|
Dátum: 2024. április 18.00:10:02. Forrás
: Gondola
|
Aki azt gondolja, hogy a testsúlya az egyetlen fontos mérőszám, amely megmutatja, milyen formában van, az téved. Hiszen pusztán a kilogrammok számából nem derül ki, milyen arányban zsíros vagy izmos a testünk. Egy nyolcvan kilós férfi lehet elhízott és csupa izom – ennek a pontos kiderítésére szolgál a testzsír-százalékmérés. – ismerteti dr. Babai László, az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom megalapítója.
Hogyan lehet fittebb egy nagyobb súlyú ember?
Ha példának veszünk egy rendszeresen sportoló nőt, akinek a testsúlyát jelentős részben az izomtömege teszi ki, könnyen elképzelhető, hogy alatta többet mutat a mérleg, mint egy fogyókúrázó, de nem sportoló nő alatt, hiszen ő csupán az izomtömegéből veszített. Ebben az esetben hiába mennek lefelé a kilók, a testzsír-százalék növekszik, mert a zsír nagyobb arányban lesz jelen a kisebb testsúlynál is.

Természetesen a zsírra szükség van, hiszen ez párnázza ki a vázrendszert, védi a belső szerveket, rész vesz a test hőmérsékletének szabályozásában, és tárolja a vitaminokat. Ráadásul az „éhezés” időszakaiban (amely szerencsés esetben nem a rossz körülmények miatt adódik), a tartalékok segítenek a szervezet önellátásában. Vagyis a cél nem a zsír teljes kiiktatása a szervezetből, csupán az egészséges szintre csökkentése.
Ennek érdekében az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom minden egyes szűrés jelentős elemeként alkalmazza a testzsír-százalékmérést, hogy mindazok pontos képet kapjanak fizikai állapotukról, akik fontosnak tartják az egészségmegőrzést.
Soványtól az elhízottig
A test zsírtartalmát befolyásolja a nem és az életkor is, ezt figyelembe véve az alábbiak szerint alakulnak az arányok.
Nők
20-39 év között: 21 %-ig túl vékony, 22-33 % egészséges, 34-39 % túlsúlyos, 39 % fölött elhízott
40-59 év között: 23 %-ig túl vékony, 24-34 % egészséges, 35-40 % túlsúlyos, 40 % fölött elhízott
60 év fölött: 24 %-ig túl vékony, 25-35 % egészséges, 36-42 % túlsúlyos, 42 % fölött elhízott
Férfiak
20-39 év között: 8 %-ig sovány, 9-20 % egészséges, 21-25 % túlsúlyos, 25 % fölött elhízott
40-59 év között: 11 %-ig sovány, 12-22 % egészséges, 23-28 % túlsúlyos, 28 % fölött elhízott
60 év fölött: 13 %-ig sovány, 14-25 % egészséges, 26-30 % túlsúlyos, 31 % fölött elhízott
A számítások alapján kilogrammban is kifejezhető, ki mennyi zsírt tárol. Ha egy 60 kilós nőnek 22 % a testzsírja, akkor ő 60x0,22= 13,2 kg zsírral rendelkezik. Aki a testzsír-százalékát figyelembe véve a túlsúlyosnak számít, nem csupán esztétikai problémával néz szembe, de jelentősen nő a kockázata a szív-és érrendszeri betegségeknek, a magas vérnyomásnak, a mozgásszervi- és a cukorbetegségnek, a depressziónak, sőt, bizonyos daganatos betegségeknek is.
Hogyan csökkenthető a zsír mennyisége?
Ebben a kérdésben időről időre hallhatunk csodamódszerekről és eljárásokról, pedig csodák – legalábbis a zsír mennyiségének csökkentésében - nincsenek. – mondja dr. Babai László, prevenciós szakértő. - A testzsír-százalék csökkentésére a legjobb módszer a heti legalább 5x30 perces aerob mozgás. A cél az, hogy megizzadjunk és lihegjünk, a pulzusszámunk azonban akkor marad a zsírégető tartományban, ha nem megyünk 100 fölé. Ilyen szempontból remek zsírégető az intenzív gyaloglás, a futás és a biciklizés. Emellett érdemes korlátoznunk a szénhidrát-bevitelt, és főként fehérjéket, zöldségeket, gyümölcsöket, valamint rengeteg folyadékot fogyasztanunk. A tudatos életmód az egészség, a fittség és a hosszú élet felé vezet.
Van jó témaötleted? Írj nekünk egy vendégcikket!
Kapcsolódó olvasnivalók
A Kokárda története
A trikolórt, a háromszínű zászlót Európában a francia forradalom tette "divatossá". A párizsi események ihlették meg Szendrey Júliát is, amikor március 15-én megvarrta és Petőfi mellére tűzte a ma ismert kokárdák első példányát. Petőfi naplójában olvasható, hogy miközben ő a Nemzeti dalt írta, felesége nemzetiszín főkötőt készített magának. Az események hatására a magyar színhármas (a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt jelképezi) vált a hivatalos lobogóvá.
A Tunguz katasztrófáról
A Tunguz-esemény 1908. június 30-án reggel 7 óra 13 perckor Szibéria középső részén az Alsó-Tunguszka és a Léna folyók között a légkörbe lépett, majd felrobbant tűzgömb volt. Kelet-délkelet felől nyugat-északnyugat felé haladt, viszonylag lapos (5-22 fokos) szögben süllyedve mintegy 4-500 kilométert tett meg, majd mintegy 5-8 kilométer magasságban felrobbant.
A nemzetközi nőnap eredete
A nemzetközi nőnapot március 8-án tartjuk, de kialakulása más dátumokhoz, eseményekhez is kötődik. A nőnap a mai virágos, kedveskedős megemlékezéssel szemben munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával (munkavállalásával) kapcsolatos demonstratív nap volt.
Kapcsolódó doksik
Középiskolai anyagok
Esti Kornél utazása a halálba (összehasonlító novellaelemzés)
Esti Kornél egy Kosztolányi Dezső által kitalált személy, aki foglakozását tekintve költő. Mint tudjuk Kosztolányi is költő és író, ezért joggal gondolhatnánk, hogy Esti nem más, mint Kosztolányi. Ebben igazunk is van, részben. Esti Kornél azonban nem maga Kosztolányi, hanem egy személy, aki Kosztolányihoz hasonló körülmények közt él, hasonló cselekedetei vannak, azonban számos...
Petőfi forradalmi költészete
Petőfi az új politikai tájékozódásáról is hírt ad. 1846 márciusában Pesten türelmetlenül vetette bele magát az irodalmi-politikai életbe. A lapkiadók „zsarnoksága” ellen szervezi a Tízek Társaságát, tíz fiatal író szövetségét.
A világforradalom, a nemzeti és egyetemes emberi szabadság ügye 1848-ig szorosan összekapcsolódott gondolkodásában. Költészetében 1846-tól...
Phaedra
A Phaedra, „a szenvedély és a lelkifurdalás drámája”, 5 felvonásos klasszicista tragédia. A konfliktusok természete szerint jellem-, zárt szerkesztésmódja alapján analitikus dráma. Jellegzetes klasszicista sajátosság a tanulmányjellegű előszó és a kötelező verses forma. Racine-t is a nevelő szándék vezeti műve megírásakor („egy tragédiát sem írtam, ahol az erény...