Games | Folk games » Mit játszottak a régi Budapesten?

Mit játszottak a régi Budapesten? Tudjuk mennyire fontos volna a kis- és nagyvárosok túlzsúfolt utcáinak és tereinek tehermentesítése, azok felszabadítása a jobb levegőre vágyó kisgyermekes családok részére. Nem igen vigasztal bennünket, ha arról hallunk: ez az óhaj nem mai keletű. Különösen igaz ez a jó másfél évszázaddal ezelőtt még külön életet élő, egyre népesedő Pest, Buda és Óbuda sajátos kultúrával, hagyományokkal rendelkező területén lakók életkörülményeire. A hosszú ideig népszerű és a közvélemény formálásában meghatározó hetilap: a Vasárnapi Újság korabeli szerzője például így ír a szabad gyermekélet és játék egyre szűkülő lehetőségeiről: A fiatal Pest, különösen a főváros lakottabb s előkelőbb részeiben, maholnap egészen leszorul játéktereiről. A negyvenes évek elején a Károly-kaszárnya s az Újépület roppant udvarain háborítatlanul métázhattunk s peckézhettünk, s az

Új-tér, mielőtt még fával be lőn ültetve, reggeltől-estig sokszor az iskolai órák beszámításával volt helyszíne rugaszkodásainknak. A Duna-partot is mindinkább elfogják a gombostűvel horgászó új nemzedék elől a kőparti építések által, s az új házak szűkre szabott udvarai mind csekélyebb teret engednek a serdülő gyermekek számára. E tekintetben mindinkább nagyvárossá fejlődik Pest, csak azután az illetékesek ne feledjék el gyermekkertekkel kártalanítani a kisfiúkat s kislányokat! A korabeli ismeretlen krónikás arról a területről írt, melyet ma Belvárosnak nevezünk: a Kossuth Lajos, a Szabadság és a Szent István tér környékéről. Arról a helyről, ahol Széchenyi István gróf és felesége védnöksége alatt Sétatéret és azt gondozó egyletet (mai szóval: városrész ápoló, közhasznú civil egyesület) alakítottak. Innen később a kivagyi nagypolgár családok kitiltatták a kisgyerekeket, felnőtt kísérőikkel

együtt. A korszak, az 1800-as évek második felének jó emlékezetű, egyúttal éles szemű és gyermekbarát kutatója, Hathalmi Gabnay Ferenc - a Duna másik partján nevelkedett gyermekek és ifjak játék-helyzetéről röviden így tudósított: A budai oldal ellenben jobban látta el magát szabadabb játszóterekkel. Ilyen a Vérmező, a Városmajor, a Kereszt-tér, a Bocskay-tér, a Fehérsas-tér stb. De maguk a külső szélesebb utczák is elég kényelmes területet nyújtanak a kicsikéknek, mert azokon aránytalanul csekélyebb a forgalom. Azonfelül egyöntetűbb is a népessége, jobbára mind németek, a kik azonban a szülők hazafisága s az iskolák kitűnő volta mellett, már majdnem mind megmagyarosodtak. Amilyen soknyelvű ország ez a mi hazánk, éppen olyan poliglott város ez a mi székesfővárosunk. Budapest gyermek-ethnographiája már a szülők soknyelvűsége miatt is ily színes! Gabnay úr az 1930-as évekig létező rácváros, a Tabán és a

parkokban ma is gazdag Krisztinaváros területét idézte a jó száz évvel ezelőtt született visszaemlékezésében. Akik ma arra járnak saját apróságaikkal vagy a reájuk bízott bölcsődés, óvodás kisgyermekek csoportjait sétáltatva, alig hiszik, hogy az igencsak vadregényes Városmajor annak idején a nyerészkedő szerencsejátékokat űző és a környék nyugalmát folyton zavaró felnőttek kedvelt búvóhelye volt. Húsvétkor az egész város minden szegletéből kirándultak a családok és baráti társaságok a Gellért-hegyre, hogy aztán késő estig együtt múlassák az időt. A gyerekeknek ilyenkor édesség és búcsúsfia is járt. Az ifjú Gabnay kis barátaival együtt tavasszal és ősszel előszeretettel játszott ostorral hajtott facsigával, vagy kiégetett agyag-, esetleg üveggolyókkal. Tavasz végén, nyár elején a budai dombok, a kis és nagy Svábhegy nyílt oldalai még az 1960-as években is a gyermekek és családok kedvelt

játékos időtöltésének, a sárkányeresztésnek voltak kedvelt terei. Dédszüleink idejében a papír és vászon alapú sárkányoknak vagy tucatnyi változatát ismerték. A játékszerek közül többet az elemi (általános) iskola foglalkozásain is elkészítettek a gyerekek. Az szigorú tanfelügyelők azt is szorgalmazták, hogy a kézügyesség és az egészséges életmód, a testnevelés fejlesztése érdekében a pedagógusok játéktanfolyamokon gyarapítsák tudásukat. A korabeli bölcsődék és óvodák pártolóik és a szülők összefogásának köszönhetően felszerelései a jelentős hazai gyártóktól, rangos nagykereskedőktől származtak és szolgálták a kicsiket évtizedeken keresztül