Középiskola > Műelemzések > Török-Zselenszky Tamás Már most megvetem című versének elemzése

Kérlek válassz a lenyíló mezőből:

Már most megvetem a holnapi ágyat,
családom, hitvesem, szentem.
A test lefekszik, a lélek állva marad,
s e renden túli értékrendben
csodás előtér a lángos háttér elé:
a füzet, a toll;
e társak éjszakára.
Már csak egyet alszunk,
jössz, és megfizetsz, te menny sugára,
magaddal, hisz jutalmul küldetsz
az elhajított ezüstpénzekért?
a lelket csonkító, érdek-bagázs
okozta szép sebeimért!
Beforrnak-e, s ha igen,
leszek-e még!
Élet-e az, akarom-e szőrén ülni
az erő erét!
Bírom-e, e nép nélküli ország
vállán megtartani magam?!
Írjam, éljem, mi volt,
vagy haljam: még ami hátra van?!
Most, csak megvetem nekünk a holnapi ágyat,
családom, hitvesem, szentem.
A test lefekszik, a lélek állva lázad,
s e renden túli értékrendben,
hagyd, a jók dolga a jóság!
Ezek itt inkább fölfordítják
egymást vele,
s fölfordulnak!
Egyedül marad a költő,
s betűs kopját faragnak neki
a lyukas zászlók alatt.
"Egy sem állhat meg előttem Terajtad kívül!"
Ez lesz rajta, meg, hogy
"Te, emberek közt a legemberebb?!
Megvert e rossz korral az Isten,
de cserébe megáldott veled!
E más fizikájú, eladott honban,
neked mindkét oldaladba
osztottak szívet.
S én úgy szerettelek ezért, társam, szerelmem,
hogy oda*dtam érted
az egyszülött Istenemet?"


Török-Zselenszky Tamás

A költővel folytatott beszélgetések szolgálnak alapul e verselemzéshez. Ehhez tettem hozzá saját gondolataimat; mindazt, amit ezen felül látni véltem a sorok között. A vers keletkezése az országban zajló, 2006. október 23.-ai zavargások idejére tehető, s így pont e körülmények miatt nem csupán egy egyszerű szerelmi vallomás.

A költő véleményt alkot a korszakról, meghatározza önnön, világban elfoglalt helyét, a feladatát, s egyben megnyugtatásul írja azt Múzsája számára. Elengedhetetlen tudnunk, hogy Török-Zselenszky Tamás tárgyév októberétől a következő év végéig csak ezt a verset írta, így fokozott súlya van minden vesszőnek, pontnak, szünetnek.

- A cím megegyezik a kezdősor elejével, s a cím mellett megjelenik a társ neve. Neki ajánlja, neki írt le minden szót: B. K.-nak. Ezzel az ajánlással szinte kiemeli a világból a lányt, mindentől és mindenkitől megkülönbözteti, így nyomatékosítja, hangsúlyozza ki azt, hogy mennyire fontos személy az életében.

- Az első sorokból kiderül, hogy a lírai én és a címzett fizikai értelemben épp nincsenek együtt. A lány másnap érkezik a zűrzavarok városából, a költő pedig otthonában várja őt, annyira, hogy kettejüknek már előre megveti a másnapi ágyat.

- K. nem csupán a szerelme, hanem számára a minden. Ezt egyszerűen, három szóval "családom, hitvesem, szentem" határozza meg.

- A már-már jelzői funkciót betöltő főnevek szerint a hölgy, biztonságot, otthon-érzést ad számára, és tiszta, jólelkű társ.

- Török-Zselenszky fáradt. Belefáradt a kor dolgaiba, az aktuális értékrendbe. Az ő értékrendje nem azonos a világival; inkább a lelki örök szférák iránt érzékeny. Gondolatisága az időből a végtelenbe, a múlandóból az örökkévalóba helyeződik át, és nem bírál, hanem a lélek tükrében szemlélve a történéseket, az aranyközépben nyugszik. Egyik szélsőséghez sem húz, egyik véglethez sem áll. Nem ítél, csak megállapít. Ez a szendergő tudatossággal létezők szemszögéből nézve a társadalom szemléletmódjától idegennek tűnhet, az éber tudatúak azonban tudhatják, hogy aki az elanyagiasult, félelem és vágy motorú világ felett áll, nem megveti, nem tagadja, hanem magában feladatként hordja, segíti és neveli azt. Őt is érintik az országban zajló események, szerinte is fontos harcosnak lenni, de számára ez az időszak nem a kard, hanem a toll korszaka. Hitvallása szerint bárki kezébe való kard, de akinek toll is adatott, kötelessége ama "hatékonyabb fegyvert" használnia, s azt sem valami ellen, hanem csakis valami mellett érvelve. Azzal, amit ír, megváltoztat, s így vet véget a harcnak, ellentétben a harcolóval, aki ezért ölni kényszerülne. Tisztában van vele, hogy mikor minek van itt az ideje. A zűrzavaros események csak háttérként jelennek meg; itt is kiemeli azt, hogy nem szokványos tettlegességgel vesz részt a történésekben.

- Míg a szerelme nincs vele, éjszakai társai a füzet és a toll. Ezzel még inkább nyomatékosítja, hogy ez számára a toll, és nem a kard korszaka. Éjszaka is adott számára a lehetőség, hogy gondolatait papírra vesse, szinte álmából is a hivatására ébred. Ez a hivatás minden perce. Az ember fiatalként az írással felfedezi a világot, viszont a költő már túl van ezen; ő épp az írás által osztja meg, amit talált. Szinte gyermekként várja K.-t, úgy, ahogy annak idején vártuk a karácsonyt vagy a Mikulást kiskorunkban, s számoltuk, hogy mennyit kell még aludni a nagy napig. Tovább fokozva mutatja a lány fontosságát. Sosem árulná el Krisztinát, fontosabb az országban történteknél, vagy bármilyen jutalomnál. Maga K. a jutalom.

- Az országban történő események, az ő olvasatában nem a megoldást, hanem egy probléma meglétének felvetését jelentik. A megoldásban szívesen részt venne, de másképp képzeli a megoldás folyamatát, módszerét. Utal Júdás árulására, és az árulásért kapott 30 ezüstpénzre. Az "elhajított" jelzővel szelíden visszautasítja mind Júdás szerepét, mind a fennálló hatalmat. Passzív ellenállást tanúsít, s ezzel Gandhi módszeréhez tér, térít. Ő vezette Indiában azt az egyetlen sikeres forradalmat, amely nem fegyverrel, hanem békével győzött, s egy egész népet változtatott meg. A lírai én önnön sebeit, bár azok sebek, mégis szépnek látja. Tudja, hogy mindennek megvan az értelme, hogy eme sebeket nem véletlenül szerezte. Viseli őket, s tudja, hogy miért vannak, hogy teremni is fog a szenvedése fája. Az ezt követő sorok, afféle jóslatként jelennek meg.

- Rossz időszak következik. Megkérdi, érdemes-e tovább folytatnia, hiszen az emberek nem figyelnek rá, bármit is mond, olyan, mintha a falnak beszélne. Képes folytatni, szinte bármeddig, csak az nem biztos, hogy továbbra is érdemes-e. Nem tudni, hogy lesz-e még új érték, vagy a múltban lehet csak fürkészni eztán az értékek után. Jelenleg nincsenek igazán értékek, és bizonytalan, hogy ez valaha is változni fog. Mintha egy mindenkire rávetülő hatalmas árnyék miatt az emberekhez nem jutna el semmilyen érték. Ha az emberek gyönyörködve átélnék a jelent, nem történhetne semmi baj, nem törhetne ki háború, mert időben észre vennék a jeleit, és megakadályozhatnák azt. De ők csak azzal törődnek, hogy a fotelük, televíziójuk meglegyen, és behúzzák a függönyt; minél később veszítsék el azokat. Sajnos hajlamosak is szemet hunyni a dolgok felett, más részről pedig nem is hajlandóak elhinni, hogy ez velük is valóban megtörténhet. Ezen emberi megnyilvánulásra az egyik példa a II. világháború, amikor is egyik fél sem hitte el, hogy mi zajlik körülötte. Mire elhitték, amit láttak, már késő volt.

- Az első versszak utolsó soraiban újra megjelenik az írás korszakának motívuma, s ezzel tudtunkra adja azt, hogy ez nemcsak afféle kedvtelés, vagy hobbi, hanem feladat.

- A második versszak majdnem teljes mértékben ugyanúgy kezdődik, mint, ahogy maga a vers kezdődött el. Ezzel az ismétléssel kihangsúlyozza, úgymond újra kiemeli kedvese szerepét, fontosságát, de arra is utal, hogy az eseményektől inkább visszahunyorog, visszaréved a mikrokozmosz békéjébe. Az ismerősnek tűnő sorok már többet adnak, mint a vers elején. Nemcsak nyomatékosítanak, ismételnek, hanem fokoznak is.

- A "lélek állva lázad". Már a vers első felében is lázadt pusztán azzal, hogy "állva maradt", ám ez a "lázad" szócska épp ettől fejez ki a lázadásnál is hatalmasabb érzelmet. Újra figyelmeztet az értékrendek közötti különbségekre, és külön kiemeli azt, hogy a "jók dolga a jóság". Nem tartja jó értékrendűeknek ezeket az embereket, így nem is lehet közük a jósághoz, hisz? ezek előbb rontanak egymásnak, minthogy egy csöppnyi jósággal foglalkoznának. (Hagyd, a jóság a jókra tartozik, azok dolga? ezek itt nem a jóságban cselekednek.)

- A "költő" szó ebben az esetben gyűjtőnévnek minősül. Nemcsak önmagára gondol, hanem minden látóra. A "kopja" szó a lírai én hovatartozását jelöli, magyarságára utal. "Betűs kopját faragnak neki": ha írtak a kopjájára, akkor fontos ember volt. A betűk jelenléte egy üzenet létezésére is utalhat. Tudják róla, hogy kicsoda volt, és azt is, hogy értékeket adott át, üzent, létünket jobbá tevő hagyatékot adományozott nekünk. Ahhoz, hogy a társadalom hozzájusson az értékekhez, egyrészt az adományozó személyt kell hitelessé tenni, hogy elolvassák az írásait. Másik oldalról, az általa felmutatott értékek is emelik a személy hitelét. Így bárki bárhonnan is közelíti meg a dolgot, ugyanoda talál.

- A "lyuk" kifejezés ebben az esetben ürességet jelent, de nem valaminek a hiányára utal. Török-Zselenszky saját elmondása szerint a lyuk a lobogónkon az üresség az ős tér, a világot éltető Isten, az ősi vallásunk szokása szerinti koponyaperforáció jelképe is; a menny ránk áradásának kapuja, a mi imáink feljutásának alagútja, a tiszta szándék, a szeretet megtestesülése. Ez a lyuk nem olyasvalami, amit oda tettek, hanem eleve egy a zászlóval. Igaz, hogy 1956-ban került rá, de mintha nem új helyét foglalta volna el akkor, hanem inkább visszakerült volna az őt mindig is megillető helyre.

- A zászlónk, a lyuk rákerülésével szinte a világ zászlajává lett, mert része lett az eredeti, tiszta, mindent teremtő, és magában tartó üresség is. Az pedig nem csak Magyarország, de a világmindenség alapja. A buddhisták olvasatában Isten nem más, mint üresség. Nem semmi, hanem lehetőség, alap, eredet, ok, világosság, élet, végtelenség, örökkévalóság: Egy.

- Ez a meglátás összhangban áll a magyar őshittel. E megközelítésből a lyuk a zászló közepén az összes embert, vallást egybe foglaló szimbólum.

- Beszélgetésünkből kiviláglott, hogy Istent egyetlen egyként értelmezi, a népeket az egy, közös emberiség testének szerveiként látja, a magyar népet a test szíveként említi fel, és feladatunkat a szív népe feladatának tartja. Így kizárható az a lehetőség, hogy mindezek csupán az 1956-os forradalomra utalnak. Logikusnak tűnhetne abban az esetben, ha a lírai én résztvevője lett volna a pesti eseményeinek, de már a vers elején kiderült, hogy ez, a szó más értelmében történt. A lehetőség, hogy ő fogalmazza meg saját kopja-feliratát, fellélegzés számára.

- Azzal, hogy nem fogadta el az ezüstpénzt, kiérdemelte a jogot arra, hogy ő alkossa meg a szöveget. A fejfa felirata sem róla szól, hanem K.-ról, és arról, hogy a lány mennyire kiteljesítette az akkori életét. Ezen kívül bizonyítványt állít ki a tömeg akkori létminőségéről, éberségi állapotáról is. Az ország jobbulását, személyes elmondása szerint, nem a tömeg erejében, hanem az egyén jóvá válásában látja. Nem a népnyi tömeg, hanem a népnyi egyén képes csak megváltoztatni a dolgokat. Egyesével igazzá, látóvá, szívvé, szeretetté válva, az egész ország azzá lesz. Nem borogatástól, a tünetek kenegetésétől (kövek, tűz, merénylet) gyógyul meg a nemzet, hanem olyan öntudatra ébredéstől, amely egészségessé teszi az egyéneket, és attól kezdve nem fog többé rajtuk a betegség. (pl.: éberekként nem választanak rossz vezetést)

- Hitvallása szerint a politika, a rendszer nem a megoldások, csak a szükséges rossz. A demokrácia sem a tökéletes rendszer, hanem az eddigi legműködőképesebb, amelyet fel fog váltani egy még jobb. Nem a véres az eredményes forradalom, hanem, ha világosságodra tekintve az ellenfeled is megvilágosodik. Jónak lenni, csendben lenni, változni az igazi forradalom, és csak úgy lehet győztes, ha minden egyén éberré, szeretetté válik, nem pedig a tudatlan csapkodástól. Ha bennünk szép az ország, kívül is széppé lehet? ha bennünk beteg, kívül sincs esély a gyógyulására.

- Menjünk tovább! A felirat 3-4. sora konstatálásként jelenik meg. Ez egy mérleg, amelyen, az egyik oldalon a világ, a "rossz kor" áll, szemben K.-val. A lírai én számára a lány egy áldás, afféle csoda és így kétséget kizáróan a szerelme többet ér mindennél.

- Az egyén jóságára példa. Az első versszakban említett érdek-bagázzsal párhuzamosan jelenik meg az eladott hon. Pénzre váltják a népet, az országot, a történelmet. Cseppnyi tisztelet nélkül fecsérlik el, amit őseink évezredeken át megtartottak, napi érvényesülés, haszon oltárán áldoznak fel évezredes munkát.

- Ebben a rossz korban, eladott honban, ahol az értékek már nem számítanak, csak az érdekek, ott van K., akinek mindkét oldalába osztottak szívet.

- Meseszerű elem, hiszen a tündérekre igaz, hogy a jobb oldalukban is volt szívük. A két szív megjelenése nemcsak a lány fontosságát és értékeit hangsúlyozza ki újra. A lyuk a zászlón, koponyán, valamint a két szív háromszöget alkotnak. Ez a látás háromszögére, a szentháromságra, a Jóistenre, s így gyakorlatilag mindenre utal, egy szakrális univerzumot jelöl. A jobb- és baloldal a politikai oldalakra is vonatkoztatható, és rámutat, hogy igazándiból egyikük sem áll csak az egyik mellé. Középen vannak, magukban foglalják mindkettőt, a világot, ők az a halmaz, amiben mindennek helye van, s amiben benne is van minden. Maga a szeretet.

- A költő véleménye szerint a menny-pokol viszonyt úgy kell elképzelnünk, mint két halmazt, ezek közül a mennyet végtelen nagynak, a poklot pedig kicsinek, és a mennyen belülinek.

- Szerinte a menny elfogadja, befogadja, élteti, haza szólongatja a poklot, a pokol nem hallja a menny hívását, imáját a saját zajától.

- A menny szereti a poklot, és nem zárja ki azt magából, hanem a pokol zárja ki magát a mennyből, az húzódik össze, kizárván a mennyet.

- A menny érti a saját, és a pokol imáit is, de a pokol, csak a saját imáira hallgat.

- A nagyobb halmaz dolga: önmagaként csak lenni, mert ő a teljes egész. A kisebb halmaz dolga: megnyílni, beengedni a nagyobbat, és eggyé válni vele. A vers utolsó 3 sora mind tartalmilag, valamint ezen mondanivalónak a hatalmas súlyát tekintve is egy különálló, 3. versszaknak felel meg. Az, amit mond, és az, ahogyan mondja, egy olyan kvázi pofon, amelyből nem könnyű feleszmélni. Mindenképpen ki kell emelni eme sorokat, ugyanis tartalmilag nemhogy a költemény többi részével azonos súlyúak, de önmagában is többet adnak.

- Az alap kiindulási pont a bibliai idézet: Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta oda érte. Ebben az esetben viszont megfordul ez a viszony, amely hatalmas merészségre vall. Szerelmi vallomás ez a három sor, ezzel együtt viszont, gyakorlatilag kardot (tollat, mint fegyvert) von ki Isten előtt. Nem ellene, de előtte egyenesen megállva. A lírai én kopjáján az utolsó mondat szerint ő úgy szerette K.-t, hogy az egyszülött Istenét adta oda (áldozta fel) érte. Ez a pár szó így mindenek felett áll, nem lehet ennél gyönyörűbben kifejezni kettejük mélyről jövő, mindent túlsugárzó szerelmét, az anyagi forgatagtól elfordulást, és a legeslegszentebb szentségből való részesülés feladását. Hiszen nem megölte Istent, nem megtagadta, nem elfeledte, sőt, itt nem is Isten személyéről van szó, hanem arról, hogy a költő lemondott a megváltás ráeső részéről. Még az sem érdekli, ha elkárhozik, csak úgy szeresse a szerelmét, úgy szolgálja hazáját, ahogy az valóban helyes és jó. A lányért még a mennybe jutás reményéről is lemond. A fentebb említett megfordult áldozat-viszonyra kétféle olvasói reakció jöhet szóba.

- Ha valaki nem hisz Istenben, számára briliáns eszközként hat, egy nagyszerű költői ötletként funkcionál. Ezzel szemben a hívőkben felháborodást kelthet. Ateista részről nehéz hinni olyasvalamiben, amit nem tudunk megérinteni, megnézni, s mindig felmerül az a lehetőség, hogy mi van, ha kiderül: hitünk tárgya nem is létezik. Hívő oldalról felháborítónak hat ilyen habitussal kiállni a mindenség elé. Van egy aranyközép szemlélődési pont is, mely szerint ha az Isten bennünk, és mi benne vagyunk: mi is az Isten részei vagyunk. Akkor gyakorlatilag vehetjük úgy, hogy a lírai én önmagát áldozta föl. Őrültségnek tűnhet ilyet mondani, ennyire merész csak egy bolond, egy király, egy harcos lehet; csak ezek állhatnak meg az égi trónuson ülő előtt. Nem egy katona, mert az parancsra háborúzik valami ellen, hanem egy harcos, aki meggyőződésből harcol valamiért! Nem katona, aki a tömeg láthatatlan része, hanem harcos, aki egymaga is kiáll egy egész sereg katona elé, mert nem győzelmet akar aratni, hanem a világosság testeként funkcionál. A tisztaság, szeretet, gyönyörködés szempontjából, itt, a sereg a kisebb halmaz, a pokol, és imígyen az egyén, a harcos a nagyobb halmaz: a menny.

- Nemcsak itt jelenik meg a gondot feloldó és nem feleket szembeállító gyönyörködés módszere, hanem az egész költeményen végigvonul. Teremtő erejű, s így olyan, mint egy varázslat. Gyógyít, mint egy varázsige. Azt, aki a varázsló, harcos szerepet vállalja, többnyire tömlöcbe szokták küldeni eretnekségért, mert a lepleket leigézte valami rejtendő és palástolandó csalásról. Nem csak amiatt hullik le ilyenkor a lepel, mert a harcos, varázsló lerántja azt. A varázslata jelentésére ráébredő nép szemében világossá válik a csalás, melyet addig nem vett észre. A varázslat tisztasága megjeleníti, láttatja a hatalom munkálkodása, és sajátja közti kontrasztot, ettől a nép ráébred a valódi értékrendre.

- A költemény rapszodikus jellegű. 43 sorának szótagszámai rendszertelenül váltják egymást, inkább egy benső, gondolati fonál fogja össze a művet. A zaklatottság egyrészről az országos eseményekre utal, attól függetlenül, hogy a lírai én, nem vesz részt bennük. Máshogy közelítve K. félelme iránti empátiája miatt is magyarázható a zaklatott hangvétel, mely a költő korszak- illetve világbéli helyére, álláspontjára összpontosul. Teljesen szabályos rímrendszere nincs a versnek, bár olykor-olykor fellelhető egy keresztrím, vagy fél rím. Ez a szabálytalanság valamiféle hiányra, kibillentségre utal. Az ország szempontjából ez a kibillentség egyértelmű; az események igazolják. Ha minden rendben lenne, a történtek nem így alakultak volna. A lány szempontjából pedig a félelmet elűző megnyugtatás hiánya jelenik meg, viszont ez a megnyugtatás a vers végére mégis meglesz.

- Török-Zselenszky romantikus, szimbolista, és impresszionista költészetére jellemző, hogy nem csak kérdést tesz fel, nem csupán kibillent, vagy kibillentséget tolmácsol, hanem soha sem hagy magunkra, mindig szolgál megoldással, segítéssel is.

- A második versszak 22 soros, eggyel több, mint az első, és valóban többet is ad, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy az utolsó 3 sort mindenképpen önálló részként kell kezelnünk.

- Mivel a vers sem a rímek, sem a ritmika szempontjából nem alkot szabályos rendszert, szabad versnek tekintendő. A műfaj kiváló képviselői illetve hazai megteremtői közül mindenképpen meg kell említenünk Kassák Lajost és József Attilát. Utóbbi költőnket ezen versnél más okból kifolyólag is fontos kiemelni. E költemény előzményeként fogható fel József Attila utolsó vershármasa (Kóróval jöttél?)(Talán eltűnök hirtelen?)(Íme, hát megleltem hazámat?) Az említett versek, bár nem szabad versek, ettől eltekintve viszont tartalmi szempontból, valamint a címek miatt is párhuzamokat fedezhetünk fel köztük, és a Már most megvetem című alkotás között. A mű részleteibe merülve pedig megállapíthatjuk, hogy József Attila: (Íme, hát megleltem hazámat?) című költeménye, a "betűs kopja" motívumnak mondhatni nagyapja.

- A fokozások, a nagyon kismértékben eltérő, hasonló elemek, az ismétlések mind-mind nyomatékosítják K. iránt érzett szerelmét, azt, hogy az érzés, mely a lányhoz kötötte, nem pusztán fellángolás volt. Ezt mutatja az ajánlás is. Szerelme mindennél fontosabb volt neki, annyira, hogy a megváltás ráeső részét, egyszülött Istenét is odaadta érte.

Török-Zselenszky Tamással bővebben a http://sol.elevenhold.hu, a http://myspace.com/zselenszky, és a http://zselenszky.blogspot.com oldalakon ismerkedhetnek. Az elemzés a Vörösmarty Társaság, és a szerző beleegyezésével került önökhöz.