Irodalom | Középiskola » Az európai felvilágosodás, Rousseau

Az európai felvilágosodás - Rousseau A felvilágosodás a XVIII. századra jellemző új világszemlélet, új gondolkodói magatartás, a polgári társadalom megteremtését előkészítő eszmerendszer. A „fény századának” is nevezték, a mozgalom jelszava: „Sapere aude!” (Horatius), avagy merj gondolkodni. Célja, hogy szembeszálljon a vallási dogmákkal, az elavult társadalmi rendet kívánta felülvizsgálni, a mozgalom résztvevői a józan ész nevében bírálták a körülöttük lévő világot. Társadalmi felfogásuk teljesen megújult, ésszerűtlennek bizonyultak az elavult társadalmi rend intézményei, törvényei, szokásai, így a születési kiváltságok is. A szabadság, testvériség, egyenlőség demokratikus értékeire nagy hangsúlyt helyeztek. Hitek abban, hogy az emberek szemének felnyitása, az igazság megmutatása elegendő a társadalom megváltoztatásához, jobbá tételéhez. A felvilágosodás eszmerendszerének egyik forrása az

angol filozófia. Az empirikus gondolkodás kidolgozója Locke volt, mely a felvilágosodás egyik ismeretelméleti módszere, ez alatt értjük, hogy milyen módszerekkel ismerhetjük meg a világot. Az empirizmus a tapasztalat szóból származik, szerinte ismereteink végső forrása a tapasztalat. Megismerési módszere az indukció: az egyes adatokból a tudományos általánosításhoz való eljutás, az elmélet kidolgozója Bacon. A valóság megismerésének ez az útja szemben áll a biblikus, vallásos kinyilatkoztatáson alapuló hittel. A másik ismeretelméleti módszere a felvilágosodásnak a racionalizmus, mely a „racio” - ész szóból származik. Az emberi ész feltétlen tekintélyét vallja, azt hirdette, hogy az értelem, a ráció ismereteink végső forrása. Minden társadalmi baj fő okának a tudatlanságot tartja. Megismerési módszere a dedukció: az általánostól indulva jutunk el az egyedi megismeréséhez. Fő képviselője Descartes, szerinte a

tudás nem alapulhat hiten, a helyes gondolkodás módja a kételkedés. „Gondolkodom, tehát vagyok”, jelentőse igen nagy, mivel innentől fogva a tudósok az egyház és a vallás beavatkozás nélkül végezhették munkájukat. A felvilágosodás gondolkodói mindent, amit ésszerűtlennek ítéltek, azt elvetették, így a vallást is. Nem találtak megfelelő magyarázatot a világ kialakulására, ezért kidolgozták a deista felfogást. A deizmus értelmében Isten ugyan megteremtette a világot, de tovább nem avatkozik be a világ fejlődésébe, működését a természetbe 1 rejtett törvényekre bízta, s az ember feladata ezeknek a törvényeknek a felkutatása. Mindezek szerint az egyházra, a papságra semmi szükség. A felvilágosodás egyben művelődéstörténeti korszak is volt. Uralkodó stílusirányzata a klasszicizmus, mely az antik görög és római művészeteket tekintette mintának, s céljának e műalkotások utánzását tartotta. A

klasszicisták racionalisták voltak, s szentül hittek abban, hogy a „józan ész” az antik remekművek elemzése útján képes elvonni a tökéletes műalkotások létrehozásának szabályait, s a művészeknek a szabályok megtartása, s azoknak alkalmazása a feladatuk. Az antik szabályokat nemcsak követték, hanem dogmává merevítették őket, így a hármas egység szabályát is. Törekedtek a formai tökéletességre, a szerkezetnek zártnak, fegyelmezettnek, arányosnak, világosnak és érthetőnek kellett lennie. Elvetettek minden felesleges díszítést, a pompás képek helyett egyszerű metaforákat használtak, de ez az egyszerűség nem jelent hétköznapiságot, hanem választékos, igényes ízléssel, nagy műgonddal párosul. Emberideálja a nagy arányú, de szenvedélyeit fegyelmezni tudó egyén. A klasszicizmus legfőbb műfajai az eposz, a tragédia, az óda és az epigramma, de ezen kívül kedvelte a tankölteményt, az államregényt. A

szentimentalizmus a romantikához közeli, az érzékenység kultuszát értjük rajta. Az empirizmusra épült, az érzelmeket, a lelki folyamatokat vizsgálja és állítja az irodalmi alkotások középpontjába. Az érzelmek szabadságát hirdeti A szentimentalizmus irodalmának tipikus szereplői szerelmesek, akik bár érzelmekben rendkívül gazdagok, valójában cselekvésképtelenek, csak szenvedni, lemondani tudnak, sorsuk a pusztulás. Összefonódik a természet kultuszával, a hősök a természet magányába menekülnek. Hangneme lírai, melankolikus A műnemek közül a lírát helyezi előtérbe, műfajok közül pedig az elégiát, jellegzetes műfaja a napló-, levélregény. Fő képviselői Goethe - Werther, Kármán József - Fanni hagyományai. Az angol felvilágosodás a XVII-XVIII. században volt főként uralkodó Erre a korszakra a polgári réteg erősödése volt jellemző, oly mértékben, hogy kompromisszumot képesek kötni az arisztokráciával.

Gátlástalan küzdelmek jellemezték a társadalmat, ám a polgárok képesek szabadságukat, függetlenségüket kivívni, így megszületik az angol parlament. Angliában a parlamenti demokrácia sajátos formája működött, mely alatt az íratlan alkotmányt értjük. Ebben az időszakban születik meg a modern regény, mely az egyetlen jelentősebb műfaji hozzájárulás az irodalmi formák hagyományrendjéhez. Ez a korszak számíthatott az alsóbb néposztályhoz tartozó polgári olvasók egyre növekvő érdeklődésére. A lírai költészet háttérbe szorulásával a korszak meghatározó alkotói a regényírók. Legjelesebb képviselői: Daniel Defoe és Jonathan Swift 2 A német felvilágosodás a XVII-XVIII. századra tehető Németország életében ugyan nehéz korszak, a 30 éves háború rombolásai és a pestis járvány által elpusztított ez a rész. Politikai, gazdasági, társadalmi és vallási széttagoltság állja útját a fejlődésnek.

Széttagoltság, megkésettség, ezzel a két szóval lehet jellemezni az országot Polgárság nincs, a parasztság ismét jobbágyi sorba süllyedt. A francia királyi udvart majmolják, Nagy Frigyes létrehozza a weimari udvart, mely a német kultúra központjává válik, s e mellett otthont adott a legnagyobbaknak, mint Goethe, Schiller és Herder. A társadalmi elmaradottság ellenére ez a korszak a német irodalom legnagyobb korszaka. Első szakaszát, korai szakasznak nevezzük: Példaképnek tekintették az ókort, de nem a rómait, hanem a görögöt. Jeles képviselője Lessing, aki a francia klasszicista példakép ellenére Shakespearet választotta példaképéül. Ezzel újra értelmezi a francia klasszicizmus leszűkített drámaelméletét. Íróként is igen jelentős volt Egyik kiemelkedő műve a Bölcs Náthán, melyben a vallási türelmet hirdeti, minden ember boldogsághoz való jogát. Második szakasz a weimari klasszika: A francia forradalom

célkitűzéseit valósítja meg (polgárosodás). A weimari klasszikát a német irodalom csúcsteljesítményének tartjuk. Középpontjában Goethe, Schiller állnak Céljuk közös volt, ám nem egészen azonos, versengtek, bírálták egymást. A francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakja Rousseau volt, aki még kortársán, a zseniális Voltairen is felülkerekedett. Kispolgári családban született, édesapja tanította meg írni és olvasni. Tizenhat éves korában elbujdosott, szerencséjére egy csinos, fiatalasszony pártfogásába vette, s egészen 28 éves koráig élvezte segítőkészségét. Ezt követően Párizsba ment, ahol megismerkedett az enciklopédistákkal és kipróbált 20 mesterséget. Az irodalommal és a filozófiával egész későn, 38 évesen kezdett foglalkozni, talán ekkorra érett meg hozzá igazán. Ekkortájt írta első Értekezését Az ezt követő tíz évben alkotta meg legjelentősebb műveit. Émile című regényének megjelenése

után két héttel a parlament a könyvet elítélte, a szerzőnek menekülnie kellett. Az ezt követő időkben főként önéletrajzi írásokkal foglalkozott, melyekben önmagát kívánta megmutatni, s megcáfolni a terjengő pletykákat. Egy régi tisztelője párizs-környéki birtokára hívta, ahol pár hét múlva meghalt. Hamvait ellenfele, Voltaire mellett helyezték el. Rousseau művei szoros egységet alkotnak, az egyik mű kölcsönösen magyarázza a másikat és kiegészítik egymást, kölcsönösen kiegészítik egymást. Az Értekezés a tudományokról és művészetekről c. művét a dijoni akadémiai kérdésére írta, melynek kérdése az volt, hogy a művészetek és tudományok fejlődése javította-e az emberi erkölcsöket. Rousseau nemleges választ ad, szerinte a civilizáció megrontotta az 3 erkölcsöket, vissza kell tehát térni az ősi, még romlatlan állapotokhoz. Az ember természeténél fogva jó, csak a megromlott társadalom teszi az

embert rosszá. Dijoni pályázatra készítette az előzőnél igényesebb, s azt szellemiekben továbbvivő tanulmánya, Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól. Szerinte legfőbb célja az embereknek, hogy fenntartsák magukat, ösztöneik rábírták, hogy éljen a természet adta javakkal. Érzéki benyomásokra hagyatkozott, nem hasznélta ki a természet adományait. A természet nehézségeivel megbirkózott, megküzdött az élelemért, megtanult bánni a fegyverekkel. Addig amíg olyan munkákat végzett, amit egymaga is el tudott végezni, addig jó és boldog minden, ám mikor egymás segítségére volt szükség, megszűnt az egyenlőség, megjelent a tulajdon. Ezáltal nagyra nőtt a nyomor, a szolgaság Ekkor jelent meg a despotizmus, az országnak se törvényei, se vezetőik nem maradtak, csak zsarnokai: „ahol az önkény uralkodik, ott nem tűrnek meg más urat”. Ismét egyenlő lett minden ember, a semmivel, a társadalom

visszatér a természeti állapothoz. Ám kezdetben tiszta természeti állapot, de most a végső romlottság gyümölcse. A Társadalmi szerződés című tanulmánya arra a kérdésre keresi a választ, hogyan nyerheti vissza az ember régi szabadságát a fejlett társadalomban. A természethez való visszatérés a civilizált világban a népfelség elvét jelenti. Rousseau abból indult ki, hogy a nép a fejedelmet csak megbízta azzal, hogy védje meg őket. Az uralkodó hatalma tehát nem Isten kegyéből való, hanem a néptől nyeri. A társadalmi rend következésképpen egy szerződés eredménye. A nép korlátozhatja vagy akár meg vonhatja az uralkodói hatalmat. Pedagógiai regénye, az Emil vagy a nevelésről szorosan kapcsolódik alapelveihez. Az ember születésénél fogva jó, bűnös vonásokat a megromlott társadalom plántál az emberi lélekbe. Rousseau a gyermekek nevelésében fontosnak tekinti az aktivitást A gyermek abból okul a leginkább, amit maga

lát, tapasztal. A kétkezi munkára nevelés is lényeges célkitűzés. Pedagógiájának alapelve, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt, ezért engedni kell, hogy élhesse a maga gyermekkorát, legyen gyermekként is boldog. Az egyéniség szabad kibontakozása teheti egészségessé a testet és az értelmet. Júlia vagy Új Héloïse, a század egyik legnagyobb könyvsikere volt, a cím egy középkori szerelmi történetre utal: egy fiatal leánynak, a „régi” Héloïsenak és tanárának tragikus kapcsolatára. Boldogságukat megakadályozva, házasságukat lehetetlenné tették, ám lángoló szerelmüket megőrizték egészen a sírig. A levél formában írt regényben társadalmi ellentétek, vagyoni különbségek teszik lehetetlenné a fiatal szerelem beteljesülését. A regény a szentimentalizmus egyik forrásává vált, mivel feltárja a szív rejtelmeit, a szerelmi szenvedély viharait, könnyes érzelmességét. 4 Tiltakozás ez a mű az elavult

erkölcsök, az érdekházasság ellen, s hirdeti, hogy mindenkinek joga van a boldogságra, érzelmeinek szabad követésére. A Vallomások című rendkívüli alkotása, csak Rousseau halála után jelent meg nyomtatásban. Nem csak önéletrajzi írás ez, hanem törekedett arra, hogy saját cselekedetei mögött teljes mélységében feltárulkozzon legsajátosabb, legegyénibb énje, gondolatainak, érzelmeinek igazi valósága. Őszinteség hatja át művét „Az első ember, aki bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki, ez az ember teremtette meg a polgári társadalmat.” Ezt az utolsó változást a zavargások és sorscsapások ideje előzi meg, ámde végül is mindent elnyel a szörnyeteg, s a népeknek immár se vezetőik, se törvényeik: csupán zsarnokaik lesznek. Ettől a pillanattól fogva erkölcsről és erényről sem beszélhetünk, mert ahol az önkény uralkodik, cui ex

honesto nulla est spes, ott nem tűrnek meg más urat. „ Bagoly Andrea 10./b 2002. február 18 5