Fizika | Csillagászat, űrkutatás » A csillagászat története I

A csillagászat története I. (Ókori csillagászat eredményei, a Föld gömb alakja, Ptolemaiosz világképe; a Föld sugarának, a Hold és a Nap távolságának meghatározása) Ókor: A csillagászat az egyik legrégebben fejlődő természettudomány. A történelemből, írásos dokumentumokból tudjuk, hogy már az első kultúrnépek – babilóniaiak, egyiptomiak, kínaiak, indiaiak, mayák, aztékok – is sok csillagászati megfigyelést végeztek. A babilóniaiak táblázatokban rögzítették az égi eseményeket, a bolygók mozgását; a csillagokat csillagképekbe csoportosították. Felismerték az égi jelenségekben a ciklikusságot, így előre tudták jelezni a nap- és holdfogyatkozásokat. Naptárukban 1 év 365 napból állt, 12 holdhónapra osztották A nappalt és az éjszakát 12-12 órára, 1 óra 60 percből, 1 perc 60 mp-ből állt. Megkülönböztetett figyelmet tulajdonítottak a Napnak, a Holdnak és öt bolygónak (Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter,

Szaturnusz). Az egyiptomi csillagászat ehhez képest jóval kevésbé volt alapos. Többé-kevésbé átvették a babiloni naptárrendszert. Az egyenlítő környéki fényes csillagok, csillagképek érdekelték őket Az égboltot hatalmas víznek tekintették, melyeken az istenek bárkákon eveznek. A kínaiak nem törekedtek egységes csillagászati rendszer kiépítésére, hanem csupán bizonyos események – üstökösök, fogyatkozások – megfigyelésére és leírására specifikálódtak. A mayáknál találkozunk egy i.e 3379-ben lejátszódott napfogyatkozás leírásával A görögöknél nem elégednek meg a megfigyeléssel, az okokat is keresik. Megalkották az első bolygómozgás elméleteket is. A Föld gömb alakjának bizonyítása Eratoszthenész nevéhez fűződik. Ő a Föld kerületét szögméréssel határozta meg. Észrevette, hogy az év egy napján Sziéna (a mai Asszuán) városában a Nap függőlegesen (a zenitben) delel, míg ugyanekkor

Alexandriában a kőoszlopok árnyékot vetnek. Az árnyékok szögéből és a két város távolságából ki tudta számítani a Föld kerületét, amire a valóságot elég jól megközelítő értéket kapott. Ptolemaiosz: A ptolemaioszi rendszer a bolygók különleges mozgását (melyet az állónak tekintett Földről az egyenletesen forgónak látszó csillagokhoz képest észlelünk), egy többletkör, az epiciklus bevezetésével kísérli meg helyesen leírni: a bolygó az epicikluson jár körbe, miközben annak középpontja a deferens kört futja be. A bolygók mozgásának pontos leírásához egyetlen deferens körön mozgó egyetlen epiciklus nem elégséges. Ptolemaiosz pontosabban akarták az elméletet a megfigyeléshez simítani és egyre több kört alkalmaztak különböző kombinációban. Így végül a ptolemaioszi rendszer a különböző körmozgás-kombinációknak szinte áttekinthetetlen rendszerévé fajult. A Föld sugarának, a Hold és a Nap

távolságának meghatározása: Arisztarkhosz i.e 300 körül rájött, hogy a Nap nagyobb, mint a Föld, és ezért a Napnak kell a központban állnia. Elképzelése az volt, hogy meghatározza: a Nap, vagy a Hold van messzebb a Földtől (e két égitest a Földről egyforma nagynak látszik). Ehhez azt a holdfázist használta, mikor a Nap pontosan a Hold felét világítja meg (első negyed). Megmérte a Hold és a Nap látszó szögtávolságát, amire 87 fokot kapott. Ebből (helyesen) azt a következtetést vonta le, hogy a Nap 19-szer messzebb van, mint a Hold, ennélfogva a Napnak sokkal nagyobbnak is kell lennie, mint a Hold és a Föld (valójában a Nap kb. 400-szor messzebb van, mint a Hold) Mérési eredményét továbbgondolva felvetette, hogy sokkal valószínűbb az, hogy a kicsi Föld kering a nagy Nap körül, és nem fordítva, mint azt a geocentrikus világkép állítja. Ezzel, korát messze megelőzve, elsőként jutott el a heliocentrikus világkép

gondolatához