Communication | Higher education » Andok Mónika - Társadalmi kommunikáció

Andok Mónika - Társadalmi kommunikáció A kommunikáció kontextus szerinti felosztása: 1. Személyközi kommunikáció: 2-3 személy kommunikációja 2. Csoport kommunikáció: 4-30 személy kommunikációja 3. Szervezeti kommunikáció: a Public Relations területe, egy szervezet külső és belső kommunikációját értjük rajta 4. Társadalmi kommunikáció: ide tartozik a nyivánosság és a közvélemény vizsgálata 5. Interkultúrális kommunikáció: különösen fontos, hogy nemcsak kultúrák, de szubkultúrák között is ez működik. 6. Tömegkommunikáció:a társadalom kommunikációs folyamatainak azon formája, melynek során az információ a forrástól szakemberek által feldolgozva, technikai közvetítőkön keresztül jut el a nagyközönségig. (A tömegkommunikációnak nem szinonímája a média. A média az az intézményrendszer, melyen keresztül a tömegkommunikáció zajlik. (Ln médium tsz: média, szabálytalan a médiák kifejezés. Többes

száma helyesen médiumok) Kommunikáció a különböző szintek között Az emberi kommunikáció nagy része egy és ugyanazon szinten zajlik. Egyének egyénekkel, szervezetek szervezetekkel kommunikálnak. Ezt nevezzük szinten belüli vagy azonos szintű kommunikációnak. A modern társadalmakban azonban a szintek közötti kommunikáció valószínűleg az összes emberi kommunikáció egyre növekvő arányát képviseli. Karl, Erik Rosengren megadja a szintek közötti kommunikáció tipológiáját. Nála a szinten belüli kommunikáció 0-val, szintek közötti, felsőbb szintről lefelé mutató x-szel, míg az alulról felfelé haladó y-nal van jelölve. Egyén felé Csoport felé Szervezet felé Közösség felé Társadalom felé 0 Y Y Y y X o Y Y y X x O Y y Közösség felől X x X O y Társadalom felől x X x X o Egyén felől Csoport felől Szervezet felől Rosengren, K. E: Kommunikáció, Typotex, 2004 69 Noha minden bizonnyal vannak

kivételek, a kommunikáció rendszerint valamilyen módon közvetített, mediatizált. A közvetített kommunikációnak két alapvetően különböző típusa van Történhet egyéni képviselők utján: diplomaták ügyvédek, ombudsmanok, mediátorok. 1 A másik módszer, a tömegkommunikáció csatornáin, vagy szintspecifikus kommunikációs médiumon keresztül zajló kommunikáció. Mind a szinten belüli, mind a szintek közötti kommunikáció tükrözi az egyének, csoportok, szervezetek és társadalmak között fennálló hatalmi viszonyokat. Kultúra és társadalom Ha a társadalmi kommunikációról átfogó képet akarunk alkotni, akkor hasznos lesz számunkra a rendszer fogalma. Rendszer A rendszer bizonyos számú egységből vagy elemből áll. Ezek az elemek egy többé – kevésbé állandó struktúrát alkotnak, mely struktúra számos folyamatot határoz meg a rendszeren belül. A folyamatok ugyanakkor állandó jelleggel visszahatnak magára a

struktúrára, így a folyamatok változása maga után vonja a struktúra fokozatos átalakulását is. A világrendszer csakúgy mint az emberi test , nagyfokú komplexitással bíró rendszer. Emberek egy kis csoportja is alkothat egészen bonyolult rendszert. (Rosengren, 2004, 23) Csoportkommunikáció esetén csoporton egy társadalmi struktúrát értünk, mely valamiféle közös tevékenység elvégzésére, cél elérésére szerveződik. Ezek a csoportok szerveződhetnek spontán módon (autóbusz utasai, váróteremben ülő betegek), de tudatosan is, pártok, évfolyamok. A csoport tagjai között még sokszínűbb lehet a kapcsolat, mint a személyközi kommunikációban, mert itt egy kommunikációs aktuson belül megtalálhatjuk az alá-, fölérendeltséget vagy a mellérendelt viszonyokat is. A kommunikációs kapcsolatok öt fő típusát különböztetik meg: • mindenki kommunikál mindenkivel, • lánc, • kör, • csillag, • villa A csoportok kialakulása

szempontjából beszélhetünk ún. 1. Elsődleges csoportokról, mint a család, a szomszédság, barátok 2. Iskolai vagy tanulmányi csoportokról 3. Munkacsoportokról A közös kódhasználat fontos a csoportkommunikációban, mert a kód lehet a szenderd nyelv, de lehet csak a csoportra jellemző kód: bajor focirajongók. Ezt esetleg más nem is érti, vagy tud úgyis üzenetet küldeni, hogy két értelmezés lehetséges, az egyik a sztenderd kód szerint, a másik, mondjuk a csoport kódja szerint, melynek jelentése csak a csoport tagjainak hozzáférhető. A csoportok életében négy szakaszt lehet elkülöníteni: - Formálódás időszaka: az első találkozás, amikor egyáltalán megismerkednek a csoporttal, a résztvevőkkel. (Forming) - Az összerázódás ideje, mely némileg viharos (Storming). A végére kiválik, a csoport vezetője. - Sikerül lefektetni a csoport normáit, megkezdődhet a normális munka. (Norming) 2 - A valódi munka ideje, ami már

produktív. (Performing) Az eredmény lehet magas szintű konszenzus és alacsony szintű konszenzus. A csoporttagok cselekedeteit alapvetően egy nagyrészt közös értékrendszer irányítja, azaz a csoport tagjai jobbára egyetértenek abban, hogy mi a jó és az igaz, hogy mit tekintenek hasznosnak vagy szépnek. Egy ilyen közös értékrendszer megléte minden szerveződésre jellemző, függetlenül a nagyságtól. Az értékrendszer egyike annak a három, egymással szoros kapcsolatban álló rendszernek, amely minden emberi csoportban megtalálható: 1. Az eszmék kulturális rendszere 2. A cselekvések társas rendszere 3. A fizikai artefaktumok materiális rendszere Ezek mindegyike elengedhetetlen a társadalom fennmaradásához. A társadalom értékrendszere Minden társadalmi struktúrát jellemezhetünk az alábbi két értékorientációs pár mentén: a) Kognitív értékorientáció – normatív értékorientáció Igazság Erényesség b) Expresszív

értékorientáció – instrumentális értékorientáció Szépség - Hasznosság Rosengren kidolgozott egy olyan tipológiát, amelyben az alapvető társadalmi intézményeket a két értékorientációs pár köré szerveződve mutatja be. Ez az un „kultúra kereke” ábra Ld Rosengren, 2004, 73. ÁBRA! A kerék közepén található a kultúra, a társadalom eszmerendszere. S mint ilyen egyszerre kognitív és normatív, illetőleg expresszív és instrumentális irányultságú. Egyesíti és egymáshoz rendeli a négy fő értékorientációt. A kultúra és a többi társadalmi rendszer közötti horizontális viszonyok fontosak, de nem szabad elfelejtkezni a társadalom makro-, mezo- és mikroszintjein elhelyezkedő egységeket összekötő vertikális viszonyokról sem. A társadalom kultúrája e vertikális viszonyok mentén áramlik a társadalom szintjéről az egyén szintjére és vissza. Ezen véget nem érő folyamat eredményeképpen a társadalmi kultúra

átalakul egyénileg internalizált kultúrává. Ezt a vertikális áramlást felfoghatjuk generációk közti viszonyként is. Számos társadalmi intézmény vesz részt a kultúra generációról generációra történő átadásának folyamataiban. Ezek közül három minden társadalomban megtalálható: 1. A család 2. A kortárs csoport 3. A munka(helyi) csoport A modern társadalmakban ezekhez még hozzájárulnak a 4. nagy társadalmi mozgalmak 5 tömegkommunikáció. 3 Rosengren, Karl, E. 2004: „A kommunikáció olyan alapvető folyamat, mely mindig a társas viszonyok komplex hálózatában zajlik. Ezek a viszonyok az individuumok cselekvési mintáiban nyilvánulnak meg, melyeket jelentős mértékben néhány olyan jellemző határoz meg mint az életkor, nem, osztály, státusz.” Fontos különbséget tenni a társadalmi és a társas struktúra között, ez utóbbit a fenti négy elem határozza meg leginkább (életkor, nem, osztály, státusz). Mert ebből

fakadóan eltérő cselekvésmintákat különböztethetünk meg: 1. Életforma: elsődlegesen társadalmi struktúrák által meghatározott cselekvésminták 2. Életmód: elsődlegesen a társas struktúrákban elfoglalt pozíció által meghatározott cselekvésminták 3. Életstílus: elsődlegesen az individuális ágencia által meghatározott cselekvésminták Társadalom- és kommunikációtípusok Szoros, csaknem tautologikus összefüggés van társadalomtípusok és az egyes társadalmakban domináns kommunikációtípusok között. Bizonyos kommunikációs technológiák bizonyos típusú társadalmakat tesznek lehetővé. És viszont, bizonyos társadalomtípusok speciális kommunikációtípusokat igényelnek. A Torontói Iskola, Marshall McLuhan, a másodlagos szóbeliség elmélete: Walter J. Ong Információátadás a szóbeliség korában A probléma „felfedezése” A kommunikációs technológiák története viszonylag későn, csak az 1980-as években

problematizálódott. A korábbi munkák, történeti áttekintések beérték azzal, hogy az írásbeliség fokozatos kialakulásától - hieroglifák, ékírás, stb. – kezdve mondták el a fejlődést lépésről lépésre. A nagy újdonság a 80-as években az volt, hogy összekapcsolták az uralkodó kommunikációs technológiát az emberi gondolkodással, az emberi gondolkodásra tett hatásával. Ehhez persze kellett az a tudományos környezet, mely fogékony volt a kognitív magyarázatokra, a kognitív megközelítésre. Annál is inkább, mert jó néhány alapkutatás, melyekre utalnak manapság, az 1930-as, majd 1950-es években keletkezett, íródott. Mégis Walter Ong 1982-ben megjelent könyve, a Orality and Literacy - Szóbeliség és Írásbeliség - jelentette a végső fordulatot az ügyben. Ong vezette be a következő kategóriákat: 1. Elsődleges szóbeliség kora 2. Írásbeliség kora 3. Másodlagos szóbeliség kora Ong maga a kommunikációkutatás u.n

Torontói Iskolájához tartozik Ennek az iskolának egyik megalapítója volt Marshall McLuhan, akinek a Guttenberg Galaxis című műve vált legismertebbé. (Néhány metaforát szokás emlegetni az ő munkáiból: globális falu metaforája, a média maga az üzenet.) Már McLuhan is észrevette, hogy a nagy kommunikációtechnológiai változások minden esetben megváltoztatták az észlelési sémáinkat is, valamint gondolkodásunk szerkezetét és tartalmát. Ezután kezdték feszegetni, hogy milyen is lehetett az írásbeliségtől nem érintett gondolkodás. Ahogy Ong írja „A gondolkodásnak és a kifejezésnek számos olyan vonása van, amelyet magától értetődőnek véltünk az irodalomban, a filozófiában és a tudományban, sőt az 4 írástudók szóbeli diskurzusában is, nem közvetlenül veleszületett sajátossága az emberi létezésnek mint olyannak, hanem azon lehetőségek következtében jött létre, amelyeket az emberi tudat számára az írás

technológiája tett elérhetővé.” Az elsődleges szóbeliség koráról író szerzők közül a leggyakrabban említettek: a) Milman Parry – a homéroszi eposzokat vizsgálta az 1920-30-as években, s azoknak a sajátosságain keresztül igyekezett feltárni a szóbeliség korának emlékezetbeli és fogalmazásmódbeli jellegzetességeit. Megállapítja, hogy a homéroszi, jellegzetes formulákból építkező stílus nem csupán verbális és metrikus szokásokat képviselt, hanem egyfajta gondolkodásmódot is. S ez a fajta szóbeli költészet, szóbeliségre épülő irodalom nem ismerte a szövegazonosság fogalmát. b) Eric A. Havelock Platonról írott műveiben foglalkozik az elsődleges szóbeliség korával. Platon ebben olyan szempontból érintett, amennyiben az ő idején kiteljesedő görög írásbeli kultúra gyermeke, s mint ilyen szembehelyezkedik a szóbeliségen alapuló kultúrával. Úgy véli, hogy amikor az információ írottá – alfabetikussá

vált, akkor a szem vette át a fül szerepét. S a szavak, amelyek addig csak az itt és most elhangzó megnyilatkozásokban éltek, csak kontextusban volt jelentésük, most dekontextualizálódtak, meg lettek fosztva kontextusuktól, tárgyiasultak, s az emberi elme reflektálni tud rájuk. Az írás megszabadította a kommunikációt a jelen kényszerétől. Tulajdonképpen ugyanezt mondják el, csak más szavakkal az antropológusok, akik az írásbeliség szintjét el nem ért kultúrákat vizsgálnak, vizsgáltak: „Rendelkezhetünk a név fogalmával, anélkül, hogy rendelkeznénk a szó fogalmával, a szó nyelvi egység, a név a tárgy tulajdona.” (Olson David, R: The World on Paper: The Conceptual and Cognitive Implications of Writing and Reading. Cambridge Univ. Press 1994 P: 71 ) c) A magyar kutatók közül Nyíri Kristóf és Szécsi Gábor foglalkozott problémával. Az utóbbi írja, hogy„Az írás mintegy objektiválja a mentális világot, és így egyúttal

– érzékelhetővé – teszi annak történetiségét, lehetőségeit és korlátait.” 1 Az írás elsajátítása átalakítja az ember külső és belső életét. Változásokat hoz létre a tudat szerkezetében, az írni tanuló individuum mentális világában. Ugyanakkor mint kultúrtörténeti folyamat hozzájárult a társadalmi interakciók belső struktúrájának átalakulásához. Ugyanakkor többször aláhúzza, hogy a szóbeliségre épülő kultúrában más a szintaxis, más a szemantika és ezek mentális különbségekre vezethetők vissza. Az elsődleges szóbeliségre az erőteljes akusztikus jelleg , valamint a közlésbefogadás vizuálisan is észlelhető közös kontextusa jellemzi. A közlés és a befogadás egyidejű. Elsődleges szóbeliség jellemzői Írásbeliség jellemzői Gyakori ismétlések, nagyfokú redundancia. Nyelvi sablonok, állandósult mondatszerkezetek. Az egyszerű mondatok dominálnak, kevés vagy nincs összetett mondat. Ha van

összetett mondat, az inkább mellérendelés, nincs alárendelés. Lexikai jellemzők: Hosszabb szavak használata Erőteljes nominalizáció a verbalizációval szemben. Változatosabb szókincs. Elvont kifejezések gyakoribb használata. Kevesebb személyes névmás. 1 Szécsi Gábor: Tudat, nyelv, kommunikáció. Vázlatok a kortárs analítikus filozófia problémáiról Áron Kiadó 1998 P.: 98 5 Gyakori a hiányos grammatikai struktúra. A konkrét környezet adja a támpontot az értelmezéshez. Dinamikus, cselekvő jellegű megnyilatkozások. A szavaknak nincs „szótárbeli” meghatározásuk, nem rakódhat rá történelmi jelentés. A szavak jelentését csak konkrét szituációk erősítik meg. Minden alkalommal másként mesélték el a történeteket. Több idegen eredetű szó használata. Szintaktikai jellemzők: Előnyben részesíti az alárendelő szerkezeteket. Bonyolult szintaktikai struktúrák jellemzik. Dominánsak a kijelentő mondatok. Kerüli az

ismétléseket. Nagyfokú szabatosság. A szóbeli kultúrában csak a nagyon gyakori ismétlésekkel lehet az ismereteket konzerválni, továbbadni a következő generációnak. Kiemelkedő szerepe van a hagyománynak az ilyen közösségekben. McLuhan szerint a nagy kommunikációtechnológiai változások mindig megváltoztatták az észlelési sémákat is, az érzékszerveink közti munkamegosztást, gondolkodásunk szerkezetét és tartalmát. Beszédre épülő Írásra épülő kultúra kultúra A kommunikátum Erősen lokalizált Kevésbé lokalizált térben való lokalizáltsága A kommunikátum Nehezen elérhető Könnyebben elérhetősége elérhető Internetre / nyílt rendszerre épülő kultúra Nem lokalizált Legkönnyebben elérhető A kommunikátumot Néhány elérő ágensek száma Sok, több tízezer Sok, több millió A kommunikátum Lineáris struktúrája Alapvetően lineáris, de lehet előre és vissza is utalni. Aktív: írni-olvasni tudás.

Hypertext. Oda lehet ugrani arra a helyre, ahová a szöveg utal. Aktív: írni-olvasni tudás + számítógépes ismeretek. A kommunikátum Passzív befogadó által igényelt befogadói attitüd Az Internet nem csupán az üzenetek szerkezetét és ezzek kapcsolatban a domináns befogadási csatornát változtatta meg (auditív - vizuális) hanem az emberek mentális struktúráit is. Média-modellek: Autoriter: a magánvállalkozásként létrejött és működő médiumok, politikai funkciói a hatalom igényeinek vannak alárendelve. Liberális: alapja, hogy a vélemény- és sajtószabadságot senkinek sem szabad korlátoznia. Az állam, az állami beavatkozás mindig káros. Az eszmék piacán mindenki szabadon válogathat az információforrások között. Totalitárus: a totális diktatúrák jellemzője, amikor az állam 6 magába olvasztja, az elnyomó gépezet részévé teszi a médiumokat, s propagandacélra használja fel. A társadalmi felelősség modellje: a

szabadelvű modell továbbfejlesztése, melynek célja, az eszmék piacának tökéletlenségeit kiküszöbölni. A köz szolgálata, a társadalmi és erkölcsi kötelezettségek teljesítése a vezérfonala ennek a modellnek. Társadalmi kommunikáció: konfliktus a kommunikációban A társas létforma, ami egy humán ágensre jellemző, előbb-utóbb konfliktusos helyzetet, helyzeteket teremt az interakcióban résztvevők számára. Minden célorientált törekvés, mely megvalósulása során más hasonló törekvésekkel ütközik, konfliktusok forrásává válik. A társadalmi kommunikációban a konfliktus viták formájában jelentkezik. Amikor konfliktusról beszélünk, kikerülhetetlen, hogy a kultúráról is beszéljünk. Két, jól elkülöníthető antropológiai iskola gondolatait mutatom be: 1. A konfliktus nem más, mint a kultúra széttörője, negligálója Ahol megjelenik a konfliktus (és vele az erőszak), ott ér véget a kultúra. Ide tartozik Jan és Adela

Assmann. 2. Kultúra és konfliktus merev szembenállása nem tartható Annál is inkább, mert a konfliktusok kulturálisan meghatározottak. A kultúrák szervezik a - konfliktusok formáit - keretfeltételeit - eszközöket nyújtanak azok megoldásához. Pl: Mennyire osztják meg egymással a releváns információkat, mennyire őszinték egymással, mekkora fenyegetéssel lehet élni az adott kultúrában, mire kötelez az adott szó. Vagyis a konfliktusok nem mások, mint eszközök, melyeknek segítségével megvalósul egy magasabb szintű társadalmi integráció. Vagyis a konfliktusok konstruktív szerepe kerül előtérbe. Ide tartozik például Simmel, Dahrendorf Azt is mondják, hogy a modernség kategóriarendszerének felbomlása után éppen a kultúra és a konfliktus fogalma vált olyan szemantikai csomóponttá, amely mentén leírható az élet a posztmodernitás társadalmaiban. Konfliktusok osztályozása: 1. Disztributív: felosztó jellegű konfliktus A javak

száma korlátozott, s azt kell felosztani. Pl: Tipikus válási konfliktusok: hogyan osszák fel a vagyont 2. Integratív alku Több faktorúvá alakítják a vitát Mintegy „feldúsítják az étlapot” A politikai szféra vitái tipikusan ilyenek. Konfliktusban részvevők csoportosítása: a) Kooperatív antagonisták: Nem a közjóval, hanem saját érdekeikkel vannak elfoglalva és enyhén bizalmatlanok. b) Következetes antagonisták: Szenvedélyes, hűtlen jellemek, megbízhatatlanok, gyakran váltanak szövetségesi rendszert. c) Kooperatív partnerek: tisztességesek, együttműködők. Társadalmi döntési folyamat: 1. A probléma észlelése: vagyis a jelen helyzet és a vágyott helyzet különbsége 7 2. 3. 4. 5. 6. 7. A probléma megfogalmazása. Alternatív megoldások meghatározása. Alternatív megoldások következményeinek vizsgálata. Értékelési szempontok meghatározása. Alternatívák rangsorolása. Megvizsgálni, hogy kielégítő-e a megoldás:

Ha igen, akkor 8-ik, ha nem vissza a 3-ik pontra, új alternatívákat keresni. 8. A megoldás megvalósítása Facilitátor segítheti a vitás döntési folyamatot. A racionális kommunikációt kell segítenie S törekednie kell arra, hogy a vitatkozó felek kölcsönösen megértsék egymás szempontjait. Konfliktusforrások: 1. Információ konfliktusok: információhiány, félreinformálás 2. A viszonyrendszer konfliktusai: Ismétlődő negatív magatartás, sztereotípiák működése. 3. Strukturális konfliktusok: eltérő szerepek, egyenlőtlen hatáskör, egyenlőtlen hatalom 4. Értékkonfliktusok: eltérő értékek, eltérő világrend, 5. Érdekkonfliktusok: Zéró összegű játékok Versengés a szűkös erőforrásokért Tömegkommunikáció A szakirodalom 2 az információ öt forradalmáról beszél: a beszéd forradalmáról, az írás forradalmáról, a könyvnyomtatáséról, a távközlésérôl és végül az elektronikus információfeldolgozás

forradalmáról. Az elsô az információ megfogalmazását tette lehetôvé, a második az információ megörökítését, a harmadik az idôben való továbbítását, a negyedik a térben való továbbítását, míg az utolsó a feldolgozását segítette, gyorsította. Megfigyelhető, hogy ezek a forradalmak egyre gyorsabban követték egymást, s mindegyiknél nagyban megnövekedett a kommunikációs folyamat által közvetített információk mennyisége. Az ember történelme folyamán mindig megteremtette azokat a kommunikációs eszközöket és viszonyokat, amelyekre fejlettsége adott szintjén szüksége volt. Minket közelebbrôl az utóbbi két forradalom érdekel. A folyamatot az idô és a tér aspektusából Marshal McLuhan ragadta meg, azt mondta: az elektromosság áthidalta a fokozatosságot és a dolgokat azonnalivá változtatta. 3 Úgy is fogalmazhatunk, hogy csökkent az információ terjedési sebessége, s ez felgyorsította az életet. Például 1865

áprilisában Abraham Lincoln haláláról Európában csak öt nappal késôbb értesültek, míg 1981 márciusában a Ronald Reagen elnök elleni merényletet az esemény után pár órával már láthatták a televízióban. A kommunikációban a fejlett technikai eszközöknek köszönhetően, egyre inkább háttérbe szorulnak a fizikai távolságok, a fizikai tér. Helyette ma már információs térrôl beszélhetünk. Ezen a számítógépes információ térbeli felhasználását értjük, tekintetbe véve a számítógépes információs hálózat kiterjedését. Információáramlás Az információáramlásnak három nagy területe van, a személyes kommunikáció, a csoportkommunikáció és a tömegkommunikáció. Mindnek van természetes (levegô) és mesterséges csatornája (térbeli pl. a kábel, idôbeli pl a könyv) Az információáramlás fő jellemzôit a következőkben foglalhatjuk össze: 2 3 Fülöp Géza: Ember és információ, Múzsák Küzmûvelõdési

Kiadó 1983. Jarousek, Jaromir: Társadalmi kommunikáció, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1972 P.: 191 8 • Gyors: az eseményeket szinte azonnal követik a róluk szóló beszámolók, sôt helyszíni közvetítés esetén a dolgokat a történés pillanatában látjuk. • Bôséges: Hatalmas mennyiségű információ áramlik a kommunikációs rendszerben, de problémát okoz a releváns információk kiválasztása, illetve azok feldolgozása. Például az emberi érzékszervek másodpercenként tízmillió bit információt fognak föl, ám az agy csak 10-15 bit információt tud feldolgozni ennyi idô alatt. • Szabad: Az információ szabad áramlásának korlátozása is elôfordul: főleg az Arab országokban és a Távol-Keleten. Iránban és Szaúd-Arábiában 1995-tôl tilos parabolaantennákat használni. Szingapúrban a Time példányszámát 18000-rôl 2000-re csökkentették, az Asiaweekét 9.000-rôl 500-ra, az Asian Wall Street Journalét

5000-rôl 400-ra. A Reuters munkatársát kiutasították az országból A vád általában az volt, hogy beleavatkoztak az ország belügyeibe. • Veszteséges: Minden kommunikációs rendszerben számolni kell némi „zajjal”, vagyis az üzenetek nem tökéletesen pontosan jutnak el a címzetthez, esetleg egyáltalán el sem jutnak. Például egy nagy nemzetközi hírügynökségbe befutó információk közül csak mintegy 2% jut el egy vidéki kisvárosi lap olvasójához, ha nem áll rendelkezésre más csatorna. • Egyirányú – információs asszimetria: A kiegyensúlyozatlanság összetett, egyaránt vannak minôségi és mennyiségi elemei. A MacBride jelentés hét elemet sorol fel: 1 Aránytalanság a fejlett és a fejlôdô országok között. 2 Különbözô politikai, társadalmi berendezkedésű országok között. 3 Ugyanahhoz a rendszerhez tartozó kisebb-nagyobb országok között. 4 A harmadik világ országai között 5 Politikai, kulturális, társadalmi és

gazdasági hírek között. 6 A jó és a rossz hírek között 7 Az aktuális hírek és a mélyebb, átfogóbb információk között. (Telefonellátottság New Yorkban, Manhattenben és az afrikai kontinensen.) A jelentés kiemel néhány jellemzô adatot: Az AP hírügynökség 1978-ban naponta 90.000 szót küldött New Yorkból Ázsiába, míg fordítva csupán 19.000-t A UPI 100000-t küldött Ázsiába, míg onnan csak 40-45.000 érkezett New Yorkba Az AFP Párizsból 30000 szót továbbított, míg csupán 8.000-t fogadott Ázsiából McBride- jelentés 1983 A tömegkommunikáció funkciói: 1. Tájékoztatás – tájékozódás 2. Értékhordozás – normateremtés 3. Szórakoztatás 4. Vita – eszmecsere 5. Motiváció 6. Oktatás 7. Integrálás 8. Szocializáció + Rábeszálő, meggyőző funkció (kiegészítés Gálik M.) A társadalmi kommunikáció információ átadása a társadalmi szféra rendszerein belül. Az emberi magatartás többnyire társadalmi

normákat követ, ezek a normák pedig a személyiségben élnek. S egy lehet - kötelező kontinuum mentén helyezkednek el A norma lényege, hogy betartására a személyiséget meghatározott szankciók elkerülésének a vágya motiválja. A szankció szervesen hozzátartozik a norma viselkedéssémáját kifejező képhez S a norma egy bizonyos helyzetben magatartássémaként vagy forgatókönyvként lép működésbe. Ezekben a kommunikációs szituációkban többféle szerepet ölthetünk magunkra: • Pervazív, látható szerepek: ilyen például az életkor és a nem, ami állandó jellemzőnk. • Családi és rokonsági szerepek: • Foglalkozási vagy organizációs szerepek: • Szituációs vagy passzazsér szerepek: átmenetileg magunkra vett szerepek, vevő, vendég, ügyfél. 9 • Privátszféra szerepei: barát, ismerős, szerető. Az ilyesfajta szerepviselkedésben mindig a társadalmi konformitás tükröződik, mert hosszas társadalmi tanulás és

összehangolódás eredménye. 4 4 10 2. óra: Fenomenológiai és életvilág I A filozófia, szociológia egyik alapvető kérdése, hogy miként tudunk mentális jelenségekből olyan dolgokat előállítani, ami később a való világ része lesz. Például pénz, házasság, vagyon, választás, bíróság, kormányzat, stb. Sokan foglalkoztak már ezzel a kérdéssel a társadalomtudományokban, minden irányzat megadta a maga válaszát arra a kérdésre, hogy a társas / társadalmi eseményeknek mi az ontológiája, ezek persze minden esetben komplex ontológiájú konstrukciók. Mi mindennel fogunk megismerkedni: a) Husserltől kiindulva, Schütz majd Berger és Luckmann elméletével, melyet fenomenológiai irányzatnak is neveznek. b) Illetve ennek kritikájával Habermas alapján c) És Searle alapján. Fenomenológia A fenomenológia filozófiai irányzatként először Edmund Husserl írásaiban jelenik meg. Alapja, kiindulópontja az, hogy magukhoz a dolgokhoz

kell fordulni, hogy a lehető leghívebb, fogalmi előfeltevésektől mentes leírást nyújtson a tapasztalt jelenségekről. A fenomenológiai szociológia, mely Alfred Schütz nevéhez köthető, azt mondja, hogy a világ dolgait nem mint objektív létezőket, hanem mint a tudat által létrehozott jelenségeket írja le. Ezért a fenomenológiai szociológia nem vizsgálja a társadalom „objektív jellemzőit”, struktúrák, osztályok, intézmények, hanem ezekről a keretekről az emberekben kialakult képet. Vagyis nem a létrejött képződményt kell tárgyalni, nem az a legérdekesebb, hanem az értelemtételezés folyamatát. Ember és társadalom viszonyában nem az ok-okozati összefüggéseket keresi, hanem jelentésközpontú összefüggéseket keres. Azt vizsgálja, hogy az emberek milyen módon teremtenek maguk számára olyan áttekinthető társas és társadalmi helyzeteket, amelyekben lehetővé válik a „mindennapi élet rendje” és a szokások

érvényesülése. Ezen tudományterületek tudnak választ adni arra a kérdésre, hogy miként válnak szubjektíven megfigyelt dolgokból, eseményekből, a társadalom számára objektíven létező tárgyak. Egyrészt le lehet írni magát a folyamatot, lépésről lépésre, másrészt, fel lehet tárni a mögötte lévő intézményesülési folyamatot (ennek tipizálási, legitimációs és szerepek szerinti elkülönülési részterületeit), de felmerül – éppúgy mint Foucault-nál - a tudás elosztás és a hatalom kérdése is. Schütz: A társak világának megfigyelése A társadalomtudomány számára nem létezik készen talált környezet. A társadalmi világgal foglalkozó minden tudománynak az a célja, hogy általában a szubjektív jelentésösszefüggésekből objektív jelentés-összefüggéseket teremtsen. Ezek a folyamatok, vagyis a szubjektív jelentés összefüggések objektiváló és elszemélytelenítő konstrukciókban ragadható meg. Miért van

erre szükség, miért így működik Schützék szerint a társadalom? A megfigyelő nem közvetlenül birtokolja a társak világát, hanem az csak közvetett tapasztalat révén hozzáférhető a számára, s hogy az ego csak mint típust tudja felfogni a társak világának alter egoját. 11 Objektív és szubjektív értelem a társadalomtudományokban A társadalomtudományok számára a társadalmi világban cselekvő emberek mint személyes ideáltípusok vannak előzetesen adva. Alfred Schütz írja le legrészletesebben azt a folyamatot, amikor azt írja: „ a társadalmi világgal foglalkozó minden tudománynak az a célja, hogy általában a szubjektív jelentésösszefüggésekből vagy bizonyos szubjektív jelentés-összefüggésekből objektív jelentés összefüggést teremtsen”. (Schütz 1975 p 163) Pontosan ezt teszik a világ eseményeit bemutató hírek is, s ezt a stratégiát erősíti, grammatikai szinten az alany elrejtése. Schütz maga a jogtudomány

és az elméleti közgazdaságtan kialakulásával szemlélteti ezt a folyamatot, de úgy gondolom, esetünkben is igaz, hogy a szubjektíven észlelt dolgot, a leíró különféle formalizáló és általánosító aktusokkal olyan „terméket” állít elő, mely végül mint objektív dolog jelenik meg. „Aligha lehetne ennél hatásosabban megfogalmazni a társadalomtudományok sajátos viszonyát tárgyukhoz, amely viszonyt úgy jellemeztünk mint szubjektív jelentés-összefüggést, amellyel létrehozója ruházza fel az egyedi jogi tételt, az értelmező jogtudomány ideáltípusos konstrukciók révén valamilyen objektív jelentés – összefüggésbe ágyazza. Ezekben a formalizáló és általánosító aktusokban zajló, változatlannak tételezésében a szubjektív jelentés – összefüggések terméke úgy jelentkezik, mint a jogtudomány értelmező aktusainak objektív jelentés- összefüggése.” (Schütz, Alfred: A társadalmi valóság értelemteli

felépítése, 1984. 172-173) Tehát egy előzetesen adott séma alapján ragadják meg az észlelt szubjektív jelentés – összefüggéseket és sorolják be a tudomány objektív jelentés-összefüggéseibe. A cselekvések köznapi és tudományos értelmezése Schütz úgy véli, hogy a természetben mint olyanban nem rejtőzik relevancia: a természetben elhelyezkedő, azt megfigyelő ember kiválasztó és értelmező tevékenységehoz létre relevanciát a természetben. A köznapi észjárás megértésében két tudástípusnak szentel nagyobb figyelmet: - Kéznél lévő tudás: szüleinktől, tanárainktól kapunk - Típusos tapasztalat: a világ, amelyben élünk tárgyakat tartalmaz, s ezen tárgyakat mint típusokat tudjuk megragadni. (--- Utalás a prototípus szemantikára) Ez a fajta köznapi tudás interszubjektív jellegű, vagyis nem csak én, vagy csak a másik birtokolja, hanem mindketten, mindannyian részesülünk belőle. „Nem érthetek meg egy szerszámot

addig, amíg nem ismerem a célt, amelyre szánták, egy jelet vagy szimbólumot, ha nem tudom, mit jelképez az őt használó személy elméjében, egy társadalmi intézményt, ha nem értem, mit jelent azoknak az egyéneknek, akik a fenntartásához igazítják viselkedésüket.” (Schütz, 1984 186) Fontos mozzanat a tudás szocializálásának 3 eleme, melyeket így nevez meg: a) A nézőpontok kölcsönössége – avagy a tudás szerkezeti szocializáltsága. Ide tartozik két idealizáció, az álláspontok felcserélhetősége és a relevanciarendszerek illeszkedése. Ez a két idealizáció szerepet kap a hír konstruálásban is, hiszen a hír- 12 előállítók nézőpontja az én sajátomként van feltüntetve. S mindez azzal nyomatékosítva, hogy számomra is releváns az a dolog, amiről a hír szól. Ezt a tudást objektívnek és anonimnak fogjuk fel, vagyis olyannak, amely külön áll és független a magam és a társam helyzetdefiníciójától. b) A tudás

társadalmi eredete avagy a tudás genetikus szocializáltsága: „ nemcsak azt tanulom meg, hogy hogyan definiáljam a környezetet, de azt is megtanulom, hogyan kell a csoport személytelenül egységes szempontjából elfogadott relevanciákkal összhangban típusos képzeteket alkotnom.” (Schütz 1975 P: 198-190) A társadalmi eredetű tudás átadásának tipizáló közege a nyelv szókincse, szintaxisa. c) A tudás társadalmi eloszlását: a tényleges, a kéznél lévő tudás más és más az embereknél, szakembere vagyok egy kis területnek, de laikusként mozgok egy másik területen Életvilág Az életvilág fogalmát ezzel a névvel először Husserl említi Az európai tudományok krízise című művében. Ez szigorúan filozófiai fogalom, nem azonosítható az élettérrel Úgy véli, hogy az emberi gondolkodás nem matematizáló, nem a formális logika alapján működik, hanem a teljesen hétköznapi ismeretek irányítják és jellemzik a legjobban az emberi

tudást. Fontos, hogy ezek az ismeretek közösek egy közösség számára, relevánsak, mert a mindennapi életvezetéshez tartoznak. Ezeket a „tudásokat” a jól ismertség és a megkérdőjelezhetetlenség jellemzi. Később Schütz már Thomas Luckmann-nal közösen továbbdolgozta (pontosabban Luckmann gondozta Schütz kéziratát), tovább finomította az életvilág fogalmát, de a gyökerei természetesen megegyeznek azzal, amit Husserl állított róla. Ők is úgy vélik, a természetes beállítódásban leledző ember számára a magától értetődő valóság az életvilág. Itt tud az ember, ebben szférában beavatkozni és változtatni A mindennapok életvilága tehát az ember elsődleges és kitüntetett valósága. Kezdetektől fogva nem a magánvilágom, hanem interszubjektív, vagyis valóságának alapstruktúrája közös valamennyiünk számára. Ehhez a ponthoz kapcsolódik majd Habermas kritikájának egyik eleme, miszerint Schütz – Mead hatására

– nem foglalkozik az életvilág belső szerkezetével, hanem eleve interszubjektív módon adottnak tekinti. Fontos, hogy az életvilág már Schütz írásában nemcsak a természetet foglalja magába, hanem a társadalmi és a kulturvilágot is. Vagyis az életvilágban leülepedett csoporttapasztalat van, amit nem kell kérdőre vonni. A társadalomban uralkodó és releváns tapasztalati sémákat a nyelv szemantikai szintaktikai mezőkre tagoltan képezi le. Vagyis a nyelvben a világ előre tipizált Ez az elgondolás egészen Humboldtig visszavezethető a nyelvtudományban. Az életvilágban megjelenő tudáskészletem problémamegoldásokból áll. De, minden probléma megoldása során valami új lép a régi mellé. (Utalni: Gilbert Ryle: mi típusú tudás, hogyan típusú tudás + Horányi melyik típusú tudás.) A társadalmi világnak az a területe, amit a legközvetlenebbül élünk át az kortársainkból áll, akikkel élő mi-kapcsolatunk van. (100 - 120 fő) 13

Nemcsak mi-, de ti (ők)-kapcsolataink is vannak, de azok már típusosak, mivel nincs róla közvetlen tapasztalatom. (Utalni az előítéletek kérdésére) Kitérnek a szerzők még emellett az ún. elővilág kérdésére, melybe az őseink tartoznak bele, 1-2 generációra visszamenőleg, akikkel élő kapcsolatunk volt. Ez az elővilág már lezárt és változatlan. S emellett van az utóvilág, a leszármazottaim, de itt is csak azok, akikkel élő kapcsolatom lesz 2-3 generációra kell gondolnunk. Az elővilággal ellentétben az nyitott Vagyis három fő része van az életvilágnak: 1. A bennünket megelőző nemzedék 2. A kortárs kapcsolatok világa, a potenciálisan egy időben élők világa 3. A bennünket követő nemzedék(ek) Habermas kritikája: Habermas azt mondja, hogy ez egy kulturalisztikusan megrövidített életvilág. Ő maga három, Schütztől eltérő részre osztja az életvilágot: 1. Kultúra: „Kultúrának nevezem azt a tudáskészletet,

amelyből a kommunikációban résztvevők értelmezésekkel látják el magukat, amidőn a világban valamiről kicserélik a nézeteiket.” Célja a hagyomány és a kulturális tudás megújítása 2. Társadalom: „Társadalomnak nevezem azokat a legitim szabályozókat, amelyek révén a kommunikációban résztvevők elrendezik társadalmi csoporthoz fűződő hovatartozásaikat, s ezáltal biztosítják a szolidaritást.” Célja a társadalmi integráció és szolidaritás megteremtése az összehangolt cselekvés révén. 3. Személyiség: „Személyiségen olyan kompetenciákat értek, amelyek az alanyokat beszéd- és cselekvőképessé avatják, tehát képessé teszik őket a kölcsönös megértés folyamataiban való részvételre, s egyben identitásuk megőrzésére.” 5 Cél a személyes identitás kialakítása a szocializáció révén. Amikor az emberek interakcióban vesznek részt, értekeznek a világ dolgairól, akkor a) kialakítják b) megerősítik c)

megújítják az identitásukat és a társadalmi csoporthoz tartozásukat. Ez a három elem szociális teret és időt bocsát a résztvevők rendelkezésére. Közös háttérismerettel és közös értelmezésekkel látja el őket. Habermasnál még az a kiemelkedően fontos és nagyon eltérő mozzanat, hogy elméletében nem csupán az életvilág kap kiemelt szerepet, hanem azzal együtt, de annak ellenpontjaként a rendszer is. Úgy véli, nem elég a társadalom bemutatásához pusztán az életvilágról beszélnünk, mert van itt egy másik világ is, az intézményesen meggyökeresedett kapcsolatok világa, amely jogokan, elvont szabályokon és kényszereken alapszik. Ezt az intézményi világot a hatalom és a pénz vezérli, míg a személyközi részt, az életvilágot a kommunikáció, ráadásul a társadalmi megegyezésre irányuló kommunikáció jellemzi. A rendszer nézőpontjából egy társadalom gazdasági, politikai, adminisztratív célkitűző és

célelérő tevékenységét lehet vizsgálni. A rendszeren belül létezik gazdasági és politikai alrendszer Az életvilág 5 A rendszer Habermas, J.: A kommunikatív cselekvés elmélete, ELTE Szociológiai Intézet Bp (é n) P 166 14 Lokális Az emberi kapcsolatokban informális Jól ismert, otthonos, szeretetteli. Kommunikatív racionalitás jellemzi. Szociális integráció a fő folyamata Kulturális reprodukció jellemzi. Értelem-teremtés folyik. Globális Az emberi kapcsolatokban formális Bürokratikus, hivatalnoki Technikai racionalitás jellemzi. A rendszerintegráció a legfontosabb. Materiális reprodukció jellemzi. Bürokratikus akta-tologatás. Az életvilágot a kommunikatív racionalitás vezérli, míg a rendszer világát a pénz és a hatalom. Habermas kordiagnózisa szerint a rendszer gyarmatosítja az életvilágot. Elbürokratizálódik, szabályozottabbá, jogilag rendezettebbé válik az életvilág. Az embereket tömegesen klienssé teszik,

akiknek szükségük van az intézményre, s nem fordítva. A rendszer önmaga komplex fejlesztésének a céljait és értékeit mind kevésbé hajlandó beengedni az életvilág „kommunikatív racionalitásába”, s ezzel gyengíti saját legitimációját. Ha pedig a rendszercélokat beengedik az életvilágba, úgy annak martalékává válnak, mivel ott a gazdasági hatékonyság nem a legfőbb érdek, nem a legfőbb igény. Térjünk vissza az életvilágra, aholis azt vizsgálják, hogy a mindennapi életben milyenszocializációs, integrációs, kulturális mintafenntartó sémák működnek, például tanulás, csoportidentitás. Az életvilág összetevői: ld: ábrán Reprodukciós folyamatok hozzájárulásai Ld ábrán Válságjelenségek az életvilágban Ld.ábrán A kommunikatív cselekvés segítsége a reprodukciós folyamatokban ld. ábra Magát a kommunikatív cselekvést Habermas úgy határozza meg, hogy a résztvevők először közös helyzet-meghatározásba

kezdenek, kialkudják a közös definíciót. Ezután összehangolt cselekvést végeznek. Mely éppen az összehangoltsága révén segíti a társadalmi integrációt és a szolidaritást. Tudásszociológia: Peter Berger és Trhomas Luckmann A Berger-Luckman szerzőpáros ennek a konstrukciónak az egyéni észleléséről írják: „A mindennapi élet valósága már tárgyiasultnak látszik, mielőtt én megjelennék a színen. A mindennapi életben használatos nyelv állandóan ellát a szükséges tárgyiasulásokkal és elém állítja azt a rendet, amelyben ezek a tárgyiasulások értelmesek, amelyben a mindennapok világa számomra értelmesnek látszik.” (Berger-Luckman 1966 p 41) Ez a mindennapi élet számomra különféle szeletekből áll, ahol problémák jelentkez(het)nek. Ami a hírek esetében fontos, hogy téma szempontjából felmutat(hat)ják ezeket a helyeket, s teszik ezt a legerőteljesebben azon a ponton, ahol normasértések történnek (rendőrségi

hírek, bírósági ügyek, emberi jogok sérülése, vallási türelem kérdése, konfliktusok). A szerzőpáros leírja az intézményesülés folyamatát, ami esetünkben azért fontos, mert a hír gyártásban ugyancsak használják azt a módszert, hogy nem határoznak meg egy-egy szituációt újra lépésről lépésre, hanem összevonják egy előzetes meghatározás alá. (Pl: a hírekben megjelenő rendőr-attak, tömeghisztéria „meghatározások”, de mondjuk egy egyezmény ratifikálása is idetartozik vagy a koncert-siker.) 15 Őket is foglalkoztatja, az a paradoxon, hogy az ember olyan világ teremtésére képes, melyet utóbb nem emberi terméknek, hanem valamiféle eleve adottnak él át. S három mozzanatra bontja ezt a folyamatot: externalizáció, objektiváció és internalizáció. Megállapítják azt is, hogy „csak így, objektív világként lehet új nemzedéknek továbbadni a társadalmi képződményeket.” (Berger-Luckman 1966 P: 88) De itt csak

a szükségszerűség megállapításáig jutnak el, rendkívül érdekes lenne ennek a miértjét is megkeresni, hogy miért csak az objektívként bemutatott adható tovább. (Merthogy a hírek „objektivitáskényszerének” is ez lehet a mélyén) Tapogatózva talán annyit lehet mondani, hogy a megismeréstudomány és az antropológia felől lehetne közelíteni a kérdéshez, de ennek tárgyalása nem történik meg a dolgozat keretei között. A szerzőpáros módszerét követve le lehet írni, hogy hogyan jöhetett létre „objektív újságírástudomány”, de legalábbis az a működési mód, ahogy az egyes szerkesztőségek az objektivitást igyekeznek előállítani. (Ld más irányú megközelítésből ugyanerre jut Tuchman 1972, 1974) Ugyanakkor utána lehet járni annak is, miként intézményesült egy társadalomban maga a hír-előállító rendszer, s ez milyen kognitív (úgy mint tudás) illetve normatív (úgy mint értékek) elemeket tartalmaz. A

legitimáció különféle szintjei is feltárhatóak: a szókincs továbbadása, a sémáké, majd a legitimációs elméleteké, s ez a tömegtájékoztatás intézmény-rendszerében sincs másként, sőt arra is kitérnek, hogy a speciális legitimátorok megjelenésével a legitimáció kezd túlnyúlni a gyakorlati alkalmazhatóságon és kezd tiszta elméletté válni, s a legitimáció szférája az általa legitimált intézményekkel szemben bizonyos autonómiát nyer. A következő megállapítás (már az internalizáció fázisában) annak leszögezése, hogy a világot beszélgetéseinkkel tratjuk fenn. Bergerék itt a hétköznapi beszélgetéseket említik csak, de Úgy gondolom ez már nyugodtan kiterjeszthető arra a „beszélgetésre”, amely a tömegtájékoztató eszközök és a nézők/olvasók között zajlik. Így építjük fel napról napra a világot önmagunk számára, mások segítségével. Ugyanakkor még egy szálat megemlítenék, mely fontos a

továbblépéshez, s ez a modern plurális társadalomról szóló hozzáfűzésük, mely szerint: „Egy közös értelmi világ bizonyos alapvető elemeit tartalmazzák, amelyek a bizonyosság jellegével érvényesülnek, de hogy ezen túl további részleges értelmi világok léteznek, amelyek a kölcsönös megegyezés státuszában koegzisztálnak.” (Berger-Luckman 1966 p.: 174) Ezen a ponton úgy gondolom át lehet vezetni a hírek konstruálásáról való gondolkodásunkat a szociális reprezentáció és a tematizáció területére. 16 Társadalmi kommunikáció 3. előadás Előadó: Andok Mónika Habermas kommunikatív cselekvés-elmélete A cselekvésracionalitás aspektusai Habermas szociológiai elméletének gyökereit két irányból mutatja be a szociológia történet. Egyrészt kapcsolódik a német filozófia hegeli hagyományához Hegel munkássága mellett Schleiermacher és Dilthey közvetíti ezt az irányzatot Habermas felé. A másik szál Max

Weberen át egészen kant filozófiájáig vezethető vissza. Maga Habermas az ú.n – baloldali beállítottságú - Frankfurti Iskola köréhez tartozott a második világháború után, de miután nézeteltérései támadtak egykori mestereivel, Adornóval és Horkheimerrel, elhagyni kényszerült Frankfurtot és a Max Planck Intézetben folytatta karrierjét. Életművének késői szakaszában dolgozta ki a kommunikatív cselekvés elméletét, mégpedig oly módon, hogy Weber rendszerét folyamatosan elemezte, javította és bővítette. Első lépésben Max Weber racionalitástípusait veszi górcső alá és az általa vázolt, a társadalomban végbemenő racionalizálódást kritizálja. Kiindulópontja az a szociológiának, hogy a cselekvőnek és a cselekvésnek racionalitást tulajdonítunk. Vagyis a szubjektum a körülmények ismeretében alkalmasnak tűnő eszközt választ a cselekvés elvégzéséhez. De a megfigyelő ezzel egyetérthet, vagy kifejezheti,

kifejtheti, hogy tud jobbat. Gondoljuk csak el, hogy a törzsi társadalmakban szárazság idején az esőtánc, esőtáncot járni racionális viselkedés. (Ld C Geerz) Kérdés tehát az, hogy ami alapján racionálisan viselkedik a cselekvő, illetve racionálisnak minősít a megfigyelő, az milyen minőségű tudás, tudás-e egyáltalán? Tudás: a tudással valójában univerzalitás igényt jelentek be. De a fenti példából is látszik, hogy bírálható érvényességigénnyel lehet fellépni a fenti bizonytalan racionális „tudások” tekintetében. Max Weber A protestáns etikához írt híres előszavában egy sor olyan jelenséget nevez meg, amelyek a nyugati társadalmak racionalizálódását írják le, s emellett azt is illusztrálják, hogy Európán kívül miért nem tudott végbemenni ez a folyamat, sem az állam (fejlett jogalkotás), sem a tudomány (empirikus tudomány), sem a vallás (deszakralizáció, szekularizáció) sem a gazdaság

(nyereségorientált kapitalista üzem) sem a művészet (hangszerekkel előadott, racionális, harmonikus zene) területén. Ugyanakkor Habermas megjegyzi, hogy Weber a racionalizálódás kifejezést több értelemben használja. - Olyan megnyilatkozások, cselekvések, vélekedések jellemzésére amelyekkel kapcsolatban indokok hozhatók fel. Vagyis racionálizálódik az a tudás, amely képes az a tudás, mely képes az önkorrekcióra és a kibővülésre. A racionalizálódás folyamatát Weber három területen írja le: 1. Az értelmi összefüggések rendszerezése területén Itt racionalizálódásnak nevezi a szimbólumrendszerek, elsősorban a vallásos értelmezések erkölcsi és jogi elképzelések formális átalakulását. Tehát a világképek azáltal válnak „racionálisabbá”, minél inkább megtisztították őket a mitikus és a mágikus tartalmaktól. 2. A modern tapasztalati tudomány és a technika területén Weber ugyanis racionalizálódásnak nevezi

az empirikus tudást. Amikor nő, javul, pontosabbá válik a 17 tudomány előrejelző képessége. S ezzel azt az illúziót keltik, hogy a természet a fejlődő technika révén instrumentálisan és organizatórikusan uralható. 3. Az elvek által vezérelt etika és a módszeres életvezetés területén Racionalizálódásnak nevezi Weber az erkölcs kognitív önállósulását is, azaz az erkölcsi-gyakorlati belátások, etikai alapelvek és doktrinák leválását a mitikus, vallásos világképekről. S ezzel együtt egyfajta módszeres életvezetés kialakulását. Mindezen folyamatok, a technika, az objektív világ, a módszeres életvezetés a társadalmi és a belső világ uralását szolgálja. Ezért tudja Max Weber a nyugati racionalizmust oly szorosan összekötni a világ uralásának motívumával. Habermas kritikai éllel jegyzi meg, hogy problematikus dolog, nem igazolható a weberi leírásban, hogy a kapitalista gazdaságban, a modern igazgatás

rendszerében harmónia van a tagok cselekvés-racionalitása és az intézmény szervezeti racionalitása között. Habermas úgy gondolja, Weber és követői megelégszenek a rendszerracionalitás kérdésével és nem foglalkoznak a szubjektumok racionalitásával. Weber racionalitás-típusai: Cselekvéstípusok Célracionális Értékracionális Affektív / érzelmi, indulati cselekvés Tradícionális cselekvés Cél + + + Eszköz + + + Normák + + - Mellékkörülmények + - + - - - 1. Célracionális cselekvés: A cselekvő személy tudatában van annak, hogy milyen célt követ. De figyelembe kell vennie azt is, hogy milyen viselkedést vár a külvilág embereitől, s ezeket a várakozásokat mint eszközöket, mint feltételeket fogja használni a cselekvése során. 2. Értékracionális cselekvés: A cselekvést ekkor egy értékbe (legyen az esztétikai, vallási, erkölcsi) vetett hit vezérli. 3. Indulati cselekvés: Amikor a cselekvőt kizárólag az

érzelmei vezérlik, magával ragadják. 4. Tradícionális cselekvés: Valamilyen meggyökeresedett szokás az oka a cselekvésnek A weberi racionalizálódásról összességében azt írja Habermas: „A mitológiától megfosztott természet racionális átlátása és technikai uralása úgy intézményesül a kapitalista társadalomban, hogy az individuumoknak meg kell tagadniuk saját szubjektivitásukat, s el kell nyomniuk belső természetük spontaneitását. A szubjektumok, akik kedvéért varázstalanították, eldologiasították s legyűrték a külső természetet, most elsorvadnak és elidegenednek saját természetüktől. Minél inkább egy egyre tolakodóbban igazgatott társadalomban ölt testet az instrumentális ész, annál kevésbé lehet különbséget tenni haladás és hanyatlás között.” 6 A Habermas által vázolt racionalitástípusok pedig a következőek: 1. Célracionális cselekvés: A cselekvő személy tudatában van annak, hogy milyen célt

követ. Tudatos az eszközválasztás is, s annak is tudatában van, hogy milyen normákat 6 Habermas, Jürgen: 1994. A cselekvésracionalitás aspektusai Atlantisz Bp P: 235 18 sért, illetve tart be cselekvése során. Ez a legtudatosabb cselekvési forma, bár Habermas szerint nem ez a legracionálisabb. 2. Stratégiai racionalitás: amikor választási lehetőségünk van, akkor döntési sémáink, preferenciáink alapján fogunk választani. De figyelembe kell vennem, hogy a partnerem mit fog csinálni. 3. Normatív racionalitás, értékracionális cselekvések: morális cselekedetek esetében beszélhetünk erről. Valamilyen értéket különösen óv, s ezen cselekvés közben a körülmények mellékesek számára. 4. Dramaturgiai cselekvés: Goffmanntól veszi át, a társadalmi szerepelméleten alapul 5. Kommunikatív cselekvés: Ez a legracionálisabb Habermasnál Az összes előző cselekvéstípusok benne vannak. Fontos, hogy a résztvevők közmegegyezésre

törekednek és nem a másik legyőzésére. Kommunikáció segítségével, viták sorozatán át érhető el a konszenzus, ami a kommunikatív cselekvés lezárása. Ideális végpontja Habermastól származik – ide kapcsolódóan - a szubszidiaritás elve: vagyis azok döntsenek a kérdésekben, akik később a döntések következményeit viselik. A célracionális cselekvéseket Habermas két tengely mentén is felosztja: - Instrumentálisnak nevezi azt a sikerre irányuló cselekvést, amikor a követendő technikai szabályokra figyelünk. Pl: Egy fizikai állapotba való beavatkozás hatásfokát értékeljük. - Startégiai cselekvés: amikor a racionális választás szabályainak követése szempontjából vizsgáljuk, s a racionálisan viselkedő ellenlábas döntéseira gyakorolt befolyás hatásfokát becsüljük fel. Ez utóbbival szegezi szembe Habermas a kommunikatív cselekvést. Siker orientált cselekvés Nem társadalmi Társadalmi Instrumentális Stratégiai

Kölcsönös megértésre orientált cselekvés Kommunikatív A másik fontos kitétele Habermasnak, hogy megkülönbözteti a rendszer és a cselekvésracionalitást. Az első esetben a racionalitás mércéje a rendszerek alkalmazkodási képessége, a második esetben ellenben a cselekvő szubjektumok tanulási képessége lesz a racionalitás mértéke. S ez a racionalitás mindkét esetben a problémamegoldó képességre van vonatkoztatva. A szociológiának Habermas szerint az lenne a feladata, hogy a kettő közötti kapcsolatot bemutassa valamilyen módon, vagyis azt, hogy a cselekvés racionalitás mennyire függ a rendszer racionalitásától. Vagyis nála nincs sem affektív sem tradícionális cselekvés. Ez például hiányossága a rendszernek, mert azt feltételezi, hogy az ember mindig racionális, sosem tesz irracionálisat. Habermasnál minden egy kissé túl racionalizált. Habermas kitér még a társadalmi kommunikáció során alkalmazott kommunikációs

módokra is. Kiemelt szerepet kap nála a beszédaktus-elmélet, a konstatív beszédaktusok De más érvénytelenségi szempontokat ad meg, mint Austin és Searle. Három érvénytelenségi szempontja van: 1. Igazság: a megtett kijelentés igaz 2. Hitelesség: Úgy gondolják el, ahogy kinyilvánítják 3. Helyesség: kontextusra utalva helyes 19 Végezetül a társadalmi cselekvések tiszta típusait a következőkben nevezi meg Habermas: Stratégiai, konstatív, expresszív, normavezérelt. Cselekvétípusok Cselekvésorientáció Alapbeállítódások Érvényesség igények Stratégiai Sikerre irányuló Objektiváló Hatékonyság cselekvés Konstatív Kölcsönös Objektiváló Igazság beszédaktus megértésre irányuló Expresszív Kölcsönös Expresszív Hitelesség önábrázolás megértésre irányuló Normavezérelt Kölcsönös Normakonform Helyesség cselekvés megértésre irányuló Világhoz való viszony Objektív világ Objektív világ Belső világ

Szociális világ 20 Andok Mónika Társadalmi kommunikáció 4. John Searle: A társadalmi valóság létrehozása. Elme, nyelv és társadalom Searle-nek is az az alapvető kérdése, hogy miként tudunk mentális dolgokból olyan jelenségeket előállítani, amely később a való világ „objektív”-ként definiált része lesz. Például a pénz, a házasság, a vagyon, a választás, kormányzat. Vagyis az a célja, hogy megfogalmazza a társas / szociális esetek átfogó ontológiájának elméletét. Az eddigi kísérleteket azért nem tartotta sikeresnek, mert úgy véli, hiányoztak azok az elméletek, azok a fogalmak, amelyek az ilyen komplex ontológiájú dolgok felfejtéséhez szükségesek. Ezek pedig a következőek: 1. Beszédaktus elmélet (J Austin) 2. Performatív kifejezések (J Searle) 3. Intencionalitás (Daniel Dennett) 4. Kollektív intencionalitás (J Searle) 5. Szerepek szabályozta viselkedés (E Goffmann) A szociális valóság láthatatlan

struktúrája Amikor egy gyerek felnő egy kultúrában, akkor megtanulja használni az olyan dolgokat is mint a pénz, az iskola, az egyetem, anélkül, hogy reflektálna arra, hogy ezen dolgok ontológiája komplex. Searle úgy véli, hogy ezen dolgok azért tűnnek egyszerűnek, mert mi találtuk ki őket, saját céljainknak megfelelően - a pénzt arra, hogy gyűjtsük és költsük -, ha nem lenne funkciója, akkor nem lenne komplex ontológiája sem. Például az empirikus tudományok, a fizika és a kémia segítségével nem lehet megmondani mi a különbség egy papírlap és a pénz között, vagy még inkább a pénz és a hamis pénz között. Searle a válaszában nem tatja kielégítőnek sem a nyelvészek, sem a kognitív tudomány sem a fenomenológia válaszát, mert úgy véli ezek nem tudják felefedni, felfejteni a komplex ontológiát, bár észlelik az. „We cannot describe how it seems to us from on internal phenomenological point of view, because money,

property, marriages and bathtubs do not seem to have a complex structure. 7” Objektivitás – szubjektivitás Két mondatot állít egymás mellé Searle, az egyik objektív kijelentést, konstatív mondat. El tudom róla dönteni, hogy igaz vagy hamis. Rembrandt 1632-ben Amszterdamban élt. Rembrandt jobb festő mint Rubens. Ez a második egy szubjektív mondat, egy ítélet, egy performatív kifejezés, nem tudom eldönteni róla, hogy igaz vagy hamis. De az objektivitás – szubjektivitás dichotómiája nem csupán nyelvi szinten adódik hozzá a dolgokhoz. Vagyis nem lehet azt mondani, hogy vannak a világnak egyforma módon, egyforma ontológiával létező dolgai, s én magam döntöm el, hogy arról szubjektív, vagy objektív dolgokat mondok-e. Hanem azzal, hogy eltérő ontológiájú dolgok alkotják a szociális világot, ezzel eleve lesz egy olyan halmaza a szociális világ dolgainak, jelenségeinek, amelyekről nem tehetünk konstatív állításokat, mert eleve egy

performatív állítással hívtuk életre. Ennél a különbségtevésnél fontos szempont lesz, hogy az adott dolog létezése milyen: 7 Searle, Jonh (1995) The Construction of Social Reality. Penguin Press pp 5 21 A) Megfigyelőtől független a létezése: a Mount Everest létezik anélkül is, hogy mentális reprezentációk lenne róla. B) Megfigyelőtől függő létezés. A dolog használójától, megfigyelőjétől függ, az ő intencionalitásától. Bizonyos dolgokat azért hozunk létre, hogy szolgáljanak minket, funkcionálisan: pl. szék A megfigyelőtől függetlenül létező dolgokban pedig nincs bennük fizikailag a funkcionalitásuk, azt mi visszük bele később, mi emberek: Pl: A folyó remek, mert jó benne fürdeni. Kollektív intencionalis Az intencionalitás – az egyes személynél – az elme azon sajátossága, melynek révén a mentális állapotok a világ tényállásaira irányulnak, azokról szólnak, rájuk utalnak vagy irányulnak. De nem

minden tudatállapot lesz intencionális az emberi elmében Ehhez képest a kollektív intencionalitás önálló minőség, nem bontható szét több énintencionalitásra, mert nem azokból áll össze. Ez teszi azonban lehetővé, hogy megosszuk egymással vélekedéseinket, elképzeléseinket. Mindezek alapján Searle megkülönbözteti a nyers és az institucionális eseteket. A nyers esetek, a nyers tények, melyek függetlenek a megfigyelőtől logikai prioritásban vannak az institucionális esetekhez képest. Az institucionális esetek általában – de nem minden esetben – performatív megnyilatkozásokból születnek. Vagyis létrejöttükben kiemelkedő szerepe van a nyelvnek Mindig kultúrában teremtődnek, egy bizonyos kultúrában, s ott működnek. Például az eljegyzés: Európában egy fiú gyűrűt húz egy lány ujjára, családi körben, az eljegyzés. Törzsi társadalomban fiú bemegy a lány családjának a sátrába, a lány apjától megkérdezi,

elmehet-e kettesben sétálni a lánnyal, az az eljegyzés. Az egyes institucionális esetek szisztematikusan kapcsolódnak egymáshoz, hierarchikusan struktúráltak. Ez a logikai szerkezetükből ki is tűnik De még mielőtt ezt bemutatnám még egy dologra ki kell térni az institucionális eseteknél, nevezetesen arra, hogy ezeket az emberek mindig azért hozzák létre, hogy valamilyen funkciót vigyenek bele. Vagyis funkciót rendelünk a jelenséghez, ráadásul olyan funkciót, amely nincs benne eleve a jelenségben, vagyis fizikai, kémiai úton nem lehet „kihámozni” belőle ezt a funkciót. Nézzük most a logikai képletét: X Y-nak számít C-ben. Y ontólógiai státusa többféle lehet: ember, tárgy, esemény. Azért válhat komplexé, s erősen hierarchizálttá, mert ami egy szinten Y volt, az egy következő szinten X lesz. Vagyis az institucionális eseteknek, mint nyelvi szimbólumoknak három fontos vonásuk van: 1. Szimbolizálnak valamit valami által 2.

Konvencionálisan teszik ezt 3. Nyilvánosak és kommunikálhatóak Ezért lesz kollektív intencionalitás Az ilyen institucionális eseteknél, amikor funkció kapcsolódik hozzájuk, külön kategóriaként kezeli Searle az un. státuszfunkciókat Pl: A következő mondat kimondva egy performatív szerkezet: Kinevezlek főnökké. Egyben egy kinevezési – státuszkunkciót – adó mondat A státuszfunkciók esetében 4 kategóriának van kiemelkedő szerepe: 1. Szimbolikus erő: jelentést hoz létre az aktus 22 2. Deontikus erő: Jogokat és kötelezettségeket hoz létre Ez a rész szabályozza az emberek közötti viszonyokat. a) Az agens új hatalmat kap: kinevezik, kezéhez kapja a diplomát b) Az ágens felelős lesz valamiért. 3. Honorikus erő: Társadalmi megbecsülés kifejezésére is alkalmas 4. Procedurális szabályai vannak Vagyis a kollektív intencionalitás lényege, hogy bizonyos jelenségek speciális státust kapnak, ami a funkciójukban fejeződik ki. A

funkció fenntartásához elengedhetetlen, hogy azt a társadalomban kollektíven elfogadják. Searle egy ágrajzon foglalja össze az ontológiáról, nyers, intézményi, stb tényekről vallott gondolatait. Esetek A Nyers fizikai tények Pl: A Mount Everesten havazott. B Mentális esetek Pl: Fájdalmaim vannak. B1. Intencionálisak Pl: Szeretnék inni egy pohár vizet. B2 Nem intencionálisak. Pl: Fájdalmaim vannak. B1.1 Személyes Pl: Szeretnék inni egy pohár vizet. B1.2 Kollektív (Társas esetek) Pl: Az oroszlánok vadásznak a hiénákra. B1.21 Funkció tulajdonítás Pl: A szív funkciója a vér pumpálása. B 1.22 Egyéb Pl.: Az oroszlánok vadásznak a hiénákra B1.211 Nem agentív funkció Pl: A szív funkciója a vér pumpálása. B1.212 Agentív funkció Pl: Ez egy csavarhúzó. B1.2121 Általános agentív funkció Pl: Ez egy csavarhúzó. B1.2122 Státusfunkció (institucionális esetek) Pl: Ez pénz. B1.21221 Nyelvi Pl: Ez ígéret. B1.21222 Nem

nyelvi Pl: Ez pénz. Searle elméletében felhasználja még a háttér fogalmát, azt a hátteret, amelyben a kollektív intencionalitás kibontakozhat. Úgy véli, hogy amit ő háttérnek nevez, az nagyban hasonlít arra, amit Pierre Bourdieu habitusnak nevez. Ebben a háttérben a következő dolgok vannak: 1. Helyet ad a nyelvi interpretációnak 23 2. 3. 4. 5. 6. Helyet ad a perceptuális interpretációnak. Ez adja a tudatosságot. Narratív illetve drámai funkciót tud adni. Innen kapjuk, merítjük a motivációinkat. Viselkedéskészletet is innen kapunk. Szerepeket (Goffmann) Ezeknek jellemzői: - Sohasem ön-interpretáltak - Nem megerőltetőek - Sokszor csak azt tudjuk, hogy az adott helyzetben hogyan kell élni, de nem vonjuk le belőle tudatosan a szerepet. Searle még az is kifejti, a háttér tárgyalásakor, mint alapelemeit alaptééziseit az elméletének: - Van egy tőlünk függetlenül létező való világ. - Hozzáférésünk van ehhez a való

világhoz. (A fenomennológia itt mást mond, megragadhatatlannak tartja.) - A valódi kapcsolatot a kauzalitás, az ok-okozati összefüggés jelenti a világ dolgai között. (Itt is mást mond a fenomenológia, ott az értelemtételezés folyamata teremt kapcsolatot a világ dolgai között.) 24 Andok Mónika: 5. óra Michel Foucault társadalomelemzése 1. Alap-megközelítés „Kétségbe kell vonnunk a készen kapott szintéziseket, e csoportosításokat amelyeket általában már minden vizsgálat előtt elfogadnak, e kötelékeket, melyek érvényét eleve elismerik. meg kell mutatni, hogy nem maguktól értetődőek, hogy mindig valamilyen szerkesztés eredményei, amelynek ismerni kell a szabályait és ellenőrizni a jogosultságát. Fel kell ismernünk, hogy végső soron talán nem is azonosak azzal, aminek első megközelítésben hittük őket.” 8 Miért ennyire fontos ez, Foucault külön kiemeli, hogy amikor tárgyképzésről van szó, a felbukkanás

elsődleges felületeit. Ő saját példáiból az őrültséget hozza fel, aholis ez az elsődleges felület a család és a vallási közösség volt. Miért fontos ez a hírek esetében? Mert itt is találkozunk a mindennapi beszélgetéseinkben a hírrel. Valami olyan információ, aminek hír karaktere van, számomra fontos / érdekes és elmondom a másiknak. Úgy gondolom, hogy a hírek (tárgyak) kialakulásánál, össze lehet kapcsolni a kettőt, meg lehet figyelni a hatást. Mire gondolok? Egyik a már idézett sporthírek esete, a másik alátámasztásom Kazinczyra vonatkozik. A Hazai és Külföldi Tudósításokat Kultsár István szerkesztette 1806-1828 között, erről a lapról illetve Kultsár szerkesztői munkájáról Ír tanulmányt az 1890-es években Hindy Árpád. A tanulmány kritizál, ám ez a kritika nagyon tanulságos: „A levelezők serege nagy volt, az ország minden részéből. Nagy tisztességnek vétetett akkor, ha bármily rövid értesítést is

fölvettek a lapba. A vidéki levelezők között voltak nevesebb írók és a közéletben szereplő személyiségek, kik nem resteltek időváltozásokról, nagyobb égiháborúkról, balesetekről, lopásokról, mulatságokról, stb írni. Hasonlókat írt Széphalomról Kazinczy is, s egyik levelében érdekesen írja le, hogy mint telepedett meg vidékén két gólya, hol addig gólyák nem tanyáztak.” 9 Azt gondolom, hogy ebből az idézetből két dolgot lehet kiolvasni: az egyik, hogy persze, hogy nem szégyellt Kazinczy a gólyákról írni, miért szégyellt volna, ha az ő kis körében, családjában ez volt a hír. A felbukkanás elsődleges felülete a kis közösségi beszélgetés volt/ lehetett. S hogy mekkorát változott a dolog 70 év alatt, s a XIX század végén gólyákról írni már nevetséges dolognak számított. 2. Foucault beszédelemzési módszere Foucault a beszédképződmények vizsgálata során négy szintre koncentrál, melyek a következőek:

1. Tárgyképzés 2. Kijelentésváltozatok képzése 3. Fogalomképzés 4. Stratégiaképzés Nézzük ezeket meg részletesebben, hogy minek a leírását, körüljárását várja egy-egy esetben Foucault: 8 9 Foucault, Michel: A tudás archeológiája, Atlantisz 2001. P: 30, 36-37 Hindy Árpád: Kultsár István mint szerkesztő In.: Erdélyi Múzeum 1894 P: 645 25 Tárgyképzés A beszéd tárgyainak, mi volt a létezésük viselkedésrendje. a) Először is fel kellene tárnunk felbukkanásuk elsődleges felületeit. Ezek a felbukkanási felületek nem ugyanazok a különféle társadalmakban, a különféle korszakokban és a beszéd különféle formáiban. Ilyen felületek lehetnek a hírek esetében a már említett fórumok: kalendáriumok, gesták, a mindennapi beszéd hír karakterű üzenetei, új felbukkanási felület pl a jog, közérdek védelme, jogos magánérdek. b) Le kellene írni az elhatárolás fórumait: melyik az a fórum, amelynek dolga az őrület

mint tárgy elkülönítése, kijelölése, megnevezése. (XIX sz-tól az orvoslásé.) Itt érdemes számbavenni, hogy ki mondja meg, hogy mi a hír (tematizációs kutatások), az újságíró – aki maga is koronként változik -, a politikus, a PR szakember stb. c) Végül elemezni kell a megkülönböztetési rácsokat: azokról a rendszerekről van szó, amelyek alapján elkülönítik, szembeállítják, rokonságba hozzák, csoportosítják, osztályozzák, egymásból levezetik a különféle „őrületeket”, mint a pszichiátriai beszéd tárgyait. Hírek esetében a megkülönböztetési rácsokat a többi sajtóműfajhoz viszonyítva gondolom elhelyezni, hogy mi a különbség hír műfaj, tudósítás és a véleményműfajok között. Ez az éles elválasztás csak 70-80 éve működik, érdekes, hogy előtte mi volt. Mindazonáltal bár a beszédképződmény-rendszer stabil marad: nem a tárgyak maradnak állandóak, sem pedig az általuk alkotott terület, de még

csak nem is jellemzésük módja, hanem azoknak a felületeknek a viszonyba hozatala, ahol megjelenhetnek, ahol elhatárolódhatnak, ahol az elemzés és megkülönböztetés tárgyául szolgálhatnak. 10 A kijelentésváltozatok képzése Minőségi leírások, életrajzi elbeszélések, analógiás levezetés, statisztikai becslés: sok-sok különféle kijelentés. Meg kellene találni ezen kijelentések közös törvényét és a helyet, ahonnan származnak. a) Meg kell határozni, hogy ki beszél. Ki az, aki az összes beszélő halmazából a megfelelő alappal rendelkezik ennek a nyelvnek a használatához? Ki van erre feljogosítva? Ki veszi át tőle kiválasztott voltát, preszizsét? A beszélő státuszában benne van : – szakértelem és tudás ismérvei - intézmények, rendszerek normái - viszonyrendszer más csoportokkal Ide is az újságíró – politikus – Pr szakember – bíró viszonyrendszert kell említenem, azt hangsúlyozva, hogy a beszélőnek milyen

alany pozíciójába kell helyezkednie. S vajon ez a pozíció ugyanaz-e az egyes szereplőknél vagy sem, bár a végeredmény mindig hír műfaj b) Le kell írni azokat az intézményes helyeket, ahonnan ez a beszélő a beszédet másokhoz intézi és ahol ez a beszéd legitim eredetét és alkalmazási területét veszi. Ide tartozik a hírügynökségek munkája és a szerkesztőségeké, mert innen jön a legitim eredet. 10 Foucault, Michel: A tudás archeológiája, Atlantisz 2001. P: 64 26 c) Meg kell határozni az alany pozícióit, amelyet a tárgycsoportokkal szemben elfoglalhat. Pl.: kérdező alany, hallgató alany, szemlélő alany, megfigyelő alany Ez különösen a XX század második felétől fontos, ahol épp a műfaj személytelenségét hangsúlyozzák, s igyekeznek elrejteni az alanyt. De! A javasolt elemzésben a kijelentés különféle változatai ahelyett, hogy egy alanynak a szintézisére vagy az egyesítő funkciójára utalnának,

szétszórtságát nyilvánítják ki. „Az így felfogott beszéd nem egy gondolkodó, megismerő és a gondolatait kimondó alany méltóságteljesen kibomló megnyilvánulása: épp ellenkezőleg, egy halmaz, amelyen az alany szóródása és önmagával való folytonosságának hiánya definiálódik.” 11 A kijentéseknél mindig az alany helye van kijelölve: akárki beszél, de amit mond azt nem akárhonnan mondja. A fogalomképzés Egy beszédképződményben mindig megtaláljuk a fogalmaknak egy olyan előfordulási rendszerét, amely semmiképpen sem logikai rendszeresség. Ezért ahelyett, hogy a fogalmakat egy látszólagos deduktív építményben helyeznénk el, inkább le kellene írni annak a kijelentésmezőnek a szerveződési elvét, ahol megjelennek és közlekednek. a) Először is ez a szervezési elv az egymásra következés formáit tartalmazza. A kijelentés sorozatok szerkesztési elveit (okfejtési sorrend, leírás rendje, általánosítási vagy

konkretizálási sémák), a kijelentés függéstípusait tartalmazza, retorikai sémákat. A hírek esetében a szerkezet retorikai, szövegtani formája meglehetősen kötött és jól leírt, alaposan kikutatott, igaz ez a vizuális részére is. Ide tartozik annak a módnak a leírása ahogyan átírjuk, amit megfigyeltünk és ahogyan a kijelentések fonalán haladva rekonstruálunk egy észlelési folyamatot. Ide tartozik ugye, hogy az észlelési folyamat végén lévő „eredmény” kerül a szöveg elejére, mint legfontosabb mozzanat, ma, de ez sem mindig volt így. Ide tartozik a megkülönböztető jegyek kidolgozása, a jellemzésnek és az osztályozásnak a kapcsolata. Pl miként jellemeznek és osztályoznak konfliktusokat, gazdasági mutatókat, kulturális eseményeket. b) A kijelentésmező szerkezete tartalmazza az együttélés formáit, s itt lesz egy jelenléti mező (minden olyan kijelentés ide tartozik, melyek jelen vannak a beszédben, akkor is, ha azokat

kritizálja, vitatja.) s van egy kísérő mező, mely analogikus megerősítésként szolgál. És van benne egy harmadik terület, melyet az emlékezet mezejének nevezhetünk, ide olyan kijelentések tartoznak, amelyeket ma már sem nem vitatunk sem el nem fogadunk, de amelyekkel e jelenleg élő kijelentések valamilyen leszármazási viszonyban állnak, akkor a folytonosság, akár a folytonossághiány felől nézzük őket. c) Le kell írni a beavatkozási eljárásokat, amelyeket legitim módon alkalmazhatunk a kijelentésekre. Pl: az újraírási technikák, a kijelentés más formalizált nyelvre való átírásának technikái. Ide tartozik hírírás esetében a szemtanú szövegének átírása, a hírügynökségi anyag átírása illetve sorozat esetén a lap korábbi hírének kivonatos említése. Más technikáról szólva pedig a vizuális anyag elkészítése egy hírhez Stratégiaképzés 11 Foucault, Michel: A tudás archeológiája, Atlantisz 2001. P: 73 27

„Az olyan beszédek mint a közgazdaságtan, az orvostan, a nyelvtan bizonyos fogalomrendszereket, bizonyos tárgycsoportokat, bizonyos kijelentéstípusokat hívnak életre, amelyek tételeket vagy elméleteket alakítanak ki.” 12 Ezeket a tételeket és elméleteket nevezi Foucault stratégiának. A kutatási irányt pedig a következőképp jelöli ki a) Meg kall határozni a beszéd töréspontjait: - összeegyeztethetetlenségi pont: két tárgy, két fogalom, két kijelentéstípus megjelenhet ugyanabban a beszédképződményben anélkül, hogy ugyanahhoz a kijelentés-sorozathoz tartozna. - Egyenértékűségi pont: két összeegyeztethetetlen elem ugyanazon a helyen ugyanazon szabályok szerint képződik, de nem koherenciahiányt eredményez, hanem választási lehetőséget ad. - A rendszerezés összekapcsolódási pontjai. Ezekből az egyenértékű és összeegyeztethetetlen elemeknek mindegyikéből kiindulva tárgyaknak, fogalmaknak, kijelentéseknek új, koherens

sorozata született. Talán ide lehet sorolni a hír – tudósítás műfaji szétválást, illetve a mai hír –infotainment irányzat kibontakozását. b) A beszédkonstellációnak az ökonómiáját kell tanulmányozni, ami annyit jelent, hogy nem az összes lehetséges összeállítás jön létre, hanem csak néhány. Számot kell vetnünk azokkal a választásokkal amelyek megvalósultak mindazok közül, amelyek megvalósulhattak volna, le kell írni a döntéshozás sajátos fórumait. S elsősorban azt a szerepet kell leírni, amelyet a tanulmányozott beszéd játszik a kortárs vagy szomszédos területekhez tartozó beszédekhez való viszonyában. c) A valóban meghozott elméleti választások meghatározása szintén egy másik fórumra tarozik. Ezt a fórumot mindenekelőtt az a funkció jellemzi, amelyet a tanulmányozott beszéd a nem diszkurzív gyakorlat mezején betölt. Ide tartozik még a beszéd viselkedésrendszere és a kisajátítás folyamata: kinek van

joga így szólni + megértés kompetenciája + a döntéshozatalban való alkalmazás lehetősége. Ide tartoznak a hír nyelvvel való élés – viszaélés, döntézhozás kűzdelme, a hírlapíró – politikus birkózása Ezek a képzési rendszerek nem mozdulatlan tömbök, nem függetlenek az időtől. A képzési rendszer azt írja elő, hogy mit kell egymással kapcsolatba hozni egy diszkurzív gyakorlatban ahhoz, hogy az egy adott tárgyra vonatkozzék. Ugyanakkor a diszkurzív gyakorlatok meg is változtatják azokat a területeket, amelyeket kapcsolatba hoznak egymással. Vagyis nem pusztán a beszéd területén éreztetik hatásukat, hanem belevésődnek magukba az elemekbe is. Archívum - archeológia Foucault a kijelentés-rendszereket nevezi archívumnak. „ létük közvetlen okát nem a bennük kimondásra került dolgokban, vagy azokban az emberekben kell keresni, akik kimondták őket, hanem a diszkurzivitás rendszerében, azokban a kijelentési lehetőségekben

és lehetetlenségekben, amelyeket ez a rendszer kezel. Az archívum nem egyéb mint a kijelentések kialakulásának és átalakulásának rendszere.” 13 Az archeológia képes arra, hogy megalkossa egy beszéd leszármazási fáját. A gyökérhez helyezik, mint vezérlő kijelentéseket azokat, amelyek: 12 13 Foucault, Michel: A tudás archeológiája, Atlantisz 2001. P: 84 Foucault, Michel: A tudás archeológiája, Atlantisz 2001. P:167, 169 28 - megfigyelhető struktúráknak a meghatározása - a lehetséges tárgyak mezejének meghatározása - a leírás formái - a mező által felhasználható érzékelési kódok Az ágak csúcsán találjuk a „felfedezéseket”, fogalmi átalakulásokat, technikák kidolgozását. A ellentmondásokat mint az egyet nem értés tereit írja le, többféle funkcióban létezhetnek: járulékos fejlődést biztosítanak a beszéd mezejének, újjászervezhetik a beszéd mezejét illetve kritikai funkciójuk lehet. Ugyanakkor az

archeológia arra is keresi a választ, hogy egy adott kijelentéshalmazra érvényes képzési szabályok milyen kapcsolatban lehetnek nem diszkurzív rendszerekkel. Itt az a kérdés, hogy miként idomul számára külső és a magukban nem diszkurzív természetű gyakorlathoz egy fajta beszéd, mint egy bizonyos tárgymezőre vonatkozó, bizonyos számú státuszszerűen kijelölt egyén kezében lévő, és végül a társadalomban bizonyos funkciók betöltésére szolgáló gyakorlat. Foucault elemzi, leírja azt is, hogy mi kell egy-egy tudomány létrejöttéhez, pontosabban ahhoz, hogy tudományos beszéd keletkezzék, s kitér a tudás és az ideológia kapcsolatára is. Itt kell majd megemlíteni, hogy a hírkutatásnak mit kellett ahhoz felmutatnia, hogy tudományos szövegként ismerjék el, s ide is hogy játszott, játszhatott bele az ideológia, immár a tudományosság szintjén. Foucault, Michel: A tudás archeológiája, Atlantisz 2001. 29 Andok Mónika

Társadalmi kommunikáció 6. Niklas Luhmann társadalom- és kommunikációelmélete Luhmann (1927-1998) amikor 1969-ben a bielefeldi egyetem szociológia fakultására került, akkor neki is be kellett adnia egy kutatási tervet, ami igencsak szikár volt. Kutatási téma: társadalomelmélet, kutatási idő: 30 év, költségek: semmi. Utólag visszatekintve azt lehet mondani, hogy pontosan mérte fel a a lehetőségeit, mert 28 év után, 1997-ben jelent meg nagy, összegző társadalomelméleti munkája. Eredetileg jogi tanulmányokat folytatott és igen sokáig, 40 éves koráig a közigazgatásban dolgozott. S munkaidő után jegyzetelte a filozófiai, szociológiai szakirodalmat, s közben persze sokat publikált, társadalomelméleti folyóiratokban. Egy évet a Harvardon tölthet, ahol Parsons társadalomelmélete van rá nagy hatással. Ugyanekkor hivatali karrierje – mivel egyetlen párt mellett sem hajlandó elköteleződni – megfeneklik, másrészt viszont hívják az

akkor frissen alakult Bielefeldi Egyetemre szociológiát tanítani. A hetvenes évektől kezdve az egyik legtöbbet hivatkozott szerző a német szociológiában, hatalmas vitákat folytatott Habermasszal, s ezen vitájukat 1971-ben megjelent könyvükben írták meg. Ebben a vitában az értelemfogalom kulcsfontosságát hangsúlyozza Saját irányzatát műveleti konstruktivizmusnak nevezi. A világot Habermas rendszerre és életvilágra osztotta, míg Luhmann rendszerre és környezetre. Egyik fő kérdése, hogy a rendszerek milyen műveletekkel különítik el magukat a környezetüktől. Úgy véli egy un értékduál segítségével különítik el magukat, s ahol nem találja meg ezt az értékduált, ott nem is beszél rendszerről, alrendszerről. Az volt a célja, hogy fokozza tudományágának elméleti igényességét, s ezért támaszkodott nemcsak a filozófiára, de a teológiára és a biológiára is. Ez utóbbi lett botránykő a szociológusok körében. Ugyanis

az elméleti biológiában az 1970-es évek közepétől két chilei tudós, Maturana és Varela elkezdték használni az élet működésének leírására az autopoiézisz fogalmát, amivel az élő rendszerek zártságát hangsúlyozták. Vagyis azt, hogy elemeiket nem közvetlenül veszik át a környezetüktől, hanem a környezeti hatásokat mintegy átszűrve maguk építik fel újabb és újabb elemeiket. Luhmann azt mondja, hogy a rendszerek ugyanígy működnek, azok is a már meglévő elemeik hálózatában hozzák létre új elemeiket.Egy rendszer tehát azért létezik, mert funkciói vannak, s ezeket a funkciókat ő maga, evolúciós úton-módon tökéletesíti. Sőt, a rendszerek felépítő elemeként a kommunikációt jelölte meg. Még sarkosabban úgy véli, hogy nem az ember, hanem az emberek közötti kommunikáció építi fel a társadalmat. A kommunikációnak nála előfeltétele, hogy legyenek különböző megfigyelések, egyenlőtlen perspektívák,

egyenlőtlen helyzetek és ez folyamatosan reprodukálódjon. Úgy véli, Habermasszal ellentétben, hogyha a kommunikációt csak mint konszenzusra törekvést ragadjuk meg, akkor saját előfeltételeit számoljuk fel. Szerinte egy tudati rendszer kétféleképpen kerülhet kapcsolatba egy másikkal: - megfigyeléssel - kommunikációval A kommunikáció Luhmannál nem átvitel, nem tranzakció, hanem az értelem közös aktualizálása. Három mozzanat összekapcsolásával jöhet létre kommunikáció: információ – közlés – megértés. A kommunikáció valószínűtlen esemény, mert nem biztos, hogy egyik ember megérti a másikat. Sőt, azt is mondja, hogy a kommunikáció a tudatot mint médiumot használja. Médium még: pénz, szeretet, igazság 30 Luhmann-nál a társadalom különféle alrendszerekre tagolódik: jog, művészet, politika, család. S ezek között az alrendszerek között átjárhatatlanság van Ebbe a nagy munkamegosztási rendszerbe

beleilleszkedik a tömegkommunikáció is. Jellemzői: - A médiát változó politikai, társadalmi és kulturális csoportok uralják, melyek egymással versengenek. - Ezek a csoportok a közönségnek kiszolgáltatottak. - A médián belüli munka kreatív és eredeti. - A médiumok száma sok, plurális médiarendszer jellemző. - A versengő nézetek a médiában csapnak össze, ott zajlik a verseny. - A média hatása változó, de alapvetően gyenge. Életművének bemutatásakor az a legnehezebb, hogy a linearitás logikájával nem megragadható, mert alapvetően a cirkularitás és az önreferencia jellemzi. 31 Társadalmi kommunikáció 7 Andok Mónika Pierre Bourdieu társadalomelmélete A tőkeformák logikája Tőke formák Szubsztrá- Objektitum váció Intézménye- Inkorposülés ráció Konvertálhatóság Ökonómiai tőke Pénz Tulajdonjog - Magas Társadalmi tőke Kulturális tőke Tőke Eltűnés kockázata Veszteség Társadalmi változások

Háború, krízis Viszonyok Hálózatok Nemesi, Kockázatos, Hálátlanság hivatali cím de szükséges Aszimmetri Foglalkozás, kus hivatás mint reciprocitás kollektív El nem minta várhatóság Tudás Kulturális Képzési Műveltség, Műveltségtől Műveltség javak formák ízlés és inflációja foglalkozástól Tudás függ elöregedése Infláció Kisajátítás Viszony , státusz, barátság kelepce Szimbolikus tőke A habitus megmerevedése, muzeálissá válása 32 Kulturális tőke Formák Inkorporált kult. tőke Kognitív: kompetencia Esztétikai: ízlés Objektivált kult. tőke Intézményesített kult. tőke Tudás Oktatás, képzés Modalitás Kulturális preferenciák Kulturális javak Kulturális intézmények Sajátosság Testhez-kötöttség Folyamat Belsővé tétel, elsajátítás Semmifajta átruházás, delegáció Szubsztrátum Konvertibilitás Flexibilitás Eltűnésének kockázata Értékmérő jelleg Kulturális javak

Materiális konvertálhatósága, Élvezet képessége Szimbolikusan nem transzformálható Külsővé tétel tárgyiasítás Hozzáférés nyitottsága / zártsága Szabályokhoz kötött, Kompetencia allokáció: címadományozás Jogilag szabályozott folyamat. A cím mint az ökonómiai tőke garanciája A megszerzett tőke -----------------------elöregedése Infláció Distinkció Szűkösség Kulturális legitimitás 33