Szociológia | Szociálpolitika » Haga Bertalan - A szociálpolitika és a szociális biztonság értelmezése

http://www.doksihu A szociálpolitika és a szociális biztonság értelmezése A szociálpolitika értelmezése. FERGE ZSUZSA A szociálpolitikának rengeteg meghatározása van, amelyek egymás mellett léteznek, eltérő érvényességi körrel és általánosítási szinttel. Mindegyiknek van létjogosultsága, Ferge Zsuzsa azonban a legmegfelelőbbnek a strukturális-dinamikus megközelítést tartja. Pragmatikus megközelítés -Elosztási szféra Funkcionalista megközelítés - Termelési szféra Strukturális-dinamikus megközelítés - Társadalompolitika Redisztribúció - Ipari demokrácia Modern szociálpolitika - Gazdasági demokrácia Árutlanítás - Ajándékszemlélet A szociálpolitikának rengeteg meghatározása van, amelyek egymás mellett léteznek, eltérő érvényességi körrel és általánosítási szinttel. Mindegyiknek van létjogosultsága, Ferge Zsuzsa azonban a legmegfelelőbbnek a strukturális-dinamikus megközelítést tartja, mert ez a

szemlélet: - érzékelteti a szociálpolitika dinamikus, konfliktusos jellegét, - hangsúlyozza az egyértelmű és lezárt meghatározás lehetetlenségét, - rugalmas és sokoldalú definiálást tart szükségesnek. * Pragmatikus megközelítés - leíró, a gyakorlathoz közel álló szemlélet ˇ A szociálpolitika cselekvési mező, melyben történelmileg kialakult intézmények működnek. Ezek alapján a szociálpolitikához tartozónak tekinti: - az egészségügyi ellátást, - az oktatásügyet, - a jövedelem-fenntartó vagy -helyettesítő programokat (TB és közsegélyezés), - az állami lakásépítést, -fenntartást, - a személyes szociális szolgáltatásokat (szociális munka, házi vagy intézményi gondozás.) - újabban ide sorolnak bizonyos munkaügyi szolgáltatásokat (munkaerő-közvetítés) és a környezetvédelem egy részét vagy egészét is. ˇ Az intézmények besorolása itt nem elvi, hanem gyakorlati alapon történik, bizonyos közös vonások

megléte alapján. Ezek: - jelentős állami szerepvállalás - az állam rendeletileg, törvényileg szabályozza, közpénzekből finanszírozza ezen intézmények működését; vagyis a szociálpolitika a redisztribúció (központosított jövedelem-elvonás és -újraelosztás) területén működik; - az ide sorolt intézmények az állampolgárok egyénekre is lebontható szükségleteit elégítik ki, a lakosság jólétét szolgálják (ezért nem sorolják ide például az úthálózat- vagy a közterületek fenntartását). http://www.doksihu ˇ Ez a megközelítés igen elterjedt Magyarországon, a szakirodalom jelentős része erre a szemléletre épül, ám az oktatásügyet és az egészségügyet gyakran nem sorolják ide (ennek oka valószínűleg az, hogy ezek - szemben a szociálpolitikával - önállósult ágazattal rendelkeznek). A statisztikákban és a tervezésben (mint "társadalmi közös fogyasztás") azonban mindezen szolgáltatások

együttesen jelennek meg. ˇ Egy kevésbé elterjedt változata is van az intézmények felőli megközelítésnek, mely a fentiekben felsorolt "szociális jóléti intézmények" mellett a szociálpolitikához tartozónak tekinti: - a pénzügyi vagy adóügyi jóléti politikát, és - a vállalati jóléti politikát is. (R Titmuss meghatározása, 1958) Ezek a rendszerek tényleg jelentős szerepet játszanak az újraelosztásban, azonban jellegüknél, természetüknél fogva "antiszociálisak": a források újraelosztásánál inkább a jobb helyzetben lévőknek kedveznek. ˇ További kiszélesítést tesz lehetővé a szükségletkielégítő és redisztributív vonások alapján történő megközelítés: a szociálpolitikához sorolja a magánjótékonyságot és az önkéntes társadalmi munka sok formáját is. Összegezve: a pragmatikus megközelítés a szociálpolitikához sorolja azokat az intézményeket és cselekvési rendszereket, melyek az

állampolgárok meghatározott szükségleteit a piac (teljes vagy részleges) megkerülésével elégítik ki, részben vagy egészben közpénzekből finanszírozottak, s amelyeket a hagyomány alapján ide szokás sorolni. * Funkcionalista megközelítés - alapvető kérdése: milyen társadalmi funkciók betöltésére jöttek, jönnek létre szociálpolitikai rendszerek? ˇ A h angsú lyt a változó társadalmi funkciókra, diszfunkciókra, az ezek feloldását célzó eszközökre helyezi. ˇ A szociálpolitika célját a mindenkori status quo fenntartásában látja, melyet a szükségleteket kielégítő intézmények létrehozásával, kialakításával ér el. ˇ Történeti áttekintés: - Mindig voltak szociális problémák, melyeket a közösség érdekében meg kellett oldani, ezeket eleinte lokálisan rendezték (család, egyház, céh). - A tőkés fejlődés megindulásával a lokális biztonsági hálók már nem voltak képesek megfelelően funkcionálni,

belépett az állam ("szegénypolitika" - Európában a XV-XVIII. századra teszik kialakulását), ám szerepvállalása ekkor még marginális, ellenőrző-büntető jellegű, s korántsem teljes körű (dologházak, érdemes és érdemtelen szegények.) - A kapitalizmus fejlődésének "eredménye" a modern szociálpolitika: a gazdasági változások társadalmi változásokat indukáltak; a tőkés intézmények óhatatlanul megfosztották az életlehetőségektől azokat a rétegeket, melyek a piacon nem tudtak érvényesülni, tömegessé vált a gazdasági berendezkedésből adódó szegénység; új problémák jelentek meg, mint a bűnözés, járványok, lakásínség. Veszélybe került a társadalom újratermelődése és integritása, aminek eredményeként kialakultak azok a rendszerek, intézmények, amelyek átvállalták a korábban lokálisan ellátott feladatokat. Létrejött http://www.doksihu az állami szociálpolitika: a piac által ki nem

elégített szükségletek fedezését az állam vállalta magára (TB, egészségügyi ellátó rendszerek, közegészségügyi intézkedések, gyári törvények.) S nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a gazdaságnak vagyis a rendszernek - egészséges, képzett munkásokra van szüksége Ezt az igényt elégítette ki az állam az oktatás és az egészségügy intézményeivel. Összegezve: ez a meghatározás a funkcionalista társadalomelmélethez kapcsolódik. Fő szempontja a szociálpolitikai tevékenységek értékelésénél, hogy azok mennyiben járulnak hozzá a társadalom zavartalan működéséhez, az integráltság megőrzéséhez, az adott strukturális viszonyok újratermelődéséhez. * Strukturális-dinamikus megközelítés - hasonlít a funkcionalista megközelítéshez, azonban nem csak a szükségleteket vizsgálja, hanem azt is, hogy ki vagy kik döntik el, hogy milyen igények kielégítését kell a szociálpolitika hatáskörébe

utalni ˇ A szociálpolitikát strukturálisan meghatározott folyamatként, az állam és az állampolgárok közti változó viszonyként értelmezi. ˇ Eszerint a szemlélet szerint a történelmi fejlődést a tőkés rendszerekben jelentkező társadalmi feszültségek indukálták (eleinte a munkások, majd később más csoportok is kivívták szükségleteik elismerését). A társadalom a jóléti redisztribúció körének növelését, és a hozzáféréshez való jogosultság kiszélesítését követelte. Így megnőtt azoknak a szükségleteknek a köre, melynek kielégítése kikerülhetett az árukapcsolatokból (azt a folyamatot nevezzük árutlanításnak, melynek során a javak elvesztik árujellegüket). ˇ Ezekben a folyamatokban fontos cél volt a jogszerűség erősítése, a szociálpolitikai elosztás, mint "jótékony adomány" jelleg megszüntetése, a szükséglet-kielégítés jogi alapra helyezése. ˇ A minimális követelés az elemi

biztonság, a létfenntartás biztosítása volt, majd a második világháború utáni évtizedekben az elvárás mindkét oldalon megnőtt: az általános biztonság garantálása s a szélsőséges társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése vált a társadalmi közhangulat hatására a politikák céljává. ˇ A legutóbbi időkig a követelések csak az elosztási szférára korlátozódtak (fogyasztói szükségletek, források elosztása), ma már a termelési szféra is előtérbe kerül (termelői szükségletek, források létrehozása). Ennek hatására a szociálpolitika átalakul alapvető társadalmi viszonyokat is érintő társadalompolitikává (szocialista jellegű célokkal). ˇ Azokban a piacgazdaságokban, ahol ez a folyamat beindult, ott kialakulhatott a munkások és alkalmazottak közvetlen részvételére épülő politika, az "ipari demokrácia". Ez lényegében mikro- illetve vállalati szintű politika. Svédország az egyetlen, mely túl kíván

lépni a mikroszintű ipari demokrácián a makroszintű "gazdasági demokrácia" felé, ahol a bérből élők kollektív tulajdonát jelentő "szociális alapok" segítségével a dolgozók és szakszervezeteik befolyásolhatják a fejlődés irányát (céljuk: a teljes foglalkoztatás, a területi gazdasági egyenlőtlenségek csökkentése, munkahelyteremtés). Ilyen berendezkedés esetén már nem húzható éles határvonal a fogyasztói és termelői, az egyéni és kollektív szükségletek között, s világossá válik az is, hogy a hagyományos tőkés szociálpolitika valójában egy mesterségesen szűk körre szorított társadalmi, illetve állami beavatkozási program. http://www.doksihu Mindig az adott társadalom gazdasági-, társadalmi fejlettsége, értékrendje, erőviszonyai határozzák meg, hogy mely szükségletek "árutlanítását" vállalja a közösség illetve az állam. Mivel a rendszer dinamikusan változik,

szükségszerűen változnak a szociálpolitika határai is, ezért egy olyan szociálpolitikai rendszerre van szükség, mely képes a konfliktusokat rugalmasan kezelni, s változtatni az új szükségleteknek megfelelően. Magyarországon nincs egységes, általánosan elfogadott szociálpolititika-értelmezés, mindhárom ismertetett szemléltnek vannak képviselői. Azonban vannak más értelmezések is Ezek egyike a háború előtti magyar gyakorlat legerősebb ágához, a szegénypolitikához nyúlik vissza, mely nem lépte túl a korai szegénypolitikák sok korlátját (érdemalapú, egyedi elbírálást alkalmazó, autonómiakorlátozó és alacsony szintű volt az ellátás). Ezzel a konzervatív hagyománnyal magyarázható, hogy a szociálpolitikát ma is sokan a "szociális kérdésre", a "rászorulókkal" való törődésre korlátozzák. Az ötvenes évek paternalista gyakorlatához nyúlik vissza egy másik szemlélet, mely az állami juttatást

"jótékony adományként" kezelte (ilyen címkét kaptak akkoriban a nyugdíjak is). Ez a nézet szemben áll ezzel a felfogással: a nyugdíjakat és általában a társadalombiztosítási ellátásokat "elhalasztott keresetként" kezeli, s ezért nem tartja a szociálpolitikához tartozónak. Ez az álláspont megnehezíti a tradicionális társadalombiztosítási szemlélet modernizációját, a szolidarisztikus elemek rendszerbe-építését. E két utóbbi szemlélet elfogadása Ferge szerint nem szerencsés a társadalompolitika jelenejövője szempontjából. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------A szociális biztonság értelmezése 3 biztonsági forma 1. abszolút szociális biztonság~: olyan fogyasztási szint, biztosítását értjük alatta, amely a társadalom valamennyi tagja számára garantált. Mindenki biztos lehet abban, hogy van olyan életszínvonal, amely alá nem

kerülhet. Az abszolút szociális biztonság nem feltétlenül korlátozódik a jövedelmi színvonalra, pl: lakás, kultúra, munka, egészségügyi ellátás 2. relatív szociális biztonság: azt az igényt fejezi ki, hogy valamilyen társadalmi kockázat bekövetkeztekor a munkaképesség elvesztésekor, szociális szükséghelyzetben (árvíz, válás, gyermekszülés) az egyén/család életszínvonala lehetőség szerint ne csökkenjen túlságosan nagyot, ne kelljen az addig elért szintet lehetőség szerint feladni. Pl: kényszertakarékosság, járulékelvonás. 3. szociális biztonság~: a szükségletek kielégítését számtalan veszély fenyegeti: munkanélküliség, betegség, stb. Az egyének mindig keresik a biztonságot, s ha lehet, az utódoknak is (pl: TB, egészségügyi biztosítás) Az emberek számára mind az abszolút, és a relatív szociális biztonság iránti igény fontos. Az, hogy egy adott társadalom melyiket tartja fontosabbnak, az a politikai,

kulturális hagyományoktól függ, mi az elfogadott norma a társadalomban. A legáltalánosabb megoldás a keresettel arányos ellátásokat nyújtó és kötelező társadalombiztosítás. Ebben a megoldási módban jelen van a társadalmi felelősségvállalás, mivel kötelezi az egyént, hogy készüljön fel bizonyos kockázatokra, ami megrendítheti a szociális biztonságot. http://www.doksihu Ezt a kockázati tényezőt a kényszertakarékosság egyik formájával, a járulékelvonással lehet kivédeni az egyén számára. A kockázat bekövetkeztekor kapott járadék, és az elvont járulék is arányos az aktív korban megkeresett jövedelemmel. Ez a megoldási forma, alapjába véve, megvalósítja a relatív szociális biztonságot. A relatív biztonság iránti igényre egyéni válasz lehet az önkéntes biztosítás, vagy a bármilyen formába történő felhalmozás. Az egyéni megoldásokra való törekvés annál erősebb, minél kevésbé hatásos a relatív

biztonságigényre adott szociálpolitikai válasz. Az abszolút és relatív biztonság igénye kiegészítheti egymást, ha például egy keresetarányos nyugdíjat nyújtó rendszerbe beépül egy, a létminimumot biztosító nyugdíjminimum, akkor mindkét biztonságigénynek egyszerre lehet eleget tenni. A társadalombiztosítás kialakulása, fejlődése: A társadalombiztosítás a kezdeti időszakokban az egyes gazdasági szektorokhoz (ipar, kereskedelem) kapcsolódva foglalkozás-, illetve szakmaorientáltan jött létre. Az első törvények azok számára írták elő a kötelező biztosítás kötését, akik emberi munkaerejükre tekintettel a gazdaság továbbfejlődése szempontjából domináns strukturális tényezőknek, az akkori „csúcstechnológia működtetőinek” számítottak. Ez a réteg az államapparátusban foglalkoztatottak (köztisztviselők, közalkalmazottak), a bányászatban, az agrárszektorban, a gyárakban, üzemekben foglalkoztatott

munkásság, illetve a kereskedelmi dolgozók köréből kerültek ki. A német vagy más néven bismarcki modell. Németország a betegségi biztosítást 1883-tól, a baleseti biztosítást 1884-től, a nyugdíjbiztosítást 1889-től, a munkanélküliségi biztosítást pedig 1927-től vezette be tárgyi biztosítás formájában, és a munkanélküliség esetére szóló biztosítás kivételével vezető szerepet játszott, illetve modellt szolgáltatott a világnak. Kritériumok, amelyeket a német modellként ismert meg a világ:  biztosítási kényszer  szolgáltatásokra jogigény támasztható  a munkaadó jótállása a járulékbefizetésért  önkormányzati igazgatás A német modell 1903-ban egy további sajátossággal bővült: a közalkalmazottak részére létrehozták a közalkalmazotti betegbiztosítást, Ettől az időtől kezdve a munkásbiztosítás társadalombiztosítássá alakult. Továbblépést jelentett, hogy 1911-ben a világon

elsőként a társadalombiztosítás intézményét egységes rendszerbe, illetve a munkásbiztosítást egy törvénykönyvbe foglalták össze. 1926-ot követően, amikor a munkanélküliség Németországban a foglalkoztatottság mintegy tíz százalékát érte el, bevezették a munkanélküliség esetére szóló biztosítást (1927). A Beveridge - elven alapuló modell a másik meghatározó rendszer. A betegségi és rokkantsági biztosítást csak 1911-ben vezette be Anglia a polgárai számára kötelező erővel. Az új társadalombiztosítási intézmények bevezetése azért késlekedett, mert http://www.doksihu az önsegély (self-help) intézménye nagy hagyományokkal rendelkezett, erősen érvényesült a politikai és gazdasági liberalizmus hatalma, viszonylag csekély jelentősége volt a régebbi jóléti állami gyakorlatnak, valamint hiányzott egy hatékony regionális közigazgatás. A Beveridge - terv főbb irányelvei a következők: Anglia szociális

ügyeinek irányítására egy minisztérium felállítása, amelynek hatáskörébe utalnák a szociális biztosítást is. 1. „A társadalombiztosítás kiterjesztése jövedelemkorlátozás nélkül minden állampolgárra, vagyis a szociális biztonságnak le kell válnia az ún. munkáskérdésről, és mint általános állampolgári jogot kell újraformulázni. 2. A járulékfizetés egységesítése, a befizetésekre olyan okmány rendszeresítése, amelyre a biztosított egyetlen heti járulék ellenében is megkapja az összes szolgáltatásokat. 3. Az ügykezelés egységesítése úgy, hogy a hivatalok minden biztosított részére elérhetők legyenek, vidéken a minisztérium helyi szervei intézzék a biztosítottak ügyeit. 4. Az igazságtalan jövedelemelosztás kiegyenlítésére legalkalmasabb erőteljes szociális biztosítás kiépítése és egy jelentős gyermeknevelési pótlékot nyújtó családi munkabér bevezetése.” Beveridge a kiadások fedezetére

sajátos finanszírozási szerkezetet kívánt megvalósítani: a társadalombiztosítás közterheinek tripartit megosztását javasolta, aminek következtében az állam, a munkáltató és a munkavállaló fizetne hozzájárulást 50 százalék-, 20 százalék- és 30 százalékarányban. Szociális szempontból a modell ún népbiztosításnak tekinthető Az említett két modell nyomán lényegében „Beveridge - típusú” és „bismarcki típusú” országokra vált szét a világ. A beveridge - típusú országok közé tartoztak a skandináv államok és Nagy-Britannia, míg a „kontinentális országok” nagy része a bismarcki modell mellett tette le voksát. Felhasznált irodalmak: • • • • • Ferge Zsuzsa (1987): A szociálpolitika értelmezése. in: Szociálpolitika ma és holnap (szerk. Ferge Zsuzsa és Várnai Györgyi) Kossuth Könyvkiadó, Budapest 15-25o Ferge Zsuzsa: Szociálpolitika és társadalom. ELTE-T-Twins Kiadó, Bp 1991 Hilscher Rezső:

Bevezetés a szociálpolitikába. Szövétnek, Bp 1928 Molnár Margit: A szociálpolitika története. A szociálpolitika kezdetei a görög-római antikvitásban. PTE Univ Press, 1997, Pécs Molnár Margit: Szociálpolitika és szociális jogi alapismeretek. PTE ÁJK, Pécs, 2006 pp. 3-47