Középiskola > Műelemzések > Külvárosi éj c. vers elemzése

A Külvárosi éj, a '32-es kötet címadó verse, a gazdasági világválság, az elszegényedés, az elégedetlenség, a tömegmozgalmak, a kivándorlási hullám idejében keletkezett. A forradalmi hullám apadtával sem csökkent József Attila költészetének forradalmi ereje, inkább mélyebbre hatol és magasabbra szárnyal. Az 1931. év végén születik a Munkások, az új típusú munkásábrázolás első példája, majd folyamatosan a Külvárosi éj és a Medvetánc kötetben összegyűjtött nagy gondolati versek: Külvárosi éj, Téli éjszaka, Óda, Elégia, A város peremén.

Ezeknek a verseknek a szerkesztési módja a perspektívaváltás: a költemény részei a nézőpont változása szerint tagolódnak; lényeges elemük a leírás és a gondolati elem egysége.

Bennük a valóság aprólékosan pontos és hiteles megfigyelése egyesül az átfogó gondolati megformáltsággal. (Költészete nem titkolja el az ellentmondásokat, a valóságos helyzetet.)

A versindítás legtöbbször egy tájnak, egy helyzetnek a leírása. Erre gyakran már a cím is utal (Holt vidék, Külvárosi éj, A város peremén). A sivárságot érzékeltető képek ahhoz a tárgyi világhoz tartoznak, ahol a proletár él, így egyúttal ennek a rétegnek életérzéseit is közvetítik.

Ellentétben az 1932 után született versekkel, a legkorábbi gondolati vers, a Külvárosi éj, egyre táguló képeivel, a sötétet megtörő fel-felvillanó fényivel még egy eljövendő jobb világ reményét sugallja.

Petőfi és Ady nyomán járva a líra eszközeivel József Attila is a tengődő magyarság sorsának jobbításán dolgozott. A hazához kapcsolódó verseire a tényszerű leírás, a higgadt hang jellemző. Tájverseiben (Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén) nem egyszerűen a külváros képét tárja elénk, hanem - ahogy Petőfi, úgy ő is - e tájhoz és az ott élő emberekhez tartozását fogalmazza meg.

A külváros, a város széli világ József Attila igazi témája, hiszen itt született õ is. A Külvárosi éj is tájleíró versnek indul: a lassú, kopár, üres szegénységet írja le, ahol még az éj is szegény.

Pontos helymegjelöléssel kezdi a verset, a város peremén lévő, félhomályban úszó munkás-lakást jelenít meg. A tárgyias világ leírásába szőtt metaforikus megszemélyesítés ("a fény hálóját lassan emeli") és a hozzá kapcsolódó hasonlat ("mint gödör a víz fenekén") a költeményt egy másik szférába, a költészet szférájába emelik. Az első versszakban még a fény uralkodik, habár feszültség keletkezik a fény és a homály között, valamint megjelenik a mozgás, a nedvesség később egyre nagyobb szerephez jutó érzékelése.

A "Csönd" szóval vezeti be József Attila a második szakaszt, ezzel még nyomasztóbbá téve az egyre homályosabb szobát. A sötétedő konyhába a mozgás érzetét kelti a költő; a félhomályban esetlen, tétova mocorgást képzel a tárgyi világba: mászik a súrolókefe, tűnődik, a lehullani vágyó faldarab.

Képileg eltávolodunk a konyhától a következő versszakban, a megszemélyesített éjt követjük a város pereméhez. A motívumok azonban visszautalnak az előző képre: kevés hold gyúl-kevés a fény, mint a konyhában, lassú mozgás, szótlanság, azonban itt a gyárak már teljes sötétségbe burkolóztak, s a csend is egyre nyomasztóbb.

Azonban itt a komorság megszakad, s ellentétben az előző versszakkal, a hold fénye beragyogja a mogorva tárgyakat, gyárakat. Ám ez a rövidke, lírai látomás csak előkészíti a következő, ellentétes mozzanat komorabb, tragikusabb vízióját. "S odébb, mint boltos temető,/ Vasgyár, cementgyár, csavargyár./ Visszhangzó családi kripták." A második versszak kezdő szava, a "Csönd" és a harmadikban annak fokozása a "csönd talpazata" mind a temető komorságát és látványát készítették elő, amelynek nyomott hangulatát a tárgyilagosan, többször megismételt "gyár" tovább fokozza. Ám éppen a "feltámadás titkainak" asszociálása teremti meg a következő kép "lidérces", sejtelmes atmoszféráját.

A hatalmassá nõtt csendet és a babonás éjszaka komorságát a vonatfütty, az élet jele szakítja meg. Itt kezdõdik a vers második része, ahol a költõ árnyalakok helyett valódi élõkrõl szól, a táj statikusságába az emberek szokatlan dinamizmust visznek. Feltûnnek a külváros jellegzetes alakjai: "Az úton rendõr, motyogó munkás./Röpcédulákkal egy egy elvtárs/ iramlik át." A versszak végén megjelenő "lámpa" sejteti, hogy a következőkben fontos szerepet kap ismét a fény.

Azonban a mozgás és a hanghatások is segítenek a kocsma, mint a külváros legfontosabb helyének leírásában. Ezzel a groteszk képpel csap át tájversből társadalmi képbe. Nem csillant illúziókat a költő, az undort keltő szavak tökéletes reménytelenséget mutatnak (romlott, hány, okádik, nekivicsorít).

Egy gyors vágással ismét a külváros képei következnek, a természet veszi át a hatalmat a táj fölött, s elhatalmasodik a víz motívuma. E ponton a víz és az éjszaka képe egymásra rétegződik "az éjjel árján" úszik az egész éjszakai világ. A vízképzet egybefogja a forradalom elmaradásának és szükségességének ellentétét, ezt támasztják alá a "mozdulni akaró mozdulatlanság képei" is (merevek a csattogó vizek, megfeneklett raktár/bárka, a papír mocorog, de indulni erőtlen). A nedvesség, nyirkosság pedig a szegénység, kifosztottság motívuma a versben.

A környékbeli szemlélődés lezárása után hirtelen hangot vált, s a költemény ódai szárnyalással tör a magasba. Itt tör fel a költő szívében a hitvallás; a külvárosi éj minden ellentmondásosságával a jövőt jelenti: "Szegények éje! Légy szenem...".

A versszakban megjelenő vas a lényeg kifejeződése; az üllő, a kalapács, a penge egyaránt vasból van, tehát e lényeg hasznos formákban való megjelenítődései. Utalnak a nehéziparra, a munkásságra, ugyanakkor a győzelem e képsorban nem a fegyveres harc, hanem a kitartó munka eredményeként mutatkozik lehetségesnek.

Az ódai szárnyalás után még nem fejezi be a verset a költő, hanem négy tömör sorban, Villon szókimondó hangjára emlékeztető nyíltsággal visszaránt minket a jelenbe, lemondó egyszerûséggel zár: "Az éj komoly, az éj nehéz./Alszom hát én is, testvérek./ne üljön lelkünkre szenvedés./Ne csípje testünket féreg."

Ösztönzőinek ihletését, korábbi motívumait saját rendjébe foglalta a Külvárosi éjben, s megfogalmazta a világ bonyolultságát a költeményben fel-felbukkanó, majd eltűnő, egymásra utaló, egymást kiegészítő, továbblendítő képek szövevényének segítségével.

A denevérek (Chiroptera) a emlősök osztályának egy rendje. 17 család és mintegy 928 ma élő faj tartozik a rendbe. Az emlősállatok egyedüli csoportja, amely aktív repülésre képes. Mellső végtagjaikon a másodiktól kezdve valamennyi ujjuk erősen meghosszabbodott. Közöttük, valamint a törzs oldala között egy vékony bőrredő – a „vitorla” – feszül, amely a hátsó lábra és a farokra is kiterjed.

A ponty származását tekinve heves viták dúlnak. Thienemann nézetei szerint Kína, Japán, Közép- és Kis Ázsia egészen a Fekete-tengerig nyúló térségeinek vizei képezik a ponty eredeti hazáját. Európai elterjedéséről semmit sem lehet bizonyossággal állítani. A görögök és a rómaiak már ismerték és tavakban tenyésztették, felismerve értékes húsát.

A szeppuku (jelentése ’hasmetszés’), vagy nyugaton elterjedt, az írásjegyek felcserélésével kapott másik nevén harakiri a japán szamurájok rituális öngyilkossága, amely a szégyentől való megtisztulást szolgálja. A szeppuku elkövetője dicsőséges halált hal, családjának nem kell szégyenkezni. Szeppukut csak szamuráj követhet el az ura (a daimjó) engedélyével.

• József Attila, Külvárosi éj című művének elemzése / 2007, 2 oldal
  
  

A XIX. és XX. század fordulóján Magyarország dinamikusan változott mind társadalmi, mind gaz-dasági szempontból. A többé-kevésbé végbement polgárosodási folyamat újfajta kultúra kialakulásával járt, így az irodalom is formálódott. Az ekkor kialakult városi értelmiség új életérzésével és gondolatiságával megreformálta a 19. század második felére jellemző életidegen...

Illés Gyula: Bartók A mű egy indulatos felkiáltással kezdődik. A költő itt önmagával vitatkozik. Ez az egész vers vitázó alaphangját adja meg. Illyés védelmébe veszi a disszonáns hangzásokban bővelkedő Bartók-zenét, hiszen a világban is ez uralkodik. A bartóki hangzásokat zajokkal, zörejekkel hozza párhuzamba. Ilyenek a „Földre hullt pohár fölcsattanó...

A címbeli „töredék” utalhat arra, hogy a vers valójában episztolaként indul- megszólítással, az érdeklődő kérdésre adott válaszlátszólagos megtagadásával-, de hamarosan elejti a levél címzettjét, s a költő figyelme önmagára irányul; vonatkozhat melankolikus, letört hangulatára is, mely képtelenné teszi egy episztola szabályos kikerekítésére, befejezésére. A remek...