Pszichológia | Felsőoktatás » Empátia és rutin

Empátia és rutin A kifejezés a görög "patosz" szóból származik. Az eredeti jelentése baj, szenvedés, betegség Mivel a nagy érzelmeket megindító törekvések magukban hordják a szenvedést, ezért ennek kifejezésére használták ezt a szót. Németre fordítva "beleérzés" lett a szó jelentése Nem tanácsos összekeverni az empátiát a szimpátiával (hétköznapi fogalom, rokonszenv). A szimpátia fogalma ugyancsak az ókorban jelent meg. Azt a megfigyelést fejezi ki, hogy az emberek általában képesek egymás érzelmeinek átvételére. Ha valamilyen hasonló élményben volt már részünk, akkor ez még könnyebben létrejöhet. A beszélgetések során ez általában így hangzik: "bizony, bizony . én aztán megértem, mert amikor az én lábam is el volt törve " Az érzelmek átragadásának kétségkívül gyakori szerepe van az empátia kialakulásában. A hétköznapi életben ez magától létrejön. Azok az emberek,

akik foglalkozásuk közben tudatosan törekednek a beleélésre, sokszor szándékosan utánoznak bizonyos megnyilvánulásokat a siker érdekében. A különböző érintkezési jelek alaposabb ismerete még nem tekinthető empátiának, noha ezek segítségével jóval többet tudhatunk meg a másik emberről, mint aki ezeket nem ismeri. Az emberek közötti információcserében jelzéseink egy része tudatos. Az érintkezés során nagyon sok jelzést bocsátunk ki anélkül, hogy tudatában lennénk ennek. A mindennapi életben hamarabb válaszolunk ezekre a jelzésekre, mint a közölt tartalomra. Gyakorlatilag arról van szó, amikor úgy fogalmazunk, hogy "amit mondott, az igazán nem volt sértő, . de mégis valahogy egy kicsit gunyorosnak, vagy nem is tudom milyennek, de olyan rossznak éreztem." Az empátia pszichológiai lényege a másik ember által nem tudatosan kibocsátott érzelmi jelzések felfogása és feldolgozása. Empátiává ez akkor válik, ha a

másik ember rejtett jelzéseit és a megértett összefüggéseket saját magunk számára megnevezzük és értelmezzük. Ennek alapján tehát az empátia a másik emberre irányuló tudatos figyelmet, szándékos odafordulást és értelmi feldolgozást kíván az ápolás során. Például egy ágyhoz kötött beteg a következőképpen csattan fel: „Adjon már végre egy pohár vizet!” 1. szint: a beteg helyzetének átgondolása Pl helyhez kötött, mozogni képtelen, egy pohár vizet sem tud egyedül biztosítani saját maga számára. Helyzete egyértelműen kiszolgáltatottá teszi 2. szint: a másik érzelmeinek megértése Az akadályoztatás feszültséget kelt benne, és valamit tenni kell azért, hogy részben szükségletét kielégítse vagy csak önmagában a kiszolgáltatottság, magatehetetlenség érzésével szembeszálljon. 3. szint: a másik burkolt érzelmeinek a megértése Tehetetlenségét gyötrő élményként éli meg, elégedetlenséget érez

önmagával szemben. A felcsattanó hang tulajdonképpen félelmet, szorongást takar, és végső soron a sebezhetőség ellen védekezik. 4. szint: az érzelmi ellentmondások és kettősségek beleélés alapján való megértése Betegünk érzi, hogy másokra van utalva, ami negatív érzelmeket kelt benne. A helyzetet nem tudja úgy megváltoztatni és értelmezni, hogy az elfogadhatóvá váljon önmaga számára. A segítségre szüksége van, de egyúttal azt emiatt el is utasítja. 5. szint: a lelki folyamatok történeti összefüggéseinek megértése Betegünk az ágy és saját érzelmeinek a foglya. A "dobozából" képtelen kitörni Így a "végre" szó egészen más értelmet nyer Azaz végre segítsen már valaki, mert minden szempontból "szörnyűnek érzem a helyzetem". Alapvetően mozgékony, dolgos ember, akinek céljai és feladatai vannak, melyeket most úgy gondolja, hogy nem tud teljesíteni és elérni. Az empátia a társas

kapcsolatokban alakul ki és fejlődik. Gyermekkorban az empátia kifejezett, serdülőkorban inkább a háttérbe húzódik és az öregkorig fokozatosan csökken. Kedvezőtlen hatást gyakorolnak az empátiás készség kialakulására, pl. a fájdalom, rossz közérzettel járó betegségek, a félelem és a szorongás. Nehezíti a beteg érzelmeinek megértését, ha „maszkot” visel valaki, tehát igyekszik leplezni belső történéseit. Ápolónőre is lehet jellemző ilyen merev viselkedési mód, amely mögött már nagyon nehéz felfedezni magát az embert. Rutin Az egyénre szabott ápolás ideológiájának térhódítása ellenére az ápolói szakma fő támasza továbbra is a rutin. Az ápolói ellátás visszavezethető néhány olyan rutinszerű teendőrendszerre, amelyek egyegy betegcsoport szükségleteinek kielégítését szolgálják Bár a betegnek egyéni szükségletei vannak, a "beteg" szerepében lévén szükségletei a többi betegéivel

összegezhetők és ezek a közös szükségletek sokkal inkább a szervezett ápolás keretében jutnak ellátáshoz. Így aztán egy-egy betegcsoport ápolása egyetlen elvégzendő munkafeladatként fogható fel. Eredményes elvégzéséhez az egyik legjobb módszer az ellátásnak feladatok sorozatába való felosztása, a feladatokat és ezzel a betegeket aztán közös munkával látják el az ápolók. Mind az ápoló, mind pedig a beteg elveszti önazonosságának egy részét, általános szerepet ölt magára és ennek megfeIelően viselkedik. Az ápolónőnek egyenruhája van, a beteg ágyi öltözéket visel; az egyén meg van fosztva attól, hogy mindennapi életével kapcsolatban döntsön, ezt az intézményre kell hagynia: példa erre az ápoló kötött étkezési ideje és szabadnapjai, a beteg ébrenlétének és alvásának ritmusa. A rutinszerű ápolás az egyik leggyakoribb oka a szórorigén pszichikus ártalmaknak. Lényege a nővér kedvezőtlen

magatartásában kereshető, amely azután kedvezőtlen hatást is gyakorol a beteg pszichés állapotára. Ezek között szembetűnők a durva szerephibák A betegek iránt mutatott érdektelenség, elhanyagolás, közöny érzéketlen bánásmód, bizalmaskodás, önállóság visszanyerését gátló kényeztetés. A szaktudás fitogtatása, a latin kifejezések vagy az ún szakzsargon használata Szorongás Szorongás: Diffúz, kellemetlen, bizonytalan érzése valamilyen nyugtalanságnak. Megkülönböztetjük a félelemtől, amelynek keletkezése és eredete ismert, külső, meghatározott és nem konfliktus jellegű. A szorongás oka ismeretlen, belső természetű, meghatározatlan és konfliktus jellegű. Klinikai szóhasználatban azokat az ingereket melyek szorongást váltanak ki, stressznek nevezzük. Három szintjét különböztetjük meg: I. Neuroendokrin – a személy kellemetlen diszkonfort érzést él meg, izzadás, gyomorsavtúltengés, gombóc a torokban, nyirkos

tenyér, szédülés, elsápad, elpirul II. Motoros-viscerális – remegés, izomfájdalmak, görcs, szemhéja reszket, rázza a lábát, fészkelődik III. Tudatosság élményszintje – veszélyérzés, figyelem és koncentráció zavar, álmatlanság A szorongás oldása és csökkentése  A kontrol legyen a betegnél egy kicsit (irányíthassa a folyamatokat)  Mindig mondjuk el, hogy mit fogunk csinálni, miért és hogyan (bizonyos korlátokat betartva)  A zene jó hatással van a szorongó betegre  Testi kontaktus (kézszorítás) is csökkentheti  Ne végezzük azonnal a beavatkozást, előbb mutassuk meg az eszközöket, stb