Philosophy | Higher education » A filozófia fejlődése

A filozófia fejlődése Korai görög filozófia (i.e VII századtól V századig) Az „első filozófusok” ismereték az egyiptomi mértant és a babiloni csillagászatot. A keleti bölcseletekre jellemző ez a korai görög szemlélet. Az Európai filozófia születése i.e VII-VI század fordulójára tehető A gondolkodók először nevezik magukat filozófusnak. Ebben a korban olyan emberek léptek fel, akik kétségbe vonták azt, amit eddig mindenki elfogadott, és meg tudtak ítélni kérdéseket, amiket eddig senki nem vetett fel. A tudomány által felvetett kérdéseket szintetizálja. Magas szintű tudományok mellett, bölcs belátás, élettapasztalt, életbölcsesség kritikai szemlélet kialakítására törekedtek, arra, hogy az összefüggéseket felismerjék. Túllépnek a mitológiai világmagyarázaton Immanens (valamin belüli) világmagyarázatra törekednek. A természeti jelenségeket magukra a természeti folyamatokra vezetik vissza, nem transzcendens

magyarázatot keresnek. Természetvizsgálók is voltak. Megfigyelik a természeti jelenségeket És a konkrét megfigyelésből vonnak le spekulatív következtetéseket. Még nem válik külön a filozófia és a szaktudomány. A szaktudományok kérdései előbb jelenhetnek meg a filozófiában (pl.: nyelvfilozófia – általános nyelvészet) Nem kialakult a fogalomhasználat. Gyakran aforizmákban fogalmazták meg (rövid, tömör) A nyelv hiányosságai miatt. Későbbi filozófusok magyarázataiban ismerjük meg legtöbbször nézeteiket. A világmindenséget végtelen, egységes egészként kezelik. Örök körforgást látnak (nem időbeli fejlődést). Nem választják külön a testet és a lelket Az élettelen természetnek is lelket tulajdonítottak. Elsődleges kutatási tárgyuk a kozmosz (a mindenség szerkezete), amit - szaktudományok hiányában - a közvetlen természetszemlélet alapján írtak le. Szinte mindannyian megalkották saját kozmológiájukat,

amelyekben - terminus technicusok hiányában - szociomorf kifejezéseket használtak: a hétköznapi nyelvből átvett szavakat filozófiai jelentéssel ruházták fel. (Pl kozmosz, arkhé, logosz, apeiron) Megjelent a korai szubsztancia felfogás, az „arkhé”. Az „arkhé” jelentése: kezdet, elv; azaz állapot, minőség, elem vagy erő, amelyből, illetve amelynek segítségével valami kialakult, illetve fennáll. Szemléletmódjuk többnyire dialektikus. Ez a dialektika azonban nem fejlődésdialektika, 1 hanem kozmológiai és körforgás dialektika: a kozmosz keletkezését, működését és elmúlását ciklikus körmozgásként ábrázolták. Thalész (i.e 640-540) Matematikával, geometriával, csillagászattal és áradásokkal foglalkozott. Úgy vélte, hogy mindennek lelke van, véleményét a mágnes vonzóerejével támogatta meg. A vizet, vagy a nedvességet tartja ARKÉNAK. Az évet 365 napra osztotta. Anaximandrosz (i.e 610-540) Thalész tanítványa

volt. Elsőként használja az ARKHÉ (őselv) kifejezést. A meghatározatlan és végtelen apeironból eredezteti a dolgokat. Szerinte az ősanyagból meghatározott ellentétpárok válnak ki (elsőként a hideg és a meleg), keverednek, s természetüket elveszítve visszatérnek a halhatatlan, romolhatatlan, isteni apeironba. A fejlődés végtelenül sok világot hoz létre az egyetlen apeironból A gömb alakú föld (geocentrikus világnézet). Az élőlények anyagi folyamatok során fejlődtek ki. Anaximenész (i.e 580-520) Anaximandrosz tanítványa volt. Napórát épített és a holdfogyatkozás szabályosságait elemezte. Nála az ARKHÉ a levegő. A világmindenséget átjáró, egységesítő és teremtő levegő sűrűsödése és ritkulása hozza létre a dolgokat. Legfontosabb jellemezője az elemek egymásba alakulása. Szerinte a természet nem meghatározatlan. 2 Hérakleitosz (i.e VI század – V század fordulja) Epheszoszi homályos Hérakleitosz Az

ókori dialektika legkiválóbb képviselője. A természetről írt művének mintegy 130 aforizma töredéke maradt ránk. Jeles filozófusokra volt hatással. A fent és lent, a győzelem és vereség átéléséből következik, hogy a világ dolgaiban nem lát maradandót. Szerinte minden állandó fejlődésben, mozgásban, változásban van Nem az anyag, vagy a forma, hanem a változás határozza meg a világot. Nem az egység, nem is a különbözőség, hanem a folyamat az elsődleges, ez az arkhé, a kozmosz lényeg, őselve. A változás örök nyugtalanságát jelképezi a tűz A logosz a világ keletkezését szabályozó törvény, sőt értelem, de nem transzcendens valóság. Nem a keletkező dolgokban, vagy a változatlan létben, hanem a dolgok létének és az emberi gondolkodásnak közös feltételében keresi istent. Emberi megismerés (az érzéki és az értelmi megismerés) kérdéseivel is foglalkozik. A látás tartja az elsődleges (érzékszervi)

megismerés elemének. Hangsúlyozza az értelmes gondolkodást. Ellentétességet, ellentmondást, alapvető elvnek mondja. 3 Parmenidész Hérakleitosz kortársa volt. Ismerték és bírálták egymás filozófiáját Elea-ban élt – Éleai iskola Tagadja, hogy az egységes világmindenségre a mozgás a jellemző. Abszolutizálja a létet és elszakítja a létezőtől. Az igazsághoz vezet: egyetlen egységes létező van a világmindenségben a „van” (on). Nem született, romolhatatlan, rendületlen (mozdulatlan), teljes. Az ontológia a filozófia egyik megközelítésének módja Lételmélet A létezés és gondolkodás elválaszthatatlan egymástól. Egységben vannak A létezik, és a nem létezik között nincs harmadik lehetőség. Ebben az időben bontakozik ki a formális logika. (Harmadik kizárásának törvénye) A gondolkodást a fizikai látáshoz hasonlítja, amelynek mindig kell tárgy, amire irányul. Mivel a létező (on) a gondolkodás kifejezése, a

gondolkodás és a lét azonos. Mivel ugyanazt a van szót állítjuk valamennyi létezőről, az érzékelt létező módjára elképzelt létező egy és oszthatatlan. Fogalomrendszer kezd kialakulni. Nem elsősorban a természet filozófiai meghatározása, hanem legalább olyan fontos az ember. Mi a jó? Az erkölcsi értelembe vett jó – etika Helyes megismerési módja a világnak. Hogyan lehet helyesen, meggyőzően érvelni – logika Milyen a jó államforma – politikaelmélet. Tanköltemény Szókratészi fordulat – klasszikus görög filozófia kezdete. 4 Szókratész (i.e 460-399) Athéni filozófus volt. Filozófiáját nem fogalmazta meg írásban A köztereken vagy barátai társaságában beszélgetve fejtette ki nézeteit. Lenézte a „természet kutatóit”, s igaz tudásra vágyott. Saját tudatlanságának leple alatt kikérdezi, s szüntelen kérdéseivel rávezeti a másikat arra, hogy felülvizsgálja a valóságnak meg nem felelő fogalmait.

Dialógus formában sokkal rugalmasabban lehet filozofálni. Célravezető, termékeny Többnyire ironikusan beszélgetés A beszélgető társat elbizonytalanította, a fogalmak jelentését tisztázta. Az ember rávezethető az erkölcsi értelembe vett jóra. Ha felismerte: követni fogja ETIKAI RACIONALIZMUS Szókratész azt vallotta, hogy ő a „lélek bábája”, aki művészetével világra segíti a többiek szellemi vajúdásának szülöttét, az igazságot. Szókratész módszere az indukció: a fogalmakat az ismerős dolgokról szerezhető jelentő képekből állította össze. Célja a biztos tudás elérése volt A helyes tudás azért fontos, mert az erény nem más, mint a jó ismerete. A jó megtételéhez elegendő megismerni azt Az erény az emberi cselekvéseket szabályozó föltétlen jó. Az erény így tanítható és az ember legnemesebb feladata az erény tanulása és gyakorlása, mert az ember a jót csak tanulással ismerheti meg. A cél nem

szentesítheti az eszközt. A törvényellenes cselekedet minden körülmények között rossz. Szókratésznél jó az, ami a természet törvényeinek megfelel Nem mondja meg pontosan, hogy mit kell tenni. Már nála megjelenik az a gondolat, hogy test és lélek más természetű, a lélek halhatatlan. Vannak változatlan szellemi tényezők (ideák) Bírálta a szofistákat, akik mindenben relativizmust láttak. Bírálta a városállam politikai, társadalmi helyzetét. 5 Szofisták (i.e V század) Vándortanítók voltak, akik a szónoklást, érvelést tanították előkelő ifjaknak. A kortársakból legtöbbször ellenszenvet váltottak ki. Az önmagában érvelésért bírálták Behatóan foglalkoztak a görög, ékes (retorika), nyelvtanilag helyes (grammatika) és értelmes (logika) beszéddel. Állításaik szerint a dolgok viszonylagosak. Pillanatig sem kételkedtek abban, hogy az ember képes megismerni az igazságot. Pl: erkölcsi normák nem minden népnél

ugyanazok Kérdésessé tették a naiv ismeretelméleti realizmust. Gondolkodásuk középpontjába nem a természet, hanem a társadalom kérdései álltak. Protagorász Az elsők között említhető Progatórász, aki először nevezte magát szophisztésznek (bölcselkedőnek). Csak azt fogadhatja el az embert, amit érzékeivel fel tud fogni. Ez a Homo mensura tétel: (Emberi mérték) Minden dolognak mértéke az ember, a létezőknek, hogy léteznek, a nem létezőknek, hogy nem léteznek. Az emberi megismerést, az általa használt fogalmaknak, viszonyítási pontoknak megfelelően értelmezi. Ez a mérce viszonylagos Csak azt szabad elismernünk, ami kiállta az emberi kritikát. Gorgiász A nem létezőről, avagy a természetről. ormális logikai érvekkel próbálja bizonyítani, a dolgok létezését igazolni. Platón (i.e 424-) Szókratész tanítványa. Fiatal korában politikával akart foglalkozni, mélységesen felháborította azonban Szókratész sorsa. A

dialógusokat tőle tanulta, és le is írta A beszélgetés vezetője legtöbbször Szókratész. Leveleket is írt Matematikával, csillagászattal foglalkozott. Athénban filozófiai iskolát hozott létre, mely kilencszáz évig állt fenn. Költői szépségű stílus, szigorú logikai menet 6 1. korszak: Ifjúkori művei a tudás és az érték szókratészi problémájával foglalkoznak Szorosan kapcsolódik Szókratész tanításaihoz. Pontosan idéző őt 2. korszak: Értett férfikorában írta remekműveit a halál begyakorlásáról, ami egy részletesebb ideafilozófia. Phaidón Fő műve az Állam 3. korszak: Öregkori műveiben logikai-dialektikai kérdéseket tárgyal Utolsó művét a Törvények 12 könyvét már nem ő adta ki. Ideatan: Platón figyelmét elsősorban az értékprobléma köti le. Szókratész szellemi hagyatéka így szólt: aki bölcs, az jó is. A szofistákkal folytatott vitákban kiderült, hogy az erény nem azonos a tudással. Mindennek

vannak ideái A tökéletesség, a cél jósága és helyessége, a jó az ideák világában található meg. Csak azért tudjuk megkülönböztetni a jót és a rosszat, a jót és a jobbat, mert tudunk magáról a jóról. A cselekedet, a dolog, az ember annyiban jó, amennyiben igyekszik elérni a jó ideáltípusát, a jóságot. Fogalmainkat, gondolatainkat, tudatunk tartalmait, ismereteinket annak köszönhetjük, hogy a lélek az istenek körében szemlélte az örök és változatlan ideákat, az érzékelhető világ pedig ezeknek a képmása. Fogalmaink a priori, a tapasztalást megelőző voltát állítja Az a priori tudás nem korlátozódik a megismerés alapfogalmaira. Velünk született fogalmaink – a jóról, az igazról, a szépről, egyaránt mindenről, ami „lényeg” – teszik lehetővé a tapasztalást és az érzéki világ megismerését. Az idea nem lételve, hanem ősképe, ősmintája a dolgoknak Az ideák fogalmainknak megfelelő, tőlünk független,

objektív, örök, változatlan transzcendens. Létük sem nem fizikai, sem nem pszichikai, hanem ideális: olyanféle, mint a matematika örök, változhatatlan és megingathatatlan tételei. A faji fogalmakat, az ideákat a priori ismeretnek tételezte fel, s belőlük vezette le a konkrét, egyedi ismeretet. Az etikai probléma szinte észrevehetetlenül megy át metafizikai problémába. A változékonynak látszó természeti dolgokban lennie kell valamilyen állandóságnak is. Szellemi létezők. Csak a halhatatlan lélek képes megismerni A fizikai létezők csak utánzatai az ideák világának. Nyelvi jelek, fogalmak. Az idős Platón az ideákat sokféleképpen összefüggő nemi és faji fogalmaknak is tekinti. 7 Az ideák különféle jelentései: 1. Logikailag az idea a tárgyra vonatkozó általános fogalom 2. Az idea lényeg is, vagyis maga a dolog, nem érzéki, hanem ideális valóságában 3. Az idea jelenti az ősmintát, az ideálist, amelyhez igazodik mind a

létező, mind a gondolkodás. 4. Az idea ok is 5. Az idea egyben cél is Platón megkettőzi a valóságot, mivel elméletében szakadék tátong az ideák és az érzéki valóság között. Felfogása dualista, minőségi különbséget lát – test + lélek (halhatatlan) között A tanulás: Ha nem tapasztalásból merítjük fogalmainkat, akkor szellemünk eleve rendelkezik velük. Az érzékelés csupán alkalom arra, hogy a szellem visszaemlékezzék (anamnézis) a már előzetes tudott igazságra. Állam: Ideális államforma jellemzői. Nevelési koncepciójának leírása Élesen bírál minden korabeli államformát, ezért szigorú munkamegosztást írt le. A társadalom három osztályra tagolódik: a filozófus királyokéra, az őrökére és a dolgozókéra. Az államnak ugyanaz a célja, mint a léleknek: a jó magvalósítása a látható világban. A felső réteg illetve osztály erénye a belátás, a középsőé a bátorság, az alsóé a mértékletesség.

Dolgozók – vágyakozó lélek uralkodik, mértékletesség – indulati rész Őrök, katonák – bátorság – értelmi rész Filozófusok – képesek a jó ideáját megismerni, tudják kormányozni – bölcsesség, igazságosság erénye. Lélek: - ösztön rész (vágyakozó rész) - indulati rész - értelmi rész Művészetfelfogás Az utánzás utánzásának tartotta. MIMEZIS: utánzás. Eltávolítják az embert az ideáktól Alárendeli a didaktikus követelményeknek morális elvárásoknak. 8 Arisztotelész (i.e IV század) Apja a Makedón király orvosa volt. Természettudományos képzése magas Éppen ezért másfajta indíttatású, mint Platón. Összegezte és rendszerbe foglalta mindazt, amit a görög tudomány előző nemzedékei alkottak. Tőle ismerünk sok filozófust Saját kutatásaival és megfigyeléseivel tovább fejlesztette a „második filozófia” tárgykörébe eső tudományokat. Értekezéseket írt 1-1 tudományterületet sorra

vesz. Felülvizsgálta mesterének, Platónnak a gondolkozását, s spekulatív idealizmusát spekulatív realizmussá alakította át. Több fontos felfogásával szemben áll Jegyzetei négy csoportra oszthatók: 1. Logikai művek gyűjteménye az Organon (eszköz) 2. Metaphysica 14 könyve az első filozófia problémáit tárgyaló különböző írások gyűjteménye. 3. A természettudományos művek közül legfontosabb a Physica 8 könyve és a De anima 3 könyve a lélekről, állatok részéről, égitestekről. Geocentrikus világkép 4. A gyakorlati tudományokkal foglalkozó írásai közül fiának Nikomakhosznak címzett etikáját tanítványa adta ki 10 könyvben. (Ethica Nicomachea) Társadalom- és államtudományi gondolatait a Politica 8 könyvében és az Athéni államban fejti ki. Ebbe a csoportba sorolhatjuk a retorikáról (szónoklattan) és a poétikáról (drámaelemzés – katarzis) írt műveit is. A kétértékű formális logika megalapozója. A

logikát, a gondolkodás és a beszéd tudományát Arisztotelésznek köszönhetjük. Elsőként állapította meg gondolkodásunk struktúráját, s felismerte a három alapelméletét: a fogalmat, az állítást és a következtetést. Bár ismer közvetlenül evidens belátásokat – az azonosság elvét, az ellentmondás és a harmadik kizárásának az levét – tisztában van azzal, hogy ezekből a formális elvekből nem vezethető le ismerettartalom. Tudományeszménye: A biztos tudás alapja a lényeg megismerése. Aki ismeri a dolgok „miértjét”, az ismeri a lényegét, hiszen a dolog a lényeg miatt az, ami. Az első filozófia (metafizika) a létezőt mint létezőt vizsgálja. Csak a létezőség okait kutatta, a létről megfeledkezett. Első és legfontosabb ok, a konkrét, egyedi valóság: az első szubsztancia (SZUBSZTANCIA: létező, létezők lényege), az állítások legvégső alany. Szubsztancia: egyedi és általános, anyagi és formai, anyagi és

szellemi. Szubsztancia kategória – önmagában is szerepelhet 9 Formának (eidosz) nevezi egy bizonyos dolog mivoltát és első szubsztanciáját. A forma a konkrét dologban első szubsztancia, a gondolatbeli forma pedig az anyagtalan – második – szubsztancia. Bírálja Platón ideatanát Nem létezik idea világ, a fizikai lét felett A mozgást nem magyarázza meg kellőképpen sem a forma, sem az anyag. Négyféle mozgást ismer. Közülük három – a kvantitatív és a kvalitatív változás valamint a térbeli helyváltoztatás – maradandó alanyon megy végbe. A negyedik fajta mozgás, a szubsztanciális változás: az alany keletkezése vagy megszűnése. Élőlények egymásba alakulása Az arisztotelészi filozófia egyik sarkalatos tétele: „minden, ami mozgattatik, valami mástól mozgattatik”. A létezők között oksági összefüggéseket kell vizsgálnia a metafizikának. Mivel a mozgás a cél kedvéért történik, s a cél a beteljesültség, a

mozgás oka – a hatékony valóság az, ami elérte célját. Négy féle ok a szubsztancia változása során: - anyagi, amiből a dolog létrejön, - formai, amivé az anyag válik, amilyen formát felvesz - ható ok, külső mozgató, ami által létrejön valami - cél ok (teleológia) előképként előfeltételezni, elképzelni, előre, ahogyan ki fog nézni. A cél-okságnak a formai okságra való visszavezetéséből kitűnik, hogy voltaképpen kétféle okságot ismer: anyagi okságot és formai okságot: amely egybeesik a mozgató (ható, vagy létesítő) okkal és a cél-okkal. A keletkező dolog valamiből (anyagi ok – amiből, formai ok – formai elképzelés), valami által (létesítő ok – maga a terv) lesz valamivé. A létezőt megvilágító negyedik elv a cél, „az, amiért valami van”. Létezők: - múlandó és érzékelhető – közönséges természeti tárgyak - örökkévaló és ész – égitestek - mozdulatlan szubsztancia a

formák formája, mozdulatlan mozgató Csak az értelmi megismerés útján ismerhető meg. Az élet mozgásának az élőben bent levő oka a lélek. A lélek szubsztancia és forma Etikája Etika – politika Arra keresi a választ, hogy mi a jó? Az erkölcsi jó a boldogság. Arisztotelész meg van győződve, hogy természetének megfelelő élet boldoggá teszi az embert, mert aki természetének megfelelően cselekszik, az eléri célját, tehát jó. Az erényes ember nem a boldogságért vagy az élvezetért teszi a jót, hanem magáért a 10 jóért. Az erényes a helyes gondolkodásnak megfelelő lelki alkat a közép felismerése Középhatár a túlzás és a hiányosság között. A legfelső csúcs Számára az erkölcsi jó evidens Az erény elsősorban nem az értelemben, hanem az akaratban és a cselekedetben van. Az ember rávehető a jó felismerésére, de az erény csak gyakorlás útján sajátítható el, fejleszthető ki. Erényes élet = ésszerű élet.

Államfelfogása: Platón Államtanát azért nem fogadja el, mert a boldogsághoz bizonyos földi tulajdon is kell. Úgy véli, hogy mindegyikünknél előbbre való az állami közösség. Arisztotelész az erkölcsi cselekvés előfeltételének a szabadságot tekintette, mert csak azért lehetünk felelősek, amit tudva és akarva teszünk. A polisz-polgár hagyományos erkölcsét akarta átmenteni a polisz válsága idején, amit felfogása szerint a kapzsiság, a vagyoni különbségek okoztak. Szerinte az erény hordozója csak a középosztály lehet, etikája ezzel kapcsolódott államelméletéhez. Bírálja saját korának politikai állását. Politika c munkájában sorra veszi a korabeli városállamokat. Előnyeik és hátrányaik Jó lehet - A monarchia, ami királyság, de nem zsarnokság - Az arisztokratikus állam. Nem csak született arisztokratákkal Kiegyensúlyozott belső élettel. - A politea: arisztokratikus és demokratikus erények ötvözésével,

ahol választás útján jelölik ki a vezetőket, a legrátermettebbek közül. A választójogot csak az értelmes emberek gyakorolhatják. Meg kell akadályozni a demagógok befolyását. A kiegyensúlyozott államforma feltétele a kiegyensúlyozottság Erős középrétegnek kell lennie. Rossz államforma: (a jók eltorzulásai) A zsarnoki egyeduralom - Az oligarchia - A szélsőséges demokrácia Az állam eszmei elsőbbsége nem szünteti meg az egyének önállóságát és szabadságát. 11 Szent Ágoston (354-430) A teológia és a filozófia módszeres különválasztása következményeként a filozófia és a tudomány felszabadulhatott az egyházi gyámkodás alól. Egész létében és szerkezetében a vallásra támaszkodó középkor egyértelműen a szellem pártján állt. Szent Ágoston a nyugat tanítójaként másfélezer évre meghatározta Európa szellemi arcát. Ambrozus püspök hatására (33 évesen) lett keresztény. Antik filozófiát,

retorikát tanult és tanított. Ágoston ráeszmél, hogy az embert az igazsághoz való viszonya teszi emberré. A szkeptikusok azt mondták, hogy semmi sem biztos, hogy minden kétségbe vonható. Ágoston válasza: „Kételkedhet az ember, amiben csak akar, de magában a kételkedésben már nem kételkedhet. Mint Platón, Ágoston is a matematika közvetítésével jut az igazság fogalmához. Szellemi fejlődéséről a Vallomások című művében számol be. Leírja egész életét, szenvedéseit, örömeit. Útját a keresztény tanítás elfogadásához Fő műve az Isten városáról (országairól), teológiai mű. Filozófiai kérdések: Isten mibenléte, hogyan ragadható meg. Isten és ember viszonya Szabadság kérdése Istenfelfogása: (Platón ideatana – új platonikus irányzat) Isten az igazság, mondja Ágoston. Igazságról igazságra emelkedve jutunk el a legfőbb igazsághoz. Isten tökéletessége nélkül nem gondolható el a kevésbé tökéletes: ő az

első igazság és az első jóság, minden egyéb igazság és jóság feltétele. Isten: tökéletes szellemi létező, a lét teljessége, nem alkalmazható rá a test és lélek kettőssége. Honnan ered a rossz? Az emberi cselekedetekről, hiszen szabad akarattal rendelkezik. A létezés tökéletlenségéből fakad. A rossz nem önálló princípium A lélekre vonatkoztatja a mindenséget: a lelken „kívül” van a világ. Bár a kinyilatkoztatás az ember egységéről, test és lélek egyenjogúságáról beszél, a keresztény gondolkodásban a testnek és velejáróinak lebecsülése és megvetése uralkodik. A tanulásról, a Rendről című művében ír. Tekintély és értelem útját látja járhatónak 12 Szent Tamás (XIII. század) A skolasztika a tulajdonképpeni középkori filozófia. Nevét onnan kapta, hogy a középkori „iskolákban” művelték. A X-XIV században ez a keresztény filozófia uralkodott 1224-ben születet, húszéves korában lépett

be a domonkos rendbe. Filozófiai művei közül kiemelkednek az Arisztotelész könyvéhez írt magyarázatok. Teológiai művei közül filozófiai szempontból is fontosak a Szentenciák négy könyvének magyarázatai és a befejezetlen Summa theologica (teológia összegzése). Szerinte a filozófia nem más, mint a teológia szolgája. Teleologikus – célokság (telos: cél) Filozófiája nem a hitből, hanem az ember természetes tudásvágyából indul ki. A tudomány feladata nem merül ki a teológia szolgálatában. Az igazság legfőbb kritériuma azonban a hit Szent Tamás az érzékelésből eredezteti a megismerést. Ő sem mellőzheti a megismerés a priori feltételét. Nála azonban ez az a priori elem előzetes ismeret a létről Az első igazság Szent Tamás számára Isten, maga a lét. A teremtettséget tartja a létezők legegyetemesebb meghatározásának. A létezők nem az ideákból, hanem a létből részesülnek. A létező a lehetséges, szükségszerű

létező Kérdés – ellenérv – érv Érvek – ellenérvek A Summa theologica leghíresebb fejezete tárgyalja az „Istenhez vivő öt utat. Isten létére 5 bizonyítékot hozott fel: 1. A világ mozog, kell, hogy legyen egy első mozgató („az első mozgatatlan mozgató”) 2. A világ ok-okozati összefüggések láncolata, kell, hogy legyen egy első ok (a lét feltétlenül kizárja a nemlétet) 3. A világban minden esetleges, ezért ha a világ létezik, kell lenni egy szükségszerűen létezőnek. 4. A világban a dolgok fokozatosak, ezért kell, hogy legyen valami, ami a legmagasabb fok 5. Az értelem nélküli lények működésében célszerűség mutatkozik, kell, hogy legyen valami, amitől célszerű működésük szármatik. Isten létét a „magamagában fennálló lét”-nek a „létező lét”-nek nevezi. Istent nem létezőként, hanem létként kell megközelítenünk. Skolasztikán belül: Isten érvelése – létező- nem létező Szélsőséges

realista felfogás: általános fogalmak (jó, szép) önálló létezők-e Reális létezőnek tekintették (mint Platón), mivel van róla fogalmunk: Isten létezik. 13 - NOMINALIZMUS: a fogalmak nem önálló létezők, hanem elnevezések. - Mérsékelt realizmus (Arisztotelészhez megy vissza) Van egyedi és általános is, de nem különválasztva. 14 Újkori filozófia Az újkori bölcselet kereszténység utáni gondolkodás. A humanizmus – a reneszánsz szellemi önmegalapozásaként – a XIV. és XV: századi olasz kereskedő-arisztokrácia szellemi világa A reneszánsz természetfilozófiához kapcsolódik, a modern polgári társadalomhoz. A világot megismerhetőnek tekintették, de az eddigi módszerek hamisnak tartották. (pl skolasztika) A helyes megismerés – helyes vezérelvet, etikát eredményez Ismeretelméleti irányzatok. Empirizmus – tapasztalati megismerés Racionalizmus – velünk született észelvek Francis Bacon (1561-1626) Az

empirizmus előfutáraként, elsőként veti fel az újkori filozófia központi kérdését, a módszertan problémáját. Szembefordul (határozottan) a skolasztikával, túlságosan spekulatív, nem támaszkodik a tapasztalatokra. Szerinte a tudománynak gyakorlati haszna kell, hogy legyen. A filozófiát természettudományos alapokra akarja helyezni, a az empirikus-induktív módszert vezeti be. Az induktív eljárást tartja helyesnek, a megismerés során egyedi tapasztalattól jutunk el az általános leíráshoz. Legjelentősebb műve: Novum Organum (Új módszer). Első könyvében kifejti, hogy a helyes megismerést akadályozzák az úgynevezett „idolumok”, ködképek. - A törzs ködképei az ember természetéből erednek – az emberi természettől elválaszthatatlan. A gondolkodást befolyásoló önkényesség, az elvontságokhoz való vonzódás a törzsi téveszmék okai. - A barlang ködképei az egyes emberre jellemző – az egyén természetétől függő

– sajátos korlátok. Az ember be van zárva saját barlangjába - A legtöbb bajt a piac ködképei okozzák, a fogalmak, a nyelv pontatlan használata miatt. A piac olyan hely, ahol az emberek állandóan beszélnek anélkül, hogy a szavak tartalmára ügyelnének. - A színház ködképi a hagyományos filozófiákból eredő előítéleteket jelentik – különböző érvek hamissága. A hagyományt éppen olyan hazugnak tartja, mint a színházat Bacon elsőként mutat rá az újkori filozófiában a gyakorlat jelentőségére a megismerésben. 15 René Descartes (1596-1650) Széles érdeklődési körű filozófus volt. Racionalizmus (fogalom): – szó szerint ésszerűség – A megismerésnek a fundamentuma, végső alapja az ész, a ráció. Velünk született ész-elvek az alapjai a megismerésnek Ez az észelv tapasztalat előtti (a priori) A racionalizmus az empirizmus ellentéte Fő művei: Elmélkedések az első filozófiáról (latin nyelvű) Értekezés

a módszerről (francia nyelvű) A tudományok siralmas állapotából arra a meggyőződésre jut, hogy a valóban megbízható ismeretek előfeltételeként felül kell vizsgálnunk valamennyi ismeretünket. Ez a módszeres kételkedés minden kétely felett álló, abszolút szilárd ismerethez vezet el: mindenben kételkedhetem, de nem kételkedhetem a kételkedés tényében. A gondolkodás kétségbevonhatatlan tényével adva van a gondolkodó léte is. Gondolkodás közben tudok magamról. Azt mondja, hogy vannak velünk született eszméink, amelyek nem származhatnak sem a tapasztalásból, sem a képzeletből. Ilyen velünk született eszmének tekinti a szükségszerű szubsztancia ideáját – az istenfogalmat –, a „kiterjedt test” (res extensa) és a nem kiterjedt, „gondolkodó szubsztancia” (res cogitans) eszméjét, s az egyetemes és szükségképpeni ismereteket: a szám, az idő, a mozgás fogalmát, mindent, ami matematizálható és

visszavezethető „egyszerű elemekre”, mint a mértanban. Gondolkodásának tengelye a világos és határozott én-tudat. A szellemi szubsztanciát azonosítja az én-tudattal. A szubsztancia megnyilvánulásából ismerhető meg a lényegét alkotó alaptulajdonsága, attributuma. Az anyagi szubsztancia attributuma a kiterjedés Az anyagi szubsztanciától teljesen különböző szellemi szubsztancia lényege a gondolkodás vagy a tudat. Descartes mechanikus természetfilozófiája visszautasítja a természetese belüli minőségi különbséget. A természet teljesen leírható a három térbeli dimenzió és az időparaméter segítségével. Dualista felfogása: res cogitas (gondolkodó dolog: lélek – én) res extensa (test, anyag) DE! A harmadik szubsztancia: Isten. A legmagasabb rendű, legtökéletesebb létező 16 Skolasztikából származó Istenérvet támaszt fel: Gondolkodom, tehát vagyok – tehát van Isten. (Ontológiai Isten-érv) Velünk született

észérvek forrása: Isten. A végtelenül tökéletes szubsztancia fogalmának nem lehet elégséges oka a véges emberi értele, mivel az okozat (az isteneszme) tökéletesebb az oknál (emberi értelem). Mivel Isten lényegétől nem választható el Isten léte, a bennünk levő isteneszme realitásából következik a legtökéletesebb lény realitása. Szubsztanciafogalom: Ismeretelmélet és etika összekapcsolása. Etikai alapelvei: Amíg nem sikerül kidolgoznia a módszert, átmeneti etikára van szükség. - óvakodjon a szélsőségekről, mérséklet, - törvények, erkölcsi szokások elfogadása, - „Inkább magamat győzzem le mint a sorsot.” (sztoikus hozzáállás) - lehetőleg határozottan járja végig azt az utat, amit magának kitűzött, - Descartes számára legfontosabb a filozófia és a tudományok – azok közül is matematika. Filozófiai módszere is bizonyos értelemben matematikai. Értekezés a módszerről: Az elsõ az volt, hogy soha

semmit ne fogadjak el igaznak, amit evidens módon nem ismertem meg annak; azaz hogy gondosan kerüljek minden elhamarkodást és elfogultságot és semmivel többet, ne foglaljak bele ítéleteimbe, mint ami oly világosan és határozottan áll elmém elõtt, hogy nincs okom kétségbe vonni. [A világosság elve] A második az volt, hogy a vizsgálódásaimban elõforduló minden problémát annyi részre osszam, ahányra csak lehet és a legjobb megoldás szempontjából, szükség van. [A tagolás elve] A harmadik az, hogy olyan rendet kövessek gondolkodásomban, hogy a legegyszerûbb és legkönnyebben megismerhetõ tárgyakkal kezdem, s csak lassan, fokozatosan emelkedem fel az összetettebbek ismeretéhez, s még azok között is feltételezek bizonyos rendet, amelyek nem magától értetõdõen következnek egymás után. [A fokozatosság elve] Az utolsó pedig az, hogy mindenütt teljes felsorolásokra és általános áttekintésekre törekedjem, s így biztos legyek abban,

hogy semmit ki nem hagytam. [A teljesség elve]" 17 Benediktus Spinoza (1632-1677) Portugáliából bevándorolt zsidó kereskedő család fiaként született Amszterdamban. Fiatalon szembeszáll a hagyományos vallási szokásokkal. Racionalista filozófus volt. Nem ateista, de sajátos az Isten-felfogása. Mivel nem sikerült arra kényszeríteni, hogy adja fel a hagyományos vallással szembenálló nézeteit, az úgynevezett „nagy kitaszítással” sújtották. Autonóm egyéniség volt. Nem vállalt (szellemileg) kötött állást Korán megismerkedett a skolasztikával, a legnagyobb befolyást Descartes eszméi gyakorolták rá. De nem fogadta el szubsztancia felfogását Ha a test és a lélek, különböző szubsztancia, akkor az emberben hogyan hat egymásra? Descartes nem ad arra magyarázatot, hogy a filozófiai és a pszichológiai folyamatok milyen kölcsönhatásban vannak. Szubsztancia: önmagában megfogható és megfogalmazható. A szubsztancia lényegét

alkotja az attributum (kiterjedés, mozgás). A szubsztancia megnyilvánulása a módus (a konkrét létező). Isten feltétlen és végtelen sok attribútumból álló szubsztancia, ami örök Spinoza szerint csak egy szubsztancia létezik, a mindent magában foglaló „Isten avagy a természet”. (Isten = világmindenség) Isten immanens létező, nem transzcendens Azonos a természettel. Egyetlen szubsztancia van: lényege magába foglalja a létezést A szubsztancia két – teljesen egyenrangú – attributummal rendelkezik: kiterjedéssel és gondolkodással. Harmadik alapfogalma a modusz. Ezen a változó egyedi dolgokat, az attributumok külsőhatásra kialakult állapotát érti: az ember is csak része vagy módosulása a természetnek, bár a szelleme – a gondolkodás attributuma – örök. Spinoza is megkülönbözteti a teremtő természetet a teremtett természettől. Az örök, változatlan és szükségképpeni igazságból, Istenből geometriai úton levezethető

a többi igazság és az egész valóság, Isten végtelen természetéből szükségképpen ered a világ. Tanítása az újplatonizmus pateista változata. Fő műve: Etika geometriai módon bizonyítva. Szigorú logikával megfogalmazódott mű. Definícióval kezdi, axiómákat fogalmaz meg (axióma: alapelv, alaptétel, ami további bizonyítást nem igényel), tételeket ír, a bizonyításra, majd a következtetésre. 18 Szigorú konstrukció, ésszerű etika (5 részből áll): - Istenről, vagyis a szubsztanciáról - A lélek természetéről és eredetéről - Indulatok eredetéről és természetéről - Az emberi szolgaságról, vagyis az indulatok erejéről - Az értelem hatalmáról, vagyis az ember szabadságról Szükségszerűség uralkodik a világmindenségben. Véletlen nem létezik. Minden szükségszerűen determinált (meghatározott). Isten természetéből logikai szükségszerűséggel következik a világ teljesen determinált

folyamata: nem történhet semmi másként, mint ahogy történt. Akarat felfogása: „Az akarat nem nevezhető szabadnak, hanem csupán szükségszerű oknak.” A világ létét és fennállását Isten abszolút szükségszerűs létének köszönheti: nélküle nem lenne világ. Elveti a teleológia – minden létező az ember céljaira létező – világszemléletet Spinoza ezt előítéletnek tekinti. Szerinte nincsen szabad akarat, az ember a természeti világ része. Ha nincsen szabad akarat, akkor mi a szabadság? Az értelem. Az erényes élet és boldog élet elválaszthatatlan egymástól. Alapfeltétele: Isten értelmi szeretete Az ember törekedjen a világmindenség feltárására. A legmagasabb rendű erkölcsi érték „Isten értelmi szeretete” Másik műve: Teológiai – politikai értekezés. A demokrácia, mint államforma alapja a vallásszabadság és a tolerancia. 19 G.W Leibniz (1646-1716) Lipcsei professzor fia, korán megtanul latinul,

tanulmányozza az ókori görög és a skolasztikus filozófiát, a matematikát és a jogtudományt. Nevéhez fűződik a differenciál és integrálszámítás. Filozófiájában Descartes-hoz hisz a velünk született elvekben. Szubsztancia felfogása: A mechanika elveinek tanulmányozásából azt a következtetést vonta le, hogy a kiterjedt test – a Descartes-féle szubsztancia – feltételezése egyedül nem elégséges a valóság megmagyarázásához. A szubsztancia „tevékenységre képes létező” összetett vagy egyszerű, az összetettek nem lehetnek egyszerűek nélkül. Ezek az egyszerű monászok A monászok oszthatatlan, egyszerű, nem anyagi „erőegységek”, metafizikai pontok. „Nincs két meg nem különböztethető egyed.” A monász öntevékeny: kívülről nem hat rá semmi, benn megy végbe minden. A monászok azért különböznek egymástól, mert minden egyes monász más perspektívából tükrözi a világegyetemet. Az anyagi világ nem

szubsztancia, hanem szükségszerű jelenség. A különböző monászok között összefüggés és folytonosság van A monászok saját belső törvényeiknek megfelelően változnak ugyan, a bennük végbemenő változások azonban megegyeznek, összhangban és szinkronban vannak valamennyi monász változásával, ugyanúgy, mintha ténylegesen kapcsolat és kölcsönhatás lenne közöttük. Önmagukban is teljes világok, mindegyik rendelkezik az észelvvel és képességével, egyszerre szellemi és testi, mindegyikbe visszatükröződik a többi monász. Köztük egyetemes elrendezettség összhang létezik. Ennek forrása Isten, mint legmagasabb rendű szubsztancia Harmónia praestabilita jellemző a világmindenségre. Ez a világ, a létező világ, a lehetőség szerinti legtökéletesebb (nem hibátlan) világ. Művei: Monológi, Újabb vizsgálódások az emberi értelemről. Elsőként fogalmazza meg az elégséges alap elvét. 20 John Locke (1632-1704) A XVIII. sz

második felében, az angol polgári forradalom uralomra jutott polgárság ideológiai szükségleteinek megfelelő filozófiát Locke az angolszász, empiristagondolkodás jellegzetes képviselője dolgozta ki. Az angol alkotmányos monarchia, demokratikus államforma híve. Fő műve: Értekezés az emberi értelemről négy könyve: - Nincsenek velünk született eszmék. - Ideák (nem platóni értelemben) az emberi elmében lévő képzetek. - Szavakról, a nyelvről szól. - Tudásról és a vélemény közötti különbségről Az Értekezés első könyvében és második könyv első fejezetében cáfolja a velünk született eszmék, elvek, ismeretek tanát. Nincsenek velünk született erkölcsi alapelvek sem, mivel nincsenek általánosan elfogadott erkölcsi szabályok. Szerinte nem kész ismereteket, hanem az ismeretek megszerzésére irányuló képesség vagy hajlam születik velünk. A külső világ megtapasztalása az érzékelés, a belső világé a

reflexió. A tapasztalás egyik forrása az érzékelés: a külvilág tárgyai érzékszerveinkre hatva bizonyos eszméket (idea) hoznak bennük létre. Másik forrása az elmének saját magára irányuló figyelme Az elsődleges az érzékelés, a reflexió csak később alakul ki, fejlettebb figyelmet igényel. Az érzeteknél Locke kétféle minőséget, tulajdonságot különböztet meg: - Az elsődleges minőségek a test fogalmától elválaszthatatlanok és hozzátartoznak a dologhoz. Ilyenek: kiterjedés, alak, mozgás, tömeg Képzeteink: hasonmások Az emberi elme képes helyesen megismerni, tapasztalati úton, az emberi elmétől függetlenül létező anyagi szubsztanciát. - A másodlagos minőségek a testekben működő erők hatására az érzékeinkben létrehozott képzetek. Ilyenek: szín, hang, szag, hő Erők arra, hogy elsődleges tulajdonságokkal, érzeteket képezzenek magukban a testekben, semmi sincsen, ami az ideákban van. Az elsődleges tulajdonságok

ideái a valóságosan létező képzetek. Az ismeret három foka: 1. Intuitív ismeret (az értelem az igazságot minden közvetítés nélkül fogja fel) pl ilyen a magunk létének tudata 2. Demonstratív tudás (más közvetítő képzetek segítségével jön létre, s már bizonyításra szorul) 21 3. Szenzitív tudás (az érzéki adatok alapján jön létre és csak valószínű értéke van) pl külső dolgok, tárgyak ismerete Nyelv: Általános fogalmak, csak elnevezések, az elme általánosításának következménye. 22 George Berkeley (1685-1753) Az ír filozófus, Cloyne-i püspök idealista irányba fejleszti tovább Locke filozófiáját. Locke empirizmusához kapcsolódva elemzi a tapasztalati megismerést: a látásról. De tovább lép Locke-n, bírálja őt. Fő műve: - Tanulmány az emberi megismerés alapelveiről. Elsőként mutat rá arra, hogy az elsődleges minőségek éppoly szubjektívek, mint a másodlagosak. - Hülász és Philomusz

három párbeszéde. Hülász (hülé: anyag) – „Locke”, Philomun – „Berkeley” Minden ismeretünk a tapasztalásból származik, DE észlelő, aktív létező van. (nem idea) Létezés: tagadja az elménken kívüli objektív szubsztanciák létezését. (Esse es percipi) Az anyagi szubsztancia nem ismerhető meg, ha nem ismerhető meg, akkor nem gondolható el, s ha nem gondolható el, akkor nem is létezhet. Tudatunkon kívül nem léteznek dolgok, létünk abban áll, hogy érzékeljük őket. Amit dolognak mondunk, az képzeteink gyűjteménye Érzékelhető objektumok létezése, az érzékeléssel létezek. (!) Az anyagi szubsztanciát tagadja. A szellemi létező a szubsztanciális létező Isten-érve sajátos. A dolgok képzeteit nem a dolgoknak, hanem Istennek köszönhetjük, mivel a tudatra csak a másik tudat gyakorolhat hatást. 23 David Hume (1711-1776) Fő műve: Tanulmány az emberi természetről. Radikális szkepticizmus jellemző rá. Radikálisan

empirista Az anyagi szubsztancia létezését nem tudjuk bizonyítani, a természetben feltételezett egyetemes rend oksági tényező nem bizonyított. Ismereteinket az ideák vagy képzetek alkotják. Az élénk képzet, a benyomás megfelel annak, amit a realisták külvilágnak mondanak, az ideák pedig megfelelnek a fogalmi világnak. Észigazságot és tényigazságot különböztet meg. Az észigazság a külvilág lététől független, nyilvánvaló matematikai-geometriai ítéletek. Biztos tudást csak a matematika nyújt Az Eukleidész által bebizonyított igazságok akkor is megőriznék örök érvényüket, ha a természetben nem lenne egyetlen kör vagy háromszög sem. A lelki valóságon kívül nem ismer műs realitást. „Az a tény, hogy az embert megégeti a tűz, nem vezethető le a tűz világosságából és melegéből – a benyomásokból –, hanem csak az ok és az okozat összefüggéséből. A természettudomány igazságai nem bizonyíthatók,

legfeljebb valószínűsíthetők. Nem tudjuk, inkább hisszük, hogy felkel a Nap, hogy minden ember meghal. (megszokás) Tapasztalati következtetések A tapasztalatok (individuális) egyediek. Az oksági fokozatok is mindig egyediek Egyedi benyomások. Semmilyen filozófia nem képes az életben egyetemes etikát megalapozni. Az individuum bizonyos értelemben illúzió. Egyetemes összefüggésre nem következtethetünk. Fenomenalizmus (fenomen – jelenség): A tudományok a jelenségek leírására, rendszerezésére vállalkozhatnak, de nem többre. Nem bizonyítható sem Isten léte, sem nemléte. A vallásnak csak társadalmi-erkölcsi haszna van, képzeteit a félelem hozta létre. A félelemnek valóban lehetett szerepe a vallások keletkezésében, ugyanúgy amint a mítoszoknak a tudományéban. Az erkölcsi érték kritériuma az angol filozófusnál a kellemes és a hasznos érzés. 24 Immanuel Kant (1724-1804) Az újkori filozófia fejlődése nem érhető

a felvilágosodás nélkül. A XVII és XVIII század uralkodó eszmeáramlatának kezdet Hollandiába és Angliába nyúlik vissza. Az öntudatra ébredt ember megalkuvás nélkül mindenütt és mindenre alkalmazta értelmi erejét. Önbizalmát az új tudományos módszer következtében fellendülő tapasztalati tudományok eredményeinek köszönheti. (Természettudományok, pedagógia, filozófia, ontológia, kozmológia, lélektan) Klasszikus kelet-porosz német filozófus. Matematika, logika, metafizika, erkölcstan, természetjog, antropológia, vallásfilozófia, fizika, földrajz, ásványtan és pedagógia tanár volt. Hume „ébresztette” fel az érdeklődését, de nem értett egyet vele. A filozófiának az emberi megismerő képességet kell bírálni. Transzcendentális filozófia Először ezt kell kidolgozni, megalapozva a tudományos metafizikát. Nem a dolgok milyenségével, hanem az emberi megismerő képességgel foglalkozik. (a folyamattal). Kritikai

művei: Tiszta ész kritikája – ismeretelmélet: Az emberi szellem elméleti képességeivel foglalkozott. Gyakorlati ész kritikája – erkölcsfilozófia: A gyakorlati-erkölcsi ész vizsgálata. Ítélő erő kritikája – a szép fogalma (első modern művészet-filozófia): esztétikai-teológiai kérdéseket tárgyal. Az ész nyilvános használatának szabadsága A tiszta és kritikája: A metafizika „észmegismerés”, ahol „az ész önmagának a tanítványa”, a spekulatív észnek saját képességeit kell felmérnie, hogy megalapozhassa a metafizikát. A „tiszta” jelző az ész, tapasztalást megelőző – a priori – voltára utal: nem a tevékenységtől, hanem a tapasztalástól határolja el az észt. Ebben az értelemben a kanti „gyakorlati” ész is tiszta A kritika itt nem bírálatot, hanem – eredeti értelmében – elemzést, megkülönböztetést, eldöntést jelent. A kritikus filozófia azokat a határokat kívánja megállapítani,

amelyeken belül lehetséges és amelyeken túl nem lehetséges a megismerés. A speciális metafizikát megelőző áltanos metafizikából Kantnál elméleti filozófia lesz. A metafizika többé nem a létezőnek, mint létezőnek, sem a létnek, mint létnek, hanem a megismerés lehetőségének a tudománya. Kant az értelem a priori elveivel fejti meg az érzékelt tartalmat. Az a priori formák nem objektív lételvek, hanem szubjektív – bár egyetemes érvényű – szabályok. 25 Az ész bölcsessége abban áll, ha belátja képességeinek a határát, s a tapasztaláson túli – transzcendens – valóságot nem elméletileg, hanem gyakorlatilag alapozza meg. Szakít a hagyományos logikával. Kant csak a tudományos megismerést fogadja el igaznak, és csak a matematikai-fizikai megismerést tudományosnak. Mert a „tiszta” tudományok szükségképpeni és egyetemes igazságokat fejeznek ki, s ezeket nem a tapasztalásból merítik. A tiszta tudomány eszméje

azt a kérdést veti fel, hogy miképpen ismerhetők meg egyetemes és szükségképpeni összefüggések. Szintetikus (ismeretbővítő) – a priori ítéletekkel De nem minden ismeret ered a tapasztalatból. Tapasztalattól független ismereteink az a priori ismeretek. A tapasztalatból származó ismeretek az a poszteriori ismeretek Ismereteinket nem viszik előre az úgynevezett analitikus (magyarázó) ítélete, amelyekben az állítmány nem ad újat, az alanyt fogalmában foglaltakhoz. Tudásunkat csak az úgynevezett szintetikus ítéletek gyarapítják. Ezekben az állítmány valami újat mond, ami az alany fogalmában még nincs benne. Az, hogy egy test kiterjedt, nem bővíti ismereteinket, mert a test fogalma magába zárja a kiterjedés fogalmát. Viszont a nehézség is összekapcsolható a test fogalmával, ez tehát a test fogalmához szintetikusan csatolható. A tényigazságok gyarapítják ugyan ismereteinket, de mivel nem szükségképpeniek és nem egyetemesek,

a tudományban mellőzhetők. A metafizikát természetesen nem alapozzák meg sem az analitikus ítéletek (mert nem gyarapítják tudásunkat), sem a szintetikus – a poszteriori ítéletek, mert nem általánosak. A szintetikus a prior – tehát ismeretgyarapító és egyetemes – ítéleteket a matematikában és a fizikában véli megtalálni. A tulajdonképpeni matematikai tételek mindig a priori ítéletek, mert a tapasztalásból nem meríthető szükségszerűséggel társulnak. A matematikai ismeret szükségszerű és bizonyos, nem gondolható el olyan jövőbeli tapasztalás, amely megsértené. „Hihetjük, hogy a Nap holnap nyugaton kel fel, de ha az életünk forog kockán, akkor sem hihetjük el, hogy kétszer kettő valaha is más lesz, mint négy.” Az ismeretbővítő egyetemes ítélet nem absztrakción alapul, nem a külső világ, hanem a gondolkodás szükségszerűségeinek a belátására épül. A gondolkodás a priori törvényei alkotják meg az

érzékletek zűrzavarából az egyetemes és szükségszerű összefüggéseket. Kant ezt a belátást mondja a gondolkodás kopernikuszi fordulatának. „Eddig úgy vélték, hogy minden ismeretünknek a tárgyakhoz kell igazodnia. Meg kellene hát egyszer próbálni, nem jutunk-e előbbre a metafizika feladatainak a megoldásában, ha feltennők, hogy a tárgyaknak kell ismeretünkhöz igazodniok” A kopernikuszi fordulat tehát az, hogy a szintetikus – a priori ítélet nem „magára a dologra”, hanem bennem keltett képzetére, a dolog jelenségére vonatkozik. Ismeretelméletének célja az empirizmus és a racionalizmus meghaladása. A tiszta ész 26 kritikája túllép mind az empirizmuson, mind a racionalizmuson. Az empirizmussal szemben hangsúlyozza, hogy megismerésünk nemcsak tapasztalásból származik, a racionalistákkal szemben pedig rámutat a tapasztalás fontosságára. Antagonisztikus ellentmondás: Kant szerint az ész szükségszerűen ellentmondásba

kerül önmagával, amikor a világot lényege szerint akarja megismerni, ha túllépi a tapasztalat határát. Antinómia: Olyan ellentmondás, amikor két egymásnak ellentmondó állítást egyaránt lehet bizonyítani és tagadni. Ezek az antinómiák Kant szerint: - A világnak volt kezdete az időben és korlátozott a térben. ⇔ A világnak nem volt kezdete az időben és nincs határa a térben, tehát végtelen. - A világon minden összetett dolog abszolút egyszerű, oszthatatlan részekből áll. ⇔ A világon egyetlen összetett dolog sem áll ilyen egyszerű és oszthatatlan részekből. - A világon minden a természet szükségszerű törvényei szerint történik és csak az okság törvénye alapján ismerhető meg. ⇔ A jelenségek magyarázatához a természet törvényei szerinti okságon kívül feltételezni kell a szabad okság lehetőségeit is. - Létezik a világban, mint annak alkotórésze vagy oka, valamilyen abszolút szükségszerű lény. ⇔

Semmiféle abszolút szükségszerű lény nem létezik a világban Morál filozófia: A tudományra és a teológiára nem lehet felépíteni a vallást, csak az erkölcsre. „A tiszta ész gyakorlati lehet, hogy önmagától is megszabhatja az akaratot minden tapasztalati elemtől függetlenül”. A tiszta ész annyiban elméleti, amennyiben a természeti törtvényeket határozza meg, s annyiban gyakorlati, amennyiben az akarat meghatározásának elégséges okát tartalmazza. Az embernek rendelkeznie kell a szabadság eszméjével, de a természetnek is a része. Ergo, természeti törvényszerűségek is hatnak Isten eszméje, halhatatlanság – örökkévalóság szemszögéből - (lélek), szabadság. Ezek megalapozzák az erkölcsöt, szükségszerű előfeltételek. Kant elutasítja a tartalmi etikát, mivel a cselekvés tárgyának figyelembevételekor a tapasztalásra kell támaszkodnunk, s a tapasztalásból nem vonható le olyan egyetemes törvény, amely minden

időre és minden elképzelhető esetre egyaránt érvényes erkölcsi elvként szabályozná az emberi cselekvést. A gyakorlati – az akaratot meghatározó – alapelvek szubjektívek, ha csak az alany akaratára, objektívek, ha valamennyi értelmes lény számára érvényesek. A különös-szubjektív elveket 27 maximának, az objektíveket imperatívusznak nevezi. Kategorikus imperatívuszban találjuk meg a feltétlenül kötelező erkölcsi törvényt. A feltételes imperatívuszok előírások és nem törvények. A kategorikus imperatívuszok feltétlenül parancsolók: például „ne lopj” A tiszta gyakorlati ész alaptörvénye magának (autonómia) a tiszta észnek a parancsa: Autonóm etika. Nem tiltások megfogalmazásával, végső erkölcsi ítéletek megfogalmazásával állítja. „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája (alapelve) egyúttal általános, mindenkor egyetemes törvényhozás alapelvéül is szolgálhasson”. (példaszerű, mintaszerű)

Belső kötelességből fakadjon. Az erkölcsi alaptörvény, a feltétlen „legyen” kétségbevonhatatlan meglétéből következtet a szabadság létére, mint a feltétlenül kötelező parancs lehetőségének a feltételére. „Cselekedj úgy, hogy cselekedet során embertársaidat és magadat ne csak eszköznek, célnak is tekintsd”. (Morális érzék) 28