Vallás | Keresztény » Nyírő Zoltán - A tized és az adakozás

Pünkösdi Teológiai Főiskola Gyakorlati Teológia tanszék Szakdolgozat A tized és az adakozás Készítette: Nyírő Zoltán Szaktanár: Dr. Rajki Zoltán Készült: 2004. márc 19 1 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS3 2. BIBLIAI ALAPVETÉS 4 2.1 A tized fogalma 4 2.2 Az adakozásra és a tizedre vonatkozó kifejezések 4 2.21 Az ószövetség kifejezései 4 2.22 2 2 Az újszövetség kifejezései 4 3. A SZENTÍRÁS TANÍTÁSA A TIZEDRŐL4 3.1 Ószövetség 4 3.11 Az ősatyák kora4 3.12 A tized a törvényben5 3.121 A tized a leviták eltartására 5 3.122 Az adakozás célja 6 3.13 A tized helyreállítása a prófétai írásokban 7 3.2 Újszövetség 9 3.21 Jézus tanítása a tizedről, és az adakozásról9 3.22 A korai egyház gyakorlata 10 4. MAGYARÁZATOK A TIZEDRŐL A XX SZÁZADBAN 17 4.1 A tized létjogosultsága ma 17 4.2 Az evangélizálás ma is igényli a hívők anyagi áldozatát 18 4.3 Hova adja a hívő az adományt? 19 4.4 Az adakozás “haszna”20 4.5

Gyakorlati megvalósítás21 4.6 Támadások a tized ellen 23 5. KÖRKÉRDÉS A HÁZICSOPORTBAN A TIZEDRŐL26 6. FELHASZNÁLT IRODALOM 32 2 1. Bevezetés Miért a tizedről írok szakdolgozatot? – Amikor odáig jutottam, hogy elkövetkezik a szakdolgozat írásának ideje, sokat gondolkoztam, hogy miről írjak. Egy olyan gyakorlati témáról akartam írni, amely nap, mint nap foglalkoztatja a hívőket. Arra az elhatározásra jutottam, hogy a pénzzel, ezen belül a tizeddel kapcsolatos témát fogok megragadni. A mindennapi ember azt mondja: az adakozás, a tizedadás az én magánügyem, annak adok, akinek akarok és annyit, amennyit én gondolok, nem tartozik másra. Ez a gondolkodásmód napjainkban is, sok követőt vonz a keresztény körökben is. Gyülekezetekben járva sokszor hallom, és szembesülök azzal, hogy a pénz mennyire befolyásolja, és meghatározza az emberek életét. Egy dolog megragadta a figyelmemet, és nagyon foglalkoztatott: a gyülekezetekben

tapasztaljuk, hogy mennyire nehezen tudnak fő állásba meghívni, és alkalmazni egy pásztort, mert kevés a pénz. A hívő emberek, pásztorok azt hangoztatják, és tanítják, hogy tíz ember képes eltartani, egy embert. Aki tízig tud számolni, az tudja, hogy tíz kereső, fizetést kapó ember, ha a fizetésének tíz százalékát félreteszi, akkor plusz egy embert el tud tartani, illetve, annak családját. Sok egyház, ha nem volna állami támogatás, nem tudna működni, mert egyszerűen nincs annyi pénzük, hogy jól funkcionáljanak. A mai helyzetben, amikor az adónknak az 1%-káról beszélünk minden felekezet, azon igyekszik, hogy minél többen nyilatkozzanak az Egyházuk javára, mert ennek arányában kapnak állami támogatást, és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jól működjenek. Sok gyülekezetben tapasztalja az ember, hogy messze nem annyi a bevétel az adakozásból, mint amennyinek kellene lennie. Egy gyülekezet pásztorától azt hallottam, hogy

ötvenfős gyülekezetükben havonta átlagban hatvanezer forint jön össze az adakozásból. Lehetne még számos jó és rossz példát említeni Ezeknek a tényeknek birtokában jutottam arra az elhatározásra, hogy a tizedről, mint adakozási formáról fogok írni, mert ezt nagyon fontosnak tartom az Egyház, és annak jövője szempontjából, ugyanis egyik meghatározó tényezője jó működésének. Dolgozatomban szeretném feltárni a tized és az adakozás bibliai gyökereit, bizonyítva, hogy ez a gyakorlat nem emberi találmány, hanem Isten igéjére épülő szükség. Mind az Ó-, mind az Újszövetség tanítását áttanulmányozva kívánom megmutatni a tizedfizetés kialakulását, fejlődését és megszilárdulását, főként a gyakorlati oldalát vizsgálva. A téma feldolgozásakor szembesültem azzal, hogy milyen kevés irodalma van e kérdésnek. Ez jó és rossz is egyben Jó, mert kihívást jelent e kevéssé feldolgozott területen mozogni, rossz mert

kevés a támpont a történelmi rész megírásához. Ez az oka, hogy munkámban az ókori és a középkori keresztény gyakorlatot csupán érintem. Szeretném a hangsúlyt a XX Századi, újprotestáns egyházak tizedről való látására tenni, nem feledkezve meg az ezeket ért kritikákról sem. Ezen belül az Evangéliumi Pünkösdi Közösség gyakorlatát mutatom be egy házicsoportban elhangzott vélemények és D. Nagy Tamással, az EPK alelnökével készült interjú alapján. Mivel pásztori szolgálatot végzek Inárcson, szeretném bemutatni a gyülkezet látását és gyakorlatát az adakozással kapcsolatban. Talán nem annyira tudományos a dolgozatnak ez a része, és eléggé szubjektív, de mindenképp tanulságosnak érzem. Kívánom, hogy soraim épülésére legyenek mindenkinek és segítsenek jobban megvilágítani ezt a fontos igazságot. 3 2. 2.1 Bibliai alapvetés A tized fogalma Az ember jövedelmének tizedrésze, amelyet bizonyos állami vagy

vallásos célra félretesz. Eredete ismeretlen, de már Mózes előtt előfordult, Babilontól Rómáig gyakorolták. 1 Világi megközelítés: “dézsma”, Európában a korai középkortól az egyháznak járó adó, amelyet meghatározott termények után szedtek. 2 2.2 Az adakozásra és a tizedre vonatkozó kifejezések 2.21 Az ószövetség kifejezései Ma ’asér  : tized, a szó töve a “tíz” vagy talán “italáldozat” 3 Bikkurim  : első termés, a szó töve a bkr “előbb születni” 4 2.22 2. 2 Az újszövetség kifejezései dekaté: tized, a “deka”(tíz) tőből származik (pl. Zsid 7, 2)  (doszisz): adás, adomány, ajándék. 3. A Szentírás tanítása a tizedről 3.1 Ószövetség 3.11 Az ősatyák kora Ha azt kutatjuk, hogy a tized honnan ered, láthatjuk, hogy ez egy egyetemes vallási szokás. Két mozzanat van, ami mindenhol felfedezhető: a nép ajánl fel az

áldozat bemutatásához szükséges dolgokat. A pap, aki elvégzi a közbenjárást, az életfenntartáshoz szükséges dolgokat megkapja belőle. 5 Thomassin, katolikus 1 Bibliai nevek és fogalmak 241. old Magyar Nagylexikon, [2003] 17. kötet, 518 old 3 Biblikus Teológia Szótár, 1445. old 4 Uo. 5 Fatér István [1910] 4. old 2 4 teológus írja: “a természet szava nyilvánul meg ebben, az a természeti törvény, melyet az Alkotó minden ember szívébe beleírt”. 6 A tizedről szóló első bibliai feljegyzést Ábrahám történetében (1Móz 14, 18-20) olvashatjuk. Ábrám győztes csatából megtérve tizedet adott mindenből Melkhisédeknek, Sálem királyának. Úgy tűnik e cselekedet már ismert volt az ősatyák korában is. Tette tiszteletet fejez ki a magasabb rangban álló felé Érdekes ez az esemény, mert Ábrám volt a győztes, és a győztes adott a saját vagyonából tizedet. A patriarchális korban nem volt szokás ezt cselekedni. Ezzel a

cselekedetével nemcsak azt ismeri el, hogy Melkhisédek felette áll, hanem azt, hogy ő mindenestől Melkhisédektől függ. 7 Jákób fogadása Istennek (1Móz. 28, 20-22) A történetből világosan látszik, hogy Jákób jogosnak tartotta a neki adatott javakból konkrét részt adni köszönet jeléül. Ez a tett továbblépést mutat az előzőhöz képest. Nemcsak tisztelet jele, hanem a háláé is 8 3.12 A tized a törvényben. Az ősatyák korában, mint láttuk, a felajánlás szokásjog, vagy önkéntes volt. Ezzel szemben a mózesi parancsolat már tételesen szabályozza az Úrnak adandó, dolgok mértékét. Ugyanakkor az adakozás céljait is feltárja. Meg kell jegyeznünk, hogy az Ószövetség gyakran kapcsolja össze a zsengékkel a tizedet. Mózes korában keveredik a két fogalom. (5 Móz 12, 6; 14, 22) 9 A legősibbnek tartott törvénygyűjtemény, a Szövetség könyve nem említi, csupán úgy rendelkezik, hogy a föld első termésének javát kell az ÚR

házába elvinni (2. Móz 23, 19) A föld termésének, sőt az állatállománynak is a tizede az Urat illette. Ennek a természetbeni megadása alól az ószöv.-i törvény úgy adott feloldást, hogy a becsértéket még annak ötödrészével kiegészítve kellett megfizetni. 10 3.121 A tized a leviták eltartására A Bibliában hangsúly arra esik, hogy a tizedet a központi kultuszhelyre kell vinni, de azzal a könnyítéssel, hogy ha valaki messze lakik, akkor a tizedet lakóhelyén eladhatja, s a kapott pénzen vásárolhat más terményt vagy állatot a központi kultuszhely városában. A tizeddel kapcsolatban ajánlja a törvény a lévitákat és a szegény sorsúakat a gazdagabbak gondjába, sőt ezzel kapcsolatban a fejezet végére az a rendelkezés kerül, hogy harmadévenként otthon kellett félretenni a tizedet, és abból ellátni a rászorulókat. Ezzel a kiegészítéssel úgy vált teljessé a tizedtörvény, hogy benne nemcsak a szentélyről való

gondoskodás kapott helyet, hanem az irgalmasság 6 Fatér István [1910] 4. old MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Tóth Kálmán 1 Móz 14, 17-24 címszó alatt 8 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Tóth Kálmán 1 Móz 28, 1-22 címszó alatt 9 Biblikus Teológia Szótár, 1455 old. 10 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Tóth Kálmán 3 Móz 27, 1-34 címszó alatt 7 5 gyakorlása is (5 Móz. 14, 22–29) 11 A tized felfogható a zsidó nép jövedelemadójának Ezt az is mutatja, hogy a királyság létrejöttével az uralkodó is igényt tartott rá (1Sám 8, 15). Dávid király vallást tesz(1.Krón29, 10-19), hogy minden földi kincs és gazdagság az Istené Ő a tulajdonos, az ember csak kapja, hogy kezelje, mint a sáfár és forgassa, mint a szolga A 16–17 v.-ből árad a vissza adakozás öröme. Az igaz hitből mindig jókedvű adakozás, áldozatkészség és öröm fakad Az áldozatkészség hiánya a hitbeli

megszegényedés vészjele. Az adakozás indulatát Isten tarthatja meg és újíthatja meg népe szívében (18. v) Ezért Dávid az engedelmesség és áldozatkészség ajándékát kéri a nép és Salamon szívébe, mert egyik sem alapvonása az emberi természetnek, hanem Isten ajándéka. 12 3.122 Az adakozás célja Istentisztelet. A hitvallás individuális fogalmazásban van az első termés bemutatójának a szájába adva, de kollektív értékű is az egész Izrael hálás örömét fejezi ki (5. Móz 26, 1–19) 13 Hálaadó jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az adomány vivője vallást tesz arról, hogy az Úr adta azt a földet, amelynek a termését Izráel élvezheti. Az oltár elé tétel szimbolikus cselekménye után következik az a hitvallás, amely összefoglalja ugyanis Izrael üdvtörténetének ama részét, amely a patriarcháktól kezdve Egyiptomon át az ígéret földjéig vezetett. (5 Móz 26, 1–19) 14 A kultuszi személyek

javadalmazása éppen nem ismeretlen az ókori keleten, sőt attól kezdve sem. Bármennyire személyessé is van téve ez az “egyházi adótípus”, mint amely a papság személyes ellátását van hivatva szolgálni, mégis az isteni gondoskodás mutatkozik meg benne azokról, akiknek “az Úr az öröksége”. A javadalom tehát személyes gondoskodás, de mégis arra való, hogy a papságnak ne kelljen a mindennapi kenyér gondjaival küszködnie, hanem fordíthassa minden gondját az Úr ügyének, az istentisztelet végzésének és a gyülekezet tanításának a szolgálatára. (4 Móz 18, 1 –32) 15 A lévitáknál a termények tizede a legfontosabb javadalmi tétel – s ez ismét a legkésőbbi intézkedésnek tekintendő, mert a korábbi törvényes rendelkezések szerint a léviták inkább csak “vendégül látandók” voltak az ünnepi étkezéseknél s a tizedadásnál. Az itt levő végső rendelkezés viszont – amely a lévitákat “kártalanítja”

azért, hogy ik nem lehettek – arra is kötelezi a lévitákat, hogy a hozzájuk adóként befolyó tizedek további tizedrészét adják át az áldozópapságnak. Ez az intézkedés a papok részére újabb javadalmi tételt jelent, ugyanakkor jogilag azt fejezi ki, hogy a léviták adózás tekintetében éppúgy alá vannak rendelve a papságnak, mint a gyülekezet a lévitáknak. 16 A szociális szükségek betöltése. A tized, mégpedig speciális deuteronomista értelmezés szerint minden harmadik évben a szegényeket illette. Amint látszik, ez a tizedadás is szertartásos módon, ünnepélyes deklaráció mellett történt (5 Móz. 26, 10–13) 17 11 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Tóth Kálmán 5 Móz 14, 22-29 címszó alatt MRVSZ 13 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Tóth Kálmán 5 Móz 26, 1-19 címszó alatt 14 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Tóth Kálmán 5 Móz 26, 1-19 címszó alatt 15 MRVSZ Folio 4. 2 2000

CD Jubileumi Kommentár: Dr Tóth Kálmán 4 Móz 18, 1-32 címszó alatt 16 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Tóth Kálmán 4 Móz 18, 1-32 címszó alatt 17 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Tóth Kálmán 5 Móz 26, 1- 19 címszó alatt 12 6 3.13 A tized helyreállítása a prófétai írásokban. A Biblia tanúsága szerint Izráel miután letelepedett és berendezkedett Kánaán földjén, néhány évszázad alatt eltávolodott a Törvénytől. Isten ítéletet gyakorolt népe felett, majd miután megtértek, elkezdődött a helyreállítás. Ebben a munkában a prófétai szolgálaté volt a főszerep A próféták megintették a népet az adakozás és a tizedadás helytelen módja, vagy annak elmulasztása miatt. Egy jó példa a gyűjtés tudatos megszervezésére: 2 Kir. 12,5–17 Jóás idejére a már kb. 150 éve készült jeruzsálemi templom renoválásra szorult A királyi felhívás szerint háromféle adakozásból kívánták

a renoválás költségeit biztosítani: a szent adományokból, becslés szerint megállapított személyi adókból és önkéntes adományokból. A szent és önkéntes adományok között a különbség az lehet, hogy az utóbbi mai fogalmaink szerint az Isten dicsőségére szánt áldozatos adományokat jelentheti. A becslés szerint kirótt pénz háromféle volt: az elsőszülöttek váltságdíja), a fejadó és a fogadalmi felajánlások megváltása). Ebben az időben térhettek át a természetbeni adományokról a pénzadományokra A befolyt adományok azonban nem fedezhették a felmerülő egyéb költségeket sem, ezért a renoválás ügyét évről-évre halasztották. Így érthető a király felhívása, hogy a néptől átvett minden adományt a templomra fordítsanak. Amikor pedig ezen a módon sem értek el eredményt, az áldozatkészség fokozására Jehójádá pap bevezeti a templomi perselyt, melyet az oltár mellett helyeztek el. A templomlátogatók

adományaikat átadták az ajtónál álló papoknak, akik aztán betették a perselybe. Perselybontás nem volt minden alkalommal, hanem csak amikor már sok pénz volt a perselyben. Szigorú rendelkezés szerint az egész összeget csak a templom javítására lehetett felhasználni. A 16 vers arra utal, hogy a munkát megbízható emberek végezhették, s ezért nem volt szükség elszámoltatásukra. A perselyes adakozás bevezetésének célja az lehetett, hogy meghatározott célra jobban fog a gyülekezet adakozni 18 Ámós izraeli próféta (Kr.e792-740) feddése e hiányosságokra utal Ahogy a papok adták az utasítást áldozatok előírásszerű bemutatására, a próféta most ezt a formát választja a maró gúny eszközéül, hogy rávilágítson a kultikus fontoskodás és nyüzsgés értelmetlenségére. Bétél és Gilgál két nevezetes kultuszhely Az előbbi Jákób tradícióval kapcsolatos (Hós. 12, 4) és birodalmi szentély (1Kir 12, 29), az utóbbi viszont

a honfoglalás idejének kultuszhelye volt a Jordán völgyében (Józs. 4, 20) A naponként vitt véres áldozat lakomával folytatódott. A kovászosból adott áldozat hálaáldozat volt (3 Móz 7, 13) Míg az önkéntes áldozatnak különleges érdemet tulajdonítottak, ezért igyekeztek dobra verni (“hirdessetek adjátok tudtul” vö. Mát 6, 2!) Ezek azonban mind hiábavalók, mert csak hitszegéseiket szaporítják velük. Leadhatják “harmad-nap”, – tehát az elindulást, majd a megérkezést követő napon – tizedeiket, mégsem találkozik, az Jahve jótetszésével. Ezért hangsúlyosak a végződések: “áldozataitok”, “tizedeitek” és a végén “mert így szeretitek”. Mit sem ér a kultuszi teljesítmény, ha az egy szükséges helyett teszik, amire pedig az egyiptomi csapásokhoz hasonló intések sorozatával figyelmeztette őket Jahve. Mert Őhozzá kellett volna visszatérniük (Ámós 4, 4) 19 Júdában Ezékiás király (Kr.e 716-687) amikor az

istentiszteletet helyreállította, akkor a templomról és a szolgálattevőkről a “zsenge” és tized elrendelésével gondoskodott. A páska ünnep lelki megújhodásának 18 MRVSZ “reggelente áldozataitok”, lásd 2.Móz 29, 38-42 “tizedeiteket” az a különleges tized lehet, amit 3 évente kellett hozni (vö. 5Móz 14, 28) “harmadnaponként” vagy “három évenként” A héber “napok” szó néha éveket jelent. Magyarázatos Károli Biblia , [2001] 1243 old 19 7 hatásait mutatja, hogy a felhívásra jóval több adomány gyűlt be, mint várták. Mivel a nép jókedvvel és a vártnál többet adakozott, az Úr még jobban megáldotta őket. Az Úr a lelki megújulásra testi javakat is adhat ráadásnak Tizedből csak tényleges szolgálatban álló pap kaphatott javadalmat, de családja minden tagjáról gondoskodtak. Viszont elvárták, hogy a tisztességesen ellátott család tagjain is észrevehető legyen a papi szolgálat szentsége. Ez a nem

feltűnő rendelkezés mutatja, hogy Izrael társadalmi életében mennyire felismerték a családi élet jelentőségét. Szinte mondhatjuk, családban gondolkoztak A falun élő papról a közeli városi papok útján gondoskodtak. Így a falusi pap anyagilag s társadalmilag sem volt elszigetelve a papi rend közösségétől A nép buzgón adakozott, így a papok annál inkább élhettek az Úr törvényének, papi szolgálatuknak. (2. Krón 31, 3–19) 20 A fogság ideje után, amikor a zsidók újra visszatérhettek hazájukba, lehetőségük volt a törvény újbóli gyakorlására. Ez nem mindig sikerült: Aggeus próféta elítélte azt a fajta gondolkozásmódot, amikor Isten népe először a saját szükségeit helyezi előre a templom építése elé (Agg. 1, 4) Egy fontos törvényszerűségre világít rá: az anyagi áldás Istentől függő része (például az aratás és a szüret), összefüggésben van az adakozással! (Agg 1, 5-7). Nehémiás (Kr.e 455) aki a nem

csupán Eljásib pap bűnét vette észre, hanem a felülről adott rossz példa következményeit is, amelyek már az egész templomi szolgálat elhanyagolásában nyilvánultak meg. Mivel a nép nem szolgáltatta be a léviták részét, tizedét és az elöljárók sem törődtek az adományok szorgalmazásával, veszélybe került a templomi kultusz végzése. A Nehémiás által Jeruzsálembe telepített léviták (Neh 11, 15–18; 12, 28) minimális megélhetése sem volt biztosítva, ezért azok visszatelepedtek a maguk régi lakhelyére, hogy mezőiket művelve megélhessenek. Nem csupán a léviták sorsáról volt itt szó, hanem Isten ügyéről, a templomi szolgálat rendjéről. Nehémiás visszahozatta a lévitákat és gondoskodott szolgálatuk anyagi feltételeinek biztosításáról is. Szavának és határozott tetteinek eredményeként egész Júdában újra befolytak a szükséges tizedek és adományok. A javak további kezelését Nehémiás négy megbízható

emberre bízta Ezután egy pap, egy írnok és két lévita gondoskodott a raktárak kezeléséről. Nehémiás, mint a gyülekezet hűséges tagja, érzett felelősséget az Úr házának dolgaiért. Fohászában azt kéri, hogy ne emberek előtt, hanem Isten előtt legyen nyilvánvaló az ő cselekedete.(Neh 13, 10–14) 21 Az utolsó próféta, Malakiás mintegy megpecsételi az Ószövetség tizedről szóló kijelentéseit. A prófécia keményen figyelmezteti a szövetséges népet arra, hogy messze eltértek Isten rendeléseitől, tehát vissza kell térniük Istenhez, mert csak akkor fordul Isten is hozzájuk ismét kegyelmes szeretetével. Jahve hangsúlyozza, hogy ő sohasem változott meg, mindig hűséges maradt a szövetségéhez. Ám a szövetséges nép ezzel szemben mindig “Jákób leszármazottja” maradt. Ez a kifejezés utalás a Jákób név eredeti jelentésére: csaló, aki a másikat becsapja. A (Mal. 3, 8–10) egyenesen Isten megcsalásának nevezi a tized

és az áldozati ajándékok elhanyagolását. A nép megkeményedett szívére mutat, hogy az Istentől való elhajlás tényét nem hajlandók elismerni, sőt csodálkozva vitatják, hogy miből és miért kellene visszatérniük a szövetséges Istenhez, ugyan mivel akarták volna bármikor is becsapni Istent? Két tényt említ a prófécia: a tizeddel és az ajándékokkal. De azt 20 21 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Domján János 2 Krón 31 3-19 címszó alatt MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Tussay János Neh 13, 10-14 címszó alatt 8 határozottan kimondja, hogy a szövetséges nép bizony mindenestül fogva nem szövetséges néppé (gój) lett. (Mal. 3, 6–12) 22 Van tehát szükség a visszatérésre, a megtérésre és ennek nyomán ismét elnyerhetik majd a szövetséges Isten bőséges áldását. Megtapasztalhatják, hogy Isten valóban sohasem változott meg Olyan élet sarjad az ígéret földén, hogy a nem szövetséges

népek mind boldognak mondják a szövetséges népet. 3.2 Újszövetség 3.21 Jézus tanítása a tizedről, és az adakozásról Újszövetségben alig találunk említést a tizedfizetésről. Nem gondolhatjuk, hogy Jézus eltörölte ezt a parancsolatot, mivel Ő a törvény betöltésére jött (Mát 5, 17). Az evangéliumok közül csak kettő, Mátéé és Lukácsé említi meg az egyetlen feljegyzett esetet, amikor Jézus ezt a kérdést szóba hozta. Igaz viszont, hogy ebben az esetben Jézus világosan megerősítette, hogy hisz a tizedfizetésben (Mát 23, 23). Jézus alaposan megdorgálta korának képmutató vallási vezetőit, akik, figyelmen kívül hagyták a törvénynek olyan létfontosságú elemeit, mint az igazságosság, a könyörületesség és a hit, miközben kínos gonddal megfizették a tizedet, még a kertjükben termett utolsó levélke után is. Ezzel arra akart rámutatni, hogy az Istennek tetsző életmód helyett nem elég pénzt adni. Istent

sokkal kevésbé érdekli egy ember pénze, mint a szíve Ugyanakkor Jézus nem tagadta, sőt megerősítette, hogy a tizedet is meg kell fizetni. 23 Akkoriban a tizedadás elvesztette lelki tartalmát, ezt látjuk a farizeusok elleni beszédében. A külsőséges kegyességi praxis a jelentéktelen, de mutatós részparancsolatok gondos szemmel tartásával eltakarja az ember szeme elől a törvény igazi igényét. A föld terményeire előírt tizedet a túlzó kegyesség kiterjesztette az illatosító vagy ízesítő “fűszerekre” is, de ebben ki is élte magát, így gondja nem terjedt ki a törvény Isten szerinti, igazi tartalmára. Az ember engedelmes válasza Istennek iránta tanúsított hasonló magatartására az emberek iránti jogosság, irgalmasság és hűség. 24 Tanítványainak mondta Jézus, hogy az ő cselekedeteiknek többnek kell lenni az ószövetségi mértéktől (Mt 5, 20). Ez vonatkozik az adakozásra is: “adjatok jó mértéket, megnyomottat”, ennek

gyümölcse, hogy az adakozó tapasztalja a pozitív visszahatást (Lk 6, 39). Jézus nemcsak tanított az adakozásról, hanem komolyan is gondolta Ezt látjuk az adópénz fizetésénél (Mát. 17, 27) Arra is van példa, hogyan értékeli Isten a neki szánt adományt. Nem a mennyiséget nézi, hanem az ember lehetőségeit (Lk 21, 1-4). A Biblia azt mondja Jézusról, hogy amerre járt, mindenütt tanított, prédikált, és gyógyított (Mát. 9, 35) Arról nemigen olvasunk, hogy különösebben sok időt töltött volna adományok gyűjtésével. Látjuk ugyanakkor, hogy szolgálatának voltak olyan partnerei, akik rendszeres anyagi támogatásban részesítették. (Jn. 2, 2; 4, 45; 12, 2) Ezen felül számos olyan igerész található, ahol Jézus a pénzről és adásról beszél. Különösen sokat említi ezt a témát a szegények segítésének összefüggésében Említésre érdemes, hogy Júdás volt a tanítványi kör vagyonkezelője, és vele szemben is

megfogalmazódtak kritikák (Jn 13, 29). 22 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Módis László Mal 3, 6-12 címszó alatt Kenneth E. Hagin [2001] 96 old 24 MRVSZ Folio 4.2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Varga Zsigmond Mát 23, 1-36 címszó alatt 23 9 3.22 A korai egyház gyakorlata Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyvben egy újfajta gyakorlat tükröződik. A hívők megtartották a mózesi törvényeket, jártak templomba (Ap. Csel 3, 1) Feltételezhetjük, hogy a tizedre vonatkozó előírásokat is cselekedték. Ugyanakkor a frissen megalakult jeruzsálemi gyülekezetben egy eddig nem gyakorolt módon segítették a köztük lévő szegényeket (Ap. Csel 2, 45; 4, 32-37) Ez a javak önkéntes megosztását jelentette, hogy gondoskodjanak azokról, akik az élethez szükséges alapvető dolgokkal nem rendelkeztek. 25 E versek alapján szoktak beszélni az ősegyház vagyonközösségéről, azonban helytelenül. A magánvagyon megmaradt, amit mutat

többek között, hogy Mária, Márk anyja, akinél a keresztények gyülekezni szoktak, saját házzal rendelkezett. Barnabás példáját nem hozná fel, ha az általános jelenség lett volna 26 Fontos volt az adományok helyes kezelése, ezért az apostolok egy héttagú bizottságot (diakónusok ) választottak e feladatra. 3.23 Alapelvek a pénzről és az adakozásról, az apostoli levelekben. A korai egyház -mint előzőleg láttuk- a pünkösd élménye után teljes buzgalommal szolgált lelkiekben, és anyagiakban egyaránt. A törvény adakozásra buzdító parancsait jócskán meghaladták tetteikben Úgy tűnik tizedet csak a templomnak adták, mint egyedüli vallási intézménynek, tekintetbe véve azt, hogy az első évtizedekben az újszövetségi közösségek nem intézményesültek. Egyrészt az üldözések, okozta gyakori változások miatt nem is tehették, másrészt a Szent Lélek “ad hoc” vezetése miatt(pl. Apcs 8, 1; 8, 26 )

Az adakozásból befolyt pénzt szinte teljes egészében a szociális gondoskodásra fordították. Csak a Kr u 5 századtól, kezdett kialakulni – főképp Pál lévén - az újszövetségi teológia lefektetése. Pál apostol levelei nyújtják a legátfogóbb tanítást a keresztény adakozásról. Talán furcsának tűnik, de a “tized” fogalmát sehol sem használja. Ennek oka, hogy nem akarta az ószövetségi törvénykezést átmenteni a keresztény gyülekezetek életébe (pl. Róm 3, 28; Gal 3, 23-26) Ő a szabadság törvényét hirdette (Gal 5, 13) Leveleiben megismerhetjük az adakozás céljait, módjait. Alapállása, ahogy a Korinthosziakhoz írt 1levelének, 10 fejezetében a 26 és 28 versekben is kijelenti, hogy “a föld az Úré, és annak teljessége”. Mind az Ó-, mind az Újszövetség elismeri Istent, mint minden javak teremtőjét és birtokosát. Ezért, ha bármit is adunk, az nem jogosít fel arra, hogy arrogánsan megköveteljük, hogy Isten is

tegyen valamit érte cserébe. Ezzel szemben az a helyes, ha az adás imádásunk részét képezi, elismerendő, hogy bármit is adunk Istennek, azt eredetileg Ő teremtette, majd azt követően Ő adta nekünk. Ezért az adakozáshoz való helyes hozzáállás az imádat és a hála atmoszférája 27 A másik fontos vonás, amely az ószövetségben is megtalálható, de itt hangsúlyosabb: hívő adakozását a szeretetnek kell motiválnia (1. Kor 13, 1-3) A Modern Nyelv-fordítás ezt így fogalmazza meg: “És ha oda is adom mindenemet az éhezők megsegítésére, és ha átadom is a testemet, hogy megégessék, de nincs bennem szeretet, abból a legcsekélyebb hasznom sem származik.” 28 A 3. vers, olyan embert mutat be, aki vagyonát (hüparchonta ) apránként, morzsánként adja oda másoknak eledelül (psómisó 25 Biblia Szent István Társulat, [1987] 1545. old Biblia, Szent István Társulat, [1987] 1275. old 27 Kenneth E. Hagin [2001]

231-233 old 28 Kenneth E. Hagin [2001] 236 old 26 10 ). Olyanra gondoljunk, akinél nemcsak a sajátjáról való lemondás képessége található, hanem még egy életet odaadó szegénygondozása is. Semmit sem fog érni ez szeretet nélkül Az utolsó példa szövege vitatott Lehet kauthésomai-t (olvasni, akkor jelentése: dicsekedni. “Ha testemet odaadom (ti. áldozatul), hogy dicsekedjem”, akkor abból semmi hasznom nincs Ha a helyes olvasat: “ha tűzre adom testemet”, ez akkor is többértelmű. Lehet ugyanis mártírium vállalása (vö Dán 3; még keresztyén vértanúk elégetése akkor nem volt), de lehet önkéntes megengedése annak, hogy testükbe a rabszolgaság bélyegét süssék. Szerintünk Pál erre gondolt, ugyanis ez illik legjobban a szövegösszefüggésbe: valaki apránként jótékonysági céllal feléleti a szegényekkel a vagyonát, végül önmagát is eladja rabszolgának

(rabszolgabélyeget süttet magába), hogy saját testének árával is jótékonykodjék. De ez sem ér semmit szeretet nélkül! 29 Az anyagi hozzájárulás érzelmi oldalával több helyen foglalkozik. “Az adakozó szerénységben, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel tegye”(Róm. 12, 6-8) Vannak olyan hívők, akik az adás területén jeleskednek Ez nem jogosítja fel a többi hívőt arra, hogy ne tegyenek eleget az adakozás területén mindnyájunk irányában megnyilvánuló isteni elvárásoknak. 30 A gyülekezet minden tagjához odafordul intő szavával Pál, ahol csak a Krisztus szeretetéből fakadó szolgálat folyik. Mindenütt áll az, hogy az adakozásnak (metadidonai, mint Lk 3, 11; Ef 4, 28) hátsó gondolatok nélkül és tiszta szívvel, a gyülekezet gondozásában vállalt szolgálatnak odaadó igyekezettel, az irgalmasság cselekvésének pedig derűs, örvendező légkört teremtő módon kell történnie. Ide kapcsolódik az

ismert ige: “a jókedvű adakozót szereti az Isten”(2Kor 9, 7).  A pénz felhasználása. Fontos része a szociális gondoskodás Nemcsak helyi szinten, hanem mint látni fogjuk globális nagyságban is. Kr u 45 körül Agabus próféta megjövendölte a nagy éhséget Izrael földjén (ApCsel 11, 28-30), az apostolok nyomban intézkedtek. A jeruzsálemi elszegényedett gyülekezetnek szánt pénz gyűjtését nevezi itt logeia-nak (az apostol. Erről más leveleiben is írt (Róm 15, 25; 2Kor 8–9 r; Gal 2, 10). A szó a szakrális értelmű adományokra vonatkozott, de Pálnál nem kultikus, hanem szociális-diakóniai értelme volt: “a szentek” szükségeit szolgálta. Így nevezte az apostol a keresztyéneket általában, de különösen is a jeruzsálemi ősgyülekezet tagjait (Róm. 15, 25; 2Kor 8, 4) nekik szánt pénzadományoknak kettős célja volt: segíteni akart vele a kirekesztettség szociális státusában lévő jeruzsálemi

zsidókeresztyéneken, egyszersmind demonstrálni az ősgyülekezet és a pogánykeresztyének összetartozását. Az a tanácsa, hogy a korinthusiak vasárnaponként (a hét első napján) otthonaikban tegyék félre e célra az előző héten megmaradt pénzt, aztán egy idő után a külön-külön tartott adományokat gyűjtsék össze és az általuk választott, megbízható emberekkel küldjék Jeruzsálembe. Ha “méltó” lesz adakozásuk, azaz megfelelő összeg gyűlik egybe, akkor maga Pál fogja felvinni azt, a választott férfiak kíséretében. Kharis-nak ( nevezi (3) az adományt, ami ebben az összefüggésben minden kényszer ellentéte. 31 Az egyedülállókról külön is megemlékeztek (1 Tim 5,3- 8) Az apostoli kor bizonyságai szerint az ősegyházban jelentős számban voltak özvegyek, akik gazdasági és jogi segítségre szorultak. A zsidókeresztyén gyülekezetekben volt hagyománya az özvegyek megsegítésének, mivel a zsidóságban

törvényesen gondoskodott a közösség róluk (vö. ApCsel 6:1; 9:39) A hellenista társadalomban azonban ez a kérdés teljesen megoldatlan volt. Ezért kap ebben a levélben olyan nagy hangsúlyt az özvegyek sorsának az ügye. Pál az özvegyek ügyét az 5. parancsolat szellemében rendezi A “tiszteld” szó ugyanaz (timá! 29 30 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár Bolyki János 1 Kor 13, 1-3 Kenneth E. Hagin [2001] 233 old 11 mint amelyikkel a szülők iránti kötelességet előíró parancs kezdődik (2.Móz 20: 12 LXX) A timé  szóban benne van az anyagi segítség gondolata is, a honorárium értelmében. Az apostol rendelkezése az, hogy a hozzátartozók nélküli özvegyekkel szemben a gyülekezet gyakorolja az 5. parancsolat által kirótt kötelességet Akiknek pedig gyermekei vagy unokái vannak, azok adják meg a nekik kijáró tiszteletet és “tiszteletdíjat” 32 A szolgálók javadalmazása. A zsidó hátterű

keresztényeknek nem volt ismeretlen, hogy Isten szolgái támogatva vannak a közösség által. A pogányságból megtértek esetében néha aggályok merültek fel A korinthusikhoz írt leveleiben Pál több oldalról megvilágítja az igazságot. Egy ószövetségi igét idéz (5 Móz 25, 4), amely a munkát végző ökör táplálékhoz való jogát írja. Felteszi a költői kérdést Pál: “vajon az ökrökre van Istennek gondja?”. Válaszában kifejti, hogy ezek az igék, a szolgálókra vonatkoznak A keresztény szolgálat hasonlít a szántáshoz és a csépléshez, és Isten úgy határozott, hogy akik Őt szolgálva ezekben a dolgokban foglalatosak, ne saját költségükön végezzék (1. Kor 9, 7-10) 33 Aztán felfogható a szolgálók és a gyülekezet kapcsolata, mint kereskedelem. Szellemi javakért anyagiakat adni (IKor 9, 11) Ő azonban inkább lemondott e jogáról, hogy ne tartsák élősködőnek (1. Kor 9, 15) Fontosabb szolgálata van, előbb még el kell

azonban végeznie egy feladatot. Makedónia és Akhája gyülekezeteinek pénzadományát kell összeszednie, és átadnia a jeruzsálemi gyülekezetnek. A kollekta a pogánykeresztyén gyülekezetek hálájának kézzelfogható jele Jeruzsálem iránt, ahonnan az evangélium kiindult, és hozzájuk is eljutott. A kapott lelki javakért anyagiakkal szolgálnak a sok oknál fogva nehéz anyagi körülmények közé került jeruzsálemi keresztyénségnek (Róm. 15, 25-27; Gal6, 610) 34 A szolgálótestvéreknek joguk van ahhoz, hogy a szolgálat terén elvégzett munkájukért anyagi támogatásban részesüljenek (1. Tim 5, 17-18) A presbyteros (szó a Pásztori Levelekben két dolgot jelöl, életkort és egyben meghatározott tisztséget. A község élén álló vének tanácsát ismeri már az Ószövetség is. A hellenizmus világában sem ismeretlen a szó, mint a vének kollégiumának a megnevezése. Az özvegyekhez hasonlóan az idős,

szent életű férfiaknak is megvolt a maguk rendje, amelyről a gyülekezet gondoskodott. Egyben voltak olyanok ebben a kollégiumban, akik hitük és erejük szerint részt vettek a gyülekezet vezetésében, az igehirdetés és kormányzás szolgálatában. Timótheus azt a parancsot kapja Páltól, hogy az ilyen presbitereket kettős “tiszteletdíjra” (timé!  ugyanaz a szó, mint az özvegyek esetében) méltassa. Ezt az eljárást Pál részben az Ószövetség rendelkezésének alkalmazásával (5 Móz 24, 4; vö 1Kor 9, 9), részben Jézus szavaival indokolja (Lk 10, 7). Tehát a gyülekezeti fejlődésnek egy olyan fokán írta Pál ezt a levelet, amikor Jézus szavait már az Ószövetség igéivel egyenrangú szentírásként idézték. 35 A 17-dik vers a Williams-féle fordításban így hangzik: “Azokat a véneket, akik kötelezettségeiknek jól eleget tesznek, úgy tartsátok, hogy kétszer annyi fizetésre méltóak, mint amit kapnak, különösen

azok, akik folyamatosan a prédikálásban és tanításban fáradoznak. 36 A rossz tapasztalatok mellett Pál be tudott számolni követendő példákról is. A macedón és filippibeli gyülekezeteket mindig hálásan emlegette (2. Kor 8, 1-4; Fil 4, 10 15) 31 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár Dr Bolyki János 1 Kor 16, 1-4 címszó alatt MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Kocsis Elemér 1 Tim 5, 3-8 címszó alatt 33 Újszövetségi Kommentár [2000] 2. kötet 49 old 34 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Varga Zsigmond Róm 15, 14-33 címszó alatt 35 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Kocsis Elemér 1 Tim 5, 17-25 címszó alatt 36 Kenneth E. Hagin [2001] 236 old 32 12 Motivációk az adakozásban. Legfontosabb Jézus Krisztus példája (2Kor 8, 9) A “kegyelem” szót az Újszövetség többféleképpen használja, de itt a jelentése kétségtelenül a bőkezűség. Hogy volt az Úr Jézus bőkezű? Úgy, hogy

mindenét odaadta értünk, hogy szegénysége által örökre meggazdagodjunk. 37 Isten azt akarja, hogy mindnyájan vegyük ki a magunk részét, és “cipeljük a magunk terhét” az adakozás terén (2. Kor 8, 14-15) Ebben a szakaszban Pál konkrétan arról beszél, hogy a jómódban élő keresztények segítség anyagilag szűkölködő testvéreiket, az egyenlőség alapelve azonban más vonatkozásokban is értelmezhető. Isten ugyanis azt akarja, hogy az Egyházban mindenki tegye meg a maga részét Sajnos számos gyülekezetre az jellemző, hogy egy hűséges kisebbség cipeli hátán a közösség pénzügyi terheit, miközben sokak, akik egyébként tudnának adni, potyautasok. Eltérő jövedelmi szintjeiknek megfelelően az emberek különböző összegeket adhatnak, de Isten azt akarja, hogy az Egyház minden tagja egyenlő elkötelezettséggel viselje a közös terheket. 38 Gyakorlati utasítás és egyben probléma a számunkra az a megjegyzés, hogy az akarás és

a cselekvés bizonyos fokig ellenpárként szerepel, és mintha a cselekvés néha az akarattól elválasztható lenne. Bizonnyal az a magyarázata, hogy gyűjteni egyszerű technikai feladat, ezt el lehetett kezdeni “alapozás” nélkül, a koinonia ( nélkül is (gyűjtés már volt az előző évben is). Ugyanakkor Korinthusban az apostol szerint nem ilyen egyszerűen, technikailag kezdődött az adakozás, hanem az előző évben komoly akarat élt bennük, és most nyilván a viszály lezárása után – lehet az akaráshoz méltó befejezést is elérni. Lehetséges, hogy némely kifogás is elhangzott Korinthusban. Az egyik az adakozás mértékére vonatkozhatott: kitől mennyi várható el? Az apostol szerint “ek tou ekhein”– kinek mennyije van, annak mértéke szerint (vö. ApCsel 5) Ami az egyiktől áldozat, lehet, hogy a másiktól gyalázat – ki ne gondolna a szegény özvegy

két fillérére? (Lk. 21,1–4; Mk. 12,41–44) A másik lehetséges kifogás az, hogy mennyivel jobb eszerint a jeruzsálemieknek, ők csak kapnak? Az apostol a mértéktelenségtől is óv: nem kell annyit adni, hogy itt nyomorúság támadjon emiatt. De arra is utal, hogy ez a diakónia kölcsönös: most ők adnak, máskor a jeruzsálemiek (vö. Róm 15, 25–27 eszerint a zsidók már úgyis adtak a pogányoknak a maguk lelki javaiból). Pál világosan tanítja a vetés és aratás törvényét (2. Kor 9, 6-8) Érdekes módon ötvöződik ebben a szakaszban a “technikai” és “teológiai” alapvetés. Az adakozás módja ugyanis egyáltalán nem profán kérdés, hanem nagyon erősen a mögötte lévő lelkülettől, hittől függ. Amilyen ez a hit, olyan lesz nemcsak az adakozás, hanem annak már az adakozáson túli gyümölcse is. Az ApCsel 20, 35-ben említ Pál egy máshonnan nem ismert jézusi logiont: “nagyobb boldogság adni, mint kapni”. Mintha ennek

illusztrálása lenne ez a szakasz Végig ószövetségi textusokra is gondol, ha nem is mindig szó szerint idéz. Ez annyiban is fontos, mert az agrikultúra képei mögött az Ószövetségben törvényszerűen Istenre gondol az olvasó: Ő az, aki a növekedést, áldást, a termést adja. Ugyanúgy gondolkozik természetesen az apostol is Senki sem spórol a vetéskor, hiszen az értelmetlen lenne. Így kell történnie az adakozásnak is – a maga módján az is “vetés”. A vetés sohasem kényszer, mindig örömmel történik, és reménység alatt; így az adakozás 37 38 Újszövetségi Kommentár [2000] 2. kötet 141 old Kenneth E. Hagin [2001] 239 old 13 is! Két ószövetségi helyet is érint Pál: Péld 22, 9 (ez ott az igaz emberről szól) és az 1Krón 29, 17 (ez pedig Dávid imája). De Isten nemcsak szemlélője az adakozásnak, hanem egyben forrása, lehetővé tevője is: Ő áldja meg az embert, hogy legyen módja ilyen tettekre. 39 Az adakozás

gyakorlata. A keresztényeknek következetesen és szisztematikusan kell adniuk (1 Kor 16, 1-2) A jeruzsálemi elszegényedett gyülekezetnek szánt pénz gyűjtését nevezi itt logeia-nak ( az apostol. Erről más leveleiben is írt (Róm 15, 25; 2 Kor 8–9 r; Gal 2, 10) A szó a szakrális értelmű adományokra vonatkozott, de Pálnál nem kultikus, hanem szociális-diakóniai értelme volt: “a szentek” szükségeit szolgálta. Így nevezte az apostol a keresztyéneket általában (1, 2; 6, 2), de különösen is a jeruzsálemi ősgyülekezet tagjait (Róm 15, 25; 2Kor 8, 4). Az a tanácsa, hogy a korinthusiak vasárnaponként (a hét első napján) otthonaikban tegyék félre e célra az előző héten megmaradt pénzt, aztán egy idő után a külön-külön tartott adományokat gyűjtsék össze és az általuk választott, megbízható emberekkel küldjék Jerzsálembe. Ha méltó lesz az adakozásuk, azaz megfelelő összeg gyűlik egybe, akkor maga

Pál fogja azt felvinni azt, választott emberek kíséretében. Kharisnak ( nevezi az adományt, ami ebben az összefüggésben minden kényszer ellentéte. A hét első napjánmindegyikőtök tegye félre és gyűjtse össze azt, ami telik tőle, nehogy akkor történjék a gyűjtés, amikor odamegyek”. (1 Kor 16, 1-2) A Norlie-féle fordításban a 2-dik vers azt emeli ki, hogy minden személy “anyagi képességei szerint” adakozzon. Az Élő Biblia féle fordítás így adja vissza: “az összeg attól függjön, hogy az Úr segítségével mennyit sikerült keresned”. 40 Az adakozás etikája. Az apostolt mindig jobban érdekelte az emberek szívbeli hozzáállása Istenhez, mint a pénzük. A macedóniai gyülekezetekben kellemes meglepetésben volt része (2 Kor 8, 4-5) Pál valószínűleg azt várta, hogy úgy fognak cselekedni, mint a legtöbben: először húzódozva adakoznak, ahogyan nagyobb nyomás nehezedik rájuk. De ők először önmagukat

adták Ezek után könnyű volt a pénzüket adni Hozzáteszi azt is, hogy “nekünk is átadták magukat Isten akaratából”. Morgan GCampell mondja: “az Úr munkájában való részvétel csak akkor értékes, ha olyanoktól jön az ajándék, akik magukat átadták Istennek”. 41 A szolgálótestvéreknek etikus módon és feddhetetlenül kell kezelniük a gyülekezet anyagi forrásait (2. Kor. 8 20-21) Az Új Angol Biblia-fordításban a 20-dik verset így fordították le: “Úgy szeretnénk kezelni ezt a nagylelkű ajándékot, hogy megőrizzük magunkat minden kritikával szemben”. 42 Figyelemre méltó, ahogyan Pál külön megemlíti, hogy az adományt lepecsételve viszi magával Jeruzsálembe: fontos dolog, hogy az egyházi pénzkezelésre a gyanú leghalványabb árnyéka se essék.(Róm 15, 28) 43 A pénzről szóló tanítás elválaszthatatlan a munkától (Ef 4, 28). Szavai mellett Pál életmódjával is oktatta a hívőket (1Thessz 2,9; 4, 12). Pál

erőteljesen tanította a munka etikáját, és maga is példát mutatott ebben. (Ef 4, 28; Zsid 13, 5; 1Thessz 4, 11-12) Nem akartak a gyülekezeten élősködni, a gyülekezetnek a terhére lenni, hanem éjjel-nappal munkálkodva, a saját megélhetésükről gondoskodva hirdették az evangéliumot . Mindez azért volt így, mert szerették azokat, akikhez Isten küldte őket 39 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Herczeg Pál 2 Kor 9, 6-1 Kenneth E. Hagin [2001] 237 old 41 Újszövetségi Kommentár [2000] 2. kötet 141 old 42 Kenneth E. Hagin [2001] 239 old 43 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Varga Zsigmond Róm 15, 14-33 címszó alatt 40 14 Továbbá az is fontos, hogy ne szoruljanak rá mások támogatására (11–12). Habár az utóbbi követelmény nemcsak egyes görög bölcselők tanításában szerepelt (mint az úgynevezett ’autarkia’); hanem az egyszerűbb emberek gondolatainak körét

is elérte, a korabeli pogányok között sokkal gyakrabban fordult elő a munka, különösen a kétkezi munka lenézése. Voltak, akik a munkát rabszolgák dolgának tartották, míg mások azt mondták, hogy a szabad ember naponként legföljebb két órát dolgozzék. A bérmunkáról és a fizikai munkáról még a nagynevű Cicero is csak megvetéssel tudott szólni (De officiis, I, 42). Pogány életfelfogásuknak ez a maradványa a keresztyéneket is kísérthette, és az is valószínűnek látszik, hogy már ekkor; a második levél megírása előtt is voltak a gyülekezetben némelyek, akiknek munkakedvét a közeli Vég várása erősen lefékezte. Pál apostol azonban kezdettől fogva mind szóban, mind a saját példájával hangsúlyozta, hogy a megszentelődés a munkás, aktív élet parancsát is magában foglalja. Az élősködő; tétlen és rendetlen életmód nem illik Isten választottaihoz, és nem szerez tisztességet a kívülállók előtt. Az apostol

számára az evangélium terjesztése szempontjából is fontos a keresztyének erkölcsi élete Az evangélium hirdetésének talaját mintegy előkészíti a gyülekezet hitének híre (1, 8), a mindenki iránt való szeretet (3, 12) és a munkás élet példája. 44 A pénzhez való viszonyulás. A hívők nem lehetnek pénzszeretők, és nem bízhatnak a pénzben Pál nem tagadja, hogy az ember életében valóban nyereség forrása lehet a kegyesség, de csak megelégedéssel és nem féktelen haszonleséssel és a pénz szerelmével. A gondviselő és szabadító Istennel való közösség Jézus Krisztusban, a Szentlélek bátorító, vigasztaló, tanácsadó jelenléte életünkben, a munkánkhoz, szolgálatunkhoz elégséges eledel és ruházat, (ami legszükségesebb személyi tulajdont is magába foglalja) több minden földi nyereségnél, az anyagi javakban való tobzódásnál. Ez békességet, belső szabadságot, derűs életet és reménységet ad az embernek. Aki

beleveti magát a vagyonhalmozás esztelenségébe, az végül olyan veszedelembe kerül, mint a vihartól szétroncsolt hajó(1. Tim 6, 5-10) 45 Pál az elégedettséget hirdette, és elítélte a kapzsiságot (Zsid 13, 5). A gonosz kívánság pénzre, vagyonra is irányulhat Rontása két irányú: megrontja azt, akiben e szenvedély elhatalmasodott, de megrontja környezetét, a gyülekezetet is. Az író nem a nincstelenség tűrésére inti olvasóit, nem azt mondja, hogy elégedjenek meg a semmivel, vagy a nagyon kevéssel, hanem azzal “amitek van”. Ez az “amitek van”, “amit birtok” jelenti a mindennapi kenyeret, azt és annyit, amennyi a megélhetést biztosítja, amennyi elégséges. A tiltás arra vonatkozik, ami azon felül van A kapzsi és pénzsóvár ember önmagát leplezi le, a minél több utáni vágyában hitetlensége mutatkozik meg. A keresztyén ember azzal a bizonyossággal szemléli a pénzt, vagyont és a föld minden anyagi javát, hogy nem ezek,

hanem Isten biztosítja az életet. 46 Pál átfogó értekezést ad leveleiben az adakozás dimenzióiról, a többi apostol -ha rövidebb módon is-, megerősíti és kiegészíti ezt. Jakab a gyülekezetekben fellelhető bűnt feddi: a jómódúak visszaéléseit a szegényekkel szemben. Ez vétkezés Isten ellen is (Jak 5, 1-6). A gazdagok bűnét súlyosbítja az, hogy a bűnös módon elcsalt pénzt esztelen pazarlásuk, dőzsöléseik költségeire használják. A bűnnel szerzett pénzt újabb bűnök elkövetésére fordítják Miközben elvakultan hajszolják a testi gyönyöröket, a szegények nélkülözései, mindennapi gondjai mit sem számítanak nekik, nem gondolnak arra, hogy amit tesznek, az kevés különbséggel áldozatra szánt állatok 44 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Czeglédy Sándor 1 Thessz 4, 1-12 címszó alatt MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Dr Kocsis Elemér 1 Tim 6, 3-10 címszó alatt 46 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD

Jubileumi Kommentár: Czegle Imre Zsid 13, 4-6 címszó alatt 45 15 hizlalásához hasonlít, ők ugyanis önmagukat hizlalják, de a végük ugyanúgy az elpusztulás, mint azoké, az áldozás napján. 47 A Zsidókhoz írt levélben a tized egész újszerű tanítást hordoz magában (Zsid. 7, 1–10) Melkisédek bemutatása. Ábrahám tizedadása Melkisédeknek, nem kevesebbet bizonyít, mint azt, hogy Jézus papsága nagyobb az Ároni papságnál! Itt Melkisédek tulajdonképpen Lévitől kapott tizedet, aki a papi törzs vezetője volt. Ábrahám viszont Lévi dédatyja volt, tulajdonképpen az Ároni papság tizedet fizetett Sálem királyának, elismerve az utóbbi felsőbbrendűségét. Mivel mindig a magasabb rangút illette meg a tized 48 Az ókori egyház komolyan vette az adakozást. Híresek voltak az irgalmasságról, a szegények, betegek, árvák és foglyok segítéséről. Tertullianus egyházatya bizonyságtételéből képet kaphatunk a gyülekezeti

gyakorlatról: “az Istennek ugyanis semmi adománya nem szerezhető meg anyagi áron. Ha van is valamelyest pénztárunk, nem a fölvételi díjakból gyarapszik, mintha pénzért vesztegetnénk a vallást, hanem ki-ki a hónap meghatározott napján, vagy amikor akar, ha éppen akar és módjában áll az adakozás, szerény összeget fizet abba. Senkit sem kényszerítünk, hanem mindenki jószánta szerint fizet A könyörületesség megtakarított filléreiről van itt szó. Ezekből ugyanis nem lakomákra, nem eszem-iszomra, nem haszontalan dáridókra költünk, hanem a szegények táplálására és temetésére, a vagyonuktól vagy a szüleiktől megfosztott fiúkra és leányokra, a már elöregedett és munkára alkalmatlan háziszolgákra, továbbá a hajótöröttekre és azokra, akik a bányákban, a szigeteken, vagy a börtönökben segélyre szorulók gyámoltalanjai lettek vallási közösségünknek. Nos, még e fölséges szeretet gyakorlása is szégyenbélyeget

üt ránk egyesek szemében. Nézzétek, mondják, mennyire szeretik egymást!”. 49 Ebből az idézetből láthatjuk, hogy a helyesen felhasznált pénz erősíti a Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételt. A felajánlásokat vasárnaponként hozták el a tagok Ez nem mindig pénz volt, sokszor termény vagy ruha. 50 Az egyház nem mindenkitől fogadott el adományt, figyelembe vette a felajánló személyi, erkölcsi tulajdonságait. 51 Sajnos ez a bibliai norma az első századok után nem jellemző az egyházra. A római egyház eltávolodott az igei mértéktől, Kr.u 312-től - először a történelemben- az állam támogatta az egyházat! 52 Ezután már nem a hívőktől függött az evangélizálás és a szolgálok megélhetése, hanem a nemrég még gyűlölt római birodalomtól. Ezért a tizedadás, - bár egy ideig még volt, dolgozatom szempontjából nem értékelhető. Néhány érdekesség: Ciprián püspök nevezi először “perselynek” (397. karthagói

zsinat) az adományok összegyűjtésre szolgáló helyet. 53 Különböző elhajlásokat is láthatunk, amelyek ezekben az időkben indultak útjukra Egyik a pénzt gonosz dolognak tartó aszkéta irányzat (“oszlopos” Simeon jó példa erre), 54 a másik irányzat, koldulásból tartotta fenn közösségét, ez szintén távol áll a Jézusi tanítástól. Az ötödik századtól kezdve a hívek buzgósága és bőkezűsége mindinkább csökkent. 55 A középkorról sem mondható el sok pozitívum Az állam kötelezővé tette a katolikus egyház támogatását a nép által. Ezt, ha kellett keményen be is hajtotta 56 Magyarországon Szt István 47 MRVSZ Folio 4. 2 2000 CD Jubileumi Kommentár: Imre Ernő Jak 5, 1-6 címszó alatt Újszövetségi Kommentár [2001] 2. kötet 545 old 49 Vangó László [1986] Ókeresztény Irók. 12 kötet 128 old 50 Fatér István [1910] 14. old 51 Fatér István [1910] 15. old 52 E. H Broadbent [1975] 32 old 53 Fatér István [1910] 13. old 54

E. H Broadbent [1975] 43 old 55 Fatér István [1910] 17. old 56 Paul Johnson [2001] 294. old 48 16 II. törvénykönyve így rendelkezett: “akinek Isten tizet ad egy évben, a tizediket adja Istennek Ha valaki elrejti, kilenc részt adjon helyette”. 57 A római egyházban négy részre oszlott a gyűjtés: 1 Püspöké 2 Papság 3 Szegények. 4 Templomi szükségletek 58 Ezekben az időkben az evangéliumi kereszténység elszórtan, rejtőzve működött. Sajnos elenyészően kevés információ maradt fenn tanításaikról, így nem tudok megbízható adatokkal szolgálni adakozási szokásaikról. 4. 4.1 Magyarázatok a tizedről a XX. Században A tized létjogosultsága ma Láttuk, hogy az újszövetség nem használja a tized fogalmát, mégis tény: a mai neoprotestáns felekezetek beszélnek róla. Sokakat foglalkoztat az a kérdés, hogy a tizedfizetés gyakorlata érvényben van-e még ma is, az Egyház időszakában. “Az Újszövetség alig-alig tesz

említést erről a témáról – szoktak érvelni – Vajon helyes-e, ha a pásztorok és más szolgálótestvérek prédikálnak a tizedről, és buzdítanak annak megfizetésére, ha egyszer az Újszövetségben ennyire kevés információ áll rendelkezésünkre e tárgykörben? Vajon szabad-e a keresztényeket megkötni az Ószövetség törvényével?” Kenneth E. Hagin az alábbiakkal támasztja alá az újszövetségi tizedfizetést: Annak ellenére, hogy a tizedre vonatkozó bibliai utalások döntő többsége egyértelműen az Ószövetségben található, az igazság mégis az, hogy a tized megfizetésének intézményét nem a Törvény vezette be. A Törvény csupán annyit tett, hogy részletesen szabályozta ezt a kérdést Maga a tizedfizetés gyakorlata azonban a hit cselekedeteként vette kezdetét, a hit pedig felülhaladja, mind az Ó- és Újszövetséget. Ezért ma is “hit által” kell fizetnünk a tizedet- nem vallási törvényként vagy előírásként,

nem törvénykezésből, hanem a hit cselekedeteként. 59 Mózes 1. Könyvének 14 fejezetéből megtudjuk, hogyan fizetett Ábrám tizedet Melkisédeknek, Sálem királyának, aki a Legfelsőbb Isten papja volt; és mindez jó négyszáz évvel azelőtt történt, hogy Izráel Mózesen keresztül megkapta a törvényt. Ebből is világosan látszik, hogy Ábrám nem valamiféle vallási törvény elvárásának eleget téve fizetett tizedet, hiszen több száz évvel a Törvény előtt élt. Fia, Izsák, és unokája, Jákób ugyancsak a jóval a Törvény előtt éltek, de tizedfizetők voltak (1. Móz 18, 19; 28, 22) Ábrám tehát hit által fizetett tizedet Melkisédeknek, a Legfelsőbb Isten papjának, aki egyúttal Krisztusnak volt előképe. Ez világosan látható a Zsidókhoz írt levélből, ahonnét azt is megtudjuk, hogy “Jézus egy jobb szövetségnek lett a kezese” ( Zsid. 7, 22) 60 A Galáciabeliekhez írt levél 3. fejezetében további kulcsfontosságú

ténymegállapításokat találhatunk: “hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a pogányoké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk” (Gal. 3, 11 – 14) Ezek szerint tehát kell ma is tizedet fizetnünk? Minden kétséget kizáróan igen! De ugyanúgy kell a tizedet megadnunk, ahogyan Ábrahám is tette: nem a Törvényből, hanem hit által. Ezen felül azt is tegyük 57 Magyar Katolikus Lexikon [1992] 901. old Fatér István [1910] 16. old 59 Kenneth E. Hagin [2001] 97 old 58 17 hozzá, hogy ha Isten emberei megfizették a tíz százalékot a Törvény előtt, és ugyanúgy megfizették a tíz százalékot a Törvény alatt is, akkor most mi, akik kegyelemből élünk, akik jobb szövetség részeseivé lettünk, hogyan is érhetnénk be ennél kevesebbel? Ábrahám is megadta a tizedet Melkisédeknek, a Legfelsőbb Isten papjának, aki Krisztus előképe volt. Ennek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy megkapta az áldást, amely háromrétű volt:

szellemi, fizikai és anyagi, illetve pénzügyi. Mi pedig, akik meg vagyunk váltva a Törvény átkától Krisztus áldozata által, megörököltük Ábrahám áldását: mind szellemi, mind fizikai, mind pénzügyi szinten. De ez csak akkor igaz, ha hit által követjük Ábrahám példáját – többek között abban is, hogy megfizetjük a tizedet. 61 A Biblia nemcsak a tized adásáról beszél, hanem a tized beszedéséről is Az Újszövetségben szereplő “apodekatosz” ( szó azt jelenti, hogy tizedet venni. Nem adni, hanem venni. Vannak vezetők, akik nem akarják elvenni a tizedet, és nem akarnak erről az embereknek beszélni. Ez lehet egy hamis, vallásos értékrend miatt, vagy, mert a pénzt azonosítjuk a bűnnel, vagy így akarjuk elkerülni a vádaskodásoknak és rágalmak egy részét. Nemcsak a tizedfizetést, hanem a tized elvételét is parancsolja Isten Igéje. Ha a mai léviták nem veszik el az emberektől a tizedet, és

nem élnek belőle, nem tudják betölteni Isten Igazságát az életükben. A Bibliában, az Ószövetségben is azt olvassuk, hogy volt, amikor az emberek elvitték a tizedet, és volt, mikor azt olvassuk, hogy a király kiküldte a Lévitákat, hogy azok szedjék be a tizedet.(2 Krón 31, 3-12) A tizeddel kapcsolatos szellemi igazságok helyreállításában úgy tűnik, hogy az Újszövetség alapján legalább akkora a felelőssége a tizedet vevő embereknek, mint a tizedet adó embereknek. Az Újszövetségben két szót fordított Károli tizednek, illetve dézsmának, (Mt. 23, 23; Lk 6, 42) az egyik a “dekatosz”, a másik az “apodekatosz” (. Egyik sem “tizedet ad”. Az egyik tőszámnév, maga a tizedrész, a másik jelentése pedig, hogy “tizedet vesz” 62 4.2 Az evangélizálás ma is igényli a hívők anyagi áldozatát. Sok gyülekezet, közösség sokszor nem tudja hatékonyan végezni a

munkáját, mert kevés anyagi eszköz áll rendelkezésére. Érdemes azon elgondolkozni, amit egy Istennek nagyszerű embere Gordon Lindsay írt le 1961-ben. Gordon Lindsay a Krisztus a Nemzetekért nevű egyesület vezetője A mai napig időszerűek azok a sorok, amelyeket leírt: “A világevangélizáció legfőbb akadálya az utóbbi időben már nem az odaszánt megfelelő száma, ami sok éven át igen komoly problémát jelentett. Ma már abban sincs hiány, hogy a hallgatóság ne reagálna pozitívan az üzenetre. A hiány ott mutatkozik, hogy a szükséges anyagi segítség igen gyakran nem hozzáférhető abban az adott pillanatban, amikor Isten Szelleme meglátogat egy térséget.” 63 Ide kívánkozik még egy szakasz T. S Linscott 1888-as The Path to: (Út a gazdagságba) című könyvéből: “Újra és újra azzal találkozunk, hogy Isten Egyháza az üzleti életből átvett módszerekhez alacsonyodik le, hogy a költségei fedezésére a kellő pénzt

összegyűjtse; ezért kerülnek 60 Kenneth E. Hagin [2001] 97 old Kenneth E. Hagin [2001] 98 old 62 Nagy Péter [2003] 33. old 63 Kenneth E. Hagin [2001] 100 old 61 18 megrendezésre a legkülönfélébb jótékony célú tea-összejövetelek, vásárok, koncertek és a legkülönfélébb pénzgyűjtési technikák; miközben a hívők jelentős része meglopja Istent, amikor nem fizetik meg a tizedet.” 64 A tizedfizetés igen hatékony módja annak, hogy egy hívő bekapcsolódhasson abba a munkába, amelyet Isten végez a világon. A gyülekezeti tagok által fizetett tized képezi azt az anyagi alapot, amelyre felépülhet a Gyülekezet kifelé irányuló munkája. Nagy szerepe van abban, hogy új emberek megtérjenek, hogy Krisztus Teste épüljön, hogy a hívő emberek szolgálhassanak a szegények felé, hogy hatékony missziósmunkát lehessen folytatni, sőt esetleg az evangéliumot terjesztő rádió- és tévéprogramokat is lehessen támogatni, és nem utolsó

sorban ebből fedezhető a gyülekezet pásztorának és szolgálattevőknek megélhetése. Az egyházak visszatérő problémája, hogy lelki munkásai sokszor az anyagi megbecsülés hiányában világi foglalkozást választanak. Isten munkája így kárt szenved 65 4.3 Hova adja a hívő az adományt? Általános alapelvként elfogadhatjuk azt, hogy a hívőknek a helyi gyülekezetnek kell a tizedet fizetniük. A helyi gyülekezet az első számú eszköz Isten kezében arra, hogy a földön lévő embereket Ő megáldja. A helyi gyülekezet az a hely, ahol a szentek megfelelő gondoskodásban részesülnek, és ez egyúttal a központja minden kifelé irányuló tevékenységének is. 66 Isten arra használja a helyi gyülekezetet, hogy azon keresztül szolgáljon, és betöltse népének mindennapos szükségleteit. A gyülekezet olyan, mint egy család, és a család támogatására mindnyájunknak szükségünk van. A helyi gyülekezet hasonló funkciót tölt be az

újdonsült keresztények életében Eleinte kitüntetett figyelemmel és törődéssel veszik körül őket, aztán megindul a kiképzés, míg végül a fiatal keresztények megtanulják, hogyan kell Istent imádni és szolgálni, és előbb-utóbb arra is lehetőségük nyílik, hogy kivegyék részüket az Úr szolgálatából. Ilyen támogatást és mozgósítóerőt csak a helyi gyülekezettől kaphatunk Előbb vagy utóbb mindannyiunk életének át kell mennie valamiféle krízishelyzeten. Ilyenkor megtanuljuk értékelni, ha van hová fodulnunk, és ha van, aki törődik velünk, és segítségünkre siet. Elég gyakran előfordul, mikor arra van szükségünk, hogy valóságos, élő, hús-vér emberek legyenek mellettünk, akikben bízhatunk. Olyan emberek támogatására és segítségére szorulunk, akik ismernek és szeretnek bennünket-vagyis “családtagokra”, akik a gyülekezetben vannak. Nagy szükségünk van tehát hívő társaink társaságára Szükségünk

van olyan helyre, ahol Isten népével találkozhatunk. Szükségünk van arra, hogy ezen a helyen rendszeresen találkozzunk, és hogy ezen keresztül támogassuk és segítsük egymást, valamint azért is, hogy erőforrásainkat mozgósítsuk Isten munkájának elvégzésére. Ezért hívja fel Isten a figyelmünket, hogy ne hagyjuk cserbe a helyi gyülekezetben való összegyülekezésünket. (Zsid 10, 25) 67 A hívők vagy a gyülekezetek támogathatnak a saját gyülekezetükön kívüli szolgálatokat is pénzbeli felajánlások vagy más adományok formájában. Mindazonáltal a tized alapvetően a helyi gyülekezetet illeti 64 Kenneth E. Hagin [2001] 101 old Nagy Péter [2003] 35. old 66 Kenneth E. Hagin [2001] 136 old 67 Kenneth E. Hagin [2001] 137-142 old 65 19 4.4 Az adakozás “haszna” Haszonról nem kifejezetten világi értelemben szólok, mert az egyház nonprofit szervezet, hanem a nyereség igei értelmében. Amikor az ember észreveszi, hogy Istennek

bizonyos értelemben partnerévé válik akaratának kivitelezésében, az egy csodálatos örömmel és megelégedettséggel jár együtt – intellektuális, érzelmi és szellemi szinten egyaránt. Azáltal, hogy megadjuk a tizedet a helyi gyülekezetnek, és adakozunk is az Egyház különböző céljaira, részévé válhatunk annak a munkának, amelyet Isten manapság világszerte végez. Ehhez azonban az kell, hogy tisztázzuk az adással kapcsolatos motívumainkat, hogy tiszta és önzetlen módon tudjunk jót cselekedni. Azért kell adnunk, mert akarjuk, hogy az emberek áldást vegyenek Kegyelem az, hogy az adakozó is áldásban részesül. Aki ugyanis ad, annak hinnie kell abban, hogy Isten betartja ígéreteit, és ahogyan az Igében megmondta: megáld, és sikeressé tesz bennünket. Vannak, akik olyan messzire elmennek ebben a fajta gondolkodásmódban, hogy hajmeresztő dolgokat kezdenek el megcselekedni. Például elajándékozzák az autójukat abban a reményben,

hogy majd ők is kapnak egy – várakozásuk szerint jobb – autót. Az ilyenekkel aztán gyakran megesik, hogy jó ideig gyalog járnak. 68 “Kiegyensúlyozó” üzenet: Adj, hogy kapj? Néha úgy tűnik, mintha sok prédikátor túlhangsúlyozná ezt, és úgy állítaná be, mintha Isten népének ez kellene, hogy legyen a legfőbb indítéka, amikor adakozik. Sok prédikátor állítja a hívők elé a sareptai özvegyasszony esetét, mint annak jó példáját, amikor egy ember a szükségből ad, és cserébe Isten nagyon megáldja. (Királyok 1 könyve 17 fejezet) Erre az esetre Jézus is visszautalt földi szolgálatának közvetlen kezdetén. “Igazán mondom néktek, hogy sok özvegyasszony élt Izráelben Illés napjaiban, amikor bezárult az ég három esztendőre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett azon az egész vidéken, de egyikükhöz sem küldetett Illés, csak a Szidónhoz tartozó Sareptába egy özvegyasszonyhoz.” (Luk 4, 25) Isten áldásai

mindenki számára elérhetőek, de Jézus felhívta rá a figyelmünket, hogy az Úr nem mindenkit ugyanúgy fog megáldani, mint a sareptai özvegyet. A Biblia világosan azt tanítja, hogy Isten nem személyválogató (ApCsel 10, 34) Szeretete és áldásai egyformán hozzáférhetőek minden ember számára. Olyan abszolút szellemi törvény nem létezik, amely kimondaná, hogy minden egyes személy pontosan ugyanúgy fogja megtapasztalni Isten szeretetét és áldásait. 69 Ugyanakkor tudjuk azt, hogy az adakozás régi, kipróbált és jól bevált módszere annak, hogy a hívők olyan magokat vethessenek, amelyek beérve azt fogják eredményezni, hogy minden szükségük be lesz töltve. A “vetés és aratás törvénye” igenis működik a személyes anyagi életükben. Tökéletesen igaz a bibliai állítás: “Adjatok, és nektek is adni fognak. Jó mértékkel, megtömködött, lerázottat és túlcsordulót adnak az öletekbe”( Luk. 6, 38 ) Amikor az igét

hirdetjük, vigyáznunk kell arra, hogy a tanításban ne a pénz, az adás legyen a központi helyen, mert ezzel manipuláljuk a hallgatóságot, és minél nagyobb bűntudatot építünk ki a hallgatóságban. Mások pedig a legkülönfélébb ravasz fondorlatokkal próbálják kikényszeríteni a hallgatókból a pozitív reakciót. Nem ez a megfelelő módja annak, hogy az adakozásról szóló helyes tanítást – amely sokak számára “meglepő igazságnak” tűnhet – Isten népe számára bemutassuk. Ismerjük azokat az igeverseket, amelyek az adás felelősségeiről és áldásairól tanítanak. Tudjuk, hogy a Bibliában benne van: “Adj, és neked is 68 69 Kenneth E. Hagin [2001] 155 old Kenneth E. Hagin [2001] 156 old 20 adni fognak” (Luk. 6, 38) Igen azt is mondja, hogy “keressétek először Isten királyságát, és az Ő igazságát; és mindezeket a dolgokat megkapjátok”(Mát. 6, 33) Azt is tudjuk, hogy ezeket az igazságokat rendszeresen

tanítanunk kell. Pl: úgy adjon, ahogyan a szívében elhatározta; ne kelletlenül, zsugori módon, és nem is kényszerből: mert Isten az örömteli adakozót szereti” (2. Kor 9, 7) Van ennek a szakasznak egy nagyon érdekes új – ú.n “élő nyelvű” – fordítása is: “Azt szeretném, ha mindnyájan bőségesen rászánnátok az időt, átgondolnátok, és aztán ti magatok döntenétek el, hogy mennyit adtok. Ezzel felvértezitek magatokat a megindító történetekkel és kényszerítésekkel szemben. Isten azt szereti, hogy az adakozó gyönyörködik az adásban” (Message). A gyülekezeteinkben előfordult, hogy azzal bunkózták a keresztényeket, hogy a Malakiás 3 fejezetét idézték nekik, kiemelve belőle, hogy átkozott az, aki nem fizeti a tizedet, és nem adakozik. Ez így nyilvánvalóan nem korrekt. Malakiás ugyanis még Mózes Törvényének idejében prófétált, miközben az Újtestamentum egyértelműen kijelenti, hogy Krisztus megváltott

bennünket a Törvény átkától (Gal. 3, 13) Nem mondhatjuk, hogy a tized meg nem fizetésére érvényben van az átok. Az Újszövetség hívői ugyanis szabadok a mózesi Törvény parancsolatainak követelményeitől. De vajon vannak-e a tized meg nem fizetésének egyéb következményei? Igen: aki nem fizet tizedet, az önmagát zárja ki azokból az áldásokból, amelyeket Isten megígért azok számára, akik hit által tizedet fizetnek, és adományokat adnak. 70 Egy történetet, amely jó példát szolgáltat a visszaélésről, Demos Shakarian: A legboldogabb emberek a földön című könyvében találtam, és nagyon tanulságosnak, és elgondolkodtatónak tartom. Egy vendégszolgálóról ír, aki egy evangélizációs rendezvénysorozaton, túlzásba vitte a gyűjtést. Az összeget testi módon sajátjaként kezelte, és arrogánsan visszautasította a testvéri intést. Shakarian ráhagyta a dolgot, és engedte, hogy a befolyt összeget mind magával vigye.

Évek múlva ez a testvér nyomorúságos és Isten nélküli helyzetbe került. Ez is a vetés törvényszerűsége 71 Vegyük figyelembe azt is, hogy Jézus Krisztust még kritikusai sem tudták azzal vádolni, hogy a pénzre hajt, vagy szolgálatát a pénzért teszi. 4.5 Gyakorlati megvalósítás Ha jó sáfárok akarunk lenni a ránk bízott anyagi javak fölött, akkor nemcsak az a kötelezettségünk, hogy megáldjunk másokat, és lehetőségeinkhez mérten finanszírozzuk a Gyülekezet kiadásait, hanem azzal a felelősséggel is szembe kell néznünk, hogy birtokunkban lévő javakat olyan szolgálatok munkájába fektessük be, amelyek megbízhatóak és sikeresen működnek. Egy kereszténynek elsősorban azon kell lennie, hogy a helyi gyülekezet életét és tevékenységét támogassa. A tized feltétlenül a helyi gyülekezetet illeti, hogy abból támogassák az ott szolgálókat, és abból finanszírozzák a hívők közösségének belső és külső

megmozdulásait. Ezen felül a hívőknek lehetőségük van arra, hogy más olyan szolgálatokat is támogassanak anyagilag, amelyektől szellemi táplálékot nyernek, és amelyekkel elkötelezett “partneri” kapcsolatot kívánnak létesíteni. Az ilyen támogatásoknak a tizeden felüli és azon kívüli adományokból kell megvalósulnia. Adakozásunknak alapvetően előre megtervezettnek és szisztematikusnak kell lennie. Pál arra biztatta a korinthoszi hívőket, hogy úgy adjanak, ahogy “szívükben elhatározták”. Ez tehát egyfajta céltudatos adakozást 70 71 Kenneth E. Hagin [2001] 112old Demos Shakarian [1975] 93. old 21 jelent, szemben az érzelmi fellángolásból vagy bűntudatból, kényszerből vagy egyéb befolyás alatt adott adományokkal. Nagyszerű dolog a “Szentlélek vezetése szerint” adakozni, de ez csupán hozzájárul, mintegy kiegészíti az adott személy előre eltervezett és szisztematikus adakozását, nem pedig helyettesíti. Egy

gyülekezetnek folyamatos és rendszeres támogatásra van szüksége, hogy tevékenysége előre megtervezhető legyen, és célkitűzéseit zökkenőmentesen legyen képes teljesíteni. A tagok kiszámíthatatlan, ingadozó adakozása nagyon megnehezíti a gyülekezet vezetői számára, hogy költségvetést készíthessenek, és ahhoz tarthassák is magukat. Azok a szolgálatok, amelyek a helyi gyülekezetek támogatásával ugyan, de azokon kívül végzik tevékenységüket, szintén rá vannak utalva a kiszámítható, szisztematikus adományokra. Az egyszeri vagy időnkénti felajánlásokat is nagy örömmel fogadják, és nagyra értékelik, de egy keresztény szervezetnek, illetve alapítványnak is stabil bevételekre van szüksége, amelyekre építhet. Ha egy hívő ezt a lépést fontolgatja, lényeges, hogy olyan szervezethez, alapítványhoz kapcsolódjon ilyen módon, amely produktívan mozdítja elő Isten királyságának céljait. Azok a szolgálatok érdemesek a

hívők támogatására, amelyek aktívan hozzájárulnak az evangélium hirdetéséhez és az Egyház kiterjedéséhez. Akiben megvan ez az adakozó szándék, annak a következő kérdéseket kell fontolóra vennie:  Hány ember születik újjá, és töltekezik be Szénlélekkel ennek a szolgálatnak a munkáján keresztül?  Hány ember stabilizálódik, és erősödik meg a hitében ezen a szolgálaton keresztül?  Jellemző-e a szolgálatra a gyarapodás? Folyamatosan állnak-e be új szolgálótestvérek Isten munkájába, és alakulnak-e, illetve szilárdulnak-e meg újabb gyülekezetek?  Az adott szolgálat az emberek javát mozdítja-e elő mind a világban, mind a Krisztus Testében?  Az üzenet, amit képvisel, megfelel-e az igazságnak.  A szóban forgó szolgálat jó sáfára-e a rendelkezésére álló anyagi javaknak?  Egészségesek és etikusak-e azok a módszerek, amelyeket a szolgálat a pénz előteremtésére használ?

 A szolgálat és a benne működő szolgálók anyagilag elszámoltathatók-e? Vannak ezen felül olyan bizonyos figyelmeztető jelek, amelyek segítségével, könnyen beazonosíthatjuk, hogy egy adott szolgálat vajon tényleg egészségesen működik-e, és méltó-e támogatásunkra. Ajánlatos megvizsgálni, hogy ne támogassunk olyan szervezeteket, amelyek az alábbi ismertetőjegyekkel rendelkeznek:  Nyomást gyakorolnak az emberekre, hogy adjanak, vagy olyan atmoszférát teremtenek, amikor a pillanat hatása alatt így buzdítanak: “Most adj!”  Kárhoztatást vagy bűntudatot igyekeznek kiépíteni azokban, akik nem adnak.  Érzelmi túlfűtöttséggel operálnak, vagy olyan lelki manipulációkkal, hogy például 22 “kiprófétálják” a pénzt az ember zsebéből.  Eltúlzott ígéreteket tesznek, mint például: “Aki most ad, az rövid időn belül a százszorosát fogja visszakapni!” Vagy: “Akik most adakoznak, azoknak

adósságai el lesznek törölve!”  Nem ápol jó kapcsolatot a helyi gyülekezetekkel, vagy azt az érzést kelti maga körül, mintha ez lenne az egyetlen szolgálat, amely a hívők adományaira méltó.  Több időt és energiát fordít arra, hogy pénzt szerezzen, mint arra a konkrét tevékenységre, amire a pénzt kéri.  Pénzgyűjtési akcióit különböző trükkökkel, és szenzációhajhászással veszi körül. Törekedjünk arra, hogy minden területen fenntartsuk az egyensúlyt, beleértve az anyagiak, és a bővölködés témáját is. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Isten Igéjének egész tanácsát kell figyelembe vennünk, és közben nem vethetjük el a gyakorlati bölcsességet és a józan észt sem. 72 4.6 Támadások a tized ellen Mint minden bibliai igazságot, így ezt is sokan kritizálják. Többen megkérdőjelezik létjogosultságát, időszerűségét. Vajon mondta-e Jézus valahol az Újszövetségben, hogy többé nem kell

fizetnünk a tizedet? “A tized adása csupán a zsidó törvény része, és ránk már nem kötelező, hiszen mi a kegyelem korában élünk. Isten tudja, hogy szegény vagy és teljesen rendben van a dolog, hogy halogatod e kötelességed teljesítését addig, amíg jobban mennek a dolgaid. Akkor aztán mulasztásod pótlására dupla tizedet adhatsz” Vissza lehetne kérdezni: vajon melyik bibliai vers mondja ki azt, hogy ránk már nem kötelező a tized megadása, mert az a törvény korszakának egy letűnt darabja? A tizedre vonatkozó isteni parancs, az élő Isten Igéje ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. 73 Másodszor elemezzük azt a támadást is, amely szerint halogathatjuk ezt a kötelességünket egészen addig, míg anyagilag jobban nem állunk. Tudjuk a Sátán azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson, s az ő reménytelen hazudozása ebben az esetben is megmutatja, hogy milyen hamisan cseng az érvelése. A Sátán nem akarja azt, hogy

bővölködjünk. Nagyon jól tudja, ha elhanyagoljuk a tized adását, egyre jobban elszegényedünk A Biblia sehol nem említi, hogy adjuk oda Istennek bevételünk dupla tizedét. Isten azt akarja, hogy tizedet adjunk, és így bővölködő legyen életünk. A tized emlékeztet bennünket arra, hogy Isten szuverén Úr az anyagi világ felett. 74 Egyáltalán nem igaz az állítás, amely szerint Isten olyan szegény, hogy rászorul a tizedünkre. Isten a világmindenség teremtője, Ő alkotta az eget és a földet. 72 Keenneth E. Hagin [2001] 222 old Dr. David Yonggi Cho [1998] 106 old 74 Dr. David Yonggi Cho [1998] 107 old 73 23 Kritikák fogalmazódnak meg főképp a modern pünködi-karizmatikus gyülekezetek gyűjtési módszerei és a pénzkezelésével kapcsolatban. Sajnos sokszor joggal Amerikában az elmúlt években több nagy tekintélyű szolgáló bukott el e területen. Az 1940-es években a hívők többsége abban a tudatban volt, hogy a tizedből

összegyűjtött pénz az mind a pásztoré. Voltak, akik ezt gátlástalanul kihasználták 75 Hazánkban a Hit Gyülekezetével kapcsolatban fogalmazódtak meg vádak. Állították róluk, hogy legfőbb hittételük: a pénzszerzés. 76 Egy időben még parlamenti vita tárgyát is képezte A tizenhét vizsgálatból, ami a gyülekezet ellen indult el, egyik sem, támasztott alá egyetlen ellenük felhozott vádat sem. 77 A Sátán a tizeddel kapcsolatban is meg akarja rontani bennünk az Istenről alkotott képünket, mintha Isten csak a maga szükségeire venné el tőlünk a pénzünket. Ha hallgatunk az ördögre, és a tized elhanyagolásával könnyedén vesszük Isten szuverenitását, éppúgy átkot vonunk magunkra, mint egykor Ádám, és soha nem leszünk olyan gazdagok, hogy odaadhatnánk bevételünk két tizedét. Ha szegény vagy és keveset tudsz adni, add azt a keveset vissza az Úrnak a tizedben, a körülményekre való tekintet nélkül. Ha szegények vagyunk,

úgy kell adnunk a tizedet, hogy bővölködők legyünk, mert Isten áldása árad ki ránk, amikor elismerjük az Ő szuverenitását, a tizedre vonatkozó tervében. Ma sok keresztény azért nem élvezi az áldásokat, amelyek minden keresztényt megilletnek, mert nem fizetik a tizedet. Ha megadjuk tizedünket Istennek, ezzel kifejezzük Isten áldásába vetett hitünket, s ugyanazt az áldást kapjuk, mint Ábrahám, aki hit által adta a tizedét. Hasonlítsuk a víz forrását az úrvacsorához, a tizedet pedig a vízcsaphoz. Akik Jézus Krisztust elfogadják Megváltójuknak, úrvacsoráznak, megadják a tizedet, és ezzel elismerik Isten szuverenitását, odakerülnek a víz forrásához. Bármikor, amikor megnyitják a vízcsapot, folyik belőle az áldás vize. Manapság sok keresztény nem ad tizedet az Úrnak, ezért nem is kapja meg Isten áldását Eljutott ugyan a víz forrásához, de az áldást már nem tudja elvenni, mert nem nyitja ki a vízcsapot. A tized teszi

hatékonnyá az úrvacsorát. Ez annak bizonyítéka, hogy az Úrtól várjuk az áldást Isten két áldást ígért nekünk abban az esetben, ha az említett feltételekhez szabjuk magunkat. Az egyik áldás a katasztrófától való oltalom. Akármilyen nagy lehet ugyanis a jövedelmünk, ha katasztrófák sorozata szakad ránk, rosszabb állapotba kerülhetünk, mintha egyáltalán nem lett volna jövedelmünk. A másik áldásként a belső tartásunk megerősödik. Lehet sok pénzünk, de ha betegség, vagy nyomorúság környékez meg minket, pénzünk úgy elfolyik, mint a lyukas vödörbe öntött víz. Nem érjük el azt, amit reméltünk, mert nem fizettük a tizedet. Mindezektől azonban szabadok lehetünk, ha megadjuk tizedünket Láthatjuk, hogy a tizedet fizetése olyan cselekedet, amellyel elismerjük Isten szuverenitását, és gyakoroljuk az engedelmességet. Ez a hit kulcsa, amellyel megnyitjuk a Jézus Krisztusban számunkra elkészített áldások ajtaját. Amikor

elfogadtuk Jézus Krisztust Megváltónknak, ezzel elismertük Isten szellemi 75 Kenneth E. Hagin [2001] 179 old Németh Sándor [2001] 499. old 77 Németh Sándor[2001] 545. old 76 24 szuverenitását, a tizedünk megadásával pedig az anyagi világ feletti rendelkezési jogát. Amikor engedelmesek vagyunk, Isten áldásai szállnak ránk, és szép rendben folynak a dolgaink. 78 78 Dr. David Yonggi Cho [1998] 108 old 25 5. Körkérdés a házicsoportban a tizedről Egy alkalommal a házicsoportban beszélgettünk a tizedről. A testvérek megnyilatkozásai jó keresztmetszetet adnak a mai pünkösdi hívők tizedről vallott nézetéről. Előzőleg a gyülekezeti tagok egy kérdőívet töltöttek ki ezzel kapcsolatban 79 Elhangzott egy kérdés. Mi jut eszedbe az adakozásról? A legtöbben azt a választ adták erre, hogy adni a másiknak. Ahogy Isten a Ján 3, 16-ban odaadta Egyszülött Fiát a világnak, ugyanúgy ha mi is adunk, akkor kirajzolódik

életünkben Isten természete az adás. Volt, akinek a rászoruló szegény emberek jutottak eszébe, volt, akinek Isten áldása, de volt, aki azt mondta az adakozás bizonyos formában vetés is, ami hozzátartozik a keresztény élet gyakorlásához, ami nem más, mint hálaadás Isten felé, melyet örömmel teszek. Elhangzott a következő kérdés. Adsz-e egyáltalán tizedet? Erre egyértelműen igen volt a válasz egy testvér kivételével. Ő fejét lehajtva így válaszolt: - néha előfordult, hogy nem adtam tizedet Örültünk ennek az őszinte válasznak, mert nem volt benne semmi magyarázkodás, mentegetőzés. A beszélgetést tovább folytatva felvetődött hogy egyáltalán kötelező-e tizedet adni. A válaszok a követezőek voltak: - Nem kötelező, de szükségszerű. Ez szövetségi kérdés, ha szövetségben gondolkodik a hívő ember, akkor ad tizedet. Egy testvér bizonyságot tett arról, hogy amikor rájött, hogy hittel kell adnia a tizedet és nem

kényszerből, azóta örömmel teszi ezt, és boldog, mert ez az ő jól felfogott érdeke, mert az Úr így áldja meg az életét. Ahogy egyre jobban belemelegedtünk a beszélgetésben egyre több kérdés hangzott el, amelyek egyre érdekesebbek voltak. A tized csak a pénzről szól, vagy adhatunk másból is tizedet az Istennek?- hangzott el a kérdés. Erre mindenki azt válaszolta: - tizedet nemcsak a pénzünkből kell adni Adhatunk tizedet az időnkből, az energiánkból, amit csak az Úrnak adok - hangzottak el a válaszok. A következő kérdés lényegretörőbben hangzott el. A tizednek csak a perselyben van a helye?- hangzott el a kérdés. Ez a kérdés már “megosztotta” a társaságot jó értelemben véve Egy testvér határozottan kardoskodott amellett, hogy igenis a pénznek a tizedét a gyülekezet perselyébe kell tenni, ez az Úré, ezt más célra nem szabad adni, és ezt a pénzt a gyülekezetnek nagy felelősséggel kell kezelnie, felhasználnia. Volt,

aki azt mondta, ha az Úr indít más célra is fordítom. Ahol nagy a szükség, és segíteni tudok, oda is adhatom Egy testvér erre azt válaszolta: - szerinte ez nem helyes, mert akkor ez úgy nézne ki, hogy a gyülekezetet megkerülve adja a tizedét, és ezzel megcsaljuk Istent. Egy nagyon elgondolkodtató válasz is elhangzott, amire érdemes odafigyelni, amely így hangzott: - Ha pénzről van szó, akkor igaz, a tized a helyi gyülekezeté, ahová tartozom. Ez nem “alamizsna”, vagy adomány. Ez az Úré! Jó volt látni és tapasztalni, hogy a testvéreket igenis foglalkoztatják a tizeddel kapcsolatos felvetett kérdések. A beszélgetés folyamán egyszer csak előjött, hogy mi van az érzelemmel? Van-e összefüggés a tizedadás és az érzések között? Az érzelmek befolyásolnak-e a tizedadásban? Ezzel a kérdéssel kapcsolatban is eltérőek voltak a válaszok. Egyikük így válaszolt:- Igen- Ha adok tizedet, akkor megtisztelve érzem, hogy 26 adhatok az

Úrnak, de nem az érzéseim vezetik az adást, hanem hitből teszem. Valaki ezt mondta: - Ha nem adom be, lelkiismeret furdalásom van, ha viszont beadom, akkor biztonságban érzem magam, és biztos vagyok benne, hogy Isten kisegít a nehézségekből is. Volt, aki azt mondta: - nem szabad, hogy, összefüggés legyen a tizedadás, és az érzelmeim közt, ennek természetesnek kell lennie, nem a hangulatomtól függ, hogy adok tizedet, vagy nem adok. Egy testvérünk tárgyilagosan csak ennyit mondott:- nincs összefüggés, ha elhatároztam, hogy adok, akkor teszem is. Ezt a kérdéskört az egyik testvérnő így zárta le: - Én örömmel adom be a tizedet, mert szeret az Úr, és ezt mindennap megtapasztom, úgy, mint ahogy az Igében is olvasom: “a jókedvű adakozót szereti az Úr” (2. Kor 9, 7). A tizededet a számláid kifizetése előtt, vagy kifizetése után adod be? – vetődött fel a következő kérdés. A nagy többség azt válaszolta, a számlái kifizetése

előtt adja be a tizedét. Volt, aki azt mondta: - mikor hogy jön ki a lépés, hol a számlák kifizetése előtt, vagy a számlák kifizetések után adom be a tizedet. Viszont, volt, aki úgy válaszolt, hogy befizeti a számlákat, és ha tud adni tizedet ad, ha pedig nem tud, akkor megpróbálja később befizetni, ez nem mindig sikerül neki. Volt, aki azt mondta: - hogy őszintén megmondja, hogy vannak nehezebb hónapok, amikor képtelen beadni a tizedet. A beszélgetés vége fele elhangzott az a kérdés: - Milyen áldást von maga után a tized adása? Jöttek a bizonyságok, hogy ki milyen áldást tapasztalt a mindennapi életében. – Még a szükség idején is az Úr gondot viselt rólunk, Ő senkinek nem marad adósa. – hangzott a válasz Egyik testvérünk beszélt a vetés és aratás törvényéről. Volt, aki azt mondta, hogy elsősorban szellemi bőséget, gazdagságot, Istennel való bensőségesebb kapcsolat áldását vonja maga után, a hittel és tiszta

szívből adott tized. A házicsoport alkalom utolsó kérdése így hangzott: - Milyen következménye lehet, ha nem adod oda az Úrnak a tizededet? Erre a kérdésre is sok válasz hangzott el. – A semmit nem tudja megáldani az Úr, az semmi, “0” marad.- érvelt az egyik testvér – Átkot von maga után a fösvénység, és ha nem vetünk, nem is arathatunk jött a következő érv. A következő testvérünk elmondta, mennyi nehézsége támadt, hogy nem adta a tizedet – Abban a hónapban sokkal több lett a problémám, a pénzem is elfogyott, sőt még adósságba is keveredtem, ami nehezebbé tette az életemet, nehezebben ment az imádkozás, amiben szolgáltam, azt sem tettem olyan szívesen, idegesebb, nyugtalanabb lettem az örömöm is elfogyott, levert és rosszkedvű lettem. Az utolsó válasz így hangzott: Szerintem, ha nem adom a tizedet, meglopom Istent, és Istentől lopni nem kifizetődő, ez átkot hoz az emberre Az inárcsi gyülekezetben az elmúlt

években az adakozás a következőképpen történt. Az istentisztelet alatt egy éneket fennállva énekelve minden vasárnap délelőtt, a persely körbejárt a tagok között, akik bele tették a perselybe a “tizedüket” illetve adományukat. Ezzel gyakorlatilag ki is merült az adakozásról szóló tanítás, gyakorlat. A gyülekezetben igény merült fel abban a vonatkozásban, hogy legyen tanítás a tizedről és az adakozásról 2003 őszén. Egy 9 pontból álló kérdőívet kapott minden család a gyülekezetben, amelyen az adakozással kapcsolatos kérdések lettek feltéve. A kérdőíveket név nélkül leadva és kiértékelve a gyülekezetben a következő gyakorlat alakult ki az adakozás területén. Minden keresettel rendelkező testvér, (de még a diákok is kérték) kapott egy pár soros megvallást (ima). Arra lettek kérve a testvérek, mikor megkapják a keresetüket, vegyék elő ezt a kis cédulát és vallják meg, mielőtt a tizedüket behozzák a

gyülekezetbe, akár otthon, vagy a gyülekezetben. Az ima így hangzik: “Uram én ezt hittel teszem! Azzal a céllal adom a tizedet, hogy ez a helyi gyülekezet jól menjen előre, ami hasznára van az egész Krisztus Testének, és segítségére van az embereknek. 79 Lásd a mellékletben 27 Ezzel hozzájárulok, hogy az evangélium terjedjen, hogy további emberek megtérjenek. Köszönöm, Istenem, hogy lehetővé tetted számomra, hogy a munkádnak én is része lehetek! Ezért most hittel adok, valamint azzal a várakozással, hogy Beszéded szerint áldott leszek!” A gyülekezetben a testvérek minden gyűjtés előtt egy öt percet igét felolvasva, imádkozva tölt Isten jelenlétében, és csak ezután viszi körbe egy presbiter a perselyt. A gyűjtés alatt egy áldó, imádó éneket énekel az egész gyülekezet. A gyülekezet gyűjtése 2002/2003 decemberi, januári, februári gyűjtése 120000Ft/hónap. A 2003/2004 decemberi, januári, februári gyűjtése

250000Ft/hónap A gyülekezet létszáma mindkét esetben hasonló volt. A gyülekezet adakozása a duplájára nőtt A gyülekezet hálás Istennek, hogy így tanítja és vezeti őket az Úr az adakozás tekintetében. Statisztika az EPK gyülekezeteinek 2003 évi adakozás alapján. 1-20 fő gyülekezeti létszám adakozása egész évre 5 fő 30 000 Ft 6 fő 45 000 Ft 6 fő 227 795 Ft 10 fő 215 000 Ft 11 fő 250 000 Ft 13 fő 320 000 Ft 15 fő 60 000 Ft 16 fő 590 000 Ft 17 fő 1 000 000 Ft 17 fő 1 235 000 Ft 19 fő 230 210 Ft 20 – 100 fő gyülekezeti létszám adakozása egész évre 23 fő 200 000 Ft 23 fő 710 000 Ft 26 fő 580 000 Ft 27 fő 1 500 000 Ft 41 fő 360 000 Ft 41 fő 1 400 000 Ft 48 fő 960 000 Ft 51 fő 945 000 Ft 51 fő 2 000 000 Ft 100 fő feletti gyülekezeti létszám adakozása egész évre 28 104 fő 1 600 000 Ft 114 fő 2 500 000 Ft 150 fő 2 900 000 Ft 152 fő 12 000 000 Ft 205 fő 5 000 000 Ft

Ezek az adatok a legfrissebb statisztika alapján készültek az EPK-ben név és területi hovatartozástól függetlenül, az adatok bizalmas kezelése végett. Ebből a statisztikából nem derül ki, hogy a gyülekezetekben hogyan alakultak a testvérek jövedelemviszonyai: vagyis mennyi a nyugdíjas, fizikai dolgozó, nagycsaládos, vállalkozó illetve, az ettől még magasabb keresettel rendelkezők jövedelme. A gyülekezetek többségében viszont mindenhol megtalálhatók a fenti sorokban említett jövedelemmel rendelkező testvérek. A táblázatok tanulmányozása során láthatjuk, hogy a legkisebb egy főre jutó adakozás 4000FT/fő, míg a legmagasabb egy főre jutó adakozás 78947Ft/fő egy évre levetítve. Vannak kis gyülekezetek 20 fő alattiak, ahol ugyanolyan magas: 72647FT/fő/év az adakozás, mint a 150 fő feletti gyülekezetekben: 78 947FT/fő/év. Viszont vannak nagy gyülekezetek 200 fő felettiek, ahol kevesebb, de hasonló az adakozás:

24390Ft/fő/év, mint a kisebb gyülekezetben, ahol 13 fős gyülekezetben is 24650FT/fő/év az adakozás. Úgy látjuk, hogy legtöbb esetben nem a gyülekezetek létszáma határozza meg az adakozási kedvet, hajlandóságot, hanem más tényezők. Talán a gyülekezetekben nincs kellőképpen a helyére téve az adakozás tanítása, vagy a pásztorok félnek tanítani róla. A közösségben1928-ban külön említésre méltó, hogy az Apostoli Hit című folyóiratban Rároha F. Dávid folytatásos cikket jelentetett meg az adakozással kapcsolatban, “Mit mond a Szentírás a dézsmáról?” címmel. (PÜNK.MOZ46old)Már a közösség kialakulásánál nagy fontosságot tulajdonítottak az adakozásnak A gyülekezetek szaporodtak, növekedtek a 30-as, 40-es, 50-es években. Akkor nem volt állami támogatás, sőt sok esetben üldözték a hívőket. Abban a nagy nyomorúságban még árvaházat is működtettek a testvérek adományaikból.(PÜNKMOZ 69old ill95 old) Ma is

példaértékű az elődeink élete és az adakozáshoz való viszonyulásuk. 6. Összegzés Összegzés Bejárva a témát, a következőeket állapíthatjuk meg az adakozásról és a tizedről. Tizedet szinte mindig adtak az emberek, kultúrától függetlenül. Felajánlásuk az istenüknek szólt Az ószövetségben már a törvény megjelenése előtt tizedet adtak az ősatyák hálájuk jeléül és elismerve Isten nagyságát. 29 A mózesi törvény ezt a szabad akaratból hozott áldozatot szabályozta, a tizedfizetés isteni parancs lett, mint láttuk a nép javára szolgált, Isten áldást ígért nekik ezért a cselekedetükért. Istentiszteleti jelentőségén túl a tized szolgálta a Szent Sátor, majd később a Templom fenntartását és a papok megélhetését is. Felfogható Izrael állami adójaként. Izrael történelmében találunk példát a teljes örömmel való adakozásra és –sajnos- a teljes feledékenységre is. Látjuk, hogy Isten megáldotta

a népét ha hűségesen megadta a törvényben előírtakat, de számos esetben szükséget tapasztaltak hűtlenségük miatt. A Példabeszédek könyve tele van olyan intésekkel, amelyeket minden hívő jól használhat. Senki nem számíthat arra, hogy az élete felvirágzik, ha nem szorgalmas, és nem látja el felelősségteljesen az életben adódó kötelezettségeit. Az Újszövetségben a téma kiteljesedését figyelhetjük meg. Jézus nem törölte el az adakozást, hanem megerősítette, hogy az Istent szerető embernek fontos anyagiakban is kifejezni háláját.Ebben a szívbeli hozzáállás a fontos, nem a külső cselekedet. Másik fontos szempont, hogy nem az adakozás összegének nagysága a meghatározó, hanem az egyén lehetőségei. Pünkösd után az ősegyházban nagy lelkesedéssel adakoztak a hívők. Adományaikkal elsősorban a rászorulókat segítették, de támogatták a szolgálókat is. Az igazságtól való eltávolódás magával hozta a pénzről

való helytelen gondolkozást, visszaélést és az isteni parancsok semmibevételét. Sajnos ez már az ókorban, az egyházatyák korában elkezdődött és a középkorban a római katolikus egyház uralma alatt vált teljessé. Ekkor már az egyház nemcsak a gyülekezeti tagok adományaiból élt, hanem az állam segítségét is igénybe vette. A tizedfizetés sok helyen kötelező adónemmé vált, világnézettől függetlenül fizette mindenki. A kisebb evangéliumi gyülekezetek minden korban gyakorolták az ige szerinti adakozást, többkevesebb sikerrel. Igazi áttörést e téren a XX. századi evangéliumi, ezen belül is főként a pünkösdi-karizmatikus mozgalom hozott. Újra felfdezték az adakozással kapcsolatos bibliai igazságokat Nemcsak gyakorolták a tizedfizetést, hanem komoly teológiai támaszokat is nyújtottak hozzá. Ahogy a kereszténység minden gyakorlatát, így az adakozást is éri támadás és kritika a világ felől, és fenntartások a hívők

részéről. Ezeket azonban megcáfolja Isten Igéje és a keresztények tapasztalata Az adakozás igazsásgának meghatározó ereje nemcsak az egyház és gyülekezetei életére terjedt ki, hanem a mögöttünk levő közel két évezredben letagadhatatlanul éreztette ihlető és erkölcsformáló hatását az egyetemes emberiség körében is, az emberi együttélésnek, a társadalom-etikának, egyszóval ember és közösség, ember és ember viszonyának kérdéseiben. A tizedről való tanítás célja, hogy látást nyerjünk arról, hogyan tudunk Isten áldásába kerülni a vele való szövetség által. Mindegy, hogy milyen országban élünk, milyen társadalmi berendezkedésben, a lényeg, ha betartjuk a tizedadás törvényeit Isten Igéjének útmutatása alapján, akkor gyümölcsöző életet élhetek Istennel. A tizedfizetés egy elkötelezettséget, egy felelősséget és egy tehervállalását is jelent Isten körülöttünk lévő munkájára nézve. A tized meg

nem fizetése mögött néha a szükségekre való nézés, vagy ezektől való félelem áll, máskor pedig egy kevély, vagy fösvény lelkület, amely nem tudja elfogadni az Istentől származó rendelkezéseket. 30 Gondoljunk csak bele, mennyivel többet tudna a gyülekezet is elvégezni, hogy szolgáljon városa felé, a környéken élő emberek felé, sőt a világ távolabbi részei felé is, ha az anyagi lehetőségek ebben nem korlátoznák! Gondoljunk csak bele, mi minden megtörténhetne, ha a gyülekezet bevételei hirtelen megsokszorozódnának! Ezáltal azonnal lehetővé válna, hogy több elveszett lelket érjünk el, hogy több hívő testvér felé tudjunk hatékonyan szolgálni, hogy több szegény emberen segíthessünk, és több rátermett embert állíthassunk be a szolgálatba. Hány és hány jó terv maradt meg eddig is álomnak, vagy akadt el a tervezési fázisában csak azért, mert nem voltak megfelelő javak a kivitelezésükhöz? Ezekre a

kérdésekre Isten már évezredekkel előtte megadta a választ. Tőlünk függ, hogy engedelmeskedünk-e felhívásának, komolyan vesszük-e törvényét és megértjük-e az Ő országának alapelveit. Ha igen, tapasztalni fogjuk Urunk szeretetét és ígéreteihez való hűségét. Végezetül nem szabad elfelejtenünk az adakozás kapcsán azt, hogy a legnagyobb “ adakozó” maga az Atya, aki az Ő egyszülött Fiát adta értünk áldozatul! Ez a példa kötelez minket. “A jókedvű adakozót szereti az Isten. Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek!”(2.Kor 9, 7-8) 31 7. Felhasznált irodalom A Pallas Nagy Lexion [1897] 16 kötet Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság A Pünkösdi Mozgalom Magyarországon [1998] Budapest, Evangéliumi Pünkösdi Közösség Bibliai nevek és fogalmak [1988] Budapest, Primo -

Evangéliumi Kiadó – 258 oldal Herbert Haag [1989]: Bibliai Lexikon Budapest, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója Jubileumi Kommentár [1998] Budapest, A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója Keresztyén Bibliai Lexikon [1993] (Szerkesztett Dr. Bartha Tibor) Budapest, Egyház Kálvin János Kiadója Magyarázatos Károli Biblia [2001] Budapest, Veritás Kiadó Magyar Katolikus Lexikon [1992] 2. kötet Budapest, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Kiadója Magyar Nagylexikon [2003] 17 kötet Budapest, Magyar Nagylexikon Kiadó William MacDonald [2001]: Újszövetségi Kommentár 2 kötet Budapest, Evangéliumi Kiadó és Iratmisszió E. H Broadbent [1975]: Zarándok gyülekezet 6 kiadás Budapest, Evangéliumi Iratmisszió Nagy Péter [2003]: Jegygyűrű vagy botránykő avagy a tized áldásai Budapest, Frontvonal Alapítvány Kenneth Copeland [1995]: A bővölködés törvényei Budapest, Hit Gyülekezete Dr. David ( Paul )

Yonggi Cho [1998]: Üdvösség, egészség és bővölködés Budapest, Teljes Evangéliumi Gyülekezet Felelős kiadó: Péter Ha Yong-Dal Oral Roberts [2003]: A hittel nincs lehetetlen Budapest, AMANA 7 KIADÓ Kenneth E. Hagin [2001] Midász király érintése Budapest, Új SPIRIT KÖNYVEK Fatér István [1910]: A szent miseáldozati adományok és misepénzek Egyházmegyei Könyvnyomda Tertullianus [1986]: Tertullianus Művei in: Ókeresztény Irók 12. kötet Budapest, Szent István Társulat Apostoli Szentszék Könyvkiadója 32 Németh Sándor [2001]: A Hit Botránya Budapest, Új Spirit Könyvek John és Elizabeth Sherrill Demos Shakarian elbeszélése alapján [é.n]: A legboldogabb emberek a Földön 3. átdolgozott kiadás, Budapest, Teljes Evangéliumi Üzletemberek Nemzetközi Szövetsége Paul Johnson [2001]: A kereszténység története Bp., Európa könyvkiadó – 294 oldal 33 Észrevételeim, változtatásaim, javaslataim: * Ezt a végét majd töröld le a

tanulmány végéről, ha megértetted, ill. megcsináltál mindent * Megcsináltam a tartalomjegyzéket, decimális rendszerű felépítésben – gondolom, hogy ez jó lesz Neked is, mert ebben az irányban indultál el. A tartalomjegyzék automatikusan aktualizálja magát, ha – ráviszed a kurzort a tartalomjegyzék “testére” (ekkor “elszíneződik” a tartalomjegyzék “teste”), – lenyomod az F9-es funkcióbillentyűt a billentyűzeten. – Kiválasztod a megnyíló ablakban, hogy csak az oldalszámokat aktualizálja, vagy az egész tartalomjegyzéket. Célszerű ez utóbbit választani, és látod a “csodát”. (= Okos tud lenni a szövegszerkesztő, kivéve, amikor kifog rajtunk.) – Ezután elmented a legújabb állomány-állapotot. * Szabványossá alakítottam az Irodalomjegyzéket. Az utolsó tétel a legösszkomforosabb (= minden megvan benne, még a könyv oldalszáma is), de maradhat már így az egész. Az interjú-jegyzőkönyvet is feltüntetheted

valahogyan így: Nyírő Zoltán [2004]: A gyülekezeti tagok válaszai a tizeddel kapcsolatos kérdéseimre Inárcs, Saját kézirat – 12 oldal (Az oldalszámot hasból írtam. Ha nincs meg egyben az interjú, akkor ne írd be az irodalomjegyzékbe! Ha beírod, akkor úgy tudod ugyanolyan “szövegszerkesztői stílusban” hozni, mint az előzőek, ha az utolsó bekezdés végére mégy, és Enter-t ütve írod be a Tiédet. Az első sor végén Shift-Entert üss, akkor a bekezdésen belül új sor nyílik.) * Minden szöveg-bekezdést “A a-A” stílusba tettem, mert ez nagyon megfelel. A hosszabb idézeteket “bb” stílusba, valószínűleg ez is megfelel Neked. * Hiányzott a dolgozatod végéről az Összegzés. Ezt pótoltam, méghozzá úgy, hogy címet adtam neki, és a szöveged utolsó két bekezdését oda helyeztem át. Ha még többet akarsz összegzésül írni, oda írjad! * Kinyomtatás előtt ellenőrizd, hogy az új oldalak megfelelően kezdődnek-e! Nem jó,

hogyha egy cím pl. a lap alján áll, és a következő bekezdés a következő oldalon. Ezt bogarázd át – megéri a fáradságot! Amikor minden kész van, a kinyomtatáskor egy jó szövegszerkesztő megkérdezi a Tartalomjegyzék aktualizálását. Biztos, ami biztos azonban, előtte csináld meg a jelzett F9-es akciót, de utána, a nyomtatáskor is megismételheted, de utána mentsd el a végső állapotot (pl. Ctrl-S billentyűkombinációval, vagy egérrel)! * A szöveg most szabványos: 12-es betű Times New Roman CE betűtípus, másfeles sortávolság, sorkizárt formában. Hagyd így! * Célszerű ezt az állományt Nyiro2.rtf formában a kézhetvételkor elmentened új néven Így megmarad ez az állomány érintetlenül Nálad is, és bármilyen baj-katasztrófa (virus stb.-re gondolok) esetén ebből újra indulhatsz. Célszerű floppy-ra is lemásolni ugyanilyen célból Ez Neked ui most “nagy dobás” Az átnevezett állományról meg letörölheted az én

förmedményemet, és hozzátehet még azt, amit akarsz. Megtisztelsz, ha a legvégső, beadott állományt elektronikusan elküldöd nekem is, mert sok értékes gondolattal ilymódon engem is gazdagítasz. Legyen ez a Te tizeded az én számomra! (Bár nem vagyok gyülekezet – a “hatökör” nem gyülekezet.) 34 * Kb. ennyi Az egészbe beleolvasva jónak gondolom Néhány sajtóhibát, helyesírási hibát – amit észrevettem – kijavítottam – utólagos engedelmeddel. –> Isten áldjon meg a befejezésben, és mindennapi életetekben bőségesen! Testvéri szeretettel 2004. márc 18 Matyi b. 35