Szociológia | Tanulmányok, esszék » A magyar társadalmi mobilitás trendjei 1945-től napjainkig

A MAGYAR TÁRSADALMI MOBILITÁS TRENDJEI 1945-TŐL NAPJAINKIG. Mobilitás: a társadalmi szerkezet mozgása Migráció: a népesség vándorlása, településszerkezetek közötti mozgása. A településhatár átlépésével jár. Társadalmi mobilitás az a jelenség, mikor az egyén vagy a család társadalmi helyzete megváltozik. Az értékelésnél a társadalmi kategóriákat egyértelműen meg kell határozni. (pl munkásból paraszt) A mobilitást több dimenzió mentén lehet vizsgálni, pl.: - foglalkozás - jövedelem - iskolai végzettség - kedvezőbb ill. kedvezőtlenebb lakóhely A társadalmi mobilitás mindig a társadalmi hierarchiában történő mozgást jelenti. Ez a mozgás lehet vertikális (társadalmi hierarchiában történő fölfelé vagy lefelé mozgás), de lehet horizontális is. (pl foglalkozást vált, de a társadalmi hierarchiában elfoglalt hely nagyjából azonos marad) A társadalmi mobilitást szoktuk nemzedékek között (intergenerációs) és

nemzedéken belül (intragenerációs v. karriermobilitás) vizsgálni Sőt beszélünk ún „házassági mobilitásról” is Róbert Péter (1986) négy dimenzióban vizsgálta a mobilitást (foglalkozás, műveltség, anyagi helyzet, lakóhely). Vizsgálatai szerint a műveltség határozza meg a legjobban a státusz mobilitást Nyitott társadalom kérdése: annál nyitottabb egy társadalom, minél kisebb az eltérés a különböző rétegekből származók mobilitási esélyei között. MÓDSZEREK: A felvételt, ált. kérdőíves felvételi lappal végzik, majd a felvett adatokat többféle matematikai módszerrel elemzik. (Andorka 224-232 old) ISA paradigma Mobilitási kereszttáblázat, melynek a vízszintes soraiban az apák társadalmi helyzetének dimenziói, a függőleges oszlopokban a vizsgált személyek társadalmi dimenziói szerepelnek. A táblázat az egyes dimenziók szerinti arányszámokat tartalmazza. (pl ezer paraszt apából hánynak lett paraszt a gyereke

is, hánynak munkás, hánynak szellemi, és hánynak vezető-értelmiségi) Ezek az ún. kilépési mobilitási arányszámok. Amikor azt elemezzük, hogy a vizsgált személyek hogyan oszlanak meg származás szerint, azok belépési mobilitási arányszámok. Ebből a táblázatból ki lehet számolni a ténylegesen mobilak arányát, tehát azokat, akik ténylegesen mozogtak a társadalmi szerkezetben. Ez az ún összes mobilitás, melyet fel szokás osztani strukturális és cirkuláris mobilitásra. Strukturális mobilitás: az összes mobilitásnak az a része, amely annak következtében jön szükségképpen létre, hogy a társadalmi struktúra megváltozik, pontosabban hogy a szülők társadalmi összetétele eltér a gyermekeik társadalmi összetételétől. További mobilitás vizsgálati módszerek: Long lineáris paradigma Arra keresi a választ, hogy a gazdasági fejlődés, a társadalom kultúrája, a társadalompolitika képes-e a mobilitási esélyek alapvető

egyenlőtlenségét módosítani. Statifikációs paradigma Útmodelleket elemez, melyeknek a legfőbb mondanivalója, hogy az elért társadalmi-, foglalkozási pozíció elsősorban az iskolai végzettségtől függ. Fontos, hogy az oktatás dinamikusabb legyen, így nőnek a szegények esélyei a mobilitásra, és a társadalom nyitottabbá válik. Log lineáris paradigma Strukturális hatások a középpontban. Arra keresi a választ, hogy a gazdasági fejlődés, a társadalom kultúrája, a társadalompolitika képes-e a mobilitási esélyek alapvető egyenlőtlenségét módosítani. A belső vándorlás adatforrásai és arányszámai Odavándorlási és elvándorlási arányszám: az oda-ill. elvándorlók számát viszonyítják az összes népességhez, ezrelékben adják meg. Vándorlási egyenleg: az oda- és az elvándorlási arányszám különbsége. A nemzetközi vándorlás adatforrásainak hiányosságai A nemzetközi vándorlás napjainkban egyre nő. Lenski

(1966): a társadalmi rendszerek változása és a strukturális tényezők együttes hatására az agrártársadalmaktól az ipari társadalmakig a mobilitás volumene nőtt és iránya megfordult, főképpen a lefelé irányuló mobilitást váltotta fel a felfelé irányuló. Elméletek: 1. A társadalmi rendszerek hatása a mobilitásra Az adott társadalmi rendszer mennyire segíti elő ill. gátolja a mobilitást (pl a kasztrendszerű társadalmak alig, a rendi társadalmak szintén nem, a polgári társadalmakban megszűnnek a jogi korlátok, az osztályhoz tartozás alapja a tulajdon lett. Itt azt lehet vizsgálni, hogy melyik az a tényező, mely leginkább elősegíti a mobilitást-pl. iskolai végzettség) 2. A strukturális tényezők hatása a mobilitásra Ennek a hívei azt állítják, hogy a mobilitás legfőbb tényezői a társadalmi-gazdasági, ill. demográfiai okokban keresendőek. A gazdasági recesszió, a változatlan gazdasági struktúra megmerevíti a

társadalmi struktúrát, zárttá válik a társ., ez nem segíti a mobilitást, a társadalmi osztályok „védik” magukat A folyamatot egy struktúraváltás indítaná el, vagy legfeljebb demográfiai növekedés jelenthet mobilizációt. A modern ipari társadalmakban az ipari fejlődés, a posztindusztriális társadalmakban az ipari struktúra átalakítása, a kereskedelem, a szolgáltató, ill. a tercier iparágak fellendülése okoz mobilitást Az ilyen társadalmakban felértékelődik a tudás, ezáltal az iskolai végzettség döntő mobilitási szempontból. Szükség van a tudásra, mert a fejlődés, a mennyiségi növekedés helyett minőségi irányba mozdul el, a tudás pedig a legkevésbé átörökíthető tőkefajta, tehát ezek a társadalmak nyitottá válnak. Azonban az is kétségtelen, hogy az intelligencia jó része genetikai adottság, a másik oldalról a környezet, mely szintén alakítja az intelligenciát, is teljesen más szocializációs

hátteret ad egy munkáscsaládban, mint egy értelmiségi családban. A gyerekek eltérő útravalóval indulnak el az iskolába, melyet aztán az iskola csak felerősít. Sokan úgy vélik, hogy az oktatási rendszerek csak látszólag demokratikusak, valójában legitim módszerekkel újratermelik a társadalmi különbségeket. Weber szerint a mobilitás csak adott társadalmi osztályon belül számottevő, oda bekerülni, de onnan kiesni is már művészet. A hatalom védi saját érdekeit Mozgás jobbára a középosztályban történik, a hierarchia tetején és alján nagyon sok a horizontális mobilitás és jelentős ezen osztályok önreprodukciója. Minél kisebb a mobilitás, annál jelentősebbek a társadalmi egyenlőtlenségek, és az emberek esélyegyenlőtlenségi érzése is. Nem egyenlők az esélyek, hiszen a gyerekek eltérő vagyoni helyzetet, lakókörnyezetet, intellektuális képességeket kapnak örökbe. Ilyen szempontból a mobilitás csökkenti a

társadalmi egyenlőtlenségeket, hiszen lehetőség van a „felkapaszkodásra”, tehát csökken a társadalom elégedetlensége. Annak alapján, hogy egy társadalomban mi határozza meg a státuszt, beszélhetünk: - ”hozzárendeléses társadalomról” - itt valami meghatározza a pozíciót, pl. kaszthoz tartozás, bőrszín, stb. - meritokráciáról, ahol a státuszt kizárólag az elért eredmény, a teljesítmény határozza meg. Ez sem túl jó, hiszen túlzott versenyszellemet gerjeszt, mely csökkenti az egyének közötti kooperációt, bomlasztja az emberi kapcsolatokat. MIGRÁCIÓ Vándorlás, mely a településhatár átlépésével jár. A társadalmi mobilitás gyakran okoz migrációt is Egy településnek van: - állandó lakossága - lakónépessége, amely egyenlő az állandó lakosság + ideiglenesen oda bejelentett lakosság - állandó lakosságból azok, akiknek másutt van az ideiglenes lakóhelyük. A számlálásnál bonyodalmat okoz, hogy gyakran

az ideiglenes lakcím hivatalos kijelentése nem történik meg azután, miután a lakó már elhagyta végleg a települést. (tehát kétszeresen van nyilvántartva) Ezért a magyar statisztika megkülönböztet: - állandó vándorlást (állandó lakóhely megváltoztatása - ideiglenes vándorlást (ideiglenes lakcím vált.) Beszélni kell még az ún. Ingázásról, mikor a lakóhely és a munkahely nem azonos településen van Nemzetközi vándorlás: mikor a lakóhely országhatár-átlépéssel is jár. (pl a zámolyi romák) Az ember rendkívül vándorló lény, nagyon hamar elterjedt szinte mindenütt a Földön, ahol meg tudott élni, rendkívül alkalmazkodó. Az évezredek alatt folyamatosan történtek gyorsabb-lassabb vándorlások Ezek ált. az életkörülmények jobbá tételének reményében történnek (pl népvándorlás az ókorban, európai népesség kiáramlása az öreg kontinensről Kolombusz után, az ázsiai népesség inváziója napjainkban stb.)

Nemzetközi tendenciák: Az összehasonlító vizsgálatok alapján azt lehet mondani, hogy a fejlett, ipari államok mobilitási trendje nagyjából azonos. Az ipari-polgári forradalmak megindították a parasztok mobilitását a munkásosztály felé, tehát az iparba. A II Világháború után szerte a háború sújtotta államokban egy erőteljes iparosítás indult meg, a nehéziparral, az energiaiparral az élen. Ez a volt szocialista államokban is így történt Később a súlypont áthelyeződött más iparágakra (pl. elektronika), ami már magasabban képzett munkaerőt is igényelt. Ez segítette a vertifikális mobilitást Az ipar töretlenül fejlődött A volt szocialista országokban ez a folyamat lelassult, a fejlesztés elmaradt, ez kedvezőtlenül hatott a 60-as, 70-es évektől a mobilizációra. Ebben az időszakban nyugaton már tért hódit a kereskedelmi és a szolgáltatói szféra, mely jelentős munkaerőt „szippant el” az iparból, főleg a magasabban

képzetteket. A volt szocialista országokban is bekövetkezett ez a folyamat, de csak évtizedes késésekkel, ált. a rendszerváltás után Magyarországon a kádári rendszer konszolidált időszaka alatt meginduló „második gazdaság” a 80-as években már ezt a folyamatot elindította, megkönnyítve és tompítva a rendszerváltás drasztikus változásait. Magyarországi helyzet 1945-től napjainkig. A II. VH Utáni foglalkozási mobilitás legszélesebb csatornája a mezőgazdaságból az ipari munkahelyek felé vezetett. Valójában a folyamat már jóval korábban elkezdődött, ha korábban nem is zajlott a ’40-50-es évekre jellemző hevességgel. Kialakult egy tisztes szakmai kultúrával rendelkező munkásság. Egyes régebbi alapítású vállalatoknál több generációs múltra visszatekintő szakmunkás-dinasztiák dolgozta, melyekben az apák fiaikra hagyományozták tudásukat és az ebből táplálkozó szakmai öntudatot. E kiemelt helyzetű csoport

tagjain kívül képzetlen dolgozók tömegeit is foglalkoztatta az ipar, lényegesen alacsonyabb kereseti viszonyok és rosszabb munkakörülmények mellett. E csoportjelentős része még hosszú ideig nem szakadt el teljesen a származási helyétől. Hol a gyárban, hol a földeken dolgozott, ahogyan azt az ipari munkalehetőségek alakulása és a mezei munkák évszakok szerinti ritmusa megszabták. A végleg az iparban maradók fiai számára pedig a szakmaszerzés jelentette a magasabb társadalmi helyzetet biztosító lépcsőfokot. A ’40-50-es években nagyra méretezett, központilag vezényelt iparosítás kezdődött. A termelési érték növekedését döntően nem technikai fejlesztésekkel, hanem újabb termelő berendezések és munkáskezek beállításával kívánták elérni. Az iparosításnak ezt a módját extenzívnek nevezzük. A gazdaságban végbemenő folyamatok a társadalomszerkezetre is hatással voltak. A rohamosan növekvő ipar emberigényét

döntően az agrárvilágból lehetett fedezni. 1945-ben zajlott le a földosztás, amely több mint 600 ezer igénylőre terjedt ki. Törpebirtokosok és földnélküliek számára vált lehetővé a mezőgazdaságból való megélhetés. Visszaszorult a korábban „látens”, megbúvó agrár munkanélküliség. Ezáltal természetesen az iparosítás munkaerő-tartaléka is megfogyatkozott. Az 1950-es évek parasztságot súlytó intézkedései, az önálló gazdálkodást ellehetetlenítő kötelező terménybeszolgáltatás, a hatósági zaklatások egyúttal a mezőgazdasági dolgozók iparba terelését is szolgálták. Az iparba áramlás jelentős részben intragenerációs úton ment végbe: a mezőgazdaságban dolgozók tömegei hagytak fel eredeti munkájukkal. Az új munkásságnak csak egy része vált városlakóvá – a falusi népesség lélekszáma egészen a ’60-as évekig emelkedett. A paraszti létet elhagyók élete gyors és mélyreható átalakuláson ment

át. Új viselkedési mintákhoz, időbeosztáshoz, gondolkodási formákhoz kellett igazodniuk, megszokniuk azt, hogy rendszerint zárt térben, a termelés aprólékosan megszabott módja szerint dolgozzanak. A korszak másik jelentős mobilitási csatornája a mezőgazdasági és munkás csoportokból a különféle szintű szellemi posztok felé vezetett. Az iparosítás és a terjeszkedő központi irányítás új szellemi munkakörök tömegét hozta létre, melyeket zömmel a vezetésben járatlan, fizikai munkáról átirányított dolgozókkal töltöttek be. A szellemi dolgozók aránya közel megkétszereződött 1960-ra a ’40-es évek végi helyzethez képest. A ’60-as évek elején a szellemi származásúak körében magasabb volt a szellemi foglalkozásúak aránya, mint közvetlenül 1945-öt követően. Tehát a foglalkozási mobilitás szempontjából e csoportok zártsága tetemesen nőtt abban az időszakban, amelyben gyermekeik továbbtanulását hatósági

eszközökkel akadályozták. Ez a korlátozás csak az ’50-es években tudott egy kisebb és utóbb átmenetinek bizonyuló arányromlást okozni. A politikai elnyomás csökkenésével a felsőoktatásból származásuk miatt kirekesztett fiatalok java eljutott az értelmiségi mivoltig, ha késéssel és kerülő utakon is. Az iskolai végzettség egyre meghatározóbbá vált a ’70-es évekhez közeledvén. A szocializmus időszakában az iskolarendszer kifejezett céljai közé tartozott az esélyegyenlőtlenség csökkentése. Ennek érdekében hivatalosan nem ismerték el az elit iskolákat, s a ’70-es években pl ezért csökkentették a gimnáziumok számát, és ezzel szemben a szakképzést preferálták. A szocialista rendszer egész fennállása során pozitív diszkriminációval kezelték a munkás-paraszt származású diákok továbbtanulását. Ez különféle kedvezményekben is megnyilvánult A szocialista társadalomban tehát létezett társadalmi

mobilitás, amelyet azonban gyakorta a politikai szempontok motiváltak. A rendszerváltás alaposan átformálta az esélyegyenlőség lehetőségeit is. A magyar társadalom kétségtelenül polarizálódott és zártabbá vált, a kialakulóban lévő piacgazdaság pedig minden tekintetben a pénz hatalmát erősítette meg. 1990 óta a felsőfokú intézményekben továbbtanulók aránya kb. kétszeresére nőtt Viszont az is tény, hogy az iskolákon belül is erős a polarizálódás, akárcsak a társadalomban. Más az elit egyetemek színvonala, s más a tömegoktatás, az egyes intézmények elérhetőségét pedig mindinkább az anyagi helyzet, a pénz motiválja. Nem kétséges, hogy a jobb iskolákért folyó versenyben a szegényebb származású diákok rosszabb pozícióban vannak tehetősebb családból származó társaiknál. 1. Nemzedékek közötti mobilitás 1945 után gyors, extenzív iparosítás. Erőteljes mobilizáció Ez a mobilizáció némileg csökken

a 70-es évektől, de még mindig jelentős. A 62 óta végzett felmérések alapján a generációs mobilitás 70% körüli (!), de a 80-as évektől a fiatalok körében csökkent. Elkezdődött a struktúra megmerevedése Az iparosítás csökkent Míg a 40 év feletti generáció átélte a „vas és acél országa leszünk” stratégiát, és ennek következtében az addig alig létező nehéziparban kötött ki, addig az ő fia már eleve munkáscsaládba született bele. A felsőoktatás felülről korlátozva volt, ezért nehezen adatott meg a felfelé-mobilitás esélye. Ráadásul a 60as évek második felétől a káderrendszerű vezető és elitképzést kezdte felváltani a kompetencián alapuló elitképzés. Így főleg „őrségváltásra” került sor, ill jelentős volt a szakágak közötti horizontális mobilitás. Tehát a generáció kicserélődésének nem volt akkora hatása, mint a struktúraváltásnak A rendszerváltás sem okozott gyökeres

változásokat, legfeljebb az eddigi tendenciák gyorsultak fel. Erre mondják, hogy Magyarországon „lassú forradalom volt”, és a rendszerváltás tulajdonképpen már a 80-as években elkezdődött. A hirtelen fellépő tömeges munkanélküliség azonban döntő tényezővé válik. Jelentős tendenciák: - mezőgazdaságból iparba - iparból a piaci, szolgáltatói, kereskedelmi szférákba. -1950-es évek végéig munkás-parasztból vezető-értelmiségi rétegbe - ugyanakkor a régi vezető-értelmiség, az elit lefelé volt mobil (kulákok) - a teljes és kötelező iskoláztatással nőtt a szakképzettek, szakmunkások száma A szellemi-értelmiségi réteg, ahova még nem kell diploma, növekszik. Sokat lendít ezen a nők iskoláztatása (el is nőiesedik) Az értelmiség egy része, akiknek kevés volt a „kapcsolati tőkéjük”, és a limitált felsőoktatásba hely hiányában nem kerültek be, lefelé mobilok, jó szakmát választanak. A 60-as évektől az

iparból a tercier iparágak, ill. a szolgáltatói szféra felé A munkanélküliség sokak számára lefelé mobilitást idézett elő. (főleg a leépülő iparágakból) Közöttük van, aki visszatért az agráriumba, pl. szülők vidéken laknak, vagy a kárpótlással földet kaptak, van aki betanított, segédmunkás lett, van aki átképzéssel próbálkozott. - horizontális mobilitás Egy biztos, ált életkörülményeikben jelentős romlás állt be. Ezek a folyamatok ma is zajlanak. Összességében azt lehet mondani, hogy a társadalmi átörökítés a társadalmi hierarchia tetején és alján a legnagyobb, itt a legkisebb a mobilitás. A vezetőértelmiségi réteg körében különöse az orvosok, jogászok, művészek körében, a legnagyobb pedig a bankszférában és a pedagógusoknál. A középréteg felfelé igyekszik mobil lenni, de ezt jelentősen determinálja, hogy milyen az iskolai végzettsége, a munkamegosztásban elfoglalt helye, vagy esetleg milyen

mértékben volt lehetősége bekerülni a vállalkozói szférába. 2. A társadalmi mobilitás rétegenként Ezeket a tendenciákat még mélyebben elemezve, finomabb különbségekre is felfigyelhetünk. 1945-60: - nő a munkások száma (mezőgazdaságból iparba) - ezen belül kiemelten emelkedik a nők száma. - a vezető-értelmiségi rétegben főleg munkás-parasztszármazásúak (50-60%) - ezen belül is legnagyobb a pedagógusok és az mezőgazdasági szellemiek között - a legkisebb az orvosok, jogászok, tudósok, művészek között - de ezen belül kevés a nők száma - a munkás-parasztszármazású értelmiség jobbára főiskolát végez (népi kollégiumok, „fényes szelek nemzedéke”). 1960 után: - lecsökken a vezető-ért. rétegben a munkás-paraszt származásúak aránya (okai: a szülők már ide tartoznak, ált. is csökken ezen réteg arány az össznépességben, már nem elég a pártvonal, tudás is kell) - de egyre inkább megtaláljuk őket a

középfokú szellemi foglalkozásúak körében - arányuk itt egyre nő. Ennek oka a lassú struktúraváltás, a kereskedelem és a szolgáltatói szféra lassú térnyerése. A gazdaság, ill az ipar ugyanakkor stagnálni kezd - egyre több ebben a szektorban a nők száma. - a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma is egyre csökken. Az itt dolgozó nők tanulni kezdenek és az előző réteget gazdagítják. - a szakmunkások között továbbra is döntő mértékben vannak férfiak. A szakmunkások száma egyre nő - az értelmiségi szférából „kipottyanók” egy része is ide kerül - egyébként a vezetői-értelmiségi rétegre inkább a horizontális mobilitás jellemző - a szakmunkás rétegben legnagyobb a mobilitás, és főleg a belépő. A mezőgazdaságból belépők főleg nehézipari, a szellemiektől belépők főleg műszaki pályát keresnek. - betanított-, segédmunkások fele is az agráriumból származik, de nagy az átörökítés is. - a

legnagyobb átörökítés azonban a mezőgazdasági fizikaiak körében van. 1990-92: A rendszerváltás sokak számára megváltás volt, legális vállalkozók lehettek, de sokak számára a poklot jelentette. (pl munkanélküliek) Mindenesetre meggyorsította a már elkezdődött strukturális mobilitást. A magánszférában dolgozók száma megduplázódik Kik vállalkoznak leginkább: - férfiak - fiatalok - vezető-értelmiség - jó szakmával rendelkező szakmunkások Az elitcsere elmarad, inkább folyamatos őrségváltás figyelhető meg. Egyedül a politikai elit nem tudta megtartani magát. A 90-es évekre lecsökken az 5O éven felüli vezetők aránya, ez azonban inkább természetes nyugdíjazásnak köszönhető, mintsem drasztikus elitcserének. Hiszen a régi káder elit már a 60-as évekre kicserélődött. Az új elit politikai kötődése már nem számottevő 1994 A mobilitás továbbra is fiatal korban jellemző. A gazdasági változások jelentős

strukturális mobilitást idéznek elő, de a hatás csak késve jelentkezik. A vállalkozói szféra tovább bővül, a tanulási kedv nő A mobilitás iránya a fizikaiból a szellemibe, a mezőgazdaságból a kereskedelem felé halad. A szolgáltatói, kereskedelmi ágak teret hódítottak. Megindul a cirkuláris mobilitás, elkezdődik az elitcsere Főleg a politikában, a gazdaságban átlagos, a kultúrában a legkisebb. Az új gazdasági elit egy része külföldi A vezető-ért. Réteg kilépési mobilitása a szokottnál magasabb A középréteg esélyei az oktatás liberalizálásával nőnek, de sok a lefelé mobil is. A tartósan munkanélküliek helyzete egyre inkább megpecsételődik. A vezetői réteg lassan átalakul, erőteljesen csökken bennük a fizikaiak aránya. Úgy néz ki, a felemelkedés egyetlen útja az iskolázottság lesz. Az új vezetői réteg eltávolodik a munkásságtól, de ez is eltérő, mert a műszaki értelmiség körében még mindig nagyon

magas. A középrétegben nő a fizikaiak aránya A vállalkozói szféra összetétele igen heterogén, sok a kényszervállalkozó A szakmunkások között alacsony a vertikális mobilitás, a kilépési mobilitás alacsony, a belépési mobilitás a parasztság köréből magas. A rétegen belüli mobilok száma továbbra is jelentős A parasztság száma egyre csökken, sok a kilépő a segéd-, betanított munkáskörökbe. Összességében a rendszerváltás nem okozott drámai változásokat, csak a korábbi évek tendenciái gyorsulnak. A gazdasági fejlődés lelassult, a privatizáció szintén, ez hátráltatja a mobilitást, és elégedetlenséget szül. 1996. Az elitcsere kb. 70%-ban befejeződött (30%-uk kiesett, 40% nyugdíjba ment) Más kérdés, hogy a nyugdíjba menők nyugdíjasan is „elit” életet élnek, a kiesettek közül sokan pedig továbbra is vezetők, de már nem tartoznak az elithez. A hatalmukat átmentők között a legtöbben kulturális és

vagyoni tőkével rendelkeznek. A legtöbb a piaci szférában van. Az új elit zöme az ún. „osztályvezető” elmélettel került a helyére, tehát felkapaszkodott a szamárlétrán A többi hirtelen karriert csinált, de nem ez a jellemző. Ők gyakran külföldi iskolákat végeztek, de mindenképpen magasan kvalifikáltak. Nő a vezető-értelmiségi réteg aránya, ami strukturális mobilitás, hiszen a privatizáció nyomán a külgazdasági társaságok száma a többszörösére nőtt, az iskolai végzettségek pedig emelkednek. Ez a polgárosodás szempontjából igen kedvező. A mezőgazdaságban dolgozók arány kissé nő, de igazi nagy farmergazdaságok nem alakulnak ki. A kilépő mobilitás továbbra is itt a legkisebb. Az idősebb korosztály és a munkásosztály inkább lefelé mobil. Az iskolai végzettségek szempontjából, mely ma már a mobilitást elsődlegesen meghatározza, a sor tetején és alján magas az átörökítés, a középréteg pedig

felfelé törekszik. Ez a vándorlásos rész nem biztos, hogy kell! Belső vándorlás: A belső vándorlás Magyarországon az iparosodás kezdetétől kb. az 1950-es évek végéig erősen emelkedett. A lakásbejelentési rendszer alapján 1955 óta vannak adataink az állandó és ideiglenes vándorlások számáról. Ezek alapján kimondható, hogy az utolsó két és fél évtizedben, hazánkban lényegesen csökkent a belső vándorlás, bár az utóbbi években az állandó vándorlás kissé újra nőtt. Megváltozott a vándorlások iránya is. Míg korábban elsősorban a községekből a fővárosba irányult a vándorlás, majd a községekből a városokba, 1995-ben Budapest és a többi város állandó vándorlási egyenlege negatív volt, a községeké pedig pozitív, tehát többen vándoroltak községekbe, mint ahányan onnan elvándoroltak. Miközben a lakóhely-változtatások számra csökkent, az ingázóké 1980-is nőtt. Az ingázóknak egy kisebb része

viszonylag rövid idő alatt jut el a munkahelyére, ezzel szemben azon aktív keresők része is, akiknek lakóhelye és munkahelye azonos településen van, hosszú időt tölt a lakóhelye és a munkahelye közötti közlekedéssel. Az ingázók aránya nagyobb a férfiak körében, és a társadalmi rétegek közül a szakképzetlen munkás rétegekben a leggyakoribb. Nemzetközi vándorlás: A legtöbb bevándorló 1990-ben érkezett, azóta csökkent a számuk. A kivándorlók nagyságrendjét csak becsülni lehet. A II VH utáni évtizedekben jelentős számú magyar állampolgár hagyta el az országot főképpen politikai okok miatt, az üldöztetés elől menekülve. A háborút követő egy-két évben kb 100-110 ezer ember hagyta el az országot, az ’56-os eseményeket követően pedig 200 ezren. A vasfüggöny leengedése után a határ illegális átlépése majdnem lehetetlenné vált, 1963-88 között mégis 71 ezer ember hagyta el illegálisan az országot, és

kb. 50 ezren legálisan 1953 és 1989 között összesen negyedmillió körül volt az ország kivándorlási vesztesége