Economic subjects | Human resource management » A munkaügyi kapcsolatok makroszintű működése Magyarországon

A munkaügyi kapcsolatok makroszintű működése Magyarországon 11.1 A TRIPARTIZMUS ÉS AZ ÚJ ÉRDEKKÉPVISELETI RENDSZER KIALAKULÁSA Az érdekek mindig megjelennek, és a munkaerőpiaci szereplők között valamiféle érdek-egyeztetés minden társadalmi-gazdasági rendszerben létezik, függetlenül attól, hogy azt az adott (állami és gazdasági) hatalmi struktúra mennyire fogadja be és intézményesíti. A hierarchikus gazdaságirányítási rendszerekben is folyik érdekegyeztetés, bár a hatalom, a politika nem igényli a másfajta érdekek kontrollját, és nem szereti (nem akarja) megosztani a döntési jogosítványokat más szervezeti és érdekcsoportokkal, mert azt úgy tekinti, mint „a hatalom ügyébe, kizárólagos jogkörébe való beleszólást, beavatkozást”. A „másfajta” (vagyis a nem „saját” párt-politikai, kormányzati) érdekekkel ettől függetlenül a hierarchikus irányításnak is számolnia kell. A gyakorlati megoldás lehetőségeit

a korábban bemutatott elméleti modellek jól tükrözik: Kialakítja az érdekegyeztetésnek egy hivatalos, formalizált rendszerét, amit azonnal be is integrál a politikai mechanizmusba, és teljes egészében annak szolgálatába állítja (monisztikus érdekképviseleti struktúra, szabályozási modell, kényszerítés). (Magyarországon ez volt jellemző 1949 és 1967 között) Elfogadja az érdekek különbözőségét, ezáltal az érdekegyeztetés szükségességét is, de azt változatlanul integrálni akarja az adott politikai-gazdaságirányítási mechanizmusba, annak érdekében, hogy az érdekegyeztetés inkább segítse, mint akadályozza saját politikai-kormányzati céljainak megvalósulását. Ebből fokozatosan alakul ki (Magyarországon az 1970-es-1980-as években) az érdekképviseletek (elsősorban a szakszervezetek) kettős funkciója: egyrészt a tényleges érdekképviselet megvalósítása, másrészt a termelés támogatása (gyakorlatilag a

politikai-gazdasági célok megvalósításának elősegítése). Mindezek eredményeként a rendszerváltás előtti időszakra vonatkozóan a következő legfontosabb jellemzőket érdemes kiemelni: A munkavállalói érdekképviseleti szervezetek egyetlen nagy, monolitikus, országos szövetségbe tömörülnek, a Szakszervezetek Országos Tanácsába (SZOT). Az egypártrendszer logikájának és igényeinek megfelelően a munkavállalói érdekképviselet minden szinten szoros kapcsolatban áll az adott szintű párt-szervezettel Ez (a kettős funkció kölcsönös elismeréséből is adódóan) egyrészt egyfajta alárendeltséget is, másrészt a politika által elismert kiemelt szerepet is jelent. Ebből furcsa, szövevényes struktúra alakul ki. A hatalmi szféra ebben nem feltétlen konszenzusra törekszik, hanem megpróbálja ellenőrizhető keretek között tartani a munkavállalói érdek-megnyilvánulásokat, illetve ezeken a kiépített csatornákon keresztül

lefelé közvetíteni az állami, vállalati szempontokat. Egyértelműek a párt-politikai kapcsolatok (a SZOT elnöke pl tagja az MSZMP vezető szervezetének), de a politika a szakszervezeteket önálló érdekképviseletként is elismeri és jelentős hatáskörökkel ruházza fel. Rendszeres találkozókra, egyeztetésekre kerül sor a Kormány és SZOT között, illetve vállalati szinten intézményesül a vezetői „háromszög” (a vállalati szintű állami, párt és szakszervezeti vezetés rendszeres megbeszélése). A szakszervezetek vállalati szinten igen erős (egyes esetekben vétó) jogokkal rendelkeznek, jelentős hatást tudnak gyakorolni a vállalati döntésekre, szervezik a segélyezés, üdültetés stb rendszerét Persze az már az adott erőviszonyoktól és helyi szituációktól is függ, hogy ezzel érdemben élni tudnak, vagy „beépülnek”, „alárendelődnek” a vállalatvezetés és párt-irányítás rendszerébe Emellett vállalaton belül

kialakul egy rendszeres, de informális érdekegyeztetési gyakorlat is: a gazdaság szereplőinek ez a válasza az irányítás, illetve a szervezett érdekegyeztetés formális és alacsony hatásfokú működtetésére. Alku folyik a gazdaságirányítás és a vállalatok között, amelyben a kormányzati szint valamilyen – számára fontos, de a normál feltételekkel nem megvalósuló – gazdasági (termelési, ellátási, export stb.) feladat ellátására próbálja rábírni a vállalatokat, a vállalat pedig ennek fejében biztonságot, külön preferenciákat, fejlesztési forrásokat vár el Hasonló alku folyik a vállalaton belül is a munkaadó és a munkavállalók között, amelyiknek tétje egyik oldalról a termelés, a határidők betartása, ellátási- és üzemzavarok elhárítása, illetve másik oldalról a keresetek elosztása, különböző kedvezmények, előnyök megszerzése. A gazdasági szereplők érdekképviseletét tekintve a gazdasági kamarák

(amelyek a szocialista gazdaságirányítási rendszerben nem kapták vissza a II. világháború előtt elvesztett köztestületi funkciójukat, „mellékszereplőkké” váltak) a ’80-as években az önkéntes szerveződés mellett is a gazdaság szervezésének és képviseletének egyre jelentősebb tényezőivé váltak. A Magyar Gazdasági Kamaráról szóló 1985 évi II sz törvényerejű rendelet kimondta, hogy a szervezet a rendelet által létrehozott, de önálló társadalmi szervezet, fő feladata tagjai érdekképviselete és az érdekközvetítés. A Magyar Gazdasági Kamarának (MGK) a háromezer működő vállalatból több mint kétezer a tagja volt. Az 1987-ben született jogalkotási törvény kötelezte az államigazgatást, hogy a gazdaságot és a társadalom széles köreit érintő jogszabályok előkészítése során kikérje az érintett társadalmi szervezetek véleményét. A MGK valamennyi készülő jogszabályról véleményt alkotott. A

tagvállalatok területi elhelyezkedésük szerint öt nagy regionális bizottságba tömörültek, a vállalati gazdálkodás szakmai kérdéseit pedig a funkcionális tagozatokban vitatták meg (közgazdasági, vámügyi, innovációs jogi stb.) Az MGK bázisán, abból kiválva jött létre később (1988-ban) az első független magánérdekképviseleti szervezet, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ), majd (1994ben, a közjogi kamarává való átalakulással egy időben) a Magyar Munkaadói szövetség. A ’80-as évek (később a rendszerváltáshoz vezető) gazdasági/társadalmi válságának egyik fontos jelensége volt a kiút-keresés, amelyben erőteljesen ütközött egy reformirányzat (a „szocialista piacgazdaság”) és a központosítás szándéka (visszatérni a direkt irányítás elvéhez és eszközeihez). A válság feloldásának, a szükségessé váló reformok keretében döntött a politika – többek között – arról is, hogy egy

bérreformot kell megvalósítani. A lehetséges kiutat a különböző irányzatok természetesen eltérően ítélték meg. A piacgazdasági eljárásokat adaptálására törekvő „reform”-irányzat a bérszabályozás feladatát át akarta adni a munkaerőpiaci szereplőknek, a kormányzati beavatkozás helyett a bérek meghatározását a kollektív tárgyalások, az érdekegyeztetés hatáskörébe kívánta utalni. A „konzervatív”, fokozott központosításra törekvő oldal viszont épp ellenkezőleg, a központi jövedelemszabályozás erősítését, a direkt szabályozáshoz való visszatérést akarta elérni. A „bérreform” megvalósításaként ezek sajátos kompromisszumaként született a „központi bérszabályozás érdekegyeztetéssel” elv: vagyis fenn kell tartani az előző években is követett központi, kormányzati bérszabályozást, de annak kialakításába be kell vonni az érdekképviseleteket is, tehát érdekegyeztetéses alapokra

kell helyezni a központi bérszabályozást. Ehhez ugyanakkor létre kellett hozni egy olyan intézményt, testületet, amelyik ezt a központi szabályozást előkészítő érdekegyeztetést megvalósítja, ahol lehetőség nyílik az érdekképviseletek (és a kormány) közötti egyeztetésre, kvázi megállapodások megkötésére. Ennek szervezeti formája lett a Németh-kormány kezdeményezésére 1988 decemberében életre hívott Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amelyik – az akkori szocialista országok közül elsőként – tripartit fórumot teremtett az érdekek egyeztetésére. 11.2 A RENDSZERVÁLTÁS IDŐSZAKA A munkaügyi kapcsolatok magyarországi történetének rendszerváltási (1989-től nagyjából az 1990-es évtized közepéig terjedő) időszakára jellemző eseményei közül két folyamatot tartunk különösen kiemelendőnek: a szakszervezeti struktúra átalakulását és a tripartizmus kiépülését, működését. Szakszervezeti pluralizmus

A békés rendszerváltás részeként – részben előfeltételeként és megalapozójaként is – megtört a korábban egyedüli szakszervezeti szövetség, a SZOT monopol-helyzete, új „rendszerváltó” szakszervezetek jöttek létre. A meglévő struktúrát áttörő első ilyen szervezet a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) volt, amelyik a tudományos szféra, a kutatóintézetek szervezett dolgozóit tömörítő Tudományos Dolgozók Szakszervezetéből (TDSZ) vált ki, és létesített új elveket megfogalmazó szakszervezetet. Ezt modell-értékűnek is tekinthetjük a szakszervezeti struktúra megkettőződésében: később több ilyen új, nevében a „demokratikus”, illetve „független”, önmagát a „hagyományos” szakszervezetektől, a „kommunista” SZOT-tagszervezetektől megkülönböztető jelzőt viselő szakszervezet alakult meg A szakszervezeti „rendszerváltásra”, az új, plurális struktúra kialakulására

általában is jellemző lett a „politikai” hovatartozáshoz kapcsolódó strukturálódás: A SZOT felbomlásával, átalakításával jött létre az „utód” szervezet, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), amely ezt követően egyik oldalról még (átmenetileg) élvezhette ennek szervezeti és vagyoni előnyeit, de másik oldalról – bár ugyancsak demokratikusnak tekintette magát – viselnie kellett ennek negatív (politikai) jelzőit, az ennek megfelelő megbélyegzést is. Több ágazati szakszervezet a SZOT felbomlásával nem kívánt az MSZOSZ tagjaként működni. Az így kivált szakszervezetekből alakult az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ, amelyik főleg termelő és szolgáltató gazdasági szervezetek tagságát tömöríti), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF, amelynek tagjai első sorban a közalkalmazotti szféra szakszervezetei) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT, amelyik a

tudományos és felsőoktatási szféra dolgozóit szervezi). A rendszerváltás nyomán alakult, és az MSZOSZ-szel szemben politikai síkon is legkeményebben fellépő új konföderációk a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (FSZDL vagy Liga Szakszervezetek) és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ, keresztény és jobboldali szövetség). Viszonylag szélsőséges, a politikai süllyesztőben hamar eltűnt, ma már nem is ismert szövetségek a Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (a lengyel Solidarnosč mintájára) és a Keresztény Szakszervezetek Országos Szövetsége (KESZOSZ). A ’90-es évek első felében meghatározónak bizonyult a szakszervezeti konföderációk közötti politikai harc (a tagságért, a reprezentativitásért, a vagyonért és a „hatalomért”), ami értelemszerű megosztottságot és egymást is gyengítő hatást váltott ki (egy olyan közegben, amelyik a gazdasági válság, a növekvő munkanélküliség miatt

egyébként is a szakszervezetek háttérbe szorulását, a taglétszám csökkenését indukálta. Mindezt végig kísérte az a kormányzati vélemény, amelyik megkérdőjelezte a szakszervezetek legitimitását (és szerepét), ezért több választást is kiírt ennek ellenőrzésére. (Népszavazás a szakszervezeti tagdíjnak a bérekből való automatikus levonására vonatkozó meghatalmazásról /gyakorlatilag a tagságról/ 1991-ben, a társadalombiztosítási önkormányzatokba történő delegálásról 1993-ban, majd vállalati szinten az üzemi, az állami szférában a közalkalmazotti tanácsi választások 1993-ban, 1995-ben, 1998-ban, amelyeken azt lehetett lemérni, hogy az egyes szakszervezetek jelöltjei a munkavállalók milyen hányadának szavazatait kapják meg, vagyis a munkavállalók részéről milyen támogatottságot élveznek.) Ezek a szavazások az MSZOSZ (illetve a közalkalmazotti szférában a SZEF) változatlanul megőrzött vezető szerepét, a

leginkább átpolitizált új szakszervezetek viszonylag alacsony támogatottságát mutatták. A társadalombiztosítási önkormányzatokba a munkaadók és a nyugdíjasok érdekképviseletei – külön népszavazás nélkül – delegálhattak tagokat, míg „a biztosítási ellátásra jogosultak képviselőit” a választójoggal rendelkező választópolgárok választották. Ezen azok az országos szakszervezeti szövetségek állíthattak jelöltet, amelyek megfeleltek egy külön törvényben meghatározott reprezentativitási követelménynek: a) legalább 3 nemzetgazdasági ágban bírósági nyilvántartásba vett, és legalább 10 alágazatban igazolt tagszervezet, b) 5 különböző megyében működő - igazolt - területi szervezet, c) legalább 100 különböző munkáltatónál - igazoltan működő - munkahelyi szervezet. A társadalombiztosítási választások eredményei, 1993. május 11-1. tábla Nyugdíjbiztosítási önkormányzatok

Egészségbiztosítási önkormányzatok Együtt ASZSZ. 4,8 5,3 5,0 ÉSZT 6,2 6,8 6,5 FSZDL 10,1 13,1 11,6 MSZOSZ 50,1 45,2 47,7 MOSZ 10,9 12,8 11,9 SZEF 10,6 8,4 9,5 Egyéb 7,3 8,4 7,8 100,0 100,0 100,0 Összesen A közalkalmazotti és üzemi tanácsi választások eredményei, 1993 és 1995 (a leadott szavazatok %-a) 11-2. tábla Országos szövetségek Közalkalmazotti tanácsok 1993 1995 Üzemi tanácsok 1993 1995 ASZSZ 0,5 0,1 18,57 20,34 ÉSZT 7,2 9,4 0,66 0,80 FSZDL 4,9 4,6 5,66 6,40 MSZOSZ 9,4 9,2 71,67 66,56 MOSZ 0,2 0,2 2,21 2,47 SZEF 49,1 50,0 0,02 0,07 Egyéb összesen 28,7 26,4 1,22 3,36 - 0,1 - - - Konföderáción kívüli szaksz. 2,1 1,7 - - - Nem szakszervezeti jelöltek 26,6 24,6 - - 100,0 100,0 100,00 100,00 Ezen belül - KESZOSZ Összesen Forrás: MüM hivatalos eredmények. Az ÜT és KT választások összesítésének módszere eltérő, ezért eredményeik nem

összehasonlíthatóak Ennek nyomán indult el az a folyamat, amelyben a szakszervezetek egyre inkább belátták a politikai harc eredménytelenségét és feleslegességét, az együttélés és együttműködés kényszerét és szükségességét. A makro szintű érdekegyeztetés működése A Németh-kormány 1988. decemberében alakította meg az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), a tripartizmus, a társadalmi párbeszéd – a szocialista országok között akkor első, egyedüli – fórumát. Az OÉT-be a kormány az akkori vezető érdekképviseleteket hívta meg, értelemszerűen az aktuális „erőviszonyok” alapján. A „munkáltatói” oldalon a Magyar Gazdasági Kamara, a munkavállalói oldalon pedig a Szakszervezetek Országos Tanácsa játszotta a vezető szerepet. Mellettük megjelentek más, akkor jelentős érdekképviseletek is, bár egyes új szervezetek (pl. a VOSZ) ekkor még kimaradtak ebből a körből Az OÉT működésének első

hónapjaira – utólag visszagondolva teljesen érthetően – az útkeresés nyomta rá a bélyegét. Mivel a szocialista gazdaságirányításban nem voltak erre vonatkozó minták és tapasztalatok, a résztvevők keresték saját helyüket és lehetőségeiket, bizalmatlanok voltak az új fórum funkcióját és súlyát illetően. (A szakszervezetek pl változatlanul igényt tartottak a SZOT-Kormány kétoldalú találkozások fenntartására.) Némi szerepzavar keletkezett abból is, hogy maguk az „érdekképviseletek” sem rendelkeztek egyértelmű profillal és mandátummal (A Magyar Gazdasági Kamarában önmagában is keveredett a tulajdonosi, vállalati és menedzseri érdek. A munkaadói szervezeteket megosztotta az eltérő méret, tőkeerő, gazdasági helyzet, sőt a tárgyalási tapasztalat is.) Az OÉT gyakorlatilag mégis túlnőtt azon, hogy a bérreform részeként kizárólag a makro kollektív bérszabályozás fóruma legyen, hanem a rendszerváltást

előkészítő szociális párbeszéd átfogó intézményévé vált. Héthy Lajos az OÉT következő tényleges funkcióit emelte ki: reális információk szerzése: a résztvevők kölcsönösen tájékoztatták egymást, informálódtak egymástól, ami elősegítette a döntések megalapozását, az álláspontok közeledését, gazdaságpolitikai kontroll: a kormány ezen keresztül felmérhette az átmenetet előkészítő-biztosító intézkedésekkel kapcsolatos reakciókat, azok realitását, lehetséges hatását, konfliktus-kezelés: a folyamatos párbeszéd elősegítette a társadalmi feszültségek „mederben tartását”, az átmenet „békés” megvalósítását, kölcsönös legitimáció: a résztvevők – a párbeszéd tényén keresztül – kölcsönösen elismerték egymás legitimitását, és ezzel erősítették saját pozíciójukat (a párbeszéd tényével érvelni lehetett a Parlamentben, illetve a saját tagság előtt), nyilvánosság: a

társadalmi-gazdasági folyamatok fontos kérdéseiről a kormány nyilvános párbeszédet folytatott az érdekképviseletekkel. Maga az OÉT ugyanakkor ebben a rendszerváltó időszakban nem tudta igazából „kifutni” magát: nemcsak a szerep-tanulás és az összetett (a bérszabályozás mellett átfogó társadalmi-gazdasági kérdéseket egyeztető) funkció problémájával kellett megküzdenie, hanem 1999 végén már a rendszerváltás közelségével is. Az ebből fakadó bizonytalanság miatt – értelemszerűen – már nem akart hosszabb távra szóló döntéseket hozni Az első szabad választásokat követően megalakult Antall-kormánynak a társadalmi párbeszédhez és az érdekképviseletekhez való hozzáállása elég ambivalens volt. Egyik oldalról nem szimpatizált az érdekképviseleti rendszerekkel (különösen a „régi” szakszervezetekkel) és az érdekegyeztetési mechanizmusokkal (mivel a kormány, a parlament kapott a választóktól

döntési jogosítványokat, és nem az érdekképviseletek). Másik oldalról viszont egy demokratikus kormány nem is negligálhatta a máshol a piacgazdaságok szerves részének tekintett érdekegyeztetést, munkaügyi kapcsolatokat Ennek a mérlegelésnek az eredményeként született egyrészt az OÉT helyén az új Érdekegyeztető Tanács (ÉT), megújított tagsággal (bevonva a rendszerváltás nyomán született új érdekképviseleteket is), és az addigi tapasztalatok alapján megfogalmazott funkcióval, szervezeti keretekkel, bizottságokkal. Az ÉT 1991-ben elfogadott Alapszabálya szerint az ÉT a munka világának szereplőit érintő átfogó és alapvető gazdasági, jövedelmi, szociális és munkaügyi kérdésekkel foglalkozik. Célja a három oldal alapvető érdekeinek, törekvéseinek feltárása, egyeztetése, megállapodások kialakítása, konfliktusok megelőzése és kezelése, a középszinten nem kezelhető konfliktusokban közvetítő szerep ellátása.

Az ÉT funkciója: − a munkaügyi kapcsolatok makroszintű fóruma, amelyik állást foglal, illetve megállapodik bér-, foglalkoztatási- és munkajogi kérdésekben, − konzultációs lehetőséget biztosít a legfontosabb gazdaságpolitikai, elvi-stratégiai koncepciókról, − véleményt nyilvánít a legfontosabb gazdasági jogszabályokról (törvényekről és rendeletekről). Az ÉT tagjai voltak: − A Kormányt általában az adott témakörben illetékes tárca egyik vezetője, (munkaügyi kérdésekben a Munkaügyi Minisztérium államtitkára) képviseli. − A munkavállalói oldalt 6 érdekképviselet alkotja: Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (FSZDL vagy Liga), Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ), Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), Szakszervezetek Egyeztető Fóruma (SZEF). − A munkáltatói oldal 9 szervezetből áll:

Agrár Munkaadói Szövetség (AMSZ), Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (ÁFEOSZ), Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ), Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ), Magyar Iparszövetség, Magyar Munkaadói Szövetség (MMSZ) Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége (MOSZ), Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ). Az ÉT jogosítványai: Tájékoztatás, információ-csere Konzultáció a partnerek által felvetett kérdésekről, illetve jogszabály-tervezetek megvitatása, véleményezése. Ajánlás a parlament, a kormány, a minisztériumok, a gazdálkodó szervek felé. Megállapodás a partnerek által felvetett kérdésekről, vagyis az érdekek egyeztetését követő döntés. Együttdöntés: a minimálbér megállapítása, az általános bértarifa rendszere és mértékei, valamint az alapbér- és besorolási

rendszerek, a központilag (jogszabályban) megállapított bérpótlékok köre és mértéke, a törvényes munkaidő, a munkaszünetek körüli munkarend, valamint a munkafeltételek általános szabályainak megállapítása. Az általános hatáskörűnek tekintett ÉT mellett két ún. szektorális fórum jött létre: a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) és a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum (KÉF). A KIÉT a munkaügyi kapcsolatok makroszintű intézmény-rendszerén belül az államháztartás keretébe tartozó, a központi kormányzat, a helyi önkormányzatok valamint a társadalombiztosítás költségvetéséből finanszírozott, állami (önkormányzati) feladatot ellátó intézményi szféra (vagyis a költségvetési szervek és intézmények) országos érdekegyeztető tanácsa. A KIÉT testületét a kormányzat, a helyi önkormányzatok országos szövetségei, és a költségvetési területeken érintett (a

közalkalmazotti törvény hatálya alá tartozó munkavállalókat képviselő) országos szakszervezetek, valamint (szavazati jog nélkül) az intézményi munkáltatók képviselőinek tárgyalócsoportjai alkották. A KIÉT hatáskörébe tartozott kiemelten: az államháztartás működésének a költségvetési intézmények dolgozóit, mint munkavállalókat érintő vonatkozásai, az éves költségvetésnek a költségvetési intézményekben dolgozók foglalkoztatási és kereseti helyzetét meghatározó részei, a központi bérpolitikai intézkedési igények vizsgálata és rangsorolása, hosszabb távú bérpolitikai intézkedési program kidolgozása, az intézményi bérszabályozás általános (közös) központi kérdései, a makroszintű munkaügyi konfliktusok kezelésére szolgáló eljárások, intézmények kialakítása és működtetése. A KÉF a köztisztviselői törvény hatálya alá tartozó szervek országos, az igazgatási ágazatot átfogó

érdekegyeztető fóruma. Az Alapszabály megfogalmazása szerint a KÉF működésének célja a közszolgálati munkáltatók valamint a köztisztviselők (mint munkavállalók) érdekeinek, törekvéseinek egyeztetése, a vitás kérdések tárgyalásos rendezése, az információcsere, a véleményezés biztosítása, valamint megállapodások kialakítása köztisztviselőket érintő olyan jövedelmi, szociális és munkaügyi kérdésekben, amelyek meghatározzák vagy befolyásolják az érintett munkavállalók élet- és munkakörülményeit, foglalkoztatásának feltételeit. A KÉF is tripartit felállítású, tagjai: − a Belügyminisztérium által vezetett tárgyalócsoport, − az országos önkormányzati érdekszövetségek képviselete, − a munkavállalói oldal (az érintett országos szakszervezeti szövetségek illetve önálló szakszervezetek) tárgyalócsoportja, valamint tanácskozási joggal a Magyar Közigazgatási Kamara és más országos

igazgatási szakmai érdekképviseletek képviselője. A KÉF hatáskörébe tartoztak különösen: − a köztisztviselői jogviszonnyal összefüggő kérdések, − a központi, társadalombiztosítási, valamint a helyi önkormányzatok költségvetésének a köztisztviselőket, mint munkavállalókat érintő rendelkezései (pl. azok foglalkoztatási és kereseti helyzetüket meghatározó elemei, illetve a béren kívüli juttatások), − a hosszabb távú bérpolitikai elgondolások, illetve az éves bérpolitikai intézkedések e területet érintő rangsorolása, − a közigazgatási létszám- és bérgazdálkodás elvi és gyakorlati kérdései. 1992 és 1995 között ezek mellett a tárcaszintű fórumok széles köre alakult meg, a versenyszférában és az államigazgatás területén is (többek között): Földművelésügyi, Élelmiszeripari, Fagazdasági Érdekegyeztető Tanács (FÉT), Ipari és Kereskedelmi Érdekegyeztető Tanács (IKÉT), Közlekedési,

Hírközlési, Vízügyi Érdekegyeztető Fórum (KHVÉF), Népjóléti Érdekegyeztető Tanács (NÉT), Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács (FÉT) Művelődési Ágazati Érdekegyeztető tanács (MÁÉT), Honvédségi Érdekegyeztető Tanács (HOVÉT), Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT). 11.3 „HULLÁMZÓ” TÁRSADALMI PÁRBESZÉD A munkaügyi kapcsolatok magyarországi makro szintje az 1990-es években elég ellentmondásos képet mutat. Voltak kiemelkedő (vagy legalábbis reménykeltő) mozzanatai és halványabb periódusai, az együttműködés erősödését és a meddő konfliktusosságot mutató időszakai is A fejezet címében ezért használtuk a „hullámzó” jelzőt A rendszerváltás időszakában (a 90-es évek fordulóján) az OÉT és általában is a társadalmi (szociális) párbeszéd intézményesítése megítélésünk szerint összességében fontos és pozitív szerepet töltött be az átmenet előkészítésében és békés

megvalósításában. Magyarországon a ’90-es évek első felében ez mégsem vezetett – a piacgazdasági modellek bemutatása és az egyes országok gyakorlatának ismertetése során említett – korporatizmushoz. Bár folyamatosan fejlődött és működött az országos érdekegyeztetés intézmény-rendszere (OÉT majd ÉT, KIÉT, KÉF), különböző fontos kérdésekről rendszeresen egyeztettek a felek, és kötöttek megállapodásokat is kisebb-nagyobb jelentőségű kérdésekben, a kormányzati szint nem kívánt a feltétlen szükségesnél nagyobb tényleges „rendszeralakító”, munkaerőpiacot szabályozó és gazdaságpolitikát alakító szerepet biztosítani az érdekképviseleteknek. De az ehhez szükséges feltételek jórészt az érdekképviseletek oldaláról is hiányoztak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a hatalmi-politikai szempontok – mind a három oldalon – erősebbeknek bizonyultak, mint az együttműködési készség, a konszenzus

szándéka. A ’90-es évek közepén ismét a figyelem előterébe került az érdekegyeztetés, amikor tárgyalások indultak egy Társadalmi-Gazdasági Megállapodás (TGM, 1994) megkötésére az Érdekegyeztető Tanács keretei között. A környezeti feltételek (gazdasági válság, a közös megoldás-keresés feltétlen szükségessége) adottak voltak ehhez, de az egyes oldalak (szervezetek) saját érdekei és elképzelései, a közös platform kialakításához szükséges kompromisszum-készség hiánya – úgy tűnik – ismét erősebb volt, mint a közös érdek, így nem sikerült eljutni a megállapodáshoz. A három oldal inkább a saját útját járta A ’90-es évek második felében – az 1995-96-os konszolidációt követően – javult az együttműködés, érdemibb szerepet kapott az érdekegyeztetés intézménye, mert már volt miről tárgyalni, volt mit elosztani. Ennek arányában erősödött is az ÉT szerepe, bár a korábbi konfliktusokat nem

sikerült teljesen „megemészteni”, feldolgozni. Eredményeivel együtt is ez még mindig közelebb állt a konfliktus-partnerséghez, mint az együttműködési rendszerekhez. Az évtized utolsó éveiben alapvetően átalakult a társadalmi párbeszéd intézményrendszere (ezt a következő fejezet-részben részletesen is bemutatjuk), ami – részben legalább – szakmai szempontból indokolt is lehetett, de az együttműködési készség, a partnerség elfogadásának/igényének hiánya (elsősorban kormányzati-politikai oldalról) tartalmilag inkább visszavetette a kapcsolatokat. A következőkben ezek hátterét, befolyásoló tényezőit vizsgáljuk kicsit részletesebben. (1) A korporatizmus elengedhetetlen feltétele az erős kormány, amely kész és képes a vállalásokat teljesíteni (a parlamenten keresztül is), illetve az erős és egységes munkaadói és munkavállalói érdekképviselet, amelyek képesek nyomást gyakorolni egymásra és a kormányra, a

megállapodásokat saját tagságukkal is elfogadtatni illetve végre is hajtani. Ilyen erős, társadalmi támogatottságot is élvező és a korporatizmust is támogató kormányaink és érdekképviseleteink eddig nem voltak. A Németh- és az Antallkormány is hajlott az intervenciókra, a kiinduló feltétel – a kormányzati beavatkozás szándéka, illetve annak orientálása – adott volt; az ideológiai azonosság viszont nem. Az Antall kormány jobboldali-konzervatív jellegével szemben a szakszervezetek inkább baloldali (liberális) orientációval rendelkeztek, ami éles politikai harcokhoz, ideológiai ellentétekhez, és az érdekegyeztetés szükségességének politikai megkérdőjelezéséhez vezetett. Törvényi előírásra a magyar szakszervezetek sorozatos megmérettetésnek voltak kitéve (pl 1991-ben a szakszervezeti tagság és a tagdíj levonása ügyében, 1993-ban a társadalombiztosítási önkormányzatok választása kapcsán), míg ugyanezek a

munkaadói szervezetekre nem vonatkoztak. Az Orbán-kormány pedig saját koncepciója alapján irányítja a gazdasági folyamatokat, abban nem kíván a – többnyire ellenzékinek tekintett – érdekképviseleteknek nagyobb beleszólást adni Az érdekképviseletek (elsősorban a szakszervezetek) erejét pedig elvette, megosztotta – főleg a ’90-es évek első felében – az egymással vívott belső politikai harc, illetve a taglétszám és az ebből eredő támogatottság és társadalmi súly jelentős csökkenése. (2) Az együttműködéshez, a kölcsönös „engedmények”-hez szükség van gazdasági mozgástérre is, – ez a mozgástér viszont a ’90-es évek nagy részében, a gazdasági növekedés elindulásáig mindhárom oldalon meglehetősen szűk volt. A ’90-es évek elején az érdekegyeztetés hatókörének beszűkítése vélhetően abból a meggyőződésből is fakadhatott, hogy a gazdasági átmenet feladatainak végrehajtását inkább csak

nehezítik, elnyújtják a bonyolult érdekegyeztetési eljárások, és egy esetleg megerősödő szakszervezeti mozgalom. A kormányzati oldalt szorította a gazdaság rossz állapota, a munkaadói oldalt a piacon maradás és a versenyképesség kényszere, a szakszervezeteket pedig a tagság elvárásai, a romló életszínvonal, magas munkanélküliség. Ez a korlát – ha nem is teljesen – inkább csak a ’90es évek végén oldódott fel (3) A partnerséghez, egyeztetett akciókhoz és/vagy megállapodásokhoz elemi feltétel a partnerek együttműködési készsége. Az (1) pontban részben erre is kitértünk: a kapcsolat-rendszer mindvégig túlfűtött és túlpolitizált volt ahhoz, hogy a felek a közös célokat és megoldásokat keressék ° 1992. novemberében pl született megállapodás, de egy évre szólóan, és inkább csak egyes részletekről. Így egyrészt hiányzott a gazdaság- és társadalompolitikai megalapozás Másrészt a vállalásait a kormány

érvényesítette is a költségvetési törvényben, de amikor megváltozott a helyzet (pótköltségvetést kellett benyújtani), már visszavonta a munkavállalóknak nyújtott engedmények jelentős részét, illetve a „pozitív” részintézkedéseket „negatív” részintézkedésekkel ellensúlyozta (pl. alacsonyabb ÁFA-kulcs versus csökkenő kormányzati támogatás), ráadásul a parlament mindig korrigálhatja a kormányzati előterjesztéseket. ° A TGM a társadalmi párbeszéd kiszélesítése, a kapcsolat megpecsételése lett volna. Hoszszabb távra szóló, átfogó egyezség, amely kiterjed a társadalombiztosításra, a munkavállalók anyagi körülményeit meghatározó jogszabályok módosítására, illetve új törvények megalkotására, a gazdasági növekedés feltételeinek megteremtésére, a vállalkozások élénkítésére. Az egyeztetésnél erősebbeknek bizonyultak a napi politikai és gazdasági érdekek. A tárgyalások 1994 októberében

kezdődtek. A kezdeti felbuzdulást parttalanná váló viták követték, és néhány hetes kötélhúzás után elszállt a megállapodás reménye, 1995 februárjára kimúlt A paktum elmaradása erős csalódást okozott, és a kudarc fájó tüskeként maradt meg az érdekegyeztető partnerekben Az ár-bér megállapodás ötletét 1995 júliusában vetette fel az MSZOSZ. Az egyezséget a TGM-nél szűkebbre tervezték: az 1996-os minimálbért, a keresetnövekedés ajánlott mértékét és a hatósági árakat tartalmazta volna. A viták során a tervezet kívánság-listává bővült Úgy döntöttek, hogy az egyezség egy évre tartalmazzon konkrétumokat az árakról és a bérekről, az SZJA-ról és TB-járulékokról, de tartalmazzon 1998-ig szóló kötelezettségvállalásokat is. A munkáltatók igényének eleget téve kapcsolódtak a megállapodáshoz az adótörvények és az adózás rendjének átalakítása, a munkaerőpiaci alap létrehozása és kezelése. A

nyilvános kötélhúzás eltartott néhány hétig, de végül is csak a szakszervezetek és a kormány jutott közös nevezőre, és ezzel megpecsételődött a hároméves, háromoldalú megállapodás sorsa. ° A TGM sikertelenségét követően a Horn-kormány sem feltétlen törekedett arra, hogy megállapodásokat kössön az éves költségvetésről, mert ez a parlament hatásköre, a törvényelőkészítő érdekegyeztetés pedig nem szűkíthető le az ÉT-re. Az Mt módosítása sem köthető mindig az ÉT egyetértéséhez, mert az oldalaik érdekellentéte a törvényalkotást bénítaná meg (Ennek ellenére számos fontos megállapodás született 1996-97-ben az ÉT-ben.) ° A szakszervezetek között is inkább csak a ’90-es évek második felében oldódott a legitimációs, rivalizációs vita, és alakult ki a munkavállalói oldalon belüli együttműködés. 1996 őszén egyezség született arról, hogy a támogatottság jövőbeli mércéjét a

taglétszám és az 1998. évi üzemi (közalkalmazotti) tanácsi választások eredményei jelentik. Eszerint az ÉT-tagsághoz az összes szakszervezeti taglétszám legalább 10 %-a és az üzemi (közalkalmazotti) tanácsi választásokon a leadott szavazatok 10 %-a szükséges. A támogatottság alapján az Oldal belső döntési folyamatában az egyes konföderációk eltérő szavazati súllyal rendelkeznek: pl. az MSZOSZ 8, a MOSZ 1 szavazattal bír, a döntésekhez 3/4-es többség, illetve 4 konföderáció igenlése kell. (A munkaadói oldal résztvevőinek reprezentativitását az ÉT nem firtatta) ° Egy 1998-ban megfogalmazott kritika szerint a kétfrontos harc helyett az ÉT-ben inkább háromoldalas harc folyik: az egyes oldalakon belül az oldalak résztvevői harcolnak egymással, még ha időnként taktikai szövetségeket is kötnek, zajlik a harc a tripartit csatatéren is, és harcolnak az érdekegyeztetés privilégiumának birtokosai a kívülállók, a

bekerülni akarók ellen. (4) A makro szintű érdekegyeztetés működését funkció- és szerep-zavarok is akadályozták. Egyrészt – a funkciók oldaláról – abban egyszerre, egy szervezeten belül jelent meg a gazdasági és a munkaügyi-munkaerőpiaci érdekegyeztetés Ezek természetesen össze is kapcsolódnak (egy bér-megállapodás reál-értékét pl a költségvetés, az adótörvények lényegesen befolyásolják), de jellegük, kezelési módjuk el is válik egymástól. A szakértői elemzések pedig elég egyértelműen azt mutatták, hogy a gazdasági témák elnyomták a munkaügyi kérdéseket, és a gazdaságpolitikai témájú egyeztetések sikertelensége (többnyire) kihatott a munka világával kapcsolatos álláspontokra is, korlátozták a megállapodás lehetőségét. Másrészt ellentmondás van a funkciók és a résztvevők között is. A versenyszférára vonatkozó munkaügyi egyeztetéshez (megállapodáshoz, irányvonalak, ajánlások

megfogalmazásához) a munkaerőpiaci partnerek részvétele szükséges. (A piacgazdasági gyakorlatban a kormány ebben nem feltétlen vesz részt.) A szakszervezetek jobban kiépített szervezeti rendszere mellett ebben azok a munkaadói szövetségeknek kell részt venniük, amelyek érdekeltek és érintettek a kollektív tárgyalásokban, illetve rendelkeznek a megfelelő ágazati-területi tárgyalási szintekkel. (Ez még ma sem teljesen megoldott.) A gazdasági jellegű érdekegyeztetéshez pedig az ÉT-ben nem a munkaadói szövetségek, hanem a vállalkozói érdekképviseletek jelenléte szükséges (amihez pl. hiányoztak a gazdasági kamarák) (5) Tisztázandó kérdés az érdekegyeztetés szintje, illetve a különböző szintek egymáshoz való viszonya is. Láttuk, hogy az érdekképviseletek szerveződési módjától és az egyes szintek kiépültségétől, erejétől is függően van, ahol a makro szintű érdekegyeztetés a meghatározó, máshol az ágazati

bértárgyalások játsszák a döntő szerepet, de van arra is példa, hogy ezek szerepe jelentéktelen, a hangsúly a vállalati szintre helyeződik. Magyarországon – eltérő kiépítettséggel – mindegyik szint megtalálható. A vezető szerepet az országos szint képviseli, ami egyrészt az irányítási-döntési mechanizmusok még mindig meglévő centralizáltságának köszönhető, másrészt annak, hogy az ágazati szint még nem alakult ki megfelelő mértékben, (bár vannak már ágazati kollektív szerződések is). A nyugat-európai gyakorlat ehhez többféle modellt is kínál, amelyeket adaptálni lehetne. De ennek is alapvető feltétele a felek közötti partnerség és konszenzus 11.4 A TRIPARTIZMUS MAI STRUKTÚRÁJA 11.41 A KAPCSOLATOK ÁTRENDEZŐDÉSE 1998-tól az új kormányzati struktúra is „beindította” ugyan a korábbi egyeztető fórumokat, de ténylegesen „befagytak” a kapcsolatok, az ÉT a feltétlen szükséges szinten működött

(mert dönteni kellett pl. a minimálbérről), a KIÉT és a KÉF pedig nem is ült össze. Ezzel párhuzamosan új kormányzati koncepció született a „társadalmi párbeszéd” átalakuló, új struktúrájáról Ez részben szakmai szempontokkal indokolható, mert az ÉT működésében – az előző pontban ezt már bemutattuk – valóban voltak diszfunkcionális elemek. Az ÉT ugyanis egyszerre töltötte be a gazdasági és munkaerőpiaci egyeztetés funkcióját, tagjai viszont csak a munkaerőpiac képviselőiből szerveződtek. Ezért egyrészt valóban indokolt a gazdasági-szociális témákban folytatott konzultációk és a munka világához kötődő érdekegyeztetés intézményeinek szétválasztása, egyrészt a témakörök (gazdaságpolitika és munkaerőpiac), másrészt az ebben érintett résztvevők különbözősége miatt (a munkaadói és gazdasági érdekképviseletek Magyarországon elkülönülten /is/ szerveződnek, de a kifejezetten gazdasági

szövetségek egy jelentős része nem volt tagja az ÉT-nek). A szétválasztás lehetőséget teremtett arra, hogy a gazdasági-szociális konzultáció új intézményeiben helyet kapjanak azok a szervezetek (elsősorban gazdasági kamarák, szakmai érdekképviseletek), amelyek érdekeinek, véleményének megismerése egyrészt alapvetően fontos a Kormány számára, másrészt ezek a szervezetek maguk is igényt tartottak a szakterületüket érintő konzultációra, a döntés-előkészítésbe való bevonásra. Az átalakítás mögött természetesen meghúzódott egy új kapcsolati filozófia is, amely szerint a politika nem a régi struktúrában, szereplőkkel és intenzitással kívánta a társadalmi párbeszédet befogadni és folytatni. A társadalmi párbeszéd rendszerében az új koncepció szerint két szint különül el: Alapszint, amely a jogalkotásról szóló törvény végrehajtásának alapfeltételeit tartalmazza. Magasabb szint, amely a makroszintű

fórumok rendszerére vonatkozik. Alapszint: a jogalkotásról szóló törvény végrehajtása A gazdaság és a munkaerőpiac működését jogszabályok határolják be, ezért a piaci szereplők elemi érdeke, hogy olyan jogszabályok szülessenek, a jogszabályok úgy módosuljanak, hogy abban megjelenjenek az ő érdekeik is. Az érdekképviseletek ezért törekednek a jogszabályok befolyásolására. Az ezzel kapcsolatos vélemény-alkotás értelemszerűen fontos része mindenütt a társadalmi párbeszédnek Az egyeztetés szintje alapvetően a jogszabályt előkészítő tárca. Minden minisztériumnak – jogszabályonként vagy jogszabályok halmazaként – ki kell alakítania egy listát azokról a társadalmi szervezetekről, amelyeket az adott jogszabály érint, és ezért döntés előtt a tervezetről a véleményüket ki kell kérni. A tárca a tervezetet véleményezésre elküldi a listán szereplő szervezeteknek. A tervezet kiküldésének időpontját a

tárca illetékes vezetője dönti el, természetesen – elvileg – úgy, hogy maradjon idő a beérkezett észrevételek figyelembevételére Az elfogadott vélemények értelemszerűen megjelennek a jogszabályok végleges tervezeteiben. Az el nem fogadott észrevételeket, és az indokokat a miniszter az előterjesztés mellékletében bemutatja a kormánynak, illetve a kormány az el nem fogadott észrevételeket és az indokokat az Országgyűlés elé kerülő törvényjavaslathoz mellékeli, a leglényegesebbeket az expozéban ismerteti. Ha a tárca elmulasztja az egyeztetést, az előterjesztést a kormány nem tárgyalhatja. Az egyeztetés megtörténtét a közigazgatási államtitkári értekezlet ellenőrzi. Összefoglalva: a javasolt egyeztetési eljárás garantálja az előterjesztés-tervezetek megismerését, a vélemények írásos közlését, illetve az el nem fogadott észrevételek és az elutasítás indokainak megismertetését a döntéshozókkal.

Egyetértési jogot továbbra sem kapnak az érdekképviseletek. A vélemények figyelembevétele, egyeztetése az előterjesztő felelőssége E felelősség azonban politikai és nem jogi természetű Magasabb szint: a társadalmi párbeszéd fórumainak rendszere A társadalmi párbeszéd új intézményrendszerének szerkezetében egyrészt markánsan elkülönül a munkaügy és a gazdaságpolitika (valamint az EU csatlakozás, a szociális ellátás és a területfejlesztés), a munkaügy területén pedig egyrészt az állami és a versenyszféra, másrészt a makro és a szektorális, illetve ágazati szint. A koncepció a következő struktúra kialakítását tartalmazza: 1. A munka világához kötődő érdekegyeztetés A munka világához kötődő érdekegyeztetés alapvető színtere az ágazati, szakmai, munkahelyi szintű egyeztetés, az itt létrejövő megállapodásokat kollektív szerződések rögzítik. A. Makroszintű fórumok Országos Munkaügyi Tanács: a

munkaügyi érdekegyeztetés makro szintű intézménye Nemzeti ILO Tanács: a nemzetközi munkaügyi egyezményekhez való hazai csatlakozás előkészítésének, az ILO programjain való részvétel egyeztető fóruma. B. Szektorális és ágazati fórumok A versenyszféra területén az ágazati, szakmai tárgyalások alapvetően kétoldalúan ágazati bizottságokban folynak, szükség szerint a kormány (tárca) moderátori segítséget (elnöklés) nyújthat. Az ágazati vagy szakmai bizottságok a szociális partnerek igényei, egyeztetései alapján meghatározott területeken alakulnak A köz- (költségvetési) szférában – a hatályos jogi szabályozás struktúráját követve – három szektorális fórum alakulhat: közalkalmazotti, köztisztviselői és szolgálati A három szektoriális fórum mögött működnének – az ágazat-specifikus szabályozások kérdéseiben – az ágazati fórumok. Jelenleg öt közszolgálati törvény (köztisztviselői,

közalkalmazotti, a bírák, az ügyészek jogállási törvénye, valamint a fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos állományánál a szolgálati törvény) hatályos, az ágazati fórumok ennek alapján szerveződhetnek, illetve ezen belül további alágazati struktúra hozható létre. 2. A gazdasági - szociális konzultáció intézményei A gazdasági-szociális konzultáció célja a rendszeres tájékoztatás a kormány törekvéseiről, szükség szerint a részvétel lehetőségeinek biztosítása a döntés-előkészítésben, a folyamatos párbeszéd a gazdaság fejlődését érintő valamennyi lényeges kérdésben. A Gazdasági Tanács a gazdasági-szociális konzultáció legátfogóbb intézménye, célja a gazdasági fejlesztés, a stratégia átfogó témáinak a megvitatása A Gazdasági Tanács átfogó, reprezentatív jellege mellett indokolt működtetni tárcaszintű szakmai konzultáció fórumokat is. Az Európai Integrációs Tanács az

EU-csatlakozásra való felkészülést segíti elő a különféle európai struktúrákkal intenzív kapcsolatot tartó hazai érdekképviseletek és a Kormány között folyamatos szakmai párbeszéddel. A Szociális Tanács a szociális érdekegyeztetés legátfogóbb intézménye, amelynek keretében a szociális ellátórendszer témáiról, a hátrányos helyzetű rétegeket érintő döntések előkészítéséről folyik konzultáció. Az Országos Területfejlesztési Tanács a terület-, a környezet-, a vízgazdálkodás, a közlekedés-, az infrastruktúra- fejlesztés területeit koordináló fórum. A fentiekben vázolt intézményrendszerről a következő oldalon látható 11-3. tábla nyújt átfogó képet. A következőkben a társadalmi párbeszéd jelenlegi intézményeit mutatjuk be. Összefoglaló táblázat a társadalmi párbeszéd rendszeréről 11-3. tábla GAZDASÁGI-SZOCIÁLIS KONZULTÁCIÓ EGYEZTETÉS A MUNKA VILÁGÁRÓL Országos Munkaügyi

Tanács Téma: Munka törvénykönyve, munkaügyi Gazdasági Tanács jogszabályok, minimálbér, átlagkereset emeléTéma: a gazdaság egészét érintő stratégiai se a versenyszférában, munkaügyi konfliktukérdések sok, foglalkoztatáspolitika, munkavédelem, Résztvevők: kormány, munkaadók, munkavál- munkaügyi ellenőrzés lalók, MNB, tőzsdetanács, gazdasági kama- Résztvevők: kormány, munkaadók, munkarák, külföldi befektetők vállalók Nemzeti ILO Tanács Téma: nemzetközi munkaügyi egyezményekEurópai Integrációs Tanács hez való csatlakozás előkészítése Téma: párbeszéd az EU-csatlakozás feladatai- Résztvevők: kormány, munkaadók, munkaválról lalók Résztvevők: kormány, munkaadók, munkavállalók, gazdasági kamarák, témáktól függően Szektoriális fórumok érintett szakmai szervezetek Közalkalmazottak egyeztető fóruma Köztisztviselők egyeztető fóruma Szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottak egyeztető fóruma

Szociális Tanács Téma: hátrányos helyzetűeket érintő döntések Téma: munkajog, foglalkoztatás, bérmeghatározás előkészítése Résztvevők: a szociális ellátó rendszert mű- Résztvevők: munkavállalók, kormány ködtető államigazgatási intézmények képviselői, érintett társadalmi csoportok, civil szerve- Ágazati fórumok zetek Versenyszféra Költségvetési szféra (kutatás, felsőoktatás, közoktatás, közművelődés, szociális ellátás, humán egészségügy közalkalmazottai; központi és helyi költségvetési intézményekben Országos Területfejlesztési Tanács dolgozó köztisztviselők; a HM, BM, IM szolTéma: területfejlesztés, környezetvédelem, vízgazdálkodás, közlekedés és infrastruktúra- gálati jogviszonyban álló dolgozói) fejlesztés Téma: tényleges megállapodás a keresetekről Résztvevők: a kormány képviselői, gazdasági Résztvevők: intézményfenntartó, munkavállaló kamarák, érdekképviseletek,

önkormányzatok érdekszövetségei, civil szervezetek Területi fórumok Megyei munkaügyi tanácsok Forrás: A Gazdasági Minisztérium web-lapja 11.42 AZ ORSZÁGOS MUNKAÜGYI TANÁCS Az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) a munkaügyi érdekegyeztetés háromoldalú országos fóruma. 1999 április 21-én alakult az ÉT megszűnésével egyidejűleg Az OMT feladata a munka világának szereplőit érintő átfogó munkaügyi kérdésekben történő egyeztetés. Ide tartoznak: a munkaügyi jogszabályok, a versenyszféra bérezési kérdései, minimális bér, a munkajog, a munkaügyi kapcsolatok, a munkaügyi konfliktusok rendezése, a foglalkoztatáspolitika, a szakképzés, a munkaügyi ellenőrzés, a munkavédelem. a munkavégzéshez kapcsolódó pénzbeli ellátások (munkanélküli jövedelempótló ellátások, táppénz, baleseti járadékok, rokkant ellátások, korkedvezményes nyugdíj) és egyéb, a felek által fontosnak tartott szociális kérdések. Célja az

informálás, a törekvések megismerése, a vélemények megismerése, az álláspontok közelítése, lehetőleg közös álláspont – jogszabályban meghatározott esetekben megállapodás – kialakítása, az intézkedések, jogszabályok szakmai színvonalának javítása, mindezek eredményeként az elkerülhető feszültségek megelőzése, a kialakult konfliktusok közös érdekek alapján történő rendezése. Az OMT segítséget nyújt a munka világát érintő konfliktusok tripartit rendszerű kezelésében. Az érintett felek kérésére közvetít országos méretű, középszinten nem kezelhető konfliktusokban, törekszik azok tárgyalásos rendezésére Az OMT tagjai 1. A kormányzati oldal képviseletében Gazdasági Minisztérium Szociális és Családügyi Minisztérium 2. A munkavállalói oldal szervezetei Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) Liga Szakszervezetek (LIGA) Magyar Szakszervezetek

Országos Szövetsége (MSZOSZ) Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) 3. A munkaadói oldal szervezetei Agrár Munkaadói Szövetség (AMSZ) Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége (ÁFEOSZ) Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Magyar Iparszövetség (OKISZ) Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (STRATOSZ) Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) A munkavállalói és munkaadói oldal az őket alkotó szervezetek egy-egy képviselőjéből áll. A kormányzati oldal állandó tagjai a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára (elnök), a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára (alelnök), a

Gazdasági Minisztérium illetékes helyettes-államtitkára, és a Szociális és Családügyi Minisztérium jogi helyettes-államtitkára. Esetenként vesz részt a napirendben illetékes minisztérium minisztere, vagy az általa felhatalmazott képviselője. Az OMT működése Országos munkaügyi tanács 7 állandó bizottságot működtet: Bér és kollektív megállapodások bizottsága Információs és statisztikai bizottság Munkaerőpiaci bizottság Munkajogi bizottság Munkavédelmi bizottság Szakképzési bizottság Szociális bizottság Az OMT munkáját plenáris ülésen, nem nyilvános találkozón, bizottságokban (a továbbiakban együtt: ülés), valamint soros elnöki találkozón, továbbá írásos észrevételek alapján végzi. A plenáris ülés célja: az érdekegyeztető fórum illetékességi körébe tartozó témákban készülő intézkedés (törvényjavaslat, rendelet, egyéb koncepcionális, illetve operatív javaslat) megvitatása annak érdekében,

hogy az intézkedésben a felek érdekei, törekvései kielégítő módon megjelenjenek. Formája: konzultáció vagy tárgyalás (a szociális partnerek jogosítványaitól függően). A bizottsági ülés célja: a plenáris ülés előkészítése. Ennek érdekében feladata: a problémák, az eldöntendő kérdések megfogalmazása; javaslat a szakmailag helyesnek vélt megoldásokra, illetve a plenáris ülés állásfoglalására; a közös, illetve az eltérő vélemények jelzése; illetve a plenáris ülés által meghatározott javaslatok végrehajtása; az átruházott jogok gyakorlása. A nem nyilvános találkozó célja: egy koncepció intézkedés kialakításához problémák, javaslatok felvetése, feladatok kijelölése; előzetes - nem hivatalos - koncepció, javaslat megvitatása; az aktuális problémák, feladatok áttekintése; tájékoztatás. Formája: kötetlen beszélgetés Az ülés nem nyilvános. A soros elnöki találkozó célja: a plenáris

ülések előkészítése; tájékozódás aktuális kérdésekről; konfliktus-helyzetek áttekintése. Résztvevői: a kormányzati oldal elnöke, alelnöke, a szociális partnerek soros elnökei, az OMT titkárai, a GM illetékes helyettes-államtitkára Formája: kötetlen beszélgetés Az ülés nem nyilvános Az OMT és tagjai jogköre A tárgyalások során a szociális partnereket a következő jogok illetik meg: egyetértési jog, véleményezési jog, tájékozódási jog. Egyetértési jog A kormány a következő témakörökben csak a szociális partnerekkel közösen dönthet, illetve csak a szociális partnerek hozzájárulásával intézkedhet: A. Jogszabályhoz nem kapcsolódó témakörök Az Országos Munkaügyi Tanácsban folyó háromoldalú párbeszéd szabályai (Alapszabály, munkaterv stb.) A Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat eljárási és működési szabályai, a közvetítők és döntőbírók listája, a Szolgálat főállású

alkalmazottainak kinevezése. Ajánlások kidolgozása a kormány és a szociális partnerek által egyaránt követett elvekre, szabályokra vonatkozóan. Ilyen témakör a versenyszféra éves átlagkeresetnövekedésére – ennek átlagos, továbbá minimális és maximális mértékére – vonatkozó ajánlás. B. Jogszabályhoz kapcsolódó témakörök 4. Kormányrendeletek kiadása a Munka Törvénykönyvének felhatalmazása alapján Ilyenek a következő témakörök: a foglalkoztatás érdekében a munkavállalók nagyobb csoportját érintő gazdasági okból történő munkaviszony-megszüntetéssel kapcsolatban az ettől eltérő szabályok; a minimális bér; a napi munkaidő leghosszabb mértékének, illetve a munkaszüneti napok meghatározása. Véleményezési jog A kormány csak a szociális partnerek véleményének megismerése, a pro és kontra érvelések, érdekek ütköztetése után dönt, illetve intézkedik. A tárgyalások során, kedvező esetben, a

kormány és a szociális partnerek között közeledhetnek az álláspontok, s végül részegyezségek, megállapodások jöhetnek létre. Ezek elmaradása azonban nem akadályozza meg a kormányt, hogy - a tárgyalások lefolytatását követően - elképzeléseit megvalósítsa, tervezett intézkedéseit végrehajtsa. A kormánynak ez esetben azonban kötelezettsége, hogy ha az adott témakör a törvényhozás elé kerül, akkor a szociális partnerek álláspontjáról, a tárgyalások eredményéről tájékoztassa a frakcióvezetőket és az illetékes bizottságok elnökeit, illetve a miniszteri expozéban szóban is tájékoztassa a Parlament tagjait. Annak érdekében, hogy a munka világának legfontosabb kérdéseiben lehetőség szerint háromoldalú megegyezés szülessen, az alábbi témakörökben a kormány és a szociális partnerek meghatározott időszakra vállalják, hogy ismételten kísérletet tesznek álláspontjaik megvitatására, véleményük

közelítésére. Ezért a kormányzati javaslat átadásától számított, a következőkben meghatározott időperiódus leteltéig a kormány nem kezdeményez törvényhozást, illetve nem intézkedik jogszabályalkotásról (a költségvetési törvényhez kapcsolódó intézkedések kivételével). Véleményezési jog a következő témakörök tárgyalása során illeti meg a szociális partnereket. A háromoldalú megegyezés esélyének növelése érdekében az Alapszabály ehhez egyes esetekben kötelező tárgyalási időperiódusokat is meghatározott: A. Jogszabályhoz nem kapcsolódó témakörök Munkaügyi, foglalkoztatáspolitikai kérdések, amelyekben a kormány nagyobb léptékű változtatásokra készül, s ezek az elképzelések önálló koncepcióban körvonalazódnak. B. Jogszabályhoz kapcsolódó témakörök A tárgyalások általános szabályaitól eltérően, legalább 30 napig tart az egyeztetés a következő témákban: a munkaügyi ellenőrzési

törvény, a munkavédelmi törvény, a szakképzési törvény és a szakképzést érintő jogszabályok, a foglalkoztatási törvény, a külföldiek magyarországi munkavállalására vonatkozó rendelet, a kollektív bérmegállapodások statisztikai adatgyűjtési rendszere, egyéb, a munka világát jelentős mértékben érintő jogszabályok. A tárgyalások általános szabályaitól eltérően, legalább 60 napig tart az egyeztetés a következő témákban: a Munka Törvénykönyve, a sztrájktörvény, a foglalkoztatási törvénynek a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testületére (MAT) vonatkozó része, a szakszervezetek és a munkaadói szervezetek működési és joggyakorlási feltételeire vonatkozó jogszabályok. A bértárgyalások szakmai hátterének megalapozása érdekében a Pénzügyminisztérium szakértői az adó-, járulék- és költségvetési tervezeteket egyeztetik az OMT szakértőivel; a Pénzügyminisztérium a törvényjavaslatokról az éves

bértárgyalásokat megelőzően tárgyal az OMT-vel. Amennyiben egyes kérdésekben egyezség jön létre, a Pénzügyminisztérium azt figyelembe veszi és képviseli Az egyeztetésekre az OMT Alapszabálya nem vonatkozik. Tájékozódási jog A szociális partnerek kérésére a kormány tájékoztatást ad (szóban vagy írásban). Ez a jog minden olyan gazdasági-, szociálpolitikai, illetve munkaügyi kérdésben megilleti a szociális partnereket, amelyek a munkaadók és a munkavállalók érdekét közvetlenül, illetve közvetve, de jelentősen érintik. Az oldalak általános jogosítványai vélemény-nyilvánítás, kérdésfelvetés, tájékoztatáskérés, javaslat benyújtása, állásfoglalás kialakítása, Szavazáskor az oldalakat egy-egy szavazat illeti meg. Az OMT állásfoglalásait és megállapodásait konszenzussal hozza. (Egy „tartózkodás” a konszenzus létrejöttét még nem akadályozza meg). Megállapodás esetén az OMT tagjai kötelező

magatartási szabályt vállalnak. (Pl: a kormány a megállapodásnak megfelelő jogszabályt ad ki, illetve terjeszt elő; az országos munkaadói és munkavállalói szövetségek nem támogatják a megállapodástól eltérő követeléseket és cselekedeteket.) Az OMT országos szintű témákat tárgyal. A csak egy szektort (pl intézményi, infrastrukturális), vagy egy ágazatot, szakmát, régiót érintő kérdések tárgyalására, a kötelezettségek, jogosultságok gyakorlására a megfelelő szektoriális, ágazati, szakmai, regionális fórum illetékes A törvénykezést érintő témákról – a tájékoztatónál részletesebb – állásfoglalás készíthető. Az állásfoglalásban lehetőség van az álláspontok, különvélemények rövid, szakszerű kifejtésére Az állásfoglalást a Titkárság megfelelő példányban elküldi a parlamenti frakciók vezetőinek és az illetékes bizottságok elnökeinek Az OMT által megtárgyalt törvényjavaslatok

parlamenti bizottsági vitáira a munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletek (a két oldal) egy-egy képviselőjét az előterjesztő tárca – a Titkárságon keresztül – meghívja, akik a vitában tanácskozási joggal vesznek részt A kormányzati és parlamenti előterjesztésekben, illetve expozéban a szociális partnerek álláspontját ismertetni kell Annak érdekében, hogy megfelelő kép alakuljon ki az OMT-ről, felsorolunk néhány témakört, amelyről a Plenáris ülés tárgyalt: Előterjesztések a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munka-nélküliek ellátásáról szóló törvény, a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvény, a Munka Törvénykönyvéről szóló törvény módosításáról, a törvénytervezetek véleményezése. Előterjesztés a munkavédelem országos programjáról szóló országgyűlési határozat tervezetéről Konzultáció a

magyarországi kereseti viszonyokról az EU felzárkózás szempontjából, a munkaügyi ellenőrzés tapasztalatairól, a társadalombiztosítás reformjáról. Előterjesztés a Magyar Köztársaság 2000 évi nemzeti foglalkoztatási akciótervére. A korkedvezményes nyugdíjszabályok módosításával kapcsolatos elképzelések egyeztetése Beszámoló a MAT 2000 évi tevékenységéről Beszámoló az MKDSZ munkájáról Az „Autonóm társadalmi párbeszéd erősítése” c PHARE projekt tervezete Bértárgyalások: a minimálbér emelése, ajánlás az éves keresetnövekedés mértékére. 11.43 A NEMZETI ILO TANÁCS A Nemzeti ILO Tanács (NIT) feladata az ILO 144. sz, a tripartit tanácskozásokról szóló Egyezményében meghatározott tripartit tanácskozások lebonyolítása, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet tevékenységéhez kapcsolódó nemzeti intézkedések elősegítése. Továbbá a munka világát érintő nemzetközi kérdésekkel kapcsolatos

tájékoztatás, a nemzetközi együttműködés fejlesztése, a kormány és a szociális partnerek nemzetközi együttműködési törekvéseinek, eredményeinek ismertetése és elősegítése. Az NIT tagjai A Nemzeti ILO Tanácsban a munkaadók, a munkavállalók és a Kormány képviselői azonos számú taggal képviseltetik magukat, a) a munkaadók szervezetei 6 tagot; b) a munkavállalók szervezetei 6 tagot; c) a Kormányzati oldal 6 tagot, (ezen belül az Egészségügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium, az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség és a Miniszterelnöki Hivatal egy-egy főt, a Gazdasági Minisztérium két főt, közöttük a Nemzeti ILO Tanács Titkárságának vezetőjét) delegál. Az NIT elnöke a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. A Nemzeti ILO Tanács saját üléseire meghívja a Gazdasági Tanács és az Országos Munkaügyi Tanács Titkárságát. Az NIT jogosítványai Feladata ellátása érdekében az NIT

kapcsolatot létesít az állami hatóságokkal és más testületekkel. Az NIT működése, az abban viselt tagság nem akadályozhatja meg sem az NIT tagjait, sem a munkaadók és munkavállalók szervezeteit az ILO-val ápolt kapcsolataik során élvezett autonómiájukban. A Nemzeti ILO Tanácsban helyet foglaló munkaadói és munkavállalói tagokat véleményezési és tájékozódási jog illeti meg. Véleményezési jog a következő témakörök tárgyalása során illeti meg a szociális partnereket: a Kormány válaszai a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia napirendjére tűzött kérdésekkel kapcsolatos kérdőívekre, és a Kormány megjegyzései azokkal a szövegjavaslatokkal kapcsolatosan, amelyeket a Konferenciának kell megvitatnia; az Országgyűlés előtt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Alapokmánya 19. cikkelye értelmében bemutatásra kerülő Egyezmények és Ajánlások kapcsán előterjesztett javaslatok; a nem ratifikált Egyezmények és végre nem

hajtott Ajánlások megfelelő időben történő áttekintése azon intézkedések megfontolása céljából, amelyekkel elő lehetne segíteni megvalósításukat és adott esetben ratifikálásukat; azon kérdések, amelyek felmerülhetnek a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalhoz előterjesztendő jelentések kapcsán; a ratifikált Egyezmények felmondására vonatkozó javaslatok. Tájékozódási jog minden, a Nemzeti ILO Tanács feladatkörébe tartozó, a munkaadók és munkavállalók érdekét közvetve, vagy közvetlenül érintő, valamint a Kormánynak az ILO felé fennálló kötelezettségeit érintő kérdésben gyakorolható. A Kormány az NIT elnökének előterjesztésében ad (szóban vagy írásban) tájékoztatást. A Nemzeti ILO Tanács ülésein az elmúlt időszakban – többek között – a következő kérdésekről tárgyaltak: A ratifikált egyezményekről készült kormányjelentések megvitatása Az anyaságvédelmi és magánmunkaerő-közvetítésről

szóló egyezmények ratifikációjának előkészítése. Javaslatok ILO egyezmények ratifikálására. Az ILO és Magyarország közötti együttműködési program vitája, az együttműködési szerződés jóváhagyása. Az ILO konferencia következő ülésszakán résztvevők, a részvétel alapelvei. Beszámolók az ILO konferencia ülésszakáról. Tájékoztatók az ágazati találkozókról Beszámoló az ILO Európai Regionális Találkozójáról A multinacionális vállalatok és a szociálpolitika c. ILO felméréssel kapcsolatos magyar nemzeti jelentés megvitatása 11.44 A MUNKAERŐPIACI ALAP IRÁNYÍTÓ TESTÜLETE A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) a foglalkoztatási törvény által létrehozott, a munkaadók, a munkavállalók és a Kormány képviselőiből álló önkormányzati jellegű, tripartit testület. Célja az, hogy a Munkaerőpiaci Alappal való gazdálkodáson, annak ellenőrzésén keresztül is járuljon hozzá a foglalkoztatási

feszültségek mérsékléséhez, a munkanélküliség csökkentéséhez, nyújtson segítséget ahhoz, hogy a kormány, a munkaadók és a munkavállalók tevékenységükkel, a törvényben foglalt kötelezettségeik teljesítésével is szolgálják e célt. A MAT hatásköre A MAT köteles megtárgyalni minden olyan ügyet, amelyet a foglalkoztatási törvény véleményezésre, állásfoglalásra, vagy döntésre a hatáskörébe utal. Ennek keretében – többek között A) meghatározza, illetve elfogadja a Munkaerőpiaci Alap (MpA) – a munkaerőpiaci helyzet befolyásolását szolgáló – hároméves stratégiai programját; az MpA foglalkoztatási és rehabilitációs alaprésze decentralizált keretének felhasználására vonatkozó irányelveket, B) dönt a Munkaerőpiaci Alap tekintetében az egyes alaprészek közötti átcsoportosításról (a szakképzési alaprész kivételével), az érdekegyeztetés működési feltételeinek biztosításához történő

hozzájárulásról, annak felhasználási módjáról, a gazdaságfejlesztést, területfejlesztést szolgáló központi programokhoz való csatlakozásról, a munkaerőpiaci szervezeteknek a MAT által indított programokhoz tartozó feladatairól, s az ezzel összefüggő, nem tervezett működési kiadások finanszírozásáról; a foglalkoztatási alaprész tekintetében a központi és decentralizált keret arányáról, a decentralizálás elveiről, valamint az átcsoportosításokról, központi foglalkoztatási, képzési és munkaerőpiaci integrációs programok indításáról valamint a programokhoz kapcsolódó költségekről, foglalkoztatási és képzési célú közalapítványok támogatásáról, a közhasznú munka támogatása mértékének legfeljebb 90 százalékban, időtartamának legfeljebb 2 évben történő meghatározásában, amennyiben a támogatás anyagi fedezetéül az MpA foglalkoztatási alaprészének központi kerete szolgál; a

rehabilitációs alaprész tekintetében a központi és decentralizált keret arányáról, a decentralizálás elveiről, valamint az átcsoportosításokról; C) javaslatot tesz az MpA éves költségvetésére; D) véleményezi a Kormány foglalkoztatási koncepciójának és irányelveinek tervezetét, a munkanélküli ellátásokra, foglalkoztatást elősegítő támogatásokra, az MpA-val való gazdálkodásra vonatkozó jogszabály-tervezeteket, a gazdasági miniszter egyedi döntéseinek tervezetét; E) értékeli rendszeresen, de legalább negyedévenként az MpA pénzeszközeinek felhasználását, az MpA éves beszámolóját, a munkanélküli ellátások és foglalkoztatást elősegítő támogatások, valamint a munkaerőpiaci szervezet ellenőrzése során szerzett tapasztalatokat; F) kezdeményezhet intézkedéseket az előző pontban meghatározott értékelés alapján, vizsgálatokat a MpA felhasználására vonatkozóan, a munkanélküli ellátásokra,

foglalkoztatást elősegítő támogatásokra, a Munkaerőpiaci Alappal való gazdálkodásra vonatkozó jogszabályok kiegészítését, módosítását; G) tájékoztatást kap a MAT által meghatározott, ügykörébe tartozó információkról, a munkaügyi tanácsok tagjainak megbízatásáról, annak változásáról 15 napon belül a munkaügyi központ igazgatójától, kérhet az Országos Szakképzési Tanácsnak az MpA-t érintő javaslatairól, a munkaügyi tanácsoktól, ad a nyilvánosságnak tevékenységéről, a Munkaerőpiaci Alap felhasználásáról; 11.45 AZ ORSZÁGOS SZAKKÉPZÉSI TANÁCS Az Országos Szakképzési Tanács (OSZT) a szakképzéssel kapcsolatos irányítási feladatok tekintetében szakmai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos testületként működik. Munkájában a munkaadók, a munkavállalók, a gazdasági kamarák, az iskolafenntartók és a szakképesítésért felelős minisztériumok képviselői vesznek

részt. Az OSZT a szakképzés tekintetében: véleményt nyilvánít, és állásfoglalást alakít ki a szakképzési rendszer fejlesztését érintő kérdésekben, véleményezi a szakképzést érintő jogszabály-tervezeteket, véleményezi a megszerezhető szakképesítések körét, javaslatot tesz új szakképesítés bevezetésére, javaslatot tesz szakmai követelmények, tananyagok, valamint új eljárások kifejlesztésére és ehhez anyagi források biztosítására, értékeli a szakképzés és tanácsadás eredményességét, valamint a tananyagok és a szakmai követelmények alkalmazását, évente felülvizsgálja a szakképzésben szakképesítést szerzett pályakezdő szakemberek elhelyezkedési lehetőségeinek a tapasztalatait, különös tekintettel a pályakezdő fiatalok munkanélküliségére, és ajánlásokat tesz a szakképzést folytató intézmények fenntartói számára 11.46 A KÖZALKALMAZOTTAK ORSZÁGOS MUNKAÜGYI TANÁCSA A Közalkalmazottak

Országos Munkaügyi Tanácsa (KOMT) a kormány, a közalkalmazottak és a közalkalmazottakat foglalkoztató intézményeket fenntartó önkormányzatok megbízott képviselőinek országos, ágazatközi fóruma. Az KOMT működésének célja az, hogy a felek közötti konzultációk, tárgyalások útján elősegítse a kölcsönös tájékoztatást, a vélemények megismerését, az érdekek egyeztetését, ajánlások, megállapodások elfogadását, a munka világában keletkező feszültségek megelőzését, rendezését. A KOMT intézményes keretet teremt a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó intézményi körben a közalkalmazottak összességét érintő munkaügyi kérdésekben az országos, ágazatközi szintű szociális párbeszéd működéséhez, valamint a jogalkotásról szóló törvényben foglalt véleményezési jogok érvényesítéséhez. A KOMT tagjai (oldalai) Kormányzati oldal: a kormány megbízott képviselői.

A kormányzati oldal tagjait a Gazdasági Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Miniszterelnöki Hivatal, a Belügyminisztérium, valamint az érintett ágazati minisztériumok delegálják. Szakszervezeti oldal: a közalkalmazottakat képviselő, több ágazati illetve szakmai szakszervezetet, szakszervezeti szövetséget összefogó országos szakszervezeti szövetségek (szakszervezeti konföderációk). A KOMT-ban azok a szakszervezeti konföderációk vesznek részt, amelyek tagjai az Országos Munkaügyi Tanácsnak és a közalkalmazotti szférában országosan jelentős súllyal vesznek részt A szakszervezeti oldal tárgyalócsoportja 11 képviselőből áll: Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (6 hely) Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (3 hely) Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (1 hely) LIGA Szakszervezetek (1 hely) Helyi önkormányzati oldal: tagjai a helyi önkormányzatok országos érdekképviseleti szervezetei (1-1 hely): Kisvárosi

Önkormányzatok Országos Szövetsége Községi Önkormányzatok Szövetsége Magyar Faluszövetség Magyar Önkormányzatok Szövetsége Megyei Jogú Városok Szövetsége Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége A KOMT jogosultságai A KOMT-ot, illetve az oldalakat tájékozódási, véleményezési, javaslattételi és döntési jog illeti meg. A tájékozódási jog alapján az oldalak kölcsönös szóbeli vagy írásbeli tájékoztatásra jogosultak a KOMT működéséhez szükséges, vagy más, kölcsönös érdeklődésre számot tartó információkról. A szociális partnereket megillető véleményezési jog alapján a kormány, illetve az illetékes kormányzati szervek csak a szociális partnerek véleményének megismerése, az álláspontok egyeztetése után döntenek, illetve intézkednek. A véleményezési jog különösen az alábbi kérdéskörökre terjed ki: a közalkalmazottak jogállásáról szóló

törvény, beleértve a közalkalmazotti illetményrendszert és a Munka Törvénykönyve közalkalmazottakat érintő rendelkezéseit, a költségvetési törvény közalkalmazotti jogviszonyt közvetlenül befolyásoló elemei, a közalkalmazottakat közvetlenül érintő, államháztartásra vonatkozó szabályozás, a közalkalmazotti tanácsválasztással összefüggő szabályozás, a közalkalmazottakra vonatkozó, éves és hosszabb távú kormányzati bérpolitika, a közalkalmazottak foglalkoztatását érintő ágazatközi jelentőségű intézkedések, a közalkalmazotti jogviszony alá tartozó terület szociális párbeszéd rendszere. A jogszabály véleményezésének lezárását követően az előterjesztő tárca kötelezettsége, hogy az oldalvélemények összefoglalását a döntéshozó (kormány, parlament) részére a döntéshozatal előtt átadja vagy előterjesztésében ismertesse, hogy a szociális partnerek álláspontjának mérlegelésére a

jogalkotás, a döntés során lehetőség legyen. A javaslattételi jogosultság alapján a KOMT jogosult állásfoglalásról, ajánlásról megállapodni a közalkalmazotti intézményi körben ágazati, helyi önkormányzati, intézményi szinten folytatott érdekegyeztető tárgyalásokon követendő eljárásról, magatartásról; a KOMT működési területéhez tartozó tárgykörben kormányzati intézkedés kezdeményezéséről. Döntési jogosultság a KOMT-ot a saját szervezetével, munkaprogramjával, működésével kapcsolatos belső ügyekben (pl. alapszabály) illeti meg A KOMT szervezete, működése Szavazáskor az oldalakat egy-egy szavazat illeti meg. Valamely szavazásra bocsátott javaslat, közös álláspont, megállapodás elfogadása konszenzussal történik. Egy oldal tartózkodása a konszenzus létrejöttét nem akadályozza meg. Valamely oldal "nem" szavazata vagy az általa bejelentett érdektelenség esetén lehetőség van kétoldalú

megállapodásra; ebben az esetben a megállapodást kötő két oldalt a megállapodás címében meg kell jelölni. A KOMT működésével kapcsolatos döntés kétoldalú megállapodás alapján nem hozható. A KOMT hatáskörének gyakorlását eseti szakértői konzultációk, valamint az oldalügyvivők konzultációi segítik. 11.47 A GAZDASÁGI TANÁCS A Gazdasági Tanács (GT) a gazdasági konzultáció országos fóruma. Célja az, hogy a Tanács keretei között a kormány konzultáljon a gazdasági folyamatokra jelentős befolyást gyakorló szervezetekkel, a gazdaságot érintő átfogó, stratégiai jelentőségű kérdésekről. Ilyen különösen a) a gazdaságpolitika egészét, illetve egyes részeit (pl. költségvetés, adórendszer, Nemzeti Fejlesztési Terv, társadalombiztosítás) megfogalmazó stratégiák megvitatása; b) véleménycsere a kormány képviselői – így a miniszterelnök – és a gazdasági folyamatokat önmagukban is befolyásolni képes

érdekképviseletek, valamint a gazdaság más jelentős szereplői között; c) javaslatok kidolgozása a gazdaság mindennapjaiban tapasztalható, a vállalkozások működését akadályozó problémák megoldására; d) a gazdaság, illetve a gazdaság alrendszereit értékelő összegzések (jelentések) készítése, megvitatása és elfogadása. A Gazdasági Tanács közös állásfoglalást alakíthat ki a napirenden lévő kérdésekben, illetve megállapodhat követendő magatartásról és a megfelelő intézkedésekről. A GT oldalai és tagjai A GT-t hat tárgyalócsoport alkotja. A tárgyalócsoportok az alábbi tagok egy-egy képviselőjéből állnak. a) a kormány tárgyalócsoportja a miniszterelnök, a gazdasági miniszter, a pénzügyminiszter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági és pénzügyi referatúra területért felelős politikai államtitkára, a társadalmi párbeszéddel foglalkozó miniszteri

megbízott. A kormányzati oldal állandó meghívottja a társadalmi kapcsolatokért felelős kormánymegbízott, témától függően meghívott az illetékes tárca minisztere és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, b) a munkavállalói érdekképviseletek az Országos Munkaügyi Tanács munkavállalói oldalának szereplői (Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, LIGA Szakszervezetek, Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, Munkástanácsok Országos Szövetsége, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma) c) a munkaadói érdekképviseletek az OMT munkaadói oldalának szereplői (Agrár Munkaadói Szövetség, Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége, Ipartestületek Országos Szövetsége, Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége, Magyar Iparszövetség, Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, Munkaadók és Gyáriparosok Országos

Szövetsége, Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége) d) gazdasági kamarák: – Magyar Agrárkamara, – Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, e) befektetői szféra: – Amerikai Kereskedelmi Kamarák Magyarországi Tagozata, – Befektetői Tanács, – Európa Uniós Kereskedelmi Kamarák Állandó Bizottsága, – Joint Venture Szövetség, – Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága, – Német – Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara; f) pénzügyi szektor: – Magyar Nemzeti Bank, – Magyar Bankszövetség, – Befektetési Vállalkozások Szövetsége. A GT szervezeti működése A GT munkáját plenáris ülésen, állandó és ad hoc bizottságokban, továbbá írásos észrevételek alapján végzi. A plenáris ülés feladata: konzultáció a fórum illetékességi körébe tartozó témákról. A plenáris ülést évente legalább kétszer össze kell hívni. Az ülésen

a tagok elnökei (vezetői) vesznek részt Az ülés nyilvános (Legalább három tárgyalócsoport kezdeményezésére zárt ülést kell tartani) A GT állandó bizottságai A) Stratégiai Bizottság. Feladata: a) stratégiai jellegű koncepció, vagy reformelképzelés megvitatása, b) a köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy a GT, illetve legalább 3 tárgyalócsoport kezdeményezése esetén a gazdaság, illetve a gazdaság alrendszereit értékelő összegzések (jelentések) készítése és megtárgyalása, c) a gazdaság helyzetének áttekintése, értékelése, javaslat a gazdaságpolitika irányára, illetve intézkedésekre; d) a plenáris ülések szakmai előkészítése. B) Operatív Bizottság. Feladata: a mindennapi gyakorlatban problémát okozó, konkrét felvetések megvizsgálása és a megoldásra vonatkozó javaslat kialakítása Tagjai a kormány képviseletében a GM és a PM közigazgatási államtitkára és tárgyalócsoportonként 2-2 fő. A

bizottság értékeli a valamelyik oldal(ak) által benyújtott felvetést, és ha indokoltnak tartja, ad hoc bizottságot hoz létre a témában illetékes kormányzati szakértőkből és az oldalak – oldalanként legfeljebb 2 főből álló – képviselőiből. Az ad hoc bizottság megtárgyalja a felvetést, és javaslatot készít annak megoldására, amit átad az Operatív Bizottságnak Az Operatív Bizottság vagy visszautalja az ad hoc bizottságnak, vagy továbbítja az illetékes állami szervnek, amely írásban válaszol, vagy konzultációt hív össze. A Gazdasági Tanácsot a GM működteti. A GT tárgyalócsoportjai között konszenzus akkor jön létre, ha legalább 4 tárgyalócsoport „igen”-nel szavaz, és senki sem mond „nem”-et. A Gazdasági Tanács üléseinek témakörei. 1999-2001-ben a GT – többek között – a következő fontosabb témakörökről tárgyalt: Konzultáció a gazdaságpolitika és pénzügypolitika időszerű kérdéseiről. A

kormány 2000-2002 évekre szóló költségvetési irányelvei Konzultáció a kormány 2000 évi adó és költségvetési javaslatairól A nemzeti fejlesztési program tervezetének (Széchenyi terv) megvitatása Konzultáció a jövő évi állami költségvetés előkészítéséről Konzultáció a magyar gazdaság kilátásairól 2001-ben A magyar gazdaság 2001 I negyedévi folyamatainak áttekintése. A villamos energiáról szóló törvényjavaslat véleményezése 11.48 AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓS TANÁCS Az integrációra való felkészülésben során alapvető jelentőségű kérdés, hogy a különféle európai struktúrákkal intenzív kapcsolatot tartó hazai érdekképviseletek és a Kormány között folyamatos szakmai párbeszéd alakuljon ki a felkészülés feladatairól, értékelésről, egyrészt felhasználva az érdekképviseletek nemzetközi kapcsolatait integrálódásunk elősegítésére, másrészt a hazai támogatás folyamatos biztosítására. Az

Európai Integrációs Tanács (EIT) az integrációs félkészülés, az európai uniós csatlakozás, az Európai Unió szociális párbeszédben résztvevő szervezeteivel folytatandó együttműködés kérdéseivel foglalkozik. Az EIT az érdekek megjelenítésének és a többoldalú információáramlás fóruma a tagok csatlakozási felkészülésének elősegítésére és annak érdekében, hogy az európai integrációval kapcsolatos belföldi és nemzetközi tevékenységük a lehető legnagyobb összhangban történjen. Az EIT tagjai a Kormány (A kormányt a külügyminiszter képviseli, aki a napirendnek megfelelően gondoskodik a kormányzati oldal megfelelő képviseletéről. Állandó meghívott a társadalmi párbeszédért felelős Gazdasági Minisztérium) az Országos Munkaügyi Tanácsban résztvevő szociális partnerek a köztestületi kamarák állandó meghívottak: a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Együttműködési Szövetsége és a Magyar

Szakszervezetek Európai Integrációs Bizottsága témától függő meghívottak Az EIT jogosítványai Az EIT illetékességi területe: a csatlakozási felkészüléssel, a csatlakozási tárgyalások menetével kapcsolatos tájékoztatás és konzultáció, a csatlakozással összefüggő nemzetközi eredmények, fejlemények ismertetése, a tagok tájékoztatása, a kormányzat integrációs törekvéscinek megismertetése, a tagokkal történő konzultáció, a szociális partnerek és más tagok európai uniós együttműködési törekvéseinek, eredményeinek ismertetése és elősegítése Az EIT saját illetékességi körében konzultációt, véleménycserét folytat, kölcsönös tájékoztatást ad annak érdekében, hogy a tagok európai integrációval kapcsolatos nemzetközi és belföldi tevékenysége a lehető legnagyobb összhangban, egymást segítve történjen. Az EIT a csatlakozási tárgyalások ütemét is figyelembe véve évente legalább négyszer

ülésezik. 11.49 A SZOCIÁLIS TANÁCS A Szociális Tanács (SZT) a szociális kérdésekkel kapcsolatos társadalmi párbeszéd legátfogóbb fóruma, amelyben a Kormány képviselői országos jelentőségű, a társadalom több rétegét érintő kérdésekben konzultálnak az egyes rétegtanácsok képviselőivel. Az SZT működésének célja a társadalmi szervezetek és a Kormány együttműködésének elősegítése a szociális szférában. Feladata az álláspontok feltárása, a vélemények és információk cseréje, valamint a különböző törekvések megismertetése, egyeztetése, részvétel a területet érintő jogalkotási munka előkészítésében, a szociális problémák megfelelő kezelése és a szociális feszültségek megelőzése, enyhítése érdekében. Az SZT feladatai Céljait az SZT az alábbi feladatokon keresztül valósítja meg: Figyelemmel kíséri mindazokat a társadalmi folyamatokat, amelyek a különböző társadalmi rétegek életét,

szociális helyzetét sajátosan befolyásolják. A különböző társadalmi rétegekben működő szociális érdekképviseleti szervezetek közreműködésével összegyűjti az e rétegekre jellemző sajátos érdekeket és segít azok összehangolásában. A kormány jogalkotási tervének megfelelően a félévente dönt arról, hogy mely jogszabály-tervezetet véleményezi, illetve mely jogszabály végrehajtásának tapasztalatait összegzi. A társadalom- és szociálpolitikát érintő kérdésekben szakmai állásfoglalásokat és nyilatkozatokat dolgoz ki és tesz közzé. Részt vesz a szociális értékeket hordozó koncepciók kialakításában. Együttműködik a hasonló jellegű hazai és külföldi szervezetekkel, figyelemmel kíséri az Euro-atlanti csatlakozás szociális követelményeinek a teljesülését. A Tanács jogosult a kormányzati döntés-előkészítési munkában álláspontjának kifejtésére, továbbá megilleti az érdekkörébe tartozó

kérdésekben a teljes körű és rendszeres tájékozódás joga. Jogosult saját hatáskörében a szociális kérdések megoldására önálló javaslatokat, kezdeményezéseket kidolgozni, és azt a Szociális és Családügyi Minisztérium elé terjeszteni. Az SZT szervezete A Tanács szervezete a rétegtanácsok, valamint a minisztériumok által delegált képviselőkből és az önkormányzatok egy delegált képviselőjéből, továbbá a kormányoldal elnökéből áll. Így az SZT civil oldala 13, kormány oldala 8 képviselőből áll, amely az önkormányzatok 1 képviselőjével kiegészülve összesen 23 főt jelent. A civil oldal a Kormány határozatában szereplő rétegtanácsok delegált képviselőiből áll. Az egyes rétegtanácsokban a fő tevékenységük és céljaik szerint hasonló, országos működési körű szervezetek tömörülnek, számbeli korlátozás nélkül, saját elhatározásuk alapján. A Tanács munkájában állandó megfigyelőként,

adott üléseken külön döntés alapján tanácskozási joggal, egy-egy fővel képviseltetheti magát az Európai Szociális Karta Tárcaközi Bizottság, a Gazdasági Tanács, a Nemzeti ILO Tanács, az Országos Munkaügyi Tanács és az Európai Integrációs Tanács. A Tanács egy-egy kérdéscsoportban – a tevékenység állandó vagy eseti ellátására – tagjai és szakértők részvételével munkacsoportot bízhat meg. Az SZT működési rendje A Tanács munkatervének megfelelően, de legalább kéthavonta tart ülést. Az ülést öszsze kell hívni a civil tagok egyharmadának egybehangzó, írásban közölt és megindokolt kérelmére, vagy ha a Kormány bármely tagja vagy képviselője ezt írásban kéri A Tanács évente legalább egyszer nyílt fórumot, konferenciát rendez az általa meghatározott témában, az érintett társadalmi csoportok képviselőinek lehető legszélesebb körű részvételével. A Tanács döntéseit egyszerű szótöbbséggel,

nyílt szavazással hozza. A szavazást követően a kisebbségben maradt álláspont képviselői igényelhetik, hogy álláspontjuk az Emlékeztetőben és a Tájékoztatóban is szerepeljen. Az SZT jogosultságai a) Tájékozódási és tájékoztatási jog a Tanács feladatainak ellátáshoz és jogosultságainak gyakorlásához szükséges előterjesztésekről, törvény- és egyéb jogszabály-tervezetekről, intézkedési tervekről, valamint az ezekhez szükséges számításokról és statisztikai adatokról; a Tanácsban kötött egyezségek végrehajtásáról; a Tanács tagjainak kölcsönös érdeklődésére számot tartó kérdésekről. b) Véleményezési, konzultációs és javaslattételi jog a Tanács feladatkörébe tartozó ügyekben a törvények és egyéb jogszabályok, költségvetési előterjesztések tervezeteinek véleményezése, megtárgyalása, a tervezetekhez javaslatok tétele; a Tanács javaslatot tesz a rendelkezésre álló pénzügyi támogatás

felhasználására; a Tanács javaslatot tehet jogszabályalkotás vagy módosítás kezdeményezésére. c) Állásfoglalási, ajánlási és egyezségkötési jog a Tanács feladatkörébe tartozó ügyekben állásfoglalások közzététele; a Tanács feladatkörébe tartozó ügyekben követendő eljárásra, magatartásra, az ott felmerülő problémák megoldásának módjára ajánlások kiadása. d) Kezdeményezési jog a Tanács kezdeményezhet a feladatkörébe tartozó ügyekben állásfoglalásokat, szakmai vizsgálatokat. e) Döntési jog döntés a Tanács Szervezeti és Működési Szabályzatáról és a fél-, illetve éves munkatervről. 11.410 AZ ORSZÁGOS TERÜLETFEJLESZTÉSI TANÁCS Az Országos Területfejlesztési Tanács (OTT) feladata konzultációk folytatása a regionális és területfejlesztés, az infrastrukturális fejlesztés aktuális kérdéseiről. Az OTT közreműködik a területfejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos kormányzati

feladatok ellátásában, valamint – törvényben meghatározott esetekben – döntést is hoz Az OTT munkájában részt vesznek a megyei területfejlesztési tanácsok képviseletében régiónként egy-egy fő, legfeljebb azonban hat fő, az országos gazdasági kamarák elnökei, az OMT munkaadói és munkavállalói oldalának egy-egy képviselője, a kormány részéről a földművelésügyi és vidékfejlesztési, a környezetvédelmi, a belügy-, a gazdasági, a közlekedési, hírközlési és vízügyi, az egészségügyi, a szociális és családügyi, az oktatási, a pénzügyminiszter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, valamint a nemzeti kulturális örökség minisztere, a főpolgármester vagy képviselője, az országos önkormányzati érdekszövetségek közös képviselője tagként, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank elnöke és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

vagy képviselője tanácskozási joggal A Tanács elnöke a területfejlesztési és területrendezési feladatok ellátásának irányításáért felelős miniszter. Az OTT feladatköre részt vesz a területfejlesztési politika kialakításában és érvényesítésében, döntéselőkészítő, javaslattevő, véleményező és koordinációs feladatkörben, közreműködik az országos és a térségi fejlesztési programok, a központi, ágazati és a térségi elképzelések összehangolásában, véleményezi a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció irányelveit, a kedvezményezett térségek besorolásának feltételrendszerét, javaslatot tesz a területfejlesztési célú ágazati eszközök összehangolására, javaslatot tesz a területfejlesztést szolgáló pénzeszközök felosztására és a központi keret felhasználására, vizsgálja és értékeli az érintett minisztériumok és az országos hatáskörű szervek, illetve a

területfejlesztési tanácsok fejlesztési célkitűzéseinek összhangját a területi politika céljaival, véleményezi a lényeges területi hatásokkal járó ágazati fejlesztési koncepciókat, összehangolja az Országgyűlés által az önkormányzatok számára kötelezően előírt feladatok végrehajtását, javaslatot tesz az egyes, megyehatáron túlterjedő területfejlesztési feladatok közös ellátására, közreműködik az országos, az országos jelentőségű, valamint az országhatárokon átnyúló infrastruktúra tervezés (létesítmények, hálózatok elhelyezése) összehangolásában. Ld. pl László Gyula: A szakszervezetek helye és szerepe a gazdaság szervezeti rendszerében Tanulmányok a gazdaságirányításról és szervezetéről 30. MTA Közgazdaságtudományi Intézet Bp 1987 135 p Gyarmatiné Rácz Ágnes: A munkaadói érdekképviseletek fejlődése, részvétele a hazai érdekegyeztetésben és az európai szociális párbeszédben Acta

Humana 1998. No 33 p 92-100 A táblázatok forrása: Héthy Lajos: Az érdekképviseleti támogatottság tisztázásának feladványa Munkaügyi Szemle 1997. 3, 9-15 o Az 1990-es évek első feléről kiváló áttekintést nyújt Ladó Mária – Tóth Ferenc: Helyzetkép az érdekegyeztetésről (1990-1994), ÉT Titkársága, 1996. tanulmánya A KIÉT alapszabályának 1993. májusi tervezete alapján Megjelent a Magyar Közlöny 1993. évi 104 számában Szellemes, és nagyon jellemző volt a HVG egyik erről szóló cikkének címe: „Beszélő iszony”. Héthy Lajos: A háromoldalú érdekegyeztetés és a (lehetséges) sociális paktum. Közgazdasági Szemle 1994 9 szám 772. o Héthy Lajos i. m Neumann László: A kollektív szerződések kiterjesztése Munkaügyi Szemle, 1998. 7-8, 35 o M. Rimay Andrea: Kávé, bukta, adótábla Népszabadság, 1996 február 3, p 18 N.Á: Az Érdekegyeztető Tanács és a táguló világ Interjú Héthy Lajossal Munkaügyi Szemle 1997 9, 4-9

o Héthy Lajos: Az érdekképviseleti támogatottság tisztázásának feladványa . Munkaügyi Szemle 1997 3, 9-15 o Révész Péter, Üzleti7, 1998. május 25 Ladó Mária és Tóth Ferenc – az ÉT 1990-94 közötti tevékenységét vizsgálva – már 1995-ben felvetette az ÉT kettéválasztásának gondolatát. A társadalmi párbeszéd – következőkben részletesen bemutatásra kerülő – új koncepcióját a szociális partnerek több okból vitatták. Az új struktúra végül is a tripartit ÉT egyoldalú megszüntetése nyomán, a társadalmi párbeszéd kormányzati elképzelései szerint alakult ki Az ÉT ennek megfelelően át is alakult, de a KIÉT és a KÉF gyakorlatilag megszűnt létezni, a KIÉT utód-szervezete csak 2001 őszén jött létre. A társadalmi párbeszéd megújításának koncepciója. Ld: Herczog László: Kormánykoncepció az érdekegyeztetés átalakulásáról Munkaügyi Szemle 1999 2, 9-13 o International Labour Organization, Nemzetközi

Munkaügyi Szervezet Az OMT bemutatása a szervezet 1999-ben elfogadott (ideiglenes) Alapszabálya alapján készült. Az Alapszabály pontosan definiálja a tagság feltételeit. A munkavállalók, illetve a munkaadók országos érdekképviseleti szervezetének minősül először is az a munkavállalói, illetőleg munkáltatói érdekképviseleti szövetség (konföderáció), amely nyilvántartásba vételét bírósági végzéssel igazolta; székhelye Magyarországon van; érvényes – a munkaadói, munkavállalói érdekek képviseletére jogosító – alapszabállyal, képviseleti szervezettel rendelkezik, és létrejöttétől folyamatosan működik; legalább három nemzetgazdasági ágban és legalább tíz alágazatban tevékenykedő és bírósági nyilvántartásba vett, igazolt tagszervezettel rendelkezik; tagszervezetei igazoltan legalább öt, különböző megyében működő területi szervezettel rendelkeznek. Ezen túl a munkavállalói érdekképviseleti

szövetség országos érdekképviseleti szervezetként történő elismeréséhez az szükséges, hogy tagszervezetei együttesen igazoltan, legalább száz különböző munkáltatónál működő munkahelyi szervezettel rendelkezzenek; a munkáltatói érdekképviseleti szövetség országos érdekképviseleti szervezetként történő elismeréséhez pedig az szükséges, hogy a szövetséghez legalább ezer munkáltató, illetve vállalkozás tartozzon, vagy amelyben a foglalkoztatottak száma együttesen legalább százezer fő. Forrás: A Gazdasági Tanács Alapszabálya, Tervezet A Szakértői Bizottság javaslataival kiegészített változat 2001. 06 13 1060/1999. (V 28) Kormány határozat