Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Spártában Leónidas királyi kastélyát látjuk.
Főbb szereplők:
- Leónidas – laceriémoni király
- Ámfares – nagy görög vezér, a király titkosa
- Ágézilaus – főember, királyi tanácsos, csalárd barát és hazája árulója
- Ágis – nagy görög herceg, igaz hazafi
- Ágiaris – Ágis felesége
- Ágisztrat – Ágis édesanyja, hercegné
- Kleombrotes – a király veje, Ágis barátja
- Télónis – a király leánya, Kleombrotes felesége
- Demókares – főtanácsos
- Egynéhány palotás vitézek
A mű 5 felvonásból, ún. játékból áll. Már az első játék is eléggé tartalmas és izgalmas. Ebben a részben láthatjuk, amint Ágézilaus és Ágis beszélgetnek. A királyi tanácsos éppen a spártai birodalom romlásáról, valamint az adósrabszolgaság szörnyűségeiről szól. Szerinte Leónidas királyt már nem érdekli semmi más, csak a saját hatalma – ezért is vesztegeti meg a befolyásos tanácsosokat. Ágézilaus azt tanácsolja, hogy hívják össze a spártai népet Spárta piacára, fizessék le a papokat, akikre a nép hallgat, és lázadjanak a gazdagok ellen.
Leónidas király maga is érzi, hogy a nép meginog, mindenki elégedetlen vele. Titkos tanácsosa, Ámfares tartja benne a lelket, és nyugtatja, hogy csak Ágis és Kleombrotes lázítja a népet, de velük nem kell foglalkoznia a királynak. Míg Ámfares a királyt próbálja nyugtatgatni, azalatt Ágist és barátait vádolja azzal, hogy valójában tirannusságra (zsarnokságra) törnek, miközben szabad királyságról beszélnek.
Leónidas megkéri titkos tanácsosát, hogy vegye meg a többi tanácsost, de legfőképpen Demókarest, a főtanácsost.
Ágis úgy véli, hogy itt már csak Kleombrotes jó törvényei segítenének. Elsősorban nem magát a királyt kell tehát támadni, hanem a környezetében élőket. „Lásd, gazdagainknak egész hazánk rabja, Spárta majd ezeknek lesz örökös foglya.”
Kleombrotes azt javasolja Ágisnak, hogy mondjanak el mindent feleségeiknek is, hiszen a maguk módján segíthetnék férjeiket, még ha nem is vehetnek részt nők a törvénykezésben.
A következő jelenetben Télónis ijedten beszél férjének arról, hogy a nép fellázadt apja, a király ellen.
Kleombrotes megkéri feleségét, hogy próbáljon hatni apjára, aki a szegények szenvedéseivel egyáltalán nem törődik.
A második játékban Leónidas azon tűnődik, hogy vajon hogyan oldható meg a kialakult helyzet harc nélkül. Főtanácsosa, Demókares javaslatára meghoz egy nem könnyű döntést: elrendeli az adóslevelek elégetését, mivel a főtanácsos úgy véli, hogy a szegények azért lázadnak, mert szegénységben élnek. Ha eltörölné az adósságokat, minden probléma megoldódna, s a pártütőket felelősségre lehetne vonni.
Kiderül, hogy Ágézilaus is csak azért állt a lázadók pártjára, mert súlyos adósságba verte magát. Ámfares kétszínűséggel vádolja őt, ő azonban azzal védekezik, hogy csak a trónt védi. Arra nem is gondol, hogy ezt a beszélgetést Télónis és Ágiaris kihallgatja.
Demókares azzal vádolja meg Kleombrotest, hogy mindenképp bűnt követett el, aki nem védekezik, felvállalja tettét, hiszen ő ezidáig semmilyen gonoszságot nem követett el, ezért ha kell, a halált is elfogadja.
A következő rész, vagyis a harmadik játék szintén érdekfeszítő történéseket rejt. Leónidas arról beszél, hogy Spártát olyan harmonikussá kell tenni, mint amilyen azelőtt volt. Az adósságlevelek elégetetése után azt várja, hogy a nép megnyugodjon.
Kleombrotes ekkor fogalmazza meg az uralkodó fő jellemvonását: „Soha egy királyság annyit nem védelmez, mintha nyögésére népének figyelmez”. Végül Kleombrotes és Leónidas szócsatát vívnak.
Később Leónidas arra figyelmezteti tanácsosait, hogy Ágézilausban már nem lehet megbízni. Eközben Ágézilaus úgy tesz, mintha az egészet nagyon megbánta volna, s biztosítja a királyt, hogy minden cselekedete a király érdekében történt. Leónidas bedől a hazug királyi tanácsosnak, s még bocsánatot is kér, amiért nem hitt a férfi hűségében. Télónis és Ágiaris, a két jó feleség, észrevétlenül kihallgatja ezt a beszélgetést is.
A király lánya Ágézilaus szemébe mondja, hogy kétszínű, s joggal tarthat majd az istenek haragjától. Kissé tanácstalan is, mivel nem tudja, hogy mit tegyen, hiszen lehet, hogy szembe kell majd szállnia azzal, aki életet adott neki.
Apja, a király jelenik meg. Télónis hirtelen előkapja a kését, és egy lépést tesz a király felé. Ágiaris elrántja a királyt a tőr útjából, aki nem is érti, hogy mi miért történik, annyira gyorsan zajlanak az események.
A negyedik játékban láthatjuk Ágis édesanyját, Ágisztratot. A hercegné fia életéért aggódik. Figyelmezteti fiát, hogy a király csak addig lesz engedékeny, ameddig a nép meg nem nyugszik. Ha a nép lenyugodott és újra béke lesz, a király el fogja rendelni a kivégzését. Télónis ugyanazt kéri férjétől, amit Ágisztrat a fiától: meneküljenek, mentsék az életüket.
Ágis még mindig úgy véli, hogy Spárta szánalomra méltó állapotban van. Közben a király titkos tanácsosa, Ámfares szörnyű hírrel ront be: a nép megint lázad.
A mű utolsó részében, az ötödik játékban Ámfares jelenti a királynak, hogy a rend újból helyreállt. A hazug, kétszínű Ágézilaus és Demókares is emlékezteti a királyt, hogy a két pártütő felett ítélkeznie kell. Leónidas kihasználja megerősödött helyzetét. Úgy véli, hogy a két pártütő akkor nyerheti el bocsánatát, ha beismeri, hogy bűnt követett el.
Ágis büszkén felel a királynak. Kijelentésével barátja, Kleombrotes is egyetért: „Király, ne kényszeríts vétkeinket vallani, nehéz az igaznak ily törvényt hallani.”
A két ifjú nem ismeri el bűnösségét, hiszen azzal azt vallanák be, hogy ok nélkül sértették meg a királyt, márpedig ilyen ember nem lehet igazi spártai. Kleombrotes átadja kardját Ámfaresnek. Ágist a főtanácsosra, Demókaresre bízzák. Mivel Ágis neki sem hajlandó elismerni, hogy bűnös lenne bármiben, így ő is átadni kénytelen kardját. Demókares a fegyverrel végez Ágissal, akit édesanyja és felesége együtt sirat.
Foltozószűcs fia. Kiskunfélegyházán tanul, Pesten az egyetemet félbehagyja. Élete és munkássága Szegedhez köti, sokoldalúan és hallatlan munkabírással gazdagítja a város kulturális életét. A népnemzeti iskola ízlésével és lírikusi ambíciókkal kezdi irodalmi pályafutását, majd Pósa Lajos felfedezettjeként Az Én Újságom (1889-1944) hasábjairól mint mesemondó
