Sport | Horgászat » Pergetés

Pergetés Balin: A pergetésnek a legyes horgászattal szemben az a nagy előnye, hogy a csalit tetszőleges távolságra - akár 40-50 m-re - juttathatjuk a balinok közé, feltéve, hogy a villantónak elég nagy a tömege. Könnyű, 5-15 g-os műcsalikkal még egészen vékony, 0,20-as zsinórral sem mindig lehet a kellő távolságot elérni. Hosszú dobásokhoz legalább 25-30 g-os vagy még ennél is nagyobb tömegű villantókra van szükség. A pergetőkészség összeállításakor tehát a villantó tömegét és a dobás távolságát egyaránt figyelembe kell venni. Ez utóbbit növeli a hosszabb bot és a minél vékonyabb zsinór. Az 5-10 g-os villantókhoz megfelel a 9 táblázat 1 csoportjába tartozó, 2,60 mnél rövidebb bot, 0,20-as zsinórral A 15-30 g-os műcsalikhoz azonban a 2 csoportba tartozó botok közül is a legalább 2,70 m hosszút válasszuk 0,25-ös vagy 0,30-as zsinórral. A leghosszabb dobásokhoz, a 30 g-on felüli műcsalikhoz még ennél is

erősebb és hosszabb bot ajánlható. A zsinór vastagsága azonban ilyenkor se haladja meg a 0,30as méretet Előnyös, ha a zsinór végére egy számmal vastagabb, 3-4 m hosszú előtétzsinórt kötünk. A balinozáshoz sajnálatosan nem váltak be azok a nagyméretű és nagy tömegű (30-40 g-os) ide-oda billegő kanál és vese alakú villantók, amelyek más ragadozókhoz, például csukázáshoz és harcsázáshoz a legjobbak. Inkább a kis méretű, 30-70 mm hosszú villantókra vág rá a balin, amelyek minél inkább megközelítik a küsz egyenletes mozgását. Ezek a kis tömegű villantók többnyire csak külön ólomnehezékkel hajíthatók nagy távolságra, anélkül inkább csak partközeli pergetésre alkalmasak. A külön ólomnehezéket legjobb a hal testébe beépíteni, de használhatunk excentrikus nehezéket is, akár halfej formájában, akár az előkére függesztve, 400-600 mm-re a műcsalitól. Az utóbbi megoldás, ha közeliek a dobások, nem okoz

nehézséget Ha azonban nagy távolságra hajítunk, gyakran előfordul, hogy az ólomnehezék előreszalad, s a hátracsapó villantó elakad a zsinegen. Jobb, ha az ólomnehezék a szerelék legvégén helyezkedik el. A villantók színét illetően óvakodjunk az erősen tükröző, fényes felülelűektől. Még borús időben is jobban megfelelnek az opálos, tompább fényű műcsalik. A nyári hónapokban a víz felsőbb rétegében, télen a meder mély részein pergessünk, ott, ahol az apróhal-rajok csoportosulnak. Ólmos-legyes szerelék. Kesztner Zoltán nevéhez fűződik ennek a sajátos szereléknek a kialakítása, amely egyaránt használható felszíni és mélyvízi pergetéshez, s amelyre a balinon kívül rákaphat a csuka, a süllő és a harcsa is. Elsősorban mégis balinozó-felszerelés A szerelék végére kötött hármas horoggal szerelt szivarólom teszi lehetővé a "visszacsapódás" nélküli távdobásokat. Az előkére kötött egy-két

műlégy révén pedig egy időben többféle csalival csábíthatjuk kapásra a balint. Ez a felszerelés az utóbbi évtizedekben kiállta a gyakorlat próbáját, és ma a balinozás legáltalánosabban használt, legeredményesebb módszere. Bebizonyosodott, hogy a balin a szivarólomra inkább rákap, mint bármilyen más villantóra, de elkapja a műlegyet is, akár a víz alatt vontatjuk, akár a víz fölött táncoltatjuk. Méretkorlátozás Tilalmi idő 40 cm március 1. - április 30 Csuka: A csuka támadásai során előnyben részesíti a forgolódó-vergődő, tehát a mozgásában korlátozott kishalat, mivel nem éppen „üldöző" alkat, mint például a balin. A támolygó villantók fogósságát a csukának éppen ez a tulajdonsága teszi érthetővé. A villantót sohase vontasuk gyorsan, hanem amennyire lassan csak lehet ahhoz, hogy a kívánt szintet a műcsalival tartani tudjuk. A süllőzésnél már megismert módon, a vélt csukatanyákat is

legyező alakban horgásszuk le. Bedobásás után villantónkat „hulló falevélként" a kívánt mélységbe süllyeszthetjük. Hogy ez a manőver sikerüljön, az első néhány próbadobás során meg kell ismertünk az aljnövényzet, illetve egyéb akadók elhelyezkedését. A későbbiek során arra is rájövünk, milyen mélységben les a csuka Mindezek megismerését feltételezve kezdjük meg a bevontatást. Ha a süllőzésnéi szükséges volt begyakorolnunk a változatos ütemű csali-mozgatást, fokozottabban áll ez a mohóisága ellenére nagyon is rafinált és lusta csukára. Ami számára gyanús, azt követí ugyan, érdeklődik iránta, de a kívánt rávágás bizony elmarad. Tehát lassabban, kis kivárásokkal kell süllyeszteni a villantót, majd valamivel élénkebben vontatni, és így tovább. Ez a jó ütem Sokszor azonban még e leírt „taktika" esetében is csak követi a csuka a kiszemelt prédát, aztán fordul egyet és egy nagy

burványban lustán eltűnik. Legendás villantók csukára: Abu Toby, Abu Atom, Heintz, Mepps, Orkla, Pergetés wobblerrel A csuka vízközt járó hal, ezért a keresésére elsősorban az úszó helyzetből bevontatásra mérsékelten vagy közepesen mélyretörő wobblereket használunk. Ezek a wobblerek általában elakadhatatlanok, legfeljebb a túlzottan felnövő vízinövényzet foghatja meg őket, azt pedig az erősebb csukázó zsineggel „kitermelhetjük". Ha megtaláltuk a csukák mélységi vonalát, legcélszerűbben a CDJ típusú wobblerrel tudjuk a krokodilpofájúakat elkapni. Nekem elsősorbam a CDJ 11 változat mindenféle színben bejött (S, GFR, CLN, PRT, SSH). Ha mélyebb kőrézsűn vagy mederesésben sejtjük a ragadozót, jöhetnek a mélyjáratú SRW-9 SD, SR-7 S vagy a különféle FatRap wobblerek, illetve az állítható terelőlemezű ABU HI-LO-k. A csuka kapása egyébként a wobblereken, miként a támolygó és a körforgó villantókon is,

általában éles ütés, s csak ritkán „felmosórongyszerű" ránehezedés, ami inkább a süllőre jellemző. Én általában, ellentétben a közvéleménnyel, nem használok drótelőkét csukapergetés közben. Szerintem akadályozza a megfelelő mozgását a műcsalinak. Nem mondom volt már rá példa, hogy így elvesztettem egy pár wobblert. Általánosságban A műcsalik közül azok válnak he a legjobban, amelyek az álló- vagy lassan folydogáló vizekben mozgó apró halak színét és mozgását élethűen utánozzák. A jó csukázó műcsalinak akkor is jól kell működnie, ha egészen lassan vontatjuk. A világos színűek közül csak a tompán fénylő ezüstös színűek használhatók, de lehetőleg ezeket is tarkítsuk más színekkel. Általában a sárgás, zöldes, vöröses színűek a legjobbak, mert ezek a compóra, a sügérre, a kárászra, valamint a vörösszárnyú keszegre emlékeztetik a csukát.Akár partról, akár csónakból

horgászunk, a horgászhelyet a legnagyobb óvatossággal közelítsük rneg. A felszerelést ne a vízparton állítsuk össze Még a horgász vízre vetődő árnyéka is elriaszthatja a közelben lapuló csukát! Különösen a vízparton legyünk óvatosak. A víz nem mindenütt közelíthető meg A nádas, a sűrű bokrok miatt sokszor csak néhány méteres nyílás vezet a vízig. A csuka gyakran néhány méternyire leselkedik a part szélétől. Vigyázzunk, nehogy lépteink nyomán ropogjon a kavics A kövezéseken is nagy gonddal kell ügyelni a zajtalan közlekedésre. Könnyen megbillenhet egy-egy kő s az egymáshoz verődő kövek zaja minden halat elriaszt a környékről. Lehetőleg gumitalpú cipőben pergessünk, a késő őszi hónapokban gumicsizmában. A csónakban is kerüljünk el minden felesleges zajt. Ne dobogjunk, az evezők ne verődjenek a csónakhoz, lehorgonyzáskor ne rögzítsük a karókat túlzott lendülettel a vízfenékhez, nehogy az okozott robaj

a vízre is átterjedjen. Fontos szempont a műcsali helyes kiválasztása is. Olyan vízen, ahol ritkán pergetnek, a csuka szinte válogatás nélkül rávág bármilyen villantóra, amelyet elhúznak előtte. Ahol azonban sokan próbálkoznak, előfordul, hogy csak egy bizonyos típusra van kapás. Ha tehát egy jó csukás vízen eredménytelen a pergetés, nem biztos, hogy nincs csuka a környéken. Lehet, hogy a villantó nem megfelelő. Ezért a műcsalit cserélgetni kell Ha műcsalikészletünk csődöt mond, próbálkozzunk propellerrel pergetett kishallal. Ha ez sem jár eredménnyel, más módszerre kell áttérni. Horgászhely sokféIe van. Járjunk végig pergetőkészségünkkel néhány tipikus csukázóhelyet, s tekintsük át, hogy a különböző helyeken milyen sorrendben, milyen dobásokkal érdemes végigtapogatni a jónak ígérkező helyeket. Méretkorlátozás Tilalmi idő 40 cm február 15.-március 31 Harcsa: A harcsa nemcsak az eleven, mozgó vagy

élettelen csalihalra kap, hanem rávág a jól vezetett műcsalira, feltéve, hogy megfelelő helyen és időpontban kínáljuk fel neki. Vannak időszakok, amikor a harcsa nappal is mozgásban van, sőt néha a déli órákban figyelhetjük meg hömpölygését. Bebizonyosodott, hogy a mozgásban levő harcsa a nappali órákban rávág a villantóra, sőt néha még a rejtekhelyén pihenő is támadásra ingerelhető. A műcsalinak nincs sem szaga, sem íze. Nyilvánvaló, hogy a jól vezetett műcsali az általa keltett rezgésekkel vonja magára a harcsa figyelmét és ingerli támadásra. Ezt az is megerősíti, hogy pergetéssel a legjobb eredményeket a nagyobb, ide-oda billegő mozgást végző, valamint a "körforgó" villantókkal érik el, tehát azokkal, amelyek erős rezgést idéznek elő a vízben. A pergetőkészség összeállításakor nemcsak a terepviszonyokra kell figyelemmel lenni, hanem arra is, hogy nem mindenütt elegendő a 30 m körüli

dobótávolság. Gyakran még az 50 m is kevés. Peremfutó orsóval messzire dobni csak vékony zsinórral lehet Pergetéskor a sok dobás, a nagyobb halak fárasztása közben a sodratok képződése az elforgatható dobú peremfutó orsón annyira megviseli a vékony zsineget, hogy gyakori a zsinegszakadás, mielőtt szákolhatnánk. Ezért a harcsára való pergetéshez a 2,55-2,70 m hosszú, 50-100 g dobótömeggel terhelhető bot ajánlható, legalább 0,35-ös, de inkább 0,40-es zsinórral és nagy terhelést bíró peremfutó orsóval. Gyengébb felszereléssel, pl egy 2,40 m-es bottal és 0,30-0,35ös zsinórral csak teljesen nyílt terepen ajánlatos harcsára pergetni, decsak akkor, ha a zsinór végére kb. 4 m hosszú, egy számmal vastagabb zsinórt kötünk, s a zsineget a horgászat folyamán többször - de legalább minden nagyobb halfárasztása után szakítópróbának vetjük alá. Minél vékonyabb a zsinór, annál jobban ügyeljünk a forgókapcsok

épségre, jó pörgésére. A villantók is lehetőleg legyenek excentrikusak Ha kicsi a műcsali tömege, akasszunk az előkére excentrikus ólmot, amely mérsékli a zsinór sodródását. Műcsalira április közepétől szeptember végéig kap a harcsa, feltéve, hogy a víz elég tiszta; zavaros vízben ne számítsunk kapásra. Pergetéshez legjobbak a kora hajnali és reggeli órák. De a ruganyok mögött keletkező örvényben, az erőművek alatti kavargó vizeken a harcsák néha a déli órákban is feljönnek a víz színére: hömpölygésük, rablásuk elárulja jelenlétüket. Ilyenkor egy pillanatot se vesztegessünk, mert a víz színén rabló harcsa biztosan rávág a villantóra. Közvetlenül a víz színe alatt vezessük a műcsalit Egyébként inkább a fenék közelében vagy a víz alsó harmadában számíthatunk kapásra a jó harcsás helyeken, még olyankor is, amikor egyáltalán nem látunk rablást. A kapás többnyire nem erős rávágásként, hanem

ránehezedés formájában jelentkezik. Ilyenkor azonnal vágjunk be! Süllő: Nézzük a villantózást, a twisterezést és a wobblerezést. A körforgó és támolygó villantókkal való pergető módszer lényege: a vízben vonuló kishalat utánzó műcsalival, annak állandó kihajításával és bevontatásával, igyekszünk rávágásra bírni a ragadozó halat, esetünkben a süllőt. E műveletek sora szüntelen mozgást kíván, ezért valódi sportteljesítmény. Mivel kevés menetfelszerelést igényel, nagy területek átfésülését teszi lehetővé, - miközben mi keressük a halat, nem pedig fordítva. A villantót oldalról vagy fej feletti dobással, kisebb távolságra, kar alatti dobással, úgynevezett pöccintéssel vetjük be. A pontos dobás érdekében sokat kell gyakorolni, főleg ha „látott" rablásra szeretnénk célozni. Egyebekben a ragadozó vélt helyére dobunk, mégpedig legyezőszerűen pásztázva be egy adott területet. Partról vagy

csónakból egyaránt eredményesen pergethetünik, ha óvatosak vagyunik. Azt már mondtam, hogy a süllőzés nem társasjáték, hát a pergetés pláne nem az! Elég egy követ vízbe rúgni vagy a csónakban dobbantani, és már mehetünk is arrébb. A bedobást követően a villantó vezetését előbb a víz felszíne közelében ajánlatos megkezdeni. Ha próbálkozásaink eredménytelenek, egyre mélyebb rétegeket horgásszuk meg. A villantó vontatási mélységét egyebek között a bot megfelelő szinten való tartásával is szabályozhatjuk. Felemelt botvéggel a felszínközeli vízrétegben vontathatjuk villantónikat. Ha a mélyebb rétegekben szeretnénk pergetni, akkor egyre lejjebb engedjük a botvéget. Természetesen a szinttartásnak vannak egyéb lehetőségei is, például, ha nehezebb villantót kapcsolunk fel vagy ha lassabban, illetve gyorsabb ütemben tekerjük peremorsónik iarját. A botvég emelgetésével és süllyesztgetésével, illetve a peremorsó

hajtókarjának váltakozó ütemű tekerésével élethűbbé tehetjük műcsalink mozgását. Aikadálymentes terepen ne is nagyon keressük a süllőt, sőt, kifejezetten keresni kell az aiadókat az eredményesség érdeikében, mégha azt egy-két villantónk is bánja. Felmerülhet annak a kérdése, hogy a körforgókat avagy a támolygó villantókat részesítsük előnyben. Válaszom: mind a két típust ki kell próbálni, majd a süllő döntésre viszi a dolgot. Mégis, ha a csukázásra inkább a támolygókat lehetne ajánlani, a süllőre talán fogósabbak a körforgó villantók. További kérdés, hogy a fényesen csillogó vagy a mattként szerénykedő villantókat részesítsük-e előnyben. Nagyon fontos kérdés! Erős napfényben, tiszta, áttetsző vízben kerüljük a fényes villantók használatát, mert riasztóan hatnak. Ilyenkor a kevésbé csillogó illetve kifejezetten a matt műcsalikat vessük be. Az opálos, zavarosodó vízben, vagy borult,

ködös időben, és szürkületben felkínálhatjuk a legfényesebbre varázsolt kanalainkat is. A fényesítést, polírozást komolyan gondoltam. Van is mindig nálam fémtisztító paszta, meg valami rongy, amivel kellő fényt varázsolhatok a megzöldült rezekre. A süllő kapása ritikán éles rávágás, inkább csak a körforgó villantókra -általában akadásszerű ránehezedés. Akár ez, akár az, azonnal be kell vágnunk, s aztán vagy megindul, ha hal van rajta, - vagy rázhatjuk a medret. Ha elakadtunk, a kövek közül általában simán ki tudjuk ügyeskedni villantónikat, óvatos pöccintgetésekkel, de még fában sem reménytelen a helyzetünk. Jó nagy hasat kell adni a zsinórnak, s éles, rövid pöccintésekkel, majd azt követően azonnali igen rövid emeléssel próbálkozhatunk. Szerencsésebb esetben, - ha nem be akadtunk valamibe - a sikeres bevágást követően megkezdődhet horgászatunk igazi gyönyörűsége, a nemes ellenfél kifárasztása. A

süllő az akasztás pillanatában azonnal fejjel lefelé igyekszik fordulni, és valami akadóba menekül. Ezt a jellegzetes, szakaszos húzások jelzik Ha ez nem sikerül neki, csaknem biztos, hogy mi nyertünk, - hacsak nem valami termetes példányról van szó. A kisebb süllő viszonylag könnyedén feltornázható a mélyből, s ha egyszer megpipáltattuk, meg is adja magát. Twisterezés, streamerezés: Szándékosan hagytam el a „pergetés" szócskát, mert e műfaj szinte teljesen eltér a klasszikus pergetéstől. Talán inkább a tapogatáshoz áll a legközelebb Végül nem is a „besorolása" az érdekes, hanem a fogóssága. Ez az igazi lényeg! Mindkét műcsalitípus jellemzője, hogy a horogszár vége ólomfejjel egészül ki, amellyel az önsúlyukat adják meg a gyártó cégeik. A twisterek további tartozéka még az elasztikus műanyagfarok, ami lehet egyágú vagy kétágú (az utóbbi az úgynevezett békaalak, míg az előbbi inkább halformára

emlékeztet). A streamerek (hallegyeik) halivadékra emléikeztető, különféle halakat utánzó, nagyméretű speciális légykötésben folytatódnak. Működtetésüket illetően a twisterek és streamerek szinte azonosak, ezért a továbbiakban mindkét mucsalitípus akciójával együtt célszerű foglalkozni. A hallegyekről még annyit, hogy igen jelentős szerepük van a téli horgászatban is. Egyébként mindikét műcsali az USA-ból származik, ahol igen eredményesen használják a sügérfélék, különösen pedig a fekete sügér horgászatára. Twisterezés és streamerezés akciója. A kiválasztott műcsalinak életet kell adni, hogy fogós legyen. Ennek technikája: bedobás a süllőtanyára, megvárjuk míg a műcsali feneket ér, majd lassan, egyfolytában emeljük egy jó méternyit, ezután botunkkal kivárunk, amíg a műcsali, kényszerpályáján haladva, ismét fenéket nem ér. Ezt a mozgássorozatot mindaddig ismételjük, amíg a műcsali elénk nem

érkezik, amit zsinórunk függőleges helyzete egyértelműen jelez. Törekedni kell a lassú de folyamatos emelésre és a süllyedésig való kitartásra mert csak ebben az esetben lebeg a twister farka, illetve csak ekkor bukdácsol a hallégy úgy,hogy felkeltse a közelben ölálkodó süllő figyelmét. Erősebb folyásban nehezebb, akár 15 grammos twistert is felakaszthatunk , sekélyebb áramlásban viszont könnyebb műcsalit kell használni. Ennél az akciónál célszerű legyezőalakban átfésülni a terepet, ami csónakból könnyebb. Az elakadt készség kiszabadítására egyébként a fentebb már megismert manővereket alánlom. Van azonban még egy lehetoség A főzsinórra huzalólomból „koszorút" fonunk, s egy jó erős segédzsinórral leküldjük azt a mélybe, hogy kikoppinthassa a fába vagy köbe szorult „férget", - Mindezzel összefüggésben ajánlom, hogyha leirt módon nincs kapásunk, próbálkozzunk meg a hagyományos tapogatás

mozdulataival is. A kapás twisterezésnél és streamerezésnél is inkább rávágásszerű, mint ránehezedés. Tapasztalatból javaslom, ne reflexszerűen vágjunk be, várjunk ki 1-2 másodpercet, különben a táplálékszerűen lágy műanyagot befaló süllő szájába beleszakad a farok, de a horog kívül marad. Wobblerezés Az úszó helyzetből bevontatásra mérsékelten merülő egytestű süllöző wobbler fogóssága nagy frekvenciájú remegésének köszönhető. Külön ólmozás nélkül azonban csak sötétszürkülettől válik süllő-falattá. Javasolt bevontatási intenzitása változatosan mérsékelt legyen. A kapás az elakadásszerűségnél kissé éllénkebb ránehezedés, amelynek észlelésekor viszont már reflexszeruen kell bevágni, akár többször is, hogy jól üljön a horog a süllő csontos, kemény pofájában, E wobblertípusok mérsékelt merülésük következtében szinte sohasem találkoznak akadóval, így életfogytig tartó darabjai

kelléktárunknak. -- A merülésből bevontatásra mérsékelten mélyre törő CD jelzésű wobblerek igen hasznosak a napközbeni süllőzés során, mivel merülő jellegüknél fogva a kívánt mélységben, tehát a süllő fenékközeli tartózkodási helye fölött kezdik meg akciójukat. Óvatosan kell ezeket bevontatni! Kezdőknek nem ajánlom ezt a típust, mert nagyon leakadós. Itt a kapás jellege azonos az előbbi esettel - A süllőzésre alkalmas színkombinációjú kétrészes, úszásból bevontatásra mérsékelten mélyre törő wobblerekkel napszálltától a hajnali derengésig érdemes horgászni. Nagyon óvatosan, lassú ütemben kell bevontatni ezeket is. Kiváló rezgéskeltésük folytán igen fogósak Elakadhatatlanok. A támadó süllő oly vehemensen veti rá magát, hogy szinte meglepi a gyanútlan horgászt, és míre bevágna, - a süllő már saját magát akasztotta meg. Összetett rezgéskeltése folytán (kétrészes!) napközben is szívesen

használom. Ilyenkor azonban 1,5 méterre ütköztetve, külön 70-80 cm hosszú előkére kötött, kellő mértékű huzalólommal leküldöm a mély, padmalyos mederbe sülőt fogni. Tapogatásszerű, tehát szakaszos bevontatással, de akár letett bottal is várhatom például egy J-9 S wobblerrel - eképpen a fogast, ha elég húzós ahhoz a viz, vagy a wobblert kellően működésbe hozza. Uszó wobblerrel egyébként, kis dobássál is, hosszü partoldalt fésülhetünk át, ha a víz sodrával elengedjük, amíg zsinórral bírjuk. Ezután megkezdődhet a „távbevontatás". A CDJ jelzésű wobblerek jellemzője, hogy merülésből bevontatásra, a kissé ferde L alakú terelőlemezük folytán, alig süllyedő szinten lehet velük a kívánt mélységet meghorgászni. Használatuknak különösen az éjszakai órákban van jelentősége, amikor a süllő váltakozó szinten támad, tehát be kell cserkészni. Erre kiválóan alkalmas darabok a CDJ-9 GFR és a CDJ-9 SFC.

A CDJ típusokkal az elakadás veszélye csak akkor fenyeget, ha kiálló faágak vagy más meredező akadók között wobblerezünk. Akkor bizony hamar elvész a 2000-3000 forint körüli érték, habár az ólomkoszorús-segédzsinóros kiszabadítási manőverrel itt is lehetnek esélyeink. Ennél az akciónál egyébként a kapás erőteljes rávágásként jelentkezik, s há a bevágást követően felvisít orsónk fékje, joggal gyaníthatjuk, hogy harcsa viccelt meg bennünket, - imádják ugyanis a GRF-eket ! A Shad-Rap wobblerek SR típusai az igazán mély vízben való süllőzés műcsalijai. A Rapala-cég javaslata szerint akár lassan, akár pedig gyorsabb ütemben, eredményesen vontathatjuk be, fénékközelbe érve azonban időről-időre szabadjára kell engedni, hogy úszó tulajdonsága folytán kissé felemelkedhessen. Azután folytatódhat a további bevontatás, elengedés, - és így tovább. A kapás általában erőteljes rávágás lesz Kisebb

változataival, így az SR-5 SD-vel, kőrézsűk nem túl mély vizét horgászhatjuk le, egészen a sötétszürkületig. Akkor azonban át kell adnunk a terepet az SSR jelzésű ShadRap wobblereknek, CW színösszetételben, -amelyek bevontatásra mérsékelten mélyre törőek. A Fat-Rap wobblerek lényegüket tekintve ugyanúgy működnek, mint a ShadRapok Kicsiny méretük és köpcösségük ellenére azonban jóval nagyobb a dobótömegük Ezekből az 5 cm-es 11 g, a 7 cm-es 14 g, míg a hasonló méretű Shad-Rap-oké csak 8 g, illetve 9 g tömegű mindössze. Az SFR Fat-Rap wobblerek merülnek bevontatásra a legcsekélyebb mértékben, tehát akkor lehet szerepük a süllőhorgászatban, amikor„ látott hallá"válik a felszínen garázdálkodó tüskéshátú ragadozó. Bármilyen bevontatási ütem mellett igen fogós műcsalik!