|
1893. december 26-án született a kínai Hunan tartománybeli Shaoshan faluban. Szülei jómódú parasztok voltak, akik földművelésből éltek. [1]
18 évesen katona lett. Részt vett a kínai polgári forradalomban, majd tanítói képesítést szerzett, s a pekingi egyetem segédkönyvtárosa lett. [1]
Az oroszországi forradalom idején, 1920-ban ismerkedett meg a kommunista mozgalommal és azok eszméivel. A Kínai Kommunista Párt megalakulásánál, 1921. július elsején, ő képviselte a hunani csoportot, a párt tizenkét alapítójának egyikeként. Ezért kapta később a nagy kormányos nevet arra utalva, hogy a kezdetek óta rajta tartja kezét a kormányrúdon. [1] [2]
A kínai kommunisták többsége eleinte nem a munkásosztályból, hanem a kispolgári értelmiség köreiből került ki. Mao felismerte, hogy a munkásságot is be kell vonni a kommunista eszmék terjesztésébe. [1]
1923-ban már a központi bizottság és a politikai bizottság tagja, a következő évtől pedig a központi bizottság szervezési osztályának vezetője volt. Ettől kezdve rendszeresen dolgozott a Kínai Nemzeti Pártnak is (Kuomintang), ugyanis ekkortájt a szovjet támogatás még nem a kínai kommunistákat, hanem a köztársaságpárti nemzeti erőket segítette. [1]
1927-ben a Kínai Nemzeti Párt kettévált, így Mao szembekerült Csang Kaj-sekkel. Politikai aktivitása is megváltozott: ettől kezdve a kommunista rendszer bármi áron való megteremtése lett a célja. Mao ebben az időben került szembe a Szovjetunióval is, mivel a kínai polgárháborús idők meglehetősen zavaros időszakában Sztálin nem a Mao által elvárt mértékben támogatta a helyi kommunistákat. Mindez nyilvánvalóan szerepet játszott abban is, hogy később a kommunista Kína a maga útját járta, s nem szovjet bábállamként működött. [1]
1930-1931-ben, amikor már nyoma sem volt a korábbi Nemzeti Párton belüli barátságnak, a fentiek miatt igen súlyos támadásokat kellett elviselniük a maoistáknak. [1]
Az 1930-as évek elején már nyoma sem volt a korábbi kuomintangos egyetértésnek. Csang Kaj-sek igyekezett szisztematikusan kiirtani a kommunista ellenzéket, de ezzel csak azt érte el, hogy az ország számos pontján működő baloldali fegyveres sejtek egy helyre, a Jinggangshan-hegység környékére, majd később Jiangxi tartomány területén csoportosultak, s az ellenőrzésük alá vont területen kialakították a maguk államát az államban. [1]
1930–31-ben igen súlyos támadásokat éltek át: Mao otthon maradt feleségét, Yang Kaihuit elfogták, felnégyelték, s maradványait kitűzték a város kapujára; a kuomintangosok húgát is kivégezték. 1934-ben a korábbi felállás már nem volt tartható, ezért a kommunista munkás-paraszt vörös hadsereg kitört a Kuomintang gyűrűjéből, s megindult Yanan felé. Ezt az egy év alatt megtett 9600 kilométeres (a hivatalos kínai propaganda szerint 13.000 km-es) utat – melynek 90.000 fő vörös katona vágott neki, de csak 15.000 fő érkezett meg – Hosszú Menetelésnek nevezték el. Mao párton belüli hatalma is ekkor erősödött meg, mivel a Hosszú Menetelés során sok társát elvesztette, s a több mint 70.000 ember értelmetlen halálát képes volt másokra hárítani. [1] [2]
1931-ben Japán megtámadta Kínát, Mandzsúria pedig japán kézre került, így Csang Kaj-sek és Mao kénytelen volt szövetségre lépni egymással, amely szövetség 1945-ig, a második világháború végéig tartott. Japán bukása és Mandzsúria felszabadulása viszont újra kiélezte a viszonyt a két fél között, és tovább folytatódott a polgárháború. [1] [2]
1949-ben győzött a vörös hadsereg, mely akkorra már a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg nevet viselte, így 1949. október 1-jén megalakulhatott a Kínai Népköztársaság. [1]
Csang Kaj-sek maradék katonáival Tajvan szigetére menekült, ahol létrehozta a független Kínai Köztársaságot, amit a ”békés” diktatúra jellemzett. [1]
1951-ben hatalomra jutott a Kommunista Párt, amely expanzív politikát folytatva (a tibetiek tiltakozása ellenére) újra megszállta Tibetet, mely korábban, 1644-1912 között, már állt kínai fennhatóság alatt, ám a köztes időszakban függetlenségnek örvendett. A következő években több sikertelen felkelés szerveződött országszerte, de a kínai túlerővel szembeni esélytelen harcoktól menekülve, 1959-ben a dalai lámával együtt több tibeti lakos is külföldre, főleg Indiába menekült. [3]
1954-ig Mao a központi népi kormány vezetője, 1954-tól pedig államfő lett. Bevezette a kollektív gazdálkodást, ami felgyorsította az iparosítás folyamatát. [1]
A Szovjetunióval fenntartott viszonya fokozatosan megromlott, míg végül a két hasonló társadalmi berendezkedésű ország között nyílt fegyveres konfliktus robbant ki egy Amur-folyói sziget miatt (1969. március 15.). A határincidensek olyan mértékben elfajultak, hogy a Szovjetunió komolyan foglalkozott egy megelőző atomcsapás tervével. [1] [2]
1964-ben vette kezdetét a nagy proletár kulturális forradalom, ami egészen 1976-ig, Mao haláláig tartott. A kulturális forradalom alatt számos értékes műemléket leromboltak, könyveket égettek el, s általában is igyekeztek radikális módszerekkel megszabadulni az évezredes kínai történelem kulturális örökségétől. [1] [2]
Mao Ce tung vörösgárdista légiók létrehozásán munkálkodott, amelyeknek Mao ellenfeleinek likvidálása volt a fő feladata. Végül 1969-ben, amikor már nem volt szükség rájuk, Mao Ce Tung utasítást adott a hadseregnek, hogy számolja fel a vörösgárdisták légióit. [1]
1959-1961 között Kína a „Nagy Ugrás” hatásainak következtében gazdasági-társadalmi válságba zuhant, s több mint húszmillió ember halt éhen. A válságot, mely a hetvenes évek végéig elhúzódott, Mao utódai a nyugati gazdaságfilozófia felé történő nyitással kísérelték meg rendezni. [1] [2]
Mikor kiderült, hogy Mao-nak gyógyíthatatlan betegsége van, szinte azonnal kijelölte utódjául Hua Guofenget.
Mao Ce Tung 1976. szeptember 9-én halt meg. Bebalzsamozott teste a mai napig megtekinthető. [1]
Forrás:
[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Mao_Ce-tung
[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Tibet
|
