Középiskola > Műelemzések > Külvárosi éj c. vers elemzése

A Külvárosi éj, a '32-es kötet címadó verse, a gazdasági világválság, az elszegényedés, az elégedetlenség, a tömegmozgalmak, a kivándorlási hullám idejében keletkezett. A forradalmi hullám apadtával sem csökkent József Attila költészetének forradalmi ereje, inkább mélyebbre hatol és magasabbra szárnyal. Az 1931. év végén születik a Munkások, az új típusú munkásábrázolás első példája, majd folyamatosan a Külvárosi éj és a Medvetánc kötetben összegyűjtött nagy gondolati versek: Külvárosi éj, Téli éjszaka, Óda, Elégia, A város peremén.

Ezeknek a verseknek a szerkesztési módja a perspektívaváltás: a költemény részei a nézőpont változása szerint tagolódnak; lényeges elemük a leírás és a gondolati elem egysége.

Bennük a valóság aprólékosan pontos és hiteles megfigyelése egyesül az átfogó gondolati megformáltsággal. (Költészete nem titkolja el az ellentmondásokat, a valóságos helyzetet.)

A versindítás legtöbbször egy tájnak, egy helyzetnek a leírása. Erre gyakran már a cím is utal (Holt vidék, Külvárosi éj, A város peremén). A sivárságot érzékeltető képek ahhoz a tárgyi világhoz tartoznak, ahol a proletár él, így egyúttal ennek a rétegnek életérzéseit is közvetítik.

Ellentétben az 1932 után született versekkel, a legkorábbi gondolati vers, a Külvárosi éj, egyre táguló képeivel, a sötétet megtörő fel-felvillanó fényivel még egy eljövendő jobb világ reményét sugallja.

Petőfi és Ady nyomán járva a líra eszközeivel József Attila is a tengődő magyarság sorsának jobbításán dolgozott. A hazához kapcsolódó verseire a tényszerű leírás, a higgadt hang jellemző. Tájverseiben (Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén) nem egyszerűen a külváros képét tárja elénk, hanem - ahogy Petőfi, úgy ő is - e tájhoz és az ott élő emberekhez tartozását fogalmazza meg.

A külváros, a város széli világ József Attila igazi témája, hiszen itt született õ is. A Külvárosi éj is tájleíró versnek indul: a lassú, kopár, üres szegénységet írja le, ahol még az éj is szegény.

Pontos helymegjelöléssel kezdi a verset, a város peremén lévő, félhomályban úszó munkás-lakást jelenít meg. A tárgyias világ leírásába szőtt metaforikus megszemélyesítés ("a fény hálóját lassan emeli") és a hozzá kapcsolódó hasonlat ("mint gödör a víz fenekén") a költeményt egy másik szférába, a költészet szférájába emelik. Az első versszakban még a fény uralkodik, habár feszültség keletkezik a fény és a homály között, valamint megjelenik a mozgás, a nedvesség később egyre nagyobb szerephez jutó érzékelése.

A "Csönd" szóval vezeti be József Attila a második szakaszt, ezzel még nyomasztóbbá téve az egyre homályosabb szobát. A sötétedő konyhába a mozgás érzetét kelti a költő; a félhomályban esetlen, tétova mocorgást képzel a tárgyi világba: mászik a súrolókefe, tűnődik, a lehullani vágyó faldarab.

Képileg eltávolodunk a konyhától a következő versszakban, a megszemélyesített éjt követjük a város pereméhez. A motívumok azonban visszautalnak az előző képre: kevés hold gyúl-kevés a fény, mint a konyhában, lassú mozgás, szótlanság, azonban itt a gyárak már teljes sötétségbe burkolóztak, s a csend is egyre nyomasztóbb.

Azonban itt a komorság megszakad, s ellentétben az előző versszakkal, a hold fénye beragyogja a mogorva tárgyakat, gyárakat. Ám ez a rövidke, lírai látomás csak előkészíti a következő, ellentétes mozzanat komorabb, tragikusabb vízióját. "S odébb, mint boltos temető,/ Vasgyár, cementgyár, csavargyár./ Visszhangzó családi kripták." A második versszak kezdő szava, a "Csönd" és a harmadikban annak fokozása a "csönd talpazata" mind a temető komorságát és látványát készítették elő, amelynek nyomott hangulatát a tárgyilagosan, többször megismételt "gyár" tovább fokozza. Ám éppen a "feltámadás titkainak" asszociálása teremti meg a következő kép "lidérces", sejtelmes atmoszféráját.

A hatalmassá nõtt csendet és a babonás éjszaka komorságát a vonatfütty, az élet jele szakítja meg. Itt kezdõdik a vers második része, ahol a költõ árnyalakok helyett valódi élõkrõl szól, a táj statikusságába az emberek szokatlan dinamizmust visznek. Feltûnnek a külváros jellegzetes alakjai: "Az úton rendõr, motyogó munkás./Röpcédulákkal egy egy elvtárs/ iramlik át." A versszak végén megjelenő "lámpa" sejteti, hogy a következőkben fontos szerepet kap ismét a fény.

Azonban a mozgás és a hanghatások is segítenek a kocsma, mint a külváros legfontosabb helyének leírásában. Ezzel a groteszk képpel csap át tájversből társadalmi képbe. Nem csillant illúziókat a költő, az undort keltő szavak tökéletes reménytelenséget mutatnak (romlott, hány, okádik, nekivicsorít).

Egy gyors vágással ismét a külváros képei következnek, a természet veszi át a hatalmat a táj fölött, s elhatalmasodik a víz motívuma. E ponton a víz és az éjszaka képe egymásra rétegződik "az éjjel árján" úszik az egész éjszakai világ. A vízképzet egybefogja a forradalom elmaradásának és szükségességének ellentétét, ezt támasztják alá a "mozdulni akaró mozdulatlanság képei" is (merevek a csattogó vizek, megfeneklett raktár/bárka, a papír mocorog, de indulni erőtlen). A nedvesség, nyirkosság pedig a szegénység, kifosztottság motívuma a versben.

A környékbeli szemlélődés lezárása után hirtelen hangot vált, s a költemény ódai szárnyalással tör a magasba. Itt tör fel a költő szívében a hitvallás; a külvárosi éj minden ellentmondásosságával a jövőt jelenti: "Szegények éje! Légy szenem...".

A versszakban megjelenő vas a lényeg kifejeződése; az üllő, a kalapács, a penge egyaránt vasból van, tehát e lényeg hasznos formákban való megjelenítődései. Utalnak a nehéziparra, a munkásságra, ugyanakkor a győzelem e képsorban nem a fegyveres harc, hanem a kitartó munka eredményeként mutatkozik lehetségesnek.

Az ódai szárnyalás után még nem fejezi be a verset a költő, hanem négy tömör sorban, Villon szókimondó hangjára emlékeztető nyíltsággal visszaránt minket a jelenbe, lemondó egyszerûséggel zár: "Az éj komoly, az éj nehéz./Alszom hát én is, testvérek./ne üljön lelkünkre szenvedés./Ne csípje testünket féreg."

Ösztönzőinek ihletését, korábbi motívumait saját rendjébe foglalta a Külvárosi éjben, s megfogalmazta a világ bonyolultságát a költeményben fel-felbukkanó, majd eltűnő, egymásra utaló, egymást kiegészítő, továbblendítő képek szövevényének segítségével.

A bolondság és tréfálkozás napja április elseje. A bolondok napján sok minden megengedhető, és nem illik megsértődni a jól kitervelt és izléses tréfákon. A jó poénok feldobják az embereket, de mint minden mást, ezt sem szabad túlzásba vinni. S ha már bolondozás, nézzük meg, hogy honnan eredeztethető ez a nem hétköznapi ünnep.

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A budapesti diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be november 10-én.

Világháborús "ajándéknak" tekinthetjük a parlagfüvet is, amelyet az I. világháború alatt hoztak át Észak-Amerikából. A mai Magyarország területén a 20-as években a dél-somogyi részeken már megtalálható volt a nagy uradalmakban, ahonnan az áruszállítási útvonalak mentén szétterjedt a déli részeken, majd észak felé.

• József Attila, Külvárosi éj című művének elemzése / 2007, 2 oldal
  
  

Ady rokonságot érzett Vajda János költészetével. Vajda a hidat jelentette Petőfi és Ady között. Adyra a kitárulkozó szerelmi líra volt jellemző. Életének első szakaszát nagyon züllötten élte le, amolyan éjszakai ember volt. Végzetes nagyváradi élménye volt az a hosszabb ideig tartó szerelmi viszony egy orfeumi táncosnővel, amelynek következményeképpen életébe „belecsapott a...

A mű több kiadásban is megjelent, mi vázlatunkban a Magvető 1963-as kiadását használtuk. A regény elején a fordító (Révay József) rövid bevezetője 4-25. oldalig. Csak ezután jön Apuleius 11 könyvből álló műve. Apuleius egyébként nem adott könyveinek külön címet, csak számmal jelölte azt. A történetet az író Lucius által meséli el (mintha a könyvet Lucius írta volna). Maga az...

Első ének A történet kezdetén Odüsszeusz már hazaindult Trójából, sok országot bejárt, nagy kalandokon esett már át, társait azonban elvesztette és őt Kalüpszó nimfa ejtette fogságba. Az istenek mind megkönyörültek már rajta, egyedül Poszeidón gyűlölte, amiért fiát, a küklopszot megölte. Míg Poszeidón az aithiopoknál töltötte idejét, a többi halhatatlan Zeusz...