Irodalom | Középiskola » Balassi Bálint szerelmi költészete

Balassi Bálint szerelmi költészete Balassi Bálint a magyar reneszánsz irodalom legnagyobb költője, a magyar költészet megújítója. Költői tudatossággal törekedett életművének megszerkesztésére A XVII században keletkezett Balassi-kódexbe Balassi a verseit – keletkezésük idejétől függetlenül – nagyobb egységekbe, ciklusokba rendezte, és ezzel az életművét megalkotott lelki önéletrajzzá formálta. A kódex szerkezetében fontos szerepet szánt a középkori és a petrarkista hagyományból ismert, a Szentháromságra és Krisztusra utaló számmisztikának. A Balassi-kódex első része 66 verset tartalmaz. Az első 33 darabbal a házassága előtt írt verseket formálta ciklussá (Anna-versek), melyet egy vallásos költemény zár le („Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor hogy házasodni szándékozott”). A második 33 vers a házassága utáni ciklusból áll (Júlia-versek). A második ciklust egy búcsúvers zárja („Ó, én

édes hazám”). Vannak olyan feltevések is, hogy Balassi eredeti elképzelésében egy 3x33 versből álló kötetterv szerepelt, és 33 istenes vers alkotta volna a harmadik ciklust. Műveit tematikus csoportokba is rendezte, témájuk szerint szerelmes (Anna-versek, Júliaversek, Célia-versek), istenes és vitézi verseket tartott számon. Ezt a felosztást az egyes csoportokra jellemző szerkesztésmód, szókincs és képhasználat, illetve hangnem is indokolja. Költészetének korai szakaszára jellemző szerelmi lírájában (Anna-versek) a magyar énekszerzés hagyományait folytatta, melyben a dallam és a szöveg együtt vesz részt az esztétikai hatás megteremtésében. Ebben a korszakban többnyire alkalmi költeményeket írt, a versek közvetlenül kapcsolódnak valóságos élethelyzetekhez, gyakran logikailag nyomon következő eseménysoruk volt. A költői képek és jellemzők az európai humanista szerelmi költészet hagyományait, sablonjait követték.

Balassi megismerkedett az újlatin költészet formakultúrájával. Ettől kezdve észrevehetően növekedett szövegeiben a vers zenei-hangulati elemeinek (ritmus, hanglejtés, hangfestés), valamint a nem fogalmi-logikai úton megközelíthető jelentésének szerepe. A versei fokozatosan eltávolodtak a valóságos élethelyzetektől, és a költői fikció világába léptek. A Júlia-ciklustól kezdve egyre fontosabbá vált a versekben a költői képek kifejező szerepe. A Júlia-versek egyik legismertebb darabja a „Hogy Júliára talála, így köszöne néki” című alkotása. Korai költeményei egy-egy valós vagy fiktív élethelyzethez kötődtek és meghatározóan tartalmaztak epikus elemeket. Itt a szövegkeletkezésének körülményire, a konkrét vershelyzetre csak az első versszak 3. sora, illetve az utolsó versszak utal A vers egy sorozat egyik darabja, miszerint egy Credulus nevű ifjú találkozik Júliával és köszönti a hölgyet. Az elbeszélő

szerint az ifjú megszólítottja egy idealizált eszményített nőalak, Júlia A találkozás-hódolás lovagi költészetből ismert, életképszerű elemeket tartalmazó epikus zárlatában az igeidő megváltozik. Jelenből elbeszélői múltra vált Az udvarló helyzetet és a vallomást az igeidő változása a meghatározhatatlan múltba utalja így, maga a bókolás (1-5 vsz.) felidézett szövegként értelmeződik újra Az 1 és az 5 versszak első két sora a beszélő Júliához szóló közvetlen vallomását tartalmazza, nyelvhasználata fogalmi jellegű. A beszélő elragadott és rajongó szerelmi élményét halmozott költői képek fejezik ki. A második versszak metaforái az érzelmi élet, a harmadik versszaké a virágszimbolika területéről valók, a negyedikben pedig a fényszimbolika válik jellemzővé. A hatást fokozza a jelzők halmozása, a birtokos szerkezetek és az E/1 birtokos személyjelek torlódása. Strófazáró sorok állandósult

beszédformának tekinthető köszönő formákat („Élj sokáig”, „Élj, élj”) és megszólításokat tartalmaznak. Fokozás elvét érzékeljük az 5 versszakban, ahol a lírai én vallásos-szakrális jelentéskörű beszédformával él („Idvöz légy, én fejedelmem!”). A vers ritmusát a középkori magyar költészetre jellemző ütemhangsúlyos verselési mód határozza meg, melyet bokorrím (aaaa) fog strófába. Balassi Bálint szerelmi költészete 1 Ütemhangsúlyos verselés: alapja a hangsúlyos és a hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozása. Alapegysége az ütem, amelyet egy hangsúlyos és néhány hangsúlytalan szótag alkot. A vers szövegének zeneiségét az ismétlések („szerelmem”, „szívem”, „lelkem”), az alliterációk („Nálad nélkül”) és a szóbelsei hangok („Ez világ sem kell már nékem / Nálad nélkül szép szerelmem”) összecsengése is erősíti. Az elragadott hangulat és a zárt forma közti

feszültség pedig tovább emeli a költemény esztétikai hatását. A Célia-versek egyes darabjaiban a látványhatásra épülő kép (hasonlat, metafora) és a szöveg zenei hangulata már a szövegformálás legfontosabb esztétikai eszközévé vált. Balassi utolsó szerelmi ciklusának egyik legkiemelkedőbb alkotása a „Kiben Celia szerelméért” című költeménye. Legszembetűnőbb vonása, hogy a fogalmi jelentés teljesen háttérbe szorul és hiányoznak belőle a konkrét vagy fiktív vershelyzetet rögzítő epikus elemek. Kizárólag költői képek és hasonlatok sorából áll, ez olyan hangulati-érzelmi jelentéseket helyez előtérbe, amelyeket már nem lehet fogalmi-logikai síkon megközelíteni. Nótajelzés nincs, azonban a nyelvre utalt szöveghangzás (ritmus, rím összecseng) szerepe nő. A költemény a szerelmi élmény összetettségét a lélekben zajló érzések pontos megfigyelésével és érzékletes képi kifejezésével tematizálja. A

beszélő kívülről szemléli szerelmi szenvedélyét, az igék E/3 személyűek. Minden versszak egy mondatból áll, és mindegyik egy részletesen kibontott költői képre épül. Az 1 és a 2 versszak jellegzetes költői eszköze a metaforizáció, a harmadiké pedig a hasonlat, így a kompozíció az aranymetszésnek megfelelően 2/3-os osztottságot mutat. Ez a műben diszharmonikus érzetet kelt Az 1. versszak képrendszere a szerelem – malom metaforában bomlik ki A malom ősi szimbóluma a világmindenséget jelképező, minden földi jót ontó csodatárgynak és szerelemjelképnek. Balassi úgy használja fel az ősi motívumot, hogy az alapmetaforát egy hasonlatba átvezetve további metaforasort feleltet meg az alapmetafora fogalmi és képi részeivel. A 2. versszak képrendszerének alapja, a lélek – harang metafora, mely szintén ősi toposz, égi és földi világot összekötő szent jelkép. A harang és a nyelve egyúttal a nő és a férfi harmóniáját

is szimbolizálja. A malom – és a harangtoposz a lírai én szerelmi gyötrődésének, lelki szenvedésének a kifejezője. A versben a lírai én saját érzéseit képtelen uralni, azok passzív elszenvedője, egyben szerelme tárgyának (Céliának) kiszolgáltatottja. A 3. versszak egy láncszerűen végig vitt, összetett hasonlat, melyben a hasonlított (szív – tüzes kín) a strófa belsejében lévő főmondati rész tartalmazza, a hasonlítót pedig a főmondati részt megelőző (kristálykő – verőfény), ill. követő (kristály – hevülő szén) mellékmondat fejti ki. Míg az első versszak a lírai én szerelmi gyötrelmének teljes személyiségére érvényes, általános vonatkozásait érzékelteti, a második strófában a lélek, a harmadikban a szív, mint az emberi érzelmek toposza jut meghatározó szerephez. Az utolsó versszakban a szerelmi gyötrelem érzését a végsőkig fokozza és az örök jelen állapotában rögzíti. Az értelmezők

körében szerelmi költészete a trubadúr-verseléssel rokonítható, hisz a trubadúr jellemzője, az állandóság és változatlanság. Balassi viszont új latin humanista és hazai előzményekre támaszkodva maga alakította ki szerelmi költészetének formai, szemléletében sem egynemű, az életmű során folyamatosan változó jegyit. Balassi Bálint szerelmi költészete 2