Szociológia | Szociológiatörténet » Hilscher Rezső - A tőke és a munka békéje

Hilscher Rezső - A tőke és a munka békéje Axiómák: 1. Nem konfliktusra, hanem konszenzusra kell játszani, az együttműködés viszi előre a történelmet Formalizálni kell azokat a fórumokat ahol a tőke és a munka együtt tud működni. 2. A gazdaságnak önigazgató gazdaságnak kell lennie A gazdasági demokrácia fogalmával Sidney és Webb foglalkozik. 1897-ben megjelent könyvükben fejtik ki a gondolatot, mely szerint a gazdasági élet szervezését és irányítását az állam legfőbb ellenőrzése mellett az érdekeltre kell bízni. Az érdekeltek a tőke és a munka képviselői, valamint a fogyasztók. 3. A gazdasági demokráciában a termelés a közösségi célok és szükségletek kielégítése érdekében történik. Karl Renner szerint a gazdasági demokrácia maga a szocializmus és nélküle a szocialista társadalmi berendezkedést elképzelni sem lehet. A gazdasági demokrácia bemutatása: ANGLIA: a gazdasági demokrácia megvalósítása itt a

legklasszikusabban bemutatható. A munkaközösség a tőke és a munka érdekképviseletének megállapodása révén jön létre. Ezek kollektív megállapodások, de sokkal szélesebb körűek mint a kollektív szerződések. 1916: Asquith miniszterelnök összehív egy bizottságot Whitley vezetésével. Feladatuk, hogy hogyan lehet a termelést a gazdasági, és a szociális dolgokat összehangolni. A jelentésekben kifejtik, hogy a termelést úgy kell alakítani, hogy új tőkét ösztönözzön a bekapcsolódásra, melyek révén az üzemi berendezkedést tökéletesíthetni lehet, melynek eredménye a munkafeltételek javítása és a bér emelkedése lesz. A termelés rendszerét a háború után úgy kell átszervezni, hogy új tőkét kell létrehozni, ennek olyan üzemi keret kell, ahol a munkafeltételek javulnak, és ennek következményeképp a munkások érdekeltek lesznek és emelkednek a bérek. Mit kel tenni az új tőke bevonása érdekében? Meg kell állapítani

a béreket és a munkafeltételeket, a munkaadók és munkavállalók szabadon szervezkedhetnek, teljessé kell tenni a szervezkedés lehetőségét, és a termelésre és az üzem életére vonatkozó statisztikákat gyűjteni kell. 1919: Lloyd George kezébe került ez a terv. Szerinte ezt makroszintre kell emelni, birodalmi gazdasági tanácsokat hoznak létre és regionálisan is telítik. 1919-ben ül össze ez a bizottság de a munkaadók és a munkások egymás iránti bizalmatlansága meghiúsított minden további eredményt. 1927: A szakszervezetek edinburghi kongresszusukon úgy határoznak, hogy nyilatkozatot küldenek a miniszterelnöknek, hogy az angol nép egyik rétege sem kívánja annyira a munkaadókkal való együttműködést, és az ipari békét mint a munkásság. A tárgyalások folyamán kialakult a munkaprogram NÉMETORSZÁG: a német munkaközösség a tőke és a munka békéjét az egész gazdasági élet egyetemes érdeke hangsúlyozódott benne. Két

fontos feladat várt a munkaközösségre Az egyik a leszereléssel kapcsolatos gazdasági és szociális problémák megoldása, a másik pedig a gazdasági újjáépítés megvalósítása. Kramer a munkaközösség egyik vezetője szerint a munkaközösség kereteiben nem lehet külön érdeke a munkaadónak és a munkavállalónak, mert a birodalom érdekében együtt kell működni. Vögler a munkaközösségek együttműködését támogatja, a munkások ezáltal bekapcsolódhatnak a gazdaságpolitikába. 1919: szakszervezeti kongresszus Nürnbergben, ahol az együttműködés alapelveit veszik sorra. Ezek a következők: a munkaadók a szakszervezeteket a munkásság képviselőjeként elismerik, megszűntetik a munkások szabadságának korlátozását, a munkaadók elállnak az üzemi (sárga) munkásszervezetek támogatásától, a háborúból visszatérő katonákat a régi munkahelyükre visszafogadják, a munkáltatók és a munkavállalók egyenlő viszonyban paritásos

arányban legyenek jelen a munkaközvetítő irodákban, a munkások munkafeltételeit kollektív szerződéssel szabályozzák, a nyolcórás munkanap érvényre jutása. 1924: fordulat következik, a szakszervezetek felmondják az együttműködést, mert félnek, hogy nem tudják a munkásság érdekeit megfelelően védeni. Heyde professzor kritikája szerint a munkaközösség elvileg sem felelt meg azoknak a követelményeknek amelyeket Tönnies vagy Max Weber állított, mert ezek a közösségek szociológiailag nem közösségek, nem önként kerülnek be az emberek. SVÁJC: A tőke és a munka harcában Svájc igyekszik nem a végletek felé húzni, hanem békés úton próbálja a munkásság érdekeit érvényre juttatni. A sztrájk csak végső és elkerülhetetlen esetekben kerül alkalmazásra. Greulichnak a tanítása nyomán az a felfogás uralkodik, hogy a mozgalomnak a fejlődés során olyan erkölcsi és szellemi hatalommá kell a társadalom életében

válnia, amely igazságos célokért, erkölcsi és szellemi eszközzel küzd. Greulich 1890-ben készített tervezete szerint a munkaadó és a munkásszervezetek által létesítendő pártatlan elnök mellett működő vegyes kamarák kötelező erővel szabályozzák az illető szakmában érvényes munkafeltételeket. Decurtin és Favon is a tőke és a munka békéjének kölcsönös megállapodásában és szabályozásában utalnak a közgazdasági és szociálpolitikai jelentőségekre. 1908: a harmadik svájci evangélikus-szociális kongresszus Zürichben szemben a tőke és a munka békéjének diktatórikus megvalósítására irányuló törekvésekkel szemben nagyon határozottan hangsúlyozta a gazdasági demokrácia jelentőségét a helyes közgazdaság-politika és szociálpolitika kialakítását. Úgy gondolták, hogy ez az út vezet az igazi békéhez, amelyeket nem lehet félmegoldásokkal megvalósítani. 1937: Munkaközösségi egyezmény, melyben a munkaadók

és a munkások önkéntesen együttműködnek, és a különböző világnézetű munkásszervezetek is együttműködtek, amely azért nagy dolog mert a munkásszervezetek között az ellentétek sokszor óriásiak voltak. A megállapodás kimondja, hogy az összes felmerülő vitás ügyben, a békés elintézést az üzemeken belül kell megoldani, és minden üzemben munkásbizottságot kell létesíteni. Tehát az üzemekben a munkás és a munkaadó egymáshoz való közeledését lehetőleg külső beavatkozás nélkül kell elérni. A tőke és a munka békéje azt is jelent, hogy az „emberi létnívót” sztrájkok helyett közös megegyezéssel sikerül elérni. ALKOTMÁNYOS GYÁR: az alkotmányos gyár az alkotmányos állam alapgondolatára épül. Megvalósítói azt a felfogást vallották, hogy az üzem a maga sajátos helyzetével, gazdasági és szociális célkitűzéseivel, melynek érdekében a munkaadó és a munkás együtt halad, kicsinyített mása az

államnak. A „Dinta” szervezet Németországban az üzemi embervezetés kérdését a Deutsches Institut für technische Arbeitsschlung, a Dinta próbálta megoldani. Az intézmény kettős célt tűzött ki maga elé: a munkás és a gazdasági élet szolgálatát Az alapfilozófiája az, hogy a munkás számára lehetővé kell tenni az egész üzem áttekintését, azért, hogy lássa a maga részmunkájának jelentőségét az egész kollektív teljesítmény keretében. A munkás szaktudását kívánta a szervezet tökéletesíteni. A Dinta egyik fontos törekvése volt, hogy a munkás és a munkaadó ellentétes szembenállását megszűntesse és mindkettőt a közös cél érdekében együttműködésre, vegye. A Dinta a dolgozó ember helyes irányítása érdekében mérnököket, mestereket, előmunkásokat képzett ki, voltak a szervezetnek tan és továbbképző műhelyei, de volt nekik lélektani laboratóriumuk is, ahol a munkásnők és a munkások női

hozzátartozóinak háztartási tanfolyamokat tartott fenn. Üzemi újságot hoznak létre, melyben nincsen politika, csak a termelési érdekek szolgálatában ír. Az újság foglalkozik a munkás kulturális életével, a munkássporttal, külön rovata van a munkásasszonyok számára, ismertetik a munkásvédelmi törvény hazai fejlődését. Dunkmann a Dinta egyik fő megteremtője azt hangsúlyozta, hogy az egyik legfőbb feladata a szervezetnek a munkástömegek vezetésének átvétele. Weitsch szerint a Dinta a pedagógiai eszközzel való visszaélést jelenti a gazdasági és politikai harcban, a tőke érdekében. A Dinta 1934-ben a régi szervezetében megszűnt