Cikkek » Nagy Imre újratemetésének története

Nagy Imre újratemetésének története Dátum: 2024. június 16. 00:00:00.
Forrás : Wikipedia

Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke újratemetése a kommunizmusból a demokráciába vezető magyar átmenet egyik legnagyobb hatású szimbolikus eseménye volt, 1989. június 16-án. Kádár János, a kommunista Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, akinek uralmához Nagy Imre kivégzése kötődött, megélte a néhai miniszterelnök hatalmas tömeget megmozgató újratemetését, amely a budapesti Hősök terén tartott ünnepélyes megemlékezéssel indult.

Az újratemetésre 31 évvel Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós kivégzése után került sor. 1958. június 16-án hajnalban a kivégzetteket – hogy nyughelyüket senki ne ismerje és látogathassa / az Országos Börtön sétálóudvarán földelték el, a földhányást lommal fedték be. Az országgal másnap tudatták a kivégzések tényét, azt azonban a beavatottakon kívül senki nem tudta, mi történt a holttestekkel. Két és fél évvel később, 1961. február 24-én a koporsókat kiásták, kátránypapírba drótozták és a közeli Újköztemetőben földelték el újra őket, jeltelen sírokba. A sírok fedőneveket kaptak, Nagy Imre sírjának fedőneve Borbíró Piroska lett.

Nagy Imre
Nagy Imre


A következő évtizedekben Kádár János állampárti diktatúrája ellenforradalomnak bélyegezte az 1956-os forradalmat, résztvevőit pedig ellenforradalmároknak, akik a nép ellenségeiként megérdemelték a sorsukat. A szovjet fegyverek segítségével a nép forradalmát leverő és a törvényes kormányt megdöntő Kádár-rendszer legitimációja azonban a vérbosszúval beszennyezett hatalomátvétel miatt mindig megkérdőjelezhető maradt. Ezek a kérdőjelek megjelentek az emigráns magyar sajtóban és irodalomban, a hazai szamizdatirodalomban, majd a nyílt színen is, miután a magyar közélet az 1980-as évek végétől lerázta magáról a cenzúrát. A politikai fordulópont az volt, amikor 1989. január 28-án, Grósz Károly miniszterelnök és pártfőtitkár külföldi útja idején a kommunista párt belső ellenzékét vezető Pozsgay Imre népfelkelésnek nevezte az 1956-os eseményeket, eltávolítva a megbélyegző ellenforradalmi jelzőt. Ez a gesztus, bár fogadtatása a Magyar Szocialista Munkáspárton belül nem volt egyöntetű, egyértelműen jelezte a Kádár-rendszer legitimációjának felbomlását és Nagy Imre újralegitimizálásának kezdetét.

A politikai előkészületek
Az újratemetés politikai feltételei létrejöttének eseményei közt említendő, hogy 1988 májusában az MSZMP rendkívüli pártértekezlete leváltotta legfőbb pártvezéri tisztségéből Kádár Jánost. Hamarosan, több hónapos előkészítés után létrejött az újratemetést és a kivégzettek rehabilitálását sürgető Történelmi Igazságtétel Bizottság, amely egyúttal közös kegyeleti megemlékezésre szólította fel az egybegyűlteket, Nagy Imréék kivégzésének 30. évfordulóján, június 16-án. Az évfordulón a budapesti belvárosban megtörtént az addig elképzelhetetlen is: tüntetők skandálták Nagy Imre nevét. A tüntetést durván szétverték, a növekvő politikai nyomás azonban nyilvánvalóvá vált.

A tüntetésen elhangzottakat az Egyesült Államokba látogató új pártvezér és miniszterelnök, Grósz Károly fasiszta propagandának minősítette és mereven elzárkózott Nagy Imre rehabilitálásától, a humánus körülmények közti újratemetéseket azonban egy sajtótájékoztatón az 56-os halálraítélt, Szilágyi József leányának kérdésére lehetségesnek nevezte. Ezzel megtört a gát. Még hosszú hónapokig tartott, amíg az MSZMP Politikai Bizottsága (PB) 1988. november 29-én határozatot hozott „az ellenforradalmi események kapcsán politikai bűncselekmények miatt elítélt és kivégzett személyekkel kapcsolatos kegyeleti kérdések rendezéséről”.

Ezt még ekkor is úgy képzelték el, mint a hozzátartozókkal szűk körben, titokban megbeszélt, zártkörű események sorozatát. A következő hónapokban azonban világossá vált, hogy erről nem lehet szó, olyan elementáris volt az igény a nyilvános tisztázásra. Pozsgay Imre új minősítése az 1956-os eseményekről pedig csak olaj volt erre a tűzre (pedig, mint Pozsgay a PB 1989. február 7-i ülésén kifejtette, a "népfelkelés" megnevezés azért volt jó, mert nem volt szovjetellenes éle, ugyanakkor megelőzte azt, hogy valakik forradalomnak minősítsék az eseménysort – mint később kiderült, csak ideiglenesen.

A demonstrációig
A Történelmi Igazságtétel Bizottság 1989. február 14-én arról egyezett meg az Igazságügyminisztériumban Borics Gyula államtitkárral, hogy június 16-án sor kerülhet az újratemetésekre, de csak "normális" temetésként az Újköztemetőben. Az ellenzék és a TIB soraiban is egyre erősödött az igény, hogy az újratemetést tömegdemonstráció kísérje. Tölgyessy Péter például azzal indokolta ezt az igényt, hogy az Ellenzéki Kerekasztalba tömörült szervezetek számára azért is jól jönne egy ilyen demonstráció, mert a kommunista párt folyton azt dörgöli az orruk alá, hogy nincs tömegtámogatásuk, miközben az MSZMP-nek nyolcszázezer tagja van.

Kádár János
Kádár János


Az MSZMP-n belül az állampárton belül éles viták folytak arról, betiltsák-e a demonstrációt, májusra azonban a közvélemény nyomására eldőlt, hogy ezt nem teszik, és ezután már arról folyt a vita, hogyan mentsék, ami menthető és csiholjanak politikai előnyöket az elkerülhetetlenül bekövetkező hátrányok mellé is. A párton belüli "reformerek" – Ormos Mária, Berend T. Iván, Katona Béla, Horn Gyula – azt követelték, hogy azonnal rehabilitálják Nagy Imrét és gyorsítsák fel perének felülvizsgálatát a mindezek ellen érvelő Grósz Károllyal és Berecz Jánossal szemben. Végül a nyilatkozatban azt hangsúlyozták, hogy a temetés legyen a „nemzeti megbékélés napja” – ezzel évtizedekre meghatározva a kommunista utódpárt üzeneteinek fő irányát az 1956-os forradalommal kapcsolatban.

Sokak számára a kommunista politikusok újratemetésével együtt már ez is azt jelezte, hogy az MSZMP megpróbálja majd magának kisajátítani az antikommunista forradalom örökségét (ez elleni tiltakozásként bomlott fel például az újratemetést hosszú ideje szorgalmazó ellenzéki Inconnu Csoport). A többség számára azonban az újratemetés a kádár jánosi történelemképpel való szakítást és újabb eljövendő változások ígéretét szimbolizálta. Egy hónappal később a kádári Magyarország is demonstrálta erejét: miután meghalt maga Kádár, százezres tömeg kísérte utolsó útjára.

Kutatás a 301-es parcellában, az újratemetés
Budapesten, a Hősök terén reggel 7 óra után néhány perccel még folytak az előkészületek. Az előző napokban gigantikus ravatallá alakított Műcsarnok homlokzata előtt már a helyükön sorakoztak Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József koporsói és az ismeretlen mártírokat jelképező koporsó, melyre az 1956-os forradalmat szimbolizáló lyukas magyar zászlót terítettek.

7 óra 45 perckor a helyükre kerültek az első koszorúk, eközben a Műcsarnokban avatatlan szemek elől elzárva megtartották az utolsó eligazítást a díszőrségnek, némi vita után úgy döntöttek hogy nem a veteránok, hanem a Fidesz tagjai róják le kegyeletüket elsőként.

9 óra 6 perckor kezdetét vette a koszorúzás, a hivatalos szervek egyelőre nem jelentek meg, ekkor mindenki magánemberként tette le a virágát. A téren ekkor körülbelül harmincezren voltak, a megemlékezésre több száz külföldről akkreditált tévés és fotós is érkezett.

10 órakor Sinkovits Imre színművész felolvasta a megemlékezés menetét.

10 óra 10 perckor a virágot hozók lassan kígyózó sorba rendeződtek, a hangszórókból felhangzott az 1956-ot követő kivégzések áldozatainak névsora, Mensáros László, Rékasi Károly és Orosz Helga háromnegyed órán keresztül sorolták a neveket.

A 11 órakor kezdődött koszorúzási rendbe csaknem 70 szervezet iratkozott fel. Elsőként Nagy Imre szülővárosa, Kaposvár polgárai helyezték el a kegyelet koszorúját, majd sorban az országgyűlés, a minisztertanács, a magyarországi egyházak, a külföldi nagykövetségek, érdekképviseletek és diplomáciai testületek képviselői, majd a hajdani harcostársak, egykori osztálytársak és az utódok. Déltől pedig ismét a magánemberek.

12 óra 30 perckor pedig egy perce megállt az élet és országszerte megszólaltak a harangok. A járókelők egyperces néma megállással, a gépjárművezetők megállással és dudálással tisztelegtek Nagy Imre és mártírtársainak emléke előtt.

Orbán Viktor a Hősök téri megemlékezésen tartott beszédje közben
Orbán Viktor a Hősök téri megemlékezésen tartott beszédje közben


Ezután a Hősök terén Nagy Imre harcostársai és a koncepciós perek túlélői nevében is beszéltek a szónokok. Felszólaltak: Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor. A megemlékezés 13 óra 30 perc előtt nem sokkal, a Himnusszal zárult.
A csaknem 5 órán keresztül tartó tiszteletadás során az emberek szünni nem akaró sorokban járultak a ravatal elé virágaikkal. Az esemény végeztével a koporsókat és a mérhetetlen mennyiségű virágot gyászkocsikra rakták. A gyászoló családtagok, a barátok, a meghívottak szűkebb köre - legalább ezer ember - indult meg fegyelmezett sorba rendeződve a temető felé.

A méltóságteljes tempóban haladó menet útját emberek százainak sorfala szegélyezte. A tisztelgés csendjét senki és semmi nem zavarta meg. Alig hallható motorzúgással araszoltak végig a Rákoskeresztúrra vezető lezárt útvonalon a virágokkal roskadásig telt halottaskocsik, az azokat követő családi autók, végül a buszok tucatjai.

A temető kapujában újabb százak várták a menetet egy búcsúintésre, egy tisztelgő főhajtásra, az emlékezés egy torokszorító pillanatára. Rendőrségi autó felvezetésével érkezett meg a menet. Miután a koporsók megérkeztek, a katafalkokra helyezték őket, majd kezdetét vette a szertartás. Darvas Iván és Mensáros László itt is betűrendben felolvasták a több mint kétszáz kivégzett nevét.

Amikor egy-egy névhez értek, akkor esetenként a fellelhető sírnál egyházi vagy polgári szertartásra került sor. A katolikus egyházat Jelenits István piarista rendtartomány főnöke képviselte. Harmati Béla, a déli egyházkerület püspöke és Donáth László lelkész az evangélikus hitűek sírjait szentelték fel. Dobner Győző baptista lelkész és Iványi Gábor metodista lelkész képviselték a szabad egyházakat. Raj Tamás főrabbi az izraelita áldozatok sírját áldotta meg. A református egyházat Pánczél Tivadar és Cövek Olivér képviselték.

Gimes Miklós nevéhez érve beszédet mondott Molnár Miklós, egykori újságíró kollégája. Losonczy Gézát Gyenes Antal, Maléter Pált Harmati Béla evangélikus püspök búcsúztatta. Nagy Imrétől egykori barátja Méray Tibor és Kopácsi Sándor búcsúztak, Szilágyi József koporsójánál pedig Lőcsei Pál újságíró mondott beszédet. A több száz név után utolsóként következett az ismeretlen mártírok koporsójának földbehelyezése, ezt Nagy Imre koporsójával együtt átvitték a 301-es parcellába és közvetlenül mellé temették. Itt mondott búcsúbeszédet Forgách Ferenc és Fónay Jenő.

Végezetül felszentelték a jeltelen sírban fekvőket és egyházi személyek búcsúztatták a mártírokat. A mintegy 3 órás ceremónia végeztével a Himnusz felcsendülése alatt engedték le a korsókat végső nyughelyükre.

A 301-es parcella Rákoskeresztúron
A 301-es parcella Rákoskeresztúron


A temetés értékelése
A legtöbb korabeli értékelés szerint az újratemetés a magyar kommunista egyeduralom történetének szimbolikus záróaktusa volt. Ez a későbbiekben árnyalódott, hiszen sokan évekkel később sem gondolják azt, hogy Magyarország megszabadult a kommunista örökségtől és az 1956-os forradalom szereplői képének kialakulása sem lezárt folyamat.

Az értékelés már a kezdetekben sem volt egyöntetű, ahogy Pongrátz Gergely egyik nyilatkozata mutatja: „A temetés előtt lejött hozzám Arizonába a New York-i konzul, három napig a vendégem volt, győzködött, hogy jöjjek haza a Nagy Imre temetésre. Azt mondtam: ha minden kivégzettet eltemetnek, akkor jövök, de az öt kommunistát el tudják temetni nélkülem is, ezért nem jövök.” Az újratemetés létrejöttében fontos szerepet játszó Inconnu Csoport és Krassó György már akkor óvtak, hogy a kommunisták saját képükre formálhatják és kisajátíthatják a forradalom örökségét.

Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!


Kapcsolódó olvasnivalók

Az aradi vértanúkra emlékezünk

Aradi vértanúk összefoglaló néven őrzi a magyar nemzet emlékezete az 1848–49-es szabadságharc 13 hős katonai vezetőjét, akiket 1849. október 6-án Aradon végeztek ki. A tábornokok a világosi fegyverletétel után kerültek orosz fogságba, akik – noha ígéretet tettek az ellenkezőjére – foglyaikat némi habozás után átadták az osztrákoknak.

Grúziáról bővebben

Grúzia köztársaság a Fekete-tenger keleti partján, a Kaukázus hegységben, Európa és Ázsia határán. Egyesek európai, mások ázsiai országnak tartják. Lakóinak túlnyomó többsége ortodox keresztény. Északi szomszédja Oroszország, délről Törökország és Örményország, keletről Azerbajdzsán határolja. Az ország földrajzi-éghajlati szempontból változatos, egyaránt vannak alpesi és szubtrópusi klímájú területei.

A Fertő tó

A Fertő tó vagy röviden – főleg a helybéliek által használt alakjában – Fertő (németül Neusiedler See) Magyarország északnyugati határa mentén, Sopron közelében található tó. A Fertő tó Európa legnyugatabbra fekvő sztyepptava és szikterülete. Területén Ausztria és Magyarország osztozik, úgy hogy a nagyobbik rész osztrák terület. Partvidéke a magyarországi Fertő-Hanság Nemzeti Parkhoz és az ausztriai Neusiedler See – Seewinkel Nemzeti Parkhoz tartozik.

Kapcsolódó doksik

Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!