Középiskola > Műelemzések > Ember és természet kapcsolata Nagy László lovasversei alapján

A modern kori hazai irodalomban igen tekintélyes helyet foglal el Nagy László (1925-1978), aki a II. világháború után induló nemzedék egyik legnagyobb költője volt. Irodalomkritikusok szerint „kétféle” Nagy László van: az egyik életről, halálról, fájdalomról, örömről, szerelemről s magányról éneklő, míg a másik látomások örvényében merül mélyre. Ám verseit olvasva egyetlen nagyszerű al-kotóval találkozunk, aki műveiben azonos mondandókról, hasonló szorongásokról vallott: emberi pró-bákról, pusztulásokról és megújulásokról.

Nagy László ifjúkori (és több későbbi) versein erősen érződik a népköltészet hatása: szülőföldje (Felsőiszkáz és környéke) népdalkincsét, hiedelemvilágát, folklórját használta fel kifejezésmódjában, képi világában. Életrajzi vallomásaiban megkapóan beszél gyermekkora világáról, a munkáskezű, szorgos paraszti közösségről, amelyben nevelkedett. Élményei és emlékei, amelyek egész életén vé-gigkísérték, az olvasóközönség előtt is megmutatkoznak. Verseit olvasva mi magunk is részesei lehetünk a lassanként eltűnő, természetes paraszti világnak.

Ezen élményeket közvetítik többek között a költő lovasversei is, amelyek eszmei mondanivalójuk mellett csodálatos képet festenek az ember és a természet közötti egykoron harmonikus kapcsolatról.

Különleges viszony fűzi a költőt a lovakhoz, verseiben sokszor visszatérő motívumként szere-pelnek. Világképében ez a nemes állat a modern kor, a „civilizáció” előretörését, a természet lassan elmúló szépségét, tisztaságát szimbolizálja.

Így van ez a Kiscsikó-sirató című alkotásában is, amely nagyszerű költői képek sorozatán ke-resztül tárul fel előttünk.

A vers olvasása közben az a benyomás támad az olvasóban, hogy a költő saját élményből merí-tette témáját: a gyászolt kiscsikó története Nagy László több más művében is megtalálható (Vértanú arabs kanca; Búcsúzik a lovacska).

A búcsúzó kiscsikó képét már-már mitikusnak érezzük, a költő azonosul vele: a világ, s ezzel együtt a hagyományok pusztulásától való félelmét, vízióját vetíti belé, így a mű az emberiséghez inté-zett figyelmeztetéssé válik.

A versnek három „szereplője” van: a költő – akit megszólalásai alapján gyermeknek érezhetünk –, a kiscsikó, s a barbár emberek, akiknek jelenléte, illetve jelentősége a versben távolinak tűnik. Ket-tős tragédia vetül elénk a műben: a csikó az anyját, a költő a kiscsikót veszíti el. Az idősík is kettős, az első szakaszban a múlt (simogattalak, sajnáltalak), a következőben inkább a jelen dominál (siratlak, ficánkolsz).

A mű nem leíró jellegű, Nagy László számára nem a külső történések megörökítése fontos, ha-nem hangulatának, lelkiállapotának kifejezése, amelynek kivetülése a lovacska halála. A költő szomo-rúságának kiváltója a világ, az emberek, mindazok, akik a kiscsikó anyját meggyilkolták, elásták, s akik a kicsiny állattal rosszat tettek. Szomorú a költő a XX. századi erőszakos világ, az emberi hazug-ságok, az ősi képzetek eltűnése, a természet „halála” miatt. A bánatok, a gyötrődés, a külvilág adta rossz közérzet ellen költészetében védekezik.

A fentiekben bemutatott vers a költő fiatalkori műve, egy lírai vallomás a lovakról, „akiket” az ember már évezredekkel ezelőtt megszelídített, ábrázolásaiban elsők között örökített meg, s most ki-szorítja őket a civilizáció, a modernkor vívmányai. A mű ettől az ősi társtól való akaratlan búcsú gon-dolatát fogalmazza meg az emlékek szertelen megidézésével.

A vers képsorai az érett költő világképébe építve is visszatérnek: a Búcsúzik a lovacská-ban azonban az alkotó már nem külső szemlélő, azonosul a pusztulástól félő állat rettegésével. E versben már nem pusztán a lovacska elmúlása a bánat forrása, itt már a világ pusztulásától retteg, emiatt „sír” a költő. Ami a korábbi műben csupán megfejthető képnek, egy kisgyermek panaszának tekinthető, az itt áradó képzuhatag: egy világméretűvé tágított veszélytudat szívszorító kifejezése.

A Búcsúzik a lovacska Nagy László költészetének egyik legjelentősebb darabja, sajátos világ-képének egyik nagy összegzése.

Szintén gyermekkori élményekből táplálkozik a Fehér lovam című, rövidebb lélegzetű költeménye, amely kis terjedelmében sok mondanivalót sűrít egybe. Ebben a versben nagyon közel kerü-lünk a természeti környezethez: szinte magunk előtt látjuk a porban szabadon nyargaló lovat, együtt suhanva vele arcunkon érezzük az ezüstnyárfákat hajlítgató szellőt, vagyis testközelből tapasztalhatjuk meg a szabadság érzését. Az idilli szövegkörnyezetbe azonban hirtelen belerobban a háború képe, az eget betakaró kondenz-fátyol.

A költő a természet és a gépek ellentétét foglalja bele a versbe és ebből a világból szinte menekül, lovával (amely a szabadságot jelképezi) a kiutat keresi, szabadulni akar a háborús borzalmakkal teli XX. századból.

A II. világháború szörnyű történései ihlették Nagy László Katonalovak című versét. Életem (1974) című önéletrajzi írásában is vall erről az időszakról, s a közvetlen élményekről ezzel kapcsolat-ban. Anyai nagybátyja révén közelről értesült a „hadi állapotokról”, hiszen az illető fogatosként telje-sített szolgálatot a magyar seregben. A költő így írja le emlékeit:

„Egész télen szóltak az ágyúk a Balatonnál. Németek hajtottak egy sereg csődört, azaz már he-rélteket, mert lábuk fel az ágyékig csupa vér volt.”; „Lángoló istállókból menekítettem az állatokat.”

Ezek az élmények, melyek az ember „embertelenségét” sugározzák, köszönnek vissza a vers-ben, amit olvasva saját bőrünkön érezhetjük a lovaknak (a természet gyermekeinek) szenvedését, a front erőszakos képeit mi is látjuk, fülsüketítő hangjait mi is halljuk. A költő rámutat arra, hogy aho-gyan a lovaknak, úgy az embereknek is teljesen természetellenes és elviselhetetlen az élet egy harcok-kal teli világban.

Nagy László tehetetlennek érezte magát: egészségi állapota miatt alkalmatlan volt a katonai szolgálatra, így, az állatokat gondozta fájó szívvel, megrendülten.

A vers utolsó előtti versszakában a reménytelen jelent látjuk egy megdöbbentő erejű költői lá-tomás képei segítségével: a keselyűk és csontok, s a fekete véres hó mind az elkerülhetetlennek tűnő halált idézik. Az utolsó sorokban kissé oldódik a feszültség, reménysugár jelenik meg a sorok között, s a költő lelkében, igaz csak álmai által.

E sorok is jól szemléltetik, hogy milyen sokat (szinte mindent) jelent Nagy Lászlónak a termé-szet és a természetes állapotok közelsége, mennyire vágyik arra, hogy az valósággá váljék.

A letűnt paraszti világ sarja, a költő munkásságát az a gondolati felismerés jellemzi, hogy a vál-tozás, a fejlődés törvényszerű, a hagyományos paraszti életforma elmúlása szükségszerű. Ugyanakkor az effajta változás, az elmúlás valódi ritka kincsek, közösségi és morális értékek elvesztésével és pusz-tulásával jár együtt. A ma embere tehát nem sodorta volna veszélybe saját jövőjét, ha a környezettel és az állatokkal megtartja a természetes, ősidők óta fennálló és jól működő kapcsolatot.

Felhasznált irodalom:

NAGY László, Versek és versfordítások, I., Bp., é.n. (Magvető).
TÜSKÉS Tibor, Versről versre, Bp., é.n. (Tankönyvkiadó).

Aki azt gondolja, hogy a testsúlya az egyetlen fontos mérőszám, amely megmutatja, milyen formában van, az téved. Hiszen pusztán a kilogrammok számából nem derül ki, milyen arányban zsíros vagy izmos a testünk. Egy nyolcvan kilós férfi lehet elhízott és csupa izom – ennek a pontos kiderítésére szolgál a testzsír-százalékmérés. – ismerteti dr. Babai László, az Élj Tovább 5 Évvel! mozgalom megalapítója.

A Szahara a Föld legnagyobb sivataga, Észak-Afrikában helyezkedik el. Területe több, mint kilencmillió négyzetkilométer, kora mintegy 2,5 millió év. A „szahara” név az arab „sivatag” szóval egyezik meg, némileg eltérő kiejtéssel. A Szahara Algéria, Csád, Egyiptom, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Niger, Nyugat-Szahara, Szudán és Tunézia hatalmas területeit foglalja el.

A maja civilizáció egy Közép-Amerikában élt, több évszázadik létező prekolumbián civilizáció, amely főleg a kifejlett írásmódjáról, művészetéről, monumentális építészetéről, valamint a matematikai és asztronómiai ismereteiről híres. A inka mellett az egyik legjelentősebb ősi amerikai civilizáció volt.

• A. Gergely András - Kulturális antropológia, ember-, erkölcs- és vallásismeret / 2003, 165 oldal
  
  
• Költői és emberi számvetés Arany lírájában / 2004, 3 oldal
  
  
• Lőrincz László - A vonzás szabályai, hogyan választanak társat az emberek / 2006, 15 oldal
  
  
• Konrad Lorenz - A civilizált emberiség nyolc halálos bűne / 2009, 49 oldal
  
  
• Csányi Vilmos - Az etológia emberképe / 2004, 14 oldal
  
  

Realizmus: A szó jelentése: valósághű ábrázolás A 19. században a romantika mellett kialakult művészeti irányzat, amely a polgársághoz kapcsolódik. a realista művész feladata a társadalmi valóság átfogó, hiteles ábrázolása, az ellentmondások és hibák föltárása, a társadalmi erőviszonyok tükrözése. Ábrázolásmódja: a valóság pontos megfigyelése és tárgyilagos...

A mű eredete: A mű legnagyobb része megtörtént eseten alapszik. 1827. december 28. és 31. között a Gazette des Tribunaux (Törvényszéki Hírlap) részletesen beszámolt egy Antoine Berthet nevű ember peréről. Berthet egy vidéki patkolókovács tehetséges fia volt. Papnak készült, de négyéves szemináriumi képzés után elhagyta az intézetet, s egy újgazdag nemesi családnál vállalt...

Timár Mihály, Jókai "az arany ember" című regényének főse lelkiismeretes, becsületes ember. Nem lopott soha senki pénzéből, pedig megtehette volna. Sorsa úgy alakult, hogy életét két helyen éli, az egyik helyen elismerést, tiszteletet, megbecsülést kap, élete másik színterén pedig szeretet, szerelmet és boldogságot . Mihály egy szerencsés véletlen folytán mesés kincsekhez jut...