Music | Lyrics » Kárpátia dalszövegek

Kárpátia dalszövegek TOBORZÓ Harcba hívja nemzetünk minden hű fiát Toborzóra fújják már a trombitát Én fatornyos kis falum, jó apám , anyám Búcsút intek, indulok őseink nyomán Földön- égen vágtatunk , nincs ki ellen áll Levegőt hasítja ezüst vas madár Győzelemre visszük most népünk zászlaját Mindhalálig óvjuk , Istent és hazát KELETI KÁRPÁTOK Amikor az égen Sápadt hold ragyog Keleti kárpátok Rátok gondolok Hol édesebb a bor És barnább a kenyér De azt a kicsiny földet Nem adná semmiért Ő nem panaszkodik Csak tűr csendesen Várja, hogy hazája keblén Megpihenhessen Annyi év után is Szorítja fegyverét Kárpátalja örzi még Az ősi Vereckét Súlytotta éhség Málenykíjrobot Száz meg száz testvérünk Halálba gyalogolt Most könnytől keserű A Latorca vize Fehér habja a sok kínt Magába temette Hallgatom a fájó Körtemuzsikát Magam előtt látom A Magyar golgotát Találkozunk mi még Nem hal meg a remény

Találkozunk mi még a Vad Kárpátok tetején NEVEKET AKAROK HALLANI Neveket akarok hallani Kik ötvenhat hóhérai Kik hoztak ítéletet Egy tiszta forradalom felett Mert a bűn az csak bűn marad Kezükhöz vér tapad Istentől embertől Ne várjon irgalmat Ezernyi áldozat, most Sírjából felmutat Gyilkos és áruló Szent földben nem nyughat Neveket akarok hallani Én nemtudok megbocsájtani A hosszú börtön évekért A porba hulló könnyekért Azt várja tőlünk most a világ Hogy pusztán keresztényi könyörületből Bocsássunk meg , Lépjünk tovább Bocsássunk meg azoknak Kik gyermeket lánctalppal tapostak Akik a sortüzet vezényelték? Bocsássunk meg a mészárlásért A sok évnyi kegyetlen megtorlásért? Felejtsük el, Hogy arccal lefelé temették a Magyart? Hogy sokaknak csak az emigráció maradt? Felejtsük el, A kínzások iszonyú borzalmait, A halálra ítéltek utolsó szavait? Bocsássunk meg, S majd ítél a történelem? Hát nem! Nem és Nem!

IGAZÁN SZERETNI "Amit erő és hatalom elvesz Azt ídő és kedvező szerencse Ismét visszahozhatják. De miről a nemzet félve a szenvedésektől Önmaga lemondott, Annak visszaszerzése mindíg nehéz S mindíg kétséges" (Deák Ferenc) Mert aki hazáját igazán szereti Oltárán gyönyörű életét szenteli Piros fehér zöld lesz áldott szemfedője De Isten ugy segítsen száz lép majd helyébe Akinek fáj Erdély rabláncon tartása S eljut a szívéig súlyos sóhajtása Meghalja konduló harang hívó szavát Nem hagyja magára szegény Kárpátalját Kinyújtja segítő két kezét népének Ezer sebből vérző Tátra-felvidéknek És ha harci sípját a nyugati szél fújja Őrvidék keresztjét erős vállán hordja Látja szolga sorba hajtott magyarságát Eke szarván síró Bánságot és Bácskát Ráncot szánt az idő, ifjú homlokára De szemében csillog a szabadságnak lángja KIVÁNDÓRLÓK DALA Bús vállunkon nyűtt tarisznya Nyűtt

lábunkon ócska csizma Fel is út, le is út Idegenbe visz az út Fáj szívünkben régi emlék Bizony pajtás, haza mennénk De nincs hova, nincs hazánk Se otthonunk se anyánk Idegenből idegenbe Munkahelyről munkahelyre Visz az idő , visz a szél Gonosz idő, gonosz szél Gép dübörög, fejsze csattan Otthon járunk gondolatban S mig hordjuk a szolga súlyt Fáj az élet, fáj a múlt De majd egyszer üt az óra S fölszálunk egy víg hajóra Hohahó, szép hajó Vitorlája mint a hó S nyűtt szívével halál szárnyán Hazatér a bujdosó PÁLINKA A jó Magyar pálinkának Nincsen párja, nincsen párja Egyedűl van mint a Magyar A világba, a világba Szilva, körte, cseresznye Éljen a Haza! egészségünkre Aranyból van, gyémántból van Minden cseppje, minden cseppje Olyan mint a tűzről pattant Kismenyecske, kismenyecske Orvosság ez akármilyen Nyavajára, kikúrálja Ezért jár az Magyar ember A csárdába, a csárdába Erős mint a háromszor varrt Csizma

szára, csizma szára Amiben be masírozunk Kolozsvárra, Kolozsvárra BÁNATVIRÁG Bánatvirág lelkemen Névtelen sírra teszem Nincs más virág sírodon Csupán bánat virágom Bánatvirág kinyílik Szomorúfűz sóhajlik Szomorúfűz simogatja Enyhe szellő borzolgatja Bánatvirág lelkemen Emlékemből nevelem Körbefonja lelkemet A szomorú emlékezet Bánatvirág nem hervad Emlékem mi táplálja A kegyetlen időt álja Leteszem sírhantodra Bánatvirág lelkemen Egy névtelen sírra teszem Szomorúfűz simogatja Könnyű szellő borzolgatja FIÚMEI RIBILLIÓ A matróznak ezüst a zsoldja Öt esztendő a szolgálatja Hej hó , lesz ribillió Ha Fiúméban kiköt a hajó A világítótorony körbe néz Kiszáll a sok fáradt tengerész Sikátorban füstös fogadó Ott az élet, ott van minden jó Lányok lányok el ne bujjatok Itt jönnek a Magyar matrózok Horthy Miklós legszebb matróza Tetováltat vastag karjára Búslakodik a sok fehérnép Lengeti a kis keszkenőjét

Hej hó, sírni volna jó Ma Fiúméből kifut a hajó Vitorlát bont, horgonyt fel szedi Ágyút tölt a tengert kémleli Hej ho , lesz ribillió Ma Fiúméből kifut a hajó BIZALMAM AZ ŐSI ERÉNYBEN Bizalmam az ősi erényben Hiszem , hogy vélünk az Isten Hiszem , hogy lesz feltámadás Az idők kezdete óta Regéket mesélnek róla Milyen szép is az én hazám Ha látsz út menti keresztet Vándor állj meg egy percet Olvasd a Hősök névsorát Voltak kik előttünk jártak Erősek , ifjak s bátrak Hitték egy szebb kor hajnalát Bizalmam az ősi erényben Hiszem , hogy vélünk az Isten Hiszem , hogy lesz feltámadás Jegyezd szavam históriás Lesznek kik utánunk jönnek Szótlanúl helyünkbe lépnek Vitézűl harcolnak tovább S egyszer majd arról mesélnek Hogy valahol volt egy nemzet Ki vissza szerezte a hazáját HEGYEK FÖLÖTT Szilaj , vad hegyek fölött Kerecseny sólyom száll Letekint a magasból A büszke szép madár Hol lehetne ennél dúsabb Ennél

szebb a táj És ameddig a szem ellát Virul a határ Nap, hold a csillagok S az égi pásztorok Vigyázzák holnapod Kísérjenek táltosok Beköszönt a rosszidő Sűvít a hideg szél Szárazágakból rakott Fészkére vissza tér Hazájára lassan-lassan Ráborúl az éj Sötét felhők tornyosulnak Hosszú lesz a tél Tatár tépte, Török dúlta Hányszor otthonát Elszökhetne elmehetne Tágas a világ De ide köti minden rög A hűs vizek a fák Itt lehet csak boldog Itt élhet tovább SZEGÉNY MAGYAR NÉP Szegény Magyar nép Téged vihar tép Lábad ahol jársz Tövisekre lép Szép délibábos rónánál Sír a vén hegedű Szél zokogja a nótáját Miért olyan keserű Szegény Magyar nép Téged vihar tép Réges rég Szegény Magyar nép Beborult az ég Hol van már a szép Régi dícsőség És hadak útján nem jár már Hős Csaba hadvezér Szép Duna-Tisza partjánál Már csak a bánat él Szegény Magyar nép Lesz e még az ég Kék mint rég HA KELL! Leszek

felhő a kék égen Esőt hozok nyári éjjen Villám fénye ébredésem Menydörgés a szívverésem A szívverésem Ha kell búvó csermely leszek Szomját oltom az embernek S mikor vízzel kereszteltek Lélek tükrét tartom nektek Úgy ismertek Leszek tölgyfa pusztságba Arany levél koronába És aki évgyűrűm számlálja Csak a múló időt látja Ha megszámlálja Ha kell hideg acél leszek Köszörűkövön éleznek Vérfesti be majd testemet Hogy ha egyszer elővesztek Ha elővesztek Viszhang leszek hegy gyomrába Szavam a föld sóhajtása Sorsom titkok hallgatása Válasz minden vallomásra Sóhajtásra Ha kell tisztító tűz leszek Izzó parázsban születek Haragomban lángot vetek Mikor egy nap megismertek Lángot vetek HALOTTI BESZÉD (részlet) Látjátuk feleim szümtükkel, mik vogymuk Isa , pur és homu vogymuk mennyi milosztben teremtevé eleve Mü ösmüküt Ádámut És adotta vala neki paradisumut házová És mend paradisumben való gyümülsüktűl

Monda neki élnie Híjon tilotová őt egy fa gyümülsétűl Gye mondová neki miérett nüm enniük Isa ki nopun eendül oz gyümülstűl Halálnek halálával holsz Haadlavá holtá teremtevé Istentűl Feledevé engedé ürdüng intetüinek Magyarország katonái Magyarország katonái Tudtok-e még talpra állni Tudtok-e még a hazáért Fél világgal szembeszállni Kitartani mindhalálig Vissza el a szent határig És ha eljön majd az idő Jó anyátok így búcsúzik Menj, menj, menj, menj. Menj fiam, menj Bár te voltál mindenem A sárguló fűzfalevéllel üzenem Hogy élsz vagy sem Nem tudja senki sem De őriz anyád itt bent a szívében. Magyarország katonái Érdemes közétek állni Érdemes a magyar zászlót Egy igaz ügyért szolgálni Érte élni mindhalálig Eljutni a szent határig És ha eljön majd az idő Jó anyátok így búcsúzik. Menj, menj, menj, menj. Mesélj még nekem A gyergyói medencében kicsiny falu mit mesél Pirosban és feketében

zászlót lenget ott a szél Lengeti a selyem zászlót, hirdeti a szabadságot Ó, a szabadságot Mesélj még nekem Ó, édes Istenem Erdélyért hulljon a könnyem Ki vérét értünk adta Életét nem sajnálta Rabságért, szabadságért Könny hull a szép hazáért Udvarhelyi nagy erdőben kicsiny falu mit mesél Faragott székely kapukon ezer év vésett remény Belevéste minden búját belevéste népe sorsát Ó, népe sorsát. Fent a csiki dombok között kicsiny falu mit mesél Templomjának harangjától hit és remény visszatér Harang hangját a szél viszi olyan messze, el sem hiszi Ó, el sem hiszi Hargitának legszebb részén kicsiny falu mit mesél Vízzel árasztott sírjába örökre nyugodni tér Fodrozódik drága hangja mikor az eső siratja Ó, mikor siratja. Három bika Három bika áll a hegy tetején, Apa, fia na és az öreg, vén csibész. Lenn a völgyben él a sok csinos tehén, Most kell megmutatni, azt hogy ki a kőkemény Nagylegény.

Megszólal a marha, fiatal szíve hajtja, Na gyerünk rajta, rajta, ha-ha-ha. Megszólal a marha, fiatal szíve hajtja, Na gyerünk rajta, rajta, ha-ha-ha. Fiatal legény, ami tény az tény, Anyává tehetné a sok csinos tehént. Lassan a testel, ide hideg fej kell, Büszkén lemegyünk, és végzünk az összessel, Ahogy kell. Azt mondja az apja, igen jámbor fajta, Csak mindent szépen sorba, ha-ha-ha. Azt mondja az apja, igen jámbor fajta, Csak mindent szépen sorba, ha-ha-ha. Öreg, vén csibészen már látszik a kor, Hatalmas szerszámát rég belepte a por. Én már megtettem amit én tehettem, Most már ti jöttök, igen így szólt csendesen, Szerényen. De amikor látja, hogy minden hiába, Feléjük tart a csorda, ha-ha-ha. De amikor látja, hogy minden hiába, Feléjük tart a csorda, ha-ha-ha. Szép volt fiúk Füstös régi környék utcáit koptatom Ott születtem én meg, ott az otthonom Nem lakott ott gazdag, puccos úri nép És ha jött az este, nekünk az út

mesélt Mesélte azt, hogy szép volt, szép volt fiúk És tátott szájjal néztük, amíg a tűz kihunyt. Esős vasárnap reggel, ha az öreg busz megáll. Eszembe jutnak újra a régi cimborák Mennyit álmodoztunk kint a csillagok alatt. És azt hittük, hogy ez mindörökre tart De közbe szolt az élet, nagyon-nagyon vigyázz. Te úgysem leszel több, mint egy külvárosi srác. Ott ahol, zúg az a négy folyó Most a rónán nyár tüzében ring a délibáb, Tüzek gyúlnak, vakít a fény, ragyog a világ. Dombok ormain érik már a bor, S valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor. Zöld arany a pázsit selymes, kékezüst a tó, Csendes éjjen halkan felsír a tárogató. Ott, ahol zúg a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó, Ott, ahol kiomlott annyi drága vér, Egy ezredévről mond mesét a szél Búg a kürt az osi vár fokán, Honvéd áll a Hargitán, Erdély szent bércére zúgva száll, Visszaszáll a magyar turulmadár. Ott, ahol zúg a négy folyó, Ott, ahol

szenvedni jó, Hol csodás tündéri tó felett kacag S nézi benne tűzarcát a nap Hol regék születnek, száll a dal Búg a kűrt az ős szilaj S merre Erdély kéklő bérce áll Zúgva száll a magyar Turulmadár Ott, ahol zúg a négy folyó, Ott, ahol szenvedni jó, Ott, ahol kiomlott annyi drága vér, Zeng a dal, Kolozsvár visszatér Búg a kürt az osi vár fokán, Honvéd áll a Hargitán, Erdély szent bércére zúgva száll, Visszaszáll a magyar turulmadár. Csatadal Szóljon a csatadal, hogy hajrá magyar! Hajrá magyar! Miénk a diadal! Üsd, vágd, nem apád! Rajta, ne sajnáld! Kiabál, rúg-kapál, de a zászló nekünk áll. Kő kövön nem marad, ha elindul a csapat! Sírunk, nevetünk. Velünk vagy, vagy ellenünk? Az én apám Az én apám 56-ban golyók között járt Az én apám akkor éjjel büszke vadként állt Az én apám ott volt, mikor döltek a szobrok Látta apám azt is, mikor jöttek a tankok Mentőautó, rabszállító, Ő mindent magjárt

Annyit kapott hálából, hogy fogd be a pofád Az én apám azóta is büszke vadként él Töretlen hittel és már semmitől sem fél A jó apám úgy nevelte mindhárom fiát Hogy ne hagyjátok el soha az Istent és Hazát Öreg ember mégis, hogy ha hívná a Haza Felöltözne, elköszönne és fegyvert fogna. Ugye gondolsz néha rám Ugye gondolsz néha rám? Csillagfényes éjszakán, Mikor nyugszik minden szépen, csendesen, Csak a honvéd nem pihen. Ugye hallod angyalom? (Nem nagyon.) Hozzád száll a sóhajom, Messzi, távoli széllel néked üzenem, Te leszel a kedvesem. Messzi, távoli széllel néked üzenem, Te leszel a kedvesem. Várlak vissza, várlak én, Két karomba zárlak én. Tudom visszajössz egy nyári szépnapon, Visszavár a két karom. Hideg téli éjszakán, A katona készen áll, Védi ezt a drága, szép magyar hazát, Sok ezernyi vészen át. Védi ezt a drága, szép magyar hazát, Sok ezernyi vészen át. Megállj holló Fáradt holló keresi a

párját, Nem találja, valamerre elszállt, Elszállt messze, idegen hazába, Szeretője mindhiába várja. Elszállt messze, idegen hazába, Szeretője mindhiába várja. Akkor hagyta szegényt ott magára, Mikor nagy szükség lett volna rája. Megállj holló egyszer még megbánod, Hogy cserbenhagytad hű, szerető párod! Megállj holló egyszer még megbánod, Hogy cserbenhagytad hű, szerető párod! Búcsúzóul azt mondom te holló, Áruló szívednek nem terem jó! Ne is gyere haza ide többé, Országodnak idegene lettél. Ne is gyere haza ide többé, Országodnak idegene lettél. Mától fogva feketében járjon, Minden holló széles e világon! Csak az legyen rút, fehér posztóba, Aki népének lett árulója. Csak az legyen rút, fehér posztóba, Aki népének lett árulója. Csak az legyen rút, fehér posztóba, Aki népének lett árulója. Pató Pál úr Mint elátkozott királyfi, túl az Óperencián, Él magában, falujában Pató Pál úr mogorván. Be más

lenne itt az élet, ha egy ifjú feleség, Közbevágott Pató Pál úr: ˝Ej, ráérünk arra még!˝ Roskadófélben van háza, hámlik le a vakolat, A szél egy darab födéllel már tudj´ Isten hol szalad. Javítsuk ki, mert maholnap padlásról néz be az ég! Közbevágott Pató Pál úr: ˝Ej, ráérünk arra még!˝ Puszta a kert, e helyett a szántóföld szépen virít, Termi pőven a pipacsnak mindenféle nemeit. Mit henyél az a sok béres? Mit henyélnek az ekék? Közbevágott Pató Pál úr: ˝Ej, ráérünk arra még!˝ Hát a mente, hát a nadrág úgy megritkult, olyan ó, Hogy szúnyoghálónak is már csak szükségből volna jó. Hívni kéne a szabót, a posztó megvan véve rég, Közbevágott Pató Pál úr: ˝Ej, ráérünk arra még!˝ Életét így tengi által, bár apái nékie, Mindent oly bőven hagytak, mégsincs soha semmije. De ez nem az ő hibája, ő magyarnak születék, S hazájában ősi jelszó:˝Ej, ráérünk arra még!˝ Kanyargós

Kanyargós a Tisza medre Hátha még bor folyna benne Ha a Tisza járhat görbén Magam dolgát miért szégyelném Ha jó borra szert tehetek Vízre rá sem hederítek Persze aztán szűk az utca Úgy kanyarog, mint a Tisza Jaj, de széles lett a Duna Be messze van Pesttől Buda Itt is, ott is otthon vagyok Dunának nem parancsolok Hej, ha borral megitatnak Szilaj, jó kedvem feltámad Szép lányokkal táncot járok Duna vízre fittyet hányok Hopp, hopp, hopp, hej, hopp Magyar föld Felvidéken, Ipoly partján Szól a magyar nóta Fújja, fújja ezer éve Mindig ezt dalolta Magyar föld e róna Magyar vér áztatta Fújja, fújja ezer éve Mindig ezt dalolta. Délvidéken szilveszterkor Éjfélt üt az óra Magyar himnusz köszönti Az új évet az Ó-ra Magyar föld e róna Magyar vér áztatta Magyar himnusz köszönti Az új évet az Ó-ra Kárpátalján Vereckénél Száll repül egy gólya Viszi a hírt nem, nem soha Nem mondunk le róla Magyar föld e róna Magyar vér

áztatta Viszi a hírt nem, nem soha Nem mondunk le róla. Erdély felől hideg szelek Imádkoznak sírva Hiszünk, hiszünk Magyarország feltámadásában. Hisz magyar föld e róna Magyar vér áztatta Hiszünk, hiszünk Magyarország feltámadásában. Székely Himnusz Ki tudja merre, merre visz a végzet Göröngyös úton sötét éjjelen Vezesd még egyszer győzelemre néped Csaba királyfi csillag ösvényén Maroknyi székely porlik, mint a szikla Népek harcának zajló tengerén Fejünk az ár, jaj százszor elborítja Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk Ameddig élünk magyar ajkú népek Megtöni lelkünk nem lehet soha Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján Legyen sorsunk jó vagy mostoha Keserves múltunk évezredes balsors Tatár-török dúlt, a labanc rabigált Jussunk e honban, székely magyar földön Szabad hazában éljük boldogan. Édes Szűzanyánk könyörögve kérünk Mentsd meg e népet, vérző nemzetet Jussunk e honban, székely magyar

földön Szabad hazában éljük boldogan. Ki tudja, innen merre visz a végzet Országhatáron, óceánon át Jöjj hát királyunk, itt vár a Te néped Székely nemzeted Kárpát bérceken Ős szabadságát elveszti Segesvár Madéfalvára fájón kell tekints Földed dús kincsét népek élik s dúlják Fiadnak sokszor még kenyere sincs Már másfél ezer év óta Csaba népe Sok vihart élt át, sorsa mostoha Küldő ellenség jaj de gyakran tépte Nem értett egyet otthon sem soha. Csendes a Don Álmos a táj, nem muzsikál Mint, amikor egy szív, ha megáll Búsul a vén őszi levél Vissza talán már sose tér De még mielőtt a földbe teszik Mesélj milyen volt, mondd el nekik Hogy csendes a Don Egy halk sírhalom És fázik a jéghideg földben a csont De mind hazavár, mint a madár Várja őket az otthoni táj Hallgat a tábor, nincs csatazaj Sírnak az ágak, néma a dal. Szárnyaszegett Oly időket élünk, hogy elég egy szikra, És az egész országot lángtenger

borítja. Tűzzük ki a zászlót, hogy mindenki lássa: Leszünk mi még újra Kossuth katonája. Most kell odaállni, most amíg még lehet, És átkozott kiben már nincs hazaszeretet. Vállvetve egyként mind állunk csatasorba, Nem prolik tovább már, egybeforr a szikla. Szárnyaszegett árva madár, Szállj, szállj magasra, szállj! Bilincsbe többé senki se zár. Veterán Látod-e már a házad tetejét? Érzed-e már az otthon melegét? Erdő, mező a kicsi temető, Ott alussza álmát már a szeretőd. Várt, várt reád sok hosszú éven át, Megszakadt a szíve annyit várt reád. Elvették tőle gyenge életét, Téged hív, hallgasd meg szegényt! Megszólal a síron nőtt virág: Egy bűnöm volt csak, az hogy vártam rád Így búcsúzik, így köszön el, Áldott magyar föld így fedi el. Isten az égből nézz le reám! Semmim sem volt nekem csak ez a leány, Semmim sem volt, és soha nem lesz már. Sírj csak sírj hős veterán! Csárdás Kalapomat

megemelem, Jó napot! A kalauz visszaköszön, Jó nagyot! Vonat repít innen tova, Elmegyek nem látsz már soha, Úgy elmegyek nem látsz soha. Elviszem én magammal a bánatom, Eleget sírtam már a te válladon. Vonat kattog, messze robog, Nem tudom már hol járhatok, Ki tudja már hol járhatok. Százszor elátkozom azt az éjszakát, És hogy hittem neked annyi éven át, Azóta már semmim sincsen, Gyógyítom a beteg szívem, Csak gyógyítom szegény szívem. De egyszer majd az én napom is felragyog, És héthatárra szóló esküvőt csapok. De az a lány szeretni fog, Jóban, rosszban követni fog, Mindhalálig követni fog. Egy az Isten, egy a nemzet Egy az Isten, egy a nemzet Bármily gyenge, bármily sebzett. Ahol a fák égig nőnek, Állnak még a határkövek. Szent koronánk Óvd, vigyázd Hazánk Hajnal csillag szép keresztünk, Ragyogj fel reánk. Zúgó erdők, kéklő sziklák Esőverte árva kopják Visszhangozzák, mennydörögnek Egy az Isten, egy a

nemzet. Elvérzett a nemzet nagy Magyarországért Most sír, zokog a lelkünk hegyekért, rónákért. Aki azt majd egyszer újra feltámasztja, Áldja meg az Isten és minden magyar ajka. Most hát okulásul figyelj a szavamra, Figyelj, s kezed merítsd a hűs patakba, Érzed a pataknak sebes rohanását, Az ország szívének minden dobbanását. Hallgasd a köveket, hallgasd, amint mondják, Idegen hatalmak őket összezúzták. Kőnek és embernek ugyanaz volt sorsa, Mostoha gyermekét egy világ taposta. Szeretlek Reggel úgy ébredtem, hogy szeretlek Hogy szeretlek, szeretlek. Már évek óta csak téged kereslek, Kereslek, téged kereslek. Ilyen szép lány nincs is talán A szél játszik hosszú haján Csillog szeme, forr mindene A teste tűzzel van tele. Másnap reggel úgy ébredtem Férfi lettem, férfi lettem. Attól fogva én újjá születtem Újjá születtem, Újjá születtem. Telnek - múlnak, elszállnak az évek Az évek, az évek. Megfordulok, és ha

visszanézek. Visszanézek, nézlek téged. Ma is úgy ébredtem, hogy szeretlek Hogy szeretlek, szeretlek. Az Isten csak nekem teremtett, Nekem teremtett, téged. Rozsda ette penge Rozsa ette penge, falra kiszegezve dicső múltunk hol vagy, hol vagy eltemetve? Kiásunk a sírból kopott büszkeségünk gyalázott zászlaink, megcsonkított népünk. vérző tíz körmünkkel kaparjuk a földet ezen nehéz órán Istenünk segíts meg! segíts meg Istenünk fogytán már erejűnk kezedben van sorsunk mutass jelet nekünk! most hóförgeteg támad szép magyar Kárpátnak s vad szél járja által a végtelen pusztákat érzem arcomon már jeges fuvallatát tomboló erejét, lángoló haragját. kelettől nyugatig perzsel végig tüze hogy azt, mi rossz e népnek hamuvá eméssze virágba boruljon ez a büszke ország és együtt mondjuk újra: éljen a szabadság! esztendő se múljon, dolgozzon a kovács kard kell ide újra, acélos csillogás pengéjét rozsdával ne etesse

senki jaj, be keserű, jaj, be szép most magyarnak lenni Sok a horgász, kevés a hal Állok a stégen a szúnyogok, csípnek, A halak meg lentről nagyokat néznek, Ki ez a pofa ilyen hosszú bottal, Meg egy krómozott nyelű sörnyitóval? Héj csak az a baj, sok a horgász kevés a hal! Csónakba szállok és űzöm a halat, Hátha valami a horgomra akad. A nap már az égen magasan jár, Látod semmi sem biztos, csak a halál. Izzad a tenyerem, száraz a torkom, Az utolsó megmaradt sörömet bontom. Tágas a nádas, szökik a hal, Itt van a vége, jön a vihar. Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország Hol szőke sellő, lenge szellő játszik a Tiszán Ott él egy nép, legendák népe ott az én hazám Az ősi Kárpát őrzi álmát hű Csaba vezér Ki csillagoknak égi útján vissza-visszatér. Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország Gyönyörűbb, mint a nagyvilág Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád. Táltos paripánkon odaszállunk Hazahív fű, fa,

lomb s virág Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország. Ott dalos ajkú mind a lány, mert dal terem a fán És délibábos tündérkastély leng a vén Tiszán A Rónaságon, hét határon száll, repül a szél Huszárok kedve éri csak be hogyha szárnyra kel. Nem engedünk 48-ból Nem engedünk 48-ból, piros, fehér, zöld zászlónkból, Az aradi 13-mat, megbosszuljuk mindahányat, Tűzzel, vassal sejehaj! Sírva vigad a magyar! Tűzzel, vassal sejehaj! Sírva vigad a magyar! Nem engedünk 48-ból, ékes, csengő magyar szóból, Mit kíván még most a nemzet? Elbitorolt anyaföldet! Tűzzel, vassal sejehaj! Sírva vigad a magyar! Tűzzel, vassal sejehaj! Sírva vigad a magyar! Nem engedünk 48-ból, tüzérekből, huszárokból, Isten úgyse´ megfizetünk, kivont karddal menetelünk. Vérzivatar sejehaj! Sírva vigad a magyar! Vérzivatar sejehaj! Sírva vigad a magyar! Nem engedünk 48-ból, nem, nem a 12 pontból! Szomorúság volt kenyerünk, ettől

fogva már nem tűrünk! Vérzivatar sejehaj! Sírva vigad a magyar! Vérzivatar sejehaj! Sírva vigad a magyar! Altató Valahol mélyen ott a szívem rejtekében, őrzök egy verset mindközül legszebbet anyám szavalta a gyermekét altatta, belém vésődött mindegyik sora Ne félj ne félj én itt vagyok veled, imádkoznak az angyalok neked, nem érhet baj, csukd be kisszemed Aludj aludj, álmodjál szépeket. Sok éve annak, hogy a magam útját járom, ma már csak álom,az hogy volt gyerekkorom, de könnyes szemmel anyámat megkérem, hogy azt a verset mondja el nekem. Menetel a század Ott ahol már nem szól szép muzsikaszó, menetel a század belepi a hó, belepi a templom zsindelytetejét, majd kiássa onnan a magyar honvéd. belepi a templom zsindelytetejét, kettős keresztjét, majd kiássa onnan a magyar honvéd. A Kárpáti hegyek jaj, jaj de magasak, mégis akad, mégis akad annál magasabb, magasabb a százados úr, mint a hegytető, akinek a parancsára hív

a harcmező. Magasabb a százados úr, mint a hegytető, mint a Teremtő, akinek a parancsára hív a harcmező. Csizma töri lábunk mégis dalolunk, hallja meg az egész város mikor indulunk, legény az a talpán aki közénk áll, nincs is a világon szebb a magyarnál. Legény az a talpán aki közénk áll, mindegyik betyár, nincs is a világon szebb a magyarnál. Ne sirasson engem édes jó anyám, hazámat szolgálom legyen büszke rám, az asztalra rakjon bort meg szalonnát, úgy várja haza, hej jó vitéz fiát. Az asztalra rakjon bort meg szalonnát, no meg pálinkát, úgy várja haza, hej jó vitéz fiát. Délvidéki szél Szerémség, Bánság, Bácska a Tisza legszebbik folyása Az ország éléskamrája Magyarok hazája Lágy búzamezőt ringat a délvidéki szél Sírdogál egy kismadár fészke csupa-csupa vér Lábát törték megkergették gúnyt űztek vele De ő énekel csak, énekel ez maradt minden fegyvere Tenger vadvirág borítja fenn a dombtetőt

Koszorúja körbefonja rég az öreg temetőt A meggyalázott sírok között bolyong egy magyar kisfiú Apja keresztjéhez érve letérdel úgy fogad bosszút Egy ezredéve áll aracsnak puszta temploma Teteje a csillagos ég nyári zápor ajtaja A pirkadó nap oltárjára ködfátyolt terít Ha újra szól a harang a Délvidék szabad lesz megint Nem eladó Nyáj legel a Hortobágyon Napsütötte rónaságon Onnan szól a furulyaszó A magyar föld nem eladó! Kémény füstje száll magasra Gólyamadárt odacsalja Tiszta vizű csillogó tó A magyar föld nem eladó! Népmesékbe beleillő Dús lankákon termő szőlő Borral teli gönci hordó A magyar föld nem eladó! Terem a föld épp eleget Mindent megad, amit lehet Piros alma, fehér cipó A magyar föld nem eladó! Hát a tücsök kinn a földön Idegennek hegedüljön? Ott a határ, ott a karó A magyar föld nem eladó! Adjuk el a temetőket Tagadjuk meg őseinket Képtelenség, nincs is rá szó A magyar föld nem

eladó! Miért eleink vérük adták Olcsó pénzért kiárulnánk? Átkozott minden áruló A magyar föld nem eladó! Soha nem lesz alku tárgya Édes népünk szép hazája Ezüst pénzre nem váltható A magyar föld nem eladó! Kárpátok Zengjetek Akibe magyar szív dobog, Akibe hősök vére csorog Az való közénk, Csak abban bízhattok Aki a zászlónkat viszi Aki a himnuszt énekli Akinek egy hazája van csak És egy cél élteti. Kárpátok zengjetek Új hősi éneket Legyen, mint régen volt Szeplőtlen nemzetet Kárpátok zengjetek Új hősi éneket Legyen, mint régen volt Szeplőtlen nemzetet Hej, hej-hej, hej Aki E földet tiszteli Két kezével műveli És a nemzet asztalát Kenyérrel szenteli Akiből új élet fakad És hű szerelmet ad Aki magyar gyermekét Hordja szíve alatt Kárpátok zengjetek Új hősi éneket Legyen, mint régen volt Szeplőtlen nemzetet Kárpátok zengjetek Új hősi éneket Legyen, mint régen volt Szeplőtlen nemzetet Hej, hej-hej,

hej Akibe magyar szív dobog, akibe hősök vére csorog az való közénk, Csak abban bízhattok Aki a zászlónkat viszi Aki a himnuszt énekli Akinek egy hazája van csak És egy cél élteti. 4x Kárpátok zengjetek Új hősi éneket Legyen, mint régen volt Szeplőtlen nemzetet Hej, hej-hej, hej Hej-hej Abból a fából Abból a fából vágjátok az én keresztem Amit akkor ültettek, amikor születtem Abból a fából legyen majd az én koporsóm Amelynek árnyéka alatt írták meg a sorsom Gallyaiból rakjatok egy olyan nagy tüzet Ami még egyszer táplálja kihülő szívemet Földbe nyugvó gyökeréből faragjatok pipát Szabad lelkem az égbe szálljon mint a füstkarikák Sudár ágai jók lesznek vaskaszák nyelének Mely arat, de fegyver is a Magyar kezének Fának apró forgácsát vessétek a szélnek Viszik messze majd hírünket ahol földet érnek Egy árva szűz rügyéből új élet sarjadjon Ne hagyjátok soha, soha, hogy nemzetetek kihaljon Legszebbik

részéből végül bölcsőt készítsetek Hogy szebb jövőről álmodjon minden magyar gyermek Lesz még Lesz még, lesz még, Lesz még motoros, lesz még gyalogos honvéd Vásárhelyben. Torda, Szereda, Várad, Nagybánya, Visszatér az őszre. Érted élünk drága hon, vesszen-vesszen Trianon! Lesz még motoros, lesz még gyalogos honvéd Vásárhelyben. Vesszen-vesszen Trianon! Lesz még hiradós, lesz még bombázós honvéd Kecskeméten, Munkács, Ugocsa, Ungvár, Szalonka, Visszatér a télen. Érted élünk drága hon, vesszen-vesszen Trianon! Lesz még hiradós, lesz még bombázós honvéd Kecskeméten. Lesz még rakétás, lesz még géppuskás honvéd Pécs várában, Zenta, Topolya, Temerin , Szabadka, Visszatér tavaszra. Érted élünk drága hon, vesszen-vesszen Trianon! Lesz még rakétás, lesz még géppuskás honvéd Pécs várában. Vesszen-vesszen Trianon! Lesz még gránátos, lesz még páncélos honvéd Fehérváron, Kassa, Somorja, Rozsnyó, Korpona,

Visszatér a nyáron. Érted élünk drága hon, vesszen-vesszen Trianon! Lesz még gránátos, lesz még páncélos honvéd Fehérváron. Érted élünk drága hon, vesszen-vesszen Trianon! Lesz még gránátos, lesz még páncélos honvéd Fehérváron. Vesszen! Emol Emol Hősök (Tízezrek vesztek a csatamezőn A halott katonák immár felköltöztek a csillagok közé Ott álnnak most dicső őseik közt, Hunnia égi seregében És ha eljön a nap, mikor megmérettetik majd hit, és erény Visszatérnek újra, Isten lángoló kardjaként) Hol van hazám, hol szült az én anyám A föld miért a vérem ontanám Sújtson, tépjen vihar Légy jó, légy hű magyar Hol jég, hol tűz kíséri életem A harcmezőn lesz majd a végzetem Sújtson, tépjen vihar Légy jó, légy hű magyar (Esküszöm a magyar Szent Koronára Hogy az ellenséggel soha al egkisebb egyetértésbe nem bocsátkozom Magamat a mindig hadi törvények szerint Derék harcoshoz illő módon viseltetetem, és

így becsülettel élek és halok Isten engem úgy segéljen!) Hol van hazám, hol szült az én anyám A föld miért a vérem ontanám Sújtson, tépjen vihar Légy jó, légy hű magyar Hol jég, hol tűz kíséri életem A harcmezőn lesz majd a végzetem Sújtson, tépjen vihar Légy jó, légy hű magyar Ne hagyd magad Úgy jöttem én,mint gyenge kislegény, Nyárra jött az ősz,és ősz után a tél, Fülembe hangzanak még az intőszavak, hogy VÉDD MAGAD,NE HAGYD MAGAD! Fülembe hangzanak még az intőszavak, hogy VÉDD MAGAD,NE HAGYD MAGAD! Az élet kemény,nem leányregény, Jegyezd meg fiam,hogy mindig van remény, Súlyos szavak,de megtanítanak, hogy VÉDD MAGAD,NE HAGYD MAGAD! Súlyos szavak,de megtanítanak, hogy VÉDD MAGAD,NE HAGYD MAGAD! Úgy jöttem én,mint gyenge kislegény, Nyárra jött az ősz,és ősz után a tél, Fülembe hangzanak még az intőszavak, hogy VÉDD MAGAD,NE HAGYD MAGAD! Fülembe hangzanak még az intőszavak, hogy VÉDD MAGAD,NE HAGYD

MAGAD! Az én házam Egy kis kuckót akarok, ahol meghúzódhatok Ahová azt hívok meg vendégségbe, akit akarok Feleségem főzőcskéz és ha az ablakon kinéz Integet mikor munkából végre hazaérsz. Az én házam, az én váram Minden rossz kint marad Az én házam, az én váram Nincs is nálam boldogabb Mikor elnyom az álom, fejem puha párnákon Igen elmondok egy imát és a holnapot várom Reggel forró kávéval és a kedvenc újsággal Kezemben olvasgatok, bosszankodok az egész családdal Az én házam, az én váram Minden rossz kint marad Az én házam, az én váram Nincs is nálam boldogabb Tiszta udvar, rendes ház, ilyet többet nem találsz Nincs a lábtörlő alatt kulcs nincs az ajtón rács És a postás ritkán jár, de ha pont otthon talál Megkérdezed tőle, hogy a szomszéd mit csinál, na mit csinál Az én házam, az én váram Minden rossz kint marad Az én házam, az én váram Nincs is nálam boldogabb Egy kis kuckót akarok, ahol meghúzódhatok

Ahová azt hívok meg vendégségbe, akit akarok Feleségem főzőcskéz és ha az ablakon kinéz Integet mikor munkából végre hazaérsz. Az én házam, az én váram Minden rossz kint marad Az én házam, az én váram Nincs is nálam boldogabb Az én házam, az én váram Minden rossz kint marad Az én házam, az én váram Nincs is nálam boldogabb, boldogabb Karácsony Egy csillag, fent az égen megáll, nem megy tovább: Isten elküldte hozzánk Megváltó egy-fiát. "Kedves angyalkám! Nagyon szépen kérlek, hogy hozzál nekem karácsonyfát és cukrot! És azokról is gondoskodjál, akik árvák és szegények. És akiknek nincs se anyjuk, se apjuk azokról-is-gondoskodjál!" "Angyalka szépen kérlek, Hozzál nekem egy nagykabátot, meg egy pár bakancsot! Mert jön a tél és nincs mibe járnom az iskolába köszönöm előre is az ajándékot!" Ott, nézd, mennyi gyertya: ma hívó lángja ég! Imára kulcsolt kézzel várjuk Szentestét.

"Drága-jó Jézuskám! Nagy kéréssel fordulok Hozzád hogyha megérdemlem, akkor nagyon szépen kérlek, adj nekem egy Bocskai-ruhát, meg egy karórát! És a szüleimnek-testvéreimnek egészséget - kezeit csókolom!" "Édes Angyalka! Hozzál Anyukának egy meleg ruhát, mert sír! És egy cipőt! És nekem - egy kabátot és egy tábla csokoládét, mert úgy szeretem és itt nincs!" És jégvirágok nyílnak a templom ablakán, koldusnak-szegénynek az ajtó nyitva áll. "Drága-jó Jézuska! Te, aki meglátogatsz minden jó gyermeket, ne feledkezzél meg rólam-sem! Nagyon szépen kérem Tőled, hogy add vissza egész Erdélyt a magyaroknak! És adj jó egészséget a szüleimnek és testvéreimnek! És még kérek szépen egy babát, ridikült, meséskönyvet, focit, cukrot, és a szegényeknek ruhát! Hallgasd meg hálás kislányod kérését!" Egy csillag, fent az égen megáll, nem megy tovább: Isten elküldte hozzánk Megváltó

egy-fiát. Ott, nézd, mennyi gyertya: ma hívó lángja ég! Imára kulcsolt kézzel várjuk Szentestét. Szél viszi messze Szél viszi messze a fellegeket Felette lángol az ég Nyújtsd ide édes a kis kezedet Ki tudja látlak-e még Ki tudja ölel-e a két karom, Ki tudja csókol-e szád galambom Ki tudja mely napon mely hajnalon Indul a század tovább - Add tovább! Ki tudja ölel-e a két karom, Ki tudja csókol-e szád galambom Ki tudja mely napon mely hajnalon Indul a század tovább Bármerre járok a csillagos ég Nevetve tekint le rám Bármerre járok a föld kerekén Mindenütt te nézel rám Járhatok síkon vagy a hegyek tetején Süvíthet száz zivatar galambon Szívemnek te vagy az örök remény Tehozzád száll ez a dal Járhatok síkon vagy a hegyek tetején Süvíthet száz zivatar galambon Szívemnek te vagy az örök remény Tehozzád száll ez a dal Szél viszi messze a fellegeket Felette lángol az ég Nyújtsd ide édes a kis kezedet Ki tudja látlak-e

még Ki tudja ölel-e a két karom, Ki tudja csókol-e szád galambom Ki tudja mely napon mely hajnalon Indul a század tovább - Add tovább! Ki tudja ölel-e a két karom, Ki tudja csókol-e szád galambom Ki tudja mely napon mely hajnalon Indul a század tovább Bármerre járok a csillagos ég Nevetve tekint le rám Bármerre járok a föld kerekén Mindenütt te nézel rám Járhatok síkon vagy a hegyek tetején Süvíthet száz zivatar galambon Szívemnek te vagy az örök remény Tehozzád száll ez a dal Járhatok síkon vagy a hegyek tetején Süvíthet száz zivatar galambon Szívemnek te vagy az örök remény Tehozzád száll ez a dal Summáját írom Summáját írom Eger várának Megszállásanak, víadaljának Szégyönvallását császár hadának Nagy vígaszságát az Magyar Királynak Csuda bátorok ott bent valának Az bölcs hadnagyok sokan forgódnak Jólehet bennök sokan hullnak Rajtok törökök semmit sem koptatnak Isten megadá szerencséjöket Mert ő

meghallá könyörgésüket Ám ott elveszte sok törököket Szégyenbe hozá az ellenségeket A tömlöcbástyánál Dobó vala Ott ő apródját ellőtték vala Ő keze-lába sebesült vala Ott egri asszonyok vitézkednek vala Lám sok köveket vártákra hordtak Nagy bátor szüvvel ők hajigálnak Arany zászlóját Ali basának Hősök bényerék, s igen vígadának Már meghallották ez vár summáját Egri szállásnak históriáját Azon imádjuk mennyei atyánk Tőlünk se vonja meg írgalmasságát Egröt minékünk éltig megtartsa Több végházakkal megszaporítsa Az pogány kézből megoltalmazza S Keresztény népöt igaz hitben tartsa Felvidéki táj Ködbe burkolózott a felvidéki táj, Csípős, hideg szél fúj, decemberre jár. Útmenti fenyőket megsimogatom, Nehéz könnycsepp gördül végig arcomon. Ködbe búrkolózott a Felvidéki táj, Sárga napraforgó csonka szára áll. Elvágták tövétől virágát, termését. Sorsában hordozza a Magyar

szenvedését. És csak nézem a felleget, Nézem azt a hegyet, Amit Trianonból senki nem nézhetett! Megkérdem a napot, megkérdem én tőle, Mi volt szegény népem ily rettenetes bűne! Ködbe búrkolózott a Felvidéki táj, Pozsonytól Kassáig szebb időre vár. Piros az ég alja, lágyan hívogat, Zöldül a vetés már a fehér hó alatt. És csak nézem a felleget, Nézem azt a hegyet, Amit Trianonból senki nem nézhetett! Megkérdem a napot, megkérdem én tőle, Mi volt szegény népem ily rettenetes bűne! Ködbe burkolózott a felvidéki táj, Csípős, hideg szél fúj, decemberre jár. Útmenti fenyőket megsimogatom, Nehéz könnycsepp gördül végig arcomon. És csak nézem a felleget, Nézem azt a hegyet, Amit Trianonból senki nem nézhetett! Megkérdem a napot, megkérdem én tőle, Mi volt szegény népem ily rettenetes bűne! Vándor Vándor vagyok, vándor Folyó vízben gázol, Fólyó vize messze-messze sodor Édes kis hazánkból! Fólyó vize

messze-messze sodor Édes kis hazánkból! Kócsag magyar Kócsag, Tőled búcsozom csak, Bújdosóknak keserű kenyere Húzza tarisznyámat! Bújdosóknak keserű kenyere Húzza tarisznyámat! Erdő sűrű erdő, Rejtsél el mindentől, Hogy ne lássanak ne is kerssenek Míg szebb jövő nem jön. Hogy ne lássanak ne is kerssenek Míg szebb jövő nem jön! Mária országa, találj nyugasságra, Hogy ne bújdosson többé a magyar, saját hazájába! Ne bújdosson többé a magyar, saját hazájába! Ne bújdosson többé a magyar, saját hazájába! Doberdó Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre. Csillagos ég, merre van a Magyar hazám? Merre sirat engem az édesanyám? Jaj Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Messze földön, idegenben lesz a sírom, Édesanyám, arra kérem ne sírjon! TOBORZÓ Harcba hívja nemzetünk minden hű fiát Toborzóra fújják már a trombitát Én fatornyos kis falum, jó apám

, anyám Búcsút intek, indulok őseink nyomán Földön- égen vágtatunk , nincs ki ellen áll Levegőt hasítja ezüst vas madár Győzelemre visszük most népünk zászlaját Mindhalálig óvjuk , Istent és hazát KELETI KÁRPÁTOK Amikor az égen Sápadt hold ragyog Keleti kárpátok Rátok gondolok Hol édesebb a bor És barnább a kenyér De azt a kicsiny földet Nem adná semmiért Ő nem panaszkodik Csak tűr csendesen Várja, hogy hazája keblén Megpihenhessen Annyi év után is Szorítja fegyverét Kárpátalja örzi még Az ősi Vereckét Súlytotta éhség Málenykíjrobot Száz meg száz testvérünk Halálba gyalogolt Most könnytől keserű A Latorca vize Fehér habja a sok kínt Magába temette Halgatom a fájó Körtemuzsikát Magam elött látom A Magyar golgotát Találkozunk mi még Nem hal meg a remény Találkozunk mi még a Vad Kárpátok tetején NEVEKET AKAROK HALLANI Neveket akarok hallani Kik ötvenhat hóhérai Kik hoztak ítéletet Egy tiszta

forradalom felett Mert a bűn az csak bűn marad Kezükhöz vér tapad Istentől embertől Ne várjon irgalmat Ezernyi áldozat, most Sírjából felmutat Gyilkos és áruló Szent földben nem nyughat Neveket akarok hallani Én nemtudok megbocsájtani A hosszú börtön évekért A porba hulló könnyekért Azt várja tőlünk most a világ Hogy pusztán keresztényi könyörületből Bocsássunk meg , Lépjünk tovább Bocsássunk meg azoknak Kik gyermeket lánctalppal tapostak Akik a sortüzet vezényelték? Bocsássunk meg a mészárlásért A sok évnyi kegyetlen megtorlásért? Felejtsük el, Hogy arccal lefelé temették a Magyart? Hogy sokaknak csak az emigráció maradt? Felejtsük el, A kínzások iszonyú borzalmait, A halálra ítéltek utolsó szavait? Bocsássunk meg, S majd ítél a történelem? Hát nem! Nem és Nem! IGAZÁN SZERETNI "Amit erő és hatalom elvesz Azt ídő és kedvező szerencse Ismét visszahozhatják. De miről a nemzet félve a

szenvedésektől Önmaga lemondott, Annak visszaszerzése mindíg nehéz S mindíg kétséges" (Deák Ferenc) Mert aki hazáját igazán szereti Oltárán gyönyörű életét szenteli Piros fehér zöld lesz áldott szemfedője De Isten ugy segítsen száz lép majd helyébe Akinek fáj Erdély rabláncon tartása S eljut a szívéig súlyos sóhajtása Meghalja konduló harang hívó szavát Nem hagyja magára szegény Kárpátalját Kinyújtja segítő két kezét népének Ezer sebből vérző Tátra-felvidéknek És ha harci sípját a nyugati szél fújja Őrvidék keresztjét erős vállán hordja Látja szolga sorba hajtott magyarságát Eke szarván síró Bánságot és Bácskát Ráncot szánt az idő, ifjú homlokára De szemében csillog a szabadságnak lángja KIVÁNDÓRLÓK DALA Bús vállunkon nyűtt tarisznya Nyűtt lábunkon ócska csizma Fel is út, le is út Idegenbe visz az út Fáj szívünkben régi emlék Bizony pajtás, haza mennénk De nincs hova,

nincs hazánk Se otthonunk se anyánk Idegenből idegenbe Munkahelyről munkahelyre Visz az idő , visz a szél Gonosz idő, gonosz szél Gép dübörög, fejsze csattan Otthon járunk gondolatban S mig hordjuk a szolga súlyt Fáj az élet, fáj a múlt De majd egyszer üt az óra S fölszálunk egy víg hajóra Hohahó, szép hajó Vitorlája mint a hó S nyűtt szívével halál szárnyán Hazatér a bujdosó PÁLINKA A jó Magyar pálinkának Nincsen párja, nincsen párja Egyedűl van mint a Magyar A világba, a világba Szilva, körte, cseresznye Éljen a Haza! egészségünkre Aranyból van, gyémántból van Minden cseppje, minden cseppje Olyan mint a tűzről pattant Kismenyecske, kismenyecske Orvosság ez akármilyen Nyavajára, kikúrálja Ezért jár az Magyar ember A csárdába, a csárdába Erős mint a háromszor varrt Csizma szára, csizma szára Amiben be masírozunk BÁNATVIRÁG Bánatvirág lelkemen Névtelen sírra teszem Nincs más virág sírodon Csupán

bánat virágom Bánatvirág kinyílik Szomorúfűz sóhajlik Szomorúfűz simogatja Enyhe szellő borzolgatja Bánatvirág lelkemen Emlékemből nevelem Körbefonja lelkemet A szomorú emlékezet Bánatvirág nem hervad Emlékem mi táplálja A kegyetlen időt álja Leteszem sírhantodra Bánatvirág lelkemen Egy névtelen sírra teszem Szomorúfűz simogatja Könnyű szellő borzolgatja FIÚMEI RIBILLIÓ A matróznak ezüst a zsoldja Öt esztendő a szolgálatja Hej hó , lesz ribillió Ha Fiúméban kiköt a hajó A világítótorony körbe néz Kiszáll a sok fáradt tengerész Sikátorban füstös fogadó Ott az élet, ott van minden jó Lányok lányok el ne bujjatok Itt jönnek a Magyar matrózok Horthy Miklós legszebb matróza Tetováltat vastag karjára Búslakodik a sok fehérnép Lengeti a kis keszkenőjét Hej hó, sírni volna jó Ma Fiúméből kifut a hajó Vitorlát bont, horgonyt fel szedi Ágyút tölt a tengert kémleli Hej ho , lesz ribillió Ma Fiúméből

kifut a hajó BIZALMAM AZ ŐSI ERÉNYBEN Bizalmam az ősi erényben Hiszem , hogy vélünk az Isten Hiszem , hogy lesz feltámadás Az idők kezdete óta Regéket mesélnek róla Milyen szép is az én hazám Ha látsz út menti keresztet Vándor állj meg egy percet Olvasd a Hősök névsorát Voltak kik előttünk jártak Erősek , ifjak s bátrak Hitték egy szebb kor hajnalát Bizalmam az ősi erényben Hiszem , hogy vélünk az Isten Hiszem , hogy lesz feltámadás Jegyezd szavam históriás Lesznek kik utánunk jönnek Szótlanúl helyünkbe lépnek Vitézűl harcolnak tovább S egyszer majd arról mesélnek Hogy valahol volt egy nemzet Ki vissza szerezte a hazáját HEGYEK FÖLÖTT Szilaj , vad hegyek fölött Kerecseny sólyom száll Letekint a magasból A büszke szép madár Hol lehetne ennél dúsabb Ennél szebb a táj És ameddig a szem ellát Virul a határ Nap, hold a csillagok S az égi pásztorok Vigyázzák holnapod Kísérjenek táltosok Beköszönt a rosszidő

Sűvít a hideg szél Szárazágakból rakott Fészkére vissza tér Hazájára lassan-lassan Ráborúl az éj Sötét felhők tornyosulnak Hosszú lesz a tél Tatár tépte, Török dúlta Hányszor otthonát Elszökhetne elmehetne Tágas a világ De ide köti minden rög A hűs vizek a fák Itt lehet csak boldog Itt élhet tovább SZEGÉNY MAGYAR NÉP Szegény Magyar nép Téged vihar tép Lábad ahol jársz Tövisekre lép Szép délibábos rónánál Sír a vén hegedű Szél zokogja a nótáját Miért olyan keserű Szegény Magyar nép Téged vihar tép Réges rég Szegény Magyar nép Beborult az ég Hol van már a szép Régi dícsőség És hadak útján nem jár már Hős Csaba hadvezér Szép Duna-Tisza partjánál Már csak a bánat él Szegény Magyar nép Lesz e még az ég Kék mint rég HA KELL! Leszek felhő a kék égen Esőt hozok nyári éjjen Villám fénye ébredésem Menydörgés a szívverésem A szívverésem Ha kell búvó csermely leszek Szomját oltom az

embernek S mikor vízzel kereszteltek Lélek tükrét tartom nektek Úgy ismertek Leszek tölgyfa pusztságba Arany levél koronába És aki évgyűrűm számlálja Csak a múló időt látja Ha megszámlálja Ha kell hideg acél leszek Köszörűkövön éleznek Vérfesti be majd testemet Hogy ha egyszer elővesztek Ha elővesztek Viszhang leszek hegy gyomrába Szavam a föld sóhajtása Sorsom titkok hallgatása Válasz minden vallomásra Sóhajtásra Ha kell tisztító tűz leszek Izzó parázsban születek Haragomban lángot vetek Mikor egy nap megismertek Lángot vetek HALOTTI BESZÉD (részlet) Látjátuk feleim szümtükkel, mik vogymuk Isa , pur és homu vogymuk mennyi milosztben teremtevé eleve Mü ösmüküt Ádámut És adotta vala neki paradisumut házová És mend paradisumben való gyümülsüktűl Monda neki élnie Híjon tilotová őt egy fa gyümülsétűl Gye mondová neki miérett nüm enniük Isa ki nopun eendül oz gyümülstűl Halálnek halálával holsz

Haadlavá holtá teremtevé Istentűl Feledevé engedé ürdüng intetüinek EGY NAP AZ ÉLET Csak egy nap az élet fiúk, Csak egy nap és nincsen tovább! De ezért a napért megszületni, Érdemes volt cimborák. Még csontunkon mozdul a hús, De vérünket issza már a föld, És látni a távoli fényt, Ahogy elfedi lágyan a köd. Ha dob helyett harsona szól, És nyitják a menny kapuját, Ott menetel seregünk, A csillagösvényen tovább. Nem számít honnan jöttél, Csak az számít , hogy merre mész, És a zászlód , mit magasra tart, Egy ökölbe szorított kéz. Ezer meg ezer év edzett apát és fiát, Elfogadni ha kell, a hősies halált. Ezer meg ezer év tanított anyát és leányt, Szívében viselni , fekete gyászruhát. MAGYARNAK SZÜLETTEM Nem hajlok semmi szélnek, Pusztító jégverésnek, Úgy állok rendületlen, Magyarnak születtem! Hiába ütnek , rúgnak, Keményfából faragtak. Az ég ítél felettem, Magyarnak születtem! Lágy eső arcom mossa,

Vállamon népem sorsa. Teszem mit meg kell tennem, Magyarnak születtem! Vadászhat énrám bárki, Van erőm bosszút állni. Én soha nem felejtem, Magyarnak születtem! Ha egyszer megtagadnám, Édes jó szülőhazám. Sújtson le rám az Isten! Magyarnak születtem! Rab madár , hogy ha voltam, Kitéptem minden tollam. Áruló sosem lettem, Magyarnak születtem! JÓ LENNE Jó lenne megfogni apám erős kezét, Még egyszer látni csak , szigorú szemét, Jó lenne hallgatni bölcs szavait, Megfogadni mindent , amit tanít. Jó lenne anyámnak ölelő karjában, Őszinte gyermekként hinni a világban, Jó lenne érezni tiszta illatát, Aggódó arcának lágy mosolyát. HALLOTTAM NAGY HÍRÉT Mikoron a hegyek újra megremegnek! Morajló hangjától a magyar seregnek! Akkor lesz majd szép! Akkor lesz majd jó! Ó o o o o ó! Hallottam nagy hírét , pattogó tüzeknek, Pusztákon száguldó vad, harci méneknek. Hallottam nagy hírét , jurták tengerének, Nyeregbe

született , szilaj gyermekének. Hallottam nagy hírét , pengő szablyáknak, Lándzsát hajító , jó acélos karjának. Hallottam nagy hírét , táltos doboknak, Erőtől duzzadó , felajzott íjjaknak. Hallottam nagy hírét , kalandozásoknak, Bizáncnak , Rómának , megsarcolásának. Hallottam nagy hírét , fényes győzelmének, Pozsonynál elhulló rút ellenségének. BARÁTOM MONDD MERRE VAGY Könnygáz marja torkomat, Sállal fedem arcomat. Kardlap cserzi hátamat, Barátom , mondd merre vagy? Az utcán testvérem lövik, Pesten Magyar vér folyik. Rendőrlovak taposnak, Barátom , mondd merre vagy? Ó óóó Mint eldobott kő ,száll a szó. Ó óóó Csak egy igaz út járható. Meggyalázták lányomat, Nemzetem , vallásomat. Börtön mélyén kínoznak, Barátom , mondd merre vagy? Ronggyá ázott ruhámban, Fegyverek célpontjában. A fél szemem aszfaltra fagy, Barátom , mondd merre vagy? ÁSÓ, KAPA, NAGYHARANG Életemben csak egyszer szerettem, Bármit

gondolsz , hát gondold kedvesem. Nem választ el minket, bánat sem harag, Csak ásó , kapa , nagyharang. Térden állva megyek hozzád ha kell, És az eső is csak rólad énekel. Zsebemben apró gyűrűt viszek, S megkérem mind két kezed. Oltár elé viszlek fehér ruhában, Nálad szebbet még soha nem láttam. Együtt leszünk, csak te és én, Míg a világ véget ér. Igy élünk majd együtt boldogan, És egy szép nap egy gyermek megfogan, Lesz sok gyerek , igen sok-sok gyerek, Ezért mindent megteszek. TÁBORI POSTA Hol a magas hegyek júniusban fehér kucsmát hordanak, És pisztráng rajok úsznak el a korhadozó híd alatt. Hol lent a völgyben kétszáz kémény füstfelhőket ereget, Élt egy asszony magányosan , férjéről várt híreket. Két éve már , hogy tábori lap nem oldotta magányát, Reménykedve várta mégis minden nap a postáját. A kertkapuhoz kisétálva leste meg a hírhozót, És könnyes szemmel sétált vissza ma sem kapott semmi jót. Egy nap

aztán furcsa levél érkezett a címére, Csináltasson igazolványt megváltozott nevére. Megírták , hogy mikor menjen melyik házba és hova, Igy lett Kovács Máriából, Maria Kovacsova. Ki tudja már mennyi hosszú év repült el azóta, Hogy utoljára levelet hozott ki neki a posta. Esténként férje fényképét fekteti párnájára, Beszél hozzá símogatja és hűségesen várja. Egyszer aztán nyílt az ajtó és ott állt a vén baka, Mankójára támaszkodva a fogságból tért haza. Nem szóltak csak nézték egymást mint szerelmük hajnalán, Nézte egymást némán az az ifjú és a szép leány. A JÁSZSÁGBAN, A KUNSÁGON A Jászságban a Kunságon, Gúny kicsiny Magyarországon, Hajtja nyáját a juhász, Közben vígan furulyáz. Haj, de ő is terelgetné, A juhait Arad felé, Kárpátokig meg sem áll, Régi határkőre áll, S onnan kiabál ! Van fokosa , van bicskája ! Hitvány embert négybe vágja! Hej , hej , hej ! Hej , hej , hej ! Hej , hej , hej

! Így énekel! Görbe botján támaszkodva, Néz a juhász a távolba. Szalad a nap nyugatnak, A kutyái csaholnak. Széna, szalma a kunyhója, Szőr subája, takarója. A tűz mellé lefekszik, Parazsánál melegszik, Egész reggelig! A VILÁGTÓL ELZÁRVA A világtól elzárva , égi tisztaságba, Hegyektől ölelve, a remény sugára. Született asszonytól , született embertől, Lelke hófehére , az egy igaz Istentől. Míg künn a fenyveseket , tépi a vad Nemere, Bent pattogó tűznek , símogat melege. Hol apáról fiúra , száll a titkok titka, Kárpátok őrzője , imígyen tanítja. Ha mész hegygerincen , ha mész patakvölgyben, Lábad alatt az út , könnyű sosem legyen. Menj sűrű erdőkön , menj a hómezőkön , Hagyod ott nyomod minden drága magyar rögön. Hallasz majd beszédet , hangosat , csendeset, Keserűt kárognak, az igazság édesebb. Édesebb a nyelvnek , az őszinte szó íze, Varjúk károgása , ne zavarjon össze. Kutass a végtelenben , a

sorsod két kezedben, Nyisd ki , olvasd bátran , ott rejlik benne minden. Ott rejlik boldogságod , ott rejlik minden álmod, Tövisek közt nyíló , szép mártír halálod. ÁRPÁD APÁNK Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted, Nem veszhet el, ha eddig el nem veszett. Sej-haj , ősí búnk és bánatunk. Sej-haj , újra élünk vígadunk. Volt is nékem , lesz is nékem boldog vidám életem. Árpád apánk gyermekeként ezt a hazát kedvelem. Nem mennék el más országba, sehová a világon, Jó időben , rossz ínségben ezt a hazát szolgálom! Tud szeretni a magyar szív igazán, Kit szeressen ha nem téged szép hazám. Sej-haj , hű légy hozzá barátom. Sej-haj , nincs más hazád e világon. ERDÉLY SZABAD! Nem lesz hazája senki másnak, Erdély örökre Erdély marad. Hiába dúlta hódító had, Erdély szabad és szabad marad! Erdély szabad és szabad marad! Hűs vízű Réka patak, A kövek közt messze szalad, Medrében száz nemzedék, Itta magába az ősök

hitét. Hol ég tengerében együtt halad, Balról a hold és jobbról a nap. A büszke turul kitárt szárnya alatt, Állnak az erdélyi bástyafalak. Erdély szabad és szabad marad! Felrótta történetét, Völgyekét bércekét. S ha húzták a vészharangot, Kezébe kardot s kaszát fogott. Mert nem lesz. SZÓZAT Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar ; Bölcsőd az s majdan sírod is, Melly ápol s eltakar. A nagy világon e kívűl Nincsen számodra hely ; Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned , halnod kell. Ez a föld, mellyen annyiszor Apáid vére folyt ; Ez, mellyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak hadai ; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt. És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár , de törve nem, Él nemzet e hazán, S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált :

"Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!" Az nem lehet , hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő, És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt. Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor , melly után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll. S a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl. Légy híve rendületlenűl Hazádnak , oh magyar : Ez éltetőd , s ha elbukál, Hantjával ez takar. A nagy világon e kívűl Nincsen számodra hely : Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell. HALLOM AZ IDŐK SZAVÁT Oly század szülötte vagyok, Mely embert és hazát megtiport. Gyökértelenné tett Mindent mi igaz. Hol virág nyílt, Most tövis és gaz. S ki egykoron magasra tört, Azt most hant

fedi, Kétlábnyi föld. Megannyi pöröly csapása, A Magyar megpróbáltatása. De állja! Állja ez a sírba küldött nemzet. S tudja! Vihart arat az, ki szelet vet! Csendben fenik hozzá a kaszát. Lesz itt még jobb világ! Én hallom az idők szavát. Hallom az idők szavát, Elindul, ami meg állt, A jóslat beteljesül, Minden újra egyesül, Keletről nyugatra tart, Kezébe lángoló kard, Igazság nyergében ül, Felette angyal repül. Ahol a múlt véget ér, A föld s az ég összeér, Száz apró fogaskerék, Egymásba mar úgy, mint rég. AKKOR MEGYEK Akkor megyek, Mikor szűz hó esik, Mikor csend van és félhomály, Akkor megyek, Mert így írták meg, Ott fenn még hajdanán. Te most! Könnyet se ejts, nem érdemes, De ha jófajta bort töltenél, Locsolj egy kortyot a földre komám, S abból tudom majd, Hogy szerettél. Nem voltam jó, Nem voltam rossz, Azt kaptam mindig, ami jár, És örültem annak, Hogy ismertelek, És ismertél te is talán. Mindig van

még egy, Utolsó lépés, Egy utolsó szó, egy hang, De nem látta, Nem hallotta ezt már senki, Olyan lassú volt, olyan halk. Te most! Könnyet se ejts, nem érdemes, De ha jófajta bort töltenél. ÉBREDJ MAGYAR! Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország föltámadásában! Ámen Érc harangok zúgnak, Ébredj Magyar! Ébredj Magyar! Ébredj Magyar! Úz-tól a Lajtáig, Egyet akar! Egyet akar! Egyet akar! Zászlainkat fújja, tépje a szél! Nevünket zengje az ég! Héj-héj! Harsanjon fel újra, vad csataszó! Ó, ó, ó, ó! Hejhó! Kárpátok ölelte, Drága haza! Drága haza! Drága haza! Nem hagyunk el veszni, Nem, nem soha! Nem, nem soha! Nem, nem soha! Zászlainkat fújja, tépje a szél! Nevünket zengje az ég! Héj-héj! Harsanjon fel újra, vad csataszó! Ó, ó, ó, ó! Hejhó! Visszaveszünk földet, Erdőt, mezőt! Erdőt, mezőt! Erdőt, mezőt! Adjon az Úr Isten, Hozzá erőt! Hozzá erőt! És szebb

jövőt! Zászlainkat fújja, tépje a szél! Nevünket zengje az ég! Héj-héj! Harsanjon fel újra, vad csataszó! Ó, ó, ó, ó! Hejhó! Ó, ó, ó, ó! Hejhó! MÉZESKALÁCS Tátongó bombatölcsér, Szülői házuk helyén, Így jött szenteste 44. Tíz éves sincs és árva, A légnyomástól kába, Kevés neki egy üdvözlégy. Kilőtt tankok közt sétál, Kihalt utcák kövén jár, Ment, míg egy régi bolthoz ért. Fázott és nem volt pénze, Sóvárgó szemmel nézte, Az ő kis mézeskalács szívét. Lelencek közé zárták, Fejét kopaszra nyírták, Jéghideg vízben fürdették. Titokban minden éjjel, Ágya mellé letérdel, Imádkozik a kis szívért. Öt év gyorsan elrepült, Gyerekből ifjú serdült, Amikor szélnek eresztették. Gyalogolt sínek mentén, Tehervonat tetején, Ment, míg a régi bolthoz ért. Mint ha csak várta volna, Még Pest ostroma óta, A szív, hogy végre megvegyék. Levette, és csak nézte, Úgy fogta két kezébe, Hogy szinte

hozzá sem ért. A szív nem is sejtette, A fiú, hogy szerette, Vigyázott rá, ne törjön szét. Ma is egy kis fiókban, A szív még meg-megdobban, De a fiút, eltemették. MAGYAR BAKA Vérzivatarban, Száz viadalban, Győztes a honvédsereg! Láng tengerében, Mindig az élen, Nem csügged, nem hátrál meg! Üvölt a szélbe: Isten nevébe! És úgy harcol, mint még soha, Szemben az árral, Egy szál magában, Hát így küzd a Magyar baka! Csikorgó télben, Fagyban, a jégben, Nem hagyja el őrhelyit. Fegyver a hátán, Úgy áll a vártán, Az utolsó lehelletig! Üvölt a szélbe: Isten nevébe! És úgy harcol, mint még soha, Szemben az árral, Egy szál magában, Hát így küzd a Magyar baka! Vérzivatarban, Száz viadalban, Győztes a honvédsereg! Láng tengerében, Mindig az élen, Nem csügged, nem hátrál meg! Üvölt a szélbe: Isten nevébe! És úgy harcol, mint még soha, Szemben az árral, Egy szál magában, Hát így küzd a Magyar baka! Hát így küzd

a Magyar baka! Hát így küzd a Magyar baka! HA LÁTOK CSILLAGOT Ha látok csillagot, Ragyogni az égen. Látom, amit láttak, Őseink is régen. Látom az Alföldről, Hajnal pirkadatkor, Eltűnni fényüket, A látóhatárról. Látom, ha felnézek, Fenyő rengetegből, Göncöl szekér rúdját, Erdély szegletéből. Apró gyertyalángként, Mutatják az utat, S hazáig vezetik, Kóborló fiukat. Látom a Tiszának, Murának vizében, Tükröződni fényük, Vajdasági éjben. Halászok hálóján, Gyöngysorként csillognak, Mint akik az égről, Búsan aláhulltak. Látom nagy hegyekről, Oly de oly közelről, Kéznyújtásra vannak, Palócok földjéről. Mint ezernyi mécses, Pislákoló fénye, Kigyúl, majd elalszik, Estéről estére. Látom tündöklésük, Kárpátok aljáról, Hogy tekintenek le, Sötét égboltjáról. Hol szabad tűz mellett, Vadászok regélnek, S míg egymást hallgatják, Ők is fel-felnéznek. Látom sugarukat, Megtörni a Rábán, Rég

kiszolgált malmok, Korbácsolta fodrán. Őrségi házaknak, Kicsiny ablakán át, Figyelik a csillag, Örök vándorlását. SZÁRBA SZÖKÖTT A BÁNÁTI BÚZA Szárba szökött a Bánáti búza, Nincs a földön nála jobb se szebb, De a határ átvándorolt rajta, S nem tudja most Magyar é vagy Szerb. Csak azt tudja, Magyar kéz vetette, S Magyar ima kért reá esőt, Kapájával az görnyedt felette, Amikor az első gaz kinőtt. Szegény búza mit tehetsz te róla, Hogy aki néked életet adott, Nyomorúságos lett annak sorsa, Csak vetett, de nem arathatott. Így megy ez már évtizedek óta, De ha majd a rab idő letelt, És újra Magyar lesz a déli róna, Csak az arat, majd aki vetett. Szárba szökött a Bánáti búza, Nincs a földön nála jobb se szebb, Újra Magyar lesz a déli róna, És csak az arat majd aki vetett. RONGYOS GÁRDA Most dobban a szív, Bátran indul a láb, Érzem a százéves, Nyárfa illatát. Rongyos ruhában, De önkéntesen, Fel sáncra fel! A

végeken. Ott járnak Sopron fölött, A füst száll, az ágyú dörög! Most dobban a szív, Bátran indul a láb, Városon, falvakon át. Fújják az óta is, A hűség dalát, A Lővérek visszhangozzák, Dallamát. Hogy addig van országod, Lágy kenyered, Ameddig van, Fegyvered! Ott járnak Sopron fölött, A füst száll, az ágyú dörög! Most dobban a szív, Bátran indul a láb, Városon, falvakon át. Hány boldog szempár, Kísérte útjukat, Nézték a fáradt, De elszánt arcukat. Újult erővel, Mentek tova, S tették mit megkövetelt, A haza! Ott járnak Sopron fölött, A füst száll, az ágyú dörög! Most dobban a szív, Bátran indul a láb, Városon, falvakon át. Unokák, ha sírunk futják, Ne köszönjék, ne is tudják, Hogy Isten volt a generális, Verte börtön is halál is, Ő utána vérbe, sárba, Menetelt a Rongyos-gárda! HA MAJD, A NYARUNKNAK VÉGE Ha majd, a nyarunknak vége, Csendesen szitál a hó, Lennék még te néked édes, Lennék még

te néked jó. Csendes kis legénylakásban, Az óra búcsúra int, Kívülről zajlik az utca, Hangos az éljen szó kint. Hallod, hogy fújják a kürtöt, Hallod e a zeneszót? Azt fújják: Előre rajta! Fújják már a riadót. Borulj a vállamra kedves, Estére másé lehetsz, Estére indul az ezred, Estére én is megyek. Amikor leszáll az alkony, Masíroz az ezredünk, Csókolj meg még egyszer édes, Ki tudja hová megyünk? Pislogó tábori tűznél, Az ezred pihenni tér, Nem tud aludni a hadnagy, Papírt és ceruzát kér. Otthon őt valaki várja, Úgy hallja valaki sír, Fejét a kezére hajtja, És aztán csendesen ír. Másnap a kórházi ágyon, Fekszik a hadnagy szegény, Golyó ment a tüdejébe, Életre nincs már remény. Doktor úr szeretnék írni, Magam sem tudom miért, Szeretnék egy kislányt látni, Aki tán nem is enyém. Doktor úr az égre kérem, Adja ki tiszti ruhám, Nem fekszem többé az ágyon, Megvédem Magyar hazám. Nem lehet, mondja az

orvos, Beteg még a hadnagy úr, A hadnagy az éj leple alatt, Kiszökött a korházból. Vége van az ütközetnek, Véresen száll le a nap, A hadnagy hordágya mellett, Imádkozik már a pap. Bíztatja csendesen halkan, A hadnagy nem hallja már, A szíve lázasan dobban, S lelke a mennyekbe száll. Levelet hozott a posta, Ami a hadnagyról szolt, A kapitány elolvassa, Azután csendesen szól. Írjátok meg a leánynak, Ne várja a hadnagyát, Itt ássák örökös ágyát, Itt ásták meg a sírját. Csendesen leszáll az éjjel, Megperdülnek a dobok, Nem tudja senki, hogy otthon, Valaki halkan zokog. Csendes kis legénylakásban, Meghalt egy gyönyörű lány, Éles tőrt szúrt a szívébe, Elment a hadnagy után. KRASZNA HORKA Kraszna horka büszke vára, Ráborult az éj homálya, Magas tornyán az őszi szél, Régmúlt dicsőségről mesél. Rákóczinak dicső kora, Nem jön vissza többé soha. Harcosai rég pihennek, A bujdosó fejedelemnek, A toronyból késő

este, Tárogató nem sír messze, Olyan kihalt, olyan árva, Kraszna horka büszke vára. NYAKAS A PARASZTGAZDA Nyakas a parasztgazda Faragatlan fajta Kajla bajsza alatt kacag Ha dagad a flaska Haj-jaj Ablak alatt dalra fakad S szakadatlan hajtja Ha laza a gatyamadzag Csak kalap van rajta Menyecske tehenet fej Gyenge len pendelyben De pendelye elfeslett S fedetlen lett keble Ej-hej Megszeppen erre egy percre Persze ez lett veszte Egy fess levente megleste S menten leteperte Iszik kicsit s így indít Biciklizni mindig Bíz kicsipik s viszik is Nyírpilisi sittig Sír-rí Nincs kis rigli nincs bilincs mit Civil ki bír nyitni Illik íly piciny csínyt így Rittig sittig vinni Folyton torkos drótos tót Sós ropogóst kóstol Potyog most sok olcsó gomb Oly komoly gyomortól Hó-hó Ódon hordóból csobogó Jó bort mohón kortyol No most gondoskodjon doktor Módos koporsóról CSÁNGÓ HIMMNUSZ Csángómagyar, csángó magyar, Mivé lettél, csángó magyar, Ágról szakadt madár

vagy te, Elvetetve, elfeledve. Egy pusztába telepedtél, Melyet országnak neveztél, De se országod, se hazád, Csak az Úristen gondol rád. Idegen nyelv beborít, nyom, Olasz papocskák nyakadon, Nem tudsz énekelni, gyónni, Anyád nyelvén imádkozni. Én Istenem mi lesz velünk? Gyermekeink, s mi elveszünk! Melyet apáink őriztek, Elpusztítják szép nyelvünket! Halljuk, áll még Magyarország, Úristenünk, te is megáld! Hogy rajtunk könyörüljenek, Elveszni ne engedjenek. Mert mi is Magyarok vagyunk, Még Ázsiából szakadtunk, Úristen sorsunkon segíts, Csángó magyart el ne veszítsd! Úristen sorsunkon segíts, Csángó magyart el ne veszítsd! Úristen sorsunkon segíts, Csángó magyart el ne veszítsd!