Mesterházy Attila 1974. január 30-án született Pécsen. 1980-1988 között a Hriszto Botev Általános Iskolába, 1988-1992 között a Lovassy László Gimnáziumba járt; mindkettőt Veszprémben végezte el. 1992-től a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemre járt, ahol 1997-ben kitüntetéses közgazdasági oklevelet szerzett Nemzetközi kapcsolatok főszakirányon, Európa, illetve Európa tanulmányok II. mellékszakirányon. [1] [2]
1997 szeptemberétől a BKE Nemzetközi Kapcsolatok Ph.D. programjának ösztöndíjasa Európai Unió szakiránnyal, ahol a kutatási területe az EU regionális és támogatási politikája volt. 1999. január 12-én summa cum laude minősítéssel tette le a doktori szigorlatot a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetemen. 2004-től doktorandusz hallgató a Testnevelési Egyetem doktori képzésén. Felsőfokú angol és spanyol nyelvtudással rendelkezik. [1] [2]
1997 szeptemberétől 1998 júliusáig a Miniszterelnöki Kabinetirodában volt osztályvezető. 1998 decemberétől információszolgáltatással és ismeretterjesztéssel foglalkozó civil szervezetekben tevékenykedik. 1999. március és 2001. március között projektigazgató a Hill and Knowlton PR- és kommunikációs cégnél. [1] [2]
2001 augusztusától az MSZP frakció mellett működő kommunikációs munkacsoportnál külső tanácsadó, 2001 áprilisától független PR-, kommunikációs szakértő, 2001 júniusától 2002 májusáig Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt személyes tanácsadó testületének tagja volt. [1] [2]
2002. május 27. és 2004. október 20. között a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban politikai államtitkár, 2004. október 21-től az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztériumban politikai államtitkár ifjúságpolitika, kábítószer-prevenció, esélyegyenlőség, fogyasztóvédelem, nemzeti- és etnikai kisebbségi ügyek, illetve nemzetközi kapcsolatok felelősségi területekkel. [1] [2]
1998-2003 között az Európai Párbeszéd Alapítvány kuratóriumának tagja, 1999-2001 között a Fiatal Baloldal Országos Elnökségének, 2003 márciusától az MSZP országos elnökségének tagja. 2004-től az MSZP által létrehozott Táncsics Mihály Alapítvány kuratóriumának tagja, 2005-től Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke. [1] [2]
2009 márciusában Gyurcsány Ferenc kormányfői és pártelnöki pozícióból való távozása után Lendvai Ildikó pártelnökké választásával egyidejűleg az MSZP alelnökévé választották. [1] [2]
2009. április 20-án Lendvai Ildikót váltotta a Magyar Szocialista Párt (MSZP) országgyűlési frakciójának vezetői pozíciójában. [1] [2]
2009. december 12-én az MSZP kongresszusa Mesterházy Attilát szavazta meg a szocialista párt miniszterelnök-jelöltjének a 2010-es országgyűlési választásokra. 2010 júliusa és 2014 májusa között az MSZP elnöke volt. [3]
Nős, egy fiú- és egy lánygyermek édesapja. [2]
Forrás:
[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Mesterh%C3%A1zy_Attila
[2] http://mszp.hu
[3] http://tv2.hu
A Külvárosi éj, a '32-es kötet címadó verse, a gazdasági világválság, az elszegényedés, az elégedetlenség, a tömegmozgalmak, a kivándorlási hullám idejében keletkezett. A forradalmi hullám apadtával sem csökkent József Attila költészetének forradalmi ereje, inkább mélyebbre hatol és magasabbra szárnyal. Az 1931. év végén születik a Munkások, az új típusú munkásábrázolás...
A táj szerepe és funkciói József Attila költészetébenJózsef Attila 1905. április 11- én született Budapesten. Édesapja József Áron, édesanyja Pőcze Borbála. Attila hároméves, amikor apja elhagyva őket Romániába távozott- ezzel kilátástalan nyomorba taszítva háromgyerekes családját. Az anyja rákényszerült arra, hogy gondozásba adja két kisebb gyermekét, így kerül fia is két és fél évre Öcsödre. 1919 decemberében meghalt a mama. A...
József Attila Óda c. versének elemzéseJózsef Attila Óda c. műve a legteljesebb összeolvadásról szól. A cím már magában műfaj jelölő (magasztos, ünnepélyes hangvételű, nem köznapi dologról szóló alkotás). A Világirodalom egyik legszebb verse. Szakaszos elhelyezés adja a vers tagolását, és 6 egységből áll. A vers hangulata: csendes, idilli, nyugodt. Érzékszervi hatást vált ki, ilyen a látás, hő érzékelés, illat...
Mesterházy Attila kortársai:
- Antall József
- Bokros Lajos
- Boross Péter
- Bugár Béla
- Csurka István
- Dávid Ibolya
- Demszky Gábor
- Deutsch Tamás
- Fodor Gábor
- Göncz Árpád
- Gyurcsány Ferenc
- Horn Gyula
- Kóka János
- Kövér László
- Kuncze Gábor
- Lezsák Sándor
- Mádl Ferenc
- Magyar Bálint
- Markó Béla
- Medgyessy Péter
- Orbán Viktor
- Semjén Zsolt
- Sólyom László
- Torgyán József
- Tőkés László
- Varga Mihály
- Vona Gábor
- Morvai Krisztina
- Bajnai György Gordon
- Lendvai Ildikó
- Tarlós István
- Schmitt Pál