Irodalom | Középiskola » Ady Endre élete

Ady Endre élete 1877. november 22-én született Érmindszenten Édesapja Ady Lőrinc gazdálkodó, édesanyja Pásztor Mária papok és tanítók leszármazottja volt. A költő öccse Ady Lajos (1881-1940), magyar-latin szakos tanár, nevüket az Ond vezér nevéből eredeztette (Ond-Od-Ad). Az elemi iskola 5 osztályát Érmindszenten járta ki. 1888 őszén a nagykárolyi piarista gimnáziumba íratták be 1892 szeptemberében Zilahon, a Wesselényi Miklós Református Kollégium 5 osztályában folytatta gimnáziumi tanulmányait Versekben (Vén diák üdvözlete, Üzenet egykori iskolámba), cikkekben, önéletrajzi írásaiban vallotta meg ragaszkodását iskolájához és tanáraihoz. Sokat olvasott, 1896 júniusában leérettségizett 1896 őszén beiratkozott a debreceni jogakadémiára. Az előadásokat nem látogatta, debreceni lapoknál (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap) tevékenykedett, majd 1899 áprilisától kezdve a ’48-as

érzelmű, függetlenségi párti Debrecennek lett hivatásos munkatársa. 1900 január 1-jén a nagyváradi Szabadságnak, a Bihar megyei Szabadelvű Párt lapjának lett belső munkatársa. (nézeteltérései támadtak Tisza Istvánnal) 1901 tavaszán az ellenzéki Nagyváradi Napló munkatársa lett. Publicisztikája előbb ért be, mint költészete Hosszabb ideig tartó szerelmi viszonya volt egy táncosnővel, amelynek következménye a szifilisz, vérbaj lett. E szerelem hatásáról szól Mihályi Rozália csókja című novellája (Nyugat, 1908.) Nagyváradon ismerkedett meg a Párizsban élő Diósy Ödönné Brüll Adéllal, aki felfigyelt Ady cikkeire és verseire. Az asszony magával akarta vinni Adyt Franciaországba A költő hazament Érmindszentre és franciául tanult Összegyűjtögette az utazás költségeit, kapcsolatokat teremtett pesti lapokkal a majdani cikkek, tudósítások számára. 1904 februárjában megérkezett Párizsba Egy év múlva hazajött

Budapestre, ahol állás várta a liberális-radikális szellemű Budapesti Naplónál. Feszült politikai légkör fogadta itthon A sajtófőnöki irodában dolgozik, mint sajtótudósító. 1906 februárjában megjelent 3 verseskötete az első „igazi Ady-kötet”, az Új versek. A kötet kapcsán ellenállással találkozott Ellenfelei érthetetlenséggel, erkölcstelenséggel, hazafiatlansággal és árulással vádolták. Költészete a figyelem középpontjába került Ady üldözött vadnak érezte magát itthon 1906 júniusban feldúltan, keserűen menekült Párizsba, ahol Léda szerelme várta és a bujkálás A Budapesti Naplónak küldte haza cikkeit és verseit 1907 nyarán újra Budapestre jött Anyagi gondjai támadtak Új kötete a Vér és arany (1907 december) fokozta az ellene irányuló rosszindulatú harcokat 1908. január 1-jén megindult a Nyugat Ady haláláig főmunkatársa volt A Nyugat vállalta Ady védelmét és az ellentámadást is. Ignotus (publicista

és kritikus) szerint az írónak egyedüli mércéje a tehetsége, s egy írónak mindent szabad, amit jól meg tud csinálni. 1908 áprilisában megalakult a Holnap elnevezésű irodalmi társaság. A második kötete 1909-ben jelent meg Összeütközésbe került legfőbb támogatóival, közeli barátaival. Sértődöttség, rosszindulatú bírálatok, ingerültség és félreértés íratta meg vele a hírhedt A duk-duk affér című igazságtalan cikket, melyet az Új időkben jelentetett meg. Budapestről rendszeresen hazalátogatott Érmindszentre. Honvágy gyötörte és bűntudata volt hűtlensége miatt. Gyakran utazott külföldre, Franciaországba, Itáliába, Svájcba, Monacóba A Léda szerelem lassan kezdett kihűlni. Az éjszakai élet, az alkohol, az erős altatószerek használata kikezdte szervezetét. 1909-től egészségi állapota fokozatosan romlott. 1914-ig évente jelentek meg kötetei, s ekkor már a népszerűség és a siker is mellé szegődött. 1908. Az

Illés szekerén című könyve új témakört jelentett az istenes és a forradalmi költeményekben Lédával 1912 áprilisában megszakadt a viszonya Megszületett az Elbocsátó, szép üzenet című vers, mely a Nyugatban jelent meg 1912. május 16-án Ezzel zárult le végleg a Léda-korszak. A nők ostrom alá vették, levelekkel árasztották el a költőt. Egy fiatal, 16 éves kislányra figyelt fel Ady. Ő voltaképpen távoli rokona: valamelyik déd- vagy ükanyja az Ady családból származott A kislányt Boncza Bertának hívták A levelek egyre bensőségesebbek, intimebbek, szerelmesebbek lettek. 1915 március 27-én Budapesten megtartották az esküvőt Ady ekkor már viszolygott a háborúért őrjöngő Budapesttől. Menedéket jelentett a költő számára a csucsai kastély, ahol feleségével élt Erről a megnyugvásról vallanak a Csinszkaversek Ady nehezen bírta a kötöttségeket Egészsége rohamosan romlott, lelkileg összezúzta a háború. Alig akadt

lap, folyóirat, mely vállalta volna verseinek kiadását. 1914 óta nem jelent meg kötete 1917-ben írja új kötetét A halottak élén-t, mely 1918-ban jelent meg. A kimaradt versek csak halála után 1923-ban Az utolsó hajók címmel jelentek meg. 1918 őszén kisebb agyvérzése volt, beszédkészségét támadta meg a betegség. Nehezen, dadogva, akadozva tudott csak beszélni, szellemileg is bénult Ignotus még kierőszakolt belőle egy utolsó verset: az Üdvözlet a győzőnek címűt. Az őszirózsás forradalom idején (1918 okt 31.) már alig-alig tudta követni az eseményeket A köztársaság kikiáltásakor (1918 nov 16) még megjelent a Parlament kupolacsarnokában, de mindenkinek feltűnt már halálra vált, elgyötört, szenvedő arca. December elején tüdőgyulladást kapott, s 1919. január 27-én reggel egy szanatóriumban halt meg. A nemzet halottjaként temették el a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában Költészetének alaptémái: Az új versekben

megtalálható mindaz a vezérmotívum, alapérzés, magatartás és attitűd (szellemi beállítottság), amely a későbbi kötetekre is jellemző lesz. Ezek még újabb témakörökkel gazdagodnak, de a lényeg nem igen változik. Az évenként megjelenő kötetek folytatták az egyes témaköröket. Külön ciklusokban feltűntek újra a magyarság sorskérdései, a szerelem, a pénz, a halál motívumai, az Isten-élmény, a politika, a forradalmiság költeményei. Szomorúsággal fejeződött ki minden kötetben a magára hagyottság, az elszigeteltség érzése, az eltévelyedés, az idegenség Ebből a roppant sokszínű, összetett, ellentmondások ellenére is egységet alkotó költészet néhány témaköre: - A magyar Ugar víziói (A magyar Ugaron, a Hortobágy poétája) - Léda versek (Az én menyasszonyom, Héja nász az avaron, Lédával a bálban, Elbocsátó szép üzenet), - A hiányérzet versei (Harc a Nagyúrral, Kocsi-út az éjszakába), - Halál-versek (A

halál rokona, Párisban járt az Ősz), - Istenes versek (Az Illés szekerén, Álmom: az Isten, A Sion-hegy alatt), - Magyarság versek (Nekünk Mohács kell, A föl-földobott kő), - Kuruc versek (Bujdosó kuruc rigmusa, Sípja régi babonának). - Világháborús költészet (Emlékezés egy nyár-éjszakára, Az eltévedt lovas, Ember az embertelenségben). Világháborús költészete 1914. júliusában olyasmi történt, ami az addigi világot és rendet alapjaiban rengette meg Olyan háború kezdődött, ahol az emberi élet értéke nullára csökkent, ahol a becsületnek és lovagiasságnak immár semmi keresnivalója nem volt. A legszomorúbb mégis az, hogy ezt az embertelenséget emberek milliói éltették, rajongtak érte, és támogatták minden erejükkel. Kevesen voltak azok, akik észrevették a nemesnek és szentnek mondott háború mögötti valódi borzalmakat és pusztulást. Az emberiség közel járt ahhoz, hogy kiirtsa önmagát, és olyan folyamatot

indított el, hogy az ember állandóan retteghessen ettől a kiirtástól Ady észrevette ezt Ady ragaszkodott a régi rendhez, rettegett, és féltette népét, a tébolyban meg tudott maradni gondolkodó embernek. Nem nézhette tétlenül a rémségeket, de tudta, hogy fegyverrel és harccal nem lehet békét hozni, ezért elkerülve a hadsereget, tollat ragadott és írt Petőfi lángoszlopnak vélte a költőt, lángoszlopnak, ami vezeti népét keresztül mindenen. Adynak meg kellett felelnie ennek. Ő is népére gondolt, és megpróbálta kivezetni a zűrzavarból De a világ addigra megváltozott A költő nem lehetett már lángoszlop, a hatalmi politikába nem szólhatott bele senki Lángoszlop helyett pislákoló lángnyelvecske lett Adyból, akire kevesen figyeltek fel, kevesen értették meg a háború valódi énjét. Hiába próbált meg mindent, hiába közölte folyamatosan verseit a Nyugat, kevesen vették észre a versek jelentőségét, és a közeledő

katasztrófát. Ady nem tudta ezt kiheverni, jelentősen belejátszhatott halálába, úgy járt, mint Kasszandra, a trójai jósnő. Miután összeházasodott Csinszkával, Ady Csucsára költözött, Csinszka családi örökségébe. Csucsán a kastély, amiben laktak, egy domb tetején állt, nagyszerű rálátással a vasútra, arra, amin nap mint-nap száguldoztak a katonavonatok, szállítva az ember- és hadianyagot, az élelmet és egyéb utánpótlást a frontra. A kastélyból láthatta, amint a román csapatok elözönlik Erdélyt (1916), de nem változott meg véleménye a háborúról, amikor három hónappal később a Monarchia csapatai már Bukarestben voltak, és letörték a teljes román haderőt. Ez nagyon jellemző Adyra, kezdetétől elítélte a háborút és látta benne a világégést, még akkor is mikor a Központi hatalmak sikert sikerre arattak. Elítélte a vérontást és annak szentesítését Megpróbált ember maradni az embertelenségben, magyarnak,

az űzött magyarságban Kérdés, hogy ez lehetséges volt-e. "Emberség és jóság csak szavak S a meghatott, a megrémült világ nincs sehol S fáj, hogy vagyok S fáj, hogy nem lehetek büszke arra, Hogy ember vagyok." Ady első világháborús verse Az eltévedt lovas, 1914 augusztusában írta, nem sokkal a háború kitörése után. Ekkorra már világossá vált a német Schliffen-terv, a villámháború kudarca Ady rögtön észrevette, hogy nagy bajban van a világ, eltévelyedett és nem fog visszatalálni. Az eltévedt lovas nagyon sokszínű költemény, nem konkrét, többféleképpen is értelmezhető, rejtélyesség és titokzatosság jellemzi. Egy szóval sem említi a háborút, csak az emberiség eltévelyedéséről szól Az első fontos kérdés, hogy ki is ez az eltévedt lovas Lehet Magyarország szimbóluma, az egész emberiség szimbóluma, vagy akár a magára maradó egyén szimbóluma. Lehet az emberiség szimbóluma, hiszen a világháborúban

eltévedt az egész emberiség. Minden ország éltette a háborút, és mindegyik azt hitte, pár hónap alatt könnyen megnyerheti azt Lehet az egyén szimbóluma, azé az egyéné, aki a borzalomban és a káoszban egyedül találja magát. De szerintem legjobban Magyarország illik a képbe. Aki ismeri Adyt, tudhatja, hogy mennyire hazafi volt, és ezt hogyan fejezte ki, amiért sokat támadták Ady mindig ostorozta verseiben az országot, tükröt tartott elé, és kritikáival próbálta ráébreszteni népét arra, hogy ez itt még nem a Kánaán. Híve volt a fejlődésnek, amin elindult az ország, aztán ezt a fejlődést megtörte a háború. Hogy mi az eltévedés? Az Értelmező Szótár szerint: Valahol utat, irányt téveszt, és nem találja a helyes utat, irányt. Ez teljes mértékben igaz Magyarországra A kiegyezés után megszűntek a külpolitikai gondok, a gazdaság rohamos fejlődésnek indult. Elkezdett önállósodni az ország, lett végre saját

honvédsége, tőke áramlott be, és a fejlődés gyorsabb volt, mint bárhol Nyugat-Európában. Lassan a Monarchián belüli vezetés kezdett áttolódni Magyarországra, mert észrevették, hogy ezt a fejlődést folytatva pár évtizeden belül a gazdasági jólét elérheti az Egyesült Államokét. Ez volt a helyes út A megbékélés, és a koncentráció a fejlődésre. A nemzetiségekkel megbékélt az ország, a lázongások megszűntek Aztán a helyes útról kezdett letérni Magyarország. Megjelentek azok a nacionalista eszmék, amik veszélybe sodorták az országot, a megbékélés helyett inkább a viszályszítást választották. A nemzetiségek ismét ellenségnek tekintették azt az országot, ami enni adott nekik Ady rettegett ettől De nem tehetett semmi többet, minthogy megírta Az eltévedt lovast. Sajnos túl későn Az első dolog, amit észrevehetünk, hogy az első és a kilencedik versszak majdnem teljesen megegyezik. "Eltévedt, hajdani

lovas" és "Hajdani, eltévedt lovas" jelenik meg Ennek nagyon nagy jelentősége van A vers elején a lovas még él, csak eltévedt, a végén már múlt időben beszél róla a költő, vagyis a lovas meghalt Ady szörnyű jövőképet jelenített meg, ami majdnem be is igazolódott 1920-ban. A látvány soha nem tárul fel, csupán hangokat hallani ("Vak ügetését hallani"), Ady szándékosan a környezetre irányítja a figyelmet, és az jut eszünkbe, hogy állandóan üget a lovas; de vajon merre? A légkör, amit a költő megjelenít, nyomasztó. Köd van, bozótosban járunk, hideg van, ősz majd később november Ady korábbi költészetében is az ősz a halált jelképezte, itt sincs ez máshogy, habár nem utal a halálra konkrétan, ami egy szimbolista verstől nem is várható el. A ködben semmi sem látszik, és a hangok is csupán titokzatos hangfoszlányok. A köd is többet jelent az alacsonyan lévő nagy páratartalomnál. Ez a köd

"múlt századok köde" Megjelennek a régi emlékek, babonák, a régi hiedelmek rémei és szörnyei, akik hatalmukba kerítik a környezetet. A régi félelmek újra elhatalmasodnak az embereken Sőt, már csak ők vannak, a szellemek, a rémek Hová tűntek akkor az emberek, nem is találkozunk velük, csak a kísértetekkel. "Csupa vérzés, csupa titok, / Csupa nyomások, csupa ősök / Csupa erdők és nádasok, / Csupa hajdani eszelősök" Már csak ők maradtak. Ezt Ady fantasztikusan fokozza a "csupa" szóval, ezzel együtt fokozódik a szorongás és a félelem. A vers sugallja, hogy a kiút megtalálása az egyetlen esély a szabadulásra, de ez szinte lehetetlen, hisz nincsenek jelzések, táblák, a lovas teljesen magára hagyatott. "Hajdani, eltévedt utas / Vág neki új hináru utnak, / De nincsen fény, nincs lámpa-láng / És hírük sincsen a faluknak." Adyban felmerül a kérdés, hogy valaha kitalálhat-e az ország, a

lovas a bozótosból, vissza tud-e térni a helyes útra. Egy másik nagyon fontos háborús vers, az Ember az embertelenségben, később íródott, a háború közepén, 1916 szeptemberében. Ekkor a Központi hatalmak minden fronton sikereket arattak, a keleti fronton visszaszorították az oroszokat, nyugaton a helyzet változatlan, a szembenálló felek beásták magukat, de a harcok még mindig Franciaország területén zajlottak, és angol segítséggel sem sikerült kiűzni a német hadsereget. Magyarországon teljes az elégedettség, de egyre többen veszik észre a háború valódiságát Egyre több hadirokkant, súlyos sebesült érkezik haza a frontról, az utcákat ellepik a féllábú, félkarú kiszolgált katonák. A folyamatos győzelmek ellenére még mindig nem látható a fény az alagút végén. Ady még kétségbeesettebben ír, mint Az eltévedt lovasban. Ebben a versben már konkrétan beszél a háborúról és a hozzátartozó elemekről (puskatus, tiport

országút, bekvártélyoz). A vers egy jajkiáltásnak tűnik, ami figyelmeztetni próbál, hogy kapaszkodjunk meg valamiben, saját emberségünkben. Az első versszak (és a hetedik) a háború borzalmai sokkolásáról beszél, arról, hogy miként érik a költőt a hírek, és az egész háború. Hangsúlyossá teszi Ady a téboly szót azzal, hogy nagy kezdőbetűvel írja, és ezzel tudomásunkra adja, hogy a téboly milyen jellemző volt az egész időszakra, hogy szinte nem maradt normális ember, mindenki kicsit megbolondult a rémségekbe, még az is, aki nem harcolt, akinek nem kellett gyilkolnia. Móricz Szegény emberek című novellája arról szól, hogy a frontról hazatért katona mennyire nem tud visszailleszkedni a hétköznapi életbe, hogy otthon is az ellenségeket keresi, a jól védhető pontokat, a hídfőket. Elbeszéli, hogy mennyire megbolondul az ember a háborúban, hogy elveszti minden méltóságát, mindent, amire azt mondjuk: ember. Ady versében nem

csak a harcoló katonák bolondulnak meg, hanem mindenki, hiszen ezt a rémséget nem lehet ép ésszel felfogni. Ezért próbál segíteni, hogy maradjunk emberek Erre buzdít, és buzdítja magát a második versszakban, hogy ki tudjon állni újra az igazi értékek mellett. "És most mégis, indulj föl, erőm," Nem számít már neki, hogy mi történik, hogy mi van ("Hajnal van-e, vagy pokol éjfél? / Mindegy, indulj csak vakmerőn"), már csak a küldetés lebeg szemei előtt. A következő versben mondja ki a szentenciát "Újból élő és makacs halott", amely feltámad a szent eszmék felmutatásáért, és sosem felejti a háború szörnyűségeit, a rémségeket, a puskatusokat. A negyedik versszakban megjelenik a valóság, az életkép, amiben a költő élt, és ahogy ő látta a háborút. Megjelenik a csucsai kastély, ahonnan Ady a háború egy részének szemtanúja volt A következő versszak magáról szól. Arról, hogy nem

jókedvében harcol eszméiért és az igaz értékekért, hanem mert a pusztulásra törő világ erre kényszeríti, mert nincs más, aki szívében őrizné az ellopott kincseket, az emberségességet. A hatodik versszakban felerősödik a jövő féltése (Adynál szintén nagy kezdőbetűvel, a megszemélyesítéssel érzékelteti, hogy mennyire is félti). Aztán eszébe jut ismét az, amiről az első versszakban szólt már, a felejthetetlen háború okozta sokk, a szenvedés, a kín Talán felmerül a költőben, hogy érdemes-e folytatni a küzdelmet, érdemes-e küzdeni tovább a téboly ellen. Aztán az utolsó versszakban válaszol erre. Ismét él, és kiált másokért, mert úgy véli érdemes, talán megmenthet még valamit Újra kikiáltja a nagy feladatot: "Ember az embertelenségben." 1918-ban az antant csapatai sorra kezdtek felülemelkedni a harcmezőkön. Gazdaságuk jobban bírta az anyagháborút, és képes volt a háború végén is kispihent, friss

katonákat a frontra küldeni, az utánpótlás sem akadozott. A háború már teljesen megszokottá vált Az emberek belefásultak a háborúba, nem vártak már tőle sem jót, sem rosszat A már négy éve tartó állandó rettegés, a halál közeli élmények, és a borzalmak látványa megkeményítette a civil lakosság lelkét, nem tudtak már meglepődni, sem megcsömörleni. Ady erről ír a Krónikás ének 1918ból című versében Ez a végső állomása világháborús költészetének, s ez egyik utolsó verse is Adyban kiteljesült a kétségbeesés, már ő sem hitt ekkorra semmiben. Lemondóan írta meg ezt a versét, értetlenül állva a történések sora előtt. A krónikás ének egy XVI századi műfaj, a törökdúlás idején született sok ilyen, és a végvári harcok kegyetlenkedéseiről és borzalmairól adtak hírt. Ez elevenedett meg újra az első világháborúban Ady szándékosan szerkesztette versét úgy, hogy az hasonlítson a XVI. századi

műfajra A versforma megegyezik a régivel, a rímképlet is hasonló, így a vers hangulata is jól beleillik a letűnt korba. Schöpflin Aladár szerint: "A háború szörnyű, fáradt unalmát nem lehet félelmetesebben kifejezni, mint a rímeknek ezzel a zuhogó egyhangú kattogásával, amely egy pillanatban zökken egyet, rémeset, ijesztőt." A versben ötször fordul elő a jaj indulatszó. Ez hűen tükrözi azt a lelkiállapotot, amiben a költő írhatta versét. Az ölnek szó négyszer olvasható két versszakban, ráadásul a rím ezzel a szóval furán jön ki, nem passzol teljesen, a költő mégis benne hagyta, nyilván nem véletlenül. Ezzel jelzi a költő azt az elgépiesedést, ami az ölést jelenti az emberek számára (ez szintén megjelenik Móricz: Szegény emberek c. novellájában), az emberség már teljesen kihalt az emberekből, s Ady szerint ezzel teljesen eltörpülnek, lesüllyednek, még az állatokénál is alacsonyabb szintre

("vadakká törpültek"). Hogy milyen mindennapossá vált a halál, azt onnan láthatjuk, hogy már a kövér varjak is unják a hullát, régóta eszik már, és mindig van elég. A költő kétségbeesett, megrémült, nem a borzalmakon, nem az emberek elvadultságán, nem a varjakon, ezeket már ő is megszokta, hanem azon, hogy az emberek már meg sem csömörlenek. Ő fél ettől az egykedvűségtől, fél a nihiltől Ady egyik utolsó verse ez, nem sokkal megírása után meghalt. Nem ilyen halált kívánt magának, nem ilyet, hogy lássa beigazolódni baljóslatait De látnia kellett, végig kellett néznie, és azt a szörnyű büntetést is, ami a háború után érte az országot. Nem tudom mennyire tudta ezt elviselni, de valószínűleg belejátszott a halálába