Tartalmi kivonat
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 13 Név: . osztály: Földrajz FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 13 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM középszint írásbeli vizsga 1011 I. összetevő Földrajz középszint Név: . osztály: Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. Az I. részfeladatlap megoldására felhasználható időkeret 20 perc, ebben a részben a középiskolai atlasz, illetve egyéb segédeszköz nem használható. Az idő letelte után a megoldott feladatlapot adja át a felügyelő tanárnak! A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával történt
beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! írásbeli vizsga, I. összetevő 1011 2/8 2010. május 13 Földrajz középszint Név: . osztály: 1. rész A feladatlap-rész megoldásához atlasz nem használható! 1. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlatban számmal jelölt városokat! 1. . 2. . 3. . 4. . 5. . 5 pont b) Nevezze meg a nagybetűvel jelölt folyókat, illetve tavat! A. B. C. D. 4 pont 9 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 1011 3/8 2010. május 13 Földrajz középszint 2. Név: . osztály: Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlatban számmal jelölt városokat! 1. 2. 3. 4. 4 pont b)
Nevezze meg a nagybetűvel jelölt topográfiai fogalmakat! A. (folyó) B. (hegység) 2 pont c) Melyik hegységrendszerhez tartozik a B betűvel jelölt hegység? . 1 pont 7 pont írásbeli vizsga, I. összetevő 1011 4/8 2010. május 13 Földrajz középszint Név: . osztály: 3. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a feladatokat! a) Nevezze meg a térképvázlatban számmal jelölt városokat! 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 7 pont b) Miért keresi fel sok vendég a 2. és a 4 számmal jelölt településeket? . 1 pont c) Mely szomszédos országba léphetünk át, ha az 5. számmal jelölt települést elhagyva a nyíllal jelölt irányba folytatjuk az utunkat? . 1 pont 9 pont A feladatlap-résszel elérhető összes pontszám: írásbeli vizsga, I. összetevő 1011 5/8 25 pont 2010. május 13 Földrajz középszint írásbeli vizsga, I. összetevő 1011 Név: . osztály: 6/8 2010. május 13 Földrajz középszint írásbeli vizsga, I.
összetevő 1011 Név: . osztály: 7/8 2010. május 13 Földrajz középszint Név: . osztály: feladat sorszáma 1. 2. 3. I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor ÖSSZESEN maximális elért pontszám pontszám 9 7 9 25 javító tanár Dátum: . elért pontszám programba beírt egész egész számra pontszám kerekítve I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor javító tanár jegyző Dátum: . Dátum: . Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II írásbeli összetevő megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I összetevő teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. összetevővel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő! írásbeli vizsga, I. összetevő 1011 8/8 2010. május 13 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 13 Név: . osztály: Földrajz FÖLDRAJZ
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 13 14:00 II. Időtartam: 100 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM középszint írásbeli vizsga 1011 II. összetevő Földrajz középszint Név: . osztály: Fontos tudnivalók Az írásbeli vizsga során két feladatlapot kell kitöltenie. A II. részfeladatlap megoldására felhasználható időkeret 100 perc Ebben a részben a megoldáshoz használhatja a középiskolai atlaszt Amennyiben indokolt, használjon zsebszámológépet, de a feladatlapban minden esetben tüntesse fel a megoldás menetét is Ha szükséges, használhat körzőt és vonalzót is A feladatokat tetszőleges sorrendben oldhatja meg. Először figyelmesen olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd gondolja át válaszát, és azt tintával (tollal) írja be a megfelelő helyre! Ha szükséges, a megoldást javíthatja, de a nem egyértelmű áthúzás, javítás, valamint ceruzával
történt beírás esetén az adott feladatrészre pontot nem kaphat. Mindig a feltett kérdéseknek megfelelően válaszoljon! Az elvártnál több válasz (pl. kettő helyett három példa megnevezése) nem jár többletponttal. Az egyes feladatok megoldásával elérhető maximális pontszámról, illetve részpontszámokról a feladatok mellett/után feltüntetett pontok tájékoztatnak. Kérjük, hogy a szürke négyzetekbe semmit ne írjon! írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 2 / 16 2010. május 13 Földrajz középszint 1. Név: . osztály: Az alábbi ábrák a nevezetes dátumokhoz kapcsolódnak. Írja a dátumok után a megfelelő ábrák sorszámát! Mindhárom vízszintes sorból választania kell egyet 1. 2. 4. 5. 7. 8. 3. 6. 9. december 22. március 21. június 22. 9 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 3 / 16 2010. május 13 Földrajz középszint 2. Név: . osztály: Olvassa el az alábbi szemelvényt, majd válaszoljon a
kérdésekre! „ a csendes-óceáni partvidék közelében, Washington állam területén fekvő Mount St. Helenst a XX század derekára már minden komoly szakkönyvben régen kihúzták a még aktív, működő vulkánok listájáról. A francia származású Saint Helens grófokról elnevezett hegy 1857-ben működött utoljára. A vulkáni eredetre már csak a szabályos kúpforma emlékeztetett. A nyár derekán is hó- és jégpalástba burkolózó, 2950 m magas kúp lejtőin gyönyörű fenyvesek magasodtak, a táj végtelen nyugalmat sugárzott Aztán 1980. márciusában földrengések sorozata jelezte, hogy a vulkán újból életre kelt. Március végén már kisebb gőz- és hamukitörésekre is sor került 1980. május 18-ának reggelén bekövetkezett a nagy kitörés Az északi lejtő magmapúpja fülsiketítő dörejjel kirobbant, és a robbanás ereje a levegőbe röpítette az eredeti kúp 400 m-nyi tetejét. A heves robbanásos kitörés ugyan kevés lávát
szolgáltatott, viszont a robbanás hamufelhője 23 kilométernyi magasságba lövellt fel.” a) Milyen típusú vulkánra ismer a szövegrészlet alapján? . 1 pont b) Melyek voltak a kitörés előjelei? Nevezzen meg kettőt! . . 2 pont c) Milyen típusú kőzetlemezmozgás játszott szerepet a vulkán kialakulásában? Húzza alá a megfelelőt! 1. távolodó 2. közeledő 3. elcsúszó 1 pont d) Szerkezetük, felépítésük alapján milyen típusú kőzetlemezek vettek részt a folyamatban? 1. 2. 2 pont e) Mely vulkáni kiömléses kőzet keletkezhet az ilyen típusú vulkáni működés során? Nevezze meg a két lehetséges kőzetet! . . 2 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 4 / 16 2010. május 13 Földrajz középszint Név: . osztály: f) Nevezzen meg még egy, a Mount St. Helens-hez hasonló típusú vulkánt! . 1 pont 9 pont 3. Válaszoljon a kérdésekre az ábra segítségével! a) Írjon A betűt az alacsonyabb és M betűt a magasabb
légnyomást jelölő négyzetbe! 2 pont b) Rajzolja be a téglalapba a kialakuló szél irányát! 1 pont c) Hogyan befolyásolja a légnyomást: 1. a hőmérséklet csökkenése? . 2. a tengerszint feletti magasság növekedése? . 2 pont d) Mely fogalomra ismer a meghatározás alapján? Írja a fogalmat a vonalra! Egyenlő légnyomású pontokat összekötő görbe vonal a térképen: . 1 pont 6 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 5 / 16 2010. május 13 Földrajz középszint 4. Név: . osztály: Tanulmányozza az ábrát, majd válaszoljon a kérdésekre! a) Milyen szakaszjellegű az ábrán látható folyó a számmal jelölt pontjain? 1. . 2. . 3. . 3 pont b) A folyó mely szakaszára jellemzőek az alábbi megállapítások? Válaszoljon a megfelelő sorszám beírásával! Itt a legkisebb a folyó munkavégző képessége: . Itt egyszerre építi és pusztítja is a medrét:. 2 pont c) Milyen típusú torkolattal ömlik a tengerbe az ábrán
látható folyó? . 1 pont 6 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 6 / 16 2010. május 13 Földrajz középszint 5. Név: . osztály: Az alábbi térképvázlaton az egyes betűk különböző éghajlatú területeket jelölnek. Tanulmányozza a térképvázlatot, majd oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! C D F B A I G E H A következő állítások a térképen betűvel jelölt területek éghajlataira vonatkoznak. Döntse el, hogy az adott állítás melyik éghajlatra vonatkozik, majd írja az állítás mellé a megfelelő éghajlat térképi betűjelét! A térképen jelzett éghajlatok közül nem mindegyikre vonatkozik állítás, de egy éghajlat betűjele több állításhoz is tartozhat. 1. A térítői övbe tartozó éghajlat 2. Ezen az éghajlaton a legkisebb az évi közepes hőingás (hőingadozás) 3. A meleg-mérsékelt övbe tartozó éghajlat 4. Az éghajlat területén a természetes növényzet az örökzöld, tűlevelű erdő 5.
Az évi közepes hőingás (hőingadozás) óriási; a tél hosszú és zord, a rövid nyár meleg. 6. A szélsőségesen szárazföldi területek éghajlata 7. Az éghajlat területén alakultak ki Földünk legnagyobb dzsungelei 7 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 7 / 16 2010. május 13 Földrajz középszint 6. Név: . osztály: Az alábbi diagram Ausztrália népességének korösszetételét ábrázolja. Tanulmányozza az ábrát, és oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! 1988 férfiak (%) korcsoportok 2008 nők (%) Az ábra forrása: http://www.absgovau/Ausstats/abs@nsf/mf/32010 a) Hogyan alakult a születési arány az utóbbi 20 évben az országban? Húzza alá a megfelelő választ! csökkent nem változott nőtt 1 pont b) Hogyan alakult a születéskor várható élettartam az elmúlt 20 évben Ausztráliában? Húzza alá a megfelelő választ! csökkent nem változott nőtt 1 pont c) Hasonlítsa össze a kontinensnyi méretű
országban a nők és a férfiak születéskor várható átlagos élettartamát 2008-ban! Tegye ki a megfelelő relációs jelet! (>, <, =) A férfiak születéskor várható átlagos élettartama A nők születéskor várható átlagos élettartama 1 pont d) Melyik volt a legnépesebb korcsoport 2008-ban? . 1 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 8 / 16 2010. május 13 Földrajz középszint Név: . osztály: e) 2008. december 31-én az ország lakossága 22 000 000 fő volt Számítsa ki, hogy hozzávetőlegesen hány főből állt ekkor a nők 55–59 éves korcsoportja! A számítást itt végezze! A nők lélekszáma: . fő 3 pont f) Milyen típusú társadalom képe kezd kirajzolódni a korfa alakja alapján Ausztráliában a XXI. század elején? . 1 pont 8 pont 7. Mely hazai városokból érkezhettek a képeslapok, amelyeken az alábbi szövegek voltak? Írja a szöveg után a megfelelő város nevét! 1. Az atomerőmű-látogatás után
lesétáltunk a Duna-partra, és megkóstoltuk a híres halászlevet. . 2. Üdvözlet a folyók városából Megnéztünk mindent: a Rábát, a Rábcát, a Marcalt és a Mosoni-Dunát. Utána pedig látogatást tettünk az Audi-gyárban 3. Itt tényleg minden a vöröshagymáról szól A város környéki földeken is finom hagymaszag terjeng, még a Maros partján is érezzük. . 4. Üdvözlet Tolna megye legnagyobb városából A helyi bor és sajt valóban nagyon finom. . 5. Nemsokára indulunk tovább Romániába Tegnap fürödtünk a termálfürdőben, megnéztük a várat Viszünk majd haza a finom kolbászból . 5 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 9 / 16 2010. május 13 Földrajz középszint 8. Név: . osztály: Melyik országra vonatkoznak az alábbi állítások? Írja a megállapítás sorszáma elé a megfelelő ország betűjelét! Egy országra több állítás is vonatkozhat, de minden állításhoz csak egy ország betűjele írható. A
. 1 Mezőgazdaságában a növénytermesztés jelentősebb az állattenyésztésnél . 2 Jelentős ipari és élelmiszernövénye a burgonya . 3 Fő olajnövénye az olajfa . 4 Közép-európai ország . 5 Söripara világhírű . 6 Bor-, pezsgő- és sajtgyártása a felsorolt országok között is kiemelkedő . 7 Kozmetikai ipara világhírű . 8 Az országban nagy É-D-i területi fejlettségi különbség alakult ki . 9 Fővárosában írták alá az Európai Unió elődjének alapító okiratát 9 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 10 / 16 2010. május 13 Földrajz középszint 9. Név: . osztály: Döntse el, hogy igazak vagy hamisak a Kínára vonatkozó megállapítások! Írjon I betűt az igaz, és H betűt a hamis megállapítások sorszáma elé! . 1 Az egy főre jutó GDP alapján a fejlett gazdaságú országok közé tartozik . 2 A XX század végén megindult rohamos gazdasági fejlődés hatására csökkentek a területi gazdasági
különbségek. . 3 A gazdaság növekedésének üteme a legnagyobbak között van a világon napjainkban . 4 Az egy gyermekes családmodell támogatásának köszönhetően ma már nem nő az ország népességszáma. . 5 A kínai gazdaság versenyképességének egyik fő tényezője a sok és olcsó munkaerő 5 pont 10. Az A) oszlopban fogalmakat, a B) oszlopban hozzájuk tartozó meghatározásokat olvashat. Keresse meg az egyes fogalmaknak megfelelő meghatározásokat! Írja a fogalmak betűjelét a meghatározások sorszáma elé! Nem tud minden fogalmat elhelyezni A) oszlop B) oszlop a) Eladósodás b) Részvény . 1 Az egy ország területén egy év alatt létrehozott, végső felhasználásra kerülő termékek és szolgáltatások összessége. c) GDP . 2 Az áruk értékét és egymáshoz viszonyított értékarányukat fejezi ki d) Piacgazdaság . 3 A hitel visszafizetése is hitelből történik e) Pénz f) Kötvény . 4 Fő jellemzője a magántulajdon,
éltetője a piaci verseny, célja a minél nagyobb haszon elérése. . 5 Olyan értékpapír, amelynek visszafizetését a kibocsátó gazdálkodó szervezet garantálja 5 pont írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 11 / 16 2010. május 13 Földrajz középszint Név: . osztály: 11. Olvassa el az alábbi szöveget, majd oldja meg a hozzá kapcsolódó feladatokat! A legfejlettebb kelet-afrikai országban, Kenyában milliókat fenyeget az éhínség. Az egykor virágzó állam a működésképtelenség határán egyensúlyoz: vize és árama egyre kevesebb embernek, fegyvere egyre többnek van. Az ország közepén legutóbb 9 hónapja esett eső, pedig ez a terület nem is tartozik az ország legszárazabb területei közé. A válság nem csak a mezőgazdaságból élőket sújtja Veszélyben vannak a létfontosságú idegenforgalmi bevételek is. A jól táplált oroszlánok jobban vonzzák a szafari-turistákat, mint a véznák, az orvvadászok is újra elszaporodtak,
és a pásztorok is mind gyakrabban terelik be a nemzeti parkokba állataikat, ha zöldet látnak. Az áramot is jórészt vízerőművek állítják elő, így a városban élők is megszenvedik az aszályt. A szárazság ugyan természeti csapás, de a kenyaiak nem sokat tettek azért, hogy elkerüljék. Az ország lakossága húsz év alatt kétszeresére nőtt, az erdőterület 9/10-e a függetlenség kikiáltása óta eltűnt. A mezőgazdaságban alkalmazott kezdetleges technológia miatt a termésátlagok alacsonyak, a parasztok (magas ára miatt) kukoricát vetnek oda is, ahol más jobban megteremne. Forrás: HVG, 2009. szeptember 19 A más rétje című cikke a) Nevezzen meg az emberiséget sújtó, a cikkben is megjelenő globális problémák közül hármat! ⎯ . ⎯ . ⎯ . 3 pont b) Milyen gazdasági érdekek fűződhetnek az erdőirtáshoz Kenyában? Nevezzen meg két lehetséges okot! ⎯ . ⎯ . 2 pont c) Tegyük fel, hogy Kenyában hamarosan beköszönt az esős
évszak hatalmas esőzésekkel, heves záporokkal! Milyen környezeti következménye lehet ekkor az erdők nagymértékű kiirtásának? . 1 pont 6 pont A feladatlappal elérhető összes pontszám: írásbeli vizsga, II. összetevő 1011 12 / 16 100 pont 2010. május 13 Földrajz középszint Név: . osztály: írásbeli vizsga, II. összetevő 13 / 16 1011 2010. május 13 Földrajz középszint Név: . osztály: írásbeli vizsga, II. összetevő 14 / 16 1011 2010. május 13 Földrajz középszint Név: . osztály: írásbeli vizsga, II. összetevő 15 / 16 1011 2010. május 13 Földrajz középszint Név: . osztály: maximális elért pontszám pontszám I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor 1. 2. 3. 4. 5. II. Földrajzi ismeretek, képességek feladatsor 6. 7. 8. 9. 10. 11. Az írásbeli vizsgarész pontszáma: 25 9 9 6 6 7 8 5 9 5 5 6 100 javító tanár Dátum: .
elért pontszám programba beírt egész egész pontszám számra kerekítve (I. Topográfiai ismeretek, készségek feladatsor II. Földrajzi ismeretek, képességek feladatsor) Az írásbeli vizsgarész pontszáma javító tanár jegyző Dátum: . Dátum: . írásbeli vizsga, II. összetevő 16 / 16 1011 2010. május 13 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 13 Földrajz középszint Javítási-értékelési útmutató 1011 FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Földrajz középszint Javítási-értékelési útmutató I. rész 1. FELADAT a) 1. Los Angeles 2. San Francisco 3. Dallas 4. Houston 5. Chicago Minden helyes válasz 1 pont. 5 pont b) A. Colorado B. Mississippi C. Szt Lőrinc folyó D. Felső-tó Minden helyes válasz 1 pont. 4 pont Összesen: 9 pont 2. FELADAT a) 1. Bilbao 2. Barcelona 3. Lisszabon 4. Madrid Minden helyes válasz 1 pont. 4
pont b) A. Ebro B. Pireneusok Minden helyes válasz 1 pont. 2 pont c) Az Eurázsiai-hegységrendszerhez. 1 pont 1 pont Összesen: 7 pont 3. FELADAT a) 1. Balatonfüred 2. Hévíz 3. Keszthely 4. Zalakaros 5. Nagykanizsa 6. Zalaegerszeg 7. Siófok Minden helyes válasz 1 pont. 7 pont írásbeli vizsga 1011 2/5 2010. május 13 Földrajz középszint Javítási-értékelési útmutató b) Gyógyfürdőjük / termálfürdőjük / gyógyvizük / wellness-szolgáltatás / fürdőzés miatt. 1 pont 1 pont c) Horvátországba 1 pont 1 pont Összesen: 9 pont II. rész 1. FELADAT december 22. 3 5 7 március 21. 1 6 8 június 22. 2 4 9 Minden helyes válasz 1 pont. Az egyes sorokon belül a sorrend nem számít Összesen: 9 pont 2. FELADAT a) rétegvulkán / sztratovulkán /robbanásos működésű vulkán 1 pont 1 pont 1+1 pont b) földrengés, gőzkitörés / hamukitörés A sorrend nem számít. Bármelyik kettő említése elfogadható 2 pont 1 pont 1 pont 1+1 pont c)
Aláhúzva: 3. elcsúszó vagy 2 közeledő d) 1. óceáni kőzetlemez A sorrend nem számít. 2. szárazföldi kőzetlemez 2 pont 1+1 pont e) andezit, riolit A sorrend nem számít. 2 pont 1 pont f) pl. Fuji, Mt Pelée, Popocatépetl, Etna Más helyes példa is elfogadható. 1 pont Összesen: 9 pont 3. FELADAT a) A betű a szárazföld fölött és M betű a tenger fölött. b) A tenger felől a szárazföld irányába mutató nyíl. írásbeli vizsga 1011 3/5 1+1 pont 2 pont 1 pont 1 pont 2010. május 13 Földrajz középszint Javítási-értékelési útmutató c) 1. növeli 2. csökkenti 1 pont 1 pont 2 pont 1 pont 1 pont d) izobár Összesen: 4. FELADAT a) 1. feltöltő vagy alsó 2. oldalazó vagy közép / meanderező 3. bevágódó vagy felső 6 pont 1 pont 1 pont 1 pont 3 pont 1 pont 1 pont 2 pont 1 pont 1 pont b) Itt a legkisebb a folyó munkavégző képessége: 1 Itt egyszerre építi és pusztítja is a medrét: 2 c) deltatorkolattal Összesen: 6
pont Összesen: 7 pont 5. FELADAT 1. A 2. H 3. G 4. D 5. D 6. B 7. E Minden helyes válasz 1 pont. 6. FELADAT a) Aláhúzva: csökkent 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont 1 pont b) Aláhúzva: nőtt c) Relációsjel: < d) 35-39 évesek e) Számítás: Az 55–59 éves korcsoport a teljes népesség 3%-át alkotja. (3–3,5% közötti érték elfogadható.) Elv: 22 000 000 x 0,03 = 660 000 vagy 22 000 000 x 0,035 = 770 000 A nők lélekszáma: 660 000 és 770 000 fő közötti érték f) csökkenő népességű/ elöregedő társadalom Elfogadható a stagnáló népesség is. 1 pont 1 pont 1 pont 3 pont 1 pont 1 pont Összesen: írásbeli vizsga 1011 4/5 8 pont 2010. május 13 Földrajz középszint Javítási-értékelési útmutató 7. FELADAT 1. Paks 2. Győr 3. Makó 4. Szekszárd 5. Gyula Minden helyes válasz 1 pont. Összesen: 5 pont Összesen: 9 pont Összesen: 5 pont Összesen: 5 pont 8. FELADAT 1. A 2. C 3. A 4. C 5. C 6. B 7. B 8. A
9. A Minden helyes válasz 1 pont. 9. FELADAT 1. H 2. H 3. I 4. H 5. I Minden helyes válasz 1 pont. 10. FELADAT 1. c) 2. e) 3. a) 4. d) 5. f) Minden helyes válasz 1 pont. 11. FELADAT a) éhínség / aszály / vízhiány / népességrobbanás / erdőirtás / környezeti gondok / energiahiány / természetes élővilág pusztulása / eladósodás 1+1+1 pont Bármelyik három megnevezése 1–1–1 pont. 3 pont b) tűzifához való hozzájutás / növekvő termőföldigény / nyersanyag / export / települések növekvő helyigénye 1+1 pont Bármelyik kettő megnevezése 1–1 pont. Más helyes válasz is elfogadható 2 pont c) Talajerózió / talajpusztulás / földcsuszamlás / árvizek 1 pont Összesen: A feladatlappal elérhető összes pontszám: írásbeli vizsga 1011 1 pont 6 pont 100 pont 5/5 2010. május 13