Irodalom | Középiskola » Búcsú Váradtól és Ó én édes hazám, te szép Magyarország összehasonlító verselemzés

Adatlap

Év, oldalszám:2004, 3 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:150
Feltöltve:2010. augusztus 26
Méret:77 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Janus Pannonius – Búcsú Váradtól És Balassi Bálint – Ó én édes hazám, Te szép Magyarország c. versének összehasonlító, elemzö bemutatása A humanizmus és a reformáció megjelenése hazánkban a 15. századra tehető A reneszánsz térhódítása ezekben az időkben kezdett kibontakozni Európa szerte. Természetesen az Itáliai fejlődésével nem lehetett felvenni a versenyt, ám a haladó eszméjű uralkodók megpróbálták átvenni a reneszánszt és szellemi áramlatát: a humanizmust. Hazánkban Mátyás királyt tartjuk a magyarországi reneszánsz megteremtőjének. Udvarában építészeti vonások hirdették a feltörekvő eszmét, míg könyvtára hatalmas kódexekkel gazdagodott. A lakomák alkalmával díszes kútjából fehér és vörös bor folyt, míg a reneszánsz énekkara szórakoztatta előkelő vendégeit. Ám a reformáció nem épült be olyan hamar a köztudatba, ahogy azt Mátyás szerette volna. A haladó gondolkodású fiatalok

külföldre mentek tanulni, köztük az első, Európában is elismert - még latinul író magyar költő -, a humanizmus egyik legkiemelkedőbb alakja Janus Pannonius (1434-1472) is. Csezmiczén született a később nevét megváltoztató, valószínűleg horvát anyanyelvű írónk. Nevelője nagybátyja, Vitáz János, aki hamar észrevette a fiú tehetségét, így Itáliába küldte, ahol csaknem 8 évig Guarino de Verona híres mesteriskolájában szívta magába a reneszánsz életérzést. Klasszikus latin nyelven írta a csipkelődő, erotikus epigrammáit Hazatérése után, 1458-ban nagybátyja Mátyás király kancellárja lett, ő pedig 1459-től pécsi püspök. Rosszul érezte magát szülőhazájában, nem talált megértő közönségre, kortársakra, ezért visszavágyott Itáliába. Politikai hibát ejtett és pályafutása elakadt Mátyás király ellen fordult nagybátyjával, így Itáliába menekült. Útja során nem érte el az országot, melynek egész

életében meghatározó szerepe volt. Zagrab mellett halt meg, súlyos tüdőbetegségben Hazatérte után a költő Nagyváradról ment fel Budára Mátyáshoz, és valószínű, hogy ezen az úton keletkezett a Búcsú Váradtól című verse. A költemény műfaja búcsúvers, melyben az író búcsút vesz a számára fontos dolgoktól. Ez a vers az első, Magyarországon született humanista remekmű. Valódi élmény áll mögötte, újszerű, könnyed és természetes, búcsúzó lírai én szólal meg benne. Ellentétes hangulat a kedves emlékek és a várható élmények között. A vers felépítését különböző motívumok és értékek szembenállása határozza meg. A verset alapvetően két részre oszthatjuk Az első három versszak a Nagyvárad körüli téli tájat ábrázolja, mint egy elképzelt világ. Megemlíti a számára fontos dolgokat, mint az „erdő, mely csak a zöld levére büszke”, „szép Körös vidéke”, „folyó, s az ingovány” és

így tovább. Refrén által sürgeti az utazás színhelyét: „Hajrá, fogyjon az út társak, siessünk”. Szorong, fél az utazástól, amit a téli táj leírásával érzékeltet A tél a halál, elmúlás mindenkori toposza az irodalomban. Később feloldódik, és az utána lévő négy strófával visszatér a jelenbe, Nagyváradra: „Hőforrás vizeink, az isten áldjon, / Itt nem ront levegőt a kén-lehellet, / Jó timsó vegyül itt a tiszta vízbe, / Mely gyógyítja szemed, ha fáj, s ha gyenge. [] ” A félelmét vidámság, derű és reménykedés váltja fel, amikor átlép az 5 versszakba, melyben a város művészeti és irodalmi értékeitől vesz búcsút. „Könyvtár, ég veled, itt a búcsúóra, / Híres könyvei drága régieknek, / Már Phoebus Patarát elhagyta, s itt él; / Költők isteni pártfogói, Múzsák []” – ennél a résznél az író hiperbolával él: a valóságban kissé jelentéktelennek tűnő váradi könyvtárat antik

utalásokkal vegyes isteni mivoltúnak tünteti fel. A refrén fokozza az érzelmi tartalmat, itt már inkább egyfajta várakozást idéz, mint sügetést. Az utolsó előtti versszakban említést tesz a székesegyházban álló Kolozsvári testvérek által készített szent királyainkat ábrázoló szobrokról: „Isten áldjon, aranyba vont királyok, / Kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott”. Majd ismét visszahúzódik a város gondolatától. A múlt visszasírása s a jövő reményei között felerősödik a jelen szomorúsága A végén már könyörög Szent Lászlónak és a segítségét kéri az utazás alatt: „S rőt fegyvert viselő lovas királyunk, / Hős, ki bárdot emelsz jobbkezedben [] Utunkban, te, nemes lovag, segíts meg.” A végső fohász visszakapcsol a verset indító szorongó érzésekhez, s szinte hallani a lovak patkóinak dobogását, ahogy Janus Pannonius szánját egyre távolabb repítik Váradtól. A verset első tájleíró

versünkként tarjuk számon, melyet a tájhoz fűződő személyes emlékekkel, kapcsolatokkal támaszthatunk alá. Az író nem egyszerűen leírja amit lát, hanem személyes érzelmeket is fűz hozzá. A 16. századra a reneszánsz kezdett megerősödni Magyarországon Fontossá vált a nemzeti nyelven való írás, ám sajnálatos módon íróink életét az országot súlytó belső viszályok nagyban meghatározzák. Balassi Bálint (1554-1594), a kalandos életű, reneszánsz költőnk volt az első, aki műveit magyarul írta. Művészetében a reneszánsz életérzés fogalmazódik meg: poeta doctus, tudós költő volt, aki több nyelven beszélt, verseit gyakran ismert török dallamokra írta, híresen művelt ember hírében állt –Bornemissza Péter volt a nevelője-. Számára e legfontosabb értékeket a szerelem, a vitézség, a természethez és istenhez való közvetlen viszony jelentette. Balassi költő és katona volt egy személyben Harcait nem dicsvágyból,

vagy anyagi indíttatástól fűtve, hanem a haza védelmében vívta. Feltételezések szerint Nürnbergben folytatta tanulmányait. Apja politkai botrányba keveredett, így a család Lengyelországba menekült a meghurcolás elől. A családfő halála után - elsősorban nyugtalan, erőszakoskodó természete miatt - vagyonát szinte teljesen elvesztette. 1578-ban meghódította Losonczy Annát, majd 1582-ig Egerben szolgált végvári vitézként. Két évvel később érdekházasságot kötött unokatestvérével, Dobó Krisztinával, s hogy hozományként megszerezze, fegyvereseivel megrohanta Sárospatak várát. Zaklatott életű, szerencsétlen bujdosóvá lett élete utolsó szakaszában, minden vállalkozása balul ütött ki. Vérbő, reneszánsz műveket alkotott. Életében jelentős szerepet kapott a számmisztika: Verseit önmaga osztotta három csoportba, nem keletkező idejük sorrendjében, hanem téma, szókincs, szóhasználat, hangnem alapján sorolta őket

tematikus csoportokba. Többek között vitézi és bujdosó verseket is írt. A vitézi énekek a históriás énekekhez hasonlóak Legtökéletesebben szerkesztett és legtöbbet emlegetett verse is vitézi vers, ám akad köztük búcsúvers is, mint például az Ó én édes hazám, te jó Magyarország című. A vers keletkezése közvetlen Lengyelországba való bujdosása előttre tehető. Műfaja elégia; búcsúzó elégia, mintegy utolsó visszapillantás az ország széléről. A cím is mélyen átérzett hazaszeretetről tanúskodik Az első versszak egyfajta bemutatás, megemlíti a kereszténységet, amely akkoriban egyik legfontosabb lételeme volt az országnak: „Ó én édes hazám, te jó Magyarország, / Ki kereszténységnek viseled paizsát”. A versszakot a következő sorral folytatja: „Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát”, ezekkel a savakkal valószínűleg az országot harcokkal ostromló törökökre tesz utalást. A következő

versszakokban elbúcsúzik szép sorban mindentől, mi kedves volt számára: „Egriek, vitézek, végeknek tüköri”, „Ti is rárószárnyon járó hamar lovak”, „Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség”, „Sok jó vitéz legény”, „Vitéz próba helye” és így tovább. A vers olvasása során megfigyelhető, hogy a versszakok első sorában található az ún. lényeg, vagyis leírja miről szól majd a versszak, a későbbiekben pedig bemutatja, fokozza az első sorban említetteket. Minden vers utolsó sora egy-egy jókívánság, vagy búcsúzó kérelem, mint a: „Vitézlő oskola, immár isten hozzád” az első versszakban, vagy a „Istennek ajánlva legyetek immár ti!” a másodikban, „Adassék egészség immár mindnyájatoknak!” és így tovább. Óriási különbséget érzünk Janus Pannonius Búcsú Váradtól című verséhez képest, hol az író szomorú, hisz minden búcsú fájdalmas, és minden versszak elején elsirat

valami szépet, de a refrén újra és újra visszatérő gondolata a jövő bíztató reményét fejezi ki, az ismeretlenbe való utazás vágyát, s ez a kettősség végigvonul Janus Pannonius művén. Ellentétben a latinul író költővel, Balassi búcsúzásban elõtérbe kerül az, fent felsoroltak, melyek a legfontosabb voltak számára. A hetedik versszakban a barátaitól búcsúzik: „Igaz atámyfia s meghitt jó barátim, / Kiknél nyilván vadnak keserves bánatim”, majd a nyolcadikban a hölgyektől búcsúzik el: „Ti is angyalképet mutató szép szüzek, / És szemmel öldöklő örvendetes menyek”. Az utolsó előtti versszakban szerelme, Losonczi Anna képe tárul elénk, valószínűleg ez a búcsú a legfájdalmasabb. Az ő jellemzésében ellentét feszül: szerelmes ellenségem <> hegyetlen szerelmem. Sajnos ez a strófa töredékes Az utolsó versszakban ez eddig megírott műveihez szól, ám ezeknek a verseknek nem jóindulató kívánságokat ír

az utolsó sorban, hanem jelképesen elpusztítja őket: „Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek, / mert haszontalanok, jót nem érdemeltek”. Janus Pannoniust és Balassi Bálintot méltán nevezi az utókor a reneszánsz két leghatalmasabb művészének: az első külföldön is elismert latinul író költőnket, és a hasonló elismeréssel megáldott első magyarul író reneszánsz költőnket is.