Arts | Painting » A tempera, mint művészeti technika

A tempera, mint művészeti technika Egyáltalán nem ritka eset, hogy minden fedő vízfestékkel készült festményt tévesen temperának neveznek. A tempera lényege azonban alapvetően eltér fedő vízfestékekétől A temperafestékek hatás szerint a fedő vízfestékek és az olajfestékek között állnak, miután ezek mindkét festékrendszer kötőszerét tartalmazzák. Festéktechnika szempontból tehát a tempera kötőanyaga mindig vizes és nem vizes kötőszer keveréke. Az újlatin „temperare” szó annyit jelent, mint „keverni”, „elegyíteni”. A korábbi időkben ezt a szót használták a különböző kötőanyag-keverékekre. Festőalapja: Kiválasztásánál a temperafajta szerint döntünk. De a vizes tempera használata kor: elő enyvezet vászonfajták, fa- és farost lemezek, tónuspapír, szürke vagy fehér kartonokat használjunk. Temperaemulzió-rendszerek: Az itt szóba jöhető kötőanyagok a következők lehetnek: gumiarábikum-oldatok,

feltárt keményítők, cellulózenyv, vagy kazeinenyv. Mint nem vizes kötőanyag szóba jöhetnek: zsíros olajok, olajfirniszek, balzsamok, gyantaoldatok, gyantaszappanok, viaszos terpentinolaj-paszták vagy viaszszappanok. Természetes emulziók: ide tartoznak a tejes növényi nedvek sokasága, például a fügefa fiatal hajtásának levágásakor megjelenő fügetej. A természetes emulzió prototípusa azonban a tojás Már az ókorban is alkalmazták a festéstechnikában. Ezek mellett a kémiai ipar manapság számtalan szintetikus emulgátort is ismer. Az alkalmazott anyagok szerint teszünk különbséget a különféle temperafajták között: gumitempera, enyvtempera, kazein-tempera, tojástempera, olajtempera, viasztempera stb. A középkortól kezdve a tojássárgáját magában is használták, mint meglehetősen zsíros emulziót, hiszen 30% tojás olajt tartalmaz. Kötő- vagy festőszerként csupán némi vízzel kell hígítani. Csak a van Eyck testvérek idejében

fedezték fel, hogy a tojássárgája vagy az egész tojás olajos vagy gyantás kötőanyagokkal tovább keverhető, s hogy ezáltal a színek teltebbek és mélyebbek lesznek. Azt a lehetőséget, hogy a tojásfehérjét magában is használják mint emulgátort, ma alig használják ki. Méz-kazein: temperafestők, restaurátorok oltár márványozására vagy krétaalapra vázolt figurák festésére használják. Keveset és ritkán, de az anyagból minden szépet ki lehet hozni Eszközei: alumíniumlemezből készült paletták a legjobbak, amelyekbe félkör alakú mélyedéseket stancoltak. A nem megkötő vizes temperafajtákhoz használjuk ugyanazokat az ecseteket, amelyeket akvarellezéshez is szoktunk. Sok festő ma jobban kedveli a laposra kötött ecseteket A nyestecsetek a legjobbak. Firniszelt temperatechnikák: A XIII-XVI. századból származó, régi alkalmazásmódok az újabb időkben teljesen feledésbe merültek. Sok előnyük van Az alapelv az, hogy olyan vizes

temperafajtákkal festünk lazúrozva, fedő módon, vagy ezeket kombinálva amelyek finom rajzolatok készítését éppúgy lehetővé teszi, mint a szélesen szétfolyó ábrázolásmódokat, és gyorsan száradnak. Felületi fényt mélyfénnyé változtatja Így a lazúrozó festékfelhordás áttetsző lesz, a fél fedő festékréteg jobban átlátszik, teltek és mélyek. Az együttes színhatás intenzívebb lesz és bizonyos tekintetben világítóbb is. A laikusok általában az ilyen festményeket nem tudják megkülönböztetni az olajfestményektől. Kombinált tempera-olajfesték-technikák: A Doerner-féle „keveréktechnika” tulajdonképpen vét az „olajost az olaj nélkülire” szabály ellen. Vizes kötőanyag-rendszerre lehet festeni olajtartalmú vagy gyantás festékkel, de fordítva soha (ez a kifejezés bekerült a modern festéstechnikák közé). Ez a technika számtalan lehetőséget kínál Kiemelkedő előnye, hogy a temperafestéssel aláfestett

rétegek gyorsan száradnak, s szinte közvetlenül továbbfesthetők olajjal. Ezzel a technikával hónapokig, sőt évekig lehet egy képen dolgozni anélkül, hogy azt technikailag fokozatosan agyon festenénk