Középiskola > Műelemzések > Az értékek védelmezése Babits költészetében

Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Babits háború alatti versei pacifisták, nacionalizmus ellenesek. Az avantgárd felé törekszik. Ezek a művei nem túl jelentősebbek, jelentősebb a kihatásuk a 19-es évekre, amikor Babits fordulatot vesz, a klasszicizálódás és a konzervativizmus lesz rá jellemző. Ez azt jelenti, hogy az egyén szempontjából vizsgálja a dolgokat, ő van az értékrend középpontjában. Emiatt nevezi magát konzervatívnak, hisz az avantgárd és a megjelenő politikai irányzatok kollektivisták, ezt tartja modernnek. Az individum értékeit akarja megőrizni a kollektivizmussal szemben.

Jellegzetesen katasztrófa utáni költészet. A háború, a Tanácsköztársaság, Trianon rettenete után jogosan vetődik föl részint a líra értelmetlenségének, a művészet céltalanságának gondolata, másrészt szükségszerűen át kell gondolni a szecesszió individuum-központú világképét. Éppen a tragédiák árnyékában válik nyilvánvalóvá a személyiségközpontúság tarthatatlansága, illetve válik kérdésessé az individuum központi helye és mérce jellege. A Babits által vállalt és kijelölt szerep az elzárkózásé. Ezt jelzi az 1925-ös ‘Sziget és tenger’ kötet címe is. Két jellegzetes motívum a sziget és a hegy, hegytető (A sziget nem elég magas, Hús-szigetek a kőtengerben, Hegytetőn, A gazda bekeríti házát, Hold próféta a hegyen). Az individuum problémájának meghaladása két szinten jelentkezik. Egyrészt a teremtménytudat felerősödéseként jelentkezik, a gazdára, a gondviselőre való ráhagyatkozás gesztusaként (Ádáz kutyám, Mint a kutya silány házában, Psychoanalysis Christiana); másrészt a kérdéseket egyetemesebb horizontba állítani (Örökkék ég a felhők mögött).

A Régen elzengtek Sappho napjai is az individumot tartja értéknek.

A kortársakról azt írja, hogy merész kezekkel téptük a kényes leány hegedű-testét, azaz a lírát, nincs ütem, se szó, se tag. Ez a szabadversre utal. Úgy jelenik meg mint a durvaság megtestesítője, a modern költészet állatias, hajszolt: tüdő liheg. A torok kiált: független az érzelmektől, tömegesedés. Felmerül egy vád az individualizmus ellen: "mit ér a szó, amely csupán tiéd?", de rögtön meg is adja rá a választ: "testvér az, aki nem hallja meg testvére panaszát?". Tehát a kollektivizmus: milliók nyögése; testvérek vagyunk: negatívumként jelenik meg, mint ösztönvilág, mocsár, ezzel szemben áll az élet kettes csöndje, ami individum, de nem magány, nem számkivetettség, hanem a boldogság szigete. Az utolsó sor: "Az istenek halnak, az ember él" ambivalens kijelentés, pozitív, hogy az ember él, de negatív, hogy az istenek, a líra, meghal (az ember kiürül)!

A líra halála?

„A líra elhal, néma ez a kor”, panaszolta Babits a húszas évek elején. „Kinek szólsz, lélek? Mondják, milliók / nyögését nyögd ma, testvérek vagyunk / s mit ér a szó, amely csupán tiéd [...] önzõ a világ: / csak közös inség, közös láz, közös / zavar dadog, – a többi csönd s magány.” (Régen elzengtek Sappho napjai) Babits Mihály, akit a l’art pour l’art költõjének tartanak, felpanaszolja, hogy a költõk önzõn magukba csukódnak, nem törõdve a világ gondjával-bajával.

Kétségtelen, hogy a vers lehet „osztályharcos”, lehet társadalmi kritika, politikai tiltakozás – miként egyes magyar költõk versei a közel fél évszázados kommunista elnyomatás idején; lehet tanító-nevelõ, magyar öntudatra ébresztõ, lehet vallomás és hitvallás. . . De újabban mintha öncélúvá válna a költészet, kedvtelés és játék, „nyelvi játék”; nyelvelemzésbõl kiinduló (pesszimista) filozófia, posztmodern „destrukció”. Ez inkább a „nyugati” költészetre, nem pedig a magyarra áll, bár a nyugati hatás egyre inkább érzõdik az avantgárdot ismerõ, mûfordításokat is készítõ ifjabb nemzedéknél. Ugyanakkor náluk eleven még a hagyományos szimbolizmus vagy a mérsékelt szürrealizmus.