Fotózás | Digitális fotózás » Maurizio Di Sciullo - Színes bolygófényképezés kezdőknek

Maurizio Di Sciullo: Színes bolygófényképezés kezdőknek A csillagászatban az egyik legnagyobb szépség az égi objektumok természetes színe, különösen a bolygóké. Az esztétikai értéktől eltekintve rengeteg adat is gyűjthető a nagymennyiségű színes képből. A Marsnak például sok olyan felszíni jellemzője van, ami vörös fényben rajzolódik ki élesen, de a bolygó felhőzete leginkább kék fényben látható. Másrészről a Jupiter felhőcsúcsainak megdöbbentő részletei is kék fényben láthatóak, csak nagyon halvány, alacsony kontrasztú elemek találhatók vörös fényben. Még a kezdők is jelentős eredményeket érhetnek el a három alapszínre bontással készített bolygóképek jól átgondolt program szerinti vizsgálatával. Csak mostanában kezdenek megjelenni az amatőrcsillagászat CCD-s ágával foglalkozó könyvek és a legtöbb nagyon kevés információt tartalmaz kifejezetten azok számára, akik most kezdenek foglalkozni

bolygófényképezéssel. Ezek a lelkes kezdők azok, akiknek ezt az alapelemeket tartalmazó írást készítettem. Az eszközválasztás Az amatőrök számára gyártott CCD kamerák többsége mély-ég fotózáshoz készül. Nem tudok egyetlen olyan kameráról sem, amelyet a bolygófényképezésben nyújtott teljesítményével reklámoznának. Véleményem szerint a bolygózáshoz megfelelő CCD kamerának elfogadható érzékenységgel (kvantum hatásfokkal), gyors kiolvasási idővel (a képnek az expozíció befejezésétől számítva maximum 10 másodpercen belül meg kell jelennie a monitoron) kell rendelkeznie, és a legfontosabb, hogy a teljes látható spektrumban egyenletes átviteli karakterisztikájú legyen. Egy olyan kamera, amely a spektrum egyik szélén kifejezetten érzéketlenebb, mint a másik szélén, azt okozza, hogy legalább a színszűrők egyikénél hosszú expozíciós időre van szükség, s ez a képfelbontás csökkenéséhez vezet, ha a légkör

nyugtalan. A kiválasztásnál jobb olyan kamerát választani, ami a teljes látható tartományban jó kvantum hatásfokú, mint egy olyat, amely valamelyik tartományban egy csúccsal rendelkezik. A másik kritikus választás a színszűrők kiválasztása. Ugyan a színezett-üvegből készített szűrők is működnek, de az interferencia szűrők ajánlottabbak, mivel jól kalibrált átviteli karakterisztikával rendelkeznek. Kritikus döntés az, hogy melyik színrendszert használjuk, az RGB (vörös, zöld, kék) vagy a CMY (kékeszöld, bíbor, sárga) rendszert. Az RGB szűrők a fehér fény három alapszínét engedik át. Ha az ezeken a szűrőkön keresztül készített képeket összeadjuk, olyan kép jön létre, amit az emberi szem a teljes látható spektrumot átfogó látványként érzékel. Mivel minden szűrő csak egy alapszínt enged át, a végső kép színegyensúlya nagyon finoman ellenőrizhető és manipulálható Másrészről mindegyik CMY szűrő

két alapszínből álló összetett színt enged át. A kékeszöld a kéket és zöldet, a bíbor a vöröset és kéket, a sárga pedig a vöröset és zöldet engedi át. Vannak pluszpontok és mínuszpontok a CMY rendszer mellett illetve ellen. Mivel mindegyik szűrő két alapszínt enged át (és így több fényt), ezért egy CMY szűrőn keresztül egyharmaddal kevesebbet kell exponálni, mint egy RGB szűrőn keresztül. Ez jelentős előny akkor, ha a rövid expozíciós idővel a légköri turbulenciákat akarjuk „befagyasztani”. Hátrány viszont, hogy a CMY rendszer olyan CCD képeket hoz létre, amelyekből nehezebb a szín-egyensúly biztosítása a modern CCD érzékelők megváltoztathatatlan, nemlineáris spektrum-átvitele miatt. A megrendelésre készült esetet kivéve egy CMY rendszerű képfeldolgozó program nem tudja minden létező CCD kamera más és más spektrum-átvitelét 1 kompenzálni, így a legtöbb szoftver az általános megközelítést

alkalmazza, és úgy kezeli a CMY összetevőket, mintha a két alapszínt egyenlő részben tartalmazná. Az okozza a problémát, hogy a CMY adatokból képtelenség pontosan kinyerni az alapszíneket, de ez a kezdők számára nem súlyos kérdés. Ha továbbá figyelembe vesszük a rövid expozíciós idők előnyeit, akkor a CMY rendszer nagyon vonzó lehetőség. Egy másik fontos döntés a képek közötti színszűrő váltás módja. Kritikus, hogy a szűrőváltás gyors legyen, és lehetőleg a CCD kamera túlzott érintése nélküli, ami ugyanis elronthatja a fókuszálást és a távcső pozícionálását. Nagy nagyításoknál a Jupiter fényképezése során csak néhány tucat másodperc áll rendelkezésre az összes nyers kép elkészítéséhez anélkül, hogy a bolygó forgása elmosná a részleteket az összeállított színes képben. Az ideális módszer a motorikus szűrőváltás. A feldolgozó szoftver kiválasztása nagyon személyes jellegű, sok

kiváló csomag áll rendelkezésre. Christian Buil QMips programja a feldolgozó eszközök kitűnő készletét tartalmazza, hasonlóan Bruce Johnston MegaFix-éhez. A Cyanogen Productions nevű cég MaxIm DL nevű programja kifinomult feldolgozó csomag, amely kezeli az RGB és CMY adatokat is és hasznos feldolgozó algoritmusokat tartalmaz, mint pl. a képek élességnöveléséhez használatos maximum-entrópia dekonvolúciós eljárás. Az, hogy mitől lesz egy bolygózáshoz való távcső jó, sokat vitatott kérdés az amatőrök körében. Majdnem megcáfolhatatlan szabály, hogy a képkészítés láncolatában a CCD-hez szállított fénymennyiség a legfontosabb láncszem. Általában minél több, annál jobb A nagy átmérőjű műszer nagyobb rugalmasságot enged meg minden más dolog azonossága esetén. Ha választanom kellene egy „elfogadhatóan jó” 25 cm-es műszer és egy optikailag „tökéletes” 10 cm-es között, a nagyobb távcsövet választanám,

mivel az jóval nagyobb felbontású képeket adna számos okból. A legfontosabbak egyike a légköri turbulencia, amely korlátozza az éles képet adó expozíciós időt. A 25 cm-es távcső több mint hatszoros fénymennyiséget vetít a CCD felületére, mint a 10 cm-es műszer minden adott képméret esetén. Ez jelentősen csökkenti az expozíciós időt és Földünk állandóan kavargó atmoszférájának hatását. Továbbá ha a láthatóság jó, akkor a nagyobb műszer fénygyűjtő képességének előnye a képméret (nagyítás) növelését is lehetővé teszi a relatíve rövid expozíciós idők megtartása mellett. Nagyon kielégítő eredmény érhető el olyan jó távcsövekkel, amelyeket nem tekintenek a manapság elit műszerek közé tartozónak. Egy kezdőt ne keserítsen el, ha nem jut valamely egzotikus optika birtokába, mivel csak ritkán a távcső a korlátozó tényező a színes fotózásnál. Ne kerülje el a figyelmünket a távcsőállvány

választása sem. Én mindig az egyén által beszerezhető lehető legszilárdabb ekvatoriális mechanikát javaslom. A távcsőnek a bolygón tartásához szükség van mindkét tengely menti korrekciókra, így a finomállítás mindkét tengelyen szinte kötelező. A bolygózáshoz használt nagy nagyításoknál a meghajtómotor szintén megfontolás tárgya. Az én választásom a finoman forgó szinkronmotor, de a kiváló minőségű, a lépésenkénti ugrást nagy nagyításoknál sem láttató léptetőmotoros meghajtás is elfogadható. Amit mindenképpen el kell kerülni, az olyan, durva lépésközzel rendelkező léptetőmotor, ami a vezetés közben a kép lökdösését eredményezi. 2 Telepítés és kalibráció Tisztán gyakorlati szempontból a kép létrehozását végül is három változó befolyásolja: a rendelkezésre álló fénymennyiség (távcső átmérő), a kamera-szűrő rendszer érzékenysége és a képméret. Ezek a változók összetett

viszonyban vannak egymással A tapasztalt bolygómegfigyelők gyakran beszélnek a kép mintavételezéséről (az egyes CCD pixelek által meghatározott égrész szögátmérőjéről). Biztos vagyok abban, hogy néhányan összevonják a szemöldöküket, ha azt mondom, hogy a kezdőknek a mintavételezéssel nem kell törődniük. Azok, akik kezdők, koncentráljanak műszerük, mint az atmoszféra által korlátozott rendszer egyedi jellemzőinek megtanulására. A szigorúan definiált látómező-mintavételezés kritériumát dogmatikusan követni merész dolognak tartom akkor, amikor a légköri állapotok a bolygó felbontásához szükséges elméletileg optimális mintavételezésnek kevesebb, mint felét teszik lehetővé. Sokkal jobbnak tartom annak a nyílásviszonynak a meghatározását, ami egy adott látási viszony (seeing) mellett megfelelő, mint azét, ami az elméletileg helyes mintavételezést biztosítja. Csak abban az esetben kívánatos a mintavételezés

finomhangolása a maximális felbontás elérése érdekében, ha a légköri viszonyok lehetővé teszik a távcső diffrakció-határolt működését. Azt javaslom, hogy a kezdőknek legyen mind a három, leggyakrabban fotózott bolygóhoz igazított, tapasztalattal megszerzett összeállítása. Azt hiszem, a kezdő fotós számára ez a legjobb módszer jó eredmények eléréséhez. A Jupiter A bolygók királya a CCD-vel történő színes kép készítésének leggyakoribb célpontja. A nagy szögátmérő és fényerő a képméret és részletek kielégítő kombinációját nyújtja. A Jupiter turbulens atmoszférája állandó változásokat tükröz, ez az egyik oka annak, hogy sok tapasztalt fotós a legkedveltebb célpontjának tartja. Hátrány viszont, hogy a Jupiter gyors forgása miatt a különböző színű felvételek mindegyikét nagyon gyorsan kell elkészíteni egymás után, hogy a végső kép ne legyen életlen. A Jupiter egy gázóriás, rengeteg alacsony

kontrasztú részlettel. A bolygó fényessége miatt ezeknek a részleteknek a megörökítése nehéz lehet a „kontraszt-szegény” távcsövek számára. Másrészről a Jupiter széles, jól definiált jellegzetességei szinte bármely műszer számára könnyű célpont. A 20-30 cm átmérőjű távcsövek kb f/20 nyílásviszony mellett kiváló részletességű képek felvételét teszik lehetővé a Jupiterről. Ennél a nyílásviszonynál, kb 50 százalék kvantum-hatásfokú CCD kamerával 0.15 másodperc expozíciós időre van szükség RGB szűrőknél és durván 0.10 másodpercre a nagyobb fényáteresztő képességű CMY szűrőknél. Ha a légköri nyugodtság megengedi a hosszabb expozíciós időket, az f/arány növelhető a képméret növelése érdekében egészen addig, amíg a nagyobb képméretből fakadó felbontás növekedésnek a légköri hatások elejét nem veszik. A nagy f/arány eléréséhez szükséges nagyítás növelésnek tipikus módszere

az okulár-projekció és a Barlow-lencse használata. A kék szűrőn keresztül készített felvételek mutatják a legtöbb részletet, aminek a Jupiter rozsdaszínű felhősávjai valamint krémszerűen fehér és sárga felhőcsúcsai közötti megnövekedett kontraszt az oka. Az ilyen felvételeknél előnyös az olyan CCD kamera, 3 aminek jó a kék-érzékenysége, az amatőröknek szánt első kamerák legtöbbjéből ez hiányzott leginkább. A Mars A vörös bolygó szögátmérője kicsi, de a felszíni alakzatai jó kontraszttal rendelkeznek. A Mars nagy fényessége elfogadhatóan rövid expozíciós időket tesz lehetővé olyan nagy fókusztávolság esetén is, ami a bolygó egyébként pöttömnyi látványának ellensúlyozásához szükséges. A Mars fényképezésénél kiváló eredményt értek el 12-60 cm közötti átmérőjű távcsövekkel f/40 fényerőt adó okulár-projekcióval, ennél a fényerőnél RGB szűrőkön keresztül 0.10-016 másodperces

expozíciós időkre van szükség Vörös szűrőn keresztül a felszíni részletek ragyogóan látszanak, beleértve a porviharok jelenlétét is. A kék szűrő viszont kiemeli a bolygó vékony atmoszférájában található alacsony kontrasztú felhőket és ködöket. A Szaturnusz Nulla magnitudó körüli fényességével a gyűrűs bolygó a leghalványabb az amatőrök által leggyakrabban fényképezett három bolygó közül és emiatt némileg problematikusabb a színes fénykép elkészítése. A Szaturnusz gyűrűi gazdagok finom, kontrasztos részletekben Egy f/30-as távcsővel szűrők nélkül 0.40-050 másodperces expozíciós idővel kielégítő képek készíthetők a Szaturnuszról. Az RGB szűrők alkalmazásával azonban az expozíciós idők a majdnem elfogadhatatlan 0.9-14 másodpercre növekszenek Emiatt én azt javasolom, hogy a kezdők inkább a képméretet tartsák kisebb értéken és kezdjenek kb. f/20 nyílásviszonnyal Ezzel a szűrős expozíciós

idők 0.50 másodperc körül maradnak Alternatívaként a CMY szűrőkkel az expozíciós idők kb. kétharmadára csökkennek az RGB szűrőknél alkalmazandókhoz képest. Az expozíciós idők meghatározása A HX-516 típusú Startlight Xpress kamerám CCD érzékelőjének egyenletes, szabálytalanságok nélküli átviteli karakterisztikája van, a legérzékenyebb tartományának közepe kb. 550 nanométer (az emberi szemével egyezik meg) Az általam használt True Technologies cég RGB interferencia szűrőinek átvitele is egyenletes, mindegyik szűrő a látható színképtartománynak kb. az egyharmadát engedi át Így minden egyes szűrőn keresztül durván háromszor annyit kell exponálni, mint egy szűretlen kép elkészítéséhez. Ha nem olyan szűrőket használunk, amelyeket speciálisan úgy terveztek, hogy az infravörös fényt is kiszűrjék, akkor még egy infravörös fényt kiszűrő szűrőt is kell adnunk a rendszerhez. Ezt általában a távcső optikai

rendszerében a színszűrők elé helyezik. A három, színszűrős expozíciós idő aránya leginkább kísérletezéssel állapítható meg. Az én módszerem a végső arányok megállapításához egy kissé tekervényes és nem az egyetlen lehetséges mód, de jó eredményeket ad. Először is referenciaként természetes fényt és színeket használok, valamint a szememet az eredmények megítéléséhez. A referenciám egy napfényre kivitt hagyományos fénykép, ami tartalmazza az összes alapszínt, valamint a fehér bőrszínt, valószínűleg ezek a legnehezebben visszaadható színek egy digitális RGB képben. A referencia fényképen található alapszíneknek nem kell spektrálisan tisztának lenniük, mivel az elképzelés egyszerűen az, hogy a három, színre bontott képpel pontosan úgy reprodukáljuk azokat a számítógép monitorján, ahogy az eredeti fényképen látszanak. A legjobb a monitort semleges színegyensúllyal használni, mint melegebb vagy

hidegebb tónussal. A legtöbb 4 monitorhoz és kép-megjelenítő szoftverhez mellékelik a használati utasítást is, hogy hogyan kell a monitor semleges színegyensúlyát beállítani. Ugyanazt a távcsövet, szűrőket és CCD elrendezést alkalmazva, mint amit a csillagászati fényképezéshez is használok, egy enyhén felhős napon mind a három szűrővel lefényképezem a fehér papírlapra helyezett referencia fényképet, amit annyira távol helyezek el a távcsőtől, hogy fókuszálni lehessen rá. A borús nap választásának az az oka, hogy elkerüljem a kék égboltnak a végeredményre gyakorolt hatását, ami miatt a végső expozíciós idők arányai észrevehetően kék-szegények lennének. A CCD kamera érzékenysége miatt a 10”-es Newton távcsövemet 1.5” átmérőjűre kellett szűkítenem, hogy nappali felvételt készíthessek Kezdésként próbálgatással kiválasztott expozíciós idővel felveszek egy jó képet a zöld szűrővel. A

kamerám CCD érzékelőjének spektrális érzékenységi görbéje ismeretében tudom, hogy a megfelelő vörös és kék expozíciós időknek kicsivel hosszabbaknak kell lenniük a zöldénél. A három képet a képfeldolgozó program segítségével összeállítom színes képpé és a referencia fényképen található fehér tárgyak és képük összehasonlításával minősítem az eredményt. Ha például túl vörösnek látszanak az összeállított képen, visszamegyek a távcsőhöz és készítek egy kicsivel rövidebb expozíciós idővel egy vörös képet, majd összeállítok egy újabb tesztképet. Sajnos nincs egyszerű mód a gyors eljáráshoz Ha a fehér már annyira semlegesnek tűnik, amennyire csak lehetséges, áttérek a testszínű árnyalatokra a végső, kritikus értékelés céljából. Ha meg vagyok elégedve az eredménnyel, felírom az expozíciós idők arányait és azokat használom a bolygófényképezéshez. Ez az eljárás pontos

szín-egyensúlyt ad a naprendszeren belüli objektumok esetében, mivel azokat a Nap világítja meg, de nem biztos, hogy tökéletes olyan mély-ég objektumok esetében, amelyeket a Napnál melegebb vagy hidegebb csillag világít meg, vagy specifikus hullámhosszon fénylő emissziós ködöknél. Az én kalibrációs módszeremmel elérhető színek meglehetősen pontos közelítései azoknak a színeknek, amiket a vastag atmoszféra alján álló bolygómegfigyelő lát a távcsövén keresztül. A bolygók felvétele Az expozíciós idők pontos arányának ismeretével felfegyverkezve is hátra van még az adott műszerre vonatkozó expozíciós idő meghatározása minden egyes bolygó vonatkozásában. Én úgy kezdem, hogy teszt felvételeket készítek minden egyes szűrőn keresztül a meghatározott expozíciós idő-arányokkal. Megvizsgálom mindegyik kép hisztogramját (a kép minden egyes fényesség-értékéhez tartozó pixeleinek száma grafikusan megjelenítve)

és kiválasztom azt a képet, amelyik a legtöbb fényes pixelt tartalmazza, amit úgy is kifejezhetünk, hogy a legerősebben exponált kép. Ezután ennek a képnek az expozíciós idejét addig növelem, amíg olyan kép jön létre, amelynek a legfényesebb pixelei a maximális (telítési) érték 75-80 százalékát érik el. A másik két szűrőn keresztül készítendő képek expozíciós idejét ezután a korábban meghatározott, a szín-egyensúlynak megfelelő arányokkal számítom ki. Egy másik lehetőségként mind a három szűrőn keresztül olyan képeket készítünk, amelyek elérik a telítési szint 80 százalékát, majd a képfeldolgozó szoftver használatával a megfelelő színarányoknak megfelelően átskálázzuk azokat. Abban az esetben, ha a bolygó egyik vagy másik színárnyalata erős, akkor az utóbbi megközelítés a végső képben kevesebb zajt eredményezhet. Már korábban is említettem, hogy a bolygók forgása miatt fontos, hogy mind a

három kép gyors egymásutánban készüljön el. A rendelkezésre álló időtartam-ablak a kép méretétől és a 5 pixelmérettől függ, de mindig a bolygó centrálmeridiánja közelében található részletek látszólagos mozgása korlátozza. Egy egyszerű képlettel határoztam meg ennek az időtartamnak a mértékét: T = 60/(3.14d/r), ahol T az időtartam értéke percben, d a bolygónak a CCD képen pixelben mért látszó átmérője és r a bolygó forgási periódusa órában. Ezt az idő-ablakot három egyenlő részre osztom (egyet-egyet minden szűrőnek) és az így adódó időtartam-részt használom annyi kép felvételéhez, amennyi csak lehetséges, mielőtt a következő szűrőre váltanék. A lehetséges képek száma egy adott idő-szegmensben nagyban függ a bolygótól. Például a Mars mostani láthatósága idején minden egyes szűrővel 14 képet tudtam készíteni az f/55 nyílásviszonnyal működő távcsövemmel. Ugyanezzel az

elrendezéssel a Marsnál nagyobbnak látszódó és gyorsabban forgó Jupitert fényképezve minden egyes szűrővel csak három felvételt tudtam készíteni. A légköri nyugtalanság is okozhatja a bolygó részleteinek pixelről pixelre csúszását és ez teljesen független a bolygó forgásától. A fenti egyenlet feltételezi, hogy a kép felbontását a pixelméret korlátozza. Nagyon gyakran azonban messze az atmoszféra a leginkább korlátozó tényező és ilyen esetekben az időtartam-ablak nem annyira szigorú, gyakran 50-70 százalékkal hosszabb, mint amit az egyenlet ad. Az időtartam-ablak a Szaturnusz esetében is lazábban vehető. A kritikus, nagy felbontású vizsgálatok esetét, illetve azokat a kivételes eseteket kivéve, amikor alakzatok, mint például fehér foltok jelennek meg a bolygókorongon, a Szaturnusz majdnem teljesen mentes a hosszirányú részletektől. Így gyakorlatilag nem homályosulnak el a részletek a bolygó gyors forgása miatt.

Majdnem szó szerint órákig fényképezhetjük, majd a végén a képeket végignézve kiválaszthatjuk a legjobb felvételeket. Amit én a „túlélő hányad” fogalomnak nevezek az az, amikor a felvételeket válogatva egy felvétel bekerül a végső kép összeállításában résztvevők közé. Tipikusan a felvételeimnek csak 2 vagy 3 százaléka jó ahhoz, hogy feldolgozzam. Ez a szám csak kicsit magasabb kivételesen nyugodt éjszakákon. A legjobb túlélő hányad, amit valaha is elértem 8 százalék volt, egy kivételesen nyugodt levegőjű floridai éjszakán történt. Az adatok feldolgozása A bolygóképek feldolgozása különösen összetett téma, egy egész kötetet lehetne róla írni. Itt most az alapos tárgyalása helyett inkább néhány általános szempontot kínálok megfontolásra. A három alapszínű kép-összetevő fekete-fehér képként történő feldolgozása során tudatában kell lenni annak, hogy a feldolgozó eljárások a

szín-egyensúlyt megbonthatják, ha nem megfelelően alkalmazzuk azokat. A három-szín technika alapvető szemlélete az, hogy a három fekete-fehér kép egymáshoz viszonyított intenzitása az, ami a teljes spektrumú képet létrehozza. Emiatt minden olyan feldolgozási lépés kerülendő, amely ezeket a relatív intenzitás-viszonyokat megváltoztatják. Hasonlóan minden eljárást, ami a kép kontrasztját megváltoztatja (mint például a nyújtás), ugyanúgy alkalmazni kell az összes felvételre. A három alapszín feldolgozásához a legjobb tanácsom az, hogy minden képet azonosan kell kezelni, máskülönben a végső szín-egyensúly beállítása még nehezebbé válik. Az általam alkalmazott másik ökölszabály az, hogy inkább hasonló felbontású felvételeket kell 6 kiválasztani, mint a megkérdőjelezhető minőségű felvételeket összedolgozni az elfogadható minőségűekkel. Az életlen maszkolás talán a leghatékonyabb élességet növelő

eszköz a képfeldolgozásban. Úgy találtam, hogy a színes képek a túlzott élesség-növelés hatásaira még érzékenyebbek, mint a fekete-fehér képek. Ez utóbbiaknál a feldolgozás mellékterméke általában a környezetüktől eltérő intenzitású nemkívánt pontokként jelenik meg. Színes technikánál azonban ezek a pontok nem csak más intenzitással, hanem más színnel is jelennek meg. Ha az életlen maszkolást nagyon eltúlzott mértékben alkalmazzuk, az eredmény bizarrá válhat. Tanácsom a kezdőknek az, hogy a színes képekhez szánt felvételeken kevesebb élességnövelést alkalmazzanak, mint amennyit a kimondottan fekete-fehér képhez alkalmaznának. A felvételek átlagolása a csillagászati CCD-s képek részleteinek finomítását célzó módszerek egyik leghatásosabb módja, mivel javítja a nagy fontosságú jel-zaj viszonyt. Ez az eljárás sokkal jobb képet szolgáltat az olyan utána következő feldolgozáshoz, mint pl. az életlen

maszkolás és hasonlók. A kisebb zajú képek lényegesen erősebb maszkokkal dolgozhatók fel, ezáltal finomabb részleteket tartalmazó képekké válnak. A végső szín-egyensúly. Az atmoszféra kiszámíthatatlan természetét tekintve nagyon valószínűtlen, hogy a három alapszínű kép legelső összeadásával már tökéletesen színhelyes képet kapnánk. Mindegyik szoftvernek saját megközelítési módja van, de ha az eredeti képek helyesen vannak kalibrálva, a legtöbb szoftvercsomag kiváló eredményt szolgáltat a kezdők részére. Rám különösen nagy hatással vannak a MaxIm DL programban megtalálható színegyensúlyt állító és a három alapszínű képet összeillesztő eszközök Az ebben a cikkben leírt eljárások összetettnek tűnnek ugyan, sok kezdő meglepődik azonban, hogy ezek egy kis gyakorlás után milyen egyszerűvé és könnyűvé válnak. Bátorítom a most kezdőket, kísérletezzenek a fókuszhossz, az expozíciós idők és a

szűrők különböző kombinációjával annak érdekében, hogy megtalálják a saját eszközeikre a legjobb összeállítást. 7