Politics | Studies, essays, thesises » Balogh László - A balti államok pártrendszere

BALOGH LÁSZLÓ: A balti államok (Észtország, Lettország, Litvánia) pártrendszere 1. Nyitó megjegyzések A Szovjetunióban a huszadik század nyolcvanas évei első felében elméletileg megfogalmazott, majd az évtized közepétől komoly vitákkal terhelten megvalósított reformok vezettek el a szuperhatalom felbomlásához.1 Ebben a folyamatban sajátos átalakulás zajlott le a szövetséghez tartozó három balti államban, Észtországban, Lettországban és Litvániában. Ezzel összefüggésben a tanulmány két lényeges elemet kíván részletesen megvizsgálni jogi, komparatív, politológiai, szociológiai és történeti módszerek segítségével: 1. A társadalmi modellváltás megvalósításért és a nemzeti függetlenség elnyerésért folyó küzdelem általános, egyedi és közös vonásai a huszadik század nyolcvanas évei közepétől/második feléig 1991 2. A fokozatosan kiépülő többpárti rendszer általános és egyedi jellemzői a huszadik

század nyolcvanas évei közepétől/második felétől a kilencvenes évek elejéig. 2. A sztálini totalitárius modell pártrendszerének és hatalmi elitjének fontosabb jellemzői a Szovjetunióban a társadalmi modellváltás kezdetén2 Leszámítva az 1917-es októberi forradalmat követő rövid periódust, a Szovjetunió társadalmi berendezkedésének egyik legfontosabb sajátossága a Szovjetunió Kommunista Pártja monopolhelyzetén nyugvó politikai rendszer volt körülbelül az elmúlt század nyolcvanas évei közepéig, s amelyet alkotmányos, politikai és katonai eszközökkel biztosítottak. A rendszerváltás kezdetekor, a huszadik század nyolcvanas évei elejétől a szövetség felbomlásáig, 1991-ig megosztottság jellemezte a pártot, különböző szinten pozícióban lévő vezető személyiségei, hatalmi elitje, tagsága és szimpatizánsai eltérő alapelveket vallottak a jövő alapkérdéseiben (hatalom, politikai rendszer, pártrendszer, tulajdoni

viszonyok, gazdaság, etnikainemzeti kérdés, nemzetközi politika stb.) 1 Lásd erről részletesen: Krausz Tamás: Szovjetunió. In: Diószegi István-Harsányi Iván-Németh István (Szerk.): 20 századi egyetemes történet II kötet 1945-1985 Európa Budapest: Korona 1997 527-537 o 2 Ebben a fejezetben a tanulmány szerzője részben felhasználta, részben az ott megfogalmazottakat a Szovjetunióra továbbfejlesztve, egy korábbi tanulmánya – Balogh László: A pártrendszerek jellemzői KeletKözépeurópában. Kézirat, Kelemen Gyula Alapítvány, 2006 76 o – 22-es fejezete – A kommunista jellegű pártok és a hatalmi helyzete (3-9. o) – és egy megjelenés előtt álló könyve – Balogh László: Kelet-KözépEurópa: A diktatúrából a demokráciába vezető rögös úton (Mundus Magyar Egyetemi Kiadó) - több értékelését 1 A hatalmi elit egyik legbefolyásosabb csoportja, a konzervatív, neosztálinista irányzat ugyan részkérdésekben maga sem

volt egységes, stratégiai elvei azonban azonosak illetve hasonlóak voltak: 1. A marxizmus-leninizmus klasszikusai elméleti munkássága, J V Dzsugasvili (Sztálin) és munkatársai „elméleti munkái”, továbbá a Szovjetunió évtizedeken át, általuk alapvetően eredményesnek tekintett „szocialista modell”-je alapján ellenezte a sztálini totalitárius modell bármilyen jellegű megváltoztatására irányuló társadalmi átalakítását. „Kapitalista restauráció”-nak tekintette akár a liberális/neoliberális elvek alapján működő pluralista piacgazdasági rendszereket, akár a „reformista szociáldemokrata értékek” alapján funkcionáló ipari társadalmakat, akár bármilyen más koncepció szellemiségét megvalósítani kívánó kapitalista modellt. A szocializmussal összeegyeztethetetlen anarchista-anarchoszindikalista irányvonalnak tartotta a társadalmi önigazgatás elméleti megalapozását szolgáló írásokat, kutatásokat s politikai

törekvéseket (lásd pl. az 1956-os magyarországi vagy az 19671969-es csehszlovákiai vagy az 1980-1981-es lengyelországi munkástanácsok működését, illetve a jugoszláv önigazgatást a negyvenes évek végétől). 2. A Szovjetunió „szocialista társadalma” számára elfogadhatatlannak tartotta a kommunista párt egyeduralmát megkérdőjelező többpárti struktúra alkotmányos szabályozását és gyakorlati megvalósítását, s úgyszintén nem kívánatos elhajlásnak tekintette a hatalmi elit által irányított társadalmi-politikai szervezeti rendszer felváltását a pluralizmuson nyugvó érdek-és civil szervezeti rendszer fokozatos megteremtését. A politikai élet bármilyen területének pluralizálása ellentétben állt a sok évszázados cári diktatórikus elvekkel, amelyekre is építkezve sajátos totális katonai-hierachikus társadalmi rendszer szilárdult meg a huszadik század húszas évei közepétől, s amely abszolutisztikus hatalmat

biztosított az elit tagjainak az általuk irányított akár gazdasági, akár katonai, akár kulturális, akár más területen. 3. A konzervatív irányzat nem értett egyet a „polgári” politikai (pl egyesülési jog, gyülekezési szabadság, gondolatszabadság, lelkiismereti szabadság, véleménynyilvánítás szabadsága, vallásszabadság, sajtószabadság, tudományos –s művészeti szabadság), gazdasági/szociális (pl. a vállalkozás szabadsága, munkához való jog, minimálbérhez való jog, szociális ellátásokhoz való jog) jogok és szabadságok rögzítését az alkotmányban és törvényekben. A demokratikus jogállami emberi jogok elméletileg mindenki számára lehetőségeket biztosítanak a boldogulásra, a gyakorlatban persze az egyenlőtlenségek konzerválódnak. A „szocialista jogok és szabadságok” elméletileg központilag irányítottan akarják meggátolni az egyenlőtlenségek kialakulását, ténylegesen új típusú

alá-fölérendeltségi viszonyt hoznak létre. 4. A huszadik század húszas évei közepétől, rövid periódusokat leszámítva (pl az ötvenes évek második felétől hozzávetőlegesen a hatvanas évek közepéig), a Szovjetunió nehéziparra, s azon belül is elsősorban a hadiipar s az ahhoz kapcsolódó ágazatok, koncentrált szövetségi szinten irányított gazdasága, amelynek alapját a bürokratikus államigazgatási tulajdon képezte, tökéletesen összhangban volt a katonai-hierarchikus politikai-hatalmi struktúrával. Így a 2 hatalmi elit konzervatív szárnya egyáltalán nem volt érdekelt sem a magántulajdon túlsúlyán nyugvó pluralista tulajdoni és piaci elvek alapján működtetett gazdasági rendszer, sem a társadalmi önigazgatás alulról szervező közösségi tulajdoni berendezkedése kiépítésében. 5. A konzervatív, neosztálinista irányzat, amelyhez többek között a hatalmi elit befolyásos vezető katonai és hadiipari csoportjai

tartoztak, koncepciójának egyik legfontosabb eleme a Szovjetunió nemzetközi szuperhatalmi pozíciójának megőrzése, az 1945. februári jaltai megállapodásban, majd későbbi kétoldalú amerikai-szovjet egyezményekben rögzített érdekbefolyási övezetének fenntartása volt. Természetesen szorosan összekapcsolódott ezzel maga a szovjet uniós berendezkedés további biztosítása is, amely a birodalom nemzetközi hatalmi szerepe egyik legfontosabb garanciája volt. Úgyszintén jelentős befolyással rendelkezett a hatalmi elit reformszocialista irányzata, amelynek irányultságával kapcsolatosan többek között a következőket hangsúlyozta Krausz Tamás: A L. I Brezsnyevet a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára pozíciójában 1982. novemberi halálát követően váltó J Andropov három probléma megoldását emelte ki hazája válságának megoldására: 1. A gazdasági és politikai irányítás demokratizálása, a Kelet és a Nyugat közötti

technológiai-technikai szakadás növekedésének megállítása. 2 A gazdálkodás egészének reformja az önigazgatás és a piaci ösztönzők kombinációja segítségével. 3 A Szovjetunió Kommunista Pártja morális tekintélyének helyreállításával a korrupció elleni harc, a munkafegyelem megszilárdítása.3 Majd így folytatja Krausz Tamás: J Andropov, majd utódja, K. Csernyenko halálát követően 1985 márciusában M Sz Gorbacsov lett az SZKP főtitkára, aki ott folytatta, ahol J. Andropov abbahagyta4 A folytatás összefüggésében többek között a következőket hangsúlyozza Krausz Tamás: „A peresztrojka első gazdasági programja az egész szovjet gazdaság átalakítását, az irányítás „radikális reformját” akarta, amelynek az alapproblémája az önigazgatás kérdése volt. A piaci viszonyokat is e problémán keresztül közelítették meg Nem irányozták elő a tőkepiacot, nem készültek tervek a tőzsde, a részvénypiac

bevezetésére vagy a kereskedelmi hitelekből származó profitokról. A „szocialista piacot” kormány által szabályozott piacnak fogták fel. Ám a peresztrojka vezérei sem tudtak szakítani a rossz tradícióval, a „forradalom felülről” kampány-metódussal, ami elválaszthatatlan a bürokrácia lététől, amely az évtizedek folyamán óriási intézményrendszert épített ki a maga számára. Az irányításnak ezen a területén 17 millió ember dolgozott, a munkaerő összlétszámának 15%-a. De maga a csúcsmenedzsment is több mint 3 millió főre volt tehető. E bürokratikus betonerőd megrendítését a peresztrojka kezdeményezői kezdetben a munkásönigazgatás és a glasznoszty (szabad nyilvánosság) egymást erősítő hatásától várták.”5 A tárgyaltak alapján a Szovjetunióban a huszadik század nyolcvanas évei eleje óta zajló társadalmi viták, a hatalmi elit különböző csoportjai megosztottsága, az 3 Krausz Tamás: Szovjetunió. In:

Diószegi István-Harsányi Iván-Németh István (Szerk): 20 századi egyetemes történet. II kötet 1945-1985 Európa Budapest: Korona 1997 527 o 4 Krausz Tamás: Szovjetunió. In: Diószegi István-Harsányi Iván-Németh István (Szerk): 20 századi egyetemes történet. II kötet 1945-1985 Európa Budapest: Korona 1997 527-528 o 5 Krausz Tamás: Szovjetunió. In: Diószegi István-Harsányi Iván-Németh István (Szerk): 20 századi egyetemes történet. II kötet 1945-1985 Európa Budapest: Korona 1997 528 o 3 ellentmondásos intézkedések, az alternatív ellenzéki csoportok megjelenése, az etnikai-nemzeti ellentétek felerősödése stb. tovább mélyítették a birodalom válságát, amely 1991-ben az unió felbomlásához, egyúttal nemzetközi szuperhatalmi pozíciójának megszűnéséhez s kelet-közép-európai érdekövezetének elvesztéséhez vezetett. 3. A társadalmi modellváltás és a szuverenitásért folytatott küzdelem a balti államokban 3.1 A balti

államok általános jellemzői 3.11 Észtország 1918-ban mondták ki az Észt Köztársaság (kiemelés -B.L) /Esti Vabariik/ megalakulását (1990. május 8-án az észt Legfelső Tanács, döntést hozott az 1940 előtti hivatalos név, az Észt Köztársaság visszaállításáról)6, a Szovjetunió (pontosabban akkor Szovjet-Oroszország –B.L) pedig 1920-ban elismerte az ország függetlenségét. Észtország fővárosa Tallin (Reval), lakossága 1600000 fő volt 1990 január elsején, etnikai-nemzetiségi összetétele pedig a következő volt 1989-ben: 61,5 százalék észt, 30 százalék orosz és 3 százalék ukrán7.8 A balti állam lakossága többségének vallása keresztény, az észt etnikum hagyományosan lutheránus, jelen van még az orosz görög-keleti egyház és kisebb protestáns szekták is találhatók.9 1989-ben a bruttó nemzeti termék 10 milliárd dollár volt, az egy főre eső bruttó nemzeti termék pedig 6240 dollár. 1988-ban a foglalkoztatottak

gazdasági szektoronkénti megoszlása a következő képet mutatta: ipar-és építőipar: 42 százalék, kereskedelem és közlekedés: 24 százalék, szolgáltatások: 21 százalék, mező-és erdőgazdaság: 13 százalék.10 3.12 Lettország 6 The Európa World Year Book 1992. Volume I Európa Publications Limited, London 1992, p1019 A fennmaradó 5,5 százalék egyéb nemzetiség –B.L 8 Götz, Roland-Halbach, Uwe: Die Nachfolgestaaten der UdSSR-kurz vorgestellt (II). Daten zu Geographie, Bevölkerung, Politik und Wirtschaft der Republiken der ehemaligen Sowjetunion. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 42 Jhg, Heft 7, Juli 1992, S 582-583 Más forrás szerint Észtország lakosságának 61 százaléka észt, 35 százaléka pedig orosz, ukrán és fehérorosz (a fennmaradó 4 százalék egyéb nemzetiség –B.L) Forrás: Von Eschen, Friedrich Frhr Waitz: Zur internationalen Lage der baltischen Republik nach Erlangung der Unabhängigkeit. „Osteuropa

Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens” 42. Jhg, Heft 4, April 1992, S 325 9 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, p 1018 10 Götz, Roland-Halbach, Uwe: Die Nachfolgestaaten der UdSSR-kurz vorgestellt (II). Daten zu Geographie, Bevölkerung, Politik und Wirtschaft der Republiken der ehemaligen Sowjetunion. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 42 Jhg, Heft 7, Juli 1992, S 585 7 4 1918-ban jelentették be a Lett Köztársaság (kiemelés –B.L) /Latvijas Republika/ létrejöttét (1990. május 4-én a lett Legfelső Tanács határozatában visszaállította az 1940 előtti hivatalos nevet)11, a Szovjetunió (konkrétebben akkor Szovjet-Oroszország – B.L) pedig 1920-ban elismerte az ország szuverenitását Lettország fővárosa Riga, lakossága 2700000 fő volt 1990. január elsején, etnikai-nemzetiségi összetétele pedig az alábbi volt 1989-ben: 52 százalék lett, 34 százalék orosz, 4,5

százalék fehérorosz, 3,5 százalék pedig ukrán12.13 A balti államban a legfőbb vallás a kereszténység, a lett etnikum többsége hagyományosan lutheránus, ugyanakkor kisebb protestáns szekták rendelkeznek jelentős támogatottsággal a fiatal generációk körében, s jelen van a római katolikus egyház is. Az orosz görög keleti egyház hívei többnyire az orosz etnikum köréből kerülnek ki.14 1989-ben a bruttó nemzeti termék 18,2 milliárd dollár volt, az egy főre jutó bruttó nemzeti termék pedig 6740 dollár. 1988-ban a foglalkoztatottak gazdasági szektoronkénti megoszlása a következőképpen festett: ipar-és építőipar: 40 százalék, kereskedelem és közlekedés: 25 százalék, szolgáltatások: 20 százalék, mező-és erdőgazdaság: 15 százalék.15 3.13 Litvánia 1918-ban proklamálták a litván állam, a Litván Köztársaság (kiemelés –B.L) /Lieturos Republika/ megalakulását (1990. március 11-én a litván Legfelső Tanács

visszaállította az 1940 előtti hivatalos nevet)16, a Szovjetunió (pontosabban Szovjetoroszország –B.L) pedig 1920-ban az ország függetlenségét A balti ország fővárosa Vilnius (Wilna), lakossága 3,7 millió fő volt 1990. január elsején, etnikai-nemzetiségi összetétele pedig a következőképpen jellemezhető 1989-ben: 80 százalék litván, 9 százalék orosz, 7 százalék lengyel és 2 százalék fehérorosz17.18 11 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1688 A fennmaradó 6 százalék egyéb nemzetiség –B.L 13 Götz, Roland-Halbach, Uwe: Die Nachfolgestaaten der UdSSR-kurz vorgestellt (II). Daten zu Geographie, Bevölkerung, Politik und Wirtschaft der Republiken der ehemaligen Sowjetunion. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 42 Jhg, Heft 7, Juli 1992, S 586-587 Más forrás szerint Lettország lakosságának 52 százaléka lett, 42 százaléka orosz, ukrán és fehérorosz, 6 százaléka

pedig német és más nemzetiségű. Forrás: Von Eschen, Friedrich Frhr Waitz: Zur internationalen Lage der baltischen Republik nach Erlangung der Unabhängigkeit. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens” 42 Jhg, Heft 4, April 1992, S. 325 14 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1687 15 Götz, Roland-Halbach, Uwe: Die Nachfolgestaaten der UdSSR-kurz vorgestellt (II). Daten zu Geographie, Bevölkerung, Politik und Wirtschaft der Republiken der ehemaligen Sowjetunion. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 42 Jhg, Heft 7, Juli 1992, S 589 16 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1756 17 A fennmaradó 2 százalék egyéb nemzetiség –B.L 18 Götz, Roland-Halbach, Uwe: Die Nachfolgestaaten der UdSSR-kurz vorgestellt (II). Daten zu Geographie, Bevölkerung, Politik und Wirtschaft der Republiken der ehemaligen Sowjetunion. „Osteuropa Zeitschrift

für Gegenwartsfragen des Ostens.” 42 Jhg, Heft 7, Juli 1992, S 590-591 Más forrás szerint Litvánia lakosságának 80 százaléka litván, 12 százaléka orosz, ukrán és fehérorosz, 7 százaléka pedig lengyel (a fennmaradó 1 százalék egyéb nemzetiség –B.L) Forrás: Von Eschen, Friedrich Frhr Waitz: Zur internationalen Lage der baltischen Republik nach Erlangung der Unabhängigkeit. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 42 Jhg, Heft 4, April 1992, S 325 12 5 A balti államban a litvánok többsége római katolikus, kisebb csoportjai lutheránus és kálvinista hitűek, sőt növekvő számú modern protestáns felekezetek is találhatók körükben. Az orosz görög keleti egyház követői majdnem kizárólag a szláv etnikumok körében találhatók, a tatár etnikum többsége pedig iszlámvallású. 19 1989-ben a bruttó nemzeti termék 21,8 milliárd dollár volt, az egy főre jutó bruttó nemzeti termék pedig 5880 dollár. 1988-ban a

foglalkoztatottak gazdasági szektoronkénti megoszlása a következőkben összegezhető: ipar-és építőipar: 41 százalék, kereskedelem és közlekedés: 22 százalék, szolgáltatások: 19 százalék, mező-és erdőgazdaság: 18 százalék.20 3.14 Összegző gondolatok A 3.123 alfejezetekben részletesen tárgyalt jellemzők alapulvételével, s kiegészítve azokat néhány további megjegyzésekkel, megállapítható, hogy a három szomszédos balti állam: 1. fejlett, elsősorban az iparra s azon belül is nehéziparra koncentráló gazdasággal rendelkezik, 2. etnikai-nemzetiségi összetétele heterogén, a többségi észt, lett és litván etnikum mellett elsősorban Észtországban és Lettországban jelentős szláv, mindenekelőtt orosz kisebbség él, 3. kultúrája, vallási hovatartozása is sokszínű, hiszen egymás mellett él a mindenekelőtt a nyugati és keleti keresztény vallás s kultúra. 4. huszadik századi történelmük számos közös vonást mutat

(pl 1918-as megalakulásuk, Szovjet-Oroszország általi elismerésük 1920-ban, ezt követő önálló állami létük stb.) S ezen a ponton szükséges külön is szólni történelmük egy további fontos közös eseményéről. 1939 augusztus 23-án írta alá Németország és a Szovjetunió a kölcsönös megnemtámadási szerződést.21 A megállapodáshoz csatolt Titkos Kiegészítő Jegyzőkönyvben foglaltak értelmében Észtország és Lettország szovjet megszállás alá került22, ami 1940ben ténylegesen be is következett23, majd 1941-től 1944-ig Németország szállta meg Észtországot, 1944 novemberétől ismét a Szovjetunió része lett24. Lettor- 19 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1755 Götz, Roland-Halbach, Uwe: Die Nachfolgestaaten der UdSSR-kurz vorgestellt (II). Daten zu Geographie, Bevölkerung, Politik und Wirtschaft der Republiken der ehemaligen Sowjetunion. „Osteuropa Zeitschrift für

Gegenwartsfragen des Ostens.” 42 Jhg, Heft 7, Juli 1992, S 593 21 Csonka Rózsa-Harsányi Iván (Szerk.): A nemzetközi munkásmozgalom története 1830-1945 Harmadik kiadás. Budapest, Kossuth Könyvkiadó 1977, 351 o 22 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, p 1018 23 Bakos Ferenc-Szávay János (Főszerk.): Magyar Larousse Enciklopédikus Szótár I Kötet Librairie Larousse, Paris 1979-Akadémiai Kiadó, Budapest 1991. 770 o Ruzsiczky Éva-Szávai János (Főszerk): Magyar Larousse. Enciklopédikus Szótár II Kötet Librairie Larousse, Paris 1979-Akadémiai Kiadó, Budapest 1992., 686 o 20 6 szágot 1941-ben szállta meg Németország, 1944-1945-ben a Szovjetunió viszszafoglalta.25 A korábban már említett 1939-es szerződéshez csatolt Titkos Kiegészítő Jegyzőkönyv alapján Litvánia Németország befolyási övezetébe került, a nemsokkal később aláírt Szerződés a Barátságról és a Fennálló Határokról

azonban lehetővé tette a Szovjetunió ellenőrzését a balti állam felett.26 A szovjet csapatok 1940-ben vonultak be Litvániába.27 1941-től 1944-ig német megszállás alatt állt az ország, 1944-ben tértek vissza a szovjet csapatok28 Az említett szovjet-német megállapodás, s különösen annak záradéka Európa keleti fele felosztását eredményezte a Szovjetunió és Németország között, amit Nagy-Britannia, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok tudomásul vett. Természetesen nem arról volt szó, hogy az európai hatalmi kérdésekben nagyon is érdekelt angol és francia vezetés egyetértett volna az osztozkodással, azonban verbális tiltakozáson kívül katonailag, politikailag és gazdaságilag keveset tett a kialakult helyzet megváltoztatására. Az amerikai vezetés periférikus területnek tekintette Kelet-és Kelet-Közép-Európát, s ezáltal nem tett olyan lépéseket, amelyek számára kedvezőtlen tendenciákat indíthattak volna el

nemzetközi katonai és katonai viszonyokban. Észtország, Lettország és Litvánia szovjet megszállása azonban átmenetinek bizonyult, ugyanis a német fél nem tartotta be a megállapodást, s amint arról korábban már volt szó, 1941-ben elfoglalta a három államot, a Szovjetunió elleni katonai támadás részeként. 1944-1945-től azonban már hosszú távon is a szovjet birodalom részévé váltak az említett országok, amelyet immár új nagyhatalmi egyezmények, mindenekelőtt az 1945. februári amerikai-angol szovjet megállapodás garantált Észtország, Lettország és Litvánia elveszítette nemzeti szuverenitását, az unió tagköztársasága lett, s a nyolcvanas évek elejéig- közepéig a sztálini totalitárius modell alapvető eleme határozták meg társadalmi berendezkedésüket. 3.2 A szuverenitás elnyerése és a rendszerváltás első lépései 3.21 Észtország Észtországban a glasznoszty hatására vált lehetővé emigráns csoportok politikai

tevékenysége. Hozzávetőlegesen kétezer ember vett részt 1987 augusztusában azon a tüntetésen, amelyet az 1939. augusztus 23-i szovjet-német megállapodás évfordulója alkalmával tartottak. A demonstrációt követően alakult meg az Észt Csoport a Molotov-Ribbentrop Paktum Nyilvánosságra Hozataláért (magyar rövidítése: ÉCSMRPNYH; kiemelés –B.L) elnevezésű szervezet (1988-ben átalakult s felvette az Észt Nemzeti Függetlenségi Párt (magyar rövidítése: ÉNFP- B.L) nevet, radikális koncepciójának középpontjában Észtország függetlenségének helyreállítása 24 Bakos Ferenc-Szávay János (Főszerk.): Magyar Larousse Enciklopédikus Szótár I Kötet Librairie Larousse, Paris 1979-Akadémiai Kiadó, Budapest 1991., 770 o 25 Ruzsiczky Éva-Szávai János (Főszerk.): Magyar Larousse Enciklopédikus Szótár II Kötet Librairie Larousse, Paris 1979-Akadémiai Kiadó, Budapest 1992., 686 o 26 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa

Publications Limited, London 1992, p 1755 27 Ruzsiczky Éva-Szávai János (Főszerk.): Magyar Larousse Enciklopédikus Szótár II Kötet Librairie Larousse, Paris 1979-Akadémiai Kiadó, Budapest 1992., 712 o 28 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1755 7 állt). Amíg a hatalmon lévő Észtország Kommunista Pártja (magyar rövidítése: ÉKP; kiemelés –B.L) konzervatív vezetése határozottan szembeszállt az egyre erősödő ellenzéki mozgalommal, addig a kommunista párt reformerői elkezdtek megfogalmazni olyan javaslatokat, amelyek nagyobb autonómiát biztosítottak volna az Észt Tagköztársaság számára, különösen gazdaságpolitikai téren. Az ellenzéki mozgalom létszáma növekedett és 1988. áprilisában alakult meg Észtország Népfrontja (magyar rövidítés: ÉNF); kiemelés –B.L), amely 1988 júliusában és augusztusában tömegtüntetéseket szervezett.29 A tanulmány korábbi részeiben és a

fenti bekezdésben foglaltak alapján, egyben kiegészítve azokat, mindenekelőtt azt szükséges kiemelni, hogy elsősorban „külső tényezők”, a Szovjetunió általános gazdasági, katonai és politikai meggyengülése és válság megoldására előtérbe kerülő reformszocialista koncepció és annak ellentmondásos megvalósítása tette lehetővé, az egykor független Észt Tagköztársaságban a nemzeti szuverenitást és a társadalmi modellváltást célul kitűző, egymással is számos kérdésben vitázó alternatív-ellenzéki csoportok, mozgalmak, szervezetek megjelenését és megerősödését a huszadik század nyolcvanas évei közepén. Persze vitathatatlan, hogy illegálisan már működtek korábban is kisebb ellenzéki körök, csoportok, társadalmi befolyásuk, lehetőségeik azonban rendkívül korlátozott maradt. A jelzett időponttól indult meg a balti államban egy bonyolult, több éven át tartó társadalmi folyamat, amelynek középpontjában

a nemzeti függetlenség visszaszerzése volt, de ezzel párhuzamosan már megtörténtek az első lépesek a sztálini totalitárius modell lebontására, a demokratikus jogállam egyes intézményeinek bevezetésére. A függetlenségért folytatott küzdelem és a rendszerváltás kezdete időszakában nagyon sok fontos esemény történt Észtországban, hosszú oldalakon keresztül lehetne felsorolni akárcsak a fontosabb intézkedéseket is. Talán a következőkben lehetne összegezni ezek közül is a legfontosabbakat: a. 1988 november 16-án fogadta el az Észt Legfelsőbb Tanács (pontosabban az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa –B.L) az ország szuverenitásáról szóló határozatot, amely egyúttal azt is kimondta, hogy a jövőben nem érvényes az országra a szövetségi jogalkotás. b. 1990 február 23-án törölte el az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa a korábbi alkotmány 6. paragrafusát, amely

biztosította az Észt Kommunista Párt hatalmát. Ez a formális alkotmányjogi döntés tette elsősorban lehetővé az Észt Legfelső Tanács tagjainak megválasztását 1990. márciusában (a választást részletesen elemzi a tanulmány egy későbbi fejezete –B.L) c. 1990 március 30-án az észt Legfelső Tanács olyan tartalmú határozatot fogadott el, amely kinyilvánította, hogy Észtországban megkezdődött a függetlenség kivívására irányuló átmeneti szakasz, s amely egyúttal érvénytelenítette a szovjethatalmat az országban. d. 1990 május 8-án az észt Legfelső Tanács határozatot hozott az 1938-as észt alkotmány első hat szakaszának újból hatályba helyezéséről, amelynek értelmében Észtország, 1940 előtti nevén (Észt Köztársaság), független és szuverén állam. e. 1990 május közepén függetlenség-ellenes politikai sztrájkokat szervezett a többnyire orosz nemzetiségűeket tömörítő Interfront (teljes nevén: az Észt

Szovjet 29 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, pp 1018, 1019 8 Szocialista Köztársaság Dolgozóinak Nemzetközi Mozgalma, magyar rövidítése: ÉSZSZKDNM –B.L) f. 1991 március 3-án népszavazást tartottak a függetlenségről Észtországban, amelyen a hivatalos adatok alapján a szavazásra jogosultak 82,9 százaléka vett részt, s amelynek 77,8 százaléka szavazott Észtország függetlenségére.30 g. Amikor 1991 augusztus 19-én az Állami Rendkívüli Bizottság bejelentette, hogy átvette a hatalmat a Szovjetunióban, Észtország, Lettország és Litvánia arra számított, hogy a bizottság katonai beavatkozást hajt végre a függetlenség iránt elkötelezett kormányok megbuktatására. A Balti Katonai Körzet parancsnoka, Fjodor Kuzmin tábornok arról tájékoztatta Arnold Rüütelt, az észt Legfelső Tanács elnökét (választásának körülményeit a tanulmány egy későbbi fejezete tárgyalja), hogy

csapatai teljes ellenőrzésük alá vonták a balti államot. 1991 augusztus 20-án Legfelső Tanács határozatilag nyilvánította ki az Észt Köztársaság teljes és azonnali szuverenitását, ezáltal lezárva az 1990. március 30-án megindult átmeneti szakaszt E határozat részét képezte még, hogy egy kormánybizottság fogja kidolgozni az ország új alkotmányának tervezetét. h.1991 szeptember 6-án a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elismerte a független Észt Köztársaság újraalapítását.31 A tárgyaltak értelmében a huszadik század nyolcvanas évei közepén Észtországban megindult társadalmi átalakulás és nemzeti függetlenségi küzdelem közül inkább utóbbi került előtérbe, s elsősorban a balti állam többségi etnikuma, az észtek döntő többsége támogatta ezt. Csekély kisebbségük továbbra is az unióban maradás mellett volt, ami elsősorban hatalmi pozíciójukkal, egzisztenciájukkal illetve bizonytalanságukkal

magyarázható. Némiképpen meglepő, hogy az orosz nemzetiség viszonylag jelentős csoportjai úgyszintén a kiválást támogatták, amely mögött mindenekelőtt személyes törekvések és a rendszerváltás által felkínált gazdasági, politikai s más lehetőségek húzódtak meg. A szuverenitás elnyerése hosszú folyamat volt, amelynek során tárgyalásos-politikai eszközöket, tömegakciókat (tüntetések, politikai tartalmú sztrájkok stb.) és fegyveres-katonai eszközöket használtak fel valamilyen formában a függetlenséget támogató illetve ellenző tartozó politikai intézmények, pártok, csoportok, mozgalmak, szervezetek és más erők. A huszadik század negyvenes évei közepe óta a szovjet érdekszférába tartozó keletközép-európai államok történelme folyamatosan azt igazolta, hogy a korábban már tárgyalt 1945-ös nemzetközi megállapodások alapján, ha szükségesnek mutatkozott, 30 Más forrás alapján két balti államban,

Észtországban és Lettországban a népszavazáson résztvevők 73,7 százaléka szavazott a függetlenség mellett. Egyébként a három balti államban az orosz nyelvű lakosság 30-40, a baltiaknak pedig több mint 90 százaléka állt a függetlenségi törekvések mellett az 1989-1990-es, állandóan növekvő részvételű megkérdezések alkalmával. Forrás: Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S. 783 Egy 1990 augusztusában végzett reprezentatív felmérés során a grúzok 92, a baltiak pedig 91 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Grúziának, Észtországnak, Lettországnak és Litvániának ki kell lépnie a Szovjetunióból. Az ukránok 55, sőt a fehéroroszok 42 százaléka is hasonló álláspontot képviselt, ezzel szemben a közép-ázsiai népekhez tartozók csupán 24 százaléka foglalt állást a kilépés mellett. Forrás: „Moskovskie

novosti”, 14.101990, 7 o Idézi: Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems „Osteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 782 31 A tanulmány a-d, továbbá f-h pontjában tárgyaltak forrása: The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, p.1019, 1020 és 1022 oldala A tanulmány e pontjában tárgyaltak forrása: The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, p 1019 és Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 783 9 akkor a mindenkori szovjet vezetések katonai eszközöket alkalmaztak illetve azok felhasználásával fenyegettek a szuverenitási és modellváltási kísérletek megakadályozására (pl. a Német Demokratikus Köztársaság: 1953, Magyarország és Lengyelország: 1956., Csehszlovákia: 1968 és

Lengyelország: 1980-1981) Ugyanez igaz magára a Szovjetunióra is. Az 1989 december 2-i szovjet-amerikai megállapodás új fejezetet nyitott ebben a kérdésben, ugyanis a reformszocialista hatalmi elit támogatására támaszkodva M. Sz Gorbacsov, konzervatív katonai és politikai vezetés ellenkezése dacára, lemondott a katonai erő alkalmazásáról KeletKözép-Európában, s politikai-tárgyalásos eszközökkel kívánta stabilizálni befolyását a térségben, s egyúttal elősegíteni a „szocializmus” reformját. A huszadik század nyolcvanas évei második felétől kezdődően ez a koncepció a gyakorlatban is érvényesült, ugyanis a szovjet hadsereg egyetlen térségbeli államban sem lépett fel a társadalmi modellváltás első éveiben, még akkor sem, amikor már egyértelművé vált, hogy olyan politikai erők is befolyásos pozícióba kerülnek, amelyek nem fogadják el a szocializmus egyetlen formáját sem. Kérdés, hogy alkalmazható-e ez a

forgatókönyv Észtországra is. Annyiban nem, hogy a Szovjetunió a tárgyaltak értelmében katonailag is fellépett a szuverenitási törekvések elfojtására, Kelet-Közép-Európával szemben „belterületként” kezelte a balti államot. 1991 augusztusában azonban elégtelennek bizonyult ez a fellépés, hosszan elnyúló katonai akciókra azonban már nem kerülhetett sor az oroszországi katonaipolitikai instabilitás és a birodalom más részein is folyó politikai események miatt. A Szovjetunió általános politikai, gazdasági és katonai meggyengülése, a szovjethatalmi eliten belüli viták, megosztottság, az ellentmondásos reformfolyamat, a szuverenitást követelő, s folyamatosan erősödő észtországi politikai mozgalmak, szervezetek és csoportok, továbbá az USA vezette katonai és politikai tömb háttér támogatása eredményezte Észtország függetlenségének újra elismerését, s egyben a társadalmi modellváltás felgyorsulását. Az észt

kérdésben bekövetkező változást jelezte továbbá az is, hogy a szovjet hatalom, amely korábban folyamatosan tagadta az 1939. augusztus 23-24-i (ez a forrás is azért említ két napot, mert a tárgyalások átnyúltak 24.-ére is –BL) szovjetnémet megállapodás titkos kiegészítő jegyzőkönyve létezését, elismerte ezt azáltal, hogy32 a Népképviselők Kongresszusa 1989. december 24-i határozatában megerősítette az „érdekszférák” felosztásáról szóló jegyzőkönyv meglétét és kinyilvánította, hogy az „semmis aláírásától kezdve”33. A Gorbacsov-vezetés ugyanakkor vonakodott attól, hogy megtegye a második lépést is, és a titkos kiegészítő jegyzőkönyv alapján bekövetkezett 1940. júniusi annexiót jogellenesnek és érvénytelennek tekintse.34 Az említett szovjet-német megállapodás sokat vitatott titkos kiegészítő jegyzőkönyve létezésének elismerése a szovjethatalmi elit reformszocialista csoportjainak befolyását

mutatta, bár olyan háttérrel továbbra sem rendelkeztek, hogy Észtország 1940-es katonai megszállását akár utólag is semmissé nyilvánítsák. A különösen a katonai bürokrácia körében erős konzervatív erők, amelyek már a jegyzőkönyv érvénytelenítésével sem értettek egyet, 32 Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 783 33 „Pravda”, 28.121989 Idézi: Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems „Osteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 783 34 Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 783 10 elfogadhatatlannak tekintettek bármilyen korábbi befolyási övezetről történő akár utólagos lemondást is, s értelmezték ezt mindenekelőtt a

Szovjetunió területére. A birodalom területi integritásának és befolyási övezetének megőrzése érdekében akár katonai eszközök alkalmazását is elfogadhatónak tartották még a huszadik század nyolcvanas évei közepétől kezdődő időszakban is. Jogosan hivatkoztak arra, hogy még hatályosak az 1945-ös nemzetközi megállapodások, s az Amerikai Egyesült Államok vezette nyugati katonai-politikai tömb, a korábbi történelmi szovjet katonai fellépések alkalmával tanúsított semleges magatartásához hasonlóan, ebben a periódusban sem fog katonai ellenlépéseket tenni. Az észt szuverenitási törekvések egyik lényeges kérdése volt a lehetséges államberendezkedés kérdése. Friedrich Frhr Waitz von Eschen pl a következőt hangsúlyozta ezzel összefüggésben: A lett, a litván és az észt függetlenségi mozgalmak, a Gorbacsov által az egész Szovjetunió számára reklámozott peresztrojkát, a szövetség és a tagköztársaságok

kapcsolatára is akarják alkalmazni, a szocialista értelmezésű „szövetségi állam” nyugati mintájú államszövetséggé alakulna át, s ez által megvalósulna az önálló állami függetlenség.35 Egy másik forrásban pedig többek között az alábbi szerepel: Az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa csak egyetlen kiutat lát a nehéz helyzetből: Észtország további fejlődését a szuverenitás feltételei között kell megteremteni. A balti állam szuverenitása azt jelenti, hogy a köztársaság legfelső kormányzati-, közigazgatási és bírói szervezetei gyakorolják a legfelső hatalmat az ország területén. Észtország függetlensége egységes és oszthatatlan. Ezzel összhangban szükséges rögzíteni a köztársaság további státuszát a Szovjetunió szövetségi rendszerében az unióval kötendő szerződésben.36 A tizenkilencedik-huszadik és huszonegyedik század társadalmi rendszerei államberendezkedéseit vizsgálva

világosan látható, hogy az unitárius államtól a föderatív struktúrájú államig rendkívül sokféle elméleti koncepció fogalmazódott meg s érvényesült napjainkig a gyakorlatban. A huszadik század húszas évei elejétől-közepétől a Szovjetunió föderatív berendezkedésű állam, amelynek szövetségi szintjén megtalálható minden fontos állami szervtípus (törvényhozó testület, közigazgatási szervezetek –pl. minisztertanács, minisztériumok, föderációs hatáskörű államigazgatási szervek -, igazságszolgáltatási szervek –pl. bíróságok, ügyészségek-, speciális hatáskörű államigazgatási szervek, így mindenekelőtt a hadsereg, stb.) Az unió hierarchikus felépítését tovább erősítették a diktatórikus-katonai elvek alapján működő orosz, török, tatár, közép-ázsiai stb. történelmi hagyományok, a leninizmus elméleti s részben gyakorlati koncepciója és a sztálini gyakorlat. A tagköztársaságok korlátozott

szuverenitással rendelkeztek, politikailag, jogilag, gazdaságilag (erről később részletesen lesz szó) s katonailag alárendelődtek a föderáció központi szerveinek. Az elmúlt évszázad nyolcvanas évei közepén felerősödő észt szuverenitási törekvések többé már nem kívánták elfogadni a hierarchikus központosított föderációs struktúrát, s a lazább konföderatív berendezkedés különböző típusaitól kezdve a teljes függetlenségig sokféle alternatívát képesek voltak preferálni. A teljes függetlenség kimondása, mint az egyik lehetséges 35 Von Eschen, Friedrich Frhr. Waitz: Lage und Chanchen der baltischen Unabhängigkeitsbewegungen „Osteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens”40 Jhg, Heft 11, 11/1990, S 1027 36 Eine Erklärung des Obersten Sowjet Estlands über die Souverenität des Landes. (DeklaracijaVerchovnogo Soveta Estonskoj Sovetskoj Socialistčeskoj Republiki. In: „Vedomosti Verchovnogo Soveta i Pravitel’stva

Estonskoj Sovetskoj Scialističeskoj Republiki”, Nr. 52, 23121988) In: Bewegung im Baltikum (II): Estlands Kampf um wirtschaftliche und politische Selbstbestimmung. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens. Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 8, 8/1989, S A 430 11 forma, hosszú folyamat eredménye volt, összhangban a szovjetunióbeli és az észtországi általános társadalmi mozgásokkal. A szuverenitás, államberendezkedés összefüggésében szükséges megemlíteni az etnikai-nemzeti kérdést is, amellyel kapcsolatosan az egyik forrás többek között a következőkre hívja fel a figyelmet: Észtország szuverenitása jogi és gyakorlati teljesülése azt is jelenti, hogy bármely törvény, amely diszkriminálja az Észtországban élő egyes nemzetekhez tartozókat, elfogadhatatlan Észtország népe számára a jövőben.37 Egy másik forrásban pedig például a következő olvasható: Az Észt Tagköztársaság valamennyi lakosának – akár itt

született, akár bevándorló – meg kell értenie, hogy a tagköztársasági szinten megvalósuló gazdasági elszámolás önmagában semmilyen gazdasági és szociális előrehaladást sem eredményez, ha egyúttal Észtországban a nemzetiségek egymáshoz való viszonya nincs szabályozva és normális általános emberi s szocialista alapon nincs konszolidálva. Napjaink jellemzője a nemzeti tudat erősödése. Az Észt Tagköztársaság orosz nyelvű lakosságának is meg kell értenie az őslakosság aggodalmait, az ő törekvéseiket nemzeti sajátosságaik, nyelvük és kultúrájuk megőrzésére és továbbfejlesztésére, s azt az aggodalmukat, hogy saját országukban nemzeti kisebbséggé válhatnak. 38 A Szovjetunió felbomlási folyamatának egyik legkényesebb kérdése a soknemzetiségű unió korábban is hol erőteljesebben, hol mesterségesen elfojtott formában jelen lévő etnikai-nemzeti feszültsége. Már az 1940-es szovjet katonai megszállás óta

Észtországban is állandó társadalmi probléma volt az észt őshonos többség és az elsősorban nagyszámú orosz, jelentős mértékben bevándorló nemzetiség közötti konfliktus. A huszadik század negyvenes évei közepétől - második felétől a balti államban is lezajló totalitárius sztálini társadalmi modell (a nehézipart előtérbe helyező, föderációs szintről irányított gazdaságfejlesztés, a tagköztársasági törvényhozói hatalom, közigazgatási, igazságszolgáltatási és nem utolsó sorban katonai szervezeti rendszer, „szocialista kulturális rendszer” stb.) kiépítése nagyszámú orosz etnikum többnyire tudatos betelepítésével járt együtt. A két nemzetiség nyelve, vallása, kultúrája és hagyományai közötti különbségek az orosz ajkúak uniós szintről bátorított és biztosított vezető szerepe miatt folyamatos feszültségeket eredményezetek, s amelyek egyértelműen előtérbe kerültek a nyolcvanas évek

közepétől meginduló társadalmi átalakulás és függetlenségi harc időszakában. Valamennyi etnikai-nemzeti kisebbség számára, a nemzetközi és európai nemzetiségi normáknak megfelelő megoldás azonban nem született, sőt nem is születhetett 1991-ig, évtizedesévszázados feszültségek nehezen oldhatók meg néhány év alatt. Már az előző téma kapcsán is felvetődött még egy fontos kérdés, a szövetségitagköztársasági tulajdoni viszonyok problémája. Uwe Halbach emelte ki például: Az észt szuverenitási törekvések 1988. novemberében megfogalmazott legvakmerőbb eleme, egy tagköztársaság azon igénye, hogy a területén található tulajdon és az azokhoz kapcsolódó termelési tényezők felett kizárólagosságot élvezzen, akkor még 37 Eine Erklärung des Obersten Sowjet Estlands über die Souverenität des Landes. (DeklaracijaVerchovnogo Soveta Estonskoj Sovetskoj Socialistčeskoj Republiki. In: „Vedomosti Verchovnogo Soveta i

Pravitel’stva Estonskoj Sovetskoj Scialističeskoj Republiki”, Nr. 52, 23121988) In: Bewegung im Baltikum (II): Estlands Kampf um wirtschaftliche und politische Selbstbestimmung. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens. Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 8, 8/1989, S A 430 38 Bemerkungen zu den Voraussetzungen und zur Durchführung der wirtschaftlichen Rechnungsführung in Estland. (M Bronštejn: O koncepcii respublikanskogo chozrasčeta In: „ Sovetskaja Estonija”, 751988) In: Bewegung im Baltikum (II): Estlands Kampf um wirtschaftliche und politische Selbstbestimmung. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens. Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 8, 8/1989, S A 426 12 elfogadhatatlan volt a szovjetvezetés számára.39 Érdemes megemlíteni azt is, hogy: A gazdasági kapcsolatokról szóló 1990. évi április 10-i szövetségi törvény már garantálta a tagköztársaságok birtoklási, használati és rendelkezési jogát a területükön

lévő tulajdon és természeti kincsek felett, amellyel a tagköztársaságok és az unió érdekei egyaránt érvényesülnek. 40 A társadalmi berendezkedés egyik legfontosabb része, a tulajdoni rendszer, ugyanis a birtokláshoz, a használathoz, a haszonélvezethez és a rendelkezéshez való joggal, valamint a terhek viselésének kötelezettségével a mindenkori hatalom és a gazdasági rendszer meghatározó elemei közé tartozik. A társadalmi modellváltás és a szuverenitási küzdelem időszakában számos alternatíva fogalmazódott meg ebben a relációban is Észtországban: a termelési és szolgáltatási tényezők, a természeti kincsek maradjanak a jövőben is az unió tulajdonában; teremtsék meg a tagköztársaságok és az unió közös tulajdoni jogának alkotmányos garanciáit; alakuljon ki tulajdon-megosztás; valamennyi termelési és szolgáltatási tényező, természeti kincs, amely az országban található, az kerüljön Észtország kizárólagos

tulajdonába. A balti állam szuverenitásának elismerésével ez utóbbi alternatíva valósult meg. 3.22 Lettország41 A tanulmány korábbi fejezeteiben tárgyaltak alapján, egyúttal kiegészítve az ott leírtakat, Lettországban is elsősorban „külső tényező”, a Szovjetunió általános meggyengülése és a válság megoldását a hatalmi elit „szocialista alapok”-on elképzelő erői megerősödése segítette elő a Lett Tagköztársaságban a nemzeti függetlenséget és a társadalmi modellváltást célul kitűző, egymással is számos kérdésben eltérő álláspontot képviselő alternatív-ellenzéki csoportok, mozgalmak, szervezetek térnyerését a huszadik század nyolcvanas évei közepétől. Ettől kezdve indult meg a balti államban a több évig tartó társadalmi átalakulási folyamat, amely szorosan összekapcsolódott a nemzeti függetlenség visszaszerzésére irányuló törekvésekkel, sőt, utóbbiak álltak a középpontban. A

szuverenitási küzdelem és a rendszerváltás kezdete időszakában több fontos esemény történt Lettországban, amelyekről hosszasan lehetne írni, s amelyek közül némi szubjektivizmussal az alábbiakat lehetne kiemelni: a. 1988-ban indult meg a lettországi ellenzéki mozgalmak körében egy jelentős politikai erő megteremtésére irányuló egységesülési folyamat. A Lett Írószövetség elnöke, Janis Peters vezette ismert értelmiségiek bírálni kezdték Lettország Kommunista Pártját (magyar rövidítés: LeKP; kiemelés –B.L) a peresztrojkával 39 Halbach, Uwe: Nationalitätenfrage und Föderation. Die „Explosion des Etnischen” in der Sowjetunion „Osteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens”, 40 Jhg, Heft 11, 11/1990, S 1020 40 „Pravda”, 17.41990 Idézi: Halbach, Uwe: Nationalitätenfrage und Föderation Die „Explosion des Etnischen” in der Sowjetunion. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens”, 40 Jhg, Heft

11, 11/1990, S. 1020 41 Jelen tanulmány 30., 33, 34, 35 és 40 lábjegyzetében található anyagok közül a Lettországra vonatkozókra itt hivatkozik a tanulmány. 13 kapcsolatos magatartása miatt s támogatni kezdték radikálisabb politikai és gazdasági változások bevezetését. b. 1988 októberében a vezető lettországi ellenzéki mozgalmak képviselői és Lettország Kommunista Pártja radikális csoportjai összehívták Lettország Népfrontja (magyar rövidítés: LNP; kiemelés –B.L) alakuló kongresszusát A küldöttek állást foglaltak a megújult szovjet föderáción belül megvalósuló lett szuverenitás mellett, s Dainis Ivānst választották a párt első elnökévé. Rövid idő alatt Lettország Népfrontja lett az ország legnagyobb és legbefolyásosabb politikai ereje, amelynek körülbelül 250000 tagja volt 1988. végén c. 1990 januárjában a Lett Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa hatályon kívül helyezte az

alkotmány azon rendelkezéseit, amelyek garantálták Lettország Kommunista Pártja politikai hatalmának monopóliumát. 1990 márciusában és áprilisában tartották meg a lett Legfelső Tanács tagjainak választását (a tanulmány részletesen foglalkozik később a választási eredményekkel). d. 1990 május 4-én a lett Legfelső Tanács határozatot fogadott el arról, hogy jogtalan volt Lettország 1940. július 21-i beintegrálása a Szovjetunióba, s egyúttal újra hatályba léptette az 1922-es alkotmány 1. ,2 és 3 szakaszát, amely rögzítette, hogy Lettország független és szuverén állam (a 6. szakaszt is hatályba léptette, amelynek értelmében a törvényhozó testületet arányos képviselet alapján választják). A tanács azt is bejelentette, hogy az országban elkezdődött egy olyan átmeneti szakasz, amely elvezet a teljes politikai és gazdasági függetlenséghez. e. 1990 május 14-én M Sz Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke rendeletet adott ki,

amellyel érvénytelenítette a lett függetlenségi nyilatkozatot, s egyúttal elítélte azt, mint a Szovjetunió alkotmányát sértő dokumentumot. f. 1991 január elején a szovjet belügyminisztérium speciális alakulatai elfoglalták a Rigai Sajtóházat, amely korábban Lettország Kommunista Pártja tulajdona volt. g. 1991 március 3-án népszavazást tartottak a függetlenségről Lettországban, amelyen a szavazásra jogosultak 87,6 százaléka vett részt, s amelynek, a hivatalos adatok szerint, 73,7 százaléka támogatta a demokratikus és független Lett Köztársaságot. h. Amikor 1991 augusztusában bejelentették, hogy M Sz Gorbacsov elnök megbukott, előre látható volt a szovjet katonai beavatkozás Lettországban. 1991 augusztus 21.-én a lett Legfelső Tanács kinyilvánította Lettország teljes függetlenségét, tovább azt is, hogy az Állami Rendkívüli Bizottság alkotmányellenes. i. 1991 szeptember 6-án a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa formálisan

elismerte a független Lett Köztársaságot. 42 A tanulmány által említett tények alapján, kiegészítve egyúttal ezeket, látható, hogy a huszadik század nyolcvanas évei közepén Lettországban megindult társadalmi modellváltás és szuverenitási küzdelem közül utóbbi dominált, s elsősorban a balti állam többségi etnikuma, a lettek zöme támogatta ezt. Kissé meglepő, hogy az orosz nemzetiség viszonylag jelentős csoportjai úgyszintén a kiválást támogatták, amely mögött mindenekelőtt a rendszerváltás által felkínált gazdasági, politikai s más lehetőségek húzódtak meg. Ugyanakkor az orosz kisebbség többsége egzisztenciális, hatalmi, tradicionális okok miatt ellenezte a kiválást, továbbra is ragaszkodott a Szovjetunió fenntartásáért. Az 1980-as évek közepétől 1991-ig tartó időszakban tárgyalásos-politikai eszközöket, tömegakciókat (tüntetések, politikai tartalmú sztrájkok 42 The Europa World Year Book 1992.

Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1687, 1688, 1691. 14 stb.) és fegyveres-katonai eszközöket alkalmaztak valamilyen formában a különböző politikai erők. Észtországhoz hasonlóan Lettországot is, Kelet-Közép-Európával ellentétben, „belső terület”-ének tekintette a Szovjetunió, s a tárgyaltak értelmében ezért katonailag is fellépett a függetlenségi törekvések elfojtására. Ezek azonban alapvetően eredménytelenek maradtak, nem tudta megakadályozni a szuverenitási törekvések erősödését és a függetlenség kinyilvánítását, hosszú ideig tartó katonai beavatkozásra pedig már nem kerülhetett sor az oroszországi katonai-politikai instabilitás és a birodalom más részein is folyó politikai események következtében. A Szovjetunió általános politikai, gazdasági, katonai és kulturális válsága, a szovjethatalmi eliten belüli viták, megosztottság, az ellentmondásos reformfolyamat, a folyamatosan

erősödő, függetlenséget követelő lettországi politikai erők, valamint az USA által irányított katonai és politikai tömb politikai, gazdasági és erkölcsi támogatása eredményezte Lettország függetlenségének újbóli elismerését, s egyúttal a rendszerváltás felgyorsulását.43 3.23 Litvánia44 A tanulmány szerzője a korábbi fejezetetekben szereplő források alapján, kiegészítve azokat a továbbiakban saját megjegyzéseivel, Litvánia esetében is mindenekelőtt „külső tényezővel”, a Szovjetunió általános (társadalmi, politikai, gazdasági, katonai, szociális, kulturális és nemzetközi) meggyengülésével és a reformszocialista elképzeléseket megfogalmazó hatalmi csoportok megerősödésével magyarázza azt folyamatot, amely elősegítette a függetlenséget és a társadalmi rendszerváltást követelő különböző koncepciót képviselő alternatív-ellenzéki politikai szerveződések térnyerését Litvániában a huszadik

század nyolcvanas évei közepétől. Az önálló Litvánia újraalapításáért és ezzel összefüggésben a demokratikus jogállam intézményeinek kiépítéséért folyó küzdelem évekig tartott az országban, s másik két balti államhoz hasonlóan itt is függetlenségi törekvések álltak a középpontban, az első években. A nyolcvanas évek közepétől a teljes függetlenség kivívásáig több jelentős esemény történt Litvániában, amelyek közül a következőket érdemes kiemelni: a. Litvániában a demokratizálás és a nyíltság politikája első jelének az 1939-es szovjet-német megállapodás 48. évfordulója alkalmával, 1987 augusztus 23-án Vilniusban, a Mickiewicz emlékműnél, hozzávetőlegesen 500 fő részvételével megtartott megemlékezés45 tekinthető. Először fordult elő a szocialista Litvániában, 43 Jelen tanulmány szerzője korábbi, Észtországra vonatkozó értékelése az államberendezkedés, a tulajdoni viszonyok, az

etnikai-nemzeti kérdés és az 1939-es szovjet-német megállapodás kapcsán értelemszerűen vonatkoznak Lettországra is. 44 Jelen tanulmány 30., 33, 34, 35 és 40 lábjegyzetében található anyagok közül a Litvániára vonatkozókra itt hivatkozik a tanulmány. 45 Az említett tüntetést támogatta a Litván Szabadság Liga. A szervezet békés eszközökkel kívánta megdönteni a kommunista hatalmat Litvániában, inaktív volt a hetvenes évek végén, miután letartóztatták legfontosabb vezetőit, s újra felbukkant 1987. augusztusában Forrás: Olcott, Martha Brill: The Lithuanian Crisis „Foreign 15 hogy a hatóságok nem alkalmaztak erőszakot, s szankciókat. Mindez a Szovjetunió legfelső politikai vezetésében 1985. tavaszát követően bekövetkezett változásoknak köszönhető, s amelyek az egész uniót érintették.46 b. 1988 február 16-án, Litvánia megalakulásának 70 évfordulója alkalmával ünnepi megemlékezést tartott a Litván

Szabadság Liga, amelyet megkíséreltek megakadályozni a biztonsági erők, s amely a szovjethatalom elleni nagy tömegtüntetéssé alakult át.47 Ez, továbbá az értelmiség körében, az országban zajló reform lassúsága miatt megfigyelhető félelem hatására alapították meg értelmiségiek és írók Litván Mozgalom az Újjáépítésért (Sajūdis) /magyar rövidítés: LMÚ; kiemelés –B.L) szervezetet 1988 júniusában48 c. 1989 május 18-án a Litván Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa, amelyben dominált Litvánia Kommunista Pártja (magyar rövidítés: LiKP; kiemelés – B.L) határozatot fogadott el Litvánia függetlenségéről, s amely kinyilvánította a litván jogszabályok felsőbbségét az össz-szövetségi jogalkotás felett. d. 1990 március-áprilisban választották meg a litván Legfelső Tanács tagjait (a választások eredményeit részletesen elemzi a tanulmány a későbbiekben). e. 1990 március 11-én a Legfelső

Tanács kinyilvánította Litvánia függetlenségének, 1940. előtti nevének, Litván Köztársaság, visszaállítását, s felfüggesztette a Szovjetunió alkotmánya Litvánia területén való hatályát. Elfogadta a Litván Köztársaság átmeneti alkotmányát is. f. 1991 januárjában a szovjet belügyminisztérium speciális alakulatai olyan épületeket foglaltak el, amelyeket korábban a Szovjetunió Kommunista Pártja használt, azonban a litván kormány államosított. 1991 január 13-14-e éjszakáján a speciális egységek elfoglalták a rádió és a televízió központját, továbbá a televíziótornyot. A támadás során 13 polgári személyt öltek meg, kb. ötszázan pedig megsebesültek g. 1991 február 9-én népszavazást tartottak a függetlenségről Litvániában, amelyen a lakosság (pontosabban a szavazásra jogosultak –B.L) kb 84 százaléka vett részt, s amelynek 90 százaléka támogatta a független Litvánia újraalapítását.49 h. 1991

augusztusában az Állami Rendkívüli Bizottság megragadta a hatalmat a Szovjetunió fővárosában, Moszkvában, ami félelmet váltott ki Litvániában, miszerint a bizottság megkísérli leváltani a Vytautas Landsbergis vezette állami adminisztrációt és újra bevezetni a szovjethatalmat. i. 1991 szeptember 6-án a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elismerte Litvánia függetlenségét.50 Affairs”, 1990, Summer, No. 3, Vol 69, p 32 M B Olcott idézett megjegyzéséhez fűzött 1-es lábjegyzetében a következőt írja (B.L): az 1987-1988-as litvániai események részletes beszámolója kapcsán lásd: Stanley Vardis, „Lithuanian National Politics”, „Problem of Communism”, July-August 1988, pp. 53-76 Forrás: Olcott, Martha Brill: The Lithuanian Crisis. „Foreign Affairs”, 1990, Summer, No 3, Vol 69, p 32 46 Die Ziele der Litauischen Bewegung für die Umgestaltung. (Sajūdis – die Hoffnung Litauens In: „Sajūdžio Žinios. Tagungsbericht”, Nr 1,21101988)

In: Bewegung im Baltikum (I) Zu den politischen und wirtschaftlichen Reformbestrebungen in Litauen und Estland. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens. Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 7, 7/1989, S A 323 47 Olcott, Martha Brill: The Lithuanian Crisis. „Foreign Affairs”, 1990, Summer, No 3, Vol 69, p 32; The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1755 48 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1755 49 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1755, 1756, 1759. Ebben az időszakban nem-hivatalos népszavazást tartottak a többnyire lengyel-és orosz etnikumú területeken. Kb 500000 fő szavazott, akiknek kb 90 %-a támogatta a Szovjetunió fennmaradását Forrás: The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1756 Más forrás szerint a népszavazáson (az említett 1991. február 9-i

országos népszavazásról van szó – BL) a résztvevők 90,5 százaléka szavazott a függetlenség mellett. Forrás: Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 783 16 A tanulmányban szereplő adatok és tények alapján, amelyekhez a tanulmány szerzője hozzáfűzi a továbbiakban saját értékelését is, összefoglalva mindenekelőtt a következők emelhetők ki: a huszadik század nyolcvanas évei közepétől, a másik két balti államhoz hasonlóan, Litvániában is megtették az első fontos lépéseket, meghozták az első jelentős intézkedéseket a diktatórikus modell átalakítására. Észtországhoz és Lettországhoz hasonlóan azonban itt is a függetlenség visszaállítására irányuló küzdelem állt már kezdettől fogva a történelmi események középpontjában. Litvánia etnikai-nemzeti specifikuma, hogy ebben az országban volt a

legmagasabb az „őshonos” nemzetiség, a litván aránya, s amelynek óriási többsége egyértelműen kiállt a szuverenitás mellett. Az 1991-ig tartó átmeneti periódusban tömegakciókat, tárgyalásos-politikai eszközöket és fegyveres-katonai eszközöket használtak fel valamilyen formában Litvániában a rendszerváltás és a szuverenitás mellett és ellen fellépő egyes politikai csoportok. A Szovjetunió hatalmi elitjéhez tartozó különböző csoportok, irányzatok egyetértettek abban, hogy akár hathatós katonai fellépéssel is meg kell akadályozni Litvánia kiválását az unióból, s ez ténylegesen meg is történt. Ezek a lépések azonban legfeljebb lassítani tudták a modellváltási és az unióból való kiválási folyamatot, megakadályozni már nem. Olyan típusú beavatkozás, mint amilyen például Magyarországon 1956-ban vagy Csehszlovákiában 1968-ban történt illetve Lengyelországban 1980-1981-ben történt volna, pedig már nem

volt, mert s valószínűleg nem is lehetett a szovjetunióbeli, s különösen az oroszországi katonaipolitikai politikai események következtében. A történelemben már többször fordult elő, hogy korábbi birodalmak más hatalmak megerősödése és saját belső meggyengülésük következtében kénytelenek voltak korábbi területeik, befolyási övezetük egy részéről lemondani. Oroszország eddigi történelme is többször igazolta ezt, elég, ha csak az első világháború végére illetve az azt követő periódusra gondolunk. A második világháborút követően a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti folyamatos katonai, gazdasági „háború”-t előbbi elveszítette a nyolcvanas évek elejéreközepére, így világméretű térvesztése törvényszerű volt. Az unió hatalmi elitjét megosztó katonai, politikai, gazdasági, koncepcionális ellentétek tovább mélyítették a birodalom válságát. A Szovjetunióban zajló bonyolult és

sokszor nem egyértelmű reformok, a tendenciaszerűen erősödő, függetlenséget követelő litvániai politikai csoportok, továbbá az USA és szövetségesei politikai, gazdasági, erkölcsi és potenciális katonai támogatása eredményezte Litvánia számára szuverenitásának visszaszerzését és a társadalmi átalakítás felgyorsítását. Litvánia kapcsán érdemes néhány további fontos összefüggésre is felhívni a figyelmet. Az egyik forrásban pl többek között a következők szerepelnek: Litvániában a forradalom napjainkban játszódik. „Az újjászületés forradalma Nem világos, hogy nevezik a jövőben.” Egy azonban világos: ez irányítja az ország legújabbkori történelmét, olyan történelmet, amely felszabadította magát Litvániában a sztálini szocializmus alól51. Egy másik anyag például kiemeli: A társadalom demokratizálása, 50 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1756 Bilanz

eines halben Jahrhunderts Sozialismus. (Romu Sajūdis aldas Ozolas, a Sajūdis kezdeményező csoportjának tagja: Litauen heute: Schicksal des Sozialismus. In: „Sajūdžio Žinios Tagungsbericht”, Nr 2.22101988) In: Bewegung im Baltikum (I) Zu den politischen und wirtschaftlichen Reformbestrebungen in Litauen und Estland. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 7, 7/1989, S. A 327 51 17 peresztrojka a gazdaságban – ez is forradalmi folyamat52. Ismét másutt pl ez olvasható: A gazdaságnak az embereket kell szolgálnia, a gazdaságnak nem szabad egymással szembe állítania a gazdasági, a nemzeti, a kulturális, a társadalmi demográfiai érdekeket. „Ezt akkor lehet elérni, ha a gazdaságot az emberek érdekei, a tulajdonos határozza meg, ha a gazdaság egy családi háztartás, egy üzemi gazdaság, egy város, egy kerület illetve az egész köztársaság, mint független állam érdekében működik. A Sajūdis

programjában ezért tartozik a legfontosabb pontokhoz a Litvánia gazdasági önállóságára irányuló törekvés.”53 Meg kell említeni Bronius Genzelis figyelemre méltó véleményét is: Litvániában meg kell tiltani szövetségi üzemek építését; nem szabad építeni olyan üzemeket, amelyek szükségtelenek a köztársaság számára, s olyanokat sem, amelyek külföldi munkaerővel működnek; intenzívé kell tenni a munkát s be kell vezetni a műszakváltás újabb formáit; az így felszabaduló költségvetési eszközöket és építőipari kapacitást lakóházak építésére kell fordítani; csökkenteni kell a közigazgatási apparátust s az így felszabaduló helyiségeket át kell adni az óvodáknak, az iskoláknak, a kórházaknak és a kulturális intézményeknek.54 S végül még egy lényeges követelés: Litvánia új alkotmánya kapcsán a Sajūdis egyik elvi követelése a következő volt: Litvánia függetlensége megerősítésének garanciái

a gazdaság, a kultúra, a tudomány és a technológia területén.55 A fenti gondolatok, vélemények, javaslatok kapcsolódnak a huszadik század nyolcvanas évei közepén a másik két balti államhoz hasonlóan Litvániában is megindult társadalmi átalakuláshoz és szuverenitási küzdelemhez. Jelen tanulmány szerzője korábbi, Észtország és Lettország összefüggésében az államberendezkedés, a tulajdoni viszonyok, az etnikai-nemzeti kérdés és az 1939-es szovjet-német megállapodás kapcsán megfogalmazott értékelései természetesen értelemszerűen Litvániára is vonatkoznak. Néhány további gondolatot is érdemes még hozzátenni Bronius Genzelis részletesebben idézett sorai egyrészt Litvánia függetlenségi törekvéseinek közgazdasági vonatkozásait emelik ki, másrészt megjelenik igen egyértelmű formában a sztálini totalitárius modell egyik legproblematikusabb területe, a föderatív szintű, politika által irányított egyoldalú,

nehéziparra koncentrált gazdaságfejlesztési rendszer bírálata, s az arányosabb, szociálisan érzékenyebb gazdasági modell bevezetésének gondolata. Tehát nincs szó sem kapitalizmusról, sem önigazgatásról, sem bármilyen más gazdasági modellről. Úgyszintén kiemelten, igaz inkább közvetett módon, foglalkozik B. Genzelis a diktatúra másik „tabu”-jával, a hatalmi struktúra egyik központi elemével, a közigazgatási bürokrácia túlburjánzásával, ennek negatív szociális következményeivel, s a lehetséges megoldással. A V K 52 Mikucsjáuszkasz, V. K, minisztr inosztrannüh gyel Litovszkoj SZSZR „Mezsdunarodnaja Zsizny” Fevralj/1989, 25. o 53 Wirtschaftliche Vorstellungen von Sajūdis. (Kazimiera Prunskienė, a Sajūdis kezdeményező csoportjának tagja: Sajūdis und die Wirtschaft. In: „Sajūdžio Žinios Tagungsbericht”, Nr 2, 22101988) In: Bewegung im Baltikum (I). Zu den politischen und wirtschaftlichen Reformbestrebungen in Litauen

und Estland „Osteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 7, 7/1989, S A 332. 54 Kampf um soziale Gerechtigkeit. (Bronius Genzelis, a Sajūdis kezdeményező csoportjának tagja: Soziale Gerechtigkeit ist notwendig. In: „Sajūdžio Žinios Tagungsbericht”, Nr3,23101988 ) In: Bewegung im Baltikum (I). Zu den politischen und wirtschaftlichen Reformbestrebungen in Litauen und Estland „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens. Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 7, 7/1989, S A 331,332 55 Forderungen zur neuen Verfassung und nach Garantien gegen Willkür. (Anatanasz Buračas, a Sajūdis kezdeményező csoportjának tagja: Wir schreiten voran. In: „Sajūdžio Žinios Tagungsbericht”, Nr4, 24.101988) In: Bewegung im Baltikum (I) Zu den politischen und wirtschaftlichen Reformbestrebungen in Litauen und Estland. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 7, 7/1989, S. A 329 18

Mikucsjáuszkasz által említett peresztrojka gondolata és Kazimiera Prunskienė szuverenitással és gazdaságpolitikával kapcsolatos megjegyzése is közvetett módon szükségesnek tekintik a korábbi parancsuralmi gazdaságirányítási rendszer átalakítását s egy emberközpontú közgazdasági irányvonal elfogadását. 3.3 A rendszerváltás első fontosabb lépései 3.31 Az átmeneti államszervezeti rendszer legfontosabb jellemzői Mindhárom balti államban az új alkotmányok elfogadásáig átmeneti államszervezeti struktúra működött.56 Észtországban az észt Legfelső Tanács (105 tag), Lettországban a lett Legfelső Tanács (201 tag), Litvániában pedig a litván Legfelső Tanács (141 tag) gyakorolta a törvényhozó hatalmat. Az államfői pozíciót mindhárom balti államban a törvényhozások által megválasztott parlamenti elnök töltötte be, a végrehajtó hatalom központi szerve pedig a minisztertanács volt. A kormány vezetőjét

Észtországban és Lettországban a parlament választotta, Litvániában pedig kinevezte.57 A fentiekben összefoglalt adatok elemzése azt mutatja, hogy a vizsgált balti országok – a szuverenitási törekvésekkel összhangban – megtették az első lépéseket az új államszervezeti rendszer alapjainak jogilag szabályozott módon történő letételére. Az egyelőre átmeneti jelleggel működő központi állami szervek közül a törvényhozói feladatokat ellátó egykamarás legfelső tanácsok formailag - választásuk, felépítésük, feladat-és hatáskörük alapján - megfeleltek a demokratikus jogállami követelményeknek. A teljes függetlenség elnyeréséig, 1991 szeptember 6-ig, a három állam parlamentjei tartalmilag – a törvényhozási folyamat társadalmi modellváltásra és a nemzeti függetlenség elnyerésére irányuló tevékenysége – is eleget tettek a demokráciák írott és szokásjogi szabályainak. A sajátos helyzet következtében

persze előtérbe kerültek a szuverenitással összefüggő döntések, ez azonban egyáltalán nem rontja le a törvényhozási munka színvonalát. Észtországban, Lettországban és Litvániában hasonlóan szabályozták az államfői pozíciót is, ugyanis mindenütt a már legitim módon megválasztott legfelső tanácsok választották meg a törvényhozó testületek elnökeit, akik lényegében államfői feladat-és hatáskörrel rendelkeztek. A balti államok átmeneti jelleggel nem állítottak fel önálló köztársasági elnöki tisztséget, így fel sem vetődhet a választás közvetlen vagy közvetett módja, s ennek alkotmányjogi és politikai összefüggései. 56 Lásd ennek történelmi és alkotmányjogi összefüggéseit részletesen a következő forrásokban: The Európa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, pp 1019, 1020, 1022; The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1688,

1691, 1756, 1759. ; Jelen tanulmány 8 oldal d, 14 oldal d és 16 oldal e pontja 57 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, pp 1019, 1020; The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1688, 1756 19 A három balti köztársaságban a közigazgatási és ezen belül is az államigazgatási szervezeti rendszer központi intézménye a minisztertanács volt, amely törvényhozási döntés előkészítő és a hatályos törvények felhatalmazása alapján döntés végrehajtókoordináló feladat-és hatáskörrel rendelkezett. A testületi formában működő szervezet élén a miniszterelnök állt, s akit Észtországban és Lettországban a parlament választott, Litvániában pedig kinevezett. A választás elve inkább összhangban áll a demokratikus jogállamiság kritériumaival, a kinevezés formailag és tartalmilag egyaránt vitatható. A legfelső tanácsi választások (az adatok

részletesen szerepelnek jelen tanulmány 1. számú mellékletében) eredményeinek értékelése azt mutatja, hogy mindhárom államban alternatív-ellenzéki politikai csoportok (Észtország Népfrontja, Lettország Népfrontja, Litván Mozgalom az Újjáépítésért) nyerték meg a választásokat58. A törvényhozási választások győztesei mögött álló különböző szociológiai s zömmel a többségi etnikumhoz tartozó csoportok két fontos tényező miatt szavaztak az említett politikai szervezetekre: 1. A tanulmány a korábbiakban már többször foglalkozott Észtország, Lettország és Litvánia elsősorban észt, lett és litván nemzetiségei óriási többsége körében megfogalmazódó szuverenitási igényekkel. A Szovjetunióhoz tartozás időszakában is a politikai kultúra szerves része maradt a nemzeti függetlenség gondolata, a korában már kivívott önálló államiság visszaszerzése. Észtország Népfrontja, Lettország Népfrontja és a

Litván Mozgalom az Újjáépítésért koncepciójának egyik leglényegesebb eleme pedig pontosan a függetlenségi törekvések megfogalmazása és politikai síkon történő képviselete volt (lásd ezt később részletesen a megfelelő hivatkozásokkal). Ezáltal találkoztak a különböző társadalmi csoportok és az alternatívellenzéki szervezetek elképzelései 2. Úgyszintén számos helyen utalt már a tanulmány arra is, hogy a nemzeti függetlenség visszaállítására irányuló elképzelések, politikai lépések mellett megjelentek a sztálini totalitárius modell átalakítását szorgalmazó koncepciók is (lásd ezt később részletesen a hivatkozásokkal). A rendszerváltással kapcsolatos eltérő tartalmú elképzelések ugyan a szuverenitási törekvésekkel szemben általánosságban kevesebb támogatást kaptak az egyes társadalmi rétegektől, de még így is komoly háttérül szolgáltak a választásokon győztes politikai szervezetek számára.

Érdemes tömören értékelni az államfő választások eredményeit is. Észtországban az újonnan megválasztott Legfelső Tanács első ülésszakán Arnold Rüütelt, a korábbi törvényhozó testület, az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsa elnökét választotta meg a testület elnökévé.59 1990 május 4-én az új parlament, a Legfelső Tanács Anatolijs Gorbunovst, Lettország Kommunista Pártja tagját választotta meg elnökévé.60 Litvániában az új Legfelső Tanács Vytautas Landsbergist, a Litván Mozgalom az Újjáépítésért elnökét választotta elnökévé.61 58 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, pp 1019, 1022; The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1688, 1691, 1756. 59 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, p 1019 60 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited,

London 1992, p 1688 61 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1756 20 Az államfő választás eredményeinek elemzése egyértelműen jelzi az átmeneti állapotot, éspedig mind az uniótól a teljes függetlenség visszaállításáig tartó, mind a diktatúrából a demokráciába vezető átmenetet. Többek között a megválasztott személyek is ezt igazolják. Vytautas Landsbergis személyében a tárgyalt időszak legbefolyásosabb alternatív-ellenzéki, a törvényhozási választásokon is győztes politikai szervezete elnöke lett a litván Legfelső Tanács elnöke, s ezáltal az ország államfője. Ezzel szemben Észtországban és Lettországban a korábbi időszakkal való kontinuitás figyelhető meg, ugyanis előbbi új parlamentje a korábbi törvényhozó testület vezetőjét, Arnold Rüütelt, utóbbi Legfelső Tanácsa pedig a kommunista párti Anatolijs Gorbunovst választotta elnökévé. Mindhárom balti

állam választási eredményei tükrözték a megosztott, alapjaiban kialakulatlan párt-és más politikai szervezeti erőviszonyokat is. 3.32 Az átmeneti időszak pártrendszerének általános jellemzői62 Ebben a fejezetben a tanulmány szerzője megkísérli összefoglalni alkotmányjogi összehasonlító, politológiai és történeti módszerek segítségével Észtország, Lettország és Litvánia legjelentősebb pártjai általános jellemzőit a huszadik század nyolcvanas évei közepétől/második felétől a hozzávetőlegesen 1992 első feléig tartó átmeneti periódusban. A pártok, pártrendszerek vizsgálata többféle megközelítéssel lehetséges, s talán az egyik legfontosabb az értékorientáció segítségével történő csoportosítás: 1. A keresztény-konzervatív irányzat: Ehhez az irányzathoz sorolható Észtországban az Észt Kereszténydemokrata Párt /magyar rövidítése: ÉKDP- B.L/ (1988-ban alapították) és az Észt

Kereszténydemokrata Unió /magyar rövidítése: ÉKDU- B.L/ (1988-ban alapították), Litvániában pedig a Kereszténydemokrata Párt /magyar rövidítése: KDP- B.L/ (1905ben alapították, 1989-ben pedig újraalapították)63, ezzel szemben Lettországban speciálisan ilyen értékeket képviselő párt nem működött. Az említett három párt koncepciójában elsősorban keresztény-konzervatív alapelveket fogalmazott meg, kisebb csoportjai ugyanakkor más (pl. liberális, nemzeti) értékeket is képviseltek. Természetesen az Észt Kereszténydemokrata Párt, az Észt Kereszténydemokrata Unió és a Kereszténydemokrata Párt által dokumentált és a 62 Ebben a fejezetben a tanulmány szerzője részben felhasználta, részben az ott megfogalmazottakat a Szovjetunióra, Észtországra, Lettországra és Litvániára továbbfejlesztve, két korábbi tanulmánya – Balogh László: A pártrendszerek jellemzői Kelet-Középeurópában. Kézirat, Kelemen Gyula Alapítvány,

2006 76 o ( 2.3-as – Az alternatív-ellenzéki csoportok, szervezetek, mozgalmak, pártok (10–19 o) - és 3-as – A pártrendszerek általános jellemzői /1989-2006./ (19-35 o) – fejezete) Balogh László: Változások Bulgária, Csehország és Szlovákia politikai rendszerében. Kézirat, Kelemen Gyula Alapítvány, 2007 25 o Megjelent: http://www.mszdphu/Valtozasokhtm –és egy megjelenés előtt álló könyve – Balogh László: Kelet-KözépEurópa: A diktatúrából a demokráciába vezető rögös úton (Mundus Magyar Egyetemi Kiadó) - több értékelését 63 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, p 1022; The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1760 21 politikában megjelenített keresztény-konzervatív elvek között eltérések is találhatók, a legalapvetőbb jellemzők azonban azonosak vagy hasonlók, nevezetesen a következők: - a demokratikus jogállam

intézményeinek (a hatalmi ágak megoszlásán nyugvó államszervezeti struktúra, a pluralitáson alapuló párt-és érdekszervezeti rendszer stb.) kiépítése és stabilizálása; - az alapvető politikai, gazdasági, szociális jogok és szabadságok alkotmányos garantálása és politikai érvényesítése; a nyugati keresztény kultúra és erkölcsök kiemelt fontossága az emberi jogok és szabadságok között (a nyugati kereszténység értékrendje azért kap ilyen nagy hangsúlyt, mert a vizsgált három párt etnikai-nemzetiségi bázisát elsősorban észtek és litvánok alkotják, akik zömmel valamelyik nyugati keresztény vallás követői); - lassú ütemű privatizáció, amelynek eredményeként olyan vegyes tulajdoni rendszer alakul ki, amelyben a magántulajdon az elsődleges tulajdoni forma; a kereszténydemokrata illetve keresztény-szociális „gondoskodó állam” által működtetett piacgazdaság; - - Észtország és Litvánia teljes

szuverenitásának megvalósítása, alkotmányos és nemzetközi garantálása; - Észtország és Litvánia mielőbbi csatlakozása az Európai Közösségekhez és a NATO-hoz. 2. A liberális irányzat Amíg Észtországban az Észt Liberális Demokrata Párt /magyar rövidítése: ÉLDP- B.L/ (1990-ben alapították), Litvániában pedig a Litván Liberális Unió /magyar rövidítése: LLU- B.L/64 tartozott a liberális alapelveket hirdető és a politikában érvényesíteni kívánó pártokhoz, addig a tárgyalt periódusban egyértelműen ilyen alapelveket megfogalmazó párttal nem találkozhattunk. A vizsgált két balti állambeli párt koncepciója mindenekelőtt liberális alapelveket tartalmazott, másodlagosan azonban más (pl. keresztény-konzervatív, nemzeti) értékeket is megjelenített. Nyilvánvaló, hogy az Észt Liberális Demokrata Párt és a Litván Liberális Unió liberalizmusa korántsem volt minden tekintetben teljesen azonos, több vonatkozásban

azonban hasonló illetve azonos jegyeket mutatott, mégpedig az alábbiakat: - a demokratikus jogállam alapvető intézményeinek (a hatalmi ágak megosztásán nyugvó államszervezeti struktúra kiépítése; a tiszta pluralizmus 64 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, p 1022; The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1760 22 - érvényesülése az érdekvédelmi- és pártrendszerben stb.) alkotmányjogi eszközökkel történő biztosítása; az alapvető politikai, gazdasági, szociális jogok és szabadságok alaptörvényben történő rögzítése; - a bürokratikus államigazgatási tulajdon lebontása, radikális ütemű és mélységű privatizáció, a magántulajdon abszolút fölényén nyugvó tulajdoni rendszer megteremtése; - liberális elvű, a szabad vállalkozáson alapuló piacgazdaság; - Észtország és Litvánia teljes függetlenségének kivívása,

hosszú távú nemzetközi garantálása; - Észtország és Litvánia gazdaságát össze kell kapcsolni a világgazdasággal, s rövid időn belül be kell lépni Európai Közösségekbe és a NATO-ba. 3. A környezetvédelmi-zöld irányzat A tárgyalt periódusban mindhárom balti államban találunk környezetvédelmi koncepció talaján politizáló pártokat, bár ezek sem tisztán csak ezt az értékrendet jelenítik meg – liberális, keresztény-konzervatív, szociáldemokrata stb. elemek is megjelennek náluk. Észtországban az Észt Zöld Mozgalom /magyar rövidítéseÉZM- BL/ (l988-ban alapították, a környezetvédelem mellett állt ki), Lettországban a Lett Zöld Párt /magyar rövidítése: LeZP- B.L/ (1990-ben alakult), Litvániában pedig a Litván Zöld Párt /magyar rövidítése: LiZP- B.L/ (1990-ben alapították, egy semleges, demilitarizált és környezetileg egészséges Litvániáért harcolt).65 Az említett három zöld politikai erő

koncepcionálisan alapvetően azonos illetve hasonló álláspontot képviselt, néhány kérdésben természetesen eltért a véleményük. A közös elemeket az alábbiakban lehet összegezni: - a sztálini totalitárius modell demokratizálása, a demokratikus jogállam politikai intézményeinek új alkotmányban történő rögzítése; - az alapvető politikai, gazdasági, szociális jogok és szabadságok alkotmányos szabályozása a nemzetközi egyezmények szellemében; - megfontolt ütemű és mélységű privatizáció, a magántulajdon túlsúlyán nyugvó, de kiegyensúlyozott vegyes tulajdoni rendszer megteremtése; - a társadalmi együttélés minden területén elő kell segíteni az egészséges természeti környezet kialakítását és védelmét (erről részben már volt szó korábban a megfelelő idézetekkel); - Észtország, Lettország és Litvánia nemzeti függetlenségének visszaszer- 65 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa

Publications Limited, London 1992, p 1022; The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1692, 1760 23 zése és megtartása; - a már említett (forrással alátámasztva) Litván Zöld Párt mellett a Lett Zöld Párt és az Észt Zöld Mozgalom is egyértelműen foglalt állást hazájuk semlegessége mellett, ugyanakkor támogatták az Európai Közösségekhez történő mielőbb csatlakozást. 4. A nemzeti-nacionalista irányzat Kifejezetten olyan párt, amely már ebben az időszakban is koncepciójának középpontjába helyezte a tradicionális nemzeti értékeket (periférikusan más értékeket – pl. keresztény-konzervatív – is képviseltek), legyen az akár az észt, a lett, a litván, az orosz vagy bármilyen más etnikum, kevés volt még ebben a periódusban. Ehhez az irányzathoz tartozott Litvániában a Litván Demokrata Párt /magyar rövidítés: LDP- B.L/ (1902-ben alakult, 1989-ben alapították újjá) és a

Litván Nacionalista Unió /magyar rövidítés: LNU- B.L/ (1924-ben alapították, 1989-ben alapították újjá)66. Részkérdésekben ugyan kimutathatók különbségek az említett szervezetek között, alapkérdésekben azonban egyetértettek illetve hasonló álláspontot képviseltek, konkrétebben a következőket: - elöljáróban annyit érdemes kiemelni, hogy amíg a Litván Demokrata Pár koncepciójában többségében mérsékelt nemzeti értékek domináltak, addig a Litván Nacionalista Unió inkább a radikális nemzeti alapelveket helyezte előtérbe; - a mérsékelt nacionalista talajon álló csoportok elfogadták a demokratikus jogállam politikai intézményeit, a radikális nacionalista erők azonban a fasiszta illeta tekintélyelvű politikai rendszer támogatták; - a mérsékelt nacionalista irányzat támogatta az alapvető politikai, gazdasági, szociális jogok és szabadságok alkotmányos rögzítését, a radikális nacionalista orientáció viszont a

litván felsőbbrendűségét hirdette; - mind a két irányzat egyetértett a korábbi diktatúra tulajdoni rendszerének átalakításában, a kiépítendő vegyes tulajdonú modell arányaiban, a privatizáció ütemében, módszereiben, az esetlegesen preferálandó szociológiai rétegek körét illetően azonban már megoszlottak a vélemények; - a mérsékelt és a radikális nemzeti irányzat támogatta a piacgazdasági rendszer fokozatos ütemű felépítését; előbbi inkább a liberális, utóbbi pedig a szociális alapon működő gazdasági rendszer mellett érvelt; - A Litván Demokrata Párt és a Litván Nacionalista Unió határozottan állást foglalt Litvánia teljes függetlensége mellett, ami alatt a Szovjetunióból történő kilépést értette. Ugyanakkor a demokraták vezetőinek, befolyásos személyiségeinek többsége egyetértett az Európai Közösségekhez és a NATO-hoz való későbbi csatlakozással, kisebbsége és az unió ellenben

elhatárolódott ettől. 66 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1760 24 5. Az agrárirányzat A tárgyalt periódusban kevés olyan párt kezdte el működését, amely elsődlegesen agrárértékeket fogalmazott meg és képviselt a politikában. Lettországban és Litvániában nem is találunk befolyásos agrárorientációjú pártot, s Észtországban is csak az Észt Vidéki Centrum Párt / magyar rövidítés: ÉVCP- B.L/ (1990-ben alakult)67 Koncepciójának legfontosabb alapelemei a következőkben foglalható össze: - a korábbi sztálini totalitárius modell teljes felszámolása, a demokratikus jogállam politikai intézményei és az alapvető politikai, gazdasági, szociális jogok s szabadságok alkotmányos garantálása; - a magántulajdon túlsúlyán nyugvó vegyes tulajdonú rendszer fokozatos kiépítése; a privatizáció során az egyik elsősorban preferált szektor az agrárszféra, ahol meg kell

szüntetni a nagyüzemek valamennyi típusát, s az agráreszközöket mindenekelőtt eredeti tulajdonosaiknak kell visszajuttatni; - a központosított tervutasításoson alapuló és a nehéziparra koncentráló, aránytalan gazdaságfejlesztéssel szemben a piaci elvek szerint működő gazdaság támogatása. A piacgazdaság központi és területi költségvetési eszközökkel, adó-és beruházási kedvezményekkel, foglalkoztatáspolitikai intézkedésekkel segítse a természeti körülmények által sokszor hátrányosan befolyásolt agrárszektort; - Észtország korábbi nemzeti függetlenségének visszaállítása; az Észt Vidéki Centrum Párt vezetői, tagjai és szimpatizánsai körében többségben voltak, akik nem támogatták Észtország csatlakozását az Európai Közösségekhez és a NATO-hoz. 6. A szuverenitási irányzat A három balti államban több olyan befolyásos párt és mozgalom működött, amelyek koncepciójának központi eleme a nemzeti

függetlenség visszaállítása volt. Ide sorolható Észtországban a korábban már említett Észt Nemzeti Függetlenségi Párt, Lettországban a Lett Nemzeti Függetlenségi Mozgalom /magyar rövidítés: LNFM- B.L/ (1988-ban alakult, Lettország teljes politikai és gazdasági függetlenségét követelte), Litvániában pedig a Függetlenségi Párt /magyar rövidítés: FP- B.L/ (1990-ben alapították) és a Litván Szabadság Liga (magyar rövidítés: LSZL- B.L) (1981-ben szervezték meg, 1988-ban lett legális)68. Az említett pártok, az ÉNFP, a LNFM, a FP és a LSZL, ahogy arról már volt szó az Észt Nemzeti Függetlenségi Párt esetében, a radikális és gyorsütemű kiválás mellett szálltak síkra, rövid idő alatt kívánták visszanyerni a szuverenitást. A társadalmi átalakulás 67 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, p 1022 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992,

p 1019, 1022 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1688, 1692, 1760. 68 25 kérdésében „gyűjtő-szervezetek”-ként működtek, ugyanis rendkívül eltérő alapelveket (keresztény-konzervatív, liberális, környezetvédő, nemzeti-nacionalista, agrár, szocialistaszociáldemokrata, kommunista stb.) képviselő, elsősorban észt, lett és litván etnikumú, de orosz nyelvű csoportok is (korábban már esett arról szó, hogy a balti államokban élő orosz nyelvű lakosság 30-40 százaléka is támogatta a függetlenséget az 1989-1990-es állandóan növekvő részvételű közvélemény kutatások alapján), vettek részt munkájukban. Ehhez az irányzathoz tartozott a szintén már tárgyalt Észtország Népfrontja is, amely 1988. áprilisi megalakulásától az észt Legfelső Tanács 1991 augusztus 20-i azonnali és teljes függetlenséget kimondó határozatáig, a fokozatosan elérendő szuverenitás

koncepcióját képviselte, ezt követően viszont az azonnali és teljes függetlenséget követelte69. Úgyszintén a szuverenitási orientáció egyik domináns ereje volt a már említett Lettország Népfrontja is, amely 1988. októberi alapításától 1989 októberi második kongresszusáig fokozatos átmenet útján kívánta elérni Lettország függetlenségét, bár egyes tagjai már a LNFM 1988-as megalakulásától az azonnali függetlenséget szorgalmazták (ezek a tagok ugyanis egyúttal a népfront tagjai is voltak), ettől kezdődően viszont már az azonnali teljes gazdasági és politikai függetlenség mellett állt ki (a második kongresszuson állást foglaltak a piacgazdaság és többpártrendszer bevezetése mellett)70. A már említett Litván Mozgalom az Újjáépítésért megalakulásától kezdve az azonnali függetlenséget követelte71. Észtország Népfrontja, Lettország Népfrontja és a Litván Mozgalom az Újjáépítésért a nemzeti szuverenitás

visszaállítását tekintette legfontosabb feladatának, amit nemcsak a három politikai szervezet mögött álló, többségében észt, lett és litván etnikai-nemzeti csoportok, hanem az orosz nyelvű lakosság egy része is (erről néhány mondattal korábban már volt szó) támogatott. A függetlenségi mozgalmak szociológiai összetétele rendkívül színes volt, ugyanis értelmiségi, munkás, agrár, alkalmazotti, sőt elit rétegek is kiálltak a szuverenitás mellett. Mindhárom népfront gyűjtő jellegét az is tükrözte, hogy társadalmi modellváltás kérdésében egymáshoz hasonló illetve eltérő vélemények fogalmazódtak meg. Liberális, szocialista-szociáldemokrata, keresztény-konzervatív, agrár, környezetvédő, mérsékelt és radikális nacionalista stb. alapelvek egyaránt megjelentek a két mozgalom összetett koncepciójában. 7. A szuverenitás ellenes irányzat A többnyire orosz nemzetiségűeket tömörítő Észt Szovjet Szocialista

Köztársaság Dolgozóinak Nemzetközi Mozgalma és az orosz etnikumot összefogó Lett Szovjet Szocialista Köztársaság Dolgozóinak Nemzetközi Mozgalma /magyar rövidítés: LSZSZKDNM- B. L/ (1988-ban alakult) ellenezte Észtország és Lettország függetlenségét.72 69 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, pp 1018, 1019, 1022. 70 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1687, 1688, 1692. 71 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1755, 1756, 1760. 72 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, pp 1019, 1022 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1688, 1691 26 Korábban már részletesen tárgyalta a tanulmány a három balti állam etnikai-nemzeti összetételét, amely világosan jelezte, hogy különösen Észtországban és Lettországban

magas elsősorban az orosz nemzetiség aránya. Úgyszintén szó volt már arról is a tanulmányban, hogy az oroszok egy része is támogatta a szuverenitási törekvéseket, de igaz ez a megállapítás más nem „őshonos” etnikumhoz tartozók esetében is, leszámítva a később tárgyalt lengyel kisebbséget. Ugyanakkor az is egyértelművé vált, hogy mindhárom balti országban az orosz, a fehérorosz és az ukrán lakosság többsége változatlanul az unió keretei között képzelte el jövőjét. A három „nagy-orosz”, s különösen az orosz etnikai kisebbség esetében ez teljesen érthető a nyelvi, tradicionális, kulturális közös gyökerek miatt, jogosan fogalmazódott meg körükben, hogy a függetlenné váló balti államokban háttérbe szorulnak, „nem-többségi” létük nemcsak etnikai diszkriminatív intézkedések meghozatalát eredményezheti, hanem ezzel összefüggésben hatalmi, gazdasági, szociális helyzetük is hátrányosan változhat.

A leendő unió felépítését illetően már megoszlott a véleményük, ugyanis egyes csoportok a meglévő föderatív berendezkedés fenntartását támogatták, mások inkább egy lazább, konföderatív struktúrát pártfogoltak. Ugyanakkor az elsősorban Litvániában élő lengyel etnikai kisebbség (erről is volt már szó korábban a tanulmányban) elsősorban a sok évszázados orosz-lengyel konfliktusok miatt egyetértett a szuverenitási elképzelésekkel, s úgy gondolta, hogy így könnyebbé válik a kapcsolatok erősítése a Lengyel Köztársasággal.73 Az etnikai-nemzeti kisebbségek – tartozzanak akár a kiválást támogató, akár az ellenző csoportokhoz – differenciált álláspontot képviseltek a társadalmi modellváltás kérdésében. A sztálini totalitárius rendszer fenntartásától a demokratikus jogállam különböző alapértékek alapján történő felépítéséig rendkívül sokféle koncepció fogalmazódott meg körükben. 8. A

szocialista-szociáldemokrata irányzat 8.1 A történelmi szociáldemokrata pártok A szocialista-szociáldemokrata irányzaton belül sajátos helyet foglaltak el a történelmi szociáldemokrata pártok, amelyek a tizenkilencedik század utolsó harmadában kialakult nemzetközi szociáldemokrata mozgalomhoz tartoztak, s amelyek történelmük során kénytelenek voltak „kényszer házasság”-ot kötni a kommunista pártokkal, elveszítve így addigi szuverenitásukat. A három balti államban három párt sorolható ide: Észtország Szociáldemokrata Pártja /magyar rövidítés: ÉSZDP- B.L/ (1990-ben alakult, pontosabban ekkor alapították újjáBL), Lett Szociáldemokrata Munkáspárt /magyar rövidítés: LSZDMP- BL/ (1904-ben Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 783 1991 augusztus 22-én betiltották az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság

Nemzetközi Mozgalmát. Forrás: The Europa World Year Book 1992 Volume II. Europa Publications Limited, London 1992, p 1019 73 Lásd erről részletesen: The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p. 1756 27 alapították, 1989-ben szervezték újjá) és a Litván Szociáldemokrata Párt /magyar rövidítés: LSZDP- B.L/ (1896-ban alakult, 1989-ben szervezték újjá)74 Az említett három történelmi szociáldemokrata párt alapvetően hasonlóképpen képzelte el hazája jövőjét, koncepciójuk alapelveit a következőkben lehet összegezni: - a pártok megalakulása óta előtérbe helyezett demokrácia politikai intézményei (választott törvényhozás és önkormányzati rendszer, a törvényhozó testületnek politikai és jogi felelősséggel tartozó kormány, parlamentáris köztársasági államforma stb.) alkotmányos eszközökkel történő helyreállítása; - a korábbi „szocialista jogok és szabadságok”

helyett biztosítani kell az alapvető politikai, gazdasági, szociális jogokat és szabadságokat; - a hatalmi elit tulajdonában lévő ipari, kereskedelmi, szolgáltatási, pénzügyi és agrártulajdont, azaz az egész „szocialista tulajdon”-t át kell alakítani. Olyan vegyes tulajdonú rendszer alaptörvényi szabályozását kell megvalósítani, amelyben-túlsúlyban van a magántulajdon, de mellette erős pozíciókkal rendelkezik az állami, az önkormányzati, a szövetkezeti, az alapítványi, az egyházi stb. tulajdon is; - a politika által irányított gazdaság helyett a piaci elvek alapján működő, szociálisan érzékeny gazdaságot szükséges fokozatosan kiépíteni, amely hatékonyan ötvözi a liberalizmus és a huszadik-huszonegyedik század kihívásainak eleget tevő szociáldemokrata állam előnyeit; - a nemzeti szuverenitás békés, politikai eszközökkel történő elérése, majd mielőbbi csatlakozás az Európai Közösségekhez és a NATO-hoz.

7. 2 A posztszocialista pártok Már a Szovjetunióban fontos helyet foglalt el Észtország Kommunista Pártja (1920-ban alakult s 1990-ben vált ki a Szovjetunió Kommunista Pártjából), Lettország Kommunista Pártja és Litvánia Kommunista Pártja. Az említett kommunista pártok súlyos válsággal küzdöttek a tanulmány által vizsgált időszakban.75 A válság szakadáshoz vezetett mindhárom pártban: 1990. március végén az ÉKP egy erősebb, szuverenitás-orientált- és reformszárnyra (a továbbiakban: Észtország Kommunista Pártja) és egy gyengébb, Moszkva iránt lojális szárnyra bomlott –1991. augusztus 22-én betiltották76; 1990 áprilisi 74 The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, p 1022 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1691, 1692, 1760 75 A tárgyalt kommunista pártok szovjetunióbeli helyzetét, válságát, a huszadik század nyolcvanas évei

közepétől/második felétől körülbelül 1992. elejéig a társadalmi modellváltásban és a nemzeti szuverenitási küzdelemben betöltött szerepüket, elképzeléseiket lásd részletesen: The Europa World Year Book 1992. Volume I. Europa Publications Limited, London 1992, pp 1018, 1019, 1020, 1022 The Europa World Year Book 1992 Volume II. Europa Publications Limited, London 1992, pp 1687, 1688, 1691, 1755, 1756, 1760 76 Lásd erről részletesen: The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa Publications Limited, London 1992, pp. 1019, 1022 Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems „Osteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 784 BB: Warnung vor zuviel Perestrojka. (A Petrušov, V Širokov: Kogda strasti pravjat bal Nekotorye uroki proischodjaščego v Ėstonii. In: „Pravda” 2231989) In: Bewegung im Baltikum (II): Estlands Kampf um wirtschaftliche und 28 rendkívüli kongresszuson a LeKP két

pártra szakadt: a küldöttek többsége maradt Moszkva barát (a továbbiakban: Lettország Kommunista Pártja77), a függetlenség párti kisebbség pedig megalakította Lettország Független Kommunista Pártját (később: Lettország Demokratikus Munkáspártja /magyar rövidítés: LeDMP- B.L/)78; 1989 decemberében a LiKP egy nagy nemzeti és reformorientációjú (1990-től Litvániai Demokratikus Munkáspárt /magyar rövidítés: LDMP- B.L/ és egy kicsi, Moszkva iránt hűséges kommunista pártra /Litvániai Kommunista Párt a Szovjetunió Kommunista Pártja Platformján /magyar rövidítés: LiKP SZKPP- B.L/79, s még az egységes pártkongresszuson, 1989. decemberében az új program elítélte a múltbeli kommunista politikát és támogatta a többpárti demokráciát s a független államiságot80. Részben a tanulmány korábban tárgyalt értékelések, részben ezek további kiegészítései alapján a következőket érdemes kiemelni: a három balti államban

működő kommunista pártok, Észtország Kommunista Pártja, Lettország Kommunista Pártja és Litvánia Kommunista Pártja monopol pozíciót foglalt el a sztálini totalitárius időszakban a Szovjetunió Kommunista Pártja tagszervezeteként. Vezetőik, tagságuk és szimpatizánsaik megosztottak voltak mindenekelőtt a nemzeti szuverenitás kérdésében: általában a többség már nem támogatta a föderatív berendezkedésű Szovjetuniót, s vagy egy lazább, konföderatív jellegű unió, vagy a teljes függetlenség visszaállítása mellett érvelt. Utóbbi két alternatíva azért is érthető, mert ez a többség zömmel az észt, a lett és a litván etnikum soraiból került ki, bár kisebb, nem „őshonos” nemzetiségek is velük tartottak. Abban is bizonytalanok voltak, hogy milyen álláspontot foglaljanak el a társadalmi átalakulás kérdésében: maradjanak-e érintetlenek a totalitárius modell alapelemei (bürokratikus államigazgatási tulajdon,

„szocialista jogok és szabadságok”, az SZKP hatalmi pozíciója, a Szovjetunió szuperhatalmi helyzete stb.) vagy szükséges szocialista rendszer reformja Az alapvető koncepcionális ellentétek feloldhatatlannak bizonyultak a korábbi pártstruktúra keretei között, a szakadás elkerülhetetlen volt. Észtországban a Moszkva barát szárny, valamint Lettország Kommunista Pártja és a Litvániai Kommunista Párt a Szovjetunió Kommunista Pártja Platformján továbbra is kitartott a föderáció mellett, támogatta az SZKP addigi szervezeti felépítését és ellenezte a fennálló társadalmi modell bármilyen jellegű megváltoztatását. politische Selbstbestimmung. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens OsteuropaArchiv”, 39 Jhg, Heft 8, 8/1989, S A 432 Götz, Roland-Halbach, Uwe: Die Nachfolgestaaten der UdSSRkurz vorgestellt (II) Daten zu Geographie, Bevölkerung, Politik und Wirtschaft der Republiken der ehemaligen Sowjetunion. „Osteuropa

Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens” 42 Jhg, Heft 7, Juli 1992, S 583 77 1991. augusztus 23-án betiltották Forrás: The Europa World Year Book 1992 Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp. 1688, 1691 78 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1688, 1691 Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 784 (G Simon szerint a Moszkva-barát szárny volt a gyengébb, a függetlenségi és reformkötődésű pedig az erősebb. Forrás: Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 784 79 Miután összeomlott az 1991. augusztusi szovjet puccs, a litván kormány elrendelte a szovjet katonai egységek kivonását Litvániából és betiltotta a Litván Kommunista Pártot (pontosabban a Litvániai

Kommunista Párt a Szovjetunió Kommunista Pártja Platformján szervezetet –B.L) Forrás: The Europa World Year Book 1992 Volume II. Europa Publications Limited, London 1992, pp 1756, 1760 80 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1755, 1756, 1760. Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S 783-784 29 Észtország Kommunista Pártja, Lettország Független Kommunista Pártja, majd Lettország Demokratikus Munkáspártja és a Litvániai Demokratikus Munkáspárt nem támogatta a föderációt, eleinte konföderációban és/vagy teljes függetlenségben gondolkodott, majd általánossá vált a szuverenitás követelése. A három párt vezetőinek, tagságának és szimpatizánsainak többsége a társadalmi modellváltás szükségességét is felismerte s lényegében azonos alapértékeket fogalmazott meg, mint a

szocialistaszociáldemokrata irányzathoz tartozó pártok. Konkréten: - a pártok megalakulása óta előtérbe helyezett demokrácia politikai intézményei (választott törvényhozás és önkormányzati rendszer, a törvényhozó testületnek politikai és jogi felelősséggel tartozó kormány, parlamentáris köztársasági államforma stb.) alkotmányos eszközökkel történő helyreállítása; - a korábbi „szocialista jogok és szabadságok” helyett biztosítani kell az alapvető politikai, gazdasági, szociális jogokat és szabadságokat; - a hatalmi elit tulajdonában lévő ipari, kereskedelmi, szolgáltatási, pénzügyi és agrártulajdont, azaz az egész „szocialista tulajdon”-t át kell alakítani. Olyan vegyes tulajdonú rendszer alaptörvényi szabályozását kell megvalósítani, amelyben-túlsúlyban van a magántulajdon, de mellette erős pozíciókkal rendelkezik az állami, az önkormányzati, a szövetkezeti, az alapítványi, az egyházi stb.

tulajdon is; - a politika által irányított gazdaság helyett a piaci elvek alapján működő, szociálisan érzékeny gazdaságot szükséges fokozatosan kiépíteni, amely hatékonyan ötvözi a liberalizmus és a huszadik-huszonegyedik század kihívásainak eleget tevő szociáldemokrata állam előnyeit; - a nemzeti szuverenitás békés, politikai eszközökkel történő elérése, majd mielőbbi csatlakozás az Európai Közösségekhez és a NATO-hoz. Összefoglalva megállapítható, hogy a tanulmány által vizsgált időszakban, Észtországban, Lettországban és Litvániában megindult a korábbi egypárti politikai rendszer átalakulása, elkezdtek megszerveződni a különböző alapértékeket megfogalmazó és képviselő új pártok, mozgalmak, szervezetek. Tagságuk, szimpatizánsaik, koncepciójuk egyelőre instabil volt, keresték a helyüket az új struktúrában. 1. számú melléklet ÉSZTORSZÁG81 LEGFELSŐ TANÁCS 81 The Europa World Year Book 1992.

Volume I Europa Publications Limited, London 1992, pp 1019, 1022, 30 A választás időpontja: 1990. március 18 Eredmények (Részlet): Párt Mandátumok Észtország Népfrontja 43 Szövetség a Független Észtországért és más függetlenségi csoportok 35 Észt Szovjet Szocialista Köztársaság Dolgozóinak Nemzetközi Mozgalma 27 Összesen 105 1.2 LETTORSZÁG82 LEGFELSŐ TANÁCS A választás időpontja: 1990. március 18 és 25, valamint 1990 április 1 és 29 Eredmények (Részlet): Párt Mandátumok Demokratikus Blokk* 131 Lettország Kommunista Pártja/Interfront* 59 Független 11 Összesen 201 * A Demokratikus Blokkhoz tartozó szervezetek: Lettország Népfrontja és az általa támogatott pártok, ideértve: Lett Nemzeti Függetlenségi Mozgalom, Lett Szociáldemokrata Munkáspárt, Lett Zöld Párt. 82 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1688, 1691 31 * Az Interfront pontos neve: Lett

Szovjet Szocialista Köztársaság Dolgozóinak Nemzetközi Mozgalma –B.L 1.3 LITVÁNIA83 LEGFELSŐ TANÁCS (Összetétel)*84 Párt Mandátum Litvániai Demokratikus Munkáspárt 14 Litván Szociáldemokrata Párt 13 Litván Liberális Unió 10 Litván Nacionalista Unió 7 Függetlenségi Párt 5 Kereszténydemokrata Párt 3 Litván Demokrata Párt 3 Litván Zöld Párt 3 Függetlenek 83 Összesen 141 * A függetlenek megjelenésével és a Litván Kommunista Párt (pontosabban a Litvániai Kommunista Párt a Szovjetunió Kommunista Pártja Platformján –B.L) betiltásával újrarendeződött Litvániában a képviselői helyek megoszlása. 1992 márciusában a következőképpen festett a képviselői helyek megoszlása a Legfelső Tanácsban (lásd az alábbi táblázatot- B.L): IRODALOM: 83 A litván Legfelső Tanács tagjainak választását 1990. február 24-én, valamint 1990 március 4-10-én tartották Általánosságban a Litván Mozgalom az

Újjáépítésért támogatói kaptak többséget a választásokon. Forrás: The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp 1756, 1760 84 The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, p 1760 32 - Krausz Tamás: Szovjetunió. In: Diószegi István-Harsányi Iván-Németh István (Szerk.): 20 századi egyetemes történet II kötet 1945-1985 Európa Budapest: Korona 1997. 527-537 o - Balogh László: A pártrendszerek jellemzői Kelet-Középeurópában. Kézirat, Kelemen Gyula Alapítvány, 2006. 76 o - Balogh László: Változások Bulgária, Csehország és Szlovákia politikai rendszerében. Kézirat, Kelemen Gyula Alapítvány, 2007 25 o Megjelent: http://www.mszdphu/Valtozasokhtm - Balogh László: Kelet-Közép-Európa: A diktatúrából a demokráciába vezető rögös úton. (Megjelenés előtt álló könyv, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó) - The Europa World Year Book 1992. Volume I Europa

Publications Limited, London 1992, pp. 1018, 1019, 1020, 1022 - Götz, Roland-Halbach, Uwe: Die Nachfolgestaaten der UdSSR-kurz vorgestellt (II). Daten zu Geographie, Bevölkerung, Politik und Wirtschaft der Republiken der ehemaligen Sowjetunion. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 42 Jhg, Heft 7, Juli 1992, S 582, 583, 585, 586, 587, 589, 590, 591, 593 - Von Eschen, Friedrich Frhr. Waitz: Zur internationalen Lage der baltischen Republik nach Erlangung der Unabhängigkeit. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.” 42 Jhg, Heft 4, April 1992, S 325 - The Europa World Year Book 1992. Volume II Europa Publications Limited, London 1992, pp. 1687, 1688, 1691, 1692, 1755, 1756, 1759, 1760 - Csonka Rózsa-Harsányi Iván (Szerk.): A nemzetközi munkásmozgalom története 1830-1945. Harmadik kiadás Budapest, Kossuth Könyvkiadó 1977, 351 o - Bakos Ferenc-Szávay János (Főszerk.): Magyar Larousse Enciklopédikus Szótár I. Kötet Librairie

Larousse, Paris 1979-Akadémiai Kiadó, Budapest 1991 770 o - Ruzsiczky Éva-Szávai János (Főszerk.): Magyar Larousse Enciklopédikus Szótár. II Kötet Librairie Larousse, Paris 1979-Akadémiai Kiadó, Budapest 1992, 686., 712 o - Simon, Gerhard: Die Nationalbewegungen und das Ende des Sovjetsystems. „Osteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens” 41 Jhg, Heft 8, 8/1991, S. 782, 783, 784 - „Moskovskie novosti”, 14.101990, 7 o - „Pravda”, 28.121989 - Von Eschen, Friedrich Frhr. Waitz: Lage und Chanchen der baltischen Unabhängigkeitsbewegungen. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens.”40 Jhg, Heft 11, 11/1990, S 1027 - Eine Erklärung des Obersten Sowjet Estlands über die Souverenität des Landes. (DeklaracijaVerchovnogo Soveta Estonskoj Sovetskoj Socialistčeskoj Republiki. In: „Vedomosti Verchovnogo Soveta i Pravitel’stva Estonskoj Sovetskoj Scialističeskoj Republiki”, Nr. 52, 23121988) In: Bewegung im Baltikum (II): Estlands

Kampf um wirtschaftliche und politische Selbstbestimmung. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens. Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 8, 8/1989, S. A 430 - Bemerkungen zu den Voraussetzungen und zur Durchführung der wirtschaftlichen Rechnungsführung in Estland. (M Bronštejn: O koncepcii respublikanskogo chozrasčeta. In: „ Sovetskaja Estonija”, 751988) In: Bewegung im Baltikum (II): Estlands Kampf um wirtschaftliche und politische Selbstbestimmung. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens. Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 8, 8/1989, S. A 426 33 - Halbach, Uwe: Nationalitätenfrage und Föderation. Die „Explosion des Etnischen” in der Sowjetunion. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens”, 40. Jhg, Heft 11, 11/1990, S 1020 - „Pravda”, 17.41990 - Olcott, Martha Brill: The Lithuanian Crisis. „Foreign Affairs”, 1990, Summer, No 3, Vol. 69, p 32 - Stanley Vardis, „Lithuanian National Politics”, „Problem of

Communism”, JulyAugust 1988, pp. 53-76 - Die Ziele der Litauischen Bewegung für die Umgestaltung. (Sajūdis – die Hoffnung Litauens. In: „Sajūdžio Žinios Tagungsbericht”, Nr 1,21101988) In: Bewegung im Baltikum (I). Zu den politischen und wirtschaftlichen Reformbestrebungen in Litauen und Estland. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens Osteuropa-Archiv.”, 39 Jhg, Heft 7, 7/1989, S A 323 - Bilanz eines halben Jahrhunderts Sozialismus. (Romu Sajūdis aldas Ozolas, a Sajūdis kezdeményező csoportjának tagja: Litauen heute: Schicksal des Sozialismus. In: „Sajūdžio Žinios Tagungsbericht”, Nr 222101988) In: Bewegung im Baltikum (I). Zu den politischen und wirtschaftlichen Reformbestrebungen in Litauen und Estland. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens. Osteuropa-Archiv”, 39 Jhg, Heft 7, 7/1989, S A 327. - Mikucsjáuszkasz, V. K, minisztr inosztrannüh gyel Litovszkoj SZSZR „Mezsdunarodnaja Zsizny” Fevralj/1989, 25. o -

Wirtschaftliche Vorstellungen von Sajūdis. (Kazimiera Prunskienė, a Sajūdis kezdeményező csoportjának tagja: Sajūdis und die Wirtschaft. In: „Sajūdžio Žinios Tagungsbericht”, Nr. 2, 22101988) In: Bewegung im Baltikum (I) Zu den politischen und wirtschaftlichen Reformbestrebungen in Litauen und Estland. „Osteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens Osteuropa-Archiv”, 39. Jhg, Heft 7, 7/1989, S A 332 - Kampf um soziale Gerechtigkeit. (Bronius Genzelis, a Sajūdis kezdeményező csoportjának tagja: Soziale Gerechtigkeit ist notwendig. In: „Sajūdžio Žinios Tagungsbericht”, Nr.3,23101988 ) In: Bewegung im Baltikum (I) Zu den politischen und wirtschaftlichen Reformbestrebungen in Litauen und Estland. „Osteuropa. Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens Osteuropa-Archiv”, 39. Jhg, Heft 7, 7/1989, S A 331, 332 - Forderungen zur neuen Verfassung und nach Garantien gegen Willkür. (Anatanasz Buračas, a Sajūdis kezdeményező csoportjának tagja: Wir

schreiten voran. In: „Sajūdžio Žinios. Tagungsbericht”, Nr 4, 24101988) In: Bewegung im Baltikum (I). Zu den politischen und wirtschaftlichen Reformbestrebungen in Litauen und Estland. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens OsteuropaArchiv”, 39 Jhg, Heft 7, 7/1989, S A 329 - B.B: Warnung vor zuviel Perestrojka (A Petrušov, V Širokov: Kogda strasti pravjat bal. Nekotorye uroki proischodjaščego v Ėstonii In: „Pravda” 2231989) In: Bewegung im Baltikum (II): Estlands Kampf um wirtschaftliche und politische Selbstbestimmung. „Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens Osteuropa-Archiv.”, 39 Jhg, Heft 8, 8/1989, S A 432 A kézirat lezárva: 2008. március 10 34 35 36