothya (‘alélatja’) • ősi örökség; eredetileg geminált (*kk) - alél • hagyományosan kollektívumképzőt látunk • al: passzív tő (vö. alszik) benne • él • többalakú változatlan tőtípus  deverbális verbumképző vel: ld. fönt [ſyrolmol]  többalakú változatlan tőtípus - atja: ld. fönt [hullothya] werethul (‘veretül’) - ver Vylag: ld. fönt [vylagumtul] • ismeretlen eredetű uilaga (‘világa’) • többalakú változatlan tőtípus - világ: ld. fönt [vylagumtul] - t: ld. fönt [kynzathul] - a: ld. fönt [hullothya] - l: ld. fönt [kynzathul] viragnac (‘virágnak’) Vh (‘óh’): ld. fönt nequem (‘nekem’) - megszilárdult ragos alakulat - *na/ne kezdetű mutató névmás + k lativus rag - m: E/1-ű birtokos személyjel

(finnugor eredetű: *mi) - egyalakú változatlan tőtípus en: ld. fönt - tetik: műveltető (többalakú változatlan tőtípus) kyul ~ ki (igekötő): ld. fönt [kyniuhhad] en: ld. fönt iumhummok (‘jonhomnak’): ld. fönt [jonhom és viragnac] bel bua (‘bel búja’) - bel 101 fyon: ld. fönt [fyodum] ezes: ld. fönt mezuul (‘mézül’) - méz • ősi örökség (*mete) • többalakú változatlan tőtípus - l • ? • nem hoz létre új tőtípust Scegenul (‘szégyenül’) - szégyen • ismeretlen eredetű • többalakú változatlan tőtípus - l: denominális verbumképző (TAV) - bú: ld. fönt [buol] a: ld. fönt [buabeleul] qui: ld. fönt [kyniuhhad] ſumha (‘somha, soha’) - sem + ha < *sëmha; ë < o: hangrendi hasonulás + denazalizáció - az is, és, s + nem kapcsolatából • is, és, s: nyomatékosító-kiemelő elem • nem: tagadószó • az összetétel oka: együttejtés és hangsúlyeltolódás • sem: rövidült forma nym

(‘nem’) - ősi finnugor örökség - a ne tiltószó előzménye: az uráli *ne mutató névmás (vö. némi, némely) - nem: *ne + mi (’ez’ + ’mi, micsoda’) - a nem tagadó- és tiltószóvá való válása már az együttélés korában megkezdődött ſcepſegud (‘szépséged’) - szép • ősi örökség (*szëp ) • többalakú változatlan tőtípus - ség [kyul] hyul (‘kíül hiül’) • önálló szói eredetű képző; a ság ‘domb, - ki: ld. fönt [kyniuhhad] halom’ szóból - hyul • többalakú változatlan tőtípus • vitatott - d • Benkő egy hiul igét föltételez, ‘fogy, üresedik’ • E/2-ű birtokos személyjel (ősi eredetű; eredetijelentéssel (vö. hiány) leg *ti) • hy: passzív tő; l: képző • többalakú változatlan tőtípus Wegh (‘végy’) wirud: ld. fönt [werud] - vesz • valószínűleg a visz (*βīke) igéből származik hioll: ld. fönt [hullothya] (szóhasadás) wyzeul (‘vízül’ ~ ?’vízzel’) •

sz-szel bővülő v-tövű ige - víz - j: a fölszólító mód jele; ld. fönt [thekunched] • ősi örökség (*βete) halal (‘halál’) • tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus - hal - l: ld. fönt [mezuul] • ősi uráli örökség (*kole) Syrolmom: ld. fönt [syrolm és vylagumtul] • többalakú változatlan tőtípus l fuhazatum (‘fohászatom’) • deverbális nomenképző - fúj ige (többalakú változatlan tőtípus) + ász gyakorító képző > * fohász ige (többalakú • többalakú változatlan tőtípus változatlan tőtípus) engumet (‘engümet’) - at - engem • deverbális nomenképző • én: ld. fönt • többalakú változatlan tőtípus • g: névmásképző - m: ld. fönt [vylagumtul] • m: E/1-ű birtokos személyrag (> tárgyként való therthetyk kyul (‘tertetik, törtetik kíül’) használat) - tör • többalakú változatlan tőtípus • ismeretlen eredetű - t: ld. fönt [aniath] • többalakú változatlan

tőtípus eggedum (‘egyedüm’): ld. fönt [egy, fyodumtul] urodum: ld. fönt illen (‘éljen’) - él • ősi uráli örökség; *elä • é: másodlagos nyúlás eredménye • többalakú változatlan tőtípus - j: ld. fönt [thekunched] kyth (‘kit’) - ki • ősi eredetű; eredetileg kérdő névmás (*ki), majd hangsúlyeltolódással kötőszó • egyalakú változatlan tőtípus - t: ld. fönt [aniath] 102 - n • • képzői eredetű igei személyrag többalakú változatlan tőtípus maraggun (‘maradjon’) - marad • bizonytalan eredetű (talán ősi örökség) • d: gyakorító képző • többalakú változatlan tőtípus - j: ld. fönt [thekunched] - n: ld. fönt [illen] wylag: ld. fönt [vylagum] felleyn - fél • ősi örökség (*pele) • többalakú változatlan tőtípus - j: a fölszólító mód jele; ld. fönt [thekunched] - n • képzői eredetű igei személyrag • többalakú változatlan tőtípus b) hasáb O ygoz ſyemonnok

bezzeg ſcouuo ere en erzem ez buthuruth / kyt niha egyre. Tuled ualmun de num ualallal, hul yg kynzaſſal, Fyom halallal. Sydou myth thes turuentelen / fyom merth hol byuntelen / fugwa / huztuzwa wklelue / kethwe, ulud. Keguggethuk fyomnok / ne leg, kegulm mogomnok / owog halal kynaal, anyath ezes fyaal / egembelu ullyetuk Ó, igaz Simeonnak bezzeg szava ére: én érzem ez bútőrt, kit néha ígére. Tőled válnom, de nem valállal, hol így kínzassál, fiam halállal. Zsidó! (a)mit teszesz, törvénytelen, fiam mert hal bűntelen Fogva, húztozva, öklelve, kötve ölöd Kegyedjetek fiamnak, ne legyen kegyelem magamnak; avagy halál kínjával anyát édes fiával egyenbelé öljétek! O (’óh’): önkéntelen hangkitörésből eredő indulatszó - e ygoz (’igaz’) • az á/é-jeles múlt idő jele, ami finnugor eredetű - bizonytalan eredetű; talán a jóg ’jó, jobb kéz’ *ig (az *i múlt idő jelből alakult ki) változatából • tővégi időtartamot

váltakoztató tőtípus - z: denominális nomenképző en (‘én’) - többalakú változatlan tőtípus - E/1-ű személyes névmás; vitatott eredetű ſyemonnok (‘Simeonnak’) - ősi uráli örökség (*mi) - Simeon: tulajdonnév; többalakú változatlan tőtípus - magyar fejlemény: ez névmás e-je + *n uráli - nak névmásképző • a birtokos jelző ragja; nem hoz létre új tőtípust - tőtípus • önálló szóból: ne mutató névmás + k lativusrag • többalakú változatlan (én-énem) • eredeti jelentése: valahová, valamilyen irányba • tőbelseji időtartamot váltakoztató (én-engem) • a palatális változat a régibb erzem (‘érzem’) bezzeg (‘bezzeg’) - érez - alap: a bíz, bízik ige rövid magánhangzós változata • - g: nem tisztázott eredetű • hangzóvesztő tőtípus - határozószóvá talán összetett mondatok - m főmondatának névszói állítmányaként fejlődött • E/1-ű igei személyrag • ősi eredetű (*mi)

ſcouuo (‘szava’) • nem hoz létre új tőtípus - szó • ősi örökség (*saβз) ez (‘ez’) • v-tövű - a: ősi uráli örökség (*a) - a - z • birtokos személyjel (E/3, finnugor eredet: *si) • névmási eredetű (*te/to) képzőszerű elem • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • többalakú változatlan tőtípus ere (‘ére’) buthuruth (‘bútőröt’) - ér: vitatott eredetű - bú • ótörök eredetű (är, er) • ótörök eredetű; előzménye lehetett: *buγ • ősi örökség (*särз) • egyalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - tőr - a ne tiltószó előzménye: az uráli *ne mutató névmás (vö. némi, némely) • ősi örökség (*terä) nem: *ne + mi (’ez’ + ’mi, micsoda’) • többalakú változatlan tőtípus a nem tagadó- és tiltószóvá való válása már az - t tárgyrag együttélés korában megkezdődött • az ősmagyar korban alakult ki az SOV fölbomlásával

ualallal (‘valállal’) • több elképzelés - alapja: létige 103 •  a *te / to finnugor eredetű mutató névmásból  az E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t volt, majd d-vé módosult (pl. tied), a t pedig megmaradt tárgyragnak nem hoz létre új tőtípust valál: ‘az, ami van’ (valós helyzet) val • önálló szóból alakult határozórag • *βeke (= erő): a rokon nyelvekben még megvan; pl. nyílt ereje által: nilu βeke + l > nilu βegel > nilu βeγel > nilu βeel > niluβel > niluel vagy niluvel (Horger-törvény) • nem hoz létre új tőtípust kyt (‘kit’) - ki • névmás hul (‘hol’) • ősi örökség: *ke vagy ki - ho: a *ko finnugor eredetű névmásból alakult ki (a k-ból veláris mgh előtt h lesz) • először kérdő névmás, majd határozatlan, l: ősi primer ablativus rag illetve vonatkozó névmás • hangsúlyeltolódással keletkezik yg (‘így’) - t tárgyrag: ld. fönt [buthuruth] - magyar

fejlemény gy: l ablativus rag (változásai az ómagyar korban: l niha (‘néha’) > ly > gy; palatalizáció, majd affrikálódás) - né • bizonytalan eredetű kynzaſſal (‘kínzassál’) • lehet, hogy a *nä mutató névmás folytatása - kín (vö. nem, neki, ne) • ótörök eredetű (*qïn; az ï helyébe egy veláris i - jelentése: ‘valamikor, egykor, hajdan’ (né ~ vala) kerül) • többalakú változatlan tőtípus egyre (‘ígére’) z - ígér • denominális verbumképző • ismeretlen eredetű • hangzóvesztő tőtípus • többalakú változatlan tőtípus t - e: ld. fönt [ere] • deverbális verbumképző Tuled (‘tűled’) • többalakú változatlan tőtípus - től - s (j): a fölszólító mód jele (hasonulás) • tő (*tiβe) + l ablativus rag > -tól/-től (’valami• a mai magyarban többnyire j, vagy annak nek a tövétől’) variánsa • a palatális változat a régibb • k: a fölszólító mód jele, több

finnugor • többalakú változatlan tőtípus nyelvben megtalálható; pl. mordvinpalak / - d kundamak • E/2-ű birtokos személyjel (ősi eredetű; eredeti• CVCV + kз: a k intervokális helyzetbe kerül > leg *ti) CVCVγз + n (érvényesül a két nyíltszótagos • nem hoz létre új tőtípust tendencia) > CVCγзn (ha a γ msh mellé kerül, kialakul a msh + j kapcsolat); ez a j hajlamos ualmun (‘válnom’) az előtte levő msh-t palatalizálni - vál: passzív tő (vö. választ)  d + j > gy - n  n + j > ny • képzői eredetű igei személyrag  l + j > ly • többalakú változatlan tőtípus  t + j > ss, ha a t-t V előzi meg, és cs, ha a t- m: ld. fönt [erzem] t C előzi meg de (‘de’) • többalakú változatlan tőtípus - ismeretlen eredetű - l - eredetileg határozószó vagy indulatszó lehetett • képzői eredetű igei személyrag - előfordul deg alakban; a g nyomatékosító elem • nem hoz létre új tőtípust -

ráértéssel ellentétes kötőszóvá vált num (‘nöm, nem’) - ősi finnugor örökség Fyom (‘fiam’) - fiú • ősi finnugor örökség (alapalak: *pojka / piγa) • az i egy veláris i-re megy vissza • fi: későbbi elvonás • ú (bizonytalan eredetű; lehet, hogy egy kicsinyítő képző lappang benne) hol: ld. fönt [hul] byuntelen (‘bűntelen’) - bűn • ismeretlen eredetű • valószínűsíthető eredeti alak: biün • többalakú változatlan tőtípus - telen: ld. fönt [turuentelen] 104 a borjú-borja tőtípusba tartozik (ú-vesztő); fugwa (‘fogva’) vagy: hangszínt és időtartamot váltakoztató - fog - d • ősi ugor örökség; alap: *punз • kicsinyítő képző • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - va (a határozói igenév képzője); két eredet - m • finnugor (*ma, me) • E/1-ű birtokos személyrag • v igenévképző + primer lativusrag • ősi eredetű (*mi) • tővégi

időtartamot váltakoztató tőtípus • többalakú változatlan tőtípus huztuzwa (‘húztozva’) halallal (‘halállal’) - húz - hal • ősi örökség (*kutз) • ősi uráli örökség (*kole) • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - toz (~ doz) - l • gyakorító képző • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - va: ld. fönt [fugwa] - val: ld. fönt [ualallal] wklelue (‘öklelve’) Sydou (‘zsidó’) - öklel - szláv eredetű szó (židovi) • ök: esetleg összefügg az oköl alapszavával - egyalakú változatlan tőtípus • (az első) l: gyakorító képző myth (’mit’) • többalakú változatlan tőtípus - *mi finnugor eredetű névmás - ve: ld. fönt [fugwa] - t tárgyrag: ld. fönt [buthuruth] kethwe (‘kötve’) thes (‘tész’) - köt - tesz • ősi örökség (*kitke) • ősi örökség (*teke) • többalakú változatlan tőtípus

• sz-szel bővülő v-tövű ige - ve: ld. fönt [fugwa] - tész ulud (‘ölöd’) turuentelen (‘törvénytelen’) - öl - valószínűleg török eredetű • ősi örökség (*βeδз) - a -vány/-vény deverbális nomenképző, így itt nem • többalakú változatlan tőtípus ez található - d - törvény: többalakú változatlan tőtípus • ősi eredetű (E/2-ű személyes névmás: *ti) - telen • nem hoz létre új tőtípust • fosztóképző (képzőhalmozás) Keguggethuk (‘kegyüggyetük, kegyedjetek’) • többalakú változatlan tőtípus - kegy: többalakú változatlan tőtípus fyom: ld. fönt - d: ? - j: a fölszólító mód jele; ld. fönt [kynzaſſal] – többamerth (‘mert’) lakú változatlan tőtípus - szóhasadás eredménye (a miért kérdő névmásból) tek: E/2-ű igei személyrag - mi névmás + ért határozórag • t: ősi eredetű (E/2-ű személyes névmás: *ti) - -ért • k: a többes szám jele • egyalakú (nincs veláris

párja)  a homogén többes szám jele • szótöve: ér (jelentése a régi magyarban: hely)  ősi örökség; eredetileg geminált (*kk) • eredeti jelentése: ott, azon a helyen  kollektívumképzőt látunk benne • korai, már a HB-ben is megvan (bár még csak  nem hoz létre új tőtípust névutó-szinten) • pl. jótett helyébe jót várj = jóért jót várj fyomnok: ld. fönt [Fyom és ymeonnok] - hangsúlyeltolódással jön létre ne (‘ne’) - val - előzménye: uráli *ne mutató névmás (vö. némi, • önálló szóból alakult határozórag némely) • *βeke (= erő): a rokon nyelvekben még megtővégi időtartamot váltakoztató tőtípus van; pl. nyílt ereje által: nilu βeke + l > nilu βegel > nilu βeγel > nilu βeel > niluβel > niluel leg (‘légy’) vagy niluvel (Horger-törvény) - lesz • nem hoz létre új tőtípust • ősi örökség a finnugor korból; alapszó: *lē / • 105 *le anyath (‘anyát’)

• az sz-szel bővülő v-tövű igék közé tartozik - any-: valószínűleg ősi gyermeknyelvi szó (*ańa) • a tőben jelentkező v a magyar nyelv külön éle- - a (vitatott eredetű) tében keletkezett (lehet, hogy hiátustöltő) • kicsinyítő képző - légy • E/3-ű birtokos személyrag kegulm (‘kegyülm, kegyelem’) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - kegy: többalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag - l, m: képzőhalmozás • az ősmagyar korban alakult ki az SOV - kegyelem: hangzóvesztő tőtípus fölbomlásával • több elképzelés mogomnok (‘magamnak’)  a *te / to finnugor eredetű mutató - maga névmásból • magyar fejlemény; kialakulása vitatott  az E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t  megszilárdult ragos alakulat: mag főnév volt, majd d-vé módosult (pl. tied), a t (többalakú változatlan tőtípus) birtokos pedig megmaradt tárgyragnak személyragos alakja (ez a valószínűbb) • nem hoz létre

új tőtípust  a más, ma, majd stb. ma- ~ mo- névmási töve + g nyomatékosító elem + birtokos ezes (‘édes’) személyrag - íz (többalakú változatlan tőtípus) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - s - m • denominális nomenképző • E/1-ű birtokos személyrag • többalakú változatlan tőtípus • ősi eredetű (*mi) fyaal: ld. fönt [Fyom, ualallal] • többalakú változatlan tőtípus - nak: ld. fönt [ſymeonnak] egembelu (‘egyembelé’) - egy: vitatott eredetű (többalakú változatlan tőtípus) owog (‘avagy’): magyar fejlemény; kialakulása vitatott • származékszó: e (i) közelre mutató névmástő + - mondattani tapadással: a / az mutató névmás + l ablativusrag (< ly < gy) vagy e (i) közelre vagy (a van létige egyik alakja) – ez a valószínűbb mutató névmástő + gy denominális - a mutató névmás + finnugor v névmásképző + gy nomenképző módhatározórag • szóhasadás eredménye: a finnugor

elő *el halal (‘halál’) tövéből - hal - m: határozórag • ősi uráli örökség (*kole) - belé: határozórag • többalakú változatlan tőtípus ullyetuk (‘üllyétek, öljétek’) - l - öl: ld. fönt [ulud] • deverbális nomenképző - j: a fölszólító mód jele; ld. fönt [kynzaſſal] • többalakú változatlan tőtípus - tek: ld. fönt [Keguggethuk] kynaal (‘kínjával’) - kín: ld. fönt [kynzaſſal] - j: hiátustöltő elem - a: ld. fönt [ſcouuo] A GYULAFEHÉRVÁRI SOROK (1310-1320 körül) Történet - A harmadik legrégibb összefüggő szövegű nyelvemlékünk. - Egy latin nyelvű prédikációkat és elmélkedéseket tartalmazó, Gyulafehérváron őrzött ferences kódex három különböző helyén található. - Műfaja: a beszéd vezéreszméinek rövid, verses jellegű összefoglalója. - A három magyar szövegrész a kódex három latin distinciójának a fordítása. - A szöveg írója (állítólag): János barát (a mariánus

ferencesek provinciálisa). - A szöveg fölfedezése: Varjú Elemér (1898). 106 Szöveg Habroſagben walacnak keguſſege – eleeknek [keguſſe] vrukſege. Koorſagbon walaknok egeſſege – Scíukſegben walaknok beuſege. ehezeu [cnek elegſege?] Háborúságban valóknak kegyessége. Élőknek öröksége. Kórságban valóknak egészsége. Szükségben valóknak bősége. Chudalatuſ míuín(e)c ielenetuíben vnu(n) zaiaual mu(n)dut ígen(e)c tonoſagaban ſce(n)t oltaru(n) kuner kepeben. oz kerezt fan figeu kepeben. Éhezőknek elégsége. Csodálatos művének jelenetében. Önön szájával mondott igének tanúságában. Szent oltáron kenyér képében. A keresztfán függő képében. Vnun tonohtuananac arulatia Nemzetuí nepnech vadulatia. J(e)r(usa)l(e)m uaraſanac tiſteſ fugadatia. Iſten fianach artotlonſaga. halalanoch ſcidalmoſ quína. bbodug aſcunnac ſcemehel la[tatia] Önön tanítványának árulatja. Nemzeti népnek vádolatja. Jeruzsálem

városának tisztes fogadatja. Isten fiának ártatlansága. Halálának szidalmas kínja. Boldog asszonynak szemével látatja. Elemzés Habroſagben (‘háborúságban, háborgásban, zavargásban’) - háború • egy föltételezett *hábor igéből (többalakú változatlan tőtípus; hábor-háborog, háborít) • ú • ó /ő: a folyamatos melléknévi igenév képzője; finnugor eredetű: *β / γ > eu > ő vagy ou > ó • egyalakú változatlan tőtípus - ság • önálló szóból alakult főnévképző • ſág ’domb, halom • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - ban • önálló szóból alakult határozórag • bele ‘valaminek a belseje’ + n ősi primer locativus rag (*kota belen ‘a ház belsejében’) • nem hoz létre új tőtípust • a palatális változat a korábbi (ezt mutatja: bennem, benned stb.) - nak • a birtokos jelző ragja; nem hoz létre új tőtípust • önálló szóból: ne mutató névmás + k lativusrag

• eredeti jelentése: valahová, valamilyen irányba • a palatális változat a régibb (ezt mutatja: nekem, neked stb.) keguſſege (‘kegyessége’) - kegy: többalakú változatlan tőtípus - s • denominális nomenképző (melléknévképző) • többalakú változatlan tőtípus - ség: ld. fönt [háborúságban] - e • E/3-ű birtokos személyjel • ősi eredetű; E/3 személyes névmásból (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus eleeknek (’élőknek’) - él • ősi uráli örökség; *elä • é: másodlagos nyúlás eredménye walacnak (‘valóknak’) • többalakú változatlan tőtípus - val - ő: ld. fönt [háborúságban] – a melléknévi igenév • eredete: a finnugor eredetű *wole szóra képzője vezethető vissza - k: ld. fönt [valóknak] • a val igető folyamatos melléknévi igeneve - nek: ld. fönt [valóknak] (etimológiailag a való igenévvel azonos) vrukſege (‘öröksége’) • rendhagyó tőtípus - ó: ld.

fönt [háborúságban] – a folyamatos - örök • valószínűleg ótörök eredetű (ürük ‘állandó, melléknévi igenév képzője hosszan tartó’) - k • többalakú változatlan tőtípus • a homogén többes szám jele - ség: ld. fönt [háborúságban] • ősi örökség; eredetileg geminált (*kk) - e: ld. fönt [kegyessége] • kollektívumképzőt látunk benne • többalakú változatlan tőtípus 107 Koorſagbon (‘kórságban’) - kór • északi szláv eredetű (cseh chory) • többalakú változatlan tőtípus - ság: ld. fönt [háborúságban] - ban: ld. fönt [háborúságban] walaknok: ld. fönt egeſſege (‘egészsége’) - egész • talán iráni jövevényszó • többalakú változatlan tőtípus - ség: ld. fönt [háborúságban] - e: ld. fönt [kegyessége] Scíukſegben (‘szükségben’) - szűk • ismeretlen eredetű • többalakú változatlan tőtípus - ség: ld. fönt [háborúságban] - ben: ld. fönt

[háborúságban] - l • • t • • s • • denominális verbumképző többalakú változatlan tőtípust hoz létre deverbális nomenképző többalakú változatlan tőtípust hoz létre denominális nomenképző többalakú változatlan tőtípust hoz létre míuínec (‘művének’) - mű • talán ősi uráli örökség • v-s tövű - e: ld. fönt [kegyessége] - nek: ld. fönt [háborúságnak] ielenetuíben (‘jelenetében’) - jel • alapfőnév • többalakú változatlan tőtípus - jelen walaknok: ld. fönt • a jel megszilárdult ragos alakja (eredetileg határozószó ‘láthatóan’) beuſege (‘bősége’) • többalakú változatlan tőtípus - bő • valószínűleg ótörök eredetű; *beγ > beü > böü - t • nomenképző > bő (vö. bég) • többalakú változatlan tőtípus • v-tövű (bőven, bővül) - ség: ld. fönt [háborúságban] • ben: ld. fönt [háborúságban] - e: ld. fönt [kegyessége] vnun

(‘önnön’) ehezeucnek (‘éhezőknek’) - ő (ö) - éh • E/3-ű személyes névmás • bizonytalan eredetű; talán az eszik ige • finnugor eredetű (*si) folyamatos melléknévi igeneve (ëγ > ëh) • egyalakú változatlan tőtípus (ő-őt, ők) • többalakú változatlan tőtípus (éh-éhes) - n - z • névmásképző vagy nyomatékosító elem • verbumképző • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus (éhezés) - n - ő: ld. fönt [háborúságban] • nyomatékosító elem - k: ld. fönt [valóknak] • nem hoz létre új tőtípust - nek: ld. fönt [valóknak] zaiaual (‘szájával’) elegſege (‘elégsége’) - száj - elég • ősi uráli örökség;*śuβe • bizonytalan eredetű; talán megszilárdult ragos • j-vég: analogikus elvonással a személyragos alakulat: el + ég (ig) határozórag szája alakból • tőtípus • többalakú változatlan tőtípus  tőbelseji időtartamot váltakoztató

(elég- - a elegendő) • birtokos személyjel (E/3, finnugor eredet: *si)  többalakú változatlan tőtípus (elég• tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus elégedett) - val - ség: ld. fönt [háborúságban] • önálló szóból alakult határozórag - e: ld. fönt [kegyessége] • *βeke (= erő): a rokon nyelvekben még megChudalatuſ (‘csodálatos’) van; pl. nyílt ereje által: nilu βeke + l > nilu - csoda βegel > nilu βeγel > nilu βeel > niluβel > niluel vagy niluvel (Horger-törvény) • szláv eredetű szó (čudo ’rendkívüli jelenség’) • nem hoz létre új tőtípust • a csuda alakváltozat a legkorábbi • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus 108 mundut (‘mondott’) - mond • mon: ősi uráli örökség • d: gyakorító képző • többalakú változatlan tőtípus - tt (először intervokális helyzetben geminálódott: hallotam > hallottam, majd szóvégen is) • a múlt idő jele; ma ez az

egyeduralkodó • belső fejlődés eredménye • funkcióváltással jött létre a befejezett melléknévi igenév képzőjéből • többalakú változatlan tőtípus (mondottmondottak, mondottam) ígenec (‘igének’) - ige • ótörök eredetű (*üge ‘szó, varázsszó’) • tőtípus  egyalakú változatlan (ige-igei)  tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus (ige-igét, igéz, igék) - nek: ld. fönt [valóknak] tonoſagaban (‘tanúságában’) - tanú • ótörök eredetű; *tanuγ • egyalakú változatlan tőtípus - ság: ld. fönt [háborúságban] - a: ld. fönt [szájával] - ban: ld. fönt [háborúságban] ſcent (‘szent’) fan (‘fán’) - fa • uráli örökség; *puwe > faγa > faa > fá > fa • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - n • ősi primer locativusrag • nem hoz létre új tőtípust figeu (‘függő’) - függ • ismeretlen eredetű (nem tudni, hogy a g gyakorító képző-e) • többalakú

változatlan tőtípus - ő: a folyamatos melléknévi igenév képzője; ld. fönt [háborúságban] kepeben (‘képében’): ld. fönt Vnun: ld. fönt tonohtuananac (‘tanítványának’) - tan • ősi örökség; *tuna ‘megszokik, tanul’ • többalakú változatlan tőtípus - t • verbumképző (műveltető képző) • többalakú változatlan tőtípus - vány • képzőhalmozás • többalakú változatlan tőtípus - a: ld. fönt [szájával] - nak: ld. fönt [valóknak] arulatia (‘árulatja’) - ár • ősi finnugor örökség; *arβa / arγa oltarun (‘oltáron’) • többalakú változatlan tőtípus - oltár l • az angol, illetve német altar, illetve Altar latin, • denominális verbumképző német, szláv közvetítéssel került hozzánk • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus t - n • deverbális nomenképzőő • ősi primer locativus rag • többalakú változatlan tőtípus • nem hoz létre új

tőtípust - ja kuner (‘kenyér’) • j: hiátustöltő elem - ősmagyar kori jövevényszó (‘kásaféle étel’) • a: birtokos személyjel; ld. fönt [szájával] - tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus Nemzetuí (‘nemzeti’) kepeben (‘képében’) - nem (főnév): többalakú változatlan tőtípus - kép - z - e: ld. fönt [kegyessége] • denominális verbumképző (vö. mag-magzik) - ben: ld. fönt [háborúságban] • többalakú változatlan tőtípus - í: E/3-ű birtokos személyrag (finnugor *si) oz (‘az’) - a: *o vagy u uráli alapalak nepnech (‘népnek’) - z - nép • képzőszerű elem • bizonytalan eredetű; talán összetett • a *tз ősuráli mutató névmásból származik  né: a nő főnév változata - többalakú változatlan tőtípus  p: a fi ‘férfi’ lappang benne - szláv jövevényszó többalakú változatlan tőtípus kerezt (‘kereszt’) - szláv eredetű jövevényszó - többalakú változatlan

tőtípus 109 itt hangtani nehézségek vannak • többalakú változatlan tőtípus nek: ld. fönt [valóknak] vadulatia (‘vádolatja’) - vádol • szláv eredetű jövevényszó • tőtípus  többalakú változatlan (vádolok, vádolom)  hangzóvesztő (vádlom) • vád: későbbi elvonás - at • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus - ja: ld. fönt [árulatja] artotlonſaga (‘ártatlansága’) - ár • az ár(ik) igében is ez finnugor elem van (*arз) • többalakú változatlan tőtípus - t • műveltető vagy mozzanatos képző • többalakú változatlan tőtípus - tlan • fosztóképző (képzőhalmozással) • többalakú változatlan tőtípus - ság: ld. fönt [háborúságban] Jerusalem (‘Jeruzsálem’): tulajdonnév; többalakú - a: birtokos személyjel; ld. fönt [szájával] változatlan tőtípus halalanoch (‘halálának’) - hal uaraſanac (‘városának’) • ősi uráli örökség (*kole) - vár

• többalakú változatlan tőtípus • alapfőnév l • többalakú változatlan tőtípus • deverbális nomenképző - s • többalakú változatlan tőtípus • denominális nomenképző a: birtokos személyjel; ld. fönt [szájával] • többalakú változatlan tőtípus nak: ld. fönt [valóknak] - a: birtokos személyjel; ld. fönt [szájával] - nak: ld. fönt [valóknak] tiſteſ (‘tisztes’) - tiszt • szláv eredetű jövevényszó • többalakú változatlan tőtípus - s • denominális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus fugadatia (‘fogadatja’) - fog • alapige • többalakú változatlan tőtípus - d • cselekvés kezdetét kifejező mozzanatos képző • többalakú változatlan tőtípus - at (~ ás) • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus • ja: ld. fönt [árulatja] Iſten (‘isten’) - eredeti jelentés: ‘atyácska’ - többalakú változatlan tőtípus - is ~ ős főnév (többalakú

változatlan tőtípus) - t, n: képzők (képzőhalmozás) fianach (‘fiának’) - fiú • ősi örökség (*piγa – veláris i-t tartalmaz) • borjú-borja tőtípus - nak: ld. fönt [valóknak] ſcidalmoſ (‘szidalmas’) - szid: többalakú változatlan tőtípus - alom: képzőhalmozás; hangzóvesztő tőtípus - s • denominális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus quína (‘kínja’) - kín • ótörök (*qïn; az ï helyébe egy veláris i kerül) • többalakú változatlan tőtípus - ja: ld. fönt [árulatja] bbodug (‘boldog’) - bód-: passzív tő (bódul, bódít) - g: nomenképző (vö. csillag, részeg) - l: kései járulékhang - többalakú változatlan tőtípus aſcunnac (‘asszonynak’) - asszony • alán eredetű (*aχsīn ‘úrnő’) • többalakú változatlan tőtípus - nak: ld. fönt [valóknak] ſcemehel (‘szemével’) - szem • ősi örökség (*silmä) • többalakú változatlan tőtípus - e: birtokos

személyjel; ld. fönt [szájával] - vel: ld. fönt [szájával] latatia (‘látatja, látása’) - lát • ősi örökség (*l ttз) artotlonſaga (‘ártatlansága’) • többalakú változatlan tőtípus - ár at (~ ás): ld. fönt [árulatja] • az ár(ik) igében is ugyanaz a finnugor örökség - ja: ld. fönt [árulatja] van meg (*arз) • többalakú változatlan tőtípus 110 JÓKAI-KÓDEX (1450 KÖRÜL) Szöveg – Zent ſebekrewlualo czuda MEne czudalatoſſagual legenek Az zent ferencznek zent ſeby meltoc: Teczÿk az nemÿnemew eſmeretes czudaban yelenſegeſt mutatuan Nemÿnemew fra p dicalo fratereknek gÿlekezetÿben Mer vala az gÿlekezeſben nemÿnemew predicalo frater kÿ bodog ferenczet ez keppen gylewlÿ uala ew yonhaban hogÿ ſem yraſban ew tett latnÿa ſem bezedben hallanÿa ſem zÿueben hyhetÿuala zent ſebeknek helÿ uel ekeſſewltnek lenÿe Azert mÿkoron emondot barat lakoznak hegÿekeluewl ez mondot 9 uentben: kÿnek ebellew hazaban meg

ÿrtakuala Zent ferenczet ew zent ſebeknek helyuel: hÿtetlenſeguel es gylewſeguel ÿndoltatott Az frater elmene tÿtkon ke es az zent attÿanak Zent ſebÿhelyet keſuel eluakara vgÿ hogÿ mende neſtewlfoguan m ſemmÿ meg nem ÿelennek. De maſod napon mÿkoron azon frater ewlne az asztalnal: neze Zent ferencznek kepere Es lata ot al az helyeken vÿab ſebekett holott eluakartauala ment elezteb uoltakuolna Es gondoluan meg // haraguuan gondola hogÿ eleztebe tekelleteſt nem vakartauolna el Es ydeÿt varuan mÿ koron ſenky yelen nem uolna Mert ky gonozt mÿelkedÿk vylagoſſagot utal Maſodczor elmene es zent ferencznek sebÿ helyt azanneban vakara el hogÿ az kepnek alataualo mezeÿtÿs el romta De harmad napon hogÿ mÿkoron azon frater az asztalnal ewlne: tekente Zent fferencznek kepere Es Ime lata az ſent ſebeknek helyet oly zeppen es vÿan hogy ſonha vÿaban meg nem ÿlentekuala ment te hat Tehat az frater alnokſagnakmyatta meg ſeteteſſewle Es kegÿetlenſegnek

myatta rezeztetnek: ew bewnehez tewn harmad bewnt Es monda ew zÿueben Iſtenre mondom hogÿ en az ſebeknek helyt vgÿ vakarom el hogÿ ſonha touaba meg nem ÿelennek Es mykeppen zoktauala varnÿ ÿdeÿet: kÿ ydewben embereknek zemÿ nem Latnak Es elfeleduen hogÿ yſten zemeÿnÿnek mendenek nÿaluan adnak es meg yeleneun Hyrtelen haragual vewe keſytt Es kyuaÿa az kepprewl ſebeknek yegytt: feſeteket es mezetes kyuaÿa Delegottan mÿkoron kezde vaÿnÿ: kezde eleuen az vaÿaſokbalol eleuen veer ky zarmaznÿ / Es az ver hyrtelen kÿ buzdoluan meg vereſeÿte az mondot fraternek arczaÿat es kezet es kewntewſett De az frater meg ÿeduen le eſek hogÿhana meg holtuolna De az zent ſebekbelewl ewtlewt vÿer futuala az kewfalon: az naualyaſ mÿat kÿewtletett Szent sebekről való csuda Mennyi csudálatossággal legyenek az szent Ferencnek szent sebi méltók: tetszik az néminemű esmeretes csudában jelenségest mutatván néminemű prédikáló frátereknek gyülekezetiben.

Mer vala az gyülekezésben néminemű prédikáló fráter ki boldog Ferencet ez képpen gyűlöli vala ő jonhában hogy sem írásban őtet látnia sem beszédben hallania sem szívében hiheti vala szent sebeknek hellyel ékesültnek lennie. Azért mikoron e mondott barát lakoznák h ez mondott konventben: kinek ebédlő házában meg írták vala szent Ferencet ő szent sebeknek hellyel: hitetlenséggel és gyűlölséggel indultatott. Az fráter elmene titkon ke (kedig) és az szent atyjának szent sebyhelyét késsel elvakará úgy hogy mindenestől fogván semmi meg nem jelennék. De másod napon mikoron az fráter ülne az asztalnál: néze szent Ferencnek képére És láta ott az helyeken újabb sebeket holott elvakarta vala ment elezteb (előbb) voltak volnaa Es gondolván meg // haraguván gondolá hogy eleztebe tekélletest nem vakarta volna el. Es ideit várván mi koron senki jelen nem volna Mert ki gonoszt mívelkedik világosságot utál Másodszor elmeen és szent

Ferencnek sebi helyet azannyiban vakará el hogy az képnek alatta való mezeit is el romta. De harmad napon hogy mikoron azon fráter az asztalnál ülne: tekente szent Ferencnek képére És íme látá az szent sebeknek helyét oly szépen és újan hogy sonha (soha) újabban meg nem jelentek vala ment. Tehát az fráter álnokságnak miatta meg setétesüle És kegyetlenségnek miatta rezeszteték: ő bűnéhez tőn harmad bűnt És monda ő szívében Istenre mondom hogy én az sebeknek helyt úgy vakarom el hogy sonha (soha) továbbá meg nem jelennek És miképpen szokta vala várni idejét: ki időben embereknek szemi nem látnak. És elfeledvén hogy isten szemeinek mendenek nyalván (nyilván) vadnak és meg jelenvén hirtelen haraggal vevé késit. És kivájá az képről sebeknek jegyeit: fesetéket és meszet es (is) kivájá. De legottan mikoron kezde vájni: kezde eleven az vájások alól eleven vér ki származni / És az vér hirtelen ki buzdolván meg veresejté az

mondott fráternek arcáját és kezét és köntösét. De az fráter meg ijedvén le esék hogy meg holt volna. De az szent sebekbelől ötlött vér fut vala az kőfalon: az nyavalyás miatt kiötletett Elemzés zent (’szent’) - szláv jövevényszó - többalakú változatlan tőtípus (szentek, szentet) • nem hoz létre új tőtípust ualo (’való’: a vala szóval azonos) - val ſebekewl (’sebekről’) • eredete: a finnugor eredetű *wole szóra - seb: ismeretlen eredetű szó vezethető vissza - k • a val igető folyamatos melléknévi igeneve • a homogén többes szám jele (etimológiailag a való igenévvel azonos) • hagyományosan gyűjtőnévképzőt látunk benne czuda (’csoda’) • eredetileg geminált (*kk) - szláv eredetű szó (čudo ’rendkívüli jelenség’) - a csuda alakváltozat a legkorábbi • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - ről • önálló szóból alakult

névszórag mene (’mennyi’) • *roko (közelséget jelent) + l (ősi primer ablati- - összetétel: mi névmás + nyi mértékképző vus rag) > rokol > rogol > roγol > rool > ról - etimológiailag azonos a mené ’mihelyt, mikor’ (később: ről); a veláris a korábbi (ezt mutatja: kötőszóval rólam, rólad stb.) 111 czudalatoſſagual (’csodálatossággal’) - csoda: ld. fönt - l • denominális verbumképző • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - t • Benkő: deverbális nomenképző • a befejezett melléknévi igenév képzője • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - s • denominális nomenképző • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - ság • önálló szóból alakult főnévképző • ſág ’domb, halom • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - gal (val) • önálló szóból alakult névszórag • *βeke (’erő’; a rokon nyelvekben még megvan; pl. a nyíl ereje által); nilu

βeke + l (ősi primer ablativus rag) > nilu βekel > nilu βegel > nilu βeγel > nilu βeel > niluβel > niluel vagy niluvel (Horger-törvény); a palatális a régebbi (ezt mutatja: velem, veled stb.) • nem hoz létre új tőtípust - i • • • birtoktöbbesítő jel (használata korlátozott) a finnugorban általánosabb, mint a k egyalakú változatlan tőtípust hoz létre meltoc (’méltók’) - *mél: bizonytalan eredetű - t: mozzanatos verbumképző (többalakú változatlan tőtípust hoz létre) - mélt: alapszó (ige ’illik’) - ó • a folyamatos melléknévi igenév képzője • igenévképző • finnugor eredetű: *β / γ > eu > ő vagy ou > ó • egyalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - k • a többes szám jele (homogén) • gyűjtőnévképző • eredetileg geminált (*kk) • többalakú változatlan tőtípust hoz létre teczÿk (’tetszik, látszik’) - tetik ige:

alapszó (ismeretlen eredetű) - sz: az az elem, ami a tesz stb. igékben is megvan nemÿnemew (‘néminemű’) né előtag: bizonytalan eredetű (talán a *na/ne legenek (’legyenek’) folytatója; pl. még: neki, ne, nem) - lesz • ősi örökség a finnugor korból; alapszó: *lē / - minemű: alap • mi: névmás *le • nemű: képzőszerű utótag • az sz-szel bővülő v-tövű igék közé tartozik • a tőben jelentkező v a magyar nyelv külön éle- eſmeretes (‘ismeretes’) tében keletkezett (lehet, hogy hiátustöltő) - ismer ige: többalakú változatlan tőtípus - n - isme: nyelvújítási elvonás (tővégi időtartamot • képzői eredetű igei személyrag váltakoztató tőtípus) • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - t - k: a többes szám jele (nem hoz létre új tőtípust) • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípust hoz létre az (’az’) s - a: *o vagy u uráli alapalak • denominális nomenképző - z

• többalakú változatlan tőtípust hoz létre • képzőszerű elem • valószínűleg a *tз ősuráli mutató névmásból czudaban (‘csudában, csodában’) származik - csoda: ld. fönt - többalakú változatlan tőtípus - -ban • helyhatározórag ferencznek (’Ferencnek’) • önálló szóból alakult névszórag - Ferenc • önálló szói eredetű: *kota bele (‘a ház belseje’) • tulajdonnév + n locativusrag (ősi, primer) • többalakú változatlan tőtípust hoz létre • nem hoz létre új tőtípust - nek • a birtokos jelző ragja; nem hoz létre új tőtípust yelenſegeſt (‘jelenségest’) • önálló szóból: ne mutató névmás + k lativusrag - jel • eredeti jelentése: valahová, valamilyen irányba • alapfőnév • a palatális változat a régibb (ezt mutatja: ne• többalakú változatlan tőtípus kem, neked stb.) - jelen zent: ld. fönt • a jel megszilárdult ragos alakja (eredetileg határozószó ‘láthatóan’)

seby (’sebi, sebei’) • többalakú változatlan tőtípus - seb: csonka tő (teljes: sebe) 112 - ség: ld. fönt [czudalatoſſagual] s • denominális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus t tárgyrag • az ősmagyar korban alakult ki az SOV fölbomlásával • több elképzelés  a *te / to mutató névmásból  az E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t volt, majd d-vé módosult (pl. tied), a t pedig megmaradt tárgyragnak  nem hoz létre új tőtípust mutatuan (‘mutatván’) - mut: alapszó (bizonytalan eredet) • mu: valószínűleg ősi örökség • t: műveltető képző - t • egy újabb műveltető képző • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - va • a határozói igenév képzője • v igenévképző + primer lativusrag • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - n • ősi primer locativus rag • nem hoz létre új tőtípust nemÿnemew: ld. fönt fra: elírás p: pre p dicalo: előmondó (latin) - -

t • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípust hoz létre i • E/3-ű birtokos személyjel • ősi örökség (E/3 személyes névmás: *si) • egyalakú változatlan tőtípus ben: ld. fönt [czudaban] mer (‘mert’) - szóhasadás eredménye (a miért kérdő névmásból) - mi névmás + ért határozórag - -ért • egyalakú (nincs veláris párja 66) • szótöve: ér (jelentése a régi magyarban: hely) • eredeti jelentése: ott, azon a helyen • korai, már a HB-ben is megvan (bár még csak névutó-szinten) • pl. jótett helyébe jót várj = jóért jót várj - hangsúlyeltolódással jön létre vala (‘vala’) - val • eredete: a finnugor eredetű *wole szóra vezethető vissza - a • az á/é-jeles múlt idő jele, ami finnugor eredetű (az *i múlt idő jelből alakult ki) • tővégi időtartamot váltakoztató tövet hoz létre - legkorábbi jelentése: ‘létező, meglevő’ az (‘az’) - mutató névmási tő (uráli

*a) - z: képzőszerű elem (*te/to) - többalakú változatlan tőtípus fratereknek (‘frátereknek’) - frater • latin eredetű jövevényszó (frāter, tris m) • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - k: a többes szám jele; ld. fönt [meltoc] - -nek • a birtokos jelző ragja • a *na/ne finnugor eredetű mutató névmásból ered • k: ősi primer lativus ragra vezethető vissza • nem hoz létre új tőtípust gÿlekezeſben (‘gyülekezésben’) - gyűl: ld. fönt [gÿlekezetÿben] - k: ld. fönt [gÿlekezetÿben] - z: ld. fönt [gÿlekezetÿben] - s • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus - ben: ld. fönt [czudaban] gÿlekezetÿben (‘gyülekezetiben, gyülekezeteiben’) - gyűl • alapszó • valószínűleg ótörök eredetű (*jïγïl: a γ kiesik) - k • ? • - z • verbumképző • többalakú változatlan tőtípus frater: ld. fönt 66 Az é – i fokon a veláris i miatt nem szükséges. nemÿnemew: ld.

fönt predicalo: ld. fönt kÿ (‘ki’) - névmás - ősi örökség: *ke vagy ki - először kérdő névmás, majd határozatlan, illetve vonatkozó névmás - hangsúlyeltolódással keletkezik - egyalakú változatlan tőtípus 113 bodog (‘boldog’) - ismeretlen eredetű - talán a bódul, bódít igék tövének a g képzős származéka - g • gyakorító képző (nomenképző) • pl. még: csillag, harag, részeg, világ • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - eredetileg a révületben levő személyre vonatkozott - l: kései járulékhangnak látszik ferenczet (‘Ferencet’) - Ferenc: ld. fönt - t: ld. fönt [yelenſegeſt] ſem (‘sem’) - az is, és, s + nem kapcsolatából • is, és, s: nyomatékosító-kiemelő elem • nem: tagadószó - az összetétel oka: együttejtés és hangsúlyeltolódás - sem: rövidült forma yraſban (‘írásban’) - ír • csuvasos erdetű ótörök jövevényszó (*ir) • többalakú változatlan

tőtípus - s • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus - ban: ld. fönt (czudaban) ez keppen (‘ez képpen’) - ez ew tett (‘őtet, őt’) • ősi uráli alap: *e - ő + t (tárgyrag) + t (elemismétlés a nyomatékosítás • z miatt)  képzőszerű elem (*te/to kezdetű névmás- - ő: ld. fönt ból) - őt: többalakú változatlan tőtípus (őtet)  többalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt [yelenſegeſt] - képpen latnÿa (‘látnia’) • képzőhalmozás - lát • nem hoz létre új tőtípust • ősi örökség (*l ttз) gylewlÿ uala (‘gyűlöli vala’) • többalakú változatlan tőtípus - gyűlöl - ni (a főnévi igenév képzője) • ismeretlen eredetű • n: főnévképző • többalakú változatlan tőtípust hoz létre • i: lativusrag - i - a: birtokos személyrag; ld. fönt [yonhaban] • ősi eredetű (E/3 *si) ſem: ld. fönt • egyalakú változatlan tőtípus bezedben (‘beszédben’) -

uala: ld. fönt - beszéd ew (‘ő’) • szláv eredetű (besěda ‘beszélgetés, szó’; a - ősi finnugor örökség; alap: *si végén levő a-t a magyar nyelvérzék talán - eredetibb formája: HB (ív, uvt) birtokos személyragnak fogta föl, ezért - egyalakú változatlan tőtípus lekopott) yonhaban (‘jonhában; szívében, belsejében, lelkében’) • többalakú változatlan tőtípus - jonh: elhomályosult összetett szó (többalakú - ben: ld. fönt [czudaban] változatlan tőtípus) hallanÿa (‘hallania’) - *johon: a legkorábbi alak - hall (többalakú változatlan tőtípus): két ige • *jo: előtag (‘belső rész’); ősi örökség kiegyenlítődésével keletkezett • *hon: ősi finnugor örökség (‘has’)  hal: ősi örökség (talán *kule volt) - átvitt értelem: ‘szív, lélek’  hadl - a - ni: ld. fönt [latnÿa] • E/3-ű birtokos személyjel - a (*si-ből); nem hoz létre új tőtípust • ősi örökség (*si E/3-ű

személyes névmásból) ſem: ld. fönt • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - ban: ld. fönt [czudaban] zÿueben (‘szívében’) szív hogÿ (‘hogy) • ősi örökség; uráli alapalak: *śiδämз - magyar fejlemény • mai alak: nominativus elvonás a ragos alakból - ho: a *ko finnugor eredetű névmásból alakult ki (a • többalakú változatlan tőtípus k-ból veláris mgh előtt h lesz) - e - gy: l-ből (ősi primer ablativus rag) • E/3-ű birtokos személyjel • l > ly (ómagyar kori palatalizáció) • ősi eredetű (E/3 személyes névmás; *si) • ly > gy (ómagyar kori affrikálódás) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - többalakú változatlan tőtípus - ben: ld. fönt [czudaban] 114 hyhetÿ uala (‘hiheti vala’) - n - hisz • locativus rag • ismeretlen eredetű; talán ősi örökség • nem hoz létre új tőtípust • sz-t v-vel váltakoztató tőtípus emondot (‘e mondott’) - het - e: ld. fönt [ez

keppen] • önálló szóból alakult képző - mond • hatol ‘bemegy valahová, hatalma van’ > -hat / • ősi örökség; alapszó: mon-het • d • többalakú változatlan tőtípus  gyakorító képző - i: ld. fönt [gylewlÿ]  többalakú változatlan tőtípus - uala: ld. fönt - t: a múlt idő jele • ma ez az egyeduralkodó zent: ld. fönt • belső fejlődés eredménye ſebeknek (‘sebeknek’) • funkcióváltással jött létre a befejezett mellék- seb: csonka tő (sebe: teljes); többalakú változatlan névi igenév képzőjéből tőtípus • többalakú változatlan tőtípus (mondott- k: a többes szám jele; ld. fönt [meltoc] mondottak, mondottam) - nek: ld. fönt [ferencznek] barat (‘barát’) helÿ uel (‘hellyel’) - szláv eredetű szó (’fiútestvér’) - hely többalakú változatlan tőtípus • ismeretlen eredetű • eredeti alak: hel lakoznak (‘lakoznák’) • többalakú változatlan tőtípus - lak - vel: ld. fönt

(csodálatossággal) • alapszó; bizonytalan eredetű • talán a lakik igéből jelentéselkülönüléssel ekeſſewltnek (‘ékesültnek’) lakozik: z képzős származék (ez a cselekvés tartós- ék ságára utal) • bizonytalan eredetű (esetleg ősi örökség) - na: a föltételes mód jele • többalakú változatlan tőtípus • ma: -na/-ne, -ná/-né + személyrag - s • eredetileg i utótagú kettőshangzó: -nai/-nei > • ellátottságot kifejező képző ná/-né > -na > -ne • többalakú változatlan tőtípus • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - l - k • denominális verbumképző • képzői eredetű igei személyrag • többalakú változatlan tőtípus • nem hoz létre új tőtípust - t - • a befejezett melléknévi igenév képzője • többalakú változatlan tőtípus nek: ld. fönt [ferencznek] lenÿe (‘lennie’) - lesz: ld. fönt - ni: ld. fönt [latnÿa] - e: ld. fönt [latnÿa] – nem hoz létre új

tőtípust azert (‘azért’) - az • ősi uráli örökség (*a) • z képzőszerű elem (*te / to) • többalakú változatlan tőtípus - ért: határozórag; ld. fönt - azért: ragszilárdulással keletkezett mÿkoron (‘mikoron’) - hangsúlyeltolódással keletkezett - mi: kérdő-vonatkozó névmás - kor • rövidüléssel a koron, kort szavakból • jelentése: ’idő’ • többalakú változatlan tőtípus hegÿekeluewl (‘hegyeken túl’) - hegy • ősi örökség (*kaća) • többalakú változatlan tőtípus - k: a homogén többes szám jele; ld. fönt [meltoc] - túl • *te / to kezdetű mutató névmás • l: ablativus rag • többalakú változatlan tőtípus (túlon-túl) ez (‘ez’): ld. fönt mondot: ld. fönt [emondot] 9 uentben - (‘konventben’) konvent: latin eredetű jövevényszó ben: ld. fönt kÿnek (‘kinek’): ld. fönt [kÿ és ] ebellew (‘ebéllő, ebédlő’) - ebéd • szláv eredetű szó (óbed) • mai alak:

hangrendi kiegyenlítődéssel jött létre • többalakú változatlan tőtípus 115 - l • • ő • • denominális verbumképző többalakú változatlan tőtípus a folyamatos melléknévi igenév képzője egyalakú változatlan tőtípus hazaban (‘házában’) - ház • ősi örökség (*kota) • többalakú változatlan tőtípus - a (lappangó teljes tő): ld. fönt [] - ban: ld. fönt [czudaban] meg ÿrtakuala (‘megírták vala’) - meg • magyar fejlemény • mög főnév; ennek alapja: *mig + é lativus rag • migé ~ mögé > mëge > meg (az é lerövidül, majd lekopik; hasonló: elé > el) - írták • ír  csuvasos eerdetű ótörök jövevényszó (*ir)  többalakú változatlan tőtípus • t: a múlt idő jele; ld. fönt [emondot] • k: a többes szám jele; ld. fönt [meltoc] - uala: ld. fönt zent: ld. fönt ferenczet: ld. fönt ew (‘ő’): ld. fönt zent: ld. fönt ſebeknek: ld. fönt helyuel (‘hellyel’): ld. fönt

(helÿ uel) hÿtetlenſeguel (‘hitetlenséggel’) - hit • a hisz sz nélküli tövéből • többalakú változatlan tőtípus - t • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus - -tlen • fosztóképző (képzőhalmozás) • többalakú változatlan tőtípus - -ség: ld. fönt [czudalatoſſagual] - -gel: ld. fönt [czudalatoſſagual] - -ség: ld. fönt [czudalatoſſagual] -gel: ld. fönt [czudalatoſſagual] ÿndoltatott (‘indoltatott’) - -in: ősi uráli örökség; alapszó: *jomз (vö. indul, indít, inog, imbolyog) - d: kezdést kifejező mozzanatos képző - l • visszaható képző • többalakú változatlan tőtípus - tat • műveltető képző • t: mozzanatos képző; elemismétléssel jött létre • többalakú változatlan tőtípus - tt: a múlt idő jele; ld. fönt [emondot] az: ld. fönt frater: ld. fönt elmene (‘elmene’) - el: igekötő • magyar fejlemény • el- főnév (’elülső rész’) + é (í) lativus

rag  elé / elí (ez megegyezik az elé határozószóval és névutóval); az é/í redukálódik, majd lekopik - megy • rendhagyó tőtípus • ősi örökség; alap: *mene• a magyar alak változása: n > ny > gy - e: az á/é-jeles múlt idő; ld. fönt [vala] tÿtkon (‘titkon’) - tit-: alapszó (bizonytalan eredet) - k • deverbális nomenképző (vö. nyomdok, szándék) • hangzóvesztő tövet hoz létre - n • ősi primer locativusrag • nem hoz létre új tőtípust ke (‘kedig, pedig’) - ked: nomentő - ig: határozórag - k > p: szórványos hangváltozás es: ld. fönt az: ld. fönt zent: ld. fönt attÿanak (‘atyjának’) es (‘és’) - alapszó: aty-; két lehetőség - ismeretlen eredetű • ősi örökség - azonos az is nyomatékosító és kötőszóval • magyar gyermeknyelvi szó - eredeti alak: ës; kétirányú fejlődés a: két lehetőség • nyúlás  és (hangsúlyeltolódás: kapcsolatos • kicsinyítő képző

kötőszó) • harmadik személyű birtokos személyrag • zártabbá válás  is (ráértés-hozzátoldó kötő• tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus szó) - ty: magyar fejlemény gylewſeguel (‘gyűlölséggel’) zent: ld. fönt - gyűlöl: többalakú változatlan tőtípus 116 ſebÿhelyet (‘sebhelyet’): ld. fönt - keſuel (‘késsel’) - kés • ősi finnugor örökség; alap: *kečз • többalakú változatlan tőtípus - -sel (-vel): ld. fönt [czudalatoſſagual] meg (‘meg’): ld. fönt eluakara (‘elvakará’) - el: ld. fönt [elmene] - vakar • ismeretlen eredetű • a legeredetibb jelentése: kapar • többalakú változatlan tőtípus - a: az á/é-jeles múlt idő jele; ld. fönt [vala] hangsúlyeltolódással keletkezett nem (‘nem’) - ősi finnugor örökség - a ne tiltószó előzménye: az uráli *ne mutató névmás (vö. némi, némely) - nem: *ne + mi (’ez’ + ’mi, micsoda’) összetételből - a nem

tagadó- és tiltószóvá való válása már az együttélés korában megkezdődött ÿelennek (‘jelennek’) - jelenik: ld. fönt (jelenség) + azonos az igeként ragozott határozószóval -nek: többes számú igei személyrag vgÿ (‘úgy’) • n: képzői eredetű igei személyrak - magyar fejlemény • k: a többes szám jele (nem hoz létre új tőtípust) - ú: az az mutató névmás zártabb magánhangzós tőváltozatából jött létre de (‘de’) - gy: l ablativus rag (változásai az ómagyar korban: l - ismeretlen eredetű > ly > gy; palatalizáció, majd affrikálódás) - eredetileg határozószó vagy indulatszó lehetett - tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus (úgy- - előfordul deg alakban; a g nyomatékosító elem ugyan) - ráértéssel ellentétes kötőszóvá vált hogÿ: ld. fönt maſod napon (‘másodnapon’) - má-: alapszó (ősi finnugor örökség) mende neſtewlfoguan (‘mindenestől fogván’) s - mind •

melléknévképző (nomenképző) • általános névmás • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus d • alapja: mi ~ më névmás • sorszámnév-képző • n: valószínűleg az a határozórag, amely a • többalakú változatlan tőtípus mennyi és mint szavakban is megtalálható nap • d: bizonytalan; amit képezhet • bizonytalan eredet (talán ősi finnugor örökség)  sorra következést jelentő általános névmást • na + p (denominális nomenképző egyesek sze összességet jelölő általános névmást rint) - n n: ősi primer locativusrag • valószínűleg módhatározó rag • többalakú változatlan tőtípus mÿkoron: ld. fönt - s azon (‘azon’) • denominális nomenképző - a: *o vagy u uráli alapalak lehetett • többalakú változatlan tőtípus - z - -től • képzőszerű elem • tő (*tiβe) + l ablativus rag > -tól/-től (’valami• alap: tз ősuráli mutató névmás nek a

tövétől’) n: nyomatékosító névmásképző • a palatális változat a régibb (ezt mutatja: tőlem, tőled stb.) frater: ld. fönt • nem hoz létre új tőtípust ewlne (‘ülne’) - fogván - ül • fog • ismeretlen; igen régi eredetű (pl. még ülepít,  ősi ugor örökség; alap: *punз ücsörög)  többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus • va - ne  a határozói igenév képzője • a föltételes mód jele  v igenévképző + primer lativusrag • ma: -na/-ne, -ná/-né + személyrag  tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • eredetileg i utótagú kettőshangzó: -nai/-nei >  n: locativus rag (nem hoz létre új tőtípust) ná/-né > -na > -ne ſemmÿ (‘semmi’) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - sem tagadószó + mi kérdő, vonatkozó és határozatlan névmásból 117 az: ld. fönt ſebekett (‘sebeket’): ld. fönt asztalnal (‘asztalnál’) - asztal

• szláv eredetű stol ’szék, trón’ • osztol > asztal • többalakú változatlan tőtípus - nál • *na/ne kezdetű mutató névmás ablativusrag • nem hoz létre új tőtípust holott (‘holott’) - összetétel: hol + ott - hol: *ko + l ablativus rag - ott: ld. fönt (nyomatékosító szerep) neze (‘néze’) - néz: többalakú változatlan tőtípus - e: ld. fönt [vala] zent: ld. fönt ferencznek: ld. fönt kepere (‘képére’) - kép: többalakú változatlan tőtípus - e: ld. fönt [vala] - re • önálló szóból alakult rag • *roko + i lativus rag es: ld. fönt + eluakartauala (‘elvakarta vala’) - el: ld. fönt [elmene] l - vakar: ld. fönt [eluakara] - t: múlt idő jele • a múlt idő jele; ma ez az egyeduralkodó • belső fejlődés eredménye • funkcióváltással jött létre a befejezett melléknévi igenév képzőjéből • többalakú változatlan tőtípus - a: E/3-ű igei személyrag (*si); tővégi időtartamot

váltakoztató tőtípus - vala: ld. fönt ment: *mi névmás + n, t határozóragok elezteb - alapszó: el- (ősi örökség; *eδe) - ő, ű, é: valószínűleg névszóképző - b: ld. fönt [vÿab] uoltakuolna (‘voltak volna’) - van: rendhagyó tőtípus lata (‘láta’) - t: a múlt idő jele: ld. fönt [eluakartauala] - lát - volna • ősi örökség (*l ttз) • ősi örökség (*βole) • többalakú változatlan tőtípus • na - a: ld. fönt [vala]  a föltételes mód jele; mai: -na/-ne, -ná/-né ot (‘ott’) (+ személyrag) - megszilárdult ragos alakulat  eredetileg i utótagú kettőshangzó; -nai/-nei - az a, az mutató névmás o- tőváltozata (vö. oly, > -ná/-né > -na/-ne onnan) + t locativus rag  n (módjel) + tővéghangzó + i (örökölt - többalakú változatlan tőtípus (ott-ottan) múltidő-jel) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus [al: elírás] az: ld. fönt es: ld. fönt gondoluan meg (‘gondolván meg’)

- gondol • gond  ismeretlen eredetű  többalakú változatlan tőtípus • l  denominális verbumképző vÿab (‘újabb’)  többalakú változatlan tőtípus - új - -va • ősi örökség (*βuδe) • a határozói igenév képzője • a hosszú ú valószínűleg magyar fejlemény • v igenévképző + primer lativusrag • többalakú változatlan tőtípus • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - b - n • mp > b (bb; később geminálódott) • locativus rag • finnugor eredetű (a fokozás alapnyelvi sajátos• nem hoz létre új tőtípust ság; finn: np) • meg: ld. fönt • a bb az ómagyar korban (a magyar nyelv önálharaguuan (‘haraguván’) ló életében) alakult ki • az öregb, idősb alak mutatja, hogy a b a régibb - harag • har: ősi örökség (*kore) • többalakú változatlan tőtípus 118 helyeken (‘helyeken’) - hely: többalakú változatlan tőtípus - k: a homogén többes szám jele - n • ősi primer

locativus rag • nem hoz létre új tőtípust g: deverbális (esetleg denominális) nomenkép- ky (‘ki’): ld. fönt ző gonozt (‘gonoszt’) • többalakú változatlan tőtípus - gonosz - ván: ld. fönt [gondoluan] • szláv eredetű • többalakú változatlan tőtípus gondola: ld. fönt [gondoluan és vala] - t tárgyrag: ld. fönt [yelenſegeſt] hogÿ: ld. fönt mÿelkedÿk (‘művelkedik’) eleztebe: ld. fönt - mű tekelleteſt (‘tekélletest’) • talán ősi örökség - eredete bizonytalan • v-tövű • tökél (ige ’teljessé tesz’) - l • a tesz (*teke) ige te-/tö- tövéből • denominális verbumképző • kél: gyakorító képző (vö. járkál), bár a k tar• többalakú változatlan tőtípus tozhat a tőhöz is - kedik: képzőhalmozás - t: deverbális képző (?) vylagoſſagot (‘világosságot’) - s - világ • nomenképző • vil: passzív tő (villan, villog) • többalakú változatlan tőtípus • g - t tárgyrag:

ld. fönt [yelenſegeſt] deverbális nomenképző (vö. részeg, csillag) nem: ld. fönt többalakú változatlan tőtípus s: ld. fönt [czudalatoſſagual] vakartauolna el (‘vakarta volna el’): ld. fönt - ság: ld. fönt [czudalatoſſagual] es: ld. fönt - t tárgyrag; ld. fönt [yelenſegeſt] • ydeÿt (‘idejét’) - idő • eredete vitatott (csuvasos; *ideγ) • mező-mezeje tőtípus - i: E/3-ű személyes névmásból (*si) - t tárgyrag: ld. fönt [yelenſegeſt] varuan (‘várván’) - vár • ősi örökség (*βarз ’őriz, vár’) • többalakú változatlan tőtípus - ván: ld. fönt [gondoluan] utal (‘utál’) - az ugor eredetű ut- + ál gyakorító képző - többalakú változatlan tőtípus ma ſodczor (‘másodszor’) - másod: ld. fönt [maſod napon] - szor • önálló szóból alakult • a legrégibb: szer • alapjelentés: sor, rend (pl. szerint = sorjában) elmene: ld. fönt mÿ koron: ld. fönt es: ld. fönt yelen nem uolna

(‘jelen nem volna’): ld. fönt azanneban (‘azannyiban’) - az • ősi eredetű (*a) • z képzőszerű elem (*te / to) - annyi • az + nyi mértékképző • egyalakú változatlan tőtípus - ban: ld. fönt - vakara el: ld. fönt zent: ld. fönt ſenky (‘senki’) - összetétel: sem tagadószó + ki ’valaki’ kérdő- ferencznek: ld. fönt határozatlan névmás (vö. semmi, soha) sebÿ: ld. fönt - semki > senki (hasonulás) - egyalakú változatlan tőtípus helyt: ld. fönt mert (’mert’) - szóhasadás eredménye (a miért kérdő névmásból) - mi névmás + ért határozórag - -ért • egyalakú (nincs veláris párja) • szótöve: ér (jelentése a régi magyarban: hely) • eredeti jelentése: ott, azon a helyen • korai, már a HB-ben is megvan (bár még csak hogÿ: ld. fönt névutó-szinten) • pl. jótett helyébe jót várj = jóért jót várj az: ld. fönt - hangsúlyeltolódással jön létre kepnek (‘képnek’) - kép: többalakú

változatlan tőtípus - nek: ld. fönt [ferencznek] 119 alataualo (‘alatta való’) - alatta • al főnév ’alsó rész’ • t locativus rag • a: E/3-ű személyes névmásból (*si) - való • val (vala; legkorábbi jelentése: ‘létező, meglevő’); eredete: a finnugor eredetű *wole szóra vezethető vissza • a val igető folyamatos melléknévi igeneve • ó: folyamatos melléknévi igenév képzője; finnugor eredetű: *β / γ > eu > ő vagy ou > ó • egyalakú változatlan tőtípus mezeÿtÿs (‘mezeit is’) - mez (*mećз) + ő melléknévképző (ld. fönt) - j-tövű; j: γ-ra vezethető vissza; mező-mezeje típus - • m kezdetű névmás (vö. ám) e közelre mutató névmás hangsúlyeltolódással keletkezett lata: ld. fönt az: ld. fönt ſent: ld. fönt ſebeknek: ld. fönt helyet (‘helyét’): ld. fönt oly (‘oly’) - az a, az mutató névmás zártabb magánhangzós (o/u) alakja + l ablativus rag (l > ly) - többalakú

változatlan tőtípus el romta (‘elrontá’) - el: ld. fönt [elmene] - rom: alapszó (vö. romlik); talán hangutánzó - t: műveltető (deverbális verbumképző) - mt > nt (hasonulás; vö. omlik-ont) zeppen (‘szépen’) - szép • ősi örökség (*szëp ) • többalakú változatlan tőtípus - n • ősi primer locativus rag • nem hoz létre új tőtípust de: ld. fönt es: ld. fönt harmad napon (‘harmadnapon’) - három • ősi örökség (*kolme) • hangzóvesztő tőtípus - d • sorszámnév képző • többalakú változatlan tőtípus - napon: ld. fönt [maſod napon] vÿan (‘újan’) - új: ld. fönt [vÿab] - n • locativus rag • nem hoz létre új tőtípust • hogy: ld. fönt hogÿ: ld. fönt mÿkoron: ld. fönt azon: ld. fönt frater: ld. fönt az: ld. fönt asztalnal: ld. fönt ewlne (‘ülne’): ld. fönt tekente (‘tekinte’) - tekint • tek: valószínűleg finnugor örökség (*täkkз) • nt: mozzanatos igeképző

(képzőhalmozás) • többalakú változatlan tőtípus - e: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt [vala] zent: ld. fönt fferencznek: ld. fönt kepere: ld. fönt ſonha (‘soha’) - sem + ha < *sëmha; ë < o: hangrendi hasonulás + denazalizáció - az is, és, s + nem kapcsolatából • is, és, s: nyomatékosító-kiemelő elem • nem: tagadószó • az összetétel oka: együttejtés és hangsúlyeltolódás • sem: rövidült forma vÿaban (‘újabban, újként’) - újabb: ld. fönt [vÿab] - ban: ld. fönt meg nem ÿlentekuala (‘meg nem jelentek vala’) - meg: ld. fönt [meg ÿrtakuala] - nem: ld. fönt - jelen: ld. fönt - tek: T/2-ű igei személyrag • t: E/2-ű személyes névmásból (*ti) • k: a többes szám jele; ld. fönt [legenek] - vala: ld. fönt ment (‘ment’) - megy es: ld. fönt • rendhagyó tőtípus ime (‘íme’) • ősi örökség; alap: *mene- alap: ím; ez valószínűleg összetett • a magyar alak változása: n > ny >

gy • ez közelre mutató névmás e elemének i válto- - t: a múlt idő jele; ld. fönt zata 120 tehat (‘tehát’) tewn (‘tőn’) - *ta / to kezdetű mutató névmás (vö. tova, távol, - tesz túl) • ősi örökség (*teke) - hát határozószó (ősi örökség :*kūtte) • sz-szel bővülő v-változatú tőtípus - n: képzői eredetű igei személyrag az: ld. fönt frater: ld. fönt harmad (‘harmad’): ld. fönt bewnt (‘bűnt’): ld. fönt alnokſagnakmyatta (‘álnokságnak miatta’) - álnok es: ld. fönt • vitatott kialakulás monda (‘mondá’)  származékszó: ál főnév + a bajnok-ból el- mond: ld. fönt [emondot] vont nok képző - a: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt  óhorvát vagy török eredetű ew: ld. fönt • többalakú változatlan tőtípus - ság: ld. fönt [czudalatoſſagual] zÿueben (‘szívében’) - nak: ld. fönt [ferencznek] - szív - miatta • ősi örökség (*śiδemз) • megszilárdult ragos alak •

többalakú változatlan tőtípus • mi: határozatlan névmás (*mi) - e: ld. fönt • a (á): lativus rag (> miá) - ben: ld. fönt [czudaban] • t (vagy n) határozórag (> miatt vagy mián) Iſtenre (‘Istenre’) meg ſeteteſſewle (‘megsetétüle, elsötétült’) - isten - meg: ld. fönt [meg ÿrtakuala] • talán származékszó; az ős főnév eredetibb, is - sötét: többalakú változatlan tőtípus alakjából - l • t, n: képzőhalmozás (vö. nőstény) • denominális verbumképző • eredeti jelentése: ’atyácska’ • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - e: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt - re es: ld. fönt • önálló szóból alakult határozórag • *roko + i lativusrag kegÿetlenſegnek myatta (‘kegyetlenségnek miatta’) • nem hoz létre új tőtípust - kegy: többalakú változatlan tőtípus - tlen: fosztóképző (képzőhalmozással) ség: ld. fönt [czudalatoſſagual] nek: ld. fönt

[ferencznek] miatta: ld. fönt mondom (‘mondom’) - mond: ld. fönt [emondot] - m • E/1-ű igei személyrag (*mi) • nem hoz létre új tőtípust rezeztetek (‘rezeszteték; késztet, fölbosszant’) - reze: passzív tő (rezzen) hogÿ: ld. fönt - szt: képzőhalmozás (többalakú változatlan tőtípus) en (‘én’) - e: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt - E/1-ű személyes névmás; vitatott eredetű - passzív alak - ősi uráli örökség (*mi) ew: ld. fönt - magyar fejlemény: az ez névmás e-je + *n uráli névmásképző bewnehez (‘bűnéhez’) - magyar fejlemény: az ez névmás e-je + *n uráli - bűn névmásképző • ismeretlen eredetű tőtípus • valószínűsíthető eredeti alak: biün • többalakú változatlan (én-énem) • többalakú változatlan tőtípus • tőbelseji időtartamot váltakoztató (én-engem - e - • E/3-ű birtokos személyjel (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus hez • alapjelentés: a széle

valaminek – ebből alakulhatott ki a közelség jelölése • hová kérdésre felel, de a végéről lekopott az á lativusrag (személyragozásban vissza: hozzám) • nem hoz létre új tőtípust az: ld. fönt ſebeknek: ld. fönt helyt (‘helyét’): ld. fönt vgÿ (‘úgy’): ld. fönt vakarom el (‘vakarom el’): ld. fönt hogÿ: ld. fönt 121 ſonha: ld. fönt zemeÿnÿnek (‘szemeinek’) – [nÿ: elírás]: ld. fönt touaba (‘továbbá’) - tova: *to kezdetű mutató névmás + a lativus rag - bb: a középfok jele; ld. fönt [vÿab] mendenek (‘mendenek’) - minden: ld. fönt [mende neſtewlfoguan] - k: a többes szám jele; ld. fönt [meltoc] meg nem ÿelennek (‘meg nem jelennek’): ld. fönt nÿaluan (‘nyalván, nyilván’): a nyílik ige határozói igenévi képzős alakja (határozószóvá vált) es: ld. fönt mykeppen (‘miképpen’) - mi • ősi eredetű (*mi) • egyalakú változatlan tőtípus - képp: képzőhalmozás

(többalakú tőtípus) adnak (‘adnak’) - ad: többalakú változatlan tőtípus - nak: ld. fönt [legenek] es: ld. fönt változatlan meg yeleneun (‘megjelenvén’): ld. fönt zoktauala (‘szokta vala’): ld. fönt varnÿ (‘várni’): ld. fönt ÿdeÿet (‘idejét’): ld. fönt kÿ (‘ki’): ld. fönt ydewben (‘időben’): ld. fönt embereknek (‘embereknek’) - ember: többalakú változatlan tőtípus - k: a többes szám jele; ld. fönt [meltoc] - nek: ld. fönt [ferencznek] zemÿ (‘szemi’) - szem • ősi örökség (*śilmä) • többalakú változatlan tőtípus - i (lappangó teljes tő) • használata korlátozott (birtoktöbbesítő) • a finnugorban általánosabb, mint a k • eredete: örökölt i vagy j többesszám-jel hyrtelen (‘hirtelen’) - hir • elhomályosult passzív tő • többalakú változatlan tőtípus - telen • képzőhalmozással létrejött szóelem • többalakú változatlan tőtípus haragual (‘haraggal’):

ld. fönt vewe (‘vevé’) - vesz: sz-t v-vel váltakoztató tőtípus - é: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt [vala] keſytt (‘késit, kését’) - kés: többalakú változatlan tőtípus - i (lappangó) egyalakú változatlan tőtípus (*si) - t tárgyrag: ld. fönt es: ld. fönt kyuaÿa (‘kivájá’) - ki • igekötő; magyar fejlemény nem (‘nem’) • *kiv ‘külső rész’ + é lativus rag, majd lerövidül - tagadószó (a módosítószók, partikulák közt tartjuk • egyalakú változatlan tőtípus számon) - váj: többalakú változatlan tőtípus - ősi finnugor örökség - á: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt [vala] - a ne tiltószó előzménye: az uráli *ne mutató névaz: ld. fönt más (vö. némi, némely) - nem: *ne + mi (’ez’ + ’mi, micsoda’) kepprewl (‘képről’) - a nem tagadó- és tiltószóvá való válása már az - kép: többalakú változatlan tőtípus együttélés korában megkezdődött - ről: *roko + l ablativus rag

latnak (‘látnak’) ſebeknek: ld. fönt - lát yegytt (‘jegyit, jegyeit’) • ősi örökség (*l ttз) - jegy: többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - i: ld. fönt [zemÿ] - nak - t tárgyrag: ld. fönt • n: ősi eredetű (*mi) • k: a többes szám jele; ld. fönt [ſebekrewl] feſeteket (‘fesetéket, festéket’) - fest es: ld. fönt • bizonytalan eredetű; t: talán mozzanatos képző elfeleduen (‘elfeledvén’) • többalakú változatlan tőtípus - el, vén: ld. fönt - k - feled: többalakú változatlan tőtípus • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus hogÿ: ld. fönt yſten (‘isten’): ld. fönt [Iſtenre] 122 es: ld. fönt es: ld. fönt mezetes (‘meszet es /is’) - mész: többalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt - is: eredeti alak: ës; kétirányú fejlődés • nyúlás  és (hangsúlyeltolódással kapcsolatos kötőszóvá válik) • zártabbá válás

 is (ráértéssel hozzátoldó kötőszóvá válik) az: ld. fönt kyuaÿa: ld. fönt delegottan (‘de legottan’) - de • eredetileg határozószó vagy indulatszó lehetett • előfordul deg alakban; a g nyomatékosító elem • ráértéssel ellentétes kötőszóvá vált - leg: nyomatékosító elem - ott • megszilárdult ragos alakulat • az a, az mutató névmás o- tőváltozata (vö. oly, onnan) + t locativus rag • többalakú változatlan tőtípus (ott-ottan) - n: nyomatékosító elem (locativus rag) mÿkoron: ld. fönt kezde (‘kezde’) - kezd: többalakú változatlan tőtípus - e: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt [vala] vaÿnÿ (‘vájni’): ld. fönt kezde: ld. fönt ver: ld. fönt [veer] hyrtelen: ld. fönt kÿ buzdoluan (‘kibuzdolván’) - ki: ld. fönt [kyuaÿa] - buz: hangutánzó tő; passzív tő (vö. buzdul, buzdít, buzog) - d, l: deverbális verbumképző (képzőhalmozás) - ván: ld. fönt meg vereſeÿte (‘megveresejté’) -

meg: ld. fönt - vér • ősi örökség (*βire) • többalakú változatlan tőtípus - s • denominális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus - véres > veres (többalakú változatlan tőtípus) - veresejt > veresít (vö. tanít, szabadít) - veresít • ít: denominális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus - e: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt [vala] az: ld. fönt mondot: ld. fönt (emondot) fraternek: ld. fönt (frátereknek; kiv a k többes szám jelét) eleuen (‘eleven’) arczaÿat (‘arcáját’) - alap: élő (melléknévi igenév) - orr + száj > orca > arc - az élő előzménye: *eleβe vagy eleγe; hangválto- - arc: többalakú változatlan tőtípus zás: β/γ > ø > v - orca: tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - n: rag; az ilyen határozó melléknévvé válhat (pl. - ja még hirtelen, meztelen) • j: hiátustöltő az vaÿaſokbalol (‘az vájásokból’) - az: ld. fönt - váj: többalakú

változatlan tőtípus - s • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus - k: a többes szám jele; ld. fönt - ból • önálló szóból alakult • *bele ’vmi belseje’ + l ablativus rag • nem hoz létre új tőtípust - • a: E/3-ű személyes névmásból (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus t tárgyrag; ld. fönt es: ld. fönt kezet (‘kezét’) - kéz • ősi örökség (*käte) • tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus - e (lappangó teljes tő) - t tárgyrag: ld. fönt eleuen: ld. fönt es: ld. fönt veer (‘vér’) - ősi örökség (*βire) - többalakú változatlan tőtípus kewntewſett (‘köntösét’) - köntös • vándorszó ’derékig érő férfikabát’ • többalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt ky zarmaznÿ (‘kiszármazni’) - ki: ld. fönt [kyuaÿa] - alap: talán a szarm főnév ’állati szarv’ - z: denominális verbumképző + ikes ragozás de: ld. fönt

az: ld. fönt 123 frater: ld. fönt - meg ÿeduen (‘megijedvén’) - meg: ld. fönt - ijed: többalakú változatlan tőtípus - vén: ld. fönt vÿer (‘vér’): ld. fönt [veer] futuala (‘fut vala’) - fut: többalakú változatlan tőtípus - uala: ld. fönt le eſek (‘leesék’) - le: ld. fönt - es-: passzív tő (esik, eseng) - é: á/é-jeles múlt idő az: ld. fönt hogÿhana (‘úgy, mintha’): hogy + hanem meg holtuolna (‘megholt volna’) - meg: ld. fönt - hal • ősi örökség (*kole) • többalakú változatlan tőtípus - t: a múlt idő jele - volna: ld. fönt de: ld. fönt az: ld. fönt zent: ld. fönt ſebekbelewl (‘sebekbelől’) - seb: ld. fönt - k (többes szám jele): ld. fönt - ből: ld. fönt [vaÿaſokbalol] • ötl: passzív tő (vö. ötlik, ötlet) t: a múlt idő jele kewfalon (‘kőfalon’) - kő • ősi örökség (*kiβe) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - fal: többalakú változatlan tőtípus -

n • ősi primer locativus rag • nem hoz létre új tőtípust az: ld. fönt naualyaſ (‘nyavalyás’) - nyavalya: tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - s • denominális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus mÿat (‘miatt’) - megszilárdult ragos alak - mi: határozatlan névmás (*mi) - a (á): lativus rag (> miá) ewtlewt (‘ötlött’) - t (vagy n) határozórag (> miatt vagy mián) - ötlik - többalakú változatlan tőtípus • az önt ige öt változatának l gyakorító képzős - kÿewtletett (‘kiötletett’): ld. fönt származéka A kódexről - A legrégibb teljesen magyar nyelvű könyv; kézzel írott. - A Jókai-kódex eredetije elveszett, a fönnmaradt példány egy másolat (ez is csonka). - A 108 papírlevélből 27 elveszett. - A kötés két fatábláját kobaltkék bőr fedi, amely kifakult. - Tartalma: Assisi Szent Ferenc élete, legendái; egy latin nyelvű ferences gyűjtemény egyes résezinek fordítása. -

1372-1400: az erdeti kódex elkészülése. - 1448: a kódex lemásolása (a budavári kolostorban). - Ehrenfeld Adolf: a kódex fölfedezője (még diákkorában, véletlenül jutott a könyvhöz). - 1852: Toldy Ferenc foglalkozik a kódex nyelv- és irodalmomtörténeti jelentőségével, és tulajdonosáról Ehrenfeld-kódexnek nevezi el. - 1925: a magyar állam egy londoni árverésen megveszi a kódexet, és Jókai Mór születése századik évfordulója emlékére a Jókai-kódex nevet kapja. - Jelenlegi őrzési helye: Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára. - Helyesírása. • Mellékjel nélküli. • A magyar kancellária gyakorlatát követi, csak három hang (c, cs, zs) jelölése idegen. • A msh-hosszúságot gyakran, a mgh-ét ritkán jelöli. • Kiejtés szerinti. HALOTTI BESZÉD ÉS KÖNYÖRGÉS Halotti Beszéd és könyörgés (Madas Edit) - Az első olyan összefüggő nyelvemlék, amely ma ismert. 124 - - - - Temetési beszéd; egyáltalán nem

természetes, hogy fönnmaradt. (Hogy mindenki sírja mellett beszédet mondjanak, csak a protestantizmussal vált általánossá. Először csak a királyok, püspökök és előkelők temetésén volt szokás Az átlagembernek nincs sermója) • Második érdekesség: magyar nyelven maradt meg. A prédikációt mindenhol saját nyelven mondták, hogy mindenki megértse. De annak nem volt értelme, hogy a pap magyarul leírjon bármit is, mivel nem volt magyar nyelvű írásbeliség. Mindent latinul kellett írni és olvasni (A prédikációt a XIV századtól vázlatosan leírták, latinul, de a pap tudott anyanyelven prédikálni.) • A Halotti Beszéd megvan latinul és magyarul is, tehát két réteget célzott meg. • A leírt sermókat prédikációgyűjteményekbe rendezték, így segédanyag lett (sermonárium vagy homilinárium). Sacramentárium: a pap imádságait tartalmazza, melyeket a mise során mond el; ezek kötött nyelvű latin imák, és ezek közé másolták be

a kötetlen nyelvű Halotti Beszédet. (Úgy tűnik, vendégszövegként, de valójában hozzátartozik a szakramentáriumhoz Már a mintaszövegben is benne volt, onnan másolták át ugyanazzal az írással) Nyelvileg ilyen tökéletes sermót se Magyarországon, se máshol nem fogunk találni. A Pray-kódexben találták meg. • Pray György jezsuita szerzetes a XVIII. században, ő hívja föl először rá a figyelmet • Sajnovics János közli először Hollandiában, mint az első finnugor nyelvemléket; segít átfordítani is. • Valószínűleg a Gömör megyei Jánosiban másolták, majd Deákiba került, a XIII. század elején már Pozsonyban volt, 1812-től az OSzK-ban • Fontos a liturgia számára. • A föltámadott Krisztust ábrázolja a passió eszközeivel (két angyallal). • Ebben van az első tollrajz. • Van zenei vonatkozása is: az első vonalrendszeres hangjegyírás itt található. • Van történelmi vonatkozása: 1210-ig tartalmazza a magyar

királyok névsorát. • Legnagyobb része szakramentárium. • Egy Lotharingia környéki formára megy vissza. • Valószínűleg váci átdolgozás, és erről másolhatták le Jánosiban. • Találhatók benne székesegyházi motívumok (Vácról) és monasztikus motívumok (a jánosi bencés kolostorból). • 1195 körül készült (a Halotti Beszéd kicsit korábbi). Caroling minusculával készült (XII. századi, kissé már gótizálódott változat) 67 Az ismétléseket mindig stíluseszközként használja (mindig többet mond vele, mint az előzőekben). Ez egy teljesen kiforrott, kidolgozott szöveg, nem vázlat. A leírással állandósult, így föl lehetett olvasni Európai párhuzamok. • Előkelő ember temetésén elhangzott, latin nyelvű sermo. • Német nyelvű, ami előkép lehet, de az sermogyűjteményben van. • Nagyon fontos lehetett az imára való biztatás. Horváth János: A Halotti Beszéd történetéhez - Temetési beszámolók. •

Részletes, színes: Károly Róberté (1342; Telegdi Csanád esztergomi érsek temette). • A népi eredetű halottsiratás és a hivatalos egyházi szertartás leírása. • Három majdnem egyező leírás maradt ránk (KR).  Budai Krónika; 1473, Hess András nyomdájában.  Dubnici Krónika  Thuróczy-krónika Schwandtner-féle kiadása - Elmélkedés. • Két alapgondolata van. • A Halál Ádám bűne miatt lett az emberiség büntetése. • A Halál könyörtelen, telhetetlen. • Kapcsolódik hozzá egy horatiusi idézet. • A végén megint utal rá. - Leírás. • E részek többször visszatérnek. • Arról szól, hogy a család mellett a nép is megsiratta a királyt. 67 A humanisták ennek egy változatát vették át, és ez terjedt el a könyvnyomtatásban. 125 Itt nem elfogultságról van szó, hanem minden hívő kegyes kötelessége megtenni ezt. Siratás: ősi népi szokás, amely többnyire egészen rövid; már István korában is megvolt.

 Nagy Legenda: Imre herceg halálára (1031), rímes prózában.  Telegdi ugyanezeket a sémává merevedett formákat használja.  Különbség: „mindeneknek” szó helyett az összes társadalmi réteget fölsorolja. Telegdi Csanád Halotti Búcsúztatója. • A Boldogságos Szűz székesfehérvári bazilikájában mondta el. • A gyászt racionális keretek közé akarta szorítani, a középkori keresztény egyház fölfogásához illően. • Ehhez bibliai történetet használ föl. • Érvelési menetét, szerkezeti fölépítését tekintve pontos mása a Pray-kódexben a XII. században lejegyzett Halotti Beszédnek • De közelebb áll a kódex latin nyelvű Sermo super sepulchrumához. • Magyar nyelven mondta el. Egyezések a Sermo, a Halotti Beszéd és a Halotti Búcsúztató között. • A halál Ádám bűne miatt lett az emberiség büntetése. • Az ember eredeti hazája a paradicsom, onnan került a munkás világba. • Ádámot a gonosz lélek,

az ördög vette rá a bűnre. • Az első ember bűnéért utódai is halállal lakolnak. • A halál nem ismer kivételt; Isten Fia, Krisztus is meghalt. • Az érvelő részt egy imaszerű könyörgés egészíti ki. • Kérni kell Szűz Mária és a szentek közbenjárását, Isten kegyelmét. • Különbség: Telegdi nem Ábrahám, Izsák és Jákob kebelébe ajánlja a megholt lelkét, hanem István és László társaságába. • Érdekesség: a Sermót csak egyszerű szerzetes, vagy világi ember temetésén mondták. Az azonosság tagadhatatlan, így föltételezzük, hogy a Halotti Beszéd írója is már egy sémához alkalmazkodott. Valószínűleg a halottsiratások túlkapásai miatt alakult ki ez a séma Halotti Beszéd: nem másolat, nem eredeti (első) fogalmazvány, hanem a magyar liturgiában régtől fogva használt liturgikus séma nagyjából önálló magyar parafrázisa. • • - - - Szöveg (1192-1195 körül) Sermo ſup(er) ſepulchrum. Latiatuc

feleym zumtuchel mic vogmuc. yſa pur eſ chomuv uogmuc Menyi miloſtben terumteve eleve mív iſemucut adamut. eſ odutta vola neki paradiſumut hazóá Eſ mend paradiſumben uolov gimilcíctul munda nekí elnie Heon tilutoa wt ig fa gimilce tvl. Ge mundoa nekí meret nu(m) eneyc yſa kí nopun emdul oz gimilſ twl halalnec halaláál holz Hadlaua choltat terumteve iſten tvl. ge feledeve Engede urdung intetvinec eſ evec oz tiluvt gimilſtwl eſ oz gimilſben halalut evec Eſ oz gimilſnec vvl keſeruv uola vize. hug turchucat mige zocoztia vola Num heon muga nec ge mend w foianec halalut evec. Horogu vec iſten eſ veteve wt ez muncaſ vilagbele eſ levn halalnec eſ puculnec feze eſ mend w nemenec Kic ozvc miv vogmuc. Hug eſ tiv latiatuc ſzumtuchel iſa eſ num igg ember mulchotia ez vermut yſa menc ozchuz iarov vogmuc Wimagguc uromc iſten kegilmet ez lelic ert. hug iorgoſſun w neki eſ kegiggen eſ bulſcaſſa mend w bunet Eſ vimagguc ſzen achſin mariat. eſ bovdug

michael archangelt eſ mend angelcut hug uimaggonoc erette Eſ uimagguc ſzent peter urot kinec odut hotolm ovdonia eſ ketnie hug ovga mend w bunet. Eſ vimagguc mend ſzentucut hug legenec neki ſeged uromc ſcine eleut. hug iſten ív uimadſagucmia bulſaſſa w bunet Eſ zoboducha wt urdung ildetuitvl eſ pucul kinzotviatwl eſ vezeſſe wt paradiſu(m) nugulmabeli. eſ oggun neki munhi uruzagbele utot eſ mend iovben rezet Eſ keaſſatuc uromchuz charmul. [Kyrieleyson] Scerelmeſ bratym uimagguc ez ſcegin ember lilki ert. kit vr ez nopun ez homuſ vilag timnucebelevl mente kinec ez nopun teſtet tumetívc. hug ur uvt kegilmehel abraam yſaac iacob kebeleben helhezie hug birſagnop ívtua mend w ſzentíí eſ unuttei cuzicun iov felevl iochtotnia ilezie wt. Eſ tiv bennetuc clamate III K Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: isa, por és hamu vagyunk. Mennyi malasztban teremté eleve (úr) mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki paradicsomot házzá. És mind(en),

paradicsomban való gyümölcsöktől monda neki élnie Heon tiltá őt egy fa gyümölcsétől. De mondá neki, mért ne ennék: isa, (a)ki napon eendel az(on) gyümölcstől, halálnak halálával halsz. Hallá holtát teremtő istentől, de feledé Engede ördög intetének, és evék az(on) tiltott gyümölcstől, és az(on) gyümölcsben halált evék És az(on) gyümölcsnek oly keserű vala vize, hogy torkukat (torkát) megszakasztja vala Nem heon magának, de mind(en) ő fajának halált evék. Haraguvék isten, és veté őt ez(en) munkás világba: és lőn halálnak és pokolnak fesze (fésze, feze, féze), és mind(en) ő nemének Kik azok? mi vagyunk (A)hogy is ti látjátok szemetekkel; isa, is nem egy ember múlhatja e vermet, isa, mind ahhoz járó vagyunk. Imádjunk urunk isten kegyelmét e lélekért, hogy jorgasson őneki, és kegyeggyen, és bocsássa mind(en) bűnét! És imádjuk szent asszony Máriát és boldog Mihály arkangyalt és mind(en) angyalokat, hogy

imádjanak érte! És imádjuk szent Péter urat, (a)kinek adatott hatalom [úr adott hatalm(at)] oldania és kötnie, hogy oldja mind(en) ő bűnét! És imádjuk mind(en) szenteket, hogy legyenek neki segéd urunk színe előtt, hogy isten ő imádságuk miá bocsássa ő bűnét! És szabadítsa őt ördög üldetétől és pokol kínzatától, és vezesse őt paradi- 126 csom nyugalmába, és adjon neki mennyei országba utat, és mind(en) jóban részt! És kiáltsátok urunkhoz hármul: kyrie eleison! Szerelmes barátaim! Imádju(n)k e szegény ember lelkéért, (a)kit úr e napon e hamis világ tömlöcéből mente, (a)kinek e napon testét temetjük, hogy úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jakab kebelébe helyezze, hogy bírságnap jutva mind(en) ő szentei és öntöttei közükön jó felől iktatnia élessze őt! És tibennetek. Clamate ter: kyrie eleison! Elemzés Latiatuc (’látjátuk’) - lát • ősi örökség (*l ttз) • többalakú változatlan

tőtípus - játok • j: hiátustöltő • t: E/2-ű személyes névmásból (*si) • k: a homogén többes szám jele  ősi örökség; eredetileg geminált (*kk)  kollektívumképző  nem hoz létre új tőtípust feleym (’feleím’) - fél • ősi örökség (*pälä) • tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus - i • használata korlátozott (birtoktöbbesítő) • eredete: örökölt i vagy j többesszám-jel • egyalakú változatlan tőtípus - m • E/1-ű személyes névmásból (*mi) • többalakú változatlan tőtípus zumtuchel (’szümtükhel’) - szem • ősi örökség (*śilmä) • többalakú változatlan tőtípus - tek • t: E/2-ű személyes névmásból (*si) • k: a többes szám jele; ld. fönt [latiatuc, de TAV] - vel • önálló szóból alakult határozórag • *βeke (= erő): a rokon nyelvekben még megvan; pl. nyílt ereje által: nilu βeke + l > nilu βegel > nilu βeγel > nilu βeel > niluβel >

niluel vagy niluvel (Horger-törvény) • nem hoz létre új tőtípust mic (’mik’) - mi • ősi eredetű (*mi mutató névmás) • egyalakú változatlan tőtípus - k: a többes szám jele; ld. fönt [zumtuchel] pur (’pur’) - talán ősi örökség - többalakú változatlan tőtípus eſ (’es’) - ismeretlen eredetű - azonos az is nyomatékosító és kötőszóval - eredeti alak: ës; kétirányú fejlődés (kötőszóvá) • nyúlás  és (hangsúlyeltolódás – kapcsolatos) • zártabbá válás  is (ráértés – hozzátoldó) chomuv (’homu’) - ham-: ősi örökség (*kulmз) - u: denominális nomenképző lehet - tőtípus uogmuc: ld. fönt [vogmuc] Menyi (’mennyi’) - összetétel: mi névmás + nyi mértékképző - etimológiailag azonos a mené ’mihelyt, mikor’ kötőszóval miloſtben (’milosztben’) - malaszt • szlávmilostъ ’irgalom, könyörgés’ • többalakú változatlan tőtípus - ban • önálló szóból alakult

határozórag • *bele ’vmi belseje’ + n locativus rag • nem hoz létre új tőtípust terumteve (’terümtevé’, teremté’) - teremt • m: képző volta nem igazolható; t: műveltető • többalakú változatlan tőtípus - v: hiátustöltő - e: az á/é-jeles múlt idő jele • a finnugor *i múlt idő jelből alakult ki • tővégi időtartamot váltakoztató tövet hoz létre eleve (‘elevé’) - megszilárdult ragos alakulat - elő fn. eleü alakja + é lativusrag, ami lerövidül mív (’miβ’): ld. fönt (mic) iſemucut (’isemüküt; ősünket’) - ős: többalakú változatlan tőtípus (*ićä) nk: ld. fönt [vogmuc, de TAV] vogmuc (’βogymuk, vagyunk’) t tárgyrag - van: rendhagyó tőtípus • ősmagyar kori; az SOV fölbomlásával - n: E/1-ű személyes névmásból (*mi) • több elképzelés - k: a többes szám jele; ld. fönt [latiatuc]  a *te / to mutató névmásból yſa (’isa’): bizonytalan eredet; talán: is + az az mutató

 E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t, ez névmás a változata d-vé módosul, a t megmarad tárgyragnak  nem hoz létre új tőtípust 127 adamut (’ádámut’) - Ádám • tulajdonnév • többalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] eſ: ld. fönt odutta (’adutta, adta’) - ad • ősi örökség (*amta) • többalakú változatlan tőtípus - t: a múlt idő jele • a múlt idő jele; ma ez az egyeduralkodó • belső fejlődés eredménye • funkcióváltással jött létre a befejezett melléknévi igenév képzőjéből - a • E/3-ű igei személyrag (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - ben: ld. fönt [miloſtben] uolov (’βoloβ’) - val • eredete: a finnugor eredetű *wole szóra vezethető vissza • rendhagyó tőtípus - ó: a folyamatos melléknévi igenév képzője • finnugor eredetű: *β / γ > eu > ő vagy ou > ó • egyalakú változatlan tőtípus gimilcíctul

(’gyimilcsiktűl, gyümölcsöktől’) - gyümölcs • ótörökjimiš; š > lcs (vö. bölcs, bölcső) • többalakú változatlan tőtípus - k: a többes szám jele; ld. fönt [zumtuchel] - től • tő (*tiβe) + l ablativus rag > -tól/-től (’valaminek a tövétől’) • a palatális változat a régibb (ezt mutatja: tőlem, tőled stb.) • nem hoz létre új tőtípust vola (’volá’) - val • eredete: a finnugor eredetű *wole szóra munda (’mundá’) - mond vezethető vissza • ősi örökség; alapszó: mon• rendhagyó tőtípus - a: az á/é-jeles múlt idő jele; ld. fönt [terumteve] • d  gyakorító képző neki (’nekí’)  többalakú változatlan tőtípus - megszilárdult ragos alakulat - a: az á/é-jeles múlt idő jele; ld. fönt [terumteve] - *na/ne kezdetű mutató névmás + k lativus rag + i (az e birtokos személyrag változata; eredete: ősi nekí: ld. fönt [neki] *si) elnie (’élnie’) - egyalakú változatlan

tőtípus - él paradiſumut (’paradicsumut’) • ősi uráli örökség; *elä - paradicsom • é: másodlagos nyúlás eredménye • latparadisus; s > cs affrikáció • többalakú változatlan tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - nie - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] • személyragozott főnévi igenév • e hazóá (’hazoá, házzá’)  E/3-ű személyes névmásból (*si) - ház  nem hoz létre új tőtípust • ősi örökség (*kota) • többalakú változatlan tőtípus Heon (’heon’) - zá: ? - megszilárdult ragos alakulat hiú ’üresség’ + n határozórag Eſ: ld. fönt mend (’mend, mind’) - általános névmás - többalakú változatlan tőtípus - alapja: mi ~ më névmás - n: valószínűleg az a határozórag, amely a mennyi és mint szavakban is megtalálható - d: bizonytalan; amit képezhet • sorra következést jelentő általános névmást • összességet jelölő általános névmást paradiſumben

(’paradicsumben’) - paradicsom: ld. fönt [paradiſumut] tilutoa (’tilutoá, tiltá’) - tilt • ti + l, t mozzanatos képzők (képzőhalmozás) • többalakú változatlan tőtípus - á: : az á/é-jeles múlt idő jele; ld. fönt [terumteve] wt (’űt’) - ő • ősi eredetű; E/3-ű (*si) • egyalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag • ősmagyar kori; az SOV fölbomlásával 128 több elképzelés • eredetileg i utótagú kettőshangzó; -nai/-nei >  a *te / to finnugor eredetű mutató ná/-né > -na/-ne névmásból • n (módjel) + tővéghangzó + i (örökölt múltidő az E/2-ű birtokos személyjel eredetileg t jel) volt, majd d-vé módosult (pl. tied), a t • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus pedig megmaradt tárgyragnak yſa: ld. fönt • többalakú változatlan tőtípus (őt-őtet) kí (’ki’) ig (’igy, egy’): vitatott eredetű (többalakú változatlan - névmás; ősi örökség: *ke vagy ki tőtípus) -

először kérdő névmás, majd határozatlan, illetve - származékszó: e (i) közelre mutató névmástő + l vonatkozó névmás ablativusrag (< ly < gy) vagy e (i) közelre mutató - hangsúlyeltolódással keletkezik névmástő + gy denominális nomenképző - szóhasadás eredménye: a finnugor elő *el tövéből nopun (’napun’) - nap fa (’fá’) • bizonytalan eredet (talán ősi finnugor örökség) - uráli örökség; *puwe > faγa > faa > fá > fa • na + p (denominális nomenképző egyesek sze- tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus rint) gimilce tvl (’gyimilcsétűl’) - n: ősi primer locativusrag - gyümölcstől: ld. fönt [gimilcíctul] emdul (’emdül, eendel, eszel’) - e: E/3-ű birtokos személyjel - eszik: ld. fönt [eneyc] • ősi eredetű (személyes névmás: *si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus oz (’az’) - a: ősi uráli örökség (*a) Ge (’gye, de’) - z - ismeretlen eredetű •

névmási eredetű (*te/to) névmásképző (kép- eredetileg határozószó vagy indulatszó lehetett zőszerű elem) - előfordul deg alakban; a g nyomatékosító elem • többalakú változatlan tőtípus - másodlagos szófaj (ellentétes kötőszó) • - ráértéssel ellentétes kötőszóvá vált gimilſ twl: ld. fönt [gimilcíctul] mundoa (’mundoá’): ld. fönt [munda] halalnec (’halálnek’) - hal nekí: ld. fönt [neki] • ősi uráli örökség (*kole) meret (’méret’) • többalakú változatlan tőtípus - mi névmás + ért határozórag - l - -ért • deverbális nomenképző • egyalakú (nincs veláris párja) • többalakú változatlan tőtípus • szótöve: ér (jelentése a régi magyarban: hely) - nak: birtokos személyrag • eredeti jelentése: ott, azon a helyen • *na/ne kezdetű mutató névmás + k lativus rag • korai, már a HB-ben is megvan (bár még csak • nem hoz létre új tőtípust névutó-szinten) halaláál

(’haláláal’) • pl. jótett helyébe jót várj = jóért jót várj - halál: ld. fönt [halalnec] - hangsúlyeltolódással jön létre - a: birtokos személyjel nu(m) (’nüm’) • ősi eredetű (E/3-ű személyes névmásból: *si) - tagadószó (a módosítószók, partikulák közt tartjuk • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus számon) - val: ld. fönt [zumtuchel] - ősi finnugor örökség - a ne tiltószó előzménye: az uráli *ne mutató név- holz (’holsz’) - hal: ld. fönt [halalnec] más (vö. némi, némely) - sz: - nem: *ne + mi (’ez’ + ’mi, micsoda’) - a nem tagadó- és tiltószóvá való válása már az Hadlaua (’hadlaβá, hallá’) együttélés korában megkezdődött - hall (többalakú változatlan tőtípus): két ige eneyc (’eneik’) - eszik • ősi finnugor örökség (*seβe vagy seγe) • az sz-szel bővülő v-tövű igék közé tartozik - ne: a föltételes mód jele • a föltételes mód jele; mai: -na/-ne,

-ná/-né (+ személyrag) 129 kiegyenlítődésével keletkezett • hal: ősi örökség (talán *kule volt) • hadl v: hiátustöltő á: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt [terumteve] choltat (’holtát, halálát’) - hal: ld. fönt [halalnec] - t • a befejezett melléknévi igenév képzője • többalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] terumteve: ld. fönt eſ: ld. fönt oz: ld. fönt gimilſben: ld. fönt [gimilcíctul és miloſtben] halalut (’halálut’): ld. fönt [halalnec és iſemucut] evec: ld. fönt Eſ: ld. fönt iſten tvl (’istentűl’) oz: ld. fönt - isten • talán származékszó; az ős főnév eredetibb, is gimilſnec: ld. fönt [gimilcíctul és halalnec] alakjából vvl (’ul, oly’) • t, n: képzőhalmozás (vö. nőstény) - az a, az mutató névmás zártabb magánhangzós • eredeti jelentése: ’atyácska’ (o/u) alakja + l ablativus rag (l > ly) • többalakú változatlan tőtípus - többalakú

változatlan tőtípus - től: ld. fönt [gimilcíctul] keſeruv (’keserüβ’) ge: ld. fönt - keser: ősi örökség (*k ćзrз) feledeve (’feledeβé’) - ű: igenévképző - tőtípus - feled • fele: talán a fél ’oldal, rész’ főnévből • egyalakú változatlan tőtípus (keserűt) • d: denominális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus (keserűen) • többalakú változatlan tőtípus uola (’βolá’): ld. fönt - v: hiátustöltő vize (’βize’) - e: á/é-jeles múlt idő jele; ld. fönt [terumteve] - víz Engede (’engedé’) • ősi örökség (*βete) - enged • tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus • d: gyakorító vagy kezdő képző - e: birtokos személyjel; ld. fönt [halaláál] • többalakú változatlan tőtípus hug (’hugy’) - e: á/é-jeles múlt idő jele; ld. fönt [terumteve] - magyar fejlemény urdung (’ürdüng’) - ho: a *ko finnugor eredetű névmásból alakult ki (a - ismeretlen eredetű

k-ból veláris mgh előtt h lesz) - többalakú változatlan tőtípus - gy: l-ből (ősi primer ablativus rag) • l > ly (ómagyar kori palatalizáció) intetvinec (’intetüínek’) - int • ly > gy (ómagyar kori affrikálódás) • ismeretlen eredetű • többalakú változatlan tőtípus (hogy-hogyan) • többalakú változatlan tőtípus turchucat (’turkukat’) - et (~ és) - tor: ősi örökség (*turз) • deverbális nomenképző - k: kicsinyítő képző • többalakú változatlan tőtípus - torok: hangzóvesztő tőtípus - intete: lappangó teljes tő - k: a többes szám jele; ld. fönt [zumtuchel] - i: birtokos személyjel; ld. fönt [halaláál] - t: tárgyrag; ld. fönt [iſemucut] - nek: ld. fönt [halalnec] mige (’migé’) eſ: ld. fönt - magyar fejlemény mög főnév; ennek alapja: *mig + é lativus rag evec (’eβék’) - migé ~ mögé > mëge > meg (az é lerövidül, majd - eszik (ev-): ld. fönt lekopik; hasonló: elé > el)

- e: á/é-jeles múlt idő jele; ld. fönt [terumteve] oz: ld. fönt tiluvt (’tilβut’) - tilt: ld. fönt [tilutoa] - t • a befejezett melléknévi igenév képzője • nem hoz létre új tőtípust gimilſtwl: ld. fönt [gimilcíctul] zocoztia (’szakasztja’) - szak • passzív tő • vö. szakít, szakad - szt • képzőhalmozás • többalakú változatlan tőtípus - j: hiátustöltő 130 - a • • E/3-ű igei személyrag (*si személyes névmás- ból) tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • s • • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus denominális nomenképző többalakú változatlan tőtípus vola (’βolá’): ld. fönt vilagbele (’βilág belé’) - vil: passzív tő (villan, villog) Num: ld. fönt - g heon: ld. fönt • gyakorító képző (nomenképző) • vö. csillag, harag, részeg, világ muga nec (’mogánek’) • többalakú változatlan tőtípus - maga bele • magyar fejlemény; kialakulása vitatott •

önálló szóból alakult (*bele)  megszilárdult ragos alakulat: mag főnév • é: lativusrag (többalakú változatlan tőtípus) birtokos személyragos alakja (ez a valószínűbb) eſ: ld. fönt  a más, ma, majd stb. ma- ~ mo- névmási töve + g nyomatékosító elem + birtokos levn (’leün’) - lesz személyrag • ősi örökség; alapszó: *lē / le • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus • az sz-szel bővülő v-tövű igék közé tartozik - nak: ld. fönt [halalnec] • a tőben jelentkező v a magyar nyelv külön élege / mend: ld. fönt tében keletkezett (lehet, hogy hiátustöltő) w (’ű’) - n: képői eredetű igei személyrag - ősi eredetű; E/3-ű (*si) halalnec / eſ: ld. fönt - egyalakú változatlan tőtípus puculnec (’pukulnek’) foianec (’fajánek’) - pokol - faj • szláv eredetű (pъkъlъ) • talán szóhasadás (a fiúból) • hangzóhiányos tőtípus • többalakú változatlan tőtípus - nek: ld. fönt

[halalnec] - a: birtokos személyjel; ld. fönt [halaláál] feze (’feze, fesze, féze, fésze’) - nak: ld. fönt [halalnec] - megfejtetlen szó halalut: ld. fönt - fesz: világos, hogy főnév (többalakú változatlan evec: ld. fönt tőtípus) - e Horogu vec (’haraguβék’) • E/3-ű birtokos személyrag (*si) - har: ősi örökség (*kore) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - g: deverbális (esetleg denominális) nomenképző - harag: többalakú változatlan tőtípus v: hiátustöltő e: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt [terumteve] iſten: ld. fönt [iſten tvl] eſ: ld. fönt veteve (’βeteβé’) - vet: többalakú változatlan tőtípus - v: hiátustöltő - e: á/é-jeles múlt idő; ld. fönt [terumteve] wt (’űt’): ld. fönt [w és iſemucut] ez (’ez’) - e: uráli örökség (*e) - z • képzőszerű elem (*tз) • többalakú változatlan tőtípus muncaſ (’munkás’) - munka • szláv eredetű (moka ’kín, gyötrelem’)

eſ / mend / w: ld. fönt nemenec (’nemének’) - nem • esetleg alán jövevényszó • többalakú változatlan tőtípus - e: birtokos személyjel; ld. fönt [halaláál] - nek: ld. fönt [halalnec] Kic (’kik’) - ki • névmás; ősi örökség: *ke vagy ki • először kérdő névmás, majd határozatlan, illetve vonatkozó névmás • hangsúlyeltolódással keletkezik • k: a többes szám jele; ld. fönt [zumtuchel] ozvc (’azuk’) - az (többalakú változatlan tőtípus) • a: uráli örökség (*a) • z: képzőszerű elem (*tз) - k: a többes szám jele; ld. fönt [zumtuchel] 131 miv (’miβ’) / vogmuc / Hug / eſ: ld. fönt tiv (’tiβ’): ősi örökség (*tik: T/2-ű személyes névmás) latiatuc / ſzumtuchel / iſa / eſ / num / igg: ld. fönt ember (’ember’) - szóösszetétel • em: ’nőstény’ (vö. emse) • ber: a ’férfi’ jelentésű férj szó változata - többalakú változatlan tőtípus mulchotia (’múlhatja,

elkerülheti’) - múlik: - hat • önálló szóból alakult képző (a hat igéből) • többalakú változatlan tőtípus - j: hiátustöltő - a: igei személyrag (*si) ez : ld. fönt vermut (’βermüt’) - verem • talán alán eredetű • hangzóhiányos tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] •  n + j > ny  l + j > ly  t + j > ss, ha a t-t V előzi meg, és cs, ha a tt C előzi meg többalakú változatlan tőtípus k: a többes szám jele; ld. fönt [latiatuc] uromc (’uromk’) - úr • talán ősi örökség (eredeti jelentése ‘hím’ lehetett) • tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus - m: személyre utal (*mi) - k: a többes szám jele (*mik); ld. fönt [zumtuchel] iſten: ld. fönt kegilmet (’kegyilmét’) - kegy: többalakú változatlan tőtípus - l, m: képzőhalmozás - kegyelem: hangzóhiányos tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] ez: ld. fönt lelic ert (’lélikért’) - lélek yſa / mend: ld.

fönt • ősi örökség (*leβlз) • tőbelseji időtartamot váltakoztató és hangzóozchuz (’azhuz’) vesztő tőtípus - az: ld. fönt - ért - hoz (önálló szóból alakult) • egyalakú (nincs veláris párja) • Alapjelentés: a széle valaminek – ebből alakulhatott ki a közelség jelölése. • szótöve: ér (jelentése a régi magyarban: hely) • Vogul χozá (=-hoz/-hez/-höz). • eredeti jelentése: ott, azon a helyen • Hová kérdésre felel, de a végéről lekopott az á • korai, már a HB-ben is megvan (bár még csak lativusrag (személyragozásban visszajön: hoznévutó-szinten) zám). • pl. jótett helyébe jót várj = jóért jót várj iarov (’jároβ’) - jár: többalakú változatlan tőtípus - ó • a folyamatos melléknévi igenév képzője • finnugor eredetű: *β / γ > eu > ő vagy ou > ó • egyalakú változatlan tőtípus vogmuc: ld. fönt Wimagguc (’βimággyuk’) - imád • talán ősi örökség (ima:

nyelvújítási elvonás) • többalakú változatlan tőtípus - j: a fölszólító mód jele • a mai magyarban többnyire j, vagy annak variánsa k: a fölszólító mód jele, több finnugor nyelvben megtalálható; pl. mordvinpalak / kundamak • CVCV + kз: a k intervokális helyzetbe kerül > CVCVγз + n (érvényesül a két nyíltszótagos tendencia) > CVCγзn (ha a γ msh mellé kerül, kialakul a msh + j kapcsolat); ez a j hajlamos az előtte levő msh-t palatalizálni  d + j > gy hug: ld. fönt iorgoſſun (’jorgassun, irgalmazzon’) - jorgat ~ irgalom - jor ~ ir: esetleg ősi örökség - irgalom • l, m: képzőhalmozás • hangzóvesztő tőtípus - j: a fölszólító mód jele; ld. fönt [Wimagguc] - n: képzői eredetű igei személyrag (többalakú változatlan tőtípus) w neki / eſ: ld. fönt kegiggen (’kegyiggyen, kegyedjen’) - kegy: többalakú változatlan tőtípus - d: denominális verbumképző - j: a fölszólító mód jele; ld.

fönt [Wimagguc] - n: ld. fönt [iorgoſſun] eſ: ld. fönt bulſcaſſa (’bulcsássa’) - bocsát • ótörök eredetű • többalakú változatlan tőtípus 132 - s (j): a fölszólító mód jele; ld. fönt [Wimagguc] a • E/3-ű igei személyrag (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus erette (’érette’) - *ér: alapszó (’hely’) - t: locativus rag - e: személyrag (*si) mend / w: ld. fönt Eſ: ld. fönt bunet (’bűnét’) - bűn • ismeretlen eredetű • valószínűsíthető eredeti alak: biün • többalakú változatlan tőtípus - e • E/3-ű birtokos személyjel (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] uimagguc (’βimággyuk’) - imádj: ld. fönt [Wimagguc] - többalakú változatlan tőtípus - k: a többes szám jele; ld. fönt [latiatuc] Eſ / vimagguc: ld. fönt ſzen (’szen, szent’) - latin jövevényszó (sanctus 3) - többalakú változatlan tőtípus achſin

(’ahszin, asszony’) - alán eredetű (*aχsīn ‘úrnő’) - többalakú változatlan tőtípus mariat (’Máriát’) - Mária • tulajdonnév • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] eſ: ld. fönt bovdug (’boβdug’) - bód-: passzív tő (bódul, bódít) - g: nomenképző (vö. csillag, részeg) - l: kései járulékhang - többalakú változatlan tőtípus michael (’Mihael, Mihály’) - tulajdonnév - többalakú változatlan tőtípus archangelt (’arhangyelt’) - latin jövevényszó (archangelus) - többalakú változatlan tőtípus eſ / mend: ld. fönt angelcut (’angyelkut’) - angyal • latin jövevényszó (angelus) • többalakú változatlan tőtípus - k: a többes szám jele; ld. fönt [zumtuchel] - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] ſzent: ld. fönt peter (’Péter’) - tulajdonnév - többalakú változatlan tőtípus urot (’urat’): ld. fönt [uromc és iſemucut] kinec (’kinek’): ld.

fönt [Kic és halalnec] odut (’adut’) - ad: ld. fönt [odutta] - t: a múlt idő jele vagy a befejezett melléknévi igenév képzője - t: a múlt idő jele • a múlt idő jele; ma ez az egyeduralkodó • belső fejlődés eredménye • funkcióváltással jött létre a befejezett melléknévi igenév képzőjéből • többalakú változatlan tőtípus hotolm (’hatalm’) - hat ige: többalakú változatlan tőtípus - alom: deverbális nomenképző - hangzóhiányos tőtípus ovdonia (’oβdania’) - o: aγ / oγ > ó - d: gyakorító képző (vö. mond, áld, fürdik) - old: többalakú változatlan tőtípus - ni: a főnévi igenév képzője - a: személyrag (*si) eſ: ld. fönt ketnie (’ketnie’) - köt • ősi örökség (*kitke) • többalakú változatlan tőtípus - nie: ld. fönt [ovdonia] hug: ld. fönt ovga (’oβgya’) - old: ld. fönt [ovdonia] - j: a fölszólító mód jele; ld. fönt [Wimagguc] hug: ld. fönt mend w bunet: ld. fönt

uimaggonoc (’βimággyanak’) - imádj: ld. fönt [Wimagguc] - n: személyes névmási eredetű (*mi) - k: a többes szám jele; ld. fönt [latiatuc] Eſ vimagguc mend: ld. fönt ſzentucut (’szentüküt’) - szent: ld. fönt - k: a többes szám jele; ld. fönt [zumtuchel] - t tárgyrag; ld. fönt [iſemucut] - hug: ld. fönt 133 legenec (’legyenek’) - lesz • ősi örökség a finnugor korból; alapszó: *lē / *le • az sz-szel bővülő v-tövű igék közé tartozik • a tőben jelentkező v a magyar nyelv külön életében keletkezett (lehet, hogy hiátustöltő) - n • képzői eredetű igei személyrag • többalakú változatlan tőtípust hoz létre - k: a többes szám jele (nem hoz létre új tőtípust) - • többalakú változatlan tőtípus • üld: a d gyakorító képző et (~ és) • deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus üi (~ é): ld. fönt [intetvinec] től: ld. fönt [gimilcíctul] eſ pucul: ld. fönt

kinzotviatwl (’kínzatujátűl’) - kín • ótörök eredetű (*qïn; az ï helyébe egy veláris i neki: ld. fönt kerül) ſeged (’segéd’) • többalakú változatlan tőtípus - származékszó - z - seg: ősi örökség (*ćänkз) • denominális verbumképző - keletkezése: deverbális i > é nomenképző + d no• hangzóvesztő tőtípus menképző kapcsolatából - at (~ ás): ld. fönt [ildetuitvl] - többalakú változatlan tőtípus - j: hiátustöltő - a: birtokos személyjel (*si) uromc: ld. fönt - tól: ld. fönt [ildetuitvl] ſcine (’színe’) eſ: ld. fönt - szín: többalakú változatlan tőtípus - elsődleges jelentése: ’felület, külső’ vezeſſe (’βezesse’) - e: birtokos személyjel (*si) - vez • passzív tő (vö. vezér) eleut (’eleüt’) • ősi örökség (*βetä) - elő (ősi eredetű) + t locativus rag - vezet - többalakú változatlan tőtípus • t: deverbális verbumképző hug iſten: ld. fönt • többalakú

változatlan tőtípus ív (’iβ, ő’): ld. fönt - s (j): a fölszólító mód jele; ld. fönt [Wimagguc] - e: igei személyrag [*si] uimadſagucmia (’βimádságuk miá’) - imád: ld. fönt wt paradiſu(m): ld. fönt - ság nugulmabeli (’nyugulma belí’) • önálló szói eredetű képző - nyug: passzív tő (vö. nyugszik) • ság: ’halom, domb’ - alom: deverbális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus - nyugalom: hangzóvesztő tőtípus - miá - beli: • megszilárdult ragos alak eſ: ld. fönt • mi: határozatlan névmás (*mi) • a (á): lativus rag (> miá) oggun (’aggyun’) • t (vagy n) határozórag (> miatt vagy mián) - ad: ld. fönt [odutta] - j: a fölszólító mód jele; ld. fönt [Wimagguc] bulſaſſa / w bunet / Eſ: ld. fönt - n zoboducha (’szoboduhha’) • képzői eredetű igei személyrag - szabad • többalakú változatlan tőtípus • szláv eredetű (svobodъ) neki: ld. fönt • többalakú

változatlan tőtípus munhi (’münnyi’) - ít - menny • denominális verbumképző • ősi örökség (*mińз) • többalakú változatlan tőtípus • nny: másodlagos tővégi gemináció - j: hiátustöltő - a: igei személyrag (*si) - tővégi időtartamot válta• többalakú változatlan tőtípus koztató tőtípus - i • denominális nomenképző wt urdung: ld. fönt • egyalakú változatlan tőtípus ildetuitvl (’ildetüítűl’) - üldöz 134 uruzagbele (’uruszágbelé’) - ország • alapszó: az úr főnév uru előzménye • ság képző (önálló szóból, ság ’domb, halom’) • többalakú változatlan tőtípus • az uraság változata (ezt bizonyítja: uruszág) - belé (~ ba) • önálló szóból alakult • *bele (szabálytalan rövidülés) + e lativusrag - utot (’utat’) - út • ősi örökség (*utka) • tőbelseji időtartamot váltakoztató tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] bratym (’brátím’) -

barát • szláv jövevényszó (bratъ) • többalakú változatlan tőtípus - i: birtoktöbbesítő jel • használata korlátozott • a finnugorban általánosabb, mint a k • eredete: örökölt i vagy j többesszám-jel • egyalakú változatlan tőtípus - m • birtokos személyrag (*mi) • többalakú változatlan tőtípus eſ mend: ld. fönt iovben (’joβben’) - jó • ősi örökség (*jamз) • egyalakú változatlan tőtípus - ben • önálló szóból alakult határozórag • *bele ’vmi belseje’ + n locativus rag • nem hoz létre új tőtípust rezet (’részet’) - rész • ősi örökség (*räćз) • többalakú változatlan tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] Eſ: ld. fönt keaſſatuc (’keássátuk’) - kiált • hangutánzó eredetű • a t biztosan képző • többalakú változatlan tőtípus - s (j): a fölszólító mód jele; ld. fönt [Wimagguc] - tuk: személyrag • t: E/2-ű személyes névmásból (*ti) • k:

a többes szám jele; ld. fönt [latiatuc] uromchuz (’uromkhoz’) - úr: ld. fönt [uromc] - m • birtokos személyrag (*mi) • többalakú változatlan tőtípus - hoz: ld. fönt [ozchuz] - szerelem • szer: egykor igenévszói jellegű • elem: deverbális nomenképző (már jóval a nyelvemlékes kor előtt képzőbokorrá szilárdult) • hangzóvesztő tőtípus s • denominális nomenképző • többalakú változatlan tőtípus uimagguc / ez: ld. fönt ſcegin (’szegín’) - ismeretlen eredetű - az é hosszúsága másodlagos nyúlás eredménye - többalakú változatlan tőtípus ember / lilki ert: ld. fönt kit: ld. fönt [kic és iſemucut]; vr / ez nopun ez: ld fönt homuſ (’hamus, hamis’) - talán származékszó: hám- (vö. hámlik, hámoz); jelentése ekkor: ’színlel, színeskedik’ - s: nomenképző - többalakú változatlan tőtípus vilag: ld. fönt timnucebelevl (’timnücebeleül’) - tömlöc • szláv eredetű (tъmbъnica) •

többalakú változatlan tőtípus - e • birtokos személyjel (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - ből • önálló szóból alakult • *bele ’vmi belseje’ + l ablativus rag • nem hoz létre új tőtípust charmul (’hármúl, háromszor’) - három • ősi örökség (*kolme) • hangzóvesztő tőtípus - szor • önálló szóból alakult • a legrégibb: szer • alapjelentés: sor, rend (pl. szerint = sorjában) mente (’mente’) - ment • a menik, menekedik, menedék szócsalád töve + t műveltető képző • többalakú változatlan tőtípus - e: az á/é-jeles múlt idő jele; ld. fönt [terumteve] - kinec (’kinek’): ld. fönt [Kic és halalnec] Scerelmeſ (’szerelmes’) ez nopun: ld. fönt 135 teſtet (’testét’) - test: többalakú változatlan tőtípus - e • birtokos személyjel (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - t tárgyrag: ld. fönt [iſemucut] tumetívc (’tümetjük’) - temet

• a töm ige + t deverbális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus - jük • j: hiátustöltő • k: a többes szám jele; ld. fönt [latiatuc] hug / ur / uvt: ld. fönt kegilmehel (’kegyilméhel’) - kegy: többalakú változatlan tőtípus - elem: nomenképző (képzőhalmozás) - kegyelem: hangzóvesztő tőtípus - vel (önálló szóból alakult határozórag) • *βeke (= erő): a rokon nyelvekben még megvan; pl. nyílt ereje által: nilu βeke + l > nilu βegel > nilu βeγel > nilu βeel > niluβel > niluel vagy niluvel (Horger-törvény) • nem hoz létre új tőtípust abraam (’Ábraám’) - tulajdonnév - többalakú változatlan tőtípus yſaac (’Izsák’) - tulajdonnév - többalakú változatlan tőtípus • • na + p (denominális nomenképző) többalakú változatlan tőtípus ívtua (’jutβa’) - jut: többalakú változatlan tőtípus - va • a határozói igenév képzője (finnugor eredetű) • v

igenévképző + primer lativusrag • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus mend w: ld. fönt ſzentíí (’szentii’) - szent: többalakú változatlan tőtípus - i: hiátustöltő - i: birtoktöbbesítő; ld. fönt [bratym] eſ: ld. fönt unuttei (’ünüttei’) - önik • talán ótörök eredetű (’fölemelkedik, kijön’) • itt nem is állapítható meg biztosan a jelentése - önött: befejezett melléknévi igenév (’választottjai’) - e • birtokos személyjel (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - i: birtoktöbbesítő; ld. fönt [bratym] cuzicun (’küzikün, közükön’) - köz: ősi örökség (*kitз) - n: locativusrag - a ’között, közé’ jelentésű névutóvá fejlődésre mutat iov (’joβ, jó’): ld. fönt [iovben] iacob (’Jakob’) - tulajdonnév - többalakú változatlan tőtípus felevl (’feleül, felől’) - l: lativus rag - többalakú változatlan tőtípus (felől-felőlem) kebeleben

(’kebelében’) - kebel: hangóhiányos tőtípus - e • birtokos személyjel • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus - ben: ld. fönt [miloſtben] iochtotnia (’johtatnia, iktatnia’) - iktat • szóhasadás eredménye; a jut ige előzményének műveltető t-képzős származéka • többalakú változatlan tőtípus - nia: ld. fönt [ovdonia] helhezie (’helhezje, helyezze’) - hely: többalakú változatlan tőtípus - z • denominális verbumképző • többalakú változatlan tőtípus - j: a fölszólító mód jele; ld. fönt [Wimagguc] - e • igei személyrag (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus ilezie (’íleszje, élessze’) - éleszt • él (*ilä): többalakú változatlan tőtípus • szt: képzőhalmozás (többalakú változatlan tőtípus) - j: a fölszólító mód jele; ld. fönt [Wimagguc] - e • igei személyrag (*si) • tővégi időtartamot váltakoztató tőtípus hug: ld. fönt wt. Eſ tiv: ld fönt

birſagnop (’birſágnap’) bennetuc (’bennetük’) - bír ’hatalommal bír’: többalakú változatlan tőtípus - a ragok hangalakjai szabálytalanul rövidülnek: bele - ság (önálló szóból; ság ’domb, halom’) + ne + m > belenem > belnem (Horger-törvény) > - nap bennem (hasonulás) • bizonytalan eredet (talán ősi finnugor örökség) - bele (’vminek a belseje’) + n locativus rag 136 - - benne • benn: n locativus rag + nyúlás – többalakú változatlan tőtípus • e: birtokos személyrag (ősi eredetű; E/3 *si) • egyalakú változatlan tőtípus tek: személyrag • t: személyes névmásból (*ti) • k: a többes szám jele; ld. fönt [latiatuc] 137 EGYÉB FOGALMAK Lappangó teljes tő - A kétalakú tövek szóalakjait leíró szempontból nézve úgy tűnik, hogy egyes toldalékok előtt a kötött tő is csonka formában jelenik meg (kez-e, tav-i). - A történeti kutatás kimutatta, hogy ezekben a szóalakokban a

tővéghangzó beolvadt a magánhangzós elemű toldalékba. - Pl. keze + i > kezei > kezé > keze (ez most már tőre és toldalékra fölbontva: kez + e) - Ez tehát a lappangó teljes tő; ez az eset azonban nem azonos azzal az esettel, amikor a teljes tő úgy veszti el tővéghangzóját, hogy adaptációval a toldalék szerves része lett. Adaptáció - A szóvégek önkéntes megelevenedése. - A fölvilágosodás korában keletkezett szavakra jellemző. - Pl. csárda  uszoda, tanoda; labanc  suhanc, tanonc (Baróti Szabó Dávid) Funkcióváltás - Egy adott toldalék megválik a maga régi szerepétől, és egy más típusú toldalék szerepét veszi föl. Irradiáció - A tő jelentése belesugárzik a származékok jelentésébe. Helyviszonyok belső helyviszony szoros helyviszony laza helyviszony -ból/-ből -ról/-ről -tól/-től -ban/-ben -on/-en/-ön -nál/-nél -ba/-be -ra/-re -hoz/-hez/-höz Az ikes ragozás - Az -ik alakilag a T/3-ű raggal azonos

(az a kérdés, hogyan lett ebből speciális személyrag). - Az ikes ige jellemzői. • Nem vonzhat tárgyat. • Mediális, történést kifejező igét hoz létre. - Az ősmagyar korban egyik paradigmában sincs személyjelezés, és tárgyrag sem. A szórend így nagyon fontos: SOV (vadász róka lő). - Az SOV-sorrend fölbomlásának a következményei. • A tárgyat jelölni kell. • Ki kell alakítani a tárgyra utaló ragozást. • Olyan igefajtát kell létrehozni, amely nem vehet tárgyat maga mellé, és ez jelölve van. - Az ikes ige az alanyi-tárgyas ragozás kialakulása előtt jön létre (az ómagyar korra kialakul). - Ragjai. • -m: ez ma a tárgyas ragozásban van meg; ez jelzi, hogy a tárgyra vonatkozik (vagyis: az ikes ragozás előbb alakult ki, mint a tárgyas) • -l (képzői eredetű) < -ul/-ül (ezek a képzett igék mindig történést fejeznek ki, így rokonságban állnak az ikes ragozással) • -ik - Később Révai Miklós menti meg a

kipusztulástól. 138 NÉVMUTATÓ A H Aba Sámuel . 49 Adámi Mihály . 4 Aldobrandinus (dē Cavalcantibus) . 98 Andrád Sámuel . 4 Aranka György . 4, 11 Arany János . 60, 62, 75 Hajdú Péter . 67 Halábori Dobos Bertalan. 9, 11 Hegedüs Attila . 42 Hegedűs Lajos. 74 Heltai Gáspár . 9 Hess András . 9, 125 Hipler H. Ferenc 90 Hoffgreff György . 9 Horger Antal . 74 Horváth János . 75, 97, 125 Hugo (ā Sanctō Carō). 97 Husz János . 4, 10, 77 Orthographia Bohemica. 4 Huszár Gál . 9 Á Árpád (fejedelem) . 49 B Babinger, Franz . 96 Babos Ernő . 42 Balassa . 73, 74 Balázs János. 42, 66, 97 Bálint (eretnek) . 77 Baranyai Decsi János . 10 Bárczi Géza . 5, 42, 44, 65, 66, 68, 69, 70, 74 Baróti Szabó Dávid . 10, 138 Bél Mátyás . 4 Benkő Loránd . 65, 66, 68, 73, 93, 102 Benyák Bernát . 4 Beregszászi Nagy Pál . 4 Berrár Jolán . 65, 68, 69, 70 Bischoff, Bernhard. 97 Boccaccio . 6 Bornemissza Péter . 9 I Imre, herceg . 126 István (Szent) . 49

Itkonen . 74 J Jakubovich Emil . 96 János (barát) . 107 Janus Pannonius . 4 Jókai Mór . 124 K C E. Abaffy Erzsébet 65, 66, 67 Ehrenfeld Adolf . 124 Etei Székely Tamás . 9 Kalmár Elek . 70 Kalmár György . 4 Károli Gáspár . 9 Károly Róbert . 125 Kassai Ilona . 65 Kassai József . 10 Katalin (Alexandriai Szent) . 98 Kenesei István . 42 Keszler Borbála. 42 Kinizsiné Magyar Benigna. 9, 77 Kiss Lajos . 65, 72 Kocsmáros Valéria . 42 Komáromi Csipkés György . 4 Komjáthy Benedek. 9 Szent Pál levelei . 9 Konstantin (császár) . 49 Kövesdi Pál . 4 Kresznerics Ferenc . 10 Kubínyi László . 65, 66, 73 F L Ferenc (Assisi Szent) . 77, 98, 124 Fogarasi János . 4, 10 Földi János . 4 Lakó . 67 Laziczius Gyula . 66, 73 Leidinger, Georg . 96 Lencsés György . 9 Losonczi. 66, 73 Luther Márton . 77 Calepinus . 10 Constantinus (dē Orvieto) . 98 Czuczor Gergely . 10 D Dankovszky Gergely . 10 Dante, Alighieri . 6 Dévai Bíró Mátyás . 4, 9 Ortographia

Ungarica . 9 Döbrentei Gábor . 77 E G Galgóczi Gábor . 4 Galgóczi László . 65 Geleji Katona István . 4, 10, 59 Gombocz Zoltán . 66, 73 Gósy Mária . 65 Gragger Róbert . 96 Gyarmathy Sámuel . 4 M 139 Madas Edit . 76, 96, 124 Márton József. 4, 10 Mátyás (Hunyadi) . 55 Medgyesi Pál. 4 Melich János . 66, 73 Mészöly Gedeon . 97 Mezey László . 98 Mikes Kelemen . 57 Mikolai Hegedűs János . 4 Murmelius. 10 Nagy György . 4 Németi György . 77 Nyujtódi András . 76 Nyujtódi Judit . 76 Szabolcsi Bence . 97 Szamosközi István . 9 Szarkai Balázs . 77 Széchenyi István . 55 Székely István . 9 Szenci Molnár Albert . 4, 10 Szikszai Fabricius Balázs . 10 Szily Kálmán. 90 Szinnyei . 68 Szőnyi Nagy Pál. 4 P T Pál (Szent) . 77 Pápai Pál . 9, 11 Pápai Páriz Ferenc . 10 Pápai Sámuel . 59 Papp István . 66 Pázmány Péter . 4 Pécsi Tamás . 8 Pereszlényi Pál. 4 Pesti Gábor . 9, 10 Az Új Testamentum magyar nyelven . 9 Petőfi Sándor . 75

Petrarca . 6 Petrovici Emil . 65, 75 Pray György. 125 Provincialis, Petrus . 97 Pusztai Ferenc . 65, 75 Tamás (Aquinói Szent) . 98 Tamás (eretnek) . 77 Táncsics Mihály . 4 Tappolet, Ernst . 72 Telegdi Csanád . 125, 126 Teleki László. 4 Temesvári Pelbárt . 77 Tetemi Pál . 9 Tinódi Sebestyén . 9 Toldy Ferenc . 76, 78, 90, 124 Tótfalusi Kis Miklós . 4, 10 Tsétsi János . 4 R V Radics Katalin . 67 Rájnis József . 4 Ráskai Lea . 9, 76 Remensis, Petrus. 97 Révai Miklós . 4, 10, 78, 138 Rosenthal, Jacques . 96 Rotenburgi János . 9 Váci Pál. 9, 76 Vályi András . 4 Vargyas Lajos . 97 Varjú Elemér . 107 Velikei Gergely . 9 Verseghy Ferenc . 4, 10 Virág Benedek . 4 Vizkelety András . 96 Volf György . 76 N Ú Újlaki Bálint. 8 S W S. Hámori Antónia 65, 70 Sajnovics János . 125 Simonyi . 68, 69, 70 Siptár Péter . 65 Sövényházi Márta . 9, 11, 76 Stephanus (dē Borbone). 98 Sylvester János . 4, 9, 10 Grammatica Hungarolatina. 4 Szabó Flóris . 77

Szabó Géza . 42 Wagner Ferenc . 10 Wesselényi Miklós . 55 140 TARTALOMJEGYZÉK SZIGORLATI TÉTELJEGYZÉK .1 KIDOLGOZOTT TÉTELEK .2 I. A nyelvtörténet forrásai és fölhasználásuk módszere 3 Rokon nyelvek – családfa . 3 Idegen nyelvek . 3 Nyelvemlékek . 3 Régi nyelvkönyvek . 4 Mai magyar nyelv . 4 Az általános nyelvészet tanúságtétele . 4 II. A magyar nyelvtörténet korszakai; a kronológiai vizsgálatok szerepe a nyelvtörténetben 4 A magyar nyelvtörténet korszakai . 4 A szinkronikus és diakronikus nyelvvizsgálat . 4 III. A szótörténet és etimológia szerepe, lehetőségei a művelődéstörténeti vizsgálatokban 5 IV. A területi és társadalmi szempontok a nyelv- és művelődéstörténetben 5 A nyelvtörténet összefüggése a társadalom történetével . 5 A nyelvi változások mibenléte . 5 V. A magyar irodalmi nyelv kialakulása 6 A nyelvjárások és az irodalmi nyelv . 6 VI. A nyelvemlékek típusai és nyelvi sajátságai; a

magyar helyesírás általános fejlődése 6 Általános jellemzők . 7 Kéziratos nyelvemlékek. 8 Nyomtatott nyelvemlékek . 9 A nyelvemlékek nyelvi sajátságai . 10 VII. Az ősmagyar kor hangváltozásai 11 A mássalhangzók története . 11 Összegzés. 12 A magánhangzók története . 12 VIII. A nyelvemlékes kor hangváltozásai: a magyar mássalhangzórendszer változásai az ómagyar korban 13 Msh-rendszer az ómagyar kor kezdetén. 13 A hiányzó msh-k . 14 A msh-k minőségi változásai . 14 A msh-k mennyiségi (kvantitatív) változásai. 17 Összegzés (nyelvemlékes kor) . 19 A nyelvemlékes kor fontosabb hangváltozásai (táblázat) . 19 IX. A nyelvemlékes kor hangváltozásai: a magyar magánhangzórendszer változásai az ómagyar korban 20 A mgh-rendszer az ómagyar kor kezdetén. 20 A szóvégi rövid (sorvadó) mgh-k története . 20 Az egyszerű mgh-k minőségi változásai . 21 Az egyszerű mgh-k mennyiségi változásai . 23 Kettőshangzók . 24

Összegzés. 25 X. A szóelemek története, a szótövek, a szóalakok elemezhetősége, a szóelemek és a szóalakok változásai 26 A szóelemek elemezhetősége . 26 A szóelemek és szóalakok változásai . 27 Tőtípusok . 27 Toldaléktípusok . 28 XI. A névszótövek rendszere: morfofonetikai változások hatása a névszótövekben; analogikus hatások 28 A tőtípusokról általában . 28 A tőtípusok eredete . 29 Az ómagyar kor előtti szótövek . 29 Az egyváltozatú tövek . 30 XII. Az igetövek rendszere: morfofonetikai változások hatása az igetövekben; analogikus hatások 30 XIII. A szavak jelentéstörténete, a jelentésváltozások 31 A jelentés terjedelmének változásai . 31 Érintkezésen és hasonlóságon alapuló átvitelek . 31 A jelentésváltozások okai és hatásai . 32 A szókészlet szemantikai csoportjai . 32 XVI. A szófajok története: az alapszófajok (fogalomjelölők) rendszere és története, a névmások, a határozószók, az

igenevek, az indulatszók, a kötőszók és módosítószók, a névutók és igekötők, a névelők . 33 Kötőszók . 35 Igekötők . 35 141 XV. A szóképzés és a képzett szavak: a képzők keletkezése és jelentése, a képzők elavulása, főbb csoportjaik, denominális és deverbális képzőink története és rendszere . 36 A képzők jelentése . 36 A képzők keletkezése és elavulása . 37 A képzők fő csoportjai . 38 XVI. A belső keletkezésű szókészlet: a szóösszetétel és az összetett szavak, az ősi szókészlet és a szóteremtéssel keletkezett szavak, a ritkább szóalkotási módok, a mesterséges szóalkotás . 38 Szóteremtéssel keletkezett szavak . 38 Szóalkotással keletkezett szavak. 40 XVII. A névszójelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései; a határozórag-rendszer kialakulása 41 Többesszám-jelek . 41 Fokjel . 41 A birtokos személyjelek rendszere . 42 Négy primer esetrag . 42 Szekunder ragok . 42 Lexémából (ragos

névszóból) . 42 XVIII. Az igejelek és -ragok alaki és funkcionális kérdései 43 Módjelek . 43 Időjelek . 44 Igeragok . 44 XIX. A magyar szókészlet szerkezeti és funkcionális változása 44 A szókészlet eredete, rétegződése . 44 Szerkezeti (strukturális) változások . 45 Helyzeti (funkcionális) változások . 46 XX. A magyar tulajdonnevek története; a személynevek és a földrajzi nevek típusai 48 A tulajdonnevekről általában . 48 Személynevek . 49 Földrajzi nevek . 50 XXI. Idegen eredetű szókincsünk rétegei a magyar művelődéstörténet tükrében: török, szláv, német, latin, újlatin, angol jövevényszavak . 51 Iráni jövevényszavak . 51 Török jövevényszavak . 52 Szláv jövevényszavak . 53 Német jövevényszavak . 53 Latin jövevényszavak . 54 Újlatin jövevényszavak . 54 Angol jövevényszavak . 55 Tükörszavak. 55 XXII. A szintaktikai szerkezetek története: alany és állítmány, alárendelő szerkezetek, mellérendelő

szerkezetek 56 Alany . 56 Állítmány . 56 Alárendelő szerkezetek . 56 Mellérendelő szerkezetek . 59 XXIII. A mondattípusok története: a mondatfajták, mellérendelő és alárendelő összetett mondatok 60 Mondatfajták . 60 Mellérendelő összetett mondatok . 61 Alárendelő összetett mondatok . 62 A KÖTELEZŐ IRODALOM JEGYZÉKE .64 Kidolgozott . 64 Nem kidolgozott . 65 KIDOLGOZOTT KÖTELEZŐ IRODALOM .65 E. Abaffy Erzsébet: Szóvégrendszerünk az ős- és az ómagyar korban 65 E. Abaffy Erzsébet: Igerendszer és igeragozás összefüggése az ősmagyar korban 66 Bárczi Géza: A tárgyas –ja/-i személyrag . 68 Benkő Loránd: A magyar birtokos jelzős szerkezet jelölésének történetéből . 68 Berrár Jolán: A magyar megengedő mondatok kialakulása . 69 S. Hámori Antónia: Az eredeti és másodlagos szófaji kettősség néhány kérdése 70 Az eredeti szófaji kettősség . 70 A másodlagos szófaji kettősség . 70 Kiss Lajos: Műveltségszók,

vándorszók, nemzetközi szók . 72 Kubínyi László: Magyar nyelvtörténeti változások vélhető összefüggéséről . 73 Petrovici Emil: Egy magyar hangtani sajátság tükröződése a román nyelv magyar kölcsönszavaiban . 74 Pusztai Ferenc:, A magyar irodalom és magyar irodalmi nyelv fejlődéstörténete . 75 142 A MAGYAR NYELVŰ KÓDEXIRODALOM (MADAS EDIT) .75 BÉCSI- VAGY RÉVAI- KÓDEX (1450 KÖRÜL) – DANIEL PPHA .77 A kódexről . 77 Szöveg. 78 Elemzés . 78 KÖNIGSBERGI TÖREDÉK .89 Története . 89 Szöveg. 90 Elemzés . 90 AZ ÓMAGYAR MÁRIA-SIRALOM .95 Tendenciák . 95 Ómagyar Mária-siralom (Madas Edit) . 96 Vizkelety András: Világnak világa, virágnak virága . 96 Az Ómagyar Mária-siralmat megőrző kódex sorsa . 96 Az első magyar vers latin mintái . 96 Az ÓMS szövegének átírása . 96 A vers értelmezése . 97 Miért és hogyan került a kódexbe a Mária-siralom és a Planctus? . 97 A kódex külseje . 97 A kódex írásának helye,

ideje, szerzői . 97 Magyar kezek tolla nyomán . 98 a) hasáb . 98 Szöveg . 98 Elemzés . 98 b) hasáb . 103 A GYULAFEHÉRVÁRI SOROK .106 Történet . 106 Szöveg. 107 Elemzés . 107 JÓKAI-KÓDEX (1450 KÖRÜL) .111 Szöveg – Zent ſebekrewlualo czuda. 111 Elemzés . 111 A kódexről . 124 HALOTTI BESZÉD ÉS KÖNYÖRGÉS .124 Halotti Beszéd és könyörgés (Madas Edit) . 124 Horváth János: A Halotti Beszéd történetéhez . 125 Szöveg (1192-1195 körül) . 126 Elemzés . 127 EGYÉB FOGALMAK .138 Lappangó teljes tő . 138 Adaptáció . 138 Funkcióváltás . 138 Irradiáció . 138 Helyviszonyok . 138 Az ikes ragozás . 138 NÉVMUTATÓ .139 TARTALOMJEGYZÉK .141 143