I. Petőfi pályaképe (rövid életútja)
Magánéleti nehézségek
1823-ban született Kiskőrösön. Később anyagi gondjai merülnek fel a Petrovics családnak, Petőfi rosszul tanul, így apja kitagadja a családból. Megjelenik A borozó című bemutatkozó verse. Többször is színészkedésből és Országgyűlési Tudósítások másolásából tartja fenn magát. Pesten kap állást egy könyvkiadónál, majd állást kap a Pesti Divatlapnál. Pesten megismerkedik Csapó Etelkével, a kislány azonban váratlanul meghal. Egy újabb sikertelen szerelem következett életében: megismerte Mednyánszky Bertát, akinek az apja hallani sem akart a házasságról. Nyugtalan volt, sokat utazott, s valamiféle kedélybetegség, borúlátás uralkodott el rajta. Barátaival is nehezen jött ki, néha meglátogatta elszegényedett szüleit. A nagykárolyi megyebálon megismerte Szendrey Júliát. Már a legelső találkozás szenvedélyes szerelmet ébresztett Petőfiben, és elvette feleségül a szülők tiltakozása ellenére. Összebarátkozott Arany Jánossal és ő hozta meg számára az igazi barátot az életében.
Politikai szerepvállalás a forradalom és a szabadságharc kezdetén
1848 januárjától a forradalomvárás lázában égett. A szabadságharc idején nem harcoló alakulatnál tejesített szolgálatot. Rosszindulatú vádaskodások, célzások kereszttüzében állt: szemére hányták, hogy még él, nem esett el a harc mezején. Feleségéről és szüleiről gondoskodnia kellett. Kötelességének érezte, hogy a harctérre menjen. Csatlakozott Bem seregéhez Erdélybe. Bem kinevezte segédtisztként és néha futárként is szolgált, majd őrnaggyá léptette elő. Klapka Györggyel került kellemetlen helyzetbe, s lemondott tiszti rangjáról, kilépett a hadseregből. Súlyos anyagi gondok is gyötörték, hiszen nem kapta tiszti fizetését. Meghalt édesanyja és édesapja is. Feleségével és fiával elhagyták Pestet. Visszament Bem seregébe és „civilként” részt vett a segesvári csatában. Itt és ekkor tűnt el örökre Petőfi 1849. július 31-én. Sírjának helye ismeretlen.
II. 1. Világszabadság költője
A XIX. század költői
Kialakít egy újfajta költői-ideált és kihirdet egy új művészi hitvallást. Eme vers szerint a költő Isten küldöttje „lángoszlop”. Ezt az eszményt, ezt a szent és nagy küldetést állítja követelményként századának költői elé. Ennek érdekében szenvedélyes indulattal érvel és bizonyít: tiltással figyelmeztet a feladat rendkívüliségére, meghatározza a népvezér-költők szerepét, felháborodottan átkozza meg a gyáva és a hamis, hazug próféták magatartását. A látnok költő feltárja a jövendőt: költői képekkel írja körül az elérendő célt, a Kánaánt. Időbeli messzeségbe helyezést érzékelteti „Ha majd” romantikus körmondat. A cél elérése nem kétséges, a prófécia beteljesülése bizonyos, de az időpont bizonytalan. A költő itt már nem látja önmagát az elkövetkező időben, ami azt jelzi, hogy nem fogja megérni a „munkájának” eredményét. A költemény mégis megnyugvással, a feladat teljesítésének boldogító tudatával zárul. A képek ellágyulása a halál órájának lelki békességét sugallja. Ez a költemény minden romantikus szenvedélyessége ellenére is kerek, zárt, szinte klasszicistaízlésű kompozíció; az indulatok nem teszik zaklatottá, nem bontják meg a sorok, a rímek szabályos ismétlődését. Inkább az érvelő, bizonyító, meggyőző retorikára esik benne a fő hangsúly.
Egy gondolat bánt engemet...
Látomásversei közül az egyik legjelentősebb. Ezzel a zaklatott menetű rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendőt. A metaforikus képek azonban csak annak a másiknak, a lassú és beteg sorvadásnak vágybeli ellentétei: az épnek és az erősnek hirtelen, elemi erők által okozott, nagyszerű jelenségektől kísért pusztulását jelentik. De ez a megsemmisülés is passzív halál, mint a verskezdeti, s ezért a költő számára ez is elfogadhatatlan. Megjelenik a cselekvő halál gondolata egy nagyszabású látomásban. Ez a látomás-szakasz egyetlen hatalmas versmondat, mely időben egymást követő jelenségek során átrohan a megnyugtató megoldás felé. A "Világszabadság!” önálló verssorba kiemelése erőteljes hangsúlyt ad az utolsó harc nagyszerű célkitűzésének. A költő erkölcsi elszántsága, a föllelkesült akarat ebben az utolsó ütközetben tudja csak elképzelni a megnyugtató halált, az önfeláldozás, az életáldozat misztériumát. Elesni ebben a nagy csatában már nem passzív megsemmisülés, mert maga a hősi halál ténye is szolgálat. A ponttal és gondolatjellel lezárt mondat után a költemény visszatér eredeti ritmusához; a vers lecsendesedik, "történése" lelassul, s megrendült ünnepélyességgel engedi át magát a nagy temetési nap végső látomásának. A rapszódia a legfőbb gondolat, a "szent világszabadság" jelszavának végső zengésével fejeződik be.
2. Nemzeti dal - forradalmi költészet
A Nemzeti dal a forradalom egyik közvetlen kiváltó oka és jelszava lett. A Nemzeti dal kiáltvány, felhívás, szózat a nemzethez: agitál, lelkesít, haladéktalan állásfoglalásra késztet. A legfontosabb mondanivaló, a legfőbb tétel mindjárt a vers elejére kerül. Történelmi sorsfordulón választani kell a rabság és a szabadság között. A refrén már magában foglalja a tömeg, a nép válaszát is. A vers voltaképpen első strófájával elérte célját, a nagy párbeszéd a költő-apostol és a nép között lejátszódott. A további versszakok az ésszerű döntésnek a helyességét igazolják, a múlt, a jelen és a jövő érveivel. A refrénben újra meg újra megerősített helyes választás nyomán a távoli jövő dicsőségét sejteti meg, hiszen a jelen történelemformáló tette visszahozza a magyar név régi nagy hírét. Petőfi „dalnak” nevezi mozgósító szózatát, együttesen énekelt kardal. A forma, kétütemű, a sormetszeteket pontosan alkalmazó felező nyolcas. A Nemzeti dal a nemzeti forradalom költeménye.
3. A szabadságharc költészete:
Föltámadott a tenger
A márciusi napok végén írta ezt a versét Petőfi. Abban a reménységben tehát, mely Európa népeinek fölkelését ígérte a zsarnokságot megtestesítő „Szent Szövetség” ellen. A Föltámadott a tenger… a nemzetközi szabadságharc költeménye. Csupán egyetlen szó utal arra, hogy a népek közös forradalmáról beszél a költő, de ez félreérthetetlen. Egyetlen hasonlatot visz végig a versen a költő: végig a tengerről és a rajta hánykódó hajóról beszél. A tenger vihara mindvégig a népek föltámadó szabadságharcát, a süllyedéssel fenyegetett hajók pedig a fölül lévő zsarnokságot jelentik. A versnek romantikus vonásai vannak, bár csak részben mondható romantikusnak. A viharzó tenger hasonlatsora, a nagy indulatok éreztetése, a szélsőségek egymás mellé helyezése romantikus vonás. Ez a forradalmi romantika azonban nélkülözi az elvágyódást, a menekülést a valóság elől. Valóságos forradalmi hangulatot fejez ki a vers romantikus eszközökkel. A versben kimutatható a szüntelen fokozás. A rövid jambikus sorok, a bonyolult rímelés fokozza a költemény viharos hangulatát.
III. Petőfi helye a 19. századi magyar irodalomban
Egy új irodalmi ízlést honosít meg. Megteremti a közvetlenséget, a természetes könnyedséget, a köznapiságot, az egyszerű szerkezeti felépítést és a magyarosnak (nemzetinek) tartott ütemhangsúlyos verselést tekinti elérendő célnak, követendő példának. A népköltészettől nyer tárgyi és formai ihletet, s ez önmagában is romantikus vonás. De nem „utánozza” a népdalt, hanem mint egyszerű, egyenes, nyílt egyéniségének legtermészetesebb kifejező formáját használja. Ekkor írt verseinek többségére a hetyke, tréfás hangnem, a szándékoltan egyszerű nyelvhasználat, a természetesség jellemző. Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség. De bravúros egyszerűség ez, mely tudatos művészi munka eredményeképpen jön létre, s az olvasóban azt az illúziót kelti, hogy ennél egyszerűbben, természetesebben aligha lehet szólni.- Elveti a stílromantikát: a stílussal nem akar önálló esztétikai hatást elérni, azt alárendeli a gondolat uralmának. Mint minden kiemelkedő, korszakos költő, Petőfi is nagymértékben kitágítja a líra témakörét, s új műfajokat teremt.
