Középiskola > Műelemzések > Az ókor irodalmából

Az ókori görög irodalom jelentősége

Az európai gondolkodás alapja az ókori görögség kultúrája. Világszemléletük újdonsága az „ember felfedezése”, világszemléletük emberközpontú. Isteneiket ember alakúvá formálták, s halhatatlanok.

A görög dráma

Kr.e. 5. század, Periklész kora, a demokrácia ideje. Virágzott a szobrászat, az építészet és a dráma is. A dráma a változás, mozgás műneme Herakleithosz phantha rhei-elmélete alapján. Eszerint minden változik, „folyik”, tehát nem léphetünk bele kétszer ugyanabba a patakba.

Népi hagyományokra épül. A művek rendszerint saját koruk nagy kérdéseire kerestek és adtak válaszokat. A dráma kialakulása vallásos szertartásokhoz, ezen belül pedig Dionüszosz ünnepeihez kapcsolódik. A városokban a kórus az isten oltára előtt kardalokat, dithüramboszokat adott elő.

Az első lépés a dráma felé valószínűleg az volt, hogy a karvezető kivált a kórusból és az oltárhoz lépve egy-egy részletet elmondott éltéből, s erre a kar hódoló énekkel válaszolt (dialógus). Az első „színész” felléptetése Theszpisz tragédiaköltő és színész nevéhez fűződik. Később két (Aiszkhülosz), majd három (Szophoklész) színész jelent meg a színpadon, s ez már bonyolultabb cselekménysor előadására adott módot. Később megváltozott a dráma tárgya is: a történetek a mükénéi, a trójai és a thébai mondakörhöz kapcsolódóan alakultak ki.

A Dionüszösz-ünnep fénypontja volt a drámai verseny. A tragédia- és komédiaköltők vettek részt ezeken a versenyeken, amelyen jó eredmény elérése igen nagy megbecsülést jelentett. Az ünnepségeken és versenyeken hatalmas tömeg vett részt, ezért a színházat is ennek megfelelően alakították ki (domboldalon). A színház közepét egy kerek térség foglalta el (orkehésztra v. tánctér), a valamivel magasabban fekvő színpadon kevés szereplő fért el. Ezt vette körül a nézőtér. A színház kelléktárral (szkéné) is rendelkezett. Az előadások kora reggeltől estig tartottak. A színészek álarcot hordtak, a női szerepeket is férfiak játszották.

A dráma és a tragédia

A dran szóból származik, ami azt jelenti cselekedni. A dráma az irodalom harmadik műneme. Eseménysort ábrázol, az eseményeket az alakok dialógusaiból, monológjaiból és tetteiből ismerjük meg. A drámai cselekmény előttünk bontakozik ki az alapszituációból; ez a hősöket akcióra, drámai harcra készteti. A dráma középpontjában a konfliktus áll. A dráma nyelve sokkal tömörebb, erőteljesebb, mint pl. az epikus műveké. A dráma színpadra szánt alkotás. Dráma és színpad kapcsolatából következik, hogy hiányzik belőle a tárgyleírás, a környezetrajz. A drámai művek fő kellékei közé tartozik a szerzői utasítás, a díszletek, a színészek, a színészi akció.

A dráma egyik műfaja. A tragódia (kecskedal) szóból ered. Uralkodó esztétikai minősége a tragikum, olyan értékszerkezet, melyben hirtelen nagy értékveszteség következik be. Mindig konfliktust ábrázol. A tragikus hős többnyire a korszakban általánosan elismert, pozitív erkölcsi értékeket képvisel, céljaiért vállalja a harcot, s az ellenerőkkel való küzdelemben bukik el. Bukása ellentmondásos érzést kelt: az emberi pusztulás megrendítő és az emberi nagyság átélésének felemelő érzését. Ez a katharzis.

Ami a görög tragikus költészet három nagy költő, Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész nevéhez fűződik. E „tragikus triászhoz” kapcsolódik időben az antik görög komédia legnagyobb alakja, Arisztophanész.

Szophoklész: Antigoné

Az antik dráma jellegzetes vonásai

Szophoklész Antigoné című tragédiája a thébai mondakörhöz kapcsolódik (Oidipusz király, Oidipusz Kolonoszban, Antigoné). Az események egy szálon futnak, színhelye egyetlen tér, időtartama néhány óra (hármasegység elve). Az egyre feszültebbé váló konfliktus viták, szócsaták formájában valósul meg. A kórus, mely énekkel kísérte és magyarázta a cselekményt, a mai felvonásoknak, jeleneteknek megfelelő részeket választotta el egymástól. A dialógusok hatos jambusban, a kardal pedig szabadabb verselésben van.

Szophoklész tartalmi újításokat hajt végre: műveiben nem szerepeltet isteneket, csak embereket ábrázol. Ezzel szólaltatja meg korának problémáit. Formailag három színészt, díszleteket és a 12-15 fős kart szerepeltet.

Szophoklész Antigonéja egyetlen konfliktus köré épül: két, egymás ellen feszülő akarat összeütközését ábrázolja. A főszereplő olyan erkölcsi elveket képvisel, amelyeknek igazságát az adott korban mindenki elismeri.

Kompozíció

A prologosz alkotja a drámai műnek a bevezető részét, melyben az író megismertet az előzményekkel, s bemutatja a kiinduló helyzetet. Itt jelenik meg a drámai szituáció. Szophoklész már a prologoszban előrejelzi az összeütközés bekövezését, s ettől kezdve biztos kézzel vezet a végkifejletig. Két törvény áll egymással szemben: az istenek ősi törvénye (a halottat mindenképpen el kell temetni) - s ezzel szemben a királyi törvény: Polüneikészt nem szabad eltemetni. Ebben a kiélezett helyzetben másképpen dönt Antigoné, s másképpen nővére, Iszméné. Antigoné lelkiismerete szavára hallgat, Iszméné azonban összeroppan, s nem mer Kreón tilalmával szembeszállni.

Haimón érvel szereleméért apjánál, ezzel bonyodalmat okoz (apa és fiú ellentéte). A tetőpont Antigoné elhurcolása. Teiresziász jóslata késlelteti a megoldást.

Az exodoszban zárul a mű. Meghal Antigoné, Haimón és Eurüdiké is. Kreón megbánta tetteit, de bűneinek következményeitől nem menekülhet. Összeomlása nem tragikus bukás, hanem jogos büntetés. A befejezés a gőg elítélésével és a bölcs belátás, a józan mérlegelés dicséretével zárja le a tragédiát.

Jellemek

Antigoné tettének helyességét nem lehet kétségbe vonni. Antigonénak fájdalmat okoz a temetetlen test látványa, és egész lényével érzi és tudja, hogy ez az isteni rendet sérti. Szereti nővérét és azokat, akik közelebb állnak hozzá. Nem tántorítja el ettől az sem, hogy a törvénynek a be nem tartásával szenvedés és halál lesz az osztályrésze. Negatív tulajdonságai az önfejűség, a makacsság, a gőg és hogy érzelmei irányítják. Ezt együttesen hübrisznek (jellemhiba) nevezzük.

Iszméné először fél, aztán megjön bátorsága. Tiszteletben tartja a halottakat, de nem mer szembeszállni a paranccsal. Fontosabbnak tartja Antigoné és saját életét. Tart Kreóntól, szereti és félti Antigonét, ezért érzelmi válságba kerül. Később testvére mellé áll, de az visszautasítja.

Kreón a bonyodalom egyik mozgatója, kulcsfigura. A honi törvény képviselője az isteni törvénnyel szemben. Célja a város védelme. Az emberi érzéseket elutasítja (szerelem, testvéri szeretet), hallgat mások véleményére. Nem hallgat fiára, érvei nem ingatják meg. Jó király akar lenni, de zsarnokká válik. Legnagyobb hibája a hübrisz. Összeomlása jogos büntetés, megtisztulva még jó király lehet.

Haimón engedelmes és hűséges apjához. Szerelme vádelmében fellép apja ellen, Kreón ezt fenyegetésnek veszi. Antigoné halála után rátámad apjára, nem sikerül megölnie, öngyilkos lesz. Az isteni és a honi törvények mellett áll. Tolmácsolja a nép véleményét Kreónnak.

Az őr kettősviselkedésű (félénk szolga, büszke ember), ez Kreón zsarnokságára mutat. Nem rokonszenves, bárkit feladott volna, hogy mentse bőrét. Az áltagosnál is kisszerűbb. A hírnök a színpadon kívüli eseményekről tudósít (Antigoné halála).

Teiresziász szerepe a késleltetés. Megfontolt, bölcs és az isteni törvények mellett áll. A kar sokat tapasztalt bölcsekből áll. Kreón hallgat rájuk, tanácsaikkal erősítik a hatalmát. Nagy igazságot mondanak ki, de nem foglalnak nyíltan állást Antigoné mellett.

Értelmezési lehetőségei

Hegel szerint a család és az állam, Antigoné és Kreón, a nő és a férfi áll egymással szemben. Ezért társadalomdrámaként fogható fel. A közkeletű értelmezés a szeretetet és a zsarnokságot állítja szembe. A korabeli értelmezés a dialektikus (pro és kontra érvek) szemléletet tükrözi. Kreón védelmében hozzák fel, hogy megvédi a várost, jó király akar lenni, de ellenszegül az isteni törvényeknek, feláldozza Megareuszt, megtisztulva még jó király lehet. Antigoné és Kreón közös vonása a jellemhiba. Lehet politikai dráma is, így a hatalmat és az erkölcsöt szembesíti. Sorsdrámaként értelmezve: mindenkinek teljesítenie kell sorsát.