|
III. István 1147-ben született. Apja II. Géza, anyja Eufrozina (Fruzsina) kijevi hercegnő, keresztapja pedig VII. Lajos francia király volt. [1]
Istvánt 1152-ben hivatalosan is trónörökösnek nevezték ki, ami II. Géza két fivérét, Lászlót és Istvánt érzékenyen érintette – ők ugyanis Konstantinápolyban, I. Mánuel bizánci császár udvarában várakoztak bátyjuk halálára, ami végül 1162. május 31-én következett be. [1]
III. Istvánt néhány nap múlva megkoronázták anyja és Lukács esztergomi érsek támogatásával. Fruzsina elsősorban a német területekkel fennálló jó viszony ápolásában segédkezett. Mánuel bizánci császár trónkövetelőként támogatta István herceget, II. Géza öccsét, ezért III. István Ausztriába menekült, s trónját végül idősebb nagybátyja, II. László foglalta el. [1] [2]
Nagybátyjai bukása sem hozta meg azonban a nyugalmat III. István számára. Öccse ugyanis Konstantinápolyban nevelkedett, s Mánuel hozzáadta lányát is. Amellett, hogy a császári trón örököse lett, Béla kiváló alapot jelentett Mánuel számára, hogy beavatkozzon a magyar ügyekbe: például az ő dalmát és horvát hercegi címeire hivatkozva foglalta el eme területeket. [1]
A harcok közepette István igyekezett támogatni az egyházat és ország felvirágoztatását tekintette legfőbb céljának. Apjához hasonlóan lemondott az invesztitúra jogáról, és kijelentette, hogy az egyház javait csak végszükség esetén használja majd fel saját céljaira. Ő volt az első magyar király, aki városi – közelebbről székesfehérvári – polgároknak privilégiumokat adott. [1]
1163. január 14-én meghalt II. László, holttestét Székesfehérvárott temették el. 1163. január 27-én trónra lépett IV. István király, II. László öccse. 1163. június 19-én a székesfehérvári csatában III. István legyőzte IV. Istvánt, így újra elfoglalhatta trónját, IV. Istvánt pedig száműzte Magyarországról. [2]
1163 nyarán az elűzött IV. István a bizánci császár hűbérese akart lenni, Mánuel viszont III. István felé fordult, hogy békét kössön vele. 1163 őszén a III. Istvánnal kötött békének megfelelően Mánuel Konstantinápolyba vitette Béla herceget, a király öccsét. [2]
1164 tavaszán az elűzött IV. István – bizánci segítséggel – elfoglalta a Szerémséget. Maga Mánuel Bácsig nyomult előre, majd visszavonult seregével. [2]
1165. április 11-én a király csapatai által ostromolt szerémségi Zimonyban meghalt IV. István király. Holttestét Székesfehérvárott temették el. [2]
1165 júliusában Mánuel császár Béla herceg örökségeként birodalmához csatolta a korábban fegyveres erővel meghódított Szerémséget, Boszniát és Dalmáciát.
1166-ban a magyar seregek visszafoglalták a Szerémséget, majd Dalmácia egy részét is. 1167. július 8-án a Szerémség visszafoglalására küldött bizánci sereg a zimonyi csatában győzelmet aratott. A megkötött béke ennek ellenére magyar kézben hagyta a Szerémséget, míg Dalmáciát újra Bizánc kapta. [2]
1168-ban a templomos lovagrend megtelepedett a Magyar Királyságban. [2]
1169-ben III. István csakúgy, mint 1161-ben apja, II. Géza is, lemondott a főpap áthelyezéséről, továbbá ígéretet tett arra, hogy az egyházi javakat csak végszükség esetén veszi igénybe a maga céljai számára. [2]
Fiatalon, 1172. március 4-én hunyt el – talán mérgezés következtében; Lukács temette el Esztergomban. A trónon öccse, III. Béla követte, mivel Béla nevű fia nem érte meg a felnőttkort. [2]
Forrás:
[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/III._Istv%C3%A1n
[2] http://ehumana.hu/arpad/idorend/ido3.htm
|
