Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Moliére
Francia lírai színműíró, eredeti neve: Jean Baptiste Poquelin. Apja jómódú kárpitos. 6 fia közül ő a legidősebb. Anyja korán meghalt, apja nevelte. A clermanti jezsuita kollégiumba latinul tanult. Az egyetemen jogot, filozófiát hallgatott. A Bejart családhoz költözik, színtársulatot alakítanak. Kétszer is az adósok börtönébe kerül, de kimentik. 1645-ben vándorszínész lett. 13 évig tapasztalatokat szerez. Kiváló komikus, példaképe Scarmucci, olasz műveket dolgozott át. 1673-ban egy színdarabban rosszul lett, meghalt. Az egyház nem engedte, hogy nappal temessék el.
Tartuffe
Egyik legjobban sikerült „vígjátéka” a Tartuffe (1664). Témája világos és áttekinthető: egy rokonszenves, jómódú polgári családba befurakodik egy démoni gazember, s körmönfont ravaszságával, mindenre elszánt aljasságával csaknem végső romlásba dönti őket. Formája teljesen „klasszikus”, azaz Moliérnek sem volt más választása abban a korban, mint követni a hármas egység kötelező szabályát. Moliére kész kiforrott jellemekkel dolgozik, mint a commedia dell’arte. Jellemalkotási módszere, hogy kiválaszt egy-egy sajátos típust, lelki tulajdonságot, társadalmi hibát, mellőzi kifejlődésének ábrázolását, viszont következetesen végigviszi következményeit. Hőseit több oldalról, több, egymással ellentétes szemszögből vizsgálja meg, s az egyes jelenetek és felvonások a változatlan jellemek újabb és újabb vonásait villantják fel.
Az I. felvonás 1. jelenetében a két főszereplőn kívül mindenki színre lép. Egy családi perpatvar kellős közepébe pottyanunk be: az anyós, Pernelle asszony dühös–bár mértéktartó-szidalmak közepette hagyja el Orgon házát. Eleinte teljesen egyoldalú a családi veszekedés, senki sem jut szóhoz: egy–egy megkezdett, tört mondat vagy egy ártatlan kötőszó után beléjük fojtja a szót az öregasszony.
A II. felvonás Tartuffe-öt közvetlenül Mariane és Valér, közvetve pedig Damis boldogságának szétzúzójaként tünteti fel. Orgon eddig rejtegetett terve napvilágra kerül: értelmetlen, ésszerűtlen és ezért erkölcstelen házasságba akarja kényszeríteni leányát. A történet hasonló, mint a Romeo és Júliában: Mariane alig tiltakozik, majd kezdeti ellenállása is megtörik, s nem mer ellentmondani a szülői önkénynek. A „gyermeki engedelem” tiltja meg neki, hogy szembeszálljon apjával, s a női szemérem tartja vissza, hogy harcoljon szerelméért. A korabeli játékokra jellemző, hogy a félénk és gyámoltalan szerelmesek helyett a talpraesett, okos és bátor komorna, Dorine perlekedik, érvel, bizonyít és taktikázik.
Két felvonáson át csak Taruffe-ről folyt a szó, a szélsőséges szempontokat érvényesítő vita. Az olvasó úgy érezhette, hogy mindent megtudott már erről az emberről. A második jelenetben hosszadalmas előkészítés, az érdeklődés felcsigázása után maga a címszereplő lép színre, kiderül, hogy még mindig csak nagyon felületesen ismerjük. Csodálnunk kell az írói zsenialitást, mely új megvilágításba helyezve még inkább kibontja a „hős” jellemét. Tartuffe eddig sem volt komikus, komédiába illő alak, most sem az, s a következő felvonásokban még kevésbé. Egyszerre mozgásba lendül minden, felgyorsulnak az események, megnő a jelenetek száma is Szenvedélyek robbannak ki, s Orgon a hiszékeny vakbuzgóság lejtőjén egyre gyorsabban rohan saját bukásába. Orgonban is kevés a komikus vonás, ő valóban mélyen vallásos.
A IV. felvonásban éri el csúcspontját a dráma, az események tragikus fordulatot vesznek: kacagni senkinek se lehet kedve. Nem is komédia ez tulajdonképpen, ezért is szokták heroikus (hősi) komédiának is nevezni.
A komédia a dráma műnemébe tartozó szépirodalmi műfaj, amelyben kisszerű emberek, illetve kicsinyes emberi tulajdonságok ütköznek össze egymással vagy a körülményekkel; megoldás többnyire szerencsés, de legalábbis nem tragikus kimenetelű.
Moliére darabjának talán „legkomikusabb” jelenete az (ha lehet egyáltalán így nevezni), mikor az együgyű Orgon az asztal alatt feszengve tanúja Tartuffe udvarlásának s erotikus vágyai mohóságának. Igaz, Tartuffe gyanakvó és ravasz, mégis befut az egérfogóba. A jelenet tragikomikus feszültségét fokozza a furcsa helyzet s a főszereplő most már leplezetlen erkölcstelensége közötti ellentét. Tartuffe egy sajátos és meghökkentő erkölcstant fejt ki Elmírának. Sokan a Jezsuitizmus módszereire, érveire ismertek rá ebben.
Moliére végső üzenete mindenesetre az, hogy az emberek lelkében élő rend és harmónia utáni vágynak két ősi, démonikus ellensége van: a butaság és a gonoszság. Ezek ellen küzdeni pedig mindenkori emberi kötelesség.
I. Miksa Bécsben született 1527. július 31-én. A „Lutheránus Habsburg” I. Ferdinánd és Jagelló Anna gyermekeként látta meg a napvilágot. Magyar és cseh király, II. Miksa néven német-római császár volt. [1]Miksa 1549-től cseh király lett. 1552-ben érkezett Spanyolországból Bécsbe, magyar huszárok kíséretében. Ezt követően gyakran helyettesítette a
