Irodalom | Tanulmányok, esszék » Bizonyítsd be, hogy Berzsenyi Dániel a klasszicizmus és a romantika határán élt

Bizonyítsd be, hogy Berzsenyi Dániel a klasszicizmus és a romantika határán élt! Berzsenyi Dániel (1776-1836) korának egyik legkiemelkedőbb egyénisége. A Soproni Evangélikus Líciumban végezte középiskolai tanulmányait, s ezek az évek a nehézségek ellenére is mély nyomot hagytak benne. Sokat olvasott, kitűnően elsajátította a latin és a német nyelvet. Részletesen ismerte az antik görög-római mitológiát, és ez későbbi költészetét is erősen meghatározta. Az antikvitásra utaló szókészlet verseiben is megjelent A niklai remete csaknem évekig titokban írt, éjszakai költő volt. Valóságos kettős életet élt: estefelé, mikor a „cselédit” nyugodni eresztette, a maga alkotta külön költői világba húzódott, s a múzsákkal való társalgással próbálta vigasztalni magát élete egyhangúságáért, itt szerette volna gyógyítani sebzett önérzetét. Poétai álomvilágban egy „szebb lelki világ szent óráit” élhette át.

Műveit műfajonként csoportosíthatjuk, írt elégiákat, ódákat és episztolákat is Mivel két korszak határán élt, klasszikus és romantikus elemek egyaránt jelen voltak verseiben. A magyarokhoz című óda valószínűleg Berzsenyi legkorábbi és leghosszabb ideig csiszolgatott alkotása. Egyike volt a Kis János által Kazinczynak elküldött három versnek A mű klasszikus, rímtelen alkaioszi versszakokban szólal meg. „Romlásnak indult hajdan erős magyar! Nem látod, Árpád vére miként fajul? Nem látod a bosszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon?” A vers elbeszélője tanító, erkölcsnemesítő, meggyőző szándékkal fordul a megszólítottakhoz, „szónoki beszédének” szerkezeti felépítése is a klasszicizmus szabályait követi. A szöveg központi szervezőelve a tragikus helyzeteken is felülemelkedni tudó, a dicső múlt erkölcsének, valamint a végveszélybe kerülő mai nemzetünk szembeállítása. Az idő- és értékszembesítés

retorikus gondolatmenete a romlott jelen és a hajdani feddhetetlenség kiábrándult kontrasztját mutatja. Romantikus stílusjegy a nemzet jövőjéért érzett aggodalom, ami beszélő izgatott, indulatoktól fűtött lelkiállapotában mutatkozik meg. Ez zaklatottá teszi a gondolatmenetet. Ennek megfelelően a hangnem hol patetikus, hol ironikus, hol pedig elégikus. A költői képhasználat gyakran él egymástól távol eső jelenségek összekapcsolásával. („századoknak vérzivatarja”, „századok érckeze”) Ezek a poétikai vonások azt mutatják, hogy Berzsenyi művét a klasszicista költészeteszmény mellett kifejezetten romantikus vonások is jellemzik. A közelítő tél szerkezeti felépítésének alapja is az idő- és értékszembesítés. A tájleíró versben ez három szinten fogalmazódik meg. Az 1-3 versszak a természet képeiben állítja szembe az eszményeinek, értéktelítettnek tapasztalt múltat és kiüresedett, értékvesztett jelent, a 4.

versszak az általános törvényszerűség szintjére emeli az értékpusztulás folyamatát, az 5-6 versszakban pedig a lírai én saját sorsára vonatkoztatva mélyíti személyes tapasztalattá az idő múlásának élményét. Ebben a hármas tagolású szerkezetben megfigyelhető kép és bölcsesség horatiusi hagyományokat követő, klasszicista kettőssége, amit az utolsó két versszakban a romantikára jellemző személyiség vált fel. A költeményt a klasszicizmushoz kapcsolja a görög szavak terheltsége a szókészletben, illetve az antik aszklepiadészi strófa használata is. „Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr” Ezzel szemben a múlt értékei utáni vágyakozás a versben megjelenő életérzés romantikus voltára utal, mint ahogy az egymástól távolabbi jelenségeket összekapcsoló képalkotás is romantikus vonása a műnek.

Berzsenyi életművére és egyes verseire is jellemző a két stílusirányzat. A leggyakrabban használt rímtelen időmértékes verselés vagy a horatiusi minták nyomán kialakított strófahasználat a klasszicizmus legszembetűnőbb formai jegyei. Berzsenyi ezen túl tematikusan, szövegszerűen, illetve szemléletben is megidézi Horatiust. Klasszicista vonás továbbá a versszerkezetek egy részében az egyeditől az általánosig vagy az általánostól az egyediig ívelő logikai felépítés, valamint különösen az episztolákban és epigrammákban megfigyelhető tanító szándék. Romantikára jellemző a műveiben az eszményi teljesség utáni vágy és az érzelmi túlfűtöttség, amellyel a személyesség előtérbe kerülése is összefügg. E költészet további romantikus poétikai vonása a metafora szerepének megnövekedésében ragadható meg. Horatiusi életbölcsességből a megelégedésre, a megelégedés illúziójára volt a legnagyobb szüksége

Berzsenyinek, vágyainak, ábrándjainak, törekvéseinek bölcs önkorlátozására, kényszerű adottságainak, megváltoztathatatlan körülményeinek filozofikus tudomásulvételére. Mert akár Sömjént, akár Niklát nézzük, mindkettő a civilizációtól elzárt, a szellemi világtól távoleső poros falucska volt. A kiszolgáltatottság, a tehetetlenség tragikus érzését szerette volna kárpótolni a megelégedéssel, elfogadni az elfogadhatatlant, belenyugodni a neki rendelt „osztályrészbe”