Bár Arany János (1817-1882) inkább epikus műveit vallotta életútjának, elsősorban lírai költő. Költészetére jellemző a tárgyasítás. A verseiben megjelenő alapvető életérzés a keserű kiábrándultság, reménytelenség, rezignáció, bezártság, kirekesztettség. A tűnődő, töprengő, önvizsgáló magatartás vé-gigkíséri pályáján, gyakori a létösszegző, az önmegszólító vers. Műveit sajátos hangnem: az elégikus, illetve elégiko-ódai hangnem jellemzi. A patetikus emelkedettséggel párosul az erős fájdalom érzet, illetve az önirónia. Arany lírája az 1850-es években bontakozik ki legsokoldalúbban.
Kertben (1851)
A Kertben című mű a közöny, az emberi elidegenítés megjelenítője, egyrészt az énhez önváddal kötve, másrészt a társadalomra általánosítva fogalmazódik meg.
Az 1. vsz. egy életképi jelenetre épül, a nyugalom hordozója, a védettség, az idill megjelenítője. A „Kertészkedem mélán, nyugodtan” kezdősor a vershelyzet kijelölése. A sor megismétlődik az 5. vsz.-ban, és az utolsó vsz. is felidézi a képet, de egészen más hordozója lesz. Az utolsó 2 sor groteszk szembeállítás az életképi jelenet által felidézett harmóniával: a „magányos gerle” a kirekesztettség hordozója lesz, a halott nő képe pedig nyugtalanító hatást kelt a védettség érzetével szemben.
A 2.-4. vsz. egy újabb életképi jelenet, a szomszédban történt haláleset megjelenítése. A 4. vsz.-ban a „nehéz első betűt tanul” az anyaság szerepkörének megjelenítője. Az utolsó sorban a kisdedet verő cselédlány képe a tehetetlenség hordozója.
Az 5. vsz.-ban visszatérő első sor az erőltetett nyugalom, a közöny, az elzárkózás hordozója, a tevékenység feleslegesnek tűnik. A képhez a „fák sebei” metafora által a szív, lélek fájdalmai kapcso-lódnak. A „halotti ének” utalás a második vsz.-ra, de míg a közöny ott általánosítva fogalmazódott meg, itt az egyénhez kötődik, az én személyes jelenléte érzékelhető. Az utolsó két vsz. anaforikus kezdése, a „Közönyös a világ…” mondat egy fajta szentenciaszerű kijelentés az egész világra kiter-jesztve. Tárgyilagos, tényszerű közlés, hiányoznak az igék, nominalitás jellemzi. Ezt követi egy teljes metafora, melynek képi síkja a táncterem, fogalmi síkja pedig a világ. A táncterem képe a „sürög-forog”, „jő-megy” szókapcsolatok által a dinamizmus, a mozgalmasság érzetét idézi fel. Az utolsó vsz.-ban a hernyó hasonlat a mozgás felidézője, ezt azonban megelőzi egy híres metafora, melynek képi síkja az „önző, falékony húsdarab”, fogalmi síkja pedig az ember. A mű befejezésénél a kertész a halál képi megjelenítője lesz. A 6., 7. vsz. képei általánosító képek, melyek a közönyt általánosítva je-lenítik meg.
Letészem a lantot (1850. március 19.)
A Letészem a lantot című mű a versszaktestben és a refrénben megjelenő idő- és értékszembesí-tésre épül. A refrén az értékhiányos jelen kétségbeesését tükrözi, szembesít a versszaktestben felvilla-nó múlttal. A refrén a „lelkem ifjúsága” megszólításra épül, ami az ódai felütés jellemzője. Az oh in-dulatszó a személyesség, a zaklatottság hordozója. A „lettél”-„levél” figura etimologica kétszeresen is a múlt idő hordozója, a „levél” archaikus alakkal a fájdalom ünnepi emelkedettséggel párosul. A vers-szaktestben a jelen és a múlt közötti mozgás érvényesül. A vers felütése a cím megismétlése, a lant a költészet metonimikus hordozója (vö. a líra szó eredeti jelentése ’lant’).
A tömör kijelentő mondatok a beletörődés, az elégikus lemondás hordozói. Az ereszkedő-eső intonáció a versszaktestet tagolttá teszi. Az ismétlődő nem tagadószó a múlt és jelen ellentétét erősíti. Ez a kontraszt még intenzívebbé válik a 2. vsz.-ban: a versszaktest a múlt értéktelített világát idézi fel, míg a refrén a veszteségre mutat rá. A 3. vsz.-ban felülkerekedik a múlt, a múlt igenjei győznek a jelen tagadása felett: kirajzolódik a közösségélmény. A 4. vsz.-ban ezt egy tágabb közösség érzete váltja fel. A „dicsőség fénye” szintagmával növekszik az emelkedettség, a patetikusság. Az 5. vsz.-ban a jövőre vonatkozó tétovaság, bizonytalanság szavai jelennek meg. a „véltük”, „álmodánk”, „hittük” szavak az illúzió hordozói. A 6., 7. vsz. a jelen világának megjelenítője. A 6. vsz. kezdőszava a most időhatározó a jelen síkjának hordozója. Felerősödik a képes beszéd, a vsz. az „árva énekem” megszólításra és az ahhoz kapcsolódó metafora- és hasonlatsorra épül. A képi síkok az élettelenség, az elmúltság megjele-nítői, ezáltal a költészet ezzel azonosul. A képiséghez a „kiált” ige által akusztikai élmény is kapcso-lódik. A hiányos kérdő mondatok az elhallgatások mondatai.
A 7. vsz. kezdősorában visszatér az első sor. Ezt követik az értékvesztettséget kifejező képek, a költészet értelmetlenné vált. A „Nehéz az” mondat és a nyugodt, tényközlő kijelentő mondatok a bizo-nyosság, a beletörődés hordozói. Az E/3. személy eltávolító, tárgyiasító. A nyitókép (a fa) ereszkedő intonációval tér vissza, ez is az elégikus lemondás kifejezője. A refrén az utolsó vsz.-ban variációsan ismétlődik, eltűnt a „hová” kérdőszó bizonytalansága, felváltotta az „Oda vagy, érzem, oda vagy!” bi-zonyossága.
Lejtőn (1857)
A Lejtőn című vers létösszegző mű. A versben érték-értékhiány, hit-kétség ellentéte érzékelhető, de valójában a múlt értéke is megkérdőjelezhető, a hit értékének pedig nincs valós alapja. Versformája dalszerű, de a Letészem a lantot című vershez hasonlóan a felütés elégikus, az intonáció ereszkedő-eső.
Az 1. vsz. lassú, tagolt kijelentő mondatai, és a lassító hatású hangszimbolika felerősíti az elégikus érzetet. A vsz.-ban erőteljes képiség érvényesül, a metaforikus nyelvezet dominál. A nyitókép, az „ereszkedik lelkem árnya” metafora a lelki állapot megjelenítője. A „száll az este”, „ereszkedik” szavak által érzékelhető lefele irányuló mozgás az intonáció segítségével felerősödik. A címben szereplő lejtő, majd ezt követően az este és a felhő képe a céltalanság megjelenítői, közös bennük a visszafor-díthatatlanság. Nem tudni hová vezetnek, a kérdés ezáltal nyitva marad, ami rendkívül nyugtalanító hatást kelt. A 2. vsz.-ot a fogalmiság jellemzi. A „Boldog évek!” ódai megszólítást múlt és jelen érté-kének szembeállítása követi. A múlt sem a teljes érték hordozója, de a jelennel mindenképp szembeállítható.
A 3. vsz. hit és kétség szembeállításának megfogalmazása. A hármas pont kettétagolja az első mondatot, elsőre hit és kétség azonosításának tűnik. A lejtő motívuma visszatér a befejező képben, a visszafordíthatatlanság érzete újból felerősödik. Az éjjel vízbe gázoló ember hasonlata az ismeretlentől való félelem, a kilátástalanság, szorongás, céltalanság hordozója.
Kapcsolódó olvasnivalók
Amit a paradicsomról tudni illik
A paradicsom (Solanum lycopersicum) a burgonyafélék családjába tartozó növény. Őshazája Közép- és Dél-Amerika. Európában a XVI. sz. végén ismerték meg: Spanyolországon, Portugálián és Itálián keresztül terjedt el. Ázsiába, Afrikába, Ausztráliába spanyol, portugál, ill. angol kereskedők vitték el a XVII-XVIII. században. Mára lényegében az egész világon termesztik.
A bűnüldözés mesterei: Thaisz Elek
Thaisz Elek rendőrtisztviselő, 1861-től Pest, 1873-tól 1885-ig az egyesített Székesfőváros, Budapest rendőrfőkapitánya volt. Pesten született 1820-ban, apja Thaisz András (1789–1840) jogász, királyi táblai ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
A húsvéti ünnepkör
Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálának és feltámadásának emlékére. A zsidó vallásban Pészachkor (jelentése elkerülni, kikerülni) ünneplik az egyiptomi rabságból való szabadulást. Magyarul a kovásztalan kenyér (macesz) ünnepének is nevezik, mert a fáraó annyi időt sem hagyott a zsidóknak az Egyiptomból való távozásra, ameddig a kenyerüket megkeleszthették volna, ezért a vízből és lisztből gyúrt kelesztés nélküli maceszt (pászkát) ették.
Kapcsolódó doksik
Középiskolai anyagok
Ady Endre Az ős Kaján című művének az elemzése
Mikor a vers elemzésébe fogtam, eleinte élveztem, hogy sok mindent értek a versből, de egyszer csak egy komoly problémával találtam szembe magam, mégpedig, hogy ki is ez az ős Kaján, az Úr, akihez oly furcsa és kettős viszony köti a lírai ént. Bár valahol azt olvastam, Ady szimbolizmusa abban különbözik a kortársakétól, hogy jelbeszédét minduntalan ő maga fejti meg, be kell valljam, én...
Istenes versek a magyar irodalomban
"Úgy érzem, hamarabb eljutok hozzá a benne való kételkedés révén, mint a benne való vak hit útján" - írja isten felfedezéséről Karinthy a Noteszlapokban. Karinthy szentenciája szinte a teljes magyar vallásos líra foglalata lehetne, hiszen hit és kétely ambivalenciája istenes költészetünkre oly jellemző, hogy végigkíséri még a legmélyebben hinni akaró, az egész életművét isten...
Szent László alakja a himnuszok tükrében
Szent László Lengyelországban látta meg a napvilágot. Születésének éve a körülményeket egybevetve 1046-ra tehető. Atyja I. (Bajnok) Béla magyar király (1060-1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya.
László egész életében sok küzdelem és megpróbáltatás jellemzi.
Mikoron méglen gyermekded volnál,
Kihoza Béla király jó Magyarországba,
Hogy dicsekednél te...
