A romantika a XVIII. század végétől kezdve jelenik meg, először az irodalomban, aztán a többi művészeti ágban, s a teret majd csak a XIX. század közepe táján engedi át a realizmusnak. Megszületését az az illúzióvesztés, az a kiábrándultság idézte elő, amelyet az emberek a polgári társadalom ígéreteinek megvalósulatlansága miatt éreztek. A szabadság-egyenlőség-testvériség szép eszményeit nem sikerült megvalósítani a gyakorlatban.
Magyarországon a romantika jóval tovább marad uralkodó a művészetekben, mint Nyugat-Európában. Ennek egyrészt történelmi okai vannak. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a szabadság, a nemzeti függetlenség iránti vágy mélyen élt a szívekben, s ezt hosszú ideig csak allegorikus formában lehetett kifejezésre juttatni. Ugyanakkor a kapitalizálódó viszonyok csak később alakulnak ki, s a belőlük fakadó csalódottság is később jelentkezik.
A másik ok jóval sajátosabb. Jókai Mór regényírói művészetének rendkívüli hatása volt a XIX. század harmadik negyedében, és ez jelentősen nem csökkent később sem. Ez a hatás a század második felének prózaíróinál sorra kimutatható, ezért a születő magyar realizmus nem tiszta formában, hanem romantikus elemekkel vegyülve jelentkezik.
Jókai művei egytől egyig romantikus alkotások, amelyek helyszíne és ideje nagy változatosságot mutat, hiszen műveinek ideje az őstörténettől a jövő századokig ível, míg a helyszínek közt megtalálhatjuk Amerikát, illetve a mesés keletet is. Az
arany ember-ben megfigyelhetők azok a jellemzők, amelyek az író összes regényében megtalálhatóak.
A regény vonalszerű cselekménye változatos, kalandos, érdekfeszítő, izgalmat keltő; váratlan fordulatok bilincselik le az olvasó figyelmét. Jókai élvezetes elbeszélő, gazdag szókinccsel (idegen szavak, nyelvújítás kori és tájnyelvi szavak). Műveiben az értekező, leíró rész kevés, s ezek inkább csak a művek elején fordulnak elő.
A jellemformálásban a kontrasztok alkalmazása figyelhető meg. A szereplők „angyalok vagy ördögök, végletes magatartások megtestesítői. Ez azt jelenti, hogy egy-egy figura csupa jó vagy csupa rossz tulajdonsággal rendelkezik. (Néhány szereplőben megjelennek realista vonások).
Megfigyelhetjük, hogy a regény kevésbé jelentős alakjai például Krisztyán Tódor, a kalandor vagy Brazovics Athanáz, a kíméletlen kereskedő egyoldalúan a rossz megjelenítői; míg Tímea, a megadó feleség vagy Teréz, a mama, a Senki szigetére menekülő, mindenkiben csalódott asszony pedig a jó idealisztikusán megformált képviselői.
A regény főhőse Tímár Mihály, akivel mint hajóbiztossal ismerkedünk meg a regény elején, s aki abból a kincsből, amit a vörös félholddal megjelölt búzászsákban talál, alapozza meg vállalkozói karrierjét. Észrevehetjük, hogy Tímár Mihály sorsának fordulópontjain a hold (illetve a vörös félhold) motívuma jelenik meg. Ennek az ismétlődésnek már-már szimbolikus értelme van. A hold képe előbb a kincsek, majd a szerelem, végül pedig a halál utáni vággyal kapcsolódik össze.
Tímár Mihály tehát az „arany ember", akinek minden sikerül, amibe belefog, s végül a boldogságát is megtalálja. Benne olyan romantikus regényhősre ismerünk, aki kiemelkedő személyiség: ügyes és bátor, erős és kitartó, leleményes és sokoldalú, de erkölcsi igényessége és feddhetetlensége meginog abban a pillanatban, amikor Ali Csorbadzsi kincseit eltulajdonítja. Tehát a főhősön belül viaskodnak a szélsőségesen jó és rossz vonások is. Folyamatos bűntudata Tímárt környezete fölé emeli. Érzi, hogy kettős életét nem tarthatja fönn, ezért öngyilkosságra készül. Jókai egy véletlennel megmenti: hite azt diktálja, hogy aki megbánja bűneit, az kegyelmet kell hogy kapjon. Tímár ezután a Senki szigetére távozik, amely egy romantikus utópia, ahol nincs pénz, törvény, egyház, nő és férfi kapcsolatát gúzsba kötő társadalmi szokások.
Azzal, hogy Tímár Mihály elvonul a Senki szigetére, Jókai egy kritikát mond saját koráról, amellyel a „Fekete gyémántok” című regényében is foglalkozik. De míg az a polgárosodásról, a magyar kapitalizmus kibontakozásáról szól, addig „Az arany ember”-ben leszámol a tiszta nemzeti polgárosodásba vetett illúzióival. Jókai véleményét egy mellékszereplője, Krisztyán Maxim szó szerint tolmácsolja: „Akinek pénze van, az azt mind lopta. Akinek sok van, sokat lopott, akinek kevés van, keveset lopott; aki nem maga lopta, annak az apja, a nagyapja lopott.” Az ember nem élhet egy ilyen társadalomban, ezért az egyedüli megoldás, a kivonulás.
Írásművészetének összefoglalt jellemzői:
1.- életszerű (az akkori regényekhez képest)
2.- életélmény jellemzi
3.- a hősök magasabb "hőfokú" érzelemvilággal rendelkeznek
4.- általánosítások, megérzések (intuíciók) sora a regényekben
5.- mesei funkciók, mitikus elemek felvállalása
6.- egyszeri, különleges és tökéletes hősök
pl.: démoni hősök
a "jók" - Kárpáthy Zoltán
7.- a hősiesség tisztító ereje
pl.: Kárpáthy Zoltán
8.- kedveli a különlegest, az egyedit; az egyéniséget ellentétbe állítja az átlagossal (a típussal)
9.- regénystílusa nem egynemű, hanem kevert műfajú; fellazítja a regény, az elbeszélés kereteit és megtalálhatóak:
pl.: anekdoták
mondai elemek
mesei motívumok
eposzi kellékek
10.- változatos esztétikai hatások
pl.: tragikum, fenség, komikum, groteszk, fantasztikum, irónia, szép,rút keveredése
