Vallás | Keresztény » Grüll Tibor - A Dávid házából való Mirjám

Grüll Tibor Szûz Mária alakja az Újszövetségben A Dávid házából való Mirjám Az Újszövetségnek talán egyetlen alakja köré sem szervezõdött az évszázadok során annyi mítosz, legenda és vallásos dogma, mint Mária, Jézus anyja köré. A babilóni Talmudban rendesen csak Sztadá, azaz „Hûtlen” néven említik; az iszlám vallás szent könyvében, a Koránban Jézus állandó jelzõje a „Mária fia”; a katolikus teológiában pedig a „szeplõtelenül fogantatott örök szûz” alakja Jézussal egyenrangú „társmegváltóvá” magasztosult. Alábbi cikkünkben az újszövetségi Mária személyét, szerepét kíséreljük meg röviden bemutatni. Jemeni zsidó pár a menyegzõjén. Egy mai Mária és József A názáreti Jézus fogantatása és születése Izrael történelmének egyik legkritikusabb, legforrongóbb idõszakára esett. Sok jel utal arra, hogy az egyes vallásos zsidó csoportokat komolyan foglalkoztatta a Messiás eljövetelének

számítgatása, mégpedig nemcsak a közismerten eszkhatologikus beállítottságú, közeli világvégét váró qumráni közösséget, hanem a zsidó társadalomban periférikusnak éppen nem mondható farizeusokat is. Több apokaliptikus írás (pl. Báruk apokalipszise, Izsák testamentuma stb) is született ebben a korban, melyek elsõsorban a Messiás eljövetelének témájával foglalkoztak. Ezek az iratok nem váltak az ószövetségi kánon részévé, viszont meglehetõsen jól tükrözik a korabeli messiásváró hangulatot. A téma aktualitásának másik mutatója, hogy az Ószövetség héberül nem tudó, arámi anyanyelvû olvasói számára készített arám fordítások, a Targumok bizonyos próféciáknál gyakran megjegyzik: 1 itt a Messiásról van szó, akit rendre „Isten fiaként” aposztrofálnak. A babilóni Talmudot ugyan évszázadokkal Jézus születése után jegyezték le, de számos római korban élt rabbi tanítását, vitáját tartalmazza. A

Szanhedrin traktátus különösen sokat foglalkozik a Messiás eljövetelének elõjeleivel Ennek során szót ejt a világtörténelem korszakolásáról is, amely a 90. zsoltár alapján („ezer esztendõ annyi elõtted, mint a tegnapi nap”) a teremtés 6+1 napos idõtartamából kiindulva hétezer esztendõre osztható: „Elihu nevében tanítják: hatezer évig áll fönn a világ: kétezer üresség (tohu), kétezer Tóra és kétezer a Messiás ideje (jemót ha-Massíah) ” (bSanh. 97a) Eszerint a „világ szombatját”, vagyis az ezer évig tartó „aranykort” kétezer éves messiási idõszak elõzi meg. Bizonyosra vehetjük tehát, hogy igen sok zsidó várhatta a Messiás eljövetelét a Jézus születése körüli idõkben, amint erre az Újszövetség is utal: gondoljunk csak Simeonra, Anna prófétanõre vagy a Szanhedrin-tag farizeusra, a Jézust eltemetõ arimathiai Józsefre, akik „várták Izráel vigasztalását”, illetve „Jeruzsálem

megváltását” (Lukács evangéliuma 2,25-38, Márk evangéliuma 15,43). „A szûz fogan” Az ószövetségi ígéretek alapján Izraelben közismert volt, hogy a Messiásnak test szerint Dávid házából kell származnia. Ugyanakkor azt is tudták, hogy a Messiás „Isten fia” – de hogy valójában mit is kell ezen érteni, azt eleinte történetünk két leginkább érintett szereplõje: Joszéf (József) és Mirjám (Mária) sem tudta. A Messiás születésérõl szóló örömhírt egy angyal adta hírül a názáreti Máriának, „egy szûznek, aki a Dávid házából származó Józsefnek volt a jegyese” (Lukács evangéliuma 1,27a). Hogy miként került sor József és Mária eljegyzésére, nem tudjuk, de valószínûleg a szülõk döntöttek házasságuk felõl; mindenesetre a korabeli szokás szerint apai tekintély alatt élõ Máriának lehetett a legkevesebb beleszólása a dologba. A két fiatal talán nem is látta egymást a jegyesség 2 alatt; Máté

mindenesetre nem állítja, hogy József személyesen gyõzõdött volna meg menyasszonya áldott állapotáról. Akárhogyan is történt, a zsidó törvények alapján már el voltak kötelezve egymásnak, s ha egy eljegyzett lány egy másik férfival lépett szexuális kapcsolatra, a két bûnöst házasságtörõként meg kellett kövezni (Mózes ötödik könyve 22,23-24). József, hogy megkímélje a haláltól menyasszonyát, irgalmasabb megoldást választott: titokban fel akarta bontani a (talán még nyilvánosságra sem hozott) jegyességet, ugyanis egy el nem jegyzett hajadont hasonló esetben nem kellett megkövezni, hanem a vele háló férfit arra kényszerítették, hogy vegye feleségül a lányt (Mózes ötödik könyve 22,28-29). Ebben a tervében akadályozta meg az angyal Józsefet, amikor felvilágosította: a jegyesében fogant gyermek a Szent Szellemtõl van, s így végül sor került házasságukra. Évszázadok óta tartó vita dúl zsidó és keresztény

írásmagyarázók között abban a kérdésben, hogy mit is kell értenünk Mária szüzességén. Már a Jusztinosz és Trüphón között 170-180 körül lezajlott zsidó–keresztény hitvitában is központi szerepet kapott a szûztõl születés kérdése. Az Ézsaiásnál szereplõ próféciát: „Íme, a szûz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” (7,14) Trüphón szerint az Ószövetség i. e III-II században keletkezett görög fordítása (a Szeptuaginta) félreértelmezte. A rabbi szerint a helyes fordítás így szól: „Íme, a fiatal nõ méhében fogan és fiút szül”. Majd azt is hozzáfûzi: „Méltóbb lenne, ha azt állítanátok, hogy Jézus mint ember, emberektõl is született, és ha igazoljátok azt az írásokból, hogy õ volt a Krisztus, akkor õ tökéletes élete és teljes törvénytisztelete folytán érdemelte ki azt, hogy Krisztusnak választassék ki. De ilyenféle badarságokat ne merészeljetek állítani”

(Jusztinosz: Dialógus LXVII,1). A szûz jelentésû görög szót (parthenosz) valójában három különbözõ héber szó fordítására is használja a Szeptuaginta: a betulá olyan szûzet jelent, akinek még nem volt nemi érintkezése, illetve olyan szûz lányt, aki még nem érte el a pubertáskort; a naará fiatal leányt; az almá pedig hajadont jelent. Ézsaiás idézett helyén az almá szerepel, de ez a szó kifejezetten hajadont, vagyis házasságkötés elõtt álló, ergo intakt fiatal lányt jelent. (Például Mózes elsõ könyve a házasságkötés elõtt álló Rebekát is így 3 nevezi. Az almá szó szerinti jelentése egyébként „elrejtett”, „elfátyolozott”, „eltakart” Ez is a „szûz” jelentést erõsíti meg.) Vermes Géza „A zsidó Jézus” címû könyvében több példát is sorol arra, hogy a zsidó lányokat még pubertáskor elõtt férjhez adták: a Misna szerint a házasságkötés alsó korhatára 12 év, 6 hónap és 1 nap

volt. Elképzelhetõ, hogy Mária is ilyen fiatal lány lehetett, aki még nem is volt a biológiai érettség korában. Ezt látszik alátámasztani, hogy rokona, Eli-Seba (Erzsébet) – aki viszont már túl volt a változás korán, azaz a zsidó fogalmak szerint ismét „szûz” állapotba került – „fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapban van az, akit meddõnek mondtak, mert az Istennek semmi sem lehetetlen” (Lukács evangéliuma 1,36). Számos zsidó asszony titkos reménysége lehetett akkoriban, hogy Isten éppen õt szemeli ki arra a szent feladatra, hogy tõle szülessék meg a Messiás. Mikor Mária felkereste a Júdeában lakó Erzsébetet, immár az angyal szavait megerõsítve saját rokona is bizonyságot tett arról, hogy õ az a kiválasztott, akinek a méhébõl a zsidó nép Szabadítója származik. Mária, a családanya A katolikus és a görögkeleti egyház tanításaiban kiemelt szerepet kapott a „mindenkor szûz” Mária alakja.

Érdemes ezt a dogmát is megvizsgálnunk az Ó- és Újszövetség tükrében. Az örök szüzesség kérdésére a választ tulajdonképpen már Máté evangéliumának elsõ fejezetébõl megkapjuk, ahol ez áll: „És [József] nem ismerte õt [Máriát], amíg meg nem szülte az õ elsõszülött fiát [Jézust]” (1,25). Ebbõl a kijelentésbõl viszont az következik, hogy Jézus születése után József és Mária rendes házaséletet éltek. Az evangéliumokban legalább hat gyermekükkel találkozunk: „Avagy nem ez-e az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Joszinak, Júdának és Simonnak testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az õ húgai [azaz minimum két lány] is?” – mondják a názáretiek, akik születésétõl fogva jól ismerték Jézus családját, 4 hiszen földijeik voltak (Márk evangéliuma 6,3). Az idézett szövegben szereplõ adelphosz és adelphé görög szó kifejezetten ’egy anyától és apától született fiú- és/vagy

lánytestvért’ jelent. Ha Jézus unokatestvéreirõl lett volna szó – ahogy a katolikus dogmatika állítja – a görög szövegben nem az adelphosz, hanem az anépsziosz kifejezés állt volna, mint például Márk esetében, aki Barnabás unokatestvére volt. A zsidó kultúrától egyébként is idegen a házasfelek házasélettõl való huzamos idejû tartózkodása; erre csak különleges alkalmakkor – és akkor is rövidebb idõre – kerülhetett sor: például a papok esetében, ha szolgálatra voltak beosztva. Egyébként a zsidó papok is házasemberek voltak, sõt, a közhiedelemmel ellentétben az apostolok többsége is; Jézus tanítványai közül csak Pálról és Barnabásról tudhatjuk bizonyosan, hogy egyedülállóként szolgáltak (az apokrif akták tanúsága szerint János apostol is), Péter viszont bizonyosan nem: „Nincs-e szabadságunk arra, hogy keresztény feleségünket magunkkal vigyük, mint a többi apostol, meg az Úr testvérei és

Kéfás?” (Korinthosziakhoz írt elsõ levél 9,5). Euszébiosz, a IV században élt katolikus egyháztörténész is tud Jézus testvéreinek üldözésérõl az I. század végén: „Az Úr rokonai közül még éltek Júdásnak, az õ test szerinti testvérének az unokái. Feljelentették õket, hogy Dávid családjából származnak A küldött Domitianus császár elé vezette õket Õ ugyanis éppúgy félt Krisztus eljövetelétõl, mint Heródes”. Miután Domitianus megvizsgálta õket és látta, hogy „bõrük durva és tenyerük kérges az állandó munkától”, szabadon engedte õket. „Kiszabadulásuk után vezetõ szerepet kaptak az egyházakban, mint akik egyúttal az Úr tanúi és rokonai, és mivel béke volt, egészen Traianusig éltek” (Egyháztörténet, III,20,1-4). Mária és a felnõtt Jézus Mária életében valamikor Jézus 12-30 éves kora között szomorú esemény következett be: megözvegyült. Mikor Jézus 5 tizenkét éves korában a

jeruzsálemi Szentélyben „elveszett”, József még bizonyosan élt, hiszen együtt keresték õt Máriával; amikor azonban Jézus „harmincas éveiben járva” szolgálni kezdett, már halott volt, mivel a názáretiek Márk fentebb idézett helyén már csak Jézus anyját és testvéreit emlegették. Jézusról – miután alámerítkezett a Jordánban és rászállt a Szent Szellem – még egy alkalommal említi az Újszövetség, hogy családi körben részt vett egy menyegzõn a szomszédos Kánában. Ekkor azonban már világosan kifejezte, hogy a családtagjai és közte fennálló kötelék jellege megváltozott: Jézus többé nem anyja kéréseinek, elvárásainak rendeli alá magát. Sõt, Jézus a korabeli szokásokhoz képest is kifejezetten nyersen utasítja rendre anyját: „Mi közöm nekem tehozzád, aszszony?” (János evangéliuma 2,4) Károli Gáspár ez esetben meglehetõsen pontosan adja vissza a görög „ti emoi kai szoi” kifejezés jelentését.

(A héber Mirjám név jelentése: „Az õ keserûségük”. Egyes teológusok a név profetikus jelentését Mária fia halálakor átélt gyászával hozzák összefüggésbe; de legalább ennyire meggyõzõ az a nézet is, amely szerint a Simeon által Máriának prófétált „a te lelkedet is átszúrja az éles tõr, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalóvá váljanak” szavak akkor teljesedtek be, amikor Jézus többször nagyon határozottan anyja tudtára adta, hogy Isten Fiaként nem rendelheti magát alá anyja iránta táplált érzéseinek és követeléseinek.) Jézus végül mégis megtette azt a csodát, amelyre Mária kérte õt, s „megmentette az esküvõt”. Kánából még együtt ment családjával Kapernaumba (János evangéliuma 2,12), ezután viszont már hozzátartozói nélkül szolgált. A sátoros ünnepre például úgy ment fel, hogy elõtte szabályosan „lerázta” öccseit (János evangéliuma 7,8-10). Több evangéliumból is kiderül, hogy

amikor Jézust már tanítványok sokasága vette körül, „féltestvérei” még mindig nem hittek benne. Csodáit, gyógyításait, démonûzéseit és az ezzel járó tömegmegmozdulásokat olyan eksztatikus állapotnak tulajdonították, amely miatt jobbnak látták, ha õrült bátyjukat megkísérlik lefogni: „Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy elfogják, mivel azt mondták: magánkívül [eksztázisban] van” (Márk evangéliuma 3,21). Nem egyértelmû az Evangéliumok beszámolójából, hogy vajon Mária, aki személyesen kapott kijelentést Jézus Messiás 6 voltáról, osztotta-e véleményüket; mindenesetre nemegyszer elutasításban részesült, amikor beszélni szeretett volna a tömegeknek prédikáló fiával. Jézus Krisztus saját anyjánál is boldogabbnak ítélte az õt követõket: „Mikor ezeket mondta, felemelvén a szavát egy asszony a sokaság közül, mondta neki: »Boldog a méh, amely téged hordozott, és az emlõk,

melyeket szoptál.« Õ pedig mondta: »Sõt inkább boldogok, akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.«” A Jézus válaszát bevezetõ menún kötõszó erõsen ellentétes értelmet hordoz, ezért nyugodtan fordíthatjuk így is a mondatot: „Ellenkezõleg! Azok a boldogok, akik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt” (Lukács evangéliuma 11,27). Az ókori Izraelben olyan „szociális háló” mûködött, amely védelmet jelentett a családfõ nélkül maradt árvák és özvegyek számára. Az özvegyekrõl való gondoskodás alapvetõen a munkaképes gyermekek feladata volt, ezt az elvet ismerhetjük meg Pál levelébõl is, melyet az akkor éppen Epheszoszban szolgáló Timotheosznak írt: „Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy elsõsorban a saját maguk háza iránt legyenek istenfélõk, és adják meg szüleiknek a viszonttartozást; mert ez szép és kedves dolog Isten elõtt”

(Timotheoszhoz írt elsõ levél 5,4). Csak a teljesen magára maradt özvegyrõl kellett a gyülekezetnek gondoskodnia Amíg Mária a Józseftõl született gyermekei körében volt, Jézus nyugodtan elkülönülhetett tõlük, hiszen anyjáról gyermekei gondoskodtak. Jézus pere és elítéltetése idején azonban úgy tûnik, megváltozott a helyzet A Jézushoz mindvégig ragaszkodó, õt a keresztig követõ Mária, úgy látszik, magára maradt (a Golgotáig rokonságából csupán nõvére tartott vele); így történhetett meg, hogy Jézus halála elõtt legkedvesebb tanítványára, Jánosra bízta anyját, aki magához is vette õt (János evangéiuma 19,26-27). Mária és az egyház 7 Máriának az egyházhoz fûzõdõ kapcsolatát is érdemes megvizsgálni, hiszen a katolikus liturgiában mint „az egyház anyjával” is találkozhatunk vele. A Jelenések könyvében olvashatunk egy „Napba öltözött asszonyról”, aki a Holdon áll, fején tizenkét csillagból

álló korona, és éppen egy fiút szül (13,1-5). A katolikus írásmagyarázatok és liturgikus ábrázolások egyértelmûen Máriával azonosítják ezt a nõi alakot, akinek szülöttje egyes magyarázatok szerint maga az egyház. Anélkül, hogy a kép szimbolikáját részletesen elemeznénk, szögezzük le, hogy a Biblia Izraelt is gyakran nõ alakjában ábrázolja; a Hold, a Nap és a tizenkét csillag pedig – így együtt – a Bibliában egyedül Izraelre vonatkoztatva bukkan fel, József történetében (Mózes elsõ könyve 37,9-10). Ezek után vizsgáljuk meg, milyen szerepe is volt Jézus anyjának az egyház születésében. A Jézus feltámadását és mennybemenetelét követõ eseményekbõl nyilvánvaló, hogy Mária Jézus elkötelezett követõjévé vált, aki rendszeresen együtt imádkozott a százhúsz tanítvánnyal Jeruzsálemben (Apostolok cselekedetei 1,14). Figyelemreméltó, hogy ekkor már Jézus testvérei is csatlakoztak a tanítványokhoz. Az

egyház „születésnapja” azonban nem Mária személyéhez kapcsolódott, hanem egy természetfölötti eseményhez: a Szent Szellem kitöltetéséhez. A tanítványok Szent Szellemmel való találkozása hasonló reakciókat váltott ki a kívülállókban, mint Jézus szolgálata: úgy találták, hogy eksztatikus állapotba kerültek, amit mindaddig nem tudtak hová tenni, amíg Péter meg nem magyarázta a történteket Jóel prófétán és a közelmúlt mindenki által ismert eseményein keresztül. Minden okunk megvan arra tehát, hogy Máriát (és gyermekeit) is a „szent részegség” látható és hallható jeleit produkáló tanítványok között képzeljük el. A pünkösdi események után az Újszövetség többé nem tesz említést Máriáról. Elhívását betöltötte; ezután minden bizonnyal az apostolok tanításai szerint élte tovább istenfélõ életét a többi khrisztianosz, „krisztusi ember”, azaz keresztény között. Az egyik hagyomány szerint

János apostollal együtt Kis-Ázsiában szolgált és Epheszosz városában halt meg. Talán nem véletlen, hogy az V században éppen ebbõl a városból indul a katolikus Mária-kultusz hódító 8 útjára. Ennek azonban több köze van a görög és római Artemisz-kultuszhoz – amelynek szintén Epheszosz volt a központja –, mint a kereszténység alaptanításaihoz. Az Írások szerint mindenesetre Jézus az egyház épületének szegletköve, az apostolok és próféták pedig az alapkövek (Epheszosziakhoz írt levél 2,20-22; Péter elsõ levele 2, 4-7). Ebbe az épületbe pedig a hívõk – köztük Mária is –, „csak” építõkõ gyanánt illeszkedhetnek bele 9