Literature | High school » Petőfi Sándor forradalmi látomásköltészete

Petőfi Sándor forradalmi látomásköltészete Történelmi háttér Petőfi Sándor a magyar romantika kiemelkedő költője, e kor a történelmi reformkorral egybe esik. A reformkor fő kérdései: nemzeti függetlenség, elszakadás a Habsburgoktól, polgári átalakulás, jobbágykérdés. 1825-ig nem hívtak össze országgyűlést, de utána az országgyűlések kívánták a reformokkal megoldani a kérdéseket. Mindössze egyet, a magyar nyelv ügyét sikerült: 1844-ben államnyelv lett a magyar. A többi kérdés tisztázatlansága miatt kitört a forradalom Petőfi élete Kiskőrösön született 1823-ban, szülei Petrovics István és Hrúz Mária. Első verse 1842-ben az Athenaeumban jelent meg A borozó címen. Létrehozta a Tízek Társaságát, mely a márciusi ifjak „magja” volt. Felesége Szendrey Júlia volt. A március 15-i megmozdulások egyik vezéralakja, a szabadságharcban Bem seregeiben harcolt. Az 1849-es segesvári csatavesztéskor tűnt el,

feltehetően meghalt Forradalmi látomásköltészete 1846 volt élete fordulópontja, ekkor kapcsolódott be a politikai közéletbe. 1846 tavaszán a világforradalom lázában égett, a nemzeti és egyetemes szabadság ügye szorosan összekapcsolódott gondolkodásával. Ekkor erősödött fel költészetében a politikai líra Ilyen tárgyú verseit az a hit hatja át, hogy az emberiség halad végső célja felé, ami az általános boldogság, e cél elérésének eszköze pedig a szabadság. Azzal is tisztában van, hogy ez sok vérrel és áldozattal jár, és áldozatul eshet ő is. E verseiben megjövendöli halálát, akárcsak azt, hogy az utókor hálás lesz hősiességeiért. Látomásos képalkotás jellemzi, a beszélő látnoki képességekkel rendelkező, jövőbeni igazságok kinyilatkoztatója. A beszélő mártírhalált hal a jövőért (Sors nyiss nekem tért, Egy gondolat bánt engemet, XIX. század költői) A forradalom gondolata először a Levél Váradi

Antalhoz című episztolájában jelenik meg. Egy gondolat bánt engemet. A forradalom víziója, 1846 végén írta. A legjelentősebb látomásvers, műfaja rapszódia (szélsőséges, ellentétes nézeteket ütköztet, hangulata ingadozó). Zaklatott hangvételű, benne szenvedélyesen hullámzanak érzelmei és gondolatai. Első rész: A kétféle halált állítja szembe egymással: a hétköznapi halált és az erőszakos halált. A természetes, észrevétlen elmúlást elviselhetetlennek véli, folyamatát pedig visszataszítóan hosszadalmasnak tartja. Ezt érzékelteti a hervadó virág, és az elfogyó gyertya képével Két izgatott felkiáltásban elutasítja e halálnemet, majd két metaforával óhaját fejezi ki (fa, kőszirt) Második rész: A világ népeinek ütközetét írja le a szabadságért. A látomásában nagy ütközet elképzelését izgatottan írja le, ahol a látás és a hallás érzéseire hat. (pl az összecsapás forgatagának és a vad rohanásnak

leírásával). Erőteljes hangjelenséget érzékeltet, például: acéli zörej, trombitahang, ágyúdörej. Nagyon dinamikus, mozgalmas a leírás, sok igével.(idézni!) Petőfi erkölcsi leszántsága maximumon van: ebben az ütközetben tudja csak elképzelni számára a megnyugtató halált, mely az önfeláldozás misztériuma. Halála ugyanis a kivívott diadal előidézője. Harmadik rész: A költő hangja lecsendesedik, amikor megjeleníti az ünnepélyes, nagy temetési napot. Ez életének és harcának utolsó látomása Biztos hittel állítja, hogy az utókor hálás lesz önfeláldozó tettéért. A XIX. század költői Költői ars poetica, a költőknek vállalniuk kell a váteszköltői (prófétai ihletettségű költő) szerepet. A beszélő én maga a költő, akinek látomásában megjeleníti az elérendő célt A címzettje saját maga és költő társai. A vers meggyőző, felszólító és buzdító szándékú. Az érzelmi túlfűtöttséget a

felszólító és a felkiáltó mondatok jelzik. Nincs késleltetés, mert rögtön utal az akkori költők felelősségteljes viselkedésének fontosságára. „Ne fogjon könnyelműen”; „Nagy munkát vállal az magára” A lant szót többször hagyományos értelemben használja, a költészet szimbólumaként. Egyértelműsíti, hogy önmagukért síró költőkre nincs most szükség. („A szent fát félre tedd”) Nemzeti dal A Nemzeti dal valósággal a forradalom jelszava lett. A verset 1848 március 13-án írta Egy kiáltvány, felhívás, szózat a nemzethez, mely állásfoglalásra késztet. A rabság és a szabadság a két alternatíva, melyre a refrén a nép nevében megadja a választ. („Rabok tovább nem leszünk!”)