Irodalom | Középiskola » Petőfi Sándor élete és munkássága

Adatlap

Év, oldalszám:2010, 5 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:376
Feltöltve:2010. január 23
Méret:71 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Petőfi Sándor élete és munkássága (1823-1849) Élete: Petőfi Sándor 1823. január 1-én született Kiskőrösön Apja, Petrovics István mészáros mester magyarul jól beszélt és írt; anyja, Hrúz Mária szlovák anyanyelvű. A család Kiskunfélegyházára költözött és jó körülmények között élt Itt tanult meg Petőfi magyarul Öccse István. (hozzá írja majd István öcsémhez című költeményét) Petőfi 9 iskolába járt (1828 Kiskunfélegyháza, majd 3 évig Sárszentlőrinc (1831-33), Pest Piarista Gimnázium, 183538 Aszód, 1838. Selmecbánya) A legjellemzőbb Selmecbánya, ahol még 60 év múlva is emlegették a nevét Mikszáth mesélt róla az akkori diákoknak Sok nyelven beszélt: angol, latin, francia, német, szlovák, magyar. Az 1838-ban apja tönkrement, elszegényedett Petőfi nyomorog, vándorol 1839-ben színházi "mindenes" Pesten, majd 1839 szeptember 6-án belép Sopronban belép a császári hadseregbe önkéntesnek. Nem

bírja a katonai életet, sokat betegeskedik, majd 1841 februárjában elbocsátották a katonaságtól Sopronban utcára kerül Egész Magyarországot végigjárja: Pozsony, Balaton, Selmec, Pest stb. 1841 júlniusától egy évadon keresztül vándorszínész. 1842-ben felvették a pápai kollégiumba, ahol megismerkedett Jókai Mórral 1842 május 22-én megjelent első költeménye az Atheneumban A borozó címmel, Petrovics Sándor név alatt. A november 3-án ugyanott publikált Hazámban című versét már Petőfi néven írta alá. Petőfi 1842 novemberében ismét színésznek állt Pozsonyban az országgyűlési tudósítások másolásából tartotta fenn magát. Itt született Távolban című költeménye Pestre menekült, majd a Külföldi Regénytár részére regényeket fordított Kapcsolatba került a fővárosi értelmiségi ifjúsággal Naponta megfordult híres találkozási helyükön, a Pilvax kávéházban. 1844-ben felkereste Vörösmartyt Kiadják Petőfi

verseit Vahot Imre segédszerkesztőként maga mellé vette az 1844 július 1-én meginduló Pesti Divatlaphoz Első kötete Versek 1842-1844 címmel jelent meg, megírta és megjelentette A helység kalapácsa (1844) c. komikus eposzát, s hamarosan megjelent a János Vitéz (1845) is Ezzel a költeménnyel befutott költő lett Pesten megismerkedett Vahot egyik rokonával, a 15 esztendős Csapó Etelkával, aki váratlanul meghal. A szerelemvágy és a gyász költeményeit egy versciklusba gyűjtötte össze Cipruslombok Etelka sírjáról címmel Megírja A természet vadvirága c versét. Kilépett a Pesti Divatlaptól Elmegy a Felvidékre Utazásairól útinaplót készít (Úti levelek címmel jelenik majd meg 1848-ban). Eljut Gödöllőre, itt ismerte meg Mednyánszky Bertát. Megkérte a kezét, de a lány apja hallani sem akart a házasságról A Berta szerelem verseit a Szerelem gyöngyei versciklusban adta ki 1845 októberében. 1845 november 10-én megjelent második

verseskötete Versek II. címmel Hazatér szüleihez Szalkszentmártonba Teljesen magába fordul. Itt írja 66 epigrammáját, amely könyv alakban, 1846 áprilisában jelent meg Felhők címmel Márciusban visszatér Pestre és belevetette magát az irodalmipolitikai életbe Szervezni kezdte a Tízek Társaságát, tíz fiatal író szövetségét 1846. szeptember 8-án a nagykárolyi megyebálon megismerte a 18 esztendős Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án összeházasodtak Az 1847-es év meghozta számára az igazi barátot is Február 4-én olvasta Arany János Toldiját. Ekkor kezdődött levelezésük és barátságuk 1847 március 15-én megjelent Összes költemények c. kötete, melynek mottója: "Szabadság, szerelem!" Március 15-ének egyik vezetője, hőse Királyellenes verseket írt, népgyűléseket szervezett, támadta a kormány politikáját Menekülnie kellett a felbőszített paraszti tömeg elől Megírja Az apostolt. A szabadságharc idején

századosi rangot kapott Júliát Erdődre vitte, de a Szendrey család a felbőszült románok fenyegetése elől kénytelen volt Debrecenbe menekülni. Itt született meg 1848 december 15-én fia, Zoltán 1849 januárjában jelentkezett Bem tábornoknál Júliát és kisfiát Nagyszalontán hagyta Aranyéknál Bem mellett harcol folyamato1 san, nagyon megszerették egymást. Ír, leveleket fogalmaz meg, titkos üzeneteket továbbít Összetűzésbe került Klapka Györggyel, kilépett a hadseregből. Apja, majd édesanyja is meghalt 1849 júliusában írta utolsó versét Szörnyű idő címmel Júliát és Zoltánt Tordán hagyta Petőfi, és július 25-én csatlakozott Bem seregéhez. "Civilként" vett részt a segesvári csatában Itt és ekkor tűnt el örökre Petőfi 1849. július 31-én Több elmélet létezik haláláról: - tényleg meghalt 1849. július 31-én, - Morvai Ferenc és Kiszely István elmélete szerint hadifogoly lett Oroszországban, -

Hátbaszúrták, de nem biztos, hogy az ellenség ölte meg. Új témákat hoz az irodalomba: - népies költészet: A borozó, Szeget szeggel, Befordultam a konyhába - családi líra: Egy estém otthon, István öcsémhez, Az anyám tyúkja, Füstbe ment terv, - tájköltészet: Az alföld, A puszta télen, - elbeszélő költemények: A helység kalapácsa, János vitéz, - forradalmi költészet: Egy gondolat bánt engemet, Az ítélet, A XIX. század költői - szerelmi költészet: Költői ábránd volt, mit eddig érzek, Reszket a bokor, mert, Beszél a fákkal a bús őszi szél, Szeptember végén, Minek nevezzelek?. Tájköltészet Versei bizonyítják, hogy merészen újító leírója lett egy olyan magyar tájnak, amelynek szépségét addig csak kevesen fedezték fel a költészet számára. Egész sor tájleíró költeményben rajzolta meg szülőföldjének évszakonként változó arcát és jellemző részleteit. Költészetében a táj nemcsak lírai témaként

jelenik meg, hanem mint a szülőföldnek, a hazának egy része. Tájleíró lírájában a rónaság, amely nem korlátozza a tekintetet és a szárnyaló képzeletet, a szabadság szimbólumává válik Leírásai a valóságábrázolás mesterművei Közvetlen, élőbeszédszerű stílusa új korszakot nyitott a magyar irodalomban E témakör első remeke az Alföld (1844). Későbbi tájleíró versek: A csárda romjai (1845), A Tisza (1847), A puszta, télen (1848). Az Alföld (1844) Ez a vers a tájköltészetének első remeke. Ez az alkotás szenvedélyes vallomás a szülőföldről, a szülőföldhöz való ragaszkodásról. Egyik legfőbb szerkesztőelve az ellentétezés illetve a szembeállítás (1-2. vsz) A második versszak végén a rónák végtelenje a végtelen, korlátok nélküli szabadságot jelenti a költő számára, majd a továbbiakban egy sajátos szerkesztési technikával: a látókör tágításával, később fokozatos szűkítésével, egy ponttá

zsugorításával, végül a horizont legtávolabbi széléig való lendítésével a költő az Alföld végtelenségének illúzióját kelti fel. A 3 versszak a látókör kiszélesedésével kezdődik: „a Dunától a Tiszáig nyúló róna képe” tárul a szemünk elé. A következő versszakban az Alföld jellegzetességeit (pl: gulya, ménes, tanya, délibáb stb) mutatja be, a nagyobbtól a kisebb egységek felé haladva Az utolsó, 12. strófa meghitt, szenvedélyes vallomás, mely hatásosan zárja le a költeményt A puszta télen (1848) A címben szereplő puszta szó kettősjelentésű; főnévi értelemben a Rónaságot jelenti, melléknévi értelemben pedig a sivárságot, kopárságot. A mű címe a vers idejét és alanyát határozza meg. Az otthon melegét az ajtón kívüli, zord téli világgal szembesíti, s a kettő ellentétét állítja a vers középpontjába. A költemény sóhajtással kezdődik, majd megszemélyesítéssel folytatódik A második

strófában a már más alkotóktól ismert negatív festéssel érzékelteti a téli puszta halotti némaságát, hangtalan csendjét (pl.: Berzsenyi: Közelítő tél) Az első három szakaszban a téli természet jellegzetes vonásai jelennek meg (üres halászkunyhó, hallgatag csárdák, uralkodnak a szelek, stb.), a következő egységben azonban már az emberi színhelyek felé fordul a 2 figyelem. Úgy tűnik, mintha a beszélő a védett szoba melegében szólna az ellenséges, hideg télről. Az őszről mint gondatlan rossz gazdáról beszél, mert amit a nyár gyűjtöget, az ősz elfecsérli, a tél már nem leli a kincset Télen az emberi tevékenység is lelassul Ilyenkor csak a szelek és a hideg uralkodik. A béresnek ilyenkor van több ideje nyugodtan pipára gyújtani Míg a 2-6. vsz-ban konkrét képek, helyek, szereplők tárulnak a szemünk elé, a hetedik strófában a vers általánosba megy át A 8 versszakban a betyár alakját is megjeleníti,

érzékeltetve helyzetének kilátástalanságát. Ezt a megjelenő betyárt Petőfivel is azonosíthatjuk, hiszen akárcsak a költő – kívül helyezi magát a fennálló törvényeken A tél a körforgásszerű lét legmélyebb pontjának mutatkozik A tél fontos jelkép Petőfi költői világában: itt összegződnek mindazok az erők, amelyek a bensőséges, derűs emberi életet veszélyeztetik. A vers zárlatában a lemenő napot az országából elűzött királyhoz hasonlítja A versforma eléggé bonyolult; a nyolc ütemhangsúlyos verssor szótagszáma ilyen módon alakul: 6-12-12-6-6-12-12-6 Szerelmi költészet: Petőfi Sándor a szabadság, szerelem és az életöröm költője. Költészetére a romantika jellemző, de annak szélsőségei nélkül Közvetlenségével megteremtette a lírai realizmust Az így létrehozott költészet teljesen megváltoztatta az irodalom arculatát, szemléletét, témáját, hangnemét és stílusát is. Legfőbb esztétikai elve az

egyszerűség, de ez tudatos művészi munka eredménye. Stílusának forrása a mindennapi beszélt nyelv és a népköltészet Ilyen eszközök a verset indító természeti kép, a sorismétlés, a szerkezet egyszerűsége. Gyakran használ egymáshoz közel álló asszociációkat, kedvelte az ellentéteket is. Mondat fűzése egyszerű, a mindennapi beszélt nyelvet követi Elvetette a klasszicizmus elvontságát és választékosságát, kerülte a romantika bonyolultságát és nyelvi pompáját is. Stílusa a forradalom után gazdagodott, de annak kiteljesülése már nem történhetett meg Petőfi megmutatta, hogy lehet egyszerűen, közérthetően, természetesen, de mégis költőien írni 1845-ben jelentek meg első szerelmes versei. Pesten ismerkedett meg Vachot Sándor sógornőjével, a 15 éves Csapó Etelkével, aki váratlanul meghalt A gyász költeményeit ciklusba gyűjtötte össze, amit Cipruslombok Etelke sírjáról címmel jelentetett meg. Ezek főként

szentimentális, elégikus hangú művek, melyben a költő búcsúzik a lánytól. Újabb sikertelen szerelme, Mednyánszky Berta, akinek a kezét is megkérte, de a lány apja hallani sem akart a házasságról. A Berta-szerelem szép verseit a Szerelem gyöngyei versgyűjteményben adta ki, mely 39 darab művet tartalmaz „Fa leszek, ha” című verse kiemelkedő, népdalszerű egyszerűség jellemzi Metaforikus szerkezetre épül a nyolc soros dal Az összetartozás érzését fejezi ki a kéttagú metaforákkal. Sas István húgához, Erzsikéhez írta „A négy ökrös szekér” című művet. A vers egy jelentéktelen epizódot e költészet magaslatára Az élmény születésének folyamatát láthatjuk, vele együtt átérezzük a pillanat varázsát. Nem egy nagy szenvedély, hanem egy idilli kép jelenik meg a műben. A központban egy ellentét van: a szekéren magasztos gondolatok, érzelmek, ezzel szemben lenn az ökrök ballagnak. A szekéren romantikus,

szentimentális képek jelennek meg, ilyen például a „miként a bús hölgy, aki férjinek Sírhalmát keresi a temetőben.” A refrénnél a realitás talajára visszatérünk, melyben szintén szentimentális elemek is megjelennek Szerkezetében fokozatosan leszűkíti a verset a két emberre, a megfigyelés és az érzelmek kifejezésével. Az idővel játszik a versben, mely az utolsó versszakban tágul A zárás tömör, egyszerű Júlia-versek Petőfi mottója 1846-47. táján: "Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem" Ez megjelöli ekkori költészetének két legfontosabb témakörét, s megszabja a költő értékrendjét: az életnél be- 3 csesebb a szerelem, de a szerelemnél is értékesebb a szabadság. Tehát a politika mellett másik nagy ihletforrása a szerelem, az igazi mély szenvedély. Petőfiben egy pillanat lobbantotta lángra a szerelmet, s ettől kezdve sorsa elválaszthatatlan lett a 18 éves leányétól, Szendrey Júliáétól.

Szerelmük történetének minden fordulata megtalálható a versekben Petőfi boldog, de boldogsága nem felhőtlen. Júlia ugyanis szeszélyesen, rejtélyesen viselkedett vele, szívét sem lekötni, sem a feléje áradó szerelmet nem akarta és nem tudta visszautasítani. A nagy szerelmi élmény 1846 nyárutóján várt Petőfire. Erdélyi körútra akart utazni, de elakadt Szatmár megyében. A megyebálon ugyanis megismerkedett Szendrey Júliával szeptember 8-án, az erdődi jószágigazgató lányával Az első pillanatban megszerette, Júlia azonban még habozott, s ezért a költő is rendkívül bizonytalan volt A telet egymástól távol töltötték Petőfi egyik nagy ihletforrása a szerelem, igazi mély szenvedély A Júlia-versek nem egységes költemények, több népdal is, helyzetdal is van közöttük. 1847-ben jelent meg az Életképekben Petőfi Reszket a bokor című verse. A magyar népdal természeti képpárhuzamát művészien felhasználó szerelmi

vallomás befejező része hozta meg a költő számára a döntést. „Hogyha már nem szeretsz, / Az isten áldjon meg, / De ha szeretsz, úgy / Ezerszer áldjon meg!”. Júlia egy közös ismerősük Petőfinek küldött levelében válaszul csak ennyit írt: „1000szer, Júlia” Petőfi 1847 tavaszán megkérte Júlia kezét, a leány apja elutasította Ennek ellenére megismerkedésük évfordulóján (szept 8) házasságot kötöttek A mézesheteket A Szatmár megyei Koltón, Teleki Sándor gróf kastélyában töltötték, majd Pestre költöztek és 1848 nyaráig Jókai Mórral közös bérletben laktak a VII. kerületben Feleségéhez írt versei igazán egyedülállók. Ebben a korban megváltozott a szerelmi költészet, mert már nem a szerelem vágya, hanem maga a szerelem volt a költészet tárgya Hiányzik Petőfi verseiből az udvarlási formula Amit kimond, azt a szerelmi vallomás forró hangján teszi. Nem hal meg a szerelem érzése a költő házassága után

sem Házastársi lírája a világirodalom legnagyobbika, Szenvedély, játékosság és az újra és újra felfedezett boldogság uralkodik ezeken a verseken. Júlia iránt érzett szerelem minden mozzanata megtalálható verseiben. Az érzelem születése a Reszket a bokor, mert, a nászút alatt a Szeptember végén, 1848-ban írta Minek nevezzelek című versét. Reszket a bokor, mert. (1847) Ez a vers a szakítás, a végleges „isten áldjon” verseként született. A búcsúvers hangja nem kétségbeesett, inkább nyugodt lelkiállapot tükröz. Az indító kép a lélek rezdülését sejteti a már-már elfeledett, de továbbra is értékesnek tartott szerelmi emlék felbukkanásakor. A második strófa képi anyaga a régi szenvedély felerősödéséről vall, a záró szakasz az évszakok ellentétéből levont következtetés után a kijózanodást mutatja, s a köznapi búcsúformula az indulatok lehiggadásáról ad hírt. Ismeretes a vers sorsfordító szerepe: Júlia

e vers hatására viszonozza a költő érzelmeit, és beleegyezik a házasságba („Ezerszer Júlia”). Petőfi teremtette meg irodalmunkban a hitvesi költészetet: feleségéhez írja legszenvedélyesebb költeményeit. Beszél a fákkal a bús őszi szél (1847) Koltón, a mézeshetek idején írta ezt a versét. Tárgya nem a szerelem Júlia jelen van benne, de nem csak testi valóságában alszik. Hangulatmegkötő helyzetképpel indul a költemény Az őszi szél elmúlást susogó beszédére a fák tiltakozásul merengve rázzák fejüket. Ezzel áll szemben a szerelmi idill meghittsége, a boldogság beteljesülése, a délutáni kényelmes pihenés. Nyugodt, szinte álmosító hangulat lesz úrrá az első versszakon, ezt a későbbiekben csak a refrén őrzi. Ezzel a nyugalommal kerül ellentétbe a következő négy strófában a költői én egyre szenvedélyesebbé váló elmélkedése A poéta kezében "imakönyve": a szabadságháborúk története. Az

olvasmányán való töprengés, gondolkodás a kirobbanó érzelem-orkán forrása A meditáció a szabadságért vívott háborúktól ível a jövendő kor látomásáig, a "vérpanoráma" iszonyatáig, de közben minden strófa végén megpihen a képzelet a refrén intimitásában. A 4 végső képet indulatok töltik meg, mellette halkan piheg a refrén, jelezve a roppant távolságot a bús őszi szél halk beszélgetése és a kiszabadult érzelemvihar között. Szeptember végén (1847) Költészetünk egyik legszebb elégiája. Nemcsak gyönyörű vallomás a halhatatlan szerelemről, hanem sejtelem is az emberi élet és boldogság gyors mulandóságáról. Rejtélyes, mert Petőfit nagy boldogsága közepette lepi meg az elmúlás gondolata. Az első versszakban természeti ellentéteket figyelhetünk meg (tél-nyár), feltűnnek a rohanó idő képei, s a költő ugyanezeket az ellentéteket figyeli meg önmagában (ifjú szív-ősz haj). A rohanó,

feltartóztathatatlan idő képével indul a második strófa, mely Kosztolányi szerint a legszebb magyar verssor. Az ihlető alkalom benne van a versben: a koltói kastély ablakából látott nyárvégi táj, amelynek mélabúval átszőtt leírása megvan Júlia akkor írt naplójában is. A természet közelgő hervadása saját fiatalságának és boldogságának mulandóságára figyelmezteti a fiatal férjet. Az elégia mégis a síron túl is élő, halhatatlan szerelem szenvedélyes vallomásával zárul. A múlandóság az élet eliramlása ébreszti fel a költőben a halál gondolatát, az özvegyen maradó fiatal feleség képét, akit még a sírban is szeretni fog. Minek nevezzelek? (1848) A költemény egyetlen feladata, hogy kifejezze a Júlia iránt érzett szerelem nagyságát. Feleséget aligha ünnepeltek gyönyörűbb szavakkal, mint Petőfi ebben a versében Júliát Minden szakasz elején a reménykedő bizakodás, a végén a tehetetlen kétségbeesés hangja

szólal meg a megismételt kérdésben. Hogy felelni tudjon az újra meg újra elhangzó kérdésre, a fantázia segítségével különböző helyzeteket idéz fel emlékeiből. Az elragadtatott költő a szenvedéllyel szeretett asszony szépségéből a szemét, a tekintetét, a hangját és az ajkát emeli ki természeti képekkel. A kedves szeme: bűvös sugarú esti csillag; tekintete: szelíd galamb; hangja: tavaszt hirdető csalogánydal. A refrén tízszeresen ismétli: „Minek nevezzelek?” A három jelző (Édes szép ifjú hitvesem) tökéletesen összefoglalja mindazt, amit a költő elmondott a versben. Az első három versszakban az imádott nő tulajdonságait írja le, s a vers a negyedik strófában éri el a csúcspontját. A befejezés azonban nyitott marad, ami azt tanúsítja, hogy a nyelv szegényes eszköz Júlia szépségének méltó kifejezésére A Júlia-versek a napló hitelességével örökítik meg a szerelem kezdetét, kibontakozását és a boldog

házaséletet A hitvesi költészetnek irodalmunkban első klasszikusa Petőfi. Előtte csak egy-két költő emlékezett meg feleségéről (Kisfaludy Sándor). 5